Shayeh rezidencia - North Salem

Felnevetek.
- A szerelem nem meseszerű. Van.
És ha nincs, csak volt, akkor nyomorba dönt. Már akit. Engem ilyen vész már nem kerget, ahhoz túlzottan nem érdekelnek az ilyen dolgok már.
Félrebiccentett fejjel nézek rá, komolyan, majd elmosolyodom.
- Tudom.
Nem szánom. Nem is sajnálom és magamat sem hibáztatom. Én tettem ilyenné, a Fény és a szárnyak az övé. Minden más az én kezem nyoma.
- Az illemet mindenki tudja. Hogyhogy téged nem tanítottak erre? – majd legyintek egyet. – Ezen nem múlik, etikett tanár, mint égen a csillag. Beiktatjuk, ha itt vagy nálam.
Nem kérdezek, kijelentek.
- Értem. Hát majd belejössz. – az engedelmesség és alkalmazkodás volt az elsődleges, amit elvártam a nevelésében és ez nagyon is jól sikerült.
- Most már ideje kimenni a vízből és neked is pihenned, megszárítani a szárnyad.
Akár vizes lett, akár nem. Kiúszok a medence szélére, a lépcsőhöz, majd Lily után kimászok én is. A törülközőkkel már szó nélkül állnak hozzánk és terítik ránk az egyiket, a másikat pedig a kezünkbe adják.
- Pihenj. Szükséged van rá. És fedezd fel a lakosztályod is. – somolygok.
Nagy gardrób, királykisasszonyoknak járó berendezéssel, külön fürdőszobával. Kell a mézesmadzag. Puszit nyomok a hajára.
- Még van egy kis tennivalóm, de vacsorára várlak.
Az emeleti hálóba indulok fel, de én is pihenni. Mire felérek, teljes ízben remegek. A Fény teljesen kiszívott.

//Köszönöm a játékot! Smile

//

Daryl & Lily

- Én-én... nem mondtam, hogy szerelmes vagyok. Az olyan meseszerű, nem? – Pillantok rá riadtan, nem gondoltam, hogy egy egyszerű több-mint-barátság kapcsolatból már ilyesmit hoz ki. Ethan nagyon kedves számomra, és igaz, kaptam tőle valami csókfélét, de egy árva szóval sem mondta, hogy szeretne. Imád velem lenni, ez már nyilvánvaló, de másokkal is biztosan ilyen. Mondtam is neki, hogy nem vagyok féltékeny. Most azonban, hogy a pótapuci ilyesmit hoz fel, hogy szerelem, hát kissé magam elé nézek, nem is tudom. Tényleg diznihercegnő lennék? Inkább ússzunk, azzal jobban járok, mintha olyasmibe gondolok, amibe belesajdulna a szívem. A víz kellemesen langyos, nem kezd benne vacogni a szám, főleg, hogy Daryl még melegítőgyakorlatokat is kitalál számomra.
- Hát ne mondd már hogy nem vetted észre.. Tudod, ami így körbevesz, meg világít, na... – Felelek vigyorgó méltatlansággal a hangomban, és most először elpirulok. Nem azon, hogy szépnek lát, soha senkitől nem vettem ilyen komolyan. Mindig úgy voltam vele, hogy csak a fény miatt mondják, az tényleg nem szokványos. De ő... úgy érzem tényleg lát engem.
- Micsudit? Etikettet? Ilyen hercegnősre gondolsz? Hát olyat nem. – Nem tűnik fel, hogy mérgelődne ezen, sőt igazán nem is értem, miért kérdezget ilyen furcsákat, hiszen a szüleim nagyon aranyosak voltak, még ha tiltottak is mindentől.
- Nem igazán látom még át a szabályokat. Vannak órák, ahol nagyon picik is vannak, meg nagyok is, beszélnek nekünk irodalomról, filozófiáról, meg el lehet menni ilyen edzésekre, ott még nem voltam, ijesztőnek tűnik. – Mellé csusszanok, bólintva a bátorítására, elsőre kissé elmerülök, kapaszkodok most már csak a karjába, nem egyszerű főleg szárnyakkal, igyekszem egyesúlyozni. Közben eszembe sem jut, hogy netán őt is zavarba hozhatom a túlzott testi kontaktussal, mint Ethant. A hátához tapadok, most ő a pacim, ha már az igaziktól tartok kicsit.

[/color]

Bizonytalan. Ez jó, ez tetszik. Az alapjellem úgyis megmarad mindenkinek élete végéig. Lehet akármilyen szabad.
- A szerelem sosem helytelen. Az ezzel jár. - ~Igen.~ Nem az bőszít fel legbelül, hogy milyen, hanem az, hogy meg fog történni az, aminek nem szabadna. Megtehetném, hogy elrabolom és elviszem, bezárom, ahol nem találják meg sosem. Ám amiről tudnak, és megszerzik, majd elvesztik, keresik. Lily után is fognak kerestetni és én leszek a legelső, akin keresni fogják ezek után. Jó színjátékos vagyok, de a technika fejlődését egyre kevésbé tudom átvágni, kijátszani, egyre óvatosabbnak kell lennem.
Gyönyörű, ahogy szétterül az a szárny. Nem látom teljesen, de érzem, ahogy beterít.
-Fény? - a következőn azonban megdöbbenek, végül elmosolyodom. – A tiéd mögött csak elbújhatok.
-Még etikettet sem tanítottak? Nem hinném. – attól, hogy elzárva tartottam, még nem akartam barlanglakóként tudni. Nem értem. Most már egyre jobban megérdemlik, hogy kinyiffantak.
-Mit tapasztaltál, míg a suliban voltál? A szabályokkal kapcsolatban? – játszom a szavakkal. A suli, múlt időben.
Az úszással figyelnie kell. A vizes szárnyak nem könnyűek.
-Most csináld egyedül a lábaddal az úszást, amit mutattam.
Liheg a nyakamba, birizgálja a pihéket a nyakamon, mégsem tudok felizgulni. Ő nem olyan számomra, akitől lázba jönnék. Vele más terveim vannak. Voltak.
-Ugye, hogy milyen egyszerű? Egyedül majd akkor menj a vízbe úszni, ha már jól meg az úszás és a szárnyaid sem lesznek vizesek. Ahhoz majd még gyakorolnod kell. Még egy kör és aztán pihenés. – erős vagyok, de valakit vinni a hátamon és közben úszni, nehéz.

Daryl & Lily

Fogalmam sincsen róla, hogy egész életemben egy jól megtervezett színjáték főszereplője, és elszenvedője voltam, vagyok. Mindig boldog voltam, elfogadtam, sőt, természetesnek véltem, hogy ez a helyzet. Talán a természetemből akad, talán Daryl pontosan így választott ki, hogy egy alkalmazkodó, szolgalelkű teremtéstre volt szüksége. Azóta eltelt pár hét, hónap, kissé kinyíltam, az alap habitusom nem változott. Barátokat próbáltam találni, ez nem igazán sikerült, a többség nem olyan, mint én, így ez egyoldalú maradt. Vannak, akik kedvelnek, de talán csak a két lovag, akiből igazán érzek törődést.
- Helytelennek látod? – Kérdezek vissza bizonytalanul. A szüleimnek muszáj volt megfelelni, neki puszta figyelmességből, gondoskodásból teszem. Fogalmam sincs, mit is kezdenék, ha azt mondaná, nem tűri Ethan létét az életemben. Biztosan át kéne mindent gondolnom, de nem kétséges, hogy akkor a fiúnak kéne távoznia az életemből, nem pedig annak az imádott lénynek, akivel csak az elmúlt napokban ismerkedtünk meg jobban, de gondozza a sorsomat lassan tizennyolc éve. Áprilisban leszek nagykorú, addig nem gond, ha felügyel, vigyáz rá. Biztosan nagy murit csapunk majd, és még az sem biztos, hogy jövőre visszamegyek az iskolába. Végülis ki mástól tudnék többet tanulni, mint a szüleim barátjától, aki most is pontos választ tud adni minden kérdésemre? Nem vagyok már gyermek, ez az egy év bőven elég lesz. Megindulunk a víz felé, ő megelőz, és már bent is van, míg én a szélén bizonytalankodok, közben szelíd mosoly is játszik ajkaim tövében, a hófér tollas szárnyak mintha kissé tartanak a vízbe mártózástól. Mégis rászánom magam, és elfogadom a felém nyújtott kezeket.
- Jövök! – Rugaszkodom el, és csobbanok. A szárnyak szétterülnek a hullámzó vízfelszínen, azt is ki kéne majd próbálnom, hogy le tudok merülni. Végülis vannak szárnyashalak is. Mindkét kezemmel átkulcsolom a nyakát, és próbálom taposni a vízet. Igaz volt, a szárnyak kissé alámerülnek, erőltetnem kell, hogy fent tudjam tartani őket a felszínen, ahogyan átnedvesednek a tollak.
- Állandóan néznek. Azt hittem a szárnyak, vagy a fény miatt. Nem szokványos. De hogy szép? Nem tudom. Te vagy a szép. – Felelem kuncogva, igézően kék szemei vannak, na azok aztán tényleg szépek. Bólintok, piciny talpaimmal kitapogatom a lábfejét, és ránehezedek. Talán a vízben nincsen akkora súlyom mint kint, és el tud bírni. Próbálom leutánozni a mozdulatait, még jó hogy kapaszkodok, ha egyedül lennék, biztosan elmerültem már volna, hogy vizet nyeljek.
- Nem is tudom, hogy egyedül hogy kéne viselkednem. Anyáék mindent helyettem döntöttek el, most pedig... Próbáljak úgy élni, ahogy parancsolták, vagy találjak ki új szabályokat? – Kérdezem felpillantva rá, és egy röpke időre felhagyok a tempózással, hogy hozzá bújjak. Megállok, és ott szuszogok a nyaka környékén.

A tea éppen megfelelő. Mégis elkalandozik a figyelmem az ifjúság irányába. Fiatalság, naívság. Ahogy szeretem. Még ha nem is lesz olyan, mint aminek elterveztem. Ha tapasztalatlanabb lennék, simán félrenyelném a kortyot, ahogy a fiúról beszél. ~Meg egy nagy francokat! Adok én nektek romantikát..~ acsargok megint. Nem tudom, miért, vagyis az okát tudom. Utálom, ha a tulajdonomat birizgálják. Ethan pedig ráemelte a mancsát. A két másikkal együtt, még ha másként is.
-Ez a páváskodás. Tetszeni akar neked. – vonok vállat, a belső acsargás helyett. Az úgyis hasztalan, ami történt, az már megtörtént.
– Elvégre te is órákat forogsz a tükör előtt, mielőtt átugranál hozzá egy könyvért, amire amúgy nincs is szükséged. – mosolyodom el, miközben önkéntelenül leveszem a kezem róla.
Figyelmem nagyon is aprólékosan siklik végig rajta. A test nem érdekel. A vér, a lélek, az életesszencia az, ami képes bezsongatni. A Fény tisztasága, amit részben önös, részben nagyon is tudatosan ölelek magamhoz folytonosan, Árnyékommal együtt.
Kellenek ezek a játékok Árnyam számára, nekem meg a saját magam feletti uralomhoz. Nem hagytam magam elnyelni a Sötétség által, magam váltam azzá. De ennek ára van. A Fény földi esszenciája.
-Akkor itt az ideje! – nevetek, miután a vízbe hanyatt belebukva, kiemelkedtem belőle, hogy a vizet kiseperve az arcomból, felé induljak. Pár karcsapással odaérek, majd a vizet taposva felé nyújtom a kezem, ahogy ő is felém nyújtja.
A vízbe esik a kezem a válaszától, úgy tekintek rá. Boldognak lenni. Bolondság.
-Ugorj! – nem féltem. Egy kis víztől még senkinek sem esett baja. Még az olyanoknak sem, mint ő. Szelíd bárányka vagyok most, de nem tutujgató szépfiú. Visszaemelem a kezem, de annyira nagyon nem töröm magam.
-Érezd, ahogy fenntart a víz.
Ha a nyakamban köt ki, akkor is úgy haladok a vízben, hogy érezze a lábával, csípőjével és derekával.
-Sokszor rád néznek? Utánad fordulnak? Látod a többi lányon az irigységet? Ha csak egy igaz, akkor igen. – számomra másként szép. A Fény egyben vonz és taszít is, ami belőle árad. És kezd sok lenni. Muszáj bírnom.
-Tedd rá a lábamra a tiédet, megmutatom, hogy ússz a lábaddal. Vedd át a ritmust.
A békaúszást mutatom meg és úgy rakom a lábfejem, hogy rá tudjon lépni.

Daryl & Lily

A mosolyától majd’ elolvadok, olyan kedvesen reagálja le az összes butaságomat, hogy ilyenkor felmerül a kérdés, ha ennyire jól megvagyunk, miért nem rá bíztak a szüleim kiskorom óta? Talán túl sok volt az üzleti elfoglaltsága, nem ért volna rá velem foglalkozni? Biztosan csak erről lehet szó. Most viszont már az enyém, míg én az övé, és semmi más nem számít. Amikor felállok, nyújtozom egy keveset, bár még nem értem el nőiességem csúcsát, már érezhetően kellemes alkattal rendelkezem. Csak éppen azt nem tudom, hogy a nők ezt fegyvertényként használják, amikor Ethan felhívta erre a figyelmem, hogy csábítási eszköz, őszinte volt a meglepetésem. Soha senkit nem engedtek a közelembe, így nem tudtam azt megtanulni, hogyan öltözködjek, viselkedjek egy velem egykorú srác közelében. Marad az ahogy esik, úgy puffan megoldás. Az mindenesetre aranyos tőle, hogy hagy csacsogni, nem szakít félbe. Ahogyan anyáékat ismerem, biztosan ki lettek volna borulva, ha valakivel beszélgetek, a többiről már ne is beszéljünk. Nem merek nagyon belemenni, hogy mi is történt köztünk Ethannal, de sejtheti, ha így rákérdezett. Sosem tartottam magam hűde szépnek, Daryl viszont ezt így emelte ki, lassan el is hihetném, mert mostanság annyian mondták már.
- Jól, csak tudod nekem ez annyira új. Mindig olyan aranyosakat mond, kedveskedik, egészen hercegnőként érzem magam mellette, ezért is nem értem, miért hallottam róla azt, hogy bánt másokat. Fura. Vagy ha így volt, a kedvemért már más? – Miután még ölelésben tartjuk egymást, ráborulok a vállára, hiszen ő sokkal bölcsebb nálam, át tudja látni az engem érintő kérdéseket. Teljesen más így, hogy nem az öltönyös, hivatalos Darylt láthatom, hanem megvannak azok a fizikai kontaktusok, amire nekem nagy szükségem van. Enyhén szólva szeretetéhes vagyok, és úgy vélem, hogy tőle mindezt megkaphatom. Tanácsot ad, bátorít, és úgy tanít, hogy nem érzem magam veszélyezve. Az átöltözés nem úgy értendő, hogy bármi intim kivillanhat, a fehérnemű bőven elég, ami rajtam van. Bár családban marad, de azért mégsem akarok anyaszült meztelenül csobbanni vele, kivéve ha ezt veti fel. Megvárom, míg ő is megszabadul a fölös ruházattól, és a zavar legkisebb jele nélkül fogok rá ismét a kezére. A nevetését jókedvnek tudom be, állandó pulzálásom vajon hogy fog festeni a vízben?
- Nem tudom... Még nem úsztam sosem... – Felelem félsz nélkül vidoran, a medence nem tűnik annyira vészesen mélynek, remélem, hogy leér a lábam. Maradok a szélén, onnan lógatom be a lábaimat, kellemes a hőfok, de még nem mertem elrugaszkodni. A karomat nyújtom felé, remélve abban, hogy közelebb úszik, és a nyakába tudok kapaszkodni. Nem értem, hogy mire gondol az első címén, biztosan megmagyarázza.
- Szebb... boldogabb vagyok így. Barátkozhatok. Repülhetek. Mindenki dícsér, hogy szép vagyok. Tényleg az vagyok? – Kezdem ugyan elhinni, de a perdöntő az lesz, ha kimondja. Az ő véleménye számít igazán.

~Lópaci~ majdnem felkuncogok, de mosolyba fojtom a reakciót.
-Menni fog. A lovak szeretik, ha foglalkoznak velük.
Félrebiccentem kissé a fejem, úgy nézek rá.
-Valóban? Nocsak… a nagyvilág … - felelek elgondolkodva, de egyben érezhetően azzal, hogy húzom is. Igazából nem és igen. Érdekes lett számomra az, hogy nyit a külvilág felé. Mennyire marad az az önmaga, amivé én formáltattam.
Magamban szemforgatok. Hát persze, hogy neki a hely bikáját kellett kiszúrnia. Ugyanakkor büszke is vagyok. Elvégre az én neveltetésem. Szó szerint.
-Ha jól érzed magad vele, más nem számít. – de igen, például én. Csak ismerjem meg személyesen is. Nem fog menekülni előlem, az biztos. Két madárka egy kalitkában.
Amit mond, azon viszont ledöbbenek. Erről hallgattak a rohadékok! Túlléptek egy hatáskört, ez nem volt az utasítások között! Borús felhő vonul át a homlokomon. Tudom, hogy szadistákat fogadtam fel a szerepre, de ez… talán jobb is, hogy ebben a pillanatban nem éppen rám tekint. Ahogy visszafordul, ez már nincs az arcomra írva, csak a figyelem.
Egyik kezemmel átkarolom, ahogy átkarol. Önkéntelen, megszokott gesztus, az emberek nagyra értékelik ezeket. Engem részben hidegen hagynak, egyre többet érzem magam szemlélőként, nem részt vevőként. Ez is egy új köntös és eddig élvezem viselni.
Nem zavar, hogy öltözik. Nem prűd vagy álprűd világban nőttem fel és éltem. Voltak időszakok, amikor a mell közszemlére volt téve, mi pedig örömmel tettünk csöngőt oda. Vicces korszak.
Viszont nem fogok segges toccsanni a vízbe. Azt egyedül szoktam. Csak akkor szeretek gyerek lenni újra, aki sosem voltam. A medence lépcsőjén megyek be. Elég meleg van ahhoz, hogy a víz langyos legyen, de kellemesen hűtsön is.
Bentről fordulok vissza, felé, de előtte groteszk módon meglátom magunkat, ahogy az ő szárnyai szárnyként vetnek árnyékot az alakom köré. Sötétet. Felnevetek.
-Még szép. – feltekintek rá. – És hogy tudsz így úszni? Nem lesz vizes a szárnyad és húz le a vízben? – hanyatt dőlök a vízben és tempózni kezdek a lábammal, úgy várom a választ. Majd lebegni kezdek a vízen.
-Na, ki lesz az első? – és azzal már fordulok is meg, hogy nekiinduljak. Mosollyal érkezek meg a végére és keresem a fogadatlan, fogadott lányomat. Elvégre, ha úgy vesszük, az. Groteszk módon, de az. Majd felkönyölök a szélére és tovább tempózok a vízben a lábammal.
-Tudod… mindig is érdekelt, miként gondolsz így most a világra. – egy frászt érdekel. Azt akarom tudni, mi változott meg benne. – Nem tudom, mit tettem volna, vagy miként reagáltam volna, a helyedben. – mézesmadzag, érdeklődésbe burkolva.

Daryl & Lily

Visszanevetek, egyébként is vidám természet vagyok, a társaságában ezúttal nem azt érzem, hogy komoly, hanem azt, hogy bátorító, megnyugtató, ahogyan barátként, kellemes társaságként kezel. – Nem tudom, olyan keveset lehettem kint, hogy még fel sem fedeztem a világ szépségeit. Lehet, hogy nem is félek tőlük, csak nem ismerem őket. Nagyok, félelmetesek, de még nem hallottam olyat, hogy egy lópaci direkt bántana valakit. Tudod mit? Próbáljuk meg, ha te ott leszel, akkor meg fogok nyugodni. – Felelem megadóan, hogy érezze, teljesen fel tudok oldódni mellette. Ha nagyon cikis lenne a helyzet, akkor majd rá figyelek, nem az állatra. Vagy csak felreppenek, Darylt is magammal kapva, a paripa pedig pukkadjon meg egyedül. Nem sietünk sehova, kedélyesen beszélgetünk, izgalmasan hangzanak az ötletei. Azt mondjuk nem is tudom, hogyan fogom megállni, hogy ha érzem a jó illatokat, akkor ne érezzek ingert, hogy kiszáguldjak a konyhába, hogy én magam süssem meg az ebédet. Majd szerzünk valami orrdugót, mert én már csak ilyen vagyok. Egyenlőre még nem tartunk itt, iszogatom a saját teámat, és a medencén gondolkozom, most csupa olyanra nyílik majd lehetőségem, amit előtte nem tehettem meg. Ezen nincs mit meglepődnöm, az iskolában is, bár ott nem fürdök így, azt hiszem lovak sincsenek. És Daryl sem.
- Helyes. Mert én is. – Határozottan jól esik az őszintesége. Amíg otthon éltem, nem voltak vágyaim, lemondtam róluk, mert anyáék így akarták. Mindennek megvolt a helye, nem voltak kérdések. Álmaim viszont voltak. A professzorék bíztattak fel, hogy merjek az lenni, aki. Így amióta a birtokon élek, rá kellett ébrednem, hogy amire vágyom, azt meg kell szereznem, el kell vennem. Nem önző módon. Úgy, hogy közben többet adjak, mint amit kapok. Viszont az, ahogy Daryl megnyilvánul, hihetetlen nagy biztonsággal tölt el. Semmi félsz, semmi bizonytalanság nincsen benne. Erőt sugároz, és nem kezel törékeny kislányként. Sosem voltam hiú, de valahol... ez nagyon imponál, hízik tőle a májam. Kérdez, véleményez, de vendégként, nem pedig megőrzésre szánt kislányként kezel. Ethanra terelődik a szó, igyekszem nem zavarba jönni, de az őszinteséget is vállalnom kell. Továbbra is.
- Tudod... ő nagyon népszerű ott nálunk, és olyanokat hallottam, hogy bántott lányokat. Nem úgy...fizikailag, hanem megbántotta őket. Engem nem sikerült, nagyon jól érzem magam vele, és nem érdekel, hogy másokkal milyen volt. Butaság? – Megrántom a vállamat, és miután kiittam a teám maradékát, felállok, hogy kissé kinyújtozzak. Olyan szép ez a táj, hogy nem győzöm állandóan újra és újra megszemlélni, ám közben folytatom a megkezdett gondolatmenetet.
- Nem is tudom, anyáék mániája volt, hogy ha kérdeztem, vagy nem pakoltam el időben, akkor még vacsorát sem kaptam, mehettem a szobámba, és reggelig nem akartak látni. Örülök, hogy te más vagy. Nagyon jó itt veled! – Hirtelen ötlettől vezérelve odahajolok hozzá, és egy puszit nyomok az arcára, hogy utána pár másodpercig magamhoz szorítsam. Engem nem nehéz lenyűgözni, és ő nagyon jól csinálja.
- Remek... máris mehetünk? – Vigyorogva szemlélem, hogy máris elkezdi magáról dobálni a ruhákat. Milyen figyelmes, előre gondolkozott! Szégyenlős nem vagyok, miután mindig otthon voltam, erre nem terjedt ki a tanítás, igaz, Ethan megmondta, hogy másoknak azért ne mutogassam magam, de hát ő Daryl! Csak nem fog meglepődni, hogy kevés ruhában lát, hiszen pont ez most a cél. Talán lehetnék zavarban, hiszen mindig komoly üzletemberként ismertem őt, most pedig egy szál fürdőnaciban fogom látni, de olyan jól megvagyunk, na nem mintha eddig lett volna kétségem. Nem szaladok be átöltözni, megoldom a pólót, és letolom a kis halásznadrágot, és marad a sima fehérnemű. Majd megszárad. A szárnyaimmal a hátamon most már tényleg úgy nézhetek ki, mintha valami felhőről szálltam volna ide.

-Nem azért vagy itt, hogy mossál, hanem, hogy kikapcsolódj és jól érezd magad. – felnevetek. Teljesen abszurd az egész. És ezért élvezem.
-Igen, tudom. – bólintok. Én adtam meg, hogy nem lehet. – És azóta sem voltál? – vagyis alapvetően nem érdekelhetik a lovak. Ezzel nem fogom tudni megfogni, vagy éppenséggel nagyon is. Olyan embert még nem láttam, akit nem fogtak meg a lovak.
Magyarázat közben meghökkenek magamban ugyan, ahogy a kezembe temeti a sajátját. Majd magamban elégedett mosoly terül el, sokkal inkább önelégült. Elvégre ezt akartam elérni.
-Miért dobna? – most már elcsodálkozok.
– Ott leszek veled. – dobom be az aduászt. Vajon mit fog reagálni erre?
A medencére sandítva mosolygok azon, ahogy a kérdésre válaszol. A tea szürcsölésére nem adok ki hangot. Van, ahol ez a finomságra utal, arra, hogy ízlik. A fülénél fogom meg a míves porceláncsészét, úgy iszom a sajátomat.
-Igen. – nincs mit tagadnom, a valóst pedig eszem ágában sincs. Kivárok, hazudok, ölök, bujtogatok, csábítok, de az enyém lesz, amit kiszemeltem, elterveztem. Időm van hozzá és teljesen idegesítő nyugalmam is.
A kedves, mosolygós figyelem mögött a ragadozó dühe acsarog. ~Ethan…~ Van egy tervem, amire az Árny vigyorral csillant agyart.
-Gonosz? – kapok a szón.
– Miben? És miért ítélnélek el? Miért zárnálak be? – ó, az utóbbit nagyon szívesen megtenném. De ez így valahogy még talán élvezetesebb is. Jelen pillanatban élvezem.
– Nem értelek. – teszem a csodálkozást.
-És mielőtt sütit ennénk, ideje a medencét felavatni. – váltok gyorsan témát. Egy kis ez, egy kis az, tématerelések. Tudom, hogy őszintének és naivnak kértem. Viszont tudom, mire képes a világ egy ilyen lélekkel.
– Csatlakozom, ha nem bánod. Vagy pihenni szeretnél? – majd, mintha fel sem tettem volna a kérdést, tovább iszok a teámból, majd felállok és elkezdem ledobálni a ruhákat. Nem vagyok se sznob, se szégyellős. Sznob nem, mert törzsfő fiaként születni nem alacsonyrendűség. Mindent természetesnek vettem, azt is, hogy minden a rendelkezésemre áll. Fürdőnadrág van a ruha alatt, a mai napot a lazulásra szántam. Azt is tudok. És ezzel is akarom hitetgetni, hogy minden rendben van. Nincs. Számára legalábbis később nem feltétlenül. Ez a később olyan messze nincs, de közel sem.

Daryl & Lily

Úgy látom az anyáék féle szigor már végképp a múltté. Sokkal jobban megérinti a lelkemet azzal a kedvességgel, amit most mutat. Igaz, régen is mosolygott rám, ám akkor visszafogottan, most pedig olyan bátorítóan, kedvesen. Nem akaródzik kibújni az öleléséből, a hajam simításával pedig végképp bezsongat, bár nem tudom hogyan is kéne ezt lekezelnem. Ethan is szokta, szándékosan, nála nem is tudom, hogy szeretetből, vagy miért, Daryl viszont mintha tudatosan tenné, mintha meg akarna felelni annak, amit tőle várok. Pedig... Én aztán nem várok semmit, mégis kimondatlan gondolataim előtt jár, úgy kezel, mintha egy lennék meséim hercegnői közül. De akkor... ő lenne a herceg? Nem ő a hercegnő apukája? Ki érti ezt? Nem igazán értem, miért szakad el, azt hittem a tollak jóleső érzést küldenek felé, ám mégis megsimítja őket, akkor hatalmas baj nem lehet.
- Rendben, majd feltankolunk, ha kifogynék. Vagy kimosom őket. – Vonom meg a vállamat, és inkább átevezünk a teázásra. Miután én mondtam, hogy gyümölcsöst kívánnék, nem kell nagyon válogatnom, az fog most felfrissíteni. Az övé pedig a fini zamatos, még abba is belenyalok, ha olyan kedvem lesz. Leadjuk az inasnak, pár perc múlva már biztosan itt fog gőzölögni mindkettő, számomra még mindig nagyon furcsa ez a kiszolgálás. Otthon én főztem, a szobámat takarítottam, ez így tényleg mesésen hangzik.
- Messziről láttam, meg tévében. Anyáékkal nem nagyon lehetett... tudod. – Nem akarom a saját szüleimet szidni, hiszen Daryl a barátjuk volt, biztosan azonosak a neveltetésemről kigondolt véleményük, így ha most lázadnék, az olyan, mintha elítélném a módszereiket. Szerettem őket, de... magányos is voltam egyben. Nem úgy mint most. Az iskola, és Daryl teljessé teszi a napjaimat. Kiváncsian nyúlok a kezéhez, és belesimítom a sajátomat. Tetszik ahogyan magyaráz, ahogyan mesél. Nem érzem magam annyira butának magam mellette.
- De... én félek. Mi van, ha ledob minket? – Nyelek nagyot, de ha most ezt tovább feszítem, olyan, mintha nem bíznék benne. Annyi mindenre nyitott vagyok, erre pont megtaláljuk azt, ami kissé riaszt. Végül úgy érzem, rá kell hagyatkoznom, így félénken elmosolyodom, és bólintok. Legyen akkor így.
- Ugyan... hisz tudod... – Húzódik szélesebbre a mosolyom, hiszen láttam már, hogy a szeme sarkából a medencére sandított, de csak akkor fogok, ha ő is jön velem a vízbe. Ennek a pár napnak most kettőnkről kell szólniuk. Megkaptam a teámat, a bögrét kisgyerek módon két oldalról tenyérrel fogom meg, és úgy kezdek el szürcsölgetni. Otthon nem szólt rám senki, minek nekem az illemtan. Azért hangosan büfizni nem fogok, ennyire még nekem is van eszem.
- Áll az alku. Mindig megkapod, amit akarsz, ugye? – Döntöm oldalra a fejemet, azt hiszem csak rá kell bíznom magam, és minden rendben lesz. Ahogyan az iskoláról beszél, most olyan távolinak tűnik minden, valahogy annyira kitölti most minden gondolatomat az, hogy itt lehetek, és lesi a kívánságaimat. Meg tudnám szokni, majd ha vége az óráimnak, gyakran fogok hozzá visszarepülni. Ha nem is szó szerint.
- Hát.. – Kacagok fel édes csilingeléssel a hangomban. – Nem tudom, hogy ez mit is jelent. Az egészet... nem értem. Vannak barátaim, fiúk is, meg lányok is, de mindenkitől azt kapom, hogy olyan furán viselkedem. Te nem mondtad ezt, és melletted érzem magam igazán normálisnak. A barátaim közül... azt hiszem Ethan az, aki igazán... – Próbálom fogalmazgatni a szavakat, közben újra iszom, de nem jött meg a pontos megfogalmazás. – Nem tudom. Aranyos, és jól megvagyunk, annak ellenére, hogy miket hallottam róla. Azt mondják, másokkal vad, és gonosz, velem meg... félénk? Te jó ég, ugye nem ítélsz el? Ha bezársz mint apu, akkor inkább meg se szólalok.. – Próbálok mosolyogni, és bízni abban, hogy nem szóltam el magam nagyon. De miért akarnék hazudni neki? Hát csakis jót akarhat nekem, nem verhetem át. A sütis kérdésére most nem válaszolok, lélegzetvisszafojtva várom, hogy mi a reakciója.

Az odabújás és a puszi elgondolkodtat, miközben megsimítom a haját és viszontölelem. A szigort szeretem, az igazi szadizmusom egyik előjele. De ez a kedvesség… ~A jóság, a Fény~ mordul fel bennem az Árnyék, mielőtt kibontakoznék az ölelésből. Nem okoz nehézséget a látszat jóság megadása, csupa számító tett és cselekedet. Nem vagyok én rossz ember, csupán egy gonosz, sötétséggel átitatott lény. Mások jósága azonban nem érdekel.
-Azt hiszem, van rá megoldás. Amíg itt vagy, el is fog készülni. Szerintem ez így kellemetlen lehetett.
Hirtelen lépek hátra, ahogy megérinti szárnyaival az arcom. Nem azért, mert megijedtem. Hanem mert legszívesebben utánanyúltam volna, birtokolni akarnám azt, ami az övé, ami ő maga. De még nem lehet, kell még egy kis játék. Az Árnyék azonban végigsimít rajta ujjaival, vágyakozva az után, ami nem lehet az övé.
-Az alsóneműn ne múljon. – vigyorodom el. – És nincs miért kiraknom téged.
A kérdő tekintetre bólintok, mivel nem vagyok gondolatolvasó, pontosabban gondolatolvasó nem vagyok, ezért várom, mit tervez. Ismerem ugyan azt a fekete teát, amit kiválaszt számomra, ám mindig hangulattól függő, mit iszok.
-Találkoztál már lóval? Néztél a szemeibe? – majd gondolatban vállat vonok. Sötét Felleget minden nap felkeresem. Aki azt hiszi, hogy az olyanokat, mint én, az állatok számára ingerlően hat, az bolond. Az állatok érzik másokban a jót, és a gonoszt is. Ha minden állat, és közöttük főként minden ló, a múltban elfut előlem, vagy irtó ideges lesz, ha a közelükbe érek, akkor elég hamar lebuktam volna mindenütt. Így is necces volt minden templom. Oltári mázli, hogy fanatikusan védik az oltárt és juszt sem engedik a gyarló közt oda. Szerencsémre. A szentelt víz nem okoz gondot, kevés pap rendelkezik a szentség képességével, akár meg is ihattam a vizet.
-Akkor majd elém ülsz a nyeregben és úgy megyünk. Úgy jó lesz? – köztes megoldás. Ó, és persze a bizalom, a ragaszkodás tovább erősítése.
A megjelenő inas egy szót sem szól a látványra, ami Lilianet veszi körül. Pontosabban a szárnyai. Látott már pár cifrát életében, tőlem is, nem két szárnyon fog fennakadni, még ha azok emberen is vannak. Ezt szeretem benne, pontosabban képeztem ki. Veterán a szakmájában és a komornyik hallgatási esküje, a lojalitásával egyetemben, verhetetlen.
-Mivel szeretnéd? – ahogy sejtem, a medencébe való ugrálás lesz az első. Elég nagy hozzá a medence.
Tejet és cukrot kevernek a teámba, ezt a fajtát így szeretem. Gyönyörködöm Liliane szárnyaiban és egyben undorral is tölt el. Még nem lehet az enyém. És… ahogy érzem, annyira nem is fog az lenni.
-Hogy? – nem a kérdés lep meg, hanem az intenzív energia, ami felőle árad. Erős lett, mindig is erős volt, de éppen az erősítette meg, hogy szabad lett. Az Árnyék erőteljesen acsarogni kezd.
-Kössünk egyezséget. Te lovagolsz velem, és én pedig repülök veled. Itt nem láthat senki, elég nagy a birtok.
És furcsa mód, semmilyen, akárhonnan kukkoló sem láthat, semmilyen módon, ha az adott helyen tartózkodom. A kapcsolatok és képességek gyönyörei.
Bár a kezem nem remeg, azért érzem, hogy gyenge, amint a számhoz vezetem a csészét.
-Barátokat szereztél már? És ne mondd, hogy nem akadt meg jó pár fiúnak a szeme rajtad. – somolyodom el. Színjáték. Annyit akarok megtudni, amit eddig rajta érzek, belőle. Az energia, ami körbevesz, kezd idegesíteni, és nagyon kevés választ el attól, hogy felálljak és arrébb menjek. Nem akarom még felfedni magamat előtte. Jó ideig nem.
-A süteményből is vegyél, milyet szeretnél? – keserűcsokis, mandulás süteménykockát markolok fel és harapok bele. Nem vagyok most annyira úri gyerek. Azon már bosszankodok, hogy a szél minduntalan előre fújja a hajamat. Azt nem szeretném megenni.

Daryl & Lily

Meg vagyok teljesen illetődve. Eddigi életem során csakis a tiltásokat kaptam. Annyi ruhám, ételem volt, amennyi feltétlenül szükséges, most pedig egy iskolába kerülök, ahol lehet szabad akaratom, de még ez is semmi ahhoz képest, hogy Daryl mennyi jóval halmoz el. Nem is tudom, hogy meg merjem-e kérdezni tőle, hogy miért.. ha eddig nem, de talán meg kéne elégednem azzal amit felel: megérdemlem. Talán kárpótolni akar a szüleim haláláért. Odahajolok hozzá, és egy puszit nyomok az arcára. Pár pillanatig még oda is bújok, hálám jeléül, pedig tudom, hogy nem pénzben kell mérnem a kedvességet, mégis jól esik, amit tesz értem. Miközben a medencéről beszél, követem a tekintettem, nagyon is érdeklődően, ám a lovakra húzom csak picit a számat. Nem tudom, hogy miért, van bennem egy belső viszolygás, pedig a pasik aztán nem bántanak, én meg mindenért tudok rajongani, fura, de ez nem jön be.
- Mi a baj vele? Anyáék így tanították... hogy mások ne láthassanak meg úgy.. Máshogy kéne? – Finoman megborzongok, ahogyan hozzámér. Benntartom a levegőt, közben elmerülök a tekintetében, a vállam felett, és csak akkor szusszanok nagyot, ha már az arcát tudom velük cirógatni, remélem ezzel nem bántom meg. Gyorsan visszavonulok, és kinyújtozom, a pólóm hátsó részén kiengedem a szárnyakat, eleve olyat vettem fel a dzseki alá, amely erre alkalmas.
- Ameddig nem akarsz ki, és kitartanak a bugyik, szívesen maradok. – Vigyorodom el, előtte amúgy sem fognám vissza magam, nem mintha egyébként igen. Adom meg így a választ, és hálásan rebegek rá, már mondanám is hogy köszönöm, előtte még kapok egy dobozt. A gyömölcsösnél tartok ki, szeretem, ahogyan vissza tudom idézni mondjuk a szamócát a számban. Azt veszem hát ki, majd kérdőn pillantok fel, ám most én döntök, remélem nem hibázok. A feketét veszem a gyümölcsös mellé, valahogy... ezt nézem ki belőle, jó erős, karakteres, illik hozzá.
- Nem az, hogy nem tudok... félek tőlük. Amennyire nincsen tériszonyom fent, valahogy... furcsa lenne egy olyan nagy... állatka hátán. Kipróbálom a kedvedért... de előre megmondom, be fogok tojni. – Trillázom nevetgélve. A fejem rázását aranyszín tincseim is követik, lassan úgy nézek ki, mint akit direkt kócoltak össze. A halvány függönyön át lesem minden mozdulatát, most én is valami diznihercegnőnek képzelem magam, akinek palotája van, és azt tehet, amit akar.
- Jó tervek, mivel kezdjük? – Kérdezek vissza, miközben az inas elveszi tőlünk a filtereket. Úgy döntök, hogy ideje egy kicsit felállni, amíg meg nem érkezik az elkészített tea. Arébb lépek az asztaltól, és körbefordulok, hogy meg tudjon szemlélni. Amikor ismét szemben vagyok az asztallal, akkor kipattintom a szárnyaimat, és kissé megemelkedem, csupán pár centire.
- Repülsz majd velem... ugye? – A belőlem áradó pulzálás most betölti a teraszt, befonja a férfi alakját is, azt akarom, hogy egyesüljön velem most ebben.

-Így van. A sofőr elvisz, amerre szeretnéd és amikor szeretnéd. – bólintok. – Amennyi szükséges. – vonok vállat. Annyi helyen van házam, lakásom, hogy a kocsik a tizedrangúak, mennyi és hol van. Ha kell, akkor álljon a rendelkezésemre és ennyi.
-Igyekszem. És mert megérdemled. - ~a mézesmadzag. ~ Ugyanakkor nem tagadhatom azt sem, hogy rám is hatással van, nem csak a Fény, ami belőle árad, hanem az is, ami minden találkozásra jellemző. Minél többször, annál jobban megmarad a kapocs. Már ha az önérdeket annak lehet nevezni.
-Igen. Elég melegek a nyarak, szóval rakattam ide egy medencét. – az egy cseppet sem zavar, hogy ez nagyjából harminc éve volt. Előbb-utóbb úgyis eljön az az idő, hogy a lepel lehulljon, de akkor már úgyis késő lesz.
A lovakra nem reagál. Ez nekem is új dolog, érdeklődve is tekintek rá, őt is abba a kategóriába soroltam, ahol minden lány odavan a lovakért. A fészkelődést nem értem, csak amikor háttal fordul nekem. Nem. Azt itt nem. Azt csak nekem mutathatja meg, négy fal között!
A szárny lekötözési módján ledöbbenek. Jobban kéne vigyáznia rá.
-Mindig ezzel kötöd össze? – engedem ki a szárnyait. Nem most fogok nemet mondani, kell egy kis édesgetés.
-Már hogy zavarnál? Maradsz, ameddig szeretnél. - ~Mondjuk örökre..~ - Különben is szerettelek volna kérni, maradj pár napot.
Egy kis fadobozkát tolok elé, majd felnyitom. Gyümölcs, fekete, zöld, fehér és mindenféle ízű tealevél benne.
-Válassz.
Nem én és nem is Liliane fogja elkészíteni. Választás után az inas lép oda, hogy elkészítse. Igazi luxus lehetne, én azonban hozzászoktam ehhez. Már amikor nem egyedül akarok nagyfiú lenni, vagy csak szimplán szeretném, hogy egyedül legyek.
-Azt terveztem, hogy kirándulhatnánk, lovagolhatnánk. És még az úszáshoz is elég jó idő van. Tudsz lovagolni? – természetesnek tűnő kérdés. A választ amúgy is tudom, nem véletlenül. De így legalább burkoltan rá tudok kérdezni, irányítani, hogy is áll a lovakkal.

Daryl & Lily

- Az én kocsim? Miért, hány van? – Furcsálkodok, nekem már egy is sok a családban, nemhogy több. Ráadásul én használhatnám? Vezetni sem tudok. A sofőr fog majd elhurcolni mindenhova? Jól hangzik, csak tényleg olyan ijesztő, engem még senki nem hordott ennyire a tenyerén. Daryl olyan... erős. Erős, akire felnézhetek, szinte sugárzik róla, hogy mennyire kedvel, és remélni tudom csak, hogy érzi a viszonzást minden ölelésemben. A szűnni nem akaró szorongásról az utóbbi időben nem is veszek tudomást, annak tudom be, hogy míg én alig nőttem ki a gyermekkorból, ő olyan magabiztos, csakis erről lehet szó. Már alig várom, hogy megmutassam neki a szárnyaimat, és akár vele is repüljek egyet. Biztos nem bánná, hiszen olyan szép ez a hely itt. Apró mosollyal köszönöm meg, hogy a személyzet átvegye a táskát, amit Daryl lesegített.
- Igazán figyelmes vagy, mint mindig. – Rebegem szelíden, most végre úgy érzem, hogy az iskola mellett egy másik otthonom is van. Biztosan állandóan ingázni fogok a két hely között, amit ha már autóm is van, nem fog zokon venni senki. Még azon is tűnődöm, hogy legközelebb Ethant is elrángatom magammal, hogy bemutassam, csak éppen nem tudom, hogy milyen megnevezéssel, mert fogalmam sincs, mi van köztünk. Barátság vagy mi... Vagy ezt máshogy hívnánk? Mindegy is, most itt vagyok a világom közepével, kár is lenne ráéerőltetni valakit, akit nem is ismer. Lelkesen bólogatok a szavaira, nem tudnám eldönteni, hogy a komolyságával tud lenyűgözni inkább, vagy a kedvességével. Egyszer ilyen, másszor olyan, fura módon mintha mindig észrevenné, hogy mivel tud rám jobban hatni. Figyelmes, nagyon is!
- Medence is...? – Villanyozódom fel, a lovak számomra azért kissé nagyok, ijesztőek, de biztosan cuki állatkák, megnézhetjük őket... távolról. Most úgy érzem, hogy mindent megtehetek, de nem akarok feszíteni a húrt, neki bizonyára megvan a maga élete, amiben én vendég vagyok. Az orromot facsarni kezdi valami, és nagyot tüsszentek, majd nevetve fújkálom az orromat, biztosan a kert hatása, otthon még a házból sem engedtek ki, ez a pár hónap pedig még mindig nem volt rám eléggé hatással, amióta a birtokon élek, bár ott nem kifejezetten virágok vannak, inkább erdők, rétek, edzőpályák.
Belékarolok, ahogyan indulunk kifelé, és eszembe jut valami. Fészkelődni kezdek a karján, itt végülis itthon vagyunk, így felnézek rá, és egész egyszerűen hátat fordítok neki. Leveszem a dzsekimet, és picit feljebb húzom a pólómat.
- Megtennéd? – Egyértelmű, hogy arra gondolok, hogy szabadítsa ki a szárnyaimat, amelyek most le vannak kötve. Semmi köze a gyolcsnak a melltartóhoz, lejebb van, csak tekerje le, hogy tényleg meglegyen a komfortérzet. Ha végre kész, megkönnyebbülten mosolyodom el, visszaejtem a pólót, a dzsekit pedig az egyik szék támlájára dobom.
- Egy pár napot maradhatok. Ha nem zavarok. – Lecsüccsenek, és már a teát keresem, igazán jólesne most.

A sikításra ugyan meglepődöm, ám a színjáték egyik szép része, hogy meg lehet lepődni, jó értelemben. A karomat kitárom, ahogy közeledünk egymáshoz és átölelem. Jó érzés a karjaim között tudni. Egészen addig, amíg a Fény körbe nem fon, szinte, megfojt. Felhördül bennem az Árny, de én is. Ez túl erős így hirtelen. Egy pillanatra gyengül meg a fogásom, hogy aztán uralkodva a menekülni akaráson, tovább öleljem.
Csodálkozva tekintek rá.
-Van nagyobb is. De ez csakis a te kocsid lesz.
A hátitáskára sandítok, majd az egyik alkalmazott felé, aki készséggel ugrik, hogy elvegye a táskát, amit, ha engedi Liliane, lekanyarítok róla.
-A holmidat felviszik a helyére. Úgy kényelmesebb is, nélküle. És azon meg ne aggódj, hogy nincs mid. Ami szükséges, azt beszerezzük. – mosolygok rá.
Az édesgetés. Mivel az én neveltem, tisztában vagyok azzal, hogy miként gondol a pénzről, holmikról. Kérdés, hogy mennyit változott.
-Itthon nem szükséges. És egy kis lazaság nekem is jár. – tény, hogy most a viselkedésem is fesztelenebb. Kicsivel.
Felnevetek a kérdésen vissza. Hát belekóstolt a nagy életbe. A nevetésem azonban a boldogságé. Az álcázott elégedetlenségé. Minden egyes ilyen helyzetben tudom, hogy jól döntöttem, amikor a nevelők életerejének utolsó morzsáját is kiszívtam belőlük. Haszontalanok.
Az úszómedence csak most kerül szem elé, ahogy a fák és bokrok takarásából előtűnik. A mellette elhelyezetten asztalon, kiveszített, fehér vászon takarása alatt megterítve és már csak ránk vár.
-Van medence… és vannak lovak. Őket is megnézhetjük majd. És akkor legyen … gyümitea.
A Fény mellettem ugyancsak körbevesz még most is. Ennek örülök, hiszen erre lesz majd szükségem. És az ártatlanságra is.
A karsimításra rátekintve mosolyodok el. Az edzettség nálam fontos. Nem vagyok izompacsirta, az eszem az, amivel túléltem az elmúlt időket, de ha nem vagyok fitt, sok előnyöm eltűnik. Regeneráció ide vagy oda.
-Mikorra kell a suliba visszamenned? - ~soha.~ - Vannak hosszabb távú terveim is. -~sokféle…~
Leülök, nem segítek leülni Lilianenak. Nem abban a viszonyban vagyunk és most nem a szeret nem szeretre értem.

Daryl & Lily

Nem is tudom, hogy pukkedliznem illene, vagy sem, maradok végül az egyszerű mosolynál, abból még sosem volt baj. Teljesen elvesztem az időérzékemet, nem is tudom, hogy mennyit mehetünk az autóval, mert magunk mögött hagyjuk gyorsan a birtokot, először fenyveseket látok, majd házakat, igazán puccos kertvárosi negyed. Sosem tudtam eldönteni, hogy Daryl milyen tehetős, de annak kell lennie, ha apu főnöke volt, a szüleim pedig nagyon jómódúak. Nem éltünk komoly luxusban, de gyengében sem. Nekem sosem volt pénzem, nem ismerem az értékét, az első fagyizásnál erőlködve számolgattam az érméket és a bankjegyeket. Újdonság ez is, mint minden más. Kiszállok a ház előtt, és illedelmesen várakozom, a csomagomat a lábamig hozta a sofőr, gyorsan visszaveszem a hátamra, igazán nem nehéz. De papucsot elfelejtettem hozni, szent mézeskalács! Na majd kérek itt Daryltől, remélem találunk a méretemben. Végre látom, hogy feltűnik, sikítva iramodok meg felé, úgy érzem, hogy elhagyhatjuk a régi berögződött dolgokat, amikor tiszteletteljesnek kellett lennem. Amióta érzem, hogy képes nem csak elvi szinten szeretni, hanem fogadja az ölelésemet, megsimogatja a hajamat, lehulltak a határok.
- Daryyyyl! – Pattanok a karjába, és jó pár pillanatig el sem engedem, akkor nézek csak fel rá, hogy milyen furán jól áll neki a kiengedett haj. Nyomok két puszit az arcára, és már alig várom hogy mindent lássak, amiért idehívott. Pattog a gyomromban egy belső kis gumilabda, olyan izgatott vagyok. Teljesen beragyogja mindkettőnk alakját a belőlem áradó pulzálás. Olyan érdekes, hogy már harmadszor látom az utóbbi időben, és megint hiányzik a jól megszokott öltöny, nyakkendő. Tetszetős változás, úgy nagyon katonásnak tűnt, komolynak. Vicces, hogy így már el tudunk beszélgetni, hogy nincsen a társaságunkban senki. Ő tényleg családtagként kezel.
- Aranyos tőled, hogy küldtél értem. Jó nagy kocsi, hallod-e! – Incselkedek bele játékosan, és belekarolok, nem is tudom, hogy merre fordulunk, gondolom arra, ahonnan ő jött. Kislányos mosollyal bólogatok, mint egy jóllakott óvodás, áfolyakék pillantásomból tudhatja, hogy mindez kölcsönös, elepedtem a hiányától.
- Nincsen más, csak ez. Nem tudtam, hogy mit hozzak. – Paskolom meg szabad kezemmel a hátitáskát. Ha kevésnek bizonyulna, akkor talán vissza tudunk még érte menni. Fel sem merül benne, hogy netán Daryl vásárolna nekem. Már így is elhalmozott minden jóval, és széppel.
- Köszi, hajat is mostam, meg minden. Te is drága Daryl. Már nem jársz öltönyben? – Kiváncsiskodom, s miután fogalmam sincsen, mi jár az eszében, fel sem tételezem, hogy változást lát rajtam. Sosem gondoltam át, hogy mennyivel boldogabb vagyok, amióta az iskolába járok, végre egy kicsit a magam ura lehetek, szabadon szárnyalhatok. Nem kötöttem össze a kettőt, amíg a szüleimmel laktam, ott mindig megvolt a meleg vacsora, az állandó arcok, a saját szobám, annak is bőven meg volt az előnye. Nem tudnám egyiket sem a másik elé helyezni, legalábbis tudatosan.
- Lehetne... mindet? – Kérdezem úgy, mint egy makacs, öntörvényű gyerek, hiába nem úgy akar kezelni, sok tekintetben vele még jobban infantilis vagyok, mint a társaimmal, hiszen valami apát, barátot látok benne, nem diáktársat. – Hát ööö... ha választanom kéne, akkor legyen az utolsó, jól esne most egy gyümitea. Mit szólsz? – Simogatom meg a karját, és meglepetten mosolyodom el, hogy milyen izmos. Azért bőven jobb így beszélgetni, mint amikor anyáék vigyázó tekintete alatt voltunk. Kötetlenebb. Elvonatkoztatok, és azon kezdek agyalni, hogy Darylnek van-e vajon videója, a kis hableányt azért bepréseltem a táskába.

A sofőr a csomagtartóba bepakolja a csomagokat, és a kézfogás helyett egy mosollyal nyitja a kocsi ajtaját. Az illem nem ezt írja elő neki, de nem is akar egyben rideg lenni Lilianehez, ezért egy mosollyal és szép napottal enyhít a helyzeten.
Érzékelem, ahogy közeledik felém, ezért kimegyek a bejárathoz. Nem akarok formális üdvözlést pukedlikkel és mindennel. Emberi közeget akarok, amivel nagyon jól tudom becsalni a madárkámat.
Kivételesen kiengedtem a hajam, egy sötétkék póló és egy fekete farmerben, edzőcipőben lépek ki, jelezve ezzel, hogy otthonosan vagyok és ő is érezze így magát.
Őszintén, és csakis magamban leesik az állam, amikor meglátom. Őt nem így szoktam meg és amit látok, az nagyon nem tetszik. Mint ahogy sok minden más sem. Szimatot kapott a bennem lévő Árnyék, azonban én már mosolyogva lépek is lefelé a lépcsőn, hogy átölelve üdvözöljem.
-Szia! Jól érezted magad idefele jövet? – és édesgetésnek odasúgom. – Hiányoztál. Üdvözöllek itthon. - nem az, hogy érezd magad itthon. Hanem, mint aki hazatért.
Mélyet szippantok az illatából, aminek az az eredménye, hogy felmordulok magamban.
-A holmiddal ne törődj, majd behozzák neked. – nem tudom megállni, hogy ne nézzek rajta végig. – Jól nézel ki. – nem, nem néz ki jól, nem ilyennek neveltettem.
A Fényt érzékelem felőle, és némileg hátra is húzódnék, de megtanultam kezelni ezt, még ha néha nehéz is és nem tudom elviselni.
-Mit szeretnél előbb? A kertet nézni, a házat vagy felfrissülni? Kertben egy kis teázás?
A terveim első fejezetének egy szakasza. Nem elkápráztatni akarom. Gyerekként sem kezelhetem már.
Értek a mézesmadzaghoz, és mivel a parancsaim szerint történt a nevelése, tudom, hogy mitől döglik a légy. Túlságosan azonban nem bízom el magam, mivel tudom, hogy egy olyan lélek, akit előtte elzártak a külvilágtól, és hirtelen rászakad a valóság, már nem olyan, mint előtte volt. És igen. Érzem a változást benne. Ami felborzolja az Árnyékom minden idegszálát.

Daryl & Lily

Nem tudtam, hogy mennyire időre jövök át, inkább sokat pakoltam, mint keveset, nem ott akarok zavarba jönni, hogy mi is lesz majd ha jól érzem magam, ami nem is lehet kétséges. Ruházatom nagy része fehér, könnyen koszolódik, nem tudom, hogy Darylnél lesz e mosógép, inkább felszerelkezek, még mosóport is szereztem be, otthon is mindig én csináltam. Kértem még jó régen egy kis zsebpénzt a professzortól, miután nem kell magamra költeni, de mégis legyen valamennyi. Most végre úgy döntöttem, hogy elutazásom örömére meglepem magam egy rózsaszín, szivecskét mintázó napszemüveggel, mert rajtam biztosan menőn mutatna. Írok egy rövidke levelet Ethannak, hogy ne aggódjon, aztán elindulok az udvar felé, hogy végigsétáljak a fehér kövekkel felszórt ösvényen. Laza nyári ruhában vagyok, fehér famer, és mintás póló, amely alá be van kötözve a szárnyam. A fény pulzálása ellen nem tudok mit kezdeni, ha nagyon felfigyel rám valaki, akkor rendszerint gyorsan elhúzom a csíkot magyarázkodás nélkül.
A kapu előtt már már a nagy fekete kocsi. Illedelmes mosollyal nyújtok kezet, és köszönök a sofőrnek, majd behuppanok hátra. Ez aztán tágas tér itt bent, még mintha aludni is lehetne, akkor a hely. Hallom, hogy szolgáljam ki magam üditővel. Nevetgélve teszem meg, csoda, hogy nem löttyintem ki. Kiwilét szopogatva húzom le az ablakot, és nézelődöm, miközben gurul az autó. Szájtátva mérem végig az épületet, amely inkább palota, semmint ház. Ha megérkeztünk, nem akarok csak úgy betörni hozzá, megvárom előtte, biztosan tudja már, hogy jövök, úgy a helyes, hogy ő vezessen be. A táskát visszapasszintom a hátamra, a szárnyaimat sem nyomja, csodás. A napszemüvegben úgy nézhetek ki mint egy malibu-barbie.

A ház a nevemen, pontosabban a „családom” nevén már elég régóta van. Tökéletes hely arra nézve, hogy most mire is tudom használni. A számtalan ingatlan egyike, a világ minden táján sajáttal rendelkezem, ilyen vagy olyan örökséggel, névvel, akármivel. A világ még nem tart ott, hogy egyből átlátható minden és ahogy eddig tapasztaltam, nem is lesz. A magamfajtáknak tökéletes játéktérként.
Pár dologban modernizáltam, az egyik ezek közül egy leszálló/felszálló pálya. Szeretek gyorsan haladni az utazással, felettébb nem örülök, hogy legalább a teleportálás lehetett volna a képességem. Egy időben ilyen gondolatok foglalkoztattak, ma már azonban élvezem. Annál több műszaki vívmányt próbálhatok ki.
Már a házban vagyok, úgy terveztem, hogy az idillt növelem azzal, hogy a házból kilépve fogadjam Lilianet. A tökéletes színjáték részeként. Nem házvezetőt tartok, hanem cselédeket, komornyikot tartok fenn. Szerencsére nem halt ki ez az iparág és vannak igen csak magukra adók, akik még a régi hagyomány szerint kezelik ezt a foglalkozást. Ragyogó.
Egy limuzin ment elé, hogy elhozza. Hozzám. Az újsütetű aranykalitkájába, amibe sajnos csak időnként fog idereppenni. Elég idegesítően acsargok e miatt. De most az édesgetés technikáját alkalmazom, az idilli, angyali léleknek megfelelő küllemmel, jellemmel, közeggel.
Nem szokásom másokon kitölteni a dühömet, idegességemet. Inkább én idegesítem rendszerint azt a közegemet, aki csak egy kicsit többet van velem, ahogy mozdulatlanul ülök, hosszú órákig, vagy akár napokig, ha úgy hozza a helyzet. Megszoktam és nagyon kényelmesnek tartom, a képességem révén vagyok csak erre képes. A várakozásban is most így ülök. Nem rég érkeztem csak egy másik birtokról, ahol az egyik legfontosabb kísérleti alagsorom van, újabb lehetséges jelöltekkel. Sosem adom fel, és sosem bízom a dolgokat a véletlenre.

A ház viszonylag távol van a várostól, hogy tulajdonosának nyugalmat és minél nagyobb fényűzést biztosítson.
Az épület maga nagy, az éghajlat miatt tömbösített, hogy minél több meleget tartson benn. Ez a korszerű technológiák miatt azonban annyira nem szükséges, de ragaszkodott a régi kép megtartásához, pusztán egy medencét tetetett hozzá.
Nem messze az épülettől lovarda, garázs és egy kisebb gépeknek leszálló pálya található.

Shayeh rezidencia - North Salem Imagereader.aspx?ImageURL=http%3A%2F%2FRealEstateAdminImages.gabriels.net%2F170%2F170-20131005140730332-749

Tárgy: Re: Shayeh rezidencia - North Salem

» North Salem városhatár
» Will North Salem-i lakása
» 77 Richmond Street, 10560 North Salem, NY - Nathaniel Montgomery
» North Salem utcái
» North Salem-i romos kísértetház