Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Elsődleges képesség: Emberfeletti érzékelés Osztályozás: Alfa Aktiválódás: 3 éves kor Képesség jelenlegi szintje: Mind az öt érzékszervem sokkal erősebben, intenzívebben működik, mint bárki másé. Látás, hallás, ízlelés, tapintás, szaglás. Ez kiváló nyomozóvá tesz, igaz, bőven megvannak a hátrányai. Képesség távlatai: A képesség elérte a maximumát, nem fejlődik tovább.
Jellem: Kicsit pökhendi vagyok, hiszen sok mindent tettem már le az asztalra, ezzel együtt életunt, valahogy kezdek kiábrándulni a megszokott klisékből. Nem igazán vagyok túl idős még, mégis úgy érzi, hogy belefásult már átlagos életbe, izgalmak után vágyódom. Végtelenül romantikus, segítőkész, mondjuk lovagias lelkülettel rendelkezem, de üresfejűnek tartom a legtöbb lányt, átlagosnak a jóról és a gonoszról alkotott eszméket. Született álmodozónak gondolom magam, aki úgy véli, hogy valami szerepe lesz majd ebben a gigászi játszmában. Mondjuk ki, egyfajta kiválasztottnak hiszem magam, aki döntésein sorsfordító események veszik majd kezdetüket. Környezetemmel figyelmes, segítőkész vagyok, és ahogyan a lovagias jellemeknél lenni szokott, kicsit sznob stílust ütök meg. Mintha mindig sajnálkoznék, hogy rossz korba születtem, hiszen a modern időkben már nincsenek olyan lányok, akik valóban értékelnék még a szépet s a jót, rám már nincs szükség. Nem mintha pusztán a romantika éltetne, mégis valahogy kiszakadni akarnék abból, ami jutott. Sorsom mindig a magány felé sodor, amivel szinte önbeteljesítő jóslatként ismerem el, hogy egyedül vagyok, a magány a fő érzelem, amely eluralkodott rajtam. Önként vállalt végzet ez.
Kinézet, megjelenés: Középmagas, kifejezetten erős testalkatú srác vagyok, még ha a ruházatom alapján vékonynak is tűnhetnék, ha véletlenül egyszer meglátsz hiányos ruházatban, egyértelmű a félreértés. Nem sok hús, ám annál több izom van rajtam, mintha valami olimpiára készülő hős lennék, akin nem lehet egy csepp felesleg sem. Az hírlik rólam, hogy a képességem folytán vonzom a nőket, ez egyáltalán nem igaz, valamiért mégis ez az alap tézis a lányok körében, gyakran előfordul, hogy kétféle reakciót váltok ki belük; zavarba jönnek és vihognak, vagy csak elpirulnak, és meg sem tudnak szólalni. Nem értem, mert miért nem láthatja bennem valaki azt, hogy ha már kaptam egy szerencsés külsőt, az nem minden? Na nem mondom, jól esik az ilyen típusú megkülönböztetés, én fordított esetben nem vagyok ilyen felszínes. Sötét hajamhoz mélykék szemek párosulnak, határozott arcélem valóban olyan, mintha valami szobrász nagyon jó kedvében tökéleteset akart volna alkotni. Ha nem az xek egyenruháját viselem, akkor is elegáns vagyok, adok az igényességre, hogy megmutassam, apám egykori hírneve nem volt méltatlan, még ha manapság már nagyon nem állunk az anyagiak csúcsán. Hajlamos vagyok beszéd közben a másikat vizslatni, játszani a hangommal, és olykor bosszankodni, ha le kell vakarnom magamról a mögöttem koslató lányhordát, amely lassan már állandósult. Talán ha évekkel ezelőtt nem leszek amolyan mindenki kedvence, hanem megtartom a távolságot, most máshogyan alakul. Akkor még úgy gondoltam, hogy mindenkivel ugyanolyan figyelmesnek, kedvesnek érdemes lenni, csak hát ezek félreérthetőek. Ha manapság csak kérek valakitől egy sótartót a nagyteremben, már akkor is ájulásközeli állapotot tudok kiváltani.
Előtörténet: Az elmúlt nyár volt talán a legemlékezetesebb az előzőek közül. Eltávolodtam mindentől, ami a birtokhoz kötött. Társak nélkül, csak a magam uraként indultam neki Mongóliának. Egy független mutáns közösség bízott meg, hogy tegyek ártalmatlanná egy veszélyes valakit, aki a hozzánk hasonlóakra vadászik. Képes utazni az álmokban, és már fel sem ébred az illető, az álommester pedig meg is szerzi így a képességét. Én azonban uralom az érzékeimet, és még álmomban is képzettebb volna, mint a sorozatgyilkos. Tudatosan merültem az álmok birodalmába, és nem hagytam, hogy a félelmeim eluralkodjanak rajtam. Az álommester ellen a saját fegyverét használtam, feltérképeztem az ő félelmét, agya rejtett zugaiba hatoltam be, valahogy éreztem, hogy merre kell mennem. Ott találtam rá a kisfiúra, aki valójában volt, és csak játszani akart másokkal. Ezt az álomképet elpusztítottam, és a mongolok kezére adtam a testét, azt kezdenek vele, amit akarnak. Vissza kell térnem a birtokra, ahol egyre kevésbé érzem magam jól. Úgy gondolom, hogy utazgatnom kéne, már kezdek kiábrándulni ebből az egészből. Másokat megmenteni szép dolog, de lassan elvesztem önmagamat.
Minden további tekintetben kész borzadály volt az elmúlt néhány hónap. Hihetletlen, mennyire felszínesek. Mintha még mindig a középkorban élnénk, amikor egy pironkodó összenézés elég lenne ahhoz, hogy máris egy pár legyünk. Na jó, bevallom, korábban én is imádtam a gyengébbik nemet, de manapság annyira sablonossá vált az egész. Falkában rohangálnak, összevihognak. Ábrándoznak valami tökéletesről, legyen a motocross bajnok, vagy nyomozó, nem veszik észre, hogy ők maguk is lehetnének ilyenek. Lebecsülik magukat, ezzel aláásva mindent, amit róluk gondolhatok. Mielőtt visszatértem volna Mongóliából, szerét vettem, hogy ellátogassak a skandinávokhoz, pechemre nem jött össze a dolog, alaposan megcibálta a hajónkat a vihar, és Lengyelország északi partjainál kötöttünk ki, egy kisebb mutánsközösségben. És mit tapasztaltam? A lányok szőkék, almamellűek, s amikor nincsen iskolában, akkor hímeznek, szerelmes rigmusokat szavalnak, s összevihognak, ha rájuk néz valaki. Agyrém! Lassan már annyira elegem van a korunkbeli párzási rituáléból, hogy ha két egymásra mászott bogarat látok, akkor is eltaposom őket. Hol van az izgalom? Hol van az, hogy egy lány magabiztos legyen, olvasson mondjuk filozófiát, és ha úgy alakul, tudjon támadni a képességével, felőlem még akár autót is lopjon? Álmaimban sem...
Kezdőlap 
by 
