Killian && Joanne

Soha nem voltam még ennyire magányos. Mintha csak egyedül lennék a tömegben. Mintha nem is azt az életet élném, amit előtte. Hol van már az az önző nagyképű és magabiztosan ható lány? Hova lett az az ember, aki előtte voltam, mielőtt... Hát igen, megerőszakoltak. De miért engem? És Edward miért nem ölt meg? Most végig kell élnem az életemet ezzel a szégyennel és megaláztatással. Hogy fogok így férfira nézni valaha is? Sőt, már meg merem kockáztatni azt is, hogy soha többé nem fogok boldog családról ábrándozni. Nem lesz gyerekem, mert még egyszer nem fog engem férfi meztelenül látni. Sőt sehogy nem fog látni. Azóta tükörbe is alig néztem, csak éppen annyira, hogy a napi alap sminkemet feltehessem. Semmi több. Már nem nézegetem saját meggyalázott testem órák hosszat a tükörben. Csak felkapok egy ruhát, és megyek is. Már ha nem zárkózom be a szobába, mert sokszor csak azt teszem. Igazából nem is járok nagyon sehová, csak Edward és a suli közt ingázom, de végre el kellene döntenem, hogyan is tovább. Hiszen a képességem leblokkolt, mintha nem is létezne, így oda minden munka, amit abba fektettem, elveszett.
Csak most érzem igazán, mennyire egyedül vagyok. Nem akarom, hogy bárki sajnáljon, sőt azt sem akarom, hogy tudjon valaki a szégyenemről. Csak röhögnének, és az a legrosszabb érzés, ha nem értenek meg. Ugyan hogyan is tudhatnák, nem jártak még a cipőmben. Mégis titokban szeretném, ha valaki látná a szenvedésem, vagy csak megkérdezné, hogy mi a baj, de ez sosem fog megtörténni.
Kilépek a szobámból, és balra pillantok, ahol három fiatal diák nevetgél, én pedig elkomorult tekintettel fordulok el tőlük, hogy a másik irányba indulhassak el. Feltűnően kerülök mindenkit, és ez így is van jól. Senkivel sem beszélek, azok közül, akik itt vannak, sőt mi több, ha felém tart valaki, igyekszem elkerülni a találkozót. Nem tudom, hogy szemet szúrt-e egyáltalán valakinek.
Lassan lépek ki a hatalmas bejárati ajtón, hogy délnek vegyem az irányt, ahol mostanában lenni szoktam. Még nem találtak ott rám, és viszonylag kevesen járnak arra. A legtökéletesebb hely arra, hogy olvassak, vagy csak nézzek ki a fejemből. Olyankor mintha egy másik világ szippantana magával.
- Sziasztok -  motyogok az orrom alatt, ahogy a szembejövő szerelmespár rám köszön. Egy kicsit émelyegni kezdek, mikor meghallom a hátam mögött a vallomásaikat, miközben még hallom, hogy rólam beszélnek, miért lehetek ilyen. Nem mindegy az nekik? Mit érdekli őket? Szerencsére hamar el is hagyom őket, ráadásul ők befelé igyekeztek, így senki nem állhat az utamba, csak megyek. A kavicsok is megadón nyöszörögnek a talpam alatt, ahogy haladok a célom felé. Már hallom a víz békés csobogását, ahogy közeledek, még egyre hangosabb is. Mikor végre odaérek, halovány mosoly kúszik arcomra, aztán leülök az egyik padra. Előveszek egy könyvet, de nem nyitom ki, csak nézem a fodrozódó vizet, és élvezem, hogy egyedül lehetek.  

SZAVAK SZÁMA:473 SABLON: © lynn MEGJEGYZÉS: Kezdőkben nem vagyok jó