Diego & Violet - Az igazság néha fáj

Diego & Violet

♬ Black rain ♬

Még mindig megmosolyogtat, amikor valamit rosszul mond és nem azért, mert zavaró lenne, vagy mert kinevetném őt. Egyszerűen csak bár nem szándékosan teszi, de olyan édes módon, amit nem lehet nem mosollyal jutalmazni. Általában meg értem így is, hogy mi az, amit mondani akar, nem arról van szó, hogy nem, maximum jobban oda kell figyelnem kicsit, hogy tényleg teljesen összeálljon a kép. A mostani megjegyzésére is egy mosollyal telt bólintás a válasz. Fokok, létrák, fokozatok, értem én, de azt hiszem ettől még mindig nem szeretnék kopasz lenni, szeretem a hajamat, jobb ha marad így, ahogyan most van.
- Akkor, ha rajtam múlik, akkor megtartom. - azt hiszem már így is az egyediségemet tükrözik a hosszú szőke tincsek. Azért ritka az embereknél az ilyesmi, mármint a szőke haj maga, nekem pedig eleve nincs belőle kevés és még csak az se nagyon merült fel bennem, hogy esetleg levágassam. Szeretem én így hosszan, maximum melegebb időben fogom össze, hogy ne melegítsen annyira, de valahogy sosem merült fel bennem, hogy ritkítsak rajta. Tudom azt is, hogy rosszul esik neki, ha Willt emlegetem, de ettől még meg kell vele is beszélnem ezt. Valahogy nem hiszem, hogy neki tetszene, ha elmennék Diegoval, főleg nem egy hosszú utazásra, az viszont biztos, hogy kellemetlen és kényelmetlen is lenne egyben, ha mondjuk együtt mennénk mindhárman, ezt meg se merném kockáztatni.
- Tudom Diego, eddig is vigyáztál rám. - itt az iskolában is, még ha nincs is rá itt helyben feltétlenül szükség, én legalábbis nem tudtam róla. Arról a kis önálló nyomozásáról pedig főképp nem volt halvány sejtésem sem, amit véghez vitte. Na igen, ha tudnék róla, azt sem tudom, hogy arra hogyan reagálnék. Nem tudom, hogy rossz néven venném e a dolgot, főleg hogy egyelőre még sejtelmem sincs róla, hogy a háttérben nem épp jó dolgok sorakoznak. Az utolsó szavaira már csak egy hálás mosolyt kap. Tudom, hogy neki ez nem lenne gond, de nekem mégis csak furcsa lenne, hiszen barátok vagyunk, ez pedig nem lenne egy olcsó utazás, akkor is furcsa lenne, ha ő fizetné ki nekem az egészet. Majd összespórolok rá, vagy valahogy... meglátjuk, hogy egyáltalán mennyire lesz erre lehetőség, ezt még Willel is meg kéne beszélnem... És itt említi meg a nevét, először nem is értem, hogy miért, mi köze neki hozzá. A legrosszabb az, hogy az arckifejezése aggodalomra ad okot egyértelműen és nem tudom, hogy ezt hová tegyem fontosan, ezért fogom meg automatikusan a kezét... mert érzem én, hogy valami nagyon nincs rendben.
- Hogy... hogy érted ezt? És egyáltalán ki mondta neked? Ez van abban a levélben? Te kutattál utána? - kérdések, az elsők a kérdések, nem is kevés, hiszen hirtelen még nem tudom hová tenni ezt az egészet, bármennyire is próbálom, szeretném. Azért ez nem olyasmi, amit könnyű feldolgozni, vagy ép ésszel felfogni. Kutatott Will után. Tudom, hogy nem kedveli, hiszen mégis csak miatta nekünk... de akkor is, nyomoztatott az után, hogy mit csinál? Engem akart óvni, vagy azt akarta, hogy mindenáron derüljön fény valami titokra, turpisságra, amit aztán felhasználhat majd ellene? El vagyok képedve, meg vagyok lepődve és egyelőre még valahogy a szavai jelentőségét sem fogta fel, a tényt, hogy Will... gyilkos?

Violet & Diego ©

Soy feliz de compartir cada instante de mi vida a tu lado.

A mosolyát viszonozom, melegséggel tölti el szívem és remélem, hogy az övébe is boldogságot tudok költöztetni. Hazudhatnám magamnak, hogy ez így tökéletes. Nem teszem. De nem kesergek semmin, mert amíg Violetet boldognak látom, addig mindennel hajlandó vagyok kiegyezni. Mert ez nem csak egy szerelem a sok közül. Annak, aki olyan, mint én, ez minden, s semmi sem érhet fel vele. De valakit szeretni azt is jelenti, hogy megadod neki a szabad élet lehetőségét, a saját döntéseit engeded meghozni neki, s közben érezteted, hogy mellette állsz. Nem számít, hogy mi történjen, mindig ott leszel vele. Hát így kívánok Violet támasza lenni. Mert ha kényszeríteném bármire, ha nyomást gyakorolnék rá, akkor ellopnám az egéről a Napot, a fényt, azt amitől önmaga lesz. És ezt senki sem érdemelné meg, különösképpen ő nem, ennyi szenvedés után.
- Vannak fokok. Létrának. - jegyzem meg csibészes vigyorral. Ha kopasz lenne, akkor is szeretném, de nem tudom, hogy jól állna-e neki. Egyébként meg fokozatokra gondolok.
- Gyönyörű a hajad is. - próbálom megvilágítani a kérdést arról az oldalról, ahonnan én látom. Persze remélem - vagy talán tudom is - hogy nem hiszi, hogy meg akartam sérteni. Ha így lenne, nem mosolyogna rám. Ezért mertem én is nevetni.
- Természetes! - bólintok, lenyelve ezzel a kést, amit a szívemben megforgat a helyzet. Nem azért, mert Willt emlegeti, hanem azért, ahogyan. Szeretettel. És ez nem baj, szeresse őt, szeretheti, de annak fényében, amit tudok össze fog törni ez az illúzió. S előre fáj, hogy fájdalmat okozok neki.
- Nem fontos aggódjon mindketten, vigyáznék rád.
Büszke vagyok arra, hogy megy a feltételes mód, s most még jól is hangzik. Mert nem akarom, hogy készpénznek és kötelességnek érezzen valami olyat, ami egyáltalán nem az. Döntések, ahogy mondtam már. Sajátjai. Joga van hozzájuk, ahogy mindenkinek.
- Szívesen ajándékoználak, de ahogy neked legjobb. - hagyom ennyiben a dolgot, hadd emésztődjön, nem akarok a házba ajtóstul rontani. Különben is jön az a lavina magától is.
- William-- - sóhajtok fel, s inkább visszateszem farzsebembe a levelet. Kívülről tudom, hogy mi áll benne.
Leülök a kútkávára - nem is emlékszem mikor álltam fel onnan, a valahogy nem figyeltem a mozgásomra, talán le sem ültem még, csak akartam - és kezemet nyújtom Violet felé. Nem kell megfogja a kezemet, de ha segítene végighallgatnia, akkor jelzem neki ezzel, hogy megteheti.
- Will nem az, akinek hiszed magát. Tesz dolgokat, rossz dolgokat. Mindazt, amiről tudod, hogy nem teszi. De igen. Szerettem volna mond, hogy jó ember, de tartok az, hogy nem tehetem. Gyilkos és marad az.
Persze ezt nehéz így kimondani, meg elég rövid és zanzás verzió, de egyelőre nem terhelném a felesleges részletekkel Violetet. Hagyom neki, hogy a saját tempójában dolgozza fel. És ha kérdez, válaszolok neki. Ha dühös lesz és ki kell adja magából, nem fogok tiltakozni. Ha segítek vele, bármit megteszek. Itt vagyok neki. Itt is maradok.

Praise You In This Storm & dress & others

Diego & Violet

♬ Black rain ♬

- Tudom Diego és nem is tudod, hogy milyen hálás vagyok érte. - bár talán tudja és a mosoly is ezt mutatja. Azért jó dolog, hogy valaki melletted áll és segít, hogy fontos neki, hogy hogy vagy, hogy segítsen, hogy jobban legyél, hogy tenni próbál azért, hogy rendben légy. Talán nem szép tőlem, hogy Diegot talán ilyen téren kihasználom. Ki tudja talán van, aki erre azt mondaná, hiszen tudom, hogy ő... hogyan érez, vagy leglábbis erőtelesen sejtem, de ettől még nem akarom eltaszítani, mint barátot. Ha egyszer ő így ezt kezelni tudja, akkor mégis miért tenném? Ha jó valakivel, ha boldog vagy vele, akkor önként nem fogod kiadni az útját, főleg mert amúgy is ide járunk ugyanabba az iskolába, elég kellemetlen lenne folyton kerülni egymást, csak hogy ne legyen kényelmetlen egy-egy találkozás mondjuk a folyosón, vagy az ebédlőben. Azt viszont még most is úgy gondolom, hogy ő igazán őszinte jellem és valahogy nehéz azt gondolni róla, hogy bárki előtt titkolózna, ő egyszerűen nem olyan.
- Szóval a kopaszság már nem is állna jól nekem? - széles mosollyal kérdezek vissza, de persze egyetértek, tényleg nem hiszem, hogy kopaszon jól mutatnék. Egyébként is elég erőteljesen jellemez a szőke haj, ha kopasz lennék az számomra is felettébb fura lenne és szokatlan, remélem, hogy soha nem kerül sor ilyesmire, bár bennem most így hirtelen fel sem merül, hogy esetleg betegség miatt is lehet ilyesmi. Túl sok a gondolat most a fejemben ahhoz, hogy ilyen mélyen át tudjam gondolni a dolgokat, az összefüggések keresése most nem megy a legjobban.
- Végül is... jó lenne, szívesen mennék, csak tudod meg kell beszélnem majd Willel is és elkérni magamat a nagynénémtől, de tényleg jó lenne. - én élvezném és Diego nem olyan, aki kihasználna bármiféle helyzetet is. Eddig sem tette még akkor sem, amikor sikerült leöntenem magamat azzal a nagy adag vízzel, amikor eltörtem a csapot, pedig akkor aztán rendesen bőrig áztam és szépen átlátszott rajtam minden, de ő időben szólt és nem lesett, úgyhogy... igen Diego tipikusan az a jó fiú jellem, de ezt Will egyáltalán nem biztos, hogy így gondolná és elfogadná, hogy csak úgy egy másik sráccal elutazzak akár napokra, vagy egy hétre, főleg nem olyan messzire egy másik kontinensre. - Oh, de hát ez... az a jegy biztosan nagyon drága lenne. Majd megkérdezem a nénikémet, hogy lehet-e mondjuk születésnapi ajándék, vagy... születésnapi és karácsonyi egyben. - javítom ki magamat egy mosollyal, próbálva a helyzet talán Will miatti kényelmetlenségét oldani. Na igen az a jegy nem olcsó és nem biztos, hogy a szülinapi ajándék ára fedezné, de azt még sem akarnám, hogy ő hívjon meg. Az már olyan... személyes dolog, és igaz hogy jó barátok vagyunk, de akkor sem biztos, hogy az ilyesmi jól venné ki magát és én is rosszul érezném magamat, hogy ilyen sokat költ rám.
Az előkerülő levélre viszont már határozottan meglepetten pillantok, hiszen nem tudom, hogy mi is lehet benne és főképp, hogy mi köze van Willhez, no meg hogy neki mi köze van Willhez, ami miatt levélben szerepelne. Nem igazán értem, ezért végül cska megrázom a fejemet és nem veszem el a papírt.
- Ha rossz hír... inkább mondd el kérlek. - úgy jobb lenne. Azt sem tudom, hogy mi ez, és hogy miért van nála. Vajon kutatott Will után, mert aggódott értem? Még hirtelen azt sem tudom, hogy ha így volt, akkor ezen most ki kellene-e akadnom, vagy mérgesnek lenni. Nem tudom... de eléggé furcsán ér a dolog még most is. Talán tényleg erről van szó, féltett és tudni akarta, hogy minden rendben van-e Will körül, főleg azok után, ami kiderült. Ez talán még érthető is, bár nem biztos, hogy jól fog esni, hogy a hátam mögött csinálta. Nem véletlen, hogy még a nénikémnek se mondtam semmit erről az egészről, mázli, hogy azóta is a suliban vagyok, nem aludtam otthon... így legalább nem tud a rémálmokról és még véletlenül sem derült ki a dolog.

Violet & Diego ©

Soy feliz de compartir cada instante de mi vida a tu lado.

- Ha valamiben tudok segít, szólj. Vagyok itt. - mosolygok rá bátorítón. Nincsen olyan a világon, amit nem tennék meg érte. Talán ölnék is, ha valaki az életére törne. Ezt nem tudom. Pacifista voltam mindig is, éppen ezért érintett olyan mélyen az, hogy pont egy ilyen csodálatos lányt vert meg a sors azzal, hogy elvesztette a szüleit, majd pedig a gyilkosuk markába került. És még csak nem is tud róla. Vagy legalábbis nem mindent abból, ami a levélben áll, amit dugdosok.
- Az vagyok. - bólintok. Ha ingben lennék, akkor most igazgatnám meg a nyakamnál, mert túl szűknek találnám a gallért. Igaza van Violetnek, nem vagyok az, aki hazudni szokott, éppen ezért pláne biztos kezdek lenni abban, hogy elmondom neki az igazat. Csak nem tudom hogyan is álljak elő vele. Nehéz megbántani azt, akit szeretünk.
- Ez igaz. Kopasz volnál biztos nem. - nevetem el magam. Persze aztán el is szégyellem valamilyen szinten, hiszen van az a betegség, ami miatt kihullhat az ember haja, márpedig én akkor is Violet mellett lennék, ha beteg volna - nem, mintha ezt kívánnám neki - szóval talán nem voltam épp körültekintő ezzel a válasszal. De csibészes-kedves mosolyom mögött talán meglátja azt, amire valójában gondoltam a viccesnek szánt megjegyzéssel.
- Igen. - bólintok helyeslőn. - Rég voltam otthon, egyedül nem mennék. Veled szívesen.
Ennyit talán megengedhetek magamnak, s akkor sem bánom, hogyha megint Will kerül szóba. - A jegy miatt ne fájjon fej. Ha velem mennél, én meghív téged. - jegyzem meg teljes komolysággal. Nem alamizsnaként ajánlom fel, egyszerűen csak így tartom gálánsnak a dolgot. Úriemberesnek ha úgy tetszik. Nem teszem hozzá, hogy "ha Will nem bánja". Ez egyrészt kettejük dolga, másrészt meg pont Will elől szeretném elvinni egy picit Violetet.
- Nos ez nehéz kérdés és válasz. - sóhajtok fel, s karcolom meg hangommal a szomorúság érzelmi régióit. - Mondjam, vagy olvasnál levél? - veszem ki kezemből a gyűrött papírost, s tartom kettőnk közé. Bánnám, ha megharagudna rám, de inkább én legyek a rossz hír hozója, mint Will Violet tönkretevője. Az utóbbit nem hagyom!

summer nights & dress & others

Diego & Violet

♬ Black rain ♬

Tudni akartam, hiszen bármikor találkozhattam azzal, aki tönkretette az életemet úgy, hogy még csak nem is tudok róla. Egyszerűen úgy éreztem, hogy ha azt se tudom, hogy ki ölte meg őket, hogy miért, hogy az egész csak valami véletlen volt-e, vagy miért történt, akkor... képtelen vagyok ezzel élni, ha megtudhatom a választ. Megtudtam, és persze nem lett jó tőle, de én döntöttem így igaz? És sikerült végül rendbe is tenni ezt magamban, sok szenvedés, sok sírás és sok őrlődés után, de azt hiszem jól lennék... ha nem folyna néha össze a valóság és a képzelet... az ébrenlét az álommal. Valahogy nem sikerül teljesen felébredni, ha felkelek és még nem tudom, hogy ezt hogyan fogom tudni majd magamban... elrendezni, pedig valahogy kell, valahogy jobban kell lennem idővel, hátha elmúlik. Peter tudja... megkérdezem majd, talán mond valami támpontot, talán nem tart örökké ez az állapot, a folyamatos zavarodottság.
- Igen, ő tudja, de talán van valami... más út, amitől jobb lesz, legalábbis remélem. - tényleg reménykedem benne, hogy ez elmúlik, ha kell... nem tudom, feláldozom újra, talán még jobb is lenne, ha Will arcát látva nem ugranának be azok a rémes véres képek, maximum már tudnám, hogy ő az, tudnám miért történt, de nem kellene gondolnom is rá. De sejtelmem sincs, hogy Peter ezt vajon képes-e elintézni, vagy ez nem így működik?
- Pedig te nem vagyok olyan, neked nem szokott vaj lenni a füled mögött. Úgy érzem... tudod, az az őszinte típus vagy. - mondom ki valahogy gondolkodás nélkül, mert hát így ismerem meg őt. Tényleg nem szokott mást mondani, mint amit igazából gondol és most mégis úgy fest, hogy erről van szó. Valami van... de talán csak apróság, amivel nem akar terhelni? Pedig engem semmivel sem terhel. Lehet, hogy nem úgy alakult, ahogyan szerette volna, de örülök, hogy barátok lehetünk ettől még, mert kedvelem... komolyan kedvelem és nem akartam volna elveszíteni. Most is jól esik a jelenléte, az ahogyan megszorítja a kezemet, mielőtt elindulunk. Sokat segít, segít itt maradni minden tekintetben a földön, hogy ne azok a rémes képek tolakodjanak a fejembe.
- Kedves tőled, de hidd el minden nem áll jól nekem. - mosolyodom el. Hát erről van szó, ő mindig kedves és figyelmes, mintha csak nem is találhatna bennem hibát, ami egyben valahol félelmetes is, hiszen azért bennem is van bőven hiba, és ha valaki túlságosan tökéletesnek lát téged elkezdesz félni tőle, hogy talán idővel észreveszi a hibáidat is és... annak ki tudja, hogy milyen következményei lesznek. Teszem azt rájön, hogy már annyira nem is kedvel, ha nem vagy annyira tökéletes. Azért remélem, nem így lesz, mert... Diego csodás támasz nekem itt és bár ez önzően hangozhat, de nem akarom elveszíteni.
- Úgy érted, hogy Spanyolországot? - jól van itt azért kicsit majdnem leesik az állam, talán érthető módon, hiszen nem épp a szomszédba való kiruccanásról van szó most. - Oh, hát az remek lenne, csak hát tudod... Will és messze is van és biztosan nagyon drága a jegy, de majd egyszer talán sikerülhet. - nem akarom kerek perec azt mondani, hogy nem, főleg mert szívesen mennék. Legbelül komolyan szívesen nézném meg, mert meseszép ország lehet, de hát ketten vagyunk a nagynénémmel, nincs olyan sok pénzünk, és a repülőjegy biztosan drága, meg aztán olyan messzire az ember nem két napra megy és nem tudom, hogy Will mennyire értékelné, ha én pont Diegoval mennék el valahová. Azért ez... elég bonyolult. Ezek után, hogy pont őt említi, mint baj, arra csak még inkább elkerekedik a szemem és meg is torpanok menet közben.
- Willről... a vaj? De hát hogyan, vagy micsoda? - tudom, hogy nem kedveli és ez teljes mértékben érthető is, de... akkor meg mit tud róla, mi az a vaj, amiről szó lehet, amit olyan nehéz nekem elmondani, mert azt látom, hogy nehéz, ha már azóta ott van az arcára írva a gondterheltség, hogy összefutottunk itt.

Violet & Diego ©

Soy feliz de compartir cada instante de mi vida a tu lado.

Már akkor sem értettem, hogy miért akar emlékezni olyanra, ami fájdalmat okoz neki, de nem tiltottam, nem fejeztem ki ellenérzéseimet. Egyrészt azért, mert nem vagyok az apja, a bátyja, csak egy barát, másrészt pedig azért, mert valahol hittem és hiszek is abban, hogy bizonyos dolgokat magunktól kell megtapasztalni ahhoz, hogy rájöjjünk, nem kellett volna. Vagy épp kellett volna.
- Peter nyilván tud, hogy amit beszél, való. – közlöm vele tulajdonképpen ezzel azt, hogy Peternek tudnia kellett, hogy mit beszél. Nem mondom, hogy orrolok rá, amiért kellemetlenséget okozott Violetnek, hiszen tényleg csak segíteni akart. Viszont ettől még nem esik jól látnom, hogy a nő, akit szeretek még mindig nem olyan vidám, amilyet megérdemelne.
Felsóhajtok, mint egy rajtakapott kisgyerek, amikor tudja, hogy nincs menekvés. A levelet még nem veszem elő, de ha Violet engedi, akkor a keze után nyúlok, s egy pillanatra megszorítom azt. Csak bátorítón, bár még nem mondtam neki semmit, de tudom, hogy amit a számon ki kell majd ejtenem, nem fog jól hangzani.
Talán egyszerűbb lenne megmutatni a levelet, mert akkor ha olvasná esetleg jobban elhinné, de én úgy vagyok vele, hogy inkább legyen rám mérges, de hallja tőlem – valaki olyantól, aki törődik vele – semmint egyedül hagyjam elmerülni a leírt betűk tengerében.
- Vaj, van. – sikerül megértenem a mondást, s használom is, ha már itt vagyunk. Nem könnyebb így sem, pedig felütésnek szántam, de kissé vérszegényre sikerült.
Elengedem a kezét és hagyom, hogy elsodródjunk valamerre másmerre a beszélgetéssel. Figyelek rá – nehogy azt mondja nekem valaki, hogy ez a férfiaknak nem megy, mert igenis megy – is meg arra is, hogy közben kitaláljam magamban, miképpen is szövegezzem meg a Willt illető dolgokat.
- Biztos a vörös is jól állt neked, de azért vigyázni bőr. Égés fáj. – teszem hozzá, nehogy azt higgye, hogy arra akarnám rávezetni, hogy bátran égjen csak le, úgyis szép lesz. Csodálatos a fehér bőre, olyan vele, mint egy igazi angyal, s vigyázni is kell rá. Én vigyáznék, ha hagyná. Bár ezen már rég nem kellene rágni magam, hiszen amit megígértem, azt megígértem. Nem nyomulok, Willt szereti, értem én. Nem is azért akarom neki elmondani az igazat, mert ezzel akarom magamhoz csábítani. Csak féltem őt és nem szeretném, hogy még jobban megsérüljön.
- Szívesen megmutatnám szülőotthon. Ha valamikor szeretnéd. – célzok Spanyolországra, s a falura, ahol születtem. Rég nem jártam ott, talán nem is kéne visszamennem, de valamiért szeretném, hogy Violet lássa. De persze előtte még túl kell élje a barátságunk azt, amit mondani fogok.
- Szóval a vaj. Williamről szól. Elmondhatom?
Ha nem akarja hallani, akkor nem most fogom elárulni neki. Akkor magam teszek pontot az ügy végére valahogy. De persze jobb lenne, ha ezt ők ketten tudnák elintézni valahogy, hisz az ő kapcsolatuk. Vagy inkább mondjam úgy: Vio magában rendezné le a dolgokat.

summer nights & dress & others

Diego & Violet

♬ Black rain ♬

Sosem akartam kihasználni őt, vagy a barátságát, mégis van, amikor úgy érzem, hogy ezt teszem. Nem vagyok annyira buta, hogy ne legyek tisztában azzal, hogy ő egyáltalán nem biztos, hogy csak szimpla barátként tekint rám. Csupán... visszahúzódott akkor, amikor én végül Will mellett döntöttem, de túlságosan zavaros volt az egész ügy. Kedvelem Diegot, komolyan kedvelem, de Willel csak azért nem volt esélyünk megismerni egymást jobban, mert a nénikém az egészet megpróbálta megtorpedózni. Azt pedig még sem tehettem volna meg, hogy mindkettejükkel próbálkozom és majd kiderül, hogy ki a fontosabb, az végképp nem fair. Döntenem kellett még akkor, amikor sejtelmem sem volt róla, hogy vajon tényleg jó döntést hozok-e meg, és akkor, amikor még arról sem tudtam, amit aztán Peter mutatott meg nekem.
- Nem tudom, én... nem hiszem. Peter azt mondta, hogy ezt vállalnom kell, ha akarom azokat az emlékeket és... én vállaltam. Ez volt az ára és nem hiszem, hogy vissza lehet csinálni. - sóhajtva rázom meg a fejemet. Kétlem, hogy ezzel valamit lehet kezdeni, vagy valahogy lehet javítani rajta. Attól tartok ez már így marad, vagy idővel rendbe jön valahogy... nem azt mondom, hogy magától, de talán majd elmúlik, csak még nem tudom mikor és hogyan. Csak nem marad meg ez örökké igaz? Ha feldolgozom önmagamban, akkor talán a rémálmok is megszűnnek majd. Elmosolyodom mégis, amikor a fülem mögé tűri azt a kósza hajtincset. Nem zavar... persze tudom, hogy Will nem különösebben értékelné, de engem akkor sem zavar, ennyi miért ne férne bele egy barátságba, főleg amikor jó érzés is és főleg, amikor... nem is vagyok épp a legjobban, hogy segítsen is nekem a dolog.
- Szóval egy kis vaj mégis csak van ott, pedig te nem szoktál titokzatoskodni. - a mosolyom töretlen, nem gondolom, hogy olyan nagy dolgot rejteget. Nem, belőle tényleg nem nézek ki effélét, mert eddig még mindig kedves volt velem és figyelmes. Sosem titkolózna csak úgy. Talán csak valami apróságról van szó, amivel nem akar most terhelni, mert mondhatni így is van elég bajom. Ez is csak a kedvességét mutatja a szememben, vagy megint túl naiv lennék, hogy folyton csak a jót feltételezem másokról?
- Meglepő, de a sok napsütés érthető, ha rád is hatással van. Rajtam viszont látni is. Egyszer olyan paprika vörös lettem, miután apuval túl sokat játszottunk a tóparton... fel sem ismertél volna. - szélesedik ki a mosolyom. Igen azért az jó, ha jó emlékekként is fel tudom őket már idézni. Nem csak a rosszat látom, nem csak azt, hogy meghaltak. Persze ilyenkor is fájó, ilyenkor is rossz arra gondolni, hogy ilyesmire már soha többé nem kerülhet sor, de... próbálok a szép emlékekre koncentrálni, még ha néha nehéz is.
- Nem is tudom. Azt hiszem... elutaznék valahova a nyáron, ahol még nem voltam sosem. Mondjuk Európába, messze ettől... mindentől kicsit. - az ki tudja, talán segítene. Talán jót is tenne egy nagy utazás olyan helyre, ahol a jól ismert dolgok nem vesznek körül, ahol minden új és csak arra koncentrál az ember, hogy megismerje, hogy élményeket gyűjtsön. Soha nem jártam még messzebb, mint Los Angeles, ott is csak egyszer még kisebb koromban, azt hiszem talán rokonokat látogattunk meg. Akkor ültem először és utoljára repülőn is, de jó lenne valami más, valami nagyobb. Úgy sem szoktam költeni semmire, talán a nénikém is belemenne, és nem úgy értelmezné, hogy csak elpazarolom az örökségemet.

Violet & Diego ©

Soy feliz de compartir cada instante de mi vida a tu lado.

Figyelek arra,merit mond, mindig figyeltem rá. Nem csak azért, mert gyengéd érzelmek fűznek hozzá, egyszerűen csak megtanított arra az élet, hogy mindig oda kell figyelni minden körülöttem zajló dologra, mert sosem tudhatom, hogy mikor szaladnak ki a szálak az ujjaim közül.
- Igen, emlékszem. – bólintok, s jegyzek meg ennyit, de nem kívánok a szavába vágni, csak jelezni szeretném, hogy követem őt és igen, emlékszem minden egyes szavára, amit valaha mondott nekem. Nem erős túlzás. Ezek a tények, abszolút.
- Valaki nem tud segít? Visszacsinálni vagy olyas.
Mutáns vagyok én is, mint ő, meg mint ez a Peter nevű tanárunk, de ettől még nem tudom pontosan átlátni, hogy kinek a képessége mit okoz vagy milyen hatásokkal van a jelenre, esetleg miképpen visszafordítható. A rémálmok szörnyű dolgok, ha tehetném, akkor eltörölném az összeset, s ezt szívesen meg is mondanám Violetnek, de olyan íves, nevetséges romantikus képzet ez, amit inkább nem ejtek ki a számon. Csak finoman odanyúlok, hogy füle mögé simítsam egy szőke tincsét, majd visszahúzom a kezemet. Nem csak azért, mert olyan érzés, mintha túlmentem volna egy határon, hanem azért is, amit a magyarázatból megtudok.
- Óh. – nevetek fel karcosan, enyhe zavarral. - Egy nagyon kis vaj, talán. Fél kenyérre illő. Negyedre. – vallom be őszintén. Egyelőre nem kívánok előhozakodni a levéllel, van elég baja így is. Viszont nem is tartom tisztességesnek, hogy titkolózom előtte, sosem volt szokásom. Egyetlen dolgot rejtek, ez pedig a szerelem érzése. Bár szerintem azt is tudja, csak nem beszélünk róla. Will miatt. Mert tiszteletben tartom azt, ami közöttük van, amíg Violetet boldognak látom.
- Én is tudok égni, csak nem látni. – eresztek meg egy vigyort. A bőröm színén tényleg nem látszik, hogyha megég, de fájni azt tud és hámlani is. Bár ahhoz nagyon sokat kell a napon lennem, hogy megessen az ilyesmi.
- Mindig figyelek rád. Nem tudok nem. – fűzöm még hozzá az előzőekhez.
- És ha nem lenne zavar? Mit csinálnál szívesen? – odázom a kérdéssel azt, hogy elő kelljen hozakodnom a levéllel. Abban a hitben vagyok, hogyha a kellemessel kezdjük, akkor talán nem üt majd akkorát. Tévképzet, de jóleső elmerülni ebben. Nem akarom Viot bántani.

let it burn & dress & others

Diego & Violet

♬ Black rain ♬

Diegonak mindig is volt egy olyan különleges kisugárzása, ami miatt valahogy nehéz vele nem őszintének lenni. Igazából én magam sem tudom, hogy miért van ez, vagy hogy másra is ilyen hatással van-e, netán csak rám. Nem is számít azt hiszem egyáltalán, de úgy sem tudnám előle eltitkolni ezt az egészet. Azt is elmondtam neki, ami Willel történt, mármint amit Peter megmutatott nekem. Egyszerűen képtelen is lettem volna magamban tartani, hogy csak egyedül próbáljam meg feldolgozni, meg aztán képtelen vagyok elrejteni az érzéseimet. Nem tudtam volna mosolyogva végigsétálni a folyosókon, miközben amúgy totál ki voltam borulva az első sokk alkalmával, amikor az egész kiderült. Utána sem volt egyszerű, és mostanában csak még inkább kavarog a fejem... nem valami jó érzés.
- Emlékszel, amit meséltem igaz? Az, amit Peter csinált úgy érzem, hogy teljesen összezavar. Rémes álmaim vannak és néha nehéz elkülöníteni az álmot a valóságtól... nem kellemes érzés. - sőt ez enyhe kifejezés. Néha azt sem tudom ébredés után, hogy hol is vagyok, hogy ki vagyok és hogy miért vagyok ott. Néha percekig tart mire felfogom, hogy nem ott vagyok a tóparti nyaralóban, hogy nincs körülöttem egy csomó vér és hogy nem Will tornyosul az ágyam fölé csupa véresen. Elég pocsék így kezdeni a reggeleket és aztán folytatni tovább a napot, csak még nehezebben megy.
Azt viszont rajta is észreveszem, hogy mintha valamit titkolna, vagy nem is tudom. Nem szokott ő ilyet és pont e miatt veszem észre, bár már az is lehet, hogy ez is csak az eddigi üldözési mániám kicsúcsosodása... már ez se lepne meg. - Nem szó szerint vaj, tudod ezt akkor mondjuk, ha olyan érzésünk van, hogy a másik csinált valamit, amiről tudja, hogy rossz, de nem akarja elmondani. - próbálom rendesen elmagyarázni ezt a vaj van a füle mögött dolgot. Tudom én, hogy kissé bonyolultan fogalmazok néha, mármint azonnal jönnek a szavak és nem gondolom át, hogy ő ezt jó eséllyel nem fogja megérteni, aztán jöhet a magyarázkodás, de legalább ebből is tanul, úgyhogy nem olyan nagy baj talán. - De mostanában úgy érzem, mintha mindenbe belelátnék valamit, úgyhogy ne is figyelj rám. - rázom meg végül a fejemet mosolyogva, aztán bólintok azonnal a kérdésre. Jobb vele beszélgetni, mint egyedül járatni a gondolataimat a butaságokon, amiktől képtelen vagyok elszakadni most. Úgy legalább egyszerűbb itt maradnom a jelenben és nem a múlt folyik össze a valósággal folyamatosan.
- Én is szeretem a nyarat, bár a bőröm nem annyira. Nagyon gyorsan le tudok pirulni, a barnulás pedig valahogy sose ment. Irigyellek a bőröd miatt. Programom pedig még nem sok van, ilyen sok zavarral a hátam mögött nehéz bármit is tervezni. - kicsit talán kitérő is a válasz. Nem akarom megbántani ezzel az egész Will üggyel, tényleg nem. Tudom, hogy ez nem lehet neki kellemes és én iszonyatosan hálás vagyok azért, hogy így is a barátom maradt. A legtöbben kihátráltak volna, inkább azt mondanák, hogy távol tartják magukat attól, aki tetszik nekik, hogy ne legyen meg a rossz érzés, amiért a másik nem velük van. Diego tényleg különleges barát és különleges ember, ezt eddig is tudtam, de már teljesen biztos vagyok benne.

Violet & Diego ©

Soy feliz de compartir cada instante de mi vida a tu lado.

Nem szokásom semmit sem rejtegetni, éppen ezért nem is nagyon van kimunkálva a reakcióm az ilyen helyzetekre. Az egy dolog, hogy a maszk mindig elrejtett engem, de azért az mégsem a titkok elkendőzése. Most viszont Violet megjelenése hirtelenné teszi a mozgásomat és a megfontoltság kissé suta levélzsebbetűrést szül.
- Szeretnél róla beszélni?
Kérdezem kissé óvatosan. Nem szeretnék belemászni szavakkal sem a személyes terébe, ahogy mással sem szoktam átlépni bizonyos határokat. Világossá tette, hogy másnak a szerelméből kér és én ezért nem tudom elítélni. Szeretném, hogyha boldog lenne, s ha nem velem az, el tudom fogadni akkor is. Hátraléptem és csak csendesen halok bele magányos óráimban, amolyan spanyol temperamentummal.
- Vaj? – felvonom a szemöldököm.
Ezek a frázisok még nem mennek annyira, rendben, hogy itt vagyok egy éve, de a szlenget sem tudtam megtanulni azon felül, amit a szobatársaim képesek össze meg vissza beszélni, így ezek a hasznos szólások-mondások is kimaradtak. Tényleg odanyúlok a fülemhez, mintha ki akarnám tapogatni mit kentem oda. Pedig komolyan nem ettem vajas kenyeret legalább egy hete. A lekvárt szeretem, vajtalanul.
- Mit jelent? – kérdezek rá kissé zavartan, de jót nevetve magamon.
Nincs ebben semmi szándékosság, nem akarom elmismásolni azt, hogy valamiben sántikálnék, egyszerűen csak rájövök, hogy nincsen semmiféle zsiradék sehol a fejemen, sem fül előtt, sem amögött, így valamit nyilván nem értettem és szeretnék tanulni.
- Leülni ott velem?
Ragozok helytelenül, de nem nagyon zavar. Helyet mutatok a szökőkút káváján. Szeretek itt ülni, s nem hinném, hogy bele fogunk esni. Azt meg remélem, hogy a levél sem esik a vízbe a zsebemből.
- Semmi nincs, várom, hogy legyen nyár. Szeretem nyár, szabad van, meg sokat lehet mókázni. Van terved már mit csinál?
Nem kérdezem, hogy kivel. Azért rosszul esne hallani William nevét.

summer nights & dress & others

Diego & Violet

♬ Black rain ♬

Nem valami kellemes dolog az üldözési mánia, remélem, hogy nekem nincs ilyesmim, mert... az nem lenne valami kellemes. Túl kell tennem ezen magam, amit Peter mutatott. Egyszerűen nem szabadna gondolnom rá, szép lassan kizárni valahogy a fejemből, csak egyelőre még nem tudom, hogyan tehetném meg. Végső soron megpróbálok tőle segítséget kérni, hátha van ötlete. Mégis csak ő csinálta, ő segített, ha ő nem tudja mi a megoldás... akkor senki. Az nem lehet, hogy végleg így marad, zaklatott álmokkal az életem... néha ébredés után tényleg azt sem tudom, hogy hol is vagyok pontosan, az álomban, vagy még mindig ébren. Nem valami kellemes érzés, hogy mit ne mondjak. De a friss levegő jót tesz, és szerencsére jó az idő, egyre gyakrabban lehet kijönni, hogy az ember kellemesen levegőzzön kicsit és még erősen beöltözni sem kell. Most is csak egy farmer és egy testhez álló halvány rózsaszín virágmintás felső van rajtam, nem túl mély, de azért esztétikusan láttató dekoltázzsal. A nap szépen süt, nem érzem, hogy hűvös lenne, hiába lengedez azért egy gyengébb szellő.
Az viszont meglep, amit a szökőkútnál látok. Diego... nem ő lep meg, nem a személye, hanem az, hogy mintha nem is tudom... épp abban a pillanatban tüntet el valamit a farzsebében, amikor a közelben érek, legalábbis ha még elkapom a pillanatot, akkor azért meglep a dolog, de nem szoktam én faggatózni. A hangja is kissé olyan, mintha épp valami csínytevésen kaptam volna rajta... felettébb furcsa, nem szokott ilyen lenni, vagy is én még sosem láttam ilyennek, pedig azért már jó ideje vagyunk barátok. Örülök neki, hogy azok maradhattunk, hiszen akár azt is mondhatta volna, hogy nem akar velem többé beszélni, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerette volna. Az egész helyzet rosszul jött ki, a nagynéném bezavarása Willnél, hogy nem adta oda a leveleit, aztán ez az egész, ami kiderült és... én nem vagyok olyan lány, aki válogat, vagy két embert is kerülget, hogy rájöjjön kit is szeret igazán. Ez... nagyon csúnya dolog bárki is tesz ilyesmit.
- Szia! Sétálni támadt kedvem, hogy kicsit kiszellőztessem a fejemet. Most szimplán csak jól esik. Tudod... sok minden kavarog benne folyton. És te? - megölelem természetesen, ez barátok között simán belefér, egyáltalán nem furcsa és nem is hiszem, hogy olyasmi, ami tiltott lenne. - Úgy viselkedsz, mint akinek vaj van a füle mögött... Mintha rosszban sántikálnál. - nem akarom én faggatni, még véletlenül sem, és azért megmagyarázom neki, hogy mire akartam kilyukadni, mert tudom én, hogy még mindig nem minden kétértelmű utalás megy neki tökéletesen és ezt a vajas dolgot egyáltalán nem biztos, hogy értené magától.

Soy feliz de compartir cada instante de mi vida a tu lado.

A szeretet hosszútűrő és kegyes, ezt tanultam az élettől, így igyekszem élni a mindennapjaimat. A megbocsátás és a hasznosság jegyében viszonyulok mindenkihez, azt teszem, amit helyesnek érzek még akkor is, hogyha igazából csak magamat akarom megnyugtatni ezzel, meg a lelkiismeretemet. Tulajdonképpen a kutya nem kért arra, hogy nyomozzak és nem is szeretném tönkretenni Violet életét, de.. egyszerűen vigyáznom kell rá. Így érzem, mert így a helyes és nem tennék máshogy akkor sem, hogyha haragban váltunk volna el. A képességemnek hála – vagy éppen annak az átkaként – megtanultam, hogy nem szabad elmenni az első benyomások mellett és ezzel a Williammel kapcsolatban nem volt soha egy szemernyi jó érzésem sem. Persze akárkinek nyilatkoztam róla, mindenki rám találta fogni, hogy paranoiás vagyok és a féltékenység beszél belőlem, így egy idő után annyiban hagytam az egészet. Látszólag. A nyelvóráimra fókuszáltam és a húgomra, arra, hogy felépítsem az életemet és közben barátként Violet mellett maradhassak. De néha kutyanehéz volt játszani azt, hogy nem fáj a hoppon maradásom. Őszintén nyitottam meg neki a szívemet, odaadtam minden darabját a lelkemnek és elárulva éreztem magam. De csak a rosszabb napokon. Akkor kicsit haragudtam is a gyönyörű szőkére, de mikor leültem az írógépemhez, hogy mérgemet szavakba öntsem, csak ódák szöktek elő költészetem égisze alól. Nem tudom őt nem szeretni. Így hát nem is próbálkozom.
Ma is egy rosszabb nap talált meg, kezemben van a levél, amit kaptam egy ismerőstől. William gyilkos, kutyából pedig nem lesz szalonna. Nyerhetnék, de nem visz rá a lélek, hogy tönkretegyem Violet rózsaszín ködét, hogy az ő szomorúsága árán kerüljek nyeregbe. Fogom hát magam és a birtokon el kívánom égetni a levelet. Nekiiramodom hát, laza, farmeros-pulóveres szerelésben hogy keressek egy alkalmas helyet. Víz is legyen, placc is legyen, a szökőkút jó lesz hát. Ironikus, hogy a békéről nevezték el azt, ahová háborgó lelkem vezet.
A gyufa is a kezemben van, a levél is, borítékban. Már gyújtanám, de ekkor lépteket hallok a hátam mögül. Mindkét holmit a farzsebembe süllyesztem, miután megfordultam. A maszkomat nem viselem, itt az iskolában nem szoktam feltenni már.
- Óh.. – szalad ki mindez igen értelmesen a számon, hogy rajtakapottan ugyan, de egyszerre örülve és zavartan mosolyodjam el, s szabaddá váló kézzel simítsak végig borostás képemen.
- Querido, hát te? Ilyenkor mi szelek fújt ide? – tekintek rá aggodalmasan, s ha engedi, akkor üdvözlésképp megölelem. Ez barátok közt sem tilos. Az angolom meg? Javult, de messze van a tökéletestől, pláne akkor, amikor nem vagyok épp teljesen összeszedett.

let it burn & dress & others

Diego & Violet

♬ Black rain ♬

Furcsa érzésem van mostanában... nem is tudom, hogy miért. Talán azok a rémes álmok játszanak be, talán a miatt, amit Peter mondott, hogy amit csinál, ahogyan segíteni tud az hatással lesz rám, következményei lesznek. Nem tudhatom meg a múltat, nem segíthet látni és ismerni az arcokat, ha... nem erőteljesen avatkozik közbe és ő megtette, mert én vállaltam. E miatt viszont időnként jönnek a rémes álmok, amikor egyszerűen képtelen vagyok megtalálni az ébrenlétet, képtelen vagyok magamhoz térni utána és megértetni magammal, hogy már... ébren vagyok, ez már nem az álom. Azt hiszem a miatt alakult ki talán az a folyamatos... nem is tudom, mintha mindig meg lenne bennem valami furcsa zavaró érzés. Valami állandó görcsös ijedtség, mint talán az üldözési mánia, mást látok bele bizonyos dolgokba, mást látok abba, amiben talán tényleg nincs semmi és ez szinte már mindenre kiterjed.
A minap az egyik szobatársam elpakolta véletlenül a könyvemet, én pedig szinte már vallattam őt, hogy mégis hova rejtette és miért vette el, amikor az az enyém és még anyától kaptam a tizedik születésnapomra és iszonyatosan fontos nekem. Azt hiszem nem is értette, hogy mi a fene a bajom, de... legalább végül mikor elnézést kértem tőle, akkor képes volt kezelni és nem küldött el melegebb éghajlatra. E mellett persze időnként valahogy furcsa érzésem van Willel kapcsolatban is, mintha csak... Nem is tudom, nem igazán beszél nekem a munkájáról, és azért már sok mindent mondott arról, hogy ő milyen jövőt lát és hogy abban ő hogyan tevékenykedne és ez is valahogy riasztó számomra. Tudom, hogy nehéz lehet majd idővel minden, ha megtudják, hogy létezünk, ha félni fognak tőlünk, de akkor sem az erőszak a megoldás és... egyébként sem kéne ezzel törődnie. Nem a mi dolgunk, nem nekünk kellene ezen gondolkodni. Naiv elképzelés, ha én inkább kimaradnék az egészből? De főként azt szeretném, ha ő igenis ezt tenné, mert nem akarom, hogy... nem is tudom, furán hangzik, de visszaessen. Mégis csak bántott másokat is, de azt mondta, hogy nem lesz már ilyen, hogy ez változni fog, de mi van akkor, ha még sem? Mi van akkor ha mégis visszaesik majd? Nem esetemben, hiszen elhiszem neki, hogy engem nem bántana, de azt sem akarom, hogy másnak ártson. Azt szeretném, hogy változzon, hogy... tényleg rendben legyen.
És most e miatt nem tudok megmaradni odabent, mert ki kell szellőztetni a fejemet a rossz gondolatoktól, valahogy el kell engednem őket... muszáj, akkor talán könnyebb lesz. A zavaró gondolatokat is el lehet engedni, csak lehuppanni a szökőkút szélére, hallgatni a víz halk csobogását, a madarak csicsergését és élvezni a napsütést... akkor majd minden sokkal könnyebb lesz... remélem.

Tárgy: Re: Diego & Violet - Az igazság néha fáj

» Diego Velazquez
» Diego & Violet - Nyelvlecke