Lucy & James

Tárgy: Lucy & James Pént. 5 Szept. - 19:54

First topic message reminder :

Lucy & James

A Harley csikorogva fékez a birtok főbejárata előtt. A vaskapun beengedtek a marcana őrök, és már csak be kéne tolnom a motort a garázsba, hogy én is visszatérjek a szobámba. A szobámban, amit lassan négy hónapja hagytam magam mögött. Tavasszal laktam itt csupán pár hétig, miután úgy láttam, hogy nincsen értelme a zaklatott életmódnak, amit Nora halála után éltem, végre egy kicsit nem ártana lenyugodnom, és miután Xavier felajánlotta, hogy legyek X-Men, gyorsan fejest ugrottam a dologba. Kaptam egy megbízatást, amiből az derült ki, hogy Nora él, de cseppet sem olyan közegben, mint ahogy emlékeztem rá, vagy valaki felvette az alakját. Mindkét eshetőséget nehezen emésztettem meg, ez volt az oka, hogy egész nyáron nem tértem vissza a birtokra. Át kellett gondolnom a saját létemet is, de talán itt az ideje lezárnom életemnek azt a szakaszát. Szívem egy bizonyos szeglete mindig szeretni fogja a szőke szépséget, akiért az egész város odavolt, de végleg elengedtem. Ha sírva könyörögve vallaná be, hogy nem halt meg, akkor sem tudom, hogy lenne-e számunkra közös jövö, hiszen annyira mások vagyunk. Ő extrovertált, míg én alig szólalok meg, és ez csak a legkisebb különbség. Kitámasztom a motort, még nincsen kedvem elbúcsúzni tőle. Ethan hiába riogat azzal, hogy kárt teszek magamban a dohányzással, nem érdekel, nincsen vesztenivalóm. Ha pedig annyira káros lenne, akkor nem hírdetné minden második cowboy a plakáton. Ám az öcsém az egyetlen családtagom, nem emeltem fel a hangom vele szemben, csupán vállat rántottam. Külsőre barna pilótadzsekit viselek, ezüstös gombokkal, szegecselt bakancsot, és egy fekete farmert. Lassan már egészen komoly szakállam van, így a füstfelhőn át enyhén züllött alaknak nézek ki, mintha minumum egy hajléktalant engedtek volna be a birtokra.

Tárgy: Re: Lucy & James Szomb. 24 Jan. - 14:17

James & Lucy

Eddig szinte lételemem volt az, hogy bújkálok mások elől, nem engedem el magam sosem, kerülöm az érintést és a mélyebb kapcsolatokat, úgyhogy nagyjából átérzem James helyzetét. Azt mondta, hogy veszélyes és goromba, de én nem hittem neki. Igazából még az is lehet, hogy tényleg olyan... másokkal. És ezen van a hangsúly, legalábbis számomra. Velem eddig kedves volt és nekem ez az, ami számít. Persze érzem, hogy valamennyire visszafogja magát miattam, de ha ez annyira nehezére esne, akkor nem hozott volna el magával, azt hiszem.
Szinte megveszek azért, hogy hozzá érhessek, a bőröm az övén táncoljon. Muszáj megengednem neki, hogy beleolvasson az irományomba, ha ez feljogosít arra, hogy közelebb legyek hozzá. A hosszú évek alatt felhalmozódott emberi érintéseknek a hiánya szinte égetően sürget, hogy még többet akarjak, ameddig lehet. Már-már szinte megijedek önmagamtól, amiért ennyire nem tudom kordában tartani a testem. De az ösztöneim ma este erősebbnek tűnnek az eszemnél.
Nyelek egyet, ahogy elképzelem a hideg víz alatt állni Jamest. Tűkön ülve várom, hogy végezzen az olvasgatással, miközben szó szerint kihasználom a helyzetemet és élvezem a közelségét. Élénk fantáziám van, nem nehéz belegondolnom, hogy milyen lett volna ketten állni a hűvös zuhany alatt. Azaz hát mégsem teljesen, mert a testem egyre forróbbá válik az ilyen gondoltatoktól. A hideg víz pedig kétségkívül lehűtene. Talán ezért zuhanyzott így, hogy ő is lehűtse magát? Akkor talán előfordulhat, hogy nem csak én vágyom ennyire az érintésére? Ajkamba harapva figyeltem az arcát, a szemét, amiben szinte állatias ösztönöket vélek felfedezni. Vagy tévednék?
Karjába költözött hirtelen erőtől megijedek, ami csak egy pillanatig tart, de arra elég, hogy egy kicsit megugorva hátra húzódjak. Első pillanatban nem értettem, miért emeli meg, azt hittem, hogy csak le akar rázni magáról, de amikor látom, hogy tulajdonképpen egy kaput nyitott nekem, akkor kiscica módjára, csillogó szemmel fogadok el. Hozzábújok és a lehető legközelebbről lélegzem be a friss illatát.
- A nemlétező élettapasztalatomból. - kuncogok. Rengeteg ember emlékeit tárolom az elmémben, de mindig a saját gondolataimra próbálok hivatkozni. Nyilván, így egy kicsit könnyebb, szinte kimeríthetetlen a gondolataim sokasága, de arra mindig vigyáztam, hogy konkrétan ne használjam senki ötleteit, életét fel arra, hogy érdekesebbé tegyem a történetet. Engedély nélkül nem tennék ilyet. - Mondtam, hogy élénk a fantáziám! - emlékeztettem.
Azt hiszem, az első kritikám viszonylag pozitívnak mondható. Bár két szóban tömörítve kaptam, ez is több a semmi és jobb, mint ha kinevetett volna vagy még ennyit se kaptam volna. Jól esik az is, hogy megdícsért, meg az is hogy hozzábújhatok. Nem merek megrezdülni sem, mert félek, hogy végeszakad az ölelésnek. Pedig nálam ez már a tökéletes idill határát súrolja.

Tárgy: Re: Lucy & James Csüt. 22 Jan. - 21:57

Lucy & James

Fogalmam sincsen, hogy rá tudnék-e unni. Már csak azért is, mert szokatlanul türelmes. Olyokra vesz rá, amelyre eddig senki, még a tulajdon öcsém sem. Kérdez, s bár kitérően ugyan, de válaszolok a magam nyers, csiszolatlan módján. Ha igazán el akarnám engedni magam, akkor komorabb szóhasználattal élnék, mint faszom, picsába, mert bár nem várja tőlem, hogy kezeljem a helyén, mégis látok benne valami törékeny hercegnőset, amitől minimálisan visszafogom magam, nem gázolok bele a lelkivilágába. Legalábbis ennél jobban. Pedig volt már rá alkalom hogy azon tűnődjek, kiköpök, és otthagyom, az út szélén. Hiszen ki ő nekem, hogy ilyen témákat feszegessen. Egyenlőre azonban nem tettem, talán ez megmaradhat ilyen szinten, hogy befogadó vagyok vele szemben. Más kérdés, hogy összességében a nagy átlag tahónak tartanak. Egy vadbaromnak, akivel egyszerűen nem lehet kijönni. Pár perccel később már az ágyon ücsörgünk, olyan közel, hogy akár a lábaink is összeérhetnének, mégis megkérdezi az érintés tényét. Rajtam aztán ne múljon. Nem nekem kell prűdnek lennem, ő megteszi helyettem is, bár ami azt illeti, nagyon is kezdeményező. Szokatlanul. Talán az aurámnak köszönhető. Vagy mást lát bennem? Szerencsétlen...
Átveszem a füzetet, azaz magától az ölembe helyezi, érintésétől megrezzenek. Szinte anyain gondoskodónak hat mindez. Leráznám magamról, ám meg sem moccanok.
- Ja... – Vonom meg a vállamat, ebben semmilyen logikátlan részeredmény sincsen, itt egy kedvesnek és kívánatosnak tűnő lány, akitől önként vállalt azkétaként nem akarok semmit. Már a pillantásomból is láthatja, hogy mustrálom, nem zárom le előttem azt, ami akár elő is törhetne, csupán féken tartom. Még azt is a pofámba vágja (megjegyzem joggal) hogy én fosok be tőle. Igaza lehet, ez nem is félelem, felesleges körnek tartom. Hogy a végén úgyis rájöjjön, hogy a biztonságot nem nálam találja meg. Merőn nézem egy darabig, s nem mondok ellent, pusztán a füzetbe meredve lapozgatok, próbálom ebből a lelkivilágát kitalálni, amit eddig is sugárzott felém, próbált beengedni a mélyebb aspektusokba, és most még a titkos lapokat is megosztja velem. Egyértelmű, hogy tehetséges. A magányos emberek sajátja a kiemelkedés. Most lehetőségem lenne végleg elüldözni magamtól. Ha akarnám. A karomon végzett kisérlete azonban lelkileg is felmelegít. Ugyan nem ölelem át, ám megemelem a végtagot, hogy ha akar, odabújhasson. Biztosan esetlenül vonom majd magamhoz, mielőtt válaszolnék.
- Csiszolatlan gyémánt. Honnan szereztél ihletet?

Tárgy: Re: Lucy & James Vas. 18 Jan. - 18:21

James & Lucy

Egy ideig morfondírozom rajta, hogy mégis mennyi mutáns lehet a világon úgy összesen, de belenyugszom, hogy erre a kérdésre én nem találhatok választ. Az már jobban érdekel, hogy vajon ezek közül hányan képesek még az erőm elnyomására. Egyáltalán képes-e még valaki James-en kívül erre. Ha nem, akkor tulajdonképpen el vagyok veszve. Választhatok a remeteség és az önkéntes hozzáláncolódás közt. Nem tudom, mennyire örülne nekem. Egy ilyen kis kiruccanás oké, de pár nap alatt biztos rám un. Szóval maradt az apácaság. Nem látom túl rózsásan a helyzetemet, az már tény.
Energikusan belevetem magam az ágyba. Egyrészt tényleg jó a vérkeringésem, másrészt tényleg kimelegszem James látványának gondolatától, úgyhogy hamar magam alá gyűröm a takarót és úgy ülök törökülésben az ágy tetején, mint egy királynő. Na jó, a béka talán találóbb.
- Nem zsarollak! - nézek rá. Mondhatnék még egyéb meggyőző érveket, hogy csak azért is direkt rá esnék éjszaka, de szerencsére nem kell, mert felmászik mellém. - Mond azt a szemembe teljesen őszintén, hogy a földön kényelmesebb lenne!
Na ugye. Ami logikus, az logikus. Még ha valami szörnyű embernek is állít be, szent meggyőződésem, hogy jót teszek vele. És ha már vele jót tettem, akkor egy kis jót én is megérdemlek, nem?
Beleteszem a kinyújtott kezébe a füzetet és közelebb ülök hozzá, jobban mondva mellé. Így belelátok abba, hogy mit olvas épp és vékony, de meleg ujjaimat végigfuttathatom a hűvös felső karján.
- Hideg vízben fürödtél? - kérdezem, nem igazán tudom, hogy ez már átmegy valamilyen intim határon, vagy sem, egy ártatlan kérdés, amire kíváncsi vagyok. Megmagyarázná, hogy miért csinált az előbb jégvermet a szobából. De lehet, hogy csak simán hidegvérű...
- Ettől inkább talán csak te félsz. - mondom halkan. - Nyitott könyv vagyok. - mosolyodom el, amikor kinyitja a füzetem. Soha senkinek nem engedtem eddig, hogy beleolvassanak. Mondjuk nem is sokan akartak. Anyu, meg a pszichológus, ahová addig jártam, ameddig ki nem derült, hogy a képességem nem képzelgés.
Csöndben ülök mellette, ameddig olvas, ujjaimmal megállás nélkül játszom a bőrén, ami kezd felmelegedni. Kiélvezem a helyzetet, ameddig még lehet. Néhány oldalon vannak firka szerű skicc rajzok, amikkel illusztráltam a történéseket, jó pár helyen szavak vannak kihúzva. Egy krimi sztori, kidolgozott karakterekkel, egy olyan gyilkosság után kutatnak benne, ami talán meg sem történt. Még csak ott tartok, hogy pár gyanús alak tűnt fel, az ő karakterük kidolgozása jönne most.
- Nos? - várok valami ítéletet, miután nagyjából átlapozta. - Átmentem az épelméjűség vizsgán?
Tényleg kíváncsi vagyok, mit gondol az első olvasóm.

Tárgy: Re: Lucy & James Vas. 18 Jan. - 9:50

Lucy & James

Tévedés. Ő értett félre. Az ágy számomra jó ideje az alvást, a maradéktalan pihenést jelenti. Sokszor kellett éjszakáznom az erdőben, az avarba vackolva magam, jobb esetben egy pajtában, vagy olcsó motelben, ha most kapok valami készenléti fizetést, abból szinte habzsi-dőzsi életem van a korábbi Norás-menekülős szett után. Engem aztán cseppet sem érdekel, hogy tapasztalatlan, végtére is nem elcsábítani akarok, utazgatunk egy darabig, talán unaloműzésként, bár meg kell vallanom, határozottan cikázott valami szikra, és legyezgeti a nemlétező hiúságomat, hogy a kontaktusfétise van irányomban. Tőlem megkaphatja, amit mástól nem. Ha ez nem lenne, talán akkor is ennyire nyüszögne, ha rám néz?
- Nem vagyunk elterjedve. Xavier intézménye ne tévesszen meg, gyűjtőhely. – Mormogom, és várom, hogy belépjen a fürdőbe, addig tudok egy kicsit bagózni. Talán ostobaság, hogy pont a hideg szobába tud belépni, ám szellőztetni amúgy is kell, jobban fogunk aludni tőle, mint egy lélegzettől fülledt szobában. Szemezünk egy darabig, mielőtt én is eltűnnék zuhanyozni, a vibrálás továbbra is ott cikázik köztünk, ám vagyunk annyira felnőttek, hogy nem tesszük ki magunkat a felesleges bonyodalmaknak.
- Bújj be a takaró alá. – Vonom meg a vállamat. Nem magyarázkodom, nem kérek bocsánatot, behúzom magam mögött a kilincset, vetve rá egy utolsó pillantást. Éppen langyos vizet engedek az arcomra, s a hajamra, hogy azért ne fagyjak meg, ám minden vággyal kapcsolatos képzelgésemet kiölje a hideg. Nem árt kijózanodni. A nők szeszélyesek, nem sok értelme van velük kezdeni. Még akkor sem, ha ez a példány menekül tőlünk, és csak mellettem érzi magát normálisnak. Én még mellette sem.
- Ne zsarolj. – Zárom meg a fejemet, ám úgy teszek, ahogyan kéri, összehajtom a hálózsákot. Megfordul a fejemben, hogy a két ágyrész közé valami takarót görgessek be, nem is a területfoglalást elkerülendő, csupán nem akarom, hogy puszta véletlenségből tapogassam meg, amit már kimagyarázni sem tudok. Vagy ha az éjszaka közepén érdekes álmaim támadnak, akkor elkerülhetetlen, hogy lássa gerjedelmem tárgyát. Mindegy, végülis teljesen mindegy. Hátrasimítom frissen mosott hajamat, még nincsen tartása, amíg nem száradt meg.
- Egy újabb ultimátum. Mondhatom, önzetlen vagy. – Lehelem reszelős hangon, és legszívesebben megráznám a fejem, hogy a földre parancsoljam, ha ennyire nem képes hinni a szabad akaratban, akkor felőlem akár aludhatunk külön is. Elhúzom a számat, és felé nyújtom a kezemet. Nem érek hozzá, ha akar valamit el kell vennie. A vázlatára kiváncsi vagyok, ám nem minden áron.
- Félsz, hogy vagyok olyan hülye, hogy megismerjelek? – Végülis amiket kiír magából azok a legbelső gondolatai, kivetülések, azokból már következtetéseket tud levonni az olvasó. S ha ő ilyen zárkozott volt a képessége miatt, az írásán keresztül bepillantást enged nyerni. Mint ahogyan én nem teszem.

Tárgy: Re: Lucy & James Szer. 14 Jan. - 22:33

James & Lucy

Összezavarodottan nézek rá. De hiszen egy ágy van a szobában. Talán félreértett? Hogy az együtt alvás szexet jelentene? Akkor végül is, azt is beismertem megint, hogy szűz vagyok. De ez már eddig is elég nyilvánvaló volt. Akkor viszont csak nem gondolhatja, hogy arra értettem. Minden érthetetlenségére nem tudom ráhúzni, hogy azért van, mert pasi.
Akkor már világos lesz minden, amikor a földön "terít meg" magának. Nem akar ilyen közel aludni hozzám. Végül is, érthető. Nincs köztünk semmi kapcsolat a barátságon kívül. De valahogy ezt mégsem érzem teljesen igaznak. A motoron éppen elég közel kerültem hozzá, most miért zavarná?
- Hát, ami azt illeti, felénk sem volt túl sok mutáns. Vagy legalábbis én nem hallottam egyről sem. - pillantottam hátra, mielőtt beléptem volna a fürdőbe.
Gyorsan letusoltam és amikor a hideg szobába léptem, libabőrös lettem. Nem számítottam rá, hogy szellőztetni fog. Bár nyomokban érzem a cigi szagot, nem hibáztathatom. Nem tudom, milyen gyakran szív, de gyanítom, hogy miattam nem tette olyan sokszor. Ez is azt bizonyítja, hogy ott bent valahol egy törődö, érző szív lapul. Csak már nagyon "rámacsósított".
- Brrr.- muszáj egyet nyelnem, mielőtt megszólalok. A háta látványa megint olyat indított el bennem, aminek hatására akármilyen hidegben ledobnám ezt a pár ruhadarabot is, ami rajtam van. - Jó hideget csináltál.
Jó pár pillanatig meredek a papírra, nem bírom kiverni James előbb látott félmeztelen testét. Meglepődne, ha benyitnék? Erre a gondolatra olyan melegem lett, hogy még csak be sem kell bújnom a takaró alá. Gondolataimat inkább a krimire irányítom, amit mostanában irogatok. Nem jutottam túl sokáig, talán úgy 10 sort körmölhettem az eddig meglevőkhöz, amikor belép és én felpillantok. Szinte csalódott vagyok, hogy trikó van rajta. De azért, ez sem takar túl sokat az izomzatából.
- Nem szeretném, hogy a földön aludj! Ha semmiképpen sem szeretnél osztozni velem az ágyon, akkor inkább had aludjak ott én! Nekem nem kell holnap vezetni, csak kapaszkodni. Már ha itt nem hagysz. - mosolyodom el.
Felcsücsül mellém, és belenéz a füzetembe, amit hirtelen csapok össze. Zavarba jöttem, nem szeretem, ha csak úgy beleolvasnak, amikor még az alkotási folyamatban vagyok. Talán az egészet kihúzom. Nem tudom. Nem szeretném, ha bugyutaságnak tűnne előtte. Nem akarok én bugyutának tűnni előtte.
- Ez... - emelem fel a füzetet. - még nincs kész. - mondom úgy, mintha mindent megmagyaráztam volna.
- De megnézheted, ha megint hozzád érhetek. - csúszik ki a számon. Egyszerűen nem tudok ellenállni a vágynak, hogy végigsimítsak a karján. De furcsa lenne csak úgy letapizni, inkább engedélyt kérek, vagyis alkut.

Tárgy: Re: Lucy & James Kedd 13 Jan. - 21:34

Lucy & James

Bólintok, nekem aztán nem gond. Így nap végére egészen kezdünk összerázódni, hogy már nem akarom minden szarért keresztbe lenyelni. Végigmérem, amolyan leplezetlenül, úgy vagyok a dologgal, hogy végtére is amíg együtt vagyunk, van társaságom, képes vagyok magamról beszélni, amit másokkal eddig nem feltétlenül tettem meg.
- ... és velem sem fogsz. – Bólintok rá talán kissé nyersen. A lány éppen most tett vallomást, hogy velem szemben kezdeményezőbb, ám mindezt a képességem számlájára írom, kétlem, hogy pont rám lenne kiváncsi, nem adhatok semmit, amire igazán vágyna. Nem vagyok gyengéd, empatikus, bár már többször kiemelte, hogy címkézzem. Őszintén szólva még azt sem tudom, hogy vajon a barátja lehetnék e, az is olyan zűrös fogalom, amibe az ösztönösös rezdüléseim nem férnek bele.
- Hogy érted, hogy mi történt? Ahonnan jövök, nem sok hozzánk hasonló volt, vagy úgy elnyomtam őket, hogy sosem derült fény, hogy azok. – Pillantok rá fel, és kigörgetem a hálózsákot, számomra egyértelmű, hogy én fogok lent aludni. Lehúzom a felsőmet, hogy félmeztelenül várjam őt be. Túlságosan nem kell kipakolni, reggel úgyis továbbállunk, ez nem egy luxusszálló, ahol hetekig érdemes maradni. Miután zavarta a cigifüst ha jól emlékszem, kinyitom az ablakot, és kihajolva rajta füstölök el egy szálat. Tetves hideg van, én azonban megszoktam már, a Sziklás-Hegységben az éjszakákat az erdőben töltöttem, ez meg se kottyan.
Amikor hallom, hogy már fogat mos, elpöckölöm a csikket, és háttal fordulok az ablaknak. Mintha valami nászéjszakára lépne be, eddig mindig nyakig felöltözve láttam. Az ablaknál állva kidagadnak az izmaim a csípős hidegtől, itt az ideje becsukni, nehogy a kiscsaj megfázzon. Fél pillanatra a hátamat mutatom, kidolgozott bicepszem is megfeszül, ha nem is a megerőltetéstől, csak a mozdulatban. Nem kap tőlem elismerő pillantást, azt a a parkolóra tartogatom, amelyre ránézek. Selymesnek tűnik a combja, a testhezálló felső pedig még bennem is megmozdít valamit. Látom én, hogy jéghidegnek kell lennie annak az zuhanynak, mielőtt még kikötözöm az övemmel. Nem lenne túl nyerő ötlet.
Pár perc múlva már térek is vissza, tiszta alsóban, fölé húztam egy trikót, kérdőn pillantok rá, ahogyan az ágyon ücsörög.
- Ha ragaszkodsz hozzá... – Ülök le mellé, és leplezetlenül belebámulok a füzetbe, amit a kezében tart. Friss illataink keveredni kezdenek. A lába bizony nagyon is simának tűnik így közelről, vajon mi a francért nem ejtem a combjára a kezem? Magam sem tudom, de ez elmarad.

Tárgy: Re: Lucy & James Vas. 11 Jan. - 19:06

James & Lucy

Válvonásából arra következtetek, hogy igazam van. Az ő élete nem azért nem a képessége miatt olyan, amilyen. Az enyémet viszont ez határozza meg, túl nagy mértékben is. Na nem mintha ezzel a rámutatással én mennék valamire. Csak irigykedhetek rá, még ha ő nem is látja rózsásan a helyzetét.
Amikor elmosolyodik, már tudom, hogy a kérdésem elég félreérthetőre sikerült. De most nem pirulok el, mert kíváncsi vagyok a válaszára.
- Igen, kérlek! - a hangom egy csöppet kétségbeesettnek hangzott. Nem tudom mi történne, ha álmomban használna a képességem, olyanra még sosem volt példa. De ha ilyen szörnyű emlékei vannak, akkor azt hiszem nem csak egy rémálomtól kellene tartanom. No meg olyan jó, hogy néma előttem, így sokkal izgalmasabb ez a pár nap szabadság. - Nem akarlak véletlenül sem felképelni álmomban, de még sosem aludtam együtt senkivel...- ismerem be. Lehet, hogy nekem sem fog menni az alvás, annyira izgatott leszek. Teljesen új helyzet. Amilyen tapasztalatlan vagyok, szerintem ezen nincs mit csodálkozni.
Értetlenül nézek rá, valahogy nem passzolt a válasza a kérdésemhez. Aztán végigfuttattam magamban megint, hogy mit mondott az előbb és rájöttem, mire értette a kérdésem.
- Nem, persze, értettem az igazi vadállatot. - vissza kellett fognom magam, hogy ne mondjam én is a végére, hogy "szivi", megint hangsúlyozva. Az elmúlt egy órában vagy három becenevet is használt már. Cica, királylány, szivi. Ez vajon jelent valamit? - De mi történt később?
Ahogy összeszedtem a cuccomat, a szemem sarkából látom, hogy ő is elkezdett kipakolni. Ó, hálózsák, akkor kisebb területen mászhatok rá, az jó, nem? Elhessegettem a gondolatot, hogy álmomban átölel az erős karjával. Nem is értem, hogy ez miért kószált ott a tudatom peremén. Inkább bemegyek a fürdőszobába és elkezdek vetkőzni. Az ajtóban nincs kulcs, mint a suliban, így csak remélhetem, hogy nem nyit rám. De valóban ebben reménykedek?
Mindenesetre próbálok igyekezni, gyorsan lezuhanyzom magam, megtörölközöm a szálloda fehér törölközőjébe és felkapom a pizsim, ami egy shortból és egy topból áll. Talán már kezd hűvös lenni ehhez a szereléshez, de hirtelen ezt kaptam fel a szobámban, amikor igyekezni kellett. Fogat mosok és megfésülködöm. Smink amúgy sem volt rajtam, nem gyakran sminkelem magam hétköznapokon. Összességében nem voltam bent túl sokáig, de frissen és szinte pucéran lépek be a szobába. Na jó, nem vagyok pucér, de az előbbi szerelésemhez képest annak érzem magam.
- Mehetsz! - teszem vissza a cuccaimat a táskámba, nyitva hagyva a fürdőszoba ajtót neki, ahonnan a párás meleg velem együtt érkezett a szobába. - Táborozni készültél? - nézek a földön fekvő hálózsákra zavartan. Komolyan úgy gondolja, hogy a földön jobban ki tudja pihenni magát? Hiszen már megbeszéltük, hogy elférünk ketten az ágyon. Na majd ha megfürdött, akkor megint mondom neki. Ha akkor is hajthatatlan, akkor inkább én alszom a földön. Mégis csak ő a vezető, pihenje csak ki magát rendesen. A füzetemmel együtt felpattanok az ágyra. Ameddig arra várok, hogy visszajöjjön, igazán körmölhetek egy pár sort.

Tárgy: Re: Lucy & James Csüt. 8 Jan. - 21:38

Lucy & James

Merőn bámulom egy pár pillanatig, aztán nem tudom, hogy milyen reakciót vár tőlem, nem jut eszembe más, mint szemöldökráncolás következtében megvonom a vállamat. Kezdem elveszteni a fonalat. Nem vagyok a beszélgetés ellen, és abban a nagy tévedésben van, hogy az ő közelsége zavar, vagy hogy éppen mártírságból sajnáltatnám magamat. Én már ilyen vagyok foghatjuk Norára, vagy arra, hogy eleve szótlan voltam korábban is, csendes és magányos, amit a pompomlány léte fel tudott dobni, ki tudott zökkenteni. Valahogy nem erre a túlszocializált világra kellett volna születnem, most már ez van. Ennek ellenére a kislány mintha tényleg jól érezné magát a bőrében, úgy, hogy a közelemben nem kell a feleslegesen őrjítő titkokról tudnia. Oldalt döntöm a fejemet, és muszáj elmosolyodnom, épppenhogy mint aki elsőre fel sem fogja a dolgot, vagy csak aludnék már?
- Az lehet, de minden szarra felébredek. Nem kell szabályoznom. Arra kell egyszer koncentrálnom, hogy feloldjam valakin az aurát, onnantól halál mindegy, hogy ébren vagyok vagy sem. Gondolom hagyjam meg a blokkot, ugye? – Mondjuk én nem fogom magam zavartatni magát, ha rendezetlenül alszik, hiszen a hálózsákban szándékozom aludni. Teljesen jó nekem ott, még véletlenül se zavartassa magát, ha az éjszaka közepén véletlenül hozzáérek, kell a jó francnak a felképelés. Talán nem tenné meg, de pihenni akarok, a hisztihez nincsen hangulatom.
Bármennyire is kis bájos, törékeny a lány, többre ma nem telik tőlem. Talán ha megfürödtünk, akkor némi csacsogás beleférhet, aztán kidőlök. Érdekes, hogy ha ennyire visszahúzódó volt eddig, a képessége hátrányai nélkül mennyire ki tud nyílni. Bár nekem is lenne egy nyomógombom, amit ha aktiválunk, minden szebb, és jobb lenne. Láthatóan az, hogy így próbál érdeklődni, gondoskodni, több nem késztet, mintsem felismerjem, katasztrófális amit művelni tudok. Jobb ennek mára véget vetni.
- Ironizálok szivi. Amikor magunkból indulunk ki, de másra vetítjük. – Tömöm a számba az utolsó falatot, inni nem kértünk hozzá, pedig most legurítanék mondjuk egy Budot. Felállok, hogy nyújtózzak egyet, recseg-ropog mindenem, ám az állandó mozgás, útonlevés köveztében feszülős a pólóm. Némán hallgatom őt, átgondolom, hogy enyhén idegbajos lehetett attól, amit a srác fejéből kapott meg, holmi agyszívó. Na jó, kénytelen vagyok elismerni, hogy ez így valóban nem lehet túl fincsi. Ha jó kislány marad, akkor nem fogom terhelni a képességével.
- Menj. – Biccentek, és elkezdem kigörgetni a hálózsákot, meg a holmim között turkálva kipakolni. Tiszta boxer kerül elő, és láss csodát, fogkefe is.

Tárgy: Re: Lucy & James Hétf. 5 Jan. - 18:48

James & Lucy

Egy kicsit úgy érzem, mintha tudomást sem akarna venni a közelségemről. Ennyire szörnyű lenne, hogy azt akarom, hogy megérintsem, a bőre folyamatosan érintkezzen az enyémmel?
- Bocsánat, rosszul fogalmaztam. Nem a képességed akadályoz. - javítottam ki magam enyhe szarkazmussal. Igaz, amiket mesélt, az nem egy normális élet alapja, de a képességének nem sok köze volt hozzá, hogy így alakult az élete. Pont ez a bajom, hogy nem is tudom, most hol lennék, ha nem lenne ez az erőm. Mindenki másról tudok véleményt alkotni, látom az életüket, de ki vagyok én erők nélkül? Mi lenne, ha nem lenne ennyi emlékem mindenről? Megpróbálnám megszerezni őket, vagy akkor is bezárkózva élnék, mint most? Valami azt súgja, hogy inkább az előző. Bár szeretek bent gubbasztani és órákon át írni és álmodozni, azért kíváncsi vagyok a világra és szívesen bejárnám.
- Megtiszteltető. - olvad le a számról a mosoly. - Ki tudja, lehet, hogy te alszol el előbb. Álmodban is tudod szabályozni a képességed? - érdeklődtem, hogy mennyire mászhatok rá álmomban. Persze csak véletlenül! Nem szoktam alva járni, de elég aktív álmaim vannak. Szép lenne, ha elaludna és én kezdenék ki vele... lehetséges az egyáltalán?
Nem is értem, miért nem jut eszembe aggódni, hogy tényleg mi lesz, ha én alszom el előbb. Ha ki akart volna használni, rég megtehette volna. Elég olyan szakaszon motoroztunk el, ahol a madár se jár. És nem hiszem el Jamesről, hogy olyan lenne. Szeret keménynek tűnni, de a sok szőr alatt valahol megbújik egy szív is. Csak már régen használta, be kell olajozni.
- Igazi? - néztem én is kérdőn rá két harapás között. Egymásra bámulunk, nyammogva, a másikat várva, hogy meséljen. Amikor már a fél hamburgert leküldtem, akkor végre úgy érzem, hogy van elég üzemanyag bennem, hogy ne merüljek le teljesen. - Hát, engem nem akart felgyújtani senki. Bár így is elég égő volt.
Ittam pár korty vizet, hogy időt nyerjek, miközben felidéztem a kínos emléket.
- Az első csókom volt. - magyaráztam. Ennél többet erről sem kell beszélni, azóta is sajnálom, hogy megtörtént. De ha nem így történt volna, akkor máshogy történik. Előbb utóbb ugyanúgy itt végeztem volna. Talán jobb is, hogy időben kiderült, hogy nem vagyunk egymásnak teremtve, mintha átevickéltem volna rengeteg kapcsolaton úgy, hogy azt hiszem, hogy most végre eljött az igazi.
Gyorsan befejeztem a szendvicsemet, felálltam és lesöpörtem magamról pár morzsát. Erre a kajára már tényleg életbevágó szükségem volt.
- Mész fürdeni, vagy mehetek előbb én? - fogtam meg a hátizsákom, hogy kiszedjem belőle a neszesszeremet meg a pizsimet.

Tárgy: Re: Lucy & James Hétf. 5 Jan. - 17:22

Lucy & James

Magától értetődő, hogy észre sem veszem a pillantását, ennyire vagyok magammal elfoglalva. Mostanság csakis arra figyelek, hogy mikor jön mér meg a vacsora, hogy aztán egy nagyot aludjak, és másnap reggel továbbálljunk. Kedvem lenne a szám közé kapni egy fogvájót, ha már a kiscsaj ennyire nem komálja a cigifüstöt, kell valami pótcselekvés.
- Normális életet? Hol számít ez normális életnek? – Kérdezek vissza meglepődve, az újonnan megismert barna lánynak igen furcsa fogalmai vannak arról, mi is a normális. A hozzá hasonlóak csinos kis gardigánban nézik az esti sorozatukat. Az én zaklatott életmódom, az állandó vándorlás lenne a normális? Költői a kérdésem, nem kell válaszolnia. A következőre is pusztán legyintek, majd kialussza. Különben én vagyok a hülye, adom neki a magas labdát. Kérdezek, hát válaszol. Kár volt úgy tennem, mintha érdekelne. Nem, ez nem igaz, érdekel a sorsa, a múltja, ám amióta azok vagyunk, akik, az utolsó pár évben megváltozott már minden. Sosem leszünk, akik egykor voltunk. Korátnsem arról van szó, hogy leszarnám a körülöttem élőket, sokkal inkább arról van, hogy nem érdemes foglalkozni velük, hiszen ha megteszem, akkor benne van a lehetőség, hogy kötődni kezdek, és akárcsak Nora esetében tehetetlenül nézem végig, ahogyan meghal. Van ennek az egésznek értelme? Nem sok.
- Talán inkább a fogjuk rá, hogy elviselhető kategóriába. Majd eldöntöm, hogy mit teszek veled, ha végre alszol. – Csóválom meg a fejem sötét pillantással, amelyben akár mosoly is bujkálhatna, csak éppen mégsem sikerül. Jobb ez így, msoolyogtam ma már reggel eleget, ossza be a következő hónapra. Mintha olyan sokat szándékoznék még vele lenni. Valahogy mindkettőnket megtört már az élet, ám ő még mindig bizakodik, s jókedélyű. Nem tudom, hogy pusztán velem az, vagy másokkal is, akiknek akaratán kívül ki kell szipolyoznia az emlékeit, valahogy úgy tűnik, hogy én vagy a cseppnyi víz a sivatagban, amelyet a többitől való elszigeteltsége jelenít meg. Bár volnék olyan, aki ebben partner, én még magammal sem vagyok kibékülve, ahogyan megmondam már az utunk elején.
Miközben elkezdünk burkolni, mégis erőt veszek magamon, és meghallgatom, végülis annak sok tekintetben lehet lényeges, ha kicsit is meg akarom őt ismerni. Kérdés, hogy ez valóban így van. Kiváncsi volnék rá? Mit veszíthetek? Jobb dolgom mostanság nincsen. Ökör iszik magába, ahogyan mondani szokták. Hoztam ugyanis egy jóféle pálinkát az oldaltáskámban, és annyira vagyok gyakorlott motoros, hogy nem koccoltam le semmivel az üveget, így az még sértetlen. – Szinte olyan vagyok, mint bárki más az emberek közül. Egyszer valaki fel akart gyújtani. Egy amolyan igazi vadállat. Nem értette, hogy miért nem tud, mert csak hadonászott. Ekkor már gyanakodtam, az igazi azonban később történt... – Itt elhallgatok, és egy nagyobbat harapva kérdőn nézek rá, folytassa a történetet a családjáról, végülis van még időnk lefekvés előtt.

Tárgy: Re: Lucy & James Pént. 2 Jan. - 14:26

James & Lucy

Figyelem az ujjait, ahogy már sokadjára végigsimít velük az arcán és ismét feltámad bennem a vágy, hogy megérintsem ott én is. Már emelem is a kezem, de még idejében észreveszem a mozdulatot és csak zavartan simítom a fülem mögé az egyik tincsemet.
- Mert szabad vagy, nem akadályoz a képességed abban, hogy normális életet élj. - mondom egyszerűen. Nyilvánvaló, hogy nem vagyok elégedett a képességemmel, de nem tudok tenni ellene semmit, úgyhogy egyszerűen csak el kell fogadnom. Vagy mégse, mert most Jamessel nem kell "önmagamnak" lennem, ami nagyon felszabadító.
- Ne haragudj, hogy a nyafizásommal untatlak.- ég az arcom, de most nem a zavartól. Ezért jobb, ha nem beszélek magamról. Egyértelmű, hogy csak untatom vele, hisz tulajdonképpen most jelentette ki, hogy nem érdeklik mások. Én ezt azért így nem mondanám. Olyannak tartom magam, aki foglalkozik másokkal, csak tudom, hogy nem tartozik minden rám, de szívesen hallgatom mások történetét.
- Akkor a szimpatikus kategóriába sorolhatom magam, mert még mindig élek? - kérdezek vissza huncut mosollyal. - Vagy megvárod, hogy elaludjak és utána végzel velem?
Nem tudok mindent az x-menekről, de úgy sejtem, hogy nem egyszer kerülnek olyan helyzetbe, ahol nem árt, ha képesek a támadásra. Egy olyan veszélyes életforma, amit én nem mernék bevállalni. Már ez is különös tőlem, hogy belementem a szökésbe.
Végre megérkezik a várva várt étel és komoly erőfeszítésekbe kerül, hogy ne vessem rá magam azonnal. Felpattanok ugyan, de nem sokat vacillálok, hogy hol egyek, odatolom a kocsit az ágy mellé és leülök vele szemben törökülésbe, miközben leveszem a kocsi fölé hajolva harapok a hamburgerembe. Felnyögök, ahogy a várva-várt mennyei étel a számba kerül. - Ez isteni!
Ráérősen rágok és közben őt nézem. Az előbb közli, hogy mindent és mindenkit leszar, aztán érdeklődik felőlem. Mi a biztosítékom rá, hogy ha megszólalok megint, akkor nem fogja nyafogásnak venni?
Miután lenyeltem a falatot, csak megvontam a vállamat.
- Apámat nem ismerem, anyukám meg elfogad. - nem megyek bele a részletekbe, hogy ez nem mindig volt így. Egyszer régen úgy gondoltuk, hogy ez egy betegség, ami gyógyítható... Persze, egy orvos anya mi másra gondolhatna. Így tehát beleásta magát abba, hogy a 24 órás műszakjai után még utánam is kutakodjon. Így talált rá az x-birtokra és így kerültem ide. Nem egy világrengető történet.
- Te mikor jöttél rá egyáltalán, hogy van képességed? Gondolom azért ez nehezebben tűnik fel, mint az enyém.- terelem ismét inkább rá a szót. Addig is zavartalanul tudok habzsolni, ameddig ő beszél.

Tárgy: Re: Lucy & James Csüt. 1 Jan. - 16:20

Lucy & James

Olyan bájos, hogy mindenen vigyorog, mint a vadalma. Lövésem sincsen róla, hogy én értem ezt mind el, vagy alapból ilyen boldogságtól túlfűtött leányzó. Ha már így alakult, hogy mi ketten kiszakadtunk a birtok oly jól megszokott körforgásából, ám annyira mások vagyunk egymáshoz viszonyítva, szinte tűz és víz, mégis képes elviselni, sőt nyitni felém, bár tudnám, hogy miért is teszi. Ha sajnálatból, hát köpök a sajnálatára.
- Irigyelsz? Miért? – Ugrik fel a szemöldököm, akaratlanul is végigsimítva az államon. Nem olyan régen borotválkoztam, de amilyen erős a szőrzetem, máris érzem, hogy közel sem az a babapopsi mint két órával ezelőtt. Hajnalra már látszani is fog. Eddig ő is nagykabátban volt, így a szobához illő ruházat alapján egészen vékony, fiatal, eddig pusztán az arcára tudtam felfigyelni, ami azon túl, hogy végtelenül naív, pirulón, lényegében egy gondoskodástól csillogó lánykáé. Így összességében látni viszont látok ott magabiztosságot, s nem egy hisztis kis csitriről van szó, hanem egy felnőttkorba lévő fiatal nőről.
- Pár napig lehet róla szó. Nekem eddig úgy tűnt, minden, amivel többek vagyunk az embernél, csakis karaj lehet, erre jössz is a nyafizásoddal, és kiderül, hogy közel sem az. Mások dolgai engem is hidegen hagynának, te meg rákényszerülsz, hogy tudj róla. Pocsék ez így... – Rántom meg a vállamat, ennyire szorult belém empátia, hogy legalább ezt átérezzem. Vagy túl önző vagyok, és csak a saját dolgom érdekel, ezért akarok mindenkit kirekeszteni, ezért nem érdekelnének mások emlékei? Meglehet. Most is csak egy forró zuhanyra, és egy nagy alvásra vágyom, mellette a mérleg másik serpenyőjében ott a kérdés, hogy akkor miért megyek bele a múltamat érintő kérdésekbe, és miért nem húzom el a kezem?
- Nincs rá szükségem. Fel akartam mondani, nem akarok másoknak ártani, ha nem tűnt fel. Aki nem szimpatikus... arra ott a pisztoly is. A többit meg leszarom. – Valahol csak arra vágyom, hogy felejtsek el mindent, Norát is, a meghurcolást, de tudom, hogy a világ már nem lesz soha olyan, mint régen. Anyámat sem fogom többet látni, Ethan ugyan ott van az iskolában, ám megvan a maga élete, nekem is ideje már továbbállnom. Hunyorítok a szavaira, én szexi, hát persze.. Van egy olyan érzésem, hogy ma még fogunk inni egy keveset... A kopogásra figyelek csak fel, így pusztán bólintok a lánynak, s kinyitom az ajtót. A motel egyik felszolgálója hozta fel gurulós kiskocsin a vacsorát. Eleve itt fizetem ki, adok némi aprót is borravalónak. Nem fogom a lánynak felszervírozni, az ölembe veszem a tányért, visszaülök az ágyra, nekem jó lesz, ha ott eszek, de bátran az asztalhoz ülhet.
- A szüleid hogyan vélekednek rólad? – Kérdezek rá kiváncsi hansúllyal, végülis ez is érdekel, túl sokat még nem tudtam meg róla, miután főleg engem faggat.

Tárgy: Re: Lucy & James Szomb. 27 Dec. - 23:30

James & Lucy

Csak mosollyal válaszolok. Örülök, hogy örül neki, hogy eljöttem. Voltaképp ez volt a célom, részben, egy kicsit felvidítani őt. Ettől viszont olyan érzésem támad, mintha átavanzsáltam volna magam örömlánnyá... na jó, valljuk be, hogy ez az én helyzetemben nem túl helyén álló, hisz ki látott már olyat, aki a testével szerez örömöt és mégis szűz?
- Irigyellek. - nyelek egyet. Eddig még nem is láttam kabát nélkül. Hát nem egy szál bél az biztos. Nem is tűnt fel, hogy ilyen izmos, most viszont belém folytja a szavakat. Az nem lehet, hogy ennyire vonzódom hozzá, hogy megint elpiruljak. - Én nem is kívánok mást, mint hogy átlagosnak mondhassam magam. - mondom csendesen, hátha erre tudom kenni a pironkodásom. Nem túl hiteles megtévesztés.
- De x-menként biztos jobban örülnél valamilyen aktív képességnek, amivel támadhatsz. - mondtam, félig meddig kérdezve is. A legtöbben így vannak ezzel, nekem mondjuk nem hiányzik. Mindig is csak egy normális életre vágytam. Semmi pucc, nyavalya, macera és nyűg. Unalmas vagyok, mi?
Elérte, hogy az apró pirulásból újra fülig vörösödjek, mert így akaratlanul is el kellett képzelnem, hogy mit művel a mosdóban. És a hangsúlyából nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem a reggeli kakilásra gondol.
- Naná, őrjítően szexi a titokzatosságod.- próbálom elviccelni, de nehéz, ha valójában tényleg így gondolom. - Olyan borzasztó vagyok, hogy le kéne tartóztatni. - teszem előre a két csuklóm, mintha csak bilincsre várnék. - Önző, számító, élősködő és...- közben kopogtak és a hasam, mint egy radar, jelezte, hogy kaja van a közelben. - ... és éhes.- vigyorogtam.

Tárgy: Re: Lucy & James Szomb. 13 Dec. - 17:44

Lucy & James

- Ugyan... – Horkantok fel édelgő mosollyal, s a tarkómon simítok egyet végig. Pár pillanatig merőn nézem őt, majd egyszerűen vállat vonok. – Eljöttél, és ezt értékelem. Ne legyél telhetetlen, királylány. – Nem fogok még mélyebben merülni az emlékezés mocsarában. Nora elment, és soha többé nem jön vissza. Ha véletlenül élne, akkor sem keresett, így a történetünk örökké nyitva marad. Bármit is teszek, el vagyok átkozva, és nincsen az a csillogó szemű lányka, aki el tudná feledtetni azt, ami történt, bár be kell vallanom, érintései megrezdítik a hideg kőfalakat, amiket emeltem magam köré. Hiába mondott ellent, miszerint nem bánok vele rosszul, meg kell értenie, nem tudok vele úgy bánni, ahogyan megérdemelné. Vagy skatulyázok? Ahogyan időnként rámnéz, és már kifejtette, miért kéne mindenkivel porcelánbabaként viselni? Félek, hogy összetöröm? Ha valóban ez a képessége, akkor az enyémeknél rosszabb emlékeket is láthatott, mégsem tört alattuk össze. Ami az illeti, kisugárzása alapján egy magabiztos, kezdeményő személyiség, míg én már a jelenlétemmel is borongóssá varázsolom az amúgy ránctalan kis homlokát. Türelmesen hallgatom, miközben vetkőzünk a szoba hőfokához alkalmas szerelésre, hogy pontosan mit is takar a dolog, mitől az, aki. Az érdekes az, hogy még a képessége nélkül is empatikus, hiszen átlát a szitán, a kifejzetten seggfej viselkedésen túl van még bennem jóság, a történtek nem tudták teljesen kiírtani belőlem.
- Mellettem mindenki egész átlagosnak tűnik. Hát tudod, kinek mi... – Mormolom, végülis olyan, mintha emberekké avanzsálnám vissza az X-Birtok lakóit, nem véletlen, hogy viszonylag keveset töltöttem ott társaságban, a jelenlétemben kevesen érezték komfortosan magukat, mint Raven többek között, aki mindig menekült, ha csak meglátott, mert az alakváltás tulajdonsága nélkül állandóan meztelenre varázsoltam, pedig csak kérnie kellett volna, ha megteszi, fel tudtam volna oldani a blokkolását. Mint ahogyan Lucyét is megtehetném, azonnal összetörne a varázs, amely különös módon mellém láncolja az enyébként csinos hátsóval megáldott barnát.
- Ne félj cicus, nem vágyom arra, hogy pont az én emlékeimben ússzál könyékig. Habár érdekelne, mit gondolsz rólam a mosdós manővereket látva. – Nevetek fel, nem igazán izgat, hogy meg lenne a véleménye rólam, nem csak a testi szükségletekre gondolok, nyilván a Nora-mentes időszak után férfiként muszáj valahogy levezetnem a feszültséget, és aligha sikerült volna ez nőnemű egyedekkel, egyszerűen senki esetében nem voltam ráhangolva, hogy lépjek, vagy fogadjam a közeledést. Egészen mostanáig, hiszen most már fogjuk is egymás kezét. Bár tudnám, hogy mi visz rá, hogy engedjem, vagy hogy megtegyem.
Egyátalán mit akar tőlem? Xavier ha nagyon akarná, megtaníthatná, hogyan kontrollálhatja, aztán találhatna magának egy egész háremnyi lelkes hímet.
- Szóval ezért gerjedsz rám? A titkaim miatt... Önző dolog... – Mondom ki kaján mosollyal, és hátradőlök az ágyon könyökölő pozicióba, nem vagyok az a vigasztalós típus. Őszintén szólva szar ügynek gondolom, ami vele történik, mindenkinek megvan a maga keresztje.

Tárgy: Re: Lucy & James Csüt. 11 Dec. - 1:19

James & Lucy

A szemeimet az égnek emeltem. Hogyan próbáljam meg megérteni egy pasi logikáját, ha ilyen gyorsan ugrál a depressziós, már-már szuicid hajlamú földhöz ragadt válaszok között. Értem és érzem, hogy elég mélyen van a gondjaiban, de anélkül, hogy igazán ismerném,
- Neked aztán tényleg semmi sem jó. - csóváltam a fejem. Fárasztó lehet ennyire utálni mindent. És bosszant, hogy hiába mondanék bármit, sehogy sem tudom kirángatni ebből a mélabús világszemléletből. Még. De egyelőre nem adom fel, ha már kiszabadít a kastélyból egy pár napra, akkor annyit igazán megtehetek, hogy megpróbálom jobb kedvre deríteni, nem?
Elsőre viszont elég ha annyit teszek meg neki, hogy elmondjam, miért is vagyok itt. Vagy legalábbis az egyik indokot, amivel tartoztam neki. Bár most nem tűnt túl lelkesnek, mintha most hullana le rólam a lepel, mint egy festményről, amit először mutatnak be. Pedig bennem volt egy olyan érzés, hogy azzal, hogy elmondom a képességem, teljesen feltárulkozom előtte. Nem szoktam semmit sem takargatni, de így már nem is tudok. Nem úgy mint ő, aki a mogorvaságba kapaszkodik, de már-már néha elenged egy-egy mosolyt, amivel bizonyítja, hogy nem tévedek, valahol ott kell hogy bújkáljon benne is valami kis pozitívum.
- Köszönöm. - mosolyogtam vissza őszintén. Ha működne rajta a képességem, akkor már rég nem lógnék rajta, a szobám mélyén próbálnám feldolgozni az új emlékeket. Ráadásul, ha valami ilyen mélyre tud sodorni lelkileg egy életerős férfit, akkor engem összeroppantana, ha csak úgy váratlanul törne rám minden.
- Jó. - mosolyogtam tovább, miközben kibújtam a kabátból. Nem szeretném, hogy úgy érezze, hogy kihasználom. Nem akarom egyáltalán, hogy rosszat gondoljon rólam.
-Jaj ne! - nyögök fel, miután leülök mellé az ágyra. Újra a már ismert bizsergés jár át, ahogy az ujjai az enyémek köré fonódnak. Másik kezem ujjaival az engem fogó kézfejének bütykein simítok végig. Milyen pici az én kezem az övéhez képest.
- Mármint... - nézek fel a kezeinkről a szemébe. Mikor kerültem ilyen közel hozzá? Érzem ahogy a testem megint reagál a közelségére, felgyorsul a szívverésem és nagyobb levegőket kell vennem. Eddig miért nem éreztem még ilyet? Vagy lehet, hogy csak máskor azzal voltam lefoglalva, hogy az emlékeket nézzem és nem figyeltem a saját reakciómra? - Igazán kedves tőled, hogy idióta szeretnél lenni, de nem hiszem, hogy megértetted a képességem. Ezzel nem csak bizonyos emlékeket látnék, hanem az összeset! Kezdve onnan, hogy trottyos kisbabaként hogyan érezted magad, amikor a pelenkába kakiltál egészen a mostani dolgaidig, amit a mosdóban művelsz.... - na jó, nem bírtam megállni, hogy újra el ne mosolyodjak a saját szavaim hatására, így kis szünetet tartottam, de ahogy folytattam, már nem mosolyogtam. - Nyilván van, ami élesebben maradt meg benned és gyakran gondolsz rá, de nincs jogom hozzá, hogy ezeket lássam. Ez mind csak a tiéd. Ezért szeretem inkább, ha az emberek saját szavaikkal mesélnek a múltjukról, mint ha az én szemeimmel látnám. Csalásnak érzem, tehernek és egy átoknak. - húztam ki a kezemet az övéből. A felfordított tenyereimet vizsgáltam a lesütött szemeimmel. A kezeket, amik annyi emléket loptak már el másoktól. Mindenkinek megvan a maga keresztje.

Tárgy: Re: Lucy & James Szer. 10 Dec. - 19:11

Lucy & James

Nem igazán vagyok tisztában a képességgével ahhoz, hogy tudjam, más mint a többi. A saját tapasztalataimra vagyok kénytelen hagyatkozni, amiben nagyon szerepet kap az, hogy bizony manapság a lányok elvárják a vadfeminizmus ellenére, hogy a srác kezdeményezzen, viszont bármikor nemet mondhatnak. A lovagiasság ugyan már kihalt a világból, és összemosódtak szerepek, ám a lányok hajlamosak mindkét nemből a számukra kényelmesnek tűnő szálakat választani.
- Tulajdonképpen mindig jobbak. Az ébrenlét pocsék, akár egyedül vagy, akár tömegben, hát akkor maradjunk az álmoknál? – Nevetem el magam nyersen, és bár nem tudok a velem való képzelgéseiről, pont az az érdekes, hogy bennem felmerülnek bizonyos dolgok, és ha nem lennék ekkora seggfej, akkor talán már léptem is volna azon túl, hogy megsimogatom az oldalát, valahol nem érzem azt, hogy túl sok odafigyelés, vagy gyengédség szorult volna belém. Minden ami volt, elmúlt. Akárcsak a fodrok a tó vizében, miután követ hajtottál bele, előbb utóbb kisimul.
- Felőlem... – Bólintok továbbra is komolyan, mert bár a mosolya valóban kedves, csupán nem érzem azt, hogy felém jogos lenne. Még mindig zavar, hogy úgy kezel, mintha valami rendes faszi lennék, csak mert nem küldtem vissza az anyjába, mintha oly nagyon társaságra vágytam volna. Nem tudom, hogy ami köztünk szövődik, barátság, haverkodás, vagy nőként kéne rá tekintenem? Kora folytán már nem kamasz csitri, aki nagy szemekkel nézi végig elrablását, vélhetően indokolatlannak érzi, ahogyan bánok vele. Eddig is sejtette, hogy nem vagyok egy nagy dumás, a tőmondatok nálam az olyasmiknél ki is merülnek, hogy faszom... leszarom... Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem vagyok arra kiváncsi, hogy a másik mit akarna mondani, csak éppen ritkán kérdezek vissza, mert már az is azt takarja, hogy érdeklődnék én, csak nem akarok még ennyivel sem kitárulkozni. Miután rendeltünk, elindulunk, fel, a fagyin már nem is csodálkozom, igazi fanatikus ami a jeges édességet illeti. Amikor felérünk, akaratlanul is követem a tekintetemmel, miután ledobtam magam a pamlagra, várva a vacsorát. A fagyin kívül idejét sem tudom, hogy mikor ettem utoljára. Talán tegnap éjjel, amikor megálltam egy falatozóban a birtok felé menet.
- Akkor kezeljük mázliként, hogy az enyémektől nem kell agyfaszt kapnod kislány? – Itt elmosolyodom, hiszen kár lenne végignéznie az összes nyálat, majd szenvedést, amit átmentem. Tulajdonképpen amit akartam, azt közöltem, de valami túl személyes, nem rá tartozik, főleg ha ő maga sugalta azt, hogy tovább kell lépni, úgy életet kezdeni. Így belegondolva nem tudom, hogy másokét hogyan kezelni, hozzám hasonlóan keserű sors, csak míg nekem a tetteim alapján, neki a vérében van a kárhozat.
- Aha. Nem hiszem. – Mivel eddig nem tudtam erről, csupán azt fedeztem fel hogy különös hatással vagyok rá, nincs mit magyarázni. Ha lát bennem valamit, lényegében halálosan mindegy, hogy mit, úgysem áll módomban erősíteni, vagy elfedni. A szimpátia, vagy éppen a vonzalom nem módosítható, bárki bármit mond. Odanyúlok érte, és lehúzom magam mellé az ágyra, míg én felülök.
- Ha akarom, bármikor megadhatom neked az emlékeimet, vagyok annyira idióta, hogy engedjem, hogy belémláss... A kérdés, hogy akarom-e, hogy mellettem is szétszaggasson a képességed. Mit szólsz királylány? – Kulcsolom rá ujjaimat finom bőrére, átfogva a kezét.

Tárgy: Re: Lucy & James Hétf. 8 Dec. - 18:31

James & Lucy

A szemöldökeimet ráncolva próbáltam olyan pillanat után kutatni a múltamban, amikor én választhattam volna. Inkább csak olyanokra emlékszem, aikor elutasítónak kellett lennem, de akkor sem azért, mert sok választásom volt.
- Így erre még nem gondoltam. - vontam meg végül a vállam. Szóval a lányok többségének lehet, hogy megvan rá a lehetősége, hogy válasszon, de megint általánosít.
Kíváncsian pillantottam rá, arcát kutattam, hogy ezt mégis hogy értette, miközben szemeimben az örök szó kérdése tükröződött, de jobbnak láttam nem rákérdezni.
- És ha az álmok jobbak, mint a földön járás? - tereltem el a gondolataimat. Az, hogy most jól érzem magam, nem jogosít fel arra, hogy feltételezzem, hogy ez örökre így marad. Hiszen még csak nincs is köztünk semmi, talán egy kis szikra... Az én részemről valószínűleg nagyobb. Még soha nem akartam valakit ennyire végigtaperolni és bepótolni, amiről lemaradtam az évek során.
Gondoltam, hogy nekem is el kell mondanom, hogy mi is a képességem, de a kérdés a hosszú motorozás után kicsit váratlanul ért.
- Az nem elég indok, hogy unalmas volt a suli? - mosolygok bátortalanul. Jó, igazából tartozom neki annyival, hogy tényleg elmondjam, mi a helyzet velem. Bár közvetlenül a környezetünkben nincs senki a parkolóban, amiről röviden meggyőződtem, de mégis halogatnám a dolgot. - Majd elmondom a szobában, fent.
Kicsit letorkol, hogy a szóáradatomra egy szavas válaszokat kapok, úgyhogy visszaveszek magamból. Viszont még mindig eléggé izgulok ettől az egész szökéstől, úgy érzem, hogy muszáj lenne kiírnom magamból. De először is nem árt enni valamit. Egy dupla burgert kérek sültkrumplival. Amilyen éhes vagyok, most egy fél marhát is fel tudnék falni. Desszertnek pedig bújkáló mosollyal kérek egy fagyikelyhet.
Ahogy belépünk a szobába, az ablakhoz megyek egyből, hogy az eget kémleljem. Bár már elég hideg van odakint, szerencsére felhők nincsenek és a csillagok csak úgy ragyognak, mintha tündérport hintettek volna az égre.
- Ha hozzáérek valakihez, akkor az összes emléke lepereg a szemem előtt, a jók és a rosszak egyaránt, azok is, amiket elnyom magában és azok is, amikre tulajdonképpen szinte oda sem figyelt. - közben elkezdtem kigombolni odabent a kabátom, az ablakon bámulva kifelé. - Nem szeretek más emlékei közt turkálni, utálom a képességem és azt hiszem, most már érthető, hogy miért nem szeretnék egy emberektől zsúfolt helyen lenni. - jó, annyira nem is fájt ezt így kimondani. Most odafordulok Jameshez, aki máris az ágyon terpeszkedik. - De azt sem szeretném, hogy azt hidd, hogy csak azért jöttem el veled, mert nem hat rád a képességem. - ismerem be és érzem, ahogy a motorozás közben szélcsípte arcom kezd felmelegedni az odaáramló vértől.
Kíváncsi vagyok, hogy mit szól hozzám. El tudom képzelni, hogy úgy érzi, hogy kihasználom és ettől egy kicsit bűntudatom is van, de próbálom arra emlékeztetni magam, hogy már akkor sem volt túl sok eszem, amikor csak úgy elvitettem magam fagyizni vele, pedig akkor még nem is tudtam, hogy mi a képessége.

Tárgy: Re: Lucy & James Csüt. 4 Dec. - 20:58

Lucy & James

Karbafont kézzel méregetem, már megint elpirult, holott nem tisztem állandóan zavarba hozni. Valami szikra táncol köztünk, és már másodszor szökik meg velem, ezúttal hosszabb lélegzetvételre, ám én a hippi külső ellenére sem érzem magam feljogosítva, hogy egy diák erényébe másszam bele, akár lelkileg is. Ahogy mondta, bármennyire is odavágós stílusom volt, mindig voltam annyira úriember, hogy ne bántsam igazán. Még az álcám is pocsék, remek...
- Nem tudom, jó? Most mi a francért faggasz, hagyjuk akkor a skatulyákat. Úgyis te választasz, nem? A csajok szoktak, bármennyire is koslatunk utánuk, szóval mindegy is. – A hangom most is bársonyos, sehol a kioktató él, nem tudok vele keményebb lenni. Tudom, hogy kihasználhatnám a helyzetet, talán vissza sem utasítana, minden érintésemért úgy tűnt, hogy ha nem is rajong, bizonyos fokig felvillanyozza.
- Én leszek az örök ébresztőd, hogy a földön járj. – Szólok vissza élesen, a mosolya ellenben pajzsként szolgál, hárítja az arroganciát, így vissza is küldöm felé, amolyan lehengerlő pillantás kiséretében. Enyhén szólva is fel van vértezve azzal, hogy ne vegye magára azt, ami nem inge. Bár én lennék lelkileg ennyire összeszedett, és harmónikus. Jobb is, ha gyorsan indulunk, és nem folytatódik az eszmecsere, ami az utolsó percekben kialakult. Nem igazán öltözött át, nem is volt rá szükség, megelőzően is csinos volt. Az úton nem hallom a zenét, amit a fülébe dugtam, nem is gond, a szél bőven átsüvít rajtam, és elmerülök a gondolataimban. Vagyok már annyira ösztönös motoros, hogy szinte tudat alatt váltok sávot, vagy éppen sebességet, fel sem tűnik, automatikusan repesztünk a cél felé, a hegyekbe.
- Azt már tisztáztuk, hogy én miért lépek le. Azt még nem, mi a te indokod... – Ez nem kérdés, egyenesen felszólítás arra vonatkozóan, hogy nála hol a kaki palacsintában. Valóban lehetünk még jobban elszigetelve, ezen az estén ez jut, ha nagyon menni akarnánk tovább, majd korán nyugovóra térünk, és a kelő nappal célozzuk meg a kihalt csúcsot. Ott még a szarvasok is közel merészkednek, szinte sosem látnak embert, ezért nem félnek.
- Kétségkívül. – Bólintok, kivételesen egyet is tudok érteni. Ha nem találkozunk, már leadott papírokkal céloznám meg a mexikói határt, hogy soha többé vissza se nézzek ebbe a rohadt országba, ahol nincsen kiért, vagy miért maradnom. A testvérem, s az anyám néha elég, ha kapnak egy telefont. Most még itt vagyok, a napommal, aki nem úgy tűnik, hogy nagyon prűd lenne, hiszen már az együtalvást készíti elő gondolatban. Átfut elmémen az, hogy az enyhén zárós lenne, hogy ha viszonylag kevés ruhában, érezve a haja, s bőre illatát, egymáshoz feszülve mennyire tudnék ellenállni a vágynak, amely egyfajta szerethiány is. Már nem tizenhat éves, nem rontanám meg a lelkét azzal, ha elveszem, amit akarok? Magam sem tudom...
- Megfelel. – Megint tőmondatokat használok, amely annak a jele, hogy járnak a fogaskerekek, érnek a dilemmák, amelyek azt húzzák alá, hogy ismét nem tudom, hogy ki is vagyok én. A rosszfiú álcájában élő hallgatag hős, vagy az, aki eleve szarik a világra, és sosem volt pozitív. Attól félek, hogy így a lány fogja eldönteni, hogy kit akar belőlem faragni. Egyszerűbb is lenne átadni az irányítást. Bólintok a válaszára, odalépünk a recepcióra. Kiveszem az egyetlen szobát, és odakérek egy étlapot. Megvárom, amíg a lány választ, magamnak egy hátszínt fogok kérni, mézes-vajas mártásban, hiába na, húsevő vagyok. Amint megkaptam Lucytől a zöld utat már megyünk is fel a szobába, amely egészen tágasnak bizonyul, franciaágyas, tévés változat, falusias, ám tiszta ágyneművel, a falakon tájképekkel. Behúzom magam mögött az ajtót, és lepattanok az ágyra. A kipakolás még várhat, legalábbis ami a tisztálkodáshoz kell, hajnalban úgyis húzunk tovább.

Tárgy: Re: Lucy & James Szer. 3 Dec. - 17:06

James & Lucy

Elpirulok. Nyilván tisztességesnek tartom magam, vagy legalábbis próbálom, habár a képességemet pont hogy tisztességtelennek tartom mindenkivel szemben. Ő viszont tudja blokkolni az erőm, szóval pontosan azzal tudok tisztességes lenni, akinek ez a "fajta" stílus nem az esete. Nyilván. Csak hozom a formám; nem illek be sehova.
- Akkor szerinted mégis milyen pasi való nekem? - kíváncsiskodom. - Szőke herceg, fehér lovon? - horkantok fel. Sok sekélyes, ám bár a társadalom által tökéletesnek titulált egyeddel találkoztam már, csak többnyire az előtt tudtam róluk, hogy nem érdemes velük kezdeni, mielőtt megszólalhattak volna. És nem, nem vagyok előítéletes, de nem szeretem, ha csak úgy ránézésre ítélkeznek rólam. - Igen, szeretek álmodozni, de nem baj, ha néha valaki felráz. - mosolygok vissza végül. Most sem szólok a hercegnő megszólításért, pedig nem ez az első. Általában le szoktam állítani, aki annak nevez, mondjuk nem gyakran fordult még elő, de James szájából valahogy mégsem érzem annyira pejoratívnak, mint amennyire annak szánja.
Bólintok. Akkor mégsem skatulyázott be annyira, ha meg akar ismerni. Azért annyira nem vagyok naiv, hogy ne tudjam, hogy mik fordulhattak meg a fejében az "ismerkedés" kategória alatt, de szerencsére ezeket most nem kell végignéznem. Meg aztán én sem dumálhatok, miután az tartott a legtöbb ideig, hogy kiválasszam a bugyijaimat. A motoron ülve szabadon pironkodhatok az ilyen gondolatok hatására.
- Ha mindentől nem is, csak mindenkitől. - bólintok miután megérkeztünk. Hangulatos ez a hely, és már az is nagy kaland számomra, hogy ide elhozott, de itt elég sok vendég és alkalmazott van. Egy totál elhagyatott házban pedig végre egyszer tényleg elengedhetném magam. Már gondoltam rá, hogy elbújok valahova remetének, de rettegek a totális magány gondolatától. Néha jó egyedül lenni, de ha magamra maradnék teljesen, akkor totál ketyóssá válnék, aki magában és az állatokkal cseveg. Szóval ez egy halott ötlet lenne egyedül, mert ennél még a suli is jobb.
- Nem, én vagyok a nap, ami bevilágítja az életedet. - vigyorgok negédesen, mielőtt elnevetném magam.
Úgy konkrétan az, hogy aludni fogunk, egyáltalán nem jutott még eszembe. Nem volt időm ezen gondolkodni, a szökés túl nagy izgalom volt önmagában is. De nem találtam akkora borzalomnak, amit mond, mint amennyire kellett volna.
- Ugyan, össze tudom húzni magam, biztos elférünk egy ágyon. - legyintettem. - Ha nem akarsz együtt aludni velem, akkor meg én alszom a földön! Neked holnap vezetned kell, úgyhogy jobb, ha nem alszod el a nyakad, mert aztán nem tudsz hátrafordulni, amikor kell és mindkettőnket megölsz. - szaladt meg megint a képzeletem meg a nyelvem. Már a gondolata, hogy olyan közel lehetek hozzá, bizseregtet. Pedig még szinte le sem szálltunk a motorról.
- Akármelyik, de inkább az, amelyik gyorsabban kész. - teszem egyik kezem az üres hasamra, amelyik morgolódni kezd. - Menjünk fel és akkor nem kell másokat nézni nyálcsorgatva, ameddig várunk! - döntöttem végül.

Tárgy: Re: Lucy & James Vas. 30 Nov. - 15:34

Lucy & James

Tipikus, elkövettem a hibát, amit férfiember elkövethet, kimondtam, hogy magadfajta. A lányok szemében menthetetlen dolog, ha skatulyát húznak rájuk, aminek vagy meg akarnak felelni, vagy dacból direkt az ellenkezőjére hajtanak. Nem vagyok bocsánatkérős típus, ebben az esetben úgy vélem, legalább magyarázatot érdemel.
- A tisztességes lányok. Talán nem annak vallod magad? Nem én vagyok az eszményi pasi az ilyen álmodozó kis hercegnőknek... – Valahogy mégis mosolyogni sikerül, és akaratomon kívül mégis minősítem mindezzel. Végülis simán lehet, hogy tévedek vele kapcsolatban, hiszen szóba elegyedett velem, az idegennel, eljött velem a város másik végébe, aztán most a vad senki földjére tartunk. A lényege a dolognak az, hogy régen sem értettem a nőkhöz, és most sem. De az észt aztán nagyon jól tudom osztogatni, miközben megy a búskomor önsajnálat. Talán még az merül fel bennem, hogy kárpótolni akar valamiért...? Miért tenné? Nem tartoik nekem semmivel.
- Azért viszlek magammal, mert meg akarlak ismerni. Ez megfelelő indok? – Ezzel nem mondtam semmit, így végképp nem tudok ráhúzni semmilyen halmazt, hogy vajon pusztán ismerősök maradunk, netán többet akarnék tőle. Magam sem tudom. Az egyértelmű, hogy valamiért nem kötődik túlzottan a birtokhoz, hogy ha kétszer egymás után kész ilyen gyorsan elszakadni, és mindkettőt az én kedvemért. Nem mondom, hogy a másodikat viccből mondtam, ám igenis meglepődtem rajta, hogy ajánlatnak vette, és már mehetünk is. Ez azért tényleg azt jelenti, hogy valamennyire érdeklődik irántam.
- Nem megyünk ma már tovább. Ha mindenképpen arra vágysz, hogy távol legyünk mindentől, holnap érünk fel a kulcsos házba. -A stílusán mindössze apró vállrántással tudok reagálni, végülis így is valami olyasmit kap, amely nem a hétköznapi, megszokott. Elindulunk befelé, kéz a kézben, mert bár nem vagyunk egy pár, de ha már velem jött el, kitaposnám a belét bárkinek, aki meg akarja magának szerezni. Feltámadt volna a birtoklási vágyam? Meglehet. Túlságosan csinos és bájos ahhoz, hogy a szemem előtt kezdjen ki valakivel. Inkább ne is tudjak róla. Ha úgy alakul, hogy nincsen értelme, még barátkoznunk sem, úgyis elmegyek majd, miután visszavittem.
- És te adod a sebességet, ugye? – Kérdezek vissza enyhén célozva, hogy amióta ismerem, folyamatosan próbál lelkileg támogatni, holott nem kértem, és hálásnak sem tudok mutatkozni, ezzel viszont azt mondom, amit velem tesz, azzal igenis jobbá tette a napomat. Még ha csupán erre a rövidke kirándulásra szól a dolog. – Vacsorázhatunk, viszont... az egybenyíló szobákról lemondhatunk. Egy szobát tudtam foglalni, majd alszom a hálózsákban. – Hoztam magammal azt is, a Sziklás hegységben többször megtörtént velem már az, hogy akár az erdőben tölötttem az éjszakát. Megszokható. Megkapom a kulcsot, és azon tűnödöm, hogyan érinti a dolog. – Lepakolunk, és itt eszünk lent, vagy kérjük a szobába a vacsorát?

Tárgy: Re: Lucy & James Szomb. 29 Nov. - 0:17

James & Lucy

Szinte éreztem, hogy azon kattognak az agykerekei, hogy hogyan ne fogadja el azt, amit mondok. Ehhez nem szükségeltetik kimondott emberismeret sem.
- Magamfajta lányok? - kérdeztem vissza. Érdekelne, hogy milyen kategóriába sorolt be anélkül, hogy ismerne. Nem sokat foglalkoztam vele, hogy milyennek tűnhetek, de az biztos, hogy általában nem ilyen vagyok. Na jó, többnyire tartom magam, de az, hogy ráerőltettem magam, hogy csak úgy belemegyek dolgokba gondolkodás nélkül, az nem igazán rám vall. Már akkor is olyat hozott ki belőlem, amire nem is gondoltam volna, amikor még nem is tudtam, hogy mire képes. Igaz is, most sem tudom pontosan. Talán, ha várok, kiderül idővel.
Távozás közben mosolygok, és újra az ajkamba harapok, háttal neki. Szóval nem teszi meg. Így már koncentrálhatok arra, hogy máson aggódjak. De nem, nem is aggódásnak nevezném ezt az érzést, inkább köldökcsiklandozó izgalommal vegyített zsibbasztó adrenalin. Ez van, amikor Lucy szabályt akar szegni. Mert hát felteszem, hogy nem olyan megengedett suli időben csak úgy kivenni pár nap, pár hét szabadságot. De már nagy vagyok, nem rég betöltöttem az itteni korhatárt is, elvileg azt csinálok az életemmel, amit akarok, nem?
- Szóval csak azért viszel magaddal, hogy munkát adjak neked? - vigyorgok. Nem szeretek úgy gondolni magamra, mint elkényeztetett gyerekre, bár egy olyan anyával, akinek én voltam a szeme fénye és orvosként idejénél több pénze volt, ezért egy kicsit részem volt a jóban. De mindig úgy éreztem, hogy a hercegnős ruhákkal, amiket kapok, anyám a saját gyerekkorát éli ki és ha magamtól választhattam, mindig az egyszerű darabok felé húztam. De azért azt értékelem, ha valaki örömet szeretne szerezni nekem, úgyhogy anyut sem utasítottam soha vissza, legalábbis nem erőszakosan, és az is tetszik, hogy James a kedvemre szeretne tenni. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből az egész szöktetésből.
Nem kell sokáig töprengenem azon, hogy vajon mi történik, ha lemegy a nap és a sötétben az orrunknál sem látunk tovább, mert lelassítunk és egy panzió parkolójában kötünk ki.
- Szóval ez az elhagyatott faház a hegyek közt? - szedem le a kapucnit, enyhén szarkasztikusan kérdezve. De annyira koncentráltan kapaszkodtam végig, hogy a fáradtság a hangomban is hallatszik. Még mindig nem szoktam meg, hogy csak úgy megérint valaki, úgyhogy a pillantásom gondolkodás nélkül a hideg kezemre kapom. Szépen lassan csak sikerül alkalmazkodnom. - Kicsit kisebb, mint amire számítottam. - folytatom az előző szarkasztikus stílust, de komolyan nem tudom tartani, kuncognom kell.
A levegőben terjengő zene és kaja szag nagyon hangulatos, eszembe juttatja, hogy tulajdonképpen reggeli óta egy fagyit ettem, amitől hirtelen leszek nagyon éhes.
Miután hagyom, hogy lepacsizza a szobát a panzióssal - mert azért ez mégis csak férfi dolog, ha már ő szöktet meg-, felé fordulok.
- Mondd csak, egy magadfajta pasi szokott enni, vagy csak egy gombócon, napenergián és sebességen él? - utaltam rá gyengéden, hogy kilyukad a gyomrom, közben megnyomva a "magadfajta" szót.

Tárgy: Re: Lucy & James Pént. 28 Nov. - 18:36

Lucy & James

Tényleg nem érzi azt, hogy csúnyán bánnék vele? Lehet, hogy pusztán a modorom karcos, de legbelül gyengéd és figyelmes vagyok, ahogyan azt Nora is mondta annak idején? Bármennyire is keserű akarok lenni, a lány kihozza belőlem azt, amit Nora után Rebeccának, és Janes-nek sem sikerült, nem is sikerült velük egymásba gabalyodni, mindkettőnek megvolt a saját élete, belső félelmeik, ám mintha Lucy rám lenne hangolódva, szinte vágyja azt, hogy beszéljek, hogy érjek hozzám, s miközben méregetem, elképzelésem sincsen, hogy miért teszi ezt? Meg akar talán menteni? Van értelme egyátalán ennek az egésznek?
- Ez így felsorolva nagyon jól hangzik, de nem nézed az igazi tényeket. A magadfajta lányok nem szoktak pont velem mutatkozni. De ha neked tökmindegy, akkor nekem is. – Vonom meg a vállamat, az már tényleg férfiatlan dolog lenne, ha még sajnáltatnám is magam, vagy úgy tennék, mintha nem lenne létjogosultságom megszöktetni őt. Nagyon is van, tovább már úgysem tudom tetézni a bűnlajtsromot, így is halálbüntetés várna rám.
- Cöh... Egyértelműen azt: te leszel a következő áldozat. Nekem bejön a feltevés. – Szólok még utána, ám viccnek fogom fel a dolgot. Érdekes hogy miután nincsen korkülönbség, nagyon egy hullámhosszon tudunk lenni, pedig elméletileg a lányok korábban érnek. Talán a keserűség hozott fel a szintjére. Egyenlőre azonban nem szándékozom felmondani, ha elmegyünk pár napra, akkor semmi értelme nem lenne még a Xavier-problémát is magammal hurcolni. Legyen ez holmi kirándulás, amelyre elviszem magammal a lányt. Nem merül fel bennem, hogy perverz az ötlet, Gabriel is együtt jár Tatjanaval, mindketten betöltötték a tizennyolcat, és ahogy sejtem Lucy is bőven. Na nem mintha annak közelében lennénk, hogy hirtelen egymásra vetődünk, de akkor miért is jön velem? Puszta szeszélyből...?
- Nézzük csak. Egyedül a hegyekben sajnálni magam, vagy a kedvedre tenni... – Úgy teszek, mintha elgondolkoznék, mégsem viszem tovább a gondolatmenetet, elveszem a csomagját, és berakom a poggyásztatóba, aztán már ülök is fel, hogy mögém pattanjon, ha megkapta a zenét. A napszemüveg fel, és már fordulunk is ki a birtok kapuján. Rálépek a gázra, és a hegyek felé vezető autóút felé vesszük az irányt. Ahogyan az említve volt, másfél óra múlva már kezd lemenni a nap, lassan ideje lesz megállnunk. Nem terveztem nagyobb túrát, pusztán éppen annyit, hogy a természetben legyünk majd egy kicsit. Ha minden igaz, még valami horgásztó is van a közelben. Ami így első körben eszembe jutott egy hegyi panzió, amelynek aljában élőzene, szalonnasütési lehetőség, meg úgy általánosságban társasági összejöveteleknek megfelelően van kialakítva. A motor lámpája a biztonság kedvéért be van kapcsolva, nehogy elcsapjon minket valami kósza kamion. Befordulunk a Days Inn Salem parkolójába, és a kirakott láncok egyikével megkötöm a Harleyt. Kiszedem a csomagjainkat, már jó messziről country zene szól. Miután lesegítettem a leányzót, kézen fogom, és megindulok vele befelé. Iparkodva, már elég hűvös van, ne itt fázzon meg nekem.

Tárgy: Re: Lucy & James Szer. 26 Nov. - 22:24

James & Lucy

Elgondolkodtam a kérdésén, nem tudtam hirtelen rávágni semmit. Hogy bánik velem? Nem szoktam sokat töprengeni azon, hogy az emberek hogyan kezelnek engem, inkább azon aggódom, hogy azzal ne legyen kifogásuk, amit én teszek. Igazából nincsenek elvárásaim senkivel szemben, ameddig nem ismerem őket igazán, nem tudom megkülönböztetni, hogy mikor viselkedik valaki úgy, ahogy szokott, és mikor másképp. Akit megismerek, annak természetes, hogy az akkori viselkedését fogom általánosnak venni. De úgy látszik James eredeti állapota mégsem ez. Hát akkor mi?
- Nem sértettél meg, nem is tűnt úgy, hogy nagyon próbálkoznál, megengedted, hogy felüljek a motorodra, vettél nekem fagyit és még azt is felajánlottad, hogy megszöktetsz. - soroltam végig a jó dolgokat, amik történtek ma velem. Nem is említve a kéz fogást... Ebből tényleg nem az jön le nekem, hogy egy szörnyű ember lenne. Inkább csak önmarcangoló típus, aki nem bír túllendülni a múlton.
- Mit gondolnának rólam az emberek, ha egy kőrözött gyilkossal mutatkoznék? - kérdeztem vissza komolytalanul, meg se várva a választ. Valójában nem szeretném, ha üldöznék őt, és nem csak maga, hanem a zsaruk elől is menekülnie kellene. Nem szeretném, ha elkapnák és lesittelnék, vagy még rosszabb, itt Amerikában úgy tudom, még a halálbüntetés is életben van. Bár nem tudom, melyik államokban pontosan, én nem kísérelném meg. És nem utolsó sorban, nem tudom, miért, magamnak szeretem azt mondani, hogy csak mert immunis az érintésemre, de kicsit úgy érzem, hogy felelősséggel tartozom érte. Próbáltam kihessegetni a fejembe úszó Kisherceg idézeteket és arra koncentrálni, hogy mekkora kalandba is vágom a fejszém. Idejét sem tudom, mikor voltam benne egy ekkora őrültségben ilyen simán. Ilyet még talán az anyám se tett soha, pedig ő aztán tudja, hogyan kell élni.
- Már féltem, hogy itt hagysz. - értem vissza, rögtön észrevéve, hogy kevésbé tűnik szőrösnek, koszosnak és rögtön arra gondoltam, hogy talán meg kellett volna fürdenem. De hát így is várhatott rám jó pár percet, ha már itt van, pedig igazán próbáltam sietni. Ha még meg is fürdök, az legalább egy órával többet vett volna igénybe és tényleg nem is remélhettem volna, hogy megvár.
Újra mögötte találom magam és már ismerősen simulok hozzá. Felvillanyoz a tudat, hogy most hosszabb távon át ölelhetem, mint a partra menet, de ugyanakkor kicsit félek is tőle. Olyan kényelmes őt ölelni, hogy akár el is tudnék így aludni.
Ezt az ötletemet viszont elvetem, amikor megindul alattunk a motor. A zene szövegére nem is figyelek, csak elkap a dallam és figyelem az utat. A gyomrom mindig ugrik egy kicsit, amikor kanyarodásnál bedől a motor. Amikor egy kicsit lassabban megyünk, fél kézzel felhúzom a kapucnim és szorosan behúzom a madzagjait. A hűvös szélben elkezdtem egy kicsit fázni. Csak remélni tudom, hogy ahova megyünk, ott lesz melegvíz.
Elvesztettem az időérzékemet, de talán egy, másfél órája mehettünk már, amikor a nap sugarai elkezdtek rózsaszínes színt ölteni. Vajon milyen messze megyünk? Nem vagyok benne biztos, hogy túl jó ötlet sötétben, hidegben, fáradtan motorozni. De annyi mindenképpen biztos, hogy naplementében rendkívül romantikus száguldozni.

Tárgy: Re: Lucy & James Hétf. 24 Nov. - 21:39

Lucy & James

- Miért, nem tűnik fel, hogyan is bánok veled? Te tudnál tükörbe nézni ezek után... Nekem nehezen megy... – A szemmeresztgetésére valamiért bizsergető érzés jár le, tényleg irreálisan nagy, és sajnos azt kell mondanom, gyönyörű kékségei vannak, és mintha direkt játszana velem. Nem is értem, hogy mi a célja, lehet, hogy csak ösztönösen idegesít azzal, hogy végigcirógat lelkileg, mert minden ilyen érintése kéjes, s fájdalmas is egyben. Azt sem értem, hogy miért hajlok rá, hogy miután a spontán fagyizás után még feldobjak egy olyat is, amire számítani sem merhet bárki, hogy egy magára valami módon adó lány igent vág rá. Első pillantásra olyan riadt kis őznek tűnt az udvaron, és most úgy tűnik, sokkal jobban meg vagyok rettenve én tőle. Nem hiszem, hogy bármi jó kisülhet a dologból, végülis férfi vagyok, akármikor visszaélhetek a dologgal. Ha gyilkos nem is vagyok, mit szólna ahhoz, ha kivinném az erdőbe, és csak úgy odavágnám, hogy sikoltozzon a fájdalomtól? Ezek után már abba sem merek belegondolni, hogy miért teszi amit tesz. Vagy túlbonyolítom, és létezik olyan, hogy kedves velem, és akár érdeklem is? Nem vagyunk már tinik, nem szükséges hónapoknak eltelnie, mire valami komoly vágy feléledjen... Áh, részéről inkább kiváncsiság, kár is ezen tűnődnöm. Bólintok, és felpattanunk a mocimra. Kirúgom a támasztékot, és már porzunk is. A hideg őszi szél már azt sugalja, hogy a hegyekben tényleg nem lesz a legkellemesebb, de nem nyaralni viszem. Már megszoktam, miután főleg a Sziklás-Hegységben mocorogtam az elmúlt hónapokban, a kislányra viszont rá fog férni pár réteg.
Leteszem őt a főbejárat előtt, és már tolnám tovább a járgányt, amikor rámcuppan. Nem mondom, hogy nem lep meg a dolog, kénytelen vagyok mosolyra ragadtatni magam.
- Miért nem mindegy az neked? – Vonom meg a vállamat, lehet, hogy ha felmondanám, akkor ha nem jöhetne el velem? Vagy talán attól fél, hogy ezért vadászni fognak ránk, akik előtte is tették? Igazából Xavier várhat, eddig sem éltem a birtokon, nem ez a pár nap számít, ám a kérdés valóban foglalkoztat. Leragadok a látványánál, mert miután sarkon fordult, én még akkor is nézem távolodó alakját, arcomon pedig még mindig ott ég szájának édes emléke. Felmorranok, és rámarkolok a Harley-re, hogy betegyem a garázsba. Nehéz elvonatkoztatni attól, hogy másfél órája nem is ismertük egymást, most pedig pár napig csak egymáséi leszünk, még ha egyenlőre felszínes értelemben is. Eddig is hippi életet éltem, ha mezitláb mászkálnék, akkor még Bergernek is érezhetném magam a Hairből, na de hogy a csinos, rendezett lány csatlakozik hozzám... ez elég szürreális.
Fent a szobám érintetlen, ám volt valaki oly kedves, hogy porszívózott, és letörölte a port, így nem kell koszos ruhákat bevágnom a sporttáskába. Miután mindenem átmeneti, nem kell nagyon átgondolnom. A szakállvágóval végigcsiszolom az arcom, és szöges sörtéimből másfél napos kellemesen férfias borostás varázsolok. Nem szükséges babapopsi simaságút, még azt hinné, hogy érte teszem. Valahol talán igen, de jobb rendezett külsővel indulni, mint eleve züllötten. Minimális mosakodás, hajmosás belefér, rövid a hajam, gyorsan szárad. Illatfelhő persze nincsen, ám ápoltabb stílus egy fokkal inkább igen.
Bevárom a lányt, a dzseki és a bakancs maradt, a póló s nadrág cserélődött. A táskáját az enyém alá betolom a poggyásztartóba, ha elrepülnénk, ne vesszenek el a dolgai. És már megyünk is. A kezemben tartott walkmant beindítom, és a fülest piciny, ám csinos füleibe dugom, csak óvatosan. Hosszzú lesz az út, ne unatkozzon. Ha van zsebe, akkor oda megy a gép, ha nincsen, akkor az enyémbe. És már indul is a szám, amit több hasonló követ, régi válogatáskazim van benne. Felülök a mocira, őt mögém ültetem, és száguldunk kifelé a birtokról. Nem megyek vele autópályán, csakis a város mellett. Remélem hozott magával sapkát, nem szükséges már az első mérföldön megfáznia. Orrnyergemre feltoltam a napszemüveget, nem akarom, hogy zöldes szemeim kifollyanak a széltől s a sebességtől.

Tárgy: Re: Lucy & James Szomb. 22 Nov. - 21:41

James & Lucy

Nem, úgy tűnik, hogy a lelkes írói génem nem tapintott rá a lényegre, de azt már legalább tisztázhatom magamban, hogy biztosan nem ő a gyilkos. Ugyan nem mondta ki, de minden jel erre utal. Ez megint csak megerősít abban, hogy jó ember ismerő vagyok. Persze, egy gyilkos valószínűleg nem gyakran beszél magáról szarkasztikusan, mondjuk valódival még sose találkoztam, hála az égnek. Nem tudom, hogy tudnám kezelni, hogy emlékeim vannak egy gyilkosságról, ne adj isten többről, ráadásul saját szemszögből. Brr, megráztam magam.
- Magaddal? De hát mi a bajod önmagaddal? - kérdeztem nagy szemekkel. A törvény elől még csak csak el lehet futni, de az elől menekülni, akik valójában vagyunk... Hát nem jelenteném ki, hogy túl célratörő. Nem is hiszem, hogy lehetséges. Azon kezdek el töprengeni, hogy hogyan lehetne ezen segíteni. Nem tanultam sok pszichológiát, de szívesen meghallgatom, ha nekem akarja kitárni a lelkét. Még mindig jobb, mint saját emlékeimként végignézni azt.
Valahol arra számítottam, hogy elutasít, kinevet, hogy az egészet csak úgy a pillanat hevében mondta, de nem. A gyomrom ugrik egyet, ahogy megemlíti, hogy nincs bukósisak. Tényleg nem lehet szerezni egyet útközben? Nem mintha gondom lenne azzal, hogy szorosan hozzá kell bújnom. Sőt, a gyomrom mégeggyet ugrik erre a gondolatra. Most már arra sem kell vigyáznom, hogy állig bebugyoláljam magam. Jól esik az érintése és az utolsó szavaira elpirulok. Sötét, baljós alaknak tűnt elsőre, de valahogy elhiszem, hogy mellette nem eshet bajom. Csak azért lenne, mert hiszékeny és naiv vagyok?
- Köszönöm. - válaszolok a gyengéd érintésére. Megindított bennem valamit, amire még nem találok megfelelő szavakat. Ez pedig bosszant. Mindig mindent megpróbálok leírni a legmegfelelőbb szavakkal, de ez kifogott rajtam.
Élvezem, hogy újra hozzá bújhatok, sokkal inkább elengedem magam, hogy tudom, hogy a képességem még véletlenül sem hathat rajta, de ugyanakkor meg szintén olyan erősen kapaszkodom, mint idefele. Az adrenalin löket most sem marad el, hazafelé, csak már ismerősként üdvözöl.
- Nem vagy túl bőkezű az idővel. Sietek, ahogy tudok!- nyomok egy rögtönzött puszit az arcára és felszaladok a szobámba, de még mielőtt belépnék az ajtón, visszafordulok. - Ugye még nem akarod közben felmondani az x-menséget?
Ki tudja, hány éve nem adhattam ilyen puszit büntetlenül, még anyának sem! A szívem hevesen lüktet az izgalomtól, ahogy megragadok egy hátizsákot és elkezdem belerámolni a feltétlen szükséges dolgokat. Fogalmam sincs, mennyi időre, vagy hova megyünk, úgyhogy a lehető legésszerűbben mindenféléből rakok be. Hegyek, tehát hideg. De mégis, valahogy egy meleg kunyhó jár a fejemben, úgyhogy kényelmes és meleg cuccokat pakolok, no meg főleg alsóneműt. Próbálok nem arra gondolni, hogy vajon Jamesnek hoyg tetszene egyik másik, miközben rámolom őket, mert a pír újra kiszökne az arcomra. Nem mondhatnám, hogy túl szexi darabok, inkább egyszerűek, semmi csicsa.
Megfogok egy cetlit meg egy tollat és hagyok egy rövid üzenetet. Csak ha valaki arra gyanakodna, hogy elvitt egy baltás gyilkos. ,, Elmentem síelni, pár nap múlva jövök." Feldobtam egy sálat a nyakamba és lefelé nyargalva, az egyik barátnőmbe botlottam. Neki is nyomtam egy puszit az arcára, és éreztem, ahogy máris elindul az emlék özön. Már többször értem hozzá, bár nem szívesen teszem, megengedte, és most ugyan azon kívül nem tudok meg sok mindent, hogy mit reggelizett, de legalább biztosan tudom, hogy a képességem működik, és James különleges.
Kicsit lihegve toppantottam be a garázsba. - Mehetünk!

Tárgy: Re: Lucy & James

» Lucy Fitzgerard
» James & Nora
» Lupe F. & James H.
» James Hurley
» Damien James McCormack