Sylvie & Liam

Tárgy: Re: Sylvie & Liam Szomb. 23 Aug. - 20:35

Sylvie & Liam

Valahol a semmiben

- Kifogunk innen jutni, csak… csak időkérdése, muszáj, hogy megtaláljanak minket! – ennek az egésznek az elején még próbáltam pozitívan gondolkodni, hogy majd pár napon belül eljönnek értünk, de… de nem. Már talán több, mint egy hónapja, hogy itt vagyunk, és mégsem láttam még egyetlen közeledő hajót sem, egyetlen apró kis jelet sem, hogy itt lennének valahol a közelben a mieink. Már biztos észrevették, hogy vissza kellett volna érnünk, nem létezik, hogy ne keressenek minket. Nem vagyunk egyedül ezen a szigeten, ez már biztos, és nagyon is aggasztó a tény, hogy össze vagyunk zárva jó néhány őrülttel, akiket kitudja mit tart vissza attól, hogy nyíltan ránk támadjanak. Náluk van minden aduász, hiszen nekik van képességük, nekünk pedig nem működnek.
- Hát ez az, hogy szinte semmit sem tudunk, és esélyünk sincsen megtudni bármit is. – elég veszélyes hely ez, már az is kész csoda, hogy eddig megúsztuk mindenféle komolyabb incidens nélkül, hiszen lássuk be, hogy elég sok minden van itt, ami elkerült minket. Az éhezés és a kiszáradás, az ellenséges mutáns, vagyok mutánsok, akik a szigetet lakják, és szerencsére eddig komolyabb vihar sem tombolt a minket rabul ejtő sziget felett, úgyhogy összességében megúsztuk a komolyabb dolgokat. Viszont van egy olyan érzésem, hogy ezt nem csak magunknak köszönhetjük. Mintha így akarnák.
- Mutánskísérletek? Nem is tudom…. hallottam már ilyenről, de azokat nem emberek csinálnák inkább? Egy mutánsnak miért jó az, ha egy másik mutánson kísérletezget? Mert nagyon úgy tűnik, hogy ez az Angyal nevű valaki mutáns. Csakis egy mutáns lehet képes így kijátszani ellenünk mindent. – hallottam már olyanról, hogy mutánskísérletek, és sajnos el is tudom őket képzelni. Azonban mi haszna egy mutánsnak abból, ha arra keres választ, amit már amúgy is tud? Fogalmam sincsen, hogy mégis mi a fenét akarnak tőlünk, de sajnos Sylvie-nek igaza lehet abban, hogy nem véletlen fordult ellenünk minden. Túl sok véletlen egybeesés lenne az.
- Akkor ebben egyetértünk. Fura, hogy olyan dolgok hiányoznak, amikről soha nem tudtam volna elképzelni, hogy így hiányoznak majd valaha is. – hiányzik a suli, hiányoznak a többiek, a tanárok, az X-Menek, az alapítók. Hiányzik anyám, hiányzik Lari, de a legeslegjobban Scarlett hiányzik. Az ember ilyenkor átértékel magában dolgokat, rágódik a múlton, lepörgeti újra és újra a fejében, hogy mi történhetett volna akkor, ha másként dönt. Nem bocsátottam meg az anyámnak, nem tudok, hiába értem meg azt, amit tett, de hiányzik nekem akkor is. Az anyám, felnevelt és akármit is tett, engem akart vele védeni, arról már nem is beszélve, hogy így találkozhattam Scarlettel. Márpedig ő érte megérte mindez.
- Igen, ha már a világ legnagyobb koponyája se képes rá, akkor… akkor szarban vagyunk. – nem veszem rossz néven azt, amit mondott. Bízom Scarlettben, tudom, hogy mire képes, de a professzor a Cerebro segítségével a képességét a maximumnál is jobban kamatoztathatja, és ha se ő, se Scarlett nem képesek ránk akadni… nos talán el kéne gondolkodni azon, hogy mi lesz, ha nem jön erősítés? Muszáj lesz valami vésztervet kieszelnünk, bármennyire is nem áll rá erre a szívünk. Sok ideje már, hogy partot értünk, talán még többen is érzem, mint valójában. Hinnünk kell abban, hogy jönnek, de… de nem ártana azért felkészülni, hogy csalódunk esetleg.
- Igen, nem hinném, hogy bárki képes lefedni egy szigetet a képességével. – rázom meg a fejemet, egyetértésem jelét adva ezzel. Hallottam, hogy van a suliban egy srác, akinek ez a képessége, de ő sem képes lefedni egy nagyobb helyet, nemhogy egy szigetet! Talán valami gép felerősítheti egy mutáns képességét, mint a Cerebro a prof esetében, de… de én is inkább arra tippelnék, hogy valami remekül összerakott masina az, ami blokkolja a képességünket, és láthatatlan falat von a külvilág és közénk.
- Miért, ennyire… kellemetlen lenne? – kérdezek a képességére rá. Nem hinném, hogy bármiféle elváltozással járna, mint mondjuk Bestiának, de azért sejtem, hogy még így sem valami kellemes, ha így beszél róla.

Tárgy: Re: Sylvie & Liam Pént. 22 Aug. - 12:22

Liam & Sylvie

- Én sem terveztem, hogy feldobom a pacskert.
Felelem rögtön, tény és való, hogy nem vagyok túl optimista a helyzetünket illetően, de lehetőség szerint nem szeretnék meghalni. Azért, túlságosan fiatal vagyok én még ahhoz, hogy bármiféle ilyesmi történjen velem, meg ha már meghalok, legalább azért történjen, mert hülye voltam, és nem tudtam kikeveredni a szorult helyzetemből, nem pedig azért, mert pár idióta szórakozni vágyott velünk. Ezt valahogy nem bírom feldolgozni.
- Fogalmam sincs, ki tudja, mekkora ez a sziget, esélytelen szerintem, hogy csak így találomra elinduljunk, és megleljük a nyomát.
Sóhajtok fel kelletlenül, nem szeretem, ha egy helyzettel képtelen vagyok bármit is kezdeni, de most sajnos így van. Nem mintha mindent meg tudnék oldani, de tartom magam annyira kreatívnak, hogy kell információk ismeretében feltaláljam magam.
Chadről ugyan nem beszélünk tovább, de attól még körülötte forognak a gondolataim. Nem sok mindenki van, akiért valóban aggódnék, de ő pont ilyen személy. Bízom benne, hogy tényleg csak elkóválygott valamerre, esetleg már le is bratyizott a szamurájjal, kinézném belőle azt is.
- Ha engem kérdezel, nem véletlen, hogy ellenünk van, nyilván az az Angyal, akit emlegetett a szamuráj, így akarja… ki tudja, mik zajlanak itt a háttérben. Én még mutánskísérleteket is kinézek belőlük a templomban történtek után. Persze, ez nagyon drasztikus dolog lenne, és számunkra határozottan nem épp kellemes hír, de ha jó szándékúak lennének velünk szemben, elengedtek volna minket.
Szusszanok egyet, én nem szoktam ám egyhuzamban ilyen sokat beszélni, de ez most nem épp hétköznapi helyzet és környezet.
- Én sem akarok, maximum azt a hajót, amivel elvisznek innen minket. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog hiányozni a suli, még a képességemet is inkább birtoklom, minthogy itt teljenek a napok tehetetlenségben.
Húzom el a számat végül, nagyon nincs ínyemre ez az egész, ráadásul, ha valaki komolyabban megsérülne, és nem szánná meg a szamuráj, akkor valószínűleg nem tudnánk megmenteni. Erre azonban jobb nem gondolni, mert nagyon rosszul kezdem érezni magam tőle.
- Az még hagyján, hogy a barátnőd nem képes rá, de a jelek szerint a professzor sem, az meg már tényleg nagyon gázos.
Nem szeretném ledegradálni én a barátnőjét, azt sem tudom, ki az, de ilyen tekintetben a szememben a professzor legleglegleg, szóval nem hiszem, hogy bárki is jobb lehetne nála.
- Szerintem is ugyanaz akadályozza a képességeket mindkét irányban, és fogalmam sincs, hogy mi lehet ennyire erős. Mármint, ugye van a sima képességblokkolás, de annak is van általában hatásköre, és azon kívül működnek a dolgok. Talán valami erőtérféleség lehet, passzolom.
Csóválom meg végül a fejem, mert jobb ötletem nincs, és talán értelme sincs találgatni, talán megtudjuk majd, de én akkor sem esnék kétségbe, ha ezen bizonyosság nélkül kellene elhagynunk a szigetet.
- Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de hiányzik a képességem…
Fogalmam sincs, miért pont Liam-nek mondom ezt, azt sem tudom, hogy képben van-e a képességemet illetően, szerintem nincsen… maximum a szavaimból sejtheti, hogy alapesetben nem vagyok annyira oda érte.

//Bocsiiiii, hogy ilyen sokáig tartott. Sad

//

Tárgy: Re: Sylvie & Liam Pént. 1 Aug. - 21:55

Sylvie & Liam

Valahol a semmiben

- Aha, gyorsabb, de ilyen még egyszer nem fordulhat elő, azért jó lenne élve kijutni innen. – talán nem lepek meg senkit sem azzal, ha elárulom, hogy nem itt tervezem feldobni a bakancsot. Élve akarom magam mögött hagyni ezt a szigetet. Valahogy kifogunk innen jutni, ebben biztos vagyok, csak még azt nem tudom, hogy ez miként is fog megtörténni. Szerintem mindannyiunkkal történtek már megrázó dolgok, mindannyiunk volt már olyan helyzetben, ahonnét… abban a pillanatban nem látott kiutat. Ez is egy olyan helyzet most. Nem látunk kiutat, egyre elkeseredettebben várjuk azt a hajót, ami majd feltűnik a horizonton mikor végre ránk lelnek. Aztán majd pár hónap múlva már erre is úgy gondolunk vissza, mint egy… próbára, vagy valami hasonlóra. Egy keményebb időszakként fogunk rá emlékezni a sok közül.
- De ha meg is indulnánk, akkor merre keresnénk? Az a szamuráj igazán adhatott volna legalább egy térképet, vagy valami irányt, hogy menjünk arra és ott nézzünk körül. – de nem, csak simán keressük meg a Forrást, mert attól nekünk majd olyan sokkal jobb lesz. Akár annak is van esélye, hogy a fickó megvolt kattanva igaz? Elvégre egy elég eldugott szigeten dekkol ki tudja milyen alakokkal körbevéve. És egy nem éppen japán templomban parádézik szamurájnak öltözve. Tudom, hogy ez azért kicsit komolyabb, de ez az egész helyzet… kétségbeejtő, de azért valahol mégiscsak nevetséges.
Nem nagyon tartom jó ötletnek azt, hogy Chad eltűnését erőltessem. Nyilván bántja a dolog, talán jobban is, mint azt kimutatja, én meg vagyok annyira… tapintatos, azt hiszem ez a megfelelő szó, hogy ne erőltessem a dolgot. Meglesz, ebben biztos vagyok, de ha még ezt el is kezdeném bizonygatni, azzal talán csak a helyzeten rontanék. Ha azt mondod, hogy minden rendben lesz, akkor nagy általánosságban elszabadul a pokol és minden rosszra fordul, főleg ha ezt hajótöröttként mondod többedmagaddal, akiket szamurájok meg még a jó ég tudja kik vesznek körül.
-Ez az egész hely nagyon ellenünk van mondjuk… ahhoz képest azért elég jól megvagyunk. – még néhány hónap ezen a szigeten, és talán be is csavarodnék annyira, hogy még a kavicsokban is halálos fenyegetést lássak. Bár azt már most kitudom nézni ebből a helyből, hogy tele van mindenféle veszélyesebb állattal… a legrosszabbra kell számítani, akkor nem érhet igazán nagy meglepetés. Legalábbis én így vagyok ezzel, másnak könnyebb optimistának lenni, de… ahhoz nagyon annak kell lenni, hogy valaki ebben a helyzetben tudjon találni valami kapaszkodót a jóhoz. Talán még bolondnak is el lehetne könyvelni.
- Igen, a szamuráj megmentette az életem. Fura, mert mi oka volt rá? – semmi. Igazából nem is ezen kéne, hogy járjon az agyam, sokkalta inkább azon, hogy élek és ugrálnom kéne még hozzá örömömben, de … de nem megy. Így egyedül még az életben maradás sem valami boldogító dolog. Aztán még ott van az is, hogy kicsit olyan érzésem van, mintha tartoznék a fickónak. Nyilván tartozok is neki, hiszen mégiscsak megmentett engem, de attól még… mindegy, remélem soha az életben nem kell látnom többet, csak ha nagy baj van, és hoz még abból a spéci vérből, azért kemény helyzetekben jól jöhet az még.
- Igen, igazad van, normális esetben már rég be kellett volna futnunk a hajóval. Soha életemben nem akarok ezután hajót látni. – talán ezzel vannak még egy páran így rajtam kívül. Úgy volt, hogy ez egy remek kis nyaralás lett, aztán végül Scarlett nem jött el, majd az istenverte a hajó is elsüllyedt, mi meg itt ragadtunk kitudja milyen hosszú időre.
- A barátnőm képes megtalálni embereket. Ha ő nem talált meg itt engem, akkor… akkor valaminek blokkolnia kell az erejét. Talán az, ami minket is megfoszt a képességünktől. – sőt, valószínű, hogy valami ilyesmi lehet a dologban. Nem tudom elképzelni, hogy ne keresett volna, és ha ő nem tudott megtalálni, akkor… akkor talán senki nem fog. – És ha már a professzornak sem megy… akkor tényleg valami nagyon nagy galiba van. – csóválom meg kicsit lemondóan a fejemet.

Tárgy: Re: Sylvie & Liam Szer. 30 Júl. - 10:48

Liam & Sylvie

- Én tökre megértem, az legalább gyorsabb módja a halálnak.
Bólintok, nem is hibáztatom érte, szerintem én is ezt tettem volna, ha belső vérzésem van. Nekem ott sem esett bajom a nagy ijedtségen kívül. Rendkívül jellemző rám, hogy nem is ott sérültem meg, hanem mikor kóvályogtam az erdőben, hogy valami gyógynövényt keressek, hogy Nique ne égjen meg. Erre először a bokám ficamodott ki, aztán bevertem a fejem egy kőbe, mert Scott kirántotta a lábam. Máig nem értem, hogy fajult el ennyire a dolog közöttünk. Mindenesetre most kár ezen rágódnom.
- Ami engem illett, én nagyon szívesen keresném, de valahogy senkin nem látom, hogy annyira megindulna. Szó nélkül pedig nekünk diákoknak elég gáz elindulni még szerintem is.
Ettől függetlenül én még meg is tenném, de nem mindenki tojik a szabályokra az itteniek közül, szóval így jártam. Az meg már a dolgok másik része, hogy ez a Forrás és Angyal dolog annyira homályos, hogy csak na, ennyi alapján gőzünk sincs róla, hogy merre kéne egyáltalán elindulni.
- Igen, ő, nem láttam, amióta kisodródtunk a szigetre. Ami nem jelenti azt, hogy eltűnt, de… szerintem ő is tudni akarná, hogy jól vagyok-e, szóval gyanítom, hogy valami nem okés vele.
Hiába, Chad azon kevesek közé tartozik, akiket a barátaimnak tartok, következésképp nagyon is aggódom érte. Épp ennek szól a gondterhelt sóhajom is, Liam találgatására csak bólogatok, és a házépítésre még el is mosolyodom.
- Ez utóbbi rá vallana.
Teszem hozzá gyorsan, én nem tartom vérszegénynek a poént, s ugyanakkor nem is szeretnék emiatt nyafogni egész nap, eleget rágom miatta a kefét egymagamban.
- Elég ciki lenne, az egyszer biztos.
Nem is a kő készített ki, hanem Scott, de ezt mégsem mondhatom, egyszerűbb és komplikáció mentesebb, ha nem híresztelem a dolgot. Főleg úgy, hogy tettem bőven érte, hogy így alakuljon, nem mintha mentegetni akarnám az alól, amit művelt, mert szerintem rendkívül aljas dolog volt, de valahol meg tudom érteni. Be kellett fognia a számat, kétségkívül sikerült neki.
- Igen, az biztos, hogy nagy szerencse.
Mostanra már nem is tudom, mit kezdenék a szöszi nélkül. Eleinte nagyon rühelltem az éjszakai sikoltozását, aztán megpróbáltam megérteni, végül mindketten kitárulkoztunk. Rendkívül fájó pont, s párhuzam az életünkben, hogy mindketten annak a halálát okoztuk, aki a legfontosabb volt nekünk. Ez olyan összekovácsoló erő, amivel szerintem semmi sem vetekedhet.
- Inkább egy kis vér, mint az elvérzés. Örülök neki, hogy rendbe hozott, mert egy belső vérzéssel itt még Nique sem tudta volna felvenni a harcot.
Bármennyire is talpraesett a szobatársnőm, azért ehhez már komoly szaktudás kellene, steril eszközök, műtő…
- Biztosan keresnek. Vagyis, gondolom már haza kellett volna érnünk, és ez gyanús. Emellett, ha a professzor csak megpróbált ránk nézni akár egyszer is, tudnia kellene, hogy valami nem stimmel.
Mindazonáltal, elég zavarónak tartom, hogy még nem találtak meg minket, elvégre, elég erős mutánsok is vannak a köreinkben, csak megvolna az eszközük arra, hogy megszüntessék ezt a valamit, ami miatt nincs meg a képességünk.
- De… nem tudok szabadulni a gondolattól, hogyha keresnének, már meg kellett volna, hogy találjanak minket.
Vakarom meg kissé gondterhelten a tarkómat.

Tárgy: Re: Sylvie & Liam Vas. 27 Júl. - 20:37

Sylvie & Liam

Valahol a semmiben

- Hősies, de nagy baromság volt, csak én… semmi kedvem nem volt elvérezni, úgyhogy gondoltam, akkor inkább zuhanok, de nem jött be. Szerencsére. – hála szamuráj maszkos barátunknak. – Igen, lehet, hogy csak átverés volt, de… de mi van, ha nem? A Forrás, meg ez az Angyal… mintha tűt keresnénk a szénakazalban, már ha egyáltalán keresnénk. – én neki állnék keresni, ha legalább lenne valami paraméter, vagy akármi, hogy keresd arra az irányba. Én ennyivel is beérném, de nem, csak keressük meg és kész. Persze, tudom én, hogy egy rossz szavam sem lehet, mert végülis megmentett engem a fickó azzal a fiola vérrel, de attól még zabos vagyok rá. Én úgy voltam vele, hogy akármi is történik azon a pallón én feláldozható elemmé váltam, és ha önzőség az, hogy gyors halált akartam a lassú helyett, akkor igazán felfordulhat az a szamuráj. Igaza van Sylvie-nek, lehet, hogy csak átverés volt és szórakoztak velünk, de a helyzetünkben minden komolyan kell vennünk és csúnyán elhasaltunk a hülyeségem miatt, úgyhogy… bűntudatom van, és igazán jól tudom magamat emészteni az ilyeneket miatt.
- Azt láttam, hogy Nique-vel jóban vagytok, és… Chad tűnt el igaz? – még régebben mondta, mikor Dave-t próbáltuk megmenteni. A srácot névről ismerem már, Scarlett említette őt, de ha láttam is, akkor nem tudtam, hogy ő volt. – Biztos nincs semmi baja, csak felderít, vagy… hosszú távra tervez és a fákra épít házakat. – ez valami nagyon vérszegény vicc akart lenni, de végülis jobb, mintha azt mondanám, hogy Chad eltűnt, kész dolgozd fel. Nem is hiszem, hogy így lenne, biztos megvan valahol, és csak elkerülték egymást, nem hinném, hogy bajba került volna, legalábbis annál nagyobb bajba, mint amibe amúgyis vagyunk.
- Akkor jó, nehogy már egy kő készítsen ki, nem? – itt vagyunk hajótöröttek egy lakatlan szigeten, szerintem senki nem egy kő által akarja magát kiütni, szóval… vigyáznunk kell magunkra, bár ezt mondani könnyű. – Még szerencse, hogy Nique otthon van ebben, az én fejem is neki köszönhetően jött rendbe. – bizony, oltári nagy szerencse, hogy van köztünk, aki konyít a dologhoz, mert ahogy elnézem a többségünk ebből a szempontból elég laikus. Sikerült némi kötszert is találni, úgyhogy kész kis kórházat tudunk működtetni. Legalábbis egy darabig, aztán a tartalékaink is elfogynak és mehetünk megint keresni.
- Aha, jobban érzem magamat, ha újra találkozunk a fickóval lehet, hogy kérek is még belőle. – mondom mosolyogva, ahogy aprókat bólintok hozzá. – Csak az íze volt rémesen rossz, meg hát… az életemből annyira nem hiányzott az, hogy vért igyak, de a szükség nagy úr. – mondom, amint aprót rántok a vállamon. Éppen ezért is hiszem azt, hogy nem volt kamu az, amit a szamuráj mondott. Nekem is segített azzal a valamivel, pedig nem igazán volt rá oka, szóval akkor miért hazudott volna?
-Szerinted keresnek már minket? – más sem jár a fejemben, csakhogy mit csinálnak azok, akik nincsenek itt.

Tárgy: Re: Sylvie & Liam Vas. 27 Júl. - 12:34

Liam & Sylvie

A homokba kezdek rajzolgatni, szokásommá vált az elmúlt napokban, egyszerűen többnyire annyira unatkozom, hogy félek, megesz lassan a penész. Nem mondom, hogy minden napnak olyasminek kellene lenni, mint ami a szamurájos eset volt, vagy ami mondjuk Scott-tal történt, de ennél azért lehetne kicsit mozgalmasabb, lévén nem lakatlan szigeten vagyunk, mint ahogy azt már volt szerencsénk kideríteni.
Azért mérhetetlenül hálás vagyok, hogy eloltja a cigit, ugyan azzal nincs gondom, ha valaki szívja, csak szagolnom ne kelljen, mert nem bírom a szagát, facsarja az orromat. Most még annak érdekében sem szólok, hogy ne szennyezze a tengert, kicsit én is zabos vagyok a körülményeinkre, úgyhogy letojom, hogy egy csikkel több, vagy kevesebb, persze, ha mindenki így gondolkodik, előbb-utóbb elpusztítjuk a Földet, de most nem épp ez volt a legnagyobb problémánk.
- Bűntudatod? Szerintem ne legyen, nem hiszem, hogy bárki haragudna rád, már ha a történtek miatt van. Szerintem inkább hősies volt, hogy magadra vállaltad az elsőbbséget. Más kérdés, hogy nem jól jöttek ki így a dolgok, de fölösleges ezen rágódnod, az is lehet, hogy csak átverés volt, és senki sem kapta volna vissza a képességét, csak szórakoznak velünk.
Fejtem ki a véleményem kicsit talán hosszabban, mint terveztem. Arra, hogy hiányzik valami nagyon fontos, elönt az a rossz érzés, hogy basszus, nekem nem, úgy értem, Ethan hiányzik, de nem úgy, ahogy neki az az illető. Köztünk nincs semmi olyasmi, csak… kerülgetjük egymást, vagyis ő engem, de gőzöm sincs, hogy hány vasat tart egyszerre a tűzben, hallottam már róla bőven rosszakat. Ettől függetlenül a valahol bennem mélyen eltemetett romantikus leányzó bízik benne, hogy talán, lehetne valami értékes ebből az egészből. Ebből szoktak a nagy pofára esések lenni.
- A számomra legfontosabbak itt vannak, egyébként. Bár az egyiküket a süllyedés óta nem láttam miatta aggódom.
Sóhajtok fel mélyen, és csak remélni tudom, hogy az a lökött elveszett valahol az erdőben, de nincs baja.
- Megvagyok, vagyis, már jobban, Nique összerakott. Elestem, és beütöttem a fejemet egy kőbe, kicsit szerencsétlen tudok lenni, ha esésekről van szó… Mindenesetre, már nincs gáz.
Nem fogom Scottnak rossz hírét kelteni, még akkor sem, ha tulajdonképpen ő okozta sérülésemet, azóta eljutottam oda, hogy megérdemeltem, nincs jogom panaszkodni miatta.
- És téged teljesen rendbe rakott az a lötyi?
Látom én, hogy fizikailag úgy tűnik, jól van, de azért inkább biztosra megyek.

Tárgy: Re: Sylvie & Liam Szomb. 26 Júl. - 17:45

Sylvie & Liam

Valahol a semmiben

Ki kell jutnunk innen valahogy és eddig a legjobb nyomunk ez a forrás valami, amit emlegetett az a szamuráj maszkos fickó. Nem tudjuk mi az és hogy hol van, de ez a legjobb nyomunk. Én neki állnék keresni, akár egyedül is, csak fogalmam sincsen, hogy hol kéne elkezdjem és merre. Ami azért fontos lenne, mert a történtek után rájöttem, hogy sokkal óvatosabbnak kéne lennem, mert kis híján feldobtam a bakancsomat nemrég. Előtte meg egy kötél ütött le. A kettő között pedig egy mutáns akart megsütni. Úgyhogy se mentálisan, se fizikailag nem vagyok a toppon, de azért nem panaszkodom, van aki rosszabbul járt nálam, úgyhogy én még nagyon szerencsés vagyok. Mégis itt ülök egymagamban és azzal szórakoztatom magamat, hogy kiszámolom milyen időközönként önt ki a víz a partra. Elég röhejes, de mégis mit csináljak? Nem tudom merre menjek, hogy mit is keressek pontosan és… egyáltalán mit tudunk? Merthogy mit nem, na azt estig tudnám sorolni. Angyal meg Forrás. Kösz szépen, mit kezdjünk ezzel? Nagyon úgy hangzott, mintha ennél a Forrásnál lenne az Angyal nevű valaki, akit jól ki kell csinálnunk, hogy elmehessünk innen. Vagy nem. Legalább valamelyikünk képessége meglenne. Tudom én, hogy van, aki örül ennek, mert a képessége nem valami előnyös, vagy bármi, de én nem tartozom közéjük. Nem használom gyakran, de… de kevesebbnek érzem magam nélküle. Nem tudom, hogy mennyire normális az, hogy így érzek, de azt hiszem nem nagyon zavarna ha bolondnak bélyegezne bárki is ebben a helyzetben. Csoda, hogy eddig egyikünk sem kattant még meg. Josie mondjuk igen, de vele amúgy is komoly gondok vannak szerintem, ha képes volt még ide is drogot hozni magával. Mondjuk azért őt is meglehet érteni. Sokkal könnyebb valami elképzelt földi paradicsomnak látni ezt a helyet, mint börtönnek. Mert én annak látom, csak rácsok helyett víz van körülöttünk. Meg talán tágasabb terünk a mozgásra, de mit érünk vele? Semmit. Talán ezért is jöttem el a tömegtől, legalábbis részben mindenképpen. Kicsit magamra maradni a démonjaimmal, ami megtörtént, és nem volt jó ötlet. De visszamenni meg nem akarok, mert… nehezen nézzek bárki szemébe, mikor én szúrtam el azt, hogy közelebb kerüljünk a meneküléshez. Oké, talán nem ezen fog múlni, de attól még rossz érzés és kész. Még az a fickó is mondta, hogy így nehezebb dolgunk lesz.
Az ismerős hang hallatán nyitom ki a szememet és ülök fel a homokban, hogy aztán észre is vegyem a mellém leülő Sylvie-t. – Szia! – egy féloldalas mosollyal köszöntöm, és gyorsan el is nyomom a homokban cigit. Nem mindenki szereti a füstjét, úgyhogy inkább elnyomom. A víz pedig csak vigye magával a csikket, megérdemli, hogy szennyezzük, azok után, hogy így kibabrált velünk. Tudom, hogy a vihar hibája a hajó elsüllyedése, de nem érdekel, egyszerűbb ráfogni valami értelmetlenre a dolgot. Az meg egy pillanatra sem merül fel bennem, hogy esetleg elküldjem őt, örülök annak, hogy nem egyedül vagyok, és az eddigiek alapján amúgy is normálisnak és barátságosnak tűnt, úgyhogy okom se lenne arra, hogy elküldjem.
-Bűntudatom van, és hiányzik valaki nagyon fontos. – mondom őszintén, ahogy visszadőlök a homokba. – De gondolom ezzel mind így vagyunk. – biztos nem én vagyok az egyetlen, aki aggódik egy számára fontos emberért. – És veled minden rendben? Mit történt a fejeddel? – nem a kalandunk során sérült meg az biztos, mert arra emlékeznék. Viszont ahogy elnézem elvan látva, biztos Nique műve, amúgy is jóban vannak, nem?

Tárgy: Re: Sylvie & Liam Szomb. 26 Júl. - 12:07

Liam & Sylvie

Nem mondhatnám, hogy olyan marha jól érzem magam, egyrészt tele már a hócipőm azzal, hogy egy szál bikiniben parádézok, úgyhogy jobb híján pálmalevelekből, meg ilyenekből összehoztam magamnak egy fűszoknyát, így kevésbé érzem úgy, hogy valami olcsó kis nőcske lennék. A Scottos eset óta nem igazán mozdultam el a part közeléből, noha meglehetősen piszkálta a csőrömet az, ami a kis kalandunk során történt párakkal, de egyelőre senkin nem láttam, hogy nagyon szeretne lépni ebben az ügyben, úgyhogy én is maradtam a fenekemen. Másrészt Nique a lelkemre kötötte, hogy nem ugrálok a fejsérülésemmel. Most már nem fáj, néha kicsit sajog, érzem, hogy van ott egy hegesedő seb, de igyekszem megfeledkezni róla.
Most a part mentén sétálok, igyekszem csak annyira eltávolodni, hogy mindig lássam a többieket. Élvezem, hogy a lábam olykor belesüpped a homokba, majd a víz nyaldossa végig. Sok minden jár a fejembe, de ez talán természetes ebben a helyzetben, ki tudja, hogy valaha hazajutunk-e innen. Ha Nique nem lenne itt velem, már szerintem megkattantam volna. Még mindig szörnyen aggódom Chad miatt, nem láttam mióta elsüllyedt a hajó, és egyelőre nem is hallottam róla. Nem tesz jót a kis lelkivilágomnak, hogy nem tudom, mi van vele. Kevesen fontosak nekem, de ő köztük van. Aztán, Ethanon is relatíve sokat agyalok, fogalmam sincs, kíváncsi vagyok, hogy legalább egy kicsit aggódik-e azért, hogy megvagyok-e még. Talán fölösleges abba a tévhitbe ringatnom magam, hogy igen. Egyre inkább biztos vagyok abban, hogy távol kell tartanom magam a pasiktól, már, „romantikus” értelemben. A haversággal nincs gáz.
Kiszúrok egy alakot nem messze tőlem, keresztezi az utamat, és sarkon fordulni, meg kikerülni nyilván nem fogom. Mikor közelebb érek, és meglátom, hogy Liam az, már nem is jut eszembe, hogy másfelé menjek. Még el is mosolyodom, meglehetősen megkönnyebbültem, mikor meggyógyult annak a lötyinek hála, és egy percig sem hibáztatom semmiért sem.
- Szia!
Pillantok le rá, majd pár pillanat múlva leülök mellé a homokba, ha zavarom, majd elküld, de bízom benne, hogy ez a veszély nem fenyeget. Elég jó fejnek tűnt az eddigiek alapján.
- Baj van? Mármint az egyértelműn kívül…
Látásból ismerős volt, de sokat nem tudok róla, vagyis, inkább semmit, lehetséges, hogy van valakije, akit hiányolhat, de az is lehet, hogy más oka van a levertségének.

Tárgy: Sylvie & Liam Pént. 25 Júl. - 17:49

Sylvie & Liam

Valahol a semmiben

Emlékszem, hogy mennyire vártam ezt a hajóutat. Hogy mennyire vártuk, erre meg itt vagyok egyedül a … semmi közepén. Legalább azt betudnám lőni, hogy hol vagyunk, de nem, még azt sem, mintha valami külön kis világba csöppentünk volna bele. Elveszettnek érzem magam, és a nemrég történtek fényében még hibásnak is. Valamelyikünk visszakaphatta volna a képességét, erre az én hibámból nem lett ebből semmi. Hogy is mondta az a szamuráj? Egyedül kell szembenéznünk az Angyallal? Valami ilyesmi volt, és hogy keressük meg a forrást. Ezt könnyű mondani, főleg ha igazából azt sem tudjuk, hogy mi a frászt keresünk is pontosan a forrás szó alatt. Talán már el is mehettünk volna, ha valamelyikünk képessége aktiválódik. Nem biztos, de… de talán, és ez a talán tökéletesen elég, hogy még rosszabbul érezzem magamat. Nem akartam én előre törni, nem akartam elsőnek átérni, úgy voltam vele, hogyha már meg kell halni, akkor inkább zuhanok, mint vérzek el. Ha nincs az a szamuráj meg a vérrel teli fiolája, akkor minden bizonnyal már alulról szagolnám az ibolyát. Ez nem történhet meg még egyszer, vigyáznom kell magamra, mert túl akarom élni ezt a helyet. Látni akarok újra Scarlett arcát, érezni akarom a bőrömön az érintését, hallani a hangját… magam elé tudom őt képzelni, de az nem az igazi. Nem is tudom, hogy örülök-e annak, hogy nincs itt. Vele sokkal könnyebb lenne minden, biztosan könnyebben, jóval könnyebben átvészelném mindezt, de ugyanakkor semmiképpen se szerettem volna, ha ezt ő is átéli, úgyhogy… jobb neki a birtok biztonságos falain belül. Akármi is van velem, a legfontosabb az, hogy ő biztonságban legyen. Persze, tudom, hogy ez fordított esetben is így van, és ilyenkor azért… elég érdekes helyzet áll elő. Tudom, hogy keress, muszáj keresnie, de azt is tudom, vagy inkább sejtem, hogy itt nem fog megtalálni. Fura. Képes lenne megtalálni, akárhol is legyek, bármilyen sötét és eldugott hely is legyen az, de egy trópusi szigeten nem tud, mert valami, vagy valaki blokkolja az erőnket.
Az utolsó szál. Ennyi maradt abból a cigarettás dobozból, amit épen találtam, és nem ázott el, mint a többi. A parton fekszem, a homokban, elég közel, hogy a víz újra és újra elérjen engem, de ez egyáltalán nem zavar, sőt, talán kicsit megnyugtat, ami mindenképpen fontos lenne a jelen helyzetben. Gondolkodni kell…. de már tele van a hócipőm azzal, hogy folyamatosan csak gondolkodjak, és üljek egyedül epekedve várva arra, hogy majd feltűnik egy hajó előttem, amiről Scarlett ingeget. Visszamennék hozzá… csak nem tudom, hogy lehet innen kiszabadulni. Talán vissza kéne menni a szamuráj fickóhoz. Valószínűleg esély sincsen arra, hogy ott legyen újra, és teljesen értelmetlen, de… itt feküdni a homokban egyedül is értelmetlen nem?

Tárgy: Re: Sylvie & Liam