Volunteers Park

Tárgy: Volunteers Park Vas. 8 Szept. - 10:24

First topic message reminder :

A Volunteers Park a város nyugati részén található, nem olyan messze az X-Birtoktól, így ide akár gyalogosan is el lehet jutni egy 20-30 perces séta segítségével. Valamivel kisebb, mint a Joe Bohrdrum park, de ettől még nem kevésbé népszerű, amit annak is köszönhet, hogy egy szépen kiépített Üvegház is várja a látogatókat. Az épület teljes mértékben üvegablakokból áll, és bent rengeteg növény és változatos életvilág tekinthető meg. Trópusi részleggel is rendelkeznek, úgyhogy igazi látogatócsalogatóról van szó, ami főként a jó időben nem szűkölködik a nézelődőkben.
A parkban egy foci-, egy baseball, egy kosárlabdapálya található meg és természetesen játszótér a kisebbek számára hagyományos felszereléssel, mint a hinták, mászókák stb.

Tárgy: Re: Volunteers Park Kedd 19 Aug. - 1:14

Jill & Simon

- Talán… lehet. Nem tudom mit kéne tennem, hogy mit akarok tenni. Minden… minden megváltozna, visszafordíthatatlanul. – és akkor megint kockáztathatok. Megint csak ott vagyok, hogy meg kell bízzam benne, ami… ami nem megy egyszerűen. Nem miatta, nem ismerem annyira, hogy megbízzak, vagy ne bízzak meg benne. Sokkal inkább azért félek bármit is tenni, mert tudom, hogy mi a vége az ilyen dolgoknak. Csalódás. Tudom, hogy milyen kicsinek és jelentéktelenek érezni magamat. Tudom milyen mikor olyan helyeken marcangol a fájdalom, amikről egészen addig még csak nem is tudtál. És mindegy, hogy hányszor járok edzeni, hány csaj szedek fel, vagy hány pohár whiskyt gurítok le az aznapi haverjaimmal. A nap végén úgyis végigfogom gondolni, hogy mi az, amit elcsesztem, hogyan hihettem egy pillanatra is el, hogy ez működhet, hogy… hogy klappolhat minden, akárcsak egy másodpercre is. És néha meggyőzöm magam arról, hogy majd visszajön. Hogy nem halt meg, hogy majd kopog az ajtón és azt mondja: semmi baj fiam, itt vagyok, itt van az apád. Tudjátok mi jön ezután? Mélyrepülés. Elmegyek új helyekre, új emberekkel találkozom, új nőket viszek ágyba, összeáll újra a régi életem, ugyanolyan leszek, mint régen, sőt, rosszabb, mert tudom milyen kibújni a falak mögül, és tudom milyen, mikor vereséget szenvedve menekülsz vissza mögéjük. Csalódtam már, vesztettem el embereket, semmi kedvem ezt újra lejátszani, és mégis le kell. Szar egy dolog, az élet bekaphatja.
- Nem kell ahhoz levél, se sírkő, elmondom én neked is. Nem akarok túl lenni rajta. Nem maradt más nekem csak a bűntudat. Nem hallgatok a kedves szavakra, nem érdekel mit mondanak mások, hogy mit kéne tennem, nem akarok tudni, hogy ők mit éreztek, mikor elvesztették valakijüket. Ők nem én vagyok. Ők nem érzik azt, amit én. Két dologra vágyok igazán, és egyiket sem kaphatom meg soha. Elment, nem jön vissza, és én is csak én vagyok. Senki nem tudja milyen érzés. Senki nem tudja milyen érzés kinyújtani a kezed, megérinteni valaki olyat, aki nincs is ott, és soha nem is lesz már. Ez egy betölthetetlen űr, és csakis én érzem, senki más. – tudjátok milyen szar az, mikor vágytok valamire mindennél jobban, de soha nem kaphatjátok meg? Mikor az a valaki minden, és egy karnyújtásnyira van, de nem éred el? Mintha sötétben tapogatóznál, mintha folyamatosan csak újra ellöknének azon nyomban, ahogy felállsz. Az élet már csak ilyen, nem? Folyamatosan pofán vág, néha felkap a földről egy jó nagy faágat és akkorát vág veled rá, hogy azt se tudod mi a neved.
- Nem akarsz megbántani… de sikerülni fog. Mindig, mindenkinek sikerül, akár akarom, akár nem. Tudod mi a különbség kettőnk között? Nekem nincs vesztenivalóm. Nincs semmim rajtad kívül. Neked ott van a sulid, az a sok fura alak, akikkel együtt voltál az utóbbi időben, de én egyedül vagyok. Neked tart valamerre az életed, nekem egy helyben áll. Én nem fogok csak úgy lelépni, minden ok nélkül, amint végeztem. Ha lelépek, akkor azt csakis magadnak köszönheted. – az a baj, hogyha nyitok valaki felé, akkor kitör belőlem valamiféle érzelem hullám és mindenféle dolgot mondok, amiről egészen addig a pillanatig még csak nem is tudtam. Fura, nem? Bizony az, de még milyen rohadt fura! A szavaim viszont igazak. Én nem lépek le csak úgy, nem várom, hogy higgyen nekem, de attól még így van. Neki van vesztenivalója, nekem nincs. Mint mondtam, nekem csak ő van, és mivel neki sokkal több forog kockán, ezért félő, hogy végül ő fog hibázni. Én meg vagyok amilyen vagyok, és utálom, ha átvernek, de ennél jobban már csak egy dolgot utálok jobban. Csalódni. Tudjátok van ez a bizalom… amit rohadt nehéz felépíteni, és elég fura is tud lenni. Na ezt egy pillanat alatt el lehet veszteni. Ha csalódsz el is veszted. Ez van.
- El sem hinnéd hányszor hallottam már ezt. – mondom egy röpke mosolyfélével az arcomon, ahogyan megrántom a vállamat. Sokan mondták már, hogy kiállhatatlan vagyok, és soha nem vitatkoztam velük ezen a téren, mert tudom, hogy igazuk van, nem lehet valami könnyű kibírni engem, nem is sokaknak megy. Anyám után Jill az első, szóval… ez van. Anyám meghalt, Jill pedig… kitudja, de felesleges lenne reménykednem igaz? Az élet szar, folyton csak kicsesz velem, ott tesz keresztbe ahol akar, nagyon a padlón akar látni, és jó úton halad afelé, hogy sikerüljön is neki.
- Azt szeretnéd, hogy nekem jobb legyen? Oké, rendben! Mondd, hogy minden rendben lesz, hogy nem versz át, hogy nem lépsz le és nem csalódok majd benned! – fogalmam sincsen, hogy jobb lesz majd ettől, vagy sem, de egy próbát mindenképpen megér a dolog, nem? – Tudsz kosarazni? – kérdezem egy sejtelmes mosollyal az arcommal, ahogyan elnézek a kosárpálya irányába.

Tárgy: Re: Volunteers Park Hétf. 18 Aug. - 21:46

Simon & Jill

♪ What am I to you? ♪
Még merje valaki azt mondani nekem, hogy a nők bonyolult lelkületűek, a pasik meg olyan nagyon egyszerűek. Hát a jó fenéket! A pasik néha sokkal jobban túl tudják bonyolítani a dolgokat, én legalább próbálok vele őszinte lenni, de belőle mintha harapófogóval kéne kihúzni a szavakat, mintha tényleg direkt bonyolítaná meg mindkettőnk életét. Ezért van, hogy csak egy halk sóhaj a válaszom a szavaira először, aztán csak csóválom a fejem.
- Talán mert egy kicsit érdekellek és közben ez rohadtul megrémít. Engem is. - rántom meg végül a vállam. Én is ugyanígy vagyok ezzel, és úgy, ha mindketten ilyen bizonytalanok vagyunk elég nehézkes elviselni egymást. Ő se tudja mit akar és én sem, vagyis tudjuk, csak épp nem merjük megtenni, és még csak tudni se nagyon. Hülye egy helyzet, ezért aztán mindig csak hülye viták és veszekedések lesznek a beszélgetéseink lezáró akkordjai, és komolyan nehéz elképzelnem, hogy valamikor sikerül mást kihozni ebből az egészből, pedig jó lenne, pedig... pedig én ma is igyekeztem, a kajával, meg az ötletekkel, csak még az is rátesz egy lapáttal, hogy neki épp rossz napja van, én meg oldjam meg, ahogy akarom, igazán remek!
Komolyan nem értem őt, hogy miért lesz jobb attól, ha ön marcangol, ha kínozza magát, ha megpróbál meghalni, meg ilyenek. Nem támad fel tőle az anyja, tehát nem lesz semmi sem jobb, akkor meg miért kell ezt csinálni, de tényleg... mi a jó francért? Akármennyire is igyekszem akkor sem tudom ezt megérteni, mert nem lesz tőle jobb a sorsa, maximum megpróbálhatom visszafogni magam és egy kicsit talán nem én lenni, nem leugatni, mert az már biztos, hogy ez a fajta megoldás nincs rá éppenséggel a legjobb hatással és nem akarom, hogy már megint üvöltözésessé fajuljon a beszélgetésünk, vagy a napunk, mikor még csak reggel van és hajnalban már így is kikészítettük egymás idegeit.
- Akár, de ezt megtehetek itt is, vagy a levele felett, mit tudom én. Nem... nem az a lényeg, hogy tényleg elhiszed, hogy hallja-e, hanem azt hiszem csak jobb, ha kiöntöd a lelked. - mint amikor valaki meggyónja a bűneit egy papnak. Tudom, hogy nem ugyanaz, de talán valahol hasonló lenne, leülni valakivel, vagy csak magában, elmondani, amit tett, hogy bánja, hogy másképp tette volna, ha lett volna esze, hogy nem akarta, hogy ez legyen a vége. Egyszerűen jobb tőle talán, felenged az ember lelke tőle. És ha esetleg nem is, akkor is megérne egy próbát szerintem.
- Szerinted nekem nem ugyanolyan nehéz? Nekem sem egyszerű, én is ugyanúgy félek tőle, hogy... hogy csak jobbá akarsz varázsolni, aztán hagysz a fenébe, de én nem akarlak megbántani, csak próbálod rám erőszakolni ezt az egész... hülyeséget. Pont azért szívod meg mindig, mert kierőszakolod a másikból, hogy valahogy megbántson, még ha nem is akar. Én... én nem akarlak! - tényleg nem, de olyan rohadtul nehéz a természete, olyan baromi nehéz elviselni a stílusát, a hozzáállását, hozzám, az élethez. Én tényleg szeretném megismerni, szeretnék normálisan viszonyulni hozzá, de tényleg baromi körülményes, ha folyton kiakad akkor is, ha próbálkozom és ha nem őszinte, mert fél. Úgy érzem, hogy én nyitok jobban, ő pedig azt hiszi, hogy neki nem kell, pedig csak akkor működhet bármi, ha megteszi.
- Hát akkor próbáld meg... tegyél érte valahogy, hogy meg legyen az a több, jobb. Én nem megyek el, amíg nem küldesz, most is itt vagyok, pedig... ma különösen kiállhatatlan vagy. - a végén az a halvány mosoly, ami az arcorma kúszik azért mutatja, hogy ezzel már nem akarom bántani, beszólni neki, csupán csak viccelek, bár tényleg kiállhatatlan volt. Kezdte azzal a csajjal, aztán meg a képembe vágta hogy leszarja, hogy mi volt velem pár napja, hogy mennyire volt az egész riasztó, és hogy kinyírta az apámat... kissé sok, hogy mindezek után, amikor próbálok egy normális napot összehozni még le is ugat lépten-nyomon és csak siránkozik. - Azt se terveztem, csak úgy hallottam, hogy lesz, de az is csak este, addig akár sétálhatunk is egyet, vagy, amit szeretnél, akár egy alvás is belefér, ebéd, nem tudom. Az... azt szeretném, hogy neked jobb legyen. - bököm ki a végén. Az a baj, hogy én se szoktam hozzá az átlagos programokhoz. Napközben alvás, este buli, de a napközbeni sima kis szórakozás, netán... afféle randi. Komolyan nem nagyon voltam még randin, olyan igazin, az más, hogy betámadsz egy pasit a tánctéren, és megisztok mondjuk egy italt, az nem randi.

Tárgy: Re: Volunteers Park Vas. 17 Aug. - 21:35

Jill & Simon

- Zavar! És az is zavar, hogy nem tudom miért idegesít az, ha azokat a barmokat bámulod! – mondjuk mi nem idegesít? Manapság, az utóbb napokban, mióta Jillel találkoztam úgy nagyjából minden. Nem azért, mert olyan szar lenne minden, csak azért mert… mert ha nem is nyitottam valami hatalmasat, azért valamicskét kitártam azt a hülye ajtót, és most azon vacillálok, hogy teljesen kitárjam, vagy inkább csukjam vissza. Igazából már el is döntöttem, hogy kinyitom, de azért tétovázom rendesen, ez nem olyan egyszerű folyamat, mint ahogy azt beállítják más emberek. Sokkal nehezebb, sokkal idegtépőbb, sokkal fáradalmasabb ez annál. Persze, megígértem, hogy így teszek, meg is csinálom csak hát… sok olyan dolog van, amit még vagy nem éreztem soha, vagy nem akartam soha többet érezni, és ez a kicsi is elképesztően sok most így egyszerre. Kezdve azzal, hogy fingom nincs miért idegesít az, ha Jill ránéz azokra a kosarasokra. Legszívesebben a labdával etetném meg azokat a barmokat, pedig nem is csináltak semmit, csak Jill rájuk nézett… szar egy helyzet, vagy mi. Nekik is, nekem is, Jillnek meg nem tudom, mi szar és mi nem, a csaj kiismerhetetlen, mindenre folyamatosan másként reagál, bár gondolom ezért kedvelem. Nem unalmas, más, mint a többi csaj, akivel dolgom volt.
- Hidd el, jó is, a bűntudat szar egy dolog. – csak nézzen rám. Vagy nézzen körül. Szinte mindenhol olyan emberek, akik bűntudatot éreznek. Anyám azt mondta, hogy a lelkiismeret a jó utat mutatja, de soha nem vezet oda. Akkoriban ezt csak egy jól hangzó baromságnak tartottam, de most, hogy megtapasztaltam milyen is ez… egyetértek, de megtoldanám még annyival, hogy olyan érzés, mint mikor nyakig vagy a szarban, az meg elkezd hullámozni. Ezen kívül meg folyamatosan ott van veled, mint valami rohadt kiütés, folyamatosan foglalkozol vele, csak ez jár az agyadban, szinte már fáj a gondolat, kínoz a tudat, hogy mit tettél, és a múlt, amit magad mögött hagytál, most eléd ugrik és olyan erővel vág pofán, hogy újra az leszel, aki abban a sorsdöntő pillanatban voltál. Az én esetemben ez egy elkeseredett, öngyilkos hajlamú barom, bár ez sem tartott sokáig, csak pár napig. Nem akarom én kinyíratni magam szándékosan, a pia furcsa dolgokra képes, ez van. Nem voltam a toppon mikor anyám meghalt, szerintem azért ezt meglehet érteni, ha meg nem, akkor kapják be. A bűntudat szar dolog, szar dolgokra ösztönzi az embert, kicsit olyan, mintha hipnotizálnák, teljesen megfosztja a bűntudat az embert a józan ítélőképességétől. Bűntudat… egy rohadt érzés csak, mégis halálosabb, mint egy golyó. Na jó, azért nem, költői túlzás volt ez.
- És mit csináljak a sírjánál? Beszéljek hozzá? Mintha hallana? – nem vagyok hülye, nem fogok egy sírkővel társalogni. Biztos remeg hallgatóság, de nem valami beszédes jó barát, szóval nem tudom mégis mi hasznom lenne abból, ha kimennék anyám sírjához. Olaszországba. Csak kicsit van rohadt messze, drága az út is, nekem pedig semmi kedvem újra kint ragadni ott… Olaszországból egy életre elegem lett, ott csesződött el minden, ott lettem ilyen, semmi kedvem újra odamenni. Anyám szerette a helyet, és eleinte én is, de a jelen pillanatban legszívesebben atombombát dobnék arra a rohadt csizmára.
- Nem bűntudatból csinálom. Miattad, csak miattad és ennek most semmi köze ahhoz, amit tettem. Az a baj, hogy… félek, érted? Mindenki, aki fontos volt nekem eltűnt, meghalt, lelépett, vagy átvágott. Te is ezt fogod tenni. Eltűnsz, mert ellöklek, meghalsz, valami hülyeségem miatt, vagy lelépsz, mert semmi kedved velem tökölni, esetleg átvágsz, mert más jobban érdekel, mint ez. Hozzászoktam már ahhoz, hogy csalódok, de eddig elvoltam szigetelve túőle. Most pedig bíznom kéne benned, kiszolgáltatottá tenni magamat… csalódni újra. – nem ellene szólnak a szavaim, bármennyire is úgy hangzik esetleg. Az a baj, hogy tudom, hogy így fog történni, hogy ez lesz a vége. Nem az emberek megtartásában jeleskedem, sokkal inkább az elküldésükben, és Jill elégé… önfejű, szóval simán megeshet, hogy megsértődik és lelép, vagy én küldöm el valami miatt, vagy… vagy bármi más.
- Tudod mit akarok? Többet, jobbat, valami újat. Baszki, tudod mi a baj? Hogy még ezért is bűntudatom van, pedig rohadtul nem kéne, hogy legyen. – fáradtan megrázom a fejemet. Szívesen ülnék be valami kocsmába, és próbálnám meg a földig leinni magam, de valami megakadályoz ebben. Nem tudok csak úgy felpattanni, mintha a lábaim meglennének kötve, mintha itt kéne maradnom…vagy ez is csak baromság, és itt akarok maradni? Nem tudom, és nem is akarom megfejteni. – Szóval… a mai napi program a koncert? Vagy terveztél mást is? – nem megyek sehova se, maradok, mert… mert nem tudok, csak úgy érzem, hogy kell. Én már nem tudok semmit sem.

Tárgy: Re: Volunteers Park Vas. 17 Aug. - 19:02

Simon & Jill

♪ Justify my love ♪
- Ha zavar, akkor mondd meg! Ne csak magadban duzzogj, mint egy öt éves, talán még jól is esne... jól esett volna, ha nem úgy kéne kiráncigálni belőled a szavakat. - elhúzom a számat, és ezúttal legalább nem kiabálok vele, vagy ilyesmi, még csak fel sem emelem a hangom. Nem tudom, hogy mit vártam, nem tudom, hogy mi a baja, hiszen úgy volt, hogy ma egy fokkal értelmesebben fog majd viselkedni. Úgy volt, hogy... hogy nem lesz undok, hogy egy kicsit megpróbál nyitni. Én is ezen vagyok, de úgy fest, mintha valahol útközben ezt az egészet lehúztuk volna a wc-n, csak engem elfelejtett róla tájékoztatni, hogy ne törjem magam teljesen feleslegesen. És akkor még neki áll feljebb, hogy megnézem a kosaras srácokat, mert esetleg ők talán egy fokkal kedvesebbek lennének és nem viselkednének ilyen undok módon, mert épp rossz a kedvük, vagy tudom is én, hogy mi a fene van vele már megint. Néha tényleg nem tudom, hogy van-e értelme egyáltalán erőltetni ezt az egészet, hiszen akármit is teszek, egyszerűen nem jutunk egyről a kettőre, pedig akkor is ha ez nem mindig látszik én tényleg próbálkozom.
Végül csak kiderül, hogy mi a fene baja van, bár attól még ugyanúgy nem értem, hogy miért kell ezt az egészet így kezelni, hogy mi értelme a nagy önmarcangolásnak. Nem hiszem, hogy az édesanyja emlékének ezzel bármiféle jót is tesz, ezzel csak magát kínozza, és nem lesz tőle jobb se neki, se senkinek, sőt nekem csak még sokkal rosszabb. Igenis... marhaság, amit csinál és tudom, hogy nem kezelem a legjobban az egészet, mert nem leugatnom kéne, hanem valahogy segíteni neki, de az a baj, hogy fogalmam sincs, hogy mivel tehetnék neki jót, hogy egyáltalán lenne-e bármi, amire hallgatna jelen helyzetben. Végül csak elengedem a karját és leülök szépen mellé a földre. - Nem... rohadt jó nekem, senki miatt nem kell bűntudatot éreznem, éljen! - megrázom a fejem, de már nem olyan kioktatóak a szavaim, csak egyszerűen nem tudom hogy miért jó ez neki, miért így kezeli. Igen, sejtem, hogy egyszer sem mondta neki, hogy szereti, de attól még nem ez a jó megoldás, tényleg nem és kész! - Hát akkor menj el a sírjához és mond meg neki, hogy szereted. Nem miatta... miattad. - teszem még hozzá, most már határozottan csendesen. Kiborítottam igen, tisztában vagyok vele, látom rajta és igazából teljesen jogos, hogy mérges, csak hát egyszerűen tényleg nem tudom, hogy miért kell ezt így kezelni. Ettől nem fogja jobban érezni magát és elvileg nekem is pont azt akarja megmagyarázni, hogy a szar életemet ne az önpusztító életmóddal kompenzáljam, közben ő mégis pontosan ezt teszi. Elég hülye helyzet, hogy ő a tanár, de a saját tanításaira nagy ívben tesz, akkor mégis hogyan kéne példát vennem róla, vagy megpróbálni bármiben is fejlődni, vagy előre lépni, ha igazából ő sem igyekszik annyira? Végül elhajítja a szendvicset, én pedig talán életemben először nem pattanok fel, hogy elhúzzak a fenébe, mert ennyire értetlen, hanem csak maradok a helyemen. Nem ülök közelebb, mert nem vagyok benne biztos, hogy van értelme, de legalább nem akadok én is ki még jobban, inkább csak pár pillanatig várok, veszek pár nagy levegőt és csak akkor szólalok meg, amikor már tudom, hogy normális hangnemben is képes vagyok vele kommunikálni.
- Miattam ne csináld... mondtam, hogy ne tegyél semmit csak a bűntudatod miatt, mert annak az ég világon semmi értelme. Ha tenni akarsz, akkor változtass te is és... ha én megbocsátottam neked, akkor anyukád még inkább ezt tenné, és tuti, hogy nem arra vágyott, hogy pusztítsd magad miatta, amikor valaki épp... - elhúzom a szám és újra csak megrázom a fejem. Nem megy a mondat befejezése, pedig én szeretnék segíteni, én épp hogy megpróbálok törődni vele. Nyitni szeretnék felé és szeretném, ha ő is ezt tenné, de ezzel az egész hozzáállással ez egyszerűen így nem megy. Legalább megpróbálhatná megérteni valahogy. Nem mondom, hogy legyen vidám és ugráljon örömében, de legalább ne legyen ennyire savanyú és ne vegye el az én kedvemet és a lelkesedésemet is mindentől és főleg ne lökjön el, amikor épp segíteni szeretnék, még ha nem is teszem tökéletesen, de nincs benne gyakorlatom. - De, ha azt akarod, akkor... menjünk, feküdj le, vagy... csináld azt, amitől jobb lesz, én meg kivárom a holnapot, hátha akkor jobban elviseled magad, meg úgy az egész világot. - teszem hozzá egy hatalmas sóhajjal. Ha azt akarja akkor legyen így, ha azt akarja, akkor elkotródok, hogy úgy pusztíthassa magát, ahogy akarja, hogy úgy kínozza magát, ahogy jól esik neki és nem fogok beleszólni, de annak semmi értelme, hogy végigszenvedjük mindketten a napot.

Tárgy: Re: Volunteers Park Vas. 17 Aug. - 0:52

Jill & Simon

- És ha zavar? – elvégre őt is zavarják a csajok, akikre én csorgatnám a nyálam, akkor ez fordítva miért ne lehetne lehetséges? A mondata második felét pedig direkt hagyom válasz nélkül. Ha próbálnék normálisabban viselkedni… már megint, újra itt vagyunk, valamiért mindig és folyamatosan csak itt vagyunk képesek kikötni. Mindegy. Próbálnék én kedves lenni, komolyan próbálkoznék, de rohadtul nehéz úgy, ha közben kiderül, hogy kifogod azt az egy napot az évből, mikor a legszarabb a kedved, akármit is teszel. Ez van, nem tudok ellene mit tenni, pedig úgy terveztem, hogy most rohadtul rendes leszek meg minden és próbálkozom tovább ezzel a nyiss Jill felé dologgal, de nehéz így. Sőt, kicseszettül nehéz így, mert más sem jár az agyamban csak az, ami öt éve történt, és így bizony rohadtul nehéz, ezen pedig nem segít az, hogy tényleg idegesít, hogy másokat néz, pedig nem kéne, hogy így legyen. Nem is tudom miért zavar…csak zavar és kész, nem akarok jobban belemenni a dologba, mert a végén olyat mondok, ami talán nem is igaz, és akkor előbb-utóbb kénytelen lennék kinyögni a dolgot, a hirtelen felszabadult lelkiismeret miatt. Sejtem, hogy mi lehet ez, de… de nem árt, ha halogatom még, ugye? Már ettől az egésztől is tartok, mi lenne, ha ki is mondanám a dolgot?
- Nem, ez csak úgy működik, ha részeg vagyok. – amit már nem fog sikerülni elérni, mert hajnal óra vedelnem kéne, ha komoly eredményt akarok elérni ez ügyben, de ez meghiúsult, szóval úgy tűnik, hogy ebben az évben nem próbálom meg kinyíratni magamat. A következő szavaira viszont már felülök a fűben és dühösen nézek rá. Nem is azért mert leszólt, hanem ahogyan azt tette. Egyrészt rohadtul utálom, ha valaki így beszél velem, másrészről meg rohadtul idegesít az, hogy még csak meg sem próbál megérteni, csak mondja a magáét. Most én vagyok közel, hogy felálljak és elmenjek a francba, de végül maradok a helyemen. – Képtelen vagy felfogni, igaz? Neked nem volt senkid, aki olyan lett volna veled, mint az anyám velem! Nem volt senkid, aki kitartott melletted, aki akármekkora baromságot is tettél ott volt és segített. Akinek tönkrement az élete, mert azt akarta, hogy a tied jobb legyen! Cserébe pedig csak annyit kellett volna tennem, hogy fogom a kezét és ismételgetem, hogy nem lesz semmi baj. Találd ki hányszor mondtam neki azt, hogy szeretem, vagy egyáltalán valami kedveset! – segítek: egyszer sem. Egyszer sem mondtam, legalábbis rohadtul nem emlékszem rá, hogy erre vetemedtem volna. Még a saját anyámnak is képtelen voltam ezt az egy szót kinyögni. Erre meg jön nekem Jill a szokásos éljél érte dumával, amitől legszívesebben már a falra másznék. – Meghalt! Mit érek a tisztelgéssel? Már rohadtul nem láthatja, hogy mit teszek! Nem miatta, hanem miattad csinálom ezt baszki, és ezen az egy elbaszott napon had sajnáltassam úgy magamat, ahogyan akarom! – rendesen sikerült felvinnie a pumpát bennem, de neki ez már szinte rutinból megy. Nem értem, hogy mit akar ezzel az egésszel. Az anyám meghalt, már nem láthatja azt, hogy mit teszek, rohadtul nem, nem is miatta teszem, amit teszek, hiszen a halála után is olyan voltam, mint előtte. Ez az egész Jill miatt van, és egyetlen nap van ebben az elbaszott évben, mikor kivennék egy szabadnapot és elsüllyednék az önsajnálatban. Talán megbántottam őt, talán nem, rohadtul nem érdekel, ma nem, ma mindenki bekaphatja. – Cseszd meg! – dühösen dobom el a francba a kajámat oldalra, és fekszem vissza a fűbe, néhány nagyobbat lélegezve, hogy megnyugodjak valamelyest, de nem sokat ér a próbálkozásom, mondhatni teljesen eredménytelen, de legalább megpróbáltam, és azért ez számít valamit, igaz? Az a nagy gond, hogy ideges vagyok, márpedig ha nem nyugszom le hamar, akkor mindenféle baromságot összehordok megint, és ha Jill van olyan sértődékeny, hogy valamelyik miatt csak úgy lelépjen, akkor bekövetkezik az, amit megjósoltam. Hogy elmegy, mikor nyitottam, és akkor… akkor nem lenne visszaút. Kockáztattam baszki, erre mit kapok?

Tárgy: Re: Volunteers Park Pént. 8 Aug. - 12:40

Simon & Jill

♪ Örökké tart ♪
- Zavar, hogy megnézek pár srácot? Ha egy kicsit próbálnál normálisabban viselkedni, akkor hidegen hagynának. - lemondó sóhajjal rázom meg a fejem. Nem is értem, hogy miért ilyen baromi fafejű, hogy hogy tényleg mi a fene baja van egyáltalán ma, amikor eddig még egész normálisan viselkedett, legalábbis hajnalban, most meg olyan smirglis a stílusa, hogy legszívesebben a fejemet a talajba verném és nem azzal foglalkoznék elsősorban, hogy milyenek is a srácok a pályán. Lehet, hogy helyesek, igen, az is bőven esélyes, hogy többüknek elég jó lehet a teste, de basszus én Simonnal próbálok normálisan viselkedni és neki mondtam, hogy ne rángasson más nőket az ágyába és... és lehet hogy akkor ki voltam bukva a helyzet, meg a lövés miatt, de akkor is ő volt az, akire rámozdultam, és azért válogatós típus vagyok, csak mintha ezt totál képtelen lenne észrevenni. Vagy csak most tényleg valahogy olyan, mintha tök mindegy lenne, hogy mit teszek, akkor is bunkó módon válaszol vissza, pedig aztán rohadtul igyekszem megvillantani a kedves énemet.
- Jah... te kezdted, bocs, ha ezek után kissé elmegy a kedvem az egésztől. - még csak magyarázatot sem ad persze, hogy mi a jó ég van vele, pedig ha megpróbálná elmondani isten bizony segítenék neki, vagy legalább megpróbálnám, nem értem, hogy mégis miért nem lehet legalább egy kicsit megpróbálni nyitni és legalább megpróbálni elmondani nekem, hogy mi a baja, a helyett, hogy mindegy mit teszek vagy mondok, inkább csak vagdalkozik és elveszi a maradék életkedvemet is. Nem arról volt szó, hogy ma már nem borít ki? És még csak délelőtt van! Komolyan kezdek kételkedni benne, hogy ennek az egésznek van értelme és tényleg megfordul a fejemben, hogy ha így viselkedik, akkor itt hagyom a fenébe és megyek szépen keríteni magamnak valami értelmes elfoglaltságot, vagy rosszabb esetben... aludni a francba. Az a baj, hogy ha ez a nap eleve ennyire pocsékul indult, akkor igazából nem is tudom, hogy miért vártam, hogy majd a későbbiekben jobb lesz. Rövid idő alatt, szinte még a napkelte előtt kétszer bőgtem neki hála, komolyan az a cél, hogy megint annyira felidegeljen, hogy ide jussak? Nem akarok és ha arra csak egy megoldás van, az hogy lelépek, akkor az lesz. Maximum még egyetlen próbált teszek, legalább kérdezek, még ha első blikkre nem is épp úgy, ahogy kéne. Az már nem érint valami kellemesen, hogy persze várnom kell perceket a válaszára. Már majdnem kicsúszik a számon, hogy ha ennyire nem akarja, akkor ne mondja el és csináljon, amit akar, mire végre nagy nehezen megszólal. Persze semmi olyan nem hangzik el, amitől jobban érezhetném magam.
- Bocs, hogy élek, akkor szenvedj csak magadban! - közel vagyok hozzá, hogy felpattanjak és tényleg elhúzzak a fenébe, csak menet közben nem szeretek enni, ezért még maradok a dühös krumpli számba tömködése verziónál. Hát őszintén szólva nem esik jól, az étvágyam sincs már sehol, csak a gyomrom kívánja az ételt, de nekem már ahhoz sincs kedvem. Én bezzeg képes voltam elmondani neki, amit persze kifigurázott, de ő még véletlenül sem próbál megnyílni, vagy.. tök mindegy, csak emberien viselkedni. Aztán jön az önpusztító duma, meg ez az egész marhaság, amit itt összehord. Összeszorítom a szám, mert nagyon nehéz most normálisan reagálni és én sem épp az vagyok, aki könnyen kezeli az efféle helyzeteket, de komolyan, mi a szarért kell ezen itt rinyálni? Oké, meghalt az anyja, oké, egy rohadt tetű volt, de nem azért kéne változtatni? Erre inkább még több balhéba keveredik és ezzel tiszteleg az emléke előtt? Közelebb ülök hozzá és erősen rászorítok a karjára. Nem vagyok egy nagy izomzattal ellátott valaki, de azért lehet érezni, beleadom minden erőmet.
- Szeretnéd, ha eltörném? Okozzak fájdalmat, mert attól jobb lesz hm? Nem azzal érnél el valamit, ha az emléke előtt tisztelegnél, és ha már elcseszted, akkor megpróbálnál érte normálisan állni a világhoz, magadhoz... másokhoz? Jobb az, hogy sajnáltatod magad mi? Mint egy hülye kis hisztis picsa! Vezesd csak le másokon a dühödet, ez a rohadt jó megoldás! - jó, lehet hogy nem kezelem a legjobban a helyzetet, de kétlem, hogy bármit érne nála az, ha teszem azt megölelném, vagy rendesen viselkednék vele. Ő nem az a típus, szerintem egyszerűen valahogy észhez kell téríteni. Fel kéne fognia, hogy ha megpróbálja megöletni magát azzal nem tesz semmi jót az anyjának, aki azt akart, hogy éljen, aki azt akarta, hogy jó élete legyen és hogy egyszer majd az életben boldog legyen. Az önmarcangolás... baromság!

Tárgy: Re: Volunteers Park Csüt. 7 Aug. - 19:33

Jill & Simon

- Így az igazságos nem? Te csorgatod rájuk a nyálad… – bökök a fejemmel a kosarasok felé. – én meg majd a csajokra. – akárhogy is nézzük, ez így korrekt, nem? Persze, tudom én, hogy nem esik valami jól neki a dolog, meg látszik is rajta, hogy nem értékeli, amiért a csajokkal hozakodtam elő, de ha már ő is, akkor én is, hadd csorgassam valamire a nyálamat. Vagy csak idegesíteni akartam ezzel? Az is benne van a pakliba, elvégre nem igazán bírom azt, mikor… mindegy, rohadtul nem számít a dolog, a lényeg az, hogy nézhet akármilyen csúnyán, én nem fogom magamat rosszul érezni. Nem is szoktam, belőlem a bűntudat valahogy kiveszett, csak néha képes bepofátlankodni, de most kulcsra zártam az ajtót, szóval rácseszett. Úgyhogy nem különösebben érdekel az, hogy inkább a kosarasokat kezdi el bámulni, a kajámat inkább csak visszarakom a helyére és helyette visszadőlök a fűbe. Néha azért jó elfeküdni és leszarni mindent ami mozog meg lélegzik. Gyakrabban kellett volna csinálnom ezt régen. Csináltam akkor is, de nem feküdtem soha közben, és most már nem is igazán fogok, mert nem kéne, ellentmond a törődj másokkal meg nyiss a világ felé dologgal, de… de a mai napon ezt most úgy istenesen leszarom, ennyi jár nekem. Felőlem aztán Jill is kaphat egy napot az évben, mikor kénye-kedvére tehet mindenre, amire csak akar, ha ettől jobban érzi magát.
- Baromi lelkesítő tudsz lenni… - nincs hangomban semmi olyan, ami miatt megsértődhetne, bár gondolom úgy is megfog, de tökmindegy. Engem cseszeget itt azzal, hogy lerombolom a lelkesedését, mire ő elveszi a kedvem a körhintától. Nem ő vette el, de… de ő is, úgyhogy mondjuk, hogy kvittek vagyunk mára, bár gondolom itt nem fogunk megállni, mert az ilyen kezdet nem tartogat semmi jót, de mégis ki a francot érdekel? Nem kell velem itt dumálnia, felőlem aztán lelécelhet a kosaras fazonokhoz, sőt, még ágyba is bújhat velük, a mai napon magasból teszek mindenre, nem kell itt dumálnia velem, senki nem kényszeríti rá, nyugodtan lelécelhet ha akar, én elvagyok itt egyedül is, majd keresek valami piának nevezhető valamit és megpróbálok annyit leönteni belőle a torkomon, hogy legalább megszédüljek tőle, ha már berúgni nem fogok, ahhoz reggel kellett volna elkezdeni a piálást. Volt egy haverom, akihez régen mindig ellátogattam ilyenkor, általában tőle szereztem minden szart, amivel kellőképp berúghattam és beállhattam, de a fickó már börtönben ül, így jár az, aki a rendőrség előtt játszik dílert. Nem az eszéről volt híres, de ütős kis cuccai voltak.
És végül persze, hogy rákérdezz arra, hogy mégis mi a bajom! Nem válaszolok egyből, az igazat megvallva elég sokáig csak csendben fekszem a fűben csukott szemekkel. Nem a válaszomon gondolkodok, csak rohadtul nincs kedvem megszólalni, de mivel ugye muszáj, ezért végül csak sikerül megszólalnom. – Segíteni? Nem, rohadtul nem, senki nem tud segíteni ebben. – minden évben, mióta anyám meghalt, a mai napon a szokottnál is jobban igyekeztem kinyírni a testemet és ezáltal magamat is. Általában úgy kezdődik a dolog, hogy leiszom magamat annyira, hogy még a beszéd se menjen, aztán csinálok néhány hatalmas baromságot, és reggel vagy az ágyamban néhány csajjal ébredek fel, vagy a rendőrségen néhány narkóssal összezárva egy zárkába. Nem emlékszem arra, hogy miket csinálok, de semmi törvényest, és elég nagy mázlim volt, hogy eddig nem kasztliztak be. Tavaly azt hiszem egy kínai étterembe hajtottam be motorral a hátsó ajtón át, de még részegen is volt annyi eszem, hogy simán kivágjam magam a bajból. A kínai étteremnek a szabályzatában nem volt benne, hogy ne lehetne motorozni ott, szóval nem tettem én semmi törvényelleneset, max kicsit szokatlan dolgot műveltem, de ennyi. – Tudod milyen nap van ma? Elmondom. Ma van öt éve annak, hogy anyám szíve feladta a szolgálatot, és ma van 5 kicseszett éve, hogy én nem voltam sehol akkor. – nincs düh a hangomban, igazából szerintem semmilyen érzelem nincs a hangomban, halál nyugodtan beszélek. – Én ilyenkor minden évben valahogy megpróbálom kinyíratni magam, érted? Nem szándékosan, csak a bűntudat meg a pia amolyan öngyilkos hajlamot hozz ki belőlem általában. – persze eredménytelenül szerencsére, mert azért nem szívesen dobnám fel a bakancsomat. – Úgyhogy bocs, ha nem vagyok a legjobb társaság, de ezen a napon, csak ezen az egyetlen napon kijár nekem, hogy magasból tegyem mindenre.

Tárgy: Re: Volunteers Park Csüt. 7 Aug. - 14:26

Simon & Jill

♪ Lost ♪
- Nem vagyok oda értük, inkább csak magáért a felhajtásért, meg a koncertekért, ilyesmi. - rántom meg kicsit a vállam. Nem szoktam én kézműves vásárokba járni, nem szokásom, de attól még nem értékelem, hogy ilyen marha negatívan áll az egészhez. Egyszerűen zavar, hogy így viselkedik, olyan... olyan nem is tudom negatív ma, mintha komolyan lenne valami baja, pedig pár órája még nem volt ennyire fárasztó, de most mégis érzem ezt a furcsa negatív rezgést irányából. Elhúzom a szám, amikor még kifejezetten kedvesen meg is nyilvánul itt nekem. Nem sértődtem meg, csak nem kell ilyen rohadt negatívan állni az emberhez, amikor én megpróbálom kitalálni, hogy mit csináljuk, ő meg itt majdhogy nem már a kérdés miatt is le akarja harapni a fejem, ami persze, hogy baromira szarul érint.
- Nem tudom, azt hiszem valami helyi rockbanda, biztos lesznek csajok, akikre csorgathatod a nyálad. - jó, most már azt hiszem kicsit még csúnyán is nézek. Mert egyből ez kell, hogy az eszébe jusson. De komolyan, még is miért kell lépten-nyomon bunkónak lenni? Vajon csak velem ilyen, vagy úgy általában mindenkivel? Mondjuk kétlem, hogy azokkal a csajokkal így viselkedne, akiket fel akar szedni, azt hiszem engem tisztel meg a hozzáállásával. Komolyan nem sokon múlik, hogy még azt is hozzá vágjam, hogy akkor szedjen csak fel szépen egyet, aztán kész, engem meg hidegen hagy, hogy mi a fenét csinál, mert... mert hidegen hagy és kész! Miért nem úgy működünk, hogy csak eldöntjük mit akarunk és akkor az lesz? Mi a francért kell mindennek megbonyolódnia egy idő után? - Tőlem... - rántom meg a vállam. Hát bocs, de ezzel a hozzáállással eleve rohadtul elvette a kedvemet az egésztől, pedig én igyekeztem, tényleg azon voltam, hogy lelkes legyek, meg normális, de vele egyszerűen nagyon-nagyon nehéz. Képtelen vagyok ennél jobban megerőltetni magam, akármennyire is szeretném. Inkább foglalkozom a kajámmal, meg egy ideig a kosaras srácokkal. Ők legalább nem tűnnek olyan fancsalinak, mint Simon, simán lehet, hogy sokkal jobb társaság lenne bármelyikük, én mégis vagyok olyan marha, hogy vele próbálok dűlőre jutni és beszélgetni, vagy valami. Nem mintha olyan nagyon vevő lenne rá láthatóan. És nem arról van szó, hogy azért mert egyszer lepattintott nincs is esélye nálam, csak, hogy én nem fogok ezek után bepróbálkozni nála, mert ennyi önbecsülésem azért mégis csak van, de baromság lenne azt hinni, hogy azt sem szeretném valahol, hogy ő megtegye, hiszen amúgy miért zavart volna az, hogy mindenféle más csajokat döntöget meg?
A kérdésemre nagy nehezen válaszol, de szerintem ember nincs a földön, aki ezt nagyobb életuntsággal tudná előadni. Komolyan úgy néz ki, mint aki minimum a halálvággyal küzd éppen, miközben én próbálok valamit kitalálni és ez őszintén szólva baromira nem tetszik. A válaszát még ugyan meghallgatom, de aztán csak megrázom a fejem, amikor visszakérdez, mert hülye nem vagyok, érzem én, hogy rohadtul nincs kedve ehhez az egészhez. De akkor mi a francért nem mondta, hogy inkább otthon maradna aludni és csináljak, amit akarok? - Mégis mi a... franc bajod van? - bukik ki belőlem a kérdés pár pillanatnyi habozás után. Elég gyorsan váltott, mert reggel még mintha nem lett volna ennyire maga alatt, most viszont kifejezetten rossz ránézni. Végül csak kapcsolok, hogy talán nem így kellett volna feltenni ezt a kérdést, ezért rövid torokköszörülés után kicsit közelebb ülök, na azért nem túlságosan, mert amúgy is eszünk, meg ha elküld a jó édes nénikémbe, akkor nem próbálkozom feleslegesen. - Úgy értem... van valami baj? Segíthetek? - jó, azt hiszem ez egy fokkal már emberibb megközelítés, legalább megpróbálhatná értékelni, bár esetében ez elég kis esélyű. De ha ezek után is folytatja a morcit, isten bizony inkább beállok kosarazni, még ha nem is vagyok túlságosan otthon a játékban.

Tárgy: Re: Volunteers Park Szer. 6 Aug. - 20:14

Jill & Simon

- Ezt meg miért mondod? Nehogy azt mond, hogy te odavagy ezekért a… ugye nem vagy oda értük? – eddig messze Jill az egyetlen olyan csaj, aki mellett megtudok maradni, és ez nem azért van, mert a múltban olyan szerencsétlenül járt velem. Nem, kedvelem őt, és eddig teljesen jól meg is voltam vele, nem egy agyatlan cicababa, azokat de utálom! Viszont, ha odavan ezekért a szarokért… mindegy, mindenkiben van egy kis hiba? Ennyit még simán elnézek neki, jól néz ki, szóval elengedhető hiba lenne az, ha rá van kattanva a kézműves cuccokra. Anyám is bírta őket, mert szépek meg minden, de igazából ugyanolyanok, mint a gyári cuccok szóval… nem tudom mi olyan nagy szám bennük. Bár lehet, hogy ez valami női dolog… de Jill azért messze nem olyan, mint anyám. A külsőre nem fogok kitérni most, mert az anyámmal nem fogok senkit sem összehasonlítgatni, de személyiségre Jill és anyám közt ég és föld a különbség. Jill az én női megfelelőm, csak sokkal hisztisebb, mint én, de nő, szóval ezt elnézem neki. Ha anyám ismerte volna még mielőtt ilyen lett… biztos kedvelte volna, bírta az olyanokat, akik nem olyanok, mint én. Kedvelt engem, de a fajtámat… na azt ki nem állhatta, és meglehet érteni végülis.
- Meg ne sértődj már ezen baszki. A koncerttel mindjárt jól hangzik… tudod kik lépnek fel? Hátha vannak tűrhető női rajongóik. – nem ágyba akarom őket vinni, de hogy is szól a mondás? Mindent a szemnek, semmit a kéznek? Valami ilyesmi, úgyhogy miért ne legeltethetném a szememet kedvem szerint? – Körhinta… arra felülünk, ugye tudod? Életemben nem ültem körhintán. – nem érdekel, hacsak gyerekek ülhetnek fel rá, majd megkenem a fickót, vagy végső esetben csak úgy felülök. Amúgyis jó poén, hogy ülsz valami izén, ami körbe-körbe megy és szinte már olyan szar, hogy jó. Mindent ki kell próbálni, és mivel apám cseszett engem elvinni ilyen helyekre… nos itt az alkalom, hogy pótoljam az elveszett időt. Anyám persze próbált elrángatni, de én akkor már nagyban a sör és nők társaságában mulattam az időt, szóval nem igazán volt kedvem a körhintán szórakozni, de most itt a lehetőség, és mivel nőmegvonáson vagyok, miért ne szórakozhatnék azzal a körhintával egy kicsit? Azt mondják, hogy egy kicsit mindenki gyerek marad, én miért ne maradhatnék gyerek pár percig azon a hülye körhintán? Akár kölcsön is vehetek egy gyereket, aztán azt mondom majd, hogy az apja vagyok és úgy biztos felengednek rá. Jó pénzért mindenki odaadja a gyerekét pár percre nem? Főleg, hogy még körhintázni is elviszem a hálátlan kis dögöt.
Elég nehéz nem észrevenni azt, hogy Jill minek a látványában gyönyörködik, de én csak kifejezéstelen arccal bámulom a hátát. Nem igazán érdekel, hogy mennyire van elfoglalva mások látványával. Sejtem én ezt az egyszer elutasítottál, többet nem kaphatsz meg dolgot, de nem igazán tud érdekelni jelen pillanatban. Nem vagyok valami nagyon jó kedvemben, bár magam sem tudom, hogy miért. Azaz tudom, mert véletlen meghallottam, ahogyan egy fickó a mai napról beszél, és megtudtam, hogy milyen nap is van ma. Nem kéne szarul éreznem magam, de ilyenkor én minden évben részegre iszom magam és csajokat hordok az ágyamba, majd valakit, vagy valakiket jól összeverek. Mindenkiből mást hozz ki az anyja halálának évfordulója, én így dolgoztam fel a dolgot. De most a pia nem segíthet, hiszen itt van Jill, nőket nem hurcolhatok az ágyamba… talán a kosaras seggfejeket összeverhetném, de akkor Jill meg mire csorgatná a nyálát? Azért ennyire vagyok figyelmes… találni kell valami megoldást, hogy levezessem a feszkót, mert ez így nagyon nem kóser. Nem igazán szotkam tudni, hogy milyen nap van, nem érdekel, de balszerencsémre meghallottam a két barom beszélgetését.
Mikor a kezdeményezésemen nevet, akkor én csak továbbra is kifejezéstelen arccal mustrálom őt. Nem tudok vele nevetni, a mai napon a mindenki bekaphatja érzést gyakoroljuk, szóval elmehet a francba egész nyugodtan. Ő is, a kosaras fazonok is, és a kislány a hercegnős ruhájában is elhúzhatná a csíkot, aki sárkányt ereget. A szavait továbbra is egykedvűen hallgatom, majd a nincs tabukra egy pillanatra elgondolkodok, bár gondolom csak nem kérdez rá arra, hogy mégis minek a napja van igaz? Szóval mindegy, végül rábólintok a dologra, bár nem valami nagy kedvvel, de jelen pillanatban életkedvem sincs igazán, szóval teszek rá. – Egy apáca. Elég sokáig kellett győzködni, hogy Isten helyett nekem adja a testét, de… jobb testem van, mint Istennek, végül csak belátta ő is. De az a sok baromság, amit összehordott… talán Anna-nak hívták. Vagy Amanda? Mindegy, a lényeg, hogy az apácák nem is nők igazából. – mégis milyen hülye barom adja oda a testét Istennek? Azt hiszi, hogy Isten majd leszáll az égből és unalmában majd az ágyába bújik? – Életed legjobb bulija? – talán nem éppen a legjobb kérdés, de nem igazán érdekel a dolog… igazából nem is érdekel most semmi.

Tárgy: Re: Volunteers Park Szer. 6 Aug. - 15:19

Simon & Jill

♪ Girls just want to have fun ♪
Az a helyzet, hogy az idő nagyon cseles dolog, mindig többnek tűnik, ha valakire várnod kell és mindig kevesebbnek, ha te csinálsz valamit, ezért van, hogy az a negyed óra is soknak hat most, míg ha én vettem volna be magam egy fél órára, akkor az is kevés lett volna. Az viszont tökéletesen kizárt, hogy bemenjek mellé a zuhany alá. Nem mondom, hogy nem vetek egy futó pillantást rá a tükrön át, mielőtt még maga köré tekerné a törölközőt, de attól még eszem ágában sincs mást tenni. Azért nekem is vannak elveim, még ha ezt néha nagyon nehéz is elhinni. Nem mozdulok rá senkire sem kétszer, ő pedig egyszer már lekoptatott, akkor is, ha csupán jó szándékból tette, de hogy újra nem fogom megpróbálni az tuti biztos. Hogy ő mit tesz, az már nem az én dolgom, mert nem biztos, hogy nemet mondanék - bár megérdemelné -, de én nem mászom be utána a zuhany alá kockáztatva, hogy épp fáradt, netán még mindig nem akarja kihasználni a helyzetet, vagy jó ég tudja. Csináljon csak, amit akar, de Jillian O'Neilt nem lehet csak úgy lepattintani, vagy lehet, de akkor annak vannak következményei. Az meg végképp nem tetszik, hogy miután kimosta magából a sörszagot, helyettesíti inkább egy kis cigifüsttel. Ez az egy, amit soha életemben nem próbáltam ki, nem azért, mert káros, azért, mert büdös, tönkre vágja a fogakat, az ember nem érti rendesen az ízeket sem tőle, szóval hülye egy dolog.
- Olyan baromi lelkesítő tudsz lenni... - húzom el a számat. Nem azt mondom, hogy most akkor legyünk mi az idilli a párocska, akik minden együtt bejárnak, de... akkor is lehetne legalább egy kicsit normálisabb a hozzáállása. Elvileg nem feltétlenül az a fontos, hogy mit csinálsz, hanem az, hogy kivel, legalábbis gyerekként valahogy így gondolkodtam erről. Amúgy is akkor mi legyen? Rendelhettünk volna kaját, aztán lefekszünk szépen aludni és kész, nem volt értelme kimozdulni sem, ha amúgy is ilyen rohadtul lelkes. - Egyébként nem, nem olyan, mindenféle vackok, mint egy nagy vásár, körhinta, meg este koncert, ilyet olvastam, de igazad van, inkább üljünk a fűben egész nap, esetleg haza is mehetünk aludni. - rántom meg végül a vállam és igyekszem a hangomból sütő sértődöttséget minimálisra venni. Nem mondom, hogy jól megy, de talán értékelhető, hogy igyekszem. De ő tudja, akkor szerezzünk valami kaját, aztán leülhetünk szépen enni. Én se perc alatt leadom a rendelésemet. Nem azt mondom, hogy imádom ezt a fajta gyorskaját, de van amikor életmentő, mikor éjszaka nem nagyon van nyitva szinte az ég világon semmi sem, akkor azért meg tud veszni éhesen az ember még egy csoffadt hamburgerért is.
Végül elérjük a célt, a parkot történetesen, ő meg lazán hátradobja magát a fűben. Talán csak egy pillanatig forgatom a szemem, aztán inkább a kosarazókat nézem. Kellemes érzés, hogy még így is kapok pár jelentőségteljes pillantást, pedig finoman szólva is mosott szar állapotban vagyok, de legalább nagyjából már rendbe szedtem magam. Viszonozok egy mosolyt, miközben azon jár az eszem, hogy vajon azok a lenge trikók milyen izomzatot takarhatnak. Jó-jó tudom, nem kéne folyton ilyesmin agyalni, de nem tehetek róla a tegnap éjszakából nem sok maradt meg, vagy inkább semmi és mivel az emlék hiányzik, ezért olyan, mintha nem is történt volna semmi, ezek a srácok pedig tuti biztos vagyok benne, hogy elég kitartóak tudnának lenni. Simon második mondata már nagy nehezen végre eljut hozzám, úgyhogy szépen megfordulok, háttal a pályának, mert félő, hogy a nélkül eléggé elkalandoznának a gondolataim. Nem arról van szó, Simon is fenemód jól fest, ezzel tisztában vagyok, de mint mondtam, ha már egyszer kosarat kaptam...
- Szóval... mi a helyzet? Komolyan ez jutott eszedbe először? - oké, kép opció van, megsértődöm és felhúzom az orromat, hogy ennyi kreativitás szorult belé, vagy - és most ezt alkalmazom, mázlija van -, megrázom csak a fejem és röviden felnevetek. Pár falatot még a számba juttatok, mielőtt úgy döntenék, hogy megint megszólalok. Mivel úgy fest, hogy ő nem a legjobb ebben a beszélgetés dologban, akkor majd megteszem én a kezdő lépéseket. - Mit szólsz egy kérdezz-felelekhez? Egy kérdés tőled, egy tőlem és nem lehet visszakérdezni azonnal ugyanazt. Nincsenek tabuk. - azért adok neki lehetőséget, hogy ellenkezzen, bár szerintem most látszik rajtam, hogy nem lenne valami okos döntés, de ha nagyon szeretne... akkor próbálkozhat vele. Mindenesetre, ha nem teszi, akkor én kezdek. - Szóval mi, vagy ki volt a legnehezebb hódításod? A legnagyobb kihívás és persze miért? - így azért lehet kombinálni, mert ha most mondana egy nevet csak úgy azzal értelemszerűen nem mennék semmire.

Tárgy: Re: Volunteers Park Kedd 5 Aug. - 16:33

Jill & Simon

Talán csak baj van az időérzékével, mert nekem a zuhanyozás nem tűnt negyedórának. Ha mégis, akkor meg azért volt, mert fáradt voltam és elaludtam közben, és minden bizonnyal arra kelhettem fel, hogy bejött a fürdőbe. Először már azt hittem, hogy beakar mászni a zuhanyzóba ő is, de sajnos nem, csak a sminkjét hozta rendbe, míg én lemostam magamról a sört. Nem volt valami nagy dolog, bár a hajamat jó alaposan meg kellett mosnom, mert rendesen pia szaga volt, kösz Jill. Talán, egy nagyon kicsit, esetleg, tényleg megérdemeltem a dolgot, de bocs, ha nem vagyok valami elnéző. A sörrel leöntést nem kéne megismételni, így mikor kikászálódtam a zuhany alól gyorsan meg is törülköztem, magam köré csavartam egy törülközőt, és már mentem is kutatni a szekrénybe ruha után. Mivel nem megyünk semmi nagy helyre, nem is nagyon vittem túlzásba a dolgot, egy sima rövidnadrágot meg triókat vettem fel, kint amúgy is rohadtul meleg lesz egy kis idő múlva. Aztán persze magamhoz vettem a cigarettásdobozt és még az indulás előtt rá is gyújtottam egy szálra, mert… mert kell és kész, dohányos vagyok, nekem ez olyan, mint másnak egy pohár víz. Kell az életben maradáshoz, azt hiszem képes lennék ezeken az elvonókon megdögleni.
-Kirakodó vásár? Ez ilyen kézműves valami? Mert akkor kösz, kihagyom. – el nem tudom mondani, hogy mennyire utálom mikor mindenféle kézzel csinált szart akarnak rám sózni. Mi a francért vegyek kézzel sodrott cigit, ha van már, amit a boltban vettem? Persze egy jó kis kubai szivar az teljesen más tészta, de egy sima cigiért nem éri meg a pénzt, és ezernyi jobb dolgom van, mint az ilyen hülye kézműves vásárokon járni fel-alá. – De oké főnök, akkor menjünk a mekibe. – rühellem a mekit, de most az egyszer kivételt teszek és akkor kajálok ott, ha már John pizzériájából kivagyok tiltva pedig jó kis szokás volt oda beülni reggelizni. Mindenesetre a mekiben fogalmam sincsen mit kérek, nem szoktam gyakran jönni, így csak mutogatok meg körülírom azt amit kérek. Valami laktató, egészségtelen szart, ahogy pontosan fogalmaztam a csajnak, és ő már adja is a kezembe a kajámat valami zacskóban, és amint Jill is megkapta a kajáját a fizetés után már tépem is fel az ajtót, hogy a parkban a kosárpályához közel ledobjam magam a fűbe és nagyot ásítva feküdjek el benne. Elégé fárasztó egy hajnalom volt, és hiába a zuhany, nem frissített fel, úgyhogy pár pillanatig még csak csukott szemmel fekszem a fűbe, majd feltápászkodom ülésbe és előveszem a kajámat. – Írországban persze nem volt a sulinak kosárlabda csapata. – mondom, ahogyan a fiatal srácokat nézem, ahogyan bénáznak. Szeretem én az amerikai focit, mert az persze volt ott, de a kosár azért az… az más, az egy jó sport. – Szóval… mi a helyzet? – valamivel nyitni kell a beszélgetést, nem? Én nyitottam, akármilyen szarul is sikerült. Igaz, hogy az utóbbi órákban végig vele voltam, de hátha változott azóta valami… akármi.

Tárgy: Re: Volunteers Park Kedd 5 Aug. - 14:03

Simon & Jill

♪ Maria ♪
Komolyan a pasik néha többet tudnak tollászkodni, mint a csajok, pedig csak annyi volt a dolga, hogy kimossa a hajából, meg úgy általában magáról a sört, de így is legalább negyed órát szöszölt a fürdőszobában, szóval... a francnak se volt kedve végigvárni. Simán benyomultam már a végén, egyszerűen csak nem néz oda az ember és kész nem? Egyébként is láttam már elég pasit ruha nélkül, hogy ne jöjjek zavarba, amíg rendbe szedem az arcom, az elkenődött sminkem, meg a vörösre sírt szemeimet, hogy ő a függöny mögött nagyban zuhanyozik. Persze megfordult a fejemben, hogy én is bővebben rendbe szedem magam, de végül elvetettem az ötletet, mert akkor tényleg a fél délelőttöt a lakásán töltöttük volna és őszintén szólva hála a hajnali kelésnek már finoman szólva is sikerült a farkas éhes állapotba kerülnöm. Szóval tényleg csak nagyjából szedtem végül rendbe magam, és épp annyira tettem fel a sminkem, hogy ne legyen belőle nagyobb gond, ha megint kivégzi nekem. Azért nagyon remélem, hogy nem borít ki még egyszer a mai nap folyamán, mert azt már baromira nem értékelném.
Mindenesetre miután mindketten sikeresen kitollászkodtunk magunkat felkaptam azért egy viszonylag szolidabb, kevésbé bulira alkalmas, de még így is kellően kivágott fehér felsőt, mert hát az a helyzet, hogy amúgy se sok szolid ruhám van, hozzá egy elég rövid farmernacit és egy laposabb talpú - immár saját! - pántos szandit, mégis csak nyár van és dög meleg és a fene sem fog túlöltözni még reggeltájt sem, főleg mert még bőven melegedhet az idő. Aztán irány a reggeli, bár őszintén szólva nem sok kedvem volt beülni valami zsúfolt helyre, ahol mindenki a reggeli kapkodás miatt igyekszik beszerezni magának valami kaját, hogy aztán mehessen húzni az igát.
- Két opció van, meki, vagy hot dog, esetleg bármi egyéb, amit ki tudunk vinni a parkba, hogy ledobjuk magunkat, vagy még jobb esetben megnézzük azt a kirakodó vásárt... azt hiszem legalábbis, hogy az ma lesz, de a legfontosabb a kaja! - darálom le még a ház előtt az infokat, hogy aztán a nyakunkba vehessük az amúgy nem túl nagy várost. A park sincs túlságosan messze és úgy tudom, hogy este még lesz valami nagyobb banzáj is, bár nem vagyok benne teljesen biztos, hogy az ma lesz, de lesz még lehetőség utána járni. Igazán megpróbálhatnánk eltölteni egy napot úgy emberi módon, eddig még nem sikerült. A kiborulást és a nagy egymásra borulást is egész jó lenne mellőzni, egyszerűen csak lazán, csak úgy elengedve magunkat, csak úgy tényleg szórakozva egy kicsit, mert néha arra is szükség van. Esetleg még ezt az egymás felé nyitást is feszegethetjük kicsit, laza dumálgatással, ismerkedéssel, mert őszintén szóval nem sok mindent tudok Simonról, mármint arról, aki nem az a nagyszájú, minden este más csajt felszedő típus, hanem aki tud értelmesen viselkedni, rántottát készíteni és megnyugtatni az embert, ha rossz passzban van.

Tárgy: Re: Volunteers Park Hétf. 4 Aug. - 12:11

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Volunteers Park Hétf. 4 Aug. - 12:09

Nate & Faye

Bólintok egy aprót. Igen, igaza van, később is változtathatok, ha mégis arra jutok, hogy szeretnék valami mást csinálni, mármint egyelőre még azt se tudom, hogy mi lenne igazán jó nekem, de majd idővel minden bizonnyal csak rájövök. Elég fiatal vagyok még hozzá, és nem feltétlenül kell mindenkinek már öt évesen eldönteni, hogy mi lesz, ha nagy lesz nem igaz?
Képtelen vagyok visszafojtani egy rövid kuncogást, amikor Füles nekem adja a labdát és a doki ezért kicsit "megdorgálja". Na igen az állatok, a gyerekek elég sokszor tesznek dolgokat valahol érdekből. Az a rendes, aki édességet ad, ajándékot, bár persze ezek csak felületes dolgok, mert este majd Nate ad neki vacsorát és biztos vagyok benne, hogy ezzel Füles is tisztában van valahol a lelke mélyén.
- Tíz évesen? Az nem rossz! - szerintem nekem tíz évesen még egy halat se vettek volna a szüleim. E téren kissé szétszórt típus vagyok, nem vagyok kifejezetten jó állattartásban, és nem is hiszem, hogy jól ment volna egy kutya gondozása, főleg hogy elég sok minden történt velem az utóbbi években. Költözések, anya halála, aztán apa és a nevelőanyám... túl sok rossz.
- Lehet, esetleg ha majd felnőtt leszek, hiszen most ha tényleg elmegyek ebbe a suliba, ott gondolom nem tolerálják. - mint ahogy neki sem egy koleszban, szóval azt hiszem tényleg az a biztos, ha egyelőre nem szórakozom semmiféle kutyával, elég nekem esetleg ha mondjuk időnként találkozom Fülessel.
- Én is köszönöm, jól éreztem magam és akkor este felhívlak a munka ügyében, meg... meg egyeztetjük azt a kis városnézős túrát. - mosolyodom el, miközben szépen feltápászkodom és ha ezzel mindenki más is meg van, akkor még a pokrócot kirázom, hogy begyömöszkélhessem a kosár tetejére. A kérdésre csak megrázom a fejem. - Nem, köszönöm, nem lakom túl messze, ennyi séta kell. - New Yorkban úgy is olyan sokat járok busszal, metróval, hogy jó egy kicsit csak úgy gyalog tenni meg a távolságokat és nem mindenhova vitetni magamat. Megsimogatom még Füles fejét, mielőtt beszállnának a kocsiba, mert addig azért szívesen elkísérem őket, aztán még az integetés is belefér. - Sziasztok! - aztán szépen én is hazafelé veszem az irányt.

//Én is köszönöm a játékot! Smile

//

Tárgy: Re: Volunteers Park Vas. 3 Aug. - 20:10

Faye és Nate

-És később is változtathatsz rajta. – mosolygok rá. Én vagyok rá az egyik élő példa. Mai napig nem bántam meg a változtatást.
Az ételre egy mosollyal válaszolok csak vissza és a következőkben már Füles köt le minket.
-Iiigeeen? Érdekből adod a lasztit? Na szépen vagyunk. – rakom csípőre a kezem, miközben csóválom a fejem.
– De ha már itt vagyunk. Már megint elhagytad a plüssjátékod? – gyorsan körbenézek, ekkor látom meg az egyik bokor aljában. – Jellemző. Pillanatkutya… - hajolok be a bokorba és kihalászom, miközben Füles pillanatok alatt a labda után robog, szinte repül a levegőben.
-Sokáig nem lehetett kutyám. Végül a tizedik születésnapomra kaptam egy kiskutyát, és én ügyeltem rá.
Az egyetemre is magammal vittem. Majdnem kizártak. Aztán albérletbe költöztem miatta. – Majd egyszer biztos lesz neked is. Füles megkedvelt, ez már biztos.
Sajnos ennek a pihenőnek is vége, aminek viszont örülök, hogy Fayyel lehettem. Sosem voltam annyira elvakult, hogy ne ismerjem fel azt, nálam fiatalabbaktól is lehet tanulni, segítséget kérni. Az évek nem feltétlenül tesznek bölcsebbé.
-Igen, ami azt illeti. – feltekintek az égre, majd végül a karórámra. Egy órám van még az ügyeletig. Nem kellene, de magánszektorban más a világ és szívesen is vállalom. Szeretek gyógyítani. Valahogy sajnálom is, hogy nem az lett a képességem.
-Lassan indulnom kell. Köszönöm, köszönök mindent, nagyon jól éreztem magam. – Füles visszarobog a labdával, majd lihegve leül és a szájában forgatni kezdi, úgy tekint kettőnkre.
-Megyünk. – nézek rá, majd Fayere. – El tudlak vinni valameddig?
Nem tudom, akar-e még maradni, vár másra-e esetleg. De ha hazatart, visszaviszem, talán még belefér az időbe.
Akárhogy is alakul, Fülestől elcsalom a labdát, mert ha a kocsiban elgurul és a pedál alá kerül, nem garantálom a balesetmentes utat. A plüssel meg ellesz közben.
-Szia! – a kocsi felé veszem az irányt, Füles egy horkantással veszi tudomásul, hogy nincs további játék és ismét lobogó fülekkel robog a kocsi irányába. Akár Fayyel, akár nélküle, elrobogunk a parkolóból. Ha úgy alakul, akkor elviszem hazáig, majd hazafelé veszem az irányt.

//Köszönöm a játékot! ^^//

Tárgy: Re: Volunteers Park Szer. 30 Júl. - 11:30

Nate & Faye

Nehéz az élet, főleg ha nem vagy átlagos. Piszkáltak eleget gyerekkoromban a sápadt bőröm és a répa vörös hajam miatt, nem szeretném, ha ezek után más miatt történne. Felnőttem és most már előnyömre válik, hogy nem vagyok tucatáru, a külsőm eléggé megjegyezhető, nem szeretném ezt elrontani azzal, hogy kiderül, hogy egyébként mégis csak más vagyok, méghozzá abban, hogy igazából nem vagyok teljes mértékben ember. Szeretnék... az maradni, továbbra is átlagos.
- Úgy vagyok vele én is, hogy majd kialakul. Biztos mindenki rájön idővel, hogy mit szeret csinálni, hogy mihez van igazán érzéke és még van időm kitalálni mit akarok kezdeni az életemmel. - mosolyodom el, mert hát nem szoktam én ezen olyan sokat agyalni. Majd minden jön magától, addig meg igyekszem minden több mindent kipróbálni, és aztán meglátjuk mi fekszik jobban nekem, miben leszek igazán jó. Aztán csak bólintok, a pokrócot akkor én hozom, a kaját meg akkor majd akkor ők, jó lesz ez így és örülök, hogy sikerült itt is barátokat találnom, így azért sokkal kellemesebb lesz a nyár.
- Szívesen, örülök, hogy ízlett! - aztán már csak Füles manővere miatt aggódhatunk. Tényleg finoman szólva is közveszélyes. Felmerül bennem, hogy én dobtam rossz irányba a lasztit, de aztán elvetem, mert próbáltam én erre figyelni, egyszerűen csak ő ilyen kis kamikaze. Arra már önkéntelenül is elnevetem magam, amikor aztán elém teszi le a labdát. - Érdek kutya, tőlem kapta a kaját, most engem szeret. - jegyzem meg széles mosollyal, és meg is simogatom a kutyus fejét, mielőtt még a labdáért nyúlnék, hogy újra elhajítsam, igyekezve olyan irányba, hogy ne legyen semmi durva következménye a dolognak. Úgy fest most megy is.
- Nincs, valahogy sose jött ki úgy a lépés. - nem is tudom, még csak egy hörcsögöm se volt soha, pedig imádom az állatokat. Talán... nem lenne rossz. Látom, ahogy összepakol, én pedig szépen segítek neki benne, mert igaza van, ha egy kicsit feltámad a szél, akkor máris viszi mindenfelé a papírokat. - Ma dolgozol? - talán ez inkább úgy hangzott a fejemben, hogy mikor kell menned, de így egyszerűbb volt.

Tárgy: Re: Volunteers Park Kedd 29 Júl. - 21:42

Faye és Nate

-Megértem. A környezetem sem tud róla, kivéve páran. De nekik van képességük.
A félelem, hogy bajom lehet belőle, nem zavarna. De az, hogy nem tudnék teljes életet élni, úgy igen.
-Nem kérdeztem semmit. – emelem fel mentegetőzve a kezem. A magánéletbe sosem avatkozom, még ha csak kérdés is. Kapcsolatba végképpen nem.
-Vagy tudják, de hosszú az út, mire végre rálépnek arra, amerre szükségük lenne. – majd felnevetek, de halkan. – Inkább gyakorlatias. Minél teljesebb valaki, annál többet tud tenni - nem fejezem be, hiszen az lenne a vége, hogy annál kevésbé játszik piócát másokon. Akár félreérthető is lehet, pedig nem Faye-re értem.
-Idővel majd kialakul. – nem nyugtatom és nem fogok felnőtt beszédbe. Erre senkinek sincs szüksége.
-A pokróc jöhet. – mosolygok. Füles szinte mindegyikre beköltözik vagy kirángatja a helyéről otthon és ráfekszik. Nem tudom, hogy jön rá, hol van. És nem szeretném, ha kutyaszőrös pokrócra ülnénk.
-Köszönöm a szendvicset. – többet nem tudok enni, mindig is keveset ettem, többször. Nem a módi miatt, többre ritkán van időm, ha ügyeletben vagyok, vagy sokáig kellett benn maradni és megszoktam.
-Uh…. – szélesen elmosolyodom Füles manőverén. – Mindig kicentizi, rám meg a frászt hozza.
Boldogan robog vissza, szájában a labdával Füles, majd cselesen előbb hozzám jön, majd hirtelen lép Fayehez és incselegve rágogatja a labdát a szájában, majd ledobja elé, hogy dobja el neki.
-Na, szép, máris le vagyok tudva. – mosolyogva mondom. – Van kutyád? – érdeklődöm.
Közben elkezdem összepakolni a széthagyott holmijainkat. Megszokás.

Tárgy: Re: Volunteers Park Vas. 27 Júl. - 13:37

Nate & Faye

- Tudod én még a barátaimnak se mertem ezt elmondani. Logan szerint kéne... szerinte meg kellene próbálnom, de félek tőle. - nem tudom, hogy mit tegyek igazából, mert amúgy is kell valaki, aki segít, hiszen a képességem nem látványos, egyik sem, csak úgy hiába mondom bárkinek, hogy mutáns vagyok, hülyének néz, de ha tényleg viszek valakit, aki tud valamit, akkor meg lehet hogy halálra rémül. Nem akarom elveszíteni a barátaimat akkor sem, ha lehetnek esetleg újak majd a suliban. Inkább foglalkozom a szendvicsemmel, mert most valahogy ez sokkal egyszerűbbnek tűnik.
- Jó étvágyat! - visszavarázsolom a mosolyt az arcomra és a dicsérő szavakra csak még inkább kiszélesedik. Anya, amikor már a végén sokat volt beteg sokszor kért tojást. Szerette, én pedig gyorsan megtanultam hogyan kell olyanra csinálni, ami jó neki, tükörtojás, kicsit folyós közepével, lágy tojás tökéletesen keményen ahol kell és lágyan, ahol az kell, és persze minden, ami tojásos. Máig sem tudom, hogy volt-e ennek a tojásmániának köze a betegségéhez, vagy sem, de nem is számít, hiába voltam kicsi, mindent megtettem volna azért, hogy neki jobb legyen.
- Azt hiszem olyasmi, vagy az lesz, nem tudom még. - apró vállrántás. Nem arról van szó, hogy rosszul esik, hogy Aaron csajozik, mert volt már rá példa, de kifejezetten sok időt tölt azzal a lánnyal, miközben nekem meg azt mondja, hogy óvakodnom kell a fiúktól. Ez azért így... nem túl fair nem igaz?
- Nem feltétlenül, sokan vannak, akik már gyerekként is tudják, hogy mit akarnak csinálni. - mosolyodom el két falat között. Na én persze pont nem közéjük tartozom, nekem még most sincs halvány fogalmam sem tőle, hogy mit is akarok a jövőtől. Aztán csak bólintok. - Ez szép hozzáállás. - igen, tényleg az, rendes ember, hogy így gondolkodik. Azért kevesen vannak úgy, hogy az az életcéljuk, hogy másokért tegyenek minél többet, legalábbis én így vettem észre. Sok a felületes és önző ember.
- Én nem tudom, tényleg. Jó lenne persze segíteni másoknak, de... nem is tudom, hogy pontosan mit és hogyan szeretnék. - tényleg nem, talán majd idővel rájövök, most még túlságosan bizonytalan vagyok, de van még időm igaz? Főleg ha elmegyek egy elég általános mutáns suliba.
- Én igen és rendben, de majd én viszek... pokrócot, vagy valami, hogy megosztozzunk. - teszem még hozzá gyorsan, mert mégis csak úgy a fair, ha nem egy valaki csinál mindent. Most így jött ki, de főként azért, mert nem is tudta, hogy piknik lesz az egésznek a vége, nem készülhetett rá kifejezetten.
- Persze, szívesen! - szélesedik ki újra a mosolyom, ahogy előkerül a laszti és Nate felém nyújtja. Aztán már csak a lendület kell, miután az utolsó falatokat is lenyomtam a torkomon, és előre. Füles persze mint a szélvész rohan a labda után, én pedig csak felszisszenve húzom be a nyakam, amikor talán csak fél centivel kerül ki egy fát, és majdnem átvág egy másik piknikpokrócon.

Tárgy: Re: Volunteers Park Szomb. 26 Júl. - 12:06

Faye és Nate

Komolyan tekintek rá.
-Mindenkiben ez a félelem dolgozik. Bennem is. Nem fogom azt mondani, hogy amit mondtál, butaság, mert sajnos nagyon is jogos, amit mondtál. De ha nem tesszük meg ezt a próbát, az esélyt sem adjuk meg.
-Köszönjük szépen! – veszem át a két szendvicset, és már bontanám ki Fülesnek az ételt, mert úgyis ott fogja nagy szemekkel nézni a kezem, hogy mikor jön már ő. A dicsérettel együtt adom neki a sonkás szendvicset, a sajtost én eszem meg.
-Jó étvágyat!
Füles lefoglalja magát a szendviccsel.
-A tojás pont a legjobb. Nehéz eltalálni. – szendvics ide vagy oda, sokszor élek rajta és tudom, mi a pocsék belőle.
-Rendben, Haleyvel is megbeszélem és egyeztetünk. Tehát itteni barátné? – a kérdésem csak költői, nem fogok senki magánéletében vájkálni. Újabb falat lenyelése után válaszolok a másik kérdésre.
-Ez olyan, mint valakitől megkérdezni, miért lett valakiből kutató. Igazából nem tudom, az élet lassanként sodort erre. Jogászként végeztem először, de aztán nagyon belefásultam ebbe a szerepkörbe. Aztán ahhoz fordultam, amit gimiben is szerettem csinálni nyári munkaként. És talán anyám munkája is sokat nyomott ebben latba. Ő ápolónő és nagyon szeret ezzel foglalkozni. Így belefogtam és ez lett a vége. Hogy miért lettem éppen orvos? Szeretem látni, ha valaki visszakapja az esélyt a teljesebb életre. – ha már ügyészként belefásultam ebbe, más oldalról közelítettem meg és ez jobban be is jött.
Füles telihassal ismét kidől és elégedett mormogással inkább pihen.
-Neked is biztos van ilyen elgondolásod. Még ha nem is tizennyolc évesen találod meg rá a megfelelő megoldást. – nem sajnálom az ügyvédi éveket, sokat segített az orvosi pályámon is és most is, és hallottam már olyanról is, aki ötven évesen váltott éles pályát és nagy sikerre vitte.
A jeges teához is tartom közben a poharam.
-Te készítetted? A kirándulásra a pikniket viszont mi hozzuk. Három emberre megszakadsz.
Egy frizbi úszik be ezúttal a látóképbe, kettőnk közé.
-Már tudom, mit felejtettem el. – nézek a repülő frizbi után. – De azt hiszem… - tapogatok a nadrág két oldalsó zsebeiben. – egy teniszlabda is megteszi. Füles. Nézd, mit hoztam. – nem éppen étel után a legjobb játszani, de Fülesnek mindegy. Kivéve, ha lusta. De a labdára felkapja a fejét.
-Van kedved eldobni neki? – nyújtom át a labdát Faye-nek.

Tárgy: Re: Volunteers Park Hétf. 21 Júl. - 11:06

Nate & Faye

Csak csendben bólintok a szavaira. Igazán nem akarom, hogy az látszódjon, hogy kissé elhúzom a számat. Nem jó ez az egész... tényleg nem, nem akarok kirekesztett lenni. A képességem még csak nem is feltűnő, de mégis csak jó lenne egy teljesen átlagos élet, de nem valószínű, hogy valaha is lehetőségem lesz erre. Az átlagos élet nem olyasmi, amit a magunk fajtáknak találtak ki, főleg ha azt nézem, hogy épp azon gondolkodom elmehetnék-e abba a mutáns suliba, és arról még nem is szólt a fáma, hogy a bátyám aztán végképp nem az átlagos életvitel híve.
- Azért én félek tőle, hogy bárki bármennyire is ismer... ha kiderül ez, hiába tettünk bármit, egyszerűen majd elfelejtik és kész, csak azok leszünk, akik... mások, veszélyesek. - halkan sóhajtok egyet. Az az igazság, hogy tényleg nem bízom abban, hogy az emberek jól kezelik majd ezt, hogy egyszerűen csak elhiszik, hogy segíthetünk, hogy egyszerűen, csak jó lehet majd így is. Nem hiszem, nagyobb esélyt látok arra, hogy baj lesz, hogy... rossz lesz.
Aprót bólintok csak. Igen mindenki a szeretteit félti, de valahogy én a bátyámat nem. Mármint ő nem az a típus, aki bármi miatt is összetörne, ő általában erős és határozott és elég jól visel mindent és általában engem véd. Valahogy könnyebben kezeli a nehezebb helyzeteket, azt is ment neki elég jól, amikor a szüleink meghaltak. Sokkal kevésbé omlott össze, mint én, és mindig abban a hitben ringattam magam, hogy minden bizonnyal, mert ő... erősebb. Így van, mert ezt akarom hinni.
- A szendvicsek közül elsősorban. Bármit nem tudok ideteremteni neki. - mosolyodom el, mert hát most tényleg ez a fontos. Aztán szépen adom is neki, amit kér, tehát a tojásost és egy sonkásat, én pedig csak random felkapok egyet. Mindet szeretem és amúgy sem vagyok túlságosan válogatós. - Persze, nyugodtan, most ő is velünk piknikezik, jár neki, és amúgy is sok van. - pillantok újra a kutyusra, aki a következő pillanatban már el is tűnik a szemünk elől és csak a füttyszónak hála kanyarodik végre vissza a jó irányba. Képtelen vagyok nem mosolyodni rajta, mert cuki és persze azt is jó látni, hogy a gazdija ennyire szereti. Jó, hogy akkor amikor lehetősége volt rá, nem hagyta ott, hanem tényleg befogadta. Bánta volna szerintem, ha nem így tesz.
- Bármikor, igazából nincs nagyon konkrét programom nyárra és azt hiszem sok időt fogunk most itt a nyaralóban tölteni. A bátyám megismert egy lányt, nem hiszem, hogy ellenére lenne, ha kicsit elszakadunk New Yorktól. És egyébként miért lettél orvos? - tényleg nincs behatárolva az időm. Gondolom a hétvége a jobb, ő is dolgozik és ha nekem is jó lesz az a munka, vagy inkább én jó a munkára, akkor én sem érek majd rá csak úgy hétközben.

Tárgy: Re: Volunteers Park Vas. 20 Júl. - 10:17

Faye és Nate

-Előbb-utóbb elérkezik ez az idő. Addig is fel kell készülnünk rá. Nem csak fizikailag. – a másságot mindig megbélyegzéssel kezeli a társadalom. Pedig találkoztam értékes emberekkel a vádlottak között és a páciensek között is, akiket csak a megszokás miatt nyomtak oda, ahol találkoztam velük.
Faye érvelése helyes.
-Éppen ezért szükséges, hogy közöttük élve minél inkább lássák, hogy nem ártunk nekik, hanem velük vagyunk. Nem biztos, hogy a mi életünkben, ha kiderül, be is fogadnak. – abban sem hiszek ugyan, hogy ezek miatt elfogadnak minket. Elvégre veszélyt jelentünk rájuk és az irigység is felüti a fejét, hogy ők miért nem rendelkeznek ezzel.
– És összefogni mindenképpen össze kell, és az önbizalmat is építeni magunkban. – tekintek rá. - Igazából Haleyt féltem és anyámat. De szerintem sokan így vannak ezzel. Mármint hogy féltik a szeretteiket.
A jó szívvel készültre elmosolyodom.
-Ebben nem kételkedem. – majd halkan nevetek egy rövidet. – A sakk nekem sem az erősségem. A malmot jobban szeretem. Vagy a go-t.
Megsimítom Füles fejét, még nem szólok rá. Valahogy tudja, hogy a kuncsorgásban meddig mehet el. Ételt még nem mert elvenni sehonnan.
-A szendvicsek közül, vagy ételben, úgy általában? – Füles toporog és a fejét lendíti a tekintetével együtt a kipakolás közben Faye kezében lévő szendvicsekre.
-Ez rengeteg sok finomság. A tojásost kérném és egy sonkást. – ha megkapom bocsánatkérőn tekintek Faye-re. – Fülesnek is adnék, ha nem gond, mert addig úgysem hagy minket békén.
Ebben a pillanatban egy labda pattan Füles mögött, aki hátrakapja a fejét, hogy aztán széles iramban robogni kezdjen utána. Sosem tudom eldönteni, hogy enni, játszani vagy aludni szeret jobban. Mielőtt megszólalnék, nézem, mi történik, s csak az után füttyentek utána, mire megtorpan félúton, értetlenül tekint vissza, majd kelletlenül visszafordul és újra az étel keríti a hatalmába.
-Azt hittem nem állsz meg, hékás. – vakarom meg a fülét.
- És mikor lenne jó majd a kirándulás? Nem kell órára és napra pontosan, csak akkor úgy igazítom a szabadságomat is. – ha pedig nem lesz kirándulás, akkor legalább több időm lesz átalakítani a házat a babaváráshoz. Mindig úgy érzem, kevés időm van és lesz, hogy mindent megtegyek.

Tárgy: Re: Volunteers Park Pént. 18 Júl. - 18:37

Nate & Faye

Csak csendben bólogatok a szavaira. Na igen, gondolom nem figyelnek fel túl sokan olyasmire, ami első hallásra teljesen lehetetlennek tűnik. Nem gondolom, hogy túl sokan hisznek abban, hogy léteznek hozzánk hasonló mutánsok, akik tovább fejlődtek már, meg minden, ezért nem is sokan olvashatták azt, amiket az a fickó írt össze, de talán jobb is, hiszen így legalább tovább maradunk rejtve és őszintén szólva és nem is nagyon vágyom arra, hogy hamar kiderüljön, hogy létezünk. Félek tőle... hát ki ne félne?
- Addig jó, amíg nem nagyon figyelnek rá. - jegyzem meg azért, én legalábbis úgy érzem, hogy tényleg addig vagyunk biztonságban, amíg nem derül fény a létezésünkre. Szeretném, ha ez még jó sokáig így maradna.
- Nem tudom... de ha az emberek félnének tőlünk és... kinéznének az utcán, vagy rosszabb esetben üldöznének... az nem hiszem, hogy normális életnek mondható. - fejtem ki egy kicsit jobban azt, amit mondani szerettem volna neki. Szerintem ő is értette, hogy mire gondolok pontosan, csak talán egyszerűbb elviccelni, vagy nem komolyan venni azt, hogy igenis rossz dolgok is várhatnak ránk a jövőben. Az előbb utóbb pedig félek, hogy még soká lesz, az még azért egy idő, mire elegeknek lesz képessége, hogy ne lógjunk ki, még ha Aaron pont azon dolgozik is. És amúgy is nem biztos, hogy mindenki akar majd más lenni, egyáltalán nem biztos.
- Az biztos, hogy jó szívvel készült, aztán majd meglátjuk, hogy finom-e. - mosolyodom el, miközben szépen elkezdek előpakolni a kosárból. A kártya tényleg csak valahogy véletlenül keveredett bele, nem volt szándékos, csak megszokás. Nem hiszem, hogy most tényleg neki fogunk állni kártyázni, mint valami család. - Oh, a sakk jó, bár én nem túl gyakran űzöm, de szeretem nézni, ahogy törik rajta az emberek a fejüket. - jegyzem még meg mielőtt minden meg lenne, aztán persze Fülesre pillantok, aki máris nagy szemekkel néz ránk, hogy gondolom minél több kaját kuncsoroghasson ki magának. - Füles mit szeret a legjobban? Van amúgy sonkás, meg szalámis, de abban van paradicsom, és persze sajtos, sokféle sajttal, ebben emg főtt tojás... - sorban pakolok ki. Tényleg sok mindent hoztam, mert azt szerettem volna, ha mindenképpen olyan dolgok lesznek, amiket szeret, vagy legalábbis lesz benne mindenképpen olyan is.

Tárgy: Re: Volunteers Park Csüt. 17 Júl. - 22:42

Faye és Nate

Végiggondolom, miket is olvastam pontosan a tanulmányokban. És mások miként vélekedtek róla.
-A marginális dolgok általában nem vonnak nagy figyelmet maguk után. Csak legyintenek rá és hóbortnak tartják.
Azt viszont nem mondom ki, hogy Charles tanulmányai egy csapásra híresek lesznek, ha a ránk fény derül.
-Mi számít normálisnak? – mosolyodom el. - Te sem tejjel iszod a teád minden reggel, sőt lehet hogy kávézol. Más pedig kakaót kedvel.
Nekünk az lesz a megszokott, hogy használjuk a képességeket. Másoknak pedig az, hogy nincs nekik. Másrészt, ha valóban úgy van, ahogy a fejlődés szokott lenni, úgy előbb utóbb minden ember rendelkezni fog képességgel. Talán. Mindenesetre többségben lesznek.
Sokat sejtetően elmosolyodom a válaszra.
-A beilleszkedés is könnyebb lesz így.
Valahogy bízom abban, hogy a suli érdekelni fogja és végül azt választja.
-Bármit megeszek, ami finom és jó szívvel készült.
Remélem, felmelegedett annyira a tea, hogy ihatok belőle. Nem kedvelem a hideget, a fagyit is érleltem a melegben.
-A kártya jó. Sakkoztam a parkokban, ha úgy voltak helyek.
Várakozva tekintek rá és a kosárra is. Szeretem a találgatásokat és az új dolgokat. Még akkor is, ha sokat költöztünk. Talán éppen ezért.
Ha elkezdi Faye kipakolni, Füles lustán, de érdeklődő és némi kelletlen mormogással felemeli a fejét, hogy megnézze, mi van. Hogy aztán vigyázzba ülve máris nagy szemekkel kuncsorogjon.

Tárgy: Re: Volunteers Park Vas. 13 Júl. - 20:25

Nate & Faye

Aprót rántok a vállamon, én ennyire nem mentem bele a témába, meg hát nem is értek olyan nagyon a tudományos dolgokhoz. Igaz, hogy Aaron is ezt tanulja, de attól még én nem mélyültem el a témában, lehet hogy ő többet tudna erről.
- Nem biztos, hogy olyan híres, vagy elterjedt, talán pont azért, hogy ne tűnjön fel túlságosan sokaknak. - legalábbis ha jól sejtem nem a reklámozás a cél, hiszen nem hasznos ha túl sokan tudnak erről a suliról, vagy netán érdeklődnek felőle, és akár meg is nézik, főleg ha úgy van, ahogy Logan mondta, hogy vannak látványosabb mutánsok is, akiket ha teszem azt meglátnak az udvaron, az nem túl kellemes senki számára sem.
- Igen, én is ettől félek. Szeretnék... normális életet, még a barátaim se tudnak erről. - húzom el kissé a számat. Kellemetlen dolog, én tényleg nem akartam ilyen életet. Nem akartam, hogy a bátyámnak az legyen a legfontosabb, hogy a világot megváltsuk, de talán ezzel változtathatunk. Ha a vérem segít, hogy bárki képességet kaphasson, akkor kizárjuk azt a bizonyos irigységfaktort.
- Én is pont annyi vagyok, bár azt nem tudom, hogy érzékenyebb kor-e, mint később, hiszen azt még nem ismerem. - mosolyodom el. Annyi biztos, hogy bennem mostanában iszonyatosan sok a kérdés, a kétely a jövőmmel, meg úgy általában mindennel kapcsolatban. Nem tudom még, hogy mi lesz velem később, nem tudom, hogy mi leszek, ha nagy leszek, hogy van-e értelme gondolkodni rajta, hiszen ha a világ a feje tetejére áll, ha minden kiderül, akkor... úgyis mindegy. Bonyolult, nem kicsit. Azért az jó, hogy ennyire rábízza a testvérére a döntés lehetőségét, hiszen mégsem az apja, ahogy mondta. Nálunk ez kicsit másképp van, Aaron komolyabban veszi a dolgokat, vagy... én veszem túl komolyan őt?
- Nem igazán tudom még, ez a bátyámtól is függ, és persze, hogy milyen az iskola, de... azt hiszem nem lenne rossz. Van... aki miatt szívesen mennék. - zavartan elmosolyodom és örülök neki, hogy kérdez, hogy a kosár tartalma kerül előtérbe. Lelkesen húzom közelebb a kosarat, közénk, hogy ki tudjam nyitni és ő is bele lásson, aztán sorban pakolok is ki.
- Hoztam jeges teát termoszban, úgyhogy szerintem nem melegedett fel, meg szendvicseket, de nem tudtam, hogy mit szeretsz, szóval jut Fülesnek is. És... kártyát. Ne kérdezd, csak a szüleimmel többnyire ilyesmit pakoltunk be, ha piknikezni mentünk. - akkor szokott még lenni persze frizbi is, meg ilyesmik, de az most végképp felesleges lett volna, a kártya is igazából csak vétlenül akadt a kezembe.

Tárgy: Re: Volunteers Park Vas. 13 Júl. - 11:51

Faye és Nate

Lenyelem a további falatot, mielőtt válaszolnék.
-A munkásságával találkoztam a kutatómunkák során. De azt nem gondoltam, hogy iskolát is nyitott. Vagy csak nem figyeltem.
Nem mindig figyelek egyes dolgokra, többnyire csak arra, amivel éppen foglalkozom.
Megértem Faye szavait. nem tud még semmit az iskoláról, ezért feltételezésekbe bocsátkozni nem igazán a legjobb ötlet.
-Az emberek félnek attól, ami eltér tőlük. A saját világukat és helyzetüket féltik. Megértem őket. Na és persze ott az irigység. Nekem nincs, neki se legyen. – felsóhajtok.
A kérdésre biccentek.
-Igen. Nekem már nincs okom suliba járni, de Haleynek még szükséges lehet és szeretném megadni neki, hogy ez a lehetőség adott legyen a számára. Tizenhét. Az egyik legérzékenyebb korszak szerintem. – arról nem is beszélve, hogy babát vár.
-A döntést viszont rá bízom, elég felnőttnek tartom, hogy ebben a döntés jogát megadjam neki. Meg aztán… az apja sem vagyok. – eléggé kiérződik a gyűlölet hangja az apa szón nálam.
-Ha tetszik az iskola, akkor mész? – kanyarodok vissza, felé. Kíváncsi vagyok rá, fontos lett számomra, hogy mi lesz vele. Ez újdonság nekem, hiszen az korábbi folytonos költözködés miatt nem is építettem ki még halvány barátságokat sem. Jó kapcsolat, mosoly oda vissza és ennyi.
-És? Miket hoztál? – el sem hiszem, hogy ezt kérdezem. Mégis jó érzés barátokkal lenni.

Tárgy: Re: Volunteers Park

» Depew park
» Central Park
» Central Park
» Joe Bohrdrum park
» Mountain Lakes Park