Raven és Bryce - Ki tudja mért?

A virág tetszik neki de hát nőből van, így nem is csodálkozom rajta, de még mindig nem nyílt meg teljesen, ami valószínűleg nem is fog megtörténni, bár az érzelmei néha akaratán kívül is előtörnek, ez nem egy olyan valami, amit az ember el tud fojtani, vagyis igen, de csak úgy, hogy azt a másik ember ne vegye észre, már ha nem olyan a képessége, mint nekem, aki nem csak használom őket, hanem valójában látom is, így előlem nem igazán képes elrejteni, még ha akarja sem.
- Igaz, az ember orra arra áll rá, amit gyakrabban szagol és amúgy is hajlamosak vagyunk ahhoz hasonlítani bizonyos illatokat, amit ismerünk és az emberek többször szagolják a csokit, mint a mézet.
Értek vele egyet, hiszen meg akarom törni a jege vagy legalábbis azt a burkot, amit felépített maga köré ki tudja mért, talán pont a képessége tette ilyenné. Egyedül azt sajnálom, hogy szerinte fel kell vennie ezt az alakot, ami nem ő, csak a képessége látatja velünk ezt.
- Természetesen kardot is tudok, bár most azt az oldalamat itt nem tudnám megcsillogtatni mert még egy bicskához is kevés lenne az az érzelem, amire szükségem van, bár azt nem mondanám, hogy ennek nem örülök, hiszen a hely pont emiatt lett építve, hogy az idetévedő nyugalmat találjon nem? Nem hiába hívják a béke szökőkútjának, szerintem még Eric és Charles sincs teljesen tisztában az itt működő erőkkel.
Igaz ebbe bele sem gondoltam, hogy esetleg valaki akár kárt tehet magába a kardokkal, sokkal inkább praktikussági okokból nem hoztam magammal, léén túl sok van, hogy elférjen. Nincs bajom az emberekkel, de hosszú ideig magam voltam és hát ahogy Raven is, én is bizalmatlanná váltam, túl sokszor használták vagy próbálták meg kihasználni, hogy még gyerek vagyok, persze hamar ráéréztem, hogy kiben lehet, szabad vagy tilos megbízni. Csapatomban is kevés olyan, aki már kiérdemelte a bizalmamat vagy legalább a tiszteletet, de úgy érzem, hogy Raven megérdemli, még ennek az álcázásának és tartózkodásának ellenére is.

Bryce & Raven

Én bennem mindenki iránt él egy gát, ami persze nem olyan feltűnő, de az, hogy valóban közel engedjek másokat, már nem megy könnyen. Ez nem az ő hibájuk, én tanultam meg túlságosan fájdalmasan, hogy mennyire képesek engem megvetni az emberek, nehezen nyílok meg igazán, nem is igazán próbálom… Charles persze mindent tud rólam, számára a képessége nélkül is nyitott könyv vagyok, de másoknak ezt nem engedhetem meg egyszerűen.
- Meglehet, de én jobban szeretem a csokoládét, ezért arra vevőbbek a receptoraim.
Mosolyodom el, nem szokásom bókokon megsértődni, de különösképpen kezelni sem tudom őket. Túl keveset kaptam belőlük életem során. Ettől függetlenül persze jól esik. A képessége nagyon érdekes, hisz hasonlót még nem láttam, kíváncsivá tett, hol lehetnek a határai, hisz kell, hogy legyenek, nem? Meg az is érdekelne, hogy vajon hogy is működik pontosan, ám ezt egyelőre nem firtatom, majd talán ha kicsit többet beszélgettünk, rákérdezek, hogy mi a helyzet.
- Az biztos, hogy nincs máshol méz és csoki illatú fehér rózsa.
Továbbra is őrzöm lelkem derűjét, hiszen tényleg különlegesnek tartom ezt a virágot, valószínűleg ez a legszebb ajándék, amit valaha életemben kaptam, nem volt sok belőlük, de kötve hiszem, hogy ezt a jövőben lehet majd überelni.
- Kardok? Hú, ha olyat is lehet alkotni a képességeddel, az nagyon szuper, meg hasznos.
Viszont ezek alapján úgy sejtem, valóban megvan a határa a képességének, bár ezt nem feltétlenül tartom bajnak, nagyon csúnya dolgokat lehetne művelni vele, ha olyan mutáns használja, akinek sötét a lelke. Pont, mint az enyémmel, no de ez már egy egészen más kérdés.
- Egyébként, jól tetted, hogy nem hoztad ide a kardokat, a diákok közelében nem lenne nyerő a dolog, sok ostobaságra képesek.
Mondom ezt úgy, hogy én is alig nőttem még ki a gyerekcipőből, de jó pár olyan dolgot megéltem, miknek hatására felelősségteljesebb lettem.

//Bocsánat a hosszú kimaradásért! Sad

//

Raven & Bryce

Én sem értem magam, mégis a nyugalomból nem tudok kiesni, de nincs is rá okom, a beszélgetésünk valahogy túlságosan bizalmas és távolságtartó, egy kicsit át akarom törni, így a rózsa volt az első próbálkozás, ami sikerrel is járt és még a kiváncsiságát is felkeltettem a képességem iránt. A kérdése elgondolkodtat, hiszen nem próbáltam még semmit úgy teremteni, hogy annak csak a művészi értékét csodáljam.
- Tanár és jó az orra is. - Mosolyodom el a bóknak szánt mondatomra, talán nem sértődik meg.- Tökéletesen jól érzi, bár inkább a méz az, ami dominál.
Nyerek egy kis időt magamnak, hogy a válaszomig és közben azon gondolkodom, hogy mi lenne az a tárgy, ami talán megfelelő lenne további demonstrációra, de nem túl feltűnő és hivalkodó. Először egy kard jutott eszembe, de a fegyverek gyártásához valami negatív, vagyis legalább negatívabb érzelmek kellenek. Talán egy kép? Sosem voltam nagy művész és a tárgyak szépségét sem értékelem, ugyan egy- egy kard le tud nyűgözni, de sajnos az ilyen fegyvereket nem tudom használni, van néhány a lakásomba, de azokat inkább gyűjtöm, igaz sosem adnám el őket, hiszen azokat magam "gyártom" egy- egy korszak fegyvereinek készítési és kinézeti paramétereit figyelembe véve.
- Valószínű, hiszen az egész világban csak ez az egy van. - Válaszolok hallgatásom után a második mondatára. - Nem tudom, talán a kardjaimra vagyok a legbüszkébb, de azok a lakásomba vannak, ide nem hoztam őket. Én inkább a tárgyakat használatuk alapján alkotom meg, ami nem a legkönnyebben rangsorolható kategória.
~Nehéz lenne villával levest enni vagy egy hálaadásnapi pulykát nem lehet felvágni egy katanával, vagyis igen, de hülyén néz ki.~ A gondolatomat nem mondtam ki, mert egy kicsit sokat beszéltem, legalábbis szerintem, remélem nem teszi szóvá.

Bryce & Raven

Valóban nem bocsájtok ki oly sok érzelmet, hiszen egy ideje megtanultam kontrollálni őket. Mondhatjuk, hogy van egy kis szoba bennem, ahová elrejtőzöm, ha nem akarok problémákat. Márpedig mióta tanár vagyok a suliban, nem akarok, egész egyszerűen nem volna okos dolog a diákjaim előtt érzelmi kirohanásokat produkálnom. Próbálok tényleg megfelelni a felém támasztott elvárásoknak, így sokszor fordul elő, hogy elfojtom azt, amit valójában érzek, gondolataim megmaradnak szigorúan az enyémnek, már ha nem épp egy elmezsonglőrrel állok szemben. Charles persze megígérte, hogy sosem fog turkálni a fejemben, de ki tudja, mit hoz a sors.
- Ugyan, az illedelmességért sose kérj elnézést!
Legyintek, s valóban úgy gondolom, hogy jelen helyzetben nincs szükség a bocsánatkérésre, elég ostoba dolog lenne azon felhúzni az orrom, hogy valaki ily módon próbálja meg kifejezni a tiszteletét. Nem szeretem ugyan a magázást, mert még én is nagyon fiatal vagyok, de suliban volt alkalmam megszokni.
A rózsa valóban lenyűgöző, s csak még inkább kiérdemli a csodálatomat, mikor megszagolván még az illatát is érzem. Nem nagyon találkoztam még hasonló képességgel, nagyon érdekes. Vajon mennyire tágak a lehetőségei? Csak a képzelet szab határt a dolognak? Vagy mi? Az érzelmek intenzitása biztos, hogy közrejátszik. Határozottan kíváncsi vagyok rá.
- Egészen lenyűgöző. Tényleg csoki illatot érzek? Meg talán méz… Azt hiszem, ez a világ legkülönlegesebb rózsája.
Mosolyodom el, majd nem bírom ki, hogy ne kérdezősködjek kicsit, aztán majd meglátjuk, hogy óhajt-e válaszolni, vagy inkább nem árulná el a kulisszatitkokat.
- Mi volt eddig a legnagyszabásúbb dolog, amit létrehoztál?

Raven & Bryce

Sosem zavart a hölgyek társasága, de a férfiaké, bár az előbbiekét jobban élvezem. Nem tudom, hogy mi járhat a fejében, de nagyon nem érdekelt, nem azért, mert nem szerettem volna tudni, hogy mi jár abban a gyönyörű fejében, egyszerűen nem tartozik rám. A lány a válaszomra csak kijelentette, hogy marad, amit leszűrtem abból, hogy leült a padra. Nem zavar, hiszen nem bocsájt ki annyi érzelmet, mint a benn lévő idióta fiatalok a tavasz közeledtével. Nem vettem észre, de lemagáztam, ugyan én 18 vagyok, ő meg idősebb nálam, de nem szokásom, amire fel is hívta a figyelmemet.
- Elnézést!
Kérem elnézését a véletlenért, de mégis úgy érzem, hogy bocsánatot kell kérnem, figyelek majd, hogy már engedélyt adott a tegezésre. Nem tudom mit csináljak, így követem a példát és a megkezdett cselekvést, ami a semmit tevés. Hallgatom a vizet és amikor válaszol a kérdésemre létrehozom a rózsát és odalebegtetem neki. Mivel én már megmutattam a képességem ő sem marad el és felveszi szőke valóját egy szép fehér ruhával, ami illik a rózsához és a bőréhez. Lassan karnyújtásnyira ér a virág, mire el is veszi, hogy megszagolja, de nem is kell csalódnia, hiszen, ha létrehozok valamit, annak figyelek minden részletére és ebbe beletartozik az illata, a tapintása, de még a hőmérséklete vagy az éle, de szinte minden tulajdonság, amit a tárgy képvisel. Mért kételkedik ebben bárki? Ha képes vagyok egy olyan éles kardot létrehozni, ami félbe vág egy embert, pont egy rózsa fogna ki rajtam?
- Szívesen!
Válaszolok a megköszönésére. Remélem tetszik neki a rózsa illata, mert nem épp szokványosra sikerült. Egy kicsit mézesebbre csináltam, talán egy kis csoki illatot is belecsempésztem.

Bryce & Raven

Azon gondolkodom, hogy vajon mi lehet a képessége, láttam már párszor, és mivel tanár vagyok, meg elég közel állok Charleshoz, kicsit többet tudok az itteniekről, mint az átlag. Hirtelen nem ugrik be a dolog, de majdcsak kibújik a szög a zsákból, nem tartok attól, hogy titok maradna a dolog, ha meg mégis, hát istenem, több bajom sose legyen.
- Rendben, akkor maradok.
Nem fogom többször megkérdezni, hogy nem akar-e egyedül lenni, az a bizonytalan emberek szokása, engem ilyen veszély nem fenyeget. Szerencsére elég jól állok az önbizalom kérdéskörét illetően, már valódi alakomban sincs ezzel problémám. Tekintettel arra, hogy maradhatok, igyekszem kényelembe helyezni magam az egyik padon, szeretek itt lenni, kellemes és nyugodt, az iskolai tömeg és zsivaj után kész örömmámor. Tény mondjuk, hogy általában egyedül időzöm itt, vagy kicibálom magammal Charlest, és próbálkozom megint közelebb kerülni hozzá, persze nem másképp, mint olyasvalakihez, akivel együtt nőttünk fel, és testvérként tekintünk egymásra. Hallgatom a szökőkút vizének csobogását, még pilláimat is lehunyom, hagyom, hogy az itteni nyugalom rám telepedjen, körülfonjon, szinte érzem, miként ölel meg, és ettől máris szebb a világ.
- Szeretem a rózsát, meg a tegeződést is, szóval nyugodtan.
Mosolyodom el, és ezen a ponton azért kinyitom a szemeimet, hogy vajon mit akar adni nekem, hiszen nem láttam nála semmit, így fogalmam sincs róla, hogy hol lehet a kutya elásva. Felvonom a szemöldököm, amikor meglátom a rózsát, ráadásul fehéret, ami erre elkezd felém repkedni. Most már dereng, hogy a képességének az érzelmekhez van köze, s ha már ő villog vele, persze, nem negatív értelemben, hát én meg az alkalomhoz öltözöm minden téren. A kék bőröm helyébe szőke, bájos külsőm költözik, miben most éppen egy gyönyörű fehér ruhát viselek, tökéletesen illik a megjelenésem a fehér rózsához, legalábbis én úgy vélem. Különleges.
- Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen.
Veszem el végül a virágot a levegőből, majd emelem az orromhoz, kíváncsi vagyok, vajon illata is van-e, vagy csupán a küllem csodás, de egyébként nincs köze egy valódi rózsához.

[Új külső: Kattints!]

Raven & Bryce

Ugyan még keveregtek bennem a suli közt látott és érzett dolgok, mégis ki ne őrülne bele ennyi különböző érzelembe, ha egyszerre támadja le és nem is a sajátja? Nem tudom, nem ismerek még egy valakit, aki ilyen képességekkel lenne megáldva, vagy megátkozva mint én, igaz van jó oldala is az egésznek, hiszen a semmiből teremthetek dolgokat, de a hátulütője néha igen csak fejhasogató. SZerencsére már kezd lenyugodni fejem, hiszen itt szinte nincs semmi érzelem egyedül a megnyugvás, vagyis már nem, mert jön a tanár, akit már korábban kiszúrtam. Érzései szinte neki is keveregnek, de megpróbálja elnyomni, amiben a hely is segít és végre ő is megtalálja a békét, így ez a gond is letudva, legalábbis a részemről, mert az érzések továbbra is benne vannak, de legalább én nem érzem annyira erősen. Ekkor rám köszön, amit mint illedelmes férfi viszonozok, mégis csak erre lettem nevelve. Ja nem, mert elég fiatalon elvesztettem a szüleimet, akik így nem neveltek, de akkor is vissza köszönök.
- Szia!
Majd lassan elkezdem a kezem köré gyűjteni a nyugalmat, ami a helyet körüllengi, szinte az egyetlen érzelem a környéken, bár még nem láthatja, hiszen ahhoz az én képességem kellene, de egyelőre várom a folytatást. Ha akarnám se tudnék ártó dolgot létrehozni ebből az érzelemből, de mért is tenném, hiszen nem akarok senkit bántani. Nem is kell sokat várnom, mert jön is az egy kérdés formájában.
- Ugyan nyugira vágyom, de nem zavarsz!
És ezzel el is dőlt a kezem körül kevergő érzés sorsa.
- Remélem szereti a rozsát! Ha igen, hadd adjak valamit a hölgynek.
Jelentem ki, majd megjelenik a nyugalom megtestesült fehér rózsája, amit odareptetek a képességemet használva Ravennek. Remélem elfogadja, mert ez az egyetlen fehér rózsa, ami a világon létezik, bár hazudnék, ha nem azt mondom, hogy nem tudnék létrehozni száz másikat, de akkor mi értelme lenne, hiszen ha valamiből minél kevesebb van, annál értékesebb és ha már ajándékozok és megtehetem, hogy saját készítésű dolgot adok, az legyen minél értékesebb, bár tudom, hogy az ajándékozásnál nem az érték a lényeg, hanem a gesztus, de mivel én saját kezűleg tudok szinte bármit csinálni és még koszos sem lesz tőle a kezem, akkor mért ne.

A hozzászólást Bryce Payne összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 2 Jún. - 19:27-kor.

Bryce & Raven

Egyelőre ez a nap sem különbözik sokban a többitől, maximum annyiban, hogy ma nem nagyon kell tépnem a szám a kis mutánsoknak, vagyis, a nálam kisebb mutánsoknak, mert én sem vagyok éppen egy vénség. Nem mondom, hogy bánom, ma valahogy nem sok kedvem volt előadni az okoskodó nőszemélyt.
Tök nyugis voltam, úgyhogy senkinek sem kellett most tartania tőlem, egyszerűen nem izgatott semmi, mondjuk, lehetséges, hogy az lehet a titok nyitja, hogy már egy jó húsz perce sétálgatok a szabadban. Ez idő alatt még akkor is lenyugodtam volna, ha nagyon felbosszant valaki. Igyekeztem nem gondolni a kétségeimre és problémáimra, nyilván nekem is voltak, de most nem óhajtottam foglalkozni velük, csak élveztem, ahogy a nap simogatja kék bőrömet, és a lágy szellő játszik vörös tincseimmel. A szőke külsőmet is szerettem, de mostanság amikor csak lehetett, akkor az eredeti valómban pompáztam. Akinek ez nem tetszik, az elmehet oda, ahová gondolom, és az bizony nem szép hely.
A Béke szökőkútja méltó volt a nevére, én mindig jól éreztem magam itt, szóval olyan gyakran jöttem, amilyen gyakran csak lehetőségem volt rá. Most azonban nem volt üres. Elmosolyodtam, de mivel nem egy kisdiákról volt szó, hanem egy x-menről, nem vettem a fáradtságot, hogy másnak próbáljak látszani, mint ami vagyok.
- Szia!
Köszöntem rá egyből, és azért tapintat még szorult belém, szóval folytatom is egy kérdéssel, biztos, ami biztos alapon.
- Zavarok? Ha egy kis nyugira vágysz, szólj csak, és már itt sem vagyok.
Általában megadom a lehetőséget másoknak a menekvésre, mert még mindig inkább a gyors lelépés, minthogy lássam rajta, hogy esetleg furán méregetnek. Azt nagyon utáltam.

Lassan kezd elegem lenni az emberekből, nem is, igazából az érzelmekből, amit kibocsátanak. Senki nem tudja milyen idegesítő, ha a színektől, amit körülötted lévők bocsátanak ki és ezt senki más nem látja. Néha nekem is elegem van belőle. Mért nem lehet valami átlagos képességem, mint a pirokinézis vagy a szárnyak? Nem, nekem az érzelmeket kell látnom, de legalább fel is használhatom a saját céljaimra, hogy dolgokat teremtsek vagy bevágódjak néha a hölgyeknél, hiszen jóval könnyebb úgy próbálkozni, ha látod, hogy a csaj befogadó állapotban van-e. De hátulütője is van, hiszen néha igen idegesítő lesz, amikor az emberek túl sok érzelmet közvetítenek és már nem látsz mást csak a színeket vagy amikor valaki szomorúan elmegy melletted és nem tudod megállni, hogy mi történt, pedig pontosan tudod a választ. Igen, én kezdtem már csak színeket látni, így az épületből való kijutás is nehézkessé vált és jó néhány embernek neki mentem, de végre kijutottam és kezdtem visszanyerni a látásom. Dél felé vettem az irányt a Béke szökőkútja felé, hiszen az a hely valahogy szinte taszította az érzelmeket, talán egyedül a megnyugvás volt, ami körbelengte a helyet, néha egy- két más dolog is, de leginkább nyugodtság tanyázott itt. Leültem a padra és élveztem, hogy egy kicsit megszűntek a hasogató színek és ekkor egy újabb érzelem forrást észleltem, egy tanár, már többször láttam, ha jól tudom alakváltó képessége, de még nem beszéltem vele. Mit kereshet itt?

Tárgy: Re: Raven és Bryce - Ki tudja mért?

» Tara és Bryce - Mert azt csak úgy nem lehet
» Mert az admin is ember
» Bryce és Amy
» Bryce&Emily
» Kris és Bryce