Kanada - A fekete farkas területe

Ráakadtam egy nyomra. Stryker kapcsán. Az egyik katonájáról olvastam egy kanadai lapban. Persze nem katonaként szerepelt. Gilisztakereskedő. Milyen piszkos foglalkozás. Keresni lehet vele, a tisztesség szintjén. Meghúzni igyekszik magát a hadnagy úr. Sajnos, lebukott. Persze Dinit nem hagyhattam úgy szó nélkül magára. Választhatott: jön vagy marad. Nem kislány már az egyedülléthez és egy kis világjárás sem árthat meg neki. Gondoltam akkor. Ő pedig jött. Az utat végig aludta. Nekem nem ment. Túlságosan is zakatoltak gondolataim. Nem jött álom a szememre. Pedig nem vagyok mai fiatal. Persze nem akart velem tartani. Mert fényképeket akart csinálni. Nagy sóhajtás közepette engedtem útjára. Jobb ez így. Legalább nem látja, amint szétverek egy fickót. Meg had élvezze ki hobbiját. Amint hazaérünk, beíratom egy egyetemre. Nem fog nekem egész nap otthon téblábolni.
Egy kis időbe beletelt mire megtaláltam. Éppen gilisztát árult. Persze tettette, hogy nem ismer. Nem sokáig. Hamar leszereltem és elbeszélgettünk. A régi időkről és a mairól is. Nem tudott sokat elárulni Strykerről. Csak azt, miért bujkál. Fél. Fél, hogy a mutánsok megtalálják és bosszút állnak rajta. Van is miért. Olcsón megúszta a találkozást.
Meghitt kis étteremben ebédeltem. Kislányomat vártam. Ide beszéltük meg a találkahelyet. A helyiek valami farkasokról meséltek. Elrabolják az embereket. Különösen egy. Egy igazán nagy és intelligens. A falkavezér. Az egyik vadász némi ruhát és egy fényképezőgépet dob az asztalra. Rögtön felismerem.
- Hé! Ez a lányom gépe! Hol találta? – a fickó, markos legény, mégis remegő hanggal válaszol.
- Kint. Ahol a gonosz farkas vadászik. – értettem szavait. Lányom motyóit elvettem, jutalmul egy tízest hagyva ott. Utam a legközelebbi fegyverkereskedőhöz vezetett. Nem volt messzire. Jó kis távcsöves vadászpuskát árultak. Meg pisztolyt. Lövedékkel együtt. Meg persze kés. Egyből kettő. Sosem lehet tudni. Felfegyverkezve irány a ruhaüzlet. Komolyabb fölszerelés vételezése céljából. Mert itt északon hideg van.
Kutyaszánnal hamar eljutok oda, ahol a vadász megtalálta lányom cuccait. A kutya előnye: érzi a szagokat. Nyomon vannak. És én is. Farkas lábnyom a hóban. És elég sok. Ez nem jó. Tigrisnyom? Abszurd! Ezen a vidéken nem őshonos. Ráadásul a semmiből tűnt elő. Fura. Haladok tovább a nyomokon. Emberi láblenyomatot is észreveszek. És nem a vadászé. Még furább. Kutyáimat csak heves ösztökélés után tudom továbbutazásra késztetni. Érzik a farkas szagot. Az ostor kéznél van. Hatékony állaton, emberen.
Az út hosszú volt. Az ebek elfáradtak. Egyre nehezebben engedelmeskednek. A hegyek között valami nem természetes látszódik. Kezembe veszem puskámat. Szemem elé emelem a távcsövet. Egy vár körvonalazódik ki a távolban…

Jó maga is megéhezett az illatoktól, el is határozta, hogy amint itt hagyja a lányt le megy Ő is és megvacsorázik. letette a tálcát a szekrényre és bár nem volt hozzá kedve eljátszotta a királyi kóstoló szerepét. Másnap majd hallgathatja ahogy mutánsai jót susmognak a háta mögött. Miután végzett kisebb elégedettséggel töltötte el, hogy a lány követi a szabályait és eszik. Amíg nem éhezteti magát addig neki sem kell agyalnia a módszereken amiket bevethet, hogy élelmet juttasson a szervezetébe. A katonája illetlen szavaira közbe is lépett és hamar megértette vele, hogy ez a lány csak is az Övé és ha bárki bármit is merészel mondani róla annak vele gyűlik meg a baja. A farkastörvények ilyenek, az erősebbé minden, a gyenge elbukik. Leheveredett az ágyra és behunyt szemmel gondolkodott. Nem félt, hogy a lány most próbálna megszökni, több, mint lehetetlen, hogy sikerülne neki, és értelmes lánynak tűnik, bizonyára Ő is tudja, hogy innen nincs kiút.
-Csak szépen sorjában édes. Nem, nem minden területsértővel játszom el ezt, a legtöbb azelőtt meghal, hogy észre venne. Addig tartalak itt amíg csak kedvem tartja és ezt te is nagyon jól tudod. Akiket itt látsz mind önszántából csatlakozott és megmondom, jól tették, itt biztonságban vannak és garantáltan védve van a családjuk, amíg nem szegülnek nekem ellen addig neme esik bántódásuk és az én védelmem alatt állnak. - A részleteket már nem közölte a lánnyal, hogy voltak itt zsarolások, fenyegetések, hitegetések. A lényeg viszont tényleg annyi, hogy önszántukból maradtak, mert nem tehettek mást.

Szavaira csupán egy ragadozó mosollyal felelt a király. Tetszett neki a lány tüzessége, mégis érezte benne a félelmet és, hogy rádöbbent teljesen ki van szolgáltatva Fede akaratának. Ez a fajta hatalom teljesen magával ragadta. Tudta, hogy bármit megtehetne a lánnyal, mégse tette, ez talán még jobban a kétségek örvénye felé sodorja majd csinos kis foglyát. Engedte, hogy foglya felálljon majd végig nézte ahogy az bemenekül az eldőltöt szekrény mögé. Nem szólt egy szót sem csak kiment, hogy hozzon valami ételt a lánynak, nem éheztetni akarja csupán megtörni. De ha nem hajlandó enni akkor nem fog ráerőltetni semmit sem, ha éhezni akar akkor éhezzen, egy idő után úgy is ráfanyarodna az evésre. Őreit beparancsolta a szobába, hogy vigyázzanak a lányra majd lesétált a konyhába ahol a szakácsai már régen nekiláttak a parancsainak engedelmeskedve, hogy ételt készítsenek a fogolynak. Tálcára rakodták a finomabbnál finomabb illatú étkeket. Federico kézbe vette a tálcát majd visszasétált a toronyszobához. Az őrök a helyükön voltak és bentről sem hallatszott zaj, tehát a lány ezúttal nyugton maradt és a sok antik bútor is életben van még. A szoba rendetlen belsejébe lépve lerakta az eldőlt szekrényre a tálcát majd csendben állt mellette.
-Mi vagyok én neked, a személyi kóstolód Hercegnő? - Vágott egy kisebb grimaszt majd a kanálért nyúlt és mindenbe belekóstolt, jóízűen elnyammogott felette, majd letette az evőeszközt és karba fonta a karjait. Ekkor hallotta meg ahogy az egyik mögötte álló őr pont arról sugdolózik a másiknak, hogy milyen szívesen fektetné meg a lányt. Egy pillanat alatt termett előtte a király és a torkánál fogva emelte feljebb úgy hogy lába ne érje a talajt.
-Fogd vissza magad barátocskám! Én a helyedben még a szememet se merném legeltetni rajta, világos?! - Eresztette el a katonát aki vadul bólogatott és közben próbált nagy levegőket venni.
-Most pedig húzzatok ki innen! - Parancsolt rájuk és mikor bezárult az ajtó mögöttük a király lehuppant a nagy ágyra majd hanyatt dőlt rajta és feje alá tett a kezét.

Nem tudtam, mit tehetnék... reméltem, hogy megfog ölni, ha megmutatom a nyakam, átharapja, kitépi a gégémet... és már hajolt is közelebb, én pedig behunytam a szemem, vártam a fájdalmat, a vért, a fuldoklást. Erre fogai helyett ajkai érintették nyakam. Szemeim felpattantak és felé fordítottam a fejem, ezzel eltolva őt magamtól.
-Rohadj meg! -sziszegtem látszólag dühösen, de közben rettenetesen féltem is tőle... Soha, de soha nem voltam ennyire védtelen senki előtt.... ő pedig azt csinálhat velem amit akar. Ösztönösen szorítottam össze a lábaimat, de mikor leparancsoltam magamról, elengedett és felkelt. Meglepődtem ugyan, de amint szabad volt, bekúsztam hátra a sarokba a ledöntött szekrény mögé. Lábaimat felhúzva és térdemet átölelve meredtem rá. Szavaiban volt igazság, de nincs étvágyam. Nem akarok se enni, se aludni, se társalogni, csak hazamenni. Amint kilépett az ajtón bejöttek a szolgái, hogy őrizzenek. Lesajnálóan néztem rájuk. Át nyúltam a takaróér a szekrényen és vissza bújva a sarokba betakartam magam vele, hogy legalább a fegyveresek ne rajtam legeltessék a szemüket. Fejemet hátra döntöttem a falnak és magam elé meredtem... Ilyen esetekben megértem apámat amiért gyűlölködik a mutánsok miatt és még klubbokba is jár... legszívesebben ráuszítanám ezekre a rohadékokra, de tudom, hogy erősebbek. Mert ki fogok innen jutni. Ha kell, az oszd meg és uralkodj elvét vetem be, de szabad leszek. Elnézve az éhenkórász penészifjakat biztos nem volna nehéz... talán később megpróbálom.
Alig telt el tíz perc és a férfi visszatért egy tálcával. Orromat azonnal megcsapta a finom illat, a gyomrom halkan kordult egyet. Letette elém a szekrényre, de én csak összébb húztam magam a sarokban. Önmagammal veszekedtem közben.
"Ne egyél belőle, biztos tett bele valamit!"
"Egyél! Kell az erő a szökéshez."
"Ezt ő is tudja. El fog kábítani, ne higgy a szednek."
-Egyél belőle először te... - mondom bizalmatlanul méregetve őt is és a tányért is. Csak abból vagyok hajlandó enni, amiből ő is... az italról nem is beszélve. Ha nem kóstol bele előttem, egy falat nem sok, de annyit sem fog tudni legyűrni a torkomon...

A lány kiszolgáltatottsága nyilvánvaló volt. Kecses nyaka minden védelemtől mentesítve volt kitárulkozva. Federico fejében talán egy villanásnyi pillanatra jutott csupán eszébe, hogy meg kellene félemlíteni a lányt, megleckéztetni, ha belemarna csak egy apró vércsöpp erejéig a nyakába, talán tisztelni kezdené, ha másból nem is, legalább félelemből. De nem így tett, a sok sérülés ami behálózta a lányt éppen elég volt ahhoz, hogy szenvedjen így hát más oldalból közelítette meg a szenvedés oldalát. Egy csókot hagyott pecsétül a lány puha bőrén. Ezzel tudta, hogy felmérgesíti, de nem hagyhatta ki a kínálkozó lehetőséget. A lány ki van szolgáltatva neki, akkor meg miért ne adhatná ezt a tudtára?
Ha megakarja törni az ellenállást akkor nem lehet vele kedves, nem okozhat neki semmi olyat amitől erőre kaphatna lelkileg. A fizikai sebeit természetesen ellátja, de másra jobban teszi ha nem számít. Lelkileg össze fog törni és ez fogja meghozni a király számára az eredményt. A lány csatlakozni fog hozzá. El lehet érni még ha nehezen is, hogy a lány a Stockholm-szindróma állapotába essen. Federico számára ez lenne a legjobb. Még ha elengedné is visszatérne hozzá, mint a bumeráng. Akárhányszor eldobná,mindig visszatérne. Vigyor jelent meg az arcán, majd a lány kérésének, vagy parancsának engedelmeskedve leszállt róla és az ágy mellé állt.
A lány gondolatai bizonyára máshol jártak. Federico-nak voltak elgondolásai azzal kapcsolatban, hogy a lány mikre gondolhatott míg az Ő teste alatt feküdt. De nem fogja se megerőszakolni se hasonlók, az, hogy esetleg eljátszadozik vele az teljesen más. Míg fejében elhatározta, hogy nem fekszik le a lánnyal addig teste teljesen mást akart. A hiedelmekkel ellentétben az Ő esze nem a nadrágjában rejtőzik.
-Biztosan éhes vagy már. A zuhanyt sajnos mellőznöd kell a sebeid miatt, majd hoznak fel neked mosdótálat. - Ezzel sarkon fordult, hogy valami élelmet hozzon csinos kis játékszerének. Biztos volt benne, hogy a lány Ő előtte nem fog enni egy falatot sem, de ha éhes lesz majd ráfanyarodik az evésre. A kinti őröket visszaparancsolta az ablakokhoz és az ajtók elé aztán tempósan lelépegetett a lépcsőn a konyháig.

Rémes a lány. Federico érzi, hogy nem lesz könnyű megtörni, de lehetetlen sem. A lány szavain csak felnevet. A lelketlen rohadék jelzőt még nem hallotta senkitől, majd felírja a listájára. Ez idáig a legjobb jelző amivel illeték őt.
-Nem fogsz meghalni. Az nem olyan könnyű. - Egy gúnyos vigyorral zárja a témát. A lány orra majdnem az övéhez ér. Kezei még mindig bilincsként nyugszanak a lányén. Szemével többször is végig méri foglyát. Még mindig azon a véleményen vagy, hogy túlságosan szép darab ahhoz, hogy meghaljon vagy, hogy egyszerűen elengedje.
A lány furfangos, ezt a tényt nem lehet kizárni. Ám, ha esetleg nem akarna enni vagy megpróbálna öngyilkosságot elkövetni akkor Fede azonnal közbe lépne. Az Ő mancsai közül még fogoly nem szökött meg. Egy ilyen vadmacskára meg külön figyelmet fordít majd a továbbiakban is.
Bármennyire is maga mellett akarja tudni, nincs szándékában börtönbe vetni a lányt. Ahhoz túl értékes, hogy ne csodálkozhasson benne. Ám, ha annyira kezelhetetlen lesz, mint amennyire most akkor az ágyhoz kötözéses módszer még előkerülhet.
A szép kis arcocskája most nagyon gondolkodóba esett. Valamit tervez, ezt Federico látta rajta. Halványan elmosolyodott. A lány nem adja fel és ez tetszett a királynak.
-Ugyan, neked sokkal jobbat találtam ki kislány. Ne aggódj, a halálod órája ha rajtam múlik akkor még nagyon-nagyon soká jön el. - Szavai nem voltak valami megnyugtatóak, de a lány legalább tudhatta, hogy Federico által nem fog meghalni, bár a tudat, hogy élve kell a királyt elviselnie talán rosszabb volt a halál gondolatánál is.
A lány a nyakát mutatta a királynak. Legsebezhetőbb pontját villantotta fel a farkas előtt. Federico egy percig sem gondolt arra, hogy átharapja eme kecses nyakat, de lejjebb hajolt és szája a lány nyakához ért. Adott rá egy csókot majd ismét felemlte a fejét.
-Nem foglak megölni, ahhoz túl értékes vagy. - Ezt mind anélkül mondta, hogy bármi érzelmet kinyilvánított volna, se közömbös, se utálatos nem volt, egyszerűen közölte, hogy Ő maga nem fog végezni a lánnyal.

Idegessége és bizalmatlansága a lány irányába nem volt valami jó párosítás. Nem akarta Ő ismételten bántani a lányt, ám, ha igazán felidegesíti nem kizárt, hogy a lány húzza majd a rövidebbet. Federico hiába is közölte vele a száraz tényeket a lány csak felnevetett, Elég lassan ért tudatára, hogy a király minden egyes szava igaz. Ő itt az uralkodó, törvényei megmásíthatatlanok, erdejének minden vadja csakis Őt szolgálhatják. A lány tudatlan volt még. Fede ezért nem haragudott, idővel majd mindent megért és alkalmazkodik is hozzá. Lesz ideje rá bőven.
A lány tüzes felindulása mosolyra fakasztotta a királyt. Bárki és bármilyen fegyverrel jön is ide, élve nem jut ki innen. Itt minden az övé. és bárki is akarja fenyegetni a nyugalmát és a területén élő farkasainak életét az nagyon megkeserüli.
-Bizonyára fel fog tűnni. Sőt, remélem, hogy így lesz, kezdenek kicsit berozsdásodni a tagjaim. - Eresztett meg egy vigyort a lány felé, egy igazi farkas vigyort.
A lány meggondolatlanságból ismét hibát követett el. Federico mintha előre tudta volna mire készül. A lány szökni próbált, de amit még nem tudott az az volt, hogy innen nincs ki út, nem csak egy szóbeszéd, így is van, ez a vár egy börtön, annak aki nem fogadja el otthonául. Másodpercek töredéke alatt döntötte a földre a lányt és súlyával ránehezedve nem hagyta, hogy bármilyen lépést is megtehessen szabadulásáért.
Két kezét lefogta ám a lány a vállába harapott amitől a ,irály felordított, de szorítása nem hogy enyhült volna, erősebb lett. Mérges volt, dühe ott tombolt benne, a lány nem tudja, hogy az életével játszik.
-Téged akarlak! - Közölte nyersen, ezzel mindent megmagyarázva.

Ideges és kétségbe esett voltam... egyedül egy seregnyi mutáns és farkas ellen... Aztán bejön a férfi, aki azt hiszi magáról, hogy ő itt a király. Ezen a képtelenségen keserűen nevetek fel, de az arcán látom, hogy nem viccel... Jesszus, hogy ilyenek léteznek.. közöltem vele, hogy keresni fognak, de határozott válasza nyugtalanító volt. Apámat nem féltem, nem menne ő vadonba, azt rábízza a szakértőkre, de még sem akarom, hogy emberi életek múljanak rajtam.
- És szerinted nem fog senkinek feltűnni, hogy sorra vesznek el az emberek? Egyre több ember jön majd puskákkal, fegyverekkel és agyon lövik majd szépen az összes csicskádat, ahogy annak rendje van a veszett állatoknál! - mormogom, majd közben eltávolodom az ágytól. Szemem egy tükör darabjára esik. Abban látom meg a kitört üvegű ablakot, majd szemem a takaróra siklik, amire a szekrényt döntöttem... Ha elég hosszú és elég ügyes vagyok... Oda lent nyerhetek annyi időt, hogy valami apró állatként elrejtőzhessek. Valamit megsejthetett, mert tartása felkészült lett. Szerintem épp azt akarta mondani, hogy jobb, ha nem csinálok butaságot, de a tigrisem már nem bírt magával, szabadulni akart. Egy gyors lépéssel termettem a takaró mellett és fogtam rá, mikor ő is megmozdult. Éppen rámarkoltam az egyik kép törött keretére, hogy hozzá vágjam, mikor szinte leterített, maga alá gyűrt. Lefogott kezemben ott fogtam még a keretet, a rám nehezedő alakot lábammal próbáltam letolni. A nagy birkózás közben felszakadt a seb az oldalamon, mire felszisszentem. Utolsó próbálkozásként beleharaptam a vállába, hátha akkor elereszt.
Ha nem, nem küzdök sokáig, hamar elfáradva nyugszom meg, és zilálok mérgemben és fájdalmamban egyaránt. Mérgesen pillantok fel a "király" szemeibe.
-Mi a fenét akarsz tőlem? - sziszegem az arcába.

Idegessége dühbe váltott át és aggódásba, ha megöli magát a mutáns akkor nem tudja felhasználni terveihez. Sietett a szobához ahol elszállásolta a lányt. A pusztítás ,ég Őt is meglepte, ami eddig stabilan állt az mostanra felborulva vagy darabokra szedve hevert a földön. Elkapta a lány kezeit és vasmarkába szorította. Nem volt szándékában kioktatni a lányt, nem az apja, de a tényeket azonban felvázolta. A lány ezek szerint nincs tisztában az erejével, ha sokat pattog belehal. Federico-t érzelem nem kötötte a lányhoz ám érdekei igen. Minden áron a saját oldalára akarta állítani, de ha halott már nem veszi hasznát.
Lelökte az ágyra és kiparancsolta az alattvalóit majd végre kettesben maradt vele. Esze ágában se volt továbbra is magyarázni ennek a buta csitrinek, hogy sérülései vészesen legyengítették, ha kell akkor erőszakot fog alkalmazni, hogy pihenésre kényszerítse. Az ágy ott volt kettejük között. Túloldalt ott állt a vadmacska lehajtott fejjel. Federico tisztában volt vele mit miért tesz a mutáns, de esze ágában sem volt bántalmazni, eleget kapott, felesleges lett volna rátámadni, hisz nem megölni, csupán megtörni kívánta.
-Elvertelek, mert betolakodtál a területemre, de nem kívántam a halálod. Alattvalóim már megkapták büntetésüket amiért engedélyem nélkül támadtak rád. Kérdésedre pedig, én vagyok itt a király. Imádkozz, hogy azok akik érted akarnak jönni, ne erre jöjjenek. Mert élve nem jutnak ki az erdőmből. - Hangja nem fenyegető, de hallhatja rajta, hogy véresen komolyan gondol mindent. Bármit képes lenne megtenni, hogy a lány az Övé legyen. Ha kell minden élő rokonát megölné csak, hogy a lánynak ne lehessen hová hazamenni, hogy minden reményét elveszítse, megtörjön. És egyedüli rokonának, barátjának, uralkodójának tekintse Őt.

Ült a trónján és gondterhelten masszírozta az orrnyergét. Nem tudta mitévő legyen. A lány nem maradhatott örökre abban a szobában viszont, ha elengedi akkor megszökik és igazán kár lenne hagyni, hogy egy ilyen mutáns kicsússzon a kezei közül. Felállt a székéből és fel-alá járkált, majd odalépett az italos szekrényéhez és töltött magának. Előre gondolkodott, megakarta tartani a lányt, egy királynak szüksége van alattvalókra, harcosokra. és ennél a lánynál nem látott még tehetségesebb mutánst pedig alattvalói között is voltak kivételesek. Bár harc terén még lenne hová fejlődnie, a nyers erő nem minden, ha magánál tarthatná a lányt akkor kitudná képezni, harcossá tehetné. Éppen a jövőt tervezgette mikor berohant az egyik őrként szolgáló farkasa és saját nyelvén elhadarta, hogy felébredt a lány, de nincs a legjobb állapotban, tör és zúz mindent amit ér. Federico lerakta a poharat és nyomban elindult a lány szobájához. A látvány ami ott érte nem kicsit döbbentette meg. Minden kép cafatokban hevert a földön és az egyik a mutáns katona fejére húzva. Hogy az hogy került oda nem értette. Az ágy rendezetlenül állt, minden ami gondozott rendben volt, most romokban hevert. Fede odalépett a lányhoz és mind két kezét összeszorította és nem eresztette.
-Nyugodj már meg, mire jó ez neked? Csak jobban legyengülsz tőle az meg lázat okozhat és bele is halhatsz. - Szigorúan szólt rá, majd rálökte az ágyra és katonái felé fordult.
-Most menjetek ki, kettesben akarok maradni vele. - Minden farkas és mutáns szoborként álltak és nem mozdultak. - Azt mondtam tűnés! - Erre már mind meglódult és hamar rájuk csukták az ajtókat is. Federico mérges volt, a lányra is és a pusztításra is, bár a tárgyakat nem sajnálta, hamar beszerez pár újat.
-Csak magadnak ártasz, ha sokat ugrálsz, ha megakarsz halni hát rajta, csináld, de élve innen nem juthatsz ki. - Közölte szárazon.

Támadásait idővel kiszámítja a tigris. Mikor a király újra lecsaphatna a tigris maga alá gyűri és szinte tépi a húsát, a farkas király fájdalmában felüvölt, de nem hagyja magát és továbbra is küzd a kiszabadulásért. Egyik farkasa nekiront a tigrisnek pedig nem kapott rá engedélyt, hamar meg is bánja amit tett hisz a nagymacska hamar elintézi. A többiek erre felbőszülve ugranak a csíkosnak. Federico kiszabadul a szorításból és engedetlen farkasaira nézett. Az egész falka együtt harapja, tépi a nagymacskát. Federico a tömegbe ugrik és néhány társát harapással másokat arrébb hajítással rendez le, végül megértik a falkatagok, hogy vétettek hisz nem kaptak parancsot közbeavatkozásra. A király morogva tekint végig az engedetlen falkán majd a sérült lányhoz lép aki láthatóan öntudatlan állapotba került vérző sebei és fájdalma miatt. Gyorsan változik át és karjaiba kapja a harcos amazont. Farkasainak kiadja parancsba, hogy induljanak el a várba és ott várják meg a királyukat, egy időre most elege lett a négylábú bajtársaiból, többet ártottak, mint segítettek.
A lánnyal a karjában igyekszik vissza a várba, nem tudja mikor fog felépülni a lány, az is lehet öngyógyító, de lehet, hogy már most veszélyben az élete. Jól harcolt, ilyen ellenfélre Federico még nem akadt és nem akarja, hogy egy ilyen erős mutáns ennyitől múljon ki.
Maga mellé akarja állítani, mint szövetségest, harcos társat, szívesen látná valamelyik csapatának az élén. És természetes nem tagadja, hogy az ágyában is szívesen látná, igazán szép teremtés.
Kisebb időbe telt míg elért a lánnyal a váráig, de ahogy beértek azonnal kerített neki egy szobát, egy egyszerű kis szoba volt, egy szekrénnyel, egy nagy kétszemélyes ággyal, éjjeli szekrénnyel és dekorálás képpen pár képpel a falon. Saját maga látta el a lány súlyosabb sérüléseit, szerencsére nem volt rajta ruha így semmi nem akadályozta meg, hogy minden sebet kitisztítson és bekötözzön ahol szükséges. Ahogy végzett takarót terített a lányra, majd két farkast és két embert állíttatott az ajtó elé és két embert a szobában lévő ablakhoz, a lány ügyes, el is repülhet, ha éppen nem vigyáz senki sem rá. fegyverrel a kezükben, erősebbek voltak az emberek odabent, így a lánynak esélye sem volt a szökésre, de az állapotát nézve nem is bírt volna.

Egy jól időzített mancsolás a farkas hátára és látom, hogy meginog, de nem tántorítja el, sőt, jobban támad. Aztán visszaugrik és támad. A sebek gyűlnek, én kapkodom felé, de ahogy figyelem, kiszámítható. Támad, ugrik, támad, na és ekkor előbb emelem fel mancsom, szinte a két mellső lábam közé ugrik. Átkarolom és a földre dőlök vele, erősen tartva, hátsó lábaimmal kezdem rúgni, karmolni, szaggatni. Ömlik belőlem a vér, s aztán egy másik fájdalmat érzek az oldalamban. Egy falkatag ugrott rám. Elengedve a feketét pattanok fel és  csapok a rám támadó farkasra, aki összeroskad mancsom súlya alatt. Mint éheztetett kutyák a csontra, úgy veti rám magát a többi farkas. Fájdalmas bömböléseim közepette próbálok kitörni harapó, tépő tömegükből, csapkodva, lerázva magamról némelyeket, akik a hátamra ugornak. Alig tudok pár métert futni, amikor a velem rohanó falkából egy a lábamba harap, s én elesek, eltűnök a szürke-barna-fekete-ezüst szín bundák között. Egy idő után fájdalmas hangom is elenyészik a csaholás, ugatás, morgás között. Az erőm elfogyott, a megadás jeleképen visszaváltozom emberré és embriópózba húzom tagjaim, karommal fejem védem. Száz meg száz sebből vérzem, de a fájdalmat nem érzem, csak a bizsergést mindenütt. Halkan nyöszörgöm, nem látok rendesen a szemembe szökő könnyektől. Minden tompa, a hangok, a látásom, a szagok... habár számat, orromat most megtölti a vér íze és szaga. Sebeim kellemetlenül égni kezdenek, de látom, hogy végre elhátrálnak az állatok... felpillantok az égre és remélem, hogy valahova anyám mellé kerülök majd. A világ egyre tompább, az agyam nem birkózik meg ennyi fájdalommal, inkább újraindítja magát: mintha elaludnék, úgy jön szememre az ájulás sötétje.

A királyt teljesen a hatalmába kerítette a harc. A tigris testes volt, de lassabb nála, viszont a mancsai veszélyes karmokat rejtettek. Egy csapás a fejre és a király holtan esik össze. Ám Federico nem az a fajta aki csak úgy felad egy küzdelmet amit maga provokált. Gyorsaságára és ügyességére hagyatkozva támadt neki a hatalmas állatnak. Agyarait a tigris farkába mélyesztve rángatta a csíkost. Az egy hatalmas üvöltéssel válaszolt. Ám a farkas nem volt elég fürge és a tigris egy gyors mozdulattal a hátába mart mire a király felüvöltött, de aztán rögtön arrébb ugrott még mielőtt teljes súlyával rá nehezedett volna a tigris, egy hajszál választotta el attól, hogy a csíkos darabokra tépje. Félreugrásával az állat hátsó lábába mart, de ezúttal követve a taktikáját, azonnal el is engedte és hátrébb ugrott. Ha apróbb támadásokat intéz és aztán elhátrál akkor a nagytestű macska nem tudja megsebezni még egyszer. Hátából patakokban folyt a vér, de nem törődött vele. Farkasai már megérkeztek a tisztásra s acsarogva állták körbe a két párbajozót. Elállták a menekülési útvonalakat. Morogtak vagy vonyítottak, hogy vezérüket ösztönözzék a folytatásra. Federico mintha új erőre kapott volna, odaugrott a tigrishez és megkarmolta a hátát majd visszaugrott eredeti helyére. Ez a küzdelem inkább volt egy kicsit veszélyesebb játék, mint harc. Fede nem akarta megölni a lányt, tehetségesnek tartotta. Élvezte, hogy kihozhatja belőle ami benne rejlik, sérülései ellenére örült, hogy egy ilyen mutánsba botlott. Saját magát is próbára téve hívta ki párbajozni és majdnem agyon is ütötte a macska, de megúszta és ebből is tanult.
Minden farkas kimeresztett agyarral vicsorgott a nagymacskára, hogy esze ágában se legyen neki iramodni, csupán apróbb fenyegetésnek szánták morgásukat, tudatni akarták a lánnyal, hogyha megpróbál kitörni akkor utána iramodnak és ezerszer rosszabb sorsra jut.

Federico nem kicsit lepődött meg azon, hogy a farkas nőstény átváltozott egy fiatal, ámbár igen szemrevaló lánnyá. Meglepettsége izgalommá vált és most még jobban örült annak, hogy nem hívta farkasait. Egyedül csak is magának akarta a lányt. Egyrészt mert betolakodott másrészt meg felkeltette az érdeklődését. Mutáns akárcsak a király, lehetőséget látott benne. nem tudta mire képes a lány, de érezte, hogy több rejlik benne, mint azt eddig megmutatta.
Emberré változott majd utána kapott a lánynak és ismét maga alá terítette. Ám a lány nem adta fel és ellökte magát a Federico-t.
-Mint már mondtam, csupán azt akarom, hogy megmutasd mire vagy képes, különben innen nem szabadulsz. - Vigyorodott el gúnyosan. farkasai a közelben voltak, érezte a szagukat, tudta,, hogy egyetlen egy üvöltésére megindulnak és perceken belül ideérnek. Ha a lányban tényleg jóval több erő van akkor szüksége lehet a társaira az elfogatására.
Elhátrált a férfitól és ezt Fede nem hagyhatta.
-Állj meg gyáva!! Nincs hová futnod. Vagy harcolsz vagy meghalsz! - Morgott rá, majd észrevette a lányban az új erő mozgolódását és szép lassan változott át a gyönyörű lány egy hatalmas fenevaddá. Kanada erdeiben soha nem járt még tigris, de a király számtalan alkalommal találkozott már pumával és tudta a kettő egyre megy. Gyorsan alakot váltott és Ő is támadó állásba helyezkedett agyarait kimeresztve. Mellkasából feltört a már ismerős morgás. Szemeiben ott villódzott a láng. A tigris termete felülkerekedett a farkasén, viszont a király tisztában volt azzal is, hogy nem minden a termet, ügyesség, fürgeség és harci tapasztalat is kell a győzelemhez, márpedig tapasztalattal az eddigiek szerint a lány nem rendelkezett. Élvezettel gondolt a kettejük harcára amit fejben már leforgatott. Tudta honnan hová akar támadni, kereste a tigris gyenge pontját. Egy gyors rohammal ugrott neki a tigrisnek és belemart a farkába.

Jóval könnyebb súlyú ellenfele szinte eltűnt alatta. A maga hatalmas méretével nem sok farkas vetekedhetett ezidáig. A méret különbség azért is volt elég sok, mert A fehér farkas, mint kiderítette nőstény.
-Megtanultad a leckét? Kétlem. - Morrant fel a király, majd leugrott a farkasról és hátrébb szökkent. Vállait hátrahúzta, nagy, fehér agyarait kivicsorította és füleit hátracsapva készen állva várta, hogy támadjon a nőstény, ám ez nem történt meg. A fehér farkas, hátracsapta a füleit és farok behúzva állt meg a király előtt. Szavai gyáván hangzottak, a király emberi alakban most elnevette volna magát a naiv nőstényen. Azzal, mert feladja a küzdelmet még nem szabadult meg.
-Nem mész sehová!! - Morrant fel Federico, de még mielőtt neki rugaszkodhatott volna, hogy támadjon, a farkasból egy lány alakult át és állt meg előtte. Fede nem hitt a szemének és minden dühét visszanyelte meglepettségében. A lány mászni kezdett a fára, ruha nélküli alakja felkeltette Federico figyelmét. Szemének csillogása újabb tervet jelentett. Ledobta fekete bundáját és visszaváltozott emberi alakjába. Az átváltozást kísérően rajta sem maradt ruhadarab. A lány után rohant és még mielőtt az felmászhatott volna a fára a földre rántotta.
-Hova-hova olyan sietősen kislány? - vigyorodott el gúnyosan és ismét ott tartottak ahol a legelején. Csak éppen a farkasbőrt vetették le mindketten.

A fekete farkas teljes erejéből futott, loholt a fehérke után. Egy percre sem tévesztette szem elől. Hamarosan letértek délre és elérték a medvetavat, majd a farkas ormot. Federico könnyűszerrel átgázolt a tavon és nem kis meglepetésére a betolakodó is tovább jutott. Harci kedvéből ez nem vett el semmit, sőt, talán ekkora kedvet még sosem érzett egy kis rendre utasításra. A fehér betolakodó átkúszott egy farönkön, de Fede inkább a könnyebb verziót választva ugrott át rajta és ezzel sokkal közelebb került ellenfeléhez. Hamarosan beérte és maga alá terítette a betolakodót. Néhány apróbb pörgés után teljes súlyával nehezedett rá és a torkához kapta fogait. Nem szorított rajta, de nem is engedte el. Az illata még mindig nem stimmelt egy farkas szagával. Egyáltalán nem olyan volt, akárhányszor szimatolta meg, nem talált egyezést és ez bosszantotta, de közben fel is izgatta, kíváncsi lett. A farkas hangjára azonban felkapta fejét. Elengedte a nyakát, de súlyával továbbra is sakkban tartotta.
-Betolakodtál a területemre, miből gondolod, hogy elfoglak engedni? - Acsargott rá, emberek számára ez nem tűnt volna többnek két farkas civódásán, de az emberi lények nem hallanák és látnak tovább az orruknál. Federico összecsukta az állkapcsát a farkas orra előtt majd leugrott róla.
-Akkor hát rajta, mutasd meg megéri-e nekem elengedni téged. - Ugró pózba helyezkedett majd a morgás ismét feltört a mellkasából. Élvezte ezt a játszadozást, nyelve végignyalt száján és szemében ott csillogott a játék szenvedély. Társai messze voltak és ennek örült e legjobban, ezúttal maga akart bizonyítani és csak magának akarta a nőstényt. Izgatta az illata, kíváncsivá tette, most már ha könyörög se fogja elengedni.