Depew park

Tárgy: Depew park Pént. 20 Szept. - 21:52

First topic message reminder :

A város legnagyobb parkja, ami bizonyos részeken már-már erdőségnek is megfeleltethető. Nagy területet fed le, így nem meglepő, ha az őt átszelő kis patak felett híd kúszik át, akad itt egy magas kilátó is, no meg persze a város hírességeiről néhány szobor. E mellett pedig nagyobb tisztás területek, ahol nyári napokon remekül el lehet piknikezgetni, és persze játszótér, sportpályák is dögivel. Ez a park mindig hangos, amikor jó idő van, hiszen a város forgataga elől a családok és a kikapcsolódni vágyók biztosan itt kötnek ki hétvégente. Rengeteg programot szerveznek, minden második hétvégén akad egy kisebb esemény, ami miatt külön érdemes lehet kilátogatni.

Tárgy: Re: Depew park Szomb. 16 Nov. - 3:28

Mindvégig aggódó tekintettel néztem a férfira. Nagyon hálás voltam neki, de egyben aggódtam is érte. Nem szerettem volna, ha miattam komolyabban sérülései keletkeznek. Egy pillanatra körülnéztem, hogy hátha látom még a kapucni idegent, de akármerre is fordtottam a fejemet, csak a bámészkodó embereket láttam. Összehúztam magamon a kabátot és tkintetemet ismét az előttem álló férfira szegeztem. Most, hogy így előttem állt láttam, hogy magas és meg volt álldva izomzattal, még is…
Furcsa érzés fogott el amikor megszólalt. Valami azt súgta, hogy a kérdezősködésm már-már kellemetlen neki és örülne ha végre lekopnék róla, de én mégsem akartam tágítani. Láttam, amit láttam és aligha tudott volna egy féfi meggyőzni az ellenkező dologról.
- Egészen biztos, hogy nem akarja, hogy kihívjak egy mentőt?- Kérdeztem aggódva, aztán amikor meghallottam a nagyképű visszaszólását elkerekedett a szemem. Ja,vagy úgy játszunk, hogy ő a nagyfiú, aki sosem sérül meg, és hogy orvos… úristen, én teljesen meghibbantam?!?!
Kezeimet kereszbe fontam a mellkasom előtt, amikor belecsúsztatta a táskámba a telefonomat és úgy néztem rá.
- Nézze, nekem nem kell itt adnia a nagy, és erős férfit, tisztában vagyok vele, hogy mit tett és hálás vagyok, de csak hogy tudja, nem lesz kisebb ember attól, hogy valakinek a segítségét kéri.- Néztem rá szúrós szemekkel. Utáltam az ilyen embereket, akik soha nem fogadtak el semmilyen kedveskedést, még ha az ember tényleg jó szántából akart segíteni se. Aztán, ahogy a kamu szöveggel előállt nekem, hogy „ a srác megadta a kezdő lökést” csak a szemeimet forgattam. Ez ennyire hülyének néz engem, de most komolyan…
Aztán meglepődve hallottam meg a szavait, amikor rólam?! kezdett érdeklődni. Egy pillanat alatt elszállt a gorombáskodó kedvem és leengedtem a kezeimet, majd a táskámba nyúltam és megnéztem, hogy mindenem benne van-e. Egy ideig nem találtam semmit, ám nem sokkal rá észrevettem, hogy mi hiányzik.
- Óh a francba… elvitte a mappámat.- Sziszegtem, és még egyszer alaposan megnéztem, de tényleg nem találtam. A fejemet hátra kapva megnéztem, hogy a főben nincs-e, hátha kiesett a dulakodás közben, de ott sem volt.
- De ezen kívül minden rendben..- Tettem hozzá gyorsan, aztán kezeimet az arcomra csúsztattam.
~ Hell… szét ne ess most nekem… ~
Magamat nyugtatgatva igyekeztem egy pillanatig kizárni a külvilágot kisebb-nagyobb sikerrel. Aztán egy idő után leeresztettem a kezeimet és vettem két nagy levegőt.
- Mindegy, ezek pótolhatóak..- Sóhajtottam fel végül, aztán összehúztam a táskámon a cipzárt és tekintetemet ismét az előttem álló férfira szegeztem. Csak most tűnt fel, hogy milyen magas és nagy darab. Összevont szemöldökkel méricskéltem, majd megráztam a fejemet.
- Sajnálom.. ez kicsit most… lesokkolt. Nézze, elfogadna tőlem egy kávét, hálám jeleként? Vagy egy ebédet, kérem… Ha maga nem állítja meg, akkor oda lett volna mindenem..- Néztem a férfira immár egy kis mosollyal az arcomon, aztán míg vártam a válaszára összébb húztam magamon a kabátomat és eltűrtem szőke fürtjeimet a szemem elől. Eléggé zavarban voltam, tekintve, hogy eddig nem igazán hívtam még el senkit kávézni…. Bár ha Gregory-t vesszük….
Egy apró dobbantással szakítottam meg a gondolat menetemet, aztán vártam a választ.

Tárgy: Re: Depew park Szer. 13 Nov. - 21:01

Azt azért túlzás volna állítanom, hogy felkészültem erre. Nem számítottam arra, hogy a srác is mutáns, bár mondjuk ez talán nem is csoda, tekintve, hogy egy egyszerűnek tűnő utcai tolvajról beszéltünk. Elvégre, azért nem túl gyakori, hogy az, akinek ilyen ereje van, az nőktől lop el táskákat. Még akkor sem, ha egy tinédzser srác, aki kalandot keresett. Meg aztán, akkor előbb is használhatta volna a képességét, mégis visszaadta a táskát. Furák ezek a mai kölykök. Ezt már a suliban is konstatáltam egy párszor. Kétlem, hogy valaha is megértem őket. Bár most ez a legkisebb gondom. Kiropogtatom nyakamat, miután feltápászkodtam, majd még egy utolsó pillantást vetek a srác felé, legalábbis abba az irányba, amerre továbbfutott, de már messze jár, el is tűnt a szemem elől.
Még egyszer megigazítottam dzsekimet, megbizonyosodtam róla, hogy nem látszik pólóm azon része, melyen a vérem van, nehogy itt a frászt hozzam az elhaladókra, akik már így is ijedt arccal bámulnak, néhányuk a döbbenettől le is fagyva megállt, és engem figyelnek, mintha csak épp azt várnák, hogy vajon mikor esem össze az előbbi zuhanás okozta agyrázkódástól vagy ilyesmi. Ők persze nem tudhatják, hogy engem nem fenyeget ilyesféle veszély. De az ettől való aggodalmat még a nő arcáról sem volt nehéz leolvasni, aki az imént kapta vissza a táskáját.
- Ó, tökéletesen vagyok... - morgom csak úgy magam elé. Nem mintha őt hibáztatnám azért, ami történt, csak ez az alap természetem. Meg a srác is felhúzott ezzel a dobásával. Szerencséje, hogy elrohant különben kapott volna egy olyat, hogy nem lett volna egy darabig ilyen fürge.
- Persze, minden vágyam, hogy kérdezősködő orvosok vegyenek körbe. Kösz, de inkább kihagyom. - dörmögöm el válaszom a kérdésére, de úgy látszik cipzár felhúzási kísérletemmel még így sem voltam elég gyors, mert meglátta a sebet, mely mostanra már beforrt és nyoma sincsen, így gyakorlatilag az egyetlen nyom, ami a korábbi incidens megtörténtéről árulkodik, az a véres rész a pólómon.
- Nem vészes. - felelem kurtán, de alighogy megpróbálnám lerázni, már kapom is a következő kérdést az előbbi után. Hogy repültem ekkorát? Jógázom, nyilván úgy... azért ilyen rásegítéssel nem nehéz ekkorát szállni.
- A srác megadta a kezdőlökést. - válaszolom röviden, mert most nincs kedvem belefogni egy felvilágosító órába a mutánsokról. Semmi kedvem hozzá. Plusz ennél csak jobban felzaklatnám, pedig láthatóan így sem valami túl nyugodt. Lehajolok leeső telefonjáért, de mielőtt érte nyúlna, megfogom a karját. Nem túl erősen, csak annyira, hogy szavak nélkül is éreztessem vele, nem kell hívnia senkit. A mobilját a táskájába csúsztatom, majd elengedem a karját.
- Egyébként, maga jól van? Nem vitt el mást a srác? - kérdezem tőle, hogy kissé eltereljem figyelmét az előbbi sérülés-témáról. Végigfuttatom rajta a pillantásom, de amennyire látom, őt nem bánthatta a kis mutáns, szóval minden jel szerint tényleg csak a táska kelhetett neki.

Tárgy: Re: Depew park Kedd 12 Nov. - 21:29

Igyekeztem megnyugtatni tomboló szívverésemet. nem csak a futás miatt dobogott a szívem a torkomban, hanem attól is, mert megijedtem. Igen, iszonyatosan féltem, hogy oda minden dolgomnak, de nagy szerencsémre azért csak megfogták a olvajt. Amint felém nyújtották a saját táskámat, egy gyors mozdulattal elkaptam, majd magamhoz szorítottam, hogy még egyszer ki ne tudják húzni a kezeim közül, aztán a srác arcát próbáltam kivenni a kapucni mögül de nem sikerült. Mindaddig az arcát fürkésztem, amíg meg nem hallottam a hangját, aztán tátott szájjal bámultam, ahogy az ismeretlen férfit messzire repíti, majd elszalad. Pillanatokig csak álltam és fel se tudtam fogni, hogy pontosan mi történt.
~ Hogy repült ekkorát a férfi? És hogy csinálta a srác? Ez tényleg lehetséges, vagy csak meghibbantam?~
Aztán ahogy a másodpercek lassan telni kezdtek kicsit összeszedtem magam. A férfi felé pillantottam, aki egy fánál fejezte be repülést és ahogy teljesen visszatértem a jelenbe odasiettem hozzá.
- Úristen, jól van?- Kérdeztem kétségbe esetten, miközben igyekeztem felmérni, hogy mennyire komoly lehet a sérülése, hiszen elég nagyot repült és aligha élhette túl agyrázkódás, vagy súlyosabb sérülés nélkül. Azonban, hiába kerestem bármiféle sebet, vagy bármi balesetre utaló jelet semmit nem találtam. Ez az egész furcsa volt túlságosan is furcsa.
- Akarja, hogy kihívjam a mentőket?– Érdeklődtem és hiába igyekezett eltüntetni a kabátjával a sebet egy pillanatra megpillantottam a vércsíkot.
- Maga vérzik.- Borzadtam el, miközben igyekeztem nyugodt maradni több-kevesebb sikerrel. Az igazat megvallva nagyon hálás voltam neki, hogy megfogta azt a suhancot, de még mindig nem tudtam összerakni a történteket. Számomra ez olyan volt, mint valami varázslat, de ha az volt… hát elég erőse sikeredett.
- Hogy…hogy repült ekkorát?- Néztem rá értetlenül, miközben a táskámban elkezdtem kotorászni a telefonom után. Hiába mondott bármit is a mentők kihívására, muszáj volt segítenem neki, már csak azért is, amiért elkapta a tolvajt.
Ideges voltam, a kezeim remegtek és alig bírtam levegő után kapkodni. Az adrenalin úgy szárnyalt az ereimbe, mintha négy kávét ittam volna meg egymás után és hiába próbáltam megnyugtatni magamat, nem sikerült… Az idegességem mellé még félelem is társult, hogy ne legyen komoly baja az előttem álldogáló férfinak. Így is a lekötelezettje lettem és ha még valami súlyosabb baja is lenne….
- Az szentségit..- Nyögtem fel amikor a telefon kirepült remegő kezemből és a földre pottyant.

Tárgy: Re: Depew park Hétf. 11 Nov. - 22:40

Nos, arra azért nem számítottam, hogy valami hasonlóba fogok ütközni, ahogy vesszük, a szó szoros értelmében, bár a fickó jött belém, nem pedig fordítva. Persze kívülről megint úgy tűnhet, hogy én vagyok a kötekedő típus, mert végül is, miért ne, de ilyenkor azért meg örülök, hogy magasról teszek arra, mit gondolnak rólam mások. Mondjuk azt kár lenne megpróbálnom letagadni, hogy mennyire élvezem a pasas vergődését a szorításomban. Érzem, hogy próbálja kiszabadítani a karját, és minden egyes ficánkolásánál ujjaim csak erősebben markolnák rá karjára, mire lassan azért feladja, révén azért ő sem hülye, és érzi a szorítás erősségét. Összeszorított foggal néz rám, már-már acsarkodó képpel, mire én csak egy újabb slukkot szívok szivaromból, amit persze azért nem dobtam el. Egy egyszerű kis utcai tolvaj miatt azért nem válnék meg tőle. Csak flegmán figyeltem a fickó arcát, amit nem igazán láttam, mert a nagy részét eltakarta a kapucnijával, de az biztos, hogy fiatal. Nálam legalábbis jóval fiatalabb.
- Ugye nem fogsz sírva fakadni? - kérdezem továbbra is rezzenéstelen arccal, mire a srác, valamivel agresszívebben ismét csak annyit reagál, hogy megpróbálja kiszabadítani a karját, de a mozgolódást leszámítva semmire sem jut. Ráérősen figyeltem a hölgyeményt, aki közeledett ugyan felénk, de azért azt nem mondhatnám, hogy elsiette a dolgot. Mondjuk ilyen magassarkúban tipegni kész olimpiai kihívás lehet, főleg hosszútávon, de még ahhoz képest is túlzás lenne azt állítani, hogy sebességkorlátozásra lenne szükség a "futása" miatt. Végül azért csak sikerült megérkeznie hozzánk, és le is teremti a srácot, bár a kis "fenyegetőzése" nem hinném, hogy meghatotta, én az ilyesmit másképp szoktam intézni. De azért azt most nem mutatnám be ennyi ember előtt.
- Hallottad... - szorítom meg jobban a karját, mire a srác megadóan visszanyújtja a táskát a nőnek, majd a korábbinál jóval furcsább tekintettel fordul vissza felém.
- A francba veled! - aztán, mire felocsúdhattam volna, a szeme teljesen elkékült, mire valami fura láthatatlan löket gyakorlatilag több métert röpített hátra. Gyönyörűnek szánt landolásom kivitelezését egy fa hiúsítja meg. Mire feltápászkodom a fűből, a fiú már elrohant, az emberek közt szlalomozva menekült.
- A kis rohadék... - morogtam magam elé, aztán leporoltam a kabátomat. A szivarom odalett. Most már nem állok neki megkeresni, de annyi szent, hogy jól tette a srác, hogy odébbállt. Csak most veszem észre a hosszú, vérző sebet az oldalamon, és hogy eltakarjam a forradás pillanatait a kíváncsi szemek elől, csak egy laza mozdulattal behúzom a kabátomat.

Tárgy: Re: Depew park Vas. 10 Nov. - 22:15

Nagy Macskusz...

Nagy léptekkel haladtam az emberi tömeg áradatban. Igazság szerint utáltam személyesen találkozni a pácienseimmel az otthonukban, de néha kivételt kellett tennem. Gondolataimba merülve lépkedtem a járdán, miközben mindvégig az előbbi nő arca vibrált előttem. Kék-zöld foltokkal volt tarkítva amúgy szép arca, és minden egyes mondata után megremegett az alsó ajka. Hiába, sose értettem azokat a nőket, akik csak azért maradnak egy férfi mellett, mert félnek tőle. Sajnáltam az ilyen embereket, hiszen milyen élet lehet az olyan, ahol meg kell felelni valakinek, ahol nem csinálhatod azt amit akarsz és nem lehetsz a saját életed ura.
Nagyot sóhajtottam, miközben kicsit megszaporáztam a lépteimet. Az idő egyre hidegebb volt, ahogy lassan beköszöntött a tél, de nem bántam. Szerettem a hideget és szerettem érezni a hó közelgő illatát. Ez valahogy mindig megnyugtatott és ez volt az egyetlen évszak, amikor végre rendesen elbújhattam a ruháim mögött. Nem szerettem a nyarat, se az őszt, utáltam elhagyni a ruháimat és nyáron a munkám is sokkal fárasztóbbnak tűnt, mint egyébként volt.
A mai nap azonban egész jónak ígérkezett. Egy ismeretlen park előtt mentem el, ami igazán megtetszett. Egy pillanatra félre álltam, hogy az ember áradat magával ne sodorjon és gyönyörködtem egy picit a tájban. Szép volt és megnyugtató, olyan tipikus szerelmes történetbe illő hely, ahol a szerelmes párok sétálnak, leülnek és piknikeznek, ahol a fiatal párok boldog mosollyal nézik, ahogy a gyerekeik fogócskáznak.
- Héééé!- Kiáltottam fel hirtelen, ahogy megéreztem, hogy valaki egy könnyed s laza mozdulattal kiszedte a kezemből a táskámat. Kikerekedett szemekkel néztem az illető után, majd rohanni kezdtem utána. Egy pillanatig csak azon járt az agyam, hogy abban van mindenem: az irataim, a munkám, minden ami fontos és amit pótolni nem lehet, vagy ha lehet is, nagyon nehezen és hosszadalmasan.
- Állítsák meg! Fogják meg!- Kiabáltam, mint egy dilinyós és ahogy tudtam csak szaladtam, bár ezt szoknyában és magassarkúban elég nehezen tudtam kivitelezni.
Aztán hála Istennek valaki csak megfogta az illetőt, aki a kezében szorongatta a táskámat. Lassacskán lassabbra vetem a tempót és mire odaértem már szinte csak nagyobb lépésekkel haladtam előre.
- Ez az én táskám, és jobban teszi, ha most azonnal visszaadja, vagy kihívom a rendőrséget lopás miatt.- Morrantam a fiatal srácra, aki a kapucnija alá bújva állt a magas férfi mellett, aki még mindig a kezét szorongatta.

Tárgy: Re: Depew park Vas. 10 Nov. - 20:36

Heily doktornőnek...

Egy szokványos nap, melyen jobbnak láttam elindulni egy nagyobb városi sétára. Többnyire motorral közlekedem, gyorsabb és elkerülöm annak lehetőségét is, hogy esetleg bárki beszélgetést kezdeményezhessen.Vannak emberek, akiket az én idegzetem nem képes elviselni, és gyanítom, a prof meg nem örülne neki túlzottan, ha azzal térnék vissza az intézetbe, hogy balhét rendeztem odakint. Mondjuk ő meg aztán már naiv módon reménykedik abban, hogy az emberek egyszer majd elfogadják a mutánsokat. Én inkább realistán látom a helyzetet. Mindig félni fognak tőlünk, mert képtelenek megérteni. Amitől félnek, azt pedig elítélik. Ilyen egyszerű. Ezért is tartom holt ügynek azt, amiért Xavier harcol oly vehemensen, de az tény, hogy kivételes ebben a társadalomban. Még nem láttam olyan személyt, aki ilyen őszintén próbál megtenni valamit egy igaz ügyért.
Mélyet szippantok szivaromból. Más talán azt mondaná, le kellene szoknom róla, de ők nem tudnak a regeneráló képességemről, melynek köszönhetően azzal és olyan mértékben rombolom magam, amivel csak akarom, mivel jóformán nem lesz különösebb ártó hatása a szervezetemre. Lehet, hogy a szivar, vagy épp az egyedüllét miatt, de most még ez a kis séta is jól esik, bár az is tény, hogy elég rég óta nem tettem egy nagyobb kört az iskolán kívül. Jóformán az utóbbi két-három hétben csak a négy fal, meg az az iszonytató diáktömeg vett körbe. Bár egyre inkább kezdek hozzászokni, még mindig megvan bennem az az érzés, hogy valahogy mégsem ott a helyem. Nem beszélve az egyre különösebb álmokról. Eljutottam arra a szintre ezzel kapcsolatban, hogy már jószerével örülnék, ha átugorhatnám valahogy az éjszakákat, mert akárhányszor csak lecsukom a szememet, bevillan valami. Mindegy... talán a friss levegő majd kitisztítja a fejem... vagyis kitisztítaná, ha épp egy nagyon siető seggfej nem jönne épp belém, kizökkentve amúgy törhetetlennek szánt relaxációmból. Szerencséjére viszont most szofisztikált állapotomban vagyok, így nem ütöm le anélkül, hogy különösebben érdekelne, ki ő, mi ő. Egy táskát szorongat, a távolból pedig egy nő tart felénk, bár az arcát csak épp egy utcai lámpa fénye világítja meg, így meglehet, hogy nem láttam jól, és nem is ide tart, de a jelen szituációt elnézve, nem kell hozzá tudósnak lenni, hogy rájöjjek mi a helyzet. A férfi idegesen pillant hátra, arcán verejték csordul le, és már iszkolna is tovább, csak ekkor veszi észre, hogy ujjaim karjára fonódtak, és egy erős rántással visszahúzom az előbbi helyzetébe. Most már kivárom, ideér-e még ma a nő.

Tárgy: Re: Depew park Kedd 8 Okt. - 0:18

Azt sem tudom, miért vagyok itt, ezen a félelmetesen unalmas helyen egyedül. A nap már lemenőben van éppen, én pedig csendesen, de lendületesen sétálok végig az egyik, parkot átszelő kis úton az őszi színek forgatagában. Néha sétálni is kell egy kicsit. Mára is azt vettem fel, amihez reggel kedvem volt. Fekete bőr csizmámnak enyhén magas sarka van, és a térdem főlé ér fel, míg bézs karcsúsított szabású, lenge kabátom éppen a combom közepéig takar, de vörös-fekete szoknyám még így is rövidebb nála pár centivel, a finoman csipkés harisnyatartós harisnyám teteje kivillan alóla. A kigombolt, nőies bézs darab alatt pedig egy fehér ing foglal helyet, ami alól áttetszik vörös csipkemelltartóm, valamint elég nagy dekoltázst enged látni. Nyakamba mintha csak egy ajándék lennék, fekete szalagból készült masnis nyakpánt díszeleg, fülemben pedig apró, ezüstösen csillogó fülbevaló van. Arcomon enyhe smink, szempillaspirál, kecses tusvonal, csillogó szájfény, fekete hajam szabadon leng a hűvös szellőben, arcom pedig finoman ki van pirulva a hideg levegő hatására. Táska nincs is nálam, akkor megyek haza valamiért, amikor akarok. Lépteim kecsesek, és csípőm ing mindegyik közben. Valójában egészen jól esik ez a kis levegő, ahogy arra gondolok, ma nem kell dolgoznom, és van egy szabad éjszakám, amikor azt csinálhatok, amit akarok. Nem mintha ez a többi éjszaka nem lenne így.
Mikor a parkban lévő hídhoz érek, nem sétálok át rajta, hanem letámaszkodok a kövekből emelt korlátra, és enyhén előre dőlve figyelem az alattam csobogó vizet. Szinte tudat alatt pózolok egy kicsit, hogy jól nézzen ki ez a mozdulat, de tényleg csak a megszokás hatalma. Ha szinte minden nap riszálnia kell magát az ember lányának, hamar berögződnek az ilyenek. Sóhajtok, és kifújom pár kósza tincsem az arcomból. Nehogy a szabadnapomon ne legyen senki velem. Bár akár haza is mehetnék, és megihatnék pár pohár kiváló bort, ahelyett, hogy egyedül bámulom a patakot. Emberek mennek el mellettem, és biztos akad férfi, aki vágyakozva néz rám, nő, aki irigyen pillant combjaimra, és idős, aki megvet a rövid szoknyámért, de én már régen túl vagyok azon, hogy az ilyeneket magamra vegyem, észre sem veszem a gonosz pillantásokat, bár az elhaladó férfiakra azért szemem sarkából figyelek.

Tárgy: Re: Depew park Pént. 27 Szept. - 12:51

Szabad helyszín, új játék kezdhető!

Tárgy: Re: Depew park Csüt. 26 Szept. - 18:26

Kezdem úgy érezni, hogy ez a kis szerencsétlen találkozás még akár jól is kisülhet. Nem szedi le a fejem és kedves gesztusai szinte simogatják lelkem, oly rég viselkedett így velem egy idegen ember. Talán ez is az oka annak, hogy nem szeretnék még eltávolodni a közeléből, így maradok mellette, hogy elkezdhessünk beszélgetni egy kicsit egymással, maximum majd lelépek egy kis idő múlva vagy szól, hogy nem kíváncsi rám és akkor úgy. Mondjuk az utóbbinak nem örülnék, de hát az élet nem mindig kellemes. A kesztyűi azok, amelyeket először szúrok ki, így talán nem meglepő az sem, hogy így próbálkozom meg érdeklődni felőle, amikor viszont meghallom a furcsa válaszát, máris tudom, hogy nem jól tettem. Nem vagyok egy buta lány, tehát egyértelmű, hogy valami oka van annak, hogy ezeket hordja, de nekem nincs közöm hozzá, így tiszteletben fogom tartani. Ő viszont mintha kicsit tovább szeretne magyarázkodni ezzel kapcsolatban, így egy kedves mosoly jelenik meg csinos pofimon.
- Persze, igazad van. Még simán lehűlhet az idő. – bólogatok is hozzá, mintha egyetértenék vele, de szerintem ő is sejti, hogy mindezt azért mondom, hogy neki se legyen kellemetlen a helyzet. Mindketten tudjuk, hogy ez csak egy gyenge kifogás, de elhiszem, hogy nem bízik meg egy idegenben, én sem tenném – és nem is teszem -, szóval majd talán idővel kiderül… Végtére is, soha se lehet tudni, hogy összefutunk-e még a jövőben. Most viszont, hogy itt van és jól láthatóan ide valósi is, a segítségét kérem a város bejárásában, ugyanis csak a park szépségéről hallottam, másról még nem és tényleg nem tervezek túl hamar visszatérni az X-Birtokra. Szerintem senki se szedi majd le a fejem, hogyha este jelenek csak meg, főleg úgy, hogy szóltam is előre, hogy kis időre távol leszek. A vidámpark ötlete rögtön felvillanyoz és egy régi emlék jut eszembe erről az egészről, ugyanis pontosan már az évét se tudom, hogy mikor jártam utoljára ilyen helyen.
- Meglehet, de én mégis szeretnék elmenni, nézhetsz akár gyerekesnek is miatta. – pillantok fel lassan a másik arcára, mert tényleg nem zavar, hogyha ez miatt most egy kislány képében fogok tetszelegni előtte. Bár nem vagyok az, ettől függetlenül még a nagykorúság határát se értem el, de ezt nem kötöm azért az orrára. A külsőm formás, simán gondolhat idősebbnek is, mint amennyi vagyok. A térképet azért nemsokára összehajtom, majd a táskám mélyére süllyesztem, gondosan figyelve arra, hogy attól a bizonyos üveges víztől távol lehessen, és ez után jegyzem csak meg az egyetemet, ha már sikeresen kiszúrtam a papírokat. Nem kéne így kíváncsiskodnom, de mégis… oly nehéz megállni.
- Nem lehet egyszerű, de sok sikert hozzá! Ha kitartó vagy, biztosan menni fog. – próbálom egy picit én is bíztatni a másikat, hogyha már nekem nem valósulhat meg ez a fajta álmom, akkor azért másnak még összejöhessen. Én nem is tudom, hogy eljutok-e valaha is odáig, de egyelőre még távolabb áll tőlem, addig pedig még bármi lehet, fő a pozitív hozzáállás… csak az a gond, hogy az nem éppen rám jellemző, de majd igyekszem változtatni mindezen. Most viszont már tényleg nem szeretném tovább feltartani a másikat, ezért is döntenék a távozás mellett, de Jeremy reakciója meglep… én pedig engedve önző énemnek elfogadom az ajánlatát. Szívesen maradnék még a társaságában és bár tudom, hogy a látszat csalhat, akár sorozatgyilkos is lehet, de mégis most próbálok egy picit bízni ebben a srácban. Valamiért szimpatikus a számomra és talán egy picit én is az lehetek neki, ha már velem tart és még a süteményéből is ad nekem.
- Tényleg? Nekem mondjuk minden élmény lesz, de ráérek egész nap, szóval vezess bátran. – mosolygok is rá édesen, és így át is adom neki a vezetést. A pasik úgyis szeretik, hogyha ők irányítanak, én pedig itt teljesen el vagyok veszve. Azért nem hagyom ám, hogy bárhova elráncigáljon, tehát odafigyelek arra, hogy merre is megyünk, mert ez a vidámparkos segítség akár egy jó kis ötlet lehet arra, hogy elcsábítson valahova, ahol bánthat… Ahj… bizalom, éppen ezen agyaltam az előbb is, kicsit jobban kéne bíznom benne, hogy nem lesz ilyen, de ha nem vagyok óvatos, akkor bármi megtörténhet. Lassan megkezdjük utunkat az említett szórakozóhely felé, én pedig már bele is harapok ebbe az isteni süteménybe, mely tényleg letaglóz. Szeretem az édességeket és azért otthon is bőven hozzájutottam, de ez most valahogy különlegesen finomnak tűnik.
- Nagyon jó, az már biztos. – bólogatok is hevesen, miközben el is fogyasztom az egészet, hogy ez után azért újból megpróbálkozzam a vízzel, amelyet először a fiú felé nyújtok. – Kérsz inni? – nem tudom, hogy nála akad-e, de hogyha nem, akkor nyugodtan ihat előttem, így illik. Tehát ha kér, átnyújtom neki és csak utána fogok én is inni az üvegből, ha pedig nem, akkor azonnal leöblítem torkomat és ez után teszem csak vissza a táskába a maradékot. Akad azért még kérdésem menet közben, így a vidámparkra kérdezek rá, hiszen Jeremy se tűnik már kisfiúnak, mégis mint hallottam eddig, sokszor megfordulhat arrafelé, hogyha oly jól ismeri azt a helyet. Amikor viszont meghallom a válaszát, hogy ott takarít, kissé megdöbbenek, de hamar rendezem is vonásaimat, nem szeretném véletlenül se megbántani, csak furcsa a számomra, hogy egy ilyen normális srác takarít, de nem igazán vagyok otthon a világban ilyen téren, hála annak, hogy a szüleim kincsként kezeltek mindig, most viszont megismerhetem az igazi valóságot.
- Szerintem tök jó lehet ott dolgozni és a lényeg az, hogy normálisan fizet és gondolom a hangulat is jó. – próbálok valami jó reakcióval előállni és hát remélem, hogy sikerül is. Nem akarom azt, hogy megharagudjon rám bármiért is, én aztán nem nézem le ezért a dologért. - Na meg, most kikapcsolódni megyünk oda, biztosan jó lesz. - teszem még hozzá, és remélem, hogy ő is egyetért velem, mert szerintem ha már ellátogatunk oda, akkor nem egy dologra kellene felülnünk se. Amikor viszont tőlem kérdez, kissé elhallgatok, de csak néhány másodpercre, amíg átgondolom a választ. Mennyi igazságot mondhatok el neki?
- Én nem itt élek, hanem egy kicsit messzebb, North Salem mellett, egy bentlakásos iskolában. A szüleimmel úgy döntöttünk, hogy kipróbálom, hátha jót tesz, mivel a régi iskoláimba nem igazán ment a beilleszkedés. – érzem, hogy már így is túl nyílt voltam, túl sokat mondtam el neki, nem szabadna ennyi mindent kifecsegnem, de mégis… talán még nem jön rá ebből semmire sem. Nem ismertem egészen addig magamon kívül egy mutánst sem, amíg Charles és Eric fel nem kerestek minket, nem hiszem, hogy lebuktatnám magam az ilyesmik miatt, hiszen akadnak mindenhol nehéz esetek, akik nem találják a helyüket. Bár én még az X-Birtokon is hasonlóan érzek, de időt kell adnom a helynek és most éppen azt teszem.
- És te hogyha szabadnapos vagy, akkor miért nem inkább a barátaiddal töltöd a napot? – teszek is fel rögtön egy másik kérdést, visszairányítva Jeremy-re a beszélgetést, majd esik le az, hogy talán furcsa lehet most ez az egész. – Szóval örülök, hogy velem tartasz, de megleptél vele, hiszen még csak nem is ismersz, és nem hiszem, hogy túl szimpatikus lennék neked ez az egész után. – magyarázom is meg cseppet a helyzetet. Tényleg rejtély, hogy miért egyedül ücsörgött azon a padon, főleg, hogy a jó fej srácokat általában kedvelni szokták, gondolom ő érte is sokan odavannak és nem egy lány áll sorban azért, hogy vele randizhasson.

//Szerintem te már írj a vidámparkba, már ha neked is megfelel. //

Tárgy: Re: Depew park Csüt. 26 Szept. - 14:07

Őszintén szólva soha sem értettem azokat az embereket, akik mindenen felhúzzák magukat. Persze van elég kellemetlenség az életemben, de nem látom értelmét még azzal is tetézni, hogy felhúzom magam mindenen. Ez pedig végülis csak egy kis víz, nem fogok tőle elolvadni és talán még megfázni sem. Maximum hamarabb hazaindulok, vagy ilyesmi, nem nagy dolog. A papírjaimnak se lett nagy baja és a nagy részét amúgy is be tudom szerezni gond nélkül, vagy beülök a könyvtárba és ott utána nézek egy-két dolognak. Nem olyan szörnyű, ami történt, egyébként meg szépen megszáradnak, aztán kész. Egyiken sem láttam, hogy elmosódott volna a tinta. Egyébként meg a nagy részének már kívülről fújom a szövegét, hiszen már jó ideje gyűrögetem őket, csak a kezdésre nem sikerült rászánnom magam. Most pedig már amúgy is elmúlt a tanévkezdet, szóval sikerült egy újabb évvel halasztanom a dolgot. Addig hátra rászánom magam, vagy majd valami lesz. Aztán persze ráterelődik a szó a kesztyűre, amire tényleg nem tudok igazán mit mondani. Valahogy úgy érzem a válaszából, hogy nem erre számított, és tudom is, hogy nem volt jó, amit mondtam. Nem sok logika van benne, vagy egyszerűen csak mit tudom én... melegnek néz, mert kesztyűt hordok, ami általában nem valami pasis dolog. A franc se tudja. Valahogy kényszert érzek rá, hogy megmagyarázzam neki, de mégsem tudom, mit mondhatnék.
- Tudod tényleg csak afféle megszokás már, és bármikor hűvösebbre fordulhat az idő. - jól van Jeremy, egyre jobb! Miért nem tudok kitalálni erre valami elfogadható magyarázatot, vagy egyszerűen csak megpróbálhatnék figyelni arra, hogy véletlenül se érjek hozzá senkihez. De az nehezebb, mert mindig meg van óhatatlanul is az eshetősége. Így se érzem magam biztonságban, hiszen most az egyik kezem teljesen fedetlen. A kérdésére viszont inkább segítséggel válaszolok, ha előveszi megint a térképet, akkor azon mutatom meg neki, hogy mi merre van és mit érdemes megnézni. Megakad a figyelme a vidámparkon, amire önkéntelenül is elmosolyodom. Hülye helyzet, de még soha sem voltam ott csak látogatóként. Talán egyszer ültem fel egy körhintára már zárás után, mert Patrick addig unszolt, de nagyjából ennyi.
- Valahogy a vidámpark az a hely, ahova inkább kiskorukban mennek az emberek, az idősebbek már gyerekkel jönnek. - jegyzem meg egy vállrántással. Nehogy e miatt is rosszul érezze magát, mert rég nem volt ilyen helyen. Úgy látom így is bőven elég dolog van, ami miatt frusztrált, nem kell mellé még egy is. Elteszi végülis a térképet, én pedig valahogy úgy érzem, hogy nem kéne csak így elengedni. A végén még eltévedne, vagy mást is leöntene vízzel, vagy mit tudom én. Az egyetem dologra nem is tudom mit mondjak, biztos jó lehet, csak nem a magam fajtának. Én határozottan félek tőle, csak nem akarok itt sem megrekedni lényegében semmilyen kilátással, vagy lehetőséggel a jövőben.
- Hát igen tuti, majd egyszer összejön. Összespórolom rá, keresek valami olyan szakot, ami nem túl drága. És igen dolgozom, muszáj valamiből eltartani magam. Végülis ez így megy, ha az ember hozzávetőlegesen felnőtt. - nem is tudom miért olyan nehéz kimondani, hogy felnőtt vagyok. Végülis így van, csak hát... nem azért lettem az, mert szépen felnőttem, hanem mert annak kellett lennem. Nem egyszerű, főleg nem így tök egyedül. Néha olyan monoton minden, munka, és egy kis pihenés, néha megszakítva egy-egy szabadnappal és ennyi. Nem járok el szinte sehová, nem bulizom, csak úgy... vagyok. Nem tudom, hogyan változtathatnék ezen. Látom, hogy menni készül, és bár kissé nehezen, de csak kinyögöm, hogy szívesen elkísérném, persze csak ha nincs ellenére. Nem akarom én zaklatni vagy ilyesmi, nem is ismerjük egymást, a végén még megijedne tőlem. Csak hát néha nekem is kell a társaság, akármennyire is igyekszem ezt tagadni.
- Akkor jó, az tényleg jó lenne. Körbevezethetlek, olyan helyeket is ismerek, amit mások nem igazán. - eresztek meg egy óvatos mosolyt, bár picit azért bizonytalan vagyok, hogy jó ötlet-e. Azt se tudom honnan jött ez a lány, nem tudok róla az ég világon semmit, de végülis erre rákérdezhetek igaz? Nem hiszem, hogy titok lenne. Valami oka csak van, hogy ide keveredett várost nézni, és mivel annyira nincs sok cucca, ha csak nem szállt meg valami szállodában, akkor minden bizonnyal nem lakik olyan nagyon messze.
- Áh, az nem nagy dolog, ez meg csak összetörne a táskámban. - legyintek egyet egy mosoly kíséretében miközben átadom neki a fél sütit. Finom, és nem lett volna pofám a szeme láttára megenni és élvezkedni rajta. Az valahogy nem valami szép dolog, viszont ha nekiállok mászkálni, akkor tuti, hogy szétlapul a táskámban és ha nincs szerencsém bele is morzsál, akkor meg moshatom ki, és erre ma nem igazán lenne kapacitásom. Végülis szabadnap igaz? Akkor nem kéne melózni. Elindulunk hát lassan, örülök neki, hogy ízlik neki a süti. Szerintem ez a legjobb a városban, végülis akkor már megérte, hogy idejött, mert kipróbálhatta.
- Az itteni cukrászda specialitása, szerintem sehol nincs még egy ennyire finom süti, én legalábbis imádom. - teszem még hozzá gyorsan, majd miután a sajátomat elpusztítottam rendesen belebújok a hátizsákba, hogy ne csak úgy féloldalasan lifegjen a vállamon, azt nem szeretem annyira. A kezemet pedig a zsebembe süllyesztem így legalább nem jelent akkora veszélyt az a tény sem, hogy most egy kesztyű híján vagyok. A kérdésére egy zavart mosoly és fejvakarás a válasz, miután újra elsüllyesztem a kezem a zsebemben.
- Ott is dolgozom. Afféle éjszaka kisegítőnek, takarítok, meg ilyesmi. Nem valami nagy dolog, de legalább elég jól ismerem a helyet. - nem tudom, valahogy olyan ciki azt mondani, hogy takarító fiú vagyok. Sosem szerettem ezt így nyíltan kimondani, pedig így van. Egyszerűen csak felszedem a szemetet azok után, akik nem voltak képesek elmenni egy kukáig. Azok után, akik megtehetik, hogy szórakozni járnak, akiknek nem kell attól félni, hogy véletlenül ártanak másoknak... akiknek normális életük van. Halkan sóhajtok egyet, csak alig hallhatóan, amikor a gondolatmenetbe ide jutok, majd inkább elhessegetem a dolgot és újra rá pillantok.
- És te amúgy honnan jöttél? Mármint ha jól sejtem nem most költöztetek ide, vagy mégis? - talán csak érdekel, hogy találkozunk-e még, vagy ez csak egy szimpla nap, amikor összefutottunk és kész. Megmarad annak, egy emléknek, mint sok minden más.

Tárgy: Re: Depew park Szer. 25 Szept. - 22:57

Most, hogy megtörtént a baleset, magyarázkodni próbálok és segíteni a fiúnak, de nagyon úgy tűnik, hogy ő nem haragszik rám. Nem is értem, hogy miért kezeli ilyen lazán, kedvesen a helyzetet, megérdemelném, hogy legalább egy kicsit mérges legyen rám, de ő mégse teszi, ez pedig nagyon is jól esik most lelkemnek. Mégis, még egyelőre képtelen vagyok felengedni és valamilyen szinten visszahozni a régi Amy-t, aki képes volt jól érezni magát a barátaival – vagy legalábbis azokkal, akiket annak tartott -, ehhez még sok időre van szükségem, de talán ez egy jó kezdet, talán megérte nekem tényleg ellátogatni ide, Peekskill-be. A papírokat viszont kissé kezdem félteni, mert bár láthatóan a fiú rendben van, azok az iratok… ki tudja, hogy milyen fontossággal bírhatnak.
- Hát jó, ahogy gondolod. – bólintok is egy aprót, mert ha ő azt mondja, hogy nincs gond, akkor biztos úgy van. Miért hazudna? Bár az emberek nem tökéletesek és nem is feltétlenül rendesek, ettől függetlenül nem úgy tűnik, mintha csak azért mondaná azt, amit, hogy jobban érezzem magam. Viszont ha így van, akkor talán egy picikét maradhatnék és válthatnék vele pár szót, így kezdem is egy olyan kérdéssel, amely oly természetesnek tűnik és oly nagyon kirívó: a kesztyűkkel. Nem szokás ilyen időben viselni ezeket a ruhadarabokat, engem pedig nagyon érdekelne, hogy miért is van rajta, de a válasza most már egyáltalán nem tűnik olyan őszintének, mint eddig. A pasik nem szokták szeretni a kesztyűket…
- Értem. – most mégis mi mást mondhatnék erre? Nem fogom meghazudtolni, nem akarok máris elrontani mindent, tehát inkább beletörődöm abba, hogy nem akar róla beszélni. Én se szívesen hoznám szóba azt, hogy mi van a hátamon, hogyha véletlenül megérintene ott és megérezné a kisebb puklit a ruhám alatt. Nem véletlen, hogy oly nagyon odafigyelek arra, hogy miként is közlekedem, mert bár a szem elől rejtve vannak a démonszárnyaim, az érintés elől nincsenek. Ideje viszont a bemutatkozásnak, hogyha már itt ragadtam, így osztjuk meg egymással nevünket, majd derül ki az is, hogy én bizony még idegen vagyok a városban. Bár próbálom eleinte rejtegetni a térképet, de aztán végül mégis csak elől hagyom, hátha még szükség lesz rá, végtére is, Jeremy még akár segíthet is nekem. Persze nem illik ezek után még nekem segítséget kérnem tőle, de ez annyira talán nem nagy dolog.
- Igen, a parkban már sétáltam egy nagyot. – pillantok is rá, majd teszem is úgy a térképet, hogy azt a másik is láthassa, hogyha feláll. Azért odafigyelek arra, hogy kellő távolságban álljunk egymástól, majd ez után szép szemeimmel már az útvonalakat is kezdem el vizsgálgatni, így figyelve meg azokat a helyeket, amelyeket a fiú mutat nekem. A kikötő tényleg szép lehet, egyszer meg kellene néznem, de amikor a vidámparkot hozza szóba, szemeim szinte felragyognak.
- Kiskorom óta nem voltam vidámparkba… - motyogom halkan, szinte csak magamnak, hiszen olyan nagy élmény lehet egy ilyen helyen lenni, mégse tudom, hogy jó ötlet lenne-e… Ahj, tök tanácstalan vagyok még mindig, pedig azért jöttem ide, hogy végre kikapcsoljak hosszú idő után és jól érezzem magam.
- Éhes most nem igazán vagyok, de a kikötő és a vidámpark nagyon jól hangzik. Köszönöm a segítséget! – teszem is el ez után kis időre a térképet, mert egyelőre megjegyeztem az alap útvonalakat, és majd ha ismét szükségem lesz a papírra, előveszem út közben. Apropó, papírok… feltűnt ám, hogy mit nézett nem is olyan régen a másik, így most meg is jegyzem ezt neki, de úgy érzékelem, hogy ez is hasonlóan rossz téma lehet a számára. A pénzhiány sose jó, bár én nekem ilyesmi miatt soha nem kellett aggódnom, a családom gazdag, mindenem megvan, mégse vagyok egy elkényeztetett lány, talán a képességem miatt, bár tény és való, a neveltetés is közrejátszott.
- Sajnálom, pedig biztos jó lehet egyetemistának lenni. Te egyébként akkor most dolgozol? – idősebbnek tűnik nálam, bár nem tudnám megmondani, hogy hány évvel. Lehet, hogy tévedek és ő is 17 év körül van… bár… nem, biztosan idősebb nálam. Viszont talán ideje lenne lelépnem, nem hiszem, hogy örül a társaságomnak, mert bár tényleg oly normálisan viselkedik velem, biztosan csak nem akar megbántani. Hátrálok is egy lépést tőle, jelezve azt, hogy akkor én távozom, miközben fél szemmel figyelem, ahogy a papírok eltűnnek a táska rejtekében, az a finomnak tűnő sütemény pedig előkerül. Nem vagyok igazán éhes, tényleg nem, de… az édességeknek mégis ki képes ellenállni?
- Szóval velem tartanál ma? – kérdezek rá egyértelműen, hogy jól vettem-e ki szavait, végül pedig kissé el is mosolyodom azon, amit mond. – Örülnék neki. Szívesen megnézném mondjuk a vidámparkot, együtt úgyis szórakoztatóbb hely. – mondjuk nem tudom, hogy mit tud kezdeni majd ott a nedves felsőjével, de ha már velem akar tartani, akkor valahogy csak megoldja vagy út közben hazaugrik vagy tudom is én. Aranyos, ahogy ő is így zavarba jön a szavai közben, legalábbis én így érzékelem, picit magamra is ismerek most benne, talán ezért is segít a döntésben az, hogy egyértelműen igent mondtam neki. Meglehet, hogy még jól ki fogunk jönni és ez a nap lesz az egyik legjobb nap a számomra, hosszú évek óta. Amikor viszont a süteményt is ketté töri, egyre jobban megdöbbenek tettén, mivel nekem lesz nyújtva, én pedig bátortalanul veszem azt el tőle.
- Köszi. Kedves tőled, főleg azok után, hogy leöntöttelek. – pillantok is szemeibe most kissé félénken, mert ez az gesztus is cseppet idegen még az én életemben, de inkább mást nem mondok és csak jóízűen beleharapok az édességbe. – Hű, nagyon finom! – állapítom is meg ragyogó szemekkel és közben hogyha Jeremy is úgy érzi, lassan meg is indulunk a park kijárata felé, hogy a következő megálló a vidámpark legyen. Vajon mi minden lesz ott? Már alig várom!
- Ezek szerint te szeretsz vidámparkba járni? Azt mondtad, hogy úgy ismered, mint a tenyeredet. – utalok is vissza előbbi mondatai egyikére, és ezzel a kérdéssel próbálom jelenleg fenntartani a beszélgetést. Tudom, hogy picit béna húzás tőlem, de azért tényleg érdekel, hogy milyen ember is lakozik az egyébként helyes külső mögött. Furcsa egy ilyen korú sráctól ez a viselkedés, én inkább taplókkal találkoztam a múltban, szóval most inkább megragadom az alkalmat, hogy picit megismerjem. Kezdek egészen meglepődni magamon, hogy ilyen normálisan megy jelen pillanatban ez a társalgás, sokkal rosszabbra számítottam, de ezek szerint még van remény.

Tárgy: Re: Depew park Szer. 25 Szept. - 22:20

Az az igazság, hogy az élet hajlamos nem figyelni arra, amit eltervezünk. Én se pontosan így gondoltam a mai napot és igazából az egész életemet is nagyon máshogy gondoltam el, mégse pont az sikerült, aminek kellett volna. De nem baj, mondjuk azt, hogy mindennek oka van. Lehet, hogy annak is, hogy ebbe a leányzóba botlottam, vagyis ő belém, vagyis a vize rám. Na mindegy, a lényeg, hogy találkoztunk és tuti nem véletlenül történt. Akkor pedig eszem ágában sincs patáliát csinálni, amúgy se vagyok az a típus, aki hirtelen kiakad és nekiáll másokon levezetni a haragját. Ez egyébként is csak víz, nem lesz tőle semmi bajom, maximum jó, ha nem maradok itt kint, mert akkor sikerül majd ügyesen megfázni. Igazából észre sem vettem a papírokat, mármint nem merült fel bennem, hogy azokra is kerülhetett víz. Csak most pillantok magam mellé, ahová kipakoltam őket. Valamennyi jutott rájuk, de nem olyan vészes.
- Csak egy minimális, pár csepp. És egyébként is a nagy részük könnyen pótolható. Oda se neki! - mosolyodom el biztatóan. Na, nem kell itt sóhajtozni és ennyire rosszul éreznie magát, nem lett azért ebből olyan nagy szörnyűség. Lehet, hogy ha mondjuk málnaszörppel önt le, azt kevésbé viselem jól, de igazából akkor se akadtam volna ki, csak egy kicsit jobban bosszantott volna az eset. De az is hamar elmúlik, ha látom, hogy ennyire ki van akadva a helyzet miatt és tuti, hogy fejben folyamatosan önostorozza magát, mintha tényleg olyan nagy szörnyűség történt volna. És megint jön a jól megszokott kérdés. Egyszerűen nem tudok erre jól válaszolni, soha se megy. Milyen kamut találj ki arra, hogy kesztyűt hordasz, csak mert nem akarsz véletlenül ártani másoknak egy érintéssel.
- Hát... tudod csak... szeretem a kesztyűket. Szinte már megszokás. - oh Jeremy, ez most sem lett a legjobb duma! Tényleg kéne valami sablon szöveg, amit betanulok, de valahogy eddig még nem sikerült kitalálnom olyasmit, ami jó lehet erre a kérdésre válasznak. Amit könnyen bevesznek és nem is gáz. Azt sem mondhatom, hogy a kesztyű alatt a kezem sebhelyes, és azért rejtegetem, mert az meg rosszat váltana ki másokból, mit tudom én, undort, vagy sajnálatot. Az lenne a legjobb, ha nem kéne viselnem, de egyszerűen muszáj. Inkább próbálok rá figyelni, rá terelni a szót, legalább azzal, hogy bemutatkozom, aztán kiszúrom a térképet, amit láthatóan próbál a háta mögé rejteni. Ezen képtelen vagyok nem elmosolyodni. Nem hiszem, hogy ciki a turista lét, az elején én is ezt csináltam, pedig én ide költöztem.
- Áh így már értem, tényleg szép hely, van mit megnézni, bár azt hiszem akkor a parkot már kihúzhatjuk a listáról. Aztán... jól jönne a térkép. - mostmár felállok és remélem, hogy előveszi a térképet. Figyelek rá, hogy a kesztyűs kezemmel vegyem el tőle. Már régóta csinálom ezt, nem fogom elvéteni. A szabad kezemmel pedig tudok mutogatni. Először csak átfutom, igyekszem belőni pontosan az utcákat. Remélem meg tudja jegyezni, vagy van nála esetleg egy toll, amivel bejelöli. Ez már rajta múlik. - Szóval itt van a kikötő. Bár az igazán kora hajnalban a legszebbe, amikor kel fel a nap, futnak be a hajók és megnyit a halpiac. Viszont esetleg megnézheted még a Vidámparkot, és van pár kellemes kajálda is. Elég sok a lehetőség szó se róla és gondolom még a parkot se jártad be teljesen. - az a helyzet, hogy hirtelen nem is tudom, mit lenne még érdemes megnézni. Annyira nagy nevezetességek nincsenek, vagy csak én nem tudok róluk? Amikor a papírokra terelődik a szó kicsit zavarba jövök. Ez egy kényes téma, hasonlóképp, mint a kesztyű.
- Igen tervben van, csak elég drágák a tandíjak, úgyhogy még halogatom a dolgot. - azt pedig nem teszem hozzá, hogy rettentően félek olyan nagy tömegbe menni. Sok ember, sok veszély, mármint rájuk nézve, nem rám. Sok kérdés, hogy miért viselek kesztyűt... és ott vannak a lányok is. Pocsék dolog, hogy itt vagyok, húsz múltam és konkrétan nincs barátnőm, és állati távol vagyok attól hogy legyen. Úgy igazán nehéz, ha nem jársz el sehova és nem ismersz meg senkit és egyébként is... azt hiszem nem nagyon működne nálunk normálisan még egy csók sem, akkor meg mi értelme lenne? Talán úgy a jobb, ha nem gondolok rá, mert ha találnék valakit, akibe belezúgok, akkor sokkal rosszabb lenne a tény, hogy nem lehetek vele. Kicsit elterelődnek a gondolataim, és már csak arra eszmélek fel, hogy menni készül. Nem is tudom, olyan kis elveszettnek tűnik és mintha folyton attól félne, hogy nem jó, ha mással van. Aztán hirtelen jut eszembe a sütim. Végülis... Újra a padhoz lépek gyorsan, elpakolom a papírokat, előveszem a mandulás sütit, a táskámat pedig a vállamra kanyarítom.
- Azt hiszem vizes pólóban nekem se jó itt maradni, szóval ha gondolod, vagy nem zavarlak... amúgy is szabadnapos vagyok ma, és a vidámparkot pl. úgy ismerem, mint a tenyeremet, meg a várost is már elég jól. Szóval... de persze megértem, ha zavarnálak, vagy szeretnéd inkább egyedül folytatni az utad. - jó ég, ennél nem is lehetnék határozatlanabb. De végülis rá bízom a döntést. Akárhogy is nézzük egy vadidegen srác vagyok, ha jól sejtem idősebb is nála, nehogy a végén azt higgye, hogy valami parki szatír vagyok, aki csak zaklatja, vagy ilyesmi. Közben mégis félbe töröm a sütit, és az egyik felét - szigorúan a kesztyűs kezemmel - felé nyújtom. Nem, nem ez a csali, csak totál összenyomódna a táskámban és azt meg olyan pofátlan dolognak tartom, ha itt előtte kezdek el eszegetni jóízűen.

Tárgy: Re: Depew park Szer. 25 Szept. - 21:26

Én tényleg csak egy nyugodt kis kirándulást terveztem, nem pedig azt, hogy majd valakinek kellemetlenséget okozok, és ez egy ideig tökéletesen is ment. Jó buszra szálltam fel, jó helyen szálltam le és a térképnek hála még a parkot is megtaláltam, de ez a férfi, aki oly nagyon nem törődik másokkal mindenbe belerondított, nekem pedig most magyarázkodnom kell. Nem szeretem az ilyen helyzeteket, főleg, mert a legtöbb ember ilyenkor dühösen felpattan és úgy leoszt, hogy csak nagyokat tudok pislogni utána. Most is erre számítok. Ahogy viszont a srác láthatóan a helyén marad, úgy próbálva eltűntetni az őt ért nedvességet, hamar tudatosul bennem, hogy nem lesz itt jelenetrendezés, se semmi különösebb probléma és ezt kedves szavai is alátámasztják.
- Az lehet, de a papírjaid fontosak lehetnek. Remélem, hogy nem ázott el egyik se. – sóhajtok is fel cseppet szomorúan, de azért próbálom összeszedni magam, hogy ne úgy álljak itt, mint egy rakás szerencsétlenség, így végül kiegyenesedem és már a zsepiket nyújtom át a másiknak, hátha legalább valamennyit segít. Általában a pasik nem hordanak maguknál ilyesmit – én legalábbis ezt tapasztaltam -, szóval akár még hasznos is lehetek… legalább egy icipicit. Amikor viszont szép, kék szemeim a kezeire tévednek, kiszúrom azokat a bizonyos kesztyűket, amelyek most igen csak kíváncsivá tesznek. Be kéne fognom, hiszen nem nagyon értek én a nyílt beszélgetésekhez, de próbálkozni azért lehet.
- Hogy-hogy máris kesztyűt viselsz? Még egész jó idő van. – tekintek fel lassan az égre, ahol csak néhány bárányfelhő jelzi felénk, hogy valamikor azért eső is várható lesz, de más egyéb nem, a hűvös, téli levegő pedig még csak a közelbe sincs. Lassan fordítom vissza tekintetem a másik felé és ekkor veszem észre jobban azokat a bizonyos lapokat, amelyekkel nincs most lehetőségem túl sokáig foglalkozni, hála a bemutatkozásnak, így össze is szedem magam, majd aprót biccentek.
- Én Amy vagyok, Amy Carmack. – egy kedves mosollyal ezen szavakat még meg is tolom, majd ez után kapok észbe, hogy a térkép bizony még a kezem ügyében van, így ösztönösen dugom azt hátam mögé, mintha ettől az most el is tűnne, de aztán érzékelem, hogy ez se valami jó ötlet, így csak zavartan teszem el táskámba, majd túrok bele dús tincseimbe.
- Hát igen, lebuktam. Úgy hallottam, hogy szép ez a város, szóval gondoltam megnézem magamnak. Te ide valósi vagy? Csak mert ha igen… akkor… szóval ha nem nagy fáradtság, mondanál pár helyet, amit érdemes megnézni? – kérem is meg szépen pillantva a másik szemeibe – már ha felém tekint -, és egyelőre még nem is tágítok mellőle. Tudom-tudom, le kéne lépnem, de olyan régen beszélgettem már valakivel, most pedig jó lenne egy kicsikét még a társaságában maradni. Végülis, kedves fiúnak tűnik.
- Egyébként nem szeretnék tolakodó lenni, de ha jól láttam… - itt kis szünetet tartok, majd kezeimet hamar védekezve magam elé is emelem. – Szóval nem kíváncsiskodtam vagy ilyesmi, csak megláttam, hogy egyetemi papírokat nézegetsz. Most fogsz felvételizni valahova? – én is úgy mentem volna egyetemre, de ez számomra már csak álom marad. Félek ismét olyan sok ember közé menni, mert mi lesz akkor, hogyha a múlt megismétlődik? Nem… ezt nem kockáztathatom meg, talán most se szabadna Jeremy-vel beszélgetnem, talán el kéne köszönnöm tőle.
- Bocsi, nagyon pofátlan vagyok. Nem akarlak feltartani. – kérek elnézést tőle, majd lépek ez után egy lépést hátra. Bizonyára nem kíváncsi rám, akkor meg miért ácsorgom még mindig itt? Lehet, hogy vár valakit, én pedig útban vagyok…

Tárgy: Re: Depew park Szer. 25 Szept. - 21:07

Pedig az a nagy helyzet, hogy a térkép már önmagában is azt mutatja, hogy valaki turista, nem csak az, ha kérdezősködik. Mondjuk az első hetekben én is átestem ezen, amikor ide kerültem. Kellett egy kis idő, mire teljesen kiismertem magam, de nem volt vészes, hiszen New York forgatagához képest ez majdhogynem kis városnak mondható. Pár nap csatangolás és meló keresés után sikeresen felfedeztem a helyet, a jobb környékeket és sikerült az első állásomra is szert tenni. Szóval mostanra már rendkívül otthonosan mozgok itt, gond nélkül eltalálva szinte bárhova, vagy legalábbis a forgalmasabb helyekre biztosan. Azért még tuti, hogy nekem is nyújtana újat a város, de valószínűleg elég kis mértékben. A parkot viszont határozottan jól ismerem és a szabadnapomat már jó ideje tudtam, hogy itt fogom tölteni. Kellemes az idő, és reméltem, hogy eső sem fog esni. Így is lett, úgyhogy a nagy séta belefér, no meg a pihenés és a prospektusok átnézése. Viszont úgy fest, hogy a mai nap mégsem teljesen lesz a pihenésnek szentelve, mert már épp a szendvicsem utolsó morzsáit tüntetném el, beletemetkezve egy leírásba az egyik suli ösztöndíjrendszeréről, amikor hirtelen érzem meg a ruhámon a nedvességet. Arról volt szó, hogy esni nem fog igaz? Akkor... hm? Felpillantok és tudatosul bennem végül, hogy miről is van szó. A még be nem szívódott vízcseppet gyorsan söpröm a ruhámról, aminek az a következménye, hogy még a kesztyű is átázik. Éljen! Ennyit a nyugodt ücsörgésről, amit már vizesen annyira nem lesz kényelmes megtenni és átázott kesztyűvel a papírt fogdosni sem a legokosabb döntés.
- Semmi gond, végülis megszárad. Nem vagyok cukorból, szóval el nem olvadok. - eresztek meg egy egyszerű kis mosolyt felé. Látom, hogy rendesen cikinek tartja a helyzetet, és gázosnak, ami történt. Az arcán lévő pír ezt teljes mértékben megmutatja, ha akarná se tudná elrejteni. Szóval azért igyekszem bátorítóan nézni rá, hogy ne legyen annyira gondban. Tényleg nem nagy cucc, maximum a délutánomnak lőttek ebben a formában, de még mindig beülhetek valahova és folytathatom ott, hogy mondjuk ne fázzak meg, vagy ilyesmi. Átveszem a zsepit és a maradék vizet még felitatom. A kesztyűmet is leveszem végül, mármint a felét, mert a másikat nem vagyok hajlandó és jó eséllyel így most a szavad kezem és a zsebemben fog landolni, ha elindulok. Még véletlenül se szeretem kockáztatni, hogy hozzáérjek valakihez. Ennyire már megtanultam figyelni. Úgy látom tényleg nagyon zavarban van, szóval elsüllyesztem a táskámba a prospektusokat, és újra rá pillantok, ha nem rohant el azonnal.
- Egyébként Jeremy vagyok, új vagy erre? - pillantok a térképre, amit elvileg még mindig a kezébe szorongat az eltévedés elkerülése végett, meg hát amúgy is a táskával úgy fest, mint egy turista. Bár meglepő, hogy egyedül van, inkább családok szoktak erre járni, legalábbis amennyire én eddig megfigyeltem. Nem mondom neki egyből, hogy üljön le, főleg mert nekem is mennem kéne. Benyomom az utolsó falat szendvicset, gyors kéztörlés, aztán pár korty vízzel öblítem le. Be kéne ülni valahova, de lehetőleg ahol nem nagyon kell költenem, mert arra ma igazán nem számítottam. A spórolt pénzemet még mindig túlságosan féltem, hogy felesleges vackokra menjen el.

Tárgy: Re: Depew park Szer. 25 Szept. - 15:58

Már eltelt néhány nap azóta, hogy az X-Birtokon vagyok, de én mégse érzem jól magam. Azt hittem, hogy itt minden megváltozik majd, ahogy talán én magam is megtalálom a helyes ösvényt, amely mentén kialakíthatok majd szépen lassan egy tökéletes életet, de még mindig úgy hiszem, hogy iszonyatosan messze állok ettől a céltól. Nincs kedvem most már tovább a suliban tengődni, egy kicsit ki akarok kapcsolni ezen a napon, így hát úgy döntöttem, hogy elhagyom egy kis időre az intézmény falait, és egy távolabbi városba utazok majd. Úgy hallottam, hogy Peekskill egészen barátságos hely, tehát nekem ott a helyem, meg kell néznem. A múltban nem járhattam akármerre, oda kellett figyelnem magamra, ahogy ez most is szükséges, de úgy hiszem, hogy egy kis kirándulásban még semmi rossz sem lehet. Azért, mert nem beszélgetek mindenkivel a suliból, a füleim még tudom hegyezni, így nem felejtem el azokat az információkat, amiket hallok, így hát a várost, na meg a benne lévő csodálatos parkot. Szeretem a természetet, és szívem szerint az egész világot bejárnám, de ahhoz még szintén idő kell. Mondjuk, a szárnyaim talán segíthetnek terveimben, amint képes leszek megbarátkozni velük. De még nem tartunk itt… inkább készülődni kezdek és egy fekete oldaltáskával a vállamon hagyom el az iskolát, hogy az egyik buszmegállóba térve várjam meg a következő járatot. Utána néztem, tehát percek kérdése és megérkezik…
Kissé félek, hogy tényleg jó ötlet-e ez az egész, hogy vajon jól fogom-e érezni magam a délután folyamán, de aki nem mer, az nem is nyer. A busz viszont hamarosan megérkezik a megállóba, én pedig nem ácsorgom tovább, hanem felszállva már köszönök is a sofőrnek, hogy ez után megvegyem a jegyemet és már hátrafelé is sétálhassak. Elég sok üres hely van, így végül középtájt választok magamnak egy üres helyet, ahova be is csüccsenek, majd csendességbe burkolózva nézelődöm, egészen addig, amíg Peekskill-be nem érünk. Ahogy a busz megáll, egy nagy nyújtózás után felkelek a helyemről, majd már el is hagyom a járművet, hogy lelépve az utolsó lépcsőfokról magamba szívhassam az új, még ismeretlen levegőt. Egyébként, ha valaki rám néz, akkor egy csinos, barna hajú lányt láthat személyemben, akin nincs semmi különleges se. Egyszerű farmernadrágot húztam fel a mai reggel, lábaimra sportcipő került, felül pedig most a fehér színű pulóverem fölé egy fekete, vékony kabát került. Soha se lehet tudni, hogy mikor milyen az időjárás, én pedig eléggé fázós vagyok, így gondolok inkább mindenre. A vállamon amúgy még mindig ott pihen a táskám, de más tárgy nincs rajtam, még egy darab ékszer se. Nem szükséges, jobb ez nekem most így.
Ideje viszont megtalálni azt a bizonyos parkot, amely elméletileg a közelben kell, hogy legyen, így némi bóklászás után csak megérkezem az említett helyre. Nem szeretek turistának tűnni és kérdezősködni, így inkább egy kezemben lévő térkép alapján tájékozódom, figyelve az utcaneveket és a fontosabb épületeket, így érkezem meg a Depew park bejáratához. A hatalmas fák szinte csak úgy táncolnak a szél simogatásának hála, én pedig máris belevetem magamat az erdőségbe, így élvezve a tájat, miközben természetesen folyamatosan nézelődöm. Ahogy telik az idő, úgy sétálok át egy kisebb folyó fölött egy kőhídnak hála, majd érkezem meg a park azon részére, ahol már néhány pad is megtalálható. Oké, út közben is láttam néhányat, de azok olyan egyedül álltak ott magukban, én pedig valamilyen szinten igénylem az emberek közelségét, még akkor is, hogyha egy paddal arrébb ülnek, mint én. Még nem tudom, hogy ez a hely után merre is kellene mennem, de az biztos, hogy nem ez a park lesz a mai nap egyetlen célja.
Menet közben táskámat kinyitva kezdek el kutakodni benne egy kis innivaló után, próbálva úgy csinálni mindezt, hogy ne menjek neki senkinek se, de sajnálatos módon erre nem mindenki figyel oda, így amikor az üveg megvan és a kupakot is lecsavartam, már meg is lök egy idősebb férfi, amelynek hatására cseppet meginog vékony testem. Nem, nem fogok utána szólni, hogy figyelhetne, mert jól láthatóan rám se hederít, és nem zavarja az, ami történt… de engem annál inkább, ugyanis ahogy testünk kis időre összeütközött, úgy az italom tartalmának egy része – hála annak, hogy csurig töltöttem -, most az egyik padon lakmározó srácra kerül.
- A fenébe! – torpanok is meg, amikor tudatosul bennem ez az egész, majd zavartan, aprócska pírrel arcomon állok meg közvetlenül a férfi előtt, most már testemmel felé fordulva és csavarom rá azonnal a kupakot is erre a fránya üvegre.
- Izé… - kezdek is bele zavartan, de aztán csak összeszedem magam. – Ne haragudj, nem figyeltem eléggé. De nyugi, csak víz volt benne, mindjárt adok néhány zsepit és segítek. – látszik rajtam, hogy full gáznak tartom a dolgot, amit tettem és szégyellem is magam rendesen, így a táskámba bele is kerül az üveg, én pedig kotorászni is kezdek benne, hogy néhány másodperc múlva egy adag zsebkendőt nyújthassak az idegen felé, most nézve csak megy egy pillanatra jobban magamnak, hogy kivel is akadtam össze ilyen szerencsétlen módon. Most biztosan tök bénának tart, de hát… nem is téved sokat. Csak le ne harapja a fejem. Amint elveszi a zsepit, én már remélhetőleg itt sem vagyok, nem akarok gondot, nem azért jöttem ebbe a városba.

Tárgy: Re: Depew park Szer. 25 Szept. - 12:18

to Amy Carmack

Szabadnap! Igaz, hogy nincs gyakran, de legalább időnként egy kicsit én is pihenek. Sok időt nem hagyok magamnak, hiszen két helyen melózom, mégha a vidámpark csak részmunkaidős is. Kell a pénz, végülis egyedül élek, el kell tartanom magam és egyszer muszáj lesz rászánni magam, hogy beiratkozzam egy suliba. Majd... még ráérek igaz? Vagy legalábbis egy kicsit. Az elmúlt napok érdekesen teltek, a vidámparki fura figurát azóta is nehezen verem ki a fejemből. Tényleg úgy hallottam, mintha csont reccsent volna tőlem nem messze, aztán mégis totál épen jött elő a fickó. Oké, az túlzás, hogy épen, mert hát ami a maszk alatt volt... oké, erre nem gondolunk, mert nem akarok rémálmokat éjszakára. Mindegy is, vannak dolgok, amiken nem érdemes túl sokat agyalni. A szabadnapomat egyszerűen töltöm el, egyrészt viszonylag kellemes az idő, szóval nem árt egy kis levegőzés, amúgy is olyan sokat vagyok bent helyeken. Egy sima farmer van rajtam, kissé kopott, edzőcipő, felül egy farmerkabát, alatta egy egyszerű barna póló. Nem szokásom túlzásba vinni az öltözködésemet, amúgy se járok gyakran vásárolni és végképp nem érdekelnek a márkás cuccok. Nem is lenne ilyesmire keretem.
Első körben egy rövid sétát ejtek csak meg. Már hullanak a levelek, de szerencsére nincs hideg és napok óta nem esett az eső, szóval még csak sár sincs. Ez olyan igazi kellemes kiránduló idő, hosszabb sétára is kijöhettem volna. Útközben még beugrottam a pékségbe, szóval a hátizsákomban ott van egy szendvics ebéd céljából és mellette egy isteni mandulás süti. Imádom, de tényleg, erre még én is költök néha. Főzni magamnak szoktam, de sütni azt egyáltalán nem tudok, néha pedig kell az édességbevitel még nekem is. Nálam ez az, amikor kirúgok a hámból. Séta és nézelődés után végül egy szembe jövő padra huppanok le, előpakolom a szendvicset, és magam mellé terítem az elhozott prospektusokat. Többször jártam már New Yorkban is, és itt a városban is felmértem a továbbtanulási lehetőségeket, szóval elég sok szórólapom van, leírásokkal, meg minden. Igazából orvosira mennék legszívesebben, de iszonyatos tandíjak vannak, úgyhogy egyelőre még nem vagyok benne biztos benne, hogy ez jó ötlet. Esetleg valami ápolói suli, az azért egy fokkal egyszerűbb és kevésbé költséges, de úgy is betegek közelében lehetek. Csak hát... amíg nem tudom ezt az egészet normálisan irányítani, addig attól is félek, hogy segítsek. Mi van, ha rosszul sül el? Halkan sóhajtok egyet, és magamhoz veszem az első papírt, amit olvasgatok, amíg eszegetem a szendvicset. A kezemen természetesen mint mindig most is egyszerű fekete, vékony kesztyű feszül. Elmaradhatatlan kellék.

Tárgy: Depew park Pént. 20 Szept. - 21:52

A város legnagyobb parkja, ami bizonyos részeken már-már erdőségnek is megfeleltethető. Nagy területet fed le, így nem meglepő, ha az őt átszelő kis patak felett híd kúszik át, akad itt egy magas kilátó is, no meg persze a város hírességeiről néhány szobor. E mellett pedig nagyobb tisztás területek, ahol nyári napokon remekül el lehet piknikezgetni, és persze játszótér, sportpályák is dögivel. Ez a park mindig hangos, amikor jó idő van, hiszen a város forgataga elől a családok és a kikapcsolódni vágyók biztosan itt kötnek ki hétvégente. Rengeteg programot szerveznek, minden második hétvégén akad egy kisebb esemény, ami miatt külön érdemes lehet kilátogatni.

Tárgy: Re: Depew park

» Central Park Zoo
» Jurassic Park
» Joe Bohrdrum park
» Volunteers Park
» Central Park