Mercedes & Tyler

Azt nem mondanám, hogy zavarban érzem magam a lány jelenlétében, de tény, hogy van benne valami olyan, ami kicsit zavarba hoz. Hiszen gyönyörű és ráadásul pimaszul büszke is rá és ki is használja. Én soha nem voltam egy nagy kujon, habár tudom magamról, hogy egészen jó képű vagyok, mégsem használtam soha ki ezt. Persze, nekem is voltak barátnőim, de nem minden ujjamra jutott egy. És aztán megtaláltam Rachel-t, aki... Csodálatos volt. Még mindig belesajdul a szívem, ha rágondolok, mennyre gyönyörű volt az esküvőn, a csodás mosolya mindig megdobogtatja a szívemet. Nem úgy, mint ez a csinos lány, aki teszi-veszi magát a fiúknak - és persze nekem is, hiszen azért észreveszem, hogy néhány mozdulata külön nekem szól. Mégsem ébreszt bennem olyan erős vágyat, olyan erős érzelmeket, mint amiket Rachel gondolata. És ez így van jól.
- Oh, dehogyis. Nem venném rá a bátorságot, hogy kinevessem, Kisasszony! - mosolyodom el lágyan és kicsit meghajtom a testemet Merci felé, afféle udvarias gesztusként. Érzékelem, hogy lábujjhegyre állva az ajka igen közel van az arcomhoz, ezért is nyúlok a keze után, és lehelek arra kézcsókot, érzékeltetve vele, hogy nem szeretném, hogyha megint ilyen közel kerülnénk egymáshoz. Nem lenne helyes és nem is akarok ettől a lánytól semmit. Egy italt nyomok a kezébe, amiből persze Mercedes ismét kihoz egy kis szexuális töltetű dolgot. Beindul a fantáziám - kinek nem? - és egy fél pillantást vetek Charles felé és hálás vagyok Ethan-nek, hogy most nem tud belelátni a gondolataimba. Persze sejtem, hogy a lány titkon pontosan tudja, hogy mire is gondolok, ezért igyekszem leplezni lassan feltörő zavaromat és belekortyolok az italba. Elmesélem, hogy miért is vagyok itt és rákérdezek, hogy vajon a lánynak hol van a kísérője. Kiderül, hogy néhányan elhívták, de nem akar a saját korosztályával kezdeni. Enyhén megvillan a szemem, majd megcsóválom a fejemet.
- Az idősebbekkel pedig vigyázni kell, csak óvatosan! - jelentem ki és most az idősebb tinédzser korú srácokra gondolok, akik már csak az ágyba akarják vinni a lányokat és ezért bármire képesek. Meg sem fordul a fejemben, hogy Merci JÓVAL idősebb emberekre gondol. Szóba kerül Shaylinn is, akinek az említésére furcsa érzés kezd el kavarogni a gyomromban. Nem veszem észre, hogyan reagál Mercedes a lány említésére.
- Nem tudom, hogy mennyire publikusak a diákok adatai... - harapom be egy kicsit az ajkamat, majd kicsit közelebb hajolok a lányhoz.
- Fel tudja éleszteni a holtakat egy rövid időre. - suttogom a lány fülébe a szavakat és észre sem veszem, hogy ez a lánynak esetleg izgató és bátorító hatású mozdulat lehet. Észreveszem, hogy a lány a derekára csúsztatja a kezeimet, és értetlenül pillantok le rá, majd lassan az asztal felé lépek, mintha csak egy süteményért nyúlnék és elveszem a kezemet, eltávolodom tőle.
- Kóstoltad már ezeket a krémes sütiket? Nagyon finomak! - mosolyodom el, kapok be egy szeletet, majd Mercinek is nyújtok egyet. A terem végéből valaki integetni kezd, az arcom pedig megkeményedik. Vajon mi történt?
- Elnézést, mennem kell. Tovább kellemes bálozást! - hajolok meg ismét a lány előtt és egy titokzatos mosollyal kapom el a kezét és lehelek rá ismét egy csókot, majd ott hagyom az asztalnál.


//Köszi a játékot, nagyon élveztem, de a héten nem tudom mikor leszek, így inkább zárnék. //

Érzem, hogy Mercedes szinte teljes súlyával rám nehezedik, de erős karral tartom a lányt, amíg vissza nem nyeri az egyensúlyát. Nem szeretném, hogyha elesne, vagy ilyesmi, mert elég hülyén néznénk ki. Még a végén azt hinnék, hogy én löktem el. Hiszen elég abszurd, hogy Mercedes elesik a cipőjében. Mégis ki hinné ezt el? Minden esetre határozottan tartom, és ő is elég erőteljesen karol belém, érzem, ahogy zsibbad el a karom, de most ez nem érdekel. A tekintetünk találkozik, és a javaslatomat, miszerint vegye le a cipőt, elfogadja. Mélyen a szemembe néz, majd gyorsan kibújik a cipőből, amitől jó néhány centivel alacsonyabb lesz. Eddig is lenéztem rá, de már aztán végképp. Egy pillanatra megmosolyogtat a gondolat, de hamarosan ismét aggódva pislogok a lányra, hogy jól van-e a bokája.
- Pedig tényleg szép darab. - nézek a cipőre és elmosolyodom. Nem vagyok egy cipő mániás férfi, sőt ruhamániás sem, de szeretem megnézni, hogy mit hordanak a nők. Rachelnek rengeteg cipője volt. És mindig talált egy újat, ami minden viszonylatban sokkal szebb és jobb volt, mint a többi háromszáz. Az autós poénra lágyan felnevetek és bólintok egyet.
- Rendben, akkor Merci. - biccentek a lány felé mosolyogva és lágyan megfogom a kezét, hogy egy csókot leheljek rá. Ettől úgy tűnik, hogy minden nő elájul, ami furcsa, hiszen... Persze manapság már nem nagyon tesznek ilyet a férfiak, szerintem azonban igen szép gesztus, főleg egy bálon, vagy összejövetelen. Elengedem a lány hátát, aki azonban ezt rossz néven veszi és hozzám dől, jelezve, hogy még nem igazán jó az egyensúlya. Nem mondok erre semmit, csak lágyan megtámasztom a lány hátát ügyelve arra, hogy ne csússzon a kezem lejjebb a derekára, hiszen az kicsit félre érthető lenne. Egy puncsos poharat nyújtok felé, Merci pedig csábosan szívni kezdi az italt vörös ajkaival. Egy pillanatra kitágul a tekintetem, majd elfordítom a fejemet. Izgató és gyönyörű ez a nő, ez tény, de most, hogy nem tudja használni az erejét mintha kicsit kevesebb hatással lenne rám. Persze most is megjelennek a fejemben érdekes képek, és hálát adok az égnek, hogy Charles most nem lát bele a fejembe. Azt hiszem, egyből ki is rúgna. A jelmeze valóban igazán... Csinos. bár vélhetőleg 10-ből 9 pasi nem feltétlen ezt a jelzőt használná rá. Egy kicsit soknak érzem egy iskolai bálhoz, de hát ezt nem fogom a lány orra alá dörgölni. Egyszerűen csak igyekszem nem bámulni gyönyörű combjait, és mély dekoltázsát. Uramisten! Érzem, ahogy enyhe pír száll az arcomra, és remélem, hogy a fények ezt elrejtik a lány elől. Belém karol és lágyan csevegni kezd.
- Nem sok kedvem volt eljönni, de tanárként ügyelnek kell a rendre. Persze egy kedves diákunknak köszönhetően a kezelhetetlen képességektől most nem kell tartanunk. - válaszolok komoly hangon és tekintetemmel Ethan-t keresem, de egyelőre nem találom, így visszafordulok Mercihez.
- Na, és Te kivel jöttél? - kérdezek rá én is, hiszen nem láttam, hogy Merci kivel jött be. Az apró kis pletykára megdöbbenve nézek rá, majd lágyan elmosolyodom.
- Shaylinn kedves lány és nagyon különleges képessége van. Csak néhány szót váltottunk egymással, ahogy most Veled is.

A pultos pultnál ácsorogva iszogatom a puncsomat és igyekszem beleolvadni a tömegbe. Odajött már hozzám néhány diák, táncoltam is egy keveset, de az igazat megvallva kezdem unni ezt az egész estét. Nem nekem találták ezt ki, ami azért igen szomorú. Belegondolok, hogyha Rachel itt lenne, akkor mennyivel jobban érezném magamat. Vele. Biztos nem valami ijesztő jelmezben lenne. Talán ő lenne az ártatlan szűz nő, akiből ki akarom szívni a vérét. A drága hasa is dudorodna a gyermekünk miatt és... Hatalmasat sóhajtok és lehúzom a maradék puncsot, majd még komorabb tekintettel pislogok körbe. Ekkor akad meg a tekintetem Mercedesen, aki csinos nyuszi jelmezben és tűsarkú cipőben - a hozzá megszokott módon - riszálva a csípőjét közeledik az asztal felé. Vajon felém jön, vagy egyszerűen csak inni akar? Látom, hogy néhány srácnak bizony kocsányon lóg a szeme, amiért a párjuk nem nagyon örül, és látok néhány olyan női tekintetet, hogyha lenne olyan képesség, hogy szemmel ölni, Mercedes háromszor hullana a földre holtan. De szerencsére (?) Ethan itt van, így Mercedes egyelőre még elevenen, és szirén-bájait nem használva közeledik felém. Egy másodperccel előtt látom, hogy rosszul lép, és gyors mozdulattal tárom ki a kezemet és kapok a lány után, aki így a karomba köt ki. Kissé ijedten pislogok a lányra, majd szorosan magamhoz ölelve állítom talpra.
- Hello Mercedes! Minden rendben? - nézek mélyen a szemébe és igyekszem elfojtani az előtörni készülő mosolyomat, így csak aggodalom csillan a szememben. Elég ironikus, hogy egy ilyen "cicababa" esik el a magas sarkú cipőjében. Azt gondolhatná az ember, hogy már megszokta. Látom, hogy a lány is mosolyog, de sejtem, hogy azért eléggé fájhat a bokája. Elhúzom a számat, majd mikor a lány puszira nyújtja az arcát, elnevetem magam.
- Ejnye Kisasszony! Engedje meg... - lépek kicsit hátrébb és kapom el a kezét, hogy oda leheljek egy lágy csókot, mindvégig fogva tartva a tekintetét. Furcsa, hogy TUDOM, hogy most nem működik a képessége, mégis van valami különleges Merciben, ami vonzó a férfiak számára. Furcsa módon még nekem is... Igyekszem ezen nem sokat gondolkodni, és még mindig nem engedem el a lány hátát, csak akkor, hogyha megbizonyosodom róla, hogy már meg tud állni a lábán.
- Vedd le a cipődet, és akkor táncolhatsz. - mosolyodom el kicsit szélesebben, mint amit tőlem megszokhattak.
- Puncsot? - nyújtok át egy teli poharat a lánynak. Végignézek rajta, és enyhén zavartan megköszörülöm a torkom.
- Szép a... Jelmezed. Nem ijesztő, de... Csinos.


/ / Nekem nem jelenik meg a kép. :/ //

Halloween-i bál. Nem is értem, hogy mi értelme van egy ilyen bálnak, de hát a vezetőség, Charles és Eric elég lelkes volt, na meg azt hiszem, hogy a tanárok közül is egész sokan támogatták ezt a rendezvényt. Nekem pedig - mint tanár - kötelességem itt lenni és vigyázni a diákokra. Bár gyanítjuk, hogy nem lesz semmi gond, ugyanis az egyik diákunk, Ethan is vélhetőleg meg fog jelenni a bálon, akkor pedig senkinek nem eshet baja a képessége miatt. Kicsit én is frusztráltan érzem magam, hogy nincsenek illúzióim, de hát egy estét kibírok. amúgy sem terveztem sokáig maradni, csak egy kicsit lötyögök, élvezem a jelmezeket és a díszítést. Mindenki jelmezbe bújt, úgyhogy én is kirittyentettem magam, egy - sansz, de - dögös vámpír képét húztam magamra. Nem régen érkeztem meg, már elég sokan vannak a teremben. Körbenézek, a köpenyemet meglegyintem, és egy aprócska mosollyal sétálok oda az egyik asztalhoz, amin a puncsok állnak. Töltök magamnak egy pohárral, és közben figyelem a diákokat. Táncolni még nem nagyon táncol senki, pedig a zene egész kellemes, mégis úgy tűnik, hogy egyelőre mindenki beszélget, klikkekbe verődve ácsorognak a diákok és élvezik a bál adta lehetőségeket. Én sem teszek mást, meglátom az egyik kolléganőmet, és megindulok felé, hogy egy puncsos poharat nyújtsak át neki és beszédbe elegyedjünk, de a nő hamar eltűnik a kísérőjével. Talán pont táncolni indulnak? Sóhajtok egyet, és az egyik asztalra támaszkodva azon gondolkozom, hogy talán nekem is el kellett volna hívnom valakit. De vajon kit? Ugyanmár!