Wade & Bethany - Ki vagy Te?

Wade&Bethany

► Who Are You?

Közepes tempót veszek fel, közben ügyelek rá, hogy Deadpool se maradjon le. Gondosan lépkedem át a kibúvó gyökereket és söpröm félre lábfejemmel a lehullott leveleket. Sötét van, ettől fogva nem sokat látunk, de a csend, a puha csend, kellemessé teszi a környéket. Döbbenten fülelek, mikor a megbízásról beszél.
- Ez azt jelenti, hogy ide is követnek majd téged? -kérdő hangszínem bátortalanul hangzik. Elgondolom, hogy mi lesz, ha több fegyveres jön utána. Sokkal több. Ettől rosszallóan görcsbe rándul gyomrom.
- Igen, pontosan! Az erdő réme vagyok. - bólogatok büszkén - Hallottam már egyszer, hogy van számomra hely. - gondolok az oldalamon, bordáim mentén maradt sebhelyekre, a vágásokra, a szúrásokra, a csikkekre - Jó nekem így. - vonok vállat örömtelien, miközben felpillantok a fák lombjaira. Valami különleges okból kifolyólag szimpatizálok a férfival, és nem akarok megválni tőle még. A lombok közé szökött tekintetem ötlete során emelem rá újra. Le a városba? Én? És ő ilyen szerkóban?
- Nem gondolod, hogy kissé feltűnő lennél? - nevetek fel halkan, miközben tekintetem találkozik övével, bár igazából csak maszkon keresztül - Tíz éve nem ettem mexikóit. Nem is emlékszem már rá, de benne vagyok. - magam sem tudom, hogy miért határozok mellette, ez őrültség. Félek az emberektől, miért gondolom, hogy ez most menni fog? És, ha lebontok valamit? Vagy bántani fogok valakit?
Ujjaimmal babrálni kezdek, miközben óvatosan megérintem a vállát az előttem haladónak, hogy kövessen, levágjuk az ösvényt. A ház nincs messze, még egy domb.
- Már nincs sok hátra. - szólok halkan, közben zavartan grimaszolgatok magam elé, rettegve a várostól és a benne élőktől.

zene: It keeps my veins hot. |TO : Wade ~ | ©

Most már azért Wade is jobban odafigyel, hova lép, kikerül néhány gödröt és nyúlbogyót, közben pedig figyel kompániájára. Mikor megállnak, válasz előtt még letép egy levelet a mellette lévő bokorról, és elkezdi még kisebb darabokra boncolni.
- Én éppen menekültem, igazából, egy megbízást teljesítettem. De nem mondhatom el, mert különben meg kéne, hogy öljelek - mosolyog a maszk alatt. - Szép nőket meg nem szeretek bántani, ellenkezik az elveimmel.
Egyébként is, hogy is van ez akkor nálad? Te vagy az erdő réme, és mivel mutáns vagy, ez megesik, de azért ennyire nem kellene elvonulnod a világ elől. Nem vagy egyedül, és van hely, ahova mehetnél.
A levélnek már csak a szára maradt, így eldobja, majd tovább indul, lassan és óvatosan lépkedve.
- Milyen messze vagyunk amúgy? Meg pizzát szállítanak ki oda, ahol laksz? Gondolom nem. Mi lenne, ha bemennénk a városba majd ketten, kajálnánk, és így az autóddal vissza is tudsz jönni, nem marad nálam.
Kérdőn néz hátra, fürkészve a lány arcát.
- Talán lehet valahol mexikóit is enni. Az jöhet minden mennyiségben.
- Egyedül él az erdő közepén, kitaszítva a közösség által.
- Szomorú, hogy olyan világot élünk, ahol ez mindennapos eset.

Wade&Bethany

► Who Are You?

Gyanítottam, hogy elfogadja az autót. Ami azonban azzal jár, hogy haza kell vinnem. Egy embert. Most, először. Megdöbbenve pillantok magamra, majd leküzdve a gombócot torkomban felé pillantok.
- Tartsd csak meg, van másik. - vonok vállat lezseren, miközben lépteim közben felpillantok az égboltra, milyen vonzó. Hullanak és táncolnak a csillagok, elveszek bennük. Egészen addig lefoglalnak a ragyogó pontok, míg a férfi mellettem fel nem nyalja a betont. Reflexszerűen tör fel belőlem egy hang, amit annyira régen nem hallottam már. Nevetés. Felismerve azt, azonban halovány mosollyá formálom, ahogy figyelem felpattanni. Szavai hallatán mosolyom élénkül.
- Remélem súgott valami érdemlegeset. - biztatom apró bólintásokkal. Meghajol, mikor neve után érdeklődöm, így udvariasan biccentek magam is. Milyen szórakoztató, szívesen maradnék mellette.
- Bethany. - ejtem ki szárazon, semmi pucc, semmi színezés. Szürke, mint én. Félmosolyra görbül vékony vonala ajkaimnak. Megrázom nemlegesen fejem, ahogy az éjjeli lényekről kezd mesélni és bemutatója után ismét felnevetek. Ezúttal élénkebben.
- Itt élek. - kezdem, miközben intek a férfinak, hogy kövessen befelé a bokrosba - Egyedül én vagyok errefelé félelmetes. - tárom szét karjaimmal a sövényt magam előtt, amit gondosan megtartok Deadpoolnak is - És most már te is. - vonok vállat, ahogy elfordulok tőle, majd egy jól bejárt ösvényen indulok a ház felé - Az emberek félnek tőlem errefelé, senki nem lenne olyan ostoba, hogy erre jöjjön. - rázom a fejem, végül oldalra húzom ajkaim - Leszámítva téged. - torpanok meg, majd szembe fordulok a férfival - Te miért vagy itt? - kérdőn pillantok rá, miközben íriszeit kutatom maszkja mögött.

zene: It keeps my veins hot. |TO : Wade ~ | ©

Elég letargikus képet vág, amikor a többórás sétát meghallja, de hála égnek van más alternatíva, még hozzá autó formájában.
- Az autót elfogadnám, és ígérem, vissza is hozom majd egyszer, ha erre járok.
- Úgysem fogod...
- Hát, nem, de nem hiszem, hogy egy amúgy is lopott autót hiányolna.
- Majd lop másikat, mi?
- Vagy én lopok neki egy másikat. Egy limuzint. Nem, nem, nem, egy tankot! Vagy egy repülőt! Sőt, egy űrhajót!
- Inkább a lábad elé nézz.
Placcs. Deadpool elterül, de gyorsan fel is pattan, mert hát ez ciki volt.
- Csak láttam egy érdekes kavicsot, és megnéztem közelebbről. Khm...
Leporolja magát, aztán haptákba vágja magát, és nem létező kalapját megemelve, meghajolva bemutatkozik.
- Egyébként a nevem Deadpool. A hihetetlen, az egyetlen, és a fantasztikus. Örvendek a találkozásnak - egyenesedik vissza. - És kegyes személyedben kit tisztelhetek?
Miután megejtették a bemutatkozást, tovább sétálnak. Persze Wade nem bírja megállni, hogy csendben maradjon.
- Na, ha már túl vagyunk a formaiságokon, újra megkérdezem, mit csinálsz te itt kint egyedül? Nem mondta anyukád, hogy nem szabad idegenekkel beszélgetni? Pláne nem egyedül járkálni az erdőben ilyen későn. Elvisznek ám a rézfarkú bagók!
Kezével valami ijesztő szörnykezet utánoz, kifigurázva ezt az egész közmondást.

Wade&Bethany

► Who Are You?

Vontatottan emelem egyik lábam a másik után. A dallam körbe járja minden porcikám, belefészkeli magát a lelkembe, táncra hív és megbabonáz. Magával ragad, elemészt. Szám sarka rándul, mosolyt csal arcomra saját, csendes dúdolásom. Ahogy lépdelek a férfi hangja ismét belehasít a puha némaságba.
- Azt hiszem, én igen. - barátságosan pillantok hátra vállam felett, hogy tudassam vele, kettőnk közül az egyik biztos bolond, ha ő kiesett, vajon ki marad? Rémisztő bizalmat kelt bennem, bár okát nem értem. Tehetetlenül állok, beledermedve mozdulatomba, ahogy figyelem őt és iszom minden szavát. Segítséget kér. Egész tartásom felé fordítom.
- Ha egyenesen haladsz tovább, gyalog pár órán belül eléred a falut. Onnan meg még pár óra a lábadon és meg van a város. - intek balommal az irányba, végül elgondolom, hogy rengeteget kellene sétálnia ahhoz, lehet nem is éli túl. Erre a gondolatra magamban felnevetek. Ez a fickó mindent túlél.
- Vagy velem jöhetsz és adok egy autót, ami lopott. - vonok vállat, ezzel jelezve, hogy szolgálatára bocsájtom egyik járművem. Bár lehet, hogy ha a nyomába ered mindenféle kópé nem fog hálálkodni nekem. Van hat darab működő, szépséges kocsi a házam körül elvétve. Egész pofásak. Tovább indulok gépiesen, majd megjegyzésére lelassítok.
- Nem izgat mások véleménye. Egyébként klassz szerkó. - ajkaim íve ismét felfelé görbül, ahogy lépdelek előre, immáron az oldalamon a nem bolond férfival, aki fegyvereket hord övén, és különleges maszkot visel. Az is lehet, hogy a hold játszadozik velem és egy félelmetes-kedves harcost képzelgek.
- Mi a neved? - nem révedek rá azonnal, az utat fürkészem előttünk. Kíváncsiság csillog bogár szemeimben, izgatottan várom, hogy megtudjam kóbor lelkem nevét.

zene: It keeps my veins hot. |TO : Wade ~ | ©

Meg is lepi a reakció, meg nem is. Igazából még az a kevés régi barátja is gyakran nehezen bírja a személyiségét. Ahogy a nő elindul, Wade kicsit elszomorodik, sóhajt egyet. Majd meghallja a dúdolást. Ez sokkal többet elárul a lányról, mint gondolná, és így már Wade is máshogy viszonyul a helyzethez. Ez amúgy egy olyan hangulati állapota, amit nem szeret, mert minden emléke a felszínre tör. Nem véletlenül viselkedik bolondként állandóan, már amikor tehet ellene. Neki ez az igazi maszkja.
Van valami fura a lányban. A bizalmatlanság Deadpool maskarája miatt érthető, de mintha a nő minden szavában üresen kongó, hideg magány és fájdalom lenne.
Feláll, és immáron komoly hangvétellel szólal meg.
- Ne aggódj. Nem foglak bántani. Tudom, hogy nehéz eset vagyok, de nem vagyok bolond... Legalábbis nem teljesen.
Vesz egy nagy levegőt.
- Úgy veszem észre, neked is van néhány csontváz a szekrényedben. Legalább abban segíts, hogy merre menjek tovább valami város felé.
Aztán vár. Kissé érzelgősebb hangulatba került, de van ez így. A maszk alatt mosolyogva kicsit megrázza a fejét, majd elindul arrafelé, amerre eddig ment.
- Egyébként meg nem villognék mindenki előtt az erőmmel, mert a legtöbben nem nézik jó szemmel. De feltételezem ezt már tudod - fordul vissza egy pillanatra, majd folytatja útját.
- Kevés ember van, aki megérti a problémáimat.
- Hát, ezen ne csodálkozz. Eléggé egyediek vagyunk. Amúgy csak engem emlékeztet egy kicsit Halálra?
Ezt a gondolatot inkább el is hessegeti gyorsan, és megy tovább.

Wade&Bethany

► Who Are You?

A férfi hirtelen megtorpan, mikor észleli, hogy fegyvere nincs többé. Elégedetten kihúzom magam, miközben beszélek, ám kevésbé érzek magamban elég erőt, hogy szembeszálljak vele, ha rám támad. Elvégre őt nem tudom lebontani és fizikai képességeim nem biztosítanak fair állást vele szemben. Ahogy megmoccan, úgy lépek hátra. Térdre borulását összeszűkült szemekkel figyelem, s ahogy égnek emeli kezeit, úgy mozdulok ismét közelebb. Ajkaim elnyílva révedek rá. Pásztázom, próbálom megérteni, hogy mit művel pontosan. Kérdéseire összeráncolom szemöldököm, majd egy kisebbfajta megbánást érzek, ahogy a nevéről beszél és a gravírozásról. Szóra nyitnám ajkaim, de feltápászkodik térdelő pozíciójából, úgy ismét hátrálok egy határozatlan lépést. A mondandója kizökkent, igazán megdermeszt. Vagy nagyon ravasz a támadóm, vagy egy ostoba idegen...
- Megbocsásson... - próbálok közbe szólni és ennek nyomatékosításaként újra lépek, közelebb hozzá - Nem tartok igényt Önre, azt hiszem félreért... - párhuzamosan beszélek vele, ám elhallgatok, mikor szépnek nevez. Szép? Sosem hívott még így senki, mióta itt élek. A bolond, az őrült, sokkal gyakrabban elhangzott jelző, mint a szép. Ám nem vagyok ennyire naiv, hogy egyetlen bűvös szó hallatán megadjam magam. Újabb kérdése megdermeszt, kérdőn felvonom szemöldököm, ám arckifejezésem változik, semmitmondóvá változik.
- Nem akartam Önre támadni, másnak hittem... - még nem vagyok biztos abban, hogy az, aminek látszik, de mondandóját hallgatva, bizonyos, hogy ő a bolond, és nem pedig én - Ha valóban nem az, akinek gondolom, ételt tudok és italt is biztosítani a számára, ha gondolja... - fogom jobb tenyeremmel bal felkarom, egyfajta védekező mechanizmusként. Bizonytalan vagyok és őrültség felkínálni egy idegennek, de ő más, mint az eddigiek.
Újra térde borul és ettől rosszallóan hátra hőkölök ismét, majd megdörzsölöm homlokom, végül tarkóm. Bolond -
- Menjen, nem akartam az útját állni... - intek jobbommal felé őszinte megbánást tanúsítva, végül elfordulok tőle - Sajnálom a fegyverét. - félrehúzom ajkaim, majd az útnak abba az irányába indulok, amerről jöttem, csak nem a bokrokon át, inkább a betont követve. A csillagokra pillantok ismét, majd dúdolni kezdem azt a dallamot, mint mindig. Hullnak és ragyognak, megbabonáznak. Jobb távol maradni, az ilyen hóbortos őrültektől, a végén le lő, ha rosszat mondok...

zene: It keeps my veins hot. |TO : Wade ~ | ©

- ... Szeret... - aztán a pisztoly darabjaira esik szét.
Deadpool egy pillanatra megtorpan, nem tudja hova tenni a dolgot, aztán meghallja a lány kellemes hangját maga előtt, amiben korántsem kellemes fenyegetés hallatszik.
Deadpool térdre borul, majd két kezét az ég felé emelve megszólal.
- Miért...? Miért, ó, miért? A kedvenc pisztolyom! - Ránéz a lányra. - Rá volt gravírozva a nevem.
Kicsit szipog, aztán feltápászkodik. Gondolatban már nyúlna a másik pisztolyáért, de aztán rájön, hogy felesleges lenne. Élhetne a jól bevált "Van másik" dumával, de értelmetlen lenne.
- Nem tudom, kisasszony, mit szeretne tőlem az erdő közepén ilyen későn, de tudnia kell, hogy nincs nálam készpénz ilyen-olyan szolgáltatásokra, úgyhogy... Bár azt meg kell hagyni, hogy nagyon szép, én nem vagyok "olyan".
Hallatszik a hangjában, hogy mosolyogva beszél. Jól megnézi magának a nőt, majd ismét megszólal.
- És minek köszönhetem ezt az ellenszenvet? Csak egy megfáradt utazó vagyok, térdig kopott már a lábam, éhes vagyok, szomjas vagyok... Ja, meg árva, meg ööö... Szerintem kihagytam valamit... Ja, igen, szingli és jóképű!
- Szerintem meg vigyáznod kellene vele, nem flörtölnöd.
- Kérem, engedjen el, a családom már vár haza - borul le térdre ismét, immáron összekulcsolt kezekkel könyörög. - Essen meg rajtam a szíve! Mi lesz velük nélkülem? Ki fog nekik vadászni, gondoskodni róluk? Rajtam kívül nincs másuk. Csak egy plüssmackó, akit Bogyóföldi Teodornak hívnak.
Az iróniát és a túlzást, na meg azt, hogy ebből semmi sem igaz, még egy 7 éves kisgyerek is értené, annak ellenére, hogy Wade roppant drámain tud színészkedni.

Wade&Bethany

► Who Are You?

A csillagok élénkebben ragyogva vonják magukra figyelmem, mint eddig bármikor. A fa törzsén ülve fészkelődöm kissé, mert a kiállóbb részek karcolják bőröm, de nem különösebben foglalkoztat egy-egy ilyen, mikor ennyire magába szív a táj. Ami inkább kellemetlenül bizserget, a reccsenés a hátam mögül.
Leomlok kényelmes ülő-alkalmatosságomról és a hang irányába szelem az utat. Sosem voltam gyáva, - ez a rossz tulajdonságom megmaradt. És persze az a felfűtött irigységem is, hogy; ez a szakasz, ez a hegy-oldal, az enyém. Vonakodva lépek ki a fák sűrűjéből, óvatosan tessékelve ágaikat, a karcolások elkerülése végett. Kilépve az útra tisztázódik a kép. Egy férfi bóklászik az úton, különös jelmezben.
Megtorpanva figyelem egy ideig ahogy közelebb és még közelebb merészkedik hozzám. Mozdulatlanul állok közvetlen előtte, ám a sötétség puha takarója megfelelően elrejthet előle. Rendezem tartásom, állam szegem, úgy nézek szembe vele. Belül háború dúl, egy részem szabadon eleresztené, egy másik azonban szeretne életre szóló leckét nyújtani vendégének. Résnyire szűkült íriszeimen át révedek az idegenre, végül észlelem a fegyverét. Megtölti. Talán azért küldték, hogy gyilkoljon meg? Talán Harry küldte?
- Azt nem hinném. - súgom, alig hallhatóan miközben megemelem jobbom és egy határozott csukló mozdulattal lebontom a kezében elhelyezkedő fegyvert, miközben a fényre lépek, hogy jól láthatóvá tegyem magam számára. Az eszköz apró kockákban hullik ki kezéből, miközben golyók záporozzák a betont alattunk. Leengedem karom törzsem mellé, úgy nézek farkasszemet az illetővel, amennyiben észrevesz.
- Jobb lenne, ha nem használna pisztolyt. - hangom jelentéktelenül igyekszik áthatolni a köztünk elhelyezkedő vékony- nem törődöm - falon, ám egy lépéssel még közelebb megyek hozzá. Ez veszélyes... A férfi minden bizonnyal puszta kézzel erősebb nálam, nekem pedig a lebontáson kívül nincs más. De amíg ezt nem tudja, addig szívesen lehámozok róla mindenféle felszerelést, ha nem kíván szót fogadni.

zene: It keeps my veins hot. |TO : Wade ~ | ©

Wade&Bethany

► Who Are You?

A csillagok élénkebben ragyogva vonják magukra figyelmem, mint eddig bármikor. A fa törzsén ülve fészkelődöm kissé, mert a kiállóbb részek karcolják bőröm, de nem különösebben foglalkoztat egy-egy ilyen, mikor ennyire magába szív a táj. Ami inkább kellemetlenül bizserget, a reccsenés a hátam mögül.
Leomlok kényelmes ülő-alkalmatosságomról és a hang irányába szelem az utat. Sosem voltam gyáva, - ez a rossz tulajdonságom megmaradt. És persze az a felfűtött irigységem is, hogy; ez a szakasz, ez a hegy-oldal, az enyém. Vonakodva lépek ki a fák sűrűjéből, óvatosan tessékelve ágaikat, a karcolások elkerülése végett. Kilépve az útra tisztázódik a kép. Egy férfi bóklászik az úton, különös jelmezben.
Megtorpanva figyelem egy ideig ahogy közelebb és még közelebb merészkedik hozzám. Mozdulatlanul állok közvetlen előtte, ám a sötétség puha takarója megfelelően elrejthet előle. Rendezem tartásom, állam szegem, úgy nézek szembe vele. Belül háború dúl, egy részem szabadon eleresztené, egy másik azonban szeretne életre szóló leckét nyújtani vendégének. Résnyire szűkült íriszeimen át révedek az idegenre, végül észlelem a fegyverét. Megtölti. Talán azért küldték, hogy gyilkoljon meg? Talán Harry küldte?
- Azt nem hinném. - súgom, alig hallhatóan miközben megemelem jobbom és egy határozott csukló mozdulattal lebontom a kezében elhelyezkedő fegyvert, miközben a fényre lépek, hogy jól láthatóvá tegyem magam számára. Az eszköz apró kockákban hullik ki kezéből, miközben golyók záporozzák a betont alattunk. Leengedem karom törzsem mellé, úgy nézek farkasszemet az illetővel, amennyiben észrevesz.
- Jobb lenne, ha nem használna pisztolyt. - hangom jelentéktelenül igyekszik áthatolni a köztünk elhelyezkedő vékony- nem törődöm - falon, ám egy lépéssel még közelebb megyek hozzá. Ez veszélyes... A férfi minden bizonnyal puszta kézzel erősebb nálam, nekem pedig a lebontáson kívül nincs más. De amíg ezt nem tudja, addig szívesen lehámozok róla mindenféle felszerelést, ha nem kíván szót fogadni.

zene: It keeps my veins hot. |TO : Wade ~ | ©

- Nem hiszem el, hogy eltévedtünk.
- Szerinted tényleg azt néztem menekülés közben, hogy merre rohanok? Elég volt arra figyelnem, hogy minél kevesebb ólom kerüljön a szervezetembe.
- És az hogy ment?
- Hát, mintha számítana. A lényeg, hogy a cucc megvan. Az ólom különben is káros a testnek.
- Aha... Főleg a miénknek.
Ez a szokásos tudathasadt gondolati eszmecsere az egyszemélyes Deadpool-családban, úgymond a belső hangok eszmecseréje.
Nemrég felbérelték Deadpoolt, hogy szerezzen meg valami katonai kütyüt, és irtson ki minél több maffiatagot, de az utóbbi kevésbé csak opcionális volt. Bár őt mindig lázba hozza az öldöklést, éhes volt, így inkább hamarabb eljött, hogy minél előbb burkolhasson. A probléma csak az, hogy nem akarta, hogy kövessék, ezért rohant és most nem tudja, hol van pontosan.
Most már biztosan nem követik, így megtorpan, és körbenéz. Egy utat lát, úgyhogy arra indul, előbb vagy utóbb biztosan civilizációba ér.
Ahogy megy, mindig mással foglalja el magát. Ugróiskolázik egy picit, magában beszél, vagy éppen valami debil mondókát szaval. Külső szemmel elég beteg látványt kelt (mármint a megjelenésén felül), de nem mintha ez valaha is érdekelte volna. Utál sétálni, de most ez van. Csak az élteti, hogy minél többet megy, annál hamarabb ehet.
Miután kijátszotta magát, menet közben előveszi az egyik pisztolyát, kiveszi a tárat, és az övébe tuszkolt golyókkal szépen lassan újratölti:
- Szeret... Nem szeret... Szeret...

//Amikor DP gondolatban beszélget magával, azt mindig dőlttel írom. Tehát azt csak ő hallja.//

Tárgy: Wade & Bethany - Ki vagy Te? Szer. 12 Aug. - 11:35

Wade&Bethany

► Who Are You?

A tudatom cseppfolyós halmazállapota nem idegen érzés. Másféle mámor ez most: kevésbé irányítható. Hagyom, hogy sodorjon.
Hullámzás: az egyik pillanatban Bethany vagyok, a bolond, messzi vizek bátor hajósa. A lélegzetemmel tudom formálni a valóságot. Akaratom szerint hajlítani, hogy engem szolgáljon: a mellkasom ütemes emelkedése-süllyedése hozza létre a ritmust, amire a mindenség táncol.
Aztán aláereszkedés: szétfutnak a tények, az emlékeket nem tudom többé összeilleszteni. Zavarodottság. Düh. Egy magasabb kidőlt törzsről figyelem, ahogy lemegy a nap. Ezen a területen nem jár senki. Senki nem olyan ostoba, hogy bevesse magát erre a környékre. Lehunyom szemeim, úgy szívom magamba a friss levegőt, melyért üvölt tomboló tüdőm. A szemhéjak nem reagálnak az agyam parancsára. Béna vagyok. (Egy rémálom úszik be a tudatom perifériájára: rám vetül az árnya.) Érintés a kézfejemen. Egy levél pihen meg rajta. Tekintetem és sápadt bőrbe bújt ujjaim azonnal magára vonzza. Apró cseppek táncolnak erein, mintha csak a levél irányítaná őket. Megadóan lefolynak, ha nem bírja tovább terhüket. Elmosolyodom. A bolond - így hívnak errefelé - lány, aki leveleket nézeget. Ki érdemlem a becenevet? Nem számít, amíg itt nem árthat nekem senki. És én sem bántok másokat.
A természet adta csend. Lehelete forró nyirok bőrömön. Puha, meleg. Igazán éltető. Magasra nőtt fákkal borított hegy oldal ez. Gyakorlatilag kihalt. Én élek itt, s nem olyan messze tőlem egy apró bolt. Bár konkrétan elmenekült a tulaj, így hazajárásom van. A fajtám fél tőlem, jó okkal teszik. Ha nem engedem közel őket, többet nem bánthatnak. Más különleges képességgel bírót pedig nem ismerek. Jobb nekem egyedül. A macskámmal. Luival.
Mögöttem ágreccsenése hasít a puha csendbe. Zavartan fordítom tekintetem és ugrok azonnal. Ha valamelyik közeli lakos próbál megfélemlíteni, attól félek rosszkor próbálkozik. Reflexszerűen ereszkedem le a törzs oldalán, hogy megbújva egy szélesebb törzs mögött megfigyeljem az vadat, ami ilyen közel merészkedik. Az út felől jön a hang, én nem félek. Lábaim életre kelve szelik a lehullott avart, gallyakat, gyökereket. Nagyobb hanggal nem is közelíthetném meg a prédát. Kiérve, átmászva az elválasztó bokron, egy embert pillantok meg a sötétben. Méghozzá nem is akármilyet. Elnyílnak ajkaim és épp arra készülök, hogy lebontom a fegyvereit, ha érzékelek nála ilyet. Nem szólok, csendesen állok. Úgy tíz, tizenegy méterre tőle. Kihalt az útszakasz. Mit keres itt?
- Oké. - nyugtatom magam, miközben rendezem arcizmaim és semmitmondó tekintettel figyelem a férfit.

zene: It keeps my veins hot. |TO : Wade ~ | ©

Tárgy: Re: Wade & Bethany - Ki vagy Te?