Emma Frost háza

Tárgy: Emma Frost háza Csüt. 21 Aug. - 14:45

First topic message reminder :

Emma Frost háza - Page 2 Spectacular-lavish-luxurious-nightingale-house-exterior

Magas fallal körülvett birtok New York egyik csendesebb luxuskörnyékén. Legalább öt perc, míg a kaputól felvezető úton kocsival eléred az egyszintes hófehér házat. Csupa szöglet, csupa fegyelem és csupa üveg. Az alsó szinten szinte nincsenek falak, a tér egybefolyik, magába foglalva a nappalit és a konyhát is, csupán egy-két lépcsőfok, mélység és magaság választja el a helyiségeket. Az emelet már tagoltabb, hálószobák, fürdők váltják egymást és egy dolgozószoba. A hátsó kertben egy hatalmas medence várja hívogatón a ritkán érkező vendégeket és a végtelennek tűnő zöld gyep, árnyékot adó fák. Az uralkodó szín a fehér, bár olykor megtöri szemkápráztatását egy kis fekete és mélybarna.

Emma Frost háza - Page 2 Spectacular-lavish-luxurious-nightingale-entertainment-room

Emma Frost háza - Page 2 Spectacular-lavish-luxurious-nightingale-entertainment-room

Emma Frost háza - Page 2 Spectacular-lavish-luxurious-nightingale-kitchen-design

Emma Frost háza - Page 2 Spectacular-lavish-luxurious-nightingale-master-bedroom

Emma Frost háza - Page 2 Spectacular-lavish-luxurious-nightingale-bathroom-design

Tárgy: Re: Emma Frost háza Pént. 19 Szept. - 16:45

Emma & Will

- Na és van valami rangsor köztetek? Szoktatok ilyen telepata levelezéseket folytatni? – az utolsó kérdés inkább csak a vicc, bár gondolom elég könnyen kivitelezhető lenne a dolog. Az első kérdés azonban sokkal jobban érdekel. Gondolom a tudnak egymásról, ahogyan Emma például azt a mutánssulit vezető fazonról. Vajon van-e köztük rangsor? A mutánsok között sincsen, csak néhány pénzesebb figura ragadja magához a hatalmat és próbálja azt növelni, de van egy olyan rossz sejtésem, hogy a végén úgyis belebuknak majd. Az ember mindig hataloméhes volt, és ez sajnos a mutánsoknál is megmaradt. Mindig többet, mindig jobbat, képtelenek beérni azzal, amijük van. Remélem, hogy nem emiatt dőlünk majd bele a kardunkba.
- Szóval akkor a képességed könnyen lehetett volna átok is. – jegyzem meg. Na igen, ha nem tanulja meg kezelni, ha nem szán rá elég időt, akkor talán ő is most ott gubbasztana egy sötét, elzárt szobában, ahová semmiféle hang sem szűrődhet be. A börtönben töltött évek alatt volt már szerencsém egy-két ilyen helyhez. Nálunk ezt fagyasztónak hívták, elégé kellemetlen időjárás volt odalent, de előbb-utóbb mindig a saját lábamon sétáltam ki onnan, nem tudtak ott tartani. Ahogyan a börtönbe sem, gyerekjáték volt megszökni onnan, sokkal egyszerűbb, mint bárki hinné. És még csak a képességemet is alig használtam hozzá.
- Gondolom ez nem az a pasas, akinek a helyén trónolsz. – mármint a klubban. Mesélt arról a fazonról, aki előtte volt, még ha nem is valami sokat, de a hangjából azért meglehet ítélni, hogy aligha azzal a fickóval futott ott össze és segítette ki a képességében. Azért nem tiltakoztam volna egy ilyen segítség ellen én sem, más kérdés, hogy minden bizonnyal megöltem volna ezt a segítőt. Sokáig abban a tudatban éltem, hogy csak én vagyok ilyen, hogy feladatom kiirtani a gyengéket, de aztán megtudtam az igazságot és… és most van egy új célom. Trónra ültetni a fajomat.
- Anyámat és apámat is sokszor vitték el a mentők, mert fájdalmaik voltak, de aztán néhány óra múlva már kutyabajuk sem volt. Se ők, se a dokik nem értették a dolgot, ellenben velem. Ha dühös voltam rájuk, akkor történtek ezek, és ezt ők is sejtették. Féltek tőlem. – nem folytatom egyből tovább, néhány pillanatra megállok, hogy a poharam a számhoz emelhessem. – Rajtuk, meg az osztálytársaimon gyakoroltam a képességemet, néha egy-két tanáron. Azt hittem egyedül én vagyok különleges a világon. – rántom meg a vállamat. Először nagyon is furcsán hangzott, hogy nem vagyok egyedül, el is terveztem, hogy végzek minden mutánssal, de aztán… megvilágosodtam. – Aztán már csak úgy történtek a dolgok. Gyilkosságok, majd a börtön… de nem értek semmit sem vele. – a szüleim legszebb évei voltak azok, mikor én a sitten rohadtam, de aztán végül csak utolérte őket a sors, a tékozló fiú visszatért, de nem nyugodott meg, jobban utálta őket, mint valaha.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Kedd 16 Szept. - 16:08

- Rendben...
Egyszerűen ennyi. Nem anyáskodni akarok felette, nincs is bennem efféle hajlam és nem is hiszem, hogy igényelné. Elég nagyfiú már, hogy képes legyen kiválasztani egy számára megfelelő kéglit és kibérelje. Ha anyagi támogatásra szorulna, akkor kapott volna a lehetőségen, de úgy tűnik, képes gondoskodni magáról. Helyes. Nem mintha a Frost vagyonból ne futná ilyen kicsiny adományokra a "tehetséges" fiatalok javára, ám úgy érzem, ő túl büszke ahhoz, hogy kunyeráljon. Képes előteremteni magának, ami kell, a módja pedig nem érdekel, míg diszkréten csinálja.
- Gondolom elsőre minden normális ember megrémülne - mosolyodom el a telapátia megjelenésével kapcsolatban.
- Nem tudod eldönteni, hallucinálsz, szórakoznak veled vagy megkattantál. Nem lennék meglepve, ha a diliházak nem egy lakója valójában valamilyen mentális mutáns lenne, csupán képessége nem lett felfedezve vagy értelmezve, inkább az egyszerű elmével dilisnek titulálták.
Meglehet sok meg nem értett fajtánkbelit bélyegeztek meg a kattant jelzővel, zárták diliházba, míg végül maguk is elfogadták, hogy nem különlegesek, "csak" hülyék. Vajon évtizedekkel, esetleg századokkal ezelőtt hány telepatát zártak elmegyógyintézetbe, égettek el boszorkánynak kiáltva ki?
- Az első években az önkontroll kialakítása volt fontos. Hogy szabályozni tudd, kit akarsz hallani és mikor. A gyengébb erejű telepaták hamar belezavarodnak a sok hangba, egy idő után elvesztik a sajátjuk is...
Újabb alap az őrült jelzőhöz. Vajon hányuk lett fejfájós, fordult magába, zárkózott el a világtól, hogy ne hallja a "hangokat"?
- Évekig csak magam képeztem, majd az egyetemen találkoztam egy fajtárssal, aki igen magas szintre segített fejleszteni a képességem, kiterjesztve a lehetőségeket, kitárva előttem a világot...
Egy korty gyümölcslé, egy pillanatnyi elgondolkodás. Astrid még mindig ápolt, még mindig nem tud magáról. És hiába reménykednek a szülei, ez az állapot nem is fog változni.
- És te Will? Mikor jöttél rá, hogy nem a véletlen üldöz, hanem magad okozod a fájdalmat? - fordulok vissza hozzá, vissza a jelenbe. Ha én megosztottam vele az alappokat, ő sem rejtegetheti. és igazából oka sincs, főképp, mert ha nagyon akarom, megtudom. Pusztán a lehetőséget ajánlom fel, hogy ő ossza meg velem, ahogy a klubban is említettem.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Vas. 14 Szept. - 12:56

Emma & Will

- Inkább furábbak, mint más mutánsok. Nem tudom megmagyarázni miért, de azok vagytok. – talán igaza van, és tényleg csak azért van, mert a másik képességét tapasztaljuk, a mienket pedig gyakoroljuk. Talán. Vannak dolgok, amikre nincsenek válaszok, ez is egy ilyen lehet. Egyszerűen csak… nem tudom, minden telepata olyan, mint ő? Mert valahol azért megtudom érteni, hogy így el van szállva magától, de közben azért kicsit túlzásnak is érzem. Oké, hogy szinte bármit megtud csinálni egy emberrel, de akkor miért nem csinálja? Miért nem megy el egészen a képessége határáig? Vagy elmegy, csak én látom rosszul a dolgot? Meglehet, elvégre csakis ő tudja, hogy pontosan mire képes, igaz?
- Igen, különleges adottságod van hozzá. – bólintok egyet a szavaira mosolyogva. Na igen, ha valamihez ért, akkor az a hergelés. Legalábbis engem nagyon feltud idegesíteni azzal a lenéző stílusával. Fogalmam sincsen, hogy más miként érez vele kapcsolatban, de én utálom azt, ha valaki megakarja mondani, hogy mit csináljak, ha érzem, hogy uralkodni akar felettem. Értem én, hogy itt ő a főnök, ő adja az utasításokat, de nem kell úgy kezelnie minket, mint a rabszolgákat. Vagyis engem nem. A többiek nem érdekelnek, azt csinál velük, amit csak akar, a lényeg az, hogy velem próbálja meg elhagyni a megszokott stílusát, mert… mert se neki, se nekem nem jó az, ha folyamatosan csak harcolunk a másikkal.
- A lakást megtudom oldani magamtól is, csak a munkáról kéne gondoskodni. – a lakást kérdést elintézem magamnak is. Értékelem én azt, hogy ebben is segítene, de megtudom oldani magamtól is, és jó lenne, ha én is tennék valamit az ügy érdekében. Van elég pénzem az áldozataim pénze mindig az én zsebemben landol, szóval nem lesz gond a lakás vásárlással, kivételesen most senkit nem fogok megölni a lakásáért, pedig az aztán igazán jó móka. Viszont nagyon közel lesz Violet, nem engedhetem meg magamnak, hogy a legapróbb hibát is megejtsem. Ő nem értené meg. Se azt, amit tettem, se azt, amit most teszek.
- Megtudom érteni, valószínűleg ezzel mindegyik telapata így van, nem? Mások gondolataiban olvasni… először elég ijesztő lehet. – az én képességemmel szerencsére nem jártak ilyen gondok, nem hittem azt, hogy megbolondultam volna, sőt, eleinte még csak tudatában sem voltam annak, hogy én csinálom, miattam szenvednek mások. – És hogyan fejleszteted magad? Egyedül, nem volt aki segítsen? – mert ha igen, azért az elismerésre méltó. A legtöbb mutánsnak gondolom kell segítség ahhoz, hogy fejlődjön, hogy visszafogják őket, ha… ha átesnek a ló túloldalára.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Szomb. 13 Szept. - 16:08

Valóban van megoldás, és ahogy sejti is, valóban nem fogom vele megosztani. Hülye az, aki elárulja másoknak a gyenge pontját, már pedig én értelmes nőnek tartom magam. Szóval a téma itt lezárva részemről.
- Furák? Miért lennénk mi telepaták furák, vagy inkább furábbak, mint más mutánsok? - kérdezek vissza nevetve. Mindenkinek a másik fura, míg saját képessége a normális. De azt hiszem, ez érthető is, hisz a saját erőnkkel mi magunk élünk, míg másokét csak látjuk vagy tapasztaljuk. és legfőképp nem tudjuk irányítani. Tehát idegen, azaz fura.
- Azt hiszem, ez nem lesz probléma - mosolyodom el a hergelés kapcsán. Már a klubbna is elég könnyen az idegeire tudtam menni, ha tovább fokozom akár már ott kiborítom. Persze nem célom magamra haragítani, ám az önuralmát csak úgy tudjuk fejleszteni ha feszegetjük. Mert hiába mondja, hiába hiszi, hogy kordában tudja tartani magát, az csak éles helyzetben derül ki.
- Nem azt mondtam, hogy költözz oda. Csak hogy a lehetőség ott adott, elugorhatsz majd akárcsak egy-két napra vagy egy hétvégére is. Mintha szabadságra mennél. De ez azért még odébb van, még ne törd rajta a fejed. Előbb ugyebár Salem-ben kell neked munkát találni és persze lakást. Hogy elhelyezkedhess ott - jegyzem meg mosolyogva. Mennyire köti magát ahhoz a lányhoz, mennyire függ tőle, még ha ő nem is így gondol a dologra vagy nem ezt a szót használja rá. És mégis.. még is csak férfi...
- Nekem jó - bólintok a kajaválasztásra és már a konyhában emelem a telefont, hogy az egyik közeli, de remek kajálda számát tárcsázzam. viszonylag gyakran hozatok ételt, ha itthon vagyok, bár azért legtöbbször "normális" kaját. De olykor jólesik az ilyen különlegesség is.
- Tizenöt éves korom óta - felelek, ahogy visszatérve elkapom kérdését. Kezemben a korábban látott üvegkancsó, benne a hideg gyümölcslé, amivel újratöltöm, vagy feltöltöm poharainkat.
- Elkezdtem hallani valaki gondolatait. Először azt hittem, bekattantam - nevetem el magam, immár poharam fogva kezeim közé. Rég volt, mintha ezer éve lett volna, hogy Ian-t megismertem. Mennyi ábránd, mennyi regényes álom ment füstbe azóta?

Tárgy: Re: Emma Frost háza Pént. 12 Szept. - 20:57

Emma & Will

- Azért biztos van valami megoldás a dologra. – elméletben mindenre létezik megoldás, szóval erre miért ne lehetne, igaz? Ha nem is a gyémánt, de valami más mindenképp. Mondjuk nem tartom valami esélyesnek azt, hogy igazat mondana nekem, hiszen semmi jó nem származik abból a számára, hogy tudjam mi az, ami gátolja őt abban az egy dologban, amihez a legjobban ért. Mindegy is, majd valami megoldást biztosan keresek rá, nem szeretem azt, ha ennyire ki vagyok szolgáltatva valakinek.
- Ti telepaták elég furák vagytok. - na igen, kicsit olyanok nekem, mintha egy másik bolygóról jöttek volna. Más emberek fejében lenni, megváltoztatni benne néhány dolgot… nos, enyhén szólva is elég erős kis adottság, és megértem, hogy ennyire féltve őrzi a kis titkát Emma. Bár, talán csak simán nem tudja, hogy mi a legjobb védekezés, de van egy olyan sejtésem, hogy nem mond el mindent. Ami persze érthető, de attól még ugyanúgy idegesítő a dolog. Persze, nem én vagyok a legfőbb bizalmasa, hanem az fura nevű tag, gondolom azzal együtt kísérletezgeti ki a dolgot. A fickó doktor, szóval gondolom ért néhány dologhoz, amivel Emma hasznára lehet. Különben már halott lenne, nem? Vagy talán mégis bezavarnak az érzelmek még az ő fejébe is? Alig várom, hogy majd kiderüljön.
- Jól van, akkor hergelj csak. – mondom mosolyogva. Ha nem ez lenne a képessége, akkor minden bizonnyal már halott lenne. Sok mindenért és sokféleképpen öltem már embert az életem során, és még egyiknek sem volt akkora szerencséje, hogy valamiféle mentális gáttal ezt megakadályozza. Az pedig már igaz, hogy az önuralommal adódnak gondjaim, a legtöbb gyilkosságom emiatt volt. Felidegesítettek, vagy csak nekem volt rossz kedvem… vagy csak túlságosan is élveztem azt, hogy szenvedni láthatom őket. Valamelyik a három eshetőség közül, és a közös ezekben az, hogy senki nem élte túl még soha. Milyen vadász az, aki hagyja elfutni a zsákmányt?
- Igaz, el is felejtettem. – azért örülök annak, hogy megérezte a dolgot. Simán kivédhette volna a dolgot, de ő inkább vállalta a fájdalmat, amit azért becsülök benne, mert eltudom képzelni, hogy elégé fájdalmas lehetett a dolog. Nem éreztem még soha, egy ideje már nem érzek meg semmit, ami igazán hasznos képesség, bár néha azért hiányzik a fájdalom, mert mindig ösztönzött, mikor megéreztem, hogy vérzek, de ma már… ma már ilyen nincs. Egyszerűen csak lepattan rólam minden, ami néha azért hasznos, de… de hiányzik a fájdalom. Fura lehet ezt így hallani, de így van. Most már az okozásában élem ki a szenvedélyemet.
- Nem hinném, hogy elmennék oda. Messze van. – messze van Violettől, túl messze. Kezdenek végre egyenesbe jönni a dolgok, nem véletlen költözöm közelebb hozzá, nem fogok akkor csak úgy lelépni arra a szigetre. Majd találok valami más módot arra, hogy tudjak gyakorolni.
- Ez jó ötlet, mit szólnál a kínaihoz? – nem is tudom, valahogy most olyat ennék, de kész vagyok kompromisszumot kötni, ha ő mást enne inkább.
- Mond csak… mióta tudod, hogy mutáns vagy? – érdekel a dolog, hiszen attól is függ, ki mennyire erős, hogy milyen régóta gyakorolja a képességét, igaz?

Tárgy: Re: Emma Frost háza Szer. 10 Szept. - 13:41

- Nem hinném, hogy pusztán egy gyémánt fejfedő segítene. Legfeljebb megmosolygtatnál - jegyzem meg, miközben lassan visszaengedem a valódi bőröm. A gyémántréteg mint egy csillogó folyam, mit felszív a testem tűnik el, és újra a köntösös alakom ül előtte. Ám a ruházatomon, a hajamon egy apró "ránc" sincs, mintha a másik alakom teljesen független lenne tőle, mintha nem bolygatná meg az aktuális viseletem.
- A saját telepatikus képességem erősíti fel annyira a testemre épülő réteget, hogy az gátat szabjon a betolakodóknak - fejtem ki, és bár teljesen nem vagyok biztos a dologban, Will-nek elég ennyit tudnia. Bár Zane-el is beszéltünk ennek a lehetőségéről, még annyira kezdeti stádiumban van a dolog, hogy nem alkotható hű véleménye. És még ha valóban a gyémánt segítene pusztán anyagával blokkolni, akkor se verném nagy dobra, hisz ezzel saját magam ellen fordítanám a fegyvert.
- Persze hogy hergeltelek, hisz az önuralmad kell fejlesztenünk. Márpedig azt pont az ilyen helyzetek segítik elő - egészítem ki szavait rögtön egy mosollyal kísérve. És persze, nem vádaskodom, nem róvom fel kifogásként szavait. Ez a célom, hogy megtanulja akkor is kordában tartani az erejét, ha heccelik, hergelik vagy épp érzelmileg zsarolják. Mert az Ő esetében az önuralom nagyon fontos.
- De... - nevetek fel vidáman a folytatást illetően.
- Csak hagyj egy kicsit csillapodni, hisz ha rögtön védekező állásba lépek, azzal nem megyünk semmire - teszem még hozzá, mintegy "beismerve", azért rendesen megéreztem én a kínzást. És tudom, ha most újabb rohamra indulna, szervezetem ösztönösen húzná magára a gátat, ezzel ellehetetlenítve a gyakorlást.
- Nem, a klubnál ilyesmire nincs lehetőség. Túl sok ott a civil, túl nagy a rés, amin a hiba beszökhet.
Bár elég óvatosak vagyunk, és ellenőrzések se gyakoriak, nem ügyelhetünk minden vendégre. Márpedig egy nyílvános szórakozóhelyen tartani fontos foglyokat szinte ezüsttálcán kínálás a szabotázs lehetőségére.
- Viszont már intézzük, hogy a szervezetnek legyen egy aját kis helye, szigete talán, ahol az efféle létrehozható. Akárcsak egy gyakorlóterep a tagoknak, vagy épp mentsvár az üldözötteknek, akik a mi véleményünk osztják. Ott talán neked is több lehetőséged adódik - mosolyodok el, majd egy könnyed mozdulattal állok fel, bár meggyötört karomon ösztönszerűen simítok végig, mintha csak ellenőrizni akarnám, valóban ép-e?
- Nem vagy éhes, Will? Rendelhetnénk valamit. Kínait? Olaszt? Esetleg pizzát? - fordulok felé, mintha nem az előbb kínzott volna, mintha nem azért lenne itt, amiért, csak egy egyszerű baráti látogatás okán, aminek része a rendelt kaja is. Merthogy főzni nem fogok, az tuti.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Pént. 5 Szept. - 21:23

Emma & Will

Ölebnek hívja őket, vagy sem, akkor is tartja ezeket a fickókat és kész. Vagy a fejükben szórakozik, vagy érzelmi úton hat rájuk, mindegy is, a lényeg ugyanaz marad: ezeknek a hülyéknek a szeme soha nem fog így felnyílni. Mégis, hogy képesek ezek elhinni, hogy fontosak lehetnek egy olyan nőnek, mint Emma? Saját magával feküdne le inkább, van egy olyan érzésem. Szereti a hatalmat, és soha a büdös életben nem fog maga mellé engedni senkit sem, mert túlságosan is fél, hogy letaszítják őt a képzeletbeli trónjáról. És egyértelműen hazudna, ha azt mondaná, hogy nincs ilyen ember, akivel kedvére szórakozik, akivel elhiteti, hogy több számára, mint valójában. Ami elég okos húzás, tényleg, egy olyan nőnek, mint ő, ki kell használnia az ilyet, meg van hozzá az adottsága, de csak szánalommal tudok tekinteni azon férfiak felé, akik be is dőlnek ennek.
-Nem, valóban nem számít nekem, de ha köztük lennék se érdekelne, hogy kiket fogadsz még be magad mellé. – nem érdekel annyira a magánélete, felőlem aztán azzal fekszik le akivel akar, különösebben nem foglalkoztat a dolog, ha kedvét leli abban, hogy ezt csinálja, csak rajta, amíg nekem nem árt vele, addig nincs is semmi gond. Azt játszhat ki, akit akar, azzal hitethet el akármit, akivel csak szeretne, de engem hagyjon ki ezekből a beteges játékaiból, és akkor rendben leszünk. Én nem igazán vagyok híve ennek a fajta uralkodásnak, nem szokásom olyanokat csábítani az ágyamba, akikből profitálhatok. Egyrészt mert ott van nekem Violet, másrészt meg inkább megölöm az embereket. Persze, értem, hogy miért csinálja és nyilván hasznos is, használja ki az adottságait, nincs ezzel semmi gond, csak engem hagyjon békén, és kész. Szerintem ebben egyetértünk, nem hinném, hogy az esete vagyok, és ő sem az enyém, szóval egyetértek ebben a ”maradjunk munkaviszonyban” dologban. Így a legjobb neki, nekem és a Klubnak is, neki pedig gondolom fontos az, hogy a szervezet hasznára alakítsa a dolgokat.
- Egész hasznos. Ha csináltatok egy sisakot gyémántból, akkor nem fogsz majd tudni bejutni, ide? – bökök a homlokomra. Elég hasznos ez a gyémánt alak, csak kicsit fura. A kérdésem pedig szerinte teljesen jogos, mert ha a gyémánt alak blokkolja a képességem, akkor miért ne blokkolhatná az övét, is igaz? És gondolom ahhoz meg sisak kell, nem pedig valami gyűrű, vagy más egyéb hülyeség.
- Oké, ez igaz, de az is szerepet játszott benne, hogy hergeltél. – nem kifogásként mondom, remélem, hogy nem annak veszi. Kicsiben kezdtem, azért kapcsoltam feljebb, mert mintha azt láttam volna, hogy heccelni akar. – Gondolom nem akarod újra kezdeni. – mondom egy féloldalas mosollyal. Nem jegyzem gyengeségként azt, ha nem akarja újra megtapasztalni ezt, valószínűleg én se akarnám, ha valaki erre készülne. – Van a Klubnak valami börtön részlege, vagy hasonló? – hátha tartanak ott olyanokat, akikért nem kár, csak úgy ott vannak, rajtuk aztán tudnék gyakorolni, és Emmának sem kellene folyamatosan gyémántba borulnia.
- Na, ez már egész jól hangzik. – mondom mosolyogva. Végül is, nem kell őket egyből megölnöm, ráér kicsit később is, nem igaz? A lényeg az, hogy a végén mindegyiknek megszűnik dobogni a szíve.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Pént. 5 Szept. - 9:00

Igazából tényleg nem várom el Will-től, hogy hajbókoljon mások előtt, csak mert a rangsor ezt követelné. Akkor nem is önmaga lenne, és ilyen könnyen meghajlítható egyed csak parasztnak jó. Márpedig, ahogy Zane is felvetette még látatlanban, talán igen erős bástya is lehetne belőle.
Ugyanakkor nem féltem se őt, se a futóm. Mindketten elég erősek ahhoz, hogy demonstráljanak. Inkább a házam félteném és persze a nyugalmam. De ez majd elválik, ha a kedves megérkezik. Elég okos ahhoz hogy tudja, kihez miképp kell viszonyulni, főleg, ha amaz fontos a szervezetünknek.
- Nem tartok ölebeket - nevetem el magam a szóhasználat okán. Bár tény, ő kissé közelebb áll hozzám. Igaz, nem az érzelmek hozzák ezt, hanem a lehetőségek és az előnyök. És hiába is akarnánk titkolni, ha a döntésem nyilvánosságra hozza már tagadhatatlan lesz.
- Ahhoz pedig, hogy kiket engedek az ágyamba, míg te nem vagy közöttük semmi közöd. De nem hiszem, hogy valóban ez számítana neked - teszem még hozzá intésem egy mosollyal enyhítve. Ezt valahogy az első pillanatokban tisztáztuk, és talán ez teszi könnyebbé a dolgot. Egyikünk se pályázik a másikra, így megmaradhat a békés "munkaviszony", minden érzelmi ráhatás nélkül.
És ennek a munkaviszonynak a része a gyakorlás, amit ígértem neki, és ami szükséges ahhoz, hogy alkalmassá váljon a remélt posztra. Mert meg kell tanulnia valóban uralni a képességét és nem csak használni.
Arról hamar meggyőződhetem, hogy tudja, miként kell fájdalmat okozni. Hiába szakítom meg a kapcsolatot, hiába borítom testem gyémánttal, minek hatására csillapító hűvösség borít be, még mindig érzem a kínokat, a fájdalmat. Ujjaim lüktetnek, karomba mintha ezernyi kést döfnének. Persze tudom, hogy ez mind csak az agyam játéka, fizikailag "semmi bajom". De attól elég hatásos. És most tudok igazán örülni ezen alak merevségének, hisz így minden fintor, minden fájdalmas grimasz elhal, mintha meg se kottyant volna, vagy mintha ilyen jól tűrném a dolgot.
- Mentális gát.. igen, valami olyasmi is - bólintok a következtetésre, mely újfent csak megerősít abban a hitben, miszerint Will több annál a lecsaplak és jól típus típusnál, mint amit elsőre gondolnának ról aaz emberek. Igen ügyes az észjárása, megfelelően vonja le az infókat és a hozzájuk kapcsolódó tényeket. Igen ígéretes a dolog...
- Ügyes - jegyzem meg elsőként, egy apró, elismerő fejbiccentéssel is alátámasztva dicséretem, hisz nincs okom tagadni. Valóban ügyesen él az erejével, legalább is ami a lehetőségeit illeti.
- Viszont úgy látom, hamar belelendülsz, túl hamar válik az egész élvezetessé számodra, és pont ezért nehéz uralnod a lépteid. Egy kiiktatásnál ez persze nem probléma, viszont vallatásnál igen káros, ha az alany beleőrül vagy belehal a kínba. Tudnod kell, mikor állj meg. Legalább annyira, hogy a kínzott is belássa, jobb, ha szót fogad - tárom fel a "hibáit". Nem szidom, nem felróvom neki, hisz itt segítségről van szó, nem kioktatásról. Azzal, hogy magam ellen hangolom, magamra haragítom nem érek el semmit.
- Aztán ha mindent megtudtunk, befejezheted, amit elkezdtél - teszem még hozzá egy merev mosollyal - hisz most csak erre vagyok képes -, hogy kedvére is tegyek a vázolt feladatokkal kapcsolatban.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Hétf. 1 Szept. - 13:50

Emma & Will

- A hivatalos rangsor… ez vicces. De remélem nem várod el, hogy kesztyűs kézzel bánjak vele, ha szívózik, mert az nem fog menni. – teszek a hivatalos rangsorára, kifilézem a fickót, ha nem tetszik. Ezalatt azt értem, hogy úgy viselkedik, mint valami báró. Felőlem aztán lehet akármekkora szövetségese Emmának, ugyanúgy megtudom ölni, mint bárki mást, és nem különösebben érdekel az a tény, hogy mi lesz később, mert nem szokásom ilyen apróságokon gondolkodni, mindent csak a maga idejében. Nem mintha annyira vágynék a rivalizálásra, mert hidegen hagy a fickó, de ha nagyon akarja, akkor rivalizálhatunk, de abból nem fog jól kijönni. Gyakran vettem el a sulykot.
- Szóval ő a pincsikutya, aki azt hiszi, hogy támadhatatlan, mert volt néhány közös éjszakátok. Vagy lesz. – csak feltételezés, amit mondjuk elég erősen alátámaszt a gyanúm, de nem különösebben érdekel kettőjük viszonya, felőlem aztán azt csinálnak, amit akarnak, amíg engem békén hagynak, na meg persze Violetet. Talán nem tudja, de sok minden elárul az, ahogy mond dolgokat, vagy amit éppen mond. Ő maga mondta, hogy nem szokták csak úgy meglátogatni, szóval nem hinném, hogy ez a Zane nevű fazon olyan nagy senki lenne a szemében, de erősen kétlem, hogy nem áldozná fel, ha arra van szükség. Hihet bármit a fickó, de Emma csak behálózza őt, és a megfelelő pillanatban, mint valami áldozati bárányt fogja feláldozni a hatalom oltárán, amivel persze csakis saját magát segíti, meg talán a szervezetet. Mindenki feláldozható ugyebár, és ezért se fogok benne soha megbízni teljesen. Nem kell sértésnek vegye ezt, csak óvatosság, valószínűleg ő is így tenne az én helyemben.
Imádom nézni, mikor valaki beakarja bizonyítani, hogy minden legyőzhető. Mennyien próbálkoztak már, ismételgették ordítva, hogy ez csak egy illúzió, nem valóságos, a végén mindenki feladja. Már megtanultam, hogy az agyban jön létre a fájdalom, mindegy, hogy valóságos-e, vagy sem, attól a fájdalom még pont ugyanolyan valóságos, mintha meg is történne az aktuális fájdalmat kiváltó hatás. Az ember nem képes mindent kiállni, előbb-utóbb mindenki megtör, a kérdés csak az, hogy mikor, hogy meddig bírja, de semmiképpen sem létezik olyan, hogy valaki kitartson a végsőkig. Esetleg belehal, éppen ezért kell ezt úgy csinálni, hogy ne haljon bele az elméje szülte fájdalomba. Lassan, kimérten, hogy a fájdalom ne vesszen el a következőben, hogy érezze minden egyes kis az agyával elképzelt hatás érzetét. Ahogy a körmei egyenként vállnak le az ujjairól, ahogyan a csontok a testében apró kis szilánkokra törnek, felsértve ezzel az ereket, és izmokat. Az emberi test végül mindig megálljt parancsol, csak idő kérdése mikor történik ez meg.
Elrántom a fejemet és felmorranok, ahogyan megszakad a kapcsolat elméjével, és megszólal a hang a fejében. Nem különösebben fájdalmas, inkább csak kellemetlen. Pár pillanatig még várok, amíg végül a hangja csengése elül a fejemben, majd ismét ráemelem a tekintetem és kissé meglepődve tapasztalom, hogy gyémánt alakot öltött. – Ezek szerint ez lenne a másik képességed? Egy mentális gát? – gondolom én,elvégre akkor szakadt meg a kapcsolat, mikor ezt az alakot felöltötte magára. Fura, hogy nem látom az arcán az általam okozott fájdalom nyomait, bár erősen kétlem, hogy ne okoztam volna neki felettébb kellemetlen pillanatokat az előbb. – Szóval… milyen voltam? – nem számítok dicséretre, de nem is fogok bocsánatot kérni tőle, nem is hinném, hogy ezt várná.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Vas. 31 Aug. - 12:15

Nehezen fogom vissza kikívánkozó nevetésem, ahogy Zane-t próbálja meg leírni látatlanul. Bár a köpenyben valamilyen szinten igaza van, hisz sejtésem szerint a laborban hordja azt, ám szerencsére nem annyira elvont tudós, hogy azon kívül is a köpeny jelentse ruhatárát, bár a fehér színtől nehezen rugaszkodik el.
- Minden tekintetben nagy hatalmú tagja szövetségünknek. De azt hiszem, bár a "hivatalos" rangsor adott, a többit majd lerendezitek egymás között. Csak kultúráltan - teszem még hozzá mosolyogva, hisz nem kételkedem abban, lesz némi ösztönös rivalizálás a két férfi között. Will-t saját jelleme sarkallja majd, míg Zane-t talán a "birtokháborítás" csalfa gondolata. Pedig szinte minden tekintetben felé billen a mérlegem nyelve.
- Talán még a nap folyamán. Ő várt vendég - szúrok oda mosolyogva, és ezzel zárom is a témát. Ha Zane megérkezik, míg Will is itt van, majd eglátjuk, hogy viszonyulnak egymáshoz. Addig viszont sokkal fontosabb a tervezett gyakorlás, mit különösebb bíztatás nélkül el is kezd.
Az első lépések az ösztönös rekaciókat váltják ki, kissé engem is meglepve, mennyire önálló az emberi test. Hiába tudom, hogy ez az egész csak "elképzelt", hogy nem lőtt rám valóban, ösztönösen mozdul kezem, hogy óvjam a "sebet".
És ugyanilyen ösztönös a fájdalmas kiáltás, mit ajkamba harapva fojtok el, ahogy körmeim bizseregni kezdenek, fellüktetve a vélt kíntól. Érzem a vér ízét számban, ahogy fogaim felsebzik bőröm, és tudom, ez az egyetlen valós sérülés, mit az elmúlt percekben szenvedtem, ez az egyedüli igazság, a többi csak képzelt kín.
És talán ez a tudatosság, az eredet ismerete az, mi kitartásra sarkall még, hisz már ilyenkor tán már könyörögne a megálljért, én még tűrök, magamban ismételgetve, hogy ez is csak egyfajta illúzió.
Talán kitartásom, tudatosságom sarkallja még erősebb bemutatóra Will-t, ám a karjaimba kúszó gyötrelmet már én se bírom szó nélkül, angyali türelemmel. Legfőképp pedig testem nem engedi, hogy iylen kínoknak tegyem ki magam, mikor képes vagyok megakadályozni, ellenállni a támadásnak.
- Állj! - egy hang, két helyen. Egyszerre kúszik fülébe fajdalmas morranásom és cseng fejében jóval tisztábban. Ám ez a második hang csak egy sekunda, hisz ugyanebben a pillanatban lábujjamtól kezdve testem felölti páncélját, végigfuttatva bőrömön azt a jól ismert hideg simogatást, egybeolvasztva önmagammal ruhámat és minden egyebet, míg végül egy gyémántba öntött szobor ül William-mel szemben immár kizárva képességét. És csak örülni tudok, hogy arcizmaim, mimikám ilyenkor szinte rezzenetlen, nem ül ki rájuk a fájdalom utózöngéje, mi még mindig ott ég testemben, hiába a képességem jeges hűvössége.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Szer. 27 Aug. - 18:41

Emma & Will

Igazából nem nagyon tudnám másnak hívni, és felőlem aztán hívhatja magát az én mesteremnek, vagy mentoromnak, amíg engem nem tanítványozik le. Addig a legkevésbé sem zavar a dolog. Nem vagyok én olyan gyenge, talán kissé kezelhetetlen, de eddig is egész jól elvoltam vele, szóval miért is zavarna, ha továbbra is így kéne lennem? Nem lenne rossz, ha tanulnék egyet s mást, de nem halnék bele, ha kimaradna az életemből ez. Én fejlődni akarok, neki pedig az a fontos, hogy a szervezete számára használható legyek, úgyhogy mindenki nyer azzal, ha fejlődöm, nem igaz? Legalábbis én így látom. Nincsenek világuralmi törekvéseim. Én csak nem akarok bujkálni és kész.
Nem igazán nyugszom meg. Oké, gondolom, most azt hiszi, hogy olyan hatalmas hatalom került a kezébe, amivel majd rávehet amire csak akar, ha a helyzet éppen azt hozza, és… és végül is így van, de ezt könnyen ellene is lehet fordítani. Ha Violetnek csak egy haja szála is meggörbül… nem érdekel, hogy milyen erős mutáns, kivégzem Emmát. Biztos lehet valamiképpen védekezni ez ellen, mint mondjuk az űrlények ellen, azzal a béna alumínium sapkával. A lényeg az, hogy felőlem aztán taníthat önuralomra, de ha elvesztem azt… kész csoda, ha életben tudja tartani magát. Mert képes vagyok elmenni a végsőkig, ha arról van szó, hogy Violetet akarja bántani.
-Remek. – egy gonddal kevesebb, akkor ezek szerint már nem sok minden van, amit el kell intéznem a költözés előtt. Talán annyi, hogy a foglyaimat meg kell ölnöm. Kár, mert néhányukat már igen régóta tartottam fogva, elég vicces látvány, ahogy elvesztik az emberségük minden egyes kis vonását, úgy viselkednek, mint az állatok. Még, hogy az ember nem lehet úgy nevelni, hogy kutya legyen… csak meg kell törni, és kiölni belőle mindent, hogy a fájdalom megszűntetése érdekében, eldobja minden emberségét. Kicsit sajnálom, hogy nem folytathatom ezt North Salem-ben, de van most fontosabb dolgom is, nem?
- De csak a te kedvedért. Dr. Helmsmann? Ugye nem valami köpenyes idióta? Legalább mutáns? – azt hiszem arra már rájöhetett, hogy nem túlzottan kedvelem azokat, akik folyamatosan csak gondolkodnak meg kísérleteznek, miközben félnek bepiszkítani a kezüket, ha éppen arra van szükség. – És mikor tervezel vele összehozni? – csak, hogy tudjam mikorra kéne felkészülnöm. Azt biztosra veheti, hogy nem sokáig fogom őt Dr.-nak hívni, mert nagyon nem áll a szám az ilyen formalitásokra, szinte bántja a fülemet, mikor meghallom, hogy ”Üdvözlöm Mr. Gallagher!”. Mr. Gallagher az apám volt, egy hülye barom, aki mellesleg ma már halott ember, szóval engem senki ne hívjon így. Will és kész. A William még elmegy, bár én azt is elég távolságtartónak érzem, de még mindig jobb, ha elkezdenének itt uramozni. Viszont, ha már én magázni fogom ezt a pasast, akkor elvárom, hogy ő is. Valamit valamiért ugye.
Mindig is imádtam nézni azt, ahogy az ember már reflex szerűen kapja oda a kezét ahhoz a ponthoz, ahol a fájdalmat érzi, miközben semmi baja. Nem tehetek róla, de mosoly kúszik az arcomra, mikor meglátom, a tekintetét. Nem is igazán reméltem, hogy ez sok lenne neki, elvégre ez még nagyon általános. De maradok továbbra is a kisebb dolgoknál, bármennyire is kedvem lenne mondjuk éreztetni vele azt, hogy milyen mikor a testében választják két részre a tüdejét, és hogy milyen érzés az talán félperc, amíg fulladozva szenved. De majd később, ha addig még képes bírni a dolgot. Úgyhogy egyszerűen csak éreztetem vele milyen érzés, mikor a körmeit tépkedjük le valakinek. Egyesével, hagyva egy kis időt mindegyik között, hogy a fájdalmat kiélvezze, majd újra és újra érezze, nehogy elvesszenek a kínok egymás között. Ha nem mutatja, hogy álljak meg, akkor azt hiszem itt vesztettem el a kontrollt, mert tovább ugrom a karjára, minden egyes kis csontot darabokra törve ott, majd a vállai és a bordái következnek, amiket csontonként roppantok össze.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Kedd 26 Aug. - 17:01

Mester, mentor... Igen, ez a megnevezés roppant tetszető számomra, és elég élvezetes is, hogy elrágódjak rajta, míg William kifejti véleményét a nagyvárossal kapcsolatban. Rendben, ha ő a hátborzongató kisvárosi pusmogást szereti hát rajta. Amíg elég óvatos és nem hívja fel magára avgy a szervezetre a figyelmet.
- Nyugalom! - csitítom mosolyogva, még két kezem is megadón emelem fel, ahogy a téma arra a lányra terelődik. Nem is tudom, tisztában van-e vele, milyen éles fegyvert adott nekem ezzel a kifakadásával. Hisz immár bizonyos lehetek abban, azzal a lánnyal lehet megfogni, érte, vagy épp miatta bármit megtesz.
Persze ez még csak apró tudás, még nem szándékozom se megemlíteni neki se felhasználni ellene. Épp elég, hogy tudom, mi a gyenge pontja. Mert azon keresztül lehet megfogni bárkit, még a legerősebb mutánsokat is.
- Rendben, majd utánanézek a helyeknek és elrendezem neked a megfelelőt - mondom bólintva, hagyván elsüppedni a korábbi necces témát. Zane felemlegetése, főképp a szóhasználata viszont mosolyt csal ajkamra, igen széleset.
- Igen, ő az az _ipse_. Viszont első körben, ha összefuttok, a kedvemért kérlek szólítsd Dr. Helmsmann-nak. Csak a béke kedvéért - villantom rá kékjeim, valóban kérőn. Nem szeretném, ha egymásnak ugornának, főképp, mert előfordulhat, hogy Will még itt lesz, mikor Zane ideér, hisz találkozót beszéltünk meg mára, nem számolva a hvíatlan vendéggel. Én pedig nem szeretnék óvónéni lenni két gyermeteg óriás között.
És amint rábólint kérésemre lépek át az újabb fázisba, immár valóban azzal foglalkozva, amiért jött. Nem sajnálom magam, nem féltem épségem, azt hiszem, a lelki kínok, miket régebben átéltem sokkal ártalmasabbak, mint a testi fájdalom. A testi elmúlik, behegged vagy belehalunk és többé ne fáj. De a lelki sebek örökre lüktetnek, nem hagyván feledni őket.
- Nem feltétlen akarás kérdése, ám tudjuk jól, ezt a fajta élvezeted nehezen kontrollálod - jegyzem meg figyelmeztetőn, főképp hogy a lényegre hívjam fel a figyelmét. Az a fő, hogy megtanulja az uralma alá hajtani az erejét és használni, nem csak elengedni a dühét.
Szándékosan nem nézek a fejébe, nem akarom tudni, mire készül, hogy magam se készülhessek rá. És bár "láttam" mire képes, azért az első roham meglep. Igaz, ez a fájdalom még messze a tűréshatáron belül van, azért felszisszenek, ujjaim ökölbe szorulnak, mintha óvni akarnák kibuggyanó vérem, noha nincs ott egy csepp sem. Ám tekintetem tiszta, nem homályosítja a kín, inkább bíztatom, sőt talán heccelem is. Csupán ennyit tud?
A vállamba nyilalló fájdalom már erősebb, önkéntelen kiáltok fel, ahogy tenné bárki is, akit meglőnek. Bár még nem vol tszerencsém ehhez az érzéshez, az égető kínt nehéz könnyedén viselni. ösztönösen kapom sértetlen kezem a "sebhelyhez", egyszerű emberi reakció. És bár sziszegek, ajkaim feszes pengévé válnak, kékjeim még mindig tiszták, várakozók. Ami egyedül meglepő lehet, az a köntös nyakszélén pillanatra megjelenő ezüstös csillogás.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Hétf. 25 Aug. - 22:12

Emma & Will

Kicsit meglepetten pillantok rá, mikor látom, hogy legalább annyit enged a dologban, hogy szorosabbra húzza a köntös övét. – Köszönöm, mindjárt könnyebb így beszélnem veled! – mondom neki mosolyogva. Mindenkinek jobb így, nemde bár?
-Mert okos nő vagy. Nem szokásom csak úgy előre bejelentkezni, de te vagy a … nem is tudom, mesterem, vagy valami olyasmi, nem? Akkor meg csak segítesz, ha eljövök. – nem várt választ rá, de én attól függetlenül persze válaszolok. Azt már most elkönyvelheti, hogy nem fogok napokkal, vagy hetekkel előre szólni, hogy jövök. Utálom az ilyen bejelentkezős, időpontosdi játékokat. Jövök, amikor jövök, vagy itt van, vagy nem. És ha már itt van, meg ő az én mentorom vagy kim, akkor csak segít, ha kérem, nem? Persze, ez egyáltalán nem biztos, csak egy nagyon jóhiszemű tippet engedtem most meg. Jó nekem a narancslé is, elvégre még haza is kell vezetnem, úgyhogy talán jobb is, hogy nincs alkohol a kezemben.
- Igaz, de nem szeretem a túlzsúfolt városokat, ahol egymás hegyén hátán vannak az emberek… ott sokkal nehezebben figyelnek fel a halottakra. – valamiért én nem szeretem New York-ot és kész. Egy kis város kell nekem, ahol ismernek, ahol az embereknek feltűnik a furcsaság, míg New Yorkban egy átlagos hétfő reggel az, ha valakit fejbe lőnek a nyílt utcán.
- Őt hagyd békén! Felőlem aztán végezhetünk ott minden kis önjelölt békebíróval, de neki nem eshet baja! – mondanom sem kell ugye, hogy könnyedén magára tudna haragítani azzal, ha ezt nem tartaná be. Én szívesen ölök meg bárkit, aki az ügyünk ellen van, ha az kell, de Violet… Violetnek élnie kell, teljesen mindegy, hogy mit gondol erről az egész mutáns-ember kapcsolatról. – Elvégre… az egyiket mindenképpen leakarod kapcsolni, nem? – célzok itt a telepatára, aki az egész kis mutáns állatkertet igazgatja odaát.
- Remek, örömmel hallom, hogy van szíved. – mondom mosolyogva, bóknak szánva a szavaimat, még ha nem is valami szokványos bókról beszélünk. Nem tudom megmondani, hogy mi az, ami miatt minél közelebb akarok lenni hozzá, de így van, és ez nekem éppen elég. Talán tényleg a hiánya fájdalmát akarom ezzel csökkenteni, vagy… vagy valami más miatt van, nem tudom.
- Nem, rendőrnek elmenni felérne egy árulással. – értek vele egyet mosolyogva. Na igen, a börtönben jól eltudnék szórakozni, de a rendőrség… nem, az nagyon nem feküdne nekem. Az a sok szabály és törvény, meg a hülye elveik… nem is beszélve azokról a tetves fánkokról, amiket folyamatosan magukba tömnek. Undorító. És gyengék is, bármelyiket megtudnám ölni egy kézzel. Vagy egy gondolattal.
- Ez jól hangzik, olyan álommunka szaga van a dolognak. – mondom mosolyogva, megdicsérve az ötletét. Na igen, kidobó emberként eltudnám magamat képzelni. – Zane? Az ipse, akivel összeakartál hozni, vagy ki ez? – nem tudok neveket, eddig csak Emmát ismerem a társaságból, és nem tudom még egyelőre eldönteni, hogy ez jó, vagy inkább rossz. Kitudja mennyire lehet idegesítő ez a Zane nevű fazon. Emma csak kicsit egoista, de most például teljesen jó fej, ha Zane képes valami ilyennel előrukkolni, akkor még legjobb haverok is lehetünk.
- Jól van, csináljuk úgy, ahogy mondod, te vagy ennek a szakértője. – az már igaz, hogy szeretek ölni, és általában nehezen is fejezem be valakinek a kínzását, ha egyszer már belekezdtem. Általában hullazsákokban távoznak tőlem az emberek, úgyhogy tényleg nem árt kicsit gyakorolni ezt.
- Ugyan, hiszen a legjobb úton jársz, hogy megkedveljelek. Milyen dolog lenne ilyenkor megölni? – nem áll szándékomban megölni Emmát, ő is mondja, hogy ha túl soknak ítéli a dolgot, akkor majd közbelép, szóval… szóval mivel is kezdjünk? Mi számít kisebb fájdalomnak neki?
Eleinte valami tényleg kicsivel kezdek, egyetlen késszúrás, mintha a tenyerébe vágták volna azt, és kicsit oldalra döntve nézem a reakcióját, mert talán letudok állni, ha látom rajta, hogy túl sok. Talán. Ha bírja a dolgot, akkor feljebb kapcsolok, és úgy döntök, hogy megismertetem őt azzal, hogy milyen érzés, mikor keresztül lőnek a vállunkon egy golyót. Direkt keresztül, mert az rohadtul tud fájni, mikor a golyó bent ragad.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Vas. 24 Aug. - 12:42

Egyértelmű, hogy nem teszek eleget a kérésének. Nme mintha attól tartanék, hogy zsebre vágja az ezüst készletet, amíg öltözöm. Egyszerűen csak mert ahogy hangsúlyoztam, ez az én házam, ahol úgy viselkedem, ahogy nekem tetszik. Márpedig még tervbe van véve néhány hossz, és nem fogok az ő kedvéért feszt öltözgetni. Ám hogy meglegyen az arany középút, összébb húzom a köntös övét, ezzel elfedve a fürdőruhám. Így már veheti úgy, mintha egy nyári kisruha lenne rajtam.
- Miért van olyan érzésem, hogy ha hívlak, ha nem, te úgy is jössz, ha valamit akarsz? - kérdezek vissza, bár ez inkább csak költői, pont ezért választ sem várva rá töltöm ki az italokat. És mivel rám bízta a döntést, hát amradunk az alkoolmentes gyümölcslénél. Ha gyakorolni akar, jobb a tiszta tudat, mindkettőnk számára.
- New York élettel telibb város, sokkal több lehetősséggel. De ha neked a kisváros kell.. a te választásod - vonom meg finomana vállam, immár a kényelems fotelban terpeszkedve, ám mielőtt igazán elengedném magam olyan információt hoz tudomásomra, amit sejtésem szerint nem akart szándékosan. Bár előbb-utóbb úgy is kiderült volna.
- Ó, tehát ő is mutáns - hajolok előre, könyököm a karfára helyezve, minden porcikámmal érdeklődésemet fejezve ki. Tehát Xavier egyik pátyoltja. Olyan édes kis helyzet, olyan kis pikáns.
- Persze, hogy értem - bólintok aztán szinte már kedvesen, mint egy igazi barát. Igen, általában szeretünk a rögeszménk közelében lenni, hisz a tudat, hogy bármikor elérhetjük sokat csillapít a hiány szította őrjöngésen.
- Azt hiszem, neked a smasszerkodás nagyon feküdne. De kétlem, hogy North Salem rendelkezne börtönnel. Rendőrnek meg nem hiszem, hogy mennél - mosolyodom el, újfent visszadőlve a párnákra, egy apró korttyal enyhítve a beszéd okozta szárazságot, mielőtt megmelegszik tenyeremtől az ital.
- Esetleg valamelyik szórakozóhelyen biztonsági ember? Ott egyszer-kétszer elcsattan néhány pofon. Vagy valami hasonló. Gondolkodom rajta Will, és felvetem majd Zane-nek is, hátha akad ötlete - nyugtázom a dolgot. Nem vagyok az a csélcsap vezető, aki hasraütésszerűen dönt. De mindenképp megoldást lelünk a gondjára.
- Azt elhiszem - nevetem el magam, ahogy kijelenti, szívesen okozna nekem fájdalmat. Sokan vannak vele így, ám igen keveseknek van is rá lehetőségük, főképp úgy, hogy magam adok rá engedélyt. De olykor áldozatokat kell hoznunk, és mivel Will képessége és hozzáállása nagyon tetszetős számomra, jobb, ha első körben csak én "élvezem" adottságait.
- Már a múltkor is mondtam, hogy a legnagyobb hibád az önuralom hiánya. Talán próbáljuk meg azt fejleszteni. Próbálkozzunk elsőre kisebb hatásokkal, hisz a legnehezebb kontrollálni, hogy ne akarj rögtön ölni. Koncentrálj egy bizonyos területre, egy adott kis fájdalommal. Hogy valóban uralni tudd az erőd és ne csak használd - vetem fel, és bár lehetne, egy csipet félsz sincs a hangomban. Mintha nem éreznék fájdalmat, noha ebben nem vagyok másabb, mint az egyszerű emberek.
- De lehetőleg ne akarj megölni - nevetek rá, újabb kortyot nyelve a gyümölcsléből, majd az asztalra teszem, hisz még véletlenül se óhajtom a földre ejtve összetörni.
- De előre jelzem, ha soknak ítélem, szólok, vagy magam végzem be - teszem méghozzá intőn, majd hátradőlve várom az első csapást.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Szomb. 23 Aug. - 23:46

Emma & Will

- Mindegy, azért felvennél valamit? Ha megkérhetlek. – számítok a nemleges válaszra, de azért biztos, ami biztos rákérdezek a dologra. Na nem mintha olyannyira érdekelne, hogy mégis miben feszít a saját otthonában, de én is férfi vagyok, és nem azért jöttem, hogy a szememet legeltessem, úgyhogy igen hálás lennék, ha felöltözne valami kevésbé… ilyenbe, de ha nem, hát nem. Nem mondom, hogy kibírhatatlan a dolog, mert nem az, de én Violetet nézném szívesebben. Csak hát ugye vannak dolgok, amiben minden férfi egyezik. Ez is egy ilyen dolog.
- Akkor legközelebb hívj meg, és nem fogok ilyen váratlanul betoppanva. – nem tudom mennyi az esélye annak, hogy ez valaha is megtörténik, de nem különösebben érdekel a tény, hogy nem szokott itt tagokat fogadni. Ha bajom van és nem találom a klubban, akkor idejövök majd, hogy megkeresem, akár hívatlanul állítok be, akár nem, engem az ilyen dolgok nem különösebben érdekelnek.
- Ismerősen cseng, de meg nem mondom, hogy mivel foglalkozik a céged. – most, hogy mondja, beugrott az, hogy a teljes neve Emma Frost, úgyhogy így már mindjárt jobban összeáll a kép. Sikeres nő lehet, kétségtelen, ha van egy nemzetközi cége, ami olyan jól termel a számára, hogy képes fenntartani ezt az egész kócerájt belőle.
- Alkoholt, ha te is iszol velem. Ha nem, akkor jó a gyümölcslé is. Egyedül inni nem valami jó. – tudom, mert szoktam egyedül inni, és sokkal jobb társaságban inni, még ha az illető nem is a barátod, hanem csak egy áldozatod mondjuk. Elveszem tőle a poharat, majd egy pár pillanat hezitálás után le is ülök a fotelba, ami felé Emma mutat. Szó se róla, elég kényelmes egy darab, nem csoda, hogy így van elszállva magától, ha így élhet. Azonban egyelőre úgy viselkedik, ahogyan azt az első találkozásunknál megbeszéltük, és azért ez egy kicsit meglep. Kellemes meglepetés persze, hiszen féltem attól, hogy nem tartja a szavát.
- Miért, mi lenne olyan érdekes New York-ban? Azon kívül, hogy ott van a klub, meg te? – mert ezen a két dolgon kívül nem sok minden tudnék felhozni New York mellett érvként. Utálom az ilyen nagyvárosokat, túl nagy a nyüzsgés, észre sem veszik, ha megölöm valamelyik embertársukat, ellenben egy kisebb város lakóival. Én nem vagyok az a típusú ember, aki bulizni jár és hasonlók, úgyhogy New York nem különösebben vonz engem.
- Nem, egy bentlakásos suliban él, valami mutánsiskola. Én csak minél közelebb akarok lenni hozzá, gondolom ezt meg tudod érteni. – nem hinném, hogy ne tudná, vagy legalább ne próbálná megérteni, bár… bár kötve hinném, hogy valaha is táplált gyengéd érzéseket bárki iránt is. Nem olyannak tűnik, ő inkább az a karrierista nő, ha értitek mire célzok.
- Remek, reméltem, hogy számíthatok rád. – na, akkor ezek szerint egy probléma hamarosan ki is lesz pipálva. Egyelőre tökéletes döntésnek tűnik az, hogy beléptem ebbe a klubba. – Nem is tudom… bármit, ahol embereknek okozhatok fájdalmat. – azzal sok bajom nem lenne, szívesen csinálnám, és rá tudnám fogni az agresszivitást a munkámra.
- Igen csábító mindkettő, de azt hiszem, hogy… szívesebben akarnék neked fájdalmat okozni. Nem mintha bármi bajom lenne veled, de fejlődni akarok. – csak a félreértések elkerülése véget. – Na és, hogyan gondoltad, miként csináljuk? – nem vagyok otthon ebben a témában, én saját magamtól fejlesztettem a képességemet, de tovább már nem megy. Kell a segítsége valaki olyannak, aki ért ehhez. Emma pedig ilyen.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Szomb. 23 Aug. - 18:48

Nem jövök zavarba szavaitól, noha a többség már húzná össze köntösét, én csak mosolyogni tudok tipikus megjegyzésén.
- Ez az én otthonom Will és te hívatlan érkeztél. Hát ne tégy szemrehányást nekem azért, hogy a saját házamban miképp öltözködöm - vágok vissza, bár nem intőn, inkább mosolyogva. Legutóbb azt "kérte", legyek kissé barátságosabb. Hát akkor üssünk meg baráti, csipkelődő hangsúlyt.
- Nem, viszont hívatlan igen kevesen érkezne. Bár meghívást is kevesen kapnak - toldom szavai végére, miközben hagyom, hogy beljebb lépve felmérje a terepet. Tény, nem épp egy viskó, bár szerintem még így is viszonylag letisztult a berendezés, nem szeretem a hivalkodást. Attól függetlenül egyértelmű, hogy nem átlagkeresetből raktam össze.
- Van.. Hallottál már a Frost Internationel-ről? - kérdem nevetve, magam is beljebb sétálva, egészen a konyháig, ahol a hűtőajtót kitárva szedek elő egy kancsó behűtött gyümölcslevet. Nem fogom neki ecsetelni, mennyire nem a klub bevételétől függök. És ha olykor kezébe akad egy újság, amiben olvashatott a nemzetközi cégről. Aztán már csak összerakja a neveket...
Költőinek ható fricskaszerű kérdésére viszont már nem tudom másképp válaszolni, mintsem egy jóízű nevetéssel, mintegy szavak nélkül is válaszolva. Igen, ennyire lehetetlennek tartom, hogy csak pusztán a személyem miatt keresett volna fel otthonomban.
- Gyümölcslevelet? Vagy esetleg valamilyen alkoholt inkább? - kínálom a frissítőt, majd kívánalma szerint töltök teli egy poharat és nyújtom át neki, közben kivezetve a teraszajtón. Kényelmes székek, fotelok várják a pihenni vágyókat, így az egyikbe telepszem magam is, egy könnyed kézmozdulattal hellyel kínálva Will-t is.
- North Salemben? New York helyett egy kisvárosba költöznél? - kérdem meglepetten, hogy aztán rögtön sokat sejtő mosolyba is húzódjanak ajkaim.
- Ő is ott él, ugye? - kérdem, majd csak bólintok. Így hirtelen nem tudok semmit, bár csak keresni kell a lehetőséget. Vagy akár a szervezetnek, vagy akár a Frost Internationel-nek.
- Megoldjuk, csak adj egy kis időt. Esetleg lenne valamilyen ötleted, miféle munkakört látnál el szívesen civilben? - kérdem, mert azért számít az is, hogy akarja is csinálni a dolgot, ne csak muszájból. Mert akkor vélhetően hamar begurul.
- Az ígéret szép szó - bólintok a másik felvetésre. Valóban ígértem és ehhez tartom is magam. Jól gondolja, nekem célom, hogy erős legyen.
- És mit szeretnél jobban? Kitombolni előbb a dühöd, vagy megpróbálni fájdalmat okozni nekem?

Tárgy: Re: Emma Frost háza Pént. 22 Aug. - 21:31

Emma & Will

Már kicsit türelmetlen vagyok, bár simán kinézem belőle, hogy ezzel a kimért lomhasággal szeretne engem idegesíteni. Vagy mindenkit, aki eljön ide hozzá, bár… bár kétlem, hogy sok barátja lenne, akik meglátogatják, és mivel a múltkor a tudtomra adta, hogy nem szajha, mint akiket a klubban foglalkoztat, így gondolom férfiak sem gyakran fordulnak meg a házában. Gondolom én, aztán persze lehet, hogy van valami titkos kis hódolója, aki meglátogatja őt minden nap… igazából mindegy is, nem érdekel a magánélete olyannyira, hogy az esetleges hódolóival foglalkozzam, vagy a barátaival. Egyszerűen csak nem tűnik olyannak, akinek az ajtajában tobzódnak az ismerősök.
Felhúzom a szemöldökömet, mikor ajtót nyit, és egy alapos végigmérés után beljebb is lépek, mikor kitárja nekem az ajtót. – Neked nem szokásod felöltözni otthon? – oké, gondolom van valami medencéje, meg mégiscsak az ő háza, de én se félmeztelenül flangálok egész nap, bár nekem nincs medencém, de akkor is. Látom az arcán az elégedettséget, gondolom tökéletesen meg van elégedve magával, amiért felkerestem, és ez nem is különösebben zavar. Sőt, talán még jól is esik a dolog. Akárhogy is, de nincs ellenemre az, hogy most elégedetten mosolyogjon, kivételesen most nem zavar, hogy azt az önelégült mosolyt láthatom az arcán, amit már a múltkor is nagyon utáltam. – Szóval ezek szerint én lennék az első, akit a házadban fogadsz? – kérdezem egy halvány mosoly kíséretében, ahogy beljebb megyek a lakásban, hogy kicsit jobban szemügyre vegyem magamnak a helyet. – Van mit a tejbe aprítani, mi? – mert azért az meglátszik, hogy nem él rosszul, egy ilyen házat valamiből azért csak fent kell tartani, szóval a klub elég jól üzemel ezek szerint, hozza neki bőven a pénzt, ami nem is csoda, elvégre sok fontos ember jár oda, akik elég meggondolatlanul szórják a pénzüket a lányokra, akiket soha nem kaphatnának meg maguktól, de a pénzükért… akár órákra is több lányt. Jó üzlet.
-Nehéz lenne elhinned, ha azt mondanám, hogy hiányoztál és látni akartalak? – szegezem hozzá a kérdést mosolyogva, ahogyan felé fordulok. Nem várok választ a kérdésre úgy istenigazából, csak kicsúszott a számon a kérdés, ennyi. – Ami azt illeti… igen. Peeksillben lakom, bár talán ezt tudod már, és North Salembe akarok költözni, viszont… kéne valami munka, amivel fedezhetném és egyben le is köthetném magam, talán még a szervezet hasznára is válhatna a dolog. Tudsz ebben segíteni? – mindenképpen közelebb szeretném tudni magamat Violethez, de muszáj, hogy legyen valami munkám, hiszen így már nem tudom azt hazudni, hogy önéletrajzokat küldözgetek folyamatosan. Nem, ide több kell. – Illetve azt ígérted, hogy segítesz fejleszteni a képességemet, nem? Én meg unatkoztam és gondoltam akkor átjövök szórakozni egy kicsit. – fogalmam sincsen, hogy miként gondolta ezt a képességfejlesztést, de neki is előnyére van az, ha erősebb vagyok, szóval mondhatni, hogy bízok benne, miszerint képes nekem ebben segíteni.

Tárgy: Re: Emma Frost háza Pént. 22 Aug. - 16:54

Nem véletlen ekkor a táv a főkapu és a ház között és nem csak azért, mert szeretem, ha nem bolygatnak és nem bámészkodnak befelé. De a teljes kerítés el van látva egy jelzőrendszerrel, ami alól a kapu sem kivétel, így hacsak nem a föld alatt vagy a levegőből érkezik a látogató azonnal tudok róla. Diszkrét pittyegés, én is talán csak azért veszem észre, mert tudom, mit kell hallanom. De így legalább nem érhet meglepetés.
Ahogy nem ér most sem, és még teljes nyugalommal úszom le azt a hosszt, amibe épp belekezdtem. Tudom, hogy beletelik egy kis időbe, míg ideér a látogató, így hát nem kapkodok. Amúgy is, miért tenném, ez az én házam a vendég pedig hívatlan.
A medence végéhez érve könnyedén emelem ki magam a vízből, majd nyugodt mozdulatokkal itatom le a vizet testemről. Nem szeretnék cseppeket hagyni a padlón. Hajam kontyba, így az igen keveset szívott magába. Aztán egyszerű, lenge selyemköntöst öltök magamra, mi alig ér a combom közepéig, és az övet is csak lazán kötöm össze, a hófehér fürdőruha felsőm láttatni engedve.
A kopogás már a konyhában ér, de attól függetlenül nem sietek, ráérősen lépek az ajtóhoz, és nyitom ki.
- Nocsak - húzódik mosolyba a szám, ahogy meglátom a vendéget. Elégedetten tárom kijebb az ajtót, mintegy beinvitálva őt is szerény hajlékomban. Bár váratlan, de nem kellemetlen.
- Minek köszönhetem az itthoni látogatásod? Talán ennyire sürgős valami? - kérdem még mindig mosolyogva, bár elégedetten, hisz ezek szerint csak szorosabbra kívánja fűzni az ismerettségünket. Ugyanakkor kiérezheti hangomból, itthon nem szokásom csak úgy fogadni a "tagokat".

Tárgy: Re: Emma Frost háza Csüt. 21 Aug. - 19:14

Emma & Will

Nem volt valami nagy kedvem eljönni ide New Yorkba, nincs éppen a közelben, de a szükség nagy úr, és mivel a Klubban nem találtam Emmát, ezért eljöttem a lakásához. Nehezen akarta kiadni az a hülye barom, de végül csak meggyőztem, hogy mindenkinek az a legjobb, ha tudok beszélni a mi kis vezetőnkkel. Szóval felpattantam a motorra, amit egy benzinkútnál nyúltam le, és meg sem álltam, míg a kaput el nem értem. Fogalmam sincs, hogy miért el ekkora házban egyedül, már a házig is öt perc volt az út a motorral, szóval meglehetősen morcos vagyok, de le is rázom magamról, mert tudom, hogy semmi jó nem fog ebből kisülni, ha tapló leszek. Remélhetőleg jó kedvében van, mert nem fogom magamat törni, ha ő sem teszi. Vezető ide, vagy oda, attól még elvárok bizonyos dolgokat. Az egyik ilyen például az, hogy ne valami rabszolgaként kezeljen.
Szükségem van a segítségére. Egyrészt mert fejleszteni akarom a képességem, ő meg azt mondta, hogy segíthet a dologban. Másrészt pedig talán tud Violettel is segíteni. Nem közvetlen, de talán tud valami olyan munkát szerezni nekem North Salemben, amivel az ügy hasznára is válhatok, és még csak halálra sem unom magam közben. Csak akkor eszmélek fel a gondolataimból, mikor már az ajtó előtt állok. Pár pillanatig hezitálok, hogy kopogjak-e, elvégre a flancos üvegablakok miatt lehet látta, hogy jövök, illetve a fejembe is belemászhatott közben… talán még most is ott van az elmémben. Nem mondom, hogy kedvemre van az, hogy bármikor a fejembe láthat, de mit tehetnék ellene? Ha meg is ígéri, hogy nem csinálja, akkor is fogja, és semmi nagyon különlegeset nem fog ott találni. Semmi újat, csak amit már egyébként is tud rólam, és Violetről. Ez a része a dolognak nagyon idegesít, mert Violetet nem szeretném belekeverni ebbe az egészbe, ő nem olyan harcos alkat, mint én. Tudom, hogy a lelke mélyén vágyik arra, amire én, vagyis inkább csak remélem, de nem várom el, hogy tegyen is érte. Tőle nem, de mindenki mástól igen.
Végül kopogtatok az ajtón és a földet nézve várom, hogy nyíljon az ajtó és beengedjem az újdonsült munkaadóm.

Tárgy: Emma Frost háza Csüt. 21 Aug. - 14:45

Magas fallal körülvett birtok New York egyik csendesebb luxuskörnyékén. Legalább öt perc, míg a kaputól felvezető úton kocsival eléred az egyszintes hófehér házat. Csupa szöglet, csupa fegyelem és csupa üveg. Az alsó szinten szinte nincsenek falak, a tér egybefolyik, magába foglalva a nappalit és a konyhát is, csupán egy-két lépcsőfok, mélység és magaság választja el a helyiségeket. Az emelet már tagoltabb, hálószobák, fürdők váltják egymást és egy dolgozószoba. A hátsó kertben egy hatalmas medence várja hívogatón a ritkán érkező vendégeket és a végtelennek tűnő zöld gyep, árnyékot adó fák. Az uralkodó szín a fehér, bár olykor megtöri szemkápráztatását egy kis fekete és mélybarna.

Emma Frost háza - Page 2 Spectacular-lavish-luxurious-nightingale-entertainment-room

Tárgy: Re: Emma Frost háza

» Emma Frost
» Emma Frost irodája
» Emma Frost - Fehér Királynő
» Emma&Enaid - Gyakorlás
» Emma Frost - Fehér királynő