Kris és Bryce

A nővérem meghúzza a fülemet, amit 11 éve sem szerettem, fáj és ezt ő is pontosan tudja.
- Ez nem igaz, hallottam, hogy veszekszenek máson is, de akkor is a legtöbb vita miattunk volt.
Nézem az arcát és az érzéseket, amiket sugároz. Bánat, szomorúság talán bűnbánat.
- Ha a hamar alatt 11 évet értesz, akkor a rögtön mennyit jelent 3 évet?
Viccelek, bár 11 év rengeteg idő, ha az ember fél életét jelenti, bár 10 év múlva vagy akár 50 év múlva jóval kevesebbnek fog tűnni.
- Tanítanak, hiszen ahogy mondtam ez is egy suli, csak itt a képesség használatát is okítják.
Beszélgetésünk közben megérkezik a busz így megvesszük a jegyünket és helyet keresünk.
- Nem sok innen, félóra az út.
Mondom, majd leülök az első szabad helyre az ablak mellé. Mindig is szerettem az ablak mellett ülni és ha nem ott ülök, akkor rosszul vagyok a buszon.

- Sosem örültek neki. Testvérünk halála után pedig még rosszabb lett. Ne mond, hogy veszekedéseik között nem volt szó a képességeinkről. Hallottam, a saját fülemmel hallottam.
Mondom közben sétálok a buszmegálló felé, ahonnan a busz indul.
- Hitellel nincs gondom, miután rólad sem volt hír, szüleink vagyona rám szállt és bár megtehettem volna, hogy hátradőlök, 11 éves korom ellenére dolgoztam és mindig találtam helyet, ahol aludhattam és éhen sem haltam.
Átadom a rózsát, amit ő felgyújt. Nem tudom mi értelme volt, de az ő ajándéka, azt csinál vele amit aka. A kérdésére sem válaszolok, hiszen időt sem hagy, így gondolom, hogy költői kérdés. A repülést nem értem, ha csak nincs a farzsebében egy repülő vagy helikopter, akkor nem nagyon értem, hogy mire gondol. Képességére nem is merek gondolni, hiszen tudom, hogy képes a hőt manipulálni, de a repülésről nem tudok, bár 11 év alatt sokat fejlődhetett. A busz 10 perc múlva indul és mivel nincs jobb dolgom, így leülök a padra, ami a buszmegállóban van.

Kezd idegesíteni a nővérem, bár ahhoz mindig értett, már gyerekként is, de én voltam az okosabb ő húzta a rövidebbet a szüleinknél.
- Ha tudnom kellett volna, akkor a szüleink mért csak egymással beszélték meg, mért nem ültek le, hogy velünk is megértessék a problémát. Lehet, hogy védeni akartak minket a családi vitáktól, de ennek ez lett az eredménye. Szerinted tehetünk róla, hogy ilyen képességekkel születtünk? Tehetünk róla, hogy többek vagyunk, többre vagyunk képesek, mint egy átlag ember?
Természetesen költői a kérdés, hiszen mind a ketten tudjuk, hogy a válasz a nem, valakinek terve volt velünk, egy felső hatalomnak, ezt kell elfogadni.
- Én is csak 3 éve vagyok a suliban. Természetesen elviszlek.
Gondolkodom, majd eszembe jut valami és testvérem haragjából elkezdek megformázni egy égő tulipánfejet, ami körül a lángok egyáltalán nem égetnek, csak jól néznek ki, mint a bibliába az égő, de el nem égő csipkebokor, természetesen az egészet olyan vörösre csinálom, mint a haja.
- Tessék, ez a tied.
Valamiért mostanában ajándékozós kedvembe vagyok, talán a karácsony közeledtével, bár a korábbi években ez nem volt rám jellemző.
- Indulhatunk?
Ha igent mond akkor nem megyek messze, csak az egyik buszmegállóba, ahonnan a buszunk indul.

//ide folytassuk: xmen-firstclass.hungarianforum.com/f37-bejarati-csarnok //

- Régen volt, nem tehetek róla, hogy nem tudtak elfogadni olyannak, amilyen voltam, vagyok. Az sem jó, ha ott vagyok, az is baj, ha nem vagyok ott, mond mit kellett volna tennem?
Elegem volt a szüleimből, 11 év után sem tudom, hogy mégis mit kellett volna tennem akkor, legjobb, ha meg sem születek. Ismerem a képességét, düh és megkönnyebbülés, ami belőle sugárzik akár fel is gyújthatna, így nem is csodálom, hogy elkapja a tekintetét.
- Nem ezt mondtam?
Incselkedek a nővéremmel és egy kisfiús huncut mosoly is megjelenik az arcomon.
- Ugyanazt, mint egy normál suliban, annyi különbséggel, hogy megtanítják a képességünk használatát is, bár ez nem mindig könnyű némelyek esetében.
Gondolok itt a veszélyesebb képességekre mint például a lézerlátás vagy ott van például Küklopsz képessége.

Hál istennek az arcomat békén hagyja, így nekem sem kell a haját megcibálnom. A6z arcmimikája is megmaradt, ugyanaz a durcás pofit vágja, mint amikor kisgyerekként piszkált. Most is ezt teszi és elnevetem magam. Nem hangosan, csak egy szolid nevetés.
- Anya és apa annyit veszekedtek miattunk, hogy jobbnak láttam, ha eggyel kevesebb gondjuk van. A veszekedés már csak hab volt a tortán
Mondom miközben figyelem az arcát, ahogy elszomorodik. Sírva átölel, visszaölelem, hogy megnyugtassam, de sírni nem tudok. Az első két évben talán tudtam volna, de 11 év alatt elfelejtettem a múlton rágódni. Mi lett volna, ha nem szököm el? Lehet, hogy én is benn égek a házban. Nem szólok semmit, némán tűrőm, hogy a nővérem, a hosszú ideje nem látott testvérem megfojtson. Csak azután szólalok meg, hogy elenged.
- Nem ezek, hanem ők, és igen tudnak róla, de nem csak tudnak, a suliban mindenki az.
Mondom fellelkesülve egy kicsit pozitívabb témáról beszélve, mint a szüleink halála.

Nővérem nem teljesen komplett, kijelentésemre, hogy én is ott lakom egy átlagos emberhez képest vagy kétszer olyan magasra ugrik, miközben örvendezik, hogy valaki olyat talált, aki elvezetheti 11 éves nem látott öcsikéjéhez, vagyis hozzám. Mikor közlöm vele a tényt, hogy én vagyok az, akit keres, először csak végig mér, kételkedik, gondolkodik, nem akarja elhinni. Aztán mikor végig mér rá kell jönnie, hogy valóban n vagyok az akit keres. 11 éve nem hívott senki Brycienak és ha nem a nővéremről lenne szó, kitekerném a nyakár, hiszen 22 éves felnőtt vagyok. A nyakamba ugrik, érzem a teste melegét, de ez nem normális, magasabb, mint az enyém, egy picit talán éget is, ha még a nagymamás arcrángatást is eljátssza én komolyan visszamegyek gyerekbe és nem érdekel, hogy kilátja, de meghúzom a haját ahogy kiskoromba is állandóan tettem.
- Megijedtem. Anyáék sosem szoktam ilyen hangosan veszekedni.
Mondom bűnbánó arccal, mint a kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre és reméli, hogy a boci szemek megvédik a büntetéstől, bár most nincs büntetés, legalábbis remélhetőleg, hiszen azért csúnya lenne a 4 évvel idősebb nővéremtől egy 11 évvel korábbi eset miatt büntetést kapni.
- Amúgy mért tartott neked 11 évig megtalálnod?
Dobom vissza a labdát, mert én tudtam, hogy él, de akkor a körülményeim nem tették lehetővé a keresését és nem is tudtam, hogy milyen nyomon induljak el.
- Pár éve az X- birtokn tengetem az életemet, kezdetben diákként, mostanság pedig X-menként, vagyis mi vagyunk a Xavier prof katonái, akiket ha kell egy- egy mutáns probléma elrejtésére küld ki.
Tudok a nővérem képességéről, így nem félek mondani neki hogy mutáns, hiszen én is sokszor éltem vissza a képességeimmel vele szembe, tehát ő is tud rólam, legalábbis remélem, hogy emlékszik rá, hogy én is mutáns vagyok, akár csak ő.

A vöröske láthatóan eltévedt és segítségre van szüksége, nem nagyon láttam a városban még, valószínű, hogy nem helybéli, de ha már megszólítottam, akkor illik válaszolni.
- Igen, én is ott lakom.
Mondom és látom, hogy először kikerekedik a szeme, majd elmosolyodik. Őszinte öröm sugárzik belőle, ezt még a képességem nélkül is tudom, de az aurája is elárulja. Aztán ahogy figyelem a mondandóját nekem kerekedik el a szemem. Nem tudom elhinni, hogy a 11 éve nem látott nővérem most bukkan fel.
- Én vagyok.
Mondom röviden és tömören, mert még mindig nem hiszem el, amit hallottam. A Merre és mivel már nem igazán érdekel, hirtelen azt is elfelejtem, hoyg hol vagyok, egyedül a nővérem létezik, akit 10 éves korom óta nem láttam és bár tudtam, hogy túlélte a gyújtogatást, mégis hihetetlen számomra, hogy megtalált.

A prof valami feladatra küldött ki, amit sikeresen el is végeztem, így már csak hazafelé zötyögök Peekskillből, hogy jelentsem a feladat sikerét, bár szerintem egy diákkal is el lehetett volna küldeni. Igen, tudom, hogy a prof félti a diákjait és nem küldené el őket, még akkor sem, ha csak egy egyszerű futárkodásról van is szó, ami semmilyen államtitokról vagy bármi olyan, ami a világ sorsát változtatja meg, bár még nem tudtam, hogy az út az én életemet fogja megváltoztatni, ha csak a levél kézbesítése csak közvetett is. Még egy megálló és "otthon" vagyok, vagyis először North Salembe majd onnan egy kevés séta vagy buszozás után az X birtokon. Az úton nem történt semmi érdekes, még szerencse, hogy hoztam könyvet, így nem unatkoztam. A vonat végre megállt és leszálltam. A buszra 30 percet kellene várnom, így átsétálok oda, ahonnan egy külön busz jár a birtok és North Salem között, amolyan iskola járat azoknak, akik úgy döntenek, hogy inkább bejárnak vagy éppen az X-meneknek, akiknek ninc saját járművük. Ugyan lenne kocsim, de most nem akartam azzal menni, így maradt a busz. Sok időm van, így körbe járkálok a megállóban, amikor egy vörös hajú nő kérdezősködött az X birtok után. Egyből odamegyek hozzá.
- Szia! Én tudom merre találod.
Mondom majd figyelem a reakcióit és ha beleegyezik, akkor folytatom.
- És mért akarsz eljutni az X birtokra?
Kérdezem meg nem mellékesen, mert nem biztos, hogy jó ötlet egy ismeretlent elvinni a profhoz, mert lehet, hogy megölni akarja, bár azt ő úgyis megtudja hála a képességének.