Dwayne Riley

"Rövid idézet, mely passzol a karakteredhez"

Userinfó: Főkarakter

Név: Dwayne Riley
Mutáns név: -
Születési dátum: 1960. június 15. Sacramento, California
Besorolás: Ember


Jellem: Eredetileg egy igazán megfontolt, körültekintető rendőrt ismerhettél meg a személyemben, aki képes volt színészkedni, beépülni, ha kellett, eljátszani akár a halált is a maffia sűrűjében, ám amióta megtörtént az incidens, azóta a stratégiai érzékem arra korlátozódik, hogyan lehet meglapulni egy épület tetején, vagy hogy milyen koncentrátumban keverhetem a drogjaimat. Elkábultan tisztábban tudok gondolkozni, kevésbé érzem a fájdalmat, volt már hogy háromszor belémlőttek, míg én puszta kézzel törtem ki az illető nyakát. Hát igen. Ha lecsúszott zsarut keresel, aki valahol szánalmas, valahol pedig még csoda, hogy él, hát ez vagyok én. Minden mutánsgyűlöletemmel együtt.

Külső: Félelmetes izomzattal rendelkezem, amelyet még nem evett meg a gyorsan leépítő drogok hadserege. Az ital hat rám, az igaz, a nem alvástól karikás a szemem, véreres is sokszor, a kisfiús sármot azonban az idő még nem ölte ki a lényemből. Ha valaki egy kicsit gatyába rázna, egészen jó pasi is lehetnék, így viszont sokszor úgy nézek ki mint egy csöves, akit a kukák mögül halásztak ki. Volt is már rá példa, a kiérkező járőrök azt hitték, az fbi igazolványom olcsó hamisítvány. Az is csoda, hogy nem raboltak még ki, annyira felelőtlenül szórom kevéske pénzemet.

Előtörténet: Mit tehet az ember, ha a világba vetett hite hirtelen porba hull? Amikor azt hiszi a család szentély, a törvény pedig menedék, és mindez egy pillanat alatt a sötétség martaléka lesz? Megbecsült ügynök voltam, aki e kettőnek élt, és mindent elvettem tőlem. A pitibb ügyektől kezdve a bűnszervezetek felszámolásáig mindenben kérlelhetetlen voltam, egy dologból húztam csak ki magam, a mutánskérdés teljesen hidegen hagyott, nem voltam hajlandó ilyesmi ártani magam, az nemzetbiztonsági ügy. A struccpolitika mint tudjuk nem szokott működni. Ráléptem valakinek a tyúkszemére, amikor társammal együtt a vegasi szerencsejáték felügyelet megvesztegethetőségét vizsgáltuk, kiderült, hogy a casino tulajdonosa nem ember, nem egy közülünk, mutánsokkal veszi magát körül, és kit félelem alatt tart, kit zsarolással kezel, a gyilkosságtól sem riad vissza. Mit nekem az ilyen? Társam lebeszélése ellenére sem voltam hajlandó meghátrálni, s míg ő más ügyet kért, én elintéztem a razziát. A mi sorainkban képességblokkoló mutánst bevetve laza tűzharc árán elhurcoltunk mindenkit a casino toronyépületéből, ahol rengeteg korrupcióra, bűntényre utaló bizonyítékot leltünk fel. Hatalmas ünneplés vette kezdetét, előbb az irodában, majd végül a családomnál is, csak mint tudjuk, amikor az ember élete a csúcsán jár, akkor szokott gellert kapni. A vezér mellényzsebből fizette ki az óvadékot, a képessége segítségével hamis alibit csinált magának, és utánam jött. Valljuk be, egy családi ünnepségen nem arra számít az ember, hogy fel legyen fegyverkezve. Csak azért hagytak életben, hogy hátralévő napjaimban emlékezzek rá, nem húzunk ujjat a maffiával. Ezek után a főnökeim felvilágosítottak hogy ez megelőzhető lett volna, ha hamarabb felnyitom a szemem, elfogadom a különlegesek létét. Részt vettem ugyan egy nyolc hónapos kiképzésen, de lelkileg teljesen összetörtem. Tudtam, hogy hogyan kell már mutánsok ellen harcolni, elvenni a pengéjük élét, ez a családomat még nem támasztotta fel. Gépszerűen oldottam meg a feladatokat, ám egyre kevésbé tudtam gyógyszerek és ital nélkül megmaradni. Alig ettem, átvirrasztottam az éjszakákat, hol sikerült borotválkozni, hol nem. A mai napig nem tudom, hogy miből merítsek erőt, a társam végül ismét mellémállt, adódnak mostanság még közös ügyeink, amiknél igyekszik tartani bennem a lelket. Sokszor a saját utamat járom, és ha olyan alakokba botlom, ahol úgy érzem, a törvény már nem elég, önbíráskodást vállalok fel, ahol nem menekülhet az, akiről úgy érzem, a saját belső morális szabályaim ellen végzett. Már csak az a kérdés, hogy a vezért hogyan fogom elkapni. Mert el fogom, idő kérdése, de össze kéne szednem magam, a feleségem és hatéves kisfiam szelleme a mai napig kísért, nem beszélve a többi családtagomról, nagyjából harmincan voltunk ott, közeli, távoli rokonság, ismerősök, jóbarátok. Nem hagyhatom, hogy büntetlenül maradjon mindaz, ami történt.