Kis lakás a büfé felett

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Szomb. 7 Nov. - 6:09

Telefonjáték

Kayley & Sophia

*Kayley hajthatatlan, pedig ő is ismeri a nagyit, eleget dolgozott már vele a büfében amikor néha kisegített minket ahogy megbeszéltük, persze ezért is imádja a nagyit annyira és ezért aggódik érte. Ám mindez arra enged következtetni, hogy tényleg nagyon el kellene vinni a nagyit valahova. Piszok nehéz lesz, főleg úgy, hogy el sem mondhatom miért. Kayley trükköt emleget én viszont nem vagyok jó a trükkökben, be kellene vonnom a szüleimet is, akkor viszont megint magyarázkodásra kerül sor. Demetrius segíthetne viszont ő meg hivatalból és kötelességtudatból állna neki kérdezősködni, és ha azt mondom, hogy nem mondhatom el, akkor már ő is aggódni fog. Nem Kayley miatt, nem csak miatta hanem leginkább miattam, akkor pedig annyi nekem. Úgy érzem bármit is teszek vagy nem teszek, a barátnőmnek most az a legfontosabb, hogy ne izguljon miattam és ha nem izgul akkor oda tud figyelni magára, szóval gondolatban bocsánatot kérek tőle és azt mondom neki amit hallani akar.*
-Trükkel….hát majd Demetrius segít valamit kitalálni.
*Ő már úgy is nyakig benne van, és sokkal jobb az ilyen dolgokban mint én, valószínűleg azt is jobban megérti, hogy nem mondhatok el semmit, pláne ha nem is tudok mindent. Kayley-t kell most megnyugtatnom magam felől ami nem jelenti azt, hogy én is megnyugszom felőle, az elkövetkezendő napok, míg haza nem jön minden bizonnyal egyenlő lesz a pokoljárással. *
-Jó ember? Még a nevét sem tudom Kayley. Milyen rendőr, hogy hívják? És szerinted én nem aggódom érted? ……Jó, oké, velem nem lesz gond és a nagyival sem.
*Felpattanok a fotelből és elkezdek járkálni, ez már az idegesség jele, ilyenkor sokáig nem tudok a fenekemen ücsörögni, észre sem veszem de sikerül a bokáim köré tekerni a telefonzsinórt. Azzal foglalkozom, hogy miután valamennyit sikerült megígérnem Kayley-nek a hangja kezd megváltozni, noha még ideges és aggódik, már bízik bennem annyira, hogy velem nem kell foglalkoznia és csak magára tud koncentrálni és most ez a fontos, mert akkor nagyobb esélye van hazatérni, lehetőleg sértetlenül. Eddig is tisztában voltam azzal miről beszél de csak most tudatosul bennem igazán és a szívem beledobog a torkomba, szinte érzem ahogy nekiütődik a bordáimnak. *
-Kayley! Ne tedd le, ne merészeld! Muszáj felhívnod, hogy tudjam jól vagy! Kayley?!
*El akartam mondani neki, megkérni, hogy hívjon fel minden nap, de amikor megígértem neki, hogy Demetrius hozzám költözik, még nem gondoltam, hogy ezzel aláírom a kapcsolat megszűnését. Nem vagyok én profi az ilyen kémjátszmákban, a hosszú csend is baljóslatú és tudom, hogy nem fog felhívni. Csak remélhetem, hogy jól lesz. Nagyot sóhajtok, hallom a vonal túlsó végéről a szipogást és a visszatartott sírás előhangjait.*
-Vigyázz magadra Kayley és gyere haza!
*Az iménti kétségbeesett kiabálásom az utolsó reménykedő mondatomra már elhalkul és tudom, hogy már nem kapok rá választ, de legalább valamennyire sikerült megnyugtatnom. A vonal kattan és süket csend vesz körül, csak a dobogó szívemet hallom a fülemben és a zihálásomat. A kagylót nézem a gyér fényben ami kintről tolakszik be.*
-Vigyázz magadra az ég szerelmére! Nagyon ajánlom annak a rendőrnek, hogy ne essen bajod, különben én kaparom ki a szemeit.
*Csak suttogok, mintha attól jobb lenne. De nem jobb. Lezöttyenek a fotelba és felhívom Demetriust, fel kell hívnom, azonnal.*

//Kösziii! :alllove:

Tök jó volt és imádtam!! Imádás vaaaaan!!!! kortanc

//

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Kedd 3 Nov. - 21:19

Sophia & Kayley

♫ Freedom ♫ • Aktuális viselet •

Valahogy ki akarom csikarni belőle, hogy elhiggye nekem, hogy muszáj elmennie neki és a nagyijának is a lakásból, mert nem tudhatjuk, hogy figyeli-e őket valaki és ha tényleg így van akkor nem tudjuk, hogy mennyire veszélyes, vagy sem az, aki esetleg figyeli őket. Azt akarom, hogy legalább értük ne kelljen aggódni, mert így is épp elég nehéz ez a helyzet. Az se jó, hogy én veszélyben vagyok, de ha közben még az is itt van a háttérben, hogy retteghetek értük is, és még csak híreket sem kapok... na így még sokkal nehezebb átvészelnem ezt az egész rémséget, ami előttem áll, pedig tényleg igazán igyekszem erős maradni, mégis el- elcsuklik a hangom és igenis nehéz tartani magamat főleg ilyen esetben.
- De valahogy... csak rá lehetne venni, csak trükkel, csak ki időre... valahogy. - nem hiszem el hogy sehogyan se lehet megoldani. Az ő nagyija valahogy rá kell tudnia venni arra, hogy elmenjen. Nem hosszú időre, de legalább pár napra... hétre... tudom az már túl sok, de félek, hogy bajuk esik és ha így lesz végképp nem tudom mit teszek a lelkiismeretemmel. Nem tudják hol vagyok és ez így van rendben, nem is mondanám el, de ettől még nem lesz könnyebb nekem ülni tétlenül és várni, miközben Dwayne szerint nem lehet felvenni a külvilággal sem a kapcsolatot, mert túlságosan veszélyes. Félek! A fenébe is féltem magamat és őket is és ez az egész egyáltalán nem nekem való, nem az én műfajom az, hogy meg akarnak ölni... nem!
- Nem tudom, tudom, hogy már nem lehet, de... akkor legyetek óvatosak. A rendőr, aki... aki segít nekem jó ember és tudja mit csinál. Megmentett, kétszer! Csak... csak nem akarok értetek is aggódni. - olyan jó lenne, ha legalább megnyugtatna, ha nem folyamatosan a takarót kellene gyűrögetnem, hogy ne bőgjem el magamat még jobban, hogy csak a szipogás maradjon meg és túl tudjak jutni ezen. Most jól vagyok, tényleg és talán nem lesz nagyobb baj, megoldjuk, de ha rajtuk keresnének engem... azt nem viselném el, ha arra mennék haza, hogy felforgatták a lakást és hogy valami bajuk esett. Végre valamelyest jó híreket mond, végre úgy érzem, hogy kezdni érteni, hogy mit akarok kihúzni belőle és azt hiszem ez mindenképpen előrelépésnek számít. Halk sóhajt hallatok és próbálok halkítani a szipogásomon, ami persze nem megy jól, nem vagyok elég jó ebben,ez van.
- Az... az tökéletes Soph! Demetrius költözzön oda és... és sokat legyen veled és légy óvatos kérlek! Én nem... nem telefonálhatok többet és... talán most sem szabadott volna, de jól leszek. Amint tudok hívlak... vigyázz magadra, nagyon! - érzem, hogy már nem nagyon tudom tartani magamat, akadozva beszélek, az utolsó szavak már alig jönnek ki a torkomon, szenvedek derekasan és a végén elerednek a könnyeim, megvárom még a válaszát, de aztán úgy lecsapom a telefont, mint annak a rendje, csoda, hogy nem reccsen szegény készülék. Csak aztán dobom el magamat az ágyon átölelve a párnát, hogy engedjek az eddig is annyira feltörni akaró zokogásnak. Oh Sophia, mondd, hogy nem lesz bajod, mondd, hogy tényleg vigyázol magadra!

//Köszönöm a rövid telefonváltást, nagyon szupi volt éééés szeretés van! :alllove:

//

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Vas. 1 Nov. - 18:18

Telefonjáték

Kayley & Sophia

*Aggódom, naná! Más is ezt tenné, főleg, hogy még én is érintve vagyok. Bele vagyok rángatva de csak véletlenül, rosszkor voltam rossz helyen szindróma, csak nálam ez úgy alakult, hogy épp annak vagyok a barátnője aki látott valamit. Vagy a jó fene tudja, ezen most nem kezdek el filozofálgatni, a lényeg az, hogy Kayley bajban van és talán én is meg a nagyi is. Nem haragszom rá, nem ő tehet róla, szerencsétlen véletlen, bár azt nem tudom, hogy ami miatt őt üldözik valóban véletlen-e, vagy valaki belerángatta őt is, vagy már benne volt csak nem tudta mi lesz a vége. Nem találgatok, úgy sem jönnék rá, ezt csak Kayleytől tudhatom meg ő pedig nem mond semmit. Akkor meg hogy a jó fenébe csináljak bármit is ha nem tudom miért? *
-Nem küldhetek el valakit nyaralni aki ötven éve nem volt. A büfé az élete. Ha nem abba hal bele, hogy megtámadják akkor abba, hogy elküldöm.
*Majd akkor Demetrius megoldja, különben is pár méterre van tőlünk a rendőrkapitányság, csak nem próbálkoznak olyan közelségben ahol még érezni a fakabát szagát. Tudom, hogy fontos Kayleynek az, hogy minket biztonságban tudjon, de egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel és akkor rólam még nem is beszéltünk. Nekem meg az a fontos, hogy ő biztonságban legyen és még mindig úgy gondolom, hogy Demetrius sokkal hatékonyabb mint az ő zsaruja aki csak ki akarta kérdezni. Mi lehet? Valami kis nyomozócska alacsony fizetéssel és nagy pocakkal a sok fánktól, vagy esetleg egy járőr aki csak az előzetes kihallgatást végzi aztán leadja valami feljebbvalójának. *
-Már késő Kayley, Demetrius bele van keverve. Mégis hogyan keverjem ki belőle?
*Értem én mit akar de nem egyeznek az elképzeléseink, ráadásul nem csak rólam van szó. A nagyi tuti biztos nem teszi ki a lábát a házból és a büféből, „ebek harmincadjára” hagyva, míg nem tudja pontosan, hogy miért kell elmennie. Ám abban az egyben egyetértünk Kayleyvel, hogy nem mondhatjuk el neki, különben még szívrohamot kap. Elég nehéz ez így, viszont hallom a barátnőm hangjából, hogy tényleg nagyon aggódik és gondolom elég neki az is ami vele történik, nem kell még miattam is aggódnia. De hogyan hív fel ha nem tudja hol vagyok. Mégis mit mondhatnék hova megyek? Ha azt tudják, hogy most hol lakom nem kerül semmibe sem, hogy felkutassák a családomat. Beletúrok a hajamba és jól meghúzom, szenvedek mert nem tudom mit tegyek, eszembe jutott valami de nem biztos, hogy Kayleynek tetszeni fog, az meg végképp nem fog összejönni, hogy utána felkeressen, de meg kell próbálnom, nem mehetek el innen és a nagyot sem vihetem el, de Kayleynek szüksége van egy igenre ahhoz, hogy legalább felőlem megnyugodjon. Nagyot sóhajtok mielőtt megszólalok.*
-Oké, megpróbálom a nagyit elküldeni anyáékhoz, én meg lemegyek a büfébe. Közel van a rendőrség nem lesz semmi gond. Oké? Ígérem, vigyázok magamra és Demetrius is itt lesz velem.
*Remélem ennyi elég lesz ahhoz, hogy megnyugodjon legalább felőlem, aztán tehetek bármit, hogy megtaláljam és megvédjem, mert tutira nem fogok ölbe tett kézzel ülni az édes, fánkillatú sütödében és mosolyogva kávét osztani a rend őreinek mikor a barátnőm halálos veszélyben van.*

Sophia & Kayley

♫ Freedom ♫ • Aktuális viselet • ©

Csak az lebeg a szemem előtt, hogy meg kell győznöm őt valahogy, meg kell értetnem vele, hogy el kell mennie, hogy muszáj keresnie valami nyugodt helyet, ahol tuti, hogy nem találnak rá. Tudom, hogy nehéz menet lesz, mert bár elég rendesen ki vagyok, de legalább aludtam és tisztában vagyok azzal, hogy ott van a nagyija és ott van a büfé és nem mehet csak úgy el, de ettől még muszáj lesz, mert nem tágítok addig, amíg nem hallgat rám. Legalább ha tudnom, hogy ő biztonságban van és tényleg nem esik baja, akkor nekem is sokkal könnyebb ezt az egészet átvészelni és túlélni. Egyelőre csak ez a fontos, amíg vele foglalkozom, addig legalább nem a saját bajomon jár az eszem, azon, hogy mi lesz a sulival, hogy mi lesz a munkámmal, meg úgy általában az életemmel, amíg itt vagyok. Tudom, hogy sok mindent hagytam hirtelen hátra, de... de ez most nem számít, az a fő, hogy Sophia rendben legyen és legalább érte ne kelljen aggódnom, ha már amúgy is annyi minden van, ami miatt muszáj.
- Nem... nem mondhatod, de kérlek értsd meg, muszáj... muszáj! És ha... ha elküldenéd nyaralni, vagy rokonokhoz? Nem tudom, de... ez most tényleg fontos! - aggódom, tényleg hallhatja a hangomból is, hogy nem csak a levegőbe beszélek és nem csak kellemetlenséget akarok neki okozni, hanem így lesz a legjobb mindenkinek, így érezhetem én is azt, hogy nem lesz semmi baj és hogy nem kell attól félnem, hogy bántja őt valaki, mire hazamegyek, mert haza fogok menni, csak még időbe telik a dolog mire ezek a zűrös dolgok rendeződnek végre körülöttem és Dwayne valahogy rájön, hogy mi a fenét lehet tenni.
- Ne keverj bele mást, ne keressetek, muszáj volt eltűnnöm. Túlságosan zavaros az egész, én... álmodtam. Elájultam a suliban, aztán a kórházban tértem magamhoz, de azóta is hallucinálok időnként és... a kórházban meg akartak ölni. Elmenekültem a zsaruval, aki bejött kikérdezni, de nem mondhatok többet, csak bajba sodornálak vele és az is lehet, hogy lehallgatják a telefont. - nem tudom én sem, de félek és ezért is törik el a mécses, pedig nem akarom én még jobban megijeszteni őt komolyan nem, egyszerűen csak nem tudok megnyugodni most, hogy hallom a hangját és hogy persze makacskodik és nem hajlandó hallgatni rám és elmenni onnan, pedig azt kellene.
- Nem lehet, nem biztos, hogy meg tud védeni, honnan tudhatták, hogy a kórházban vagyok egyáltalán? Nem tudom, hogy kiben bízhatok és te sem, ezért kell elmenned. Ha már rendben lesz ez az egész, akkor felhívlak, de addig... kérlek szépen vigyázz magadra! Meg... megoldjuk valahogy, ígérem! - nem tehetek mást, marad a könyörgés, és reménykedem benne, hogy igent mond, hogy legalább megpróbálja. Addig nyaggatom, amíg így nem lesz. Sok időm nincs, nem tudom, hogy Dwayne mikor jön, hogy meddig beszélhetek vele, hogy nem hallgatják-e le tényleg a telefonját, hogy az alapján nem jutnak-e el hozzám. Túl sok a kérdés és túl sok minden ad aggodalomra okot, de még sem tehetem le, amíg nem mondott igent, vagy legalább valami igenhez hasonlót, ami egy kicsit megnyugtatna.

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Vas. 25 Okt. - 16:09

Telefonjáték

Kayley & Sophia

*Sosem voltam még ilyen helyzetben, nem tudom hogyan kezeljem és bár hiszek Kayleynek el nem tudom képzelni mi lehet az amit titkolnia kell, amiért nem telefonált előbb és amiért most sem szabadna. Értem én, csak azért hívott fel, hogy tudjam életben van és elvileg nincs baja, mármint fizikailag is épségben van, azért hívott fel, hogy ne aggódjak mert ő is törődik velem és nem akarta, hogy halálra izguljam magam. De hát én is törődöm vele, épp ezért kell tudnom hol van és mi történt ami távol tartja az otthonától, ahol szerintem biztonságban lehetne. Odakint a világban egyedül, miért és hogyan és miért? Az egy dolog, hogy azt mondja jól van, de a többi már jobban aggaszt, a furcsa dolog ami vele történik, amiről még ő sem tudja, hogy micsoda, aztán meg az, hogy meg akarták ölni és persze, hogy ezért nem tudhatják hol van. Már értem miért nem hívhatott volna fel, világos, láttam elég krimit meg akciófilmet. Minden olyan szépen és alattomosan kúszik be a tudatomba, először hidegvérűen gondolkodom el a hallottakon, ösztönösen választom az ésszerű utat, tudom mit és miért, mintha csak filmet néznék. Csendben is vagyok, nem tudok róla de átestem a ló túloldalára, mintha érzéketlen lennék mindarra amit mond, pedig csak arról van szó, hogy az agyam elkezd előre gondolkodni, az érzelmeim pedig nem képesek lépést tartani vele. *
-Nem zárhatunk be Kayley azt nem tehetem a nagyi biztosan nem értené meg. Azt hiszem mindezt el sem mondhatom neki, ki tudja, talán…..
*Ezen a ponton ismét elakad a hangom, valami nem stimmel. Érzem, hogy nem így kellene lennie de nem tudom akkor hogyan másképp, elkezdem visszafelé pörgetni a hallottakat, elérek addig a pontig amikor azt mondta meg akarták ölni és a szívem nagyot dobban, aztán még egyet és végül sűrűn egymásután sokat és szaporán. A szám kiszárad és a hangom rekedt amikor újra megszólalok. Hihetetlen az egész, hogy pont velünk történjen ilyesmi, pont Kayleyvel aki a légynek sem tudna ártani. Mégis ki az és miért aki az életét venné? Ez nem ésszerű.*
-Meg_akartak_ölni? Kicsoda? Miért? Mi az a furcsa ami veled történik? Köze van a rosszullétedhez? Már kerestelek a suliban is és a kórházakban, Demetrius pedig mindenkinek odaadta a fényképedet, persze nem hivatalosan.
*Azt hiszem most kezdek másodszorra is pánikba esni, sőt szinte zuhanok. Felkucorodom, a telefont szorosan fogom, az ujjaim biztosan teljesen elfehéredtek, Térdelve megyek a fotelhez és belegubózom, egészen kicsire húzom össze magam és esküszöm, hogy hallottam valami kaparászást az ajtó felől. A kezemmel még el is takarom a kagyló beszélőkéjét.*
-Kayley! Haza kell jönnöd, Demetrius majd megvéd, rád állít egy egész őrző-védő szolgálatot és kinyomozza miért akarnak megölni és kicsodák.
*Nem hiszem, hogy jól van, hiszen zaklatott és sír, csak azért imádkozom, hogy ne tegye le a telefont. Hallanom kell a hangját, azt ahogy azt mondja, „oké Sophia hazamegyek” muszáj.*

Sophia & Kayley

♫ Freedom ♫ • Aktuális viselet • ©

Tudom, vagyis sejtem, hogy nem szabadott volna felhívnom őt, de hát mégis mit tehetnék, amikor muszáj? Biztos vagyok benne, hogy halálra aggódja magát épp miattam, talán nem is aludt, engem keres, akkor pedig még nagyobb esély van rá, hogy bajba keveredik és ezt végképp nem akarom. Egyszerűen csak meg akarom óvni őt és ezt csak így tehetem meg. Dwayne remélem, hogy megérti, vagy nem is tud majd róla, hiszen meghallanám, ha begurulna a kocsival igaz? Meg... meghallom én azt és nem lesz semmi baj, amúgy is csak pár perc az egész, amíg megértetem vele, hogy baj van, ráveszem, hogy menjen el valahová, ahol tényleg biztonságban van, nekem ennyi elég. Ha tudja, hogy jól vagyok és vigyáznak rám, akkor aludni is rendesen tud majd és neki sem kell féltenie engem. E nélkül én se lennék képes nyugodtan álomra hajtani a fejemet, ha ennyit se beszélhetnék meg vele, remélem, hogy ezt megérti majd a Dwayne, ha mégis betoppanna, vagy valahogy megtudná, hogy telefonáltam.
Végre hosszú kínzó perceknek tűnő másodpercek után felveszi a telefont. Remegő hangon szólok bele, amikor végre sikerül erőt venni magamon, de így is a neve az, amit először képes vagyok kiejteni. Olyan sok volt ez a tegnapi nap, hogy most igazán jó lenne egyszerűen csak engedni a sírásnak és ha megölelne, de esélytelen. Dwayne van itt és az nem az igazi, hiszen egy rendőr. Rendes és... tényleg kedves, de akkor sem ismerem és bizonyára feladatként kezel engem, miért kezelne másként?
- Nem... nem tehettem, most sem szabadna. - most sem hívhatnám igazából és nem is szabad sokat beszélnem vele, tudom, de muszáj legalább a hangját hallanom és megnyugtatnom, ennyi kell nekem, hogy én is jobban lehessek. Hallom most is, hogy mennyire ki van és nem tehetek sokat, hogy jobban legyen, de legalább hallhatja, hogy életben vagyok és nincs bajom, ez is valami remélem. A sok kérdésére nem is tudom, hogyan válaszolhatnék, nem mondhatok el neki mindent, azt tényleg nem lehet bármennyire is szeretném.
- Valami nagyon furcsa történik velem és most biztonságban vagyok, de... meg akartak ölni és... és nem tudhatják, hol vagyok. Segített egy rendőr, egy nyomozó, elmenekített a kórházból, de fura dolgokat látok és... az egészet én sem értem, de... Ha figyelik a lakást Sophia... akkor te is veszélyben lehetsz. Pár napra csak kérlek, vidd a nagyit is, zárjatok be, vagy... nem is tudom, kérlek szépen! - zaklatott a hangom azt jól hallhatja és a szipogást is, a sírásra görbülő neszeket. Egyértelműen féltem őt, és veszélyben is van és megnyugtatna vele, ha azt mondaná, hogy elmegy legalább egy időre. Demetrius meg tudja védeni és talán rémeket látok, talán nem megy oda senki, talán csak én kellettem, de mi van akkor ha mégis? Pont ezért nem tudhatja, hol vagyok, mert ha semmit sem tud akkor arra sincs esély, hogy megpróbálnak kiszedni belőle valamit.
- Tudom, hogy nagyon zavaros ez az egész, de hinned kell nekem és bíznod bennem. Én... én jól leszek. - de fogalmam sincs, hogy mi lesz és azt sem tudom, hogy mikor mehetek el innen, hogy mi lesz a vége, hogy kik vannak a nyomomban és hogy egyáltalán miért. Dwayne szerint különleges vagyok és az a fura nő is ilyesmit mondott, de én magam még most sem értem az egészet és valahogy jobb is, ha nem gondolkodom túl sokat rajta, az csak végképp összezilálná az amúgy is zavaros gondolataimat.

Telefonjáték
Kayley & Sophia

*Halálra aggódtam magam, de tényleg, fogalmam sem volt, hogy mit gondoljak. Kayley nem mondott semmit arról, hogy dolga lenne, és nem is hívott fel még a büfében sem, hogy közbejött neki valami, pedig volt már ilyen. nem sokszor, azt hiszem csak két alkalommal, hogy megbeszéltünk valamit de akkor is felhívott ha csak késett egy órát. Most meg, egy egész éjszaka eltelt anélkül, hogy hallottam volna felőle. Akkor is izgultam volna ha nem együtt lakunk, de így sokkal rosszabb volt, hogy még éjszakára sem jött haza. Még Jeffnél is kerestem de ő azóta nem látta, hogy meglátogattuk amikor a csajjal volt. Naná, hogy Kyaley nevét kiabálom a telefonba amikor végre sikerül felvennem, az sem érdekel ha netalán más van a vonal másik végén, kimagyaráztam volna, vagy egyszerűen lecsapom nehogy pont akkor keressen Kayley.
Feladtam a harcot a telefonnal és a földön fekszem, onnan már nem ejthetem le még jobban, a fülemre szorítom és felvisítok amikor Kayley hangját hallom a túlvégről a nevemmel. Aztán csend, síri csend, mondhatni temetői, előttem pedig száznál több lehetőség képei peregnek le, hogy mi történhetett vele.*
-Mi van veled? Hol vagy? Elraboltak? Eltévedtél? Kayley!!!! Annyira aggódtam amikor nem jöttél haza és nem is szóltál. Miért nem telefonáltál előbb?
*Csak úgy ömlik belőlem a szó, minál többet szeretnék megtudni, de persze ha én beszélek akkor Kayley nem tud, így gyorsan el is hallgatok bár igen nehezemre esik csendben maradni. Szeretném tudni hol van és mikor jön haza. Aztán végre megszólal és kihallom a hangjából, hogy sír és érzem, hogy az én torkomat is sírás fojtogatja pedig nekem aztán semmi bajom azon kívül, hogy mostanra már biztosan megőszültem. Nem is értem az egészet, semmit abból amit mond. Jól van de csak nagyjából és még neki is zavaros, akkor hogyan értsem meg én??!! *
-Miazhogynemmondhatodmegholvagy? Mit csináltál, mibe keveredtél? Szóljak Demetriusnak? Elintézi seperc alatt. Kayley! Ne aggódjak amikor nem vagy itthon? Mégis mi történt és miért kellene Demetriushoz költöznöm? Nem hagyhatom itt a nagyit.
*Persze ez jó érv és igaz is. nem hagynám magára a nagyimat, de nem is hallom ki Kayley szavai közül azt, hogy veszélyben vagyok. De még ha így is történne, számtalan kérdésem és érvem lenne a költözés ellen. Kayley minden bizonnyal bajban van és nekem segítenem kell neki, ha magára hagyom a nagyit az csak azért lesz mert a barátnőmhöz rohanok, és persze riasztom Demetrius, úgyis minden járőr Kayley fényképével rohangál az utcán. Nem hivatalosan természetesen. Ha eddig aggódtam, most már halálra vagyok rémülve, főleg attól, hogy szinte semmit nem tudtam meg Kayleyről. *

Sophia & Kayley

♫ Freedom ♫ • Aktuális viselet • ©

Még csak abban sem vagyok teljesen biztos, hogy egyáltalán otthon van. Mi van akkor, ha pont most ment el valahová, vagy épp engem keres? Arra is látok esélyt, hogy ki se cseng a telefon, mert még a kórházakat hívogatja, vagy mondjuk Demetriusnál aludt, mert annyira kiborult az eltűnésem miatt, hogy kellett valaki, aki lenyugtatja, amit egyébként teljesen meg is tudnék érteni, csak hát most nem jönne jól nekem, mert kétlem, hogy lenne rá időm, vagy alkalmam, hogy még tovább keresgéljek és amúgy sem tudom Demetrius számát. A rendőrséget pedig csak nem hívhatom fel, hiszen Dwayne rendőr, meg egyébként is ki tudja, hogy ki van a nyomomban és hogy nem találnának-e meg ez alapján? Tudom, hogy már ez a telefonálgatás is baromira rizikós egyébként, mert mi van akkor, ha lehallgatják a telefonunkat, de csak nincs erről szó, hiszen még csak tegnap tűntem el. Nem gondolok bele, hogy ennyire esetleg előre terveztek volna, az már tényleg nagyon durva lenne.
Feszülten várok, hogy kicsörögjön a telefon végre, aztán persze arra, hogy fel is vegye valaki a túlvégen és az a valaki ne valami rossz alak legyen, aki már elkapta Sophiát és... Na jó, erre nem szabad gondolnom. Ha lenne ott valaki, akkor biztosan nem tart ilyen sokáig, hogy végre kattanjon a telefon és meglegyen a vonal, mert hát nem sikerül valami gyorsan elérnem őt. Kimondottan nehezen jön meg a hang a túloldalról, nekem pedig lassan már görcsben van a gyomrom, de végre meghallom az aggodalomtól csengő hangot, ami szinte egybefüggő szóvá vonja össze a mondatok részeit, amit így felettébb nehéz kihámozni, de azért nagyon igyekszem. Mosolyt csal az arcorma a reakciója, amit most ő nem érzékelhet, de nekem nagyon is jól esik. Otthon van, nincs baja és még aggódik is, pedig még csak biztos se lehet benne, hogy én vagyok a vonal másik végén. Pillanatokba telik mire ezek után sikerül összeszedni a hangomat és végre megszólalni.
- Sophia. - az első hang, de már itt eltörik a mécses, ami még nem hallható odaát, de mégis csak könnyes kezd lenni a szemem. Nagyot nyelek. Dwayne kedves, igyekszik, de ettől még nem lesz könnyebb az egész. Sophia más, ő megölelne, azért vele mégis csak egész más lenne, de olyan messze van és nem sodorhatom bajba. - Én... én vagyok és... jól vagyok, nagyjából. Azért hívtalak, hogy ne aggódj. Nincs sok időm, és az egész nagyon zavaros. Nem mondhatom meg, hogy hol vagyok, de... de ne aggódj rendben? El kell menned Demetriushoz, nála kell maradnod egy ideig jó? Kérlek... kérlek menj el hozzá! - nem tudom, hogy ő veszélyben van-e, de ezek az alakok veszélyesek és van rá esély, hogy őt is veszélybe sodrom azzal, hogy beszéltem vele, vagy azzal, hogy a lakótársa vagyok. Nem tudom... zavaros az egész és még én sem értek túl sok mindent, de muszáj figyelmeztetnem, hogy menjen el, költözzön el és persze tudnia kell, hogy jól vagyok, hogy ne keressen, hogy ne pont ezzel kerüljön aztán bajba, hogy ne ezzel hívja fel magára a figyelmet.

Telefonjáték
Kayley & Sophia

*Annyira készültem a mai estére, már lázban égtem, hogy megint kettesben leszünk és jókat hülyülünk, pizsi parti meg minden és lányos este, és a nagyitól is kimenőt kértem a zárásra, Demetriust pedig pátyolgattam egy kicsit, hogy ne érezze magát olyan egyedül. Az én drágám persze roppant megértő tud lenni és tudja, hogy nem külön utakon járok hanem a legjobb és egyetlen barátnőmmel szeretném tölteni az estét, kivételesen nem lélekápolás címén. Ez most egy igazi, jó kedvű estének készült, olyannak mint amilyen Kayley beköltözésekor spontán alakult, másnap persze alig láttam ki a fejemből, de még így is én voltam a tyúkanyó aki kikészítette a még alvó barinőnek a kávét és az aszpirint. Valami hasonlóra számítottam ma is, betáraztam fájdalomcsillapítóból, a likőrt behűtöttem, a palacsintát még a büfében készítettem el Fred segítségével és még a nagyi is kente nagy elánnal. Persze nekik is hagytam, Fred vitt belőle haza is a kölyköknek, én meg elfészkeltem magam a fotelomban, és alig bírtam visszatartani magam attól, hogy Kayley nélkül essek neki a púposodó tálnak. Csak vártam és vártam, közben beesteledett, és Kayleynek nyoma sem volt. A telefon néma maradt, kivéve akkor amikor én emeltem fel és a búgó vonalhang be nem töltötte a szobát. Sorra hívtam az iskolát ami már bezárt, Jeffet, mert ki tudja, végül már csak a kórházak maradtak. Persze nem bíztam a véletlenre, Demetriuszt is riadóztattam, két szálon futott a keresés. Az én drágám megígérte, hogy ha nem is hivatalosan, de minden járőrnél ott lesz Kayley személyleírása, hátha. Hajnalra kiderült, hogy egyetlen kórház sem fogadott a barátnőmre illő személyleírással sérültet, sem halottat, ez persze nem jelenthet semmit, hiszen nem vagyok rokon és nem adnak ki információt, Demetrius pedig nem hivatalosan tudott csak utánanézni a dolgoknak. az is lehet, hogy bejutott valamelyik kórházba de nem vették fel, csak a sürgősségin kötött ki, ott meg olyan a forgalom, jó ha emlékeznek egy hányós, jelmezes társaságra. Ezen a ponton kissé kiakadtam, a nagyimnál voltam épp, mert szükségem volt némi támogatásra, másrészt nem szerettem volna egyedül lenni. Ott álltam a büfé ablakánál és néztem a hajnali derengést, vártam, hogy meglátom Kayley alakját az épülethez közeledni, magamat öleltem, az üveget kapartam és akkor a nagyim a sarkára állt. Adott két bogyót és azt mondta feküdjek le, majd ő tartja a frontot, cirka fél órájába és egy Demetriusnak elengedett telefonhívásába került, mire sikerült meggyőznie. Az én életem tovább nyomozgatott és rám parancsolt, hogy menjek haza, ha van valami én leszek az első aki megtudja, én pedig kénytelen voltam szót fogadni. Kész rémálom volt az az éjszaka míg a nagyi bogyói nem kezdtek el hatni, utána se kép se hang. Arra ébredtem, hogy valami veszettül kolompol a fejemben, első reakcióm az volt, hogy a fejemre húztam a párnát hátha kizárhatom a lármát, de az csak csöngött és csöngött. Mikor ez tudatosult, mint akinek az arcába ordítottak pattantam fel, és száguldoztam a telefonhoz, amit nem tudtam elég közel vinni az ágyamhoz, lévén a nappaliban volt és igen rövidke zsinórja. Belegabalyodtam a takarómba, nekimentem a fotelnak, belerúgtam a kis asztal lábába és közben átkozódtam, szitkozódtam mint egy kocsis. Természetesen a telefon is kiesett a kezemből, úgy kellett összeszedegetnem mint érett gyümölcsöt a fa alól, végül hagytam a fenébe és mellé feküdtem, az a biztos.*
-KAYLEY???!!!!! Holvagymivanvelednemsérültélmeg? Annyira aggódtam!
*Eszem sem jutott, hogy esetleg más van a vonal végén, csak rázúdítottam az aggodalmam és a kérdéseimet arra aki felhívott. A fejem még kótyagos volt a bogyóktól, elég nehéz volt koncentrálni, ráadásul már azon voltam, hogy közben felöltözöm és elrohanok oda ahol Kayley van, de még nem tudtam hova. Még a lélegzetemet is visszafogtam, hogy jobban halljam, a hangom után beállt csend túl hosszúra nyúlt.*

Sophia & Kayley

♫ Freedom ♫ • Aktuális viselet • ©

Tudom, tényleg tudom, hogy nem szabadna telefonálnom, de biztos vagyok benne, hogy Sophia már halálra aggódta magát és nem akarom, hogy bajba kerüljön miattam, mert teszem azt felhívja a kórházat, ahol voltam, vagy a rendőrséget és valaki olyan a nyomára akad, akinek nem szabadna. Nem bírnám elviselni, ha miattam esne baja, hogy a tetejében nem is tudok róla, csak utólag és még e miatt is folyamatosan aggódom, pedig mondhatni van épp elég bajom e nélkül is. Eltelt egy éjszaka. Idegen helyen vagyok, nem mentem haza az órám után, pedig úgy beszéltük meg, hogy este egy palacsinta parit tartunk csak mi ketten, egy kis csokilikőrrel, mint a beköltözésem estéjén, ha már mindkettőnknek egészen jól egyenesbe jött az élete, miután lerendeztük Jeffet, neki ott van Demetrius, én pedig sikeresen elkezdtem a sulit. Erre haza se mentem, még csak el sem érhetett, maximum a suliban mondták el neki, hogy elájultam és elvitt a mentő. Lehet, hogy az egész éjjelt azzal töltötte, hogy próbált utána járni, melyik kórházban vagyok, de nem adtak ki neki információkat, a rendőrök pedig 24 óráig nem nyomoznak valaki eltűnése miatt, ha csak a görög istene nem gyakorolt nyomást rájuk.
Igen, tényleg tudom, hogy bajba sodorhat minket, ha most telefonálok, de csak pár szó, csak hogy ne aggódjon és tudja, hogy életben vagyok és nincs baj, csak... csak én sem tudom még, hogy mi lesz. Ezt az egészet valahogy rendben kell tenni és egyelőre még nem tudom hogyan, de talán Dwayne-nek van már valami ötlete rá. Egyelőre csak meghúzzuk magunkat, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz. A rémképek lassan csökkentek, éjjel csak kétszer ébredtem fel rémálmokat látva, és most reggel kivételesen végre nem látok túl sok mindent másképp, se halak az ablakon kívül úszva, se az a szörnyű lény a szobámban. Remélem, hogy így is marad, de nem építhetek rá, mert ki tudja, hogy mikor térnek vissza a képek. Egyelőre nem marad más nekem, csak a reménykedés, hogy nem őrülök meg teljesen.
Dwayne elment a boltba. Ez egy nyaraló, ilyenkor nincs nagyon feltöltve és azt mondta kell neki egy-két fontos dolog még, amit nem talált meg a kamrában. Én pedig ezt az időt használom ki kávésbögrével a kezemben, hogy az ágyra lekuporodva a kezembe vegyem a telefont és tárcsázzak. Ideges vagyok és... és még annál is idegesebb, remélem, hogy nem maradt ki éjszakára és otthon van most reggel, vagy nem ment el épp engem keresni. Reszkető ujjakkal tárcsázok, hogy aztán ne maradjon más, mint a feszült várakozás, ahogyan a telefon kicseng. Érdemes sietnem is, Dwayne nem ment el túlságosan sok időre, bár elvitte a kocsit, mert messze a közeli falu, de akkor sincs tömérdek időm, viszont legalább jó eséllyel hallani fogom, amikor megjön.

Kayla & Sophia

*Tudom, hogy most azon jár az agya, hogy hol rontotta el. De nem ő rontotta el hanem Jeff. igenis az a hétpróbás, szemétláda gazember, aki képes volt a nyájas modorával engem is felültetni, hogy utána ott verje át Kayleyt ahol tudja. Nem biztos, hogy így indult, az sem, hogy édes bosszú, de a véget nem lehet másképp mondani. Vég. A kapcsolat vége és ez az ami mindenképpen nyomot hagy az ember lelkében. Elhalványul, sokan is mondják, hogy az idő minden sebet begyógyít, ám ez hülyeség. Nem gyógyul be attól, hogy eltelik x hónap vagy év, csak egy másik kapcsolat, egy biztos lábakon álló, múlt nélküli kapcsolat fedheti be a sebet örökre. Persze addig számtalanszor felszakad, az ember lánya nem bízik a következő minimum öt férfiban, minden megnyilvánulásukban azt az egyet látja majd, és talán többet is beleképzel mint ami valójában megvan. El is ronthatja az egészet, elúszhat a hajó ami felvette volna, ez is benne van a pakliban, de azt is tudom, hogy van ami örök. Kayleynek én. A barátnője vagyok, bár nem ismerjük egymást gyerekkorunk óta, majdnem úgy és olyannak érzem. Teljesen egymásra hangolódtunk és lassan már tabu témák sem lesznek, ő egy kicsit visszafogja magát én meg lazulok mellette. Most például esélyes, hogy napokig másra sem lesz időm, mint a lelkét ápolni, de nem érdekel, most ő a fontosabb, el kell terelnem a figyelmét minden irányba, hogy maga mögé már ne tudjon nézni.*
-Igen, tudom, de majd kilábalsz belőle.
*Csak vigasztalni tudom és vele együtt szidni Jeffet mert az is jót tesz neki, meg persze nekem is különben szétrobbannék az meg Demetriusnak nem lenne jó. Szóval szidjuk csak Jeffet, közben meg hülyeségeket beszélek, hogy nevetésre is fussa a mai estén. A fagyival és a borral megalapoztuk a bőgést meg a szenvedést, holnap meg kell ráznia magát és új dolgokba fogni, új utakat keresni. Ehhez persze én is kellek majd.*
-Egy hülye pasi miatt nem hát. Ezért nem azt fogod tenni amit tennél hanem elmegyünk futni, úszni, csinálunk száz guggolást, hogy ő sírjon azért mert az a kemény fenék már nem az övé.
*Igen, így kell ezt, és elmegyünk vásárolni mert az jó a nők megtépázott lelkének, olyan mint a kábítószer, csak egészséges és hosszabb a hatása. csak bólogatok az ígéretére, tudom, hogy fordított helyzetben most ő törölgetné az orromat meg a szemeimet és diktálná belém a fagyit, a maga szabados stílusában szidná a pasit aki lapátra tett és nem hagyná, hogy a szőnyegen kúszva közlekedjek. *
-Ott egye meg a fene az aszalódást, mi fiatalodni fogunk!
*Fülig ér a szám amikor sorolni kezdi a holnapi teendőket, legalább már van kedve tervezgetni, az is valami. Előbb azonban fürdés és alvás, mert nekem is rá kell pihennem a holnapi napra, főleg ha reggel én nyitom a büfét és Demetriust is fel kell hívnom, hogy ne tervezzen velem semmit sem, mert női napot tartunk. Látom rajta, hogy megint ölelgetőset akar játszani, hát leteszek mindent a kezemből és félúton találkozunk. *
-Szívesen. De azért ne csinálj belőle rendszert.
*Nevetősen mondom, hogy tudja, csak vicc az egész és nem is feltételezem róla, hogy direkt csinálta. Végül útjára engedem, ő már régen alszik amikor én is bevonulok a fürdőbe majd a szobámba,előtte még legalább egy órát dolgozom a félbehagyott képen, a csodás, mesebeli zöld sárkányom immár tüzet okád az előtte térdre eső, aprócska lovagra.*

//Én köszönöm, hogy Sophiának van barinője, ráadásul szuper a csaj!!! szeretet

//

Sophia & Kayley

Nincs keserűbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.

Erős és határozott nő vagyok és ha ezt még elég ideig ismételgetem magamnak, akkor talán tényleg így fogom majd érezni és nem érzem továbbra is ezt a mélységesen összetört érzést, ami még most is bennem van és nem akar feloldódni. Persze bent nem tehetem meg, hogy elengedem magamat, és út közben is próbálok nem a gitárra gondolni, amit szorongatok és nem is a szép emlékekre. Ilyenkor nem az kell, a rosszakra kell gondolni, mert ha a szépet nézed akkor csak elgyengülsz. Ha azon filózol, hogy mit veszítettél, akkor még jönne az a buta gyengeség, hogy esetleg... valami változhat is, hogy esetleg lehet jobb még, hogy talán megváltozhat, hogy rájön, hogy hibázott, de ha valaki már egyszer ezt tette veled, akkor megteszi újra és nem bízhatsz meg benne igaz? Nekem sem szabad, ha Jeff bármikor előkerül és könyörög, hogy fogadjam vissza, mert egy marha volt és hibázott.... nekem akkor is be kell vágni az orra előtt az ajtót és arra a rettenetesen pocsék érzésre koncentrálni, ami most fortyog bennem, a haragra és a csalódottságra, és még ki tudja, hogy milyen negatív érzelmek elegyednek ebbe az egészbe. Ezt akarom megjegyezni és ha ehhez az kell, hogy fagyival és borral társítva kicsit elmerüljek benne, akkor ezt fogom tenni, mert muszáj jól átélned a fájdalmat is, hogy legyen annyi eszed, hogy többé ne adj lehetőséget egy bizonyos személynek, hogy ezt tegye veled, és főképp... ne hagyd hogy más tegye. Talán siettem és túlságosan megbíztam benne, de nem akarom ezt a hibát újra elkövetni. Majd... odafigyelek valahogy és jobban megnézem magamnak a pasikat.
- Piszok rossz ám. - lebiggyedt ajkakkal válaszolok, miközben eszegetem a fagyit, bár inkább iszogatásnak minősül ez már, amilyen állapotba került a miatt, hogy nem tettük vissza a hűtőbe. A bor az mondjuk most jobb, az biztos, hogy remekül fogok tudni majd aludni tőle, ahogy eljutok szépen az ágyamig. Kelleni is fog ez majd most, hogy túllendüljek ezen a rémes napon, meg ezen a rémes időszakon. Nem süppedhetek bele sokáig, mert meg van a magam élete, ott a suli és minden és... muszáj kikecmeregnem belőle. Sophia sokat segít az apró kis megjegyzéseivel is, amikkel képes mosolyt csalni még ebben az állapotban is az arcomra. Sejtelmem sincs, hogy csinálja! De nagyon profi.
- Igen valahogy így, aztán már a miatt bőgnék, hogy nem férek bele a kedvenc ruhámba, szóval ezt... ezt nem lehet. Egy hülye pasi miatt meg főleg nem igaz? - nem kérdés, vagyis csak költői, tudom én is hogy nem lehet. Ennél több eszem van és erősebb is vagyok, hogy ilyen mélyen átadjam magamat a bánatnak. Jobb lesz, csak kell egy kis idő hozzá, hogy tényleg végre kilábaljak ebből a rettenetes helyzetből, de menni fog, van aki segít és így sokkal könnyebb. Maximum egy napot adhatok magamnak erre a teljes letargiára, többet nem és kész! - De az biztos, hogy én is megtenném érted... ez nem is kérdés. - halvány és még nagyon gyenge, de mégis csak mosoly az, ami megjelenik az arcomon. Szokták mondani, hogy az életedben adódó nehézségek az igazi barátokat közelebb hozzák hozzád, míg a nem valósakat szépen kitakarítják, hát ez tényleg így van. Sophia jó barát akkor is, ha rövid idő alatt alakult ki ez köztünk, de mégis csak könnyen egymásra hangolódtunk. Megtehetné, hogy inkább Demetriusszal van, de ha jól sejtem, ha most hívná az a híres görög isten, akkor se hagyna csak úgy itt magamra.
- És mi lesz a napokig ágyban aszalódással, meg a csokival? - erőteljesebb mosoly, amivel átveszem tőle a zsepit, hogy ezúttal már én töröljem meg az arcomat. Úgy istenesen elmosódott már a smink, bele sem merek gondolni, hogyan nézhetek ki. - Legyen ez a sorrend, vásárlás és ebéd és még egy kis vásárlás csak a levezetés kedvéért és... azt hiszem lassan kell egy kiadós fürdés és alvás. Csak hogy rákészüljek. - hát no, meg persze azért is, hogy kialudjam ezt a rettenetes napot, mert tényleg az volt, de túl vagyok rajta. Közelebb csúszom még hozzá, hogy jó szorosan megöleljem. Na persze nem akkor, amikor a kezében van a kanál, vagy a pohár, szigorúan akkor, amikor épp semmi sincs nála. - Köszönöm! - két puszi azért még dukál, mielőtt elköszönnék tőle. Beveszem magam a fürdőbe, aztán onnan már jó eséllyel az ágyba zuhanok be. Remélhetőleg gyorsan sikerül majd elaludni... nagyon remélem!

//Nagyon szupi voooolt, imádtam, köszönöm ezt a menetet is! :alllove:

//

Ruci ღ ♬ Am I wrong ♬ ღ Legjobb barinőnek szivecske

Kayley & Sophia

*Esélyes volt egy kiborulás, vártam is rá, vagyis inkább számítottam. Azért nem kívántam Kayleynek, hogy teljesen összetörjön. Nem csak addig kellett a lelket tartanom benne amíg jól beolvas Jeffnek, hanem utána is, még haza kell érni és az sem mellékes, hogy ha most még tartja magát, később könnyebb lesz elengednie a pasit. Mert végül is nem tekinthetjük semmisnek, voltak szép pillanataik, meghatározták Kayley életét abban az időszakban, miatta változott és lett azzá aki most. Ezt sem szabad elfelejtenie, és ha megpróbál csak ezekre a pillanatokra gondolni ahelyett, hogy a végén mit művelt vele Jeff, nem törik meg a lelke. Piszok nehéz volt úgy támogatni, hogy fogalmam sem volt mivel segíthetnék még, és persze még ki fog bukni belőle a későbbiekben olyan kijelentés mint ami azután került elő, hogy kettesben maradtunk a világgal.*
-A te marhád volt, igen. Gazdagabb vagy egy marhával.
*Talán egy kis tréfa jól jön, elvégre az imént még sikerült mosolyognia, csak holnap is sikerüljön belőle kicsalogatni a jobbik kedvét, és holnapután is és azután is. Minden egyes nappal egy kicsit jobb lesz majd, de nem mondom ezt, valahol a tudata mélyén úgy is tudja és most nem tenne jót erre emlékeztetni. Eljön majd az az idő is amikor felhőtlenül tudunk nevetni a ma kis akciónkon, amikor az egész már csak vicc lesz és az a gitár amit elhozott már nem Jeffre emlékezteti állandóan. Remélem, nagyon remélem, hogy lesz majd valaki más akinek odaajándékozza, vagy játszik rajta neki egy dalt, vagy….már annak is örülnék ha minden ellenérzés nélkül tudná kézbe venni. Van egy olyan gyanúm, hogy a hangszer sokáig lesz még a lakás egyik sarkában, lehangolódik, a húrok megnyúlnak, vagy mittudomén mit szoktak csinálni, mire megint hangokat varázsol elő belőle. *
-Értem. Attól még nehéz és piszok rossz érzés.
*Tudom én milyen, bármiért is kellett megszabadulni tőle hatalmas űrt hagy maga után, egyik pillanatról a másikra tűnt el az életéből és nem fog tudni mit kezdeni magával azokban az órákban amikor Jeffel volt. valamivel el kell foglalnia magát, új dolgokat találni amiben jól érzi magát és lassan de biztosan kitölti az üres helyeket a lelkében. Aztán jöhet majd a szíve teletöltése, de az még messze van. Hagyom sírni, ilyenkor az a legjobb addig amíg magától el nem múlik, amíg csak marad könny a szemeiben, én meg csak ott vagyok mellette, törölgetem a szemeit, az arcát és néha az orrát is, esküszöm olyan mintha anyuka lennék, még a fagyival is megetetem. Ezen legalább tudunk nevetni, neki is könnyebb a lelke és lassan megnyugszik.*
-Ugyan. Te is megtennéd értem. Na jó, az orrfújásban nem vagyok biztos…..vicceltem! Azt hiszem napokig fel sem kelnél az ágyból, sajnálnád magadat, megennél több doboz csokoládét és az sem érdekelne, hogy már büdös vagy. Én legalábbis ezt tenném.
*Hát nem tudom. Voltak zátonyra futott kapcsolataim, de szerencsére egyik sem azért ért véget mert megcsaltak, előbb kiderült az erre irányuló szándék, és inkább megkönnyebbülés volt a szakítás, de mindezek ellenére, nekem is fájt, hogy vak voltam, nekem is űrt hagyott a lelkemben és a végén már fel is adtam. Na akkor jött Demetrius. Kayleynek is lesz egy Demetriusa, biztos vagyok benne, csak fel kell állnia a földről amibe Jeff beledöngölte. Semmiképp nem szabad elbújnia a világ elől, sőt! Meg kell mutatnia magát, hogy nem sikerült megalázni, megcsalni, megbántani. Nem a kicsinyes bosszú miatt, hanem mert ha ezt teszi, el fogja hinni ő maga is és így gyógyulnak be a sebei. *
-Szóval…..holnap hova megyünk? Egy vásárlás, étterem, más ötlet?

Sophia & Kayley

Nincs keserűbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.

Őszintén szólva fogalmam sincs, honnan merítettem erőt ahhoz, amit sikerült most véghez vinni. Valami mélyről fakadót, amit nem tudtam, hogy meddig tart ki, de csak addig kellett neki, amíg ki nem lépünk az ajtón és addig pont ki is tart. Azért azt hiszem tényleg büszke vagyok magamra, hogy így sikerült kitartani, és hogy így megmondtam neki a magamért. Azért... kellett ez, így én is sokkal jobban érzem magamat. Jeff egy aljas kis szemét, akiben azt hittem, hogy megbízhatok, hiszen megígérte. Azt mondta ő nem olyan, ő nem ver át, ő nem bánt meg, erre persze pont ez történik. Bántott... átejtett pedig fel sem merült bennem, hogy ilyesmi vele, pont vele megtörténhet. Komolyan kész csoda, hogy nem törtem szét a régi gitárját ott bent a padlóján, mert még azt is megérdemelte volna. A folyosón viszont már sokkal nehezebb dolgom van, ott már nem tartom magamat annyira, de legalább még a mosolyt sikerül viszonoznom. A gitár meg van és most már tényleg mehetünk haza, hogy sírásba fojtsam a bánatomat és persze a maradék fagyi és bor kombinációt magamba töltsem.
- Ugye? Szerintem is! Jeff a... a legnagyobb marha a világon! De az én marhám volt. - csúszik ki azért még a számon, már lefelé lépdelve a lépcsőn, aztán csak megrázom a fejemet. Nem szabad erre gondolnom, nem szabad hogy ilyesmi egyáltalán csak megforduljon a fejemben. Rossz ember... nagyon rossz, hogy ilyet tett velem, hogy így cserben hagyott és nekem nem szabad gondolkodnom rajta, hogy ez akár csak kicsit is rossz. Haragudnom kell rá, nem pedig szomorkodni, mert azt érdemli csak meg, mert egy aljas gazember, semmi több! Én se beszélek sokat, amíg hazaérünk. Nem szabad ezúttal, mert akkor tényleg nem bíznám. Szorongatom a gitárt addig is, az enyém és majd kijátszom magamból a bánatomat, vagy a jó ég tudja. Az is lehet, hogy nem ma, hanem majd holnap, vagy amikor összeszedem magamat, de legalább visszaszereztem. Nem lettem volna oda a ténytől, hogy ilyesmit adtam oda neki, és hogy netán ezen játszik annak a kis ribinek.
- Könnyebb igen, bár nem jobb, de... így kellett csinálni, csak hát... attól még... érted... - pocsék érzés az, hogy már nincs, hogy egyedül vagyok, hogy nem mehetek el hozzá, hogy nincs pasim, akiről azt hittem, hogy kedves. Persze immár könnyek között kortyolok bele az italomba és amikor jönnek a kanál fagyik, azokat is gond nélkül eszegetem, csak az orrfújásnál jön egy-egy kisebb nevetés, az is inkább ez a könnyes szenvedős, mint vidám, de hát most ez várható.
- Köszönöm, hogy segítesz és... én most azt se tudom, hogy mit kezdenék magammal nélküled. - ez az érzelmek napja és ha már vannak negatívak, akkor legyenek pozitívak is nem igaz? Tényleg iszonyú hálás vagyok neki, mégis csak a legjobb barátnőm lett rövid idő alatt, hiszen ha valaki a lakótársad mégis csak sok időt töltötök együtt, úgy azért könnyebb jól összebarátkozni és mi annak ellenére, hogy egészen eltérő jellemek vagyunk úgy alapból, mégis sikerült könnyen és gyorsan megtalálni a közös hangot, talán még fel is húzzuk kicsit egymást, hogy a pozitív tulajdonságainkat felerősítsük.

Ruci ღ ♬ Am I wrong ♬ ღ Legjobb barinőnek szivecske

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Vas. 28 Jún. - 8:23

Kayley & Sophia

*Ha csak úgy minden ismeretség nélkül kezdtem volna bele ebbe az egész „buliba” Kayleyvel, minden bizonnyal maximálisan megbíztam volna abban, hogy határozottan, minden hiba nélkül végrehajtja. Azonban ismertem Kayleyt nagyon is jól, összetett személyiség volt, és nem kicsit ellentmondásos. A megjelenése lehengerlő volt, határozott nőt mutatott és ez alapján kétségem sem lett volna a bátorságát illetően. Ám a barátnőm díva jelmeze alatt egy roppant érzékeny, sebezhető kislány lapult aki szeretetre vágyik és foggal-körömmel akarja azt megtartani akkor is ha már esély sincs a megtartására. Láttam megtörni és beleroppanni a bizonytalanságba, az árulásba a veszteségbe, támogatásra volt szüksége és próbáltam mindazt megadni neki ami tőlem telt. Hasonló helyzetben nem tudom mit tettem volna, ilyen módon nem csalt meg egyik férfi sem akihez korábban közöm volt, más okok vezettek a szakításhoz és lényegében megkönnyebbülés volt búcsút mondani nekik, akkor is amikor nem az enyém volt a döntő végszó. Jeff nem tűnt korábban ilyen aljasnak, a régi történet kellemes képet festett róla, mégis nagyot fordult vele a világ. Ám nem is hasonlíthattam Demetriust hozzá, benne maximálisan megbíztam, ő úriember és idősebb is Jeffnél ezáltal megfontoltabb, becsületesebb. Sosem csalna meg, ebben biztos voltam, persze még mindig ott van az a lehetőség, hogy kiszeret belőlem, ám ha erre kerülne a sor, megpróbálná minél fájdalom mentesebben közölni. Reméltem, hogy erre nem kell készülnöm és nem kell igénybe vennem Kayley vállát, hogy eláztatva a legújabb divat szerint készült blúzát kisírjam magamból a bánatomat.
Most azonban az idő előtti kiborulástól tartva kellett lelket vernem belé és azt hiszem, a végeredményt látva ez maximálisan sikerült. Az már más lapra tartozik, hogy hazaérve, vagy már az utcán, távol Jeff és a nője tekintetétől sírva fakad, de most határozott és erős nőnek mutatta magát akit nem lehet csak úgy megtörni, megalázni és porba tiporni. Az egész Kayleynek való drukkolásom magával ragadott és olyan szavakra sarkalt amit máskor ki nem ejtettem volna a számon, még a barátnőmnek is feltűnt amit mosollyal jutalmazott. dühös voltam Jeffre na, ezért igazán nem lehet megróni. Olyanok vagyunk ketten mint egy kisebbfajta hurrikán, esélyt sem adunk Jeffnek arra, hogy reagáljon, bár ahogy elnézem annyira elképedt, hogy sokáig szóhoz sem jut. Diadalittasan mosolygok vissza Kayleyre majd megjátszott vagy valódi, kicsire nem adunk sértettséggel húzom fel az orrom s fordulok az ajtó felé. Nem tudom Kayley meddig bírja, a lényeget közölte, a gitár nála van, szóval minél előbb távozunk annál nagyobb lesz a hatás és tűnhetünk el emelt fővel.
Az ajtó nagyot robban mögöttünk, talán egy kicsit jobban is a kelleténél, de ez már nem számít, ráadásul nem a mi ajtónk, szóval nyugodtan csapkodhatja. Az ajtón túl néma csend honol. Rámosolygok és megveregetem a vállát mielőtt átölelném.*
-Szuper voltál. Teljesen lehengerelted. Eheti a kefét, hogy nem volt hűséges. Egy csodanőt veszített el.
*Nem túlzok, büszke vagyok rá, és még mindig nem pityeregte el magát. Talán nem is Jeffet fogja siratni hanem csak a szakítás módján kesereg majd fájdalmában. *
-Bor meg fagyi. Mindkettőt ihatjuk majd mire hazaérünk, de kit érdekel!?
*Ha esetleg Demetrius felhív, a mai estét lemondom. Meg fogja érteni, pasidráma van és az a nőknél mindig nagy intenzitással lángol. magammal vonszolom Kayleyt, most valószínűleg azt sem tudja merre menjünk, szóval én vezetem, odalent leintek egy taxit, szerencsére az eső is elállt, kár, hogy nem vertem szét az esernyőmet Jeff fején. Hazafelé nem is beszélünk, csak otthon kérdezek rá, hogy jobban van-e, mert tudom, hogy esélyes a kérdésre való bőgéssel válaszolás, azt meg nem akarom, hogy a taxis mögött kezdjen el záporozni a könnye.*
-Jól csináltad. Jobban vagy? Könnyebb? Most már bőghetsz.
*Átölelem és leültetem a kanapéra majd a kezébe adom a teletöltött poharat és hogy egy kicsit jobb kedvre derítsem, folytatom az orrfújásos dolgot azzal, hogy megetetem fagyival mint egy gyereket. Egy korty bor, egy kanál fagyi, egy orrtörlés.*

Sophia & Kayley

Nincs keserűbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.

Egyáltalán nem voltam biztos még út közben sem magamban, hogy tényleg elég erős leszek-e majd ahhoz, hogy megmondjam neki a... frankót, de azért próbálom igazán felszívni magamat. A bor és fagyi kombó egészen jó hatással van rám, és az is, hogy legalább már száraz vagyok, aztán persze a dögös ruha is nagyban növeli az ember önbizalmát. Tudom, hogy Sophiának van igaza most erősnek kell lennem. Tartani magamat, amennyire csak lehetséges, és ha már rendesen kiosztottam, akkor majd szépen kibőghetem magamat otthon, miután bemásztam egy nagy kád meleg vízbe teszem azt és persze megittuk a maradék rommá olvadt fagyit, mert annyi biztos, hogy abból már nem sok marad, de ha az ember leöntözi egy jó adag finom borral akkor egyből tökéletes lesz még az is. Most viszont még itt vagyunk és előbb ezt a feladatot kell letudni szépen. Még egy újabb nagy levegőt veszek mielőtt nyílna az ajtó. Erős vagyok... erős vagyok! És ha eleget ismételgetem magamban, akkor talán tényleg az is leszek.
Nem kezdek nagy pofonnal sem, nem kell és nincs is értelme. Jól megmondom neki szépen a magamét, úgy istenesen csak hidegvérrel. Láthatja majd, hogy mit veszített. Nem izgat a nő, ha neki így jó, hát tegye... szerintem úgy is tudta, hogy Jeff velem... volt, igen, egyértelműen csak volt, mert egy ilyen piszok disznóhoz nekem aztán már semmi közöm sincsen. Eddig én segítettem neki, most majd ez a nő fog, hát majd meglátja, hogy mikor választ helyette is valaki mást, vagy lehet hogy a nő is pont ilyen és majd ő dobja félre Jeffet, ha már nem lesz szüksége rá. Teljesen mindegy ez már engem kicsit sem érdekel. Sophia megszólalására még azt is megengedem magamnak, hogy hátrapillantsak és egy széles mosolyt villantsak rá. Hát na... őt aztán tényleg nem hallja az ember sosem csúnyán beszélni és most mégis lazán megteszi. Büszke vagyok rá! Ahogy remélem ő is rám, mert eszem ágában sincs kiborulni. Inkább ellépek a kis céda mellett, ahogyan Sophia nevezte és felkapom szépen a fal mellől a gitárt, tokostul mindenestől. Nem nagyon van itt cuccom és ha netán maradt itt egy-két kósza ruhanemű, hát nem érdekel komolyabban, van épp elég másik.
- Remélem ebből világos, hogy soha az életben nem akarlak látni többé! - és ezt nem mondhatjuk még egy-egynek sem, mert én gimis voltam akkor, amikor ártottam neki, amikor megbántottam egy hülye fogadásból. Nem veheti úgy, hogy ő is bármit megtehet csak ezért afféle visszavágásképpen. Megteheti, de hogy én többé az életben nem állok vele szóba az holt biztos. Szép lendületesen vágom be magam mögött az ajtót, még a keret is beleremeg kissé, majd odakint már kissé remegős szájjal mosolyogva el szorítom magamhoz a gitárt, csak aztán pillantok Sophiára. - Jó voltam? És most... jöhet az a maradék bor, meg a fagyi! - még ha olvadt is, az most részletkérdés, de inni kell és ki kell ereszteni a gőzt és... megcsináltam!

Ruci ღ ♬ Am I wrong ♬ ღ Legjobb barinőnek szivecske

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Vas. 21 Jún. - 7:40

Kayley & Sophia

*Most igazából csak azzal tudok segíteni Kayleynek, hogy mellette vagyok és tartom benne a lelket, hogy egy kis önbizalmat csepegtetek belé, legalább addig amíg Jeff elé áll. Jól tudom, hogy esélyes a kiborulás, de az még ráér, majd ápolom itthon a lelkét ha hazaértünk. Egyre jobban hiszek abban, hogy nem tévedett amikor meglátta őket együtt, pedig én örülnék a legjobban ha tévednénk. Arra az esetre azonban nem készül terv a fejemben. *
-Meglátja, veled aztán nem!
*Most mit mondjak? Már megtette, de azzal nem segítek rajta, hogy kétségbe vonom, higgye csak azt, hogy erős és nem packázhat ki vele senki, ha Jeff tényleg megcsalta menjen a büdös fenébe. Úgy hiszem minden határozottsága és lelkiereje most tőlem függ, amíg mellette vagyok és fogom a kezét – ha csak képletesen is – nem fog kiborulni, nem lenne jó pont a pasi és a nője előtt egy sírástól maszatos arc és nyávogó hang. Ennek a kapcsolatnak akkor is lőttek, de fontos, hogy Kayley emelt fővel lépjen ki belőle, mert az a későbbiekben is a javára válik, akkor is ha hazaérve belesüpped a párnák közé és napokig sír. A legnagyobb meló akkor vár rám, minél előbb kihozni a szakadékból, a mostani számonkérés sétagalopp az elkövetkezendő napokhoz képest, azt hiszem magamat is fel kell vérteznem. A ruhámat is úgy választom ki, hogy ne nézzek ki dögösebben Kayleynél, bár ez nem nehéz, ő egy foltozott zsákban is csodás, de legyen meg bennem a határozottság és látszódjon a veszélyes barátnő. Jeff egy szertelen és mindig mosolygós nőnek ismert meg, legyen csak meglepetés a másik oldalam is.
A ház előtt már bennem is kételyek merülnek fel, de nem mutatom ki, mert azzal csak aláásnám Kayley ideiglenes határozottságát és dögségét, kisit fel kell szívja magát.*
-Határozottabban. Érezd azt, hogy beledöngölöd a földbe.
*Nem bánnám ha még be is mosna egyet Jeffnek, én majd a nőt pofozom fel….ha sokat ugrál. Amikor az ajtó előtt állva rám néz, kacsintok egyet és felmutatom az ökölbe zárt kezemet, hogy némi inspirációt nyújtsak neki az elkövetkezendő pár percre. Egy örökkévalóság amíg nyílik az ajtó, én nem döbbenek meg a köntös láttán, bár így a napnak ebben a szakában tényleg különös, és pont ezért ver bennem tanyát a gyanú, hogy itt most tényleg inflagranti lesz. Csak kárörvendő vigyorral intek egyet Jeffnek, hagyom Kayleyt kibontakozni a határozottságából és hozzá hasonló elánnal rontok be a lakásba az elképedt Jeff mellett. Amikor Kayley számon kéri, csak helytelenítően ingatom a fejemet és, hogy még határozottabbnak tűnjek, magamat is bátorítva, összefonom a karjaimat magam előtt mint egy testőr. Látom a női ruhákat, az elhelyezkedésükből ítélve meg sem várták, hogy elérjenek az ágyig. ~Piszok disznó! Hogy szánkáznál le csupasz seggel egy szöges deszkán a pokolba!~
Igazán büszke lehetek a barátnőmre, egyáltalán nem hisztizik, nem kiabál, ami talán még rosszabb egy férfi lelkének mintha tányérokat dobálna. Ez az Kayley csak így tovább. Remélem eljut hozzá a bátorításom telepátia útján. Az előkerülő nőre összeszorított szemöldökkel a szigorú tekintetem felett nézek és lassan megingatom a fejemet, hogy ne szóljon, különben…..nem tudom mi lesz különben, de legalább ő is elgondolkodik rajta. Persze minden megcsaláshoz két ember kell, de jelen esetben a pasi a hibás, akár ő kezdeményezett, akár csak hagyta magát elcsábítani. Egyik sem jobb a másiknál. Jeff csak motyog, gondolom meglepetésként érte a felbukkanásunk, nem is gondolta, hogy Kayley meglátta őket együtt, arra meg gondolom végképp nem számított, hogy idejövünk, úgy érezte Kayley maximálisan megbízik benne, pont ezért rosszabb a megcsalása. Bólogatok Max emlegetésekor, ismerem a történetet, ez volt az első amit Kayley elmesélt és amin utólag jókat nevettünk, hiszen én sem voltam mentes az első randin való kórházi látogatástól. Kayley aztán elhallgat és érezhető a hezitálása, nem tudom eldönteni, hogy most fog kiborulni, vagy akar még valamit, vagy miért nem indulunk.*
-Hogy száradna le a farkad Jeff…..te kis céda!
*Hogy én is mondjak valamit. soha nem ragadtatam magam ilyen szavakra, de most kijött belőlem, legalább egy kis időt nyerek Kayleynek, de persze úgy is gondolom ahogy mondom és jut egy keresetlen szó a nőnek is aki az első magabiztosságból szép lassan csúszik le a bizonytalanságba. Kayley a gitárért nyúl, nem tudom mi jár a fejében de drukkolok neki, hogy megcsinálja, először azt hiszem, hogy össze akarja törni. Azzal is egyet értenék. Azt hiszem ennyi elég volt, egyértelmű, hogy miért vagyunk itt, többet már nem tehetünk az ügy érdekében. megindulok, karon ragadom Kayleyt és kezdem az ajtóhoz terelni, de még odadobok pár keresetlen szót Jeffnek…és persze a nőnek is.*
-Mocskos gazember vagy Jeff és nem is fogsz megváltozni. Csak kihasználsz mindenkit, de nem sokára a te kezed fog szarba lógni.
*Azzal húzom magammal Kayleyt, vele meg a gitárt.*

Sophia & Kayley

Nincs keserűbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.

Az összeomlás határán álltam már, de mégis képes feldobni és átlendíteni rajta. Hát na végül is talán tényleg e miatt vagyunk barátnők, és ezért hangolódtunk olyan könnyen egymásra és ez tényleg jó dolog. Ha most nem lenne itt mellettem azt sem tudom, hogy mi lenne. Jó eséllyel a szobámban a párnámat ölelgetném zokogva, és fagyit nyomnék a számba, hogy aztán majd még később takaríthassak is, miután sikerült mindent jól összekenni és mázolni... nem lenne valami kellemes élmény, de így most minden más. Igaza van, meg kell mutatnom Jeffnek, hogy ki is vagyok és milyen is vagyok és ha tényleg képes engem félredobni és megcsalni, akkor lássa csak meg, hogy mégis mit veszített ezzel az egésszel és majd... enni fogja a fene, és... Jó persze most kicsit felszívom magamat, de még biztos, hogy lesznek majd hullámvölgyeim, ha a rossz dolgok beigazolódnak, de legalább már annyival is beljebb vagyok, hogy igyekszem most egy időre összekapni magamat. Épp építem fel az életemet, nem omolhat össze az egész, az nem fair.
- Majd... majd meglátja, hogy velem nem lehet csak így játszani! - azért nem olyan határozott a kijelentésem, mint amilyen határozottnak lennie kellene, de igyekszem és azt hiszem most ez a legfontosabb. Majd meglátjuk, hogy ott mennyire leszek erős és mennyire fog menni ez az erős maradok és határozott dolog, de ha Sophia ott lesz mellettem, akkor remélhetőleg nem lesz majd komolyabb baj és meg tudom szorítani a kezét, ha épp a végső kiborulás határán lennék, hogy végül ne boruljak ki, vagy legalábbis ne Jeff előtt, hogy ő csak az erős és határozott énemet lássa.
Hamarosan már úton vagyunk, bár azért már az is rosszul hat rám, hogy odafent történetesen ég a villany... nem valami nagy élmény bebizonyosodni róla, hogy igen talán tényleg itt van és jól sejtettem. Azért mégis csak ott volt bennem az utolsó pillanatig is a kósza remény, hogy talán tévedek, hogy igaza van Sophiának, csak azt hittem, hogy... de ha itthon van, miközben nekem azt mondta, hogy dolgozik, akkor igenis jó eséllyel tényleg arról van szó, amit gondoltam. Ott lehet vele az a másik nő is és... Nagy levegőt veszek, mielőtt belépnél a lenti bejárati ajtón. Nyitva van hál' istennek, nem lenne hasznos most még fel is csengetni, mázli, hogy elég egyszerű könyék, itt annyira nem zárnak mindent.
- Erős vagyok! A földbe döngöljük! - kimondani könnyebb, a hangom mégis kissé reszketeg, de tényleg nagyon fogok igyekezni. Könnyek is kiborulás majd otthon, amikor megisszuk a maradék jégkrémet, addig nincs semmi ilyesmi, addig még ki kell szépen tartani és kész. Aztán majd, ha már végképp nem tudom összeszedni magamat, akkor még ott van Sophia, hogy visszahozza azt az erőt, szóval menni fog. Hamarosan pedig már a tetőtéri lakás ajtajánál állunk. Még egy pillantás barátosnémra és aztán emelem a kezemet kopogásra. Pillanatok, fájóan hosszú pillanatok telnek el, mire végre nyílik az ajtó. Jeff áll ott, egy szál köntösben... mikor szokott ő köntöst felvenni egyáltalán? Ha hozzák a pizzát és nincs rendesen felöltözve.
- Szóval... dolgozol mi? - az elképedt arckifejezését látva nem nagyon fogom vissza magamat, egyszerűen majdnem félrelökve vágtázom el mellette. Bent már jól látszik az, hogy jól sejtettem, vannak ruhák itt-ott a padlón és nem csak az ő ruhái sajnos. - Hol van? Hol van a nő, akivel beszálltál a kocsiba? - nem kiabálok, pedig őszintén nagyon jól esne, de mégis visszafogom magamat, csak a hangom reszket kissé, de nagyon-nagyon próbálom nem kimutatni. Végül a csaj előkerül, az aki láttam, ruha nem sok van rajta, esetében is csak egy köntös... rajtam is volt már az a darab, a fenébe is rajtam is volt! Összeszorítom a számat és a következő pillanatban már dacosan fordulok vissza Jeff felé, aki persze a nevemet motyogja, de őszintén nem érdekel, hogy mit akar mondani.
- Csak őszinteséget vártam el tőled, megmondhattad volna, ha mást akarsz, de te is csak olyan gerinctelen vagy, mint a többi! Kár, hogy... kár, hogy Max nem rendezett el jobban! - nem figyelem a szavaira, csak a morcosan nézek rá, aztán Sophiára. Nem érdekel, hogy mit akar magyarázni, nem fogom meghallgatni, mert erre úgy sincs mentség. Körülnézek... valamit még... még valamit kell. Megakad a pillantásom a gitáron, ami a tokkal együtt a fal mellett pihen. Ez nem a sajátja, ez egy új, ezt történetesen tőlem kapta, hogy egy szebb darabbal is megjelenhessen, ha már menőbb helyen játszik. Hát... az már tuti, hogy nem fogom itt hagyni neki!

Ruci ღ ♬ Am I wrong ♬ ღ Legjobb barinőnek szivecske

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Kedd 16 Jún. - 7:36

Kayley & Sophia

*Kayley fontos a számomra, ahogy a boldogsága is, szeretem a mindig nagyszájú és szabados barátnémet, főleg amikor nevet. Ám kevés időt töltöttünk együtt még ahhoz, hogy úgy istenigazából megismerjem, nem történt még velünk ilyen dráma és nem tudom hogyan vidítsam fel, vagy legalább rángassam ki az önsajnálatból, viszont próbálkozom ezerrel. aztán eszembe jut a nagy ötlet, hogy ha már úgy is előtérbe került a megcsalás, szakítás, akkor jobb azon minél előbb túlesni, végül is minek várna hetekig míg véletlenül nem derül ki. Akkor menjünk elébe, nem igaz? Úgy látszik erre volt szükség, bár voltak kétségeim, de Kayley akkor van elemében ha aktívan tehet valamit, és lám! Hogy felvillanyozódott, még a bánatos arcán és pityergő tekintetén át is ragyog. Megengedem magamnak, hogy megforduljon a fejemben a vállon veregetés gondolata. ~Ez az Sophia, ügyes kislány!~ Az orrfújásos kis közjáték után hallott nevetéstől csak még inkább boldogabb leszek, fog ez menni, csak nem szabad letérni a főcsapásról. Én is nevetek, és szívből, annyira jó látni, hogy egy kicsit felenged, bár a java még hátravan és az nem lesz mókás, és tudom, ha bebizonyosodik Jeff hűtlensége, akkor hosszú ideig kell ápolnom a lelkét, de legalább nem fetreng kétségek között. Átragad rá a lelkesedésem, ez jó, az is amikor a nyakamba borul, már megszoktam ezeket az érzelem-megnyilvánulásokat, megveregetem a vállát.*
-Ez az, ne kíméld!
*A földbe döngöljük Jeffet gondolattal, mosolyogva megyek ruhát választani, ez azért ad némi instrukciót, hogy körülbelül milyen stílusút ajánljak Kayleynek, bár az ő ruhái kivétel nélkül mind dögösek, de azért na…a pirosat választja, remek választás mert dögös de nem kurvás, merész de nem mutogatós, a színe ellenére is sejtelmes és ami a legfontosabb, az arcára árnyékolja a színét és nem a szemeire. *
-Csúcsszuper!
*Lelkesen bólogatok, és rohanok én is átöltözni, még sem mehetek festékes, rongyi ruhában megtorlásra. Én is ruhát veszek, ha már dögöt játszunk legyen kemény, bár nem vagyok olyan vadító mint Kayley, az én ruhám fekete és inkább komoly, de az a cél, hogy a barátnőmért csöpögtesse a nyálát. Nekem az a dolgom, hogy egyrészt Kayleyt támogassam aminek nem szabad kiderülnie, másrészt majd csúnyán nézek Jeffre, hogy a lehető legmélyebbre süllyedjen. Gyorsan odaérünk, remélem összeszedte magát annyira, hogy ne roppanjon össze, most magabiztosnak és határozottnak kell lennie, vissza is szorítom a kezét mikor felpillant a fényárban úszó ablakra. Sosem voltam Jeffnél, innentől Kayley vezet, én csak támogatok, ott vagyok kéznél.*
-Menjünk. Mindent bele, ne hagyd magad. Majd otthon kisírod a bánatodat, most azt kell éreznie, hogy erős vagy, erősebb mint ő és tudnia kell mit veszített. Erős vagy Kayley? A földbe döngöljük?
*Fel kell tüzelni mint a bokszolókat a meccs előtt, szívja csak fel magát, majd otthon megisszuk a maradék bort és belapátoljuk a fagyit, vagy ami maradt belőle, mondjuk inkább megisszuk mert nem raktam vissza a fagyasztóba. Sebaj, több is veszett Gettysburg-nél. Belekarolok Kayleybe és elindulok a bejárat felé, a lakás előtt azonban kikarolok belőle és átadom a terepet, én csak a gonosz boszorka leszek aki majd szemmel veri az idióta Jeffet.*

Sophia & Kayley

Nincs keserűbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.

Jól tippel, amikor törölgetni kezdi az arcomat, csak még inkább patakzani kezdenek a könnyeim. Azt hiszem ez érthető, nem vagyok a toppon és túl sok rossz gondolat forog most a fejemben arról, hogy vajon Jeff mit csinálhat azzal a nővel és hogy milyen módon és hogy egyáltalán miért és miért nem volt képes őszintének lenni velem és... ez az egész kiborít. Volt már dolgom bunkó pasikkal, de hát Jeff volt a kivétel, ő volt az, aki nem bunkó, aki tényleg kedves és figyelmes és az ember sosem gondolná róla, hogy olyat tesz vele, amivel megbántja, erre most mégis minden esély meg van rá, hogy épp valaki mással hetyeg vagy a leendő karrierje, vagy pedig... a jó ég tudja, csak azért, mert ehhez van kedve és nincs pofája megmondani nekem azt, hogy nem akar velem lenni. Én nem értem ezt... tényleg bíztam benne és lehet hogy mégis képes elárulni engem és sejtelmem sincs, hogy ha meglátom tényleg azzal a nővel együtt, akkor mit csinálok majd.
- Dögösnek... igen. - esetlenül bólogatok, még mindig erőteljesen szipogva, csak akkor nem tudom megállni azt a nagyon várt nevetést, amikor már másodszor kéri, hogy fújjam ki az orromat, méghozzá az ő segítségével. Hát na könnyes nevetés, de mégis csak egy rövidke nevetés az, amit sikerül így kicsikarnia belőlem. Azért nagyon igyekszik és én mérhetetlenül hálás vagyok neki és csak még biztosabb abban, hogy tökéletes döntést hoztam, amikor arra jutottam, hogy ő lesz az új lakótárs és egyben egy új barát is. Azért mielőtt még elindulna nekem ruhát keresni azt nem tudom megállni, hogy ne boruljak a nyakába, legalább pár pillanatra. Egy szinte alig hallható köszönömöt is elrebegek, de jó eséllyel ez most inkább tűnik cincogásnak, mint rendes szavaknak, de remélhetőleg a gesztus miatt is nagyjából átjut, amit mondani akarok.
- Jól van, kicsípem magamat úgy istenesen! - még nem elég dacosan, de azért csak kihúzom magamat, és a fürdőszoba felé veszem az irányt, amit választ nekem valami igazán dögös rucit. Nem vagyok most olyan lassú, mint általában, csak a hajszárító hátráltat, de nem sok kell, hogy tökéletesre belőjem a külsőmet. Persze a szemem még azért kissé vörös, de majd az is elmúlik, és a tuti kis ruha, amit választott nekem úgyis elvonja a figyelmet róla. A kellő dekoltázs nem engedi láttatni a vöröslő szemeket, ennyire egyszerű.
- Így jó leszek? - azért még egy gyors körbefordulás a dögös vörös szerelésben, persze hozzá passzoló tuti magassarkúval, és csak aztán indulhatunk. Esernyővel immár és persze taxival, hogy hamarosan már Jeff lakása előtt is vagyunk. Azért az szükséges, hogy megszorítsam Sophia kezét, amikor egy pillanatra fellesek az emeletre és látom az ottani fényeket, mert azok vannak. Na persze... dolgozik és még annyi esze sem volt, hogy ahhoz a nőhöz menjen és ne haza, ahol amúgy is megtalálhatom? Jah... gondolom fel sem merült benne, hogy majd ide jövök, hogy esetleg gyanakodnék rá, mert miért tenném, ha egyszer ő olyan nagyon jófiú. A fenét! Csak azt hittem!

Ruci ღ ♬ Am I wrong ♬ ღ Legjobb barinőnek szivecske

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Kedd 9 Jún. - 20:31

Kayley & Sophia

*Én nem ismerem annyira Jeffet mint Kayley, hinnem kell neki és annak amit látott, ő tudja hogyan néz Jeff amikor _úgy_ néz és, hogy az mit jelent. Lassan de biztosan megértem és valóban nem jó ami történt, esélyes, hogy barátosném csalódni fog, de nagyon és akkor minden összeborul a feje felett. Abból látom, hogy ki fog borulni ahogyan a fagyit tömködi magába, együtt nyelve az édességet a lecsorgó sós könnyeivel. Kiváló érzékkel nyújtom felé a zsepis dobozt ha már kihoztam, egyet el is veszek belőle és én magam is törölgetni kezdem az arcát. vagy még jobban elkezd bőgni, vagy elröhögi magát, az előbbi az esélyesebb. *
-Rémesek, igen. Jeff a leghülyébb, legrémesebb, legbolondabb a világon.
*Vonom meg én is a vállam, nem tudom mit jó ilyenkor mondani, de egyetértek vele, abból nem lehet baj. Iszom a boromból és elkanalazok előle egy mentás-citromos félgombócot. Nem tudom mit csinált Jeff, de, hogy jót nem az tuti és most már én is kíváncsi vagyok az igazságra. Ha Kayleynek van igaza és megcsalta őt, ráadásul stikában, két vasat tartva a tűzben, én magam török ketté valamit a hátán. Mondjuk az esernyőmet, úgy is kiszolgálta már az idejét, sok kár nem fog esni benne, Jeff csontjaiban viszont annál több.
Tényleg csak egy hirtelen ötlet volt a látogatás, de úgy látom Kayley felvillanyozódik tőle, még a pityergést is abbahagyja. Ez az, ere volt szüksége, nem begubózni hanem tenni valamit, akcióban lenni, ez az én Kayleym. *
-Na jó, elmegyünk, de így nem jöhetsz. Dögösnek kell lenned, határozottnak. Fújd ki! Fújjad csak!*az orra elé tartom a zsepit, ha már nem vett a dobozból, mert jobban esett neki a ruháját meg a kezét összetaknyolni, legalább valami kerüljön a zsepibe is. Nekem nem gond, hátha még el is neveti magát egy kicsit, mert én is vigyorgok.* -Ne szégyellősködj, bátran!
*Felállok és leteszek mindent az asztalra miután közös erővel kiürítettük kayley nóziját, aztán a szobájába megyek, hogy dögös, de mindenekelőtt száraz ruhát kerítsek neki. Menet közben kiabálom az instrukciókat.*
-Oké, akkor meglepjük Jeffet, mosakodj meg, új smink, ne kurvás. Hajszárítás, fésülködés. Addig keresek neked ruhát. Mindent bele kisanyám, ha tényleg megcsalt, lássa csak mit veszített.
*Még a végén én is belejövök, ennél lelkesítőbb beszédet még Spartacus sem nyomott le a rabszolgatársainak. Míg Kayley a fürdőszoba rejtelmeibe veti magát én a ruhásszekrényébe, hamarosan diadalittasan mutatok neki két ruhát. Mindkettő dögös és mindkettő a kedvence, hadd érezze jól és magabiztosnak magát. *
-Öltözz, én is magamra kapok valami mást ami nem festékes, aztán indulhatunk.
*Negyed óra múlva már az utcán, a fegyvernek még nem látszó esernyő alatt vadászunk taxira.*

Sophia & Kayley

Nincs keserűbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.

Tudom talán túldramatizálom a dolgot és mást látok ebbe, ami nincs benne, de... akkor is láttam, amit láttam. Az a nő tényleg csinos és befolyásos és tudom, hogy Jeff hogyan meresztette rá a szemét és... bármennyire is nem akarom, hogy így legyen, attól még igenis félek tőle, hogy igazam van. Mégis csak el akar érni valamit, de nekem nem volt hajlandó elárulni. Talán eleve hazudott már a legelején is, vagy a jó ég tudja és ez a kis szerencsétlen jellem nem is volt igazi, netán csak kellett neki egy kis lökés, hogy kinyíljon és így már könnyebben teszi meg azt, amit eddig nem mert. Azzal, hogy népszerűséget kapott az új munkában megláthatja azt, hogy mégis csak többeket is érdekel és már nem elég neki az, amit én nyújthatok neki... ennek igenis bőven lehet realitása.
- Nem az... nagyon nem jó. - rázom hevesen a fejemet még mindig és a könnyek se maradnak abba, csak tömöm magamba a fagyit és persze mehet mellé a bor is. Lássuk be... ez az egész most rendesen betett az én nagy új életépítő terveimnek. Nem az volt a cél, hogy sikerül egy komoly összeomlást meglépni már a legelején, hanem az, hogy a dolgok igenis jól alakuljanak és most nem úgy fest. Oké meg van a suli és munka fronton sem állok rosszul, de nem kéne most át menni teljesen érzelmileg labilisba, az most nem jön jól.
- Jesszus, rémes pasasok vannak Sophia, rémesek! Talán nem csalt meg, csak akar, vagy... nem tudja a szemembe mondani, hogy valami változott benne és többet, vagy mást akar. - vonom meg picit a vállamat. Na nem mintha ettől akár kicsit is jobban érezném magam, szó sincs róla. Most is ugyanolyan rossz, most is ugyanúgy pocsékul vagyok, és nem tudom, hogy Jeff most épp mit csinál, vagy hol és azzal a nővel... és talán igenis épp most csal meg engem, vagy csak a tervet szövi rá. A felvetésére azért mégis csak felpillantok. Megtörlöm kicsit a szememet az alkarommal végső soron, mert most az esik kézre.
- Jó, elmegyünk hozzá és... és szembesítjük! Simán lehet, hogy eleve otthon van, csak nekem hazudta azt, hogy dolgoznia kell és ha meglátom azzal a nővel... - összeszorítom a fogaimat. Nem mondom, hogy tipikus agresszív perszóna vagyok, de hogy nem fogom magamat majd vissza az már most biztos. Nem mondom, hogy meg fogom tépni, de arra is meg van az esély, vagy jöhet a tányértörés, és lerombolom Jeff fél lakását, vagy az egészet. És persze még én voltam az, aki megvédtem őt Maxtől... jó ég!
- Nem akarok begubózni, már olyan jól alakult minden! Menjünk és... tegyünk róla, hogy ez az egész kiderüljön! - egy húzásra felhörpintem a boromat. A hajam még kissé vizes, talán az nem a legjobb indulási állapot, de az a helyzet, hogy nem akarok most még az átöltözéssel is időt húzni. Annyira nincs hideg és taxival megyünk és már kezd száradni. Tettre készen pattanok fel, már amúgy is nehéz lenne visszatartani az indulástól.

Ruci ღ ♬ Am I wrong ♬ ღ Legjobb barinőnek szivecske

Kayley & Sophia

*Eddig minden olyan jónak tűnt, most meg jön a hideg zuhany. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége, vagy ne írjuk még le a pasit és a kapcsolatot, mondjuk azt, hogy ez a történet közepe. Kayley boldog volt eddig, szinte minden este beszélgettünk miután bezártam a büfét, kivéve ha valamelyikünknek programja volt a teste őrével, soha nem mondott róla rosszat, nem merült fel hasonló eset, sem gyanú. Most akkor mi van? Ennyi volt? Azért meg kellene róla bizonyosodni, hátha még sem úgy van ahogy látta, vagy félre látta, vagy mittudomén. Persze ez az ügyvédi mentegetés mégis Kayleynek szól, nem Jeffnek, szeretném azt hinni, hogy Kayley tévedett, mert akkor megint boldog lesz és nevetős, és aranyos. Ellenkező esetben be fog gubózni, vagy hülyeséget csinál. nem öngyilkosságra gondolok, az távol áll tőle és a személyiségétől, ő egy életvidám lány aki két kanállal zabálja az életet, lám most is majdnem lenyeli a kanalat a fagyi mellé. Inkább olyasmire gondolok, hogy a nagy begubózás helyett – ami mégis csak jobb talán egy fokkal – felelőtlenül belebonyolódik egy újabb, talán érzelem nélküli kapcsolatba, s aztán megint csalódik. Mikor megszólal, megengedem, hogy megforduljon fejemben a vállvonogatás gondolata és úgy döntök, hogy inkább neki hiszek, legyen bármi is a vége.*
-Oké, szóval _úgy_ néztek egymásra. Az nem jó.
*Egyelőre nem tudok mást mondani, a segítség mikéntje még nem körvonalazódott meg bennem, de agyalok rajta. Hagyom, hogy kibeszélje magából a keserűséget, a fagyi és a bor kifejezetten jó kombó az ilyen pasidrámákra. Én is belekanalazok a fagyiba miután belenyaltam a borba, magam alá gyűröm a lábaimat és figyelek ezerrel. A kérdés jogos, fogalmam sincs hogyan reagáltam volna, én egészen más vagyok mint Kayley és apropó, szerintem pont neki kellett volna lendületesen fellépnie és én nyafogtam volna tele a párnámat. *
-Nem tudom. Ilyen még nem történt velem, de Figaro sem volt jobb azt hiszem. Bár tudtommal nem csalt meg, de megtette volna, szerinte a férfiaknak más az igényük és joguk van több nőhöz is. Ezt persze az elején nem mondta.
*Figaro más tészta, ő úgy bántott meg, hogy hülye kis csitrinek éreztem magam, bezzeg a nagyi megmondta előre. Nem véletlenül bízom az ő ítélőképességében azóta is, Demetrius azonban első pillantásra elnyerte a tetszését.*
-Mi lenne ha meglátogatnánk? ha a nővel van és azért van vele amire te gondolsz, akkor még mindig vele van, szóval valahol csak megtaláljuk és meglepjük. Persze ha igazad van, nagy megrázkódtatás lesz, de még az is jobb mint a bizonytalanság.
*Hirtelen ötlet volt amit elé tártam, de jobb nem jutott eszembe. végül is a hirtelen halál jobb mintha hetekig agonizál a bizonytalanságban és két vödörnyi hazugsággal találja szemben magát. A szakítás így is szakítás lesz meg úgy is, legalább megkíméli magát a gyötrődéstől, a sebtapaszt is gyorsan kell lehúzni, én nem értek vele egyet, inkább leáztatom meleg vízzel, de közmondásnak jó.*
-Iszunk még egy pohár bort bátorításnak, aztán elcsípünk egy taxit. Vagy leisszuk magunkat és holnap kezdheted előröl. Persze ha most jobb szeretnél begubózni, azt is megértem, akkor hozok egy takarót, kisírod magad a vállamon és megnézünk egy filmet.
*Nekem ez is bejön, csak egy kicsit tudjam jobb kedvre deríteni, mert ez a Kayley határozottan nem tetszik, utálom ha egy szerettem pocsékul érzi magát és most hiába is próbálnám viccekkel, szurkálásokkal jobb kedvre deríteni, Kayley abban a stádiumban van, amikor ez még nem megy.*

szivecske

Sophia & Kayley

Nincs keserűbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.

A fagyi most határozottan jól jön, nem is nagyon vágyom másra, a bor pedig majd jó lesz öblítésnek. Nem azt mondom, hogy teljesen ki akarom ütni magamat, de... azért ez a kombó most mindenképpen jól fog jönni. Tényleg nem tudom, hogy pontosan mi van a háttérben, de naná, hogy a legrosszabbra gondolok, főleg mert ő nem olyan típus, aki csak úgy hazudna nekem, és nem hiszem, hogy valami nagy meglepetés van a háttérben, hiszen nem vagyunk még annyira régen együtt, hogy máris effélével készüljön, de annyira nehéz ezt elképzelnem róla. Valahogy ő az a tipikus kedves pasi, de hát az ember csalódhat könnyedén bármikor és miért ne lehetne ez egy szimpla újabb csalódás csak? Hiheti az ember valakiről, hogy milyen jó és rendes, hogy aztán kiderüljön, hogy baromira rosszul látta, vagy csak a másik azért mutatta ezt, mert így volt jó neki akkor épp. Jeff úgy tűnt, hogy nem kedveli a felhajtást, nem akart híres lenni és nem akart kitűnni, de hírnév az pont olyan, hogy elcsábít... bárkit. Őt miért ne csábíthatná? Ha felnéznek rá, ha lelkesednek utána, amit eddig nem kapott meg, akkor egyáltalán nem biztos, hogy elég neki az, amit eddig tőlem kapott meg, miért ne kellhetne neki hirtelen több? Az emberek általában könnyen csábulnak, és észre sem veszik, ha az, amit kapnak nem az, amit reméltek, hogy kapni fognak. A kezdeti hírnév után félredobják az ember, a nagy rajongók eltűnhetnek, és addigra már azt, akinek tényleg fontos voltál elveszítetted, de ezt nem látod akkor, amikor épp élvezed a dicsfényt... talán Jeffnél is pont erről van szó, honnan tudhatnánk?
A kérdésére csak teli szájjal bólogatok. Naná, hogy nagy adag fagyi van a számban közben, még a kanál is, hogy semmi ne menjen kárba. Naná, hogy Jeffről van szó, ezt már az ázott fejemről, meg a pocsék hangulatomról könnyen meg lehet állapítani, nem lep meg, hogy neki egyértelműen átjött a dolog.
- Persze, de... de akkor is láttam Sophia, láttam, ahogy nézett rá, és ahogy az a nő nézett rá és meg mernék esküdni rá, hogy a kocsiban elég közel ültek egymáshoz. Nem csak úgy, mint két... üzletfél, vagy tudom is én. - rázom meg a fejemet. Nem, ez akkor is más volt, én másnak láttam, és nem vagyok egy paranoid típus. Tudom magamról, hogy nem vagyok én rossz csaj, még csak tipikus féltékeny, hisztis alkat sem vagyok, de mégis... ez akkor is rémes volt, komolyan. Látni, ahogy valami más nővel csinál akármit is. És ez nem hiszem, hogy igaz, hogy talán meg akar lepni, mert nem borítjuk ki a másikat egy meglepetés miatt igaz? Ilyet az ember nem szabad, hogy tegyen.
- De közben mástól elfogad segítséget? Ha te láttál volna ilyet... hogy éreznéd magad? - és most amúgy is mit tegyek? Hívogassam egész este, hogy miért ér haza? És mi van, ha nem ér? Mi van, akkor ha még órák múlva sem lesz otthon? Akkor... akkor már tuti, hogy igazam van! Azt mondta dolgozik, nem azt, hogy elfoglalt, azt hazudta dolgozik, én meg odamegyek meglepni, hogy meghallgassam és ő valami nővel kavar? Egy világ omlott össze bennem és... fogalmam sincs, hogyan rakom össze, valahogy képtelenségnek tűnik.

Ruci ღ ♬ Am I wrong ♬ ღ Legjobb barinőnek szivecske

Kayley & Sophia

*Oldalra hajtott fejjel nézem Kayley-t. Az egy dolog, hogy úgy néz ki mint egy ázott csirke, én sem lennék szebb ha a nyakamba döntenének egy egész felhőnyi esőt, de barátném most inkább egy nyúzott, kedveszegett ázott csirke. Biztos vagyok benne, hogy Jeff miatt van így nekikeseredve és csak remélem, hogy apró összeveszésről van szó. Kayley mindig vidám, ezerrel ég és ugyanannyival tud szomorú is lenni. Elképzelni sem tudom mi történhetett, eddig minden rendben volt, semmi jelét nem láttam Kayleyn, hogy problémájuk lenne és legutóbb még Jeff is normális volt. Rám néz végre de nem szól, a pillantásából is látom, hogy telibe találtam az ajánlatommal. Tudom, hogy nem fog mondani semmit addig amíg egy kicsit meg nem nyugszik, persze nem lesz száz százalékos a dolog azután sem, hogy lenyelt pár kanál fagyit, de egy kicsit jobb; legalábbis tud majd róla beszélni. Hagyom hát rendezni a gondolatait, én nagy sóhajjal leteszem az ecsetet és felállok. Most jön a szöszmötölés, festékoldós rongyba törlöm a kezeimet, aztán irány a fürdő és kezet mosok. Utána a konyhába vetem magam és előveszem a rendszeresített fagyit és az üveg bort ami gyengébb mint a likőr, szóval nem lesz nagy berúgás és most nem is az a cél. Tálcára pakolom a cuccot, hónom alá zsepis dobozt és lezöttyenek Kayley mellé. Amíg teletömi magát fagyival addig bort töltök....a fenébe is. Hosszú este lesz.*
-Na mondd. Jeff?
*Persze, hogy ő, ki más lehetne Kayley bőgésének oka. Átkozom a pasit, de hallva a történetet nem tűnik olyan nagy dolognak.Még. Beszállt egy autóba, egy nővel, Kayley-nek pedig azt mondta nem ér rá. Hát, ez bármi lehet, még Kayleynek készülő meglepetés is, de nem hagyom, hogy kibújjon belőlem az ügyvéd. *
-Aha. Me kellene kérdezned róla. Addig kár emésztened magad.
*Mondom én, de persze nekem könnyű, Demetrius csodálatos férfi és a lehető legjobban alakul minden kettőnk között. Tudom, hogy sosem okozna fájdalmat, akkor sem ha kiszeretne belőlem. Jeffet nem ismerem annyira, de róla sem képzeltem, hogy ilyen rútul bánik el Kayleyvel. aztán kapom az újabb információt és kicsit más lesz a kép. Nem Jeffet akarom mentegetni hanem Kayleyt vigasztalni, hogy mégsem olyan szar az egész ahogy ő látja. Talán. Remélem. Átnyújtom neki a bort és én is belekortyolok a magaméba. Én fordítva csinálom, a fagyival öblítem le az alkoholt. Most már egy dobozból fagyizunk.*
-Lehet, hogy ő is a saját lábára akar állni, vagy....tudod a férfi ego. Nem érezné magát annak, ha te segítenél.
*Remélem jó úton járok és nem egy másik nővel csalja Kayleyt az a szarházi, mert ha igen, akkor sok dolga lesz a rendőrséggel.*

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett