Tara és Bryce - Mert azt csak úgy nem lehet

Tara & Bryce

Mind a ketten ugyanazt a képet nézzük és hát a véleményünk egyezik, bár nem teljesen ugyanazért, mert én látom, amit ő nem, a kép mögötti érzelmeket is. Érzem a meleg leheletet a fülem mellett, ahogy odahajol hozzám, hogy a fülembe súgja a véleményét a képről. Erős késztetést érzek, hogy felé forduljak és nem is sokat gondolkodom, így egyenesen a szemébe nézek. Várok néhány másodpercet, hogy felfogja, hogy mi történt, majd még egy kicsit, hát ha történik valami, de bármi is lesz, visszafordulok és elindulok eleget tenni a "parancsnak", hogy szabad foglalkozás. Több okból is mi zárjuk a sort, egy mert Tara "feltart", bár nem neheztelek érte, nem bánom, hogy egy kicsit háttrább maradunk, meg persze azért is, hogy a lemaradó diákokat kipateroljam az épületből, nem távolodva el a lánytól, aki még mindig fogja a kezem, amit persze nem bánok. Kiér az utolsó neveletlen nebuló is az épületből, így hát nincs más hátra, mint előre. A park valóban nincs messze, így sajnos a séta ezen része nem tart sokáig, de még van időnk.
- Biztos lesz valami.
Mondom egy kicsit flegmán, de azért felé fordulok egy huncut mosollyal az arcomon.
- Megoldjuk a dolgot.
Bryce sem szokott sokáig fenn maradni... A fenéket, sokszor éjszakába nyúlóan olvas vagy csak egyszerűen fetreng, de már a gép előtt is ragadt le 48 órát alvás nélkül. Nem akar és nem is fog a prof miatt éjfélkor ágyba kerülni, vagyis lenne rá mód, de az nem a prof miatt lesz és amúgy sem vagyok az a típus. Lassan beérünk a fesztivál forgatagba, ahol már érzem is az étel szagát. Nem tudom, hogy mit szeretne enni, így inkább elindulok valamerre, gyengéden húzva Tarát, biztos lesz valahol valami. Ha találnak és a lánynak megfelel, akkor felé fordul jelezve, hogy rendelhet. Én csak egy sült húst kérek mustárral, két szelet kenyérrel és egy pohár sört. Nem akarom túlzásba vinni az alkoholt, így el is határozom, hogy maximum 2 pohár és leállok. Meglátom mennyire leszek erős, de a hölgy társaság jó motiváció arra, hogy be is tartsam az ilyen saját magamnak tett ígéreteimet.

-Ez... borzalmas.
Súgja oda Bryce-nak, közelebb hajolva kissé a másik füléhez. Tekintete elfordul a képtől. Valóban borzalmasnak véli, így aztán nem is akar tovább időzni nála. Átfordul inkább afelé, amelyről a professzor magyaráz éppen. Ez is modern művészet, de legalább nem annyira undort keltő. Ha hasonlítani kéne valamihez, leginkább Dali festményei jutnának eszébe. Ám a magyarázatról lemaradtak, és a professzor épp ebben a pillanatban vet véget a tárlatvezetésnek.
Szabad foglalkozás, jelentik be, irány a Park, az őszi utcabál.
-Éhes vagyok. Szerinted lesz a Parkban valami büfé?
Még mindig nem engedi el Bryce kezét, és ha a csapat elindul, vélhetően a sort ők zárják, követve a többieket. A park szerencsére nincs messze, nem kell sokat gyalogolniuk. Nem mintha nem szeretne sétálgatni, csak hát...
-Kár, hogy csak éjfélig maradhatunk.
Jegyzi még meg, de persze érti is. Így is vannak közöttük kisebbek, akiknek már akkor ágyban lenne a helyük. Végül is, ez az éjfél amolyan középút. Tegyük azért hozzá, hogy Tara nem nagyon szokott az éjszakába nyúlóan fent lenni. Ritkán fordul csak elő.

Nem kerüli el a figyelmemet a kézfogás, de nem zavar, ő kezdeményezett, ami szintén nem zavar, hiszen férfiú büszkeségemnek jót tesz, ha valaki még inkább, ha a másik nem képviselője, kezdeményez, legyen akár baráti vagy más fajta. Mivel elfogadtam a kéznyújtást, így nincs más hátra, mint előre, vagyis követjük a többieket, nemnagyon van kép, ami előtt megállunk, engem jobban leköt a hölgy látványa, ő meg csak futólag nézi a képeket.
- Hát... Éppenséggel nincs programom, nem bánom, ha egy kicsit még mellettem maradsz.
Nem harapok rá egyből a kérésére, inkább csak húzom az idegeit. Miközben magyarázok, észreveszem, hogy egy képet nagyon néz, így követve a tekintetét rá is jövök, hogy mit néz. A kép nem olyan régen készült, mint a korábbi, így a festmény készítőjének érzelmei jóval erősebbek. Leginkább a fejem fognám, hogy milyen beteg elme festette a képet, még ha fel is fogom a kép tartalmát az érzelmek, amik áradnak belőle a képpel együtt valóban absztrakt, beteg elmére utal. A lopott pillantást persze nem szűröm le, mert a képből érkező érzelmek teljesen lefoglalnak, értem, hogy milyenenek, de még sosem éreztem ezeket, sőt szerintem az illető biztos, hogy valami tudatmódosító hatása alatt állt amikor festette, leginkább drogra tippelnék, talán marihuánára, de nincs tapasztalatom velük, így nem tudnám megmondani. Ahogy a lány pillantásai, az érzelmei sem tűnnek fel, mert jelenleg a képből áradó megmagyarázhatatlan érzések teljesen lekötik a figyelmemet, persze könnyen kibillenthet ebből a helyzetből, akár szóval vagy tettel is, bár valószínű, hogy megrezzenek, ha megpróbálja.

Tara & Bryce

Mocsok dolognak tartja, amit tesz, de talán ennyi még belefér. Magától ugyanis nem engedi el Bryce kezét. Csak akkor, ha a fiú bocsátja szabadon. S bár zavarban van, nem azért mert fogják egymás kezét, hanem mert ilyen kis aljas trükkhöz folyamodott.
Vagy talán nem is annyira aljas. Elvégre még sem állhat oda senki elé, hogy "Figyu, te tetszel nekem, járjunk már kicsit." Ez olyan... Ez nagyon gáz lenne. Így meg egy kézfogás még nem olyan nagy horderejű, hogy ne lehetne kimagyarázni.
De talán nem is kell...
Lépteik lassan beérik a csoportot. Az elhagyott teremben nem volt olyan kép, amely különösen megállította volna bármelyiküket is, így végül az utolsó teremben érik be a többieket. A Professzor éppen az utolsó képek egyikénél magyaráz valamit, Tara pedig lassít kicsit az iramon.
-A múzeum után kimegyünk a Parkba. Nagyon... zavarna... -Felsóhajt.- ...ha továbbra is melletted maradnék? Mit gondolsz?
Szavai halkan csendülnek fel, miközben tekintete az egyik közeli kép felé fordul. Kortárs művész absztrakt festménye. Téridomokból összebűvölt, szexualitást imitáló nőalak. Tara szereti a művészetet, de valahogy az absztrakt az soha nem volt képes közel kerülni hozzá. Nem érti, miként is lehet, ilyen borzalmas mázolmányokat készíteni. Ráadásul vannak, akik horror összegeket adnak értük. Úgy véli, hogy azok a művészek kezdenek absztraktot festeni, akik nem képesek rendesen ábrázolni a valós dolgokat. Aztán meg ráfogják, hogy ez is művészet, csak éppen más.
Úgy tesz, mintha elmélyült volna a képben, de közben lopva Bryce-ra pillant. Azzal egyelőre még nem foglalkozik, hogy az érzelmeit megpróbálja elpalástolni valahogy.

Tara & Bryce

Magyarázom a képességemet, amitől Tarából csak hullámzik kifelé az izgalom, sőt lassan már nem csak hullámokban tőr ki, hanem egyenesen olyanná válik, mint egy láva, aki izgatottságot lövell ki. Figyelem közben a reakcióit.
- Természetesen színes a világ, bár nem minden érzelemnek van szép színe, mondjuk képzelj el valakit, aki hosszú ideje depressziós, belőle szinte csak szürke és fekete érkezik, mint a depresszív érzelem színe.
Azt is észreveszem, hogy a többiek után kukkant és igaza is van, neki nem szabadna lemaradnia, nekem pedig pont az a feladatom, hogy ő ne maradjon le.
- Igazad van, menjünk.
Az eddigi izgatottságon kívül egy újabb érzelem, a zavartság s átfut rajta, nem tudom mért, nem vagyok gondolatolvasó, szép is lenne, ha az érzelmek látásán kívül arra is képes lennék, nem nagyon lanna ellenfelem, sem testileg, sem szellemiekben, hiszen az érzelmeket és a gondolatait is ki tudnám használni valakinek, akár pozitív, akár negatív irányba.
- Néha valóban az. Ne is próbáld, nyugodtan éld ki őket, az testileg sem tesz jót, ha nem éled ki az érzelmeidet én meg nem vagyok telepata, így úgysem tudom megmondani, hogy minek köszönhető az érzés, meg ha mégis, akkor az a szituációból adódik.
Mosolygok miközben a csoport felé mutat és el is fogadom a felém nyújtott kezet, hogy visszavezessük egymást a csoporthoz, persze nem akarom, hogy miattam lemaradjon a képekről, így annyira mégsem sietettem, csak annyira, hogy ne nagyon maradjunk le a többiektől, legalább hallótávolságba legyenek.

Látja. Ez eléggé furcsa dolog lehet. Tara megpróbálja elképzelni. Nem furcsa. Érdekes és izgalmas lehet. Az érzés felhullámzik belőle. Izgalom. S ahogy Bryce tovább magyarázza, egészen bele is éli magát.
-Gyönyörű lehet akkor a világ. Mennyi és mennyi szín. Szeretem a színeket.
Lelkendezik. Ahogy persze, még nagyon sok mindent szeret. Lehet, hogy inkább festeni kéne tanulnia? Miért is nem próbálkozott meg eddig a képzőművészettel? Tökéletes lehet az önkifejezésre.
-Ez csodálatos.
Közben akaratlanul is oldalra pillant, a csoport után.
-Hűha... lemaradtunk rendesen.
A csoport, a professzor vezetésével már a következő termet is elhagyta. Valóban jócskán lemaradtak. Aztán még Bryce szavain eltöpreng egy kicsit. Még jó, hogy a fiú hozzátette, hogy "időben", különben félreértelmezhetőek lettek volna a szavai. Bár így, ha belegondol, annyira nem is bánná.
Sóhajt egyet, ahogy a zavar finom hulláma átáramlik rajta, és lopva Bryce-ra pillant.
-Azért... elég zavaró is lehet, ha mindent látsz.
Felkuncog.
-Így hogyan rejtsem el előled az érzéseimet? Megyünk?
Egyik kezével a csoport után mutat, a másikat ösztönösen nyújtja Bryce felé.

Nagyon el vagyok mélyülve a képben, bár annyira nem, hogy felfogjam mit is súgott, majd azt is észrevettem, hogy közelebb lépett.
- Nem zavartál meg.
Válaszolok én is olyan halkan, mint ahogy Tara szólt. Már elmagyaráztam a képességemet és szerencsére nagyjából meg is értette, bár a dolog nem tökéletes, ahogy a következő mondatából ki is derül.
- Nem, hál istennek nem érzem, hanem látom. Ez körülbelül olyan, mint az aura vagy éppen a testszag, bocsánat a hasonlatért, gyakorrlatilag folyamatosan áramlik ki belőled. Én ezeket, mint színeket látom és így nagyjából meg tudom fejteni, hogy az érzés milyen erős, bár azt már nehezebb megállapítani, hogy egy bizonyos szín most pozitív vagy negatív érzelem, bár ha az ember odafigyel, akkor minimális különbség van a pozitív és a negatív érzelemben, már ha a két érzelemnek hasonló a színe.
Próbálom tovább magyarázni, hátha így még inkább érthetőbbé válik a dolog. Várok a reakciójára és csak utána folytatom.
- Ahogy mondtam nem érzem, de jelenleg te is rengeteg fajta érzelmet bocsájtasz ki (nem akarom meghatározni, ha gondolod leírhatod) és hát meg kell mondjam sokkal intenzívebben, mint a kép itt a falon, hiszen mégis csak időben közelebb vagy hozzám, mint az.
Mutatok a képre, miközben mosolygok a lányra és egyelőre nem mondok többet, csak várom a reakcióit, hogy vajon mit értett meg a dologból, mivel gondolatolvasó nem vagyok, csak az érzelmeit látom, nem a gondolatait.

Igen. Ez a mi leszel, ha nagy leszel kérdéskör, mostanában elég erősen foglalkoztatja. Talán tényleg művészet-történetet kéne tanulnia. Bár nem tudja, mennyire segíthetné az őt az életben, mint mutáns képességekkel megáldott személyt. De esetleg felveti majd Charles-nak, hátha tud súgni neki valami jót a professzor.
Tara türelmesen vár, míg Bryce feléje nem fordul, még a kicsi összerezzenést is érzékeli valamennyire.
-Nem akartalak megzavarni.
Szúrja közbe halkan, de azért odalép a másik mellé, és onnan veszi szemügyre a képet, melyről most a saját képességén át beszél a férfi.
-Óh... ez... igazán érdekes lehet...
Hogy mennyire volt érthető? Maradjunk annyiban, hogy elég jó képzelő erővel rendelkezik, és így nem nehéz a számára, hogy elgondolja, miként is működhet a dolog.
-Azt akarod mondani, hogy... még ennyi idő távlatából is, megérzed azt, amit a festő érzett, amikor a képet vászonra álmodta?
Így valahogy... Eléggé furcsa ugyan a számára ez, de egészen reálisnak tűnik. Viszont ez felvet egy újabb kérdést, melyet nem bír magában tartani.
-Vagyis... azt is érzed, amit én? És... mennyire intenzíven?
Igen, ez is egy érdekes kérdés, hiszen, ha valóban érzékeli az érzelmeket több, mint háromszáz év távlatából, akkor mennyire lehet erőteljes az, amit a lány felől érezhet a másik. Rajongása a festményekért, a művészetért, legyen az zene, tánc, vagy bármi más, elfojthatatlan hullámokban áramlik körülötte.

Valahogy mégis sikerült elrángatnia a profnak a kiállításra, mert ha én nem is, ő pontosan tudta, hogy mit kell mondjon ahhoz, hogy ne mondjam vissza. Nem viszem túlzásba az öltözködést, bár a márkás cuccok befigyelnek, egy egyszerű sportcipő, elegánsabb, de nem ünnepi ing, zakóval és egy kényelmes nadrág, derekamra kötve egy pulóver, ami inkább gyakorlatias szempontból van nálam, mint valódi használatra, ugyanis a lányok fázósak és így van valami, amit kölcsön adhatok. Ilyenkor utálom a képességét, de hát ez van, már nincs választásom megígértem neki. És igaza is van, valóban rengeteg gyönyörű kép és egyéb művészeti alkotás látható itt. Egyetlen dolgot sajnálok, hogy a többiek nem látják, amit én, vagyis a képbe rejtett érzelmeket, mert más az, ha az ember valaki általi értelmezést ismeri, meg más az, ahogy én látom. A prof tovább halad, nekem meg néha több idő kell, míg pontosan értelmezem a képből áradó érzelmeket, így le- lemaradok. Most éppen egy Rembrand képnél, ami a felirat szerint 300 és még néhány éve készült, de az érzelmek még mindig halványan ott maradtak, így extra kihívás értelmezni őket. Ahogy a képet vizsgálom és próbálom megfejteni a belőle érkező hatásokat, amikor egy sokkal erősebb és mondhatni jelenkori érzelemforrás kerül a látókörömbe. Picit összerezzenek, mikor megszólal, mert elég mélyen benne voltam a boncolgatásba.
- Igen, nagyon érdekes kép, bár engem jobban leköt, hogy értelmezzem a képből áradó érzelmeket.
Nem tudom mi lesz a reakciója, de nem sokan értették egyből mire gondolok, így folytatom.
- A képességem lehetővé teszi, hogy lássam az érzelmeket és akár fel is használjam a saját kedvemre. Nehéz elmagyarázni, de remélem érthető volt.
Mosolygok kedvesen az érkező lányra miközben a tarkómat vakarom, ha jól tudom Tara a neve. Nem vagyok illetlen, de azért megnézem a társamat tetőtől talpig, nem figyelmet fordítva egyes részekre, amikre a lányok igen allergiásak, többek között a mellekre, csak nagyjából felmérem. A ruhája nem túl kihívó, sőt elég egyszerű, ami szerintem nem is baj, bár a fehér póló nem biztos hogy a legjobb ötlet, de az ő döntése.

Tara, ellentétben sokakkal igenis szerette a múzeumokat, főleg, ha a professzor fűzött magyarázatokat a képekhez. Ettől függetlenül nem tudta a figyelmét elkerülni, hogy Bryce le-lemarad, és inkább magányosan csodálja meg a képeket. Amikor mindez már negyedik alkalommal fordul elő, Tara is hátramarad kicsit a csoporttól, és közelebb lépeget Bryce-hoz. Először csak messziről figyeli a másikat, hogy mit is csinál. Ám azonkívül, hogy Bryce szinte mozdulatlanul mélyed el a művészetben, semmi különöset nem érzékel felőle.
Még közelebb sétál, és alig egy lépésnyire megáll a másik háta mögött, kicsit oldalról a jobb váll felől, és tekintete neki is a kép felé fordul. Éppen Rembrand egyik képét állították ki, a "Jákob megáldja József gyermekeit" címűt, melyet a művész 1656-ban festett, olajjal vászonra.
-Érdekes kép. Nem?
Szólal meg halkan, nem szeretné, ha hangja felhívná magukra a teremőr figyelmét.
-Láttam, hogy lemaradsz. Szereted a festményeket? Engem érdekel a művészet-történelem.
Jegyzi meg mosolyogva még, miközben tekintete továbbra is a képet fürkészi.
Tara ezúttal egyszerű farmert visel, hozzá fehér színű pólót, és világos szürke, kapucnis felsőt, ennek zippzárja lehúzva. Haját tarkóján fogta össze hajgumival, lábán fehér edzőcipő.

Drága jó X már megint megtalált. A fiatalokat szeretné elvinni New Yorkba és hát felkért néhány X-et, azokon kívül, akik a diák barát vagy barátnő miatt amúgy is mennének, hogy felügyeljék a csapatot. Múzeumokkal nincs bajom, de ha a prof is jön, akkor hulla unalmas lesz az egész. Semmi kedvem hallgatni, hogy mesél a képekről. Igaz elég sokat tud a képükről vagy a festőkről, de nekem néha elég, ha a képet nézem, mert hiába festettek egy képet 200 éve, a festő érzelmei benne maradtak és a képességeimnek hála valamennyit még érzékelek ezekből az érzelmi lenyomatokból, így néha nekem az, hogy csak nézem többet jelent, mint a mögöttes tartalom. Bár ha lenne valaki, aki esetleg csatlakozna hozzám, akkor más lenne a helyzet, így viszont egyelőre semmi kedvem. Ha valaki velem akarna jönni, akkor a névsorban megtalál vagy akárhogy, azt már rá bízom és nem is érdekel, nem fogom visszautasítani, de keresni én nem fogok. Maximum, ha nem talál rám senki, akkor visszamondom valamilyen indokkal, bár a profot a képessége miatt nehéz átverni.

Tárgy: Re: Tara és Bryce - Mert azt csak úgy nem lehet