Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Ki rettegést kelt másokban, maga is örök félelemben él.
Userinfo: Titkos
Név: Bellamy Sheppard Mutáns név: Pusztító Születési dátum és hely: 1971. január 9., New York Besorolás: Független
Képesség(ek):
Elsődleges képesség: Robbantás és önrobbantás Osztályozás: Béta (?) Aktiválódás: 16 éves kor Képesség jelenlegi szintje: Apró tárgyak véletlenszerű szétrobbantása amihez hozzáér, szóval abszolút nem ő uralja még a képességét. Bármerre megy valami kisebb tárgy felrobban mellette, ami nem nagyobb, mint egy bögre. Képesség távlatai: Önrobbantás sikeresen, ami után persze újra tudja magát alkotni. Csakis az fog felrobbanni, amihez hozzáér, a tárgy mérete, anyaga lényegtelen, de embereket vagy fajtársait nem fogja tudni felrobbantani. Saját magát és élettelen tárgyakat tud csak.
Jellem: Szóval... Szeretnél megismerni? Legyen. Elmondom milyen vagyok, de cserében megígéred, hogy megtartod a titkom? Sose volt könnyű életem és ha azt hittem végre minden megoldódott, akkor jött megint a rossz. Talán emiatt is vagyok egy kissé pesszimista. Egyszerűen nem tudom elhinni valamiről, hogy az elsőre be fog válni, vagy hogy egyáltalán annak pozitív vége lesz. Sajnálom, én nem hiszek a csodákban. Talán régen igen, de az akkor volt. Most pedig most van, ami ugyebár fontosabb, mint ami a múltban történt. Kicsinek imádnivaló, szeretteljes és vidám voltam. Hiperaktív? Nos, talán az is egy kicsit, legalábbis szerettem a nővérem nyakán lógni és játszani vele. Ami a legfontosabb. Boldog voltam. A családommal, a szeretteimmel, akik egyfajta biztonságos otthont nyújtottak számomra. Nem féltem semmitől, ameddig ők ott voltak nekem. De hát ez megint a múlt. Most leginkább szótlan vagyok, a szobámban kuksolok és félek. Félek magamtól. Egyik pillanatról a másikra változtam meg. Kezdetben sem volt könnyű, a műmosoly állandóan ott virított az arcomon, de most még arra se vagyok képes. Egy zárkózott félős nyúl lettem, aki önmagától fél. Kinézet, megjelenés: Őszinte leszek. Szeretem magamat nézni a tükörben, szóval talán a külsőmet úgyahogy el tudom magyarázni. Jégkék szemeim vannak, ami távolról talán egy kicsit ijesztőnek hat, hiszen a pupillámon kívül nem sok minden látszik. Hajam sötétszőke színben pompázik, itt-ott egy kevés szőke tincs virít. Kétoldalt valamennyivel rövidebbre van vágva, mint a fejem tetején, ahol lényegesen hosszabb és az égnek áll. Természetesen zselézem, mert ha nem tenném úgy néznék ki, mint aki most jött a csatorna alól lenyalt hajjal. Arcvonalaim szögletesek, nem az a durva fajta, de azért jól lehet látni. Normális testalkatom van, mármint nem vagyok elhízva, nem is vagyok az a csontosféle, inkább mondanám sportosnak, ami még nem a kigyúrt kategóriához tartozik. Előszeretettel hordok fülbevalót, főképp a kerek formájúakat részesítem előnyben, onnantól kezdve jöhet bármilyen színben. Öltözködésben azt veszem fel, ami kényelmes és ami még ott van a menő kategóriában. Hip-hop stílus és bőrdzseki előnyben.
Előtörténet: Minden okkal történik. Amikor kimegyünk az utcára, gondtalanul átmegyünk a zebrán, sose tudhatjuk mikor történik egy tragédia. Baleset vagy gyilkosság. Mindennek van egy előzménye és ott van az a bizonyos "ha". Mi van akkor, ha a szüleim aznap nem mennek el sehova? Ha mi is velük tartottunk volna? Sose lehet tudni mit tartogat számodra a sors, ezért is kell vigyáznod, már amennyire képes vagy rá. New York sose arról volt híres, hogy kevés a bűnözés. A betöréses lopások száma hatalmas és persze gyilkosságokból sincs kevés. Átkozom a napot, amikor ide születtem. Ebbe az államba, ahol a fegyver legális. Ez az én történetem most, pontosan az a nap, amikor megváltoztam. Amikor egy szörny lettem. Egyszerű hétfői nap, ami a már-már berögződött rutinnal kezdődik. Nővérem melóba megy én pedig a gimibe. Közös reggeli, pár elmondott "így szeretlek öcsi, úgy szeretlek nővérkém", majd irány a nagyvilág. Sokat gondolkoztam rajta, hogyha ő nem lenne nekem, akkor mégis milyen sorsom lenne. Apáék halála után sokkal zárkózottabb lettem és azaz őszinte mosolyom is köddé vált. De Aleena itt van nekem, az egyszem olyan családtagom, aki tiszta szívéből szeret és gondoskodik rólam. Ezért is emberelem meg magam mindennap és járok be ebbe a nagyvárosi gimnáziumba, amit aligha szeretek, de muszáj. Hatalmas márványlépcső terül el előttem, s annak tetején ott virít a New York High School "gyönyörű" felirata. Csodás. Újabb nap a pokolban. Megigazítva táskámat vágok bele a hosszú lépcsősorba, s lassabb tempóban felkocogok rajta. Velem egykorúak sokasága, na meg persze a Seniorok, más szóval, végzősök. Utálom őket. Mindig el vannak szállva maguktól és a kisebbeket piszkálják. Valahogy örömüket lelik abban, ha az újakat szekálhatják. Én is átestem ezen, de az még az első napomon történt, azóta pedig jól tudják, hogy velem nem érdemes packázni. Ahogy beljebb érek a suli bejárata felé, egy ismerős arcot vélek felfedezni, aki nem tököl sokat, rögtön odasiet hozzám. - Héj, héj, héj! Haver. Nagyon sápadt vagy, megint történt valami a nagybácsikátokkal? - veti át karját vállamon, miközben hatalmas fogpasztareklám mosolyát mutatja felém. Egy régi spanyol haverom, aki elsős éveimben mindig a földről kapart össze egy-két bunyó után. Jófej, talán egy kicsit túlbuzgó, viszont ő a legjobb barátom, bármit el tudnék nézni neki. - Dehogy! Arról az alakról egy szót nem hallottam, amióta eljöttünk onnan. Ez most más. Valahogy nem érzem jól magam. - válaszolok, amire felszökik a szemöldöke és csak elhátrál tőlem. - Haver... Nehogy elkapjam tőled. - vált komoly arcra, kezeit maga előtt tartva, amolyan védekező állásban. - Te buggyant agyú! - boxolom vállba nevetve, mire ő is kénytelen elrögöhni magát. - Csak ugratlak. Na. Húzzunk órára, mielőtt Mrs. Lanes kinyírna minket.- egyetértek az ötlettel, így csak egy bólintással jelzem ezt. Na akkor irány az imádott iskola és persze Mrs. Lanes érdekfeszítő geometria órája. Az ötperces szüneteink sose elegek semmire. Max elrohanni a szekrényhez, ha valami fontos kell, de úgy igazából mást nem lehet. Megkeresni régi haverokat, csajozni... Van valaki, aki ha nem lenne, talán nem lenne ennyire érdekes az iskola. Egy lány, akit ha meglátok, máris úgy érzem jó okkal vagyok itt. Sose tudtam vele beszélni és nagy valószínűséggel azt se tudja ki vagyok, de minden idő kérdése. Ma viszont megpróbálom órák után. Nem fogok tovább várni. Újabb hét óra letudva. Végre. Azt hittem egy örökkévalóság lesz, mire kiszabadulok innen. A tervemhez visszatérve. Meg kell találnom őt. A parkoló felé veszem az irányt. Jól tudom, hogy nem egyedül szokott hazamenni, de most reménykedem benne, hogy egyedül találom. Be tudok e neki mutatkozni. Hacsak ennyit is tudnék tenni, máris jobb lenne a kedvem. Nem sokkal később meg is pillantom őt egy fekete jeep előtt ácsorogva. Egyedül. Oké, oké, oké. Itt az alkalom. Csak normálisan és semmi erőltetett dolog. Odalépkedek elé és egy kedves, kissé zavart mosollyal köszönök neki. - Öhm... Szia. Bellamy vagyok, együtt járunk bioszra. - basszus, nem kéne elrontani. Reakciója egy kicsit ledöbbent, amikor megpillantom azt a bájos mosolyt arcán. Feltehetőleg nem vagyok rá rossz hatással, ez egy kicsit több bátorsággal tölt el. Pár percen keresztül beszélgettünk. Igen, normálisan kommunikáltunk, nevettünk és amikor már azt hittem lenne esélyem, egy kemény tárgy koppant a fejemen. Bevallom. Baromira fájt, ahogy az az autókulcs hozzám vágódott. Fejemet fogva veszem fel a kulcsot, mire egy nagydarab benga állat ragadja meg pólómat. - Mégis mi a francot művelsz te punk? Szállj le a csajomról vagy betöröm a képed! - nem értem mi baja van. Csak beszélgettünk, erre meg hozzám vág egy kulcsot. Gőzöm sincs ki ez az alak, de rosszat sejtek. - Csak beszélgettünk. Nem kell így felkapni a vizet. - próbálom lenyugtatni, sikertelenül. - Igen te kis taknyos? És következőre mi lesz? Megfekteted? Az ágyadba fogod hurcolni? Ne nézz engem hülyének, tudom mire megy ki a játék, de figyelmeztetlek. Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni, megöllek. Világos? - Édes, ezt nem kéne így... - mikor hallom a lány vékony hangját egy kissé azért felmegy bennem a pumpa. Tényleg ezzel a sráccal jár? Még a vak is láthatja, hogy totál őrült. - Neked nem osztottam lapot! - rivall saját barátnőjére, s egy eléggé erős pofon is elcsattan, amit a lány kap. Nem is kell több. Ez a barom kiharcolta magának az öklömet. Minden erőmet beleadva boxolom arcon, amitől egy kicsit megtántorog, de még mindig nem ereszt el. Szabadon lévő kezét a magasba emeli, ütni akar. Mielőtt még betalálna, megragadom öklét, és próbálom visszatartani. Másik kezemet pedig a csuklójára, amit ugyan nem tudok olyan jól megfogni a kezén lévő óra miatt, de nem szeretném, ha képen találna. A következő pillanatban egy hatalmas reccsenés, a fickó pedig elrántja a kezét és hatalmasat üvölt. - A kezem!!! Mit művelt ez a szarházi? Mentőt! Hívjatok mentőt! - ott álltam lefagyva. Nem tudom mi történt, de a keze. A keze tele volt szilánkokkal és ömlött belőle a vér. Az óra minden egyes apró darabkája most a bőrébe fúródott. Én lettem volna? De hogy? És miért? Ez nem olyan dolog, mint ami a filmekben szokott történni? Ahol szupererővel vannak megáldva az emberek és azzal védik a világot? Túl sok dolog forgott a fejemben és nem tudtam mit is kéne tennem. Bűnösnek éreztem magam és elrohantam. Hazamentem, ahol még a saját nővéremnek se köszöntem. Bezárkóztam a szobámba. Tárgyakat fogdostam meg, amik csak úgy maguktól darabokra robbantak. Nem tudtam kontrollálni és ez volt az, ami a leginkább megrémisztett. Nem akartam ártani másoknak, a nővéremnek meg főképp nem. Így szobafogságra ítéltem magam.
[/color]
A hozzászólást Bellamy Sheppard összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 23 Okt. - 20:04-kor.
Csórikám nem túl könnyű eset. Viszont a keresőd örülhet, hogy te alkotod meg, hiszen a lapodat olvasva sokadszorra látom azt, hogy nagyon igényesen játszol. A leírásaid magától értetődőek, nincsen bennük hiba. A karaktered logikusan van felépítve, és valóban sajnálni lehet a hátránya miatt, viszont úgy vélem, hogy a türelmes nővéreddel kiegészülve igazán jó párost fogtok tudni alkotni. Izgalmasra sikeredett a sztorid, ebből aztán bőven lehet építkezni, hiszen nem is egy, hanem több mélypont tűnt fel, innen valóban nehéz elvarrni a szálakat, de pont ez benne a jó^^ A PB-t nem ismertem, de hát mindig tanul az ember. Foglalózz, ha még nem tetted meg, aztán vesd rá magad arra, aki vár rád
Kezdőlap 
by 
Viszont a keresőd örülhet, hogy te alkotod meg, hiszen a lapodat olvasva sokadszorra látom azt, hogy nagyon igényesen játszol. A leírásaid magától értetődőek, nincsen bennük hiba. A karaktered logikusan van felépítve, és valóban sajnálni lehet a hátránya miatt, viszont úgy vélem, hogy a türelmes nővéreddel kiegészülve igazán jó párost fogtok tudni alkotni. 
Izgalmasra sikeredett a sztorid, ebből aztán bőven lehet építkezni, hiszen nem is egy, hanem több mélypont tűnt fel, innen valóban nehéz elvarrni a szálakat, de pont ez benne a jó^^ A PB-t nem ismertem, de hát mindig tanul az ember. Foglalózz, ha még nem tetted meg, aztán vesd rá magad arra, aki vár rád 
