North Salem - Védett város

Jamie & Faye

- Ne is engedj és így már nem is tudsz. Csak nem törnéd darabokra a szívemet igaz? - a mosolyom azt mutatja, hogy komolytalan a kérdés, mert nem tenne ilyet ugye? Amiken már átmentünk ketten... akkor sem hagyott ott, amikor könnyebb dolga lett volna, ha megteszi, de ő még sem tette, megvédett, így nem csoda, hogy igent mondok. Nem gondoltam volna én pont róla, hogy ilyen rövid idő után megéri a kezemet. Aaron ki fog akadni. Már azt se tolerálta, hogy ott volt Logan, még ha rövid ideig is, aztán amikor az iskolában laktam pár napig a majdnem elrablás után... és ha mindent elmesélek neki szerintem kitér a hitéből, még ha ebben a sztoriban egyébként Jamie is a jó fiú, aki eddig csak jót tett velem, még ha az elején mérges is voltam rá, hogy csak úgy meg mert csókolni. Ettől még nem változik a véleményem, ő kell nekem, jobbá tesz és megerősít, de mellette még is véd engem, amikor arra van szükség. Nem kezel gyenge lányként, de nem kell hirtelen mindent megoldani képes erős felnőttnek sem lennem, ez az igazi átmenet.
- Mintha ez olyan egyszerű lenne, de most... nem érdekel, csak élvezni akarom ezt és végre hazamenni. - igen élvezni szeretném a pillanatot, azt ami történik, a jó részét és nem gondolni arra, hogy nem régen azt hittem, hogy meghalt a karjaim között, mert megölték a szemem láttára. Most csak attól kell tartanom, hogy Aaron majd tényleg rosszul reagálja le a dolgokat, de remélhetőleg nem így lesz és tényleg le lehet ülni vele értelmesen beszélgetni. Ő mégis csak a bátyám és biztosan fontos neki az, hogy jó legyen nekem... igaz?
- Akkor jó, így rendben van, akkor nincs más hátra, mint... - azért izgulok. Nem benne nem bízom, de azért ez az időutazgatás dolog elég necces, főleg hogy a kislány se oda küldött minket, ahová kellett volna és nem akarok megint valami olyasmibe futni, hogy Jamie meghal a szemem láttára. Az egyszer is épp elég sokkoló volt. Megszorítom hát a kezét és nincs más hátra, mint előre, irány a birtok, aztán jön a nehezebb falat is, irány Aaron.

♫ Close ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Faye & Jamie

Megsimogatom a puha finom arcát, és a rézvörös tincseit, szegény tényleg besokkolódhatott, ahogyan látta, hogy meghalok. Nem is csoda, én már attól kikészültem, hogy nem találtam őt meg, amikor földet értem az időutazásból. Még mindig zavaros kissé, hogy miért kerültünk távol egymástól, és hogyan voltam képes én szólni neki a jövőből, elterelni a terroristák figyelmét, de ezt most nem is kell megbeszélnünk. Most csak arra kell koncentrálnunk, hogy együtt legyünk, hogy felkeressük a professzort, hogy levédje az emlékeinket, na meg hogy összeházasodjunk. Igazán ránk fér már, hogy ténylegesen is összetartozzunk. Én biztos vagyok benne, hogy a lazulós múltam ellenére is boldoggá tudom tenni.
- Ez már a múlt.. Vagyis a jövő..? Nem tudom, mindegy, túl vagyunk rajta, és el sem engedlek. – Csókolom meg, mielőtt még letérdelnék, és láthatóan ezzel még inkább meglepem, elképesztem, mint eddig bármivel. Egy biztos; nekünk aztán nem lesz unalmas életünk. Számomra Faye nem csak egy darab hús, mint Logannek. Nem gondoltam magamat korábban romantikus alkatnak, de ez a törékeny lány olyan érzéseket ébreszt bennem, hogy muszáj mellett jófiúnak lennem.
- Engem? A jó francokat.. Majd szépen leülünk vele, és te is ott leszel. Átbeszéljük vele, hogy boldoggá tudlak tenni.. – Nevetek rá immár felhőtlenebbül, és ez így van jól. Tudom, hogy számára Aaron rémesen komoly, és üvegbúra alatt védi, mint a Szörnyeteg a rózsáját, de lássuk be, Faye már felnőtt, és ugyan törékeny virágszál, de most már nekem kell rá vigyáznom. Ki tudja, hogy hova fut ki majd a mi kis történetünk, de nem élhet állandóan a féltestvére árnyékában.
- Dehogynem... A motort arébb visszük egy kicsit, hogy megtalálja a tulaj, aztán megnézzük azt a kütyüt.. – Simítok rá a kezére, hogy felbőgessem a mocit. Pár mérfölddel arébb már letámasztjuk a járgányt, és áttanulmányozom a karperecet, úgy fest, hogy mivel én terveztem, nem bonyolult átlátnom a működését. Hamarosan az X-Birtok előtt jelenünk meg, hogy elkezdjük tervezgetni az esküvőt. És talán Aaronnal sem ártana találkozni előtte..

//Nagyon cukik, és szerintem ugorhatunk Very Happy

//

Jamie & Faye

Igen, tényleg jó lenne egy kicsit megpihenni és azt igazán a birtokon tehetjük csak meg, ehhez viszont az kell, hogy oda jussunk. Remélem, hogy ez az óra tényleg működik, de ha a jövőbeli Jamie csinálta, akkor biztosan így van, csak még rá kell jönni, hogyan, de kétlem, hogy az itteni Jamienek ez nagy gondot okozna. Kicsit akkor legalább kifújhatjuk magunkat, aztán persze jön a bátyám. Ki fog térni a hitéből, ha elmondom neki, hol voltam, de legalább ha eleve azt is meg tudja, hogy Jamie többször is megmentette az életemet, akkor nem fog eleve rossz szemmel nézni rá majd, hanem esetleg ad neki majd esélyt, hogy megkedveltethesse magát vele. Azért annak örülnék, nagyon is.
- Gondolhatod akkor, hogy nekem milyen érzés volt látni, hogy... lelőnek. - bár csak egy gép volt, de én az első pillanatban azt hittem, hogy Jamie halt meg és valami rettenetes érzés volt. Szerencsére végül csak kiderült, hogy Jamie jól van, de amikor azt hittem, hogy meghalt... És most erre megkéri a kezemet és nem is kérdés, hogy igen a válasz, hiszen kétségbe estem, hogy újra elveszítek valakit, aki fontos, mint a szüleimet, mint a nevelő anyámat. Aaron legalább nem sérülhet meg, de Jamie igen, akármennyire is tud vigyázni magára. De ez most nem számít, csak hogy együtt leszünk, örökre lehetőség szerint, innentől még jobban kell vigyáznunk egymásra, ez nem is lehet kérdés. Egy a fontos, vele akarok lenni és remélem, hogy a bátyám is megérti majd ezt. Ez lesz a nehezebb feladat, talán nehezebb, mint haza jutni.
- Oh nem engem fog megölni... téged. - nevetem el magamat, hiszen Aaron engem nem bántana, a közös kis... titkunk miatt, amiről Jamienek még csak nem is meséltem eddig. Azt hiszem erre is sort kell kerítenem, de nem most, legalábbis nem azonnal és lehetőleg nem az előtt, hogy beszél a bátyámmal, mert nem biztos, hogy akkor jól viszonyulna hozzá, azt pedig nem akarom kockáztatni, hogy valami gond legyen már előre. - Nem kellene előbb visszatérni a saját időnkbe? Egyáltalán hogyan működik ez az óra? - na igen, persze nem a nyilvánosság előtt kellene, valami eldugott helyen, de arra is sort kell keríteni, hiába indulunk a birtok felé, még mindig nem ott... vagyis akkor vagyunk, amikor kellene.
- Mrs. Cavanaugh... - mosolyogva ízlelgetem a szót, miközben felszállok a motorra és átölelem a derekát. - A birtok tökéletes lenne. - a vállára hajtom a fejemet és nagyot sóhajtok. Rémes volt látni, hogy lelövik, de most itt van, nekem pedig egyszerűen megnyugszik a lelkem a jelenlététől.

♫ Close ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Faye & Jamie

Még én sem látom át teljesen, hogy mit is kéne tennünk, de úgy vélem, hogy pár napot muszáj lenne pihennünk, végtére is, ha urai vagyunk az időnek, akkor bárhova utazhatunk, mondhatni mindegy, hogy mennyi időnk van. Na nem mondom, hogy akkor egy évig nem foglalkozunk a dologgal, hiszen most frissek az emlékeink. Ám néhány napnyi pihenés, megnyugvás igenis ránk fér. Valahogy összekapni magunkat, felkészülni arra, ami előttünk áll. Talán megtaníthatnám Faye-t lőni is. Fel kéne keresnie a bátyját, hogy némi dorgálás után helyreálljanak a kedélyek. Mosolyogva rázom meg a fejemet, neki aztán nem kell technikai zseninek lennie, így szeretem, ahogy van. Ő hihetetlenül bájos, naív kislány, és majd én vigyázok rá. Nem tarthatom örökké üvegbúra alatt, mint Aaron, mert fel kell nőnie, de azért ha kettesben vagyunk, lehet az én édes rózsám. Na nem mintha én lennék a szörnyeteg, miközben ő a szépség. De valami hasonló.
- Akkor ez eldőlt. Először a professzor, hogy többé ne veszíthessük el egymást, aztán a testvéred. Rémes érzés volt, még ha csak pár percig is, hogy úgy tűnt, soha többé nem látlak, vagy nem emlékeznél rám. – Ismerem be. Eddig nem voltam egy érzelgős alkat, nem is kötődtem senkihez. Egyetlen komoly kapcsolatom sem volt, csak egy-egy éjszakai, vagy hétvégi lányka, aztán rendszerint továbbálltam. Na nem csúnya véget értek ezek az afférok, egyszerűen nem éreztem szükségét egyiket sem elnyújtani. Viszont Faye mellett felébredni igazán különleges élmény, nem olyan, amiről le akarnék mondani. Igen, azt hiszem soha nem tudnék már nélküle élni. Ezért is a fontos kérdés, még ha csak spontán módon jött is, tudat alatt már érett pár napja.
- Komolyan. – Erősítem meg. Előfordul, hogy húzom az agyát, de itt most nincsen semmiféle kaján mosoly, és nem is értékelné, ha beuratás lenne. Faye nem olyan lány, aki el tudná viselni, ha ilyesmivel hülyéskedek. Így féltérdre ereszkedve fogom a kezét, igaz, hogy gyűrű nélkül, és nem is a megtervezett tökéletes naplementében, mégis, sokkal romantikusabb, mint amit valaha is el tudtam volna tervezni. A karomba kapom, ahogyan a nyakamba ugrik, és körbelendítem magunkat a levegőben, megpuszilgatva az arcát, de ő a számat akarja, így hát lelkesen, boldogan viszonzom. – Most már nem hozzá tartozol, tőlem kell félned, nem tőle.. – Paskolom meg gyengéden a hátsóját, hogy ha rosszkislány lesz, akkor én leszek a férje, nem pedig Aaron, aki a jelenlegi gyámja. Nyilván tarthatjuk vele a kapcsolatot, de azt hiszem ebbe nincsen beleszólása. Felállítom végül a mocit, és megindulunk a birtok felé. – Bár nem vagyok a nagy paradék híve, de mit szólnál, ha a birtokon tartanánk, meghívva az ottaniakat Mrs. Cavanaugh?

Jamie & Faye

Számomra az egész zavaros, tényleg nem tudom, hogy mit kellene tennünk, hogy hová kell menni az órával, kiket kell megakadályozni, hogy ne legyen valami nagy pusztítás, mint amit a jövőben láttunk, még csak azt sem tudom, hogy a kislány miért szúrt úgy ki velünk és miért nem egy helyre kerültünk az időugrás után. Az egész eléggé... zavaros, azaz finoman szólva is nagyon zavaros, pedig biztosan mindenre van értelmes magyarázat, csak nem olyan könnyű rájönni, főleg úgy, hogy még nem értjük igazán ezt az egészet és persze első körben meg kellene nyugodni teljesen, mert már az is nagy dolog számomra, hogy Jamie él. Rettenetes érzés volt csak pár percig is azt hinni, hogy meghalt. Olyan fájdalmas és üres volt, leírhatatlan.
- Én tényleg nem tudom, hiszen te vagy a technikai zseni, én örülök, hogy értek a mikróhoz otthon. - halványan elmosolyodom. Próbálok azért viccelni, de mégis az otthonra gondolni riasztó, hiszen Aaron már biztosan nagyon aggódik, viszont még nem tudjuk mikor megyünk haza és egyáltalán mikor lehetek otthon. Ez azért nem könnyű így.
- Jól van, a professzor biztosan tud segíteni és a bátyámat is meg kellene nyugtatni, már biztosan nagyon ideges és aggódik. - na igen, elmentem otthonról csak úgy a birtokra, pedig ő nem akarta és most eltűntem ki tudja, hogy ott mennyi ideje. Talán csak pár nap, talán több, nem tudjuk, hogy ez az egész hogyan működik, még csak azt sem, hogy egyáltalán mikorra tudunk visszamenni, vagyis előre... zavaros ez az egész és a nagy morfondírozás közepette el is engedem a fülem mellett a gyűrű kérdést, legalábbis elsőre. Csak afféle futó megjegyzésnek gondolom, de hamar kiderül, hogy tévedtem, mert féltérdre ereszkedik, nekem pedig nem elég hogy a szavam is elakad, a szívem hirtelen feljebb szökik és a torkomban kezd el dobogni. Rendesen ledöbbenek, mert ha jól sejtem, hogy mit akar... hát nem gondoltam volna,a mikor először találkoztunk a kis kávézóban és olyan erőszakosan megcsókolt, miközben azt se tudta, hogy ki vagyok... vagyis én nem tudtam, hogy ő ki, hiszen ő már rég megnézte mindenféle adatbázisokban, hogy ki vagyok.
- Te ezt most komolyan kérdezed... igaz? - igen, komolyan néz és akárhogyan vizsgálom az arcát nem látom, hogy lenne ott bármiféle árulkodó jel, ami alapján arra gyanakodhatnék, hogy csak viccel. Nincs mosoly a szája sarkában, sem elfojtott nevetés és amúgy is ez rossz tréfa lenne. Sokáig persze nem gondolkodom, már miért is kellene? Tudom milyen rettenetes érzés volt, amikor azt hittem, hogy meghalt, hát ezek után lehet ez kérdéses? - Hát persze! Nem tenne semmi sem boldogabbá! Ez... ez... szeretlek! - igen, tényleg így érzem, még ha eddig nem is mondtam ki, de már biztos vagyok benne és ha feláll, akkor menten a nyakába ugrok újfent. Végre tényleg szélesen és őszintén el tudok mosolyodni, újra csókot adni az ajakira, hogy aztán csak az örömködés percei után szólaljak meg újra lényegében már szinte nevetve.
- A bátyám... ki fog nyírni. - Aaron ennek nem fog annyira örülni, hiszen még nem is ismeri Jamiet, de ő nem tudja, hogy miken mentünk át együtt és biztos ledöbben majd, de ha jót akar nekem, akkor ebből nem lesz gond... igaz?

♫ Close ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Faye & Jamie

Nem akarok kekeckedni, hiszen Faye még sosem hazudott nekem. Egyértelmű, hogy igazat mond, hiszen most voltunk tanuja az időutatásnak, csak azt az egyet nem értem, mitől borult fel ennyire az idővonal, miben is keveredtünk. Olyan sokat futottunk Faye-jel, most kissé inkább meg akarnék pihenni. És ezt is fogjuk tenni. Most nem is a saját jelenünkben vagyunk, éppen ezért vissza kéne oda térni, a birtokra, és legalább egy nagyot pihenni. Ott nem bánt minket senki, és ha Faye időórája jól működik, akkor el kéne kezdeni kutatni, hogy ez a terrorista csoport merre tevékenykedik, mit is akarnak elérni, és onnantól már egyszerűbb dolgunk lehet. Csak kérdés, hogy ha valamit megváltoztatunk, mennyire hat az majd ki minden másra. Mint például arra kell figyelni, hogy olyat ne változtassunk, hogy a kettőnk ismeretségét befolyásolja. Hiszen már most alaposan kétségbe voltam esve, hogy merre lehet, hogy előlről kell mindent kezdenünk. De így..
- Ez már önmagában is furcsa, mert.. most még nem tudom hogyan működik, megvizsgálom, és rájövök? Úgy, hogy előtte nem is tudtam.. Van egy másik ötletem.. – Karolom át a vállát, mielőtt még felszállánk a motorra. Lehet, hogy nem is kell most Chicagoba mennünk. – Akkor használjuk az órát, és menjünk a birtokra. Én azt mondanám, hogy beszéljünk Xavierrel, és mondjuk el neki, hogy mi történt. Hátha képes egy olyan agymódosításra, hogy soha ne felejthessük egymást, még az idő megváltozás ellenére sem. Mert veled akarok lenni, most már tudom, hogy örökre.. Bár lenne nálam.. gyűrű.. – Morfondírozom, de most szerintem nem is maga az ékszer a legfontosabb. Rengeteg veszély vár még ránk, de ha ő annyira megijedt, hogy elveszíthet, az már részéről is komoly, meghatározó érzés. Így simán az országút mellett féltérdre ereszkedek, a motorral most nem foglalkozom, csak a lány kezét veszem most az ujjaim közé. – Faye.. szeretlek, és azt hiszem ez nem fog megváltozni. Tudom, hogy vannak hibáim, és nem éppen én volnék az eszményi pasi, de veled szeretnék lenni. Együtt élünk, vagy együtt halunk, legalábbis én így gondolom. Leszel a feleségem? – Eddig bármennyire is magabiztos voltam, ez életem első olyan pillanata, ami nem tőlem függ, nincsen ráhatásom mindarra, ami történni fog. Remélem azért, hogy csakis igen lehet a válaszra, de oly fiatal még, lehet, hogy nem is veszi komolyan a kérdésemet.

Jamie & Faye

Elég nehéz olyasmit elmagyarázni a másiknak, amit még én magam se nagyon értek és most erről van szó. Egyelőre örülök annak, hogy Jamie jól van, hiszen nem régen éltem át azt, hogy milyen elveszíteni őt és valami rettenetes érzés volt. Nem csoda, ha most főleg az érdekel, hogy jól van, nem sérült meg, nem pedig azt, hogy nekünk kellene megmenteni a világot, ami eleve elég abszurd dolognak tűnik, hiszen én kész csoda, ha magamat meg tudom védeni, nem hogy még a világot is nekem kelljen megvédeni. Lehetetlen egy küldetésnek tűink.
- Igen, úgy tűnik, hogy képes voltál rá, vagyis... képes leszel rá, hogy gépbe ültesd, történetesen ebbe. Elég abszurdnak tűnik, de... mégis csak megtörtént, azaz meg fog történni. - jól van, tényleg nagyon zavaros ez az egész, egyelőre még nekem is, akármennyire is próbálok úgy tenni, mintha nem lenne az, de mégis csak a jövőből jött vissza, hogy elmagyarázzon nekem olyan dolgokat, amiket egyelőre még nem is nagyon értek. Talán Jamie jobban össze tudja rakni, hiszen mégis csak ő az elméleti ember, neki azért jobban vág az esze, mint nekem, remélhetőleg könnyebben össze tudja rakni a dolgokat, főleg akkor, ha rendesen el tudom neki magyarázni, hogy mi történt és persze meg is látja benne nagyjából az összefüggéseket helyettem is.
- Azt hiszem igen, de... nem tudom, nem mondtál többet, csak hogy többször is kell majd utaznunk az időben, de sejtelmem sincs, hogy hová és miért. Talán majd... kiderül később, amikor nekifogunk ennek és jutunk is valameddig. - tényleg fogalmam sincs, a jövőbeli énje nem mondott többet annál, mint amit most én elmondtam neki, de talán ha elkezdjük és jutunk valameddig akkor tényleg nagyobb eséllyel rájövünk majd, hogy mit kell tennünk és hol... vagyis... mikor. Egyelőre tehát felpattanok mögé a motorra, mert azt hiszem azt ő tudja igazán, hogy hol vannak azok a terroristák, számomra majd akkor derül ki, ha már ott leszünk és talán akkor majd több mindenre rájövünk, mint amire eddig sikerült a jövőbeli Jamie ködös utasításai alapján.

♫ Close ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Faye & Jamie

Nem tudom, hogy miért ennyire zavaros ez az egész, de most éppen semmit sem értek belőle. Faye nem velem együtt érkezett meg, és most úgy tesz, mintha valami szörnyűség történt volna. Értem én, hogy pocsék érzés lett volna úgy elsodródni egymástól az időben, hogy ismét meg kell ismernem, hódítanom, de mintha rosszabbról lenne szó. Én sem gondoltam volna, hogy a nagy magányban így rámtalál a szerelem. Imádok a gépekkel foglalkozni, cicázni a katonasággal, de most úgy fest, ez a lány lett a figyelmem középpontjában. Elkapom, amikor a nyakamba ugrik, és csókba fojtjuk a levegővélt. Aztán egymás után sokkal több csókba.
- Jól vagyok de mi..? Engem nem lőttek le.. – Próbálom megállítani, annyira zavaros így egybe, ahogyan elmeséli, de nincsen okom kételkedni a szavában, ő aztán nem szokott hazudni, vagy mellébeszélni. Az órára téved a tekintetem, hiszen itt az egyértelmű bizonyítéka annak, amit mond. A csuklójához érek, és egyből átlátom a gép működését, már csak használnunk kell. De vajon hova kéne mennünk vele. – Ez még tényleg sok így egyben, de ha én látogattalak meg, akkor csak van értelme. Az időutazás működik, hiszen Leila is képes volt rá, de azt mondod, hogy ezt egy gépbe tudtam ültetni? – Tűnödöm el, méghozzá azon, hogy miért pont ebbe az időbe jöttünk. Chicagonak mi jelentősége lehet? Igaz, hogy meghiúsítottam ott a terroristák bombagyártási tervét, akkor jó mókának tűnt, nem többnek, de úgy fest nagyon is volt jelentősége. Talán pont miattuk tört ki az a járvány, amely a jövőnket mutatta.
- Akkor.. ha jól értem, akkor.. meg kéne keresnünk a terroristákat, és kifürkészni, hogy mire készülnek. Helyzeti előnyünk van, hiszen engem halottnak hisznek, viszont.. hova kéne utazni az időben? Miért kaptad az órát? – Azért ez nem mindegy, mert lehet, hogy nem is itt van tennivalónk, hanem valahol máshol az időben. És persze az sem lenne mindegy, hogy valahogy álcázzunk engem, hiszen egyenlőre nem mutatkozhatok. Ha kiderül, hogy élek még, akkor ismét vadászni fognak ránk. Tudom, hogy Faye számára ez az egész most rendkívül sok, de talán itt az ideje, hogy tényleg megerősödjön. Igaz, hogy a jövőbeni világ sem volt éppen piskóta, és a bátyja biztosan halálra izgulná magát miatta, de Aaron most nem is tudni, hogy hol van, lévén mi magunk is elvesztünk az időben.

Jamie & Faye

Ha jól sejtem még futtában csempészte a zsebembe a pénzt úgy, hogy észre sem vettem, de legalább fogni tudok egy taxit és elmenni a címre Jamiért, amit a jövőből jött Jamie adott meg. Elég faramuci egy helyzet és egyelőre alig fogom fel az egészet. Eleve elég pocsékul festek, hiszen a múltban nem volt épp a legjobb a helyzet, meg aztán esélyes, hogy a gép Jamie nem valós véréből is lehet a ruhámon, bár talán az is eltűnt amikor a teste egyszerűen szerte foszlott, de előtte voltak ott zomik és minden, tehát érthető módon nem álltak meg nekem egy könnyen a taxik, kész csoda, hogy végül volt olyan, aki úgy döntött, hogy enged beszállni. Jó eséllyel megsajnált, vagy látta, hogy van nálam pénz, mert hát egy részét előre kifizettem, pont a miatt mert egyébként jó eséllyel nem engedte volna, hogy beszálljak.
Beletelik egy időbe, amíg sikerül megérkeznem a célhoz és miután gyorsan odaadom a pénzt a taxisnak, már pattanok is ki, de nem kell sokáig keresgélnem Jamiet, mert egy pillanat múlva meg is hallom a hangját. Olyan lelkes és annyira örül, én pedig épp ugyanúgy vagyok ezzel. Kész csoda, hogy nem sírom el magamat ott helyben, ahogyan a nyakába ugrok és viszonozom a csókjait, hogy megnézzem hogy jól van-e egyáltalán.
- Ez elég... elég bonyolult és úgy megijedtem Jamie! Olyan jó, hogy jól vagy és itt vagy! Nem tudom pontosan mi történt, de lelőttek téged, valami sikátorban, aztán megjelentél te... a jövőből és nagyon fura dolgokat mondtál, hogy majd képes leszek utazni az időben és volt egy órád, amivel már mi is tudunk, aztán kiderült, hogy aki meghalt csak egy gép és egyszerűen eltűnt, és azt mondtad valami nagy szörnyűség lesz, amit meg tudunk akadályozni. Szerinted azt, amit a jövőben láttunk? Én... nem tudok többet, de itt van ez. - nyújtom most már előre a kezemet, hogy megmutassam neki is, hogy mit kaptam a jövőbeli Jamitől. Elég fura egy helyzet, ezt még most is így gondolom, de valamit csak ki tudunk hozni belőle. Egyelőre én annak örülök, hogy ő jól van, hogy nem halt meg és hogy haza tudunk menni, de hogy mit és hol kel megakadályoznunk, na azt egyelőre még nem tudom, de majd rájövünk, gondolom a saját időnkben, vagy majd ide-oda utazgatva, netán a jövőbeli Jamie még feltűnhet, hogy újra segítsen nekünk és tanácsot adjon?

♫ Close ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Faye & Jamie

Körülnézek, hogy hol is lehetek, az időutazás most sokkal jobban megviselt, mint amikor először történt velünk, akkor szinte meg sem éreztem, csak mintha repedések jelentek volna meg a világunkon, és már a jövőben voltunk, itt meg olyan gyomorforgató az egész, hogy nem csoda, hogy szédelget, hasogat a fejem. Még az eszméletemet is elvesztettem, azt sem tudom hogy hol vagyok. És nem ez a legfőbb gond, fogalmam sincsen, hogy hol van Faye.. A táskám viszont ott van velem, kár lenne nekiindulnom a nagy semminek, lévén nem tudom, hogy hol vagyok, és hogy mikor, lehet, hogy Faye elment segítséget hozni, amit azért mégsem értek, hiszen annyira nem vagyok rosszul, életre pofozhatott volna. Megnyitom a táskámat, előkerül belőle a laptop, fürge ujjaim egyből behozzák a műholdas kapcsolatot, és várok a szinkronizálásra. És van jel! Végre! Aztán enyhén meglepődök, a hely Chicago külvárosa, holott Salemben kéne lennem, és az idő, fél évvel korábban van, mint ahonnan eljöttünk. Akkor még valóban Chicagoban voltam, de miért ide jöttem vissza, és miért erre a napra? Most még nem is ismerem Faye-t, most kezdhetek mindent előlről az esetében..? Hiszen.. mégiscsak szeretem, nem fog nekem hinni, ha most felkeresem. Sőt, igazából azt sem tudom hogy hol van, bár az FBI adatbázisa alapján gyorsan ki tudnám nyomozni, ám akkor még nem jött össze Logannel, talán pont ezért szerettünk egymásba, mert ki tudtam húzni a lelki csávából. Nagyot sóhajtok, valahogy mégiscsak meg kell találnom őt. Úgy tíz perccel később a sötétben felvillan két reflektor, taxi. Gyorsan lecsapom a laptopot, és felpattanok a törökülésből. Meresztem a szememet, és.. ő az!
- Faye! Faye...! – Nem gondoltam, hogy bárkivel kapcsolatban ilyen lelkes leszek, de nem tudom visszafogni az örömömet, odaszaladok, és a karomba kapom, össze vissza csókolva a száját, meg az arcát. Nem tudhatom, hogy talált magánál némi pénzt, és ideért. Nyilván a taxis előtt most nem tehetjük meg, hogy kibeszéljük a dolgokat, de kifizetjük, és hagyjuk elmenni.
- Hogyan.. Mi történt? Akkor emlékszel rám? Leila miért választott minket körül? – Kiterjesztem a tudatomat, és érzékelem, hogy a közelben van egy motor. Hát nem szép dolog a lopás, de nem elkötöm, csak idehívom. Végülis majd később visszaküldöm, a tulajdonosa ott találja, ahol hagyta. A motor nem sokkal később már berregve közeledik, de még nem ülünk fel rá, tudnom kell, hogy mi történt, és különös mód most ő tűnik tájékozottabbnak.

Jamie & Faye

Hiába látom, hogy meghalt, de nem halhat meg, valahogyan biztosan meg lehet menteni, biztos, hogy van rá mód, csak... csak rá kell jönnöm, hogy mi lehet az. Valahogy biztosan meg tudom menteni, hiszen a jövőben élt, akkor nem halhat meg a múltban.
Megrezzenek, amikor megérinti a vállamat. Kész csoda, hogy nem támadom meg, na nem mintha értenék az önvédelemhez, vagy a támadáshoz, de megijedek, főleg egy ilyen jelenet után. Kell pár másodperc mire felfogom, hogy ő az, de idősebb... ami most nem érdekel,szorosan átölelem, mintha ezek után el se akarnám engedni, se legalább nem hangoskodom, annál nagyobb a megdöbbenés.
- Hogy... hogy mi? Én? - értetlenkedve nézek rá, próbálom felfogni, amit mond és megjegyezni a sok információt. Sok minden történt rövid idő alatt és azért mindezt így hirtelen elég nehéz feldolgozni, de próbálom. Jamie él, ez a legfontosabb és el kell mennem érte, mármint a rendes érte, mert ez csak egy gép, és én utazni fogok az időben? De akkor miért nem én jöttem? Nem hiszem, hogy lenne időm kérdezni, pedig láthatja az arcomon mennyire összezavart és hogy milyen sok kérdésem lenne, még se marad most más, mint hogy próbálom felfogni ezt az egészet és megjegyezni mindent, ami fontos, mert látom rajta, hogy siet.
- De hát hogyan működik? Hogyan kell... Jamie! - kiáltani szeretnék, de csak suttogok a levegőbe, miután állít a saját óráján és pillanatokon belül el is tűnik. Ott maradok, ahol voltam, a gép pedig lassan porrá omlik és eltűnik. Azért ere megrezzenek és hátrébb lépek. Nagy levegőt veszek, átölelem magamat és próbálok megnyugodni, lassítani a zaklatott szívverést, ami nem akar múlni, de meg kell nyugodnom és ki kell találnom, hogy hogyan jutok el Jamiehez, az ittenihez, akivel jöttem, aki most valahol eszméletlen, és ha más talál rá... -Jól van Faye, nem lesz semmi baj... meg tudod csinálni. - nagyot nyelek, mielőtt még megmoccannék, de végül csak rászánom magamat, hogy a lábaimat egymás után pakoljam. Csak az első lépések a nehezek, mindig azt szokták mondani, de nekem most mindegyikért kő keményen meg kell küzdenem, aztán nagy nehezen csak vinni kezd a lendület és kiérek az utcára, ahol már legalább vannak emberek és autók és persze kellően furcsán néznek rám, hiszen sírtam és kissé ziláltnak is tűnök. Gyorsan megigazítom kicsit a hajamat és a ruhámat, rendbe szedem az arcomat legalább futtában, aztán indulok el. Nem vagyok ismerős a városban, fogalmam sincs, hogyan jutok el a célig és egy fillérem sincs, vagy... átnézem a zsebeimet, hiszen a jövőben átkutattunk ezt-azt, talán lesz valami, amit pénzé tehetek, amit felhasználhatok, hiszen pénz kell, hogy taxit fogjak, de még buszjegyre is, na nem mintha tudnám, hogy pontosan hogyan is jutok el Jamiehez.

♫ Close ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Faye & Jamie

Még pár pillanatig várok, ahogyan kilépek a sikátorból, ahol kuksoltam az egyik kuka mögött. Szegény lány teljesen össze van omolva, úgyhogy muszáj gyorsan fellendítenem a kedvét. Gyorsan felé sietek, és átfogva a vállát megfordítom, hogy magamhoz öleljem. Úgy jó tíz évvel vagyok idősebb, mint legutóbb, de gyorsan leintem, ha nagyon fel akarna sikoltani az örömtől, vagy a meglepetéstől.
- Sss! Én vagyok, ne izgulj! Vagyis egy idősebb Jamie, de mindjárt magyarázok, csak előbb.. – A halott hóna alá nyúlok, és behúzom a kukák mögé. Aztán felhúzom annak a pólóját a hasánál, és megmutatom, hogy miféle csavarok lógnak ki belőle. – Ez nem igazi. Saját gép, amit én raktam össze. Most nincsen időm elmagyarázni, hogyan. A lényeg, hogy úgy kellett tűnnie, hogy meghaltam. Vagyis, hogy meghalt. De nem. Őt az időkapu Chicago-n kívül dobta le, mert muszáj voltam belenyúlni az idő folyamába. Keresd meg őt, a 64-es út mellett van, egy ritkás ligetben, vélhetően még eszméletlen, de egy órán belül magához tér. A banda viszont úgy tudja, hogy megölték, tehát legyetek óvatosak. Meg kell akadályoznotok egy komoly pusztítást, azért kellett többször is utazni hozzá az időben.. Engem is te figyelmeztettél, mert képes leszel utazni az időben... – Mindent most elég nehéz elmondanom, hiszen sürget az idő, szó szerint, ezért előveszek egy órához hasonlatos karperecet, és a csuklójára csatolom. – Ezzel sikerült elutánoznom Leila képességét, tudod, hogy mennyire értek a kütyükhöz. Ketten is tudjátok használni, csak el ne engedd őt. És lehetőség szerint ne kutyuljatok össze semmit. Ha nagy vész van, valamelyik énemmel majd úgyis találkozol.. – Állítok a saját órámon, ami ugyanolyan, mint az övé, s a kislány kapujához hasonló jelenik meg mögöttem, amibe belehátrálok, és már el is tűnök az orra elől. Most ismét egyedül van a géppel, amely így jobban megnézve tényleg csak ügyes másolat, aki nem ért hozzá, az rá se jön elsőre. De hát Faye előtt felfedtem a titkot. És úgy tűnik a gép élettartama eddig szólt, mert kezd darabjaira hullani, és olyan anyagból készítettem, amely le is bontja magát, pár pillanat alatt tényleg porrá omlik, s a vérnek tűnő anyag is cseppfolyósodva illan le. Hamarosan nyoma sincsen az egésznek..

Jamie & Faye

El sem hiszem még egyelőre, hogy tényleg lehet ekkora szerencsénk és hogy ez a kislány vissza tud vinni minket a saját időnkbe. Olyan hihetetlennek tűnik! Nem tudjuk, hogy miért kerültünk ide és persze azt sem, hogy hogyan, de talán tényleg hazajutunk. Én meg még hogy féltem tőle az elején, azt hittem, hogy veszélyes és minimum veszett, erre úgy fest, hogy ettől legalább nem kell tartani, mert teljesen szocializált... kislányról van szó, aki még mutáns is és jó eséllyel maximum azért volt éhes, mert ételt szerezni nehezebb még más időkben is, ha nincs mid, viszont nem ebben a világban kell élnie legalább.
- Izgalmasnak? - azért itt kicsit leesik az állam, de nem akarok jobban belemenni a dologba, inkább elmegyek, hogy felkapjak végre valamit. Gondolom ő még gyerek fejjel ezt tényleg izgalmasnak gondolja, de én inkább életveszélyesnek mondanám, nem pont izgalmasnak. Azt hiszem ő még valahogy nem fogja fel a helyzet komolyságát, csak játéknak veszi, amit kutya alakban könnyebben meg tud úszni, de egyszer neki is lehet még komoly baja, ezért olyan nehéz megállni, hogy csendben maradjak, de tudom, hogy muszáj, különben talán sose jutunk haza.
- Köszönjük Leila! - pillantok még rá, mielőtt aktiválná a képességét. Nincs már időm megkérdezni, hogy velünk tart-e, de jó eséllyel erre nem kerül sor, hiszen egy pillanat múlva már nem is ott vagyunk, ahol kellene, de... tényleg nem, mert nem a saját időnkbe kerülünk. Hirtelen nem is értem, hogy mi történik, csak azt érzem, hogy Jamie egyszerűen eltaszít magától és jönnek azok az ismeretlen alakok és... elkerekedett szemekkel nézem, ahogyan egyszerűen tüzet nyitnak rá és belé eresztenek egy egész tárat. Azért lökött arrébb, hogy engem ne vegyenek észre jó eséllyel, de mégis mit tehetnék, ha nem automatikusan sikítanék, amikor meglátom, hogy összeesik? Az alakok nem is foglalkoznak velem, gondolom nem érdekli őket egy szemtanú egy ilyen esetben, úgyse tesznek ellenük semmit, láttam már ilyesmit, de még csak... filmekben.
- Neem, Jamie! Neeee! - eltűnnek, én pedig zokogva hullok térdre mellette. Ez meg hogyan történhetett és mégis mi folyik itt? Mintha tudták volna, hogy kicsoda, de hát meghalt, egyszerűen csak megölték és kész, én pedig fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Talán percekbe is telik mire sikerül összeszedni magamat valahogy, de a könnyeim csak nem csökkenek, csak a kezét szorongatom bőszen, mintha az bármin is változtatna. - Még élsz, még... még élsz, ebben az időben, csak... megakadályozom ezt. Inkább maradjunk a jövőben, abban a rémségben, de ez... Valahogy... - neki magyarázok, pedig már nem is hallhatja, hogy mit mondok, hiszen meghalt, nem moccan és a kezén se érzek szívdobogást, ahogyan szorongatom.

♫ Close ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Faye & Jamie

Az engem is meglep, hogy a kislány ilyen lazán veszi a dolgokat, de ráébredek, hogy ez pont az időutazás miatt lehetséges. Hiszen kedve szerint bárhol kilyukadhat. Viszont akkor az nem világos, hogy miért éhezik. Nem tűnik piszkosnak, vagy maszatosnak, ami azt is jelentheti akár, hogy nem olyan régóta van itt. Az időutazás lényegét nem értem, talán ha egy ilyennel találkoztam, amióta más mutánsokat is ismerek, de azt leszögezhetjük, hogy a valaha volt legerősebb képességről beszélünk. A kislány viszont megrázza a fejét.
- Igen.. Másoknak is tudok időalagutat nyitni. Itt amúgy sem akartam sokáig maradni. Csak azért tettem, mert izgalmasnak tűnt itt kutyagolni. A ti időtökbe menjek? – Ebből látszik, hogy nem onnan jött, ahonnan mi, de nincsen pofám érdeklődni, hátha tapintatlanságnak veszi. Igen fiatalka kislány, akivel nagyokat lehet talán fecserészni, de mi van, ha mégiscsak hisztis, vagy sértődékeny alkat. Akkor csak megrántja a vállát, és itt hagy minket a francba. Összenézek Faye-jel, remélem veszi a lapot, aztán rámosolygok a csöppségre, végülis mi már valahol csak bizonyítottunk neki, hogy rendes arcok vagyunk, szeretjük a kutyákat is. – Nagyon hálásak lennénk, ha megtennéd ezt nekünk. Téged hogy hívnak? – Kérdezek rá, hogy erősítsem a bizalmi kötelékeket. – Leila. – bólogatok, mi már bemutatkoztunk. Faye meg közben elsiet, hogy felöltözzön, és hozza a cuccainkat. Engem az sem érdekel, ha itt maradnak a butikban vásárolt ruhák, ha hazajutunk, akkor úgyis tudjuk őket pótolni. A kislány már állva várja Faye-t, én pedig a kezemet nyújtom neki. Leila úgy csinál, mintha egy lökéshullámot intézne felénk, mire lilás derengés vesz körül minket, amely tágul, és kör alakot vesz fel. A következő másodpercben akkorát esünk, hogy csoda, hogy nem ütjük meg magunkat jobban. Chicagoban vagyunk, amit nem igazán értek. Nyüzsgő nagyváros, még tavaly karácsonykor voltam ott, amikor meghekkeltem annak a bandának a biztonsági berendezését, onnan léptem le Salembe. Na de akkor.. miért pont ide? Miért nem 88-ba? Késő este van, de egy kirakati órán át látom a dátumot, 1987.12.25. Karácsony este van. Valaki a nevemen szólít, ekkor erősen eltaszítom a lányt magamtól, hogy még véletlenül se tűnjön úgy, mintha ismernénk egymást, csak odasuttogom búcsúzóul, hogy North Salem. Aztán megfordulok. Egyértelműen látom, ez itt a vége.. Ha csak Faye valahogy nem oldja meg a dolgokat, akkor ez az időutazás számomra végzetes lesz. Nevetve próbálom meg elviccelni a dolgot, amolyan „fiúk, nem gondoltam komolyan!” jelleggel, ám a vöröshajú szerelmem azt látja, hogy a féltucatnyi rossz arcú pisztolyokat ránt elő, és belém eresztenek teljes tárakat. Halottan zuhanok a földre.

Jamie & Faye

Szó se róla, hogy elég érdekesen indult a reggel. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen nap és főleg ilyen éjszaka után azért nem az következik, hogy egy kutya rá hozza a frászt, főleg egy kutya, amelyik aztán bemászik az ágyába, megeszi a kajáját és végül még az is kiderül róla, hogy igazából... nem is kutya. Azt hiszem érthető, ha azért rendesen megijedtem reggel, mert lehetett volna veszett, vagy csak szimplán túlságosan éhes is, de úgy fest, hogy egy kislányról van szó, aki olyan, mint mi csak mégis más és nagyon úgy tűnik, hogy ebben a világban kell élnie, ilyen körülmények között és még inkább úgy fest, hogy teljesen egyedül boldogul, ami nagyon nehéz lehet. És még mi panaszkodunk, hogy itt milyen rossz és veszélyes... hát neki sokkal nehezebb lehet, még se látszik rajta, hogy kétségbe lenne esve, de hát gondolom azzal nem is érne el egyébként túlságosan sok mindent, attól még nem jönne helyre hirtelen minden.
- Képes vagy rá és... esetleg másokat is magaddal tudsz vinni? - meglepetten pislogok rá. A végén még szerencsénk lesz? Ha itt voltunk napokat Aaron már úgyis biztosan halálra aggódta magát és mivel eleve ott maradtam a suliban így csak még mérgesebb lesz, ami nem valami jó hír. Nem jó, amikor a bátyám mérges, főleg nem jó, ha e miatt Jamiet fogja okolni, mert így se könnyű neki bármilyen fiút bemutatni. Mondjuk utólag már érthető és igaza is volt, hogy nem kedvelte Logant, de kétlem, hogy majd Jamiet jobban fogja, főleg mindezek után. Biztosan úgy gondolja majd, hogy ha vele vagyok, akkor ilyesmi nem történhetett volna meg, csak hát nem lehetek mindig csak vele.
- Inkább ötven is van az, 1988-ban élünk. El tudsz oda vinni minket? - lassan úgy fest, hogy bólint, bár mintha kicsit elgondolkodna. Lehet, hogy még olyan nagy távolságban nem volt? Nem tudom, de látom Jamie tekintetét és igaza van, ha most el tudunk menni, akárhová is jutunk, jobb lenne ha nem épp ilyen öltözetben, azaz szinte semmiben indulnék útban, úgyhogy egy elnézést kérő mosoly és egy bocsánat elhabogása után eltűnök a hálóban, hogy összekapkodjam a földre szétszórt ruháimat és felkapjak végre valamit. Elég megviselt a holmim, de most nem igen válogathatunk, főleg ha igyekezni kell. Ha ez tényleg egy lehetőség akkor nem szabad elszalasztani. Pár perc múlva már tehát felöltözve tűnök fel megint, rendesen ruhában, indulásra készen, de jó is lenne, ha indulhatnánk is!

♫ Close ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Faye & Jamie

Úgy gondolom, hogy bár Faye mellett eddig csak rázós helyzeteink voltak, nem hiszem, hogy csökkenne a kettőnk közötti vonzalom, hogy ha mondjuk nem kellene állandóan menekülni. Már komolyan vágyom arra, hogy visszatérjünk a mi időnkbe, akár meg is ismerném a bátyját, és ha már úgy alakult, hogy szeretjük egymást, akkor talán közösen is elképzelhetnénk az életünket. Korábban teljesen másféle életet éltem, nem túlzottan izgattak a lányok, vagy ha mégis, nagyon rövid időre, kiegészítésként, ez a kis vörös pedig teljesen a fő szemponttá vált, minden mást köré akarok szervezni, és ez jól van így. Annak ellenére, hogy én vagyok a határozottabb, cseppet sem érzem, hogy nyomolós lennék vele leszámítva az első perceinket, teljesen jól kiegészítjük egymást. Az egy dolog, hogy nem ért mondjuk a túléléshez, de az mindegy, a többség nem erre készült fel.
- Én sem szoktam ennyire elfáradni. – Bólogatok mosolyogva, hiszen durván hosszú volt a napunk, aztán még meg is koronáztuk azzal, hogy semmissé tettük a Logan-féle emlékeit, és inkább hozzám kötöttük ezt az élményt. Nem tartott sokáig, de nagyon is tartalmas volt. Amikor ott a pizzériában ránéztem először, és pofozkodni kezdett, nem gondoltam, hogy valaha is eljutunk idáig, de most már itt vagyunk. Igaz, egy talán veszélyesnek tűnő kutyussal, akiről viszont gyorsan kiderül, hogy valójában hozzánk hasonló, egy alakváltó mutáns kislány. A legjobb az lenne, ha Faye felöltözne, mert így kissé zavarbaejtő a helyzet, de egy kisgyerekről van szó, aki ráadásul szintén lány, tehát elfogadható a helyzet akár így is. Faye felvezeti azt, amit én elkezdtem, a kislány viszont nem tűnik meglepetten, sőt, bólint, miközben lassan feltápászkodik, és az asztal melletti székek egyikére csüccsen.
- Én is értek az ilyesmihez. Tudok utazni az időben. Honnan jöttetek? – Amolyan jó tett helyében jót várja anyóka fejet vág, amire hüledezve elmosolyodom, hát tényleg van rá esélyünk, hogy hazatérjünk? Lehet, hogy több ilyen lehetőségünk nem is lesz.
- Kereken harminc évvel ezelőtt van a mi időnk. Meg tudod oldani? – Kérdezem, és Faye-re sandítok, ez volna az a perc, amikor gyorsan fel kéne öltöznie, mert ha hazamegyünk, vagy ha csapda, mindkét tekintetben jó lenne, ha ruhában tudná fogadni az eseményeket. Tehát ezért tűnik ilyen rendezettnek ez a kislány, mert mindegy neki, hogy hol van. Most éppen itt kirándul.

Jamie & Faye

Logan esetén vészesen naiv voltam, de ez talán még nem jelenti azt, hogy innentől mindenkiben kételkednem kell és a rosszat látnom. Persze Jamie nem indított jól, de legalább az mutatta hogy ő nem az a köpönyegforgató fajta. Ő nem olyan, aki másnak mutatja magát, nem csak azért teszi a szépet, hogy elcsábítson és átverjen, hanem tényleg érdeklem őt. Azt hiszem ezt már bizonyította nem is egyszer, amikor megmentett az elején és most is, amikor nem hagyott csak úgy a sorsomra, pedig megtehette volna, hogy lelép, mert egyedül könnyebben életben marad egy ilyen veszélyes világban. A bátyám pedig még csak nem is tud róla - legalábbis én így tudom -, így aztán jó eséllyel nem is nagyon menne utána, ha nélkülem térne vissza a mi időnkbe.
- Veled is... nem éreztem magamat veszélyben, azt hiszem azért dőltem ki én is így. - azért egy halvány mosolyt az arcomra varázsolok, csak a félsz miatt nem erőteljesebbet, hiszen mégis csak itt van ez a kutya és egyelőre még nem tudni, hogy nem veszett-e, vagy veszélyes, nem kell-e tartani tőle. Azért remélem, hogy nem úgy indul majd a reggel, hogy komoly bajunk lesz, mert ahhoz tényleg túlságosan szép volt az este. Nem szeretném, hogy így elrontsa egy állat, még ha egyébként szép kutyáról is van szó. Erre még az is kiderül, hogy nem is kutyáról van szó, hanem kislányról. Még jó, hogy nem fiú, mert akkor még kellemetlenebbül érezném magamat, hogy egy szál takaróba bugyolálva ácsorgok előtte, amit majdnem sikerül le is ejteni magamról.
- Sajnos ilyen jó dolgot azért nem, pedig nem lenne rossz, ügyes vagy. - próbálok azért én is hozzátenni a beszélgetéshez, legalább a magam még mindig kissé megszeppent és visszafogott módján. Tényleg aranyos kislány, de azért nem tudhatjuk mióta él ebben a veszélyes világban és hogy ez netán nem tett-e őt mondjuk elvadulttá és akkor igenis óvatosnak kell lennünk, mert úgy még mindig lehet veszélyes ránk nézve, maximum most valamelyest visszafogja magát. A kérdéseknél azért Jamiere pillantok, nem tudom, hogy ténylegesen választ kellene-e adnom, vagyis főleg azt, hogy az igazat mondjam-e vagy sem... elég nehéz kérdés, hogy mit ne mondjak.
- Mi... Na jó, mivel te is tudsz dolgokat nem fogsz talán annyira meglepődni. A múltból jöttünk tegnap, azért vagyunk tiszták és egyelőre még nem értjük hogyan kerültünk ide, vagy hogy pontosan mi történt. - az a legfurább az egészben, hogy úgy tűnik nem is lepődött meg annyira, mint amennyire ez elvárható lenne. Talán tényleg csak a miatt, mert ő is mutáns és tisztában van vele, hogy ilyesmi igenis létezhet, de... azért nem vagyok ebben annyira biztos. Ki tudja, lehet hogy tud valamit, amit mi nem? Bár lássuk be, ez azért annyira nem nehéz feladat.

♫ Close ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Faye & Jamie

Úgy tűnik hogy Faye sokkal jobban ért az emberekhez, kivéve persze Logant, mert nála nagyon csúnyán melléfogott, bennem viszont meglátta, hogy nem vagyok olyan marcona, bunkó, mint amilyennek elsőre tűnök, és még nem tudhatom, hogy a kutyával kapcsolatban is milyen megérzései vannak. Próbálunk óvatosan bánni az állattal, hiszen ebben a világban sokkal komolyabb veszélyekkel kell számolnunk a fertőzöttek révén, és ki tudja, hogy mindez hogyan hat az alacsonyabb rangú fajokra, mint az állatok példának okáért.
- Igen, csodálom is, hogy így kidőltünk.. Túl édes volt melletted lenni. – Azért mégiscsak mosolygok, egyszerűen nem lehet, hogy egy ilyen szép éjszaka után bármi bajunk essen. Nem vagyok örök kétkedő, de naív álmodozó sem, valahol a kettő között. Kemény napunk volt ezt megelőzően, ám csodálatosan zárult, és Faye-nek igaza van, nagyon bealudtunk. Szerencsére senki nem jött be, nem bántottak minket, még arra sem riadtunk fel, hogy a kutya valahol beoldalgott. Lehet, hogy már eleve bent ott, bevackolta magát valamelyik fordulóba, amit tegnap nem vettünk észre, és amikor már bealudtunk, akkor moccant meg. Úgy tűnik annyira nem vérszomjas, hogy miközben alszunk, úgy egyen belőlünk. Sőt, egészen barátságosnak tűnik, a lánykát sem kezdte fenyegetni íny és fog felhúzással, vagy morgással. Csak kiváncsi. És biztosan éhes valamennyire, de nem halálosan. Én nem azért fagyok be, mert a kutya átváltozik, hanem mert Faye majdnem ledobja magáról a takarót. Khm.. Na igen, egy pasit még ilyenkor sem a félelem, hanem valami más motivál.
- Szóval... éhes voltál? – Hiszen Faye nem látta, hogy mire ő kiért, a kutya, vagyis a kislány már meg is ette a sült húst, amit adtam neki a tegnapi sütésből. Kicsit hátrahúzódok, és visszahúzom a kezemet, bár most már mindegy, hiszen itt simogatom már percek óta. – Ő Faye, én Jamie vagyok. Itt laktál? Nem akartunk betörni, csak.. nem volt hova mennünk. – Teljesen nyugodtan beszélek vele, hiszen nem akarom megijeszteni. Ő feltérdel, és halványan elmosolyodik, végre megszólal. – Oh, nem, én is csak erre jártam. Kutyaként nem bántanak annyian. Csak néha meg akarnak enni, de eddig elfutottam. Nem tűntök annyira meglepettnek, ezek szerint ti is.. tudtok valamit? – Faye-ra sandítok, de a kislány barátságosnak tűnik, valahogy nem gondolom, hogy beárulna. Bólintok, amire ismét megszólal. – Aranyosan aludtatok, nem akartalak felkelteni titeket. Bocsánat. Rachel vagyok. Olyan tisztának tűntök, honnan jöttetek? – Most hagyom, hogy Faye válaszoljon, bár tényleg jobb lenne, ha fel tudna öltözni, akkor nem érezné magát ilyen feszélyezve.

Jamie & Faye

Talán valahol mélyen az is bennem van, hogy mi van, ha a kutya... nem kutya? Azért is marad rajtam a takaró, meg aztán az ijedtség is benne van és persze az is, hogy ez még azért új dolog köztünk, épp csak tegnap történtek komoly dolgok - amiért jó eséllyel Aaron minimum felkoncolná Jamiet -, és valahol talán van még bennem egy kis gát, hogy ne flangáljak csak úgy egy szál semmiben.
- Én elég mélyen aludtam, de remélem igazad van, de azért... nézd meg jó? - nem akarok azon aggódni, hogy nyitva van netán az ajtó, viszont a miatt sem hogy széttép minket a kutya mert éhes, azért is jó, ha adunk neki valamit enni, vagyis jelen esetben Jamie ad neki, mert én örülök neki, hogy még meg van a lélekjelenlétem ahhoz, hogy ne omoljak itt össze helyben. Nem pont ilyen reggelre készültem és azt hiszem csak azért nem sikítok, amikor a kutya felugrik az ágyra, mert Jamie olyan nagyon magabiztos. Ő legalább nem fél, ami jó jel, mert így én is kevésbé tartok attól, hogy az a kutya tényleg bántani akar minket. Azzal azért elkínlódok mire magamra tekerem a takarót annyira, hogy ne látsszon semmi, aminek nem kell látszania. Tudom, hogy csak egy kutya, de mégis...
- Azt csak ő tudná megmondani, hogy ki a gazdája. - sőt szó szerint is akár meg tudná mondani, mert hogy úgy fest, hogy nem kutya, tehát tud beszélni. Azért rendesen ledöbbenek, még majdnem a takarót is elejtem, pedig fogom én rendesen, úgy kell elkapnom, hogy ne csússzon le a földre. - Hű... - rendesen elképedek. Van egy olyan érzésem, hogy rá így nem támadnak azok a valamik. Elég jó taktika, főleg ha be is jön, bár gondolom nem az igazi, ha sokat kell úgy tartózkodnia. - Azért lehet, hogy éhes... - a kislány, mintha bólintana azért egyet, de egyelőre nem tűnik nagyon beszédesnek, talán még egyelőre felméri a terepet.

♫ Close ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Faye & Jamie

Próbálom nyugtatgatni Faye-t, ez most nem az a helyzet, amelyben az elmúlt pár napban voltunk, őt sem üldözik, fertőzöttek sincsenek a közelben, meg katonák sem. Hajléktalanokkal sem kell számolnunk, egy kutyával azért csak elbírunk. Ráadásul fiatal az eb, amolyan kiskamasz lehet, játékosan csóválja a farkát, és egészen jól ápolt, csak simán éhes. De még nem annyira, hogy vérben forogjanak a szemei, habzon a szája, tehát nem is veszett. Csak elhagyatott, magányos, hasonló, mint mi, csak mi azért ott vagyunk egymásnak. Elfogadom azt is, hogy Faye magán hagyja a takarót, hiszen bár szeretjük egymást, és csodás éjszakát töltöttünk együtt (szigorúan alvással, mert úgy kidőltünk, mint a sicc!), de azért mégse egy szál semmiben feszítünk még egymás előtt. Azért mégiscsak meg kell ismerni egymás minden porcikáját, ezt pedig további szerelmes összebújással, évődéssel lehet elérni, nem ilyen hirtelen.
- Hidd el, a kutyákat azért lehet irányítani, nem vadállatok. Az ajtó nyitódását pedig hallottuk volna. – Nem akarom még véletlenül sem lehurrogni, de engem is meglep, amint a fiatal kutyus felugrik mellé. Azért ebben a világban mindent sokkal veszélyesebbnek kell ítélni, hiszen ki tudja, hogy honnan jött, mennyire veszélyes, talán még fertőző is. Ahogyan eddig is, magamra vállalom a kockázatot, hogy a lánynak ne essen baja. A szerelem már csak ilyen, Logan biztosan elhúzná a belét, mondván vannak még lányok ebben a sötét korszakban is, én azonban a vörös cica párja vagyok, és nem megyek sehova, ha csak nem ki a konyhába. Rám is veszélyes lehet a kutya, ám képzettebb vagyok, csúcsra járatott reflexekkel. Igaz, hogy inkább a gépekhez értek, de a katonai kiképzést én is megkaptam, kommandós voltam, ezért egy állattal elbánni nem olyan megterhelő, mint Faye esetében. Ameddigre kiér, addigra én már megetettem a kutyust, legalábbis elkezdtünk annyira barátkozni, hogy egyen. Felnézek az érkező lányra, és elmosolyodom.
- Úgy tűnik, hogy csak hozzánk hasonlóan magányos, elveszett. Nem tudom, hogy hol lehet a gazdája. – Hagyom abba a simogatást, mert érzem, hogy valami történik a kezem alatt, szó szerint végigfut egy rángás a kutya szőrén, és a következő pillanatban már egy tizenkét éves kislány hosszú haját simogatom. Automatikusan kapom vissza a kezemet. – Ööö... Hát te ki vagy? – Kérdezem komolyan meglepődve, pedig én aztán fel vagyok készülve a váratlanra is. A kislány picit csapzottnak tűnik, egy szál fehér ruhácskában ücsörög amolyan lótuszülésben. Járatja a szemeit, de nem tűnik túl támadó szándékúnak, sőt, egészen barátságosnak hat.

Jamie & Faye

Nem pont így gondoltam a reggeli kelést, hiszen most be vagyok tojva. Azt hittem, hogy még kicsit ejtőzhetünk, úgy tehetünk mintha minden rendben lenne, aztán mondjuk körülnézünk kicsit még itt és majd csak utána kell kimenni, de most itt van ez a kutya. Azt se tudom hogyan jött be, de az is gond, ha netán kinyitotta valahogy az ajtót, mert ki tudja, hogy mi jöhet még be odakintről. Jobb lenne ezt is minél előbb megnézni, csak hát előbb az a kérdés, hogy nem akar-e nekünk esni ne adj isten. Most még arra se nagyon tudok figyelni, hogy Jamie azért nem kimondottan van túlöltözve, ami amúgy érthető, rajtam konkrétan szintén alig van valami, csak egy bugyi lentről, de a takarót még most se engedem le, mintha attól félnék, hogy a kutya meglát, pedig tudom, hogy ez butaság. A kutyákat aztán nem izgatja, hogy mi van rajtad, vagy mi nincs.
- De neki vannak nagy fogai, nekünk nincsenek és... mi van, ha nyitva az ajtó? - most már csak kimondom, mert talán ő is gondol erre, na de mi van akkor, ha esetleg nem? Ezek után rendesen megáll bennem az ütő, amikor a kutya csak úgy felugrik az ágyra és mellettem alig egy méterrel teszi le a fejét és onnan vizslat minket tovább. Hát szó se róla bírom a kutyákat, de ezúttal fel sem merül bennem, hogy mondjuk megsimogassam a fejét, vagy bármi. Eszem ágában sincs kockáztatni, hogy elkapja a karomat, mert netán valami támadószándékot érzékel. Inkább meg kéne nézni azt a kaja dolgot, hátha úgy könnyebb lesz.
- Oké... csak... tudod... - oké ne mondjam el rövid időn belül sokadszor is, hogy legyen óvatos, mert ő is tudja, hogy óvatosnak kell lennie, de hát na azért mégis csak aggódom továbbra is és nem akarom, hogy baja essen, vagy bármi baj legyen. Ha kimegy legalább az ajtót be tudja csukni, ha netán nyitva van. A kutya pedig megy, ami meglep, de legalább valami mégis csak jól alakul, ami azért mindenképpen pozitívum. Reméltem, hogy rendben leszünk, de azért nem voltam teljesen biztos benne. Most azért nagy sóhaj szökik ki a számon, amikor Jamie szól, hogy rendben van minden. Akkor én is megmoccanok végre és kikászálódom az ágyból. Tudom, hogy butaság, hogy a takarót magammal hozom azért, bár teljesen felesleges takargatni magamat, de azért még annyira nem régi ez a kapcsolat azt hiszem igaz? Kell idő, amíg olyan lesz majd köztünk minden és amúgy is teljesen idegen környezetben vagyunk.
- Szóval nem veszélyes? Szerinted nem lehet valahol gazdája a közelben? - valami miatt ide jött, kérdés, hogy vajon keres valamit, vagy valakit, volt itt netán gazdája, vagy egyszerűen csak odakint van, netán meghalt. Na jó arra nem akarok gondolni, hogy talán a gazdáját a szeme láttára ették meg olyan izék odakint. Azok akár ezt a kutyát is simán megennék és széttépnék.

♫ Close ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Faye & Jamie

Elég furcsa érzés, hogy ilyen szerelmesek vagyunk, és még rendesen ki is elégültünk, de ebben az új, veszélyes világban kell boldogulnunk. Még én is nehezen veszem fel a ritmust, de el tudom képzelni, hogy Faye mennyire meg lehet rémülve összességében, ám mégis el tudott annyira vonatkoztatni, hogy felismerje, itt most egymásra mindenképpen számíthatunk. Egy nőnek kell a biztonság, és a stresszmentes élet, hogy ennyire el tudja magát engedni, ő mégis felvállalta azt, hogy bennem nem csak erős pontot talál, hanem valakit, aki tényleg szereti, akivel összetartozik. Én is így gondolom, pedig előtte úgy nem volt igazán senkim, benne viszont az első pillanattól kezdve olyan lányt láttam, akiért érdemes harcolni. Megdöbbentő, de már elsőre úgy megtetszett, hogy egyenesen sajnáltam volna, hogy ha szem elől kell tévesztenem. Most pedig az enyém, már csak vigyáznom kell rá, mint a hímestojásra. Bíztatóan rámosolygok, persze, hogy vigyázok magamra, nem most kéne elszúrnunk, amit megszereztünk. A fiatal kutya ellenben kiszámíthatatlannak tűnik. Nem tudni, hogy mennyire vadult el.
- Megnézem. És ne aggódj, szerintem ő jobban fél tőlünk. Vagy nem is fél? – Lehet, hogy annyira nem jár itt ember, hogy ki se fejlődött az állatnak a veszélyérzete. Mindenesetre nekünk kell előbb lépnünk, mint hogy ő teszi meg. Mutatnunk kell valami barátságos szándékot, és ott most a simogatás mit sem ér. A lánynak igaza van, meg kell vesztegetni a kutyust. Remélve, hogy állatokra nem terjed ez a fura kór, mert ha kiderül, hogy felhúzza az inyét, és tök sárga, akkor nagy bajban vagyunk. Meglepetten szusszanok egyet, amikor végül senkit sem támad meg, viszont felugrik az ágyba, ahol az előbb még aludtunk. Moccannék, de nem bántja Faye-t, marad egyenlőre semleges. Bár ez is jelzésértékű, hogy lehet, hogy gyengédség kell neki.
- Na jó, ne moccanj meg, kihívom. – Szólok oda halkan a lánynak, és a kutyára pillantok, aki most engem figyel az ágyról. Megpaskolom a combomat, és füttyentek; láss csodát a kutyus pattan, és farokcsóválva követ. Na ez már jó jel. Lehet, hogy a családé volt, akik itt laktak, de nem tudták valamiért magukkal vinni. Egészen szocializáltnak tűnik. Kiinvitálom a konyhába, ahol becsomagoltuk a vacsorát, és bár pazarlás, de mégsem sajnálom az állattól. Előveszek egy közepesebb húst, és nyugodt mozdulattal lehajolva elé teszem. Nem dobom oda, nem vágom hozzá, nem mondom, hogy takarodjon. Az állatok pont azért vadulnak el, mert lekezelik őket. A kutyus farokcsóválva hajol le a húsért, és játékosan csaholva köszöni meg, úgy tűnik még erre is megtanították. Amint elkezd enni, közelebb óvakodok, és lassan megsimogatom a fejét, de csak fentről hátrafelé, hogy ne zavarjam.
- Kijöhetsz. Éhes volt, de nem ránk. Házikutyus volt. – Szólok be Faye-nek. Az állatka megszaglássza a kezemet, de eszik tovább, a farka szünetelenül jár. Nem is tudom, hogy ma még maradjunk-e itt, vagy álljunk tovább, tegnap nem sokat tudtunk meg a rejtélyről, csak menekültünk végig, de nem ártana visszakerülni a saját időnkbe.

Jamie & Faye

Rendesen megáll bennem az ütő, hogy hangokat hallok odakintről. Azok az izék, amik már nem emberiek csak nem tudnak bejönni az ajtón. Nem tűntek éppenséggel értelmesnek, és ehhez kilincs kell, no meg csendben bejönni, mert amúgy már rég felébredtünk volna rá mindketten, tehát nagyjából esélytelen hogy egy olyan valami jöjjön be, de mi van, ha bent volt eddig csak beakadt valamibe, vagy... vagy most tért magához? És mi van, ha nem is egy olyan valami van ott, hanem normális emberek fegyverrel, akik el akarják venni azt, amink van és ki akarják rabolni a házat, netán csak kell nekik egy hely, ahol meghúzzák magukat? Nem tudhatjuk és én félek. Olyan szép volt az este és annyira fenomenális, hogy nem akartam volna ijedtséggel elrontani a reggelt, de most úgy fest, hogy mégis ez jön. Nem is figyelek, hogy Jamie már ébren van, csak ijedten nyúlok hátra, hogy megnézzem felkelt-e már, de továbbra is erőteljesen az ajtót fixírozom, mintha akkor elérhetném, hogy ne jöjjön be rajta semmi sem.
- Kérlek... nagyon vigyázz... - a hangom kellően rémült. Ha nem lenne itt velem, hát én nem is tudom, hogy mihez kezdenék. Azt hiszem én vagyok a tökéletes préda, akit aztán bárki bátran legyőzhet, mert nem vagyok olyan, aki nagyon ellenkezni tudna, vagy merne. Az ajtó pedig nyílik, én már újra az ágyon, az ágy hátánál a magamra húzott takaróval majdhogynem reszketve várom, hogy vajon mi fog bejönni azon az ajtón és végül egy kutya feje bukkan elő. Ez akár jó is lehetne, na de mi van akkor, ha... ha még sem? Lehet, hogy veszett, vagy veszélyes, vagy egyenesen éhes és embereket eszik, mert már nincs más? Hús se sok maradt úgy emlékszem, hogy azzal kenyerezzük le.
- Nem tudom... nem tűnik csapzottnak, de attól még lehet, hogy veszélyes. Maradt a konyhában a vacsiból? Ha odaadnánk neki... de ahhoz el kellene menni mellette. - na és azt nem akarom, hogy ő elmegy mellette én meg itt maradok a kutyával úgy, hogy kb. csak egy takaró véd, ami igazából nem számít védelemnek. Jamienek pedig neki is ugorhat talán, bár elsőre nem tűnik veszélyesnek, csak szaglászgat és beljebb kódorog, aztán egy jó kis lendületes ugrással simán felszökken az ágyra, úgy elsuhanva Jamie mellett, mintha csak ott se lenne. Elkerekedett szemekkel, kész csoda hogy nem sikítva szinte már a falba olvadva majdhogynem arra számít, hogy itt és most esik nekem. Biztosan a vörös haj vonzza és azért nem a közelebb lévő Jamiet akarja megtámadni, de aztán a kutyus még sem tesz semmit, nem támad, csak szépen fordul párat és bevackolva magát lehengeredik az ágy végébe, onnan néz egyszer rám, egyszer Jamiere ide-oda, én pedig próbálok levegőhöz jutni, de őszintén szólva megmoccanni nem igazán merek. A kutyák egyébként is megérzik a félelmet és majd akkor fogja átharapni a torkomat, ha megmoccanok és tudja, hogy rettegek tőle, hogy... átharapja a torkomat. Ezt nevezik sakk-mattnak mi?

♫ Close ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Faye & Jamie

Ez a lány valami imádnivaló! Csak azért nem követeltem magamnak újabb szerelmeskedést, mert még neki is szoknia kell ezt, nem az első éjszaka kell megejteni a vad szexcsatákat. Így egymás karjában beszélgettünk, mintha nem is kellene attól tartanunk, hogy mi vár ránk odakint. És ez így is volt, lényegében boldogok vagyunk, és már megérte élni. Na nem azt mondom, hogy akkor már nem is kell számolnunk a következményekkel. Pont hogy most, amikor megtaláltuk egymást, nagyon oda kell figyelnünk, hogy ez a törékeny valóság ne hulljon darabjaira. Eddig is elhihetette, hogy számíthat rám, nem csak azért vagyok vele, hogy bejussak a bugyijába. Tudom, hogy olykor bizony nyers vagyok vele, de legalább őszinte, és mindig tudatom, hogy vigyázok rá, de akarom is őt. Az elején csak néhány apró érintésből derült ki, majd az egyre sokasodó csókokból is leszűrhettük, hogy bármi is történjen, ez itt közöttünk működik. Nem voltak ügyetlen próbálkozások, odafigyeltünk egymásra, és nem szúrtam le, amikor sikoltozott az életéért. Ő hozzám tartozik, és megvédem, történjen bármi. Akár a saját bátyja ellen, bár úgy vélem, azért Aaron lesz a legkisebb ellenfelünk, de először vissza kéne jutnunk a saját világunkba. Hiszem, hogy sikerülhet. Valahol elnyomott minket az álom, néha ugyan felnéztem, de olyan megnyugtató, hogy itt aludt mellettem, néha összefordultunk, egymáshoz bújva, de azért muszáj volt kipihennünk magunkat, hiszen ki tudja, hogy mi vár ránk majd holnap reggel. Arra ébredek, hogy már az ágy szélén ücsörög, de valamiért nem indul el. Felnézek, egy pillanatra megcsodálom a csodás, fedetlen hátát, de meglepődöm, hogy a melle előtt már takaró van. Miért? Kidörzsölöm a szememből az álmot, és közben érzem, hogy hátranyúl.
- Ébren vagyok. Mi az? – Kérdezek vissza automatikusan, holott hallottam a kérdést. Próbálok magamhoz térni, az adrenalin, meg a stressz mellettem van így ez gyorsan sikerül. Felülök, és én magam kerülöm meg az ágyat, hogy ő csak maradjon hátra. A konyhából jön a zaj, holott bezártuk a házat, legelábbis kilincsre. Elindulok kifelé, de még alig teszek meg pár lépést, amikor egy borzas-szőrös fej jelenik meg az ajtóban, és beljebb osongál. Elképzelhető, hogy eleve kiismeri itt magát, példának okáért itteni kutya, csak nem láttuk a kutyabejárót. Amolyan német-juhász lehet. Nem is kölyök már, de nem is nőtt fel. Fiatal. Hm.. az állatokhoz nem értek, lehet, hogy éhes? Még azt sem tudom eldönteni, hogy elvadult, és támadni akar, vagy csak magányos, és társaságra vágyik.
- Na és most? – Kérdezem félhangosan a lányt, aki mögöttem csücsül az ágyon, hátha neki van ötlete... Elég vicces lenne, hogy ha megúsztuk a fertőzöttek meg a katonák támadását, és egy kiskutya harapná át a torkomat.

//Másnap reggel//

Jamie & Faye

Az este valami mesés volt. Ha nem nézzük, hogy mik történtek odakint, hogy hol vagyunk pontosan akkor ez egy tökéletes randi is lehetne, vagy nyaralás. Ettől még nem lesz persze rosszabb, de lassan majd abba is bele kell gondolni, mi van odakint és persze, hogy hogyan jutunk el a célunkig, azaz az iskoláig és hogy vajon ott mi várhat ránk. A kiadós örömszerzés után még egy fantasztikus vacsi is várt ránk, csak aztán jöhetett az alvás egy külön kis szobában. Ezt azért ki kell élvezni, mert van rá esély, hogy nem igen lesz lehetőségünk ágyban aludni még jó ideig sajnos. Persze lehetséges, hogy lesz majd még szerencsénk, de egyelőre nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk pontosan odakint.
Lassacskán ébredezem. Nem igen van rajtam semmi a takarón és egy bugyin kívül. Nem kell már zavarban lennünk egymás előtt e téren és szerencsére idebent elég meleg van ahhoz, hogy ne kelljen túlöltözni. Elmosolyodom valahogy automatikusan, amikor oldalra pillantok. Jamie még mindig békésen szuszog. Sokat mond el az emberről az, hogy milyen alvás közben, ő olyan nyugodt és békés és csak még szerethetőbb így, mint egyébként. Igen, már nem kérdés teljesen belé zúgtam és nem hiszem, hogy ez egy könnyen, vagy nagyon gyorsan el tudna múlni. Nehezen szánom rá magamat végül, hogy felüljek, de csak megteszem. Nyújtózkodom egyet, Jamie talán még nem nagyon mocorog, készíthetnék mondjuk egy kávét, vagy teát, valamit, hátha találok hozzávalókat. Elég jól kipihentem magamat úgyhogy jól érzem magamat már annyira, hogy most én lehessek előzékeny vele. Sokáig viszont nem jutok, még a lábam sem ér le a padlóra, amikor meghallom a zörrenés odakintről. Még levegőt is alig merek venni hirtelen, csak megmerevedek ültömben és úgy fülelek, hogy hallom-e újra a zajt, vagy... csak rosszul hallottam talán. Nagyot nyelek, de aztán újra hallom, na ekkor már oldalra nyúlok Jamie felé, ha netán még magától nem ébredt volna fel.
- Valaki... valaki van odakint. - alig hallhatóan suttogok, nehogy az, aki kint van esetleg meghallja, vagy tudom is én. Remélem, hogy elég halk vagyok ahhoz, hogy ennek úgy nagyjából semmi esélye se legyen, de az biztos, hogy megáll bennem az ütő rendesen. Ha olyan izé lenne hallottuk volna, amikor bejön és gondolom nagyobb hangzavart csinálna, viszont ha normál ember, akkor veszélyes is lehet. Magam elé húzom a takarót, mert egyelőre moccanni sem merek, nehogy zajt csapjak. Hátha egyelőre még az, aki odakint van nem jött rá, hogy mi viszont idebent vagyunk.

♫ Close ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Tárgy: Re: North Salem - Védett város

» North Salem utcái
» North Salem városhatár
» Will North Salem-i lakása
» North Salem Hospital
» North Salem-i romos kísértetház