Piszkos ügyek

Megszólal a telefon:
- Igen? – dörren dr. Helmsman öblös hangja.
- Vitalia di Soldati kisasszony megérkezett. – felel titkárnője.
- Rendben, engedje be. – nyugtázza a hívást. Gyors igazítás a csokornyakkendőn. Illedelmesen állva várja a vendéget. A hölgy szép, mi több csinos. Mintha csak ismerné a jó doktor ízlését, kinek a zöld a kedvenc színe és annak arannyal vegyített változatával csak még szebbé teszi az összhatást. Persze ezt nem köti mindenkinek az orrára, ám akaratlanul is, s legyünk most stílszerűek, egy zöld pontot tesz gondolatban a nő neve mellé. Mosolya így sokkal inkább őszintébb, mert szimpátiából ered.
- Di Soldati kisasszony, örvendek a találkozásnak! – köszönti, de nem hajt fejet, amit újfent csak furcsáll. A nő olasz, nem japán, mint unokahúga. Ő köszöntötte így népének hagyománya szerint. Nincs ismerete arról, hogy Itália népe is használná eme technikát.
- Kérem, először is foglaljon helyet. – int a vendégszék felé. Nem kívánja elsietni a válaszadást, bármennyire is temperamentumos a hölgy. Meg kell adni a módját. Elvégre nemsokára kormányzó lesz. Nem kapkodhatja el a dolgokat.
- Mit fogyaszt? Van itt whisky, vodka, scotch… esetleg kávé, tea, ásványvíz? Sajnos grappám az nincs. – lép az italos asztalhoz, jeget dobva az egyik pohárba, némi skót whiskyvel meglocsolva. Kiszolgálja a nőt is azzal amit kér, majd visszatér mahagóni íróasztalához, letelepedve helyére.
- Vajon miért is hívatna magához a politikus, nevezetesen New York állam kormányzójelöltje egy újságírónőt? Különösen ha éppen egy olyan tűzről pattant menyecskéről van szó, mint kegyed, signorina. – élcelődik majd iszik italából.
- A kérdésem persze költői. – teszi le a poharat az asztalra.
- Alapjáraton persze egy interjú, riport jutna az ember eszébe. És így is van bejegyezve hivatalos naptáramba. És szó is lehet róla. Ám most sokkalta másról lenne szó. Hallotta már a mondást, hogy akasztják a hóhért? – tart rövid szünetet jelezve ez igazi kérdés.
- Mondásunkat jelen helyzet kapcsán értelmezve ma én vagyok a riporter, maga az alany. – jobbjával leemel egy aktát a halmazból, maga elé tartja, hogy ne láthasson bele a másik.
- Tehát maga új mifelénk di Soldati kisasszony. Illetve visszatérő. A távoli olasz csizmáról. Elég kicsi ország, biztosan ott ismeri mindenki egymást. – nevet fel gyatra poénján.
- Bizonyára ismeri Augustina Tita Riscosi kisasszonyt. Ha jól tudom igen közeli ismerősök. – csukja be somolyogva az aktát és dobja az asztal közepére. A nő elérheti, ebben meg nem akadályozza, csak koránt sem azt találhatja benne, amire számítana: a doktor titkárnőjének személyi adatlapja.
- És ez a hölgy, - folytatja tovább mondandóját – igen kellemetlen helyzetbe keveredett. Gyilkossági ügybe… Körözik is, ha minden igaz. De persze egy mindent eldöntő bizonyíték talán megnyugtatná az ügyészséget, hogy nem a megfelelő személy keresik. – tekintetét sokat sejtetőn az aktahalmazra emeli, mintha csak azt sugallná, hogy oda van elrejtve az említett bizonyíték.
- Persze ha a hölgy nem kívánja bizonyítani ártatlanságát, az se baj… - nyújtózkodik székében, majd várakozón Vitalia-ra tekint, s ha az nem süti le tekintetét, óhatatlanul szemeik keresztezik egymást.

Dr. Helmsman nem csak egy foglalkozást űz. Politikusként is tevékenykedik. Ezen belül pártjában is betölt bizonyos funkciót, nem is egyet. Szakmájából kifolyólag gyógyszerészeti ügyletekkel foglalkozó bizottságban is benne van, valamint kapcsolattartó az ügyészi hivatallal, más néven a bűnlobbizó. Utóbbi feladatot önként vállalta el, nem igazán kapkodtak érte a párttársak. Ez nem meglepő, hiszen ki akarja számon tartani az állam bűnözőit? Senki. Ugyanakkor egy fatális hibát követtek el, melyre a jó taktikai érzékkel bíró Helmsman doktor kiszúrt: nevezetesen, hogy megismerve a bűnözőket és esetüket, alkalmasint némi ellenszolgáltatásért hajlandók voltak megtenni ezt-azt. Jobbára információszerzésről volt szó, társai és ellenlábasairól, azok befeketítése. Semmi komolyabb az egy Yetta felbérlése egy politikai gyilkosságra eseten kívül. Így ismerte meg Augustina Tita Riscosi ügyét, vagy ahogy most hívja magát Vitalia di Soldati. Különös esett, ám a madárkák csiripeltek. Hiába van benne az olasz maffia, a dolgot csak a helyi terepet ismerő amerikai fiúkkal tudták véghez vinni. Azok között pedig volt lekötelezettje, kinek ügyében közben járt. Így megtudta az igazságot. Persze mindennek nem pusztán hobbiból járt utána, van elég egyéb dolga, sőt szórakozása is, amivel szabadidejében tölti el az időt. De egy nem túl régi találkozón egyik társát épp Vitalia di Soldati kisasszony üldözte kérdéseivel. Utóbb, már maguk között, kollégája nem túl kedves szavakkal illetve a hölgyet és kifejezte abbéli kívánságát, hogy bár ő tudhatna meg bármi rosszat erről a pimasz riporternőről, rögtön le tudná azzal állítani. Persze kit mást, mint dr. Helmsmant bízták meg a feladattal, aki utána is járt az ügyészi hivatalban Felix Gideon Marshnál. Így azonban nem csak a gyilkosság körülményeiről szerzett tudomást, hanem a hölgy személyéről és más egyéb érdekes esetekről. Utóbbiak pedig nem hagyták nyugodni. Így diplomatikusan megfogalmazott üzenet formájában behívatta a riporternőt a párt székházába. Kollégáját azzal nyugtatta meg, hogy végérvényesen elrendezi a riporternőt. Ezzel újfent szerzett egy embert kormányzóvá választási kampányába, amire sokkalta inkább szüksége van.
Így hát nagy halom irattal mahagóni íróasztalánál várja a riporternőt. Persze az aktahalmaz csak a megtévesztést szolgálja, a valódi bizonyítékokat tartalmazó papírok a fiókban pihennek, hogy bármikor dr. Helmsman keze ügyébe lehessenek. Fehér öltözete, mely áll cipőből, nadrágból, ingből és zakóból, egyedivé teszi. A nagy fehérséget, csak zakója zsebén lévő futó sakkbábú minta, és a nyakát körülölelő bíbor csokornyakkendő töri meg. Lassan kopaszodó rövid sötét haja, határozott zöld tekintete, merev, de már néhány ránccal tarkított arca árulkodik koráról és bölcsességéről. Magabiztosan trónol műanyag székében, mint remélhetőleg egy éven belül lecserélhet a kormányzói bársonyszékre. Persze addig még sok a teendő. A mai csak a jéghegy csúcsa.