Zoey és Jake

Valóban megijedtem. Tényleg. És ez elég gáz. Nem szoktam ennyire beparázni, de abba belegondolni, hogy van itt egy mutánslány, aki bármire ráveheti az embert a tudta nélkül úgy, hogy még magam sem kontrollálja annyira a képességét... Hát a hideg kiráz és borsózik a hátam, de igyekszem ezt a rossz érzést elnyomni magamban és továbbra is cseverészni a lánnyal, de érzem, hogy ez nem fog menni. Hogyha lehetne, akkor kirohannék a teremből, és hogyha legközelebb meglátnám Zoey-t, ott is hagynám még a folyosó végén. Kicsit elszégyellem magam a gondolatra, és észrevétlenül veszek egy nagy levegőt. Igyekszem lenyugtatni magamat, hogy tényleg ne legyen gáz a csevegés további része. A lány megesküszik, hogy nem szokott irányítani mást, és amúgy is csapjon belé a villám. Amikor kezét a szívére teszi, vigyorogva fintorgok, majd furcsán érzékelem, mintha gyorsabban verne a szíve. A kezére nézek, ahol lágyan kidudorodnak az erek, és figyelem hogyan mozognak. Igen, hogy mozog benne a vér, a folyadék. Elfordítom a tekintetemet és iszok egy korty teát és igyekszem feldolgozni azt, amit most láttam és érzékeltem. Persze, hiszen a vér is folyadék... De mégis. Elrakom a kis gondolatot agyam egyik szegletébe, és Zoey-ra koncentrálok, meg Xavierre.
- Azért ha lehet, rajta ne nagyon próbáld ki. Még a végén kiakadna és kidobna a kastélyból. - vigyorodom el és igyekszem laza hangnemet megütni erre a dologra.
- Régóta vagy itt? Sok embert ismersz már?

Érdekes, hogy mennyi lehetőség van a képességeink használatára. A helyzet az, hogy a sajátomat már behatóan ismerem, bár vannak dolgok, amiket nem értek. Mostanában furcsa dolgokat érzek az emberek közelében, mintha érezném a bennük lévő vizet is. Elég érdekes érzés, és nem tudom, hogy hova is tegyem ezt, de tény, hogy még szeretnék ezzel foglalkozni. Minden képesség fejlődik, minden képességnek vannak lehetőségei, csak rá kell jönni, hogy mik is azok.
Azonban Zoey képessége tényleg megrémít. Egy ártatlan, kedves lánynak látszik, mégis bárkit rá tud venni bármire úgy, hogy az illető nem is védekezhet. Nagyon durva ebbe belegondolni és tudom, hogy most egy nyápicnak tart, aki mindentől megijed, de ha jobban belegondol, akkor rájöhet, hogy miért is ijedtem meg ennyire. Persze lehet, hogy ő még nem nagyon mérte fel a képességét, de tény, hogy egy ilyen erő, ha rossz kezekbe kerülne... Bele sem merek gondolni ebbe.
Természetesen észreveszi, hogyan is reagáltam és bocsánatot kér. Lassan megcsóválom a fejemet és visszaülök vele szembe, majd a szemébe nézek.
- Ez nagyon veszélyes képesség. Gyakorlatilag bárkit irányíthatsz vele - még mindig döbbenten pislogok a lányra és remélem, hogy érzékeli, hogy miért is ijedtem meg ennyire. Félelmetes!
- Nem vagyok egy félős típus, de abba belegondolni, hogy valaki ennyire irányíthat... Hát durva - vigyorodom el a végén egy kicsit és igyekszem feloldódni. Nem tűnik egy gonosz szukának a csaj, szóval remélem, hogy tényleg nincs mitől félnem. Rákérdezek, hogy Charles-on kipróbálta-e már, mire nemleges választ kapok.
- Hát, hogy ő is az aggyal meg az elmével tud buherálni. Csak eszembe jutott, hogy rajta vajon működik-e - vonom meg a vállamat.

Örülök, hogy végül is lett társaságom a vacsora közben, habár nem számítottam emberekre ilyen korai időpontban. A helyzet az, hogy még egyszer le fogok jönni, vagy minimum viszek fel magamnak kaját, mert mire lefekszem még vagy háromszor megéhezem. De most totál jól laktam, úgyhogy puszi a szakácsoknak és a személyzetnek. Zoey igen csak jó fejnek tűnik, bár kicsit félénknek, ami eléggé zavar. Nem tudom, hogy miért kell ennyire baromira szégyenlősnek lenni mások előtt. Főleg, hogy tuja, hogy mi is ugyanolyanok vagyunk, mint ő és amúgy meg többnyire egy korosztály is. Szóval nem is értem. De hát mindegy, én mindig is egy nyitott szájú és lelkű srác voltam, nem nagyon érdekelt a dolog. Jó étvágyat kívánok a lánynak, majd lassan enni kezd, én pedig figyelem, teát öntve neki. Ahogy végeztem, pakolnék el, de a paradicsomos tálból a cucc az ölembe ömlik. Kissé káromkodva pattanok fel, kilöttyintve a lány bögréjét, majd a képességem segítségével szívom ki a folyadékot a pólómból, amin már csak egy aprócska folt marad, de az is el fog tűnni.
- Menő, mi? - vigyorgok a lányra. Majd furcsa, tompa nyomást érzek a fejemben, és észreveszem, hogy Zoey bögréje itt van mellettem, így furcsa késztetést érzek, hogy odaadjam neki. Amikor megfogom a bögrét, kellemes érzés tölt el, hogy igen, ezt akarom! Átnyújtom a lánynak a bögrét, majd ahogy a bögre kikerül a kezemből és a furcsa nyomás eltűnik az agyamból, döbbenten pislogok, hogy vajon ezt most miért csináltam? A lány hamarosan meg is magyarázza, hogy mi az ő képessége, én pedig döbbenten meredek rá és huppanok le a székre.
- Ez félelmetes - csak ennyit tudok kinyögni, és kissé félve, ijedten nézek a lányra. Bárkit bárhogyan tud manipulálni? Azt hiszem nagyon hamar elhatározom, hogy ezt a lányt jó messziről el fogom kerülni, mert egyáltalán nem vicces... Láthatja rajtam, hogy állatira megdöbbentem, talán meg is ijedtem, és máris nem tartom annyira menő dolognak a saját képességemet.
- Charles-on próbáltad már? - jut eszembe egy mentő kérdés és egy aprócska vigyort villantok meg, ami nem sokáig tart. Úristen, hát mit tehetne velem ez a lány?! Kezdek kétségbe esni, és fogalmam sincs, hogy mit is tehetnék. Hagyjam itt? Az állati bunkóság lenne, de... Félek. Félek tőle!

Az étkezőben egyelőre egyedül vagyok, úgyhogy szinte disznó módjára lapátolom be a kaját a számba, hogy minél előbb tele legyen a gyomrom. Ami elég nagy feladat, mert habár nem vagyok kövér, inkább kicsit husis és izmos, elég sokat szoktam enni. Növésben vagyok, na! Amikor hangokat hallok, akkor kicsit lassítok a kajálással és fel is nézek. Egy igen csinos hölgyemény áll az asztalom mellett és helyet keres. Hát persze, hogy szabad! Ilyen csinos hölgyeknek bárhol bármikor. Kicsit pofátlan módjára rúgom ki a széket neki, hogy le tudjon ülni, de amint lenyelem a falatot, gyorsan bocsánatot is kérek. Nem akartam én bunkó lenni, de gondoltam inkább legyek így illedelmes, mint sehogy. Remélem, hogy a lány nem veszi ezt sértésnek, vagy rossz néven. Lehet, hogy fel is kellett volna állnom, mikor ő leül? Hát most már mindegy, kicsit lesöpröm magamról a kenyérmorzsákat, és igyekszem kicsit kellemesebb külsőt kölcsönözni magamnak. Lopott mozdulattal törlöm le a szám széléről a paradicsomot, és törlöm meg a kezemet.
- Szervusz Zoey! - ismétlem meg a lány nevét. Lehet, hogy nagyon hülyén hangzik, de a helyzet az, hogy így könnyebben meg tudom jegyezni a neveket, hogyha én is elismétlem egyszer. A kérdésemre elneveti magát és talán a gyomra is megkordul, bár ebben nem vagyok biztos, hiszen nincsen szuperhallásom. Tényleg, neki vajon milyen képessége van? Persze, nem fogom egyből ezzel a kérdéssel lerohanni, úgyhogy egyszerűen csak megtörölgetem a számat és töltök neki teát.
- Jó étvágyat! Én már nagyjából jól laktam... - nézek körbe magam körül. Hát igen, látszik is: néhány kenyérhéj, sok morzsa, a tányéron paradicsom maradványok és rántotta, a villámon pedig az utolsó falat. Azt gyorsan be is kapom, majd ahogy ügyködök, a paradicsomos tányért sikerül az ölembe borítani.
- Ahh, a francba! - ugrok fel és tolom hátrébb a széket, jól meglökve az asztalt. Zoey teájából is bizonyára kilöttyen néhány csepp, remélem, nem a lányra. Egy szalvétát veszek el az asztalról és törölgetni kezdem a pólómat.
- Bocs... - motyogom a lány felé, majd a kezemet a pólómra rakom, és egyszerűen kiszipolyozom a nedvességet belőle, amit szépen, kecses ívben visszavezetek a tányérba. A pólómon immár nem látszik nyoma a foltnak, szerencsére.
- Tudom a folyadékokat irányítani - válaszolok a lány bizonyára döbbent arckifejezésére, majd visszaülök és magamhoz veszem a teás bögrémet és belekortyolok. Remélem tetszett neki a mutatvány. Bár ne lennék ilyen béna...

Egy falat rántotta, egy szelet paradicsom, egy falat kenyér, majd egy korty tea. Felépítem ezt a szisztematikus cselekvési sorrendet, és így fogyasztom el a vacsorám nagy részét. elég jól beválik, amikor is elfogy a kenyér. Hmm, semmi gond, van még a kosárba, úgyhogy egy újabb szeletet veszek magamhoz, majd pár falat után sajnos a paradicsom is elfogy. Oh, hát kit érdekel, abból is van még pár darab. Gyorsan feldarabolok még egyet, és ismét enni kezdem, majd az utolsó rántottámnál csalódottan nézek a maradék kenyérre és paradicsomra. Hihetetlen, hogy milyen problémáim vannak, és vigyorogva csóválom meg a fejemet, majd szedek egy újabb adag rántottát, igyekezve a maradékokhoz mérni és folytatom tovább a vacsorát. Egy falat rántotta, egy szelet paradicsom, egy falat kenyér. A rágásban és az étkezésben egy kellemes hang zavar meg. Egy csaj áll meg mellettem, és kérdezi meg, hogy leülhet-e. Felnézek, és teli szájjal zavartan biccentek, és a lábammal nem túl illedelmes módon rúgom ki neki a széket. Vetek egy pillantást az étkezőre, ami még mindig üres. Csak mi vagyunk ilyen éhen kórászok? Gyorsan lenyelem a falatot, és iszok egy korty teát.
- Bocs, tele volt a szám. - vigyorodom el és megvonom a vállam.
- Szóval szia, persze, gyere csak, foglalj helyet. Jake vagyok. - mutatkozom be vigyorogva, és kicsit végig is mérem a lányt. Igazán csinos hölgyről van szó, úgyhogy máris megdobja a vacsora értékét.
- Te is ilyen éhenkórász vagy, mint én? - vigyorodom el ismét és felfordítva egy bögrét töltök a lánynak teát és tolom elé, meg sem kérdezve, hogy kér-e. Ki nem szereti a teát? Majd folytatom a vacsorát, most már egy kicsit komótosabb tempóban, hogy ne tűnjek úgy, mint egy idióta, aki csak tömi magába a kaját és nem foglalkozik semmivel.

Este 6 óra lehet, de én már olyan farkas éhes vagyok, hogy az hihetetlen. Nem csoda hát, hogy szinte elsőnek robbanok be az étkezőbe, amikor meglátom, hogy már tálalva van a vacsorához. Fejlődő szervezet vagyok, hát ez van!
Egyszerű fekete farmer van rajtam, fekete sportcipő, és egy szürke tapadós póló. A hajam enyhén felállítva, de most kivételesen nem a szelétől,hanem a víztől, ami között azért nincs nagy különbség, de futottam délután és egy kellemes, hideg zuhany után rohanok az étkezőbe. Állatira nem csodálkozom, hogy még nincs itt senki, hiszen talán 6 órától van vacsora, és 6 óra 1 perc lehet,ahogy rápislogok az órámra. Ja, nem tévedtem sokat, 03 van, de nem is ez a lényeg. A gyomrom furcsán megkordul, és nem sokat várakozok az ajtóba, egyszerűen odasétálok a legközelebbi asztalhoz, igyekezve nem rohanni, és le is ülök, hogy aztán megnézzem a választékot. Van amikor olyan kaják vannak, amiket annyira nem szeretek és nem nagyon eszek meg, ez most nem a mai nap. Most a főtt-sült gumit is megenném, annyira éhes vagyok. Magam mellé tornyozok egy kis szalámit, vajat, sajtot, majd szedek magamnak egy adag rántottát, vágok fel paradicsomot és töltök magamnak teát, hogy aztán pofátlanul kezdjem el magamba tömni a vacsit. Jó étvágyat!