Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Észrevettem Conraden, hogy valamire nagyon koncentrál. Össze - vissza forgattam a fejem, hogy meglássam, vajon mi az ami ennyire érdekli, de mindenfelé csak "átlagos" vendégeket és táncoló párocskákat láttam. - Ki az a pasas? Nem tetszik nekem. - fordult felém partnerem. Egyből leesett, hogy kiket nézett. Nem is értettem, hogy nem vettem addig észre. Biztos ismerős volt neki valahonnan a tanár úr és azért nézte annyira azokkal a huncutol csillogó szemeivel, hogy kivel táncol. - Ő Tyler Westmorland tanárúr. - súgtam oda neki, mire megkért, hogy karoljak belé. Ami eddig feloldódott bennem az újra összesűrűsödött, és elvörösödtem. Át kellett karolnom, és ez valamiért olyan kellemes zavarba hozott... - Bemutatlak egy barátomnak, bár lehet, hogy már innen onnan ismeritek egymást. Én együtt nőttem fel vele. - mondta miközben elindultunk a tanárúr és a vele táncoló gyönyörű lány felé. Még lányként is el kellett ismernem, hogy abban a valakiben van valami igazán vonzó. Miután Conrad köszönt nekik, bemutatott engem is oly módon ami megint csak zavarba hozott. Kezdtem nagyon megkedvelni a fiút. - Sz-sziasztok - dadogtam félénken a táncpartnereknek, akiket megzavartunk. Nem voltam benne biztos, hogy helyes volt-e így megzavarni táncukat. - Mi nem is zavarunk tovább, lepihenünk egy kicsit az egyik sarokban bújó, csendesebb asztalnál. Ha bárkinek van kedve csatlakozni, nem haragszunk meg. Nem árt egy kis társaság. - mondta Conrad és elvezetett az említett asztalhoz. Udvarias módon kihúzott nekem egy széket, amit egy halk "köszi"-vel meg is köszöntem és helyet foglaltam. - Remélem nem baj, hogy ide hívtam őket. Egy kis társaság jól jöhet. Csak, hogy ne legyek egész este zavarban miattad. - mosolygott. Még hogy ő volt zavarban... Csak rám kellett nézni, valószínűleg már teljesen ki voltam pirulva. - Én is örülök egy kis társaságnak, az sosem árt - kicsit füllentettem, ugyanis mint ahogy az tőlem megszokható elkezdtem szorongani, hogy vajon mit szólnak majd hozzám és nem fogom-e magamat nagyon leégetni és nem mellesleg aggódtam, hogy nem rágtak-e be, hogy megzavartuk őket. - Hozok italt - és fél perccel később már ott is volt Conrad kezében két vörös itallal, melyek közül az egyiket elém rakta. - Köszönöm - mondtam majd óvatosan bele is kortyoltam az italba. Sok kérdés merült fel bennem az előbbi találkozást illetően, például hogy vajon honnan ismeri a lányt Conrad és hogy miért éreztem, hogy valami nincs rendben köztük, de úgy éreztem majd az este megválaszolja őket, felesleges őket feltennem.
Egész csinos boszorkány? Több, mint csinos! Velem van! Bosszantó, nagyon bosszantó ez az egész.... úgy tűnik a szájról olvasás képessége egészében az enyém, de valamiért nem működik a hiperszuper xképességem. Viszont anélkül is látom már előre, hogy ez a pasas valami óriási nagy humbug. Olyan erősen kezdek el koncentrálni, amilyen erősen csak tudok, de hihetetlen, nem tudom kitalálni! Ja igen.... az a srác.... aki blokkolja a képességeket.... még mindig itt van? Hát ezt nem hiszem el.... mindjárt megkeresem, a fejére húzok egy zsákot, és bedobom egy konténerbe, jó messze innét. - Ki az a pasas? Nem tetszik nekem. - fordulok Annie felé. Ahogy meglátom a szép barna szemeit, nem tudok nem elmosolyodni. Az én partnerem alighanem az egyik legcsinosabb lány az egész teremben, Én legalábbis így látom. Megkérem, hogy karoljon belém, s mivel látom, hogy Shay észrevett minket, elindulok felé Annievel. - Bemutatlak egy barátomnak, bár lehet, hogy már innen onnan ismeritek egymást. Én együtt nőttem fel vele. - magyarázom a lánynak útközben, s közben oda is érünk a pároshoz. Kissé talán szándékosan megzavarva ezzel meghitt táncunkat. De valahogy idegesít, hogy egy ilyen bájgúnárral látom Shayt. Egyébként pedig nagyon csinos ebben a fehér cuccban. Vörös haja úgy libeg a feje búbján, mintha csak lángolna. Igazából mintha kissé az arca is. Talán dühös rám valamiért? csak nem, hiszen azt hittem mindenen átrágtuk magunkat.... bár lehet nem ártott volna bocsánatot kérnem tőle. - Üdv! - köszönök nekik, s küldök egy széles mosolyt Shay felé, még szélesebbet pedig az eleddig ismeretlen férfi felé. - Shay barátja vagyok. Hadd mutassam be gyönyörű partneremet, Anniet, a legbűbájosabb kis boszorkát a teremben! - mosolygok a lányra, majd kissé gonoszkás félmosolyt tolok Shaylinn felé. Nem is tudom miért esik ez most olyan jól nekem. - Mi nem is zavarunk tovább, lepihenünk egy kicsit az egyik sarokban bújó, csendesebb asztalnál. Ha bárkinek van kedve csatlakozni, nem haragszunk meg. Nem árt egy kis társaság. - nézek ismét Annire, és célzatosan le sem veszem róla a szemem, miközben elindulunk az említett asztal felé. Legalábbis én elindulok, és remélem, hogy a lány követni fog engem. Aztán kíváncsi vagyok, mennyire idegesíti ezt a dolog Shayt. Útközben kissé Annie felé fordulok, miközben az asztalhoz is odaérünk, és kihúzok neki egy széket. - Remélem nem baj, hogy ide hívtam őket. Egy kis társaság jól jöhet. Csak, hogy ne legyek egész este zavarban miattad. - mosolygok. - Hozok egy italt! - mondom, azzal gyorsan ellibbenek, s fél perccel később már valóban két vörös, halloweenos koktéllal térek vissza, az egyiket pedig leteszem Annie elé, miközben helyet foglalok mellette.
- Azt hiszem, hogy egy Halloween-i bulin a "rémes" az bóknak számít, nemde? - mosolyodom el ismét és nevetve megcsóválom a fejemet. Néhány órára tényleg elfelejthetném az élet szörnyűségeit, amivel megvert a sors. El is határozom, hogy ez a leányzó igen kellemes társaság és hogy lehet, hogy még élvezni is fogom vele a bál egy részét. Ragaszkodva a jelmezemhez igazi úriember módjára viselkedem és egy lágy csókot lehelek a leányzó kezére, mikor az pukedlizik egyet. És milyen bájosan csinálja ebben a hosszú, fehér ruhában. Nem engedve el a kezét lágyan tartom a tenyeremben, és egy táncra kérem. Egészen kellemes dallamok szelik át a termet, pont olyan, amire csak úgy andalogni lehet a parketten. Voltak már pörgősebb, bulizósabb zenék is, de örülök, hogy most nem olyan szól, mert azt hiszem, hogy arra nem is nagyon tudnék táncolni. Lágyan fogom Shaylinn kezét és a hátához érve irányítom őt a parkettra, majd egy titokzatos, pajkos mosollyal forgatom meg és húzom kicsit magamhoz. Lenézek rá, elmosolyodom és tekintetét fogva tartva kezdek el lépegetni. Tartásom erős, határozott és érezheti a lány, hogy tudok táncolni, mert biztos kézzel vezetem őt. - És melyik a kedvenc jelmezed? Vagy annyira még nem néztél körbe? - szólalok meg néhány másodpercnyi csendes tánc után. Azt hiszem, hogy kicsit oldani kell köztünk a feszültséget, nem akarom, hogy a lány esetleg félre értse ezt a táncot, vagy valami... - Nekem az a tök srác a kedvencem! - bökök a fejemmel a lány mögé egy fiúra, akin fekete harisnya van, egy buggyos, narancssárga nadrág, narancssárga póló, fekete csíkokkal és még az arca is narancssárga-fekete csíkos. Egy határozott mozdulattal pörgetem ki a lányt, hogy ő is megláthassa a srácot, majd úgy fordulok, hogy most nekem legyen háttal. - De az a boszorkány hölgy is egész csinos. - bökök a fejemmel egy újabb jelmez felé és úgy fordulok, hogy SHay ismét láthassa.
- Végül is tudhattam volna, hogy annyira rémes leszek, hogy senki sem fog felkérni sem táncolni, sem velem megjelenni… - kacagok fel hangosan, és tény, a férfi most határozottan jókedvűvé tett. Mindig is tudtam, hogy van neki humora, és nem olyan mélabús állandó jelleggel, és örülök, hogy ezt most megmutatta nekem. Sokkal jobb úgy látni, hogy kacag, hogy mosolyog, mint mikor komor arcvonásai mögül szemléli a világot. És őszintén szólva rá is ráfért már egy kis vidámság, egy kis lazítás, hogy pár percig, óráig felejtse a gondjait. - Ó hát… végül is persze… - mondom teljesen zavartan, hiszen egyszerűen csak elkapja a kezemet, és lágy csókot lehelve rá kér fel táncolni, ami igazán megtisztelő és ezzel együtt zavarba ejtő. Hiszen már napok óta erre vágyok, erről fantáziálok, hogy majd táncra kér, hogy magához ölel, hogy pillantása a földhöz szegez. Most pedig mindez megtörténik. - Mehetünk! – mosolygom, majd mikor kezével lágyan a hátamhoz ér libabőrös leszek. Nem tehetek róla, olyan érzésem van, mintha egy villám cikázna át rajtam.. tökéletes az este, és a tánc is, melybe belekezdünk.
Egyelőre csak Tylernek..
♥thanks deb
A hozzászólást Shaylinn Forest összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 2 Nov. - 21:19-kor.
A leányzó felbukkanása igen csak jó kedvre derít, hiszen hihetetlenül jó a jelmeze. Igazi kis szellem, és még illik is a lány képességéhez. A diákok igen csak ötletes jelmezeket tudnak kreálni, amik még jól is mutatnak. Én csak egy egyszerű vámpír vagyok, ráadásul nagy szemfogak és műér nélkül, szóval még csak nem is vagyok annyira élethű. De azt hiszem, hogy nem nekem kell a legjobb jelmezben érkeznem, hiszen pl. Charles sem öltözött ki annyira, és van néhány diák, aki szintén nem vitte túlzásba a jelmezt. Azonban vannak olyanok is, akiknek olyan arcfestésük és olyan ruhájuk van, hogy fülem-farkam ketté áll, hogy vajon minek is csípték ki magukat ennyire? Talán jelmezverseny is lesz, csak én maradtam le róla? Végül is mindegy, mert ha lenne sem nyerném meg, és nem is biztos, hogy indulnék rajta. Visszatérve Shay-re neki tényleg nagyon jól sikerült a jelmeze: hófehér arcához, és a lepelhez nagyon nagyon jól illik vörös, göndör haja, mely kiemeli a szeme színét is. Rákérdezek, hogy vajon kivel jött, és Shaylinn közli, hogy csak egyedül érkezett a bálra és hogy milyen szar dolog ez. - Hát, ilyen fantasztikus jelmezzel el is hiszem, hogy a fiúk csak úgy elrohantak előled. - nevetek fel és váltok vissza tegezésre, szinte észre sem veszem. A pukedlizésre a lány keze után kapok és mélyen a szemébe nézve enyhén meghajolok. - Részemről a megtiszteltetés, Miss Forest! - lehelek egy aprócska csókot a lány kézfejére, majd el is mosolyodom. - Mit szólna egy tánchoz, Kisasszony? - tartom a kezemben a kezét és lágyan felemelve a táncparkett felé fordulok, hogyha a lány igent mond, akkor gyengéden megfogva a hátát lágyan a parkett felé tereljem és átölelve táncolni kezdjünk.
- Azt hiszem elijesztettem minden lehetséges kísérőmet… - mondom, húzott szájjal, majd rögvest el is mosolyodom, mikor pillantásom visszasiklik Tyler felé. Nagyon csinos a kosztümje, igazi vámpír úrnak kinéző, és őszintén megvallva rendesen felsejlik agyam eldugott szegletében a kérés, mely nem szól másról, csak arról, hogy harapjon meg. Valószínűleg túl sok volt elsőre a puncs, vagy nem is tudom mi lehet velem, de egyszerűen képtelen vagyok normális mederbe terelni a gondolataimat, holott nem érzem azt, hogy részeg lennék. - Szar dolog egyedül érkezni egy ilyen bulira, bár nagyon örülök, hogy akadnak ilyen kellemes beszélgetőpartnereim, mint Ön! – bókolok majd pukedlizek egy aprócskát a férfi előtt. Próbálok illedelmes lány maradni, olyan, akivel öröm társalogni, és tök jó lenne, ha nem mindig csak ilyen sablonos dolgokról szólna a kettőnk közötti diskurzus. De hát ki vagyok én, hogy bepróbálkozzam valami olyan dologgal, mely talán a magánéletét is sérti? Vagy legalább is nem akarok túl rámenős, vagy nyomulós lenni, egyszerűen csak szépnek látom, mint férfit, és tetszik nekem, és nem tudom a tetszésemet hogyan is mutathatnám ki irányába anélkül hogy tolakodnék.
Itt vagyok már a bálon egy ideje. Nem nagyon élvezem, néha beszélgetek egy-egy diákkal, vagy kollégával, de igazából csak figyelek és várom az alkalmat, hogy leléphessek anélkül, hogy bárki is észrevenné. A táncparkett szélén ácsorgok egy puncsos pohárral a kezemben, és igyekszem úgy igazítani hosszú köpenyemet, hogy ne igyam le és ne is lépjen rá senki. jelmez Az igazat megvallva nem is értem, hogy minek öltöztem ki ennyire, de hát úgy gondoltam, hogy a Halloween-hez a vámpír kosztüm illik a legjobban. Persze vannak itt boszorkányok, töklámpások, koboldok, manók és még néhány extravagáns jelmezben is rohangál néhány diák, mint az angyal és ördög, illetve a szellem. Pontosan egy ilyen fehér szellem tart felém és mikor kicsit közelebb érkezik, vörös göndör hajáról felismerem Shaylinn-t. Milyen találó, hogy pont szellemnek öltözött, hiszen a képessége... Megálljt parancsolok a gondolataimnak és elhatározom, hogy most bál van, most buli van, nem gondolunk semmi rosszra, vagy szomorú dologra, egyszerűen csak élvezem a társaságot és a bál hangulatát. Lágy mosollyal nézek végig a lányon, majd lovagiasan meghajtom magam előtte. - Üdvözlöm Miss Forest! - köszöntöm titokzatos mosollyal az ajkamon a lányt, majd egy puncsos poharat nyomok a kezébe. - Igen, csak így, egyedül. - válaszolok komoly tekintettel, és a szó, hogy egyedül a szívembe mar. De hamar emlékeztetem magamat, hogy nem siránkozni és szomorkodni vagyok itt, így a pillanatnyi keserűség gyorsan eltűnik az arcomról és ismét egy lágy, alig látható mosoly bújik meg a szám szegletében. - No, és Önnek hol a kísérője? - kémlelek körbe, és direkt magázom a lányt, habár általában tegezni szoktam a diákokat. De ez az udvariasság most hozzá tartozik a jelmezemhez.
Szellemnek öltöztem. Őszintén szólva halvány fogalmam sem volt arról, hogy minek is kellene beöltöznöm. Ez jutott eszembe, és mivel vörös hajam amúgy is adott, jó bulinak tartottam, ha hozzá a bőrömet teljesen fehérre változtatom. Mivel ruhám nem igazán akadt ehhez megfelelő, fogtam magam és nagy lelkesen indultam neki felfedezni a környéket, és az itt található turkálókat. Nem szégyen onnan öltözni, már otthon is hangoztattam, lévén, hogy baromi divatos voltam a suliban olyan ruhákban, melyek sosem jöttek szembe velem az utcán. És őszintén szólva egy onnan szerzett darabot nem is olyan nagy féltéssel adok kölcsön másnak, hiszen tudom, hogy ha nem is olyan, de hasonlóan egyedi darabot újból találni fogok. Na de nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy megtaláltam. Évekkel ezelőtt lehetett valaki menyasszonyi ruhája, és a hölgy volt olyan kedves, hogy még ott be is vett belőle. Hát igen, az én derekam vékonyabb volt, mit a hölggyé, aki előttem viselte, és persze ezen kívül nagyon reménykedtem abban, hogy ruhája tényleg csak azért került ilyen boltba, mert már nem akarta hogy otthon porosodjon, és nem azért, mert elválltak. Nem lenne jó, ha szerencsétlenséget hozna! Miután a ruha tökéletes lett, mosolyogva távoztam az üzletből, és most itt vagyok. Rajtam van, és sminkkel, hajfestéssel, fehéredéssel együtt nem is tűnök olyan szörnyűnek. Sőt, igazán leleményesnek mondhatom magam már ami a jelmezemet illeti. Ahogy lejövök a lépcsőn, melynek alján senki nem vár, páran összesúgnak a hátam mögött. Van itt boszorkány, kobold, varázsló, gyakorlatilag minden, de még egy olyan emberrel, aki ennyire durván kirikítana a tömegből, még nem találkoztam. Mivel az első adag félszemet muszáj leküzdenem valahogy, nem csoda hát, ha a puncsos tál lesz az első, melyet meglátogatok. Nagy kortyokkal tűntetek el egy adagot, majd mikor már a bátorságom is megjött az erőmmel együtt, szúrom ki Tylert a táncparkett szélén ácsorogva. Egyedül van, nem dongja körül senki, én pedig csak kicsit lesimítom a ruhámat, úgy lépek hozzá közelebb. - Helló Tanár úr! – köszönök egy nagy mosollyal, és boldog vagyok, hogy a fehér festék réteg alatti zavarom nem válik láthatóvá. - Csak így egyedül?
Kezdőlap 
by 
