Angela Whitmore és Blaise Richter

Megijedtem ez nem is kétség, de nem azért mert ilyennek láttam hanem azért mert aggódtam érte. Megrémisztett a tudat, hogy szomorúnak láttam és, hogy tehetetlen vagyok, mert nem tudok segíteni neki. Hiába ismerem kevés ideje, átérzem azt amin most keresztül ment. Az a levél engem is kiborított pedig nem nekem címezték. Csak azt nem tudom megérteni mi okból küldhette a feladó ezt a levelet. Olyan szavakkal illette Blasie-t amit egyáltalán nem tudnék hozzá kötni. Az én szememben egy aranyos és kedves srác, nem pedig egy seggfej. Úgy érzem mellette kellene most állnom, valakinek segítenie kell neki, még ha nem is azzal, hogy előállítja a feladót, de támogatja. Szeretnék ez a személy én lenni.
-Igen így. - teszem le a piciny kis állatot a fűbe és nézem ahogy elmászik, jó lenne látni ahogy változáson esik át és egy kis lényből egy csodálatos pillangó lesz.
Látni ahogy Blaise arca újra felvirul, örömmel tölt el. Bár a csók miatt még mindig feszengek, nem tudom, hogy neki tetszett-e és, hogy szeretné-e megismételni....na jó, azt hiszem sokat ábrándozok, túl sokat.
-Ne kérj bocsánatot, mert nincs miért. Kiborultál, jogosan, és örültem, hogy melletted lehettem közben, mert így nem egyedül kellett megbirkóznod vele. - Mosolygok majd, hamar megdöbbenek mikor ajkai az enyémekhez érnek, ösztönösen viszonozom a csókot és a lepkék a gyomromban verdesni kezdenek.
Hát hazudnék ha azt mondanám tudom hová tenni ezt a reakciót, nem tudom. Jól esik, már hogyne esne jól, de nem tudom miért kaptam ezt, ezek szerint élvezte az előző csókot?
Bármilyen kevés ideje ismerem, közel került hozzám és azt hiszem tetszik. Nem csak külsőleg hanem belsőleg is teljes mértékben, ha jobban belegondolok a belsőjébe szerettem bele, a külső csak bónusz.

Néhány helyzetben jó lenne ha visszatérhetnék a múltba és változtathatnék rajta. De valahol meg nem hiányzik. Sok olyan dolog van amin nem szeretnék változtatni. Lehet, hogy jó lenne ha a testvérem mellettem lehetne és támogathatna, de akkor most nem ülhetnék itt Blaise mellett. A gondolatra is megborzongok, valami fura ürességet érzek ha arra gondolok, hogy Blaise kimaradna az életemből. Nem érdekel, hogy csak egy órája ismerem, nekem ennyi is elég volt ahhoz, hogy megkedveljem. Talán kicsit jobban is mint kellene.
A levél megváltoztat mindent. Én is ideges leszek ahogy Ő is. Már maga a madár is félelmet keltett bennem, de a levél tartalma nem csak rám ijeszt, de dühössé is tesz. Fel mérgel, hogy mind a ketten tehetetlenek vagyunk. És még ha nehéz is bevallanom magamnak, aggódom Blasie miatt. Igen aggódom. Megismertem egy helyes és aranyos, vidám srácot és egyszer csak szembesülnöm kell azzal, hogy bántják őt. Hát akármilyen felindulásból is, de ideges vagyok és borzalmasan rossz ilyennek látni. Szomorú és ideges Ő is.
Még inkább megrémülök mikor látom, hogy képtelen uralkodni az erején. A széllökések és rengések egyre gyorsabban jönnek és hát valami arra késztet, hogy csókoljam meg, hátha ez használ. Nos...használt, a többiről meg inkább nem mondok semmit. Megnyugszom, hogy kezd helyre állni a rend.
Igaz, hogy kicsit furán érzem magam, hogy csak úgy megcsókoltam, de van olyan rendes és eltereli erről a figyelmem.
A rózsát megköszönöm és megszagolom, illata nagyon kellemes és hát nem tehetek róla, de jól esik a figyelmessége. Hangosan felkacagok azon ahogy viselkedik, mint egy kisgyerek, de azt hiszem ezzel együtt kedvelem őt, más mint a többi férfi.
-Nem, nem félek, ez a hernyó egyszer egy csodás pillangó lesz, vele szemben is vannak előítéletek, de kevesen tudják azt, hogy milyen lesz ha hagyják kibontakozni. - Mosolyodom el, majd teszem a fűbe a piciny jószágot.
A gondolataim ismét a csók körül kezdenek járni. Ahogy tudatosul bennem, hogy közelebb van hozzám, kicsit elpirulok, de nem láthatóan.
Vajon élvezte a csókot, vagy nem tetszett neki? Istenem, így, hogy nem tudok semmit megőrülök.

Néha nem rossz belegondolni abba, hogy mi lenne ha...esetleg sikerülne visszapörgetni az időt, egy -egy dolgon változtatni mielőtt rosszra fordulna. Gondolok itt hirtelen az ikertestvérem halálára. Azt a pillanatot nagyon szeretném megváltoztatni. Az egész életemre ez van kihatással. Teljesen megváltoztatott és szerintem nem vagyok olyan mint a többi ember. Ez a tragédia megváltoztatott. Blaise lehet most csak azt az énem látja ami nagyon ritkán van jelen. Igazából nem ilyen vagyok,d e jobb szeretném ha neki megmaradnék ilyennek. Egy vidám lánynak akit megtud nevettetni. Nincs szükség arra, hogy azt a részem is lássa ami valójában vagyok, az csak elszomorítaná. Megkapna egy lányt aki befelé fordult és nagyrészt elzárkózva van a külvilágtól.
Mosolya valahogy jobb kedvre derít. Annyira aranyos mikor mosolyog. Most mondhatnám, hogy nem mindig őt nézem, de akkor fatális nagy hazugság szakadna ki belőlem. Az a szempár akkor is mindig odavonzza a tekintetem ha akarom ha nem.
Az idilli beszélgetést és nevetgélést felváltja a borongós hangulat. A levél és tartalma ránk pecsételi az idegességet és minden rossz érzést.
Ha tudnám kiről van szó segíthetnék, bár azt nem tudom hogyan. Annyira szeretnék Blaise-nek segíteni. Látni, hogy ideges és, hogy nem érti az előbb történteket, borzalmas. Az a vidám srác hirtelen vált szomorúvá és ez engem is azzá tesz.
Azonban az idegessége átcsap az erejére is amit hamar megsínylenénk ha hülye ötletemtől vezérelve nem csókolom meg. Mikor viszonozza kicsit elönt a forróság és nagyon jól esik. Ahogy megnyugszik én is jobban érzem magam.
Persze elég hamar elszégyenlem magam a csók miatt hisze végül is Blaise egy idegen srác és hát ezt nem illik, egyáltalán nem. Akkor meg miért esett annyira jól? Áhh, megőrülök.
A felém nyújtott rózsát bátortalanul elveszem és elmosolyodom.
-Köszönöm! - Majd ahogy befejezi a mondatomat elkacagom magam. A hernyót pedig a kezembe veszem. Nem vagyok finnyás egyáltalán.
Akármennyire is próbálom elterelni a gondolataimat csak a csókra tudok gondolni, ez borzalmas.

Sokáig gondolkodom, hogy milyen választ is adhatnék számára. Nem akarok egy szánalmas lánynak tűnni a szemében. Végül is ha valakinek a sírás a délutáni programja az nem jelent sok jót. Végül helyesen döntök és az igazat mondom el. Gyerekként sose mondtam el senkinek sem a bajaimat sem a terveimet, még a szüleim sem tudtak semmiről, de Blaise képes egyetlen egy kérdésével is kihúzni belőlem minden választ. Azt említettem már, hogy fura hatással van rám, de ez most már biztos. Megbízom benne teljes mértékben.
-Én is örülök neki. - Mondom egész halkan. Belegondolni is rossz, hogyha Ő nem lett volna akkor és ott a padon akkor milyennek ígérkezett volna a napom. Nagyon jól érzem magam a társaságában. Blaise egy olyan ember akiben szerintem nem lehet csalódni. Örülnék neki ha mindig ott lehetne velem mikor szükségem van rá, akár örömben vagy bánatban egyaránt. Ő olyan mint egy biztos pont amiben meglehet kapaszkodni, saját véleményem szerint. Igaz, hogy csupán egy órája ismertem meg, de többnek tűnik.
Az Angyalkára nem mondok semmit csak elmosolyodom. Azt hiszem azért bízom benne és mondok el dolgokat neki, mert tudom, hogy őszinte. Szavai mögött nem üresség van hanem tartalom.
Nevetésünk és jókedvünk hamar tépi szét az a borzalmas levél. A küldője legyen bárki, egy gyáva féreg. Gyáva mert levélben mer csak üzenni és név nélkül. Blaise-t látva elkomorulok. Bánatosnak és idegesnek látom, ezt az oldalát ugyebár nem ismerem, de többet sem szeretném látni. Idegessége hamar átvált irányíthatatlanná. Apróbb rengések jelzik, hogy elveszítette az önuralmát. Megijedek ettől az egésztől, de leginkább Blaise-től. Egy darabig gondolkodom majd az első ötletet felvetve hajolok közelebb hozzá és csókolom meg. Csókom viszonzásra talál amitől lepkék kezdenek el verdesni a gyomromban. Érzem ahogy fokozatosan lecsillapodik és ezáltal én is megnyugszom.
Elhúzódom tőle és egy pár másodpercig csak a kés szempárba nézek majd elkapom a tekintetem.
-Ne haragudj, de nem tudtam, hogyan is terelhetném el a figyelmed a levélről és...- a többit már nem tudom fojtatni, egyszerűen megakadok, nem tudok mit mondani neki. Csak ülök ott és nézem a megtépázott virágokat. Közben pedig várom mi lesz a reakciója a nem kigondolt tervemre.

A kérdésén elgondolkodom. Nem tudom, hogy most mondjam az igazat vagy ferdítsek rajta. Mert az igazság elég szánalmasan hangzana. Terveim között szerepelne a sírás úgy órákig néhány zsebkendő szünettel megtoldva és azt hiszem egy kiadós alvás utána. A mai napom egyszerűen katasztrofális volt és alighanem a szobámban töltöttem volna az egész délutánt magamba roskadva. Szép kis program, na de hogyan is tálalhatnám neki úgy, hogy ne tartson egy szánalmas libának? Ööö, nem tudom.
-Azt hiszem ugyanúgy kibuktam volna és végig sírtam volna a délutánt, de így, hogy ott voltál velem ez a tervem nem jött össze, köszönöm szépen. - Tényleg nagyon hálás vagyok érte. Megmentett attól, hogy magamba zuhanjak. Adott egy olyan délutánt amit soha nem fogok elfelejteni.
Nagyon jól érzem magam mellette és ezt ki is mutatom. A kelleténél talán többször is elmosolyodom és ha sokáig így folytatom a bámulását valószínűleg le is fogok bukni.
Még senki viccén nem nevettem ennyit. Képes arra, hogy magára vonzza a figyelmemet, és most nem csak a csodaszép szemeire gondolok. A mondanivalója is leköti a figyelmem és szinte csüngök a szavain.
Látom Blaise-en, hogy nagyon ideges, keze ökölbe szorul és ekkor riadok meg először, ugyanis megremeg alattunk a föld egyszer majd később még egyszer. A nem messze lévő virágokat is egy erőhullám elsodorja. Nem tudom mit tehetnék, félek. Első ötletemet követve leülök Blaise mellé. Ha így folytatja tovább bármi megtörténhet. Szavakkal nem hiszem, hogy képes lennék hatni rá, el kellene valamivel vonnom a figyelmét a levélről.
Hezitálok, gondolkodom végül, természetesen a legabszurdabb ötletem mellett maradok. Odahajolok hozzá és egy gyors csókot lehelek ajkaira.

Tulajdonképpen meglepődök saját magamon. Észre sem veszem, de olykor csak úgy elkalandozik a tekintetem és a kelleténél többször nézek bele a kék szempárba ami Blaise-hez tartozik. Remélhetőleg ezt nem veszi észre, nem tehetek róla, hogy folyton odatéved a tekintetem, az Ő hibája, neki vannak ilyen szép szemei. Tulajdonképpen miről is vitatkozom most magammal? Blaise szeméről? Hát ez nagyon fura...
Elmosolyodom és azt hiszem nagyon jól esnek a szavai, ilyet még senkitől nem hallottam. Még hogy én nem kis színt vittem a napjába? És akkor én mit mondjak? A befordulós napomat eltörölte és egyszerűen jobbá tette, sokkal jobbá.
-Hát azt hiszem az én napomat is az dobta fel, hogy találkoztunk. Nélküled teljesen más lett volna a forgatókönyv. - nevetek fel.
Elpirulását látva elmosolyodom, de úgy teszek mintha észre se vettem volna. Van a jellemében valami megfoghatatlan szépség, lehet hülyén hangzik, de azt hiszem tetszik a kisfiús bája és az ahogy megtud nevettetni. Az eltelt egy órában többet pirultam el, nevettem mint eddig bármikor. Fogalmam sincs mi van velem, de határozottan úgy érzem, hogy jó dolog, nagyon jó.
-Az se kizárt, hogy repülőt vezet a gép hátuljában meg egy csomó perzsaszőnyeg hever. - Nevetek fel hangosan. Az elképzelés nagyon is megy, sajnos elég nehezen tudom abbahagyni a nevetést. A képzelőerőm mindig is túlszárnyalta önmagát.
Az azonban hamar elveszi a kedvem, hogy elég bután viselkedem. Végül azért megnyugszom az ölelésében, ez is egy érdekes dolog, de tényleg így van.
A félelmem hamar elszáll mikor látom, hogy a madár egy ujjal sem vagyis pontosítva egy csőrrel vagy karommal sem nyúlt Blaise-hez. A levél viszont nagyon felkavar. Blaise arcán is látom, hogy hamar elkomorul, de semmi használható információval nem tud szolgálni. Szerintem elég gyáva dolog levelet küldözgetni és nem felvállalni, hogy kik vagyunk.
-Legyen ez bárki, egy gyáva alak. A nevét sem merte hozzátenni. - Azt hiszem kezdek ideges lenni, bár ehhez semmi közöm úgy érzem mégis van. Szeretnék segíteni Blaise-nek, nem jó látni a szomorú arcát, vidámnak akarom látni.

Mikor kimondom, hogy furcsán különlegesek úgy is értem. Magamat inkább egy elég különc lánynak tartom, a különleges inkább Blaise-t illeti meg. A közelében mintha minden gondomtól mentesülnék, felvidít, értelmesen eltudok vele beszélgetni,d e mégse tűnik úgy mintha egy tanárral beszélnék. Nagyon kellemes a társaságában lenni. Ez természetesen elég furán hangzik mivel alig egy órája ismertem meg,d e nekem már most olyan mintha évek óta ismerném. Sokban hasonlítunk és ilyet még nem tapasztaltam. Randizgatásaim által rengeteg srácot megismertem és voltak hasonlóságok, de ilyet mint vele még sohasem tapasztaltam. Ezt egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni, nem tudom megmondani mit érzek mikor hozzám ér vagy csak megszólal, Áhh, inkább nem is firtatom tovább.
-Legalább viszünk egy kis színt a szürke hétköznapokba. - Mosolyodom el.
Hát igen, eddig azt hittem egyedül én vagyok ilyen, de örömmel veszem észre, hogy találtam magamnak egy társat, bár kétség sem fér hozzá, hogy Blaise sokban ezerszer jobb nálam. Na megint előjöttek az önértékelési problémáim, szuper.
Hangosan felnevetek a hasonlatán. Mint egy perzsaszőnyeg, találóbb már nem is lehetne.
-Lehet, hogy hozzá segítettél, hogy milyen szakmát válasszon, lehet, hogy most is szőnyegeket árul és magában hálát ad a repülőleckéért ami megvilágosította. - Nevetek fel.
Azonban elég hamar elkomorulok, mert megriaszt a madár és főként az hogy Blaise hozzá akar érni. Most erre mit mondhatnék? Mióta itt vagyok láttam annyi fura dolgot, hogy egy ilyen külsejű madár igenis megrémiszt. Most lehet hülyeségnek fog hangzani, de féltem Blaise-t, még ha csak egy ilyen "madárkáról" is van szó.
Mikor szól elengedem a karját és nagyon bután kezdem el nézni a cipőmet, mintha olyan érdekes volna. Bután viselkedtem ezt már tudom.
Viszont mikor megszólal halovány mosoly jelenik meg az arcomon, nem tart dilisnek és még magából is bolondot csinál csak, hogy felvidítson. Mikor átkarol és magához ölel már nevetek is.
-Értem én, ne haragudj, csak megijedtem, hogy...öö...érted, na , hogy bántani fog téged. - Mondom ki kicsit elpirulva, de csak egy nagyon kicsit, azt hiszem szeretek magamból jó nagy hülyét csinálni. hatalmas no comment.
Miután olvasni kezdi a levelet én is odapofátlankodom és beleolvasok. Összeráncolom a homlokomat miután végzek vele. Ez most mi akar lenni? Az egyszer biztos, hogy nem valami jó barát küldte. Miután Blaise egy pár percig néma csendbe burkolózik kezd idegesíteni a csend így végül megtöröm.
-Blaise, nekem ez nagyon nem tetszik. - Többet nem tudok mondani, hát persze, hogy nem tudok mivel se azt nem tudom ki írta se azt, hogy miért. Csak nézem hosszasan Blaise-t és tőle várok válaszokat már ha van ötlete.

Csak felnevetek. Nos igen, a magammal megvitatós rész nekem is bevált. Olyan jó hallgatóság szoktam lenni, hogy az már kész csodaszámba megy, bár előfordult olyan is, hogy saját magamat szidtam le és nem értettem egyet magammal, így már azért kicsit úgy látszik mintha őrült volnék. De hát őrültekre is szükség van, nélkülük unalmas lenne a világ.
Az, hogy Blaise ilyen közvetlen velem, nagyon jól esik. Szívesen hallgatom Őt. Vidámsága átragad rám ami szintén nagyon jó, mert nem tudom mikor nevettem ennyit utoljára miközben gondjaim voltak.
-Örülök, hogy nem csak én vitatkozom magammal. Furcsán különlegesek vagyunk. - Az, hogy ennyi mindenben egyezzünk kicsit tényleg fura, de természetesen jó értelemben.
Ha esetleg én egyáltalán nem beszélnék magamhoz akkor se nézném őrültnek, mert tudom, hogy néha saját magunk vagyunk az egyetlenek akik megérthetjük azt ami bennünk van és kínoz.
Felnevetek elég hangosan. Miért van az, hogy bármit mond elvicceli? Jobban mondva miért van az, hogy én ezeken mindig elnevetem magam?
-Tulajdonképpen még hálás is lehet neked amiért ingyen tanulhatott repülni. - Bár a bosszúállós részen én is elgondolkodom. Nem mondhatnám azt, hogy bosszúálló vagyok hisz azok akik megbántottak sose szenvedtek miattam. Határozottan nem vagyok bosszúálló. Jó, hogy erre ma rávilágítottak.
Ismét egy újabb pont amiben egyezzünk. Azt hiszem várom már azt a pillanatot amikor ismét találkozunk majd. Nem mintha most elválnának útjaink, de attól függetlenül már várom, hogy újra lássam, khm, azt hiszem tényleg nem vagyok normális, nem baj.
A madár a sövényre száll le elég közel hozzánk, hogy rendesen megrémisszen. Nem akarok egy ijedős fruskának tűnni Blaise előtt, de akkor is elkapom a karját és nem engedem, hogy hozzá érjen. Már a madár megjelenése is libabőrössé tesz, de ha még nekünk is támad hát akkor azt hiszem sikítani fogok.
Kicsit ugyanúgy hangzik amit mond mintha egy gyereknek beszélne aki túlságosan értetlen. Nem veszem magamra a dolgot és hagyom, hogy elvegye azt a valamit a madár hátáról.
Szerencsésen semmi baja sem esik Blaise-nek és a kezében most már egy összetekert papírka található. Figyelmesen végig nézem és elolvasom a macskakaparást ami rajta van. Egyáltalán nem tetszik a megcímzése és azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül.
-Ohh, persze. - Engedem el a karját és sütöm le a szememet. Ha eddig nem tartott egy dilis csajnak majd most fog.

Mosolygok amikor mondja, hogy mégse vagyok nevetséges csak mert általában magammal beszélem meg a bajaimat. Otthon mindig a szobanövényeim hallgattak meg ha akarták ha nem. Ők sose szidtak le vagy sajnálkoztak csupán halkan figyeltek és akkor nekem az volt a jó. Mióta itt vagyok nem maradt más csak saját magam. Senkivel sem ápolok olyan jó viszonyt, hogy elmeséljek mindent. Már jó régóta nem tudok megbízni senkiben.
-Akkor ezentúl nem fogom kinevetni magam. Jó tudni, hogy nem vagyok őrült.- Nevetem el magam. Most nem tudom, hogy csak megnyugtatni akart vagy tényleg szokott magával megvitatni dolgokat, végül is mindegy a lényeg, hogy segített. Mondjuk ma egész nap sikerült segítséget nyújtania.
Ledöbbenek mikor megemlíti mit tett vele az a srác. Nem tehetek róla, rossz elképzelni, hogy bántották. Lehet, hogy olyan erőm van amivel lehet embereknek ártani, de akkor sem szeretem az erőszakot és szerintem Blaise semmiképp nem érdemelte volna meg, hogy ártsanak neki.
-Rendesen visszaadtad neki. De most tűnhetek gonosznak akkor is úgy vélem megérdemelte. - Na ennyit az aranyos lányról, nem bírom az erőszakot, de azt még inkább nem, mikor valaki nem kapja meg azt amit megérdemel, márpedig nekem úgy tűnik az a srác nem volt a suli angyalkája, egyszóval lehetséges, hogy kijárt neki.
A teára visszatérve csak mosolygok, azt hiszem amit mondott boldogsággal tölt el. Nagyon szívesen teáznék vele bármikor. De a tea nem is fontos, jól érzem magam a társaságában. És ez a lényeg.
-Én is így érzem. - Közben végig mosolygok, lehet így marad majd a szám?
A madár ami a sövényen száll le nem kicsit rémiszt meg. A hirtelen megjelenése és az, hogy nem fél tőlünk elég hátborzongató. Mikor Blaise felé nyúl ösztönösen rántom vissza a kezét.
-Ne tedd. Nem tudhatjuk, hogy ez a madár csak egy egyszerű madár, lehet, hogy veszélyes. - Remek jó nagy hülyét csinálok magamból, de nem szeretném ha valami bajunk történne.

-Remélem tényleg így lesz, de sose szerettem másokat is belevonni a gondjaimba, úgy vélem, akit szeretünk azt ne akarjuk szomorúvá vagy csalódottá tenni. Így egyedül magamnak szoktam kiönteni a szívem, ami valljuk be nevetséges. - Természetesen Blaise-nek sem mondok el semmit, megkedveltem és még csak az hiányozna, hogy elvegyem a jó kedvét a gyerekes problémáimmal. Most már Ő is azok közé tartozik akiket óvni akarok a saját gondjaimtól, elég könnyen belopta magát a szívembe.
Ahogy gondolkodik megmosolyogtat. Nem tagadhatom le még magam előtt sem, hogy eddig több vidámságot hozott az életembe mint bárki más pedig alig ismerem és mégis.
Figyelmesen hallgatom ahogy egyik legnagyobb ellenségéről beszél. Nem éppen halkan felszisszenek mikor a verekedős részhez ér. Belegondolni, hogy mik történhettek...hát nem épp kellemes. A tanácsát pedig megfogadom, megpróbálok kicsit jobb szemmel nézni magamra. Az ellenségeimre viszont nem hiszem, hogy valaha is úgy fogok tekinteni mint barátra. A volt barátom ismerősei voltak azok akik ellenem uszítottak mindenkit mikor szakítottam vele, azt hiszem jogosan érvelek ha azt mondom Ők nem érdemlik meg, hogy bármikor is esetleg szóba álljak velük.
-Ugye nem bántott téged? - Csúszik ki a számon egy képtelen kérdés. gyorsan elhallgatok és fürkészve figyelem az arcát. Nem tehetek róla, de ha verekedésről hallok akkor ideges leszek, mert abból soha nem sül ki semmi jó. Mellesleg belegondolni is rossz, hogy esetleg Blaise-t bánthatták.
Pirulásomat hajammal takarom és közben válaszolok is.
-Bármikor szívesen teázom veled. - Na, hogy miért nem tudok nemet mondani neki az jó kérdés, de sokat dob a lantban a kék szeme és az, hogy nem hagyott egyedül mikor szükségem volt valakire.
Zavartan pislogok felé mikor elsöpri a hajamat az arcom elől. Alighanem láthatja, hogy vörös vagyok mint a rák. Azt hiszem eleve nem volt elég jó álca a hajam.
Mondatára elnevetem magam. Erre nem is igazán tudok mit reagálni, ja, de igen tudok, elpirulok, hű, de szokásossá vált ez nálam az utóbbi pár percben, csak nehogy ilyen maradjon az arcszínem, az vicces lenne.
Miközben kapok egy újabb puszit a homlokomra megjelenik egy hatalmas sötét madár és megjelenésével eltereli a figyelmem így nincs időm zavarba esni. Vagyis ennél már jobban zavarba esni. A madárban van valami furcsa, mintha menekülne, érdekes és egyben kicsit ijesztő is.

Sose tartottam azt jó ötletnek, hogy akit szeretünk azt terheljük a bajainkkal. Hisz jobb az nekünk, ha boldognak láthatjuk őket mint sem azt mikor bánkódnak. Talán ezért nem meséltem soha a szüleimnek semmit, nem akartam, hogy Ők is szenvedjenek. Mindig magammal vitattam a meg a dolgokat és eddig bevált, eddig. De mintha most kezdenének kicsúszni a kezeim közül, nem én irányítok.
-Nem igazán van kitől segítséget kérnem, de nem is hiszem, hogy képes lennék ilyesmire. Nekem ez sohasem ment. - Vallom be kicsit csalódottan. Tényleg képtelen vagyok megosztani a bajaimat mással vagy tanácsot kérni. A legjobb barátnőmmel régen megosztottunk minden gondunkat egymással,d e miután rosszabb utakra tévedtem elszakadtunk egymástól és azóta egyáltalán nem vitatom meg a bajaim senkivel sem. Hogy ez mikor fordul majd a visszájára, nem tudom.
Meg azt hiszem bárki is próbálna belém lelket önteni hatalmas nagy kudarcot vallana. Tudom, hogy egyedül magam elhatározásából tudnék előrébb lépni.
-Legjobban szerintem magamban bízok, de ez se teljesen igaz, magamnak is sok csalódást okoztam már. A saját lelki szemetes ládám vagyok. - Szegény Blaise, összeakad egy teljesen nem komplett csajjal, le a kalappal előtte, hogy még nem hagyott itt.
A zsebkendővel szépen letörlöm a vért és megpróbálok nem nagy fájdalmat okozni neki. Majd végzek és teljesen rá figyelek. Láthatja rajtam, hogy elmosolyodom.
-Szívesen meginnék veled egy kis teát. - Hát ennyit arról, hogy majd egyedül magamba zuhanva töltöm a délutánt. Blaise teljesen megváltoztatta a napom, nagyon jólesik a törődése.
Arra, hogy egy angyal vagyok csak elpirulok, de pechemre azt hiszem ezt Ő is észrevette. Képtelen vagyok a szemébe nézni, mert tudom, hogy még inkább elvörösödnék. Ahogy közelebb lép és ad egy puszit a fejemre azt hiszem nem csak elpirulok, de el is mosolyodom. Önkéntelenül történik ez.
-Remélhetőleg a közeljövőben nem dobod fel a talpad az nem lenne jó. - Mondom elég halkan és a hajam mögé rejtem az arcom. Azt hiszem zavarban vagyok. Ezt mégis hogy lehet kezelni?

Egyetértek vele. Valóban nem jó lelki szemetesládának lenni, erről tudnék mesélni. A sok kihasználás az egyik legrosszabb pont az életemben. Legtöbbször érdekbarátság fűzött egy-egy emberhez, de azokban én nem éreztem jól magam. Miért csak akkor fordul hozzám valaki, ha szüksége van rám?
Ezen a kérdésen már régen túlléptem, és megtanultam kezelni a felgyülemlő rossz érzéseket. Érdekbarátságokat nem kötök, de nem fordulok el azoktól, akik tanácskérés végett fordulnak hozzám. Elvégre ezzel akartam mindig is foglalkozni, a társaim segítésével!
- Nos, jogos - mondom egyetértőn - Nem kérheted senkitől, hogy a lelki szemetesed legyen, de ez nem azt jelenti, hogy ne kérhetnél segítséget a körülötted levőktől.
Nem tudom vannak -e barátai, viszont itt arra gondolok, hogyha van egy kis szűk ismeretségi köre, kérhetne attól tanácsot, lelkifröccsöt, akiben a legjobban megbízik. Ha meg olyan nincs, érdemes felkeresni egy olyasvalakit, aki nem diák, tehát idősebb, és meg van a kellő élettapasztalata. Jó magam csak 25 vagyok, s még mindig úgy érzem, van mit tanulnom az élettől.
- Akkor ha van egy szűk ismeretségi köröd, kérhetnél tanácsokat attól, akiben a legjobban megbízol - felelem a kérdésre, az arcát fürkészve, miközben széles mosolyra húzódik a szám. Megmondtam, mellette sokkal gyakrabban megy. Igaz, a sziszegés is, amikor a homlokomhoz ér a zsebkendővel, ám mindössze pár percig tart a kellemetlen érzés. Mire észbe kapok, már nem vérzik a homlokom.
- Örülök, hogy így gondolod! Van egy pár szép hely itt, talán egy olyan is, ahol meg tudnánk inni kettesben egy teát - mondom vidáman, ekkor döbbenek rá arra, hogy Angela arcszíne pirosra válik. Nagyon aranyos, akkor főleg, mikor elfordul. Azt hiszem leplezni próbálja azt, amire már rájöttem. Vele együtt nevetek én is, majd félénken közelebb lépek, egy gyengéd puszit nyomva a feje búbjára.
- Köszönöm Angyalka! - kacagom felszabadultan - Bízom benne, hogy így lesz, de ha fel is dobom a talpam, az más miatt lesz.

Az elszántság, na igen, ebből igazán kevés van nekem. Kitartás se sok rejtőzik bennem. Nem mondanám, hogy valaha is sok lett volna ebből a kettőből.
-Nincs igazán miért vagy kiért változnom. Meg azzal miért lenne jobb, hogy más is rosszul érezze magát, mert én elmondom a bánatom. Senkitől nem kérhetem, hogy legyen a lelki szemetesládám, ez nem igazságos. - Fejtem ki a véleményem. Úgy vagyok vele, hogy az én bánatom vagy bajom ne terheljen másokat is.
A múlt. Na igen, a múlttal nem vagyok megbarátkozva. Jobban örülnék neki ha az egész kitörlődhetne az emlékezetemből. Borzalmasan fáj még mindig a testvérem elvesztése. A bűntudat is mardos. Hiába tudom, hogy nem tehettem volna érte semmit akkor is hibásnak tartom magam a halála miatt.
-Hidd el, próbálkozom a pozitív dolgokkal, de nem mindig vannak olyan erősek, hogy legyűrjék a fájdalmas dolgokat. - Értem én, hogy ezek a pozitív dolgok segíthetnek az embernek, de ha nem elég erősek akkor mégis mit lehetne tenni?
Blaise-en érzem, hogy próbál segíteni és nagyon örülök neki. Értékelem a segítségét. Kicsit jobban is érzem magam bár nem tudok még így se elmondani neki mindent, ahhoz nekem több kell egy pár perces ismerkedésnél.
Olyan aranyos ahogy viselkedik. A kisfiús bája ismét megmutatkozik. Hát lehet valaki ilyen aranyos?
-Örömmel elfogadom az ajánlatot. Igen, van a birtokon olyan hely ahol még nem jártam. Egyedül nem olyan jó végig járni mindent. - Mosolygok rá. Hát úgy látszik mégse vállnak el útjaink rögtön.
Öröme átsugárzik rám is, de hamar komolyra váltok mikor előkapom a zsebkendőt és leápolom a homlokát. A kék szeme közelebbről sokkal szebb. Jegyzem meg csak úgy mellékesen magamnak.
-Bízz bennem, ennyivel még csak elbánok én is. - Mosolygok rá biztatóan. Amint végzek meg is szólal. Nem tagadhatom le, hogy nagyon jól estek a szavai. El is pirultam és túl későn fordultam el tőle, szerintem észre is vette.
-Kész vagyok. Most már azt hiszem megmaradsz. - Nevetem el magam, de még mindig nem nézek rá.