Logan & Sylvie

Tárgy: Re: Logan & Sylvie Hétf. 28 Júl. - 15:11

Sylvie & Logan

Keep smiling and one day life will get tired of upsetting you.

-Hát igen, az úgy elég rossz... -húztam el oldalra a számat, néhány pillanat erejéig. Tény, hogy kellemetlen, ha pont a képessége miatt veszti el a közeli ismerőseit, barátait. De ez ellen igaziból nem lehet tenni túl sok mindent. Összességben annyira nem lehet borzalmas az érzelemmanipuláció, legalábbis annyira biztos nem, mint mondjuk az extrém külső. Úgyhogy előbb-utóbb muszáj lesz megbarátkoznia vele, még akkor is, ha van egy-két rossz élménye miatta. Nekem is okozott már pár kellemetlenséget a gyorsaságom, például mikor nyílt törésem lett miatta, meg egyéb ilyen külső sérülések. Azért elég veszélyes, mert egy óvatlan pillanat és az életembe kerülhet a száguldozásom. Nem mindig látom lassítva a környezetemet, mert ezt még képtelen vagyok kontrollálni és volt már olyan, hogy ez miatt estem egy nagyot.
-Tényleg? -vigyorogtam a bókra. Komolyan jólesett, hogy ha kicsit torzítva is a valóságon de azt mondta, hogy sportoló alkat vagyok. Az egomat simogatta ezzel. -Csak tudod az a gond, hogy nincs elég kitartásom semmihez, ahogy az edzéshez sem -és egyáltalán nem tartom magam macsónak. Régebben például nagyon sovány voltam, az az izom ami rajtam van, maximum 10%-al több, mint x évvel ezelőtt. Ráadásul főként a képességemnek köszönhetem, mert ez változtatott valamennyit az életvitelemen. De még mindig idegesítően csontosnak tartom magam, amit egyébként annyira nem híresztelek, viszont szerintem látszik rajtam, hogy nem is vagyok egy önimádó barom.
-Pedig nem tűnsz forrófejűnek -mosolyogtam a lányra lazán. Tény, hogy nem úgy ismertem meg, mint aki bármelyik pillanatban nekiront a másiknak. Aztán lehet csak azért van ez, mert eddig mindig akkor találkoztam vele, mikor már kiadta magából a feszültséget. Ismerek olyan srácot, aki amúgy tök rendes meg minden csak éppen ha felhúzzák, akkor elküld mindenkit a nemmondomhova. Én viszonylag nyugodtnak, vagy legalábbis erősen átlagosnak tartom magam.
-Maradhatnál ám, nem zavarsz -sétáltam oda a szlalom kezdőpontjához hátrafelé menetben. De tényleg nem elküldés céljából említettem a lánynak, hogy nekiállok edzeni. Tőlem még maradhatna, akár azt is nézhetné hogyan töröm össze magam. Mondjuk vissza se fogtam, mert ha tényleg menni szeretne, akkor... nekem olyan mindegy. Igaz jobb, ha az ember nem egyedül van, de azt is ki lehet bírni.
-Szia! -intettem neki, majd még néztem egy darabig az egyik bábúnak dőlve, ahogy elhagyja a termet. Nem feltétlen stírölés szempontjából, csak sikerült elbambulnom.
Miután „magamhoz tértem” folytattam az edzést, azon belül is a bemelegítést egy laza szlalomozással, átlagos emberi sebességben és rájöttem, hogy mennyivel jobb lenne most, ha itt lenne az a rádió...

▲ Köszönöm a játékot! Smile

Legközelebb próbálom
pörgősebbre állítani magam...▲ music ▲ 394 szó ▲ made by ▲

Tárgy: Re: Logan & Sylvie Kedd 22 Júl. - 17:28

Logan & Sylvie

- Jó, persze, meg kék szőrös szörnyeteg sem vágyom lenni.
Ráhagyom, mert igazából a szavaim még helytállóak is, hiszen ahogy most, úgy a felvázolt esetben is inkább a magányt részesíteném előnyben. Jelenleg már kellőképpen letompultam ahhoz, hogy a saját fáradtságom elmossa a környezetből érkező ingereket. Ha már magamtól nehezen megy, néha jól jön egy kis külső segítség, mint mondjuk a sport, illetve a tonnányi fagylalt, amit képes vagyok magamba dönteni.
- Volt, igen, nem épp kellemes élmény, az egyszer biztos, s egyelőre hiába is szeretném, hogy minden rejtve maradjon előlem, nem megy.
Talán rá kellene gyúrnom kicsit jobban, fogalmam sincs. S hogy kit utáltam meg miatta? Leges legelőször magamat, ami sajnálatos módon igencsak meghatározó élmény volt az életemben. Ha meg valaki felől érzem, hogy nem szimpatizál velem, akkor nem erőlködöm én sem, hogy esetleg jó kapcsolat épülhessen ki köztünk. Magamat is megkímélem a kellemetlenségektől, s a másik illetőt is. Ez szerintem magától értetődő.
- Csak azért nem illik hozzád, mert nem vagy sportoló? Mondd csak, mikor néztél utoljára tükörbe? Magas vagy, szálkásan izmos, szóval az átlagnál azért edzettebb, ha engem kérdezel, pont illik hozzád a gyorsaság. Mindenesetre, ha te nem így érzed, úgysem fogja tudni senki megváltoztatni a véleményedet.
Mosolyodom el, a saját képességemről tudom, hogy nagyon is illik hozzám, de attól még szeretnem nem kell, miképp önmagamat sem szeretem igazán. Az életemre árnyékot vető tragédia okán úgy vélem, nincs jogom a boldogságra, semmilyen téren.
- Ennyi erővel mondjuk nekem is lehetne pirokinézis a képességem.
Vigyorodom el, de értem én a lényeget, persze, valamilyen szinten biztos összekapcsolható az adott egyénnel a dolog, példának okáért kétlem, hogy valaki lehetne mondjuk tündér, ha nem szép a lelke, vagy ilyenek. Na jó, biztos vannak gonosz tündérek is… hagyjuk, inkább nem fejtegetem még magamba sem.
- Rendben, folytasd csak nyugodtan, én már úgyis kellőképpen lefárasztottam magam.
Bólintottam felé egyet, aztán elkezdtem összeszedegetni a cuccaimat, mert nekem egyelőre elég lesz ennyi ebből, szerintem levezetésnek elmegyek egyet futni a farkba, esetleg úszom egyet, vagy inkább mindkettőt, fogalmam sincs még, majd eldől, mire a szobámba érek.
- Jó edzést, Logan! Szia!
Még vetettem felé egy kedvesnek szánt mosolyt, aztán magára hagytam, úgyis könnyebb úgy gyakorolni, ha nem vonja el senki az ember figyelmét.

Tárgy: Re: Logan & Sylvie Szomb. 19 Júl. - 16:33

Sylvie & Logan

Keep smiling and one day life will get tired of upsetting you.

-De a csontkinövéses mutánsoknál még mindig szerencsésebb vagy -sejtem, hogy elég zavaró lehet a lánynak, hogy néha akaratán kívül is tudja mit éreznek mások, de lehetne ennél rosszabb is. Például ha epsilon mutáns lenne, mert akkor biztosan visszakívánná ezt a mostani képességét. Én is ezzel próbálom magam vigasztalni, mikor összefutok egy olyannal, akire van miért irigykednem. Hiszen rosszabbat is kaphattam volna. Persze elég nehéz megelégedni azzal, ami van, mert az ember mindig többre vágyik... de szerintem érdemes elgondolkozni azon, hogy mi számít borzalmasnak és mi nem. Az érzelemmanipuláció egyébként annyiból tényleg szar, hogy másnak a fejébe látsz (Sylvie elmondása alapján) és azt is tudod, amit nem szeretnél. Jó példa erre, amikor a legjobbnak feltételezett barátról kiderül, hogy valójában egy kétszínű barom. Gondolom milyen überelhetetlenül „jó” lehet erre rájönni...
Szóval igazából teljesen felesleges volt rákérdeznem arra, hogy miért utálja a képességét. De azért kíváncsi voltam rá, hátha beavat valami ehhez kapcsolódó nem túl személyes élménybe.
-Volt már olyan, hogy ez miatt utáltál meg valakit, igaz? -kérdeztem immár előtte állva. Magamból kiindulva valószínűleg nem esik neki jól, hogy pontosan tudatában van annak, hogy mit éreznek mások, mikor meglátják. A pozitív dolgok mondjuk jó egó-tuningok, de a legalább ugyanannyi negatívum viszont padlóra küldheti.
Sylvie kérdésére vállat vontam. -Mert egy sportolóhoz jobban menne -mintha nem tudnám eléggé kihasználni azt, hogy ilyen gyors vagyok. Van aki imádná,mert pörgősebb típus. Én nem tartom magam annak. Oké, eleinte elismerem, király volt száguldozni, de mostanra túlságosan hozzászoktam és unalmas.-Hát figyelj, van aki forrófejű és pirokinézis a képessége -ha a kiemelt tulajdonságom alapján kapnék valami hozzám illőt, akkor ice-man lennék szerintem, nem pedig Speedy Gonzales. Kvázi a véletlen műve lehet, hogy kiben milyen a mutáns gén. Nekem lehet, hogy nem is aktiválódott volna, ha nem csap belém a villám. Nálam ez volt az indítókulcs. Egyébként sokszor megfordult már a fejemben, hogy milyen életem lenne, ha nem lennék ilyen különleges. Jobban járnék vele vagy sem? Találkoztam már olyannal, akinek erősen megváltoztatta a jellemét a képessége. Például előtte viszonylag átlagos emberként élt, utána pedig kibontakozott a velejéig romlott, beteg és sötét személyisége. Beavatott engem a világuralmi terveibe.
-Na, de folytatnom kéne az edzést -döntöttem a fejem a bábuk felé. Mivel sikeresen helyreállította a lány a fáradtsági szintemet, nagyjából készen álltam arra, hogy újra nekivetemedjek a gyakorlásnak. Mást ezen kívül amúgy sem terveztem délutánra. Esetleg estefelé azt, hogy elkezdem összepakolászni a cuccaimat. Végre sikerült elintéznem, hogy új szobatársakat kapjak.

▲ note ▲ music ▲ 393 szó ▲ made by ▲

Tárgy: Re: Logan & Sylvie Hétf. 14 Júl. - 23:28

Logan & Sylvie

Csak bólintok, igazából ezt nekem mondani sem kell, nem lenne rám jó hatással a szesz, egyrészt azért, mert még nem igazán ittam, tehát tutira kevés mennyiséggel is kiütném magam, másrészt a képességem elszabadulna, attól meg jobb megóvni a környezetemet. Még akkor is, ha vannak olyanok, akik szerint ártalmatlan. A családom nem nagyon értene egyet velük.
Nem feledkeztem én meg a képességéről, egyszerűen csak nem gondoltam, hogy tényleg megtenné, valahogy nem tűnt sosem olyan fajtának. Persze, nyilván vannak srácok, akik ilyen helyzetben gond nélkül lekapnának, de ennek a kategóriának meg nem nyújtogatom a nyelvem.
Egyszer csak ott van előttem, és már csak azt látom, hogy össze van zárva a fogsora, de a nyelvem kétségkívül nincs a szájában, szóval nem harapta le.
- Igen? Ha te mondod.
Röviden felkacagok, nem óhajtom tovább ugratni, de továbbra sem hiszem el, hogy megtenné, ám fölöslegesnek tartom tovább lovagolni ezen a témakörön.
Mikor bedobja a törülközőt, természetesen nem szadizom tovább, nem vagyok az a fajta, aki ebben örömét lelné, épp ellenkezőleg. Nem szeretem használni a képességemet, ha tehetném, lemondanék róla, de ezt anélkül nem értethetném meg senkivel, hogy ne beszéljek az illetőnek az előéletemről, márpedig azt nem óhajtom megtenni a legtöbb esetben.
- Csini a középső ujjad, és jah, élvezem szívni a véredet.
Pillogok bájosan, de aztán végül lefagy az arcomról a mosoly, mert tudom, hogy nem erre gondolt.
- Úgy gondolod, olyan élvezetes tudatában lenni mindenki érzéseinek? Ha többen vannak körülöttem, mindenkiének egyszerre? Ha nem koncentrálok a nap nagy részében, vagy nincs a közelemben olyan, aki képes semlegesíteni a képességem, akkor zsong a fejem a sok érzelemtől. Ha engem kérdezel, ebben nincs semmi élveznivaló.
Megrántom a vállam, nagyon fárasztó tud lenni állandóan ezen munkálkodni, ezért mozgom sokat, a fizikai kimerültségre terelem saját figyelmemet, így nem jut idő és energia a nagy katyvaszra.
- Mert nem akarom tudni, mit éreznek mások, vagy legalább szeretném irányítani annyira, hogy csak akkor nézzek bele valakibe, ha én úgy érzem, tudnom kell.
Nem fogom elmondani neki a legmélyebb fájdalmamat a képességemmel kapcsolatban, annyira nem vagyunk bizalmas kapcsolatban, hogy megtegyem.
- Azt hiszem, sokan vannak még úgy vele, hogy nincsenek oda a képességükért. Miért gondolod azt, hogy nem illik hozzád? Egyáltalán mitől illik bárkihez is a képessége?
Pillantok rá kíváncsian, mert tényleg érdekel a véleménye a témával kapcsolatban. Valahogy sosem gondolkodtam azon, hogy kihez mennyire illik a képessége, de ha úgy vesszük, hozzám sem az enyém, szerintem túl intenzív lélek vagyok én ehhez. Ám nézhetnénk onnan is, hogy ugyebár bennünk van a mutáns gén, a részünk, tehát csak nem fejlődik ki bennünk olyan képesség, ami semmilyen szinten nem illik hozzánk… Ez is elég logikus elgondolás, de inkább nem említem meg.

Tárgy: Re: Logan & Sylvie Kedd 8 Júl. - 1:24

Sylvie & Logan

Keep smiling and one day life will get tired of upsetting you.

-Kerüld, amíg lehet – zártam le ennyivel a „részeges” témát. Nem a kipróbálással van probléma egyébként, hanem a rászokással. Van akinek ez jó, hogy holt részegen égeti magát az egyik szórakozóhelyen, teli okádja a mosdót aztán másnap meg teljesen kikészült állapotban nyavalyog. Nekem bőven elég volt az az egy alkalom, amikor rábeszéltek az idősebb haverjaim, hogy rúgjak be. Életem legnagyobb hülyeségei és melléfogásai közé sorolnám. Fogalmam sincs, hogy bírja ezt más rendszeresen csinálni. Egy hétig minden nap részegre innám magam, vasárnapra már ott tartanék, hogy felmondaná a szolgálatot az idegrendszerem.
-Kár volt -utalok rá, hogy hibát követett el azzal, hogy még egyszer kinyújtotta a nyelvét. Megfelejtkezett arról, hogy gyorsabb vagyok az átlagos embernél, sőt még a gepárdot is lekörözném úgy hétszer biztosan. Úgyhogy ezt kihasználva pillanatok alatt odaléptem hozzá és a fogaimat a nyelve előtt csattintottam össze. -Ezt nevezik kedvességnek -néztem a lány szemébe, miközben egy joker vigyort villantottam felé. Igaziból eszem ágában sem volt ráharapni a nyelvére, még egészen véletlen sem. A hozzám legközelebb álló lány barátomnál is kétszer átgondolnám, hogy megtegyem-e, mert ez inkább olyan dolog, amit a szerelmesek szoktak csinálni. Szóval mindketten zavarban lennénk egy ideig szerintem. Ha valóban csak ökörködni szeretnék valakivel, azt máshol kell kezdenem.
Miután Sylvie ízelítőt adott nekem a képességéből, amit egyébként én kértem, életem legszörnyűbb percei következtek. Nem azért, mert bármim is fájt volna, egyszerűen ezzel a nagy fáradtsággal ki lehet készíteni az embert. Már az is borzasztó, mikor tanítás után bevonulok a szobába és ragadnak a szemeim, annyira kimerült vagyok. Ha ezt beszorozzuk úgy hárommal minimum, akkor elviselhetetlen érzést kapunk. Nagyjából úgy tudnám definiálni, hogy olyan mintha zombiként, alig aggyal másznál ki a sírodból. Már beszélni is nehéz volt, nemhogy állni.
-Igen, fel -nyögtem ki, miközben azon voltam, hogy a szemeimet nyitva tudjam tartani. Tehát a legkönnyebb dologból lett az egyik legnehezebb. A lány kijelentésére erőt vettem magamon és a középső ujjamat mutattam neki. -Élvezed? -nekem nagyon úgy tűnt, hogy igen. Mintha csak azért csinálta volna, hogy visszavágjon a „Nem lehet olyan vészes” mondatom miatt. Valószínűleg meg akart leckéztetni azért, hogy ne éljek abban a hitben, hogy a képessége teljesen ártalmatlan. Például ha ugyanígy felerősítené bennem a depressziót, akkor rá tudna kényszeríteni egy öngyilkosságra. De mondjuk egy alfa mutánshoz képest egyértelműen nincs valami jó hatásfokú képessége.
-Végre -sóhajtottam fel, amikor visszaállított az eredeti állapotra, arra amivel ide beléptem. Legelőször feltápászkodtam a földről, aztán értetlenül néztem, ahogy Sylvie ütlegeli a bábút mérgében. -Mégis miért? -pillantottam rá kérdő tekintettel. -Azt hiszed én imádom az enyémet? Tévedsz. Meg vagyok vele elégedve, de szerintem abszolút nem illik hozzám -óriási különbség van a szeretem és az elmegy szó között. A gyorsasághoz véleményem szerint nem vagyok elég sportos. Ha választanom kéne egy emberfeletti képességet, akkor az valamelyik elemnek az uralása lenne vagy telekinézis.

▲ note ▲ music ▲ 452 szó ▲ made by ▲

Tárgy: Re: Logan & Sylvie Vas. 29 Jún. - 22:45

Logan & Sylvie

- Uhh, ne is említsd, mert rögtön aludni támad kedvem.
Csóválom meg a fejem, de persze mélységesen egyetértek vele, még ha ritka is, hogy alkalmam legyen ilyen sokat aludni. Annál értékesebb, amikor végül sikerül, ugyebár, még ha magamnak is teremtem meg rá az alkalmat, s nem várom ki, hogy végre legyen rá időm.
- Nekem valahogy így jött ki, bár különösképpen nem is vágyom rá, szóval nem fogok belehalni, ha soha életemben nem leszek részeg.
Valahogy taszított is a dolog, jó, alkoholt már ittam egyszer-kétszer, de inkább csak kóstolónak nevezhetném. Egyébként is, félnék, ha esetleg túlzásba vinném, az a képességem rovására menne, és nem tudnám még annyira sem kontrollálni, mint most. Szörnyű belegondolni, eszemben sincs megtenni, még a végén megint valami tragédia történne.
- Ahogy gondolod.
Mosolyodom el, engem ugyan nem érdekel a rádió, és tényleg abszurdnak tartom, hogy neki jönne jól, de én menjek el érte. Összeveszni azonban nem fogunk a dolgon, nincs rádió, és kész.
- Maximum megpróbálhatod leharapni.
S ha már kérte, hát megkapja, ki is nyújtom rögvest a nyelvem, pofátlanul vigyorogva mellé, mert bizony kellőképp szemtelen vagyok én az ilyen műveletekhez.
Ha tudnám, hogy Logan ártalmatlannak véli a képességemet, valószínűleg gúnyosan kacagnék, vagy valami hasonló, közvetlenül utána meg mély letargiába esnék, mert sajnos határozottan nem ártalmatlan. Sőt. Ölni is lehet vele, de persze ezzel aligha dicsekednék, beszélni sem szoktam róla, nagyon kevesen tudják, hogy mi történt velem négy éve. Nem szerettem a képességemet, az őrületbe kergetett, szörnyű volt tudni mindenkiről, hogy mit érez, akár akarom, akár nem…
Mivel kíváncsi volt, kapott egy kis ízelítőt, és most viszonylag egyszerű dolgom volt, mert meglévő érzést könnyű kezelni, még a jó kedvet is lehangoltsággá tudnám degradálni, szóval ez ment, mint a karikacsapás. Láthatólag ő is rájött, hogy honnan fúj a szél, és hamarosan már kérlelt is, hogy hagyjam abba.
- Szerintem is szörnyű, de te kérted, ilyen hamar feladnád?
Kérdezem felvont szemöldökkel, természetesen csak cukkolom, de azért még egy kicsit kínzom, bár határozottam nem sokáig szeretnék így tenni, mert nem célom elérni, hogy a padlóról kelljen felvakarnom.
- Majd hozok egy felmosót.
Kacsintok, aztán végül abbahagyom, és elkezdem visszaállítani alapállapotra, hogy tudja folytatni az edzését. Tudom én pontosan, hogy milyen lestrapált lett pillanatok alatt, ritkán érzi ehhez hasonlóan fáradtnak magát az ember, szóval nekem nem kell ecsetelni, hogy így nem tudna edzeni. Hamarosan azonban már érezheti a felüdülést, és minden visszaáll a rendes kerékvágásba.
- Nos… elképzelheted, mondjuk fájdalommal, szomorúsággal… sok mindennel. Ugyanakkor persze pozitív irányba is szuperül működik, de attól még utálom.
Vonok vállat, aztán pillanatnyi feltámadt dühöm levezetésére beleütök párat a bábuba.

Tárgy: Re: Logan & Sylvie Hétf. 23 Jún. - 19:25

Sylvie & Logan

Keep smiling and one day life will get tired of upsetting you.

-Igen. Nincs jobb egy kiadós minimum 12 órás alvásnál -jelent meg az arcomon egy laza mosoly a gondolatára. Tényleg imádok a szobában lustulni, néha talán túlzásba is viszem. Persze az azért enyhe hazugság, hogy nincs ennél jobb, mert kapásból tudnék mondani egy-kettő olyan tevékenységet ami nagyobb élvezettel jár a kipihentségnél. Viszont egy fárasztó nap után valóban felemelő érzés feltöltött aksival ébredni. Általában egyébként fel tudok kelni korán, de utálok. Ha van lehetőségem arra, hogy addig aludjak, ameddig szeretnék, akkor ki is használom.
-Az sosem baj. Én egyszer elég rendesen leittam magam... azóta mértékkel nyúlok piához -nem mintha erre annyira büszke lennék, de ki szerettem volna próbálni milyen, ha full-részeg vagyok. Elég nagy hiba volt, mert másnap szenvedtem mint a partra vetett bálna. Körülbelül semmit sem tudtam csinálni a fejfájás miatt, ráadásul hányingerem is lett. Akkor megígértem magamnak, hogy soha többet nem csinálok ilyent. Amúgy is elég fiatal vagyok, szóval nekem még tilos lenne.
-Akkor inkább nem kell a rádió -vontam vállat. Tény, hogyha akarnám akkor néhány másodperc alatt felérnék az emeltre, de annyit nem ért meg nekem a zenehallgatás, hogy rohangáljak érte a fél iskolán keresztül. Különben meg gyakorolni jöttem, ahhoz nem feltétlen szükséges a ritmus, maximum adna egy plusz löketet. -Csak gondoltam te is jobban örülnél, ha szólna, de oké, te tudod -zártam le ennyivel, közben pedig figyeltem az arckifejezését. -A nyelvedet meg leharapom az előbbiért. Nyújtsd ki még egyszer! -poénkodtam, tettetett komoly arckifejezéssel, ami szépen lassan vigyorgássá változott. Majd hagytam, hogy Sylvie használja rajtam a képességét, hiszen megkértem rá. Egyáltalán nem számítottam semmi komoly dologra, mert viszonylag ártalmatlan a képessége, bár ha az ember depressziós és a lány éppen a bánatot tekeri fel benne, akkor lehet, hogy nem a legkellemesebb érzés. Fizikailag viszont nem tudna ártani vele, ami a lényeg.
Csak néztem rá, az arcát figyeltem, ahogy arra koncentrál, hogy felerősítsen bennem egy érzést. Eleinte észre sem vettem a változást, aztán egyre jobban hatalmába kerített a fáradtság. Először ásítoztam, végül engedtem a csábításnak és letettem magam a földre törökülésbe. -Ne, hagyd abba. Ez szörnyű -nyögtem ki egy ásítás közepette és eldőltem. Rettenetesen ragadtak le a szemhéjaim. Egy apró mozdulat megtétele is óriási kihívást jelentett. -Te fogsz felszedni innen -emeltem fel a mutatóujjam nyomatékosítás végett. Nagyjából két alvás nélküli naphoz tudnám hasonlítani a fáradtságot, amit akkor éreztem. -Csináld vissza... -vetettem rá néhány kérlelő pillantást, hátha megesik rajtam a szíve és kisegít. Ugyanis ilyen állapotban még elmenni a wc-re is egy maraton lefutásával egyenlő. -Így nem tudok edzeni.

▲ Bocs, a késésért :S ▲ music ▲ 406 szó ▲ made by ▲

Tárgy: Re: Logan & Sylvie Csüt. 12 Jún. - 22:23

Logan & Sylvie

- Mint minden rendes lánynak.
Mosolygok az orrom alatt, hát igen, általában elég jól ki tudom magyarázni a dolgokat, vagy épp kiforgatni mások szavait, nem mondom, hogy ez olyan jó tulajdonsága lenne a lányoknak, nekem sem az, de hát, ez van. Azt meg hagyjuk, hogy mennyire vagyok rendes lány, nem hiszem, hogy sokan használnák rám eme jelzőt, sajnos sokszor tényleg túl nagy a szám, és később gondolkodom, minthogy eljárjon. Sebaj… vagy megszoknak, vagy megszöknek, nyilván senkit sem kényszerítek arra, hogy szóba álljon velem.
- Elég igénytelen egy népség… én sokszor másra sem vágyom jobban, minthogy egyszer átaludjak egy egész délelőttöt.
Bevallom, megesett már, hogy lógtam emiatt, de azért nem olyan gyakran. Tény, hogy nincs hiba a alvókámmal, sőt... de azért általában felkelek a vekkeremre, ha más nem, azért, hogy falhoz vágjam. Nem vagyok egy türelmes egyéniség, és hajnalok hajnalán keresni a kikapcsoló gombját meghaladja a képességeimet.
- Én még sosem voltam részeg.
Állapítom meg nagy hirtelen, mondjuk, elég sok mindent nem csináltam még, pedig már tizennyolc vagyok. Nem mintha ettől kevesebbnek érezném magam, de azért, jó volna nem sokban lemaradni a hozzám korban közel állóktól. Még jó, hogy Nique hozzám hasonlóan elég tapasztalatlan, így nem érzem pocsékul magam, hogy a lakótársam egy élveteg nőszemély, legyen szó pasikról, piáról, bármiről.
- Értem, értem, így is gondoltam.
Bólogatok, de aztán szerencsére tovább szövi a szavait, így végre rájöhetek, miként is gondolta pontosan. Nincs több kérdésem, tökéletesen értem, hogyan is képes közben rádiózni.
- Szórakozol velem?
Kérdezem vigyorogva, azok a kiskutya szemek, hát, behalok, komolyan. Szörnyű. Már persze, a maga vicces értelmében. Aranyos, meg minden, de azért az, hogy egy pasi egy lányt szaladgáltasson emeleteket, mert neki esetleg nincs kedve, hát na, igencsak elszomorító tényező egyébként.
- Te vagy a gyorsaság megtestesítője, szaladj csak fel érte.
Öltök nyelvet, valószínűleg megadva a választ a kérdésére, nem, eszemben sincs senkinek lótifutit játszani, nem vagyok olyan jámbor, cuki kis lélek, hogy mindenki kegyeit keressem, és minden apróságot megtegyek másoknak.
- Meg tudnám, ha tényleg szeretnéd.
Ezen a ponton azért felsóhajtottam, nem tudhatja, de eléggé belenyúlt a tutiba ezzel nem lehet olyan vészes megjegyzéssel. A nagy lótúrót nem lehet. Öltem már vele. Véletlenül. Más kérdés, hogy direkt nem valószínű, hogy meg tudnám tenni, de mindegy is, mert úgysem fogom ecsetelgetni a dolgot, ez nem olyasmi, amit mindenkinek hirdetnék.
A fáradtságot választom, és nem teszek mást, mint egyre inkább felcsavarom a láthatatlan kapcsolót benne, így Logan egyre fáradtabbnak érezheti magát, annak ellenére is, hogy éppen nem csinál semmi olyat, ami megterhelné bármilyen értelemben. Ez szerintem még tök lightos dolog, de nem is itt bukik ki a képességem hátulütője. Ha például nagyon megijednék, az könnyedén tapadhatna át rá is, akkor aztán rájönne, hogy ennek azért fele sem tréfa.
- Na? Érzed már?
Kérdeztem halkan, és ha nem tűnt fel neki semmi, akkor tovább súlyosbítottam a helyzetet, végül akkor eresztettem csak el, amikor már rájött, hogy mi volt az, amit nekem köszönhetett…

Tárgy: Re: Logan & Sylvie Csüt. 12 Jún. - 14:07

Sylvie & Logan

Keep smiling and one day life will get tired of upsetting you.

-Remélem -vágtam rá a kérdésemre adott válaszára. A lány mozdulatai alapján, amiket a bábun gyakorolt, már így is elég erő lehet benne, meg szerintem tud egy-két jobb mozdulatot, amit én nem, mert nem foglalkozok ennyit a témával. Még az őskorban tanítottak nekem pár boksz-ütést, amit mára már szépen tudok kivitelezni, de azon kívül nem sok önvédelmi és támadói módszer van a fejemben, hiába tanítják az órákon. Persze én is szeretnék jobban harcolni meg izmosabb lenni, csak általában tenni elfelejtek érte. Megálmodom az edzési tervemet, a megvalósításig viszont ritkán jutok el, illetve hamar feladom. Ez az alapvető probléma velem. Ezért szerintem az sem lenne meglepetés, ha egyszer egy lánytól kapnék ki, akár éles helyzetben, akár órákon. Mondjuk amennyiszer kerültem olyan helyzetben, hogy azt hittem elfüstölök... ezt már csak lazán beraknám a képzeletbeli gyűjteményembe.
-Mindenre van egy jó magyarázatod -jegyeztem meg csak úgy mellékesen. Az A feltételezésem nyert, miszerint elég kiszámítható lettem. Amivel igaziból nincs is gond, csak arra utal, hogy túlságosan monoton módon élem a mindennapjaim annak ellenére, hogy mutáns vagyok. De mégis min kéne változtatnom? A társaságon, akikkel együtt lógok? Annyira nem jön be a zűrös életmód, a zsaruk folyamatos szívatása és ehhez hasonlók, hogy kipróbáljam. Sosem voltam olyan nagy lázadó, aki a törvény ellen megy és ahol csak lehet bajba keveredik.
-Igen. Ezek a tipikusan debil, pubban rohadok reggeltől-estig típusú emberek voltak -ez az amit rendesen elítélek. Ha valakinek olyan sok szabadideje van, akkor kezdjen már valami hasznosat az életével, ne egész nap a pián járjon az esze. Az amúgy is gyilkolja az agysejteket, aki pedig eleve alacsony szellemi képességekkel van megáldva, annak főleg nem kéne túlzásba vinni. Még a végén az a maradék négy fog egymásra sikítozva lövöldözni a fejében. Persze én is ittam valamennyi alkoholt, pedig nekem a törvény szerint még nem szabadna, de az amúgy sem volt sok, meg sem éreztem igazán. Ráadásul a két órás pihenőm alatt bőven kiment belőlem, másképp nem jöttem volna le ide gyakorolni.
-Mi? Nem mindent. Mármint nem tisztán hallom a dolgokat, érted -magyaráztam szuszogva, miután lefutottam azt a baromi gyors két körömet. Egyébként időközben leesett, hogy miért kérdezte Sylvie az előbbit. Nyilván azt gondolta női logikával, hogy majd én itt egész végig 400km/h fölötti sebességgel fogok futkosni. Mert ez esetben tényleg semmi szükség nem lenne arra a rádióra. Csak éppen tévedett.
-De nem fogok minden egyes másodpercben száguldozni -magyaráztam meg neki a miérteket viszonylag röviden. Már nagyon vonzott a föld, főleg úgy, hogy a lányt kellet látnom ott ülni.
-Felugranál érte? -próbáltam bevetni a kérlelő „kiskutyás” tekintet, hátha bejön nála. Még nem voltam annyira fáradt, hogy ne tudtam volna felszaladni a konyháig, viszont elment tőle a kedvem. Annyira mégsem éreztem fontosnak azt a zenét, hogy két emeletet gyalogoljak felfelé.
-A másik dolog. Annyiszor említetted már a képességedet, de sosem láttam „bevetésen”. Meg tudnád mutatni rajtam? Nem lehet olyan vészes -váltottam témát. Ha már egyszer ideiglenesen abbahagyta az edzést, meg én is, úgy döntöttem kihasználom az alkalmat. Mindig is érdekelt milyen egy érzelemmanipuláció. Elvégre komolyan úgy sem tudna nekem ártani.

▲ note ▲ music ▲ 493 szó ▲ made by ▲

Tárgy: Re: Logan & Sylvie Szer. 11 Jún. - 15:56

Logan & Sylvie

- Ha te mondod, elvégre, lehet már tapasztalatod a dologban.
Bólintok, bár én azért úgy gondolom, hogy minél nagyobb valaki sebessége, annál nagyobb az esélye annak, hogy a tárgyakat, amik az útjába kerülnek, kimozdítja a helyéről. Mondjuk, ha le vannak rögzítve a bábuk, tényleg nem fenyeget ez a veszély, bevallom, még nem nagyon figyeltem meg a dolgot, nem volt rá szükségem.
- Aham, elég sokat edzek, ha már a képességemmel nem megyek sokra egyelőre, legalább megvédeni meg tudjam magam.
Jelentem ki magabiztosan, bár még tutira van hová fejlődni, de azért már egész jól mennek a fogások, talán le tudnék szerelni egy nekem támadót, de azért éles helyzetben egyáltalán nem tervezem kipróbálni a dolgot. Sőt, remélem, soha nem lesz rá szükségem. Olyan nagy terveket nem dédelgetek, hogy X-men váljon belőlem, szerintem arra nem is lenne alkalmas a képességem.
Az ő teljesítményét viszont nem állt szándékomban leszólni, lévén, mindenkinek a saját dolga, miként bánik a testével, nekem ez már egyfajta kényszer, nem is tudom… talán azért, mert így könnyebben megszabadulok a túl sok érzelemtől, amik néha mintha össze akarnák préselni a koponyámat.
- Nem mondom, hogy nem leszek.
Vigyorodom el, bár ezt aligha láthatja, hisz még mindig háttal vagyok neki. Kezdek lanyhulni, persze, mert nem kéne pofázni edzés közben, annak sosem lesz jó vége.
- De ne aggódj, nem áll szándékomban elverni.
Nem szokásom másokat ütlegelni, meg úgy egyáltalán, bármilyen módon bántalmazni. Van egy stílusom, azt aláírom, de attól még, hogy verbálisan szívom mások vérét, ártani senkinek sem akarok. Nyilván nem ezért mondta, csak viccelt, értem is a tréfát, de minden tréfának van valamiféle alapja, nem?
Végül én is megálltam, hogy kifújjam kicsit magam, ilyen ez, ha az ember elkezd dumálni, nem tudja abbahagyni, pláne igaz ez akkor, ha az az ember nőből van. Mint én.
- Most már tőled. Egyébként csak nem láttalak semerre délelőtt, gondoltam kihasználtad az alkalmat.
Örüljön, hogy ezt feltételeztem, s nem inkább azt, hogy a saját hányásában fetreng valahol egy alkoholmámoros éjszaka következményeképp.
- Feszültség levezetésnek. Meg hát, egy bizonyos IQ alatt azért már hajlamosak minden hülyeségen összeverekedni az emberek.
Állapítom meg, pluszba még közrejátszhat az is egy pubban, hogy akkor már bőven voltak ittas alakok is. Délelőtt ez elég vicces, de mint már mondtam, részemről mindenki azt kezd az életével, amit akar.
Most én ücsörögtem egy kicsit az eddig csépelt bábú előtt, és figyeltem – haha, dehogy figyeltem, nem láttam semmit sem -, hogy rója a köröket Logan. Ebből az lett, hogy láttam, ahogy elindul, majd mikor alig pár szívdobbanással később megáll.
- Miért, ilyenkor te hallasz is mindent? Bármennyire is legyél gyors? Hát, ez tök érdekes.
Pislogtam, mert én lehetetlennek tartottam, de maga a mutáns kérdés is abszurd lenne a számomra, ha nem tartoznék közéjük.
- Amúgy, nekem nincs rádióm, valahol biztos van, talán a konyháról lehetne kérni, ebédidő már úgyis elmúlt.
Ötletelek, bár én tutira nem mászok el a konyháig, így is eléggé kivan már minden porcikám.

Tárgy: Re: Logan & Sylvie Vas. 8 Jún. - 15:14

Sylvie & Logan

Keep smiling and one day life will get tired of upsetting you.

-Ugyan, nem veszélyes. Maximum nekimegyek egyszer-kétszer a bábuknak, de kétlem, hogy attól eldőlnének -régebben, mikor idekerültem és először kellett a képességemet bevetve szlalomoznom, tele lettem kék-zöld foltokkal. Sőt, itt sikerült eltörnöm a singcsontomat is, szóval ezzel a helyiséggel kapcsolatban van pár kellemetlen élményem. Azóta persze sokat fejlődtem, hiszen két év nem kis idő. Viszont rosszabb napjaimon még mindig előfordul, hogy mondjuk hozzáérek az egyik bábúhoz, de legalább nem csapódok neki az egész testemmel. Ez már annak a jele, hogy talán kezdek kinőni a szerencsétlen korszakomból.
Miközben Sylvie nagyban ütlegelte az ellenfelét, én folytattam a bemelegítést. Ritkán szoktam nekiállni a gyakorlásnak mindenféle elő-edzés nélkül, ugyanis anélkül nem teljesítek jól, legalábbis az elején biztos nem. Muszáj legalább minimálisan átmozgatnom magam, hogy a testem kellőképpen felkészüljön a nagyobb igénybevételhez. Elvégre az élsportolók sem úgy készülnek egy-egy versenyükre, hogy rögtön lefutnak 3000 métert. Egyrészt az inakat is rettentően megterheli, az meg szintén nem lehet kellemes dolog, ha elszakad az egyik, a csonttörésemből kiindulva. Mondjuk nekem valószínűleg hamar gyógyulna, de addig is elviselhetetlen fájdalomban lenne részem. Úgyhogy, ha van választásom, akkor inkább nem kérnék egy ilyen sérülésből.
-Viszont ahogy látom, jó kondiban vagy. Ellentétben velem -lestem a lányra, miközben egy helyben futottam. A pulzusom folyamatosan gyorsult, egyre jobban oda kellett figyeljek a helyes légzésre, hogy ne kapkodjam a levegőt mint egy idegbeteg. Ahogy nagyjából két naponta, most is elhatároztam, hogy nekiállok gyúrni. Elég kellemetlenül érintett ugyanis, hogy egy lány kitartóbb és ahogy láttam talán fittebb is valamivel mint én, pedig neki nincs még olyan erős képessége sem, mint nekem. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy valószínűleg sokkal jobban örülne egy szuper-gyorsaságnak.
-Kezdek tőled félni. Még a végén olyan erős leszel, hogy engem is elversz -poénkodtam vele laza mosollyal az arcomon, majd a szlalom végéig kocogtam. Ott felmértem még egyszer, hogy nagyjából milyen magas az akadály a végén, aztán visszamentem az elejéhez. Mielőtt azonban nekiálltam volna a terem szélén a futásnak, pihentem néhány percet.
-Honnan tudod, hogy ott voltam? -kérdeztem vissza. Igaz meséltem Sylvienek, hogy mostanában gyakran mászkálok a városban lazításként, viszont még egy szóval sem említettem neki a mai napomról semmit. Szóval A, ennyire kiszámítható lettem B, az egyik ismerősétől kapta az infót C, ő maga is látott, csak éppen én nem vettem észre, D, a megérzésére hagyatkozott. -Egyébként azon kívül, hogy megint volt egy kisebb verekedés a Pubban, semmi érdekes nem történt -vontam vállat. -Azt passzolnám mire jó ezeknek a vadbarmoknak az állandó konfliktus -sóhajtottam fel és a fal mellé sétáltam. Néhány másodperc erejéig vártam (de nem a tapsra!), majd megindultam. Kezdésnek 400km/h-val futottam le két kört, utána pedig visszamentem a gyakorlóbábukhoz. Azonban mielőtt még elkezdtem volna szlalomozni, a lány felé fordulva feltettem az újabb kérdésem. -Nincs itt valahol valami rádió? Sokkal jobban menne, ha közben zenélhetnék -vártam a válaszára hevesen szuszogva. Engem ugyanis a zene tud motiválni a leginkább a jó teljesítményre. Bár volt egy olyan előérzetem, hogy nem kapom meg amit szeretnék...

▲ Gyenge lett, sorry :S ▲ music ▲ 478 szó ▲ made by ▲

Tárgy: Re: Logan & Sylvie Szomb. 7 Jún. - 13:30

Logan & Sylvie

Azért, az is elárul valamit, hogy hangosan fellélegzik, mikor meglátja, hogy én vagyok benn. Lám, van a világon valaki, akinek nem mászom az idegeire két másodperc alatt. Vagy csak a képességem miatt nyugszik meg, elvégre, nem nagyon tudok ártani neki, elég kicsi az esélye, hogy annyira betojjak valamitől, hogy annak hatása legyen rá is. Mondjuk, attól még roppant mód kellemetlen tudna lenni, de egyelőre az még nem forog közszájon, hogy én mennyire tudok ártani a tehetségemmel, ha nagyon rosszul alakulnak a dolgok.
- Hát, ha használod a képességed, szerintem elég nagy esélye van a dolognak.
Felelem rögtön, de túl sok pillantást nem vetettem rá, hisz a mozdulatsorom közepén voltam, nem szerettem volna megszakítani. Nem olyan egyszerű nekem az ilyesmit újrakezdeni, mert még nem vagyok igazán otthon ebben a verekedősdiben. Sebaj, ami késik, nem múlik, muszáj valahogy megvédenem magam ebben a zord világban.
Az én kezeim egyébként be vannak kötözve, így nem fognak lesérülni, inkább az a cél, hogy lefárasszam magam, és az agyam ki tudjon kapcsolni, és kicsit pihenhessek, valamiért nem túl egyszerű elérnem ezt az állapotot. Nem csak a kezeimet használtam, hanem a lábaimat is. Fel-felrúgtam a bábu „feje” irányába, ami azt példázta, hogy elég hajlékony vagyok, mert láthatólag nem okozott túl nagy gondot ez a művelet. Az már csak mellékes bónusz volt, hogy ezen alkalmakkor igencsak szépen feszültek be az izmaim, épp úgy a combjaimon, mint a hátsó felemen. Ami azt illeti, sosem volt okom panaszkodni az alakomra, azóta meg pláne nincs, hogy meglehetősen sokat mozgok. Valamivel ellensúlyozni kell a nehéz természetemet, nem? Ha nem néznék ki jól, szerintem a kutya sem állna szóba velem, szóval azért olykor kifejezetten jól jön a dolog. Nem mintha bármire is használnám, mert példának okáért pasizni nem szoktam, gőzöm sincs róla, hogyan kell, még a flörtölés sem megy, meglehetősen le vagyok maradva ilyen térne. Mondjuk, nem is hiányzik kifejezetten a dolog.
- Dehogynem, nem vagyok fáradhatatlan.
Mosolyodom el az ütögetés közepette, noha a fáradtság érzetét tudom magamban csökkenteni, de a fizikai hatások attól még meg maradnak, hogy én alig érzem, annak meg csúnya vége lenne, szerintem holnap ki sem tudnék kelni az ágyamból.
- Úgy egy fél órája, de még bírom.
Mivel viszonylag gyakran edzettem így, ennyi még meg sem kottyant, sőt, a végén szerintem majd futok még egy kört kinn a tó körül, vagy többet is, levezetésnek tökéletes lenne, a látvány is Pazar, és friss levegőn is vagy, tökéletes.
- Mi újság? Volt valami érdekes a városban?
Kérdezek rá, mert tudtam, hogy viszonylag gyakran beugrik North Salembe többedmagával, én pedig ilyen kis kíváncsi természet voltam. Szerintem esetemben nem nagyon kell ezen csodálkozni, mert viszonylag ritkán teszem ki a lábam az iskola területéről, hiszen túlságosan tartok attól, hogy valami balul sülhet el. Nem kontrollálom olyan biztosan a képességemet, hogy túl gyakran meg merjek kockáztatni egy-egy kiruccanást.
Közben tovább csépelem a bábut, bár a homlokom már gyöngyözik, szóval elég egyértelmű, hogy megvan a vágyott hatása a mozdulataimnak, és kezdek fáradni. Jól esik, ezt a fajta fáradtságot szeretem, ilyenkor nem a lelkem, vagy az agyam adja be a kulcsot, hanem a testem jelzi, hogy ideje pihenni. Mind közül ez a leginkább kezelhető fáradtság, nem bánnám, ha csak ilyenben lenne részem.

Tárgy: Re: Logan & Sylvie Pént. 6 Jún. - 6:42

Sylvie & Logan

Keep smiling and one day life will get tired of upsetting you.

Mint általában a szombati napokon, a délelőttöt most is North Salemben töltöttem, a belvárosban. Haverokkal mentem körülnézni, a Blazer Pub-ba is belestünk italozgatni. Néha muszáj kimozdulni az X-birtokról, mert tapasztalatból mondom, bele lehet őrülni, ha az ember sokáig nem megy máshova, maximum az udvarra. Oké, azt aláírom, néha valóban nincs kedvem kimozdulni... na jó, elég sűrűn. Viszont társaságra meg szükségem van, muszáj valakivel vagy valakikkel megosztanom a gondolataim. Az meg rettentő unalmas, ha szimplán a szobában beszélgetünk, ami egyébként sem valami tágas. Ezért mostanában be szoktuk iktatni a rendszeres városba mászkálást a haverokkal. A lakótársaimat meg ha lehet próbálom elkerülni, ugyanis elég defektesek. Velük főleg képtelenség értelmes kommunikációt folytatni.
Szóval nagyjából délután egy óra körül érkeztünk vissza a bázisra, ahogy terveztük. Utána én megtartottam a két órás pihenőmet a szobámban, ami alvásból állt, ugyanis egyik szobatársam sem tartózkodott bent, így muszáj volt kihasználnom az alkalmat. Késő délután jutottam el odáig, hogy a z edző szerelésemben lemenjek a harci terembe. Felkaptam egy nem túl vastag melegítőt, meg az egyik laza pólómat, aztán megcéloztam a helyiséget. Tanórán kívül nem sűrűn szoktam itt gyakorolni, pedig azért rám férne. A képességem még mindig nem érte el a maximumát, ezért ha a sebességre nem is koncentrálok, legalább a lassítás mértékét meg kéne tanulnom irányítani. Ugyanis ha az ember körülbelül 700 km/h -val sprintel, akkor rettentő nehéz például az irányváltás. Az viszont jelentősen megkönnyíti a dolgomat, hogy én valamivel lassabban látom ilyenkor azt, ami körülöttem történik, főleg, ha például futás közben egy adott dologra fókuszálok, például a kukásokra, akik nem vettek észre és elém jártak az autóval. Városban nem tudnék még talán a maximális sebességem felével sem közlekedni, ha nem lennék képes az előbb említett "apróságra". Hiszen gondoljunk csak a gyorshajtókra. Önmagában semmit sem érne a gyorsaságom. Persze így is elég gyorsak a reflexeim, milliószor jobbak mint egy átlagos emberé, de amit nem látok meg időben, azt rettentő nehéz kikerülni. Ezért edzéseken általában a szlalomozást szoktam gyakorolni, illetve a közelharcokat, eszközökkel és azok nélkül is.
Amint a teremhez értem kicsit hallgatóztam, hogy van-e odabent valaki, majd vettem a bátorságot és benyitottam. Reménykedtem benne, hogy nem olyan személy lesz bent, akinek valami extra veszélyes képessége van és akaratán kívül is tud nekem ártani. Kerültem már olyan helyzetbe, hogy pont egy párharc közepén léptem be és az egyik fél kissé megijedt a váratlan megjelenésemtől... majdnem megperzselt. Ez egyébként önmagában még nem lett volna akkora gond, ugyanis csak egy kisebb tűzgolyó volt az, viszont pont a legnemesebb testrészem felé tartott. Szóval azóta erősen gondolkozok egy tökvédő beszerzésén. Igaz, hogy viszonylag hamar regenerálódok, de azért inkább ne próbáljuk ki azt az eshetőséget, hogy mi lett volna, ha az a tűz célba talál.
Hangosan fellélegeztem, mikor megláttam, hogy csak Sylvie az. -Szia! -köszöntem neki. -Nem, miért? Kéne? -néztem körül a helyiségben. A jobb oldalon egy vas és fabábukból álló jó hosszú szlalom volt felépítve, a végén egy nagyjából 1,5 méter magas kis fallal, amit valószínűleg azért raktak oda, hogy át lehessen ugorni. Ezen kívül a másik oldalon kissé nagyobb szünettel, de szintén gyakorlóbábuk sorakoztak. Nem volt a kezemen még bandázs sem, ezért meg sem fordult bennem, hogy azokat kezdjem el püfölni, mint Sylvie. Ő bevállalósabb, én viszont nem szerettem volna agyongyötört kezet másnapra. -Nekem tökéletesen megfelelnek ezek itt -mutattam a szlalomra, amit kinéztem magamnak. Azonban még mielőtt csak így szimplán megindultam volna, végeztem pár térd és sarokemelést csak így egy helyben. Eközben azt figyeltem, éppen mit művel a leányzó. Kihasználtam az alkalmat arra, hogy kicsit jobban megnézhessem, ugyanis pont háttal volt nekem. Egy normális hetero férfi pedig nyilván csekkolja az ellenkező nemű egyedeket, főleg ha azok jól is néznek ki. Nem feltétlen arra kell gondolni, hogy bármilyen szexuális dolog járt a fejemben, az amúgy is cink lett volna, a lány képessége miatt. -Nem fáradsz el? Mióta vagy itt?-bombáztam a kérdéseimmel, felé fordulva, a normális beszédhangnál valamivel hangosabban, hogy hallja is, miközben ütlegeli az "ellenfelét". Aztán szépen nyugisan elkocogtam a szlalom végéig bemelegítésképpen, majd vissza az elejéhez.

▲ Remélem tetszett (:▲ music ▲ 652 szó ▲ made by ▲

Tárgy: Logan & Sylvie Szer. 4 Jún. - 22:46

Logan & Sylvie

Nem járok erre túl gyakran, nincs szükségem erre a helyiségre a képességem miatt, hiszen nem mondhatni, hogy fizikai formában csapódna le bárkiben is. Máshogy működik, de sajnos, mint ahogy korábban már megtapasztaltam egy szerencsétlen, és fájdalmas eset kapcsán, lehet olyan hatása, hogy az fizikailag nyilvánuljon meg. Néha kifejezetten átokként tekintek a képességemre, szeretném, ha mást tudnék, valami sokkal egyszerűbbet, biztonságosabbat. Mondjuk láthatatlanná válni, vagy kővé, vagy akármi olyat, amivel nem tudok önszántamon kívül ártani másoknak.
A harci teremben valószínűleg azért kötök ki végül, hogy levezessem a feszültséget, lévén nem árthat egy magamfajtának, ha kicsit jobban verekszik az átlagnál. Épp ezért veszek közelharcból is órákat, ne legyek fölösleges, ha épp a képességemre nem lenne szükség. Nem mintha tudnám irányítani… de na, eltökélt szándékom, hogy egyszer én is x-men legyek, és menjek bevetésekre, segíteni tudjak, ha baj van, hogy hasznos legyek. Legalább vannak céljaim, az öcsém halála óta hosszú út vezetett idáig, és nem hittem volna, hogy valaha el fogok jutni erre a pontra. Szerencsére azonban sikerült, és kivakartam, meg vakartak mások, az önsajnálat mocsarából, így már nem voltam más, mint a lány, aki mikor elmegy melletted, mosolyog, majd három perc múlva úgy néz rád, mint a véres rongyra. Nem tehetek róla, hogy olykor hagyom, hogy mások érzelmei élősködjenek rajtam, könnyebb úgy, akkor nem kell annyira figyelnem, minden pillanatban koncentrálnom. Nagyon fárasztó.
Itt azonban csend van. Percekig csak némán ülök a szoba közepén, bámulom az egyik végét, és élvezem a nyugalmat, hogy most épp nincs itt senki, és lehetek egymagamban, érzelmek nélkül, igazi örömmámorként élem meg ezeket a pillanatokat. Néha úgy érzem, mindenemet odaadnám, csak ki tudjam kapcsolni, egy nap csak öt percre, már az is felérne egy kisebb fajta csodával számomra. Ám egyelőre ez még nem megy, és ki tudja, valaha fog-e, de nem kesereghetek állandóan ezen…
Amint lecsitultam belül is, azaz, a lelkivilágom a környezetem nyugalmához csiszolódott, felkeltem, hogy elinduljak a gyakorlóbábuk felé, mert nem azért jöttem ide, hogy ücsörögjek, mint akinek nincs jobb dolga. Nem szeretem, ha kárba mennek a perceim, nincs végtelen mennyiségű belőlük, hogy csak úgy elpazaroljam őket. Edzeni jöttem le, nem aludni, bár, Nique mellett lehet jobban járnék, ha ide szoknék éjjelente, legalább nem riadnék fel állandóan sikítozásra. Ezt még átgondolom, lehet nem hülyeség.
Egyébként, edző ruhában jöttem, tréning nadrág, atléta és edzőcipő van rajta, barna tincseimet pedig copfba kényszerítettem, hogy ne zavarjanak semmiben. A fizikai aktivitás is segít, hogy elnyomjam az érzéseket magamban, vagy ne figyeljek a külvilágra, ezért már-már kényszeresen űzök mindig valamiféle mozgásformát. Muszáj. Így jobban érzem magam, meg hát, az sem hátrány, hogy elég formás lesz tőle az ember lánya, legalábbis nekem nincs ilyen téren okom panaszra.
Már legalább negyed órája gyötrök egy bábút, vagy inkább ő engem, nem is tudom, valószínűleg lesz pár kék-zöld foltom holnapra, mikor hallom nyílni az ajtót. Természetesen reflexszerűen odapillantok, majd mikor meglátom, hogy Logan az, folytatom is tovább a bunyót a nem túl lelkes ellenfelemmel. Az nem zavar, ha mondjuk előtte bénázom, de vannak olyan ismerőseim szép számmal, akik előtt nem tenném.
- Szia! Mi a helyzet? Felforgatod a termet?
Kérdezem tőle, s mivel már nem üres a helyiség, lassan szerintem bekúsznak majd a felszínen ólálkodó érzései a tudatomba, ám nem megyek elébük, nem akarom szándékosan tudni őket, inkább csak a mozdulataimra ügyelek.

Tárgy: Re: Logan & Sylvie

» Logan & Sylvie
» Sylvie Soleil
» Sylvie & Tessa
» Sylvie&Emily
» Ethan & Sylvie