Jill & Erwan - A múlt visszhangja

Erwan & Jill

- Lisa nem jó válságkezelésben és problémamegoldásban. Ide egy szervezőtehetség kell. Fejben kiszámoltam az utat, a megállókat, az üzemanyag feltöltést. Nem rohanunk, nem alszunk kocsiban, nem hagyjuk ki a reggelit. Az útvonal: New York, Hamilton, Detroit, Chicago, Nagy tavak élménytúra, utána irány a Yellowstone, majd Grand Kanyon és Los Angeles. Így is, úgyis át kell vágnunk a két óceán között, így legalább nem csak a Prérit látjuk. A másik útvonal New York, Indianapolis, Kansas City, Denver, Las Vegas, de magunkat ismerve Las Vegasnak a közelébe sem megyek. - Vigyorodom el, majd kinyitom neki a kocsi ajtaját. Igen, eljött a gáláns lovag ideje. Aki elmehetne egy turista irodához dolgozni. És mindezt két perc alatt, fejben hoztam össze. Na ki a zseni?
- Muszáj ezt most megvitatnunk? - Kérdezem mosolyogva miután beültem a volán mögé. - Nos ez könnyű, vagyis nem könnyű, na jó talán mégis. Nem vagyok szerelmes a srácokba akikkel összejövök, csak jó képűek és, ha megkapom tőlük azt amire abban a pillanatban vágyom akkor meg is szerzem tőlük. Veled más. Veled le szeretnék feküdni, de sosem vallottam be, veled nem csak azért szeretek beszélgetni, mert a legjobb barátnőm vagy, hanem mert közben együtt vagyunk és nézhetlek. Miközben Lisa csacsog én csendben meghúzom magam és gyönyörködöm benned. Persze Tati is jó csaj, de téged külön megszépít az a hogy is mondjam, belső kisugárzás amit csak benned látok, másban nem. Nem tudom röviden és egyszerűen kifejezni. Ez barátságnál jóval több és ilyen heves érzelmet még soha senki nem váltott ki belőlem, ilyen tartósan meg pláne nem.
Szótlan nézem az utat miközben kiállok a garázsból. Próbálom átadni magam a vezetésnek, de érzem, hogy közben egyre jobban pirulok. - Tudod, Erwan még szűz. Annak a lánynak tartogattam magam, aki a legfontosabb a számomra. És ez te vagy. - Na most ezt tényleg képtelen vagyok elviccelni. Ha akkor rettenetes zavarban voltam, amikor a konyhában megpuszilt, akkor most szinte leperzselődik a bőr az arcomról.

Erwan & Jill

- Igen, azt hiszem kezdem érteni, hogy hogy is van ez, de most nekem inkább akkor Erwanra lenne szükségem. - ezt se gondoltam volna, hogy kimondom valaha az életben, de most sor került rá. Igen, most a komolyabb fél kell nekem, aki számol a következményekkel, aki nem rúg vissza abba a korszakba, amikor még függő voltam, amikor még csak az volt a fontos, hogy megszerezzem a napi adagomat, amikor közel voltam ahhoz, hogy úgy végezzem, mint az anyám, fiatalon hullazsákban.
- Tudom. Egyszerűen csak reméljük, hogy soha sem kell ilyesmiben egyikünknek sem dönteni. - nem tudom, hogy mit mondhatnék erre. Nem direkt szeret, ez olyasmit, amit nem választunk, hanem megtörténik és én is tisztában vagyok vele, hogy nem ő akarta, de akkor se viselném el, ha miattam halna meg, mint ahogy ő sem, ha velem valami történne. Ha nagyon ragaszkodsz valakihez az a szerelem? Vagy az még csak barátság? De mielőtt még kérdezni tudnék eltörik a mécses. Sok ez nekem most, mára, erre a rövid időre. Évek óta nem írtam, de most kikívánkozik, talán minden, amit eddig elnyomtam magamban. Azonnal a nyakában kötök ki, amikor széttárja a karjait, és percekbe telik, mire sikerül lenyugodnom.
- Köszönöm... tényleg. - nem megy az igazi mosoly, de a szám széle, legalább az egyik egy kicsit feljebb csúszik. Ennyi fér most bele, kis próbálkozásnak. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle. Ha ezt a levelet most egyedül kellett volna felbontanom... sejtelmem sincs, hogy most akkor hol lennék és mit csinálnék épp, de tuti, hogy nem olyasmit ami hasznos.
Aztán irány a szobám. Nem pakolok össze sok mindent, csak egy kisebb kézitáska, pár alapvető holmival, váltóruhával, fehérneművel, meg persze tisztálkodó szerekkel. Majd alszunk valami motelben gondolom. Nem tudom, hogy mi lesz ott, hogy mit mondanak majd, hogy... nem lesz-e tőle csak még rosszabb az egész. De hamarosan már a garázsban tűnök fel a cuccaimmal együtt, már nem annyira vörös szemekkel. Egy szó nélkül ülök be és csak akkor szólalok meg, amikor már ő is beült.
- Honnan... honnan tudod, hogy szerelmes vagy? Honnan tudod, hogy ez nem csak Lisa baráti szeretete? - soha nem voltam még szerelmes. Húsz múltam és még soha nem került erre sor, nem tudom, hogy mi fán terem, tényleg sejtelmem sincs.

Erwan & Jill

- Lisa a kibúvó a következmények alól. Ha Erwan számol a következményekkel, akkor Lisát egy darabig ki se engedem magamból, mert akkor abból jelen körülmények közt biztos katasztrófa lesz. - Én vagyok a jól nevelt tudóssrác, aki még inni se ivott soha. Persze, hogy amíg Los Angelesbe megyünk, addig csak fiú ruha lesz nálam. Nem akarom, hogy fának menjünk vagy lecsukjanak ittas vezetésért.
- Én meg azzal a teherrel, hogy tehettem volna valamit, de nem tettem. Ezzel részemről lezárva. Nem tehetek róla, hogy szeretlek. - Visszahúzom a szemeim elé a napszemüveget. Nem akarom, hogy lássa a csillogó könnycseppeket.
- Hé, na gyere ide. - Sután kitárom a karjaim, hogy kisírhassa magát a vállamon. Ez már évek óta ráfért. Türelmesen várom, hogy elcsituljon. Addig lágyan cirógatom a haját, mint egy kislánynak, aki rosszat álmodott. Csak épp ez nem álom a fenébe is. Hiába ébrednénk fel, ez nem múlik el csak úgy.
- Na itt egy másik zsepi, töröld meg a szemeid. Áll magasra, húzd ki magad. Erős lány vagy te. Tíz perc múlva a kocsinál. - Búcsúzom el tőle és elsietek a parkolóba mielőtt még belőlem is kitörne valami férfiatlan könnyáradat. Gáznyomás, fékolaj, dízel, tartalék kanna, tölcsér. Akkumulátor feltöltve, gyertyák rendben. Tartalék, szerszámláda, aksi töltő rendben. Orvosi csomag rendben. Keréknyomás, tartalék kerék, pumpa. A végén a kaja nem fog beférni. Nem baj, a Mustang négy üléses, majd a hátsó ülésre megy minden, ami a csomagtartóba nem fér be. Felszaladok a szobámba pisztolyért és tartalék tárért, hosszú az országút és éjszakánként sok mellette a kretén. Rongyba csavarva be a kesztyűtartóba. Valószínűleg a motorháztetőn üldögélek mire Jill előkerül. Ha előkerül egyáltalán és nem fújja le az utat.
~Azért az a fű jól esett volna. Kuss Lisa! Te kussolj. Most tényleg önmagammal vitatkozom? Kezdek megkergülni...~

Erwan & Jill

- De néha számolni kell a következményekkel, mindegy, hogy Lisaként teszed, vagy Erwanként, de muszáj. Nem tudod milyen voltam egy éve. - nem tudja, azt sem, hogy milyen szépen pusztítottam önmagamat. Azt hiszem, ha tényleg fontos vagy valakinek, akkor nem ő akar meggondolatlanul rátenni újra arra az útra, ami egyenesen a szakadék felé vezet, hanem pont hogy el kéne lökdösnie pozitív irányba. Tény, hogy Lisa a legjobb barátnőm, viszont vele ugyanúgy ezt folytatom, csak a drogokat sikerült kizárnom az életemből, amit most pont ő akar visszahozni bele.
- Ne mondj ilyet... nem akarnám, hogy feláldozd magad miattam, vagy bármilyen hasonló hülyeség. Nem tudnék azzal a teherrel élni. - egészen hevesen rázom meg a fejem. Nem akarok ilyesmiről beszélni, egyszerűen nem! Túlságosan sok már már ez az egész, az apám levele, most meg az, hogy ki kiért halna meg. Egyáltalán nem is akarok halálról beszélni, bőven elég az, hogy az anyám már nem él, és most már tuti, hogy nincs lehetőségem megkérdezni, hogy miért hagyott ott, hogy miért... miért nem próbált erős lenni, vagy miért nem hozott magával. Pedig akartam, neki akartam szegezni ezeket a kérdéseket, akkor is, ha nem tudott volna mit mondani rá.
- Soha az életben nem akarok beszélni vele, vagy akár csak látni. Nagyon remélem, hogy... egyedül hal meg majd a farmon és az ég világon senki sem fog törődni vele. - hány évig csináltam meg mindent én a ház körül. Kicsiként is főztem és mostam és sose volt normális gyerekkorom, és már nem vagyok ott. Már minden az ő dolga és egyedül fog megdögleni, magányosan, az úgy fair. Az viszont már komolyan kiborít, amit csinál, hogy képtelen egyetlen szót is komolyan venni abból, amit mondok, vagy legalábbis úgy tesz, mintha nem menne neki.
- De attól nem múlik el valami, hogy nem veszed komolyan... ez most nem segít. - rázom meg a fejem, de legalább a kilincset elengedem. Aztán meglepetten fordulok meg és nézel rá. Menjek pakolni és hozzak kaját? - Los Angelesbe? Ez jó ötlet... félek, hogy csak az derül ki, hogy soha nem is érdekeltem, soha eszébe se jutottam egy pillanatig sem, hogy... - lehajtom a fejem és már nem megy... tovább nem. Rémes érzés, hogy az embernek két szülője van, és igazából egyiknek se kellett. Évek óta nem sírtam, de most az első könnycsepp után jön a többi. Igen, mennem kéne összepakolni, mert azt mondta, de nem megy azonnal.

Erwan & Jill

- Évek óta nem néztem, hogy mi jó ötlet és mi nem. Az ösztönök és a szív sokkal hamarabb adnak jó választ, mint az ész, mert azt behatárolják a társadalmi korlátok és a következményektől való félelem. Évek óta inkább vagyok Lisa, mint Erwan. Iszom, bulizom, pasizom, füvezek és gyilkolom az agyam, pedig belőle akarok majd megélni. - Pedig most mindkettőnknek jól jött volna egy fél gramm. Ittasan nem tudok vezetni, de füvezés közben igen. Sőt, úgy sokkal jobban.
- Jó, de ők együtt sem jelentenek nekem annyit, mint te. Persze Tatiért majdnem mindent megtennék, a lányok is jó fejek, a tanárok rendesek és elég jó hely a suli is, ha valami bajod esne és csak úgy menthetnélek meg, hogy én patkolok el helyetted akkor bizisten helyet cserélnék veled és én dobnám be a papucsot. És még örülnék is neki, hogy tehettem valami jót. - Igen, ezzel Lisa és Erwan tökéletesen egyetért. Bármelyikünknél is lenne a vezérlés, nem haboznék meghozni a döntést. Mindegy, hogy Jill mit választ, a legjobb barátnőjét vagy azt, hogy monogám kapcsolatot létesít Erwannal, jaj de szépen fejeztem ki magam itt a válság kellős közepén, akkor sem változna semmi. Az életem az övéért. Ő a legfontosabb ember az életemben, megelőzi még a szüleimet is.
- Tessék, itt a levél. Fogalmam sincs mi értelme volt annak, hogy csak ennyit írt. Erről őt kellene megkérdezned. - Milyen apa az ilyen? Ripityára kellene törni az összes csontját, nem csak a bordáit. Tűzifát kellene hasogatni a gerincéből. Jó rég nem éreztem ezt a mindent elárasztó dühöt, de most először nem önmagamra vagyok mérges, hanem valaki másra.
- Tudom. Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy ez rohadtul komoly dolog. Szerinted mégis mi a halálért próbálom ennyire elviccelni? Évek óta sportot űzök belőle, hogy mindent ami komoly elviccelek, mert akkor nem valóságos, nem kerül hozzám túl közel, elég közel ahhoz, hogy megsebezzen. - Kirázok egy ki tudja már milyen színű tincset a szemem elől, hisz most azt se tudom, hogy fiú vagy lány vagyok, Erwan vagy Lisa próbál segíteni Jillen vagy mindketten egyszerre. - Most rögtön elmész a cuccodért és szerzel egy rakás kaját. Addig előkészítem a kocsit. Átugrunk Los Angelesbe. - Franc se tudja, hogy jó ötlet-e elvinni az anyja sírjához ennyi év után. - Kerítünk valakit aki ismerte és akivel beszélhetsz róla. Ha ismert színésznő volt akkor csak voltak kollégai, barátai, egy sminkes aki mintha a nővére lett volna vagy gőzöm sincs. - Ez most átkozottul személyes ügy. Ennél személyesebb már csak akkor lehetne, ha a saját anyám sírjához készülnék.

Erwan & Jill

A felvetésére egy pillanatra felcsillan a szemem, de aztán megrázom a fejem. Nem vagyok benne biztos, hogy ez tényleg jó ötlet lenne. Nem is azért, mert esetleg visszaeshetek, de elég nekem az alkohol is erre a célra, nem hiszem, hogy okos döntés lenne olyasmihez nyúlni, amiről dokik próbáltak leszoktatni.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. - de hogy neki Elvonó kell-e. Hát nem tudom, őszintén szólva nem iszom én sem folyton, csak... kb. minden nap és ha meglátok egy árválkodó üveget. Ez már kóros lenne? Nem érdekel, nem ezen akarok most agyalni, van nagyobb bajom is annál, mint hogy elvonó vagy sem igaz? Szóval inkább befogom és erre nem mondok semmit.
- Túlzol, hiszen ott vannak a szobatársaid is, jó fejek, ők is ugyanúgy jó dolgok az életedben, meg ez a hely... itt mindenkinek jobb nem? - nem is tudom, talán ez egy olyan hely, ahol pozitív irányba is érdemes változni, bár hogy képes lennék-e rá, azt nem tudom. Meg egyébként is hogy lehetne ezt az egészet kivitelezni kettőnknek? Ha ne adj isten Erwannal jönnék össze, akkor onnantól Lisa nem lenne rossz passzban, ha nem megyek vele bulizni? Kétlem, hogy onnantól őt teljesen el kéne nyomni, vagy... hogy is van ez. De ha elmegyek Lisával bulizni, óhatatlanul is megbántom Erwant, akkor ezt egyáltalán hogyan kéne megoldani?
A következőeket pedig csak elkerekedett szemmel hallgatom végig. Inkább automatikus mozdulat az, amivel átveszem a képet, nem teljesen szándékos. Fásultan nézek rá, aztán le is engedem a kezem az ölembe a képpel együtt. Meghalt... és az apám ezért írt nekem? Ennek... ennek mi a franc értelme volt?
- És nem írt... nem írt semmi mást? Csak belém akart rúgni egyet? - tudta, hogy ki ő, azt is hogy mi a helyzet vele, talán még akkor is kapott róla híreket, amikor otthon voltam, kicsiként, amikor kérdezgettem és soha nem mondott nekem semmit. Soha nem hagyta, hogy megpróbáljam megkeresni, pedig... mi van, ha ott a rossz példa és minden máshogy alakul? Mi értelme volt annak, hogy direkt visszafogott, hogy aztán olyan legyek, mint ő?
- Ne mondd ezt! Ne így, ez... Nem beszélhetsz erről ilyen színtelen hangon, mintha semmiség lenne! - erős vagyok, lehet, de én is ugyanúgy megtudok törni. Valahol mélyen reméltem, hogy talán egyszer találkozom vele, talán miatta vagyok ilyen, hogy ő is más volt, de meghalt és a tetejében azért, amit én is csinálok? Nem akarok ilyen fiatalon meghalni, nem akarok... nem akarok véletlenül szülni egy gyereket és elhagyni, mint ő. Hirtelen pattanok fel Erwan mellől, a kép egyszerűen a földre hullik a kezemből. Túl szaporán veszem a levegőt, pedig le kéne higgadnom. - Ez most az egyszer komoly dolog... nagyon is komoly. - a kezem a kilincsen, nem tudom, hogy ripityára kéne törnöm, vagy csak eltűnni innen. Nem tudom.

Erwan & Jill

- Ha nem fogsz visszaesni, akkor van egy pár adag joint a szobámban. - Kacsintok Jillre. Oké, hogy a legjobb barátnőm, de igazi déli fűhöz rohadt nehéz hozzájutni itt északon. Csak kiülök a tetőre és a korlátnak támasztva elszívom teliholdkor. Majd egy hónapig hozzá se nyúlok. Még több, mint a háromnegyede megvan az idei szeretetcsomagnak. - Elvonó. Lisának is lenne ott mit keresnie. Egyre gyakrabban és egyre többet iszunk. - Igen, Erwannak legalább van egészséges önkritikája. Még akkor is, ha ő csak szenvedő alany.
- Én meg neked. Ki tudja, hogy mi történne velem alkoholmámorban, ha nem lenne ott mellettem a legjobb barátnőm. Sőt nélküled végképp nincs önkontrollom és egyedül még többet szoktam inni. Szóval a nagy szart csak a szeretet mondatja velem. Te vagy az egyedüli jó, ami az elmúlt tíz évben velem történt. - Na most fiúként is képes leszek elbőgni magam? Ez a lelkizés ez nem nekünk való. Egymás vállát átkarolva zokogni egy rommá zúzott raktárban? Na nem.
- Szóval akkor... - Feltépem és gyorsan végigfutom mielőtt felolvasnám neki. A szemem egy kissé kikerekedik. - Hm... - Jillre pillantok és egész halkan kezdek bele. - Az anyukád meghalt. Azt írja, hogy amerikai színésznő volt Lauren Wade, 1949-ben született New York államban. Tizenkilenc évesen járt nálatok, majd Los Angelesben futott be filmes karriert. Ezek szerint harminchét lehetett. Apád szerint alkohol és gyógyszer túladagolás. Van itt egy fénykép is róla. - Nyújtom át neki a fekete fehér képet, amin egy gyönyörű fiatal nő látható.
- Akkor a drog és az alkohol problémád ezek szerint anyai örökség. Nem mintha bármelyikőtöket is hibáztatni akarnálak, de ha tudom, hogy régebben alkohol gondjaid voltak, akkor... nem csodálkoztam volna annyiszor, hogy én hamarabb állok be tőle, mint te.
Jill & Erwan - A múlt visszhangja 600full-lauren-bacall2

Jill & Erwan - A múlt visszhangja 600full-lauren-bacall2

Erwan & Jill

Legszívesebben addig ölelgetném, amíg bírja szusszal, hiszen nagyon fontos nekem, és tudja, hogyan kell segíteni, hogy jobban érezzem magam, még akkor is, ha egyébként rémesen vagyok. Egyelőre még nagyon nem tud feldobni, mert még tudom, hogy van olyasmi is vissza, amit el kell mondanom, talán tényleg azért, hogy minden rendben legyen bennem, hogy tovább tudjak lépni. Halkan sóhajtok és végül csak belekezdek. Még így is rémesek az emlékek, aztán csak csendben hallgatom végig a kis monológot, amit jön.
- Én nem dolgoztam fel, csak... elpakoltam oda, ahol nem gondolok rá, és... a két fejes éppenséggel az elvonóról hoztak el ide. Volt drog is, meg alkohol is szép számmal. - igen, azt tudja, hogy bírom a piát, de a többit nem. Jó eséllyel, ha nincs a két fickó, hiába akartam pár napja még eltörni Eric valamijét, ami miatt tűzgolyóval majdnem telibe kapta a legjobb barátnőmet... akkor is jó eséllyel nekik köszönhető, hogy egyáltalán életben vagyok még. Talán kicsit túlzásba estem, bár nem vagyok az a típus, aki ezt tényleg könnyen beismeri. - De csak azért mondod, mert szerelmes vagy belém, mert barátok vagyunk... nem vagyok olyan erős, csak jól titkolok minden mást. - rántom meg a vállam. Sokkal könnyebb a mostani Jill mögé bújni annak, aki voltam. Lehet, hogy a hernyóból lepke lett, de a hernyó is megmaradt benne valahol, az aki igenis szerette volna, hogy rendes szülei legyenek, rendes gyerekkorral és rendes pasival. De egyszerűbb ágyból, ágyba mászni és csak úgy habzsolni az életet, sokkal egyszerűbb, mert az érzések minden esetben rohadtul fájdalmasak. Egy pillanatra lecsukom a szemem, aztán nagy levegő és végül csak bólintok egyet.
- Jól van, olvasd fel, ki fogom bírni, eddig is kibírtam. A nyafogós kiscsajt meg visszanyomom a mélybe, ahol eddig is volt. - baromi régen nem sírtam már és most sem fogok. Úgy igazán akkor sírtam utoljára, mikor eljöttem otthonról. Az első pár hétben, aztán egyszerűen megszűnt.

Erwan & Jill

- Az nem volt szándékos és különben sem kaptad el a náthámat hál isten. - Igen, az lett volna még csak az igazi balhé. Megbetegíteni álmaim nőjét. Azért a történet kupán vág, mint böllér a borjút, nem mondom. Szóval miután megerőszakolták majdnem megölte a saját apját, úgy hogy ripityára törte a bordáit. Ez egy csöppet durvább, mint a szia valójában félig pasi vagyok, félig meg hal, harmadrészt meg... Nem, ez már másfél és nem is ez a lényeg. - Született texasi. Nálunk vidéken ez egy mindennapos dolog. Ha tudnád, hogy hány ember késeli meg a tavaszi bálon a tulajdon bátyját, mert Margaret Rose most vele csókolózik, pedig előző tavasszal még az öcsikével. Meg amikor vasvillát állítanak az öreg fejébe, mert elitta az örökséget. Hajjaj! Amúgy az, hogy ennyi idő után levelet írt, az nem annak a jele, hogy hiányzol neki, hogy még mindig szeret és hogy megbocsátott? Jó tudom, semmi joga megbocsátani, te vagy az akinek meg kellene bocsátania őneki és különben is dugja fel magának az apai megbocsátását, de ha elolvassuk a levelet, akkor legalább valamivel kárpótoltuk és többé nem tartozol neki semmivel. Egyébként is örülnöd kéne, hogy nem vagy apagyilkos. Egy bordatörés még jelentéktelen semmiség mifelénk. Tudod, a legtöbb nő képtelen feldolgozni, ha az első fiú nem fogadja el a nemet. Droghoz és alkoholhoz fordul és pár éven belül bevégzi egy híd alatt. Erősebb vagy, mint nagyon sokan. Ha Lisa lett volna a helyedben, akkor nem az apám próbálja megölni, hanem saját magát. Tudom, erősnek látszom, de az egész Lisa dolog egy álcából indult. Olyanná vált, amilyen én akartam lenni, csak épp lányban. Önámítás, de a végén önálló életre kelt és most egyenrangú velem. Erősebb vagy nálam. Jóval erősebb, mint szinte bárki a suliban. Nem a képességed tesz azzá, hanem amit átéltél és ahogy megpróbálod feldolgozni. Ha végleg lezárod a múltad ezen részét, akkor te leszel a legerősebb közöttünk.

Erwan & Jill

- Az nem számít, amikor pár hete arcon tüsszentettél? - egy nagyon enyhe mosolyt sikerült kihozni magamból, azt hiszem már ez is több, mint a semmi, és részemről jelenleg nagyon nagy dolog. Tudom, hogy rajta van, hogy oldja a feszültséget és egész jól csinálja, csak nekem most még nem megy az oldódás ezzel a levéllel a padlón nem messze tőlünk.
- Becs szó, nem foglak. Van még itt még pár olyan vacak, amin levezethetem a feszültséget. - meg amúgy is őt azért nem bántanám sosem, annál sokkal fontosabb nekem. Akármi is lesz a levélben, majd máson vezetem le a haragomat, ha mégis kiakadok tőle. Viszont tény, hogy ennél már nem lehet rosszabb kedvem, tehát megpróbálhatom felvázolni neki, hogy mi is a helyzet, vagy egy részét elsőre, aztán majd a többit szépen fokozatosan. Nem hiszem, hogy jó lenne mindent rázúdítani, egyikünknek sem.
- Igen, de egy pillangó nem emlékszik rá, hogy milyen gyerekkora volt és arra sem, amikor az apjának vér csordogált a szájából, mert ripityára törte a bordáit. Azt hittem, hogy meghalt... hogy megöltem tudod? Akármennyire is utáltam, de akkor is rémes érzés volt, főleg úgy, hogy igaza volt. Nem mindenben, de... - újra közelebb húzódom, hogy hozzá bújhassak. Menni fog ez, tovább fogom mondani. Most már elkezdtem, tehát le tudom gyűrni a rossz emlékeket. Kiadom magamból és utána már minden sokkal könnyebb lesz. Kell pár pillanat, mire tényleg megint el tudok kezdeni beszélni és megy a folytatás. - Aztán ott volt az a buli, meg az a srác és hiába mondta apám, hogy nem kellene mennem, én megtettem és... Simon nem igazán ismert nemet... aztán apa még nekem esett, és utána majdnem megöltem. - igen, erősebb lettem tőle, de még most is megremeg a szám, miközben erről beszélek. Nem a legszebb dolog így erősnek lenni, akkor inkább lennék gyenge.

Erwan & Jill

- Azért vicces, hogy most először nyálazlak össze. - Vigyorgok. Igen, ez annyira Lisás! Itt egy komoly helyzet és idiótán vigyorogva megint elviccelem. Hogy miért nem tudok legalább ilyenkor komoly lenni?!
- De csak, ha nem az én fejem kezded püfölni, ha olyan részhez érek. Akkor inkább szólj előtte és mehetünk egy menetet. - Próbálom elütni viccel a dolgot, de ami azt illeti, most hogy eljött a cselekvés pillanata egy csöppet megrettentem. Na nem Jilltől, szerintem tudom kezelni, meg ismerem is. Attól, hogy mi a fene lehet abban a levélben. Ha összeroppan tőle a lány akit szeretek, akkor lepattanok a suliból és vasrudat állítok az apja lábába. Mondjuk ez meg a másik. Ok, hogy utálja, de vajon mit szólna, ha kiderül, hogy összevertem a faterját? Most inkább Lisa bőrében lennék, kevesebb férfias düh és több csajom empátia jó lenne.
- Ha azt vesszük, ennek előnye is volt. Sokkal edzettebb, keményebb lány vagy, mint Lisa. Arról ne is beszéljünk, hogyha ő a vadabb énem, akkor Erwannál mennyivel keményebb lehetsz. Nem az számít, hogy ő mit akar, sőt az, hogy ő mit akar egyáltalán nem számít. Az számít amit te akarsz, meg egy kicsit az is, hogy akik fontosak a számodra azok mit szeretnének. Most el tudnád törni a karját húsz méterről, most sokkal érettebb vagy, mint akkor voltál. És most van aki szeressen és büszke legyen rád. A régi Jill már csak az emlékeidben él és csak annyiban számít, hogy az kellett ahhoz, hogy ilyenné válj. Egy pillangó vajon kesereg azon, hogy báb korában ráléptek, vagy mielőtt bebábozódott volna gusztustalan kukacnak tartották és mindenhonnan elkergették? Egy pillangó szabad és gyönyörű. - Fogalmam sincs, hogy mennyi ragadt meg benne a természetfilmes mondanivalómból. De nem is az számít. Ami számít az az, hogy hiába nem fogom bevallani soha az életben, nekem ő a példaképem. Én, aki fiúként nőttem fel és igyekeztem olyan lenni, mint az apám, Lisaként olyan határozott és céltudatos akarok lenni, mint Jill. Mármint a magam módján persze. Hogy nem vagyok olyan, mint apu az annak köszönhető, hogy ő nyolc általánost végzett és kielégíti a marhatenyésztés én viszont menő fizikusnak vagy mérnöknek készülök.

Erwan & Jill

Muszáj kitombolnom magam, máshogy egyszerűen nem megy, nem lennék képes túl lenni ezen, pedig muszáj lesz. Túl sok régi emlék az, ami egyetlen levéltől elárasztott, és nekem le kell vezetni a feszültséget. Komolyan, még abban sem voltam eddig biztos, hogy az apám életben maradt azok után, amit műveltem vele, de hogy... megpróbáljon megkeresni, az egyszerűen abszurd! Az viszont rengeteget segít, hogy nyugodtan beszél hozzám, miután legalább arra rávettem magam, hogy leüljek mellé. Le tud nyugtatni, mindig is ment neki, még így ebben az alakban se jelent nagy gondot.
- Nem undi. - eresztek meg egy fáradt és annál gyengébb mosolyt, de legalább próbálkozom. Van még pár kisebb karcolás az arcomon, de csak ez az egy kezdett el igazán vérezni is. De a törölgetés segíteni fog, elmúlik és csak a heg marad meg egy ideig, aztán szépen az is semmivé lesz. Fiatal még a bőröm, szépen rendbe jön, a fájdalmat pedig ilyenkor egyáltalán nem érzem. Még csak csípni sem csíp, amikor letörli a kevéske vért.
- Nem tudom... felolvasnád? - vacillálok, hogy talán elégetni lenne jobb, de azután is lehet, hogy felolvasta. Nem tudom, hogy miért írt, és félek, hogy az egésznek valami rossz vége lesz. Még csak azt se tudom, hogy mióta kering már ez a levél a világban, hogy megpróbáljon megtalálni. Nem néztem a dátumot sem, ami egyébként jó fél éves, szóval nem mai darab a kis iromány. Aztán csak rá pillantok, miután hagytam egy kicsit, hogy csak csendben magához húzzon. Ez most jól esik és kell is. Nagy levegőt veszek végül és kicsit elhúzódom, hogy rendesen a szemébe nézhessek, legalább időnként. - Azt hiszem a felesleges energiáimat már levezettem. - a boksz se rossz, de egy romhalmaz lett a raktárból, szóval arra már nem lesz szükség. De egyáltalán hogy kéne belekezdenem az egészbe? Az elején, vagy valahol a közepén, vagy mondjam el a végét és az is elég?
- Apa... nem jó ember. Ezért nem tudom minek írt. Ő azt várta, hogy mindig otthon ülök, hogy nem leszek olyan, mint anya. Sose ismertem, elment a születésem után, mert csak nyaralt Írországban és... azt hiszem apa nem akarta, hogy hasonlítsak rá. Sose voltak szép ruháim, nem járhattam bulizni... semmit. És én akartam, és kiszöktem párszor, aminek meg is lett az eredménye. Elég nagyokat tudott ütni... - nem vert meg sokszor, de épp elégszer ahhoz, hogy még ha nagyon koncentrálok érezzem az ütéseinek erejét. - De volt, hogy csak bezárt a szobámba egy időre. Ezt értsd szó szerint, hogy csak wc-re mehettem ki. Gyűlölöm! - és ez csak a hab a tortán, azt hiszem ezt a tekintetemből is láthatja, de egyszerre nem megy, nem tudom gyorsan ledarálni az egészet.

Erwan & Jill

- De hisz te vérzel! Bocsi, egy kicsit undi lesz, de jobbat nem tudok. A nyál tisztít, a medve is nyalogatja a bocsait. - Azzal előveszek egy papír zsebkendőt a zsebemből és végighúzom rajta a nyelvem. Így kellően nedves lesz. Most ezzel a nedves zsepivel állok neki törölgetni Jill homlokát. - Ezt jól elkapta valami szilánk. Nem ment bele, ha jól látom és nagyon fel se szakadt, de a fejsérülések akkor is tudnak vérezni, ha csak felületiek. - Dallamos, lágy hangon beszélek, ezzel próbálom végképp megnyugtatni. Még szerencse, hogy nem kell összevarrni. Akkor most Jill itt ücsörögne Erwan nadrágjában és keresztöltésekkel virágot hímezne a sebre vagy mi? Nem vagyok egy ápolónő alkat.
- Akarod, hogy felolvassam neked? Vagy apró darabokra téphetem és meg is ehetem. - Mosolygok rá és átkarolva közelebb vonom magamhoz. Most nem a pasi vagyok, aki szerelmes, hanem a két énem együtt. Leginkább tényleg olyan idősebb bátyus, aki a kis húgát próbálja vigasztalni. Sosem volt vértestvérem, így fogalmam sincs milyen egy igazi testvéri kapcsolat, de valami ilyesmi lehet. - De ülhetek némán és támogathatlak amíg elolvasod. Más ötletem nincs. - Ez mondjuk egy kicsit le is hangol. Itt ül, fejét a vállamra hajtja, szerelmes vagyok belé, szenvedek, hogy szenvedni látom és fogalmam sincs, hogy mi baja van. - Akarsz beszélni róla? Mondtad, hogy egyszer elmeséled a múltad. Szerintem ennél rosszabbul nem lennél tőle. - Persze én honnan is tudhatnám? Ebben a hónapban egyedül akkor voltam magam alatt amikor kifogyott a szemceruzám. - De akár bokszolhatunk is. Szerintem ez az egyetlen Erwanhoz illő sport. A labdajátékot csak Lisa szereti.

Erwan & Jill

Tudom valahol mélyen, hogy nem ez a megoldás, nem agresszívan kell a dolgokhoz állni, de ha egyszer nem vagyok most másra képes?! Muszáj lenyugodnom és csak így tudok. Ez még mindig jobb, mintha saját magamnak okoznék sérüléseket, vagy is ennél nagyobbakat, mert az apró vágások már megvannak több helyen is. Akad amiből enyhén a fér is kiserken, de ennyi, nem olyan vészes, ezek viszonylag gyorsan rendbe jönnek majd, én viszont úgy érzem, hogy ettől nekem jobba lesz. Csak akkor akadok meg egy pillanatra, amikor hallom, hogy nyílik az ajtó. Hátranézek, de egyelőre nem teszek semmit. Ismer, tudja, hogy ilyenkor először le kell higgadnom és elég távol van ahhoz, hogy tudjam neki nem lesz semmi baja. Ez a lényeg igaz? Akkor nyugodtan tehetem azt, ami jól esik, mert azt nem szeretném, ha másnak ártanék vele. Még percek telnek el, mire sikerül annyit aprítanom, hogy képes legyek végre leállni. Fáradtan huppanok le mellé a fal tövébe, és először csak szótlanul a vállára hajtom a fejem. Idegesen törlöm meg az arcomat, ahogy érzem a vékony patakban elfelé induló vércsíkot valahonnan a homlokom tájáról. Ez már zavar, a többi nem vészes. Nem hoztam magammal semmit, amivel ezt le lehetne kezelni, de most nem is számít, nem is akarom, elér a ruhám ujjával nagyjából letörölni, és majd szépen rendben lesz. Újabb percek telnek el mire végre a légzésem is nagyjából csendesedik, de a fejem még mindig a vállán.
- Az apám írt... az apám levelet írt. Nem tudom, hogy a fenébe talált meg, hogy egyáltalán miért küldték tovább a levelet, akik ismernek, de egyszerűen... nem volt joga hozzá! Nem volt joga! - muszáj az utolsó pár szót szűrni a fogaim között, mert ha hagynám, hogy úgy jöjjenek ki, ahogy akarnak, abból tuti biztos, hogy minimum kiabálás lenne, és nem akarom kinyiffantani szegény Erwan dobhártyáját.

Nyílik az ajtó és belép rajta Erwan. Nem az öltönyös okostojás, hanem a farmeres, fekete bőrdzsekis, napszemcsis "szépfiú". Az a vásárlás határozottan jót tett nekem, a Lisában tomboló örök rocker energiát szabadjára engedte a fiú énemben is. Már csak egy nadrágkosztüm kellene vagy egy elegáns kisestélyi báli kesztyűkkel és akkor minden aspektusom le van fedve. De azt ugyan lesheti bárki is, hogy az énem szabadabbik fele estélyibe vagy formális ruhába öltözzön. Jillt láttam már ilyennek, ilyenkor az a leghatékonyabb gyógymód, ha felhúzott térdekkel leülök a fal tövébe és csendben maradok. Érzi, hogy nincs egyedül, még sincs rákényszerítve, hogy beszéljen róla vagy tudomásul vegye a jelenlétem. Előbb utóbb vége szakad a tombolásának és vagy elmondja, hogy mi a baj vagy nem. Látom ugyan a földön a levelet felbontatlanul és tudom, hogy az borította ki ennyire, de eszemben sincs akár csak egy ujjal is hozzányúlni. Majd időben megtudok róla mindent amit kell, ha meg akarja velem beszélni. Addig sem vagyok az apja, hogy számon kérjem rajta miért rombol ilyen vadul.
Egyedül az jelenti a problémám, amin agyalok, hogy a fiúra vágyik majd, aki szerelmes belé, vagy a lányra, aki a legjobb barátnője? Ez a jó bennem, mindig van választási lehetőség. És amióta tudja a titkom megvan neki ez az esély a választásra. Csak ülök mosolyogva a földön és szótlanul nézem ahogy sorra robbannak a ládák. Micsoda erő lakik benne!

Erwan & Jill

Nem, nem és nem! Azt mondták, hogy erre semmi esély sincs, azt mondták, hogy nem fogják kiadni, hogy itt vagyok semmiképp! Akkor pedig az, hogy lehet, hogy levelet kapok az... apámtól? Mégis hogy a fenébe van erre bármennyi esély is? Nem kellene tudnia, hogy itt vagyok. Oké, nem is tudta, az a buta Marcy a hibás. Képes volt utánam küldeni a levelet. Tele van bélyeggel, ha jól sejtem sok felé járt, mire eltalált ide. Pedig elég lett volna visszaküldeni és kész! Szét kéne tépnem és kész, nem akarom elolvasni, eszem ágában sincs! Mégsem megy, pedig tényleg nem akarom elolvasni. Egyáltalán nem érdekel, hogy mit ír benne, és nem is számít már ennyi idő távlatából. Vissza kellene küldenem, apró darabokra tépve, hogy tudja, hogy nem olvastam el, de először le kell vezetnem a feszültséget, arra pedig semmi sem jobb, mint hogy kisit aprítok az itteni berendezésen. Az a jó ebben a raktárban, hogy nem túl ritkán jár erre rajtam kívül más. Persze Lisa tudja, hogy ez a "tomboló termem", de rajta kívül más nem, neki pedig nem szóltam. Bár mintha megbeszéltük volna, hogy együtt ebédelünk, de majd kajál mással. Nem is tudom már, hogy az ma volt, vagy egy másik nap. Nem tudom, most nem is érdekel!
A levél valahol a fal mellett hever a földön, én pedig sorban megyek végig és töröm össze a felesleges lomokat, egyre kisebb darabokra. Már van pár vágás az arcomon és a karomon is, de az sem érdekel. Nem is érzem, hogy fájna, biztosan annyira felületes vágásokról van szó, vagy egyszerűen túl sok minden tombol most bennem ahhoz, hogy még ezt az információt is képes legyen feldolgozni az agyam. Kintről is csak annyit hallani, hogy időnként reccsen valami, vagy leesik a földre, de ez egy kihalt folyosó szakasz, nem szoktak nagy tömegek erre mászkálni, és ha valaki benyit úgyis gyorsan rá fog jönni, hogy jobb, ha inkább szépen odébb áll, mert nem vagyok beszélgetés hangulatban.

Tárgy: Re: Jill & Erwan - A múlt visszhangja