Mercedes Deckard - Szirén

Userinfó: Főkarakter neve - Eric Lensherr

Név: Mercedes Deckard
Mutáns név: Szirén
Születési dátum: 1969.07.27 Los Angeles
Besorolás: Diák

Osztályozás: Alfa mutáns
Aktiválódás 18 hónaposan
Képességek: Tudatkontroll: A puszta akaratával képes parancsokat adni, uralni a másik tudatát. A képességnek jelenleg három szintje van. Minél jobban ismer valakit, vagy van vele szoros kapcsolata, annál kevésbé szükséges uralnia a másik elméjét. Azokat, akiket egyátalán nem ismer, fizikai kontaktus, érintés, szemkontaktus is szükséges. Azokat, akiket már valamennyire ismer, netán baráti kapcsolatot sikerült kialakítani, elég a látótávolság, ám ekkor is szükséges a szemkontaktus. Azokkal szemben, akiket régóta ismer, vagy már többször alkalmazta rajtuk a tudatkontrolt, ott még látnia sem kell, elég csak rágondolnia az illetőre, beszélnie sem kell a parancshoz, elég ha az elméjében formázza meg a parancsot. Jelenleg egy személyt képes parancsra kényszeríteni, ám annak hatása (minél többször mélyíti a kapcsolatot) egyre tovább tart. A harmadik szinthez van egy hatótáv, ez pedig mindössze 1 kilóméter, amennyin belül mindkettőjüknek lennie kell.
Távlatai: Az idő múlásával képes lesz majd hatótáv nélkül használni a képességet, akár kontinensnyi távolságból is irányítani valakit, ezen felül fokozatosan nőhet az egyszerre parancsra szólíthatók száma, hosszú idő múlva akár tömeghez is szólhat majd ugyanazzal a kéréssel.


Jellem: Mit is mondhatnék? Ha valaki ilyen jó génekkel rendelkezik, bűn nem kihasználni az adottságait. Mégpedig én a külsőm alapján mindig le tudtam nyűgözni másokat, amit kezdetben saját vonzerőmnek tudtam be, meg talán a vezetői érzékemnek, ám hamar kiderült, többet érek én ennél. A dicsőség és a hatalom gyorsan a fejembe szállt, hamarosan úgy irányítottam mindenkit, ahogy csak akartam. Szeretek flörtölni, játszani másokkal, udvartartást építeni, még akkor is, ha ezzel sok ellenséget szerzek. Meglehetősen önző vagyok, csak a saját boldogulásom érdekelt, amikor az iskola alapítói rám találtak, és el nem mondták a veszélyeit. Azóta itt vagyok, és bár a jellemem alapjaiban nem változott, meg kell próbálnom nem nagy baromságokat csinálni.

Külső: Születésemtől fogva rendkívül feltűnő személyiség voltam, hatalmas sötét szemek, vörös tincsek, halovány bőr. Ahogy nőiesedni kezdtem, ajkaim érzékivé váltak, alakom igéző lett. Az egész lényemből árad valami alig titkolt szexualitás, ahogyan rámpillant valaki, gyakran előfordul, hogy falna a tekintetével, és saját maga is zavarba kerülhet attól, ami legbelül foglalkoztatja. Ezekre nem is kicsit erősítek rá, öltözékem kihívó, csábos. Hajam derékig ér, amit időnként feltűzök, vagy csatokkal fogok le, sminkem egyátalán nem visszafogott, sokkal inkább hivalkodó, mintsem szolid. Élénk színek jellemzúek rám az öltözködés tekintetében, mind figyelemfelkeltő, merész. Kedvenc színem a piros, ami köztudottan a magamutogatás és a vágy színe. Ha csak tehetem különféle kiegészítőket viselek, ékszerek, kalapok, táskák, mind olyan eszköz, amely rám vonhatja a tekintetet.

Előtörténet:Igazi oroszlánként születtem egy forró nyári éjszakán Los Angelesben, az Angyalok Városában. Kiskoromtól valódi hercegnőként kezeltek, ám nagyon gyorsan ez rossz hatással is lett rám. A képességem – amely tökéletesen jellemző volt rám – már korán megmutatkozott, kicsi gyerekként az alap dackorszakon felül, ha kellett valami, csak egy szavamba került, mindenki ugrott nekem. Ezt első körben annak tudták be, hogy tündéri, de akaratos vagyok, ám egyre inkább terrorban tartottam a környezetemet. Akaratomtól nem tudott senki elszakadni. Voltak persze olyanok, akik szembeszálltak velem, ők hamar ellenem fordultak, így igazi vesszőfutás lett az életem, védelmezőim és támadóim között sodródva. A középiskolába érve már teljesen szabadszájú, és elkényeztetett lányka lettem, aki számára nem voltak korlátok. A szüleim eddigre teljesen megtörtek mentális uralmam alatt, így mindennemű nevelésre képtelenek voltak. A tanulás nem érdekelt, a vizsgáim mégis szuperül sikerültek az osztályfőnökömmel folytatott afférnak köszönhetően. Csábításom sikeres volt, ám ezzel egyedejűleg a focicsapat kapitánya is kikötött a hálómban. Ezzel csak az volt a gond, hogy az iskola két eme prominens személyisége egymásnak ugrott a kegyeimért, és egyre rosszabbul alakultak a dolgaim. Először csak simán bandázni kezdtem a helyi motorosokkal, hogy kicsit lélegzethez tudjak jutni, hiszen azért nem éreztem azt, hogy rossz lenne amit csinálok. A banda elég erőszakos volt, betörésekkel, lopásokkal foglalkoztak, én pedig élveztem a szabad életet, és el is szöktem velük, hogy ne kelljen felelősséget vállalni a tetteimért. A rendőrség végülis nem a bandát, hanem engem ért utól, ugyanis a nyomomban voltak már egy ideje, feltűnőek lettek a tetteim, amiket alig titkoltam. Ellenük már nem volt esélyem, mert úgy vélték, hogy valami torz teremtmény lehetek, ezért egész egyszerűen levadásztak, lelőttek egy altatóval, és amikor magamoz tértem, akkor egy gumiszobában ücsörögtem, felpeckelt szájjal. Napokig tartott a megfigyelésem, ami enyhén szólva is őrjítő volt. Amikor etettek, akkor próbálkoztam a képességem használatával, ám annyira túl voltam pörögve, és érintésre nem volt lehetőségem, hogy esélyem sem volt. Egy hét múlva két férfi jött be, akik elmondták, hogy nincsen velem alapvetően baj, csak rosszra használom a képességemet. Ha velük megyek, lehetek jó ember, aki másokat segít. Ha nem, akkor marad a gumiszoba, és a börtön. Olyan vagyok, mint a ketrecbe zárt állat, de még mindig jobb egy kalicka, aminek nyitva van az ajtaja, még akkor is ha zsinor van a lábamon, talán egyszer még szabadon repülhetek. Charles és Eric azóta is folyamatosan figyelemmel kiséri, hogy mikor mire használom. Egy szavukba kerül, és mehetek vissza. A telepata elintézett némi tudatmódosítást a rendőröknél, ám bármikor visszacsinálhatja. Ez tehát egy második, utolsó esély.