Depew park

Tárgy: Depew park Pént. 20 Szept. - 21:52

First topic message reminder :

A város legnagyobb parkja, ami bizonyos részeken már-már erdőségnek is megfeleltethető. Nagy területet fed le, így nem meglepő, ha az őt átszelő kis patak felett híd kúszik át, akad itt egy magas kilátó is, no meg persze a város hírességeiről néhány szobor. E mellett pedig nagyobb tisztás területek, ahol nyári napokon remekül el lehet piknikezgetni, és persze játszótér, sportpályák is dögivel. Ez a park mindig hangos, amikor jó idő van, hiszen a város forgataga elől a családok és a kikapcsolódni vágyók biztosan itt kötnek ki hétvégente. Rengeteg programot szerveznek, minden második hétvégén akad egy kisebb esemény, ami miatt külön érdemes lehet kilátogatni.

Tárgy: Re: Depew park Csüt. 31 Júl. - 15:25

Will & Violet

♪ Anywhere but here ♪

Amikor előkerül a toll és a papír, gyorsan felírom rá a címet, a teljes nevemet is, mert nem vagyok benne biztos, hogy elmondtam, és nem csak a keresztnevemen mutatkoztam be neki a pizzériában, de most már ez is meglesz. Pár pillanatig gondolkodom még, de a telefonszámot nem tudom fejből, talán pár szám meg van belőle fejben, hiszen a nénikémnek egyszer már megadtam, akkor tudtam, de az már hetekkel ezelőtt volt és azóta rég sikerült elfelejteni. Amikor viszont újra megszólal elképesztően rosszul érzem magam már megint, ahogy így ki is mondja nyíltan, hogy ott van még Diego is. Ha nem lenne, akkor se lennék más, akkor sem ugranék egy pillanat alatt a nyakába, akkor is meg akarnám ismerni előtte és rossz érzés, hogy eleve feltételezi rólam, hogy ez máshogy lenne, még ha jelen esetben igaza is van valahol. Részben igen Diego miatt is van és szenvedek is miatta derekasan, de mégis... mit kéne tennem? Mit tenne bárki is a helyemben? Nem szerettem bele első látásra egyikükbe sem, nem is hiszek ebben és csak azért dönts valaki mellett, mert... az a képessége ami, vagy azért mert vele találkoztál előbb? Nem hiszem, hogy ez lenne a jó megoldás, csak hát nem tudom, hogy akkor mi.
- Nem... nem erről van szó, nem Diego miatt, ő csak... - elakadok és elhúzom a szám. Egyre kellemetlenebb irányba megy el ez az egész és egyre inkább nem tudom, hogy is kéne jól kijönnöm belőle. Mindkettejüknek meg van a pozitív oldala, én... én képtelen lennék reálisan dönteni, vagy az lenne a fair, ha egyszerűen egyiküket sem bántanám és azzal együtt mindkettejüket? Ha pedig csak random választok... de így én is érzem, hogy olyan, mintha csak játszanék, pedig tényleg nem akarok ilyet tenni. Az a baj, hogy most hogy itt vagyok vele valahogy úgy érzem, hogy ő lenne a jó választás, mert... mert van az a kis szikra tudjátok, de amikor meg Diegoval voltam, akkor vele éreztem ugyanezt. Azt hiszem ez olyan, mint amikor beszabadulsz az édességboltba hosszú megvonás után és fogalmad sincs, hogy mit szeretnél igazán és ha csak egyet választhatsz, akkor aztán végképp kész idegbaj leszel a végére.
- De Will... ezt te sem gondolod, hogy az emberek csak így egyszerűen vállat rántanának és kész. Ez nem ilyen egyszerű, abból... félek, hogy valami komoly lenne, üldöztetés, visszavágás... háború. - egyáltalán nem jó ezt kimondani, kifejezetten félelmetes és félek is istenesen, hogy ez lesz a vége. Mi van, ha tényleg háború lesz, harc, amikor majd ki kell vívni, hogy mi is itt élhessünk, mert a bolygó a miénk is nem csak az övék. Nem hiszem, hogy ez csak úgy mehetne, hogy csak úgy lenyelnék a békát. Félek ettől, iszonyatosan... nagyon félek, hogy rosszul sül el, hogy akár pár év múlva baj lesz, főleg ha vannak olyan mutánsok, akiket említett, akik fel akarnak lépni, akik szabadságot akarnak, akik kilépnének az árnyékból. Egyszerűen tényleg félelmetes. Bár jelenleg ez a téma még mindig jobb, mint az én kis dilemmám, még ha ijesztő is, legalább nem azon jár az agyam, hogy mekkora egy... szemét vagyok, hogy itt sétálok neki, meg elhívom fagyizni, miközben Diego randira hívott. Jó ég... túl bonyolult! És komolyan látom rajta, hogy bántja az egész, ami totál érthető, engem is bántana.
- Jól van, én csak gondoltam... segítenék, de jogos, hogy nem valószínű, hogy tudnék benne. - én még suliba járok, ő pedig már felnőtt igazából, baromira nincs jogom beleszólnia a dolgaiba, nem dönthetek helyette és nem mondhatom meg, hogy mit tegyen, miközben még én sem vagyok teljesen tisztában az életemmel. Még csak azt se tudom, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Most még csak egy lány vagyok, egy képességgel, egy gitárral és arcvaksággal és hogy ebből mit lehet kihozni arról halvány fogalmam sincs. A fagyik megvétele után aztán hirtelen jön a mozdulat, ahogy felé tartom a sajátomat, csak ugye ez elég meghitt dolog és... Jó persze ő többet akar tőlem, csak hát akkor sem szokott az ember csak úgy egy már megnyalt fagyit tolni a másik arcába, ha nincsenek eleve olyan viszonyban egymással. Zavarban is vagyok úgy istenesen, de hát megszokás volt, nem tehetek róla. Ő viszont kezelni tudja a dolgot és így már elmosolyodom, amikor közelebb húzza a kezem és belenyal gondolkodás nélkül a fagyimba. - Köszi! - csak ne látnám azt az arcán, hogy a mosolya valahogy nem teljes, hogy... nem az igazi, vagy csak már beleképzelem. Pár pillanatig hezitálok, aztán végül én is megkóstolom az ő fagyiját, de közben végig a szemébe nézek. Tudod van az a helyzet, amikor még nem próbáltál valamit, és előtte félsz tőle, de ha már igen, akkor sokkal bátrabban viszonyulsz hozzá, hát valahogy én is így vagyok vele. Ezért nem mondom, hogy jó az ízlése, csak a fagyi kóstolása után bár nem olyan bátran, mint ahogy ezt fejben lepörgettem, de egy pillanat múlva már az ajkait kóstolom meg, kicsit megemelkedve, közelebb lépve, még mindig fogva a fagyit tartó kezét. Csak egy rövidke csók, nem túl tolakodó, de utána sem húzódom tőle távolabb.- Ez is...finom. - bököm ki aztán egy gyengécske mosollyal. Nem vagyok százas igaz? Nem kéne ezt csinálnom... nem kéne, de... de akkor is csinálom. Néha én is lehetek egy kicsit őrült, sose voltam egész életemben, mindig mindent jól és szabályosan csináltam, hát most nem.

Tárgy: Re: Depew park Szer. 30 Júl. - 1:57

Violet & Will

- Persze, mindjárt, adom is… - gyorsan összetapogatom a zsebeimet, mikor végre sikerül megtalálni a farzsebemben a tollat és mosolyogva nyújtom át neki. Még egyszer nem fordulhat elő ez, tényleg jobb az, ha tudom a sulija címét. Meglátogatni pedig… nem hiszem, hogy meglátogatnám, túlságosan is nagy az esélye annak, hogy belebotlok abba a Lisába, és ő aztán szépen tönkre is tehetne mindent, amit eddig sikerült elérnem Violettel. Amit persze a nénikéje nagyon ügyesen szabotált de végül csak sikerült összefutnunk, úgy tűnik, hogy még az univerzum is velünk van. Az viszont nem esne jól, ha ki is mondaná, hogy ne látogassam meg őt. Meglátogatnám, ha nem lenn ez a Lisás dolog, de az, hogy ennyire nem akar ott látni… még ha amiatt a Diego gyerek miatt is van ez… én Peeksillben lakom, azzal a sráccal meg mindennap találkozik, Azért ez így nem éppen a legigazságosabb.
- És még van ez a Diego is. Oké, megértelek, ha ezt akarod, akkor így lesz. – de pontosan hogyan is? Mert csak kaptam egy talánt, ami… ami igazándiból semmivel sem jobb a nemnél, hiszen a talánnal csak kétségben tart folyamatosan, és ha befuccsol neki ezzel az arcmágus gyerekkel, akkor majd csak előránt a dobozból, mint pótlékot? Mert kösz, abból én nem kérek, akármennyire is szeressem Violetet. Azért bennem is van annyi, hogy ebben az esetben otthagyjam, mert ha komolyan azt a gyereket választja, akkor nincs miről beszélnünk. Én nem a legjobb barátja akarok lenni. Nem érem be azzal. Vagy mindent, vagy semmit. Miket is beszélek? Az se biztos, hogy Violet olyan nagyon oda lenne ezért a fickóért…, de akkor is zavar. Bizonytalan… akármennyire is akarok hinni, azért nem vagyok vak, és ismerem is annyira az embereket, hogy érezzem: nem én adtam okot a bizonytalanságra, hanem az Diego. Ez pedig… elég rosszul érint. Nem volt senkije, most pedig rögtön ketten vagyunk és versenyeztetni akarna minket? Mert akkor megölöm a fickót és kész, nyertem. Nem értem, mert… mert én láttam őt meg először, mert én mentettem meg őt! Ha az a némber a leveleket elküldi, lehet, hogy már most együtt lennénk! Nem, rohadtul nem igazságos ez! És ha még azt is tudnám, hogy csókolóztak… találnék valami okot, hogy itt hagyjam Violetet és megöljek valakit, vagy inkább valakiket. Aztán az a Diego jönne…aztán mindenki más. Talán nem kéne, de elégé árulásnak érezném azt, ha kiderülne, hogy ezek ketten… már belegondolni is rossz. Mintha elárultak volna, mintha hátba szúrtak volna.
- De éppen ez az! Nem kéne bujkálni és félni az emberektől, hanem úgy élhetnénk, ahogy akarunk, furcsálló pillantások nélkül a többi mutánssal együtt. – azt már meg sem említem, hogy milyen sorsot szánok az embereknek. Néhányukat megölöm, de a legtöbbjüket elengedem és egyebként vadászom le őket, hogy megtudják milyen érzés bujkálni, milyen érzés másnak mutatni magad, csak mert tudod, hogy mit tesznek veled, ha kiderül, hogy más vagy, ha kiderül, hogy valójában több vagy, mint ami az emberiség valaha is lehet. Egy új faj vagyunk, és uralkodásra születtünk. Ezt jól mondtam Emma, ebben igazat is adtam neki. Ahogyan a birodalmaknak is leáldozik, úgy az embereknek is vele együtt, és most itt van az ideje, hogy átvegyük méltó helyünket a világban. Félistenek vagyunk, a korunk legerősebbjei, uralkodnunk kell, nem pedig elbújni az emberek elől. Nekünk kell előbb lépnünk, nekünk kell meglepnünk őket, hogy előbb győzhessünk, mintsem hogy a háború kitörését megvárjuk. Egymásnak is ugraszthatnánk az emberiséget, és akkor egymást pusztítanák el, míg mi a háttérből átvesszük az irányítást minden felett. Uralkodásra születtünk, az a bizonyos gén, ami mutánssá tesz minket, az is ezt jelenti. Az erős túlél, a gyenge pedig elhull. Ez a természet törvénye, az emberiség ideje pedig lejárt, itt az idő, hogy egy új faj lakja be ezt a bolygót.
- Az úgy … hosszú távon elég idegőrlő lenne. – az azt jelentené, hogy olyan napi húsz órát fent vagyok, amit munkával és tanulással kéne töltenem. Majd talán beszélhetnék Emmával, hátha tud nekem szerezni valami állmunkát, ha már úgyis baráti viszonyról állapodtunk meg. Valami munkaféle mindenképpen kell, ha nem akarok lebukni, és van elég befolyásos az a nő, hogy ezt meg is adja nekem, igaz? Legalábbis folyamatosan ezt hajtogatja. – Majd kitalálok valamit, ne aggódj emiatt, ez az én gondom. – neki is vannak gondjai, nekem is. Épp annyi különbséggel, hogy én nem csajozok mellette. Tudom, ő ezt nem veszi pasizásnak, de nekem ugyanúgy rosszul esne, ha kiderülne, ezért pedig nem fogom magam rosszul érezni. Sok embert öltem már meg, de még soha nem tartottam egyszerre két vasat a tűzben, ahogyan ő is teszi. Mert azt csinálja, még ha nem is veszi észre. Neki ez talán semmiség, meg annak a másik fickónak is, de engem akkor is bánt a dolog.
- Semmi baj! – mondom mosolyogva, ahogy megfogom a kezét, és úgy nyújtom ki magam felé a kezét a fagyijával együtt, hogy megkóstolhassam. – Hmm… jó az ízlésed! – mondom vigyorogva, és most én nyújtom ki felé a kezemet a fagyival együtt. – Te jössz, teszteld az ízlésem! – mosolygok persze, és van is őszinteség ebben a mosolyban, de… de nem teljesen az, és ez zavar kicsit. Nem, nagyon zavar.

Tárgy: Re: Depew park Kedd 29 Júl. - 21:41

Will & Violet

♪ Set the fire to the third bar ♪

- Igen, ezt azért sejtettem, de majd nem veszem magamra, már ha még meg vannak. - jó lenne, de persze nem tudhatom, hogy hogy lesz. Félek tőle, hogy ha a nénikém nagyon el akarta titkolni előlem azt, hogy Will járt nálunk és nem is egyszer, akkor nem tartotta meg azokat a leveleket, hiszen az nagyon erősen lebukás veszélyes, ha netán mégis véletlenül szembe kerülök valamelyikkel akár mostanában, akár valamikor a jövőben. Kár tippelni, majd kiderül, hogy megvannak-e még, amikor majd szembesítem, mert biztos, hogy szembesíteni fogom, mihelyst hazaértem. Fel sem foghatom, hogy miért gondolta-e, hogy ennek jó vége lehet, hogy ilyet egyáltalán fair megtenni valakivel, aki fontos neki, mert hát elvileg fontos vagyok igaz? Akkor meg miért kell beleszólni az éltembe? Meg sem fordult a fejében, hogy mi van, ha esetleg olyan valamitől zár el ezzel, ami boldoggá tesz? Lehetőséget sem adott rá, hogy jobban megismerjük egymást és esetleg kiderüljön, hogy igenis fontosak lehetünk egymásnak, ez azért nem kicsit csúnya dolog részéről. - Van nálad toll esetleg? Mert akkor megadnám a suli címét, hogy véletlenül se fordulhasson elő máskor ilyesmi. - nem akarok kockáztatni és azért az nem olyan nagy titok igaz? Amúgy is mondtam merre van, talán még meg is lehet nézni valami városi nyilvántartásban, de így egyszerűbb. Talán ha utána kérdezek, akkor még az ottani telefonszámot is el tudom kérni és akkor könnyebben elér, bár... az azért eléggé lebukás veszélyes lehet Diego felé... na igen, ez még átgondolandó. Meg ott van az az opció, ha meg akarna látogatni... de csak nem jut eszébe ilyesmi!
- Nem vársz sokat, nem is erről van szó, csak én... elég zűrös volt mostanában minden és nekem még nem volt senkim sem úgy, szóval e téren elég bizonytalan tudok lenni. - na milyen téren nem? Jó azért nem vagyok annyira mindenben bizonytalan, de azért így kapcsolati téren azt hiszem ez valahol érthető. Nincs is kifejezetten nagy önbizalmam, ami a külsőmet illeti, szóval finoman szólva is meglepően és talán kissé sokkolóan is hat ez a hirtelen jött nagy érdeklődés, hiszen Diego is egyértelműen elég gyorsan a tudtomra adta, hogy tetszem neki, és második alkalommal az a csók is elcsattant, Will pedig most nyíltan is kimondta, hogy nem csak barátkozni akarna velem, hanem valami többet is, és minden bizonnyal az a több nem a legjobb barát kategória ugye, szóval... fel kell még dolgoznom ezt a hirtelen jött népszerűséget, vagy mi a fenét.
- Azért ez nem annyira kis dolog Will, hiszen... sokakra nézve veszélyes lehet ez. Én nem igazán szeretnék félni az emberektől, így is egész életemben együtt éltem azzal, hogy mások sajnálnak, hogy kilógok... nem kellemes. - nem akarom, hogy erre még az is rájöjjön, hogy félnek is tőlem, vagy ilyesmi. Érthető lenne és a suliban szoktunk is ezzel a kérdéssel foglalkozni. Emberek és mutánsok viszonya, hogy mit hozhat a jövő, de attól még nem jó ebbe belegondolni. Tényleg félek, hogy túl sok veszélyt tartogathat a jövő, főleg akkor ha kiderül, hogy létezünk, ha egyszerűen a világ elé kerül minden, ami most még békés titokban bújik meg, főleg hogy a suliban ismerek olyanokat, akikre ez nagyon rossz hatással lenne. Ott van Lily, a kis angyal lány, aztán Jeremy, aki örül, hogy végre olyan helyen van, ahol nem kell mindentől és mindenkitől tartania, ahol nem követik vizslató tekintetek minden megmozdulását, ahol képesek a másságát akár poénként is felfogni a társai, de ha mindez napvilágra kerülne... Nem szeretném.
- Értem már és ha... munka mellett tanulnál? Mert, ha tényleg érdekel ez az egész, akkor nem jó, ha ilyen könnyen feladod. Nem jó életed végéig valami rossz állásba ragadni. - biztatni szeretném, azt persze nem tudhatom, hogy igazából nem is szeretne konkrét állást, mert egészen más az élete, mint amit én tudok. Csak arra reagálhatok, amit mond, az alapján próbálok tanácsot adni. Közben viszont a célt a fagyizó felé vesszük, a szavaira pedig már szélesebben mosolyodom el. Na igen meleg van, jó is ilyenkor egy hűs fagyi, nagyon jó.
- A nélkül is megkaphatod, hogy ölnöd kéne érte. - nevetem el magam. Vicces, hogy... igazából akár még meg is tenné... tehetné, de én szimpla poénnak fogom fel a dolgot. Egy átlag ember ezzel csak viccel. Megfordul a fejemben, hogy ellenkezzek, de végül nem teszem. Ennyi belefér azt hiszem, hogy a görögdinnye fagyimat ő állja, annak ellenére, hogy én vetettem fel az ötletet. - Kóstolót? - nyújtom felé automatikusan a sajátomat, aztán jövök csak rá miután már megtettem, hogy egyébként mit is csinálok. Zavartan köszörülöm meg a torkom és igyekszem nem fülig vörösödni. nem igazán sikerül. - Bocsánat, csak... megszokás. Apával mindig... szóval... - oh jesszus rém ciki! Mégis hogy juthatott eszembe ezt tényleg megkérdezni?

Tárgy: Re: Depew park Kedd 29 Júl. - 0:22

Violet & Will

-Ha megvannak még, akkor csak nyugodtan, bár az utolsó néhány már nem olyan vidám olvasmány. – de ezt is meglehet érteni, hiszen akkor már hetek óta nem kaptam tőle választ, és azok már csak azt taglalták, hogy találkozzunk valahol, vagy hívjon, esetleg írjon, ha úgy jobb, csak mondja el, hogy mi változott meg pár nap alatt, hogy hirtelen úgy döntött nem kér belőlem már többet. Nagyjából erről szól az a néhány utolsó levél, de egészen addig egész vidámakat írtam, és ott még nem is nagyon érződött a csalódottság. Már tudnom kellett volna akkor, hogy ez lesz, mikor nem volt hajlandó megadni az iskola címét, de én bolond módon megbíztam abban, hogy ő is csak a legjobbat akarja Violetnek. Ha így is van, akkor elég furán mutatja ezt ki, mert semmivel sem lett jobb az, hogy ezt csinálta, se neki, se nekem, bár gondolom az én lelki jólétem a legkevésbé sem érdekli a nénikéjét. Nem is baj, sőt, így a jó, de azt már most leszögezem, hogy nem állok jót magamért, ha még egyszer valami hasonlóval próbálkozik. Akár rokon, akár nem, megfogja bánni, ha megint ki mer szúrni velünk. Ezek után aligha fogok megbízni a nénikéjében, és talán Violet is gyanakvóbb lesz. Ezzel csak ő járt rosszul hosszútávon.
- Nem kell magyarázkodnod Violet, nekem nem kell. Amúgy is megértelek. Túl sokat várok tőled, tudom. – nem akarom, hogy magyarázkodjon nekem, tényleg nem szükséges. Igaza is van igazából, alig ismerem őt, és ő még annyira se engem, minden, amit rólam tud hazugság, és félek, hogy még többet kell hazudjak neki, mert nem akarom őt elveszteni, mikor még meg sem kaphattam igazából. Tudom, hogy ő nem az a fajta lány, aki játszadozna bárkivel is, úgyhogy nem félek attól, hogy ez történne, és azzal is tisztábban vagyok, hogy túl sokat várok tőle. Ő csak nem rég ismer engem, én viszont a szülei halála óta szeretem őt, és ennek a szerelemnek a mibenléte még előttem is elégé homályos. Létezik, hogy meglátom és megszerettem? Mert ez történt, vagy valami hasonló ,mert képtelen voltam őt is megölni, akárcsak egy kicsit is bántani, és a történtek után csak ő járt a fejembe folyamatosan, és mióta találkoztunk csak még inkább rajta jár az agyam folyamatosan, ami nem kölcsönös, legalábbis a szavai alapján nem így látom. Ő neki csak egy kedves srác vagyok a sok közül. Nekem meg ő az egyetlen, akit képtelen lennék megölni. Szeretem. Ez az igazság, és tudom, hogy nem várhatok el tőle túl sok mindent, hiszen… ő nem úgy érez, mint én.
- Ez még előttem is homályos, de az biztos, hogy elegük volt a bujkálásból és egyszer majd felakarnak lépni. Furák, de mindegy is! – mondom mosolyogva, ahogy legyintek egyet. Nem kell, hogy most erről legyen szó, főleg mert nem is szabad beszélnem neki részletesebben a dologról, és nem is akarok beszélni, csak magamat ásnám el azzal, ha kifejteném neki azt, hogy mi is a nézetem az emberek és mutánsok kapcsolatáról. Jól tudom,hogyan működik a világ. Csakis a legerősebb maradhat életben, mi pedig egy teljesen új faj vagyunk, egy új korszak hírnökei, amit már régen el kellett volna hoznia az előttünk lévő mutánsoknak. Elakarom pusztítani az emberek világát, térden csúszva akarok őket látni, megbilincselve és bebörtönözve, bujkálásra kényszerítve őket, ahogy azt nekünk is kellett hosszú éveken keresztül. Azt akarom, hogy átéljék milyen érzés mikor a világ ellenük van, és minden összeomlik körülöttük. Megakarom őket fosztani a szabadságuktól és letörni azt a fene nagy önbizalmukat. Akár egy kisebb, néhány tagból álló mutáns csapat is képes lehetne térdre kényszeríteni egy egész országot. Sok mutáns akár a világot kényszeríthetné földre, ami mindenképpen egy vonzó jövőkép, legalábbis a számomra nagyon is az. Violet viszont nem értene egyet ezzel.
- De, igen. Vagy egyetemek kellenek vagy éves képzésre kell jelentkezni, de addig nem kapok pénzt, szóval… lemondtam a dologról, és majd keresek valami olyan munkát, amihez nem kell. – rántom meg a vállamat, mint aki olyan nagyon letört lenne a dologtól. Utálok dolgozni, mindig is elvettem másoktól azt, amire szükségem volt, soha nem dolgoztam megérte, és nem is akarok soha, de sajnos muszáj lesz valami munkaféleséget kerítenem, ha azt akarom, hogy az a tömérdeknyi hazugság működjön is mert munka nélkül egy átlag ember nem sokáig húzza igaz? És nekem is kell valami megoldás, hogy honnan van a pénz, nem mondhatom, hogy embereket ölök és tőlük veszem el. Mindegy, kitalálok majd valamit, ráér még.
- A málna fagyi, azért akár ölni is képes lennék! – mondom mosolyogva, miközben elérjük a célunkat és már is veszem is a málnás fagyimat, illetve persze az övét is kifizettem, és ha még ellenkezik is, nem engedek ebből, én fizetem és kész, ez egy olyan… alap dolog. – Nem tévedtél, ez tényleg nagyon jó! – mondom fülig érő mosollyal, ahogy belekezdek a fagylaltom elpusztításába.

Tárgy: Re: Depew park Hétf. 28 Júl. - 11:20

Will & Violet

♪ I drop in the ocean ♪

Csak megrázom a fejem a szavaira. Nem hiszem, hogy igaza van, nem mindig van hibás és ha van is, akkor sem ő az, hanem inkább az a fickó, aki elütött, aztán meg a mentővel belénk jött, de biztos, hogy nem ő, ezt nem fogom elfogadni, akkor sem, ha ő így tesz. És még ha a nénikém ezt a butaságot is vette a fejébe, attól még ugyanúgy nem szólhat bele az életembe és nem tüntetheti el a leveleimet, mert azt... egyszerűen nem lehet, nincs joga hozzá. Talán nem kell tőle is elnézést kérnie, ha nem akarja, de... én akkor is elvárnám, hogy igenis lássam, hogy bánja, hogy ilyet tett és nagyon remélem, hogy meg vannak azok a levelek, mert el szeretném olvasni őket. - Azért azt nagyon remélem, hogy nem tüntette el azokat a leveleket, szívesen elolvasnám őket. - ezt úgy érzem muszáj még kimondanom, ha esetleg tudja akkor is. Ha már foglalkozott ezzel, ha már írt, akkor az az alap, hogy érdekel, akkor is, ha esetleg a levelei vége felé minden bizonnyal már olyasmiket is leírt, amit nem gondolna most is komolyan, talán vádolt benne, talán elküldött a fenébe, hogy hogy lehetek ilyen, hogy még csak válaszra sem méltatom, de nem számít, mert a többi igen is érdekel.
- De ezt... ezt ne érezd negatívnak jó? Én csak úgy gondolom előbb jobb megismernünk egymást és majd utána tudom, hogy mit is akarok pontosan, de... nem vagyok olyan, aki játszana másokkal, csak... tudod... - jó, azt hiszem ebbe már sikerült kellően belezavarodni. Egyszerűen csak szeretnék utat adni a dolgoknak, hogy úgy történjenek, ahogy kell, ahogy épp a helyzet adja és ne pedig mert előre megbeszéltünk bármit is, abban nem sok érdekesség van, de nem akarom, hogy megbántva érezze magát, akkor sem, ha amúgy most mosolyog, de ki tudja, hogy mit gondol belül. Én is elég sokat mosolyogtam a szüleim halála után pár héttel mondjuk a postásra, meg ilyenek, de abban nem volt az ég világon semmi őszinteség sem. De tényleg szeretném, ha tudná, hogy nem vagyok olyan, aki játszik másokkal, most sem azért teszek bármit... amit rossznak értékelek, csak egyszerűen nem tudom, hogyan jöhetnék ki jól ebből az egész faramuci helyzetből. Már így is kellemetlen az, hogy nem mondok neki igazat, bár nem mondtuk ki Diegoval, hogy mi... szóval ez nem valami nyílt dolog, hogy járunk, vagy akármi, nem volt szó ilyesmiről, szóval igazából nem hazudtam, csak nem mondtam el a teljes igazságot, az még nem olyan nagy bűn.
- Mutáns aktivisták? De... de mit akarnak pontosan? - azt hiszem kár lenne tagadni, hogy igenis megriaszt a gondolat, hogy vannak olyanok, akik fel akarnak lépni, akiknek elegük volt a bujkálásból. Nem arról van szó, hogy nem lenne jó átlagos életet élni, de az enyém soha sem volt az, már egészen jól hozzászoktam, de ha a meglévő arcvakság mellé még bejönne az is, hogy megnéznek az utcán csak azért, mert egy mutáns suliba járok... hát az azért nem igazán érintene jól. Nem akarok még a mostaninál is jobban kilógni a sorsból, hiszen egyszer majd szeretnék normális életet, vagy legalábbis olyat, ami közelít a normálishoz. Soha sem voltam egy harcos alkat, nem hiszem, hogy a suliban akarnék maradni mint olyan... X-men, vagy mi a fene, mert annyit már én is tudok, hogy van ez a csoport, de ezek szerint van más fajta is.
- De mit mondtak miért nem vagy alkalmas? Nem lehet, hogy kell valami képzés előtte, vagy iskola, amit elvégzel? - nem értek hozzá, tényleg csak sötétben tapogatózom és tippelgetek, de azért a legtöbb munkához kell valami végzettség, meg gondolom ahhoz, amire ő gondolt jól kell lőni, ismerni kell a törvényt, mert nem lehet csak úgy lábon lőni valakit, hogy ne szaladjon el, gondolom fel kell szólítani, meg van az az izé is, amit el szoktak mondani a rendőrök, bár lehet hogy azt egy fejvadásznak nem kell tudni fejből. Végül felállok én is, de nem engedem el a kezét. Végül is én fogtam meg, és ha már hetek teltek el és mentek a szemétbe, mert nem kaptam meg a leveleit, ez nem olyan nagy előre lépés, pótolhatnánk azokat az elmaradt találkozókat, meg azt a nem épp jól sikerült randit, aminek kórház lett a vége. - Ott... a gyümölcsfagyijai isteniek! Neked mi a kedvenced? - mosolyodom el, ahogy elindulunk a cél felé. Persze a cipőmbe még belebújtam azért mielőtt felálltam, de azt hiszem pihent annyit a lábam, hogy bírjon még egy kis sétát, és most igazán a miatt sem lesz lelkiismeret-furdalásom, ha kések egy kicsit, mert a nénikém ezek után megérdemli, hogy egy kicsit igenis aggódjon.

Tárgy: Re: Depew park Vas. 27 Júl. - 21:30

Violet & Will

- Valakit kell hibáztatni, és akkor én vagyok a legjobb jelölt, nem? Nem zavar, ha hibáztat, komolyan nem. – mondom mosollyal nyugtázva a dolgot. Violet nem tudhatja, és minél később tudja meg annál jobb, hogy a pasi fejével minden rendben volt, és valójában engem akart kicsinálni. Azt nem tudom, hogy direkt ütötte-e el Violetet, vagy véletlen, de bántotta ez a lényeg és ezt nem hagyhattam szótlanul, de az, hogy utána még a mentővel is belénk jött az a barom… szerencse, hogy nem lett komolyabb baja Violetnek, bár mondjuk rám esett, és így meg is úszta a dolgot, de attól még ez végződhetett volna rosszabbul is, főleg ha Violet célba dobása célt téveszt, de végülis ez a képessége, úgyhogy… sikerült, én meg gondoskodtam róla, hogy a fickó soha többet ne kelljen fel. A golyó gellert kapott a gyomromon így őt kapta telibe, én meg kicsit rásegítettem, hogy gyorsabban haljon meg. Nem lehetett valami igazán ütős képessége, hiszen könnyedén megöltem, gondolom valami olyasmi volt, hogy mindent látott, amit a testvére, mert tudta, hogy nézek ki és mit csinálok. Közel voltam a lebukáshoz, de szerencsére Violet nem hitt neki, és remélem, hogy nem is fog soha, mert nem szeretnék még színt vallani neki, túl korai lenne.
- Ha tőled bocsánatot kér az éppen elég, nem kell tőlem is. – azért nem mondanám, hogy rosszul esne, ha bocsánatot kérne, de tényleg elég, ha Violettől elnézést kér. Akárhogy is, de láthatja, hogy nem olyan könnyű távol tartania minket egymástól, és talán még Violet is gyanakvóbb lesz a nénikéjével kapcsolatban, hogy még egyszer ilyen ne fordulhasson elő. Mert, ha előfordul, akkor megölöm, és én nem fogadok el bocsánatkérést. Aki Violettel szórakozik az már kapásból meghal, nincs ezen mit gondolkodni. A leveleket pedig remélem, hogy csak elrakta, mert… mert azokba elég sok mindent leírtam, szóval nem ártana, ha Violet belenézhetne némelyikbe, kivéve az utolsóba, mert az kicsit más lett, ott… ott én már elfogadtam, hogy nem akar látni, persze még így is kértem benne, hogy legalább magyarázza meg, hogy miért nem, de akkor nem kell magyarázat. Ha meg kidobta, vagy elégette őket… hát nem mondom, hogy nem leszek dühös, de akkor majd maximum én mesélem el a történteket, bár nehéz lesz úgy, ahogy azt a levelekben leírtam, mert… sokkal könnyebb újan magasröptűen fogalmazni levélben, mint élőben, mikor csak hebegni és habogni tudsz a szeretett lány előtt. Elég kínos tud lenni, szerencsére még nem történt ez meg velem, de nem kizárt, hogy ez változni fog.
- Akkor jó, szépen megtaláltad az aranyközép utat. – mondom mosolyogva, talán már inkább vigyorogva. Ez se nem, se igen, csak egy amolyan… talán, ami jobban hajlik az igen felé, de közel sem az. Mindegy, a nemnél a semminél jobb, szóval tökéletesen beérem ennyivel, mert könnyedén történhetett volna az is, hogy ezzel az arcmágussal összejönnek, amíg én itt a kukának küldözgettem azokat a leveleket. Akkor aztán azt hiszem csúnyán kijöttem volna a sodromból, és kicsit – nagyon – megritkítottam volna Peeksill lakósainak számát, de… de nem történt semmi, szóval megmenekültek, bár ez nem mondható el arról a Diego gyerekről, mert ő előbb-utóbb megfog dögleni, nem számít, hogy mit csinált, vagy mit nem csinált, ha egyszer zsigerből gyűlölöm a fickót. Tudom, hogy nem láttam még, de ez a kis apróság is elég volt, hogy megutáljam egy életre és eldöntsem: meg fogom ölni.
- Oké, ha te mondod, akkor biztos úgy van, elhiszem. – ha ezt mondja, akkor ez az igazság, nem? Nem tűnik olyannak, aki hazudna, vagy megpróbálna becsapni. Persze, hogy nem esik jól a dolog, és már le is mondtam arról, hogy én ezt próbáljam titkolni. Mondtam, hogy többet szeretnék tőle, szóval ebből már tudhatni is, hogy elégé rosszul érint engem a dolog, most már nem is próbálom megjátszani magam, mert… mert teljesen felesleges lenne, és nem is akarom, éppen eleget hazudtam már így is neki, nem akarok még színészkedni is előtte, feleslegesen meg pláne nem, úgy csak hülyének nézne. De azért a szavainak még így se igazán tudok hinni, tudjátok van ez a féltékenység dolog, és most engem is elkapott. Azt hiszem érthető, hogy így érzek, hiszen… rohadtul nem ér, hogy az egyetlen ember, akinek emlékszik az arcára egy spanyol fickó, aki az Államokban él. Egy kínai törpének kéne lennie, és valahol Kínában is kéne élnie, nem pedig itt!
- Találkoztam, néhány… mutáns aktivistával, akik felakarnak lépni, meg elegük volt a bujkálásból, és… nem igazán tudom, hogy érezzek ebben a dologban. – persze, hogy tudom, elakarom tiporni az embereket, de ezt Violet nem igazán tudná elfogadni, úgyhogy maradjunk ennél a verziónál. Tudom, hogy ez is hazugság, de… de azért hazudok, hogy együtt lehessünk majd valamikor, és nem azért, mert rosszat akarok neki. Ez értünk van és nem ellenünk. Az pedig még csak nem is említem, hogy inkább hívnám ezeket terroristának vagy bűnözőknek, mint aktivistáknak, de ez már csak részletkérdés.
Mikor megérzem a kezemen az övét, csak mosolyogva nézek rá, és gyengéden meg is szorítom a kezét. – Ezernyi helyre küldtem önéletrajzot. Kluboknak, a bírósághoz is emiatt a fejvadász dolog miatt, azt hiszem még a seregbe is küldtem jelentkezést, szóval… nagyjából mindenhova, de nincs szerencsém. Kedves tőled, de… ebben most nem tudsz segíteni. – nem is akarok állást szerezni, bár egyszer muszáj lesz, hogy lássa tényleg csinálok is valamit, de… minél később jön el ez a pillanat, annál jobb, mert nem vagyok oda a munkáért, jobban szerettem másoktól elvenni a pénzt, mint megkeresni azt munkával.
-Egyet? Legalább kettőt! – mondom mosolyogva, ahogy felállok a székről, még mindig fogva a kezét, amit bármikor elhúzhat és már kémlelek is a közelben valahol egy fagyist keresve.

Tárgy: Re: Depew park Vas. 27 Júl. - 14:47

Will & Violet

♪ Impssible ♪

- Jó, nem sok, de... ez akkor sem a te hibád volt, nem lenne oka a nénikémnek téged hibáztatni. - rázom meg a fejem egy félmosollyal. Jó persze, nem túl gyakran ütnek el és főleg nem jönnek belém még aztán egy mentővel is. Nem tudom miért csinálta az a fickó, tényleg csak arra tudok gondolni, hogy volt valami baja, tudjátok úgy fejben konkrétan, nem úgy, hogy az ütközés miatt, hanem alapból is, de nem is érdekes, nem agyaltam ezen azóta se, mert nem fontos, de a nénikémnek sem úgy adtam elő, hogy abból arra gondolhatna, hogy bármi köze is volt ehhez Willnek. De tényleg úgy érzem, ha ezek után fair lenne, ha elnézést kérne tőle, mert hát mégis csak ez ő leveleit tüntette el fél úton.
- De én szeretném, maximum, ha te tényleg nem, akkor... legyen így, de nem csak nekem tett ezzel rosszat. - igen is úgy lenne igazságos, ha mindkettőnktől elnézést kérne, de az is benne van a pakliban, hogy Will nem szeretné ezzel talán még maga alatt vágni a fát. Ez ő tudja igazából, én nem akarok olyat, ami neki gond, főleg ezek után. Így is elég rosszul sikerült az utóbbi pár hét, és... és kíváncsi is vagyok, hogy miket írt azokban a levelekben, most már tényleg. Meg fogom kérdezni, hogy megvannak-e és remélem, hogy igen, mert ha még esetleg ki is dobta, netán e is égette őket, vagy valami... az még inkább rosszul érintene. Az mégis csak az én személyes dolgom, és végképp rémes, ha netán még el is olvasta. Talán pont azért nem adta oda őket, mert mondjuk beleolvasott az elsőbe, és aztán nem akarta, hogy bármi komolyabb is történjen, és ezért már a legelején el is vágta szépen az egészet. Mindegy, nem akarok ezen agyalni, meg fogom kérdezni, hogy miért csinálta és meg fogom mondani neki, hogy nem tehet ilyet soha többé, mert az én életemről én döntök! A visszakérdezésére csak elmosolyodom kicsit, de aztán zavartan pillantok el a távolba. Az a baj, hogy tényleg nem tudom mit kéne mondanom. Kedvelem őt, tényleg... Diegot is kedvelem, akkor... akkor mi lenne a megoldás?
- Nem... nem mondok nemet, mert kedvellek és szerintem rendes pasi vagy, tényleg. - tudom, hogy nem ezt kéne mondanom, de akkor mégis mit? Nem tudom... tényleg nem tudom, hogy mit tegyek. Nem vagyok én ilyen, nem szoktam két pasival kavarni egyszerre, egyel sem és most tökéletesen össze vagyok zavarodva, de ha tényleg kedvelem, és kiesett több hét is. Lehet, hogy ha ez nem történik meg, ha megkapom a leveleket, ha találkozunk, akkor nem is jutottam volna el addig Diegoval, nem tudom, tényleg nem, és ez ebben a legrosszabba, az a bizonytalanság és tanácstalanság, ami most iszonyatosan kínoz. De attól még beszélnem kell neki róla, csak valahogy finomabban, valahogy nem minden részletet elárulva azt hiszem. Látom, ahogy a térdéhez hajtja egy pillanatra a fejét, ahogy azt hiszem nagyon is szenved e miatt, ami végülis érthető, ha nyíltan kimondta, hogy többet akar tőlem.
- Csak egy... egy barát tudod, akinek segítek. - francokat! Egy barát nem hív el randizni és főleg nem csókolod vissza. Nem tudom, hogy mégis mi a fenét csinálok pontosan, tényleg nem. Szeretnék valahogy kigabalyodni ebből, de ha mind a ketten tetszenek, ha mindkettejüket kedvelem, akkor mégis mit tegyek? Ha csak találkozom velük az még nem bűn igaz? Ha még nem mondom, hogy valaki a párom, akkor... akkor az nem megcsalás. - De miért, mi a baj? Mármint azon kívül is van valami, ami rosszul érint, hogy nem válaszoltam a leveleidre? - úgy hallom a hangjából, bár nem vagyok benne teljesen biztos, hogy jól értelmezem a dolgot, de azért azt rossz hallani, hogy nincs jól, hát persze, hogy rossz, ha egyszer kedvelsz valakit. - Oh... sajnálom és miféle munkák? Tudod majd jobb lesz és menni fog. Ha segíthetek valamiben... - biztató mosoly jelenik meg az arcomon, és az eddig csak az övéhez érő kezem, most rá is csúszik az övére. Nem azt mondom, hogy nagyon profi vagyok kezdeményezésben, de azért igyekszem, főleg ha már ennyire nincs a toppon, én meg totál vak voltam, hogy nem vettem észre a ruháját, bár azt hittem csak... ketchup, vagy valami. - Nincs kedved enni egy fagyit? - ez amúgy is egy park és azt hiszem elég sok elmaradt időt kellene bepótolni, elmaradt esetleges randit, ha már az első se sikerült valami jól.

Tárgy: Re: Depew park Szomb. 26 Júl. - 22:53

Violet & Will

- Csak egy őrült pasi? Miért hány őrült pasi ment beléd, miután elütöttek autóval? – kérdezem mosolyogva, talán már-már nevetve azon, hogy ilyen könnyen veszi a dolgot. Azért én elégé komolyan vettem és veszem, mert miattam került bajba, miattam ütötte el az autó, mert el hívtam, és nem mentem el érte. Aztán miattam jött belénk a pasas is a mentővel, miattam fogott ránk pisztolyt, és miattam is halt meg. Velem nem szórakozhat főleg nem úgy, hogy abból baja legyen Violetnek. Azt akárki is teszi, meg hal, kegyetlen halált hal. Ő csak azért halt meg ilyen gyorsan, mert nem volt időm, hogy megkínozzam, de ha lett volna… hetekig kínoztam volna. Annyi fájdalmat generáltam volna a az agyában, hogy teljesen elment volna az esze. Megőrült volna, de ennyivel nem fejeztem volna be. Addig kínzom, amíg olyan üressé nem válik, mint az éjszaka. Egy élő hullát csináltam volna belőle. Nem gondolkodik, nem érez, nem csinál semmit, csak… csak létezik. Ez lesz a sorsa mindenkinek, aki Violetet akarja bántani. Nincs kivétel, nincs kegyelem. Biztosak lehetnek benne, hogy nem fogom magamat visszafogni, mert nem engedem, hogy baja essen annak a lánynak, aki a legtöbbet jelenti nekem. Egy pillanat elég volt, hogy többet jelentsen, mint bárki más. – Nem kell, hogy bocsánatot kérjen, elég ha tőled bocsánatot kér. – nem kell tényleg, engem nem hatna meg az, hogy bocsánatot kér. Attól még ugyanúgy megakarom őt ölni, csak Violet áll ennek az útjába. A szüleit már megöltem, nem akarom elvenni tőle a nénikéjét is. Fura, mert soha nem gondolkodtam így, de… soha nem is találkoztam Violethez fogható lánnyal, úgyhogy azt hiszem érthető a dolog. Ha mégse, akkor… akkor sincs semmi, mert nem fogom megölni, nem fogom bántani, de ha még egyszer ilyet csinál… más valaki által bánthatom. Küldhetek valakit, hogy ellássa a baját, ha még egyszer úgy dönt, hogy Violet és közém akar állni. – Tudom, hogy fontos neked, nem is akarom, hogy haragudj rá, nem úgy értettem. – naná, hogy akarom , hogy haragudjon rá, de megtudom valahol nagyon mélyen érteni azt, hogy ezt nem várhatom el tőle, és nem is tudnám. Nekem az a fontos, hogy neki jó legyen, az már részlet kérdés, hogy csakis akkor fogadom ezt el, ha velem jó neki. Ha nem akar haragudni a nénikéjére, akkor jó, nem is kell, hogy haragudjon, elég csak megértetni a fejével, hogy még egyszer ilyet nem tehet, mert… mert csúnyán megütheti a bokáját. Nyilván nem ezt fogja neki mondani, de én ezt mondanám.
- Ezt mondtam volna? – kérdezem játékos mosollyal az arcomon, de végül csak válaszolok a kérdésére normálisan. – Abba a sok levélbe szerintem bele is írtam, de akkor elmondom most is. Többet szeretnék tőled. Tudom, hogy ez ijesztő lehet, és tudom azt is, hogy ehhez nem csak én kellek, de… de maximum nemet mondasz, a te életed, a te döntésed. – mondom, ahogy megrántom a vállamat mosolyogva, bár nem azért, mert megakartam volna, csak kínomban rántom meg a vállam, ahogy belegondolok abba, hogy nemet mond, mert ő nem akarja ezt, mert ő csak barátokat akar,és nem tud elképzelni engem az életébe… de ha engem nem, akkor mást se! – Az… jó. – ennyit tudok most így erre mondani. Emlékszik a hangomra, meg a tetoválásokra, és tudja ki vagyok, ha elmondom, vagy meghall engem, és ez jó is, csak hát most így…ebben a helyzetben, hogy kiderült van egy fickó, akire emlékszik, hát… nem érint jól, finoman szólva is nagyon lelombozó a tudat, hogy emlékszik valakinek az arcára, aki történetesen nem én vagyok. Örülök én annak, hogy nem felejt el teljesen, de jelen pillanatban nem nagyon fogom jobban érezni magam ettől. Álmatlan éjszakák várnak rám úgy érzem. Szuper, mintha eddig nem lett volna elég bajom már így is. Itt van ez a dolog azzal a nővel klubból is, amiről nem igazán tartom jó ötletnek beszélni Violetnek, mert biztos nem értene egyet velem abban, hogy el kell tiporni az emberiséget, hogy mi uralkodjunk. Már amiatt is kellőképpen furán érzem magam, aztán ott van az is, hogy a levelek mindhiába mentek, mert amíg én alkoholba fojtottam a bánatom, addig ő ezzel a fickóval vett nyelvtan órákat. Csoda, hogy rosszul érzem magamat? Én nem is rosszul, hanem szarul éreztem magam, erre ő meg ott viháncolt azzal a barommal. Engedjétek meg nekem, hogy dühös legyen, nagyon dühös, amit persze nem mutatok ki, mert semmi értelme nem lenne.
A szavai hallatán képtelen vagyok megállni, hogy ne hajtsam egy pillanatra a fejemet a térdemhez, hogy aztán beletúrva a hajamba dőlhessek hátra. Nem elég, hogy együtt voltak, amíg én olyan egyedül voltam, mint még soha, de még a srácnak a nyelv se megy. Biztos ilyen kis cuki akcentusa van, és tudjátok mit mondok? Hogy nem is fog neki menni az angol és más se a nyelvével, mert kitépem a szájából és azt dugom majd le a torkán. Fura, hogy mennyire lehet gyűlölni egy embert, akinek csak a nevét tudod. Lehet, hogy mostantól áttérek arra, hogy csak Santiago nevű embereket öljek meg. – Oké, ha te mondod. – mosolygok rá kedvesen, és nagyon igyekszem, hogy őszinte mosolynak hasson a dolog, kérdés mekkora sikerrel. Nem várhatja el tőlem, hogy én ezt most ujjongva fogadjam. A kérdése hallatán pár pillanatig csak nézem a kezét, mielőtt ránéznék, hogy válaszolhassak. – Hogy vagyok? Hát… voltam már jobban is, nem vagyok épp a toppon. – és akkor ez még enyhe kifejezés. – Főként állásinterjúkra jártam, de sehova nem vettek fel, így hát… elég sokat is ittam az elmúlt napokban, mert semmi nem jött össze, és… elég sok balhéba keveredtem emiatt. – bökök fejemmel a pólóm felé, ami vörös a vértől. Tudom, hogy az állásinterjú kamu, de… kell a történetbe valami pozitív is, mert igazat akartam mondani, és a nagyja igaz is, az állásinterjún kívül. – De most majd talán rendbe jönnek valamennyire a dolgok.

Tárgy: Re: Depew park Szomb. 26 Júl. - 20:29

Will & Violet

♪ All I ever wanted ♪

Szeretném, ha tényleg tudná, hogy nem csak nekem volt ez az egész pocsék érzés, hogy nem csak ő érezte becsapva magát, amiért azt hitte cserben hagytam. Nem akartam, tényleg nem akartam, hogy rossz legyen neki, és ha tudnám... De nem tudok rajta változtatni, nem tudhattam, hogy a nénikém eltüntette a leveleket és elhiheti, hogy biztos, hogy számon fogom ezt kérni rajta, tudom, hogy miket mondott, de nem akartam igazán komolyan venni a dolgot, mert... miért akarna rosszat nekem? Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy tényleg olyat tenne, ami ellenem van, mert az igenis nem értem történik, amikor helyettem dönt. Az én dolgom, hogy tudjam kivel akarok találkozni és kivel nem. Félt a csalódásoktól, persze érthető, de attól még ezt nem teheti meg, mert igenis el kell követnem hibákat, csalódnom kell, mert az élet ebből áll és csak a miatt, mert meghaltak a szüleim még nem lettem sokk gyengébb, vagy kevesebb másoknál. Nem akarom, hogy bárki is ezt higgye, vagy bárki is e miatt fokozottabban óvjon és féltsen. Így is elég sok minden miatt sajnálhatnak az emberek, így is egész életemben azzal éltem együtt, hogy láttam az együtt érző pillantásokat, amikor kiderült a betegségem és most... nem akarok még egy okot, ami miatt sajnálhatnak az emberek.
- De... nagyjából, de mondtam neki, hogy nem a te hibád volt, csak egy őrült pasas jött belénk és... nem hiszem, hogy e miatt volt. Csak azt hiszem félt mindentől azóta, de ilyet akkor sem tehet, mert az én életemről én döntök. Beszélni fogok vele Will és... és elnézést fog kérni tőled. - ígérem, tényleg így lesz, mert azt szeretném, ha nem érezné magát e miatt rosszul. A nénikém nem rossz ember, csak fokozottabban véd mindentől, mint egy átlagos unokahúgot, mert túlságosan rossz dolog történt velem, amit senki se viselne jól. Nekem se ment, és ő volt velem akkor, amikor még az is kihívás volt, hogy egyáltalán enni hajlandó legyek, annyira magam alatt voltam. Épp ezért el tudom ezt nézni neki, de kérdőre kell vonnom és igenis elvárom, hogy bocsánatot kérjen és hogy megígérje, hogy soha többé nem tesz ilyet. - Tudom én, de ő volt velem végig, miután a szüleimet megölték... ő nézte végig, hogy milyen állapotban voltam, ő segített és kedves volt, megértő. E miatt nem haragudhatok rá annyira, mint kéne, de akkor sem tehet ilyet. - megértem, hogy Will haragszik, én is így lennék vele, ha mondjuk az ő valakije tette volna ugyanezt, de az én esetem más. A nénikém jó ember nagyon is, csak nem kezeli le a legjobban a nehéz helyzeteket. Ez mindenkivel előfordul... azt hiszem. Azért persze egy kicsit meglep, hogy ilyen nyíltan kimondja ezt, hogy többet akar tőlem. Oké persze, nem feltétlenül akkor akar egy pasi találkozni egy lánnyal többször is, ha nem így van, ha csak a barátja akar lenni, bár ez is simán lehetett volna, de... na azért most ezt tényleg elég nyíltan kimondta.
- Többet akarsz tőlem? - bukik ki belőlem az azt hiszem teljesen felesleges ismétlő kérdés. Nem kéne ennyire meglepődnöm ezen, tényleg úgy gondolom, csak hát... valahogy mégis így jön ki a lépés. - De emlékszem a hangodra... a tetoválásaidra is. - teszem még hozzá gyorsan, azt hiszem részben megnyugtatás, részben bátorításképpen. Nem akarom, hogy rosszul érezze e miatt magát, de azt hiszem nem sok mindent tehetek ellene, bármennyire is szeretnék. Tudom én, hogy nem jó ez így, tudom, hogy jó lenne emlékezni, tudom, hogy jó azoknak, akik csak meglátják egymást már messziről az utcán és mosoly kúszik fel az arcukra, és örülnek és repesnek a boldogságtól. Nekem egy azért bonyolultabb, mert amíg nincs meg a hang semmi sem biztos, hiába van 1-2 jellegzetesség, még mindig benne van a pakliban, hogy tévedek és nem mernék letámadni senkit sem egy öleléssel teszem azt csak úgy, mert simán melléfoghatok.
Hallom ám, ahogy az az "Oh" kicsúszik a száján, nem épp repesve az örömtől, bár az után, amit mondott nem csoda, hogy nem értékeli, hogy van egy srác, akinek emlékszem az arcára, aki tényleg képes nyomot hagyni bennem. Tökéletesen érthető a dolog, és már akkor rosszul érzem magam, amikor kimondom Diego nevét, és közben a legrosszabb, hogy tudom, hogy hozzá kéne tennem még mást is, el kéne mondanom azt a csókot, de... de mindaz a félreértés miatt történt, mármint nem feltétlenül a miatt, de... nem tudhattam, hogy mi alakul Willel, ha a nénikém nem tünteti el a leveleit. Ez az egész annyira... rémes! Nem volt még igazán dolgom egy pasival sem, most pedig itt van kettő is és... sejtelmem sincs, hogyan kéne kezelnem a helyzetet. A megjegyzésére azért megpróbálok az arcorma varázsolni egy mosolyt, mert ő is azon van, hogy ne azt lássam, hogy meg van bántva nem is kicsit.
- Hát végülis... rendes srác. Segített, mikor eltörtem a csapot és én meg segítek neki angolt tanulni, mert nem megy még neki úgy istenigazából. - tudom, hogy többet kéne mondanom, de mégsem megy, pedig én... én nem ilyen vagyok. El kéne mondanom azt a csókot? Egyáltalán ez azt jelenti, hogy mi most... de még csak egy randira hívott el utána. Fogalmam sincs, hogy kell ezt kezelni. - De te is rendes pasi vagy Will, komolyan. - megpróbálok egy bátorító mosolyt az arcomra varázsolni, és bár kissé hezitálok, de végül kicsit közelebb húzódom hozzá, és óvatosan a padon lévő keze mellé csúsztatom az enyémet. Nem rá, annyira nem vagyok bátor típus, de közvetlenül mellé, hogy egyértelműen érezhető legyen, ez nem véletlen volt és nem is húzom el utána. - És te hogy vagy? Miket csináltál mostanában? - nem akarom, hogy kellemetlen legyen ez az egész, főleg mert úgy volt, hogy találkozunk még, aztán persze elmaradt, hiszen nem tudtam a leveleiről.

Tárgy: Re: Depew park Pént. 25 Júl. - 23:06

Violet & Will

- Persze, tudom, hogy nemcsak nekem volt rossz. – most már tudom, hogy ő is kellőképpen rosszul érezte magát a dolog miatt. Utálom a gondolatot, hogy azt hitte cserbenhagyom őt. Soha nem tennék ilyet, soha nem tennék olyat, amivel ártanék neki. A szüleit hagyjuk, akkor még nem pillantottam őt meg. A lényeg az, hogy én nem vagyok olyan, mint a többi srác, akik elfutnak, csak mert nem emlékszik az arcukra. Nem akarom magam fényezni, tényleg távol áll tőlem, de én más vagyok. Én… szeretem Violetet, ami furán hangzik, mert kétszer találkoztam vele és láttam pár másodpercre a szülei házában, de így van. Fontos ő nekem, éppen ezért nem is hagynám soha magára. Tudom, hogy ez arcvakság egy elégé nehezítő tényező, de megoldanám, segítenék neki megoldani, hogy ne zavarja. Persze, fogalmam sincsen, hogy miként is van velem. A pizzériában úgy tűnt, hogy kedvel,és azt hittem, hogy vonzódik hozzám legalább egy kicsit, de… de talán tévedtem, rosszul vontam le a következtetést. Főleg azok után, ami most történt, mert könnyedén lehet, hogy teljesen megváltozott benne minden amit érzet irántam. Már, ha érzett persze, mert most már ebben sem vagyok biztos, ami őt, és engem, ami minket illet. Én kedvelem őt és tetszik is nekem, de az, hogy ez fordítva is igaz-e… nem tudom.
- Ezek szerint… nem meséltél neki az…incidensünkről? – mentős esetre gondolok, hiszen azt a nénikéje simán az én hibámnak is betudhatta volna, és akkor már ugye kapásból utálhatna, de így… nem tettem semmit és máris teljesen ellenem van, és kihasználja az alkalmat, hogy elhitesse velem, miszerint Violetet már nem érdeklem, nem akar látni és fogadjam el, törődjek bele, mert nem jön haza, jól el van a barátaival. – Azt kéne mondanom, hogy megértem őt, de nem tudom ezt mondani. Én… haragszom rá. Ez a te életed, eltudod dönteni azt, hogy mi jó neked, és mi nem, és semmi szükség arra, hogy így elbánjon velünk. – nem emelem fel a hangom, de tényleg nagyon dühös vagy erre a némberre. Legszívesebben már mennék is megölni, de Violet biztos nem akarná a halálát, pedig megérdemelné, ezek után megérdemelné, hogy megöljem őt! Nagyon nagy szerencséje van, mert Violet által védett lett, akárcsak Violet barátai. Az életemben elég sok változó van, de szabály az nincsen. Vagyis van, egyetlen egy: Violet mindenek felett áll. Ennyi és kész, más szabályom nincsen, a többi dolog már csak úgy magától jön, ösztönösen. Elvégre én ilyen vagyok. Nem gondolkodom csak cselekszem, és ez így van jó, nem akarom magamat meghazudtolni.
- Tudom, hogy nem miattam van, de… de attól még nem lesz jobb a tudat, hogy emlékszel valaki arcára. Mikor egy pasi többet akar egy lánytól, szeretné, ha a lányban nyomott, hagyna, ha megmaradna benne. Nem hibáztatom magamat és téged sem, csak… bánt. Bánt, mert akármennyire is akarom, nem fogsz emlékezni az arcomra. Ami könnyen legyőzhető akadály, de… de akkor is igazságtalan. – azt csak tudta, vagy sejtette, hogy tetszik nekem, szóval ezzel azt hiszem nem árultam el neki valami nagy titkot. Nem haragszom rá, tudom, hogy nem tehet róla, de attól még rossz érzés, hogy nem emlékszik az arcomra. Eddig legalább vigaszalt a tudat, hogy senki arcára sem emlékszik, erre jön ez a fickó és mindent tönkretesz, amiért eddig küzdöttem. Tudom, hogy egy ilyen dolog, hogyan hathat a kapcsolatokra, és félek attól, hogy… elvenné ez tőlem őt. Féltékeny vagyok? Igen, és nagyon dühös. Nem is baj, féltékenységből még nem öltem meg senkit sem, egyszer úgyis mindent el kell kezdeni. Azt pedig tudom, hogy ez nagy dolog az életében, és azt is tudom, hogy ezáltal ez a valaki is felértékelődhet benne. Ez pedig nagyon idegesítő gondolat. Bántó, sértő, pedig tudom, hogy nem tehet róla, nem ő akarta így, de akkor is. – Oh. – ennyit tudok kibökni, mikor kimondja a fickó nevét. Diego, vagy Santiago, tökmindegy hogyan hívlak, meg fogsz dögleni. Kibelezlek. Élvezni fogom azt, ahogyan a fejedet szépen, lassan elválasztom a nyakadtól. Ezt így meg is ígérem. Megölöm ezt a Diegot. Megölöm a családját. A barátait. A kutyáját a fodrászát, mindenkit, aki jelent neki valamit. És ahogy ezzel végzek… majd akkor fogom megölni. Senki nem szórakozhat velem, senki nem veheti el tőlem Violetet!
- Igen, a képességem nagy előnye, hogy mindig jól nézek ki.– megengedek magamnak egy halvány mosolyt. Engem is lehet bántani, én is érzek fájdalmat. Valami legbelül, talán a… lelkem, vagy a szívem, de egyszerűen rosszul érzem magam, ahogy azt hallom, hogy… emlékszik valakire, aki nem én vagyok. Összeszorul a szívem. Ez normális? Mintha fojtogatnának, olyan érzés ez. Mikor nincs kedved semmihez, csak mert ő nincs ott melletted. Violet nélkül még ölni se volt kedvem. Az életkedvem szépen lefelé ívelt, és ível még most is, mert rohadtul nem volt szükségem arra, hogy ez a Diego feltűnjön és mindent összezavarjon. Mindegy, úgy is régen öltem már úgy igazán élvezetből.
- Ez… annyira azért nem vigasztal. – mondom mosolyogva, már-már kínomba nevetve, ahogy hátradőlök a padon. Nem kellemes a srácnak, oké, kit érdekel, az a baj, hogy Violetnek igen. Rám kéne emlékeznie! Én öltem meg egy fickót, hogy megvédjem őt, nem pedig ez a spanyol, vagy mexikói seggfej. Igazából azt sem tudom, hol használják a Santiago-t. Spanyolország meg Mexikó, nem? – Gondolom, akkor jóban vagytok, igaz? – tudnom kell, tudnom, hogy… mi van köztük, hogy mennyire kell szenvednie ennek a Diegonak.

Tárgy: Re: Depew park Pént. 25 Júl. - 22:02

Will & Violet

♪ I never told you ♪

- Tudom és épp ezért sajnálom és... nekem sem volt valami kellemes. - én se éreztem túl jól magam. Azért nem jó dolog, ha minden eddigi ellenére, főleg azok után, ami történt veled megpróbálsz nyitni valaki felé, akit még szimpatikusnak is találsz és ennek ellenére eltűnik, felszívódik és nem keres, pedig ígérte, hogy fog. Persze hogy rémesen éreztem magam, és végül felpakoltam a polcra a többi csalódás mellé és kész. Ez jutott, hiszen nem vagyok átlagos, hibáim vannak bőven, nehezen nyitok és ha ez még nem lenne elég, akkor itt van ez a mutáns dolog is, plusz az arcvakság. A legtöbben nem viselnek el ennyi mindent egy emberben, simán elhittem, hogy ő is pont így van ezzel, hogy azért nem keresett, mert nem akart ennyi bonyodalmat az életébe, mert hát ki akarna önként? Vannak sokkal egyszerűbb lányok is, sokkal kevesebb nehézséggel, akik megismernek az utcán, ha találkozol velük, akik már messziről is őszinte mosollyal képesek üdvözölni, akik nem félnek attól, ha a nyakadba ugranak, hogy véletlenül más nyakában kötnek ki. Azért örülök annak, hogy nem engem hibáztat, az rosszul esne, nagyon rosszul, de talán tényleg jobban van, hiszen mosolyog, legalábbis igyekszik nagyon, hogy azt láttassa nincs baj és nekem ez most elég, elég kell, hogy legyen. Én azért persze belül még most is rémesen érzem magam, hogy ez történt, hogy a nénikém ilyet tett, mert... nagyon nem volt fair a részéről, nem dönthet csak így helyettem.
- Nem, de... rémes, hogy ilyet tett. Nem arról van szó, hog téged nem kedvel, hiszen nem is ismer. Azt hiszem... azt hiszem azt szerette volna, ha új életet kezdek, annak sem örült, hogy találkoztam ma a barátaimmal. De azért, mert a szüleim... Nem kell az egész város kiirtanom az életemből és neki nincs joga helyettem eldönteni, kivel akarok találkozni és kivel nem. - talán a végén egy kicsit hevesebben sikerül beszélnem, de ezt így kimondva csak még inkább... haragszom. Igen, erről van szó, haragszom rá, hogy ilyet tett, mert nem volt joga helyettem döntéseket hozni. Ez az én életem és csak azért mert ő az idősebb, mert óvni akar még nincs joga beleszólni és helyettem tenni dolgokat, főleg nem bánthat meg mást az én nevemben. Nem azt mondta Willnek, hogy nem adja át a leveleket, csak nem adta, csak úgy tett, mintha így lenne és végül engem állított be rossznak, hogy én nem kerestem, hogy én hagytam őt figyelmen kívül, pedig ez nem így történt. Persze érthető, azt akarta, hogy még csak ne is keressük egymást, hogy mindketten abban a hitben éljünk a másik volt a rossz, a másik nem felejtett el. Nem gondoltam soha, hogy a nénikém ilyesmihez folyamodna, hogy ilyen lapokat képes lenne kijátszani, így... intrikázna.
Látom azért, hogy nem esik valami jól neki, hogy van valaki, akire emlékszem. Lehet, hogy nem ismerem fel az arcokat, de a gesztusokat igen és a hanghordozást is, ami nagyon nem azt mutatja, hogy ez neki jól esik. - Ez... ez bánt téged? Tudod, nem miattad van, én... én nem miattad nem emlékszem az arcodra. - nem akarom, hogy úgy érezze, hogy ez most azt jelenti, hogy más több, csak mert emlékszem az arcára. Jó persze... kár lenne tagadni, hogy azért ez elég nagy dolog, hogy igenis Diego több, pont e miatt, hogy megfogott azzal, hiszen soha életemben nem volt még senki, akinek emlékeztem volna az arcára. Ez számomra nagy dolog, tényleg nagy. Aztán persze rákérdez a nevére és itt kezdem el még inkább rosszul érezni magam. - Diego, a neve Diego, igazából Santiago hosszabban. - bököm ki végül. Azt hiszem, ha lány lenne talán kevésbé zavarná, engem pedig akkor, ha nem csókolóztunk volna, ha... ha... nem is tudom, kedvelem, rendes srác és olyan édes a nehézségeivel, ami az angolt illeti, arról már nem is beszélve, hogy tud bókolni és valahogy tényleg úgy érzem mellette, mintha több lennék, mint ami vagyok. Tényleg képes vagyok elhinni neki, hogy olyan szép vagyok, ahogy gondolja és erre még rá jön az az eset a csappal, meg az átázott pólóm. El kéne mondanom? Tényleg el kéne? Csak nem akarom... és nem tudom miért nem.
- Köszönöm, azóta sikerült meggyógyulni. És mondanám, hogy te is jól nézel ki azóta, de... neked nem nagyon ért semmi igaz? - nem is tudom, ösztönös mozdulat, ahogy az utolsó szavaknál közelebb hajolok a füléhez, mintha csak nagy titkot akarnék súgni, még a kezemmel is leárnyékolom kicsit a szavaimat. Azért mégis csak vannak páran a parkban, még ha nincs is tömeg és nem jár pont itt mellettünk senki, de ez mégis csak egy... titok, azokról meg nem beszélünk hangosan. A kérdése viszont meglep, tényleg úgy érzem belőle, hogy bántja ez az egész, pedig tényleg nem akarok rosszat neki. - Ha nem is soha, de az arca megmarad bennem. De tudod nem olyan jó ám ez neki, mert mindenki azt jegyzi meg róla, amit először lát, tehát húsz év múlva is ugyanolyannak látnám, mint most. A szülei például azért nem nevelték fel rendesen, mert nem bírták elviselni, hogy babának látják. Azért ez... nem valami kellemes. - nekem jó, persze, el sem tudom mondani milyen jó, hogy ilyen a képessége, de azért az már más kérdés, hogy ő mintha nem öregedne, mások szemében legalábbis. Persze azt most nem azért mondtam, hogy milyen lesz húsz év múlva, mert fix hogy húsz év múlva is látni fogom az arcát, csak na... a magyarázat miatt.

Tárgy: Re: Depew park Csüt. 24 Júl. - 23:55

Violet & Will

- Elhiszem, nem haragszom, csak…rossz volt, tudod? – és akkor még enyhén fogalmaztam. Pokolian rossz volt az, hogy nem tudom mi van vele, hogy hiába keresem, hiába írom meg minden levélben, hogy hol leszek aznap ő sehol nincs. A sokadik levélben írtam azt meg neki, hogy nem tudom miért nem akar látni, de találkozzunk és beszéljük meg, csak ennyit kérek, mert ennyit… ennyit azért csak megérdemelnék, nem? Egy magyarázatot, hogy miért döntött úgy, hogy inkább tudomást sem vesz rólam. Azok után, hogy mi történt az első… randinkon azt hittem legalább egy magyarázat jár nekem. De ezek szerint nem kapta meg, nem tudhatott arról, hogy már inkább zaklattam őt a leveleimmel… nem lesz jobb, mert ugyanúgy nagyon rossz volt ez az időszak az életemben, de talán most… most ezt megbeszélhetjük. Ha nem akar találkozni akkor jó, csak magyarázza meg. Vagy ha igen, akkor…. akkor adja meg a suli címét, vagy valami és akkor odaírok.
- Oké, már mindegy, megtörtént, túl vagyok rajta. – mosolygok rá bátorítóan, bár azért nem olyan őszinte ez a mosoly. Értem én, hogy sajnálja és persze, jólesik a dolog, de attól még nem múlik el ez a néhány hét. Elég rossz érzés az, hogy az ember, akit szeretsz inkább tudomást sem vesz rólad, mintsem hogy legalább rendesen megmagyarázza miért nem akar látni. Annyi dolog fordult már meg a fejemben, hogy miért nem keres, és egyik rosszabb volt a másiknál. Kétségek közt a legrosszabb gyötrődni, én pedig nem szoktam hozzá ahhoz, hogy ennyire… fájjon valakinek a hiánya, akivel igazából még alig voltam.
- Ezt te sem hiszed igazából. – mondom ahogy megrázom a fejemet. Ezernyi variáció jelenik meg a fejemben arról, hogy miként is kéne végeznem ezért a nénikéjével, de… de nem tehetem. Mázlista! – Igazából én voltam a hülye, amiért őt kértem meg, hogy adja oda neked a leveleket. Tudhattam volna, hogy nem kedvel engem. – igen, ez a legrosszabb az egészben. Hogy tudhattam volna! Számíthattam volna rá! Miattam szenvedett balesetet, miattam került bajba és kórházba, de ahogy látom a sérülései azóta szépen rendbe jöttek, aminek komolyan, őszintén tudok örülni. A nénikéjének viszont maradandó sérülést fogok okozni, ha még egyszer keresztbe mer nekünk tenni, ebben biztos lehet az némber. Komolyan nem értem, hogy miért hiszi azt, hogy jobb lesz Violetnek, ha nem találkozik velem. Annyira rossz benyomást nem tettem Violetre, hogy ne akarjon velem találkozni, nem? Még mondta is a nénikéje, hogy nem ilyen fiút képzelt Violetnek. Már ebből gondolnom kellett volna arra, hogy az ő keze van benne abban, hogy nem láthatom őt. Nem olyan fiút, mint én? Miért milyen vagyok? Most ne vegyük számításba azt, hogy embereket ölök, az nem vág ide. Nem nézek ki olyan rosszul, megtudom védeni Violetet, és elégé udvarias voltam a nénikéjével, és Violettel is, legalábbis szerintem, aztán lehet, hogy valójában nagyon elrontottam a dolgokat, de az igazság az, hogy azért nem vagyok én olyan gyakorolt a randik terén, valahogy a randik tömkelege kimaradt az életemből. Persze, pontosan tudom, hogy miért, de mindegy is, nem voltam soha valami nagy nőcsábász, és nem is leszek már az, nem látok rá semmi esélyt.
- Hát… igen, az. Szuper. – mondom és próbálok valamilyen lelkes mosolyt varázsolni az arcomra, de nem nagyon lepődnék meg azon, ha nem sikerült volna. Akármilyen jó színész is vagyok, ez most… ez most nagyon rosszul esett. Nem tehet róla Violet, de az hogy emlékszik valaki… valaki senki arcára és nem az enyémre, az… kiborító. Idegesítő és dühítő, legszívesebben megölném azt a kutyát sétáltató fickót aki a távolban dobálja a botot a jószágnak. Az én arcomat kéne, hogy megjegyezze nem pedig másét. Ez…igazságtalan, ez rohadtul nem ér! – És… hogy hívják? – tudnom kell a nevét, hogy majd megölhessem. Mert ugye azt senki sem hitte el, hogy ez a valaki életben marad? Ha rám nem emlékszik, akkor másra se emlékezzen, főleg valaki olyanra ne, aki… aki nem én vagyok! – Örülök, hogy jól vagy, mikor legutoljára láttalak elég rosszul festettél. – mondom egy halvány mosoly kíséretében. Nem úgy értem, hogy ne lett volna akkor szép, csak… csak sérül volt és azért így mondtam. – És, akkor te most… nem fogod őt már soha elfelejteni? – még úgyse, ha megölöm? Megölöm mindenképpen, de azt akarom, hogy Violet még csak emlékezni se emlékezzen erre a valakire. Ismerem az embereket. Egy ilyen miatt, akár még… kötődhet is hozzá, amire már gondolni is szörnyű.

Tárgy: Re: Depew park Csüt. 24 Júl. - 20:41

Will & Violet

♪ Far away ♪

Nem tudatom mi jár a fejében, én pedig most csak azon tudok gondolkodni, amit hallok, hogy fogalmam sem volt róla, hogy keresett, hogy azt hittem rég elfelejtett már és nem is akar foglalkozni velem, hogy megijedt, meg ilyen vagyok, mert... mit tudom én, a lényeg, hogy nem keresett. És most mégis kiderül, hogy igen. Miért mondana olyat, ami nem igaz? Semmi értelme sem lenne beadnia, hogy mégis, amikor nem hiszen gond nélkül elsétálhatott volna előttem, úgysem ismerem fel, talán csak a tetoválásai tűntek volna fel, ha jobban megnézem, de elsősorban a fájós lábammal foglalkoztam épp, így nem volt annyira a látóteremben. Csak értetlenkedve rázom a fejem a szavaira, hiszen én nem kaptam meg őket, a nénikém egy árva szóval sem említette, hogy leveleket kaptam, nem küldte el és még csak nem is kérdezte amikor hazajöttem, hogy találkoztam-e velük, akkor hát nem a postán keveredtek el.
- Én tényleg nem kaptam egyet sem, hidd el, ha eljutnak hozzám, én biztos, hogy nem hagytam volna csak úgy figyelmen kívül. - dehogy teszek ilyet, hiszen kedves srác, nincs vele semmi gond. Miért ne foglalkoztam volna a leveleivel? És amúgy is ez nagyon csúnya dolog, hiszen ha valaki keres, akkor nem tűnsz el előle. Én nem vagyok olyan, aki csak úgy átejt valakit, én nem vagyok olyan, aki nem szól, ha nem akar találkozni vele, csak eltűnik szó nélkül. Rossz érzés, hogy ezt feltételezte rólam, bár tudom én se vagyok sokkal jobb, hiszen én is biztosra vettem, hogy nem érdekelem már, hogy megijedt a bajomtól, pedig amikor találkoztunk, akkor nem úgy tűnt és ő hívott el a második alkalommal is, hogy találkozzunk. Remekül sikerült ezt az egészet összekeverni, nagyon úgy tűnik.
- Tényleg nem tudtam, tényleg azt hittem, hogy... sajnálom Will. - elhúzom a szám kicsit, de ez persze nem ellene szól, egyáltalán, hanem a helyzetnek, mert rosszat feltételeztem róla és persze ő is rólam. Egyikünk részéről sem volt ez szép. Aztán ott van a tény, hogy a nénikém nem adta át a leveleket és még csak nem is tudom, hogy miért. Ne értem az egészet, nem értem, hogy miért nem hagyta, hogy én döntsem el, hogy mit akarok. Tudom, tovább akartam lépni, elfelejteni a rossz dolgokat és csak egyszerűen beilleszkedni az új helyre, de ez nem jelenti azt, hogy minden kizárok, és azt főleg nem, hogy bunkó módon figyelmen kívül hagyom azt, hogy valaki keres.
- Nem tudom, hogy miért csinálta, de beszélni fogok vele oké? Biztosan... valami félreértés csak. - nem, azt hiszem érezni a hangomból, hogy nem az, szerintem nem. Direkt csinálta, túl sokszor mondta, hogy szeretné, ha jobb lenne végre nekem, és ott ahol be tudok illeszkedni, majd jobb lesz. Azt is ellenezte, hogy időnként eljöjjek meglátogatni a régi barátokat. Tudom, mondta, de nem gondoltam, hogy ilyen lépéseket is tesz csak azért, hogy ne találkozzam senkivel a városból. Ez nem megoldás, nem ettől fogom elfelejteni, ami történt, nem ezzel lépek tovább. Willnek semmi köze sincs a szüleim halálához - hiszem én - akkor meg vele miért kéne megszakítanom a kapcsolatot? Rendes srác, nem olyan, akivel így kéne viselkedni, főleg hogy látszik is rajta, hogy eléggé sikerült megbántanom akaratomon kívül is, vagy inkább a nénikémnek, hogy képes volt ilyet tenni.
- Nem sok minden, egész jó a suli, sikerült már beilleszkedni és... képzeld találkoztam ott egy másik diákkal, akinek képes vagyok megjegyezni az arcát. Az a képessége, hogy aki ránéz azt jegyzi meg, amit először lát és... így bennem is meg marad. Ugye milyen jó? - mosolyodom el és persze lelkes is vagyok kellőképpen. Csak épp... azt nem mondom ki, hogy egy a diák éppenséggel pasi és azt, hogy ez a pasi megcsókolt és hogy én visszacsókoltam és... Nem tudom, hogy ezt miért nem tettem hozzá, pedig kellene igaz? Úgy illene, hiszen... nem is tudom miért, tényleg muszáj ezzel nyitni?

Tárgy: Re: Depew park Szer. 23 Júl. - 22:08

Violet & Will

- Hát, mert… igazából mindegy, emlékszel rám, ez a lényeg. – nem ismer igazán engem, teljesen más embernek adtam ki magam, de csakis azért mert tudom, hogy kiborulna, ha kiderülne az igazság és akkor látni sem akarna majd engem, hívná a rendőröket meg a mutáns ismerőseit, és akkor minden bizonnyal komoly bajban lennék. Nem megoldhatatlanban, csak komolyban. Nem tudhatja, hogy nem rémisztett meg a tudat, hogy nem vagyok egyedül. Persze, kissé meglepett, mert eddig abban a hitben éltem, hogy kiválasztott vagyok, hogy valami felsőbbrendű hatalom választott ki arra, hogy eltakarítsam a mocskot a világból. Azonban nem, a genetika tette, az apámtól örököltem valami gént, ami bennem aktiválódott és nem benne, úgyhogy talán őt nem is ölöm meg, hiszen hálás vagyok neki azért, amit velem tett. Ami nagyjából annyit takar, hogy hálás vagyok, amiért felcsinálta az anyámat. Nem ijedtem meg a mutánsoktól, csak megleptek, és új célt adtak az életemnek. Eleinte leakartam őket vadászni, egyenként, hogy ne jelentsenek rám veszélyt, de aztán rájöttem valami fontosra. Különlegesek vagyunk. Ennek a bolygónak mi vagyunk az alfái és omegái, hát akkor miért nem uralkodunk? Mért bujkálnak gyáva módon a mutánsok? És ez az új célom. Eltiporni az emberiséget, megmutatni nekik, hogy többek vagyunk, hogy erősebbek vagyunk náluk és legyőzhetetlenek vagyunk. Figyelmet akarok, lángokba akarom tudni a világot, felborítani az eddig jól megszokott egyensúlyt. Figyelmet akarok, hogy a világ végre észrevegyen minket. Nem kell tovább rejtőznünk, erősebbek vagyunk, mint ők, ezt ki kell használnunk, mert az első, váratlan csapás a legsúlyosabb.
- Az… az nem lehet, mert mindegyiket hozzátok vittem, hogy megkérjem a nénikédet adja fel a sulidba, mert nem akarta elmondani a címét. – a hangom már nem vádló, pusztán inkább csak tényszerű, elvégre mégiscsak elküldtem azokat a leveleket, amiket ő nem kapott volna meg? De mégis kinek az érdeke lenne az, hogy én ne találkozhassak Violettel? Nem hinném, hogy valaki a postások közül tett nekem keresztbe.
- Mi? Nem, dehogyis, nem olyan szörnyű dolog ez, nem zavar, hogy nem emlékszel az arcomra, vagy más arcára, mert ez nem változtat semmin sem, nem egy legyőzhetetlen akadály! – oké, kicsit zavar az, hogy nem emlékszik rám, mert nem tartom igazságosnak ezt az élet részéről, de korántsem olyan szörnyű dolog ez, hogy megijedjek és elmeneküljek. Nem, ezt könnyedén legyőzhetjük, csak ahhoz ugye találkoznunk kellett volna, de úgy tűnik, hogy valaki nagyon nem akarta ezt a találkozást és ezzel most igazán feldühített engem. Nem így terveztem el a dolgokat. Én azt akarom, hogy megkedveljen Violet, hogy úgy nézzen rám, ahogy én rá, és ezt nem történhet addig meg, amíg nem találkozunk. Nem tudom, hogy sikerülhet-e ez már egyáltalán, hiszen lehet, hogy félreértettem valamit és valójában nála nincsen meg az a szikra… nem tudom, de nem engedem őt át másnak.
- Igen, biztos ő nem adta át. – adok igazat végül egy kicsit morcosabb hangon, majd végül leülök mellé a padra és kinyújtom a lábaimat, ahogy hátradőlök. Most mit csináljak? Velem nem szórakozhat senki, főleg nem így, hogy Violetről van szó, még akkor se, ha a nénikéje! Nem szabad megölnöm, de talán eltörhetném néhány csontját, hogy tanuljon a dologból. Vagy akár azt is elképzeltethetném vele, hogy kutyák tépkedik le a csontjairól a húst. Az is elég fájdalmas, sokkal fájdalmasabb, mint egy csonttörés. Már megértették velem azt, hogy a fájdalom az agyban keletkezik, az agyunk miatt érzünk fájdalmat, én pedig az agyra hatok a képességemmel, elhitettem az ember agyával a fájdalmat, ami fizikai valójában nem létezik, de ennek ellenére éppoly valóságosnak hiszi. Szeretem a képességemet, igazán hasznos és célravezető tud lenni, na meg persze imádom nézni, ahogy szenvednek az emberek és addig verik a fejüket a földbe, míg ezzel meg nem ölik magukat. Annál kevés viccesebb dolog van, mikor valaki annyira megakar szabadulni a fájdalomtól, hogy kész lenne ezért meghalni.
- Na és, mi újság veled, mióta nem láttalak? – kérdezem érdeklődő pillantással tekintve rá. Rég nem láttam, nem baj, ha érdekel, hogy mi történt vele, igaz?

Tárgy: Re: Depew park Szer. 23 Júl. - 18:09

Will & Violet

♪ Life after you ♪

Hát szó se róla engem is elég rendesen meglep, hogy itt futok össze vele ennyi idő után, az pedig főleg, hogy nem sétál csak úgy egyszerűen el mellettem. Azok után, hogy még csak nem is keresett ez lett volna a logikus és a reális is, de mégis megáll és köszön és még azt is megmondja, hogy kicsoda, pedig tisztában vagyok igazából vele, megismerem a hangját, amikor köszönök. A tetoválásai is elég jellegzetesek természetesen, de amikor még nem nézek fel, akkor azt még nem vehetem észre, csak amikor már a hangja meg van és azt is sikerül belőni, akkor már azért világos, főleg mert elég jellegzetesen rövid pl. a haja is, meg a teste is kellően izmos. Persze ez a kettő még nem jelentené egyértelműen, hogy ő az, de a tetkók és a hang már igen.
- Miért ne maradt volna? - értetlenül pillantok rá, főleg mert még csak le sem ül, bár akkor ez érthető, ha amúgy sem akart keresni, agy beszélni velem. Őszintén szólva nem is tudom, hogy pontosan most miért van itt és ezt az egyértelműen vádló hangnemet sem igazán értem, azt hiszem ez tökéletesen süt is az arcomról. Valamit csináltam volna? Talán legutóbb valami nem tetszett neki, esetleg gondja van azzal, hogy mi vagyok? De hát ő is ugyanaz, netán jobban kiborította az, hogy kiderült, nincs egyedül, mint gondoltam volna? Sejtelmem sincs, és az a baj, hogy amíg nem mondja el, hogy mi a gond, addig nincs is rá esély, hogy rájöjjek. Abból, hogy nézek rá, nem fogok jó eséllyel rájönni a dologra, tehát nincs más út, mint majd... szépen megkérdezni igaz? Amikor pedig újra megszólal akkor finoman szólva is kiül az arcomra a meglepett értetlenség. Pár pillanatig megszólalni sem tudok, csak pislogok párat és próbálom hová tenni a dolgot.
- Én... én nem kaptam egy levelet sem. Egyet sem... tényleg! - zavarodottan rázom meg a fejem. Akkor már értem a vádló hangnemet. Azt hitte, hogy én direkt nem válaszoltam? Keresett és én meg nem foglalkoztam vele, de miért ne tettem volna? Nem... nem volt rá semmi okom. - Én azt hittem, hogy csak nem érdekellek, hogy megijedtél ettől a... tudod az arcvakság és ezért tűntél el. A nénikém nem mondott semmit, nem beszélt levelekről. - magyarázkodom, hát persze, mert nem értem ezt az egészet. Ha tényleg írt, akkor miért ne kaptam volna meg őket? Biztos hogy továbbította volna őket nekem a nagynéném a suliba, odaadja őket, amikor beugrom, de semmi ilyesmi nem történt. De miért mondaná azt, hogy írt és miért vágna hozzá ilyen képet, miért lenne ennyire csalódott a hangja, ha hazudna? Mi értelme lenne egyáltalán valótlant állítania? Szerintem semmit, de akkor mégis hogy a fenébe lehet ez az egész?
- Nem tudtam Will, a suliban voltam, de a nénikém nem szólt, nem telefonált, hogy kerestél egyszer sem. Ő... ő... nem adta volna át, hogy kerestél? - lesütöm a szemem. Rémesem érzem magam. Azt hitte, hogy én direkt nem keresem, hogy én direkt kerülöm őt? De hiszen szó sem volt erről és nem értem, hogy a nénikém miért nem szólt nekem. Belém nyilall egy elég kellemetlen gondolat. Féltett volna, azért nem tette? Azok a kis utalások, amiket elejtett... miszerint örül, hogy új életet kezdtem, hogy sikerült túltennem magam azon, ami itt történt velem a városban és jó, hogy nem jövök olyan gyakran, mert ez azt jelenti, hogy jól érzem magam. - Lehet, hogy nem szólt... - bököm ki aztán. A hangom őszinte, amúgy sem vagyok jó hazudozó és látszik a tekintetemből is, hogy így van. Nem mondanám neki azt, hogy nem kaptam tőle semmilyen levelet, vagy üzenetet, ha így lenne, remélem ezt elhiszi nekem. Én tényleg nem akartam megbántani, azt hittem ő bántott meg engem.

Tárgy: Re: Depew park Szer. 23 Júl. - 1:08

Violet & Will

Komolyan nem sejtettem volna, hogy pont itt fogok vele összefutni, ebben a parkban. Annyi helyre szerveztem találkozót, amire nem jött le, majd most csak úgy véletlen összefutok vele itt? Mennyi ennek az esélye? Nulla, mégis itt állok egy helyben, lecövekelve, ahogy őt bámulom. Igazságtalanság… én képtelen vagyok őt kiverni a fejemből, ellenben vele, aki olyan könnyedén felejti el az arcom, mintha nem is találkoztunk volna soha. Nem igazság, hogy úgy dönt elfelejt engem és erről még csak nem is szól. Ennyit azért megérdemelnék nem? Egy hülye magyarázatot, hogy miért nem válaszolt egyik levelemre se. Megrázom magamat és eleinte még dühösen közelítek felé, ami lépésről lépésre tűnik el végül bennem, ahogy megállok előtte és ráköszönök. Nem, nem megy, nem tudok rá annyira haragudni, ahogy akarok!
-Akkor jó, én is a tiédet. Már attól féltem, hogy a hangom sem maradt meg igazán benned. – a szavaim talán kissé vádlóan csenghetnek, de mindezek ellenére kedves hangnemben mondom, ahogy megeresztek felé egy mosolyt. Fogalmam sincsen, hogy miért nem válaszolt egyetlen üzenetemre sem abból a több százból, amit küldtem neki. Talán úgy volt vele, hogy nem érdeklem őt és inkább csak kidobta ahelyett, hogy beléjük nézett volna. Vagy látta az összest, de úgy érezte, hogy ez az egész reménytelen dolog és inkább elfelejtett engem, az úgy is könnyen megy neki, legalábbis részben. Nem tartom lehetetlennek a dolgot. Nem érdekel, hogy elfelejti az arcomat. Ha kell, akkor minden nap elmagyarázom neki, hogy kivagyok. Megér nekem ennyit a dolog, de ezek szerint akkor ő nem így van vele. Kár, mert szerintem jó kis páros lennénk, így viszont át kell engednem őt valaki másnak… nem, egy fenét, nem engedem át senkinek sem! Ha úgy döntött, hogy esélyt sem add nekem, hát rendben, de azt nem fogom csak úgy ölbe tett kézzel nézni, ahogy enyeleg valaki mással. Ezt nem várhatja el tőlem senki sem. Se ő , se más. Az viszont jólesik, hogy legalább a hangomat megismeri. Talán a tetoválásokról is eszébe jutottam volna, de az külön öröm, hogy a hangomat megjegyezte, ha már az arcomat akaratlanul is elfelejti.
- Várj csak egy kicsit! Nem kerestelek? Legalább száz levelet írtam neked, hogy találkozunk, de egyikre sem válaszoltál! – nem emelem fel a hangomat, inkább csak értetlenül koppan a hamarosan beköszönő éjszakában. Most komolyan szórakozik velem? Vagy a leveleket is elfelejtette volna? Nem is kerestem, inkább zaklattam őt a folyamatos leveleimmel, amire válasz persze soha nem érkezett. Ezek után meg azt mondja, hogy nem kerestem őt. Oké, abba a suliba valóban nem mentem el, mert nem akartam volna lebukni, és talán betudhatja ezt simán annak is Violet, hogy féltem más mutánsok közelébe menni. – Vártalak a pizzériában nap, mint nap, hátha meglátlak, de egyszer sem jöttél el. A nénikédet is folyamatosan azzal zargattam, hogy szóljon neked, hogy kerestelek és találkozzunk, de… de sehol nem voltál, ahol én. – az arcomról szerintem tökéletesen lerí az, hogy csalódott vagyok. Én kerestem őt, ő volt az, aki figyelmen kívül hagyta az üzenetimet és nem keresett engem, nem pedig fordítva. Mindent megtettem, hogy elérjem, a birtokra meg csak azért nem mentem el, mert nem akartam előtte lebukni, de attól még tényleg mindent megtettem, hogy találkozhassak vele.

Tárgy: Re: Depew park Kedd 22 Júl. - 16:48

Will & Violet

♪ Paperweight ♪

Kellenek az ilyen napok is, amikor végigjárok mindenkit, aki fontos. Nem mondom azt, hogy fontos volt, mert még most is azok, attól hogy változott az életem, attól még a barátaim, aki kiálltak akkor is mellettem, amikor más nem, akik elfogadták azt, hogy nem egyszerű mellettem az élet. Nem dobnám el őket egy iskola miatt, erre nem lennék képes. Így is rossz, hogy ritkábban találkozhatunk. Tudom én hogy az én hibám, de messze van az iskola és nem tehetem meg, hogy ennél gyakrabban jövök, bármennyire is jó lenne. De ma sikerült egy kicsit pótolni, ugyanúgy trécselhettünk, mint régen, mintha nem mentem volna el hetekre és úgy látom a nénikém is jól van, vagy legalábbis egyre jobban lesz. Kezdi megszokni ezt a várost, de azért jó lenne, ha találna maga mellé végre valakit. Sosem értettem, hogy miért van ennyire egyedül, pedig rendes nő, én legalábbis kiskoromban is mindig kedveltem. Sokat dolgozott mindig, ezt mondta, nem volt ideje arra, hogy ismerkedjen, de én valahogy mást sejtek-e mögött. Talán volt az életében egy nagy csalódás, egy hatalmas, amin nem tudott tovább lépni még a mai napig sem. Nem tudom és nem is szabad tippelgetnem, ezt neki kell megoldania és tovább lépni és mivel erős... tudom, hogy menni fog neki idővel.
Körbenézek, és végül kis hezitálás után úgy döntök, hogy kibújok a cipőmből. Kellemes az idő és a pad alatt, amin ülök friss és üde fű van. Kellemes kicsit kinyújtóztatni az itt-ott már kipirosodott ujjaimat, amiket megnyomott a cipő. Jól eső érzés, ahogy az apró fűszálak csiklandozzák az ujjamat. Egy pillanatra behunyom a szemem, ekkor hallom csak meg a közeledő lépteket, majd aztán az ismerős hang hallatán ki is nyitom a szemem és kissé meglepetten pillantok rá. Vagyis... nem is olyan kissé.
- Szia! - megeresztek egy visszafogott mosolyt. Nem is tudom, hogyan kéne reagálnom ezek után. Nem keresett, talán csak fontos dolga volt, de attól még igenis rosszul esik. A neve hallatán szélesedik csak ki a mosolyom. viszont... ide jött, ez csak számít. El is kerülhetett volna, és én észre sem veszem, fel sem ismerem, de mégis idejött, akkor talán tényleg csak dolga volt és nem ért rá szólni sem. - Tudom, megismerem a hangod. - az arca ködös persze, az nem mondana semmit, de a hangja igen. Jellegzetes és könnyű felismerni, olyan kellemesen szép zöngéjű, megnyugtató, ez a legjobb szó rá. Vicces, hiszen jó eséllyel sokan mások nem gondolják a hangját megnyugtatónak, akik életükben utoljára hallják... A kérdésére kissé értetlenkedve ráncolom össze a homlokomat. - Én nem... csak a suliban voltam és úgy volt, hogy keresel, ha... De nem kerestél, szóval gondoltam, hogy fontosabb dolgod van, én pedig nem tudom a számod, szóval... - persze megpróbálhattam volna a pizzériát, de nem fogok olyan valaki után rohanni, aki után nem érdemes. Biztosan oka volt annak, hogy nem keresett és én nem akartam még véletlenül sem ráakaszkodni. Ha akart volna látni, akkor ő pontosan tudta, hogy hol találhat meg, én viszont nem tudok róla túl sokat... talán ez volt vele a nénikém gondja.

Tárgy: Re: Depew park Hétf. 21 Júl. - 23:37

Violet & Will

Végre volt egy olyan napom, ahol volt egy kis izgalom is. Már hetek óta eseménytelenül teltek a napjaim a kínzó unalom jegyében, de ma nem, ma volt olyan kedves néhány barom és belém kötött. Ez kellett nekem. Nem volt igazán nagy harc, az esélyek sem voltak éppen egyelőek, de szükségem volt arra, hogy végre ismét érzésből ölhessek, és ne rutinból. Négyen voltak, és a képességem nélkül öltem meg őket. Na jó, ez így nem igaz, mert az egyik képességem mindig aktív, de ezt most nyugodtan hagyhatjuk figyelmen kívül. A lényeg az, hogy megtört a jég, és végre ismét érezhettem azt a jóleső érzést, amit régen, mikor megöltem valakit. Már kezdtem azt hinni, hogy kihalt belőlem ez, mert mióta nem láttam Violetet rutinból öltem nap, mint nap. Unalmas volt és nem is élveztem, de legalább eltudtam magam foglalni, és nem gyötörtem mindenféle értelmetlen kérdéssel magamat. Az a nagy baj, hogy még csak feltenni sem tudom a kérdéseimet neki. A nénikéje azt mondta, hogy nem fog egyhamar visszajönni, de többet nem árult el. Nagy szerencséje van, hogy Violet rokona, mert már különben régen végeztem volna vele. Akárcsak Sophia nénivel. Igen, azzal a vénséggel is sikerült végre dűlőre jutnom. Hazafelé tartva ugrottam be hozzá, és meglepően jól tűrte az öreglány a halálhírét. Nem sírt, nem kérdezett, csak bólintott egyet. Mikor elmentem otthonról, kis híján megöltem, és most be is fejeztem a félbehagyott munkát. Nem sikerült elvezetnie hozzám senkit, ami eleinte csalódással töltött el, mert szórakozni akartam, de most, hogy megismertem Violetet… túl kockázatos lett volna hagyni, hogy tovább rontsa a levegőt. A halottak nem beszélnek, éppen ezért kedvelem őket olyan nagyon. Sophia néni pedig jól megőrizte magának azt a napot, mikor ízelítőt kapott abból, hogy mit is tudok. Megfordult a fejemben az, hogy esetleg mondott valamit Violetnek rólam, és amiatt nem akar velem találkozni a lány, de ez… lehetetlen. Nem tudhatta, hogy én öltem meg a szüleit, csak annyit tudott, hogy az egyik tanárt megöltem. Vagy túlélte? Már nem is emlékszem igazán rá, olyan, mintha évekkel ezelőtt történt volna. Egy ideig még nyomoztak a rendőrök, és végül letudták azzal, hogy a család elmenekült, mert megöltek valakit. Engem pedig mintha elfelejtettek volna. Csak anyámat, apámat és Toddy-t kezdték el körözni. De már őket sem fogják sokáig. New Yorkban nem voltak ott, csak a hűlt helyüket találtam, és már ismerem annyira az emberi gondolkodás módot, hogy tudjam: az űzött vad előbb-utóbb hibázik, és végül kelepcébe sétál kétségbeesésében, vagy rájön arra, hogy szem előtt lehet a legjobban elbújni. Akárhogy is, de itt vannak, valahol itt Peeksill-ben.
Megnyújtom kissé a lépteimet, ahogyan hazafelé igyekszem. Nem mintha félnék, vagy hasonló, csak csurom vér a ruhám, négy ember vére festi vörösre az amúgy fehér pólót. Nem is igazán figyelek oda a környezetemre, teljesen elvagyok varázsolva, és csak akkor eszmélek fel, mikor kis híján gödörbe lépek. Ekkor tűnik fel nekem a padon ücsörgő lány alakja. Elvégre mit veszthetek? Vagy beszélek vele egy jót, vagy megölöm, amiért nem. Nekem aztán semmi vesztenivalóm nincsen, így a lány felé veszem az irányt, de olyan négy méterrel előtte meg is állok és döbbenet költözik az arcomra. Ez…nem lehet. Heteken át kerestem őt, erre pont itt futok össze vele? – Szia! – mondom megeresztve felé egy mosolyt, majd azonnal folytatom is, ahogy eszembe jut, hogy ennyi talán nem elég. – Will vagyok. – remélhetőleg emlékszik azért még rám, mert… mert emlékeznie kell, és kész! – Nézd… tudom, hogy semmi közöm hozzá, de mi történt veled? Eltűntél. – és akkor ez még enyhe kifejezés! Nem egyszerűen eltűnt, hanem mintha a föld nyelte volna őt el erre a pár hétre. De most itt van, most nem tűnhet csak úgy el.

Tárgy: Re: Depew park Hétf. 21 Júl. - 19:53

Will & Violet

♪ Don't forget me ♪

Rosszul esett, hát persze, hogy rosszul esett, hogy még csak nem is keresett. Egyáltalán nem volt egyszerű elfogadni a tényt. Végül nem tudtam másra gondolni csak, hogy... talán ez az egész neki nem elfogadható, hogy úgy sem emlékeznék az arcára, hogy úgysem ismerném meg az utcán, vagy az egész mutáns kérdés, annak ellenére, hogy ő is az, netán hogy sikerült elég rossz élménnyel gazdagodni, amikor találkoztunk. Kérdeztem én a nénikémet, azt persze nem tudhatom, hogy egyszerűen nem szólt nekem arról, hogy keresett. Nem szólt, mert féltett. Azt hiszem azt akarta, hogy illeszkedjek be az új helyen, hogy ne kössön semmi ahhoz a városhoz, ahova sok rossz emlék fűz, hogy tovább tudjak lépni. Persze nem szép tőle, hogy így tett, mert attól még nem dönthet csak úgy helyettem, az egyáltalán nem fair. Az én életem, az én döntéseim, ha esetleg úgy is gondolta, hogy Will nem szimpatikus neki. Én erről nem tehetek, nekem az, hiszen kedves fickó, és nem az ő hibája az, hogy volt az a kis baleset. Egyáltalán nem az övé, kicsit sem. Attól félek ezt a nénikém nem fogadta el.
Mindenesetre csak elfogadtam a tényt, hogy még csak nem is keresett, mindegy is, hogy miért, hogy csak nem ért rá, vagy elriasztotta az aki, vagy ami vagyok. Nem számít, már nem gondolkodom rajta, hiszen közben találkoztam Diegoval, aki kedves, aki... kár lenne tagadni, hogy megdobogtatta a szívem. Csak abban vagyok bizonytalan, hogy vajon az, ami alakul köztünk csupán a képességének tudható-e be, hiszen nem felejtem el az arcát. Ő az egyetlen ilyen, és ezért fontos kötelék, számára viszont jó, hogy olyannal találkozott, aki számára, amit tud pozitívum és nem rossz. De ha ez váltotta ki elsősorban a szimpátiánkat egymás iránt az nem jó, az nem elég. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáznak a fejemben, miközben épp a parkon vágok át. Csak azért erre, mert gyorsabb. Hiába esteledik már, még legalább 1-2 óra van addig, amíg lemegy a nap és én megígértem a nénikémnek, hogy viszek neki a kedven sütijéből, ahogy mindig. Van még időm, ezért döntök úgy végül, hogy leülök kicsit. Sokat mászkáltam ma. Egy ideje már nem toppantam be Peekskillbe és ha erre sor kerül, akkor egyértelmű, hogy végig kell látogatni mindenkit, aki fontos. Szóval reggel óta ide-oda mászkálok, kissé már elfáradt a lábam, pedig direkt készültem és kényelmes cipőt vettem fel. Attól még ugyanúgy kell egy kis pihenés, mielőtt az út maradékát is megteszem majd.

Tárgy: Re: Depew park Pént. 20 Jún. - 15:52

Bastien & Rebeca

+18
El sem tudom mondani mennyire hiányzott nekem és most mégis kínoz, most még sem lépünk tovább, hanem csak lassú csigatempóban játszik velem. Tudom én, régen is szerette ezt csinálni, elérni, hogy már ne bírjak magammal, hogy végül én legyek, aki szinte már leteperi, de most ez igazán nem szép róla. Két év... két hosszú év! Lehet, hogy nő vagyok és a pasiknak nehezebb, de attól még nekem sem könnyű, nekem is vannak szükségleteim, és én is elmondhatatlanul akarom már, hogy beteljesüljünk mi ketten. Akarom, hogy érezzem őt minden porcikámmal úgy, mint rég, hogy tényleg biztos lehessek benne, hogy nem csak valami kósza álomkép, hanem itt van. Teljes mértékben valóságos és csak engem akar. Az pedig már csak hab a tortán és csak még jobban akarom miatt, hogy kimondta percekkel ezelőtt, hogy szeret, hogy igenis tényleg így van. Nem csak én képzeltem be magamnak, nem csak én próbáltam hinni ebben, hanem már ő is tudja és el is ismeri szóban, de akkor már tettekkel is tegye meg. Bizonyítsa be, hogy tényleg mennyire szeret, hogy jó oka volt rá, hogy olyan sokáig várt rám, hogy nem keresett másnál vigaszt addig sem, hogy kitartott és én így tettem.
Most pedig végre érezhetem az ujjait a bőrömön, a csókját az ajkaimon, az illatát az orromban és ha tehetném, akkor már soha többé nem szakadnék el tőle. Remélem tudja, hogy nem kell nekem soha többé hazudnia, hogy nem kell védenie, nem kell ilyesmire hivatkoznia annak a nevében, hogy csak miattam teszi. Szeretném, ha többé nem menne el, vagy ha így teszi akkor csak is velem együtt.
Nem szép tőle, hogy kínoz, hogy olyan helyeken érint, amitől pontosan tudja, hogy csak még jobban beindulok. Őt akarom már érezni és nem csak az ujját, hanem őt magát magamban. Ha egy kicsit erősebb lennék, akkor már biztos tettem volna ezért, de minden egyes érintése túlságosan elgyengít ahhoz, hogy erre képes legyek. Megállítani sem tudom őt, de arra sem tudom rávenni, hogy végre tovább lépjünk egy nagyobbat a beteljesülés felé. Finoman harapom meg az ajkát. Nem annyira, hogy a vér kiserkenjen, de épp eléggé, hogy a kéjes fájdalmat megérezze. - Nem szép tőled, hogy ennyi idő után... azt élvezed, hogy szenvedek. - szűröm a szavakat. Nem egyszerű úgy koncentrálni, hogy közben ő úgy érint, amitől legszívesebben már most sikítanék. De nem, több kell ehhez, több kell, hogy még jobb legyen. Ülő helyzetbe kerülünk, erre szinte úgy eszmélek rá, aztán már csak azt tudom felfogni, hogy végre érzem őt magamban. Jóleső nyögéssel helyezkedem el, és kezdek egyre gyorsuló mozgásba. Átkarolom a nyakát, majd a kezeim lejjebb csúsznak a hátára. Kár lenne tagadni, hogy rég nem volt ennyire jó semmi sem, talán... még soha nem volt ennyire tökéletes az együtt létünk. Hátravetem a fejem, ahogy az ujjai a hajamba túrnak, és már csak az egyre szaporább nyögések maradnak, amik a lihegésemmel keverednek. Pontosan tudom, hogy mi a jó nekem és azt is, hogy neki. Volt időm mellette felnőni és kitanulni, hogyan kell az érzékeimet a végtelenségig fokozni, épp addig, hogy aztán már ne maradjon más csak az a végtelen tűzijáték, amiben végül minden homályossá és szinte áttetszővé válik, amikor megszűnik a világ és nem számít már semmi, csak a testemen újra és újra végigfutó erős remegés, amit elmesélni sem lehetne, hogy milyen kellemes. Nem kell sokat dolgoznom érte, hogy elérjem ezt, kétlem, hogy neki sokkal több idő kellene két év után. Nem érdekel, hogy jár-e valaki az erdőben, csak az elnyújtott sikoly marad, ami áthatol az erdő csendjén, amikor bizsergetően cikázik végig a hátamon a felszabadító érzés, ahogy elérem a csúcspontot, és szinte még tovább jutok még innen is. Nem állok meg azonnal, csak ha már ő is meg van, csak akkor lassítok, de nem szállok le róla, eszem ágában sincs azonnal. Ez most így tökéletes, ahogy lüktet mindenem, és ahogy érzem, amint ő is épp ugyanezt teszi bennem.
- Szeretlek... akármit is tettél... akármilyen is vagy. És... el ne merj hagyni többé, mert... levadászlak. - hangos zihálás közben nehezebb azért beszélni, de mégis megpróbálom és csak aztán hajolok az ajkaira, hogy egy lassabb érzéki csókkal zárjam a mi kis erdei légyottunkat.

Tárgy: Re: Depew park Kedd 17 Jún. - 13:24

Rebeca & Bastien

+16/+18
Minden vágyam az lett ebben a percben, hogy Rebecának örömet szerezzek, hogy halljam elfúló sóhajait, hogy érinthessem, mint ahogy soha senkit. Nem Rebeca az első nő, akit így érintek, akit kezem, és ajkaim becézgetnek szüntelenül, de talán ő az egyetlen, akinél ezeket komolyan is gondolom. Aki miatt már két éve nem voltam képes egy nőhöz sem közeledni. Rebeca megismerte a nyers valóm, az embert, akit az álca mögé rejtettem, de ő megtalálta a módját, hogy hogyan raboljon el a személyiségéve, és meg is tette. Én pedig hagytam magam, és hagynám máskor is, mindig, hiszen olyat kaptam tőle, amit eddig sosem tapasztalhattam. Sok-sok éve közel engedtem magamhoz, mert nem bírtam tovább a magányt, és úgy éreztem, az egyedüllét teher maga alá gyűr. És ő nem tett mást, csak megértett, velem volt és én cserébe vigyáztam rá. Különös kapcsolat ez, egyszerre nyugtat és pusztít, vágyakat ébreszt, és nyom el teljesen.
Átadom magam ennek az érzelmi zűrzavarnak, még ha nem is tudom, pontosan, mi is zajlik most bennem, hiszen mindent elnyom a vágy. Akarom ezt a nőt, és egész éjjel az enyém lesz, egész éjjel csak ketten leszünk. Hiszen megmutattam neki az érzéseimet, és ki is mondtam. Senki más nem hallhatta tőlem ezt a sok jelentéssel bíró szót ezelőtt.
Érintéseim, és csókjaim sosem fogyatkoznak, és hol erősebben, hogy lágyabban masszírozom hol a melleit, hol a belső combját, hol szeméremdombját.
Nem szeretném elsietni a szeretkezésünket, de érzem, ahogy a vágyak elragadnak magukkal, és bele nyögök egyszer-egyszer a csókba, amiket ajkaira, nyakára és minden pontjára adok. Ha még maradt rajtunk ruha, mindent leveszek róla is, és saját magamról is, majd ismét az ajkait támadom, hogy ülő helyzetbe kényszerítsem.
- Mert imádom nézni, ahogy szenvedsz - suttogom bele a csókba válaszul, közben még egyszer behatolok mutató és középső ujjammal, majd könnyedén emelem meg annyira, hogy könnyedén belé hatolhassak. Önző módon ebben a pozícióban neki kell többet mozognia, de annyira izgató érzés, mikor a teste az enyémen súrlódik. Ahogy belé hatolok, így teljesen magába fogad, és jóleső nyögés szakad fel torkomból, miközben a szárnyaimat magunk köré fonom. Ujjaim végigcikáznak a hátán, majd a hajába túrnak, hogy enyhén belemarkolhassanak a sűrű hajkoronába, egyszerre finoman és közben az ajkait csókolom.

Tárgy: Re: Depew park Csüt. 12 Jún. - 17:23

Bastien & Rebeca

+18
Oh hol érdekel engem most az, hogy vannak mások is körülöttünk, hol érdekel engem most bármi is? Csak ő van, az is rég kiment a fejemből, hogy a kosaramat minden tartalmával együtt jóval odébb tettem le és az is, hogy egyelőre még fogalmam sincs, mi lesz holnap, vagy utána. A bátyját megölte, a zsaruk lehet hogy keresik, akkor nem lesz könnyű dolgunk, de ez most egyáltalán nem számít, csak az, hogy itt legyen velem, hogy én is vele és minden mást legalább egy rövid időre kizárhassunk. Aztán majd utána, majd holnap ráérünk gondolkodni, hogy mit hozhat még a jövő, a holnap, vagy akár a jövő hét. Egyelőre még azt sem tudom, hogy merre megyünk tovább, vagy hogy erre lakik-e, netán csak átutazóban van. Minden ki fog derülni, mihelyst megkérdezem, ha már rendesen kapok levegőt, mert egyelőre ez még esélytelennek tűnik.
- Hát persze! Nem sokan mondhatják el, hogy egy angyal teperte le őket a fák között. - vigyorodom el, hiszen tudom, hogy ez jön és ettől csak még boldogabb vagyok. A szívem már olyan hevesen ver, hogy szinte hallani lehet az erdő csendjében. Ahogy magához húz és átölel, a nyelve vad táncra kel az enyémmel, én csak elveszem a pillanatban és képtelen vagyok akár csak arra gondolni, hogy bárki megláthat itt minket. Nem is tudok már sokat reagálni a szavaira, csak a halk sóhaj az, ami jelzi számára, hogy jól sejti, felejthetetlen, én legalábbis képtelen voltam őt kiverni a fejemből, akármennyire is próbáltam, pedig isten bizony, nagyon igyekeztem az elmúlt két évben. Ezért most nem is vágyom semmi másra, mint ami történik, hogy végre a hátamat bizsergetik a fűszálak, lekerül rólam a melltartó és a nadrág, és már a csókjait érzem mindenütt. El sem mondhatom mennyire élvezem, főleg ennyi idő után, hiszen nem volt rajta kívül senki más és mégis csak felnőtt vagyok már éppen annyira, hogy nekem ugyanúgy hiányozzon a szex, mint egy pasinak. Nem is tudom, hogy ő hogyan bírta eddig.
Megrándul egy pillanatra a lábam, amikor megérint odalent, amikor az ujja lassan befelé siklik. Tudom, hogy miért csinálja, tudom, hogy fel akar izgatni, de már nincs hova, már így is érezheti, hogy csak rá várok, csak arra, hogy végre egyesüljünk annyi idő után.
- Mégis kínzol... - nyögöm az ajkaiba, hiszen ez most nagyon is annak számít. Vágyik rám, de közben kínzóan elnyújtja a dolgokat, legalábbis az elejét. - Érezni akarlak egész közel magamhoz. - azt hiszem ez lassan már kérlelésnek is beillik. Talán az is, talán tényleg megtenném hogy könyörgöm neki, hogy történjen már meg végre tényleg a lényeg, hogy érezhessem már miden porcikámmal úgy, mint régen.

Tárgy: Re: Depew park Csüt. 12 Jún. - 9:26

Rebeca & Bastien

+16/+18
Rebecát sosem tudtam kiverni a fejemből. Pedig sokszor eszembe jutott rosszabb napjaimon, hogy meg sem érdemlem őt, hogy egyszer el akar majd menni, és akkor bele kell törődnöm, sőt örülnöm kell neki, hogy észhez tért, de nem. Ő olyan nekem, mint másnak a legsúlyosabb szenvedélye. Most ismét itt van a karjaim között, és legszívesebben nekiesnék, és csak falnám az ajkait, hogy tudja, mennyire hiányzott, hogy érezze mennyire kell nekem, és az a kimondott kilenc betűs szó az nem csak a levegőbe mondott dolog volt. Sosem mondok a levegőbe semmit, mert az nem én lennék. És nem is akarok most semmit mondani, mert azzal csak az ajkaitól lennék távol, melyek olyan mézédesek és egyre csak hívogatnak, mint a szirének dala a hajósokat. Elveszek a tekintetében, és miközben a testén kalandozik el érintésem, a lélegzetem is szaporábbá válik. Ahogy a kezét a mellkasomra teszem, hogy jelezzem neki, mit is érzek iránta, minden más kimegy a fejemből, és nem érdekel sem az, hogy közterületen vagyunk, sem más, elég nagyok a szárnyaim, hogy eltakarhassam magunkat vele.
- Vadítóbb? Hm... Érdekes egy szemlélet, de tetszik - mosolyodom el, miközben jólesően kitárom őket, majd magunk köré vonom így még ülő helyzetbe. Mintha egy búra lenne. Igazából mást nem csinál ez a szárny, csak takar, de legalább ilyenkor jó. Ismét magamhoz húzom őt, és hevesen csókolom ajkait, nyelvem vad táncra kényszeríti Rebekáét, és nem akarok elszakadni az ölelésből.
- Akkor úgy látom felejthetetlen vagyok - suttogom az ajkainak, mert a beszéd jelen helyzetemben nehezen megy. Légvételem egyre szaporább, és azt hiszem nem tudjuk majd sokáig húzni, és én sem bírok igazán a véremmel. Végigfektetem a füvön, miközben ajkaim apró kis csókokat hintenek a nyakára, a melleire, és a hasára végig, miközben észrevétlenül kibontom a nadrágot, hogy könnyedén meg tudjak tőle szabadulni. Mert nem akarom húzni a percet, és nagyon remélem, hogy ő sem.
Minden egyes porcikám beleremeg a tudatba, hogy itt vagyok vele, és nem kell nélkülöznöm őt. Hogy nem hagyott faképnél, mikor meglátott. Kezem ismét érinti őt a nőiességén, és ujjaim gyorsan siklanak be a bugyiba, hogy körkörös mozdulatokkal húzzam még Rebeka agyát, és közben finoman behatolok még ujjaimmal, hogy érezhessem a teste melegét, azt, hogy mennyire akar engem, miközben ismét az ajkait csókolom vadul, és szenvedélyesen.
- Vágyom rád - suttogom az ajkainak, mikor egy pár másodperc erejéig megszakítom a csókot, közben még a melltartót is lekapom róla, és igyekszem a szárnyammal viszonylag takarni magunkat.

Tárgy: Re: Depew park Kedd 3 Jún. - 15:19

Bastien & Rebeca

+18
Tényleg nem egyszerű rávenni magam, hogy feltápászkodjak az öléből, de most muszáj lesz, mert segíteni akarok neki és ki szeretném szedni azt a faágat, főleg ha már miattam került oda, hiszen az én hibám, hogy a fák között kellett manővereznie, most az a legkevesebb, hogy legalább segítek rajta. De legalább viszonylag hamar meg van szerencsére, és hamarosan már újra a karjai között vagyok. A fene se gondolta volna, hogy ennek a napnak így is vége lehet, amikor még nem rég a kis kosárkámmal jöttem... apropó kosár! Simán elfelejtettem és őszintén szólva sejtésem sincs hova tettem le, vagy hogy megvár-e ott, bár ezt is gyorsan kiveri a fejemből, amikor lekerül rólam a póló, és persze végre róla is, no meg a keze útra indul. Finoman simítok végig a mellkasán. Mindig imádtam, hiszen olyan tökéletesen fest és a szárnyak komolyan csak még szexibbé tették. Most legalább kipróbálhatom mennyire kellemes az, ha egészen a szárnyai tövét simogatom. Úgy tűnt, hogy legutóbb is tetszett neki, pedig akkor még ott volt akadálynak a pólója is.
Tudom, hogy aztán nem a legjobb témát hozom fel, meg is áll a keze, amit nem értékelek, de a válasz nem tetszik, bár a nevetése egyértelműen azt bizonyítja, hogy jó eséllyel csak viccelt.
- Elég lesz. - mosolyodom el, hiszen még szinte hallani is lehetne milyen erősen ver a szíve, főleg itt, ahol a fák között amúgy is olyan nagy a csend. A kutya se jár erre szerencsére, maximum a tücsköket lehet hallani, aztán majd jó eséllyel engem, bár kérdés, hogy mennyire merem elengedni magam ilyen nyílt terepen. A szárnyai viszont kicsit sem zavarnak őszintén szólva. Imádom őket, tényleg kifejezetten jól állnak neki, és szerintem nagyon is különleges dolog egy ilyen meseszép angyal karjai között lenni. - Attól a két hatalmas izétől csak még vadítóbb vagy tudod? - remélem érzi, hogy engem tényleg nem zavar, nem akarom hogy ez akár csak egy pillanatig is felmerüljön benne. A kérdésére csak megrázom a fejem és újra megcsókolom. Nem hiszem, hogy ennél több válasz kell. Elég heves vagyok és követelőző ahhoz, hogy tudhassa, meg sem fordult a fejemben mást keresni. Talán idővel ment volna, de két év is kevés volt hozzá, hogy tovább tudjak lépni, vagy akár elfelejteni őt. - Sose tudtalak volna végleg kiverni a fejemből. Próbáltam, de... nem ment. - mosolyodom el. Nem tehetek róla, mégis csak ő az első nagy szerelmem, sőt az első férfi az életemben, az igazi férfi, hiszen mellette értem nővé. Mellette lettem az, aki most vagyok és ez mindennél fontosabb. Senki se lett volna képes soha sem átvenni a helyét, maximum sokkal gyengébb kiadásban valamelyest pótolni próbálhatta volna meg őt bárki.
Végre a maradék felesleg is lekerül rólam fentről, én pedig élvezettel sóhajtok fel, amikor erős ujjai lágyan ölelik át a melleimet. El sem mondhatom, hogy hiányzott ez nekem. Nem csak maga a szex, hanem egyszerűen vele lenni biztonságban, mert akárhol is vagyunk, akármikor mellette mindig biztonságban érezhettem magam. Most sincs ez másképp. A kezem már akkor lefelé indul, amikor még ülőhelyzetben vagyunk. A nadrágon át végigsimítva a férfiasságán is érzem, hogy elég jól haladunk, bár sejtésem sincs, hogy bírta ki szegénykém két évig. Mégis csak pasiból van, nem lehetett könnyű. Az övét még épp ki tudom csatolni, amikor a hátam végül a hűvös füvet érinti. Nem érdekel, így is felhevült már a testem annyira, hogy ne érezzek hideget. Az ujjaim a hátán siklanak végig, a szárnyak mentén, majd a hajába túrnak, amikor lejjebb haladnak az ajkai. Elég szapora már a légzésem és nem akarok most hosszú előjátékot. Túl sok volt két év, hogy hosszan várni tudjak most rá.

Tárgy: Re: Depew park Hétf. 2 Jún. - 9:11

Rebeca & Bastien

+16/+18
Vágyom rá, és az imént felvett pozíció igen kellemes emlékeket ébresztett fel bennem. Hatalmas is lett hirtelen a távolság, ahogy eltávolítja a faágat, ami beleállt a szárnyamba, és igyekszem csökkenteni a távolságot. Magamhoz húzom, és úgy fogom őt, mintha ez lenne a kapaszkodó az élet felé, amit eldobtam magamtól.
- Kiengesztellek, mindent meg fogok tenni érte - suttogok, miközben a homlokomat az övének támasztom. Talán lassan válaszolok a kérdésére, de nem tudok másra gondolni, csak rá, hogy az enyém lesz, hogy ajkaimmal ismét felfedezhetem a testét, hogy megadja magát a vágyainak, látni akarom őt, miközben elragadja a hév. Betegesen hangzik, de nekem az lenne a legnagyobb öröm, ha neki örömöt okozhatok. Csak éppen más módon. Sokkal kellemesebb módon. Bőre érintésére kiráz a jóleső hideg, és mikor megérint, felsóhajtok. Nem is tudom, mióta volt már közelebbi kapcsolatom bárkivel. Ahogy a pólómmal szenved, csak felnevetek, és nehezen, de lebányászom magamról, majd elhajítom valamerre, és megcsókolom, miközben a felsőjével bajlódok. csak annyira engedem el ajkait, míg megszabadítom a felesleges ruhadarabtól, és kezem bátran fedezi fel a hasát, majd a melleit melltartón keresztül, majd lefelé haladva a nőiességét is megérintem, és a belső combján siklanak végig az ujjaim, viszont a kérdésére minden mozdulatom megdermed, mintha eddig nem csináltam volna semmit. Ajkaim is befejezik nyakának lágy kényeztetését.
- Biztos, hogy erről akarunk most beszélni? Kábé egy városnyi - nevetek fel, de nem igaz, amit mondok. Ez csak egy kis "bosszú", mert őszintén engem zavart a kérdés. - Nem kell senkinek kikaparnod a szemét... - megfogom a kezét és a hevesen kalapáló szívemre helyezem. - Szerinted ez elég lesz válaszul? - kérdezem, majd ismét az ajkaira téved tekintetem. Meg akarom őket csókolni, ahogy minden apró porcikáját. Nem volt senkim. Nem voltam rá képes. Lehetőségem megannyi lett volna rá, de képtelen voltam. Szárnyaim vannak, mégis ki lenne Rebecán kívül az a vállalkozó szellem, aki nem ijed meg? Ezek egyenesen ijesztőek, és ezért elhajtottam minden lányt. Meg persze mert úgy éreztem, ezzel Rebecát csalom meg. De ha ezt a szívem heves dobbanásaiból nem veszi le, akkor nem tudom, mivel bizonyíthatnám. - Láttad már a hátamon azt a két hatalmas izét? De vajon te tovább léptél? - suttogom, és nem haragszom meg, akármit is mond, hiszen halottnak hitt. Mégis a várakozás től hosszú, s kezem ismét fedetlen bőrét cirógatja. Az arcát, a nyakát, a hátát majd megcsókolom. - De nem is érdekel, hiszen most velem vagy, itt vagyunk, és ez a fontos - nyálas voltam? Én annak éreztem magam, de nem számít. Vágyom rá. Rebeca még mindig dögös, és szexi én pedig férfi vagyok aki előtt egy félig meztelen nő ül. Talán bátran mondhatom, hogy igazi vadmacska így melltartóban, de a nadrágot is le akarom róla venni. Mindent, ami eltakarja előlem a gyönyörű testét. És cselekszem, magamhoz húzom, és nem engedem el. Megcsókolom, miközben ujjaim seperc alatt kikapcsolják a melltartót, hogy láthassam a fedetlen kebleit, hogy ujjaim érzékien érinthessék a formás idomokat, miközben ismét a nyakát csókolom, és egyre lejjebb haladok, miközben elfektetem a fűben....

Tárgy: Re: Depew park

» Central Park Zoo
» Jurassic Park
» Joe Bohrdrum park
» Volunteers Park
» Central Park