Lupe F. & James H.

Tárgy: Re: Lupe F. & James H. Szer. 16 Nov. - 16:07

Lupe & James

For every ending a new beginning...?!

- Talán. És az is lehet, hogy a kiszámíthatóság csak valami, amit minden realitás szerint helyesnek érzel. Arra nem gondoltál, hogy a könyvednek vannak afféle rejtett fejezetei? Példának okáért lehetséges, hogy bizonyos lapok össze vannak ragasztva, és azokkal együtt olvasva egy teljesen másféle történet bontakozik ki a szemed előtt.. – Továbbra is csak a filozofálgatás szintjén vagyok, azt akarom sugallni, hogy nem minden a látszat. Bár ha belegondolunk, Lupe pont az a lány, aki nem sújt engem előítéletekkel. Pár pillanatig belepillantok azokba a kék szemekbe, mintha azt vizslatnám, hogy mire is gondolhat, aztán kurtán bólintok, végülis egyetértek vele. Furcsa társalogni ennyi idő után, már jócskán elszoktam tőle. Nem akarom provokálni, így a távolság szinten tartása után már nem közeledek. Csupán annak a szemléltetése volt a cél, hogy nem menekülhetünk a sorsunk elől. Úgy fest ez az eredménye, hogy több mint egy évig motorral -róttam az országutakat, túlságosan sokat sikerült gondolkozni.
- Nem is mondtam, hogy neked kell főznöd. – Feltápászkodom a korlátra nehezedve, aztán visszafordulva felé a kezemet nyújtom, hogy fel tudjam húzni. Csak addig fogom a kezét – már ha elfogadja – amíg megtalálja az egyensúlyát, aztán sarkon fordulva indulok el. Ő jobban ismeri a birtokot mint én, viszont a konyhát nem kell nagyon keresgélnem. Visszanézek, hogy újdonsült beszélgető partnerem mennyire marad le. A tetőkertből lefelé vezető lépcsőről folyosó nyílik, ez a harmadik emelet, s nem itt van az egyetlen konyha, ám a cigizésből lefele jövet többnyire ezt használom, már ameddig itt vagyok. Benyitva nem találok ott senkit, így a küszöbről oldalra csusszanva előre engedem a diáklányt, és mögötte lépek be. Egy pillanatra megcsap a hajának illata, de gyorsan kiverem a fejemből, igyekszem elnyomni az ösztöneimet. Ledobom az egyik székre a bőrdzsekit, miután alatta csupán póló van, kivillan az alkarom, ami vélhetően a sok menekülésnek köszönhetően szikár, kötött. – Tojás, zöldséggel.. Ha megfelel. – Nyitok be a hűtőbe, és húzok elő egy tízes tojástartót. A felső szekrények egyikéből elővett kisebb lábasba kezdem el feltörni a tojásokat. – Keress valahol hozzávalót. Mondjuk egy padlizsán nem ártana..

▲ music: Changes ▲Note: Just for you ▲

Tárgy: Re: Lupe F. & James H. Pént. 11 Nov. - 20:31

Válaszára küldök egy halvány félmosolyt, és gyorsan hozzáteszem.
- Miattam ne erőltesd meg magad, jó helyen van az ott. Ugyan minden bizonnyal sok tulajdonságon osztozol a rágcsálókergető szőrbolyhokkal, mégis úgy gondolom, hogy jobb, ha mindenki marad a saját szerepénél.

Irodalmi filozofálgatására reagálva összehúzom a szemöldököm és elgondolkodom pár másodpercre, majd válaszolok.
- Nézőpont kérdése. A legsablonosabb történetű sztori is lehet fenomenális. Nem csak az események azok, amik számítanak, hanem az emberek. Az érzéseik, gondolataik. Sokszor nem azzal kellene törődni, hogy mi történik a kinti világban, hanem hogy a belsőben mi folyik. De persze, sose árt, ha az olvasó meglepődik. Mégis, néha jól esik a kiszámíthatóság. – Főleg hogy a mai világban ez gyakran hiányzik. Ha már abban se lehetünk biztosak, hogy felkel-e a nap a horizonton, azaz pontosabban, hogy mi is láthatjuk-e, igazán megbékíthetnének minket pár sablonnal.

Visszaveszem tőle a könyvet, majd szúrós szemmel nézem, ahogy közelebb jön. Nem hátrálok, bár a személyes terem határai lángolnak azok megsértése miatt. Kíváncsian várom, hogy mit reagál a kérdésemre. Amint elhangzik a gyilkosság szó, lefagyok pár pillanatra, de igyekszem nem adni más jelét meglepettségemnek, és ahogy James halad tovább a történetével, , tekintetem a talajra siklik, lassan felengedek és már nem tartom magam olyan feszülten, mint pár másodperce. Nem hangzik egy kellemes életnek. Meghurcolták és üldözték. Miután elmondta a sztoriját feltekintek rá és tudom, hogy nem sajnálattal nézek rá, hanem inkább keserű szomorúsággal. Nem éppen az, amire bárki vágyna. Szerencséje volt, hogy a professzor az útjába került. Az a férfi szinte már igazi jó szamaritánus, belőle nem lesz több, legalábbis nem egyhamar.

Eltelik egy kis idő, míg újra megszólal, és az előbbi zord légkört elhessegeti. Ugyan már átjárt a tetőkertben lévő hűvös levegő és a kezeim igen fagyosak lettek, nem fáztam különösebben – lehet azon már túl vagyok, csak nem tűnt fel a társaság miatt.
- Nem, nem igazán. De az ételre nem mondok nemet. Viszont előre szólok, a főzés és én nem vagyunk különösebben jó kapcsolatban. – ez akár túlzás is lehetett volna, ha a legutolsó vállalkozásom a konyhában ne eredményezett volna egy kisebb tüzet és egy tönkrevágott lábost. Ezt az apró incidenst követően inkább elkerültem a helyet, hisz ha egy csomag zacskós tésztalevest nem tudok megcsinálni, akkor tovább nem is merészkedek. Maradok a szendvicseknél, ha rajtam múlik. – ezen végszóval felkelek az eddig elfoglalt székemből, felkapom a könyvem és mutatom, hogy vezesse az utat.

Tárgy: Re: Lupe F. & James H. Pént. 4 Nov. - 20:28

Lupe & James

For every ending a new beginning...?!

Bár erőteljesen láncdohányosnak vagyok mondható, most mégsem gyújtok rá újabbra, az emberi társaság mindig pótolja a függőséget. Még ha Lupe nem igazán ember, de olyasmi. Ahogyan én sem vagyok átlagos. Többek vagyunk, ám annyira nem, hogy mások fölé emeljük magunkat, így ezen alig szoktam gondolkozni. Az öcsém Ethan bezzeg kiélvezi azt, hogy a bentlakásos iskolába járhat, és pimaszul cipeli az ágyba a lányokat, tizenöt és harminc között simán jöhet neki bárki, aki véleménye szerint egy kicsit is jól néz ki. Valahogy nem értem ezt az életet, sosem tekintettem tárgyként a gyengébbik nemre, viszont a külsőkön túl a belsőt illetően sem vagyunk még csak hasonlóak sem. Ő apára ütött, aki elhagyta a családját, míg én mint a jófiú, maradtam anyával.
- A kocsiban hagytam, de a kedves rábeszélés motivál, hogy felhozzam. – Na nem mintha lenne kocsim, vagy akár csak baltám, valahogy megragadtunk a témánál. Hangszínem bársonyos, barátságos, cseppnyi gúnyt sem érezhet belőle. Nem azért maradtam, hogy kicsit is megalázzam, vagy megzavarjam az olvasásban. Akkor miért? A kérdés feleletért kiállt, ám nincsen aki válaszoljon. Így tűnődve el is engedem a gondolatot.
- Valóban? Attól félek, nem vagyok éppen se bújós, se dorombolós kedvemben, de nyávogni azt könnyen megy. – Nem érzem férfiatlannak, hogy beismerjem, hogy selejtes vagyok. Ám nem akarom ráerőltetni a ránk plakátokról visszabámuló világfájdalmas pillantású macsók mentalitását, küzdök a démonokkal éj éj után, s nem várom el, hogy kicsit is szánjon. A könyvért nyúlok, ha már nyújtja, és lassacskán szögessé érő borostámon simítok végig, miközben átfutom a hátsó fedelén felvezetett tartalomösszefoglalást. Nem adom vissza elsőre, a gerincére siklik a tekintetem, ízlelgetve, hogy ismerhetem-e az írót. – A történetek legtöbbször pont attól lesznek izgalmasak, hogy nem ragadnak le a hagyományos vonalvezetésnél. Bár.. egy ilyen könyvnél valahol mégis törvényszerű, hogy a potenciális fenyegetés valóra is válik. Ha nem mondad volna el a lényegét, akkor sem kéne az utolsó oldalra lapoznom hozzá. – Itt mégis visszaadom a könyvet, és én is arrébb csusszanok, ezúttal felé, hogy megint csökkentsem a távolságot, ha már egy ilyen csusszanós fogócska lett belőle. Valahogy tetszik a dolog, de tolakodó mégsem akarnék lenni. – Elméletileg a gyilkosság vádja elől. Gyakorlatilag csak magam elől, hiszen Xavier jót állt értem, és bizonyította, hogy nem én voltam. Mégis.. már nem leszek a régi, túlságosan megszoktam a menekülés, a zaklatott életet. Maradok pár napig, hátha viszonozhatom a segítségét, de hogy beilleszkedjek.. Azt hiszem az már nem menne. – Nem kérdezek most vissza, hiszen úriember vagyok, és beláthatjuk a lányoknak mindig lényegesen több titkuk van. Na de ne általánosítsunk. – Nem fázol? Csinálhatnánk valami vacsorát.

▲ music: Changes ▲Note: Just for you ▲

Tárgy: Re: Lupe F. & James H. Kedd 1 Nov. - 19:24

Türelmesen várok amíg válaszol, addig is az ölemben lévő kezeimre összpontosítok, amik a könyv fedelén pihennek, és szórakozottan piszkálom a körmeimet. A minket körülvevő csend nem éppen a legkellemesebb, de inkább csak szimplán zavaró, mintsem feszült. Nem ismerjük egymást, mindketten magányra vágytunk, de a tervünk nem éppen úgy sült el, ahogy akartuk, így hát maradt az, hogy vagy lelépünk és hagyjuk a másikat, vagy beletörődünk a társaságába, makacsul ragaszkodva a helyünkhöz.
Mikor végre megszólal, eltöprengek egy kicsit a kérdésén, majd feltekintek rá, mikor válaszolok.
- Semmitől sem kell menekülnöm. Leszámítva az olyan dolgokat, amikre az embernek ösztönös reakciója, hogy fut, amíg a lába éri a talajt, sőt, talán még utána is. Ezeket leszámítva a menekülés nem egy muszáj dolog, ami felett nincs az embernek kontrollja. A menekülés egy döntés. Így például ha megjelenik előttem egy baltás gyilkos – itt felhúzom a szemöldökömet, - eldönthetem, hogy lelépek-e, vagy sem. Általában sokat segít, ha a balta nincs jelen. – miután végeztem a mondandómmal, leveszem James-ről a tekintetem és a könyvem kezdem babrálni a kezemmel.
- Kár, egy macska feldobott volna, de nem zavarsz, igyekszem alkalmazkodni az új helyzetekhez.
Elgondolkodva nézek felé, miután megválaszolta az utolsó kérdésemet. Nem ment neki? Ennyire meg lennénk már bélyegezve attól a ponttól fogva, hogy a DNS-ünk mássá lesz, mint az emberek nagyon nagy százalékának? Az a kis másság, ennyit jelentene? Esélyünk sincs arra, hogy beolvadjunk? Ha neki sem sikerült… akkor még szerencse, hogy legalább a birtok itt van nekünk… még ha így lényegében elzárva is élünk másoktól. Bent biztonságban vagyunk – már amennyire, hisz nincs olyan, hogy teljes biztonság, -, és így a kinti világnak se kell annyit aggódnia a vad, féktelen mutánsoktól.

Gondolatmenetemből kibillentett a hirtelen mozgás James felől és a kérdés a könyvről a kezeim között. Odanyújtottam neki a könyvet, hogy ha akarja, elolvashassa a könyv hátulján fellelhető összegzést, de röviden azért én is hozzátettem a magamét.
- Colossus. Saját döntés alapján. Egy tudós létrehoz egy szuperkompjutert. Az említett szuperkompjuter átveszi az irányítást az emberiség felett. Az emberek meg próbálnak túljárni a gép eszén, elég kevés sikerrel. Vidám sztori. – teszem hozzá, utolsó szavaimat egy kis szarkazmussal átitatva. – Elméletileg van két folytatása, talán eljutok azokhoz is egyszer. – Kicsit arrébb csúszok, hogy nagyobb távolságot tegyek kettőnk közé, és nekiszegezem a következő kérdésemet - Na de visszatérve, ha már én válaszoltam, mi az, ami elől te menekülsz? – lehet, hogy ezzel a kérdéssel véget vetek az egész beszélgetésnek és visszajutok a nullára James-el, de ha már idejött és belekezdett egy beszélgetésbe velem, akkor azért érdekelne, hogy pontosan ki is ő, és mit akar. Ha úgy tesz, mintha nem kérdeztem volna semmit, és másik témával hozakodik elő, akkor hagyom, mert nem akarok túl tolakodónak tűnni, de nem előlegezem meg neki a teljes bizalmat.

Tárgy: Re: Lupe F. & James H. Csüt. 27 Okt. - 21:41

Lupe & James

For every ending a new beginning...?!

Hosszú percre hallgatásba burkolózom, emésztem, amit válaszolt. Többször is beleszívok a cigibe, s kezemeimet átvetem a korláton. Amikor végül megszólalok, úgy tűnhet, nem vagyok éppen egy nagy dumás, ritkán hallatom a hangomat, s cseppet sem zavar, hogy kétségek közé taszítom a lányt, hiszen a közelemben nem tud úgy olvasni, mintha nem lennék itt. Felmerülhet ugyanis a tény, hogy bármikor megzavarom a gondolatait.
- Menekülésre? Nocsak, egy sorstárs.. Mi elől kellene menekülnöd? – Teszek úgy, mintha közel sem sietnék, hiszen ha nagyon kiváncsi lennék, akkor gördülékenyebben menne a beszélgetés. Magam akartam lenni, ez nem sikerült, fiatal diáklány lett a társam a tetőkertbe, és bár mindig engem hittek bunkónak, valójában nagyon is udvarias vagyok. Csupán nyersen fejezem ki magamat.
- Macskával nem szolgálhatok. Csak a pocsék társasággal. Szólj nyugodtan, ha menjek. – Akár meg is kérdezhetném, hogy ő hogyan került a birtokra, valahogyan olyan sablonosnak tűnik minden ilyen típusú beszélgetés. Ám roppant magabiztosnak tűnik, mintha ő lenne otthon. Ezt simán kinézem belőle, lévén én jobb esetben is csak átutazó vendég voltam, csak Ethan miatt tartózkodtam olykor néhány napot a felkínált vendégszobában, most viszont az motoszkál az elmémben, hogy kezdek belefáradni az örökös kitaszítottságba. Ha Xavier jóáll értem, az a minimum, hogy maradok, és segítek. Nincsen komoly támadó képességem, de nálam van az aduász, másokét ki tudom kapcsolni. Anélkül elveszett emberek.
- Mint egy normális fazon? Oh, úgy gondolod, hogy nem próbáltam.. Nem megy az nekem. Mindegy. – Nem akarom ráerőltetni a világfájdalmat, vélhetően úgysem érdekli. Megvonom a vállamat, és inkább én kérdezek. – Mit olvasol? Xavier lőcsölt rád valami fejtágítást? – Csusszanok le mellé a földre elpöckölve a csikket a semmibe. Na nem szó szerint mellé, tartom a távolságot, de ha felém akarja mutatni a könyvet, ne kelljen meresztenem a szememet, hogy kb. lássam, hogy miről is van szó.

▲ music: Changes ▲Note: Just for you ▲

Tárgy: Re: Lupe F. & James H. Hétf. 24 Okt. - 21:34

Normális életet is élhetne. Az ereje nem hangzik destruktívnak, vagy kontrollálhatatlannak. Ó, ha a helyében lennék. Messze lennék innen, a társadalom által normálisnak titulált tömeg egy kis láthatatlan darabjaként, élném az átlagos életemet és várnám az átlagos halálomat. Rá akarok kérdezni, hogy ő mégis miért van itt, mikor maga mögé tehetné az egész mutáns-létet és nem kéne belegázolnia a zavaros vízbe, ami a mi életünk. De nem teszem. Túl személyes kérdés lenne, és lényegében közöm sincs hozzá, így inkább a megjegyzésébe kötök bele egy kicsit.
- Azért a varázslatos túlzás. De nem is sarkall legalább menekülésre, szóval csak nyertél vele.

A bemutatkozása zavart fest az arcomra. Baltás gyilkos? Végülis sose lehet tudni mi rejlik egy álarc mögött. Gyakran egy másik álarc, és csupán ha leérünk a eredetiig tudjuk meg kivel is állunk szemben. De a Professzor nem engedné közénk ha veszélyt jelentene számunkra, így nem rágódom sokáig a James által önmagára aggatott néven. A „kicsi” megszólításra elfintorodom, de nem teszem szóvá, emiatt még nem harapok.
- Lupe. Se nem gyilkos, se nem kutya, inkább macskapártinak mondanám magam. De a kutyáknak is megvan a maguk bája. – kicsit próbálom emelni a hangulatot, de nem várok különösebb reakciót. Nehezemre esik tartani vele a szemkontaktust, valami van James tekintetében, ami túl intenzív, így egy idő után elnézek mellette és a tetőkert növényeit vizslatom különösebb érdeklődés nélkül. Gondolataim minduntalan visszaugranak a pár perccel ezelőtti kérdésre, ami felmerült bennem. Lehet mégis felteszem. Nem kell válaszolnia, el is humorizálhatja, de érdekel.
- Ilyen erővel, mint a tiéd. Ami nem befolyásolja a mindennapi életed… miért vagy mégis itt? Miért nem hagyod magad mögött a mutánsok világát és élsz mint egy normális fazon? – nem nézek rá, mikor kérdezem, mert nem tudom, hogyan reagál a kérdésre. Lehet inkább maradtam volna csöndben. De a sok csönd után néha már nehéz megállni.

Tárgy: Re: Lupe F. & James H. Szer. 19 Okt. - 20:27

Lupe & James

For every ending a new beginning...?!

A szám szélébe tolom a cigit, a többit pedig el is teszem a bőrzseki belső zsebébe, biztos vagyok benne, hogy kár kínálgatom őt. Viszont nem jelent számára gondot, hogy megzavartam, sem pedig az, hogy esetleg füstöt lehelek rá. Különben is, a cigivel semmi gond nincsen, számomra kifejezetten stresszoldó, és a manapság éledő ellenzőit bőven a szőnyeg alá tudjuk söpörni, hiszen a menőség jelképe, nem véletlenül hirdeti megannyi Malboro-s óriásplakát a felhőkarcolók, toronyházak oldalán. A kiváncsi pillantást nem hagyom figyelmen kívül. Ha már én zavartam meg a meditálásban, nem tehetem meg, hogy szótlanul szivom el a cigit, majd távozom.
- Úgy fest, varázslatos a kisugárzásom. Mindent blokkolok, ám fel tudom oldani, személyenként. Értsd úgy, hogy ha akarom, működhetsz a közelemben. Ez így működik. – Na igen, nem éppen egy hasznos támadó képesség, de legalább a mutánsoktól védve vagyok, az átlagembereket a ravaszságommal kell legyőznöm. Azaz csak kellett, másfél évnyi futás elég volt, Xavier végül felmentetett, tisztáztatott a vádak alól. Ettől még nem leszek olyan, mint akinek teljes élete van. Az űzött vad utánérzés életem végéig el fog kísérni, mindig pattanásig fognak feszülni az idegeim, nem fogok tudni aludni, arra várva, hogy mikor kell elrohannom.
- Meglehet. Szoknom kell a társaságot, elméletileg többször lesz itt szükség a jövőben. – Erre azért némi fintort vágok, valahogy olyan katonsának hangzik az egész, hogy X-Men lettem, és folyamatosan rendelkezésre kell állnom. Nem az én világom a felelősség, pláne másokért. Hiába, hogy egykor jó ember voltam, lassan már én magam is elhittem a nagy menekülés közben, hogy az vagyok, akinek beállítanak. Megváltoztam.
- James. Befogadott éhenkórász kutya, mellesleg baltás gyilkos. Na és te kicsi? – Kérdezem a korlátnak támaszkodva, a kék szemek pillantásába mélyesztve a saját tekintetemet. Zafír lélektükreimben a halovány mosoly ellenére szomorúság bújkál, bármennyire is próbálok flegmának, lazának tűnni, olyan görcs van bennem, amelyet nem lehet csak úgy kisimítani.

▲ music: Changes ▲Note: Just for you ▲

Tárgy: Re: Lupe F. & James H. Hétf. 17 Okt. - 19:45

Szinte már lemondtam arról, hogy eltüntessem a kis szilánkjaimat, mikor hirtelen, mintha csak egy gombot nyomott volna meg valaki, a fekete apróságok alaktalanná váltak, majd elporladva a föld felé zuhantak. Mielőtt elérték volna a talajt, már nyomuk sem volt. Döbbenten, értetlenkedve tekintettem magam elé. Mi a fene… Épp siklott volna tovább a gondolatom a lehetséges magyarázatok felé – bár ebben a világban talán gyakran jobb is, ha ezzel nem pazarolja az idejét senki sem -, mikor egy idegen hangra felkaptam a fejem, és mint egy őz a reflektorfényben, tágra nyílt szemekkel néztem fel a férfira. Első ránézésre nem tűnt idősnek, a borostája biztos rádob pár évet, így tippem szerint legfeljebb egy tízessel idősebb nálam, de valószínűleg jóval kevesebbel. Öltözékében egyedül a szegecses bőrdzseki marad meg bennem, kezében pedig a kis haláldoboz. Nézem, ahogy elhalad mellettem a korláthoz, majd csak utána válaszolok a kérdésére, eddig a külsejével voltam elfoglalva na meg azzal, hogy egy pillanat alatt elérte, ami nekem percekig sem sikerült…
- Nem hiányzik, nyugodtan elveheted… a cigi meg nem zavar, ha akarsz, gyújts rá nyugodtan – igazából nem vagyok a dohányzás támogatója, ellenkezőleg, de miattam ne fogja vissza magát, ha már a gondomat megoldotta pár percre.
– Pontosan hogy csináltad? Mármint… hogy tűntetted el a szilánkjaimat? –Testemmel feléfordulok a székben, karommal átöleltem magam és kíváncsian tekintem rá. Szavaimból süt a kíváncsiság, de megbújik benne a gyanú árnyéka is.
- Nekem sikerült. – utaltam az egyedüllétre. – Csupán időzítés kérdése. Ki kell puhatolózni, hogy mikor van rá lehetőség. Időbe telik. – Az utolsó szavaimnál tekintetem a talaj felé úszik. Nekem viszonylag gyorsan sikerült kitapasztalnom, hogy mi is az általános menetrend a birtokon. Nem mondom, hogy nem futottam bele sokszor másokba, mikor nem akartam, vagy futottak ők belém, de ha már muszáj volt, mindig találtam helyet magamnak és a gondolataimnak. Ugyan nem sokakkal volt kapcsolatom, azért igyekeztem odafigyelni, még ha sok minden el is suhan mellettem. De Őt még nem láttam…
- Ki vagy? Nem rémlik, hogy láttalak volna errefelé. Esetleg diák voltál...?– igazából nem várok tőle komolyabb választ, ha nem akar, akkor az az ő dolga, de szívesen élveztem volna még a hatást, amit az erőmre gyakorolt.

Tárgy: Re: Lupe F. & James H. Szomb. 15 Okt. - 20:57

Lupe & James

For every ending a new beginning...?!

A tetőkert már csak azért is ideális, mert legtöbbször nincsen itt senki, akit zavarna, hogy dohányzom. Ezzel a szándékkal rázogatom már a cigis dobozt, van még benne néhány szál, de estefelé lehet, hogy érdemes lenne leruccannom Salembe, hogy feltankoljak. Sosem hittem volna, hogy a birtokra fogok visszatérni, és itt töltök pár napot, de az elmúlt időszak eseményei annyira felzaklattak, hogy mindenképpen vissza kellett jönnöm, hogy vizsgálódjak. Kell lennie egy erősebb, új mutánsnak, aki képes volt legyűrni a blokkolásomat, a fejembe mászott, kitalálta számomra a Lucy-álomképet, egy csipetnyi boldogságot ültetett el bennem, hogy aztán porrá zúzza az egészet azzal, hogy fényt derítsek rá, a lány csak az elmémben létezik. Nora után úgy véltem, többé már magam maradok, ám bárki is legyen a zaklató, ismeri a lelkivilágomat, tudta, hogy csak egy kis törődésre vágyom.. Behúzott a csőbe. Xaviernek nem is említettem, miért is jövök megint, X-Menként szabad bejárásom van. Elsőre csak óvatosan fogok kukakodni, aztán majd eldől, hogy mire jutok, de már sokkal jobban odafigyelek, nem leszek meggyőzödve csak úgy bármiről, hogy az, amit látok, valóságos, élni fogok a gyanuperrel, hogy üldözőm ismét fogást talált rajtam. Megigazgatom szegecselt bőrdzsekimet, és átlépek a tetőkert küszöbén, már a számban van a cigi, és pattingatom az öngyújtót, amikor meglátom a lányt, aki azokat a furcsa fekete szilánkokat röpteti maga körül. Csak egy pillanat műve az egész, s a különleges törmelékgyűrű el is tűnik a látóteréből.
- Oh, na ez én voltam, ha már semmi hasznosat nem tudok, legalább a tiédet el tudom venni. Akarod vissza? – Kérdezem pimasz félmosollyal, és miután vagyok annyira empatikus, hogy ne dohányozzak mások társaságában, visszatolom a dobozba a szálat, s az öngyújtó is a belső zsebembe kerül. Mellé lépek, hogy kinézzek a korlátról, annyira azért vagyok öntörvényű, hogy ne hagyjam itt békésen olvasgatni.
- Ha az ember egyedül akar lenni, az istennek se sikerül, nemigaz? – Ez most mindkettőnkre igaz. Ám ha végül úgy alakul, hogy lekoptatna, megyek is, addig viszont megvizsgálom valahogyan, hogy a sötét hajú fiatal lány álomkép-e. Nem tudnám megmondani, hiszen ritkán járok itt, nem tudhatom, hogy bentlakó vendég, vagy valaki volt olyan kedves, és az én kedvemért „kreálta” őt.

▲ music: Changes ▲Note: Just for you ▲

Tárgy: Lupe F. & James H. Pént. 14 Okt. - 19:25

Mire felértem a tetőkert bejáratához, még mindig a gombokkal bajlódtam a kabátomon, így az ajtót a hátammal nekidőlve kellett kinyitnom, miközben a hónom alatt szorosan tartottam a jelenleg olvasott könyvemet. D. F. Jones: Colossus. Tegnap délután leltem rá a nappaliban, és miután meggyőződtem arról, hogy nem egy romantikus, csupa érzelem könyv, gyorsan felvittem a szobámba, hogy amint időm engedi, nekikezdjek. Most ebbe terveztem belefogni, de kissé már fullasztónak éreztem a négy fal között ülni, ezért gondoltam, feljövök a tetőre, ha szerencsém van még meg is úszom a tömeget. Október közepe lévén már lehűlt annyira az idő, hogy a többiek inkább a benti meleget válasszák, még ha itt nem is olyan vészes a helyzet, mint még kintebb.

Ahogy belépek látom –és érzem-, hogy néhány ablak nyitva van. Gyorsan átdugom az utolsó gombot is a neki való kis lyukon, így az őszi időre teremtett farmerkabátom máris rekreálja a szobámra jellemző hőfokot. A tornacsukám halkan súrlódik a fapadlózaton, de hamar fűt ér a talpam alatt. Mikor odaérek az egyik székhez rárakom a könyvem, nyújtózok egyet a szellemi megerőltetés előtt. Ahogy leülök, lábaimat felhúzom a mellkasomhoz, és így kezdek neki a műnek. Tudományos fantasztikus. Mintha az életem nem lenne eléggé az. Mégis, talán nem lesz rám olyan hatással, mint Erich Segal Love Story-ja. Az túl érzelmesnek bizonyult, és a könyv számos apró lyukkal végezte a nálam töltött pár napot.

Mostanság nem érzékelek túl sok változást az életemben, legalábbis ha csak az érzelemvilágomra összpontosítok. Lassan három éve, hogy ide kerültem, és a kezdeti félelem és gyász elsöprő kettőse lassan eltompult. Viszont minden más is. Ezért volt veszélyes, ha valami mégis erősebb reakciót váltott ki belőlem. Van, hogy tartok attól, hogy mi vár rám és ránk mutánsokra a jövőben, máskor viszont beletörődötten vágom el gondolatfoszlányimat mondván, lesz ami lesz, lesz ahogy lesz. Igyekszem elvegyülni a többiekkel, és néhányukkal egész jó a kapcsolatom, bármennyire is felszínes, az ember által alapvető létszükségletként értelmezett szociális érintkezés más emberekkel akármilyen minimális is, kell. Viszont nehéz. Nehéz hinni abban, hogy meg lehet bízni másokban. Otthon azok árultak el és köveztek meg, akikre akár az életemet is rábíztam volna – na persze naiv gyerekfejjel. Ma már nem vagyok biztos abban, hogy bárkinek is a kezébe tenném a sorsomat, még ha én meg is tenném másokért, hogy lemondjak az életemről. Elég bonyolult volt elfogadni azt is, hogy itt segíteni akarnak a magamfajtáknak. De tagadhatatlanul jót akarnak itt tenni. És olyanok, mint én. Nem akarok megint egyedül lenni, ahogy még Seattle-ben voltam miután kiderült, hogy mi is vagyok…
Egy mély sóhaj után kinyitom a könyvet az elején, és belemélyedek a D. F. Jones által megálmodott, nem éppen bíztató jövőbe.

A könyv felénél becsukom azt. Nem fogom végigolvasni. Érzem, ahogy a szilánkok formát öltenek körülöttem és szabálytalanul, remegve lebegnek. Muszáj lesz valamit kezdenem az erőmmel, különben az életben nem fogok végigolvasni egy könyvet se, hacsak az nem egy szótár, vagy telefonkönyv lesz… Igyekszem kiverni a fejemből a képeket, amiket a nyomtatott szöveg vésett az elmémbe. Egy szuperkompjuter eliminálja az ellene fellépőket, felsőbbrendűnek tartva magát az emberekhez képest. Elpusztíthatatlan, megállíthatatlan. Diktatórikus. Akár még a mutánsok ellen is kitalálhatnak valami hasonlót. Nem akarok új rémálom-alapanyagot, így leteszem magam mellé a könyvet és inkább csak arra koncentrálok, hogy hegyes kis társaim eltűnjenek…

Tárgy: Re: Lupe F. & James H.