Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Tárgy: Re: Dr. Moira MacTaggert Szomb. 16 Május - 14:28
Elfogadva!
Awwwww Nagyon tetszik, komolyan. A jellem leírás már önmagában is baroim jó lett, tökéletesen visszaadja a várt karaktert és látszik, hogy utána is olvastál az előzményeinek, főleg hogy az ET-ben szerepel Nikola is, sőt most még olyasmi is eszembe jutott, hogy szívesen összefutnék veled Ravennel akár, ha már így emlékszel a kék nénire. Nagyon szépen fogalmazol és izgalmas volt olvasni a soraidat, szóval biztos vagyok benne, hogy a játéktéren is remekül megállod majd a helyedet. A gifjeid tökéletes választások, úgyhogy semmi hibát nem találok a lapodban. Ami még külön tetszik az eddigieken kívül is, a vicces formában kitöltött képesség. Szóval le a kalappal, foglalóznod se kell már azt hiszem, canon kari révén, és remélem Moira 2.0 már tényleg eljut a professzorhoz.
Moira..MacTaggert
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Rose Byrne
Hozzászólások száma : 15
Kor : 40
Tárgy: Dr. Moira MacTaggert Pént. 15 Május - 18:12
Dr. Moira MacTaggert
Never let the truth get in the way of a good story.
Userinfo: Főkarakter: Moira MacTaggert
Név:Dr. Moira Kinross MacTaggert Mutáns név: tessék? Születési dátum és hely: 1955. május 6. Brooklyn, New York, USA Besorolás: Ember (mégpedig CIA-ügynök)
Képesség(ek):
Elsődleges képesség: gyors és alapos ügynök Osztályozás: számít, ha remek palacsintát tudok sütni? Aktiválódás: 5 évesen kezdtem sütni édesanyámmal; 12 évesen íratott be harcművészeti-szakkörre Képesség jelenlegi szintje: Lássuk. Már lassan hét éve, hogy a CIA-nál dolgozom, és ami kezdetben nem volt több unalmas - és porszagú - aktatologatásnál és a kávé-automata rugdosásánál, mára hivatássá, szenvedéllyé nőtte ki magát. A legjobb ügynökök egyike vagyok, mert nem riadok vissza a kihívásoktól, precízen, hozzáértően dolgozom - a társaim néha furcsállják, hogyan fér ennyi erő - és olykor irányító-hajlam - egy olyan törékeny nőbe, mint amilyen én vagyok. Képesség távlatai: Majd a nyugdíjazásom után visszajövök, és elmesélem, mire jutottam.
Jellem:Egy park. Egy csók. Mond, te mit tennél, ha az életed elmúlt heteiből hirtelen semmire sem emlékeznél? Ha nem látnál mást, csupán a foltokban napszítta gyepet, ha nem hallanál, csak a fák szüntelen suttogását a tavaszi szélben. Ha nem éreznél, csak egy ismeretlen csókját, ami – nézzünk szembe a tényekkel, MacTaggert ügynök – valószínűleg a drog hatása, semmi egyéb. Hiszen ezek bármire képesek. Sosem kaptam választ arra, kikről beszélnek a munkatársaim, az utóbbi időben mégis ez jutott számomra osztályrészül. Fejcsóválások, cinkos összekacsintások a hátam mögött. Mintha cirkuszi látványosság lennék, a ketrecemen táblával: „Íme, Dr. Moira MacTaggert, aki azt hitte, látott valamit, pedig valójában napokig bekötött szemmel, anyaggal a vérében ült egy sötét szobában az amerikai elnökök neveit sorolva.”
Azelőtt – pontosabban nem is tudom, mi előtt – nem titkoltam, milyen nagy mellénnyel, milyen magabiztossággal vágok a megbízásoknak. Azelőtt a feletteseim mosolyogva a vállamat veregették, mert tudták: ez a nő – bár csak egy nő, és ezt nem is mulasztották el gyakorta az orrom alá dörgölni – jó a jók között is, sokra viheti. Pedig soha nem próbálkoztam egyiküknél sem, éppen ellenkezőleg: a féltestvéremmel ellentétben mindig követtem a játékszabályokat. Szilárd voltam, eltökélt, magabiztos, logikus. A doktori disszertációmat is komolyan védtem. (Talán ez a csendes mozdíthatatlanság a sajátja minden olyan lánynak, akinek az apja félrelép?) Azt hiszem, a munkatársaim is kedveltek. Állandó társam sosem volt, az emberek jöttek-mentek mellettem. Mindegyikükkel jó kapcsolatot ápoltam. Máig nem vagyok hangos, de annál irgalmasabb, a szívem azonnal megesik bárkin, és ezért gyakran az újoncok bevezetését is rám bízták. Szerettem az életem, mert forgalmas volt, nekem pedig gyerekkorom óta fontos a pörgés. Szerettem – és azt hiszem, ma is szeretem – a kalandot, a veszélyt, az adrenalint. Adrenalint? Evan biztosan nevetne, hiszen számára mindig én voltam a komolykodó nővér. A könyvmoly, a döglött hal. Most, mikor ezeket a sorokat írom, olyan távolinak érzem a gyerekkori csínytevéseket – talán nem baj, hogy elmúltak. Most, mindent átlátva és megértve a kínos felnőtt-életből, amiben apánknak része volt, nem tudok többé gyomorgörcs nélkül gondolni arra, amit Elijah tett mindkettőnkkel.
Valószínűleg ez is a részemmé vált az évek során. Harcos vagyok, de semmiképp sem az igazságé. A könyörület mindig sokkal többet jelentett számomra. Bár sokszor vissza kell fognom magam ma is, nehogy mások szavába vágva – igen, okoskodva -, mások babérjait learatva ügyeket oldjak meg. Egy nőről, még ha génkutató is, senki nem feltételezné, hogy vág az esze. (Legalább is az én munkahelyemen nem. Mondhatjuk, a Dr. előtag a nevemben csak divatos kiegészítő sokak számára.) Ezen felül? Nos, azelőtt, hogy hetek kiestek volna az életemből szerettem olvasni. Mániákusan faltam a klasszikusokat, moderneket, posztmoderneket, az antikvitás sem okozott nehézséget. Édesanyám korán befogott a konyhába, ezzel is enyhíteni próbálta a férje csalárdsága miatt érzett fájdalmát, és igazán tehetségesek bizonyultam. Céges bulikra – hű, milyen nagyvilágian hangzik egy brooklyni lány szájából! – mindig én viszem az ételt, ezzel is megspórolva a partiszervizre költött pénzt.
Talán az egyetemi évek járultak még leginkább hozzá érdeklődési köröm horizontjának kiszélesedéséhez. A génkutatás – egyáltalán, az emberi test titkai – mindig is a szenvedélyem volt, ám a felsőoktatásban ehhez olyan mellékágak társultak, mint az angol humor szeretete, az orosz és a francia nyelv, illetve a zongorázás. (Ez utóbbiban sosem voltam túl tehetséges, nagyjából a horgolással és a szelektív hulladékgyűjtéssel együtt abbahagytam.) Sosem voltam vegetáriánus, és nem olvasok vicckönyveket sem. Számomra a humor mindig valami gyönyörű és spontán – igen, Evan, van humorérzékem is! Nem dohányzom, eperborral viszont bármikor ki lehet csalogatni az íróasztalom mögül. Rühellek szőnyeget mosni, de szeretem a rendet, amit csak ritkán tartok meg. És igen, jól látod – itt állok, előtted, harminckét évesen, nem vagyok férjnél, nincsen gyerekem. Igen, még léteznek olyan nők a harmadik X-en túl, akik nem rohannak terapeutához, nem sietnek mellplasztikára vagy ajakfeltöltésre. Hozzáteszem, mindig is vágytam saját családra. De nem fogok bármibe fejest ugrani csak azért, mert már a koromból az következne. Mindig is ilyen voltam.
Kinézet, megjelenés: Dr. Moira MacTaggert, CIA-ügynök. A névjegykártyámon látható fotót a munkába állásom után másfél héttel lőtték. Náthás voltam, vörös orrú, akár Rudolf, a rénszarvas, és azt a bordó garbót viseltem, amit otthon szoktam, mikor csak be akarok bújni a kanapé sarkába egy jó regénnyel. Összességében tehát nem a névjegyemen mosolygó Papírzsepi-tündér az, akivel minden nap villogni kívánok, valahányszor bemutatkozom. Moira MacTaggert ügynök ugyanis sokkal elegánsabb, feszes ceruzaszoknyát, szürke garbót és blézert visel. Szedi a szemöldökét, gyantázza a lábát, aprólékos műgonddal, de könnyedén sminkel. MacTaggert ügynök asztala roskadozik az aktáktól – újabb ügy, még egy, még egy -, ezért nincs hely rajta érzelgős családi fényképeknek. A felső fiókban mentolos rágót tart, öngyújtót, és kuponokat gyűjt a kávézáshoz. Rendszerezve, ABC-sorrendben. Mindenről feljegyzést készít. Fekete, vékony keretes szemüveget visel, mert a szeme sokszor elfárad a koncentrálásban.
Ezzel szemben az a Moira, akit hétvégente a konyhámban, a nappalimban, a fürdőmben látok, egészen más. Mikor MacTaggert ügynököt az aktáival és a határidőnaplóival magam mögött hagyom, mindig meglep, milyen kényelmes lehet egy egyszerű farmer is. Olyankor hétköznapi nő vagyok, mint bárki más, hétköznapi ízléssel. Kiengedem a hajam, lapos talpú cipőt húzok, és az ilyen nyugodt napokon nem étteremben eszem, hanem magamnak főzök. Egy személyre. Semmi különös. Azt hiszem, a munka világából kiszakadva én magam is nyugodtabb vagyok, ez pedig látszik a külsőmön is. Nem karikás a szemem, órákat lustálkodom reggelente az ágyban, egy jó könyv társaságában. De erről szól a pihenés, nem igaz?
Előtörténet:Egy park. Egy csók.
Zihálva, verítékezve ébredek. Négy éve tartanak már fogva a különös álmok, melyek olykor visszahúzódnak, mégsem szabadulok tőlük hosszabb időre. Pereg, akár egy film, egy különös, furcsa és nyomasztó film. Arcok bukkannak fel az elmém kútjából, akiket sosem láttam, valahogyan mégis ismerősnek tetszenek. Reménytelen hajsza – üldözöm, de elérni mégsem tudom. Kék bőr, aranysárgán villanó szemek. Mindig látom, női arcba ágyazódva, és kísért éjszakákon át, mert meg sosem érthetem. Különös álmok ezek. Egy másik élet elfeledett képei, vagy csupán az agy meglepő kreativitásának szüleményei?
Visszadőlök a párnák közé, és hangosan, lassan kifújom a levegőt. Négy éve már, hogy heteket kivágtak az Időből számomra, a rejtély azonban még mindig megoldatlannak látszik. Az elején azt hittem, beleőrülök. Kísértett minden apró részlet. Mikor lehunytam a szemeimet, arcok cikáztak a sötétségben. Tiszta, lobogó kék szemek – olykor még egy férfi hangját is hallottam, amint azt mondja: „Ez mutáció, egy igen mutatós mutáció.” Megrázom a fejem; kezdek nevetségessé válni. Néhány éve teljesen eltemetkeztem a kutatásban. Úgy éreztem, nem elégedhetek meg az űrrel, ami bennem tátong. Tudtam, nem lehet véletlen – az álmok, az arcok, a hangok mind egy irányba mutattak. Ösztökéltek, hajtottak tovább, így egy pillanatra sem torpantam meg. Mostanra azonban már annyian kinevettek, kigúnyoltak, hogy fogalmam sincs, mit tegyek. Mintha szellemeket kergetnék, bekötött szemmel.
Az ágy szélére ülök, iszok pár kortyot az éjjeli szekrényen álló pohárból. A víz íze áporodott egy kicsit, fogalmam sincs, mióta áll ott, de ezúttal nem érdekel. Az alvó Brooklyn szuszogása beszűrődik a tavaszi hőségben nyitva felejtett ablakon. Érdemes tovább küzdeni? Ez a kérdés kering bennem, mintha csak maró füstgomolyag lenne a légcsövemben. Mit kerestem én idáig? Mit művelek? Bolondot csinálok magamból álmok és sejtések kedvéért.
De hát Appletonnal messzire jutottál, turbékol azonnal egy hang valahol, az elmém egy elrejtett kis zugában. Mérgesen visszadőlök az ágyra, tekintetem mereven a plafonra szegezem. Őrültség lenne folytatni. Őrültség lenne abbahagyni, mikor már ilyen messzire jutottál! Az álombeli csók ízét még mindig érzem, miközben felkattintom az olvasólámpát. A franciaágy másik oldalán sok-sok újságcikk hever, összeollózva, és néhány mappa, amit a munkahelyemen nem volt időm átnézni, s ezért hazahoztam. Befejezhetném, ugye? De hogyan tegyem? Hogyan, mikor a megoldás csupán egy karnyújtásnyira van? – Beszélek Mr. Appletonnal, még utoljára. Abból nem lehet baj. Egyébként is, azt ígérte, egy hónap, míg kiképzi az emberét. Azután felkeresem a Professzort – egyezek ki végül önmagammal, mielőtt leoltanám a villanyt. S egyszeriben ezernyi szempár szegeződik rám a sötétben. Elfeledett alakok a soha-meg-sem-történt múltból.
A hozzászólást Moira MacTaggert összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 17 Május - 16:16-kor.
Kezdőlap 
by 
Nagyon tetszik, komolyan. 
A jellem leírás már önmagában is baroim jó lett, tökéletesen visszaadja a várt karaktert és látszik, hogy utána is olvastál az előzményeinek, főleg hogy az ET-ben szerepel Nikola is, sőt most még olyasmi is eszembe jutott, hogy szívesen összefutnék veled Ravennel akár, ha már így emlékszel a kék nénire. 
Nagyon szépen fogalmazol és izgalmas volt olvasni a soraidat, szóval biztos vagyok benne, hogy a játéktéren is remekül megállod majd a helyedet. A gifjeid tökéletes választások, úgyhogy semmi hibát nem találok a lapodban. Ami még külön tetszik az eddigieken kívül is, a vicces formában kitöltött képesség. 
Szóval le a kalappal, foglalóznod se kell már azt hiszem, canon kari révén, és remélem Moira 2.0 már tényleg eljut a professzorhoz. 
