Küzdőtér

Tárgy: Re: Küzdőtér Pént. 3 Ápr. - 22:08

Renier & Liam

-Nem fog senki sem felfordulni, oké? – nem hagyom. Neki sem, és magamnak sem, mert én sem akarom meghalni, ha esetleg még azt is hinné. Nem, élvezem az életet, itt van nekem Scarlett, nincsen tervbe véve, hogy meghaljak, és az sincsen, hogy ő meghaljon, szóval segítek neki, és senki sem fog felfordulni, minden marad úgy, ahogy van.
- Gúnyolódj csak, de úgy kidekorálom a képed, hogy művésznek tartasz mire az órádra visszaérsz. – vigyorgok rá. Az már igaz, hogy azért eltúlzom itt a dolgot, én meg a művészet a lehető legtávolabb állunk egymástól, még csak köszönő viszonyban sem vagyunk, és ez jó is így.
- Kíméletes leszek, mint mindig. – viszonzom a vigyort. Na igen, nem agyba főbe szoktuk egymást verni, néha egy kicsit túl lövünk a célon, de ennyi, nem szokásom ész nélkül ütni a másikat, egy-két lila foltunk biztosan lesz, de egyikünk sem olyan gyenge, hogy ezt ne bírja ki. Már hozzászoktunk mondhatni.
A szavaira csak bólintok, de azért nem igazán tetszik az, ahogyan beszél, mintha…eltervezett volna már valamit, és ahogy ismerem őt, biztosan nem valami vidám dolog, én pedig ennek a legkevésbé sem örülök. Tudom, hogy nehéz, de élnie kell, még ha ez most lehetetlennek is tűnik. Muszáj megpróbálnia, egyszerűen csak muszáj.
- Nem szokásom. – mondom neki, miközben letörlöm a homlokomról az izzadságot. Soha nem volt könnyű ellenfél, és nem is lenne jó ha az lenne, szerintem olyan még nem volt, hogy zsinórban egymás után nyert volna valamelyikünk. Kiegyensúlyozottak vagyunk, még szerencse, hogy barátomnak és nem ellenségemnek mondhatom őt.
Túl korán örülök a sikeremnek, mert eleinte tényleg úgy tűnik, hogy nyerésben vagyok, sőt, már egy pillanatig azt hiszem, hogy tényleg nyerhetek is, de Ren ügyesen jön ki a szorításomból és egy istenesen nagyot oda is sóz a bordáim közé, majd a képemet is telibe találja, mire én egy nagyot mordulva esek hátra.
- Na gyere haver, egy utolsó kör! – azért már én is nehezebben állok fel a földről és állok be támadó állásba, hogy az utolsó támadásomat megindítsam ellene. Először csak a balomat mozdítom, ezt még könnyen védheti, mert nem sok erő van benne, de aztán egyből közelebb is lépek, hogy gáncsolhassam, majd úgy rántom őt magammal a földre, hogy a lába a szorításomban maradjon, és ne tudjon belőle kibújni, hacsak le nem kopogja, hogy vége.

Tárgy: Re: Küzdőtér Vas. 29 Márc. - 18:46

Liam & Renier

-Hát épp ez a gond, előbb fogsz felfordulni ha segítesz! - Nem tudom hogyan értessem meg vele, ez nem olyan dolog amibe jó volna, ha segítene, ebből ki kell maradnia, már csak Scarlett miatt is. Nem akarom, hogy neki vagy a lánynak baja essen. Ez egyedül az én gondom.
-Ja persze, ahogy emlékszem régen is hatalmas művész lélek voltál. - Röhögöm el magam. Sose volt közel a művészetekhez és ezt mind a ketten nagyon jól tudjuk. Mindig voltak a tanároknak gondjai a műértésével, néha már túl is dramatizálták a helyzetet.
-Nem biztos, hogy van kedvem ismerkedni. - Vigyorgok rá. Tudom, hogy képes hatalmas csapást mérni rám ha akar, ezzel tisztában vagyok. Én is tudnék ha akarnék, de egyikünknek sem az a célja, hogy agyonverje a másikat. Barátok vagyunk és csak formában akarunk maradni, ennyi. Itt nem a győzelem a fontos, az csak egy kis plusz ha sikerül.
-Ha te mondod Főnök, akkor biztosan nem. - Egyezek bele. Nem akarok én minden egyes közös programot lemondani, egyszerűen ez nem lehetséges. Ha azt akarom, hogy csak annyi látszódjon mintha továbbra is gyászolnék akkor muszáj olykor kiszakadnom a terveim közül és eltölteni némi időt a legjobb barátommal. Nem is akarom úgy itt hagyni, hogy minden egyes kísérletét a felvidításomra merően elutasítottam.
A küzdelemre összepontosítva mind a ketten rendesen behúzunk a másiknak és egy ilyen ütésem következtében találom el Liam orrát ami talán nem tört el, de szépen fog kinézni. Alighanem Scarlett ezért még elhúzza a nótámat.
-El is várom, hogy ne add fel. - Vigyorgok majd védekező pozícióba állok, mert egyértelmű, hogy most rajta a sor, hogy visszavágjon és pont ezt várom. A box szabályain már túl vagyunk, ebbe minden belevegyül, de pont ettől jó.
-Igazán, nem hiszem el. - Nevetek fel. De korán ér az öröm, mert hamarosan a földön kötök ki és kapok egy ütést az oldalamba és egy másikat a képembe kapok. Összegörnyedek, mert az érzés rém kellemes.
Hagyom, hogy pár percig úgy érezze a markában van a győzelem majd felhúzom a térdeimet és bordán rúgom amitől kiszabadulok és fölé hajolva képen törlöm. Azt hiszem pár lila foltot szereztem borda tájon, de nem baj.
-Liam, na mi lesz? Fel tudsz még kelni? - Nevetek kicsit erőltetebben, mert az arcom kezd feldagadni is kibaszottul fáj. Az oldalam egyelőre tünetmentes, de biztosa vagyok benne, hogy holnapra már lesz nyoma.

Tárgy: Re: Küzdőtér Szomb. 21 Márc. - 21:25

Renier & Liam

- Előbb fordulnék fel, minthogy ne segítsek neked, haver.– na igen, mert ez a dolgom, segíteni neki, és Lilly agyonütne, ha nem így tennék, szóval … kötelességem neki segíteni, és nem lesz olyan, hogy nem fogom megtenni. Ő a legjobb barátom, és nem fogom elveszteni egy hülye hiba miatt, mert ő nem akarja, hogy segítsek neki.
- Mindig is művész voltam, csak te soha nem tudtad értékelni a tehetségemet! – na jó, ez nem igaz, szörnyű vagyok művészetek terén, nem tudok rajzolni és festeni sem, egyszerűen szörnyű, amit csinálok, zenélni sem tudok, de még csak fényképezésben sem vagyok valami nagyon jó, szóval…. kapufa.
- Már eleget kaptam, ismerem az ütéseid, de te az enyémeimmel most még inkább megfogsz ismerkedni! – csak heccelem, nem akarom én itt fél holtra verni őt, nem is menne, de amúgy sem áll szándékomban, mégis mit érnék el vele? Ő a legjobb barátom, ez csak egy baráti bunyó lesz.
- Ezt nem fogod. – na igen, valahogy ki kéne már mozdítani őt ebből a letargikus állapotából, mert senkinek sem jó az, ha ennyire… ilyen. Persze, értem én, hogy miért ilyen, de akkor sem használ ezzel magának, nem mondom, hogy lépjen tovább, de… tennie kell valamit, akármit, de ez így nem jó.
A következő ütésétől egy kicsit elkezd könnyezni a szemem, elég rendesen orrba talált, bár nem érzem úgy, hogy eltört volna az orrom, de azért fáj elégé, kicsit fel is mordulok, ahogy hozzá érek a kezemmel, de azonnal vissza is húzom, mert fáj hozzá érni. Azért tényleg remélem, hogy nem tört el.
- Huh, ezt nagyon csúnyán vissza fogod kapni. – vigyorgok rá, ahogy kicsit hátrálok, hogy támadó pozicíóba kerülhessek. Hát, ha így akar játszani, akkor csak rajta, gyerünk, én nem fogom őt kímélni, ő se engem, most egy kicsit…durvulnak a dolgok, de nem annyira, hogy még a végén komolyabb baj legyen.
- Ha megy? Mindig megy. – mosolygok rá, ahogy kicsit megmozgatom a vállaimat, és tekintetemmel máris azt nézem, hogy hol csaphatnék le a barátomra. Ezután valami irgalmatlanul nagyot kell, hogy kapjon, ha már így eltalálta az orromat, tartozom neki én is némi..fájdalommal, hogy így mondjam. Végül előre lendülök, de nem ütök, hanem a lábaimmal lendülök előre, elkapva a törzsét, és úgy rántom – vágom- hozzá a földhöz, hogy közvetlenül felé is tudjak kerülni, bal kezemmel a tözsére mérek ütést, míg a jobb kezem az arca irányába lendül meg.

Tárgy: Re: Küzdőtér Kedd 17 Márc. - 20:57

Liam
& Renier

Szinte éreztem, hogy ez lesz rá a válasza. Más esetben repesnék az örömtől, hogy van egy igaz barátom akiben megbízhatok és aki akkor sem hagyna meghalni amikor már remény sincs rá, hogy életben maradok. De most nem tehet semmit és csak magát is bajba keveri, fogalma sincs mire készülök, ha tudná akkor már nem állna ennyire ezen az állásponton. Ha megtalálom akik végeztek a lánnyal aki mindent jelentett nekem ezen a nyomorúságos bolygón akkor egy globális mészárlásban része a világnak.
-Semmiképp sem, de nincs fordítva amiért hálát adhatunk. - Na igen, ezzel teljesen megfogott. Fordítva én is mindent megtennék azért, hogy segítsek a fájdalmán, hogy enyhíthessem. De ez nincs így, Ő boldog a lánnyal akit szeret és nekem nem kell támaszt nyújtanom.
Nem akarom, hogy belekeverje magát az ügyembe, mert nem lesz szép a végkimenetele.
-Titokban tuti egy művész rejtőzött el benned, de köszönöm, ezúttal nem kérek semmilyen alkotást. - Vigyorodom el. Tudom én, hogy elég egy óvatlan pillanat és a képem ezernyi színben fog pompázni. Liam nagyon jó harcos és tudom azt is, hogy ha nagyon akar akkor képes a földbe döngölni. Egyenlőek erősek vagyunk és szeretünk beleadni apait-anyait a küzdelmekbe, mert hát mit ér egy jó harc ha nem küzdünk úgy, mintha ez volna maga a valóság, a kegyetlen végső küzdelem.
-Az meglehet, de az ütéseim nagyobbak, nekem elhiheted. - Egy kisebb heccelés, baráti ugratás nélkül már bele se tudunk kezdeni, mint valami rituálé olyan ez. Ezzel nem csak feltüzeljük a másikban a harci szellemet, a győzni akarást, hanem nekünk is ezerszer több kedvünk lesz hozzá.
Egyikünknek sincs könnyű dolga ahogy eddig sem volt sohasem és ebben épp ez az ami jó.
-Jól teszed, könnyen felejtek. - Valóban nincs sok kedvem így elütni a drágalátos időt, de muszáj időt is szakítanom a haveromra, nem csak azért, hogy ezzel elültethessem benne a "minden rendben lesz" növény magját hanem mert valóban a legjobb barátom és igenis szánnom kell rá időt főleg amiatt is, mert ha minden jól megy akkor nem sok idő választ el az örök álomtól és oda Ő nem jöhet utánam.
Miután bevittem egy istenes börtönös stílusban képviselt jobbost elvigyorodom mikor vissza is kapom, na igen, erre számítottam és nem ért annyira meglepetésként.
-Én csak annyit mondok, hogy ezt még megfogod bánni. - Vigyorodom el majd felemelem az öklöm és az oldala felé célzok, de az utolsó pillanatban a másik kezemmel mérem be az ütést az arcába, alighanem az orrát találom el, remélhetőleg azért nem törött el, de mintha hallottam volna egy enyhe reccsenést, hupsz!
-Ki nevet a végén testvér? - Röhögök fel az ütés bemérése után. Azt hiszem Scarlett ezek után nekem fog esni, hogy hogy mertem a szépfiú orrát így eldeformálni.
-Védd meg a becsületed és add vissza, ha megy! - Tápászkodom fel, tény, hogy az oldalam sajog a nem régi rúgásától és az arcom helyén sem lehet szebb a látvány, de ettől még majd kicsattanok és várom a folytatást!

Tárgy: Re: Küzdőtér Szomb. 7 Márc. - 21:47

Renier & Liam

- Hé, a barátom vagy, nem fogom ennyiben hagyni. – nem, mert az a dolgom, hogy segítsek neki, és segíteni is fogok neki, akár hagyja nekem, akár nem. De mindkettőnk érdeke inkább az lenne, ha hagyná,mert erőszakkal nem szeretek megoldani dolgokat. Nem vagyok egy erőszakos ember, bár… öltem már, sőt… na jó, azt kell mondjam, hogy elégé erőszakos tudok lenni, de most ezt az egészet nem így akarom megoldani. – Amúgy meg fordított esetben te csak úgy annyiban hagynád a dolgokat? – nem hinném, szerintem ő is ugyanúgy segíteni próbálna nekem, ahogy teszem azt most én is. Barátok vagyunk, méghozzá a legjobbak. Kötelességem segíteni neki.
- Hát, az nem egy álom lesz mikor belenézel a tükörbe és meglátod, hogy milyen profi módon dekoráltam ki az arcodat. – vigyorgok vissza rá. Nem kétlem, hogy alaposan megfog engem izzasztani, soha nem volt olyan még, hogy hagyta volna magát, kemény fából faragták, biztos vagyok abban, hogy jól kifogjuk fárasztani egymást. Ez a jó ebben, hogy mindketten jobbak akarok lenni a másikból, és így tudjuk kihozni egymásból a legjobbat. Ez baráti rivalizálás és közben még fejlődünk is, szóval…ez mindenképpen csak az előnyünkre van azt kell, hogy mondjam. Én kihozom belőle a legjobbat, ő pedig belőlem hozza azt ki.
- Ma aztán különösképpen nagy a szád! – mondom mosolyogva. Ez mindig így megy, kicsit hecceljük a másikat, ugratjuk egymást, hogy minél inkább felspannoljuk magunkat a bunyóra, amit egyikünk majd megnyer, de abban biztos vagyok, hogy nem lesz könnyű dolgom, és neki sem, mert… soha nem volt, nem hinném, hogy pont ma lesz.
- Szavadon foglak! – nem tudom, azért érzem én rajta, hogy annyira nincsen nagy kedve ehhez,de…valahogy vissza kell őt rázni, mert Lily sem örülne annak, ha látná, hogy mennyire szétesik Ren a gyász miatt. Megértem őt, komolyan, jobban, mint hinné,de a haverja vagyok és az a feladatom, hogy segítsek neki, mikor ő nem tud magán.
Na most lendültünk csak bele igazán, oda vissza kapjuk az ütéseket, sajog az arcom, de legalább én is megkínálom néhánnyal, mert komolyan szánalmas lenne, ha még csak megütni sem tudnám, de azt hiszem igaza van, tényleg átléptünk ezzel egy határt, de nem is baj, most…utcai stílusban nyomjuk. A szavai hallatára csak felmordulok, és feltápászkodom, majd mozdítom azonnal is a balomat, de nem ütök a jobb kezemmel viszem be az ütést az arcára, kihasználva, hogy kihagy a védelme. Na most már átmozgattuk egymást, ideje komolyabbra venni a figurát. – Mondtál valamit? – vigyorgok rá Ren-re, éreztetve vele, hogy most ő kapott és nem én.

Tárgy: Re: Küzdőtér Szomb. 28 Feb. - 21:43

Liam & Renier

Csak sóhajtok, Liam tényleg nem az a fajta aki oly könnyen feladja, de idővel rájön, hogy elvesztegetett idő volt amit rám fecsérelt. Jobban tenné ha elfogadná a változtathatatlant és inkább Scarlettel törődne, de ismerem és tudom, hogy addig nem tesz le rólam amíg élek. Nos ilyen a barátság nem?
-Pedig hidd el, hogy jobban tennéd ha hagynád ezt az egészet.- Komolyan mondom. Nem akarom, hogy velem foglalkozzon, hogy helyettem próbáljon meg megoldani egy megoldatlan dolgot. Halottat nem lehet visszahozni az élők közé, ezt nem lehet megoldani, ezt az egy dolgot képtelenség.
Az olyasféle maszlag sem érdekel, hogy Lily nem akarná, hogy bajom essen, Lily már nem él így nem is akar semmit, nem gondolkodik többé, nem szeret többé, nem él, az, hogy én mit teszek magammal vagy mit akarok az Őt már nem érinti.
-Álmodozol Liam, veled ez a nagy baj, sokat álmodozol. - Rávigyorgok. A verekedéssel képes csak kizökkenteni, ez az egy dolog ami elveszi minden fájdalmam és helyére fizikai fájdalmat ad. Harcolni, küzdeni, nyerni vagy veszíteni, ez egy olyan dolog ami elvonja a figyelmem és segít abban, hogy megedződjek. Szerencsére, Liam is elég tapasztalt boxban és remekül helyt áll a ringben és én sem vagyok rossz. Nálunk ez igaz csak baráti mérkőzés és edzés egyben, de nem fogjuk vissza magunkat, jöjjenek a kék, lila foltok.
-Mindig beleadok mindent, bár fele annyi se kell. - Heccelem hátha ezúttal még annál is jobb lesz, mint szokott mert akkor aztán tényleg remek küzdelem lesz. Mind a ketten jók vagyunk, így nehéz kiütnünk a másikat, de megpróbálkozni vele, na az az élvezet.
-Persze, hogy van kedvem, majd megdumáljuk mikor. - Nem akarom én elrontani Liam kedvét. Kerülni sem akarom Őt, mert mégis csak a haverom. És ki tudja, talán lesz pont olyan jó, mint régen.
Valahogy ismét visszaterelődik a szó az elvesztéshez. És örülök annak, hogy Liam mindent megtesz Scarlett védelméért. Itt ugyan nem érhet baj senkit, de bármi megtörténhet. Én is azt hittem Lily biztonságban van, hogy nem érheti baj, de megtörtént.
A küzdelemre összpontosítunk most már sikerül bevinni-e egy ütést amitől eléggé elzsibbad az állkapcsom, de azért kiül arcomra a vigyor. Kigáncsolom és visszaadom a kölcsönbe kapott ütést. Vigyorgok diadalittasan ám a vigyor lehervad az arcomról mikor belerúg a lábamba majd megcélozza az oldalam. Ha ez tisztességes meccs akkor nem tudom mi nem az. Azt hiszem túlmentünk a határokon, de most már nem hagyom magam.
Újra képen találom és míg Ő a földön van én feltápászkodom a földről, sajog az oldalam és a lábam, a képemről nem beszélve mégis vigyorgok.
-Kelj fel és mutass valamit mert félő, hogy kimentél a divatból Liam. - Utalok arra, hogy több ütést kapott már, mint osztott.

Tárgy: Re: Küzdőtér Szomb. 21 Feb. - 20:04

Renier & Liam

- Tudod jól, hogy soha nem adom fel. – volt már rá példa, hogy…felakartam, hogy tényleg nem akartam mást, csak eldobni mindent és feladni valamit, de nem tettem meg, mert… mert ennyivel tartozok magamnak, és akkoriban úgy éreztem, hogy anyámnak is tartozok ennyivel. Na most úgy érzem, hogy anyámmal már kvittek vagyunk, de… Ren más tészta. –Majd helyetted is gondolkodok. – ezért vagyok, hogyha ő leereszt, akkor én tegyem meg vele együtt, hanem inkább jó nagyot rúgjak a seggébe, hogy kelljen fel és menjen tovább, mert… van hova. Kell, hogy legyen hova továbbmenni. Talán az ő helyében én sem így látnám,de… nem vagyok az ő helyében.
- Nem kell bocsánatot kérned. – tényleg nem, megértem, ha nem akar erről beszélni, és akkor nem is fogom a témát erőltetni, a lényeg, hogy… ne legyen hülye, és ne csináljon olyat, amivel csak értelmetlen és felesleges veszélybe sodorja magát. Tudom, hogy már Lily nem él,de ő sem akarná ezt.
- Akkor… remélem felkészültél,mert tele lesz vele az egész fejed! – vigyorgok rá. Tény, hogy kell ész a bunyóhoz is, mert… nem lehet csak úgy agyatlanul csapkodni, annak semmi értelme. Meg kell fontolni a pillanat törtrésze alatt azt, hogy hova üss, merre lépj, és tovább is kell mindezt gondolni, el kell érni, hogy egy lépéssel az ellenfeled előtt legyél. Nem fejben dől el ez, de… ha valaki csak az öklét használja, és a fejét nem, akkor eleve kudarcra van ítélve. Szerencsére se Ren, se én nem vagyunk olyanok, akikre igaz lenne az, hogy ész nélkül hadonászunk csak.
- Csak adj bele mindent, nehogy azt mondhassad, hogy hagytad magad! – én is belefogok adni mindent, és tudom, hogy ő is, mindig így csináltuk, és így is kell, mert magadból és a másikból is csak így lehet kihozni azt a bizonyos maximumot. Ha csinálsz valamit, akkor azt csináld meg a lehető legjobban.
- De csak ha van kedved hozzá. Nem erőltetek rád semmit. – legfőképpen magamat nem akarok ráerőltetni, de… azért valahogy muszáj közben vigyáznom is rá, mert tudom, hogy a gyász sok mindenre sarkallja az embert, és sajnos általában csakis rossz tettekre, az pedig nem lenne szerencsés, ha Ren bajba sodorná magát.
Nem is tudnék mást tenni, mint vigyázni Scarlettre. Persze…eddig nem ment valami jól, mert Kanadában is ha jobb vagyok, gyorsabb, akkor nem rabolnak el minket, de… végül is sikerült kiverekednünk magunkat onnan valahogy, ugye? Legalábbis szerintem az akadályt jól vettük, még ha nem is a legjobban kezdődött, de… megoldottuk.
Erre mondják, hogy ne örülj soha se korán. Már éppen elmosolyodnék és felengednék annak a láttán, hogy sikerült képen találnom őt, de ekkor fordul is a kocka, a földre kerülök és nem vagyok elég gyors, hogy valahogy kitudjak térni a nekem szánt ütés elől, így egy pillanatra azért elszédülök. – Te csak ne aggódj, ezért kidekorálom azt helyes kis képedet. – vigyorgok rá és a lába felé rúgok, hogy amint a földre került, én lehessek kedvező pozícióban, de ezúttal nem a fejét veszem célba, az oldala felé ütök.

Tárgy: Re: Küzdőtér Szomb. 21 Feb. - 17:22

Liam & Renier

Liam sosem az a fajta ember volt aki könnyen feladja, most is így áll a helyzet, próbál mindent megcáfolni amit mondok. Értékelem a segítségét és a próbálkozásait, tényleg, de egyszerűen tudom, hogy erre nincs megoldás, hogy volna? Egy halottat nem lehet feltámasztani, egy elmúlt tettet nem lehet megsemmisíteni, megtörtént, ez volt megírva nekem, az volt a terv velem, hogy elveszítsem azt akit a legjobban szerettem, Lily volt a mindennapjaim hajtó motorja, nélküle egyszerűen nincs üzemanyag, kifogytam és semmi kedvem újratöltődni, egy új motort találni, a régi nélkül ez az autó többé nem indul be és ez így helyénvaló.
-Liam, nincs mit kitalálni, erre nincs megoldás, én beletörődtem, elviselem, ez van haver, add fel. Ezegyszer feladhatod te is. - Kicsit talán meg is emelem a hangom, de azonnal le is viszem, Liam nem érdemli meg, hogy ilyen stílusban beszéljek vele. Sóhajtok és beletúrok a hajamba és próbálok lenyugodni, visszasüllyedni az ürességbe.
-Bocsáss meg haver, egyszerűen..hagyjuk. - Nem igazán tudom mit is mondhatnék vagy éppen miért kellene megmagyaráznom a bocsánatkérést, tudja Ő miért mondom.
Nem vágyom most másra csak egy kiadós bunyóra ahol minden feszültségemet kiadhatom magamból úgy, hogy annak semmi következménye ne volna, nem félek attól, hogy Liam-nek komolyabb bántódása esne, kemény gyerek és inkább kellene attól tartanom, hogy kiveri belőlem a sz@rt is, de igazából azt hiszem pont ezt várom.
-Nem tudtad, hogy egy kisebb monokli a tanár képén még menő is? - Enged egy keveset a feszültségem. Mikor a verekedés kerül szóba valahogy mindig kissé lenyugszom, Liam és én valahogy egyenlően erősek vagyok, jól vág az eszünk, mert hát a verekedésnél is kell ész, ha nem volna odaütne az ember ahová éppen gondolja, azt is tervezni kell valamilyen szinten, a box sem egy utcai verekedés, vannak szabályok, ész nélkül nem lehet játszani.
-Azt hiszem a bokámnak nem lesz ma semmi baja, de azért vigyázz haver, nem lehet tudni ma merre fordul a szerencsekerék. - Ha arról van szó, hogy megverekszünk akkor abba beleadok mindent, ilyen vagyok. Ebben nem ismerek tréfát, nekem szükségem van arra, hogy jó erőnlétben legyek. Ma amúgy is elég feszült vagyok, a rémálmok csak gyötörnek, de nem visznek közelebb azokhoz a férfiakhoz akik megölték a szerelmem. Valahogy ki kell engednem a feszültséget, mert ha bennem marad úgy képtelen lennék dolgozni és a kölykök megéreznek minden kisebb érzést, ha ideges vagyok az rájuk is átragad. Egy tanárnak halál nyugodtnak kell lennie.
-Bizony rég volt, egyszer most már esedékes egy sörözés. - Nem mintha erre vágynék a legjobban, de Liam a barátom, ha elhanyagolom akkor még az is bántani fog és mindenben próbál a segítségemre lenni, megérdemli, hogy szánjak rá az amúgy is felesleges időmből.
-Helyes, vigyázz is rá. - Bólintok mellé. Scarlett jó hatással van Liam-re, látom minden nap, nem lenne fair dolog az élettől, ha megfosztaná a szerelmétől ahogy velem tette.
Arra eszmélek fel, hogy kigáncsol amivel földre terít, de megragadom a lábát, hogy lerántsam és bevigyek neki egy ütést, ám a jobb horga igen váratlanul és rendesen képen is talál, de ezt kihasználva rántok rajta egyet amitől földre kerül és én is visszaadom azt a frappáns ütést.
-Haver, ha Scarlett meglát monoklival duplán kapok, amiért bántani merészeltem a csinos pofid. - Röhögök, de tudom figyelnem kell, mert bármikor megfordulhat a kocka és visszakapom amiket adtam.

Tárgy: Re: Küzdőtér Pént. 20 Feb. - 11:22

Renier & Liam

-Dehogynincsen. – rázom meg a fejemet. Nem, tényleg nem gondolom úgy, hogy esélytelen lenne minden. Igen, tisztában vagyok a helyzettel, és én sem tennék másként az ő helyébe, de nem vagyok az ő helyében, az én dolgom az, hogy megóvjam attól, hogy hülyeséget csináljon, mert…. mert van egy rossz érzésem, hogy hülyeséget fog tenni. – Kitalálok majd valamit. – abban jó vagyok, az utolsó pillanatokra szeretek mindent hagyni, mondjuk ezt pont nem kéne, de mégis mi mást tudnék tenni? Kell legyen valami megoldás, és ezt a megoldást megfogjuk valahogy találni anélkül, hogy olyat tenne, amit megbán majd később. Nem segít senkinek sem azzal, ha magát felesleges veszélybe sodorja.
- Kíváncsi leszek, hogy fogsz tetszeni majd a diákjaidnak egy jó nagy monoklival a fejeden. – nem lesz ám olyan egyszerű dolga velem, de tudom azt, hogy nekem se vele, soha nem volt még olyan, hogy könnyen gyűrtem volna le, és olyan sem, hogy ne küzdöttem volna a végsőkig, mikor ő kerekedett felül. Anyám mindig azt mondogatat, hogy nem hagyhatom a másikat csak úgy győzni, akármiről is legyen szó. Ő azért erősen túldramatizálta ezt, de tény, hogy Ren-t sem hagytam soha, mégis van, hogy lenyom engem, mondhatni… megosszuk egymást, nem hinném, hogy lesz olyan, mikor eldönthetjük, hogy ki a jobb. És nincs is erre szükség.
- Ezért vagyok itt, nem? Hogy boksz leckéket adj…csak nehogy megüsd a bokádat! – vigyorgok rá, mert kitudja, hogy ma melyikünk fog vigyorogva a dolgára menni. Nem tudom, hogy mit csináljak ma, valószínűleg gyakorlatoznom kell, de először itt kell kiadjam magamból a fáradt gőzt. Neki és nekem is elég nehéz napok vannak a hátunk mögött, az életünk sem volt éppen fenékig tejfel, csak míg az enyémből maradt valami, addig az övé szinte eltűnt. Vesztettünk már embereket, dolgokat mindketten, de kettőnk közül ő az, aki többet vesztett. Mert már tudom, hogy egyetlen ember mennyit jelenthet.
- Nincs mit. Valamikor meg meghívlak egy sörre, rég volt már. – rég söröztünk együtt, és amúgy is, én magam is elég rég voltam már valami kocsmában, és ennek az oka nagyon egyszerű. Nem tudtam régen valami jól kezelni a…dühömet, így a legtöbb helyről kitiltottak, de mára azért már kezelhető vagyok.
- Vigyázok, ne félj!– nem is tudnék máshogy tenni. Scarlett nagyon fontos nekem, a legfontosabb, hogy úgy mondjam, és bármit megadnék azért, hogy megvédjem őt. Nem akarom, hogy baja essen, főleg, azt nem akarom, hogy miattam történjen bármi. Ez a világ nem tökéletes, de… találhatunk benne valami jót, mi ketten képesek vagyunk rá.
Végre sikerül fogást találnom rajta, és kigáncsolnom, mérges lettem volna, ha ezt is könnyedén hárítja, azonban Ren nem lusta, és nem is rest, egyből a lábam felé nyúl, én pedig hiába próbálkozom meg egy átdobással, sikerül maga elé rántania, de nem szándékozom így is maradni, így hát egy köríves jobb horgot indítok meg felé, hogy lerázzam magamról a kezét.

Tárgy: Re: Küzdőtér Vas. 15 Feb. - 12:29

Liam & Renier

Nem akartam letámadni Liam-et, tudom, hogy segíteni próbál és ha minden remény elszállna akkor is ezt tenné. Ismerem annyira, hogy tudjam akkor is mellettem fog állni amikor már tényleg semmi reménye nem lesz arra, hogy visszakapja a régi haverját. Mert én tudom, hogy ez a fájdalom nem fog elmúlni, legyen akárhány év a hátam mögött, nem fog enyhülni, a bűntudat, az elvesztés, együtt pokoli kín.
-Tudom haver, értékelem, de nincs min segíteni. - Már nincs. Nem Ő térdelt a vérben, a szerelmének vérében, élettelen, hófehér bőre olyan volt akár a márvány, mintha csak aludna, bárcsak úgy lett volna, de nem, meggyilkolták, előtte vélhetőleg meg is kínozták..annyira gyámolatlan volt, őszinte, bájos teremtés, mindig is Ő volt a fény, én pedig saját hibámból kioltottam ezt a fényt.
-Neked 10 perc se lenne elég, a felkészülési időd meghaladja a fél órát. - Vigyorgok. Természetesen épp annyira erős, mint én, vagy talán még jobban. Míg Liam képességileg meghaladja azt amit én tudok, úgy talán fizikumban én az Ő erejét, bár ez korán sem biztos, néha olyanokat üt, hogy napokig cseng a fülem.
Scarlett egy nagyon szerencsés lány, Liam egy nagyon rendes ember és képes Őt megvédeni, vigyázni rá, megóvni, ha én lettem volna akkor régen ilyen, mint most, akkor Lily még életben volna. Mindig csak ez a sok ha és volna, már mindkét szó jelentőségét vesztette. Sosem lesz már jövője Lilynek, nekünk. Mert elszúrtam az egészet. De megpróbálom jóvá tenni, Lily megérdemli, hogy megbosszuljam, Ő megérdemel mindent.
-Ugyan, ketten szétverünk minden világot fenyegetőt, ha melletted vagyok még talán te is beviszel egy ütést, jó tanár vagyok. - Mosolyodok el, tudja, hogy ez csupán vicc. Mind ketten tudatában vagyunk, hogy elég kemény és szinte bármilyen helyzetben megállná a helyét. De néha egy kis élcelődés kell, barátok között meg főleg.
Nem igazán tudom mi lett volna, ha évekkel később nem találkozunk, talán begolyóztam volna Lily elvesztésébe, így viszont még mindig van valaki aki két lábbal a földön tart és nem hagyja, hogy feladjam, mintha valami energiabomba volna ami ösztönöz, hogy ne adjam fel a keresést. Hálás vagyok neki.
-Kösz haver, tényleg. - Nem mintha képes volna megmenteni, én már lezuhantam, menthetetlen vagyok, ez a helyzet és ezen nem változtat semmi sem. nem akarok panaszkodni neki vagy siránkozni mennyire üresnek érzem magam, ez egy részről nem férfia, más részről, semmi szükségem a sajnálatára vagy arra, hogy megkettőzze az őrzésem, már így is figyel, figyel arra, hogy ne csináljam ki magam.
-Tényleg remek lány, vigyázz rá! - Mondom egy halovány mosoly kíséretében. Összetartoznak és ez jó dolog, legalább a haveromnak sikerüljön valami jó, neki sem volt régen könnyű, megérdemli a boldogságot.
Az ütése elől kitérek, de már nem tudom kivédeni és szépen, sikerrel gáncsol el, ám megragadom a lábát és próbálom magam mellé rántani, egy könnyed, de éppen annyira trükkös lépéssel.

Tárgy: Re: Küzdőtér Pént. 30 Jan. - 18:15

Renier & Liam

- Jól van, értettem, haver! – emelem fel a kezeimet védekezőleg. Én tényleg nem akartam, hogy ez így jöjjön le, csak… segíteni akarok neki valahogy és nem valami jó érzés a tudat, hogy nem igazán megy ez nekem sehogy. Megértem őt, és a helyébe valószínűleg én is így éreznék, de… ő is próbálkozna akkor, nem? – Csak… valahogy segíteni akarok. – rántom meg a vállamat bizonytalanul. Nem tudom, hogy mégis mit kéne tennem, hogy ezt elérjem, mert szeretném, ha jobban lenne, de azt is tudom, hogy ez majdnem lehetetlen, mert… a történtek után nem meglepő, hogy így érez, hogy így fog érezni még nagyon sokáig.
- 3 másodperc több, mint elég, hogy magam alá gyűrjelek. – mondom neki, viszonozva a vigyorát. Na igen, már régóta ismerjük egymást, és bár az útjaink külön váltak, végül találkoztak itt. Jól tudom, hogy nem volt könnyű élete, az enyém se volt az, de… úgy gondolom az övé rosszabb. Én csak látszólag vesztettem el valakit, ő ténylegesen. Örülök annak, hogy itt van, és akarok neki valahogy segíteni a múltat… nem elfelejteni, hanem könnyebbé tenni. Elfelejteni minden bizonnyal soha nem fogja majd tudni ezt, de talán, ha meglennének a tettesek…talán akkor valamivel könnyebb lenne felkelnie reggelente. Nem ő a hibás, csak meg kell értenie.
- Oh, valóban tanár úr? Remélem, majd mellettem kötsz ki, mikor itt a világ vége! – csakhogy valaki megvédhesse a seggemet. Persze, viccelek csak, tudja ezt ő is, nem bántanám meg szándékosan, véletlen talán, de azt valahogy úgy is jóvá tudnám tenni, nem? Egész életében nem haragudhat rám, én pedig nem akarom őt elveszteni, örülök annak, hogy itt van, hogy a legjobb barátom itt van mellettem. Fura, mert amíg az én életem úgy tűnik, hogy összeáll, addig az övé lassan, de biztosan szétesik, ezt pedig rossz látni, és még rosszabb az, hogy nem tudok semmit sem tenni ellene.
- Én is, haver. Azért vagyok, hogy megvédjelek magadtól ilyenkor. – nem akarom, hogy az legyen, amivé azt hiszi ,hogy válnia kell, mert ez hülyeség. Tudom, hogy ócska dolog azzal jönni, hogy Lilly nem akarná, de… tényleg nem akarná ezt. Persze, erre megkapnám azt, hogy Lilly már meghalt, és nem akar az égvilágon már semmit. Nem is a halottakért kell ilyenkor tenni, hanem magunkért, az emlékükért, amit magunkban hordozunk. Ahogyan a temetésem sem a holtakért van, hanem az élők miatt, azok miatt ,akik meggyászolják a halottat. Kellenek ilyenkor a közhelye, hogy minden rendben lesz, jobb helyen van, hogy milyen bátor volt. A hazugság nem mindig fáj.
- Nem is tudom, mostanában nincs valami jól, látom rajta. Talán csak valami vírus, de azért egy kicsit aggódom miatta. Megérdemelné, hogy végre minden rendben legyen. Remek lány. – jobbat nem is kívánhattam volna nála, ez biztos. Szeretem Scarlettet, és bele sem merek gondolni, hogy milyen lenne mindezek után nélküle az életem. Azt hiszem a jó szó rá a kilátástalan.
Felmordulok mikor azt látom, hogy lazán kitér az ütéseim elől, mert hát… mindig is tudtam, hogy ő kettőnk közül a fürgébb, de ez most rosszul esett. Ennyire lassú lennék? A támadása elől úgy döntök nem térek ki, inkább csak hárítok, majd közelebb lépek egyet, azzal a céllal, hogy kihúzzam alóla a lábát és elgáncsoljam.

//Ha rosszul értelmeztem volna, és nem védem ki a támadásod, akkor szólj, és átírom Very Happy

//

Tárgy: Re: Küzdőtér Vas. 25 Jan. - 10:49

Liam & Renier

Csak lehorgasztom a fejem. Nem hibáztathatom Liam-et azért mert nem tudja mit élek át, hogyan érzek. Nem is akarom, hogy ezt megismerje, legyen csak boldog és élvezze az életét, mert bármikor egy apró mozzanat is megszakíthatja a boldogságot és örökre elveheti.
-Nem akarom, hogy sikerüljön Liam, érted? Nem akarom, hogy bárki is közelebb kerüljön hozzám, soha. - Ezzel a dolgot lezártnak is tekintem. Ez egy olyan dolog amit csak az érezhet át akinek hasonló vagy éppen ugyanolyan tragédia történt az életében. Liam-nek sem volt könnyű élete, de most látszólag boldog, nem akarom ecsetelni neki min megyek keresztül, addig jó míg ezekkel nem fárasztom. A boldogság úgy teljes ha nem kell más miatt aggódni vagy bánatosnak lenni. Márpedig nekem már csak az hiányzik, hogy sajnáljanak. Köszönöm, de ebből nem kérek.
Azóta mióta rájöttem, hogy a sport, az utolsó lélegzetig való futás, verekedés az egyetlen ami elveszi tőlem a rémképeket, rendszeresen meg is teszem, minden nap élek ezzel, hogy kicsit felszabadultabb legyek, nem annyira, hogy felejtsek, de ne legyek egész nap feszült.
-Miután legyőztelek szívesen a földre térdelek és elszámolok 3-ig csak hogy biztos legyek benne, hogy a földön maradsz testvér. - Vigyorgok rá. Igen, Liam az egyetlen ember akit úgymond szeretek magam mellett tudni. barátságunk hosszú évekre ível vissza és Ő az egyetlen aki osztozik a múltammal. Mindig is számíthattam rá és az, hogy itt van velem se bizonyít mást, segít kicsit könnyebbé tenni a nappalokat, hogy az éjszakákat újult erővel vészelhessem át. Ez egy ördög kör, éjjel álmodom nappal menekülök, ez nem lesz jobb, soha nem lesz már jobb.
-Csakugyan? Roppant nagy a fantáziád Liam, akinek meg kellene menteni a seggét az te volnál. - Ezek a baráti szurkálások az egyetlen olyan dolgok amiktől a hangulatom valamivel feljebb vándorol. Liam mindig képes egy bizonyos szintig lekötni a figyelmem és ilyenkor nem érzem úgy, hogy a múltam mázsás súlyként nehezedik rám.
-Komolyan beszéltem Liam. - Nem fogom beavatni a részletekbe, ez csak rám tartozik, de hiú ábrándokba sem fogom ringatni, hogy a haverja sec perc alatt rendbe jön és megint minden rendben lesz, mert soha nem lesz már semmi rendben. Liam-nek meg jobb is, ha nem tud arról mit tervezek, ismerem, kézzel-lábbal megpróbálná megakadályozni.
-Mesélj egy kicsit, mi a helyzet Scarlettel? - Kedvelem azt a lányt, jól bánik Liammel. És a barátom szerencséjére, Scarlett nem olyan védtelen, mint az én Lilym volt.
Elkezdi a támadást én pedig ahogy újra összpontosítok lazán kitérek az ütései elől, majd hasonlóan támadok vissza, de mind a ketten tudjuk, hogy piszok jók vagyunk. Ez nem egy 10 perces küzdelem lesz.

Tárgy: Re: Küzdőtér Szomb. 17 Jan. - 11:24

Renier & Liam

-Ne kiabáld el, talán… mégiscsak sikerülhet valahogy. – nem tudom, hogy sajnos, de biztos van valami mód erre. Ne tudom mi, nem tudom, hogyan, de kell legyen valami megoldás, mert nem hiszem el, hogy egy életet így kelljen leélnie. És az a legnagyobb baj, hogy ez részemről nem más, mint hegyi beszéd, mert fordított helyzetben, ha én vesztettem volna el Scarlettet, ugyanolyan lennék, mint ő, ugyanúgy éreznék, és ugyanúgy kilátástalannak látnám ezt az egészet. Más átélnie, és más segíteni ezen. Nem tudom milyen érzés ez neki, és az az igazság, hogy nem is akarok tudni mit érez, mikor arra gondol, akit a legjobban szeretet, és akit elvesztett.
- Na azt majd meglátjuk, csak… meg ne lepődj, ha a földön kötsz ki. – mondom neki vigyorogva. Még szerencse, hogy tudunk idelent harcolni, mert azért ez sokat segít. Az ember ilyenkor elfelejtheti a dolgokat, amik kínozzák szüntelenül. Nekem mondhatni már elég régóta ez a módszerem, ha valamit kiakarok verni a fejemből. Anyám is tanított, úgy gondolta, hogy elengedhetetlen ez az életben maradáshoz, de olyan szörnyen sokszor nem kellett harcolnom, főleg mert a képességem segítségével a legtöbb dolgot elég könnyedén megoldottam. A városban üldözni valakit nem olyan nehéz, főleg ha még tudod az energiát is manipulálni, mert lényegében a város maga a tömény energia hálózat.
A szavai hallatán már csak vigyorogva rázom meg a fejemet. Szerencse, hogy itt van, és nem csak azért, mert így van edzőpartnerem. Azt biztos tudnék még találni, hiszen nem kell a szomszédba mennem egy jó kis bunyóért, de Ren-t ismerem, a legjobb barátom, így mégiscsak jobb.
- Jó kis spontánt ötlet volt, ha terepre jöttél volna csak visszavetnél, néznem kéne folyton, hogy mikor kell megmentelek. – csak húzom az agyát, ezt láthatja is a mosolyomból. Nem vetne vissza, sőt, pont, hogy előrelendítene, és végül is tanár, nem jelenti ez azt, hogy ne lehetne terepen. A tanárok már csak ilyen…több funkciósak.
- Na jó, ezt hagyd abba, mert megijesztesz ezzel. – ha tudnám, hogy mit gondol… csak úgy barátilag beleültetném egy villamosszékbe, hogy elfelejtse ezeket a hülye gondolatait. Nem tehet ő semmiről sem, ez nem az ő hibája, azoké, akik ezt tették vele, és azok az emberek bűnhődni fognak, ez biztos.
Már csak az van hátra, hogy belépjek a körbe, és várok pár pillanatot, hátha támad először, de mivel nem történik semmit, végül csak megmozgatom a vállamat, és én lépek ki a kezdőállásból, hogy támadhassak. Egy íves jobb horoggal indítok, a balomat csak utána mozdítom, hogy felüssek.

Tárgy: Re: Küzdőtér Csüt. 15 Jan. - 16:43

Liam & Renier

Örülök Liam boldogságának és talán egy kicsit zavar, hogy ez mind előttem zajlik, de ettől még nem kívánok kevesebbet neki, legyen boldog úgy ahogy én már nem lehetek. Rajtam már nem tud segíteni semmi, talán a bosszú, de csak részleges megnyugvást nyújthat. Utána újra ott fog tolongani az űr amit Lily elvesztése okozott. Persze nem akarom magam sajnáltatni, mert nem érdemlem meg, hogy bárki is együtt érezzen velem. ha én nem vagyok, nem akarom magaménak tudni Lilyt, nem szeretek bele akkor még most is élne.
-Nem Liam, azt nem lehet. - Kötöm az ebet a karóhoz. Én nem ismerhetem meg sem a pihenést sem a boldogságot, a szerelmet meg főleg nem, azzal elárulnám Lilyt és bűnhődnöm kell legyen bármi. Nekem minden vele veszett, mondhatja bárki, hogy ezt túlreagálom, mert a múlton képtelenség változtatni, de így van, nekem nem menne. Én leragadtam a múltamban és nem tudok lépni, de nem is akarok. Túl lehet lépni egy halálon, talpra lehet állni, mert az élet megy tovább, de ha valaki nem akar talpra állni akkor ez nem ilyen egyszerű, amúgy is, ha megfizettem a gyilkosainak az adósságomat és mind megbűnhődött akkor megyek Lily után, minek kezdjek új életet ha befejezni készülöm a régit?
-Tudod jól, hogy abból mindig volt bőven, de hidd el, ma nem győzöl le pajtás. - Próbálok mosolyt varázsolni az arcomra és ezzel elfelejteni a beszélgetésünk másik fonalát, de ez képtelenség ha még álmomban is ő jár a fejemben. Az éjszakák rosszak, de a nappalok még inkább, mert minden tehetetlenségben zajlik.
-Ugyan, tudom én, hogy azt szeretnéd, de ma csak én fogok verekedni, esélyed sincs. - Vetek rá egy önbizalmas vigyort, ha még maradt nekem valamim akkor az a sport és azon belül is a box, mert abban jó vagyok, de persze Liam se rossz benne így méltó edzőpartner.
-Tudod erre csak annyit felelhetek, hogy fogalmam sincs róla, egyszer csak jött az ötlet és voala, tanár lettem. - Pontosan így történt, egy gyors ötlet volt, nem hezitáltam és elfogadták az ajánlatot, maradtam és tanítok. A munkámat jól végzem úgyhogy a döntés nem volt rossz, ezzel is elterelődik legalább a figyelmem, ha nem is teljesen, de jelentőségteljesen.
-Az már nem fog számítani Liam, akkor már nem fog..- Bővebben nem térek ki rá, hogy utána magamon állok bosszút, mert tudom ezt nem tudná megérteni. Egyedül én érthetem mit miért teszek vagy fogok megtenni.
-Ezer örömmel haver! - A küzdelem az amire most szükségem van és biztos is vagyok benne, hogy amíg Liam nem hagy gondolkodási időt addig nem is fogok a múlton rágódni, mert erre van szükségem.

Tárgy: Re: Küzdőtér Pént. 9 Jan. - 17:49

Renier & Liam

- Ja, jól hangzik. – bólintok sután egy gyors mosollyal. Nem akartam még véletlenül sem az orra alá dörgölni semmit sem, ezt minden bizonnyal ő is tudja. Nem érdemli meg, hogy folyamatosan csak gyötrődjön, mégis ezt kaptam, mert… mert nem tudom, az élet azoknak tesz keresztbe leginkább, akik nem érdemlik meg. – Te is meg fogod tudni milyen. – értem én azt, hogy nagyon szerette Lily-t, de… megy tovább az élet. És ez a része az egésznek a szent beszéd, mert ha most elveszteném Scarlettet, ha nem láthatnám többet, pont úgy éreznék, mint ő. Az élet talán nem áll meg, de sokkal kevesebb lesz, mi is sokkal kevesebb leszünk.
- Végül is, örülök, hogy van önbizalmad. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Nem mintha vérre menő harcokat szoktunk volna vívni, de azért nem kell finomkodni, jó erőben vagyunk és mondhatni elég régóta is csináljuk már ezt, szóval tisztában vagyok azzal, hogy nem fog kesztyűskézzel bánni majd velem, de nem is kell. A hallgatás egyenlő az igennel, ezt szokták mondani, és még ha most nem is tudtam volna a kérdés előtt a választ, akkor is látnám rajta, hogy nem igazán tud még álmában sem megbékélni. Ez gond, de… de ennek így kell lennie. Elvesztett valakit, aki fontos, ilyenkor az ember gyötrődik.
- Jól van, látom ma nagyon megakarod, hogy verjelek ! – vigyorgok rá, még mielőtt kitenném a kezem, hogy akkor üssön. Nem kell visszafogni majd magunkat, annyira azért ismerjük a saját és a másik határait is, hogy ne legyen ez több, mint egy…baráti bunyó, szinte a doki írta fel. – Néha nem is értem, hogy lettél végül tanár. – csóválom meg a fejemet mosolyogva, még mielőtt váltanánk és én venném célba a kezét. Nem arról van szó, hogy én ennek nem örülök, már az is kész csoda, hogy itt van, csak hát… fura, hogy végül tanár lett, de jó értelemben fura ez.
- Igen, így lesz. Csak ne válj olyanná, mint ők. – hát azért nem tartom valami jogosnak azt, hogy ezt pont én mondom neki. Én öltem meg már véletlen embert, egy olyat, akinek semmi igazán bűne nem volt ellenem és én megöltem azt, aki ártani akart nekem és Scarlettnek, de… azt nem sajnáltam, mert rólam van szó, egyszer már akkor túltettem magam azon, hogy elvettem egy emberi életet, tudtam, hogy nincs visszaút, hogy megtudom tenni újra anélkül, hogy lelkiismeret furdalást érezzek. De amit Ren akar, az bosszú, és az csak rövid távon jó. – Na jó, gyerünk haver, mutasd meg mit tudsz! – mondom vigyorogva, ahogy hátrébb lépek és várok, átadva neki a kezdeményezést. Jöjjön, aminek jönnie kell!

Tárgy: Re: Küzdőtér Vas. 4 Jan. - 14:49

Liam & Renier

A veszteségek is rangsorolhatóak, más ha elvesztesz egy kisebb tárgyat aminek semmi vagyoni és személyes értéke, megint más ha elveszted egy olyan dolgod ami a szívedhez nőtt mert olyan embertől kaptad aki fontos neked, és megint más ha azt a bizonyos fontos embert veszted el akinél a szíved hagytad és ami örökre vele szállt a sírba. Ennél nincs is nagyobb veszteség. Számomra Lilyvel elment minden. Élek, mert élnem kell, meg kell fizetnem a gyilkosainak, bosszút kell állnom, tudom, hogy ezzel semmi sem lesz jobb, de utána nyugodtan feladhatom végre és levehetem az álarcot amit magamra helyeztem, hogy mindenki azt higgye minden príma és élek ahogy kell. Egyedül talán Liam az aki betekintést nyert már az igazi érzéseimbe és tudja, hogy a padlón vagyok még ha nem is ezt mutatom a nézőközönség felé. Ez roppant bonyolult. Már nem is emlékszem milyen voltam azelőtt, hogy elveszítettem. Minden gyökerestül megváltozott és aligha lesz jobb, csak akkor ha csatlakozom Lily-hez.
-Jól hangzik barátom. - Eresztek meg felé egy halvány mosolyt. Tudom, hogy boldog és ennek tulajdonképpen örülök is. Liam megérdemli, hogy boldog legyen, mert remek srác. És persze nem kérem tőle, hogy takargassa a boldogságát csak mert én nem tudtam megvédeni az enyémet.
-Mindig bizakodom, mert tudom egyszer legyőzlek ha nem kétszer. - Vigyorgok. Elkapom a nekem dobott bokszkesztyűket és felhúzom a kezeimre. Kérdésére nem felelek, de nem hiszem, hogy kellene. Igen, szörnyű éjszakák továbbra is szüntelenül. De ez egy olyan büntetés amit megérdemlek így hát felesleges hadakozni ellene vagy beszélni róla. Míg élek kísérteni fognak az emlékek és talán még jobb is így, hisz megmenthettem volna ha elég gyors vagyok, de nem voltam.
-Akkor elfogod rontani a hasad Liam. - Mosolyogva lépek be én is miután levettem a cipőm. Előbb melegítünk aztán verem péppé a legjobb barátom. Ütök párat aztán tartom a kezem és jöhet Ő, pár ilyen után lassan majd belevághatunk, elakarom űzni az álmokat az első órám előtt, nem akarom, hogy kivetüljön az egész a gyerekekre, nekem a feladatom egyenesbe hozni őket, nem pedig felforgatni mindent ha nem tudom uralni a dühöm és a bánatom.
-Minden nap úgy kelek, hogy megdönthetetlen az elhatározásom, megfogom találni őket, egytől egyik és mind megfog fizetni érte. - Azt persze nem teszem hozzá, hogy az igazi bűnös is megfog fizetni érte, vagyis én. Magam sem fogom kihagyni a sorból, ha már mind halottak akkor jövök én. Az én hibámból halt meg nekem is bűnhődnöm kell miatta. De ezt nem mondhatom meg Liam-nek, képes lenne cellába záratni mert megőrültem, ha másért nem is, akkor azért, mert nem akarja a halálom, pedig sok minden elkerülhetetlen.

Tárgy: Re: Küzdőtér Pént. 2 Jan. - 21:46

Renier & Liam

Talán még szerencsésnek is mondhatom magamat. Ha vesztettem is sok dolgot el az életemben,nem emlékszem rájuk. Anyám az egyetlen akire emlékszem, hogy elvesztettem, és még csak arról sem én tehettem, hanem ő lépett csak úgy le, önként. Persze, érthető, gondolom ezt csakis az értheti meg, aki szülő, és minden bizonnyal én is ezt tettem volna a helyébe, de… azért érdekel az igazság. Milyen voltam, ki voltam, mennyire voltam más a történtek miatt. Érdekel, hogy mennyiben teszi az embert az emlék, a gondolat, az érzés… mennyire voltam más? Gondolom elégé … más ember lehettem, és csak jó lenne tudni az igazat.
- Jól végződnek a napjaim, és remekül indulnak a reggelek, ennyi a titka. – rántom meg a vállam mosolyogva a szavaira. Na igen, Scarlett mellett nem is tudnám nem jól érezni magamat. Azonban a mosolyt gyorsan eltüntetem az arcomról, mert azt meg pontosan tudom, hogy… kettőnk közül ebből a szempontból mindenképpen én vagyok a szerencsésebb. – Nagyon elemedben lehetsz ma, ha ennyire bizakodsz. – csóválom meg a fejemet vigyorogva, miközben felkészülök a mi kis harcunkra. Azaz leveszem a pólót és a bokszkesztyűért nyúlok, neki meg odadobom a másikat. Neki is én nekem is jobb lesz az, ha kiadjuk a feles energiákat, de azt hiszem ez neki használja jobban. – Te viszont nem festesz valami jól. Rossz éjszakák? – tudom miért, és a kérdésre se kell válaszolnia, mert látom rajta,hogy így van. Sajnálom őt, a történteket, és azt kívánom bárcsak tehetnék valamit, hogy jobb legyen neki, de… most hogy itt van nekem Scarlett, csak most voltam képes megérteni mit jelent mikor elvesztjük azt, akit szeretünk.
- X-Men vagyok, olyanokat eszek reggelire, mint te! – mondom neki vigyorogva, és amint lekerült rólam a cipő és sikerült felaggatnom a bokszkesztyűt is be is lépek a körbe. Nem kell egyből neki esni a másiknak, először csak melegítsünk be, az kéne már csak, hogy egy rossz mozdulat miatt a gyengélkedőn kössünk ki. – Na gyere, melegítsünk be! – intek neki, és kiteszem a kezemet, hogy üssön rá párat, aztán én jövök, és mehet ez így még párszor, régen voltam olyan hülye, hogy nem melegítettem be, és hónapokra sikerült egyetlen rossz mozdulat miatt kidőlnöm. - Tudod, hogy nem fogják megúszni, igaz? – a gyilkosok ,Lily gyilkosai, akik miatt képtelen egy szemhunyásnál többet aludni. Rémes ami vele történt, ami Lily-vel történt, de annyit tudok mások elvesztéséről, hogy az idő nem igazán segít. A bosszú? Talán, rövidtávon, de erre… nincs igazi gyógyír. És minél igazibb az, amit elvesztünk, annál jobban fáj a szívnek.

Tárgy: Re: Küzdőtér Pént. 2 Jan. - 13:16

Liam & Renier

Újabb este amit megfertőzött a múltam emléke. Fogalmam sincs mikor lesz már végre egy nyugodt este amikor álomtalanul aludhatok. Az évek alatt mondjuk már hozzá szoktam, hogy pár óra alvás a maximum amit kapok, de ettől még szeretnék megszabadulni ettől a rémképtől. Tudom, hogy azért üldöz, mert miattam halt meg akit szerettem és ez egy olyasféle büntetés, de örökké marcangolni fog? Örökké látnom kell az üveges szempárt ami vádlón rám mered? Szabadulni akarok attól az éjszakától, csak a szép dolgokra akarok emlékezni, nem a fájdalomra, az elvesztésre. Egyszer talán sikerül túllépnem.
Zuhany után frissen állok készen arra, hogy a küzdőtéren a földbe döngöljem a haveromat, Liam-et. Ezek az edzések, piti összetűzések, versengések azok amik még adnak egy kis színt nekem, mert élvezem. A többi dologgal kapcsolatban fogalmam sincs, hogy a saját vagy éppen mások érzelmei-e amik bennem ragadtak. Efelől nem tudok biztos lenni. A sport iránti szenvedélyem azonban gyerekkorom óta bennem él, ez az enyém, ez vagyok én.
Még a mai napig se tudom miért maradtam itt és vállaltam el a tanári állást amit kínáltak. Azt mondogattam magamnak, hogy ezzel akarom jóvá tenni azt, hogy Lily-t cserben hagytam. Ha segítek pár gyereknek akkor ezzel jóvá tehetek mindent, de már most kételkedem abban, hogy mindezt ezért csinálnám. Semmivel sem érzem jobban magam, ugyanúgy ott a marcangoló bűntudat, ez nem múlik csak úgy el.
Azonban mindenképp jó dolog volt itt maradni abból a szemszögből, hogy Liam is itt van. Ő ismerte Lilyt, még középiskolából. Alattunk járt egy osztállyal és persze már akkor minden vágyam az volt, hogy meghódítsam. Liam pedig támogatott. Így, hogy Ő itt van úgy érzem nem csak az én emlékeimben maradt meg. Persze ettől a hiánya továbbra is nyomaszt, nem tudom valaha elmúlik-e majd.
Az edzőterembe lépve megpillantom a barátomat akit ma lefogok győzni és a kegyelemért fog könyörögni.
-Koránkelő típus vagy Liam, jöttél egy kicsit bemelegíteni? félsz, hogy a végén felmosom veled a padlót, igaz? - Vigyorral a képemen lépek oda hozzá és megveregetem a vállát. Határozottan jobban fest, mint én, neki nincsenek sötét karikák a szeme alatt, hát persze, Őt nem üldözi a halott szerelmének emléke.
Liam-nek nem is olyan rég elmondtam az egész álom dolgot, azt az estét amikor megölték Lilyt, mindent elmondtam, ki kellett adnom magamból, apró megnyugvást nyújtott, de csak rövid időre.
-Na nézzük csak, van még egy óránk addig míg elkezdődik az első tanóra amin oszlopos tagként vagyok feljegyezve, úgyhogy ennyi idő alatt megmutathatod mit tudsz. - Szeretek versenyezni vele, ugratni meg pláne.

Tárgy: Re: Küzdőtér Csüt. 1 Jan. - 20:17

Renier & Liam

Hatalmas közhely az, hogy mindennap történhet valami váratlan, meglepetésszerű dolog, de… minden ember ezt várja, hiába a világ egyik legnagyobb közhelye. Csak hát sajnos nem igazán akar semmi sem történni. Persze, egy szavam sem lehet, hisz mióta itt vagyok sorra történnek velem a jobbnál jobb dolgok, de persze azért a feketeleves elkerülhetetlen. Voltak rosszabb időszakok is, de sokkal könnyebb azokról nem tudomást venni. Sokkal inkább segít az, ha arra gondolok, hogy mi mindent köszönhetek ennek a helynek. Eleinte még nem gondoltam volna, hogy valaha is otthonomnak fogom tartani a birtokot. Úgy voltam vele, hogy lelépek, amint megtanultam a képességemet megfelelően használni, de végül… . itt ragadtam. Ennek pedig egyetlen oka van. Scarlett. Ha ő nem lenne, minden bizonnyal már hónapokkal ezelőtt eltűntem volna innen. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy ő volt az, aki mindent megváltoztatott az életemben. Vagy ha nem is mindent, de éppen elég dolgot, hogy… más ember legyek én is. Mikor idejöttem, akkor egy összezuhant roncs voltam, csak marcangoltam magamat, és összeesküvés elméleteket gyártottam arról, hogy vajon mi történhetett az anyámmal. Scarlett viszont jött, látott és… mindent megnyert. Végre úgy éreztem magam, mint egy normális ember, mint egy… boldog ember, ilyen pedig nagyon rég volt már.
Sajnos soha nem abból állt az életem, hogy a boldogságra törekedjek. Folyton csak menekültünk ,futottunk valami elől, amit soha nem láttam, csak annyit tudtam, hogy menekülnünk kell, mert ha egyszer elkapnak, akkor végünk. Persze, most már az is kiderült, hogy erre csak én emlékszem így, valójában… valójában kaptak már el. Soha nem értettem kiskoromban, hogy miért vannak rémálmaim, és hogy ezekben a rémálmokban miért vernek folyamatosan félholtra, majd miért ébredek úgy reggelente, hogy tele vagyok kék-zöld foltokkal. Így már érthető minden, és amilyen ideges voltam eleinte anyámra, amiért elvette ezeket az emlékeket tőlem…annyira érzem magam bolondnak most. Minden anya ezt tette volna, egy épeszű ember, pedig nem akarna emlékezni a rosszra, inkább áldaná az eget, hogy nem kell tudnia róla.
És ezt teszem most én is, nem azért jöttem le ide, hogy a rossz dolgokról gondolkodjak, hanem , hogy mindezt kiöljem magamból. Nemrég tudtam csak meg, hogy a kamaszkori barátom is itt van a birtokon, csak nem, mint X-Men, hanem mint tanár. Fura, mert nem hittem volna, hogy végül tanításra adja majd a fejét, de ugye a jövő kiszámíthatatlan. Viszont akár tanár, akár nem, nem gátolhatja meg semmi sem abban, hogy lejöjjön és elverjem mielőtt még bemenne az órájára.

Tárgy: Re: Küzdőtér Csüt. 9 Okt. - 10:01

Jack & Liam

-Igen, kell ez nekem. – bólintok a szavaira egy gyors mosoly kíséretében. Így a legkönnyebb levezetni a feszkót. Mindenkinek van valami megoldása rá, én vagy lemegyek a konditerembe, vagy inkább elkezdek egy bokszzsákot ütlegelni, mindegy, csak mozgasson meg annyira, hogy elfelejtsem azt is, miért jöttem ide le. A küzdősportokban jó voltam, bár soha nem űztem egyiket sem hivatalosan, nem volt rá időm, pedig kedvem igen. A gimiben persze sportoltam, ha lehetett, de maximum egy hónapig voltunk egy helyen, úgyhogy esélyem sem volt rá, hogy beilleszkedjek a csapatba, és mivel irányítónak vagyok a legjobb, ez nem szerencsés.
- Tényleg? Abban benne lennék, csak szólj, hogy mikor és hol, számíthatsz rám! – mosolygok rá. Évek óta nem játszottam már, fura lesz majd, de gondolom ez is olyan, mint a biciklizés, nem felejti el az ember, talán csak egy kicsit berozsdásodik, de… de inkább nem. Anyám mindig is kioktatott erről, örült neki, hogy sportolok, csak jobban szerette volna, ha valami kevésbé kemény sportot választok magamnak, de ő ezt nem értheti, és nem csak azért mert nő. Az amerikai foci tökéletes volt arra, hogy kiadjak magamból mindent. Nem ütközőember voltam, én irányítottam, a passzokat osztogattam, de ha kellett, akkor beletudtam menni az ütközésekbe, márpedig ott kőkemény küzdelem volt, ez kit ne motiválna?
- Hát… nincs mit. – nem tudok nem elmosolyodni, mikor megveregeti a vállamat. Igazából én vagyok az, akinek hálásnak kéne lennie Josie-nak, ugyanis, ha ő nincs, akkor én most valahol a tengerben hánykódnék. Ha nem visz be, mikor elájultam, akkor én se tudtam volna őt onnan kihozni, szóval mondhatni, hogy kvittek vagyunk, bár azért ez nem így működik. Ahogy Jack is mondta, olyan ez, mint egy nagy család, és csak a bajban derül ki, hogy ki az, akire igazán számíthatsz, és mindegyikünk átment szerintem ezen a vizsgán. Azért nem szívesen ismételném meg újra, úgyhogy vannak fenntartásaim az újbóli fedélzetre lépéssel kapcsolatban.
- Szavadon foglak. – mosolyodom el a sörös ötletet hallva. Majd valamelyik este legurítunk egyet, kitudja, talán még meccs is lesz a tévében.
- Kösz, de… de boldognak lenni könnyű, legalábbis Scarlett mellett, valahogy úgy vagyok vele, mint te… Posey-val, csak én szerelmes is vagyok. – remélem nem haragszik meg, hogy Posey-nak hívtam Josie-t, de ő nevezte így. Az kicsit azért meglep, hogy Josie mesélt rólam, vagy Scarlettről, de nem rosszul érint, kellemes meglepetés inkább. Jóérzés, hogy más is komolynak látja ezt, mert én is komolynak gondolom, még ha néhányan le is szólnának azért, hogy ilyen gyorsan szerettem meg őt. Erre mondják azt, hogy nem lehet a szívnek parancsolni, igaz? – Na és te? Téged már elért már a szerelem keze? – nem akarok én erőltetni a dolgot, csak kíváncsi vagyok.

Tárgy: Re: Küzdőtér Szomb. 4 Okt. - 12:29

Liam & Jack

- Ahha... Akkor ez amolyan feszkólevezetés? – Kérdezek vissza vidáman. Én is állandó örökmozó gyerek vagyok, amerikai focizni imádok, meg túrázni, mindegyik főleg csapathobbi, a küzdősportok tekintetében is csak akkor tudom megtalálni a helyemet, ha játékból űzöm, nem bántva másokat. Ezért jó ezdőtársnak lenni, mert ott szó szerinti fizikai fájdalmat nem okozok, de fel tudok hozni valakit, segíthetem, és hát én ilyen vagyok, nekem az a fontos, hogy adhassak. Liam hihetetlenül magas, komoly testtel rendelkezik, míg én inkább gyors vagyok, hátvéd voltam, és inkább kondizni szoktam, mintsem bunyozni. Pedig megmondta már a jó édes anyukám is, hogy ha ezzel a babafejemmel szólok be véletlenül valakinek, kapok a számra. Nem is vagyok beszólogatós, a szigeten is milyen jól megvoltam az elrablóinkkal. Csak hát anyu igazi tyúkanyó módjára imád mindenkit védelmezni. Tőle örökölhettem azt hiszem mindezt.
- Ez komoly? Amerikai focit? Úúúú... mit szólnál, ha tartanánk a napokban egy barátságos egymásnak feszülést? Összecsődítek, akit tudok, és hadd szóljon..! – Bele sem gondolok, hogy lehet, hogy az eredeti brit focira gondol. Hát csak nem, itt az állomokban még a világbajnokságot is akkor nézzük, ha véletlenül itt kerül megtartásra, amúgy mindenki a rögbyért van oda. Hát az igazi, amikor egy pillantás alatt át kell látni a pályát, ott nem csak cselezni kell, bivalynak is, hogy álljuk a sarat, ha két oldalról ugranak ránk. Mint abban a vicces paródiában, amikor ez ilyen mozdulatnál kettétépték a nyüzüge kezdőt. Fogom neki a zsákot, amíg ütöget, ellentartok, de így is érzem, hogy bár nem indít mindig vállból, csak test mellől, de van erő a srácban rendesen, nem csoda, hogy ahogy visszajött, már szóltak is neki, hogy elvárt a helye az Xmenek között. Rá én is szívesen bíznám az álmom, a képességét még nem is ismerek.
- Igen, ez tényleg olyan, mnt egy nagy család. Mesélték, hogy ott voltál mellette, meg amikor értem jöttetek, akkor is együtt, szóval... tisztelet! – Lépek oda, és veregetem meg a vállát. Talán túl közvetlen gesztus, de hát mégis az életemet mentették meg ők ketten. Jó, tényleg ott voltak a többiek is, de hát Posey meg Liam voltak azok, akik láthatóan rám koncentráltak.
- Még egy sörre is jó vagy nálam, ha van kedved valamelyik este. – Kacsintok oda, és lépek vissza a zsák mögé, figyelmesen hallgatva, amit a lányról mond.
- Tudom, észrevettem, de nem baj.. Ki nem fura? Kitartok, hát persze, nagyon aranyos. És ti? Még meg sem ismertem a párodat, de Posey mondta, hogy neked már valami nagyon komoly kapcsolatod van. Hát gratulálok öregem, azért kifogni azt, hogy az ember igazán boldog legyen... csúcs!

Tárgy: Re: Küzdőtér Pént. 26 Szept. - 17:26

Jack & Liam

- Meccsekre? Nem, azért csak úgy szórakozásból nem szívesen bunyózom. – felelek neki mosolyogva. Meg nem is hinném, hogy örülne annak mondjuk Scarlett, ha csak úgy szórakozásból vernék össze másokat. Már az elején rögtön azzal indított anyám is, hogy soha ne én kezdeményezek bunyót, de mindig én fejezzem be. Elég sokat tanultam, megtudom magamat védeni, és ennek elég sok hasznát is vettem a későbbiekben, de sokszor elfelejtettem anyám szavait, és én ütöttem először. Ez régen volt, nem igazán voltam akkoriban a topon, de azóta egyszer sem mentem neki senkinek sem. Ha kell megvédem magam, de mindenkinek jobb, ha megtudjuk beszélni normális emberek módjára. – Viszont régen imádtam focizni, csak soha nem maradtam sehol sem huzamosabb ideig. – amerikai focira értem persze, bár szerintem azt mindenki szereti. Az alkatom is megvolt hozzá, jól dobtam, gyors is voltam, a suliban mindig is vártam a tesi órákat, hogy kimehessünk a pályára és végre focizhassunk. Egy ideig még úgy voltam vele, hogy majd híres sportoló leszek, aztán ez az elképzelés több okból kifolyólag is megbukott. Egyrészt elég sokat utaztunk, soha nem maradtunk egy hónapnál tovább, így beilleszkedni se volt időm, nemhogy egy csapatban játszani. Másrészt pedig… azért nem olyan egyszerű befutni, mint sportoló, és egy-két évvel később már nem is akartam befutni. Csak egy amolyan fellángolás volt ez.
A szavaira viszont meglepetten kapom fel a fejemet, megszakítva az ütéseket, majd aztán mosolyogva bólintok egyet. – Ez csak természetes, mindenki más így tett volna, vigyázunk egymásra, ahogy csak tudunk. – azért rendesen meglepett ezzel, nem igazán értettem a legelején, hogy miért pont engem keres, de így már értem. Viszont abban biztos vagyok, hogy bárki más vigyázott volna Josie-ra. Én pedig még ezenfelül lógtam is neki, hiszen ő húzott be a vízből arra a helyre, ahol végül kikapcsoltuk azt a nyamvadt erőteret. Úgyhogy mondhatni duplán jó okom volt arra, hogy visszamentem érte. – Kedves lány, csak néha kissé fura tud lenni, bár jobban van mióta veled van. Legalábbis nekem úgy tűnt. – én arra gondolok, hogy nem véletlen hagyta a fenébe a drogokat a szigeten. Az elején még azt hittem, hogy csak púp lesz a hátunkon, aztán végül ő volt az, aki a legtalpraesettebb volt köztünk. Annak pedig csak örülni tudok, hogy van valami, vagy inkább valaki, aki miatt megpróbál úgy élni, ahogy kell. – Szóval nincs mit, csak tarts ki mellette, oké? – Josie nem lehet azért könnyű eset, gondolom vannak elvonási tünetek, bár… én soha nem drogoztam, szóval nem tudom, hogy pontosan miként is megy ez, de biztos nem olyan könnyű.

Tárgy: Re: Küzdőtér Kedd 23 Szept. - 18:14

Liam & Jack

Bennem nincsenek ilyen mély érzések, átértékelések, hiszen eddig is igen könnyen vettem az életet. Miután engem eleve elraboltak, nem pedig bezártak valahova, nem éreztem szükségét, hogy megszökjek, sőt, lényegében a jellememből kifolyólag egészen jól éreztem magam a „házi őrizetben”, annyira nem hagyott bennem komoly nyomot a dolog. Ha az elrablóimat nem nézzük, diáktársaim igazán rendes srácok, hogy értem jöttek, főleg Posey tekintetében gondolkoztam el nagyon mostanság, hogy milyen jól elvoltunk, és cseppet sem zavart, hogy mennyire negatív. Az már igen, hogy akár az életét is képes lenné eldobni, de hát mire való egy barát? Hát persze, hogy arra, hogy ott legyen, amikor kell, és vigaszt nyújtson. Nem is nagyon merem még bevallani magamnak, neki meg pláne nem, hogy ez akár átfordulhat valami másba, valami komolyabba, amiben még nem volt részem. Nagyon tapasztalatlan vagyok olyan téren, de ha ő nem, akár még lehet is belőle valami jó. Örülnék neki, és miután a végén úgy tűnt, egészen jól megfogadta a tanácsaimat, így akár fontos is lehetek neki. Nem tudom, most egy hatalmasat alszik, én meg nem tudok, úgyhogy lejöttem, hátha Liam ráér pár percre a párja nélkül. Úgy tűnik, hogy van rá lehetőség, hgoy kicsit tudjuk dumálni. Kezet nyújtok, amikor megáll az ütésváltásban.
- Hali, Jack igen. – Finoman felnevetek, hát igen, a lányka tényleg Josie néven híresült el, mások észjárását nem fogom megváltoztatni, én azért javasoltam másik becenevet, hogy maga mögött tudja hagyni a múlt szörnyűségeit. Attól még Josephine marad, az én esetemben Posey, de Liamet nem javítom ki. Sőt nem is térek rá ki, hogy milyen viszonyban vagyunk, a barátja teljesen jó kifejezés. Lefedi okosan a dolgokat. Nálam a barátságra épül minden, hátha több lesz belőle, ha meg nem, akkor is sokat adunk egymásnak.
- De jó, szeretek edzőtárs lenni. Jársz meccsekre is? – Kérdezek vissza széles vigyorral, mindig imádtam sportolni, esetemben a csapatjátékok, főleg az amerikai foci volt a favorit. – Téged kerestelek. Meg szerettem volna köszönni, hogy vigyáztál rá. Bár.. őt is csak a szigeten ismertem meg, de nagy franc az a csaj, imádom! – Az imádatom csupán azt jelenti, hogy szeretek vele lenni, ezt a hangsúlyomból is érezheti.

Tárgy: Re: Küzdőtér Hétf. 8 Szept. - 15:03

Jack & Liam

Kezd már sokkal jobb lenni. Nem mondom, hogy jobban vagyok, és nincs bennem már egy cseppnyi harag sem, de nem véletlen találták ki a bokszzsákot. Oké, lehet, hogy edzésekre van elsősorban, de levezetni rajta a frusztrációt is remek, főleg ha azért képben vagy arról, hogy miként is üss bele újra és újra. Na nem, mintha valami nagy ördöngösség lenne a dolog, de hallottam már olyanról, hogy valaki eltörte a csuklóját, szóval… szóval először nem árt néhány alap dolog, ami igazából ki is merül annyiban, hogy a csuklódat tartsd egyenesen, és feszíts be minden ütésnél, különben elviszi a zsák a csuklód. Velem szerencsére nem esett meg ilyen, már kisebb koromban is így adtam ki magamból mindent. Legalábbis azt hiszem, aztán kitudja, lehet, hogy ez is csak egy elültetett emlék bennem, amit még anyám hagyott rám. Őt is majd meg kéne keresnem, és írni neki, hogy találkozzunk valahol. Még a hajóút előtt beszéltünk Scarlettel erről, de akkor nem gondoltam még olyan komolyan, úgy éreztem, hogy várhat a dolog, viszont most… most már nem várhat. Túlságosan is könnyen érhetett volna véget az életem, és ez rádöbbentett arra, hogy muszáj minél előbb megtennem mindent, amit szeretnék, nehogy a végén túl késő legyen. Talán csak engem visel meg ennyire az, hogy mi történt. Mások lehetséges, hogy simán csak túllépnének rajta, viszont én nem bírok. Eddig kicsit úgy éreztem, mintha sebezhetetlen lennék, de ez a másfél hónap rádöbbentett az ellenkezőjére, és megmutatta, hogy mennyire is felelőtlen voltam. Ha nincs Leah, Joise és az a szamuráj maszkos alak, akkor én bizony már máshol rontanám a levegőt, egy sokkal rosszabb helyen, Scarlett nélkül. Átértékelődtek bennem a dolgok, másként tekintek az életre, mint régen tettem. Sokkal inkább megbecsülöm, sokkal inkább védem, mert bármelyik pillanatban véget érhet. Túlságosan könnyedén.
Akkor pillantom meg Jack-et, mikor leül a padra, és egyből le is állok a zsák sorozásával, ahogyan int nekem. – Hello! Jack, igaz? Josie… barátja. – vagy akármije is ő neki, igazából nem nagyon tudom, miként is állnak ők egymással, de valójában még csak közöm sincsen hozzá, igaz? – Ha nem olyan nagy gond, akkor azt megköszönném. – mondom halvány mosollyal az arcomon, a felajánlásra. – Na és, hogy vagy, mi szél hozott erre? – kérdezem tőle, még mielőtt újra belekezdenék a bokszzsák ütlegelésébe, de ezúttal már Jack-re figyelek jobban.

Tárgy: Re: Küzdőtér Pént. 5 Szept. - 16:57

Liam & Jack

Kicsit kérdezősködök Liam után is, mert valamennyire illene megköszönnöm neki, hogy ennyire jó fej volt, és pátyolgatta a lánykát, amíg távol voltam. Na nem mintha ez kizárólagos kötelességem lenne, igazából jól érzem magam Josephine-nel, valahogy gyorsan egymásra hangolódtunk, bármennyire is szívta az elején a vérem, ez így volt szép. Nem az a tipus vagyok, aki nagyon megkeseredik, ezért már pár órával később is úgy meséltem az itthon maradottaknak, mintha egy megszervezett bátorságpróba lett volna. Nem hazudtam, nem is túloztam, én csak ennek fogtam fel. Tudom, hogy mások szenvedtek, én meg kaptam jónéhány méltatlankodó pillantást, amikor képes voltam még távozáskor is a sziget növényállományában gyönyörködik, de mit tegyek, eszményi túrákat tudnék ide szervezni. Felállítunk pár kilátót, megtervezünk egy evezős szakaszt, és máris megvan legalább egy heti elfoglaltság az adrenalinra szomjazó japán túristáknak. Angel-ről ugyan nem sokat tudok, de még az is felmerült bennem, hogy valami helyettesítő babával lehetne illusztrálni a jelenlétét, mintha szellemvasúton lenne az ember. Nem sokan támogatták ezen törekvéseimet, így maradtam az élménybeszámolóknál, és az örömködésnél, hogy azon túl, hogy a lánynak nem esett látható baja, még a gitáromat is el tudtam hozni a tengeralattjáróból. A visszaúton ugyan egy kicsit kába voltam, de a buszon már ment a szokásos pengetés, és az Elvis dalok zajos éneklése. Azt mondják a srác az edzőterembe indult a ruházatából ítélve, így én magam is odamegyek először. Miután jó idő van, nem nagyon kell átöltöznöm, csak lestattyogok, de sehol senki. Illetve vannak bent, de ő nem. Talán a küzdőtér, az még hasonló kategória. Pár perces séta után már ott is vagyok, és felfedezem a srácot, aki nagyon belemelegedett a dologba. Nem tudom, hogy mennyire érdemes most ő zavarni, ezért egyenlőre inkább rávigyorgok, és leülök az egyik padra. Kiveszem a fülemből a walkman fülhallgatóját, és odaintek.
- Szevasz. Nem akartalak megzavarni, majd ha ráérsz. Vagy fogjam neked a zsákot? – Kérdezem, nekem mindkét megoldás teljesen rendben van, azért csak nem fog elküldeni, hiszen hálálkodni jöttem.

Tárgy: Re: Küzdőtér