Morgan & Amy

Tárgy: Re: Morgan & Amy Csüt. 6 Nov. - 21:27

+18

Úgy tűnik, hogy mindent elrontottam, pedig Morgan csak kedves akart lenni, de tényleg nem vagyunk még igazán egy hullámhosszon. Magamat hibáztatom, de belül érzem, hogy nem csak én vagyok ezért a hibás. Én adtam volna, ahogy engedtem is neki, pedig még eddig soha, senki se látott meztelenül, nem érintett még így, ahogy ő, ő mégse volt képes elfogadni azt, hogy folytassam, amit szerettem volna.
- De én tudom, hogy te nem csak a testemet akarod. Te pedig azt nem értetted meg, hogy én közösen szerettem volna ezt átélni, hiszen életemben először történik velem ilyesmi. – próbálom én megmagyarázni neki a dolgokat, hogy legalább egy picit átérezze azt, amit éreztem, amit most is érzek, de hát ő egy férfi, én pedig egy nő vagyok és a két elme időnként másképp gondolkodik. A könnyeim is megerednek nemsokára, kész, kiborulok, nem tudok mit tenni, félek, hogy tényleg mindent elrontottam most ezzel a lépésemmel, hogy Morgan esetleg nem akar már velem lenni, de az ölelése mégse ezt sugallja, ahogy szavai se. Szeret engem.
- Nem kell semmit se sajnálnod, te így vagy jó, ahogy vagy. Majd idővel… összeszokunk. – simítok végig végül arcán, majd ez után jöhet az a finom csók is. Időt kell hagynunk magunknak, ennyi az egész, nem lehet mindent azonnal akarni. A felső viszont mégse kerül még vissza rám, megállít, én pedig meglepetten nézek rá, hogy miért teszi most mindezt.
- Morgan, tényleg nincs gond. – végül vetkőzni kezdene, de most én állítom meg őt finoman. Sírás után és ez az egész után valahogy számomra már nincs meg az a hangulat, most… most én nem érzem úgy, hogy kész lennék ismét belevágni, egyszerűen nem megy.
- Nem vacsorázhatnánk csak simán és nézhetnénk valamit összebújva? – kérdezek rá végül, de most már hangom nem félénk, inkább kíváncsi. Talán reggel más lesz, de most jobb lenne tényleg máskorra tenni az este folytatását, egyszerűen most nem vagyok már képes erre. Így ha engedi, hát felhúzom a felsőmet, hogy vacsorázni térjünk, majd utána jöhet a film, már ha nem dob ki most, hogy én utasítom őt el. Kell idő, egy picire még szükségünk van, ez biztos.

//Köszönöm szépen a játékot, nagyon élveztem, imádom őket! <3 //

Tárgy: Re: Morgan & Amy Kedd 4 Nov. - 12:48

18+

Amy & Morgan

Az arcát tenyereim háromszögéve fonva mélyen a szemébe nézek, hogy láthassa, nem vagyok megbántva, s nekem sem az volt a célom, hogy a lelkébe gázoljak. Valahogy megtörtént, alig ismerjük még egymást, előfordul, hogy nem sül el minden tökéletesen. – Félreértesz. Csupán azt szerettem volna, hogy engedd, hogy ez csak rólad szóljon. Azt, hogy lásd, hogy nekem nem az számít, hogy megkapjalak, adni akartam most. – Bólintok a szavaira, tudom, hogy önzetlen, ezt nem elvágni szándékoztam, volt egy elképzelésem, amit teljesen keresztülhúzott, s ebben hibás vagyok, mert makacsul ragaszkodtam a saját ötletemhez. Spontán jött, nem eltervezett volt, úgy véltem, jobban tetszik neki, ha én vagyok a bátor, és erős férfi, aki tényleg biztonságot nyújt, és még a szeretett nő sem szállhat vele szembe. Egyszerűen ostoba voltam. Visszahúzodom hát hozzá, és a karomba véve szorítom magamhoz. Majd meghasad a szívem, ahogyan könnyezni látom, hát ezt tényleg nem akartam. Idejött, csak velem akart volna lenni, kötöttségek nélkül, s én máris szabályokat hozok. Nem, ha eddig a védelmezője voltam, mostantól is róla kell szólnia a dolognak. Ha viszonozni akarja, miért lennék oly öntövényű, hogy megtagadom ezt tőle?
- Én vagyok a hibás.. Túlságosan szeretlek, nem tudtam máshogyan kimutatni. Sajnálom... – Hajtom le a fejemet, talán még nincsen minden veszve. Ebből talán megértheti, hogy bár nem vagyunk tökéletesek, vagy nagyon gyakorlottak, de nekem ő kell. Ha csak alszunk, ha csak vacsorázunk, nem számít, az egész lénye, ez a gyönyörű kékszemű, ébentollú lány, akinél jobb embert még nem is láttam. Ha ölt, hát ölt. Akárcsak én. Ettől még nem tért le az útról, engem is ő tart a józanság állapotában. A vacsorát illető kérdésén most nem is nagyon akadok fenn, mert amikor visszaültem hozzá, csókkal köszönjük egymást, s mielőtt felhúzná a pólót, megállítom a kezét, és...
- Nézd el nekem, még nem voltam szerelmes. – Félmosoly, és lehúzom a trikót. Ha nem érzi csiki-csukinak, hogy meggondolom magam, akkor kibújok a rövidgatyából is, ami alatt nincsen semmi. Ha látni akart, hát nem ellenkezem. Még csak a látszatát sem akarom kelteni, hogy netán én kérettem magam. Rossz indítás volt, remélem még menthető.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Vas. 2 Nov. - 20:04

+18

- Hmm, kíváncsivá teszel. – na majd talán egyszer, a jövőben megoldhatja, hogy ő keres majd fel engem. Tényleg érdekel, hogy miként jelent volna meg, de jól esik tudni, hogy ő is felkeresett volna, hogy neki is hiányoztam. Egyre jobban kedvelem őt, egyre fontosabb a számomra és ez a sok hét külön ráébresztett arra, hogy ő kell nekem, úgy igazán. Az este nagyon kellemesen kezdődik, de a probléma az, hogy valahol megtörténik a félreértés, hogy Morgan nem hajlandó elfogadni azt, amit én is nyújtani szeretnék neki, így hát úgy dönt, hogy véget vet ennek az egésznek. Persze nem őt hibáztatom, hanem csakis magamat, az én hibám mindez, mégis, oly rosszul érint… és nem azért, mert már kellően felkorbácsolta bennem a vágyat, hanem azért, mert félek, hogy egy rossz húzás és elveszítem. Én… én szeretnék megfelelni neki, de mégse tudok.
- Dehogynem engedtem! Hogy mondhatod azt, hogy nem engedtem, amikor engedtem? – ezt nem értem. Én tényleg hagytam neki mindent, egyszerűen viszonozni kívántam, hiszen én nekem is fontos az, hogy ő neki jól eső érzés legyen velem lennie, a kölcsönösség pedig még nem zárja ki azt, hogy ő engem kényeztessen.
- De én élveztem Morgan! Kérlek ne állítsd be úgy a dolgot, mintha nem tettem volna, egyszerűen csak azt akartam, hogy neked is jó legyen. – jó, talán nem csak én vagyok ebben az egészben a hibás, hanem azért valahol ő is. Hagyom, hogy eltávolodjon tőlem, de amikor visszaér, én… én egyszerűen kiborulok. A könnyeim utat törnek és most már nem érdekel az, hogy csak egy bugyiban lát, egyszerűen fáj ez az egész, hogy így alakult az este. Annyira szépen indult, lehet, hogy tényleg mégis én vagyok a hibás, lehet, hogy nem vagyok elég jó neki, lehet, hogy most már nem is akar engem.
- Máskor majd… majd jobban igyekszem. – akkor nem teszek semmit se addig, amíg azt nem érzem, hogy ő is akarja. Behódolás lenne most ez részemről? Talán egy picit… de ő a főnök, ő a férfi, én pedig ezt így elfogadom és a kapott csókot úgy viszonzom, mintha a sivatagban az utolsó csepp vizem lenne, mintha az nélkül nem maradhatnék életben. Finoman harapom meg ajkát is, miközben sikerül is némileg megnyugodnom, így elválásunk után törlöm meg szemeimet, majd engedem el ismét, hagyva, hogy felkeljen.
- Én nem igazán vagyok éhes, de azért csipegetek majd. Ehetünk fent? – hozzá akarok bújni, a közelében maradni továbbra is, így ha nem bánja, akkor én a tévézést választanám. Lassan magamra húzom a pólót, majd ez után kelek fel és lépek oda Morgan mellé, kis kezem pedig az övébe csúsztatom, így bújok hozzá ismét és indulok meg remélhetőleg vele együtt.
- Egyébként mi a vacsi? – mert azért még megéhezhetek. Múltkor is olyan finomat ettem itt, visszatérhet az az étvágy.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Szomb. 1 Nov. - 17:30

18+

Amy & Morgan

- Sok volt a munkám, de hidd el, az időzítéshez értek. Megoldottam volna, ha te nem lépsz. – Felelem cinkos félmosollyal. Most úgy tűnik, hogy nem lesz folytatás, én nem vagyok csalódott. Adni akartam, s ha ezzel várnom kell, nem számít, eddig sem voltam egy követelőző alkat. Talán számára rossz érzés, hogy vad vágyaimmal feltűzeltem, aztán nem történik végül semmi, de ebből nem engedek. Ha más tipusú srácra van szüksége, akkor ahogy Jeremy esetében is, minden szívfájdalom nélkül félre fogok állni az útból. Eleve egy ambivalens helyzet, más volt az elképzelésünk. Bátortalan volt, aztán mégis adott volna, én voltam az, aki összezavartam, holott enyém volt a felnőttség felelőssége, csak magamat hibáztathatom.
- Baj. Persze hogy baj, mert nem engedted, hogy szeresselek, hogy kényeztesselek. Ez most rólad szólt volna, nem kértem viszonzást. Tudom, hogy önzetlen kis lelked van, de nem kell mindig jónak lenned. Fiatal vagy, élvezhetted volna. – Simogatom meg a haját, és a miután visszatértem a friss, tépetlen pólóval odaülök ismét, hogy magamhoz vonjam, és egy puszit nyomjak a homlokára. Pillantásomból cseppet sem az sugárzik, hogy utálnám, vagy nem akarnék vele együtt lenni. A szerelem részemről töretlen, nem kell mindig a tökéletességre vágyni. Nem érzem azt, hogy elkapkodtam volna, sokkal reálisabb így, mintha minden meseszerűen ment volna, talán még rám is un. Így a jobb, hogy tudom, hogy egy hús vér cicáról van szó, aki hibázik, ahogyan én is. Nem törlöm le a könnyeit, élje csak meg őket.
- Ne sajnáld, ketten csináltuk. Nem vagyok az a pasi, aki elvárja, hogy rögtön tedd a dolgodat, és csinálj úgy, mintha minden azonnal menne. Elég lett volna, ha elengeded magad. Nekem az a jó, ha most neked jó. Ilyen egyszerű. A rosszfiúk egy számmal arébb. – Kacsintok rá, és végigsimítok a karján, hogy magamhoz húzva megcsókoljam kedvesen. Semmi vadság nincsen bennem, a vágyam lecsillapodott. Most már ideje megnyugodni, vacsorázni, és aztán tényleg aludni, azt hiszem hosszú nap volt ez mindkettőnknek. Pár pillanatig hagyom még, hogy lassuljon a légzésünk, s tényleg felállok, hogy nekilássunk elkölteni a vacsorát. - Itt együnk fent egy kis tévézés mellett, vagy lemenjünk a kandallóhoz? - Kérdezem, s lehet, hogy nem ártana keresnem egy papucsot, a padlófűtés nem mindig megbízható.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Csüt. 30 Okt. - 18:43

+18

Nem azért jöttem én el Morgan-hez, mert bármi komolyat akartam tőle, egyszerűen csak hiányzott, hiszen nem láttam jó ideig, amíg a szigeten voltam és hát…én is aggódtam ő érte, tudni szerettem volna, hogy mi minden történt vele, hogy mi hányadán is állunk egymással, mindent és a lehető legpozitívabb reakció ért. A szavai viszont tudom, hogy csak viccből hangzanak el, így halkan felkuncogok rá, miközben tekintetét keresem.
- A szobatársaim biztos néztek volna. – áh, ott nem tudnék ellazulni, ez 1000%. Most viszont alakul a dolog, miközben már csak egyetlen bugyi van rajtam, de az is minek? Az anyagot a férfi eltolta már rég az útból, így kényeztet tovább oly finoman, odaadóan, de én mégse vagyok képes ezt csak nyugodtan tűrni. Én szeretnék adni is neki, annyira szeretnék… de eltol, elutasít, én pedig szintén ezt teszem. Nekem ez így nem jó, ha neki nem jó, pedig tudom, hogy kíván, ahogy az érintésemet is, miért ne érhetnék hát hozzá vagy okozhatnék én is számára egy kis örömet?
- Ez nem engedelmesség kérdése Morgan, csak szeretném, ha kölcsönös lenne. Ez oly nagy baj? – kérdezek rá meglepetten, miközben ő némileg eltávolodik, ez pedig igazán rossz érzéssel tölt el. Elszúrtam! Igen, hatalmas hibát követtem el, így harapok ajkamba zavartan, és amikor még az ágyat is elhagyja, közel állok ahhoz, hogy elsírjam magam. Zavartan igazítom félre az átázott bugyit, miközben felé meredek, majd amikor a pólóval együtt tér vissza hozzám és átkarol, majd vacsorára invitál, csak halkan szipogok, fejem pedig mellkasába fúrom, miközben most már néhány könnycsepp kiszökik szemeimből.
- Én úgy sajnálom, elszúrtam mindent, igaz? Pedig én csak… csak szerettem volna, ha neked is jó. – nem nézek fel rá, eszem ágában sincs, ahogy a pólót se fogom meg, tegye oda, ahova akarja, csak átölelem nyakát és úgy kezdek el sírdogálni halkan. Úgy szorítom, hogy nehéz lesz leszednie magáról, szárnyaim pedig csak elfeküdnek mögöttem. Én annyira béna vagyok, hogy tudok még ilyesmiben is hibázni?

Tárgy: Re: Morgan & Amy Hétf. 27 Okt. - 13:37

18+

Amy & Morgan

- Te is nekem. Jól tetted. Ha nem jössz át, letámadlak én a szobádban, bármilyen fura is lett volna. – Felelem, pedig tudom, hogy arra érti, hogy ő tényleg csak némi ölelkezésre gondolt volna, majd alvásra. Még meg kell tanulnia, hogy nálunk ez korántsem így mű ködik. Ha ott van egy csodaszép lány az ágyunkban, aki hívogatóan csábít, és még a lábát is ránk kulcsolja, nagyon nem egyszer csak úgy leállni, és azt mondani, hogy lassítsunk, ne történjen sokkal komolyabb dolog. Lássuk be, mi pasik úgy vagyunk összerakva, hogy a dolgok összefüggjenek, a fokozatosság elvét nyugodtan kizárhatjuk. Ettől függetlenül elnéztem volna a dolgot, csak rá koncentrálva, ahhoz viszont túl önzetlen, hogy ezt elfogadja. Ha már egymára hangolódtunk, viszonozni szándékozik mindezt. Szeretem is érte, de akkor sem fogom engedni, hogy átvegye az irányítást. Ha már úgy alakult, hogy rászántam magam a továbblépésre, nem akarom olyan helyzetbe hozni, amit később megbánna, elsitettnek érezne. Ráfog a csuklómra, azonnal megláok, és elhúzodom.
- Azt, hogy mit szeretnél... eldöntheted, de ne várd, hogy feltétlenül engedelmeskedem. – Nem is kell eltolnia, nem játszom a sértett kisfiút. Az ő érdekében teszem, hogy nem támadom le úgy igazán, csupán egy kis mókára invitáltam volna. Jobban szeretem annál, mintsem mindent ki akarjak csiholni belőle. Úgy vélem, csak azért teszi, hogy kompenzáljon, arra pedig nincsen szükségem. Egyértelműen azért csinálja, mert érez irántam valamit, a kedvemre akar tenni, ezzel viszont a sárba tiporja azt, amit most megadtam volna számára. Miért kell mindennek ennyire bonyolultnak lennie. Nem vagyunk még olyan túl régóta együtt ahhoz, hogy kialakult elképzeléseink legyen arról a bizonyos együttről. Nem is a testiségre gondolok ezalatt, a harmóniára, amely kettőnket jellemez.
- Ahogy szeretnéd. – Ezzel nem azt mondom, hogy akkor teheti, amit csak akar. Ha nem hagyom, ő sem hagyja, ez a döntésem. Lecsuszva az ágyról felállok, és a szekrényhez lépek. Előveszek egy másik pólót, és visszaviszem hozzá, hogy fel tudja húzni. Nem érzem magam kellemetlenül, nem kell mindennek tökéletesen sikerülnie, végülis ez nem egy rakétakilövés. Visszaülök mellé az ágyra, és csak a vállát karolom át.
- Vacsoráztál már?

Tárgy: Re: Morgan & Amy Csüt. 23 Okt. - 7:39

+18

Nem tehetek róla, én akkor is gyorsnak érzem a haladást, mégse állítom le Morgant, egyszerűen nem akarom és őszintén szólva egyre nehezebb is lenne a dolog. Ahogy keze odalent mozog, egyre intenzívebben, úgy én is egyre hangosabban szuszogok, egyre inkább próbálok levegőt venni, miközben testem is időről időre remeg meg az érzékeny érintéseknek hála. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire… ennyire csodálatos érzés, hiszen még soha se volt részem benne.
- Azért jöttem át, mert hiányoztál. – jegyzem is meg neki őszintén, hiszen nem gondoltam én bele abba, hogy mi idáig fogunk jutni. Halkan nyögök fel ismét a kellemes érzésre és most már kezd nem érdekelni az, hogy miért is kopogtam be hozzá ma éjszaka, egyszerűen itt akarok maradni, vele és nem szeretném, ha idő előtt leállna. A boxer is nemsokára lekerül, a bugyi pedig félre lesz tolva az útból, így Morgan most már nemsokára engem érint, teljesen tisztán, amelynek hála fejemet kis időre vállára hajtom és szeretném valahogy viszonozni is tettét, bújni hozzá, csókolni testét, szeretgetni őt. Próbálkozom is, megérintem odalent is, még bár bátortalanul, de tudom, hogy mit akarok, így némileg meglep, amikor eltol, visszadönt az ágyra és még kezemet is elirányítja magáról. Tudom, hogy mit szeretne, hogy nekem akar jót, de… ez így nekem nem az.
- Morgan, én is szeretném, ha neked is jó lenne. – nem fogok beletörődni abba, amit ő tesz, vagy együtt vagy sehogy sem és nemsokára ezt éreztetem is vele, így kezemmel finoman ráfogok csuklójára – arra a kezére, amelyik odalent játszadozik velem –, és úgy pillantok fel rá gyönyörű, kék íriszeimmel.
- Ha nem hagyod, akkor én se! – választhat, övé a döntés, de így nem játszunk, ahogy azt ő szeretné. Persze hagynám én, hogy irányítson, oh, nagyon is, de ebből akkor se engedek. Egy pár vagyunk, akkor az nem azt jelenti, hogy csak nekem kell jót okoznia, én… én szívesen adom, én is szeretnék tapasztalatokat szerezni. Így tehát nem hagyom neki folytatni a játékot, se kézzel, se mással, csak felé fordulok, lábaimat összezárom és várom a döntését.
- És persze ez azt jelenti, hogy nem csak én akarok meztelenül lenni. – egy édes kis mosoly jelenik meg arcomon, melyből tudhatja, hogy látni akarom. Szóval vetkőzzön le szépen és folytassuk ketten, együtt ezt a csodás játszadozást, addig úgyse törődöm bele a dologba, amíg nem teszi azt, amire én kérem. Nem csak ő a főnök, ezt jobb, ha tudja.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Szer. 22 Okt. - 11:06

18+

Amy & Morgan

- Köszönöm. – Hálámat fejezem ki, pedig magától értetődő, hogy ha egy pár vagyunk, megbízhatunk egymásban. Ezért sem értem, hogy miért fél attól annyira, ha szeretni próbálom. Olyan tekintetben igazat adok neki, hogy félénk, mert még nem volt igazán senkivel, ezért igyekszem azt sugalni neki, hogy engedje el magát, igyekezzen arra gondolni, hogy kedveskedni akarok, nem ártani, vagy kihasználni őt. Gyorsan egymásra hangolódunk, a finomnak induló romantikát gyorsan felváltja valami vadabb, szenvedélyesebb összekapcsolódás. Csodálkozásra semmi oka, hiszen a nyakamat csókolgatta, a hátamat karmolta, ezek után élő ember nincsen, aki azt mondaná, hogy maradjunk a cuki pusziknál, simogatásoknál. Ha már csináljuk, akkor adjunk bele mindent. Enyhén zavarbahozom a mutatvánnyal, s bár a lába közötti simogatás intenzitását egyre csak fokozom, a haját gyengéden simogatom meg, jelezve, hogy továbbra is szeretem, és nem csupán a testiségről szól.
- Reméltem, hogy nem veszed annak, ha már átjöttél. – Nos igen, felajánlkozott, önként jött be az oroszlán barlangjába. A tengerben töltött óránk alatt oly mértékben felkorbácsolta az iránta érzett szenvedélyemet, hogy ha folytatásra vágyott, tisztában kellett lennie, hogy már akkor is nehezen fogtam vissza magam. Ezért is jelzem, hogy amit most teszek, tudatos, de nem szándékozom magamévá tenni ezen az éjszakán, csupán szeretni akarom, ezen az egyátalán nem túl gyengéd, sokkal inkább intenzív módon.
- Minden más. Felfedezzük együtt a testedet. – Visszacsókolom, s levesszük közösen a boxeremet, ám úgy gondolom, hogy hosszútávon nem lesz elég csak félrehúzni azt a bugyit, így a csipkés fehérnemű is a boxer sorsára jut. Tényleg bájosnak tartom, ahogyan kislányosan viseli a dolgot, mégis oly nőies, felnőtt, csak még nincsen tapasztalata. Na nem mintha nekem sok lenne, de legalább már tudom, hogy mit akarok. Most már őt, csakis őt. Hátradöntöm, nem kell, hogy velem foglalkozzon, finom mosollyal tolom el a kezét is. Na nem mintha nem esne jól, amit próbál tenni, mégis ez a mai most róla kell, hogy szóljon. Egy pár vagyunk, de nem állunk ugyanazon a szinten, nekem már volt lehetőségem fürödni a kéjben, még ha nem is voltam szerelmes, most én akarok adni. Nem olyan az arckifejezésem, mintha bántana a kísérlete, sokkal inkább olyan mint aki értékeli, de adni vágyik.
- Megértelek, és ezzel együtt szeretlek. – Harapok bele most finoman a fülcimpájába, és mellé heveredek. Folytatom az érintett tájék simogatását, időnként elmerül benne az ujjam is, azt feltérképezendő, hogy vajon a külső érintés az érdekesebb, vagy éppen a belső. Mindenki más, a lényeg, hogy az ő útkeresésében segédkezzek. Kiegészítem a dolgot azzal, hogy lágyan a nyakára tévednek a csókjaim, majd finom bimbóit veszem a számba. Tudom, hogy merész vagyok, ez most egy ilyen éjszaka. Eltávolodom a lába közül, de csak azért, hogy csókjaim a hasán át leérjenek a finom kis kagylókhoz, innentől a nyelvemmel véve át ujjaim szerepét.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Szomb. 18 Okt. - 15:12

+18

Élvezem minden egyes pillanatát csókjai és kezei kényeztetésének, szinte teljesen beleolvadok a karjaiba, mintha mindig is oda termettem volna, így nehezemre esik arra koncentrálni, amikor Angela-ról kezd el mesélni nekem. Tudom, hogy ki ő, de nem ismerem igazán és jelen pillanatban nem is érdekel, de neki fontos az, amit mond nekem, így végül aprókat bólogatok szavaira.
- Egy szót se szólok senkinek se arról, hogy ki vagy álcában. Bízhatsz bennem Morgan, megígérem! – ezt pedig soha se szegném be, csak egy telepata tudna rávenni arra, hogy eláruljam, de ilyesmi probléma talán nem fog sorra kerülni. Ideje viszont odafent már más irányba terelni az éjszakát, így én saját ruháiban várom az ágyában, ahova nemsokára megérkezik, de a csókok túl vadak, ahogy az érintések is, így a férfi meglepő tettekre szánja el magát, keze befurakodik a boxerben, a bugyim fölé, édes kincsemhez érve, míg felül a ruhát egyszerűen letépi rólam. Némileg megijedek, ez csak természetes, hiszen soha, senki se látott még így, főleg nem érintett, így nehezen tudom kezelni a kialakult helyzetet és erre vörös pofim is rájátszik még. Magyarázkodni kezdek, ő pedig továbbra is magabiztos marad, tovább ingerel, mintha mindig is erre vágyott volna.
- Nem gyors ez így? – bököm ki halkan, félénken, majd ez után egy ösztönös, kéjes sóhaj szakad fel ajkaim közül, ahogy odalent tovább ingerel. Nem bírom, annyira érezni akarom, így végül fejemet is hátrahajtom, majd kezeimet eleresztem melleimről, így engedve meg a másiknak, hogy végignézhessen most már rajtam és még finoman ajkamba is harapok zavaromban. Ekkor érzem meg combomnál dudorodó férfiasságát, majd pedig jönnek azok az ártatlan puszik, amiktől bimbóim még keményebbé változnak hirtelen.
- Minden más? – tagadni se tudnám félelmemet, miközben csókolom őt, ez után pedig finoman feljebb emelem fenekemet, hagyva, hogy lehúzza rólam boxerét és már csak a hófehér, csipkés fehérnemű az, amely engem díszít. Összébb húzom magam, félénken, aranyosan, de Morgant mintha ez egy picit se zavarná, odalent ismét bátran érint meg, majd amikor a bugyimat is félrehúzza, már vállába is fúrom a fejemet. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ilyen közeli viszonyba fogunk kerülni, hogy ennyi mindent látni és érinteni fog belőlem, hogy azt csinál majd testemmel, amit akar, mégse akarom leállítani, félek attól, hogyha nemet mondok, mindent elrontok, így csak finoman harapom meg nyakát, amikor az a bizonyos ujj becsusszan szűk, még eddig érintetlen résembe.
- Annyira furcsa érzés… félek. – ismerem be halkan, miközben azért lassan mégis széjjelebb nyitom lábaimat úgy, hogy Morgan könnyedén hozzáférhessen, én viszont nem tudom, hogy mit kéne most tennem. Vagyis de… van egy sejtésem, mégis annyira nyuszi vagyok jelenleg, de aztán bal kezem végül lefelé indul meg mellkasán és a farmeron át lágyan megcirógatom férfiasságát, picit rá is markolva. Igyekszem én, nem lehet mondani, hogy nem.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Pént. 17 Okt. - 19:23

18+

Amy & Morgan

Az összejövést én más fogalomként veszem, talán túl romantikus vagyok, de számomra ez a szerelem beteljesülése. Már az egész teljesen abszurd, mert Amy előtt sosem voltam romantikus, plátói szerelmet sem éreztem senki iránt, aztán jön ez a szende kislány, másnéven sötét angyal, és tökéletesen felforgatja a világomat. Másnap reggel ha kérdezi valaki, legalább a birtokon fel fogom vállalni, hogy ő a párom. Összeforrunk abban a fájdalmasan édes csókban, a derekára, majd a hátsójára fonom az ujjaimat, utóbbiba még határozzan bele is markolok. Már itt lent a fogadófolyosón magamhoz vonom, végigfuttatva ajkaimat az övétől egyenes az arccsontján át érzéki halksággal pusszantok bele még a fülébe is, hogy aztán kézen fogva induljunk fel a belsőbb régiók felé. Magyarázok, fürkészve a reakcióit, nem úgy tűnik, mintha nagyon zavarná az, amit amúgy Halálangyalként teszek, s mégis meg tud róla bizonyosodni, hogy a szívem-lelkem az övé. Ha száll is itt meg valaki, jobbára kényszerből, a nemiség kérdése egyértelműen kizárva
- Sosem mondhatod meg neki, hogy én voltam. Az álcám tabu. – Közlöm nyomatékosan. A két különböző életem sosem keverendő össze, a két alapítón túl egyedül Amy ismeri, hogy ki rejlik a maszk alatt. Irányában nem is volt kérdés, hogy felfededem magam. Esetleg Angela is lehetett volna valamiféle barát, de könnyen elfeledkezett róla, amint jobban lett. Így is van ez jól, a legtöbbek életében szürke emininciás vagyok. Amint a második körömet róvom a szobába visszatérve, kellemesebb látványban akkor sem lehetne részem, ha születésnapom lenne. A szerelmem az ágyban vár. Túl fiatal még, előtte áll az élet, mégis rám szánja az idejét. A figyelmét. Ebben a pillanatban szinte áldottnak érzem magam, akit a sok viszontagság után végre megtalál a jószerencse. Nem is fogom magam vissza, pillanatok alatt az ágyra kerülök, a karjaiba, nem is akarnék ellenállni az édes szirénéneknek. A lenti csókunk immár valami komolyabba megy át, ösztönösen tudja, hogy mi a jó nekem. Időnként még a derekát is felemeli, pont abban a pózban tudok hozzáérni, mint a tengerben. Gyakorlatilag akadály nélkül. Azaz akadály mégiscsak van, a bugyi. Nem értem a dolgot, hiszen a boxer alá minek bugyit venni? A boxer nem rövidnadrág, eleve alsónemű, na de ezen nem állok le lamentálni, kissé hátráltat, a csipkén és is közel ugyanaz az érzet, csupán egy mozdulat lesz félrehúzni, és feltárni a kincset.
- Szerelmem... pontosan tudom. Ha te lépsz, én is lépek. Csak más szabályokkal játszunk. – Felelem férfias mosollyal, és bár nem mérem végig leplezetlenül, az ujjaim továbbra is ingerlik odalent. Éppen annyira, hogy a fehérneműn keresztül ne legyen dörzsölős az érzet. Felpillantok, amikor már kész kicsit többet is adni magából. Kihúzom egy pillanatra a kezem, de csak annyira, hogy megtámaszkodjak. Az ajkába harap, amitől enyhén szólva olyan nyomást érezhet, hogy majd szétpattan a farmernadrágom. Lejebb hajolok, hogy finom csókot hintsek rózsaszín ékeire, egyenlőre semmi többet.
- Nem fog megtörténni. Ma nem. De minden más igen. Engedd el magad. Nem használlak ki. – A csókját ugyan viszonzom, majd szét robbanok a feszültségtől, amit gerjeszt bennem, hamar gyorsan kezdem el kapkodni, még egy nem túl visszafojtott hördülés is felszakad belőlem, de mint mondtam, ennek most róla kell szólnia. Nem fogom önző módon a saját gyönyörömet keresni. Sokkal édesebb a beteljesülés, ha a fokozatosság elvét követjük, és hagyunk még főfogást a következő alkalomra is. A boxerből igen gyorsan kihámozom, hogy csak bugyiban maradjon, ezt nem szándékozom letépni róla, más ruhatárával nem rendelkezem. Most már megtörténik az a bizonyos bugyifélrehúzás, és miközben a kulcscsontját csókolom, betéved az ujjam a legszentebb szentségbe. Csak éppenhogy, finoman, érdeklődően.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Szer. 15 Okt. - 22:27

+18

Őszintén szólva engem nem érdekel, hogy ki mit fog gondolni arról, hogy egy X-mennel jöttem össze, szerintem ez teljesen a mi dolgunk, főleg, hogy Morgan nem sokkal idősebb nálam. Itt akarok maradni vele, együtt akarom vele tölteni ezt az egész éjszakát és tudom, hogy nem fogom megbánni. Jó érzés a közelében lenni, ismét látni őt, érinteni, ez mindennél többet jelent a számomra jelen pillanatban.
- Igen, tudom… - kezdek bele, majd amikor kifejti azt, hogy azt tesz, amit csak ő akar és még ajkamat is finoman megharapja, némi fájdalmat víve a dologba, úgy arcom vörös színt kezd el ölteni, miközben szemeibe nézek. Nem félek, egyáltalán nem, egyszerűen csodálom a magabiztosságát, annyira más, mint amilyen én vagyok, ő a tökéletes férfi, aki pont annyira vezet és ural, amennyire szükséges. Már most megbízom benne és tudom, hogy nem engedné meg csak úgy bárkinek, hogy itt töltse nála az éjszakát, de úgy tűnik, hogy volt már hasonlóra példa. Persze akkor még nem voltunk ilyen viszonyban egymással, és ahogy hallom, kérdeznem se kell, mesél ő magától is, amit én kíváncsian hallgatok. Hmm, Angela, ismerem, de mégse… Inkább csak látásból.
- Kedves tőled, hogy segítettél neki! – simítom meg arcát és nincs bennem most semmiféle rossz szándék se, se pedig féltékenység. Tényleg kedves gesztusnak tartom, hogy segített egy diáktársamon. Viszont nem érdekel jelen pillanatban Angela, így nem is kérdezek többet ezzel kapcsolatban. Fel akarok már érni a szobába és Morgannel ölelkezni, csókolózni, mivel nem csak ő vágyik ám erre… Amikor viszont megtörténik a begyújtás és én már átöltözve az ágyában várom, mintha még magabiztosabb lenne, mint amilyen eddig volt, így csak szélesen elmosolyodom, amikor meghallom, hogy nincs túl sok választásom.
- Nem bánom, a Tiéd vagyok! – és ezt tényleg így is gondolom. Csak az övé. Finoman húzom magam fölé, hogy ajkát csókolhassam, testét simogathassam, karmolhassam, de csak érzékien, finoman, semmi durvaság, mert nem tudom, hogy azt a másik hogy fogadná, ahogy azt sem, hogy én miként. Még annyira új nekem ez az egész, ismeretlen, mégse vagyok oly félénk, mint amire valószínűleg Morgan számított, így szedem le róla óvatosan a pólót, majd kezdem el csókolgatni testét, de nem tudok túl sokáig haladni, mert hiába szeretném, ha melleimet érintené, ő úgy tűnik, hogy máshogy tervezi mindezt. Nem kicsit lepődöm meg, amikor keze lassan befurakodik a boxer alá, a bugyi fölé és érint meg határozottan azon a ponton, ahol eddig még soha, senki se járt. Lábaimat összezárni se tudom, hiszen közöttem fekszik-térdel ez a csodálatos férfi, így csak vörös arccal rezzen meg testem, majd lassan már egy paradicsomhoz kezdek hasonlítani, amikor hirtelen szakítja le rólam a pólóját. Némi ijedtség suhan át arcomon, így fogom össze magam előtt kezeimet, próbálva eltakarni magam, miközben ő tovább kényeztet odalent, melytől egyre többször remegek meg.
- Morgan… miért csináltad ezt? Én még nem voltam senkivel se… engem még soha se érintettek így és nem láttak meztelenül se. – szárnyaim is megremegnek zavaromban, miközben lábaim újból rándulnak, ahogy Morgan keze olyan pontra tapint és számomra is idegen érzés, de szépen lassan a bugyi kezd átnedvesedni, én pedig csak ajkamba harapok, majd bátortalanul engedem le kezeimet, mutatva meg csinos melleimet a másiknak.
- Ugye vigyázol rám? – félek, ez egyértelmű, mégse tolom el és nem is utasítom el, inkább csak lassan emelem feljebb fejem egy csók reményében, miközben kezeim finoman oldalára csúsznak. Annyira finom és új az érzés, amit odalent művel velem, hogy most már halkan bele is szuszogok a csókba és most már édesen harapva csókolom, egyre több szenvedéllyel és vággyal. Félek, hogy mi fog történni, mégse akarom leállítani, nem akarok nemet mondani, csak azt akarom, hogy ne hagyja abba odalent a kényeztetésemet, sőt, az a nedves ruhadarab is kezd egyre inkább zavarni, amin át érint. Ki ez a férfi és mit művelt velem? Magamra se ismerek, a vágyaim eddig nem voltak ennyire előtérbe helyezve, most pedig nem akarom azt, hogy ennyi legyen az ízelítőből.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Szer. 15 Okt. - 11:44

18+

Amy & Morgan

Annyira nem foglalkoztat a téma, le is zárom szívesen, csak azt nem akartam, hogy a pici lelke sérüljön, mint odaaadja magát nekem, vagy belátja, nagyon is kedvel engem, és a későbbiekben ébred rá, hogy elhamarkodott lépés volt. Most ezt félretettük, bólintással jelzem, hogy nem szándékozom masszírozni a témát. Fel sem merül, hogy ráunjak, hiszen közel nyolc hónapig lestem a lépteit, és még így is elég volt nekem, hogy nem érhettem hozzá, nem csókolhattam meg az édes ajkát, nem moccant meg bennem a gondolat, hogy talán mást kéne keresnem. Előtte sem volt senkim, pusztán csak azért, hogy legyen, nem lett volna értelme. Még lent a bejáratnál tudtára adom, hogy mennyire hiányzott, és ezúttal nem fogom elengedni, szó sem lehet róla, hogy máshol éjszakázzon. Nem vagyok tanár, hogy rossz fényt vessen ránk egy ilyen kapcsolat, bátran felvállalom, hogy ő a szerelmem. Csak azért nincsen értelme hangoztatni, mert aggódnék, hogy miattam őt bánthatják, mint ahogyan a maszk is ezért van. A civil életmódot közel négy éve teljesen feladtam csak Xavier kedvéért vagyok itt tél óta.
- Ugyan... az idő tudod, hogy számomra nemlétező fogalom. Azt teszek amit csak akarok. Annyiszor, ahányszor akarom. – Harapok bele az ajkába finoman, éppen-fájdalmat facsarva ki belőle, amely a gyönyörrel igen közel rokonságban áll. Na nem arról van szó, hogy nem tudnék várni, megtettem ezt hosszú időn át, nem is reménykedve abban, hogy valaha lesz létjogosultsága mindennek. A tervezés viszont nem az én asztalom. Mint ahogy spontán módon léptem ki a homályból, most is ösztönösen cselekszem. Nem mondom, hogy lerohanom, tesszük, amit a vágyaink diktálnak. Nincsen olyan, hogy tökéletes perc, helyzet. Mindegyik az, és egyik sem egyszerre. A lényeg, hogy a hangulatunkat jelző szinuszgörbe alsó pontja sose a negatív tartományban legyen, ha egymásra gondolunk, egymással vagyunk.
- Volt már rá példa. Csak nem ebben, hanem a new yorki házban. Éppen egy diáktársad, Angela. Ő nem tudta, hogy én vagyok az. Autobalesete volt, kimentettem, és ápoltam egy keveset. – Felelem őszintén, nem akarok később sem ellentmondásokba keveredni. Angela nem volt a szerelmem, és igazából semmit sem tudott meg rólam. Tettem, amit kellett. Nem szoktam felajánlani önként másoknak azt, hogy legyenek a vendégeim, lányoknak pedig főleg nem. Ahogy említettem, Amy a ház úrnője mostantól. Elindulunk fölfelé, ahol pár percre magára is hagyom, hogy átöltözzön, és csak akkor térek vissza, amikor már nem kell zavarbahoznom a pillantásommal, amely még így is leplezetlenül végigméri.
- Neked sem sok... – Morranok fel férfiasan kuncogva, és éppen úgy moccanok rá, hogy még véletlenül se nyomjam, vagy legyen kényelmetlen ahogyan összesimulunk. Azt hiszem ezért a pillanatért éltem mindig. Minden gondom tovaszáll, ahogyan bebarangolom ajkai mélységeit. Ha volt is kapcsolatom másokkal, az most mind kitörlődik, mert egyértelmű a tézis, ha a szerelmeddel teszed, az semmivel sem összehasonlítható. Érzem, hogy ösztönösen mozdul, hogy számomra is minél jobban megközelíthető legyen a pólója alatt ingerlően domborodó keble, én mégsem azt teszem, amit indítványoz. Bármennyire is szeretem, a szabályok nem léteznek. Férfi vagyok, itt és most én diktálok. Jóleső érzéssel tölt el, hogy megsimogat, a karmolás kifejezetten érzéki. Eltolom magamtól, hogy feltartva a kezeimet le tudja húzni a trikót, majd következik a talán nem várt fordulat. A már mozduló kezem mégsem a pólója alá téved be, hanem a köztünk támadt ideiglenes rést kihasználva a boxere lábszárán át a lába közé csusszanok fel, hogy rátaláljak arra a gyönyörű pontra, amelyet volt már szerencsém érezni, ha csak fürdőruhán át a tengerben. Ujjaim finom táncba kezdenek, míg a másik kezemmel határottan markolok rá a pólójára, és egy erős rántással szakítom le róla az amúgy sem túl márkás anyagot. Évődő mosolyt villantok, tudok én ilyen is lenni.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Kedd 14 Okt. - 20:15

A Jeremys témának ma se örülök, ahogy múltkor se, de nincs mit tenni, úgy tűnik, hogy Morgant ez a dolog még mindig foglalkoztatja. Talán tényleg nehezen hiszi el, hogy nekem ő kell, és hogy már túl vagyok azon a fiún, ki már a birtoktól is távol van. Nem szeretném viszont, ha minden szóba kerülne és jól láthatóan ezt most már az x-men is felfogta.
- Igen, örülnék, ha lezárnánk, mert ahogy mondod, te itt vagy! – és nem is eresztem most már el, hacsak ő nem fog rám unni. Én nem vagyok olyan érdekes lány, nem is értem, hogy mi tetszett meg neki bennem már oly régóta, és én még csak észre se vettem… Egy édes, hosszú csókban forrunk össze, melyet természetesen kedves cirógatásokkal fűszerezünk meg és amikor elválunk egymástól, már ki is jelentem, hogy olyan közelről szeretném megismerni a másikat, amennyire közelről ő szeretne engem.
- Szerintem pedig nincsenek, csak mindenhez idő kell. – akár csak ő, most én is magabiztos vagyok, mivel tisztában vagyok azzal, hogy már nem vagyok kislány, nekem is vannak vágyaim, amelyeket ő már felélesztett a tengerben, idővel pedig ki is elégíti majd. De nem ma, haladjunk csak szépen lassan, egyelőre bőven megfelel nekem az, hogy együtt lehetek vele, hogy ő is engem akar, nem mást.
- Köszönöm! És örülök, hogy azért nem engeded meg bárkinek, hogy itt töltse az éjszakát. – huncut mosoly jelenik meg arcomon, miközben lassan elindulunk felfelé az emeletre, ahol majd nyugovóra térhetünk, méghozzá remélhetőleg egymás karjaiban. De előtte még oda kellene érnünk, mely út során jóleső érzés járja át testemet, ahogy szárnyaimat cirógatja, de amikor erős keze formás fenekemre téved le, némileg elpirulva pillantok fel rá. Nem állítom le, egy rossz szót se szólok, mivel nagyon is kellemes az érzés, csak még új, ismeretlen, hogy úgy mondjam, de mégis örülök neki, hogy ő nem egy félénk, visszahúzódó srác, hanem képes engem irányítani és kellően magabiztos. Pont olyan, amilyen férfi hozzám illik. Viszont nincs túl meleg a házban, így Morgan nemsokára begyújt, én pedig addig felveszem a ruháit, hiszen ha itt töltöm az éjszakát, akkor mégse maradhatok az utcai viseletemben és őszintén szólva fel se tűnik, hogy ez a rám hatalmas póló máris túl sokat mutat, túlságosan is incselkedő, csak akkor, amikor felér és engem mustrálva közelít meg.
- Hát… nincs sok választásod. – mosolyodom el jókedvűen, majd amikor fenekem az ágyra ér, őt is finoman magamhoz vonom, kezeimmel-lábaimmal átölelem, ő pedig csókol úgy, hogy abba majd belehalok. Testem megremeg, arcom némileg rózsaszínné változik, miközben kékségeim lecsukva csókolom őt, kiélvezve ennek minden pillanatát, ahogy simítását is combomon, mely nemsokára már hasam közelébe kerül, méghozzá a póló alatt. Izgulok, olyan nagyon, de nagyon, hiszen ennyire közel még egy férfi se került hozzám, így lábaim finoman leeresztem, miközben egyik kezemmel hajába túrok és egy picit mocorgom alatta úgy, hogy szinte észrevétlennek tűnjön az, hogy lejjebb kerülök, remélve, hogy keze picit feljebb téved. Szeretném, ha megérintene, ha szeretgetne, simogatna és bár tudom, hogy még fiatal vagyok hozzá képest, de úgy érzem, hogy elég érett és talán egy kis ismerkedés nem árthat. Én is próbálok bátrabb lenni, így kezeim lassan felsője alá csúsznak, majd egy kis hátsimi és finom karmolászás után megpróbálkozom eltávolítani róla ezt a felesleges ruhadarabot, már ha engedni fogja, hogy ez után pólóját az ágy mellé ejtsem és szám ajkáról nyakára vándorolhasson, majd jöhet a tökéletes felső test, melyet édes csókjaimmal hintek meg, miközben kezeim tovább simogatják felső testét, most már feneke felső részét is érintve.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Kedd 7 Okt. - 20:38

Amy & Morgan

- Akkor ezt le is zárhatjuk. Én itt vagyok neked. Pont. – Jutok végére a Jeremys dolognak. S miután a srác már nincsen az idei évad stáblistáján, nem is fogunk vele találkozni. Azért vetettem fel a nevét, mert szerettem volna leszögezni, akkor is Amy mellett álltam, amikor úgy tűnt, hogy a srácnak adta a szívét, mert a boldogsáért éltem. Így, hogy kiléphettem a fényre, barátként gondoltam magamra, ezt gyorsan elsöpörte a tudat, hogy ha közelről láthat, érezhetem az illatát, megérinthetem, értelmét veszti ez a fogalom. Ahogyan megcsókolt, bár nem feltétlenül tudok szerelmet levonni, már azt is a fellegekbe emel a sötét szárnyak nélkül, hogy méltó vagyok a figyelmére. Ez már több mint elég. Hozzábújik, míg én a tarkóját cirógatom, és gyengéden simítok végig a fülein. Pont egy fejjel alacsonyabb nálam, így ha felnéz rám, éppen az arcomon érezhetem a lehelletét, míg ha hozzámbújik, mintha direkt arra a helyre teremtették volna. Viszonozza az éltető simogatást, most azt érzem, hogy nem számít a december, mert mi ketten győzhetünk. A halálangyal és a sötét angyal. Angyali páros? Romantikus képzelgés, hogy ebben is összeillünk? Meglehet. A romantikus felhőt csak az csapja agyon, hogy nem a szerelmes versek járnak az agyamban, hanem az, hogyan tegyem magamává egy buja éjjelen, hogy mindent elsöprő kéjben legyen része, amely végül a birtokot is betöltő sikolyban csúcsosodjon ki. Ez utóbbi biztosan túlzás, még csak az kellene, hogy a nyakamra jőjjenek a gyámhatóságtól. Nagykorú, de diák. Ezen felül nem azt jelenti, hogy csakis az ösztöneim vezérelnek, de a fiatal angyalt tekintve úgy gondolom, hogy elég az, hogy tudja, szeretem, és meg fogom kapni. Ez nem is kérdés.
- Attól félek más elképzeléseink vannak arról a közelségről. – Felelem sötét magabiztossággal, ellenben magam is úgy vélem, hogy nem jött el az ideje. Tudok magamon uralkodni, lehetnek a dolognak fokozatai, ráadásul ebben a tekintetben a mindent felperzselő szerelmem az úr, nem a kéjléc, amely már jó ideje nem volt bevetve. A kiéhezettségem mellékes dolog, szeretni, dédelgetni akarom, nem használni. Ahogy mondtam, másban gondolkozom, ám nem akartam lekezelni. Nem arról van szó, hogy én vagyok a tapasztalt macsó, ő meg a jókislány. Mindkettőnkben lehet a másikból, a lényeg, hogy egymásra hangoldódjunk. A vízben ezt tökéletesen megtette, amikor kinyilvánította, engem akar. Úgy, ahogyan vagyok. Nem érdekli, hogy öltem, hogy a bosszú vezérel, csak az számít neki, hogy érte élek.
- Akkor stílusodban is a hercegnőm vagy. Ami az enyém, az a tiéd is. Másoknak nem szoktam felajánlani, elhiheted. Akkor jössz, amikor csak akarsz. Ha nem vagyok itt, akkor is legyen a tiéd. A ház úrnője te vagy. – Nem azt mondom, hogy költözzünk össze, hiszen ez csak egy házikó az X-Birtokon, közel sem mondható otthonnak, de ha elbújni támad kedve, akkor is idetalálhat, ha egyébként üresen áll. A szárnyaira simítom az ujjaimat, ahogyan az emeletre igyekszünk, összefonódunk egy pillanatra, és tudom, hogy talán ő az egyetlen ezen a világon, aki sosem ártana nekem. Egyek vagyunk. A szárnyáról egy pillanatra a hátsójára is lecsuszik az érintésem, a mozdulat sután spontán, nem markolom meg, csak lágyan rápaskolok. Belépünk a hálóba, teljes mértékben eloszlatja azt a kételyemet, hogy külön kéne aludnunk. Nos... lehet róla szó, csak éppen erőteljesen a baseballra kell majd koncentrálnom, hogy egy esetleges megszeretgetés után ne menjek tovább olyan irányba, hogy netán eldurvuljak, és akarata ellenére tegyem magamává. Lemondok előre a beteljesülés lehetőségéről, mindössze úgy vélem, rémesen finom lesz az összebújásunk. Amint választ kapott, elindulok lefelé, hogy elintézzem a kandalló kérdését. Direkt hagyok számára pár percet, hogy sietség nélkül át tudjon öltözni. Női ruhákat nem találhat, ez talán meg is nyugtathatja, hogy nem volt átjáróház a szexuális életem. Amikor úgy vélem, hogy most már biztosan rendben van, akkor kicsusszanok a cipőmből, zoknimból, illetve lekerül rólam a sötét ing is. Alatta éjsötét póló, fehér halálfejjel a közepén. Na igen, nem ehhez öltöztem. Sebaj. Pár pillanat alatt már fent is vagyok, hogy szembesüljek az angyallal, aki ott áll tökéletes szépségében, az én ruháimban. A bőre bársonyosnak tűnik még messziről is, az ingerlően domborodó póló pedig maga az édes gyönyörrel kecsegtető kánaán. Magamtól is közelebb lépek, és méregetem egy darabig. Nem tudok betelni vele.
- Mi mást tehetnék...? – Kérdezem csak úgy kötekedő mosollyal, és elfogadom a kezét. Ahogyan magához húz, van benne bőven szenvedély. Fölé hajolok, és fogalmam sincsen, hogyan fogok tudni úgy igazán leállni, ha már most azt teszi, amire született. A csókját úgy viszonzom, mintha fuldokló lennék, aki az utolsó lélegzetvételért küzd, miközben felhúzott combján végigfuttatom a kezem, hogy a pólója alá férjek be. Egyenlőre még csak a hasát cirógatom. Gyengéd határozottsággal.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Szomb. 4 Okt. - 18:49

Meglepő mindaz, amit most Morgan-től megtudok, nem gondoltam volna, hogy figyelt engem, hogy ennyire fontos lennék a számára, ennyire tetszenék neki és bár picit ijesztő ezt hallani, valahol mégis nagyon jól esik nekem minden egyes szó, mely elhagyja ajkát.
- Örülök, hogy felfedted magad. Én… köszönöm Morgan, hogy ilyen vagy velem és hogy ennyire jelentek neked. – nem tudok mit tenni, hirtelen bújok ismét oda, hogy szorosan megöleljem, fejem pedig mellkasába fúrom, édesen, aranyosan. Jól esik, hogy itt van, hogy mindezt elmondta nekem, nem titkolta tovább. Jeremy említése viszont most nem kellene ide, egyáltalán nem, de már nem számít, letisztáztam magamban a dolgokat, volt rá éppen elég időm és tudom, hogy ki kell nekem.
- Morgan, én már letisztáztam magamban, hogy vele mindennek vége. Volt lehetősége megkeresni, visszatérni hozzám, de egyáltalán nem tette, én lezártam azt a dolgot. És ne is mondj olyat, hogy ne kellenél, ne légy buta. – ő a felnőtt kettőnk közül, mégis úgy érzem, hogy időnként képes gyerekesen viselkedni, így csak finoman simítok végig arcán, majd ez után kapom meg azokat az édes puszikat ujjaimra, melyek mosolyt csalnak arcomra. Morgan tudtára adom, hogy szeretném még jobban megismerni, mindent tudni róla, sok időt eltölteni a társaságában, melybe ha beleegyezik, akkor meg fog valósulni. A szavai mégis incselkedőek, így huncut mosoly kúszik csinos arcomra.
- Olyan közelről, amilyen közelről te szeretnél megismerni engem. – persze nem mindent ma estére tartogatok, de mégis… iszonyatosan élveztem azt az időt, amit a tengerben töltöttünk, ahogy testünk egymáshoz simult… Felizgatott, nincs mese, én pedig úgy érzem, hogy már nem vagyok kislány, vágynék a testiségre is, amelyet a másik is tudhat. Kezeim nyaka köré kúsznak, miközben hosszan viszonzom a csókot, majd finoman megharapom alsó ajkát is, ennyi vadságot megengedve most magamnak, melyből sejtheti, hogy nem kell aggódnia, vevő leszek én sok mindenre és a végtelenségig se kell még várnia hozzá. De egyelőre még a ma éjszakát kéne lebeszélni, hogy itt maradhatok-e egyáltalán, bár sejtem, hogy a válasz pozitív lesz.
- Nem teszek úgy, csak rákérdezem, ez mégis csak a te házad, így illik, engem pedig az illemre tanítottak. – húzom ki magam kissé, mivel a Carmack családban ez fontos dolog volt mindig is. A szüleim elég gazdagok, így több helyen kellett már megjelennem velük, tudnom kellett tehát, hogy mit illik és mit nem, ez belém nevelődött, nincs itt olyasmiről szó, hogy Morgan-ben kételkednék. Imádom, ahogy szárnyamat érinti, így némileg elönt a pír, majd ez után követem el az emeletre, egészen a hálóig, ahol gond nélkül dobom le magam az ágyára, ezzel talán eléggé jelezve a számára, hogy itt fogok aludni ma éjszaka, nem pedig a kanapén mondjuk. Nem azért akarom vele tölteni ezt az időt, hogy külön aludjunk, de a begyújtás jól hangzik, még akkor is, hogyha a kandalló lent van.
- Rendben van. – biccentek felé, de még mielőtt távozna, egy kérdés még intézek felé, mivel ha aludni akarunk, akkor mégse bújhatok ágyba utcai viseletben. Felfedi előttem a ruhákat tartalmazó szekrényt, miközben én már biccentek is, majd ahogy felpattanok, hallhatom is a bizalommal kapcsolatos szavait.
- Én teljesen megbízom benned! – nem is értem, hogy ezt hogy vonhatja kétségbe, így aprókat pislogok, miközben utána nézek, majd ez után lépek a szekrényhez és veszek elő egy pólót, na meg egy boxert. A szerkényt végül becsukom, majd nekikezdek az öltözésnek. Annyira nem vagyok bátor, hogy mindezt a férfi előtt tegyem meg máris… Amikor visszatér, akkor az eddigi ruháimat most szépen összehajtogatva egy széken találhatja, engem pedig ugyanúgy az ágyon. Vékony, hófehér lábaim természetesen kilátszódnak a boxer alól és már zokni sincs rajtam, tehát maradnak a meztelen lábikók. Viszont elég szép mellekkel áldott meg az ég, így mivel nincs már rajtam melltartó, a pólón elég szépen átütnek édes bimbóim, tehát megmutathatják a másiknak, hogy van ám ott nézni és fognivaló. Nem direkt incselkedek vele, nem is figyeltem fel erre, hogy esetleg ez cikis helyzetet teremthetne, így ha megjön, elmosolyodva nyújtom felé a kezeimet.
- Gyere ide… - kérem édesen, majd ha megteszi, hirtelen húzom őt is be az ágyba úgy, ahogy van, méghozzá szépen magamra, hogy ez után kezeimmel és lábaimmal is átölelhessem őt, majd hajába túrva csókolhassam meg hosszan, szenvedélyesen.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Szomb. 27 Szept. - 11:51

Amy & Morgan

Igazság szerint nem is a bókolásról van szó, komoly kapcsolatom még nekem sem nagyon volt, a futó fellálgolásoknál pedig nem éppen egymás méltatásáról szólt volna. Nem akarom zavarba hozni a sötét angyalt, én magam sem tudom hová tenni az érzéseimet, hogy csak vele akarnék lenni, akár összebújva beszélgetni, hol szenvedélyes, vad ölelések közepette csókokkal borítani a teste minden szegletét, még ha most ez oly távolinak is tűnik. Valójában pontosan tudom, hogy pici még, nem lehetek az, aki csak úgy szétszaggatja, felnőttként felelősség terhel. Hiába mutogatok ujjal Gabrielre, választottja Tatjana nagykorú, még ha nem is ihat, vagy szavazhat még. Az enyémről csak azt tudom, hogy tizenhét, és pár hónapos, ennyire nem néztem utána, hogy februárban már be is töltötte a bűvös tizennyolcat. Ám mit tegyek most, hogy Amy már tudja, mit is érzek. Küldjem el, hazudjam azt, hogy már nem kell nekem, hogy megóvjam a lelke épségét? Bár megtehetném, de most hogy itt van, érzem, és beszívom az illatát, marasztalnám, és az ő kezébe adnám a döntést, bármi is lesz velünk. Ha ezért elítél valaki, vállalni fogom a súlyát.
- Nem, mert... nézd.. én... te vagy a mindenem. Úgy gondoltam, hogy nem kell ahhoz felfednem magam, hogy szeresselek. Nem igazán hittem, hogy jól járnál velem. Az volt az álláspontom, hogy jobb, ha a háttérből vagyok veled. Ha bajod esne, én ott vagyok, nem is kell róla tudnod. De... nem tudtam nézni, hogy magadba fordulsz. – Simogatom meg a sötét tincseket, ismét elmerülök azokban a megismételhetetlenül ragyogó kék szemekben. Pontosan tudom, hogy ismét rosszul esik neki Jeremy említése, de nem vagyok önző. Ha még nincsen túl rajta, ne legyen velem. Ezt neki magának kell átgondolnia. Ha úgy dönt, hogy egyikünk sem az igazi, azt is megértem.
- Nem kell többet beszélnünk róla, de ne feledd, rajtad áll minden. Nem fogok mellőled érzelmi dilemmák miatt lelépni, csak ha nem kellek. – Ezzel átvezetem a témát a saját kapcsolatunkra, és megfogom a kezét, finom puszit nyomva az ujjaira. Sokszor én magam sem tudom, hogy mit merjek átadni, a kedves romantikát, vagy a mindent felperzselő szenvedélyt. Ez utóbbira jobban vágyok, és ahogyan emlékszem, nem volt ellenére a tengerben történtek, csak a szenvedéllyel egy gond van: nem egyszerű fenntartani. Ezért hát az óvatos ismerkedés, amelyben a legokosabb váltogatni a tempót.
- Időnk az bőven volt. – Kezdek vele nevetve, pedig akár sírhatnék is, olyan sokáig volt távol, amíg nélkülöznöm kellett őt a sziget miatt. Ha tudtam volna, hogy ilyen fájdalmas hosszú lesz a szünet, biztosan mentem volna én is a hajóra. Sajnos csak két perccel látok előre, így már nincsen értelme keseregni a múlton, most már itt vagyunk, együtt vagyunk, és a karomba zárhatom őt. – A kérdés már csak az, hogy milyen közelről szeretnél megismerni. – Kacsintok vidáman, minden fáradtságom elillan, hiszem már láthatom őt. A derekára fonom az ujjaim, és közelebb vonom, hogy ismét egy édes csókban találkozzunk. Nála érzem azt, hogy a fellobbanó vágy lelki töltettel is párosul. Most vagyok először szerelmes, és ez teljesen átrendezi még a feltörő nemiséget is. A csók most nem talál folytatásra, hiszen beljebb kell invitálnom, a küszöbön mégsem beszélhetjük meg mindezt.
- Pontosan tudod, hogy kellesz nekem, miért teszel úgy, mintha haza akarnálak küldeni? Ne butáskodj angyalom. – Simítok itt végig a szárnyain, bennem nincsen félsz, pedig tudom, hogy a különös izmok halálos ölelésre is képesek. Talán a tudat nélkül köteg tisztában van vele, hogy sosem bántanám tulajdonosukat. Feljebb sétálunk a lépcsőkön, a derekát továbbra sem engedem el, és bár az alvás még odébb van, mégis a hálót készül felfedezni. Ledobja magát az ágyra, viszont a kandalló lent van.
- Akkor rögtön jövök... – Indulnék már kifelé, de még kérdése van, így megtámasztom az ajtófélfát, ahogyan gondolkozom. Visszalépek a szobába, és megnyitom számára a fehérneműs szekrényt. Pólók és boxerek is vannak benne, szépen összehajtogatva. Többségében feketék. Ezt szeretem, és az éjszakai életmódomhoz furcsán is nézne ki egy lila darab.
- Máskor egy kicsit bízz bennem jobban. – Miközben ellépek mellette végigsimítok az arcélén, és elindulok lefelé. Ezzel kikerülöm az esetleges zavarát is, hogy ha előttem kéne átöltöznie, mert még nem készült fel a mélyebb érintésekre, akkor nem kell hogy úgy érezze, ráerőltettem magam. Ha pedig mégis előttem öltözne át, mert megvár, legfejjebb kellemesen meglepődök. Így hát kisietek a szobából, és megkezdem a kandalló élesztését.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Csüt. 25 Szept. - 16:34

Nem kötekedem Morgan kedves szavaival, csak elmosolyodva biccentek arra, amit mond. El kéne fogadnom a bókjait, és meg is teszem, de mégse nagyon tudom hová tenni őket. Egyszerűen… nem is tudom, annyira kedvesek és nekem nem bókolt más még ilyen szinten, így minden apróság zavarba ejt. Még mielőtt bemehetnék a házába, úgy érzi, hogy meg kell osztania velem bizonyos információkat, így kíváncsian hallgatom mindazt, amit mond, de egyszerűen nem tudom hová tenni, nem is nagyon értem, hogy miért pont engem választott, hiszen oly sokan vannak itt rajtam kívül, olyan sok szép és aranyos lány, ő neki ezek szerint mégse más kellett.
- Nem tudom… én nekem fogalmam sincs róla, csak nem hittem volna, hogy régóta figyelsz. – ismerem be most már teljesen elvörösödve, miközben hajamat is kissé megpiszkálom, mert egyszerűen muszáj valamit tennem ebben a helyzetben. Hatással van rám, nem is kicsit, ezt mindketten tudjuk… Jeremy szóba kerülése viszont nem esik túl jól, próbálok mostanában minél kevesebbet gondolni rá és valahogy furcsa pont ezzel a férfivel beszélni róla.
- Ő úgy tűnik, hogy nem akart velem lenni és jobbnak látta, hogyha elmegy a közelemből. Nem az én döntésem volt, tudod jól, hiába is kedveltem annyira. – nem fogom letagadni azt, amit mindketten tudunk, de amit tett, az mélyen belém ivódott. Nem is akarok ismét az elválásra gondolni, se pedig a szép percekre, most Morgan van itt előttem, vele akarok lenni, nem akarok tovább Jeremy-re gondolni és róla beszélni, de talán ezt most már a másik is érezni fogja. Nagyon megbántott és a seb még nem gyógyult be.
- Tudod, bőven volt időm mindent átgondolni és tudom, hogy ki az, akit szeretnék még jobban és még közelebbről megismerni, akivel sokkal több időt el akarok tölteni és aki ennyire tetszik nekem. – mondhatnék sokkal több mindent is, áradozhatnék is, de én nem vagyok olyan. Viszont remélem, hogy szavaim célt érnek, hogy meg fognak érkezni hozzá. Már a kis kirándulásunkon éreztem, hogy felizgatott, ő az első férfi, akinek a közelében ilyesmit éreztem, tehát nagyon is hatással van rám, ahogy csókja, érintései, szavai… Több időt szeretnék a közelében lenni, és ezért is jöttem ide, amint tudtam. Hiányzott nekem, ennél egyértelműbb már nem is lehetne. Besétálok, amikor végül beenged, majd rákérdezek az éjszaka folytatására is. Jó lenne, hogyha itt maradhatnék vele, nem akarok visszamenni a szobámba, főleg nem akkor, ha a lányok már nincsenek ott.
- Kérni? Szóval te is szeretted volna, ha itt alszom? – csillannak fel szemeim, miközben felé nézek, majd amikor szárnyaimat érinti, némileg megremegnek. Szeretem, amikor megsimogatja őket, ő az egyetlen, aki ilyet tesz és ez nagyon jól van így. A ház hasonlít arra, amit New York-ban láttam, viszont némileg kisebb, de ez engem nem zavar, így ha Morgan esetleg a hálója felé vezet, akkor mint aki otthon van, úgy dobom le magam az ágyára, egyértelműen jelezve, hogy én nem terveztem máshol aludni.
- Már miért lenne? Szeretem nézni a tűzet, tehát gyújts csak be. – egyébként is hideg az éjszaka, bár most sincsen igazán melegem. Lassan körbepillantok a szobán, majd kezeimmel finoman végigsimítok a puha ágyneműn, végül kékségeim Morgan-en állapodnak meg.
- Nem tudtam, hogy itt aludhatok-e nálad, szóval… nem is készültem alvós ruhával. Majd kaphatnék tőled valamit? – igazából idefelé jövet találtam ki, hogy itt maradnék, így csak aprókat pislogok a férfira, miközben remélem, hogy nem fog megtagadni tőlem egy boxert és egy pólót vagy akármit, amit rám szeretne adni. De mégis kényelmesebb lenne, mint utcai viseletben az ágyban, az amúgy se arra való.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Kedd 16 Szept. - 19:10

Amy & Morgan

Ha nem is mondja ki, hogy szeret, valamit biztosan érez irántam. Nem tudatosan intéztem így, megtörtént hogy nem tudtam visszafogni a rajongásomat irányában, gyorsan észrevette, hogy nem barátként tekintek rá. Nekem elég lett volna, hogy csak úgy kezeljük egymást, legbelül mélyen pedig eltemetem ezeket az érzéseket, hogy ne hozzam zavarba, ám nem tehetek róla, hogy lenyügöz a kedves mosolya, a gyönyörű kékségei, és ezen túl mindaz a finom kellem, amit magában hordoz. Évek óta azzal győzködöm magam, hogy nekem nem lehet senkim, mert csak veszélybe sodornám, de akkor tulajdonképpen miért is csinálom mindezt? Másékért? Legyek önzetlen csupán azért, mert még fáj, hogy a családom halt meg miattam...? Lassan lezárhatnám a múltat, és koncentrálhatnék arra, hogy hogy nem csak a Halálangyal létezik, Morgan is kellhet valakinek, még ha legbelül megmaradt annak a kamaszgyereknek, aki volt.
- Nem a képességeid tesznek azzá. Mondtam már neked. Vannak mutánsok, akik erős képességgel is gyengék, és vannak emberek, akik képesek másokért tenni, pedig csak titkárnők. A csakot értsd jól. – Megsimogatom a haját, és nem azért tartom vissza, mert nem vágyom rá mindennél jobban. Azért teszem, hogy a teljes igazság ismeretében dönthessem mellettem, vagy ellenem. Nem várom hogy így érezzen. Azt is örömmel kell vennem, hogy viszacsókol, hogy átölel, és hozzásiet, amikor már régen nem láttuk tovább. Fontos vagyok neki a maga módján, nem hűltek ki az érzelmei, és még erre mondja, hogy nem hiszi, hogy páratlan lenne.
- Nem tudom. Szerinted ezt lehet irányítani? Az már szerelem, ha valaki kedves és szép? – Csóválom a fejemet. Félre ne értse, nem kioktatni akarom, rávilágítani, hogy ez megmagyarázhatatlan. Olyan folyamat, amit magad sem értesz, ám ha meglátod őt, akkor hevesen dobog a szíved, és hálát adsz az égnek, hogy ilyen csodát láthatsz. A kedves és szép lányoktól pedig elkérjük a kartávolságunkon kívül eső sótartót. Kicsit valóban furcsa, hogy pont Jeremyt hozom fel, aki az elődöm, vetélytársam lehet, én sosem gondoltam rá így. Boldoggá tette Amyt, így nem állt az utamban.
- Nem akartam rádakaszkodni... úgy tűnt, hogy megtaláltad azt, akivel jól érzed magad, nekem ez elég volt. Ha ő lett volna a társad, akkor őt is védeném. Ez ilyen. – Vonom meg a vállamat. Számomra ez nem önzetlenség, bátorság, a szerelmem akkor is a szerelmem ha más csókolja.
- Kedves tőled, hogy jöttél. Sok idő telt el, lett volna lehetőséged átgondolni, és továbblépni. Azt tudom, hogy mit látok benned, nálam ez így marad... de miért kellenék én neked? – Nem azért kérdezem, hogy legyezgesse a hiúságomat, de annyi fiatal sráccal lehetne együtt, hogy még a lábujjaira is jutna legalább egy-egy. Immár hátrébb lépek, magammal húzom őt, hogy lássa, azt akarom, amit ő, csak kissé hitetlenkedem, hogy valóban jók lehetünk együtt. Ő még olyan kis fiatal, féltem őt, én már sokat vesztettem, ha rámtör a búskomorság, nem fogom megbántani? A puszin elmosolyodom, tudunk ennél szenvedélyesebbet is, de ez is nagyon aranyos.
- Épp kérni akartalak. – Karolom most át, ahogyan beljebb orientálódunk. Tényleg olyan kis fura, tapogatózós, hogy nem tudjuk, hogy mit várhatunk egymástól. Mint két tini. Vagyis másfél. A szárnyát hiába húzza vissza, nem tudok betelni vele, minduntalan végigsimítok a sötét tollakon. Ami másnak árthat, az nekem maga a ragyogó csillagos égbolt. Végigvezetem őt a folyosón, ahol már járt, csak a felsőbb szintet nem ismeri még. A ház szinte kiköpött mása a new yorkinak, csak méreteiben kisebb. Feleslegesek a vendégszobák, ám berendezésében nagyon hasonlatos. Felvetődik a kérdés, hogy miután itt nem szoktam senkit vendégül látni, ő hol alszik. Nekem vannak elképzeléseim.
- Nagyon közhely lenne, ha begyújtanám a kandallót?

Tárgy: Re: Morgan & Amy Hétf. 15 Szept. - 10:17

Mindketten tudjuk, hogy én nekem most itt a helyem, véletlenül se máshol, így amikor Morgan ajtót nyit, már tudatosulhat benne az, amit érzek, amire vágyom, a középpontban pedig természetesen ő van, nem más. Megtehettem volna, hogy ma inkább a szobámban maradok és kipihenem az út fáradalmait, én mégse oda vágytam, ahogy bizonyára Scar sem. Bár Morgan-el még nem mondtuk ki, de én úgy érzem, hogy remek párt alkotnánk, én már megadtam neki az esélyt, elkezdtem tovább lépni és bár a szerelem szó még várat magára, ettől függetlenül tudom, hogy fontos a számomra, hogy jól esik látni, jól esik azt érezni, hogy a karjaiba zár, az én ajkaimat csókolja, így eszem ágában sincs visszautasítani őt, csak édesen viszonzom azt, amit kapok és pirulok el némileg azon, hogy ő neki is hiányoztam. De jó érzés hallani.
- Páratlan? Én azért… azért nem hiszem, de szerencsére hasznát vettem. – nem is egyszer, még az életünket is megmentette Leah-val a helikopternél. Szóval lehet, hogy valahol igaza van a másiknak, de sok mindenen kellett keresztül mennem a képességem miatt, bár mindez kellett ahhoz, hogy olyanná váljak, amilyen most vagyok. Még nem hív be, ami kissé furcsa a számomra, de nemsokára megtudom, hogy miért is teszi mindezt, egy vallomással indít, mely szívemet dobogtatja, mégis, hibáztatom magam azért, mert nem merem viszont mondani. Majd egyszer, egy kis idő múlva biztosan meglesz a kölcsönösség, de ez nekem még túl korai lenne, ellentétben ő vele, aki meglepő dolgokat ismer be. Nem állítom meg, amikor nekiáll elmesélni a történetet, de már ott csodálkozom, hogy első pillanattól fogva megfogta bennem valami. Ilyesmi ritkán van, de én hiszem benne, hogy ezek valós érzések és talán a sors segít két embert egymásra találni.
- Te tényleg figyeltél engem? De… hogy-hogy pont engem? Annyi szép és kedves lány van itt… - arcom lassan ismét vörös színt kezd el felölteni, miközben aprót nyelek és úgy pislogok a másikra. Jer említése viszont nem jön pont jókor, még mindig nem tudom hová tenni azt a srácot, de elengedtem, mert ezt kérte, és most úgy érzem, hogy még távolabb fog kerülni tőlem, hála Morgan megjelenésének. Kissé ijesztő az, amit mond, hogy figyelt engem, hogy a távolból szeretett… nem is nagyon tudom, hogy ezt hogy kéne fogadnom. De végülis nem avatkozott bele az életembe.
- Nem… dehogy ítéllek el. Te vagy az utolsó ember, akit elítélnék bármért is. – rázom meg a fejem és egyáltalán nem zavar, hogy még mindig engem érint, oly nagyon vágytam arra, hogy ezt tegye, most pedig nem akarom, hogy levegye rólam mancsait, tökéletesen jó helyen vannak. Beljebb szeretnék menni, ez pedig már megmutatja neki azt is, hogy tényleg itt fogok még maradni, nem megyek el, nem szedem a sátorfámat. Nem szabad mindentől félni, én megadtam neki az esélyt, nem változott a döntésem. Beljebb lépek tehát, az ajtó becsukódik mögöttem, én pedig hirtelen hajolok Morgan ajkához, hogy egy kis puszit leheljek rá.
- Mit szólnál, ha itt aludnék meg? – kérdezek rá hirtelen, majd azért hozzáfűzöm picit halkabban. – Nem akarok egyedül maradni ma estére. – Jill lehet, hogy szórakozni megy, Scar pedig bizonyára a barátjával, Liammal lesz, én pedig tényleg nem akarok most máshol lenni. – De persze nem akarom rád erőltetni magam… - apró, félénk pislogás, miközben lassan szárnyaim visszahúzom a hátamhoz, kezeimmel pedig egyszer még végigsimítok Morgan kezein, majd magam mellé eresztem.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Csüt. 11 Szept. - 22:09

Amy & Morgan

Hosszú volt ez a mai nap, mintha fura módon az utolsó órák telnének legidegesítőbb pergéssel, pedig előtte másfél hónapot vártam arra, hogy ismét lássam a sötét angyal oly ábrándos hittől csillogó arcát. Nem tudom, hogy miért magyarázkodunk annyit egymásnak, nagyon úgy tűnt, mintha magunkat győzködnénk, hogy a másik túl jó nekünk. Lassan akár el is fogadhatnánk, hogy működhet. Tudom, hogy ő még diák, én meg felnőtt vagyok, és talán erre is tekintettel kéne lennem, de hát az ember rengeteg ostobaságot csinál, hogy ha szerelmes. Más kérdés, hogy ez vélhetően rólam igaz csak, ő alig ismer, nem tudhatja, hogy bármire képes lennék érte, nem lennék meglepődve, ha azon agyalna, hogy csak szórakozom vele. Pedig már mondtam neki, hogy elepedek érte, ám ezekben a percekben még a szerelmi vallomásomra is sor kerül. Az sem fog zavarni, ha nem mondja vissza, hiszen tudja rólam, nincsenek elvásáraim. Lehet, hogy ez a hat hét számára új ismeretségekre volt jó, én meg lassan feledésbe merülök. Reménykedni persze szabad. Kinyitom az ajtót, és a nyakbaugrásánál már látom, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Számítok neki, ami egyrészt boldogító, másrészt cinikusabb negatív felem folyamatosan azt zakatolja: őt is veszélybe sodrod. Szépen a szőnyeg alá söpröm ezt az ént, és hagyom, hogy bújjon. Mit hagyom? El sem akarom ereszteni, határozottságom kedvességgel párosul, ahogyan megcsókolom, mint szomjazó amikor végre egy kupica vízre lel napok nélkülözése után. Ezúttal nem hunyom le a szemem, nézni akarom, gyönyörködni szerelmem minden pillanatában.
- Te is nekem. – Ismerem be, és ezek után már nem sokáig tudom visszatartani a vallomást, de még neki van mesélni valója, át is adom a szót, addig sosem feledett szép szálú tincseiben gyönyörködöm, kezeim a csípőjére csúsznak, ezúttal nem a vágytól, csupán a viszontlátás örömétől. Mintha a kettő kizárná egymást...
- Tudtam, hogy így lesz. Az erőd páratlan. – Felelem félmosollyal bólintva, és ráébredek, hogy már egy ideje az ajtót támasztjuk, lassan már nem ártana beljebb is lépnünk, ám még meg kell adnom a lehetőséget, hogy ne jöjjön be, ha úgy érzi, hogy azzal, amit mondok, elriasztanám. Nem tudom, hogyan érez irántam, az egyértelmű, hogy fontos vagyok neki, hiszen magától idejött, jelezve, hogy emlékszik még ránk, de úgy érzem, úgy fair, ha én mondom ki az igazságot.
- Azt hiszem... megesett velem az első látásra mesebeli szituja. Amióta a birtokra érkeztem. Te már itt voltál egy ideje... De úgy véltem, hogy... ez butaság, nem is ismerlek, mit is szerethetnék benned... Aztán... – Sóhajtok fel, de továbbra sem akaródzik őt elengedni. A derekára simul a kezem, addig amíg megtehetem. Ha úgy véli, hogy valami sötétlelkű szociopata vagyok, ami valahol igaz is, könnyen kiadhatja az utamat. – Nem tudtam lemondani rólad.. Figyeltelek, küzdöttem az érzés ellen, mert amit képviselek... Az halálos, nem akartam, hogy bajod essen. Így csak távolról szerettelek, és jó volt így. Úgy gondoltam, hogy legyél boldog, akár Jeremyvel... Ám most... nem akartam, hogy egyedül maradj. Nagyon elítélsz? – Bólintok, hát persze, hogy nem akarnám többet elengedni, ahhoz túlságosan ragaszkodó lettem, viszont azt neki kell tudnia, hogy így képes-e engem elfogadni. Sötétet hordozok, valami baljósat, és a családom lett ennek az áldozata. Nem akarom, hogy ő is erre a sorsra jusson, de képes lennék elengedni, ha ennyire szeretem? Hátrébb lépek, ő becsukja az ajtót, én pedig várom az ítéletet. Nem kell, hogy szeressen, csak fogadjon el. Ezúttal nem használtam a jövőbelátás végtelen variációját, felnőtt kezelve őt is, egyetlen esélyt adtam magamnak.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Kedd 9 Szept. - 9:56

Izgulok és kissé ideges is vagyok, de mégse bizalmatlan. Túl sok mindent éltem át az utóbbi hetekben, és most már nem vágyom másra, mint a nyugalomra, arra, hogy azzal legyek, akivel oly nagyon szeretnék. Elég sok időt töltöttünk távol mi ketten egymástól, mert sajnos arra az útra Morgan nem tartott velem - pedig jól esett volna, ha valaki megvéd, de így legalább nem lett baja -, és hiába azok a magányos hetek, a véleményem vele kapcsolatban nem változott, a hiánya oly erős volt, amit leküzdeni se tudtam. Sokszor gondoltam rá, tehát nekem is egyre egyértelműbbé vált, hogy kivel akarok együtt lenni, már ha ő is ad nekem majd esélyt és nem csak ennyit jelentettem a számára. Bár fáradt vagyok, mégis, hajt az, hogy látni fogom őt ma éjszaka – már ha a birtokon tartózkodik -, de mégse mehetek el hozzá csak úgy, szeretném rendbe szedni magam, megadni a módját a viszontlátásnak, amikor pedig úgy érzem, hogy minden rendben van rajtam,már meg is indulok, elhagyva szobámat és nemsokára a férfi háza előtt kopogtatok. Látom a bentről kiszűrődő fényt, így azt is tudom, hogy most odabent van. Szívem a torkomban dobog, a szám kiszárad hirtelen, amit egy pillanatra ajkammal be is nedvesítek, az ajtó pedig máris nyílik. Egy gyors ugrás-bújás keveréke következik, miközben kis kezeimmel a férfi nyakát karolom át, fejemmel az övéhez bújok, ahogy egész testem is a másikéhoz nyomódik, szárnyaim pedig automatikusan ölelik át őt védekezően, kedvesen. Nem utasít el, sőt, még tovább is megy, amint hátrébb húzom fejem, ajka az enyémre talál, kék szemeim pedig édesen csillannak fel egy rövid időre, majd hunyom be őket, hogy viszonozhassam az édes csókot, élvezve nyelveink játékát, ez után pedig az ölelést, amelyre oly nagy szükségem volt.
- Úgy hiányoztál! – buknak ki belőlem a szavak, majd remeg meg testem, ahogy szárnyaimat érinti. Nemsokára pedig hallhatom az édes becézést, melybe belepirulok némileg, de szép szemeimet le se veszem a másikéról.
- Még szép, hogy visszajöttem! Nem győzhetnek ám csak úgy le vagy rabolhatnak el. – húzom ki magam büszkén, mert bár durva volt mindaz, amit túléltünk, mégis úgy érzem, hogy kellett ez nekem, hogy ráébredtem bizonyos dolgokra és nem vagyok én olyan gyenge lány, mint gondoltam. Talán ideje kissé határozottabban is hozzáállni az élethez, ezért is jelentem meg, nem várva meg azt, hogy a férfi keressen fel, nem volt ilyesmire szükség. A beismerő szavak viszont hirtelen jönnek, így megérzem, hogy az édes pír még vörösebb színbe vált át, ajkam is résnyire kinyílik, miközben én közelebb totyogok a másikhoz, már ha lehet még közelebb kerülni hozzá.
- Hogy szeretsz? És régebb óta? De… az hogy lehetséges? – máris összezavar, pedig még csak most érkeztem meg. De… jól hallottam? Szeret engem? Én nekem is viszonoznom kéne ezt a szót, de még nem megy, egyelőre még nem akar kicsúszni, de valami más igen.
- Én nekem is fontos vagy, amit eddig is tudtam, amióta elvittél erről a birtokról néhány napra, de ez a másfél hónap ráébresztett arra, hogy nagyon rossz volt nélküled. Ugye máskor nem leszünk távol ilyen sokáig? – persze ez most gyermeki vágynak tűnhet, hiszen egy kapcsolat elején vagyunk még, ha minden igaz, de én mindig is pozitív személy voltam, szerettem hosszú távra tervezni, aztán ha mégis máshogy lesz ez az egész, akkor is most a lelkemnek megnyugtató lenne azt tudni, hogy egyelőre így érzi ő is.
- Beljebb mehetek? – mégis csak az ajtóban állok még mindig, így ha engedi, finoman befelé kezdem el tolni, majd kezemmel hátranyúlva már az ajtót is becsukom magam mögött. Úgy viszonoznám tényleg azt, amit mondott, de egyelőre még nem merem, még egy kis idő kell, amit tudom, hogy meg fog adni nekem.

Tárgy: Re: Morgan & Amy Hétf. 8 Szept. - 19:41

Amy & Morgan

Olyan furcsa. Hónapokig figyeltem őt titkon, azzal is megelégedve, ha csupán messziről láthatom, vagy úgy, hogy a fiúval titkon sugdolózik. Már maga a tudat, hogy ott van, szinte karnyújtásnyira, érezhetem az illatát, hallom azt az édes hangot, betöltötte, színessé tette a világomat. Nem kívántam, hogy boldogtalan legyen, ám amikor úgy alakult, nem tudtam tovább a homályban maradni, pedig akár egy életen át vigyáztam volna a sötét angyal lépteit, anélkül, hogy felfedtem volna magam. És mégis, elment, hosszú hetekig volt távol, engem pedig csak egyetlen tudat tartott józanul, tökéletesen kizártam azt, hogy baja lenne. Tudtam, hogy erős, túlélő, nem véletlenül akartam rábízni az örökségemet. Biztosan szenved, ez nem lehet kérdés, de képes kezelni, és akár vezetőként kiemelkedve győzelemre vinni az ügyüket. Nem láttam még nála eltökéltebbet, mint ahogyan meg is mondtam Charles-éknak. Amy kiválasztott, ezerből egy ha van ilyen, és hinnünk kell abban, hogy ő segíthet mindenkinek. Talán még fiatal, és nem most valósítja meg azt, amit én is látok benne, de el fog jönni az idő, amikor a lába elé borulnak mások is, nem csak én, bár én szerelemből, mások pedig azért, mert majd felnéznek rá.
Nehéz volt ez a másfél hónap, ám ahogyan korábban, most is el tudtam merülni a várakozás mélysötét tavában. Amikor tehettem, kiszakadtam a birtokról, hogy New Yorkban működjek, védjem az ártlatlanokat, mert tudom, hogy Amy sem akarná, hogy belesüppedjek a letargiába. Nyitva tartottam a fülemet, ha bármi változás lenne, és az ő érdekében, amikor Xavier felkért hogy tartsam a kapcsolatot az aggódó szülőkkel, családtagokkal, megtettem, pedig gyűlölöm a helyhez kötött, bürokratikus feladatokat. Amikor megtudom, hogy végre megvannak, nem dobok félre mindent, korábban sem akartam őt megriasztani. Végigülöm a mai napomat, amelynek utolsó óráiban már a torkomban dobog a szívem, lassan elfogynak a méltatlankodó, vagy éppen hálátlankodó szülők. Felemelkedem, és visszatérek a házamba, és azon tűnödök, hogy vajon hogyan lepjem őt meg... Biztosan fáradt, kimerült, nem arra vágyik, hogy még én is nyaggassam. Ekkor kopogás üti meg a fülemet. Az időt visszapörgetve egyértelmű, hogy ő jött meg, én meg itt vagyok abban a pulcsiban, amelyben egész nap is voltam, még átöltözni sem volt időm. Mindegy, mit sem számít már ez. Kinyitom az ajtót, hogy aztán a nyakamba ugorjon.
A nyakamba veti magát, nem is kérdés, hogy mit teszek most. Egy szó nélkül tapadok az ajkára, egyetlen csók ez, aztán belefeledkezem az ölelésbe. Erős kezemmel végigsimítok az ében-szín szárnyakon, számomra mindig is angyal volt, a gyilkos képesség ellenére is le tudnak nyűgözni ezek a tollak, amelyekkel többször végigcirógatott már rajtam.
- Harcos hercegnőm. Tudtam, hogy visszajössz. – Ahogyan már megszokhatta tőlem, a tenyerembe veszem az arcát, és hosszasan nézem, rajongással, hogy még csak kétsége sem lehessen róla, szeretem őt. Nem megkapni akarom, mindez most mellékes. Azt akarom, hogy ő kapjon belőlem minél több boldogságot, bármit is jelentsen ez. Végül mégis előrehajolok, és a derekára fonom ujjaim, de nem vonom magamhoz, ezúttal nem a birtoklás, kisajátítás a lényeg. Ezúttal én vagyok az övé, nem fordítva.
- Sok ideig várattál, de tovább nem halogatom. Szeretlek Amy! Nagyon régóta. Mielőtt tudtál volna rólam. – Ezzel biztosan lejáratom magam, vagy vlaami perverznek vélhet, de az őszinteséget megérdemli. Ha ezek után nem kellek neki, akkor el kell fogadnom, de hazugságokban nem akarom ringatni.

Tárgy: Morgan & Amy Szomb. 6 Szept. - 12:19

Ez a hajókirándulás nem éppen úgy alakult, mint ahogy gondoltam volna, pedig annyira jó lett volna, bár az tény, hogy Morgan akkor se lett volna velem. Hiányzott nekem, amíg távol voltam a birtoktól és még most is hiányzik, bár kissé félek, hogy miként fog majd fogadni engem. Vajon ő is gondolt rám? Vagy már rég elfelejtett és éli az életét, talán távol is ettől a helytől? Nem… ki kell vernem ezeket a gondolatokat a fejemből, hiszen olyan jól éreztük magunkat azon a kis kiránduláson nyár elején, bíznom kell benne, hogy nem változott meg ő se.
Jelen pillanatban a szobámban vagyok, mivel szeretném kissé rendbe szedni magam, mielőtt a férfihoz megyek, mert az biztos, hogy ma este nekem ott a helyem és ha engedi, akkor vele is tölteném az éjszakát, ott aludnék a karjaiban, amely bizonyára megnyugtatna. Viszont előbb le kéne küzdenem magamban a negatív gondolatokat, a forró fürdő pedig sokat fog segíteni. Nagyjából fél óra az, amit a készülődéssel töltök, így végül frissen lefürödve, édeskés parfümmel befújva kezdek neki az öltözésnek. Nem is tudom, hogy mit kéne felhúznom, hiszen szeretnék a kedvében járni, de mégis, magamat akarom adni. Nincs már olyan meleg, mint a tengerpartnál volt, így egy vékonyabb anyagú, de mégis hosszú szárú világoskék farmernadrág mellett döntök, rövid ujjú, hófehér blúzzal és fehér színű sportcipővel. A blúz hátsó része természetesen ki van alakítva a fekete szárnyaknak, szóval tökéletesen simul testemre. Hajam némileg begöndörítem, egy kevés smink kerül arcomra és már mehetek is. Nem készülök ajándékkal, csak magamat tudom jelen pillanatban adni, így kelek szárnyra és Morgan házának ajtajáig meg sem állok. Remélem, hogy nem fog kiszúrni előre, bár azt sejtem, hogy tudja, hogy én most itt vagyok, hiszen mindig figyeli a jövőt, így szerintem a meglepetés se jön igazán össze. Pedig egyszer szívesen meglepném…
Mindegy is, kezem az ajtóra kerül és hármat már kopogtatok is rajta, majd ez után szárnyaimat összezárom, hogyha kinyitja az ajtót, akkor az első reakcióm az lehessen, hogy a nyakába vetem magam egy hosszú ölelés reményében. Ha pedig visszautasít… nos, akkor tudni fogom, hogy számára ennyi voltam, végülis, egyszer élünk, muszáj bátornak lennem.

Tárgy: Re: Morgan & Amy

» Morgan & Amy
» Morgan & Amy
» Morgan Foster
» Morgan & Tessa
» Morgan & Angela