dorothy willow ••

Tárgy: Re: dorothy willow •• Szer. 15 Ápr. - 9:56

Elfogadva!

Uhuhúúúú! *-* Szerintem nagyon kis tutkó lett és köszönöm már eleve a megalkotást, meg persze azt is, hogy ilyen szépen összeraktad és hogy a már meglévő száltól sem tértél el gyökeresen, de mégis belevitted a saját ötleteidet is. Smile

A másodlagos képesség nagyon tetszik, ötletes és jó szerepjátékos lehetőségek is rejlenek benne, szóval nagyon tuti lett! A pillanatképek, meg úgy az egészen látszik, hogy tökéletesen összeraktad, szóval megemelem a kalapomat és már küldelek is foglalózni, ha netán még nem tetted meg eddig, aztán pedig mehet is az első játéééékocska. :imadat:

Tárgy: dorothy willow •• Vas. 12 Ápr. - 13:01

Dorothy Willow

I'm not heartless. I just learned how to use my heart less.

Userinfo: Főkarakter

Név: Dorothy Willow
Mutáns név: Elektron
Születési dátum és hely: 1968. március 2. / Hamilton, Canada
Besorolás: Diák

Képesség(ek):

Elsődleges képesség: Elektromosság manipuláció
Osztályozás: Alfa mutáns
Aktiválódás: 13 éves kor
Képesség jelenlegi szintje:
•• érzékelem és irányítom az elektromos áramot;
•• képes vagyok gerjeszteni is egy adott forrásból (közeli energiaforrás hiányában ez egyelőre még nehéz feladatnak bizonyul a számomra);
•• képes vagyok támadásra használni az elektromosságot, de ezt maximum négy méteres kör nagyságában (esetleges vezető esetén tovább is);
•• önmagam által gerjesztett áram nincs hatással a szervezetemre, de ha a képességem nem reagál elég gyorsan, akkor nem olyan jó dolog játszadozni a 220-al;
•• a képességem erőssége nagyban függ a forrástól.
Képesség távlatai:
•• elektromos forrás szükségének csökkenése;
•• elektromosság fenntartása kisebb erő befektetéssel is lehetségessé válik;
•• önmagam által gerjesztett áram időtartamának kibővülése;
•• áram erősségének növelése.

Másodlagos képesség: elektromos úton történő utazás
Osztályozás: delta mutáns
Aktiválódás: 17 éves kor
Képesség jelenlegi szintje:
•• elektromos vezetékeken, hálózatokon történő helyváltoztatás;
•• egyetlen egyszer aktiválódott puszta véletlenből elsődleges képességének használata mellett;
•• nagyjából egy helységnyi távolságot tudok megtenni velő;
•• nem tudom tudatosan használni.
Képesség távlatai:
•• tudatos használat esetén elektromos vezetékek és hálózatok kiterjedésének függvényében helyváltoztatásra lehetek képes.

Jellem: Ne szólj szám, nem fáj fejem. Talán ezt meg kellene ismételnem újra és újra a fejemben, mielőtt kinyitnám a számat és bármit is mondanék, de az túl sok időt venne igénybe és amúgy sem vagyok az a típus, aki túlságosan is végiggondolja, hogy mégis mit fog mondani, vagy milyen jelentőséggel bír az, amit éppen kimond. Úgy értem, miért tenném? Ha azt mondom ki, ami először őszintén az eszembe jut, akkor legalább értékelhetik az emberik, hogy mennyire nyílt is vagyok velük szemben, hogy mennyire őszintén tudok megnyilvánulni. Lehet, hogy a véleményem nem pozitív mindig, amiért elnézést nem is fogok kérni, mert akkor tulajdonképpen azért kérnék elnézést, aki vagyok. Ha hibáztam is nehezen köhögök fel egy bocsánatkérést, de ha megteszem, akkor az aranyat ér nekem elhiheted. Nem foglalkozom mások problémáival éppen elég nekem a sajátom. Amúgy sem érdekelt senki mást hosszú éveken keresztül, hogy nekem mennyire volt romokban az életem. Miért kellene nekem másokkal foglalkoznom? Ha én képes voltam egyedül megoldani a problémáimat és végigküzdenem magam az életnek nevezett harc első évein, akkor erre más is ugyanúgy képes lehet. Nem szokásom megijedni a kihívásoktól, vagy bármi nehézségtől. Szembenézek velük. Bátornak mondanám magam és egy részem még talán erősnek is, mert tulajdonképpen az vagyok. Egyedül álltam fel akárhányszor az élet a padlóra lökött. Felálltam és vissza se néztem. A problémák nem azért vannak, hogy raktározzuk őket, hanem a lehető leggyorsabban megoldjuk őket. Mégis miért bánkódjak ezer évet, mielőtt tennék valamit annak érdekében, hogy változzon a helyzet? Rájöttem, hogy az egész teljesen felesleges. Mert a sírás a bánat, a veszteség azaz a problémák tengerében való úszkálástól még nem fog kiszáradni. Élvezem az életem minden egyes percét, hiszen a kesergés már így is túl sok időt ragadott el tőlem. Minden egyes pillanatot, amit csak lehet én kiélvezem. Nincsenek világmegváltó terveim, mert a jövő mindig könnyedén megváltozhat. Pusztán egy a jelenben okozott kis változással. A jövő tervei pedig nem állnak máson, mint a jelen vékony lábán, amire ha túl sokat teszel fel, túl sok részletességgel bánsz vele az egész romba dől, mert egyszerűen nem bírja el.
Lobbanékony természettel rendelkezem, így javaslom, hogy ne akarj engem felidegesíteni, ha pedig mégis megteszed menekülj ameddig teheted. Nem mondhatnám, hogy olyan ritkán fordulna elő, hogy valakinek valami olyat mondok, ami nem tetszik, mert elég nagy szám van és nem fogom elbújni, hogyha úgy érzem, hogy valamit mondanom kell. A haragtartás nem a kenyerem többnyire előfordul, hogy már másnapra elfelejtem, hogy mégis miért haragudtam. De ez attól is függ, hogy miért haragudtam. Mindig vannak kivételek, amik erősítik a szabályt. Mindenki hibázik, de a megbocsájtásom nem egyenlő azzal, hogy el is felejtettem, hogy mégis mi történt. Megjegyzek mindent csak úgy, mint mások az én hibáimat.
Csak úgy, mint az emberek többségében bennem is ott van egy csipetnyi lustaság, rendetlenség és néha eléggé szétszórt tudok lenni. Utálom, ha az emberek meg akarják mondani, hogy mit kellene tennem, vagy hogyan is kellene élnem az életemet. Tudtommal ebből mindenkinek egy jutott és jó lenne, ha mindenki csak a sajátját próbálná meg formálni és nem beszélne bele a másikéba. Utálom, gyűlölöm. Lehet, hogy ők jobban átlátják külső szemlélőként, de ez még nem jogosítja fel őket arra, hogy bele is szóljanak a dolgaimba. Szabályok? Azért vannak, hogy megszegjük őket. Nem leszek egy lázadásvezető, mert az nem az én reszortom, de azért egy-két kisebb buliban benne vagyok, mert az adrenalin csak a szórakozás egyik kelléke.

Persze én sem vagyok egyszerű, ahogy erre már rájöhettél. Ahogy az érmének nekem is két oldalam van. Van, hogy az egyik felemre huppanok, van hogy a másikra. Ha egyszer kedves vagyok nem azt jelenti, hogy legközelebb is az leszek. De, ha egy személy teljesen kiismerhető lenne az már maga lenne a dögunalom, nemde? Nem mondom, hogy mindenkit beengedek a belső kis körömbe és a szívemhez könnyedén osztogatom a kulcsokat. Nem. Azért meg kell dolgoznod. A bizalom elnyerése nálam egy kicsit hosszabb folyamat, mint másoknál. Végtére is. Mi a garancia, hogy te nem fordítasz hátat, mint bárki más? Könnyebb távol tartani magunktól az embereket. Mert, ha ellökjük maguktól őket, ha nem engedjük elég közel magunkhoz, hogy megbántsanak, akkor nem is fáj annyira, hogyha egyszer csak eltűnnek, mint szürke szamár a ködben..

Kinézet, megjelenés:A hajam sötétbarna tincsekben omlik a vállaimra. Természetesen hullámos fürtjeimért teljesen oda vagyok. Könnyedén tudom kezelni a hajamat így, ha esetlegesen kiegyenesítem, akkor nem fog ádáz küzdelmet vívni értem hullámos természetességének visszanyeréséért. Azonban a szívemhez sikeresen hozzánőtt a sokkal inkább hullámosabb tincsek. Az egyenes már-már túl egyszerű és hétköznapi. Én pedig közel sem vagyok az. Előfordul, hogy zavar a hajam, olyankor egyszerűen csak felkötöm nem szórakozok vele órákig csak elintézem, hogy még véletlenül se lehessen az útban.
Az íriszem zöld színben tündököl egy kis barnával megpecsételve a pupillám körül. Nem bánod meg, ha fordítasz rájuk egy kis időt és megnézed őket. Talán még a te tesztsédet is elnyeri e két szín gyönyörű játéka.
A bőröm egyszerűen hófehér. Olyan akár a hó, de én ezt egy pillanatra sem bánom. Úgy gondolom, hogy ez a halovány bőrszín is egyfajta különlegesség. Lebarnulni bárki letud, akinek van kedve hozzá, de ahhoz, hogy valaki megőrizze a fehérségét még úgy is, hogy nem zárkózik be egy szobába, ahova a napnak a fénye még véletlenül se ér be ahhoz igazi tehetség kell.
Az öltözködési stílusom átlagosnak mondható. Leginkább a kedvemtől függ, hogy melyik felsőt, ruhát, nadrágot kapom magamra. Persze nekem is megvan a magam kedvence, amit akkor veszek fel, ha jó napon van. Vagy legalábbis úgy érzem, hogy még sok mindent tartogathat magában a mai nap. Nem vagyok az a típus, aki mindent kipakol. Sokkal inkább elrejtem mindenemet egy bővebb pulcsi, vagy póló mögött. Nem szeretem, ha az emberek azért figyelnek csak fel rám, mert könnyedén betekinthetnek a felsőm alá. Vagy éppenséggel pont azért, mert a felsőm kevesebbet takar, mint néhány ember bikinije. Nincs túl sok ruhám, de sosem vágytam arra, hogy teli szekrénnyel rendelkezzek. Megszoktam már, miközben a nagybátyámmal éltem, hogy a kevesebb néha több és őszintén tudok örülni már egy-egy farmernek is. A divat nem lett és nem is lesz az én területem.

Előtörténet: Volt egy időszak, amikor még mindent tökéletesnek mondhattam. Ott voltak a szüleim és a nővérem. Mindig számíthattam rájuk és teljesen boldog életet éltünk egészen körülbelül nyolc éves koromig. Onnantól kezdve minden megváltozott. A hely, amit otthonomnak neveztem, már nem volt többé az otthonom. Az egyetlen támaszpontom a nővérem volt. Ha rosszat álmodtam számíthattam rá. Ő volt az egyetlen, aki törődött velem. Lehet, hogy a nagybácsimnak is hálásnak kellett volna lennem azért, hogy tetőt adott a fejem felé, de ezen kívül nem tett semmi mást. Nem is érdekelhette volna kevésbé, hogy élek-e vagy halok. Mondhatni, ha beteg voltam magamat kellett ellátnom. Önmagamról kellett gondoskodnom pedig alig mindössze nyolc év tapasztalat állt mögöttem. A nővéremet elvitték. Hogy ez milyen hatással volt rám? Úgy éreztem, hogy az életemben soha nem leszek képes senkiben sem megbízni. Megígérte, hogy ott lesz velem mindig, de ő is csak úgy köddé váltak, mint a szüleim. Egyedül maradtam. Egy lakásban éltem valakivel, akivel valamilyen szinten közös volt a DNS állományunk, de ezen kívül semmi közös nem volt bennünk. Nem volt közös reggeli, vagy közös vacsora. Nem volt többé esti mese. Csak a sötét árnyak kísértek engem az álmok tengerére.
Mindent megtettem volna azért, hogy visszakaphassam a nővéremet és a szüleimet. Mert egyedül lenni nyomasztóbb volt, mint azt gondoltam. Éjszakánként az is előfordult, hogy álomba sírtam magam, de ha napközben potyogtattam könnyeket, mikor a saját reggelimet készítettem sem számított. Ha Harry látott is engem sírni nem érdekelte. Vagy elfordult és a másik irányba ment, vagy csinálta azt, amit amúgy is eltervezett. Árnyék voltam egy lakásban. Akár egy kísértet. Senki nem vette észre, hogy ott voltam. Ha talán összetörtem volna valamit rám nézett volna és nem éreztem volna úgy, hogy keresztülnéz rajtam. De az is lehet, hogy ekkor is csak annyit csinált volna, hogy egyszerűen megrántja a vállát és megy tovább, mintha semmi nem történt volna. Azonban nem sóvárogtam a figyelméért. Nem érdekelt. Őt sem érdekeltem engem mégis miért érdekelt volna? Azt mondják, ha sokat élsz együtt valakivel, akkor egy idő után átveszitek egymás szokásait. Úgy néz ki, hogy erre Harry immúnis, mert ő nem vette át az én sírási szokásaimat, de rám határozottan ragadt az ő mit érdekel engem stílusából. Megtanultam, hogy mások fájdalma, vagy bármi, ami másokkal kapcsolatos nem érdemes arra, hogy az ember foglalkozzon vele, akár csak egy pillanat erejéig is.
Scarlett foglalkozott velem, de az élet nélküle üres lett és nem volt kire számítanom. Az a két férfi jött érte. Ugyanazok, akik egyszer már meglátogattak minket. Csak akkor apuék nem engedték el.. A szüleink halála után nem volt, aki nemet mondjon, mert Harry bácsi talán még örült is annak, hogy eggyel kevesebb púp volt a hátán. Őszintén nem tudom és már nem is tud érdekelni, hogy mi jár a fejében, vagy milyen képek álltak össze a fejében arról, hogy milyennek kellene lenni egy szülőnek. Talán azért sem szeretem, hogy beleszólnak az életembe, mert ő sem szólt bele. Mindig gondoskodtam önmagamról anélkül, hogy bárkinek lett volna beleszólása. Vagy bárki megmondta volna mit, hogyan kell tennem. Ehhez pedig már olyan erősen hozzászoktam szinte gyökeresen belém ívódott, hogy egyszerűen nem tudok változtatni.
Minden este szinte vártam, hogy eljöjjön az a két férfi, vagy ha más nem is, akkor a nővérem jöjjön vissza értem. Bárhova is ment én vele akarok lenni és vele akarok tartani. Nem érdekel mennyire van messze, vagy mennyire ijesztő. Az egyedüllét okozta fájdalomnál, szomorúságnál és ürességnél semmi nem lehet rosszabb. Ha pedig rosszabb is ott lenne a nővérem, akire támaszkodhatok, de nem jött el sem a két férfi és a nővérem sem. Idővel pedig már annyira kiterjedt a semmi nem érdekel hozzáállásom, hogy nem is akartam, hogy jöjjenek értem. Ha Scarlett visszaakart volna jönni értem, akkor megtette volna, de nem tette. Talán számára is csak egy teher voltam, vagy egy bőgőmasina, aki olyan dolgok miatt sírt, amin nem lehet változtatni. Elfogadtam az egyedüllétet és szépen lassan megbirkóztam vele.
Egy tinédzser és egy nagybácsi, aki egyáltalán nem jelentkezett erre a feladatra egy tető alatt. Hát nem éppen a legjobb párosítás. Azonban tizenhárom éves voltam, amikor észrevettem, hogy valami nem stimmel. Minden egyes veszekedésünk során elment az áram. Először azt hittem, hogy puszta véletlen azonban, mikor állandóvá vált, hogy akárhányszor egy kicsit felidegesítettem magam, vagy valami, akkor vagy az áram döntött úgy, hogy inkább elvonul és nem lesz tanúja ennek, vagy egy villanykörte tört össze. Az is előfordult, hogy a kapcsolót nem kellett használnom. Anélkül, hogy hozzáértem volna felkapcsolódott a villany. Minél többször történik ez veled annál inkább kezdesz hinni abban, hogy különleges vagy.
Egykoron szerettem volna, ha valaki észreveszi, hogy különleges, hogy nem vagyok olyan, akit hátra kellett volna hagyni, hanem engem is el kellett volna vinni a nővéremmel együtt, de mikor már rájöttem én magam is, hogy tényleg különleges vagyok nem egyszerű, mint a többiek, akkor már nem akartam, hogy erre bárki is rájöjjön. Az egyszerű életemet akartam élni, ahol senki nem szólhatott bele abba, hogy mikor mit csináljak.. Túl akartam lenni az érettségin ez volt az egyetlen vágyam. Nem voltak túl közeli barátaim, akiket féltem volna hátrahagyni, mert senkit nem engedtem túl közel magamhoz. Inkább ellöktem magam tőlük, minthogy ők is magamra hagyjanak kiszakítva egy darabot önmagamból.

Aztán, amikor már azt hittem, hogy az egyszerű életért könyörgő álmaim valóra válhatnak, akkor jöttek el értem és szakítottak ki abból a közegből, amit megszokhattam.. Amit még én irányítottam.

I push people away so when they leave me, it doesn't hurt that much.

» Dorothy Willow
» Dorothy Willow
» Bethany Willow
» Bethany Willow
» Scarlett Willow