Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Elsődleges képesség: Hiperkinézis Osztályozás: Béta Aktiválódás: 7 éves korától Képesség jelenlegi szintje: A képesség lényegéban tökéletes szinkront eredményez gondolat és tett között, amivel lényegében nem tud célt tévesztni. Tökéletesen dob, céloz, kiváló az egyensúlyérzéke, durvább, mint egy kötéltáncosnak, gond nélkül mászhat fel helyekre, mert nem igazán van esély rá, hogy véletlenül is leszédül, vagy rossz helyre lép. Képesség távlatai: Teljesen kifejlődött.
Másodlagos képesség: Hiperkinézis Osztályozás: Alfa Aktiválódás: 12 éves korától Képesség jelenlegi szintje: Semmilyen elmére ható képesség nem hat rá, le tudja zárni az agyát a gondolatolvasás, és egyéb parancsok elől is. Képesség távlatai: Teljesen kifejlődött.
Jellem: Talán ha anyám nevel fel, szeretben, gondoskodásban, átlag kedves fiúvá válok. Ám az, hogy a szemem láttára ölte meg az apám, olyan nyomot hagyott, amelyet nem lehet kitörölni. Egyaránt vágyom a szeretetre, hogy ezzel egyetemben utasítsam el azt. Az egyetlen, aki iránt hasonló szeretet éreztem, Amandine volt, az a kislány, akivel gyermekkorunkban még testvérként szerettük egymást, hogy aztán őt is elszakítsák tőlem. Nincsen senkim, egyedül vagyok. A magány féregként zabálja fel a lelkemet. Belülről támad, nem ismer felfalhatatlan részeket. Megkeményedtem, feladatorientált lettem. Nem számít már a múlt, jövőm nincs. Ha véletlenül ottmaradok egy parancs alapján adott küldetésben, hát legyen úgy. Mindazoknak, akik hasonlóak, mint az, aki nemzett (merthogy nem mondom apámnak), lakolniuk kell. Nem állítom, hogy a titkosszolgálat mindenkit pontosan le tud követni, mesterlövész puskámnak biztosan ártatlanok is estek már áldozatául, ám ez mit sem érdekel, inkább a jók is vesszenek. És hogy magamról hogyan vélekedek? Az nem számít. A világ söpredéke vagyok, ugyanolyan mutáns, mint akiknek elveszem az életét. Létezésemet egyetlen dologgal tehetem jóvá, minél többet magammal rántok ebből az árnyékvilágból a végső sötétbe. Ellenben valamihez nagyon jól értek: kiváló színész vagyok. Ha bárki rám néz, biztosan csak a kissé félszeg, csinos arcú fiút látja, aki szokatlanul formás izomzattal rendelkezik, bizonyára a sok sporttól. Kiválóan adom a félénket, aki nehezen tud beilleszkedni, a valóságban azonban folyamatosan azon spekulálok, hogy mit merre. Bosszút fogok állni: mindenért!
Kinézet, megjelenés: A külsőm igen megtévesztő tud lenni, kedves, szinte kisfiús pillantás, hatalmas kék szemek, piszkosszőke haj, szinte csibészesre belőve. Mintha mindig adnék arra, hogy mit veszek fel, hogyan jelenek meg, ám ez nem a lányoknak szól, inkább a nagy gyerek látszatát keltem, egy szerethető tini, aki mindenki felé a derűt sugározza. Az más kérdés, hogy belül mi van elrejtve, külsőleg a sportos és az elegáns keveréke az, ami fémjelez. Alkatom ellenben igen figyelemfelkeltő, ezt nehéz elrejteni. A sok mozgástól, ezdéstől széles a vállam, izomzatom szálkás, nem tömött. Nem is nagyon tudnék ügyesen, gyorsan mozogni, ha kigyúrt lennék. Igyekszem mindig a feladatnak megfelelően öltözködni, ha jól sejtem most arra lesz szükség, hogy minél inkább adjam az elismerésre vágyó fiatalt, így pasikiegészítőket találok ki, mint karpántok, nyakláncok, de az ízléses, csinos változatból. Régebben gondolkoztam valami tetkón, de az túlságosan könnyítené az azonosítást.
Előtörténet: Születésem körülményei nem túl egyszerűek. Anyám jótét, igazi szőke, naív teremtés, akit elcsábított egy vérbeli rosszfiú, szuperbűnöző, és mire feleszmélt, már teherbe esett, az illető férfi pedig lelépett, nem is nézett vissza, számára akkor úgy tűnik, röpke affér volt csupán, amelybe nem kívánt túlzottan belemerülni, akkor még. Hat éves voltam, amikor visszatért. Anyám elbújtatott, akkor még nem értettem hogy miért. A veszekedésre mégis előnéztem az ágy alól, és szemtanuja voltam, ahogyan az a férfi darabokra szaggatja anyát... Hangtalanul sírtam, de nem voltam képes mozdulni. Nem tudom, hogy miért tette, mert sosem láttam többet. Egy évig tartott a nyomozás, amelynek az eredményéről mit sem tudtam, addig ment a bürokrácia, mire végül bekerültem állami gondozásba. Itt ismertem meg azt a lányt, akivel azonnal egymásra találtunk, ő lett az anyám testvérem, a világom egyben. Bár volt időszak, amikor elvitték hosszabb időre, visszatért, egészen addig, amíg örökbe nem fogadták. Egyetlen értékemet egy anyámtól megőrzött medált adtam búcsúzóul, barátságunk emlékére, gondolván sosem látom többet viszont. Kiskamasz lehettem, amikor a francia titkosszolgálat ügynökei vettek ki az intézményből, hogy felvilágosítsanak, mi vagyok, és mi volt az apám. Belémverték, hogy mindenki aki más, a kormány ellensége. Az ilyenek miatt halt meg az anyám. Csak úgy tehetem jóvá, ha írtom őket. Hat éven át adtam ki magamból a feszültséget, hogy felnőtté érve már aktívan gyakoroljam a saját képességemet a hiperkinézist. Így vagyok képes elfogadni magamat. Három éve öltem először, akkor még kissé gyakorlatlanul. Azóta profi bérgyilkos vagyok, nem nézve az illető hátterét, arcát, nem érdekel. Ha megkapom az aktát, levadászom, vagy én döglök bele. A semmiből is képes vagyok mutánsellenes fegyvert alkotni, erre neveltek, élő fegyvert csináltak belőlem. Kommandós képzést kaptam, amely magában foglal némi kevert harcművészetet, komoly műveltséggel rendelkezem, az elmémet pedig le tudom zárni bárki előtt, még csak koncentrálnom sem kell. Hogy aztán ismét oda jusson a helyzet, hogy új feladatot kapjak. A legkomolyabbat. Amerikába kell utaznom, kifüstölni a mutáns bázisok egyikét. Irány a reptér! El kell játszanom a gyámoltalan kisfiút!
Kezdőlap 
by 
