Serena & Arthur

Tárgy: Re: Serena & Arthur Vas. 14 Dec. - 9:27

Arthur & Serena

Azt hiszem előtört belőlem a filozófus, vagy csak... szimplán kissé túlzásba vittem? Magam sem tudom, ezért is figyelem Arthur reakcióit, mert hát a jó ég tudja, nem biztos, hogy megérti majd, amit magyarázni próbáltam és az sem biztos, hogy egyetért majd velem, de hát meglátjuk. Csendben várok, és aztán állok meg az ajtó előtt, amikor elérjük a célt. A vendégszobát azért felismerem, ha saját szobája lenne már, akkor még nem biztos, hogy be tudnám lőni, hogy pontosan hol is találhatom meg. Nem várok én persze minden kérdésre azonnali választ, főleg hogy talán nincs is mindre, no meg azt hiszem a szavaimat inkább csak nyugtató jelleggel szántam és nem feltétlenül azért, hogy nagy hatásuk is legyen. Na persze azért reméltem, hogy van, ha más nem hát akkor a jövőben, vagy holnap majd elgondolkodik rajtuk. A reakciója viszont mégis határozottan meglep. Oké, még az életben nem tartott senki sem a legjobb tanárának.
- Hát... köszönöm, de tudod nem jártál iskolába, még kevés tanárt ismersz. - mosolyodom el. Nem tartom én magamat olyan hűde tutinak, hiszen nem vagyok gyakorlott tanár, inkább empatikus, de az végül is megy. Végül megállok az ajtóban és még egy újabb mosoly varázsolódik az arcomra. - Aludj jól Arthur, pihend ki magad, holnapra minden jobb lesz majd. - már csak azért is, mert felkel a nap és szebb lesz majd az idő, meg... ilyesmi. Közhely tudom, de ahogy mondani szokták új nap kel fel és majd tényleg megoldjuk ezt az egészet. Jó emberek vannak itt a birtokon, akik segíteni akarnak, ezt majd ő is megérti idővel, de talán már most is gyanítja.

Tárgy: Re: Serena & Arthur Szomb. 13 Dec. - 23:16

Válaszaira nem próbáltam meg túlságosan sok reakciót kerőszakolni magamból. Nem is sikerült volna, hiszen rettentő fáradt voltam, örültem, hogy nem estem össze a folyosóm, kiváltképp a fejfájás mellett, amely még mindig ki-kijött rajtam. Túl hosszú nap volt, túl sok emlékkel, és túlságosan megerőltető az elmémnek. Ó, igen, és az alvás - vajon hallani fogom álmomban mások gondolatait? Vagy talán túl sok időt töltöttem el Claire mellett, és az fogja tönkrevágni az estémet? Vagy Mercedes.... n-nem, a fenébe is! És megint sajog a fejem! ...na mindegy, az egyetlen, amit tudok, az az, hogy én ma nem fogok jól aludni. De legalább akkor is aludni fogok, kipihenni a nap valamennyi fáradtságát is.
Válasza azért valamilyen szinten megnyugtatóan ér engem, és egy nehéz sóhajtással vetek egy halvány mosolyt felé, mintha most megnyugodtam volna. Pedig egyáltalán nem volt szó nyugtalanságról, sem arról, hogy ez a fajta viselkedésem bármennyit is segítene magamon.
- Köszönöm... - válaszolom nehezen, amikor abbahagyja a beszédet, és Claire nevének halaltára kissé elpirulok. Az ajtó már a közelben van, de még hozzáfordulok, és kedvességből megejtem. - Maga az első, és legjobb tanárom! - ezen a megszólaláson kissé kuncogni is kezdek, de már nincsen bennem erő még arra sem, a szemeim is karikásak. Ideje lenne aludni.

Tárgy: Re: Serena & Arthur Szomb. 13 Dec. - 18:20

Arthur & Serena

Ordibálni? Azt hiszem eddigi életem során még nem túl sokszor fordult elő, hogy ordibáltam volna. Jó persze azért fiatalként volt erre is példa, amikor már nem tudtam máshogyan megoldani. Na mondjuk, amikor anno az igazgatónak üvöltöttem le a fejét a gimiben... hát azt nem vette jó néven. Akkor voltam a legközelebb a kicsapáshoz. Igen, kissé rosszcsont gyerek voltam, de hát ez van, ha az ember egy szem anyával él együtt, és a tetejében még mutáns is. Nem azt mondom, hogy anyu rosszul nevelt, egyszerűen csak bármennyire is igyekezett, azért még sem tudott olyan keménykezű lenni, mintha lett volna egy férfi is a háznál, de nem baj. Végül csak nem kanászodtam el teljesen és azt hiszem mondhatom, hogy egészen értelmes felnőtt lett belőlem. Biztos vagyok benne, hogy a gimis tanáraim elég rendesen elcsodálkoznának, ha most meglátnának, főleg hogy... tanár lettem, pont én.
- Jól van no, azért ez még nem főben járó bűn, ne aggódj. Csak gondoltam, ha így mondtad ezt a vendégszobát, mintha csak bezártak volna de mégis el tudtál menni a városba, akkor azért annyira nem. - persze nem tudok én se minden részletet. Igen, talán alaki bővebben is tájékoztathatott volna, mielőtt leküldtek hozzájuk, de hát nem volt rá idő, meg amúgy is mennie kellett egy brigádnak rendet tenni a városban. A mostanában történtek után fokozottabb figyelemre van szükség mindenképpen, túlságosan veszélyes lenne, ha az iskola lebukna. Egyelőre még a világ nem áll azon a szinten, hogy a tudomásukra hozza bárki is a mutáns kérdést. Túlságosan veszélyes lenne.
- Oh! - igen, remek első reakció, de azért akkor is meglep, hogy így indult az élete eddigi szakasza, hogy az utcán élt és még csak azt sem tudja, hogy milyen iskolába járni. Olyan sokan vannak az iskolában, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal egy átlagos környezetben, mert az életük kicsit sem volt eddig átlagos. - Tudod... azt szokták mondani,h ogy mindent el kell kezdeni valahol, úgyhogy ezt is. Nem olyan bonyolult beilleszkedni, csap próbálj meg nyitottnak lenni. Itt nem hiszem, hogy bárki is ártani akarna neked, legalábbis biztosan nem szándékosan. - teszem még azért hozzá, hiszen vannak veszélyes képességek, mint pl. Claire-é. Vannak diákok, akik még nem tudják tökéletesen uralni azt, amire képesek, de idővel majd menni fog nekik, csak kell egy kis idő hozzá, mint ahogyan neki is, hogy alkalmazkodjon ehhez az újfajta környezethez. - De tudod szerintem menni fog majd, hiszen Clairet is féltetted, másokhoz is kötődni fogsz majd, csak adj magadnak időt. És hogy találtad meg az iskolát? Vagy a professzor talált meg téged? - mert hát ide csak úgy besétálni elég nehézkes. Védik a sulit és a professzor képessége is elég erős ahhoz, hogy észrevegye, ha csak úgy valaki betoppan... legalábbis az esetek nagy részében.

Tárgy: Re: Serena & Arthur Szomb. 13 Dec. - 12:24

Újabb kérdések, kellemetlen kérdések. Nem volt semmiféle erőm ezekre válaszolgatni. Elfordultam egy pillanatra és lenéztem a földre, kissé bele is remegtem. Nem akartam újabb konkurenciákat most, hogy ilyen fáradt és gyenge voltam, hogy még elkezdjen ez a nő ordibálni velem, vagy csak egyszerűen felháborodni. Nem akartam megbántani, most hogy átterelődtünk arról az ellenséges tónusról egy békésebb, barátibba. Vettem egy mély levegőt, és ismét lenéztem rá. Olyan kis aprócska volt, így egyszerűen nem is tudtam komolyan venni őt. De nem tehettem mást, mint hogy játszottam a diák szerepét.
- H-hát... m-mi... én... mi ketten... e-egy étteremben voltunk... kettesben... - hebegtem. Randevú. Egy rnadin voltunk, de én ezt így nyilvánosan egyelőre nem akartam kijelenteni. Hiheti ő már azt, amit akar. Nem tudtam, hogy mit tegyek, most hogy Mercedes és Claire közé kerültem. Az egyik oldalon állt a csendes, aranyos, ám gyakran veszélyes lányka, aki elnyerte a szívemet, a másik oldalon viszont egy könnyebb életet és kapcsoaltot ajánló, gyönyörű lány állt. Viszont ami még inkább elrettentett, mnidkettőben: a képességeik. Mercedes bárkit bárhogyan irányíthatott. Mindig féltem, hogy vajon velem is ezt teszi-e? Claire pedig képes akár egy járkáló halállá is változni. És a hugocskámat meg sem említettem, aki a legutóbb is kissé sértettnek érezte magát, amiért el kellett távoznom, készülődnöm a... vacsorára...
- É-és... - próbáltam válaszolni másik kérdésére - Én... tudja, sohasem tudtam beilelszkedni igazán ebbe a diákéletbe... - át szerettem volna térni egy másik témára, és úgy gondoltam, talán meg is találtam - ...t-tudja... én sokáig az utcán éltem, és... én még sohasem.... jártam igazi iskolába... t-tanulni tanultam persze, állandóan, könnyű is volt! - próbáltam persze nem a hülyét adni. Kiváló memóriámnak köszönhetően egyszerűen meg tudtam jegyezni mindent, amit olvasgattam a könyvekbe. És szerencsére eléggé bölcs voltam ahhoz, hogy tudjam, hogy nem csak az erőszakra lesz szükségem, hogy megtaláljam Angelát. - Cs-csak regényekben olvastam még olyanokról, mint diákok... tanárok... szerelem... - nevettem egy kissé, majd mélabúsan lekunyorítottam a fejemet. Mindezek számomra csak történetek voltak. Tizenkét évig éltem az utcán, csak azért dolgozván, hogy megtaláljam Angit. És most, hogy megtaláltam... persze, védelmezem, de... mást... mit tehetnék? Mit kellene tennem?

Tárgy: Re: Serena & Arthur Pént. 12 Dec. - 15:05

Arthur & Serena

Nem mondom, hogy én vagyok a világon a legjobb emberismerő, sőt jó eséllyel egyáltalán nem vagyok benne profi, de azért Arturból még számomra is süt a bizalmatlanság. Ez a gyengélkedőn is látszott, mert az még rendben van, hogy valaki ideges, vagy mérges mondjuk az egész világra, de akkor lesz ennyire támadó, ha arra igazán nagy oka van és ez akkor lehet, ha úgy gondolja, hogy mindenki csak ártani akar neki. Claire inkább szimplán elkeseredett volt, ami azért egész más, mint amit a srác művelt. Persze meg tudom érteni ezt a fajta hozzáállást is, főleg hogy nem igazán tudok róla sokat. Nem tudom, hogy mikor és hogyan került az iskolába, hogy mi óta van itt, hogy mi oka erre a nagy bizalmatlanságra, de hát valami oka tuti, hogy van igaz? Nem biztos, hogy nekem kell kitalálnom, hogy mi lehet az, tehát egyelőre csak megpróbálok puhatolózni, tippeléssel jó eséllyel amúgy se jönnék rá, már csak azért sem, mert nem vagyok valami jó szerencsejátékos alkat, sose ment mondjuk a póker, vagy a többi. Nekem sose azok a lapok jönnek, amiknek kéne, mintha az ilyen játékok nem kedvelnének, de... azt hiszem kissé elkalandoztam igaz?
- Négy nap... az nem is rossz, én is voltam valamikor négy napos itt. Gondolom akkor még nem megy könnyen a beilleszkedés, de... ha a vendégszobában tartottak, akkor miért voltál North Salemben? - érdeklődve pillantok oldalra. Próbálok átmenni csevegőbe, mintha csak épp a mai leendő időjárást akarnánk kibeszélni. Nem akarom én, hogy úgy érezze, hogy a kérdéseimet támadó éllel teszem fel, vagy bármi ilyesmi mert még véletlenül sincs hasonló célom. Nem akarok én neki rosszat, tényleg nem, azt szeretném, ha rendben lenne az élete, de ez igazán csak akkor lehetséges, ha ő is próbál egy kicsit segíteni nekem. Az a sok feszültség, ami benne tombol okkal lehet, de azért mégis csak van rá esély, hogy az ember kigyógyítsa belőle, vagy hogyan fogalmazzak. - És hogyan kerültél a birtokra? - nem hiszem, hogy titok, mármint nincs értelme, hogy az legyen, hiszen jó eséllyel, ha nagyon akarnám, akkor megkérdezhetném mástól is, és végül úgyis megtudnám, akkor már több értelme van, ha ő mondja el.

Tárgy: Re: Serena & Arthur Csüt. 11 Dec. - 21:01

Nem gondoltam volna, hogy valóban válaszol arra, amit mnodtam, de úgy tűnt, ismét tévedtem. Valahogy mindig is tévedek mostanában, és éppen ezért mindig hülyének érzem magamat. Ami irritál. Nagyon. De mit lehet tenni, Ez a helyzet, és kész, talán egyszer még bölcsebb leszek, mint a nagy Leonardo da Vinci... imádom azt az embert, tetszik nekem ez az elegáns "legműveltebb ember a világon" cím.... főleg, ha a legműveltebb mutáns lennék! ...mutáns, mi? Ki volt az a hülye, aki éppen ezt a nevet választotta nekünk? Én mindig is különlegnek neveztem a fajtánkat, ha hosszú útjaim során véletlen-kelletlen találkoztam párral. A legtöbbjük meg akart ölni, én pedig elmenekültem. Úgy gondoltam, hogy a saját fajtámat sohasem kellene bántanom.... de hat ember vére szárad már a kezeimen...
Igen, talán igaz, amit mond. Remélem is, hogy Claire segítségre fog találni, nem akartam, hogy bármikor is megtörténjen még ez az eset, hogy újra tönkretegyem az egyik... randevúnkat... még most sem hiszem el teljesen, hogy meghívtam... és méginkább nem hiszem el, hogy tönkretettem számára ezt az amúgy.... amúgy is nyilván unalmas est lett volna... kit érdeklek én még a hugocskámon kívül...? Mást senkit.
Végül a tanárnő ingoványos talajra lépett. Hogyan is kerültem ide? Na, igen...
- Pár órával ezelőtt töltöttem el a negyedik napomat is. - válaszoltam kissé gépiesen. Sokszor beszélek így, önkéntelenül is. - Azóta is a vendégszobában tartanak... - vetettem meg kissé a vállamat. Úgy akartam éreztetni, mintha valamiféle igazságtalanságból tenné ezt velem az igazgató úr. És jól is hazudtam. Valójában azonban azért zártak be oda - saját véleményem szerint -, mert lőfegyvert fogtam először egy diákra, másodszor pedig az X-men egyik tagjára. Ezek komoly vádak, és nagy szerencsém volt, hogy ezektől függetlenül Blaise teljességgel mellettem volt, amikor a jelentkezésem elfogadásáról volt szó. Habár, szerintem csak Angela miatt tette.

Tárgy: Re: Serena & Arthur Csüt. 11 Dec. - 20:11

Arthur & Serena

Csendben sétálunk végig a folyosón. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Valamit tuti, hogy kéne, de... őszintén szólva fogalmam sincs. Én is voltam ennyi idő és ha az embernek igazi mély világfájdalma van, akkor nagyon-nagyon nehéz bármilyen okos érvelés mellett is elvonatkoztatni tőle, vagy úgy tenni, mintha nem lenne. Az a baj, hogy ilyenkor a logikus érvek nem érnek nagyjából semmit sem, hiába próbálkozik olyan nagyon az ember, ezért maradok én is csendben. Annak meg végképp nem sok értelme lenne, ha megpróbálnám most felvázolni, hogy van az életnek napos oldala is és majd minden jóra fordul idővel, mert veszélyes világban élünk, no meg minek hazudni? Én se tudhatom, hogy mit hoz a jövő, én se tudhatom, hogy ez az egész majd hogy zárul. Szeretnék én hinni ebben a szép jövő dologban, de azért kevés esélyt látok rá, hogy a professzornak igaza lesz végül, hogy minden megoldható baj nélkül, hogy majd simán elfogadnak minket az emberek. Szép lenne, de... valahogy kétlem.
Viszont tudom, hogy a kölyköknek azt kell mutatnunk, hogy minden szép és jó, mert felesleges, hogy megijedjenek előre, amikor még nem tudjuk, hogy mi lesz.
Azért meglep, amikor Arthur mégis megszólal. Már kb. biztosra vettem, hogy szó nélkül jutunk el a szobájáig, az se lepett volna meg és talán még meg is értem. Nehéz lehet most ez neki, főeg ha kedveli azt a pici lányt. Az arcomra viszont azonnal mosoly szökik, az egyetlen szó hallatán.
- Oh, hát tudom én és minden rendben lesz majd Claire-rel. Segítenek neki hidd el. Tudom, hogy sok lehet most ez a sok minden egyszerre, anno nekem is az volt, de legalább olyanok között vagytok, mint ti is nem? Te mióta is vagy itt a birtokon? - nem tudom, nem ismerek azért mindenkit annyira, még a kollégáimmal se mindenkivel vagyok tisztában, nem hogy az összes diákkal, ez gondolom azért érthető, de attól még érdekel, hogy mi a helyzet vele. Ha még nagyon új, akkor érthető, hogy kissé támadóan áll hozzá... mindenkihez.

Tárgy: Serena & Arthur Szer. 10 Dec. - 22:25

Amíg feljöttünk az alagsorból, nem igazán szóltam hozzá a tanárnőhöz. Nem is igazán akartam, azt hiszem. Legalábbis.... nem tudom, valahogy úgy éreztem, nincsen semmiféle mondandóm számára. Nem azért, mert ellenszenvesnek találtam - inkább túlságosan gyerekesnek, mint aki nem fogja fel a helyzetek komolyságát, vagy mint aki egyszerűen csak nem tud olyan búskomor lenni, mint én. Vagy csak nem szenvedett eleget ahhoz. A másik ok, pedig még mindig a bizalmatlanságom volt, habár, őszinte leszek, és lehet hogy ezzel hibát is vétek, de kezdtem bízni a nőben. Nem nevezném igazából valódi bizalomnak, csak... derengett valami... vagy valami hasonló. Nem tudom, teljesen össze voltam szavarodva, fáradt voltam, hosszú nap volt és a képességem egyáltalán nem könnyített az egész feldolgozásán. Sőt, ahogy haladtunk el a termek mellett sokszor hangok, apró szisszenések jutottak a fülembe, ahogy elém úgynevezett "félsikerrel" tudta leolvasni a közelben lévők gondolatait. És mindegyikbe beleborzongtam.
Ismét és ismét letekintettem a kicsinyke alakra. Mindenki kisebb volt nálam, ezt is a saját különlegességemnek találtam, habár eddig általában az embereket néztem le vele - ó, igen, a kétértelműség. Azonban most, valahogy egyenrangúnak éreztem kettőnket. Habár nem tudtam, mi is igazán a képessége, nyilván képzett volt, ha arra lett kiválasztva, hogy más diákokat tanítson, akiknek mind-mind vannak különböző képességeik. Eddig még nem igazán láttam tanárokat itt, legfeljebb néhány magasabb alakot, akik felnőttesebben néznek ki, de ez meg az embertől függ, hogy tudja-e irányítani már a képességét, vagy még mindig csak egy diák, tehát ez alapján nem mertem ítélkezni. Névlegesen még őt sem ismertem, csak Titust láttam már beszélgetni Angelával, és Blaise-t, de ő meg az X-Men tagja volt. Habár még mindig nem tudtam kideríteni, mi is az az X-Men, csak elméleteim voltak róla. Magánhadsereg, különleges ügynökök, bármik lehetnek, bármire felhasználhatja őket egy okos, és még inkább, a mi esetünkben egy különlegesen manipulatív adottságokkal megáldott személy. Nekem úgy hangzik, mintha könnyedén paranoiássá válna az ember. Hasonlóan, mikor meghallottam, hogy a hugocskám és Blaise már.... vagy amikor megcsókolta őt úgy, hogy csak egy vadidegen férfinak tartottam a srácot.
Ismét rátekintettem, de azonnal elhúztam a fejemet. Valahogy úgy éreztem, mintha túl közel állna, vagy ez csak a nyomás? Nem tudom, de egy fél métert szépen komótosan távolodtam tőle, a szintet viszont megtartottam, teljességgel mellette haladtam - pedig szerintem megnyúlt lábaimmal könnyedén megelőzhettem volna.
- Sajnálom... - böktem ki végül halkan, de tekintetemet nem szegeztem rá, az orromat lenyurítottam. Valahogy bűnösnek éreztem magamat... mintha csak egy ostoba kisgyermek lennék!

Tárgy: Re: Serena & Arthur