Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Ne bámulj, mert szembeváglak két marék fénnyel, aztán nézhetsz. Vagy nem nézhetsz, attól függ, van-e rajtad napszemüveg.
Userinfo: Főkarakter
Név: Tony Tassel Mutáns név: Villanás Születési dátum és hely: 1961. IX. 18. New York Besorolás: Független
Képesség(ek):
Elsődleges képesség: Pikkelyvédelem Osztályozás: Gamma Aktiválódás: 0 éves kor Képesség jelenlegi szintje: A kisebb fizikai behatásokat (pl egy kavics odahajítása, vagy böködés) nem érzi ott, ahol pikkellyel védett.
Képesség távlatai: Később már akár a nehézlövedékeket is képes lesz levédeni, valamint a pikkelyeket irányítani tudja majd a testén, akár élükre állítani, hogy vágjon velük. Hátrányok: A felállított pikkelyei alatt lévő bőr rendkívül érzékeny, mivel mindig védve volt, így a legkisebb érintkezés is nagy fájdalmat válthat ki.
Másodlagos képesség: Fénykontrollálás Osztályozás: Alfa Aktiválódás: 15 éves kor Képesség jelenlegi szintje: A fényre a szeme egyáltalán nem érzékeny, nem bántja azt. A fényrészecskéket tudja fókuszálni 5 cm-es körzetből egy pontra, illetve 2 cm-re tudja szétszórni őket egy pontból, ami nincs tőle 2m-nél távolabb. Ha annál távolabbi pontot céloz meg, ugyanolyan egyenletesen találják meg az eredeti irányukat a részecskék. Fényt nem tud teremteni, de a meglévő fényforrást felerősítheti.
Képesség távlatai: A fény ártalmas hatásaira továbbra is immúnis. 10m-es körzetben tudja tökéletesen irányítani a fényrészecskéket- vagy összpontosítani, vagy szórni őket, el is irányíthatja akármerre, így teremthet földöntúli fényt, vagy éppen teljes sötétséget egy adott területen belül. A részecskék manipulálásával akár még láthatatlanná is válhat. A célterületnek látótávolságon belül kell lennie. Fényt már tud teremteni, és a meglévő fényforrásokat továbbra is felerősítheti. Hátrányok: N/A
Jellem: Mondhatni magának való jellem. Nem feltétlenül lenne így, ha nem olyan lenne a külvilág felé, amilyen: a stílusa elég beszólogatós, és nagyon nyers. Mindazonáltal nem keresi a balhét sem, nem gerjeszti feleslegesen a feszültséget. Ha bele is keveredik egy társaságba, általában ő szokott az lenni, aki leül, és szemlélődik. Szokott néha magában beszélni, legtöbbször zsörtölődik, hogy már megint milyen rossz minden, meg úgy általában is sokszor panaszkodik. Nem nagyon szereti a társaságot, néhány kivételtől eltekintve, és tesz is róla, hogy elmarasztaljon maga mellől másokat: vagy durván és egyenesen lekoptatja, vagy ha ez nem működik, hozzányúl egy másik módszerhez: elkezd vég nélkül beszélni, és nem hagyja szóhoz jutni a másikat. Ezt mindaddig folytatja, amíg vagy megunja a másik, és eloldalog, vagy ő fárad bele. Utóbbi esetben viszont már felkel az érdeklődése, hogy ki is az, aki még ezt is kiállja. Egyetlen emberrel viselkedik másképp: A lakótársával, Clarissával. Benne bízik, és mindent megtesz annak érdekében, hogy boldog legyen, bármibe kerül is. Nem szerelmet érez iránta, hanem valami még bensőségesebbet, testvérének érzi, ami igazából nem volt neki soha. Ismeri a receptet, mi kell Clarissa boldogságához: kávé, pizza és hosszú beszélgetések, rá nem sajnál semennyi időt sem.
Kinézet, megjelenés: 185 cm magas, közepesen izmos testalkatú férfi. A felsőtestét és a végtagjait a kéz-és lábfejek kivételével sötét színű pikkelyek borítják, ennek eltakarására általában hosszú ujjú felsőt hord. A haja rövid és rendezetlen, az arcát viszont mindig simán tartja.
Előtörténet: Hol kezdjem? Talán az elején kéne. Ott is fogom. Mit bámulsz? Be kell magamnak is vezetni. Akkor kezdjük.
Egy New yorki családban születtem, akiknek nem kellettem. Hogy miért? Nézz rám. Nem látsz semmit? Na várjál, megmutatom. *Felhúzza a ruhaujját* látod már? Ez volt az, ami a szüleimet megrémítette, de annyira, hogy rögtön árvaházba kellett ám dugni, ilyen kölyök nekik nem kell. Naná, akkor az a szerencsétlen szívjon olyan körülmények között. Büdös, nemtörődöm purdé a legtöbbjük, akik bennem csak egy alanyt láttak, akit lehet szívatni, mert más, mint a többiek. Ebbe nőttem bele, úgyhogy gyorsan tudtam alkalmazkodni, hogy ne vegyem fel az ilyeneket, de ez mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a lehető legtöbb embert távol tartsam, amennyire lehetséges. Aztán iskolába kerültem, ugyanaz a régi tánc, én vagyok a kölyök, akit lehet piszkálni, mert van miért, és különben sem üt vissza. Ők próbáltak ütni, de csak a fejemet tudták, mert a többi helyen védve voltam. Egy idő után megtanultam úgy védekezni, hogy pikkelybe üssenek, és nekik fájjon jobban. Hamar leszoktak arról, hogy engem piszkáljanak. Sosem voltam jó tanuló, de hogy őszinte legyek, nem is tettem semmi erőfeszítést annak érdekében, hogy az legyek. „Majd lesz valahogy” gondoltam mindig.
Már középiskolás voltam, amikor említésre is méltó dolog történt. Éppen sétáltam vissza az árvaház felé az iskolából. Korán sötétedett, éppen csak egy kis lámpa pislákolt az úton. Alig hagytam el a lámpaoszlopot, amikor furcsa hangokat hallottam magam mögül. Megfordultam, és elém tárult két baljós kinézetű, magas ember látványa. Az arcukra vetülő fény éppen csak megvilágította az arcukat: sosem láttam őket azelőtt. – Pénzt vagy életet, meg ilyesmik. Mondta az egyik unott vigyorral. A szemébe néztem, és láttam: ez komolyan gondolja. Nagyon megijedtem, a tekintetem fogságba esett az övében, nem tudtam szabadulni, akármennyire akartam. Aztán hirtelen felüvöltött, és a szeméhez kapott. Én megráztam a fejem, és láttam, hogy a keze fehér fényben ragyog abban a két pontban, ahol a szemeit takarta a kézfeje. Ránéztem a másikra, aki ugyanolyan ijedten bámult társára, mint én. Összenéztünk, és ő is a szeméhez kapott. nem értettem, mi történik, aztán mikor máshova néztem, észrevettem: mintha a szemem két apró reflektor lenne, úgy volt két apró fényfolt ott, ahova néztem. Furcsálltam, mert csak ott, ameddig elért a lámpa fénye, utána megszűnt. Aztán eszembe jutott, hogy nekem most tulajdonképpen futnom kéne, mert ezek még felébrednek, és akkor lesz nemulass. Így is lett: visszarohantam az árvaházba, és rögtön lefeküdtem aludni. Még a házban is ott volt a különös jelenség, úgyhogy igyekeztem minél hamarabb lefeküdni aludni. Másnapra eltűnt a két pont, és sokáig nem jött vissza, nem is törődtem vele. Aztán kíváncsi lettem. Kimentem először a lámpához, ahol kijött először, és koncentráltam. ~Jelenj meg, jelenj meg! ~ Végül meg is jött, ugyanúgy viselkedett, mint előbb. ~ Tűnj el, tűnj el~ Ismételgettem ezután, és koncentráltam, hogy így legyen. néhány perc után sikerült is, nagyon furcsának találtam az egészet, és elhatároztam, hogy nem mondom el senkinek. Esténként mindig eljártam gyakorolni, és egyre jobban ment, végül már nem csak oda sikerült, ahova néztem. Azt is felfedeztem, hogy ahol van a fénylés, ott a pont körül sötét van. Egy idő után meg tudtam csinálni a fordítottját: sötétet csináltam egy adott pontban, hogy körülötte legyen világosabb. Miután a fényhez jutottunk az iskolában – egyedül itt voltam hajlandó tanulni, mert nagyon kíváncsi voltam – képes voltam magamnak nagyobbá tenni, vagy épp zsugorítani a dolgokat, legalább is látszatra. Néha azzal szórakoztam, hogy mással tettem meg ugyanezt. Gyakorolgattam ezt a furcsa képességet, és azt vettem észre, hogy csak ott működik, ahol van fény már alapból, de ezt sokszor kicseleztem később már azzal, amikor már meg tudtam csinálni, hogy csak fogtam magammal egy nagyon kis teljesítményű zseblámpát, és annak a fényét erősítettem fel, majd babráltam vele. Közben elrepült az idő, én pedig befejeztem az iskolát. Ösztöndíjat nem kaptam, munkám nem volt, úgyhogy a főiskola esélytelen opcióként tűnt fel a listán. Mindeközben nagykorú is lettem, úgyhogy az árvaház is közölte, hogy viszontlátásra. Így nem volt semmim, se pénzem, se munkám, még dolgaim is alig, így kerültem az utcára. Céltalanul keringtem az utcákon, mígnem találtam egy kis kifőzde ablakában egy kiírást: „Mosogatófiút felveszünk azonnali kezdéssel!” Bementem, közöltem, hogy a hirdetés érdekel, és egy rövid megbeszélést követően beálltam. Szállást is kaptam, de ezt levonta a fizetésemből, így kaptam ötven dollárt hetente. Több volt a semminél, bár iszonyatosan kevésnek éreztem, rühelltem ott dolgozni. Két hét után abba is beleegyezett, hogy ehetek is abból zárás előtt és után, ami maradt, így a pénzemet teljes egészében el tudtam tenni. Így dolgoztam végig a nyarat, de kezdtem egyre jobban megutálni a munkát, és a helyet, ahol voltam, így megkértem a vezetőt, hogy hadd menjek el. El is engedett, így volt egy kis alapom, amivel nekivághattam. Ugyanilyen feltételekkel kerestem még egy helyet, ami talán egy kicsit jobb lehet, találtam is egy rendesebb étteremben, a fizetés több volt, azonban nem adott szállást, így kénytelen voltam azután is nézni. Barangoltam a városban tehát – csak másnap kezdtem – és ráakadtam egy hirdetőtáblára. Ott megakadt a szemem egy szimpatikus albérleten, és nem is volt olyan drága. Kerestem egy telefonfülkét, hogy elmondjam a tulajdonosnak, érdeklődöm a lakás iránt. Levettem magamnak a hirdetést, hogy biztos ne rossz számot hívjak. Bedobtam a pénzt, és feltárcsáztam a számot. Miközben beszéltem, egy alacsony lány furakodott oda mellém, és böködött a papírra, miközben tátogott, hogy őt is érdekli. Először el akartam küldeni, de aztán megesett rajta a szívem, és végül mondtam, hogy két személy lesz, megosztjuk a lakbért. Így találkoztam Clarissával. Végül beköltöztünk. Feleztük a lakbért, ahogy illett, viszont az elején elég hidegek voltunk egymáshoz, aztán elkezdtünk egyre többet beszélgetni, egyre több mindent tudtam meg róla, és ő is rólam. Ami különösen jól esett, hogy nem zavarták a pikkelyeim. Teltek a hónapok, és egyre inkább úgy éreztem, hogy nekem több mint barát, de nem tudtam eldönteni, hogy mi is van tovább. El kellett telnie még egy kis időnek, mire rájöttem: tulajdonképpen testvérnek tartom őt. Onnan tudtam, hogy nem féltékenykedtem soha rá, és sosem tördeltem szét a kezem, hogy hol van, ha sokáig maradt távol, csak kapott egy finom tockost, hogy miért nem szólt. Így tengetődtek egyről kettőre a napjaink, mindkettőnk dolgozott, és lassanként nem maradt titkunk egymás előtt, kivéve egyet: Arról tudott, hogy pikkelyeim vannak, de arról nem, hogy a fényt is tudom manipulálni. Ez volt az egyetlen dolog, amit valamilyen rejtélyes oknál fogva nem akartam neki elmondani: még én se tudtam, hogy miért. Ettől eltekintve azonban teljesen nyitottak voltunk egymás felé, már szinte olyan természetes volt nekünk egymás társasága, mint hogy lélegzünk. Így éltünk ketten egy olcsó bérlakásban, mint fogadott testvérek.
Vendég
mutant and proud
Vendég
Tárgy: Re: Tony Tassel Vas. 27 Dec. - 22:34
Elfogadva!
Köszöntünk az oldalon!
Szeretném azzal kezdeni, hogy kifejezetten tetszenek a képességeid, nagyon kreatívnak tartom mind a kettőt, illetve hihetetlenül tehetséges lehetsz, ha egyedül sikerült elsajátítanod a fény részecskéinek átalakítását, ennek a jelenségnek az irányítását. Biztos vagyok benne, hogy nekem nem ment volna, de a türelmed és a kitartásod nagyon dicséretre méltó. Sajnálom amiért kinézet a pikkelyek miatt, de remélem a legtöbbször álcázod őket, vagy betegségnek állítod be, hiszen te is tudod: nekünk mutánsoknak titokban kell tartanunk, hogy mások vagyunk, a pánik elkerülése végett! A karakteredet közel érzem magamhoz, hiszen valahol én is ilyen vagyok: a társaságtól távol helyet foglaló ember, akinek jó ott. Habár engem sose rekesztettek ki, inkább magam húzódtam el az emberektől, mégis tökéletesen át tudom érezni azt, ami benned van. A történeted amúgy elég szomorú, viszont nagyon kellemesen fogalmazol, így öröm volt olvasni a lapod. Szerintem mondhatom, hogy nagyon örülünk amiért egy ilyen kitartó és szimpatikus karakter érkezett a fórumra, mint te vagy. ^^ Ezért nem is tartanálak fel tovább, foglald le amit kell, aztán irány játszani. ^^
Kezdőlap 
by 
Sajnálom amiért kinézet a pikkelyek miatt, de remélem a legtöbbször álcázod őket, vagy betegségnek állítod be, hiszen te is tudod: nekünk mutánsoknak titokban kell tartanunk, hogy mások vagyunk, a pánik elkerülése végett! A karakteredet közel érzem magamhoz, hiszen valahol én is ilyen vagyok: a társaságtól távol helyet foglaló ember, akinek jó ott. Habár engem sose rekesztettek ki, inkább magam húzódtam el az emberektől, mégis tökéletesen át tudom érezni azt, ami benned van.