A családi hármas

Tárgy: Re: A családi hármas Hétf. 6 Júl. - 20:29

Castor, Jack & Josie

♪ Home ♪

Még mindig eszméletlenül bizonytalanul szorongatom Jack kezét. Azért ez a helyzet nem tiszta, mármint... nem tudom hogy mi lesz belőle, hiszen mégis csak Castorról van szó. Ő nem az a cuki és kedves ember, aki mindent és mindenkit egy könnyen elfogad. Sőt... kimondottan undok és bántó tud lenni, ha épp olyan időszaka van. Vagyis kb. mindig olyan időszaka van, úgyhogy ez attól tartok hogy most sem lesz majd másképp. És persze már az első pillanatokban tökéletesen megmutatkozik az, hogy igazam volt, nagyon is igazam. Nem lesz kedves, még csak meg se próbálkozik vele, mert hát miért is próbálna legalább valamelyest értelmesen állni valakihez, aki próbál békejobbot nyújtani neki a maga módján? A támadó szavakra nem is tudom, hirtelen hogy faképnél kellene hagynom, vagy visszaszólni neki. Ha nem lenne itt mellettem Jack, akkor jó eséllyel az elsőt tenném meg, de izibe, de tuti, hogy belém fojtaná a szót, az meg külön rosszul esik, hogy még ő pirít rám, hogy viselkedjek rendesen. Azért ez... elég rosszul esik és amikor elhangzanak Castor szavai Jack kap is tőlem egy "látod milyen?" tekintetet. Jah... komolyan úgy gondolta, hogy érdemes jönni?
- Ez nem ilyen egyszerű, te... nem értetted, hogy nekem ez milyen. A drogok meg a képességem. Oké... elismerem, hogy szemét dolog volt tőlem, de... nem tehettem mást, mert... mert nem és kész. A suliban más volt, ott értették és Jack... ő is. - jobban, mint Castor. Nem próbált meg irányítani, hanem segíteni és terelgetni, ami azért elég más, mint a direkt és erőteljes irányítás. De ezt mintha esze ágában sem lenne megérteni, bár nem lep meg, hogy így áll hozzám. Burkolt bocsánat kérés ez a részemről, de kétlem, hogy úgy fog majd hozzáállni, ahogyan kéne, hogy elfogja és nem piszkál tovább. Azért nem fogok előtte térden állva kúszni. Ő sem állt úgy hozzám, ahogyan kellett volna, teljesen jogos, hogy igenis elmenekültem. - És légyszíves ne állíts be ilyennek. Jack más, ő... őt szeretem! - büszkén húzom ki magam, mert hát így van és igenis a szerelem azért sokkal erősebb motiváló elő, mint az, hogy ő megmentett, mert igen megtette, de utána nem a legjobban állt hozzám ez is sajnos tény és való, legalábbis számomra mindenképpen.
- Épp ez az, hogy nem érted. Az... nem volt jó taktika, ahogyan elvonót próbáltál berendezni a lakásodban és közben nem értetted, hogy milyen... nekem. - nem próbált belegondolni, nem próbálta meg átérezni, csak szimplán mintha lett volna egy célja és kész, nem pedig segíteni próbált nekem, hanem csak kigyógyítani, de azt nem lehet úgy, nem lehet olyan erőszakos módon. Azért léptem le, mert... mert azt úgy én egyszerűen nem bírtam.
- Legalább.. megerőltethetnéd magad, Jack csak kedves. - nem szép tőle, hogy így leszólja, meg eltolja magától őt. Sőt... kifejezetten bántóan élem meg az egészet. Legalább igyekezhetne, én próbálok és én eljöttem ide, ő pedig még csak kicsit sem igyekszik. Baromira nem tetszik a hozzáállása és nem engedem el Jack kezét, a végén még tényleg faképnél hagyom és kész ha így folytatja, még ha végül kérdez is. Nem csoda hogy nem túl lelkesen, sőt kissé talán száj húzva válaszolok.
- Több, mint egy éve... nem léptem le mellőle. - kis odaszúrás. Nem tudom megállni és úgy érzem, hogy meg is érdemli a dolgot. Ha nem tud rendesen viselkedni, akkor én sem fogom annyira megerőltetni magamat és kész.

Tárgy: Re: A családi hármas Csüt. 2 Júl. - 12:02

A párocska & Harvell

Azért talán soha nem volt annyira nehéz jellem, hogy ne lehetett volna boldogulni vele. Ezt pedig a legjobban a lány tudhatná. Kiemelte a koszból, gyakorlatilag kikukázta, és lányává fogadta. Jó persze, voltak súrlódások közöttük, mint minden ember között, és hát be kellett látnia, nem volt soha egy apa típus. A munkája megedzette, és a feleségének sem tudta megadni azt, amit akart, mit adhatott volna épp ennek a kislánynak? Valahogy mindig is nehezére esett a tini lányokkal kommunikálnia, és a lány pedig amúgy sem volt egy könnyű természet, melyet most meg is mutatott.
Egyáltalán nem szégyenlősen fogdosta a nyurga a fiú kezét, Castor pedig először csak felvont szemöldökkel szemlélte az eseményeket, majd nemtetszésének hangot is adott. Sértette a lány hangneme, a stílus, ahogy beszélt vele. Na, nem azért, mert nem bírta lekezelni, hanem azért, mert a lány konkrétan eltűnt majd egy évre, és mikor szóvá tette mi a fene van, még neki állt feljebb. Ha már megmentette a nyavalyás kis életét, az lett volna a minimum, hogy nem csak úgy kirepül az életéből, hanem igyekszik kihozni abból a bizonyos új esélyből a legtöbbet.
- Undok? Mégis mi a francot vársz tőlem, csillagom?! Leléptél egy szó nélkül, azok után, hogy fedelet kaptál a fejed felé, hogy lányomként bántam veled! Még jó hogy megérdeklődöm ki ez a ficsúr! Tudod, boldog lennék, ha nem egy rendes gyereket akarnál legatyásítani! És ennek a kisfiúnak egészen úgy csillog a szeme, mint egy szerelmes férfinak. Joga van tudni, hogy nem bírsz a seggeden megmaradni hosszútávon. Egyébként örülök, hogy látlak! Bár nem gondoltam, hogy valaha is még találkozunk. Nem voltál túl hálás… - morogta egy szuszra, majd ajkai közé újabb szál cigarettát tolt. Nem akart ő a lánnyal rosszban lenni, de ne várja, hogy majd pitizni fog a kedvéért. Különben is hány éves? Tizenhat? Nem fog behódolni egy kamasznak, és nem fogja többet törni magát. Elég sok mindent megtett a lányért, és szereti is, mint ahogy egy báty szeretheti a húgát, vagy, ahogy egy apa a gyermekét, azonban nem tud napirendre térni a lány árulásán. Borzalmas napokat élt meg, mikor üresen találta az ágyát, és hetekig nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy a lányt vagy elrabolták, vagy valami komoly baja történhetett. Aztán mikor nyomozni kezdett, és a nyomára bukkant, rá kellett jönnie a keserű igazságra. Egyszerűen csak túl gyáva volt ahhoz, hogy elköszönjön. Inkább szó nélkül lelépett tőle, ez pedig arra késztette, hogy megkeményítse a szívét.
Ujjai között felizzott az öngyújtó majd a cigaretta halkan sercegve kezdett füstölni. Dohány illata terjengett, a helyzet pedig egyre komikusabbá vált.
- Örülök, hogy megmentett. Tényleg! Már csak azt nem értem, hogy ha nekem hálás vagy, vagy voltál, akkor miért pattantál meg egy szó nélkül! – kérdezte a lányt, és tényleg őszinte választ várt a kérdésre, mely már egy ideje feszítette belülről.
- Ó kössz fiam! Máris szimpatikus a srác! – húzta a száját gonoszkás mosolyra, mikor a nyurga megdorgálta Jose-t azért, ahogyan vele beszélt, majd egy elégedett mosollyal nézett a lányra, amolyan „látod, te vagy a hunyó” nézéssel.
- Szevasz Jack! – nyújtotta kézfogásra a kezét, ám egyáltalán nem gondolta volna, hogy a fiú megöleli.
- Mi a fasz! Csak lassan a testtel, ennyire azért nem vagyunk jóban! – tolta el a fiút a vállánál fogva, majd paskolta meg a hátát kissé távolságtartón és zavartan. Nem borult soha senki a nyakába, az ilyen jellegű érzelmi kitörésekkel nem igazán tudott mit kezdeni.
- Szóval mióta ismeritek egymást?

Tárgy: Re: A családi hármas Csüt. 28 Május - 9:39

Josie, Castor & Jack

Csakis jó értelemben lepődtem meg, hogy a páromnak legalább valami apafigura volt az életében, azon viszont egyenesen hülededeztem, hogy milyen régóta nem látta már. Ha anya nem hall rólam három napig, már véresen, kifordult tagokkal lát az árok szélén, ennek a Castornak aztán kötélből vannak az idegei. Vagy nincsenek is annyira jó viszonyban, mint amit én belelátnék egy ilyen kapcsolatban? Az biztos, hogy Posey lelkére kell majd beszélnem, hiszen aki felvállalja azt, hogy segít nekünk, azt nem illik csak úgy faképnél hagyni. Igaz, a lányka egy évvel ezelőtt még nagyon beletojt a világba, el kellett telnie nem kevés időnek, mire rá tudtam ébreszteni, hogy nem értéktelen, mint aminek tartja magát. Nekünk is meg kellett ismernünk egymást, és már bőven itt az ideje, hogy felvegye a kapcsolatot a nevelőapjával is. Végülis a saját családomat és ezt a Castort össze lehetne ereszteni, egészen szép kis kompánia kerekedik itt belőlünk. Anyáék biztosan nem volnának ellenére, a lányt ugyan nem, de engem kérdezgettek, hogy hol vannak a szülei, szegény tényleg ennyire egyedül volna? Amint meghallottam a hírt, hogy létezik, szorgalmaztam, hogy mielőbb lépjük ezt meg. Talán Castor már leírta őt, ám itt az ideje megmutatni, hogy mennyi minden van még a páromban, és hátha most javulhat a viszonyuk is. Nem tudom, hogyan fognak reagálni egymásra, én bőven jó leszek villámhárítónak, még ha nem is én, hanem ők lesznek a középpontban, kísérőnek bőven elég vagyok. Amilyen kedves tud lenni velem a drága, azért amikor megismertem, voltak nagyon makacs dolgai.
- De az volt, ne izgulj már édes. – Simítok végig a kézfején, nem tud kizökkenteni a nyugalmamból a leendő... após? Csak viccesen kezelem így, hiszen még olyan fiatalok vagyunk, na meg se munkám, se semmi, hogyan is kérhetném meg Poseyt? Bár az X-Menkedés majd hoz a konyhára valamennyit, meg elég régóta rakosgatom a táborszervezésből, kenuztatásból származó aprópénzeket. Anyáék is lehet adnának valamennyit. Ha ez a Castor megtudja, hogy már együtt lakunk... Posey szerint megöl majd engem, de ez túldrágázás, szó sincs ilyesmiről szerintem. Csak védi őt, mégiscsak a fogadott lánya, vagy mi. Közelebb lépek, és szelíd mosollyal fogadom a nem túl kedvesnek, ám jogosnak indított köszönést. Azaz annak hiányát. Nem veszem magamra, ellenben Posey felé pillogok, helytelenítően.
- Naa... ne beszélj így vele, sokat segítetett neked. – Mégse helyre akarom tenni, de nem ez az út. Bármilyen kemény is az apu, azért a tiszteletnek is megvan a helye. Elengedem most a lány kezét, de csak azért, hogy bemutatkozzak, habár Posey megteszi ezt helyettem. – Erre nincs szükség. Remélem tegeződhetünk, ha nem akkor szívesen magázlak. Szeretem őt, és nagyon rendes tőled, hogy gondját viselted. – Őszintén csengenek a szavaim, semmi közük nincsen az álszent bókokhoz, vagy hogy a bizalmába akarjak férkőzni. Kezet nyújtok, aztán egy váratlant lépve megölelem, és megveregetem a vállát. Talán túlzottan bizalmaskodó vagyok, legfeljebb ellök. Benne van a pakliban.

Tárgy: Re: A családi hármas Vas. 24 Május - 12:20

Castor, Jack & Josie

♪ Home ♪

Az a pár hónap meg volt lassan egy éve is. Nem sokkal a tavaly nyári kis hajós túra előtt sikerült a birtokra keverednem, miután leléptem Castortól. Tisztában vagyok vele, hogy nem értékelte túlzottan a dolgot és hogy nem tettem valami jól, de bármennyire is próbálta ő ezt nem értheti meg, nem érezheti át azért rendesen, hiszen még sem kellett soha sem azt átélnie, amit nekem. A látomások, látni ahogyan azok, akik fontosak neked meghalnak, vagy épp vadidegenek véresre roncsolt testét látni álmaidban... nem valami kellemes érzés és mindezt kibírni úgy, hogy teljesen józan vagy és teljesen magadnál nem valami egyszerű. Én igyekeztem, komolyan tényleg, de ennyire ment. Ezek után persze Jack, amilyen jó lelkű persze, hogy rábeszélt, hogy ha már végre eljutottam oda, hogy beszélek neki Castorról, akkor... igenis keressük fel, mert mégis csak segített nekem és ki tudja, talán aggódik is értem, nincs jogom hozzá, hogy így eltűnjek az életéből és ha már megtettem, akkor legalább menjek vissza és adjak hírt magamról, hogy jól vagyok és élek.
Azért túlzásba nem akarom ám vinni, talán... esetleg elnézést kérhetek azért, mert leléptem, de persze csak talán és esetleg, mert nem fogok azért könyörögni. Ő is elég kemény jellem és tudom magamról, hogy velem sem egyszerű, főleg ha nagyon elhatározok valamit, akkor nehéz ebből kimozdítani. Kicsit még a dacos tini szintjén vagyok, annak ellenére, hogy lassan már felnőttnek is számíthatnék a korom alapján legalábbis, de mind tudjuk, hogy az életkor azért nem minden.
Már távolról meglátom azt, hogy kellően ideges, nem csoda azt hiszem, ha kicsit erősebben szorítom meg Jack kezét. - Még most sem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet. - Castor nem olyan, amilyen embereket ő ismer. Ő nehéz eset és nehéz is bánni vele, vagy boldogulni a jellemével, de persze... Jack mindig úgy gondolja, hogy mindent meg lehet oldani, aztán maximum majd meglátja, hogy ez nem mindig van így és akkor nekem lesz igazam. Jó persze örülnék neki, ha nem így lenne, de... attól még nem fogok túlságosan reménykedni. Ha jól sejtem akkor már a sokadik cigit szívja el, mire megérkezünk, sőt ebben kb. teljesen biztos vagyok, és naná, hogy nem valami normális köszönéssel indít, pedig Jack tényleg rendes srác ez már kívülről is tökéletesen látszik, ő pedig naná, hogy egyből beszól neki, nem is ő lenne, ha nem így tenne igaz?
- Nem kell egyből ennyire undoknak lenni! - komolyan szinte már rámorranok, ahogy azonnal visszavágok. Megérdemli, ne beszéljen így vele, mert ezt nagyon nem értékelem. Jack mentette meg lényegében az életemet, szóval kezet rázhatnak ebben hasonlítanak egymásra, tehát ott fogdossa a kezemet ahol és amikor csak akarja. Végül azért nagy levegőt veszek, nyugalom, nem kell egyből egymásnak esni, nem ezért hívtam fel, ha minden igaz. - Akkor még egyszer. Castor... ő Jack, a párom. Lényegében megmentette az életemet, ahogyan te is, szóval próbálj meg vele legalább valamelyest kedves lenni oké? - legalább egy kicsit igyekezhetne, csak nem várok el tőle olyan nagyon sokat. Nem kell megölelnie, meg egyből szentté avatni, csak legalább próbálja meg elviselni, mert igenis sokat köszönhetek neki és nem mellesleg szeretem és nem fogom elengedni a kezét. Elfogadja, vagy... megyünk.

Tárgy: A családi hármas Csüt. 21 Május - 21:55

Igaz a találkozót hatra beszélték meg, azonban már tíz perccel korábban megérkezett. Egyszerűen nem tudott mit kezdeni magával, annyira akarta látni a lányt. A lányt, akinek hónapokkal ezelőtt megmentette az életét. A lányt, aki pont úgy szedett össze a földről, mint egy kivert kutyát. Nem volt szokása a túlzott empátia, azonban mikor összeverve rá talált, egyértelmű volt, hogy a fiatalt nem hagyja kallódni a nagyvilágba. Mindig is a szívén viselte azok sorsát, akiket valami atrocitás ért, és őt nem egy ember állta körbe azon az éjszakán. Hogy a drog miatt tették volna? Végül is a kérdés teljesen felesleges, minek után az egyikük meglógott, a másikuk pedig megmurdált. Igen, Harvell keze által.
A lány sokkos állapotban lézengett napokig, minek következtében nem tudott érdemleges információval szolgálni. Az bizonyos volt, hogy nincs hozzátartozója és mint olyan, teljesen egyedül áll a hatalmas világban. Castor pedig, mint minden ember esendő volt. Áldozatul esett, és mintegy pótapaként gondolt magára. Hiszen ex nejének gyermeket nem csinált, azonban valahogy sosem állt távol tőle az apa szerep, így tehát egyik napról a másikra azon kapta magát, hogy lett egy gyönyörű tini lánya, aki igaz nem a nevét viseli, azonban pont úgy kergeti az őrületbe, ahogyan azt a nagy könyvben megírták.
Egy ideje már nem beszéltek. Nem azért, mert nem szeretett volna, hanem mert a kisasszony ismét kétes üzelmekbe keveredett. Belülről a méreg majd szétvetette, hiszen ő fedelet adott neki, etette, itatta, a lányaként kezelte és lehozta a szerekről. Erre mi a hála? Hogy a kis taknyos ismét elkezdi ugyanazt, amit már ezelőtt is. Egyetlen reménysége az a nyamvadt iskola volt, azonban hogy a falak között mi zajlik, arról nem igazán sokat tudott. Megkérdezni nem akarta, és még nem jelentettek irányába semmi törvényen kívülit, így tehát még bízott és hitt abban, hogy Josenak megjött az esze, már ami a szereket illeti.
Fel-alá járkált, és idegességében elszívott három szál cigarettát egymás után. Nem volt láncdohányos, de azért a kellemes nikotint sosem vetette meg. Az pedig hogy meglátta a fogadott lányát kézenfogva megérkezni egy ficsúrral… nos arra késztette, hogy a negyedik szálra is rágyújtson. Összeszűkült szemekkel figyelte a fiatal fiút, és hiába a lány miatt érkezett, valahogy most képtelen volt arra, hogy rá összpontosítson.
- Te meg ki a rák vagy, és miért fogdosod a kezét? – tette fel a nem túl barátságos kérdést, majd tornyosult a fiú felé, mint egy hatalmas szekrény.

Tárgy: Re: A családi hármas

» Családi összejövetel
» Családi összejövetel 2. menet