Kis lakás a büfé felett

Tárgy: Kis lakás a büfé felett Kedd 6 Jan. - 12:58

First topic message reminder :

Sophia & Kayley

Semmi nem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések.

Spórolni kell, főleg ha el akarom kezdeni tényleg fizetni a sulit, és miután még mindig nem találtam megfelelő munkát... Kisebb lakás kell. Nem azt mondom, hogy az eddigi olyan nagy volt, meg hát amúgy is az volt a terv, hogy Jeff majd átjön és... De talán itt is megoldható ez, csak el kell beszélni majd az újdonsült lakótárssal. Lehet, hogy az is megoldható lenne, hogy a spórolás keretein belül mondjuk Jeffhez költözzem, de azért azt mégis csak egyelőre túlságosan korainak érezném. Nem tudom, hogy ő hogy fogadna egy ilyen ötletet és igazából azt sem tudom, hogy én mennyire lennék jó lakótárs bárkinek is. Félek tőle, hogy túl gyors lenne azért így a tempó, szóval az a biztos, hogy így az elején azért még óvatosabbak vagyunk. Állati jó vele, ez nem is kérdés, és ha tehetném akkor vele tölteném minden percemet, de no azért miattam már rendesen helyben is hagyták, szóval... csak szép fokozatosan. Amúgy se vagyok gyakorlott együtt élő, még csak lakótársam se volt soha, lehet hogy jobb lenne ezt egy lánnyal kipróbálni, mint egyből egy pasival, főleg egy rövid ideje tartó kapcsolat mellett.
Szóval hát kerestem egy kis lakást, egy bérlőtárssal és a telefonos egyeztetés után ez a hely egészen jónak tűnt. Még egy büfé is van alattunk, szóval ha épp nem akarnék főzni - jó vicc, életemben nem főztem még mást a sima rántottán kívül - akkor onnan vihetek valamit. Lényeg a lényeg, hogy miután sikeresen nem tévedtem el... nagyon, megérkezem a célállomásra. Szigorúan tömegközlekedéssel, a kocsim jelenleg még mindig használhatatlan állapotban van és nem igazán volt rá keret, hogy szerelőhöz vigyem. Majd oda is eljutok, csak hát előbb munka kell, aztán elkezdeni a sulit és majd minden remek lesz. Igazán büszke vagyok ám magamra. Hónapok óta meg tudom állni, hogy apu hitelkártyájával segítsem ki magamat, úgyhogy azért határozottan fejlődöm.
Egyelőre tehát minden cucc és egyéb nélkül jelenek meg az említett címen. Ha csengő van, akkor felcsengetek, ha nincs, akkor szépen felcaplatok a lépcsőn, hogy néhány ütemes koppantással az ajtón jelezzem, hogy itt vagyok ám, a megbeszélt időben. Igen kérem, nem késtem! Egy pillanatot sem, olyan pontos vagyok, mint a halál. Tényleg fejlődöm.

Sophia & Kayley

Nincs keserűbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.

Nem azt mondom, hogy annyira csini vagyok, hogy velem nem történhet meg ilyesmi... de a fenébe is velem nem nagyon szokott! Legutóbb a gimiben ejtettek át csúnyán, persze akkor az évzáró bálon, de az mégis csak gyerekként volt egész más helyzetben, mint ez a mostani. Persze most is benne van a pakliban, hogy csak szimplán félre értek valamit, de hát miért érteném félre? Akkor is beszállt abba a kocsiba azzal a nővel és nem pont úgy nézett á, mint akivel épp csak barátkozni akar, hanem inkább úgy, mint aki mondjuk valami tuti szerződést ajánl neki mondjuk hathatós ellenszolgáltatásért cserébe. Mégis csak mondtam én már Jeffnek nem egyszer, hogy igenis jó pasi, és a tetkók csak még többet dobnak rajta és most... tényleg úgy fest, hogy baromira igazam lett. Nem csak szimplán jó pasi, hanem tényleg rámozdul más is, ő pedig van annyira önbizalomhiányos, hogy talán kezelni sem tudja, vagy értékeli a rajongást, ami körülveszi és nem számít, hogy én akkor voltam ott, amikor ez még nem volt, vagy hogy én segítettem neki ezt megszerezni. És ez annyira... annyira dühítő! Könnyű elfelejteni azt, aki veled van a bajban, ha jönnek mások, akik a jó napokon melletted tornyosulnak, de vajon ha valami balul sül el akkor is ez lesz majd? Azt a nőt akkor is érdekelné, ha nem lenne esélye elköltözni a kis albérletből, és nem lenne esélye új és jobb életet kezdeni? Én azért ezt baromira kétlem.
A kanapéra ledobva magamat tényleg nem nagyon figyelek most a környezetemre, hogy Sophia itthon van-e, most szerintem azt se tudnám átgondolni rendesen, hogy vajon ki van most a büfében, vagy hogy van-e más dolga, pedig tuti, hogy reggel megbeszéltük, csak hát túl sok minden zakatol most a fejemben, hogy képes legyek józanul gondolkodni, teljesen esélytelen. Mereven bámulom a kikapcsolt tv-t, a hajamból kész csoda, hogy már nem csöpög a víz, a felsőm nagyjából felissza azt, ami szivárog belőle, így legalább nem a kanapét áztatom, hogy aztán még e miatt is rosszul érezzem magamat. Végre meghallom a hangját, elkámpicsorodott fejjel pillantok fel rá, de még az se nagyon megy, hogy bólintsak, csak pityeregve dőlök hátra a kanapén, ami azt hiszem tökéletes választ ad a kérdésre. A fagyi, a zsepi és a bor kombinációja tökéletes lesz, legalább a helyzet kezelésére, ha megoldásnak nem is. Ha még szöszmötöl kicsit, akkor azt úgyis megvárom, csak akkor leszek képes beszélni, ha már legalább kicsit megtömtem a számat fagyival. Adjunk a kalóriáknak! Ilyenkor ez aztán baromira nem számít, amúgy sem vagyok egy könnyen elhízó típus, most meg nem is nagyon érdekel a dolog.
- Beszállt... láttam Sophia, beszállt azzal a nővel egy kocsiba és... Nekem azt mondta, hogy ma sokáig dolgozik, úgyhogy nem ér rá, helyette meg... beszállt azzal a nővel a kocsiba! - tuti, hogy ez még nem kellő információ, de hát most talán a tökéletes összefüggésekben való beszéd nem várható el tőlem. Nem vagyok éppenséggel a legjobb állapotban ahhoz, hogy részletesen kifejtsek neki bármit is. Sőt... legszívesebben zokogva fagyival a számban dőlnék be az ágyamba, csak annak a vége tuti, hogy valami ágynemű mosás lenne, mert teljes katasztrófát okoznék, ami a jelenlegi tisztaságot illeti. - Miért csinálta? Valami... tuti, hogy valami... valami lemezszerződés van az ügyben, de hát én is tudtam volna neki segíteni. Miért kell ehhez egy másik nő? - főleg egy olyan kiéhezett idősebb... még csak nem is néz ki jobban nálam, vagy mégis? És tuti, hogy nem tapasztaltabb, és akkor meg... mégis mi a fenéért csinálja ezt velem? Tudja, hogy talpra akarok állni, a magam ura akarok lenni, erre pont ő, akiről annyiszor mondtam, hogy milyen kedves, pont ő az, aki visszarúg a földre, hogy ne tudjak felállni?

Ruci ღ ♬ Am I wrong ♬ ღ Legjobb barinőnek szivecske

Kayley & Sophia

*Az életem nagyot fordult mióta New Yorkba jöttem, nem hittem, hogy minden egyes napom gyökeresen tud változtatni rajta. Alig telt el egy vagy két hét és máris rám talált a szerelem. Jobban mondva én találtam rá, miután elvittem neki a tárcáját. Akár annyiban is maradhatott volna a dolog, de csak egymásra kellett néznünk és tudtuk, hogy attól a perctől kezdve más lesz minden. Azóta rengeteg élményen vagyunk túl Demetriusszal, kezdve az első esténkkel, aminek kórház lett a vége. Kayleyvel még ebben is hasonlítunk egymásra, ő a másik ember aki felforgatta az életemet a maga sziporkájával, jó kedvével, szabadelvűségével. Lakótársnak indult, de már a beköltözésének estéjén barátság alakult ki köztünk, köszönhetően a remek összhangnak, a külön-külön megélt de kísértetiesen hasonlító élményeknek. nem mondom, hogy a csokilikőr nem segített rá egy kicsit, mert akkor hazudnék, de a többi mind a mi erényünk. Azóta remekül összeszoktunk, volt pár fagyis esténk is amikor beszámoltunk egymásnak a velünk történtekről, közös programot is szerveztünk és megismerhettem kayley remek ízlését a divat terén. Mondhatom, nem csak az életem változott meg általa hanem a ruhatáram egy része is. Miután megismertem Jeffet, elkészült a Kayleynek szánt kép is és még kettővel gazdagodott a New York-i ittlétem. Az egyik egy szemrevaló nőt ábrázol fekete háttérrel, ördögi vonásokkal, sejtelmes fényekkel az arcán, ez az én szobámat díszíti, míg a másik a nappaliban függ a kanapé felett és elég tikkasztó a látványa, mert a sivatagot ábrázolja délidőben, egy palota homályos délibábjával.
A nagyi jól van, egyre jobban és sok időt tölt el Fred családjával, mivel nekem is szükségem van néha szabadidőre és Kayleynek is van elég dolga, amikor mi nem tudunk a büfében lenni, egy új lány segít ki, ugyanúgy részmunkaidőben mint a barátném. Azt hiszem minden jól alakult eddig, repkedek a boldogságtól és ha lehet azt mondani, hogy még többet mosolygok mint eddig, akkor ezt mondom. Persze ehhez társult a nagyobb szórakozottság és elbambulás is, állandóan Demetriusra gondolok, mostanra már sikerült a rémképeket és az aggodalmamat leredukálni napi egy gondolatra, ami a munkája miatt kerülget. Igyekszem más képekkel betölteni a helyüket, ilyenkor persze jön a semmibe révedés, a kávé kiöntés, a nagyi kedves szapulása és a takarítás. Naná, hogy akkor is Demetriusra gondolok, hiszen így indult a mi kapcsolatunk is.
Ma csináltam egy kis szabadidőt magamnak, délelőtt voltam bent a büfében és csak zárásra megyek vissza. Egész reggel egy újabb mese alakult a fejemben, ami nem hagyott nyugodni, a mai takarítás elmaradt, nem mintha szaladna a lakás, de ideje lenne. Leültem a kis sarkomba, felgyűrtem a pulcsim ujját, farmerben, mezítláb láttam neki a képnek. egészen elmerültem egy kitinzöld sárkány lángoló pikkelyeiben, észre sem vettem, hogy Kayley megérkezett. Már festékes volt az arcom, a kezem és a nadrágom is. Csak fél perces fáziskéséssel tudatosult bennem, hogy az imént nyílt az ajtó és némi szöszmötölés után zöttyent a kanapé. Ecsettel a kezemben fordultam meg és rácsodálkoztam a barinőmre. nem szokott ilyen csendben hazajönni, rendszerint felkiabálja az egész házat, szerencse, hogy csak egy szomszédunk van. Most azonban csak ül, néz ki a fejéből és még engem sem vett észre. Tuti pasidráma. Azt hiszem megölöm Jeffet.*
-Kayley?! Fagyi, két kanál, egy doboz zsepi és egy üveg bor?

Sophia & Kayley

Nincs keserűbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.

Új iskola, új élet, új lakhely, minden egészen új lett. Egyszerűen csak próbálom javítani a hibákat, próbálom jobbá tenni magamat, jobbá válni mindenki szemében és jobb emberré válni. Azt hiszem határozottan jó úton haladok és most mégis úgy tűnik, hogy hibáztam. Azzal hibáztam, hogy bizalmat szavaztam, amikor nem szabadott volna olyan könnyedén. Persze Sophia szavai is nagyban segítettek ebben. Félreértés ne essék egy pillanatig sem hibáztatom őt, nincs erről szó. Egyszerűen én is ezt akartam hinni, hogy talán ő tényleg van annyira jó ember, hogy egyszerűen csak bizalmat szavaz nekem annak ellenére, amit tettem vele és... minden rendben lesz. E helyett azt hiszem tévedtem, nem erről van szó. Talán eleve átvert és nem is akarta, hogy így legyen, talán... szimplán csak elcsábította a hírnév és elvakította a siker, amit az új munka és a kezdődő rajongás adott. Pedig én be akartam mutatni a szüleimnek. Erre még nem került sor, de ezek után már nem is hiszem, hogy fog.
Talán tévedek és talán rosszul láttam, de most mégis úgy megyek haza, mint aki teljesen összetört. Ázott verébként, akinek fogalma sincs róla, hogy mit is kezdjen a helyzettel. Igazából még azon sem akadt ki, amikor elmeséltem neki ezt a költözést néhány héttel ezelőtt. Azóta már volt is itt egyszer, bemutattam Sophiának, és persze, hogy ő is szimpatikusnak tartotta, ami érthető, miért gondolta volna azt, hogy rossz ember? De mindenkit képes elvakítani, ha jó dolgok történnek vele, ő mégis miért lenne kivétel. Én pedig most elmentem hozzá, csak hogy megnézzem munka közben, hogy mondjuk együtt vacsizzunk, hogy... meglepjem. Nem valami kellemes érzés az, amikor így kell szembesülnöd azzal, hogy hamarabb lett vége a munkaidejének és hogy valami vadidegen nőnek a derekát átfogva kíséri ki egy kocsihoz, aztán be is száll vele. Fogalmam sincs, hogy ki az a nő, de az ember nem szokta csak úgy átfogni valakinek a derekát ilyen szorosan, ha csak egy barátról van szó. Főleg, hogy az a nő határozottan... jól nézett ki. Ki tudja, hogy kicsoda, de nem tudok róla, hogy lennének ilyen ismerősei, sosem mesélt róluk, akkor pedig nem erről van szó.
Eláztam... a hajamból csöpög a víz, ahogyan kissé reszkető kézzel olyan délután öt óra tájában próbálom kinyitni az ajtót. Fogalmam sincs róla, hogy Sophia itthon van-e. A szemem könny áztatta, főleg, hogy próbáltam én hívni is Jeffet azóta már utcai telefonról, de nincs otthon, pedig azóta, hogy ott jártam a munkahelyén már eltelt vagy egy óra. Nagy küzdelem árán sikerül végre kinyitnom az ajtót és belökni magam előtt. Egészen hihetetlen, hogy végre sikerült egyáltalán a kulcsot a lyukba juttatni. De ezek után azt hiszem teljesen érthető, hogy erőtlenül dobom le a táskámat a földre, pedig imádom. A táskák, a ruhák... minden fontos nekem nagyon is, hiszen ezt is tanulom, de most még az átázott és kissé sáros cipőmmel sem foglalkozom. Csak fájós lábbal fáradtan bújok ki belőle. Nem hosszú sétákra való, pár helyen sikeresen fel is törte a lábamat, apró vízhólyagok, a sarkamnál egy cseppnyi vér is akad, de ezzel sem foglalkozom most. Az átvizesedett ruhákban huppanok le végül a kanapéra, nem figyelve, hogy van-e itthon egyáltalán valaki. Azt hiszem most ennyi fog menni maximum, hogy bámuljam... a szemközti falat, vagy a be sem kapcsolt tv-t. Talán tévedek, de... talán nem és akkor... akkor egy világ omlik össze bennem az biztos.

Ruci ღ ♬ Am I wrong ♬ ღ Legjobb barinőnek szivecske

Kayley & Sophia

*Szemet forgatok a felkiáltásra, vagy inkább diadalittas csatakiáltásra. Persze mosolygok is Kayley lelkesedésén, mert irtó aranyos és biztos vagyok benne, hogy jól megértjük majd egymást. Azt hiszem ezen az estén századszorra jutok el eddig a tényig, de hát ismétlés a tudás anyja….egy kicsit begubóztam az utóbbi időben, nem véletlenül. Figaro alaposan beletenyerelt az önbizalmamba, a szabadságomba és az egészséges, boldog kapcsolatról alkotott véleményembe. Kayley szabadelvűsége és jókedve helyre fog tenni, mert ehhez ő kell, nem Demetrius. Ez amolyan női dolog, női probléma és női megoldás kell. Új és egyetlen lakótársam piszkos fantáziája az enyémet is megmozgatja, tudom én, hogy az amiről beszél nem rossz és nem kell szégyellni, de eddig úgy voltam vele, hogy beszélni sem. Most már tudom, hogy igenis szükség van rá, egy bizalmas baráttal való csevegés felszabadító érzés, szórakoztató és bátorító. *
-Majd veled. Igen. És ez jó.
*Jó hát. Együtt fogunk lakni, egy kis lakásba összezárva s ha nem is leszünk itthon sokat együtt, akkor is elkerülhetetlen a bizalmasabb kapcsolat, nem is vagyok ellene. Talán én is jót teszek majd neki, lám máris tanácsot kért s kapott, bár nem érzem magam jónak szerelmi ügyekben, kívülállóként egészen másképp látom a dolgokat és Kayleynek ez kell. Egy valamennyire kívülálló. Én pedig elengedhetem magam mellette, más részleteit látom majd az életnek és másképp is állok majd a dolgokhoz. Azt hiszem amennyire különbözünk egymástól, annyira ki is egészítjük egymást. Zsák a foltját? Ezt szokták mondani? Barátnőkre is állhat a kijelentés. *
-Jó, oké, még korai lenne……kezdetnek megteszi.
*Nevetem el magam, de nem azért mert lehetetlennek tartom a gondolkodást egy szőke lány részéről. Ez eszembe sem jutott, nőként nem is alkotok véleményt ezen a szinten, de azt hiszem férfiként sem tenném. Azt a férfit pedig aki megteszi, jól képen törlöm. *
-Már most is zsibbadok……de köszönöm, mielőtt még eszedbe jutna, nem kell elkísérned az ágyamig.
*A kakaó kifejezetten jó az elalvásra, nem mintha ennyi likőr után gondot okozna, de reggel sem lesz olyan borzalmas. Azt hiszem……ebben egy kicsit bizonytalan vagyok. *
-A barátságunkra!............az alján van, most megmondom látatlanban. Ráér. Csak engedjünk bele egy kis vizet, különben beleszárad és ebédig nem sikálod el. Egyébként nem szeretem otthagyni, mert reggel utálok mosogatni, de mivel nem nekem kell, és ez az este különleges volt….ott egye meg a fene.
*Mosolygok, legyintek, nem akarok hárpiának tűnni, nem a tipp-top rendmániám miatt nem szeretek mosatlant hagyni reggelre, hanem mert utálatos egy dolog reggel, félkómásan mosogatni, amikor még azt sem tudod fiú vagy vagy lány, hogy amit álmodtál ugye (?) jó eséllyel csak álom volt, és tényleg hétfő van? miután ezen megegyeztünk segítek neki ágyat húzni, megcsináltam volna már előre, de mentségemre legyen mondva nem volt időm. Erre azért még képes vagyok. Tíz perccel, egy fogmosással és egy barátnős öleléssel később már az ágyamban fekszem. Talán három másodpercig kell csak küzdenem és már alszom is. Másnap korán kelek, mert nekem dolgom van, Kayleyt persze hagyom aludni, a mosogatást ráhagyom, de főztem friss kávét és odakészítettem neki egy aszpirint is a narancslé mellé. Hátha. Meg egy cetlit. „Szép napot! Reggeli a büfében. Sophia”

//Hát még én! Annyira örülök, hogy Sophiának lett egy barátnője, hogy oda vagyok meg vissza. Köszönöm, hogy a rengeteg játékod és karaktered mellett ezt is bevállaltad. Örök hálám! Cuki és fordulatos játék volt, még többet ilyeneket cheers

Mégmégmég! szeretlek

//

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Azt hiszem ez attól is függ, hogy kit milyen hatások érnek az életben. Mármint maga a változás. Engem elég nagy hatások értek, amiket én csináltam, vagy váltottam ki, és ezek miatt úgy éreztem, hogy igenis szükség van rá, tennem kell valamit. De a barátaim nem élték át azt, amit én, ők nem érezték magukat úgy, ahogyan én, olyan lelkiismeret-furdalással, úgyhogy... végül is érthető, hogy nem változtak velem. Nekem viszont kellett és meg is tettem, mert mindenképpen úgy érzem, hogy ettől leszek több és jobb. Az élet pedig talán igazol is, hiszen itt van most Jeff és itt van Sophia, aki kedves és figyelmes lány és tényleg úgy gondolom, hogy jó barátnők lehetünk, nagyon is jók. Plusz talán én is tudok rajta fejleszteni egy kicsit, egy kicsit nyitottabbá tenni, persze egészséges keretek között, de annak biztos, hogy ez a híres rendőr fickó is nagyon örülni fog majd.
- Tudtam! - nevetem el magamat. Naná, hogy elképzelte, mert legbelül mindenkinek piszkos a fantáziája, csak akadnak, akik nem merik nyíltan felvállalni, mint mondjuk én, de attól még igenis gondolnak rá, csak valami miatt azt hiszik, hogy ez nem szép dolog és ezért nem vállalhatják fel. Na mellettem nem kell így éreznie magát, ha tejszínhab, hát tejszínhab, de az olvasztott csoki is állati jó tud lenni a célra.
- Akkor majd velem és az alkalmazkodás a lényeg igaz? - legalábbis én így gondolom. Ennyi kell, hogy egy barátság működjön. Ő is lazábbá válik és én is valamelyest visszafogom magamat, hogy ne legyen folyton zavarban, hiszen most van benne egy adag alkohol is, de még így sem olyan biztos, hogy könnyen tud kezelni mindent, szóval szépen időt kell adnom neki, hogy alkalmazkodni tudjon... hozzám, ez itt a lényeg és én is hozzá.
- Oh, én nem! Nem gondolok esküvői harangokra. - hevesen rázom meg a fejemet. Szimplán csak azt hiszem nem akarom, hogy ez valami olyasmi miatt legyen, amire nem gondoltam. Tudom is én... mert régi dolgok miatt érez valamit, de én már azóta változtam és azt sem akarom, hogy csak a külsőm legyen a lényeg, főleg mert eddig is ez volt egész életemben. A külsőmmel sok mindent el tudok érni, de én mást akarok, többet, nem a szüleim, vagy a kinézetem miatt akarok valaki lenni, hanem mert én tettem le valamit az asztalra. Jeff elég bizonytalan srác, ha az ember egy kicsit megerősíti, egy kicsit ad neki magából, akkor máris a felhőkben érzi magát, de ki tudja, hogy ezt nem keveri-e össze valami mással, amivel nem kéne? Igen, tényleg jó eséllyel túlbonyolítom, de... - Majd próbálok egy fokkal kevesebbet gondolkodni. - mosolyodom el. Na igen vicces egy szöveg gondolom ez egy szőkétől, de hát... én is hajlamos vagyok túlagyalni néha a dolgokat, nem tehetek róla.
- Csak úgy jó eséllyel állatira elzsibbadnál. - na igen a lótuszülés is ide tartozik, no meg a falnak dőlve. Én még egész jól bírom, maximum elvinném őt aludni valahogy, hogy mégis csak kényelmesen az ágyában aludjon, főleg ha már még a lelkemet is ápolgatja itt, mert sikerült rá zúdítanom mindent rövid idő alatt, pedig még csak ma ismertük meg egymást.
- A barátságunkra! - emelem meg én is a bögrémet, bármennyire is fura bögrével koccintani, ez engem egyáltalán nem érdekel. Egyébként is isteni finom a kakaó, miért ne lehetne azzal koccintani. - Én pedig előkotrom a pizsimet a bőrönd aljáról... tuti, hogy az alján van! A mosogatás reggel is belefér? Akkor vállalom. - mert hát tudom van, aki nem bírja, ha ott marad másnapig, de már én is hulla vagyok és semmi kedvem még ezzel is foglalkozni. Szóval felpattanok, ha neki is jó és akkor irány az ágy, és az a nagy alvás, ami már tényleg ránk fér.

//Köszönöm szépen a játékot, ez egy rendkívül hosszú nap volt a két hölgynek. Very Happy

De remek volt! szivecske

Folytatása következik. *-*//

Kayley & Sophia

*Vannak akik megváltoznak felnőtt létük küszöbén átlépve és vannak akik ugyanolyanok maradnak. Kayley változik, most még folytonosan, úgy látszik a régi barátnői nem. Én is biztosan változtam de nem sokat, inkább a körülményeim másmilyensége adta a változás okát, hátrahagytam a barátnőimet, bízva abban, hogy majd tartjuk a kapcsolatot. A távolságnak nem szabad befolyásolnia a barátságot, mégis mintha velem ez történt volna. Persze ennyi idő után ne alkossak véleményt, ugye? Engem is bedarált a büfé, meg a nagyival való foglalkozás, nem mintha nem élveztem volna, vagyis nem élveztem mert vigasztalnom kellett, de egyáltalán nem éreztem kényszernek. Szóval, talán én is ugyanolyan hibás vagyok amiért szakadozik a kapcsolat. Kayley azonban nem szamár a ló helyett, egyszerűen csak megkapó az egész története és jó vele beszélgetni minden hátsó szándék nélkül. Ő biztosan kirángat majd néha a szemérmemből, amire igenis szüksége van egy nőnek, és biztosan sokat fogok tanulni is tőle. Példának okáért a csokoládé még sosem jutott volna eszembe. A tejszínhab igen.*
-Jó, oké! Elképzeltem.
*Vigyorgom vissza. Nem baj az ha zavarba hoz, mondtam már, idővel megszokom, de azért tartsuk be a fokozatosság elvét.*
-Azt megköszönném. Én is tudom lazábban kezelni a dolgokat, csak elszoktam tőle, és mostanában nem igazán volt mit kibeszélni.
*Meg persze vannak határok amelyek közelebb vannak mint Kayley határai, ami nem baj, mert aranyos és kedves és neki jól is áll amikor ilyen dolgokról beszél. Én nem az a típus vagyok, bár úgy gondolom alapjában véve jó a humorom és szeretek viccelődni, nevetni, a komolyabb dolgok ki – és megbeszélésében jobb vagyok. Vagy csak másképp látom a helyzeteket.*
-Egy kicsit túlbonyolítod. Próbáld meg ezt is lazán kezelni. Nem kell ahhoz mondani, hogy tudjuk, persze jó érzés hallani, de érezni is lehet. A férfiak amúgy is nehezebben mondják ki, benne van a génjeikben. Szóval csak érezd jól magad vele és ne gondolj esküvői harangokra.
*Tudom, hogy nem gondol, bármennyire is oda van Jeffért, először az életét szeretné egyenesbe hozni. Majd amikor már képes lesz ő is elgondolkodni azon, hogy összeköltözzenek, Jeff is ki fogja mondani. Kayley bármennyire is felnőtt akar lenni, egy kicsit még gyerek, és a mindennapos határozottsága ellenére azért van neki is gyenge pontja. Hagyom egy kicsit ezen merengeni, ennyi likőr után nekem is fárad az agyam, főleg ha gondolkodnom kell, ez a Jeffes dolog meg eléggé bonyolult, pláne Kayley előadásában. A kakaó épp jókor jutott eszembe, és ideje aludni is már, hiába szeretnék még órákig ismerkedni és beszélgetni, van az az álmosság amit már gyufaszállal kitámasztott szemhéjakkal sem lehet halogatni. *
-Most már én is el tudnék aludni akár a falnak dőlve is, vagy lótuszülésben.
*De persze még van dolgunk, nem hagyhatjuk kifutott tejben aludni a tűzhelyet, különben holnap reggelre úgy rászárad, hogy az isten sem vakarja le. Ketten azonban gyorsan végzünk és már a kezünkben a kakaó, ami a forró tejjel gyorsan elkészül. A csokilikőr után méltó altató azt hiszem.*
-Tudod, olyan vagyok mint Micimackó Tigrise. A Sophiák az összefoglalásban a legjobbak! A barátságunkra!
*S ha már tósztot mondtunk, koccintok is, bár sokan felhördülnének, hogy bögrével és kakaóval nem illik, de kit érdekel. A lehajtott kakaó után erős késztetést érzek, hogy ágyazzunk, így lecsapom a bögrét a mosogatóba, vizet eresztek bele és közlöm Kayleyval a szándékaimat. *
-Ágyazni szeretnék, aztán pisilni, fogat mosni és aludni.

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Én nem igazán tartom a régi barátokkal a kapcsolatot. Igazából fogalmam sincs, hogy mi van velük. Én sokat változtam és el akarok szakadni a múltamtól, és ebbe valahogy nem fér bele az, hogy velük foglalkozzam. Többet akarok már az élettől, jobbat és... nem hiszem hogy olyanok, akik miatt rossz dolgot tettem pl. Jeffel, fogadásokat kötöttem bármennyi jót is tennének nekem most a jelenben. Sophia jó barát, ő pont olyan, akire most szükségem van. Kedves és figyelmes, aki tényleg úgy érzem, hogy törődik velem, meg hallgatja még a múltbéi butaságaimat is és nem ítél el miattuk. Sokkal több értelme van ennek, mint hogy régi barátságokat próbáljak meg feleleveníteni, amiknek egyszerűen semmi értelmük sem volt így visszatekintve. A gimiben az ember bele sem gondol, hogy milyen lesz majd a felnőtt élet... azt hisszük minden a dolgozatok, meg a népszerűség körül forog, aztán kiderül baromi nagyon tévedtünk, mert a való világ ennél sokkal keményebb és sokkal több kihívást jelent.
- Hát palacsinta öntetnek is finom, de... - vigyorodom el. Legalább már elkalandozott, kezdem egy kicsit bepasszírozni a fantáziájába a kis piszkos gondolataimat. A végén nem tudja majd megállni, hogy ne próbáljon ki valamit a remek kis ötleteim közül, és talán majd el is meséli őket, hogy aztán majd diadalittasan mondhassam, hogy... ugye, hogy ugye?!
- Nem akarlak én minden áron zavarba hozni, tudod én csak... lazábban kezelem ezt, de adok neked időt. - mosolyodom el végül már-már elnézően. Nem akartam én neki kellemetlenséget okozni ezzel, szívesen beszélgetek vele bármiről, de nekem időnként - jó gyakran - hajlamosak elkalandozni a gondolataim. De tudom, hogy nem kell mindent ráerőltetnem, ő azért visszafogottabb és nem is várom el tőle, hogy hirtelen változtasson ezen. Az viszont tényleg meglep, amit mond. Jeff... tényleg szeret vajon engem? Nem mondtam még ki úgy... szavakkal, és nem is vártam el, sőt talán meg is ijednék tőle, fogalmam sincs róla igazából, de jó érzés gondolni rá, talán... nem is olyan rémisztő ez, ha szép fokozatosan szoktatom magamat hozzá, akkor... De mi van, ha ezek után várni fogom, hogy ki mondja és majd rosszul érzem magam, ha nem teszi? Zűrös vagyok igaz?
- Én nem, csak én... nem gondoltam. Persze tudom, hogy kedvel és hogy mennyire tetszem neki, azt le sem tagadhatná, de a szerelem az komoly dolog nem? Én csak nem gondoltam, hogy érezhet ilyen komolyan, mert nem mondta és... azt hittem, ha így lenne megijednék, de most meg... Jesszus Sophia! Azt hiszem örülnék, ha azt mondaná, hogy szeret, de mi van, ha nem mondja? Mi van, ha tévedsz? - vagy nem meri mondani, mert fél, hogy megijedek tőle? Nők... tudom mindent túlkombinálunk, mindent túlgondolunk és még a legapróbb dologba is bele tudunk magyarázni valami egész mást, de ezen nehéz változtatni, ha az embernek folyton pörög az agya, azt nem lehet csak úgy kikapcsolni. És mi van akkor, ha én mondom neki? Mi van, akkor ha szeretem? Életemben nem voltam még úgy igazán szerelmes és félek tőle, hogy... ő esetleg nem mondja vissza. Sophia nagyon okos és jobban ért ehhez, mint én, de nem ismeri Jeffet és tévedhet is és akkor... az azért iszonyú pocsék érzés lenne.
- Nekem új lesz, és tuti, hogy nagyon kényelmes, bár most szerintem bárhol elaludnék, maximum pocsék lenne a reggel fájó tagokkal. - mosolyodom el, próbálva elűzni a zűrös gondolatok után keletkezett aggodalmat és persze közben a szivaccsal bőszen igyekszem eltüntetni a kifutott tej minimálisan odasült részeit. Egy kis dörzsölés kell, de így frissiben még elég könnyen meg, hogy utána ő már simán át tudja törölni. Őszintén szólva még ezt a takarítás részét is határozottan élvezem. Amikor aztán készen van az újabb adag és a kakaónk is mosolyogva koccintok vele a bögrével.
- Ezt tökéletesen összefoglaltad és... egy új barátságra! - teszem még hozzá. Nem bögrével nem ölelünk újra, pedig nagyon ölelgetős típus vagyok, de azt hiszem ezt már bizonyítottam ma párszor, sikerült már a nyakába vetnem magamat nem is egyszer, de majd megszokja a közvetlen kis stílusomat.

Kayley & Sophia

*Kayley közvetlensége és szabadszájúsága végül is imponál, régen én is ilyen voltam, de aztán a csalódások mindezt kiölték belőlem. Nem mintha titkolni valóm lett volna a barátnőim előtt, erről szó sincs, egyszerűen csak nem volt jó érzés mindazok után ami velem történt, beszélni róla. Csacsogni, diskurálni arról ami nincs, ami nekik volt. Piszok rossz érzés. Valószínűleg ez meg fog változni később, Demetrius jelenével mindenképp, ha tartósnak bizonyul. Mert ezen a ponton még csak én érzem tartósnak, de ha bejönnek a nem szándékos és nem tervezett számításaim, akkor én is kinyílok Kayley előtt. A Dallasban hagyott barátnőimmel most is beszélgetek telefonon amikor csak időm engedi és van rá alkalom, vagy amikor ők keresnek, de érzem, hogy a távollétemben a barátságunk nem fogja túlélni a több száz kilométernyi távolságot. Ha így van, akkor nem is érdemes harcolnom érte. Bár Susan-t és Heather-t szívesen elhívnám látogatóba és ha valamikor úgy hozza a sors, hogy már a templomi menyegzőn kellene gondolkodnom, ők lennének a választásaim, de az elmúlt pár hét is elgondolkodtatott erről. Velük az olvasztott csokoládéról sem beszélgettem, ám Kayley-vel már ez is szóba került az első napon. *
-Rájöttem. Nem is tudom, hogy ezek után melyiknek szeressem jobban.
*Elképzeltem. Nem is kicsit. Bár a felkínált desszert nem éppen az olvadásáról volt híres, inkább a hűvösségéről de a végén azért csak elolvadt és csoki is volt benne.*
-Szeretnélek megnyugtatni, hogy nem vagyok annyira prűd, amilyennek most látszom, csak fura erről beszélgetni olyannal aki nem évek óta a barátnőm, de ígérem, dolgozni fogok ezen.
*Ezzel egyszersmind arról is biztosítom, hogy immár a barátnők kivételes privilégiumával egy szintre emelem, nem tudom mit szól ehhez, de jelenleg így érzem és biztos vagyok abban, hogy az alkohol áldásos hatásának elmúlásával ez nem fog változni. Jeff története és érzelmei – melyeket nem ismerhetek első kézből, de másodból is eléggé iránymutatók – már megtörténtek, nem kell arra várnom, hogy cserebogárból mivé növik ki magukat, egyértelműek.*
-Kayley! Már mondtam korábban, nektek van előéletetek, nem úgy mint nekünk Demetriusszal. Jeff régóta ismer, voltál már vele gonosz…vagy nem is tudom micsoda, mégis amikor újra találkoztatok, részéről semmi nem változott. Mi ez ha nem színtiszta szerelem? Miért kételkedsz? Azért mert szerinted bűnös vagy a szülei elvesztésében? Ha rám hallgatsz….ez _hülyeség_.
*Mindezek után naná, hogy természetesnek veszem a takarításban való segítséget. Ha már lakótárs, osztozzon a gondokban is. Lesz ez még így se, de nem gondolok bele abba amikor majd ő megy el korán itthonról és itt hagy nekem mindent egy bocsánatkérő cetlivel egyetembe. Vele gondolkodva azért én is szabadabban érzem magam. Rongyot veszek, a mosogató szivacsot a kezébe nyomom. Együttesen takarítunk.*
-Kakaó után én is. Nekem nem lesz vadiúj az ágyam de neked sem. Azt hiszem elélt már szegény vagy hat évet is. Mintha…..segítettem volna felhozni amikor a nagyiék nekem vették az itt töltött nyarakra. Az elődjének gyomorrontása volt és kiadta a rugóit.
*Amint tisztaságot varázsolunk, elkészítem a kakaót. Kakaóból és cukorból, nem abból az összekevert csodából ami hideg tejben is oldódik. Ebben legalább biztosan van kakaó. A közben előhalászott pöttyös bögrék egyikét felé emelem koccintásra, nehogy kijöjjünk a gyakorlatból.*
-Egészségedre! A közös életre! A nyugalmas éjszakára és a fejfájásmentes reggelre!

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Komolyan, határozottan szórakoztató azt nézni, ahogyan önmagával csatázik a forró tabu szex miatt, amitől tudom, hogy óckodik, hiszen ő egyáltalán nem az a típus. Nem vagyunk egyformák, de ez nem is baj, nekem is azért valamelyest vissza kell vennem, hiszen Jeff sem az a kimondottan bevállalós alkat mint tudjuk, én se vihetem tehát túlzásba, de attól még a fantáziám arra kalandozik, amerre csak szeretne, ezt senki sem róhatja fel nekem nem igaz?
- Szóval közben rájöttél, hogy mire van az olvasztott csoki. Nem palacsinta öntetnek. - nevetem el magam az arca, meg az aztán következő határozott tiltakozás hallatán. Tuti, hogy elképzelte! Biztos, hogy megfordult a fejében, hogy annak a Demetriusnak a minden bizonnyal tökéletes mellkasáról milyen lenne lenyalogatni az olvasztott csokit, vagy akár fordítva. Azért sikerült ennyire belepirulnia a dologba megint és ezért van az a nagy erejű ellenkezés is, tisztában vagyok vele. Ezek után meg egyébként sem erőltetném én azt a nagy vörös fehérneműs akciót, amiről beszéltünk. Tudom, hogy neki meg vannak a maga határai és nem is fogom olyasmire rávenni, amivel nem tudna mit kezdeni. Nem vagyok én olyan kis galád. Inkább szépen kiöntöm neki a lelkemet. Jó ezt megbeszélni valakivel, külső szemlélővel, hiszen Jeff... akárhogy is nézzük, de azért mégis csak elfogult velem szemben. Ő persze, hogy nem mondaná a szemembe, hogy hibásnak tart, fel se merül.
- Szóval szerinted szeret? - nem, ezt igazából még nem mondtuk ki egymásnak és persze szerethet csak szimplán szeretettel is. Kedvel teszem azt, a szerelem nem feltétlenül ugyanaz, de én ebben nem vagyok még ennyire bátor. Fontos nekem, pont e miatt zavar ez az egész és e miatt nem tudtam még napirendre térni felette, hogy ilyen rossz fordulatot vett az élete azért, mert én átvágtam egy pici hülyeséggel a gimiben. Akárhogy is nézzük, tényleg az alap miattam indult el, aztán már ő szúrta el azzal, hogy rosszul kezelte és a szüleibe belehajtó fickó volt a halálukért felelős, csak hát nehéz ezt így kezelnem, mert az alapot mégis csak én indítottam el. Mintha csak azt mondanánk nem annak a hibája, hogy lavina temetett maga alá egy csomó embert, aki hangosan sikított, hanem a lavináé és azoké, akik veszélyes helyre mentek a hegyekben. Jó eséllyel mind együtt játszik közre, de valahol a sikító ember is hibás.
- Jól van, nem gondolom máshogy, ígérem, és segítek takarítani. Nem vagyok benne profi, de majd irányítasz. - jó persze az előző albérletemben is takarítottam, nem vagyok annyira finnyás, csak még nem tettem annyira sokszor, mint mondjuk talán ő, vagy egy gyakorlottabb háziasszony. De ez a tej frissen futott ki, szóval jó eséllyel elég áttörölni párszor nedves ronggyal és nem lesz semmi gond.
- Azt hiszem a kakaó után olyan szunyát fogok bevágni a vadi új ágyamban, mint amit régen nem sikerült. - mosolyodom el újra. Hát igen, kifutott a tej, de akkor is kérek kakaót, arról most már nem mondok le. Kicsit elnyomja a likőr hatását és tuti, hogy jól fogok aludni tőle, bár azt hiszem amennyit ittunk, meg a cipekedés... úgy fogok aludni majd, mint egy újszülött.

Kayley & Sophia

*A szexis fehérnemű az oké, még a játék pisztoly is, bár annak semmi értelme, főleg ha látszik rajta, hogy nem igazi, de az olvadt csokoládé…..abban a formában amiben Kayley emlegeti, kimeríti a forró, tabu szex fogalmát. Bár ebben a megfogalmazásban nem tudom kinek tudnám maradéktalanul elmagyarázni a lényeget, tény és való, hogy nekem Kayleyhez képest kevésbé fantáziadúsabb a szexuális igényem. *
-Olvasztott csokoládé? Az meg minek?
*Felhördülök, de mire kiejtem a kérdést már rájövök a válaszra. Na, ezen a ponton végleg elpirulok. Nem mintha megbotránkoztam volna, hanem mert el is képzeltem a dolgot a csokival és Demetriusszal….majd elcsöppent a nyálam. Ezek után az ostor már nem is kell.*
-Nem!
*Erősítem meg magam és az iménti tiltakozásom. Persze nem gondolom komolyan az egészet, mármint a dühösen tiltakozást, tudom, hogy Kayley is csak ugrat, de azért jobb ha tudja, hogy egy bizonyos ponton túl engem már zavarba lehet hozni. Azért fohászkodom, hogy csak a bilincset ne említse, mert nekem eszembe jutott de csak azért mert Demetrius rendőr és vele kapcsolatban evidens a bilincs, viszont nem tudom, hogy létezik rózsaszín plüss variációban is. Ami a vörös fehérneműt illeti, talán tényleg jól állna, általában jól áll a piros a sötét hajam miatt, és tetszik is az a szín…máson viselve. Magamon nem annyira, egyszerűen nem érzem jól magam benne. Próbáltam, egy időben sok piros ruhát kaptam anyáéktól ajándékba, de rájöttem, hogy ez is olyan mint a kalap. Tudni kell viselni, születni kell rá, én pedig távol állok ettől. Félretéve a tabu témát, előveszünk egy másikat. nem én kezdtem, az elején mindketten megegyeztünk abban, hogy a mai nap nem alkalmas a komoly témákhoz, de aztán Kayley csak kibökte. Úgy gondoltam szüksége van arra, hogy kibeszélje magából és eddig senkinek nem sikerült elmondania, vagy ha igen, nem járt megoldással. Persze nem tartom magam még józanul sem tökéletes lélekápolónak, de megpróbálom objektíven szemlélni a történetet és lebeszélni Kayleyt arról, hogy ő a hibás és higgyen Jeffnek. *
-Talán mert ő tudja, hogy nem rajtad múlt és szeret téged. Mást lát benned mint amit te gondolsz magadról.
*Ha jól emlékszem, az első eset óta sok idő telt el, ha Jeff még ennyi idő után is csak szerelemmel tud Kayleyre nézni, akkor tiszta sor, hogy semmiért nem hibáztatja, és ha ránéz nem a rossz dolgok jutnak eszébe hanem mindaz a jó ami még rájuk vár.*
-Majd elmúlik.
*Legyintek nagyot mielőtt még kifutna a tej. egészen az új lakótársamra, barátnőmre figyelek, naná, hogy az apró dolgok kívül esnek a látóteremen. Viszont remek alkalmat nyújt később, hogy példának hozzam fel. Kicsit büszke vagyok magamra, hogy csípőből eszembe jutott ilyesmi annak ellenére, hogy kissé be vagyok csípve. S lám, Kayley arcára is mosolyt csalok vele, ez az igazi boldogság. Ott egye meg a fene a tejet. Nem is tudom eltakarítani mert Kayley felpattan és átölel. Nevetek, nem rajta hanem vele.*
-Jól van…nincs mit, igazán. De akkor ezek után ne is gondold másképp, jó? Akkor….talán segíthetsz is takarítani.
*Amint elenged nyelvet öltök rá és a kezébe nyomok egy rongyot. Ha már lakótárs, olyan ez mint a házasság.*
-Jóban-rosszban, tisztaságban-piszokban.

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Azt hiszem eljutottunk addig, hogy feszegetjük Sophia határait, már úgy mindennel. A komoly témákat pont e miatt kell most még hanyagolni, mert hát amúgy sem akarom én a jó kedvet elrontani. Épp elég vicces azt nézni mennyire meg tudna ijedni attól, ha tényleg a kezébe kerülne egy igazi pisztoly. Szerintem nem tudná kezelni a helyzetet, ebben biztos vagyok, ő nem olyan. Még a szexi fehérneműt is nehéz lenne ráerőszakolni, vagy maximum akkor, ha tényleg nem valami feltűnő színű, pedig szerintem jól állna neki és szerintem Demetrius is tuti, hogy csorgatná a nyálát, bár a szavai alapján olyan lovagias pasasnak tűnik, aki ezt tuti, hogy nem mondaná ki, de attól még simán gondolhatja így nem igaz?
- Majd körülnézünk a játékboltokban, spéci játékfegyverek vannak. Valami vízipisztoly, amibe teszünk olvasztott csokit... - a végén azért elnevetem magam. Tudom, túlságosan vad a fantáziám, és nem kéne folyton túlzásba esnem, bár nekem ez nem gond, mert nekem is adhatnak ezek simán ötleteket. Az olvasztott csoki jó és tudom Jeff is visszafogott típus, de kétlem, hogy azért olyan nagyon ellenére lenne egy efféle ötletnek, sőt... szerintem simán nagyon tuti lenne a dolog. Csak az a sajt kell és... anyám, nekem még a vörös fehérnemű is simán belefér, és már megint elkalandoztam, pedig most Sophiáról van szó.
- Pedig azért az ostor... nem is hangzik olyan rosszul, de ha nem... hát nem. - hatalmasat sóhajtok, de egy pillanat alatt visszatér a széles mosoly az arcomra. Viccelek csak vele, nem gondolom én ezt komolyan, fel sem merült nálam az ostor, annyira még én sem vagyok vad. Esetleg a bilincs... az végül is nekem simán beleférne, valami puha plüss bevonatos rózsaszín darab... bár ha jól sejtem akkor Jeff jobban óckodna a dologtól. Viszont szerintem Sophia bármilyen fehérneműben jól mutatna, nem számít, hogy az vörös, vagy fekete, vagy szimpla test színű, amúgy is ez olyan kiegészítő, ami nem marad olyan sokáig rajta egy nőn sem, szóval csak ilyen kezdeti kiegészítő, ami aztán lehetőség szerint elég hamar eltűnik. A kakaó viszont ezek után tényleg jól fog jönni, már csak pihenésképpen is, mert azért még talán nekem is betett a likőr kicsit, ha más nem, hát sikerült mégis csak előcsalnia belőlem a negatív dolgokat is. De úgy érzem, hogy neki van értelme elmondanom, mert nem az a típus, aki ne hallgatna meg és tuti, hogy nem fog olyat mondani, amitől csak még inkább magam alá kerülnék.
- Oh, nem, nem e miatt vagyok mellette. Ezt nem is tudtam, amikor az egész elkezdődött, csak később mondta el. Csak én... nem értem, hogy rossz dolgok kötődnek hozzám, és mégis velem akar lenni, és nem haragszik rám miatta. - persze értem én, nem én tehetek az egészről, de valahol azért az alapját mégis csak én követtem el. Én vertem át és ő ennek ellenére mégis csak velem van, és pont ezért tartom eszméletlenül édesnek, mert sejtelmem sincs, hogyan csinálja. Ha nem is az én hibám az egész, mégis csak hozzám kötődnek a rossz dolgok az életében, ő pedig ennek ellenére mégis velem van.
- Igazad van, de azért kicsit mégis rosszul érzem magam, bár inkább magam miatt. - halványan azért elmosolyodom, ahogy figyelem, amint beszél hozzám és nekem se nagyon tűnik fel az, hogy a tej pillanatokon belül ki fog futni. Amúgy se vagyok konyhai zseni, ahogyan azt már emlegettük, szóval nem csoda, ha nem tudom én ezt már esetleg előre megállapítani. A szavaira viszont most már tényleg visszaszökik a mosoly az arcomra és tudom, hogy most már a tejjel kell foglalkoznia, mert csak még koszosabb lesz minden, de akkor is felpattanok, hogy jól megölelgessem. - Köszönöm! - hogy így áll hozzá, meg hozzám, meg ehhez az egészhez. Ez az egész költözés azt hiszem tökéletes lesz, hiába voltak azért félelmeim, de megtaláltam a tökéletes lakótársat, ehhez már kétség sem férhet.

Kayley & Sophia

*A komoly dolgokat most még félretesszük, értem én, nem kell mindjárt az első napon ilyenekkel indítani. Bár csalóka lehet ez a nagy összhang ami kettőnk között van, én nem hiszem, hogy mindezt képesek leszünk elrontani, jó eséllyel gondolhatok arra és remélhetem, hogy a későbbiekben mindez csak tovább mélyül és igazi barátság lesz belőle. Jól megértjük egymást, a fontos dolgokban – már ami a nőknél fontos – egyformán gondolkodunk, a többi pedig csak annyira számít, hogy legyen köztünk olyan ellentmondás amin remekül lehet vitatkozni. Mert az is hozzátartozik két nő baráti kapcsolatához, egy egészséges vita és utána egy fagyi remekül ellensúlyozza a bennünk felgyülemlett feszültséget, amit aztán kiadhatunk magunkból. Nem ugyanaz ha a nagyimnak mondom el, ő részrehajló egy bizonyos ponton túl, bár mindig mellettem áll és aranyos és a javamat nézni, mégiscsak nagymama akinek az a dolga, hogy pátyolgassa az unokája lelkét, ezzel szemben egy igazi barátnő őszintén megmutatja a hibáinkat is. A jelenlegi komolytalanságot jól példázza a témaválasztás, lelkes vagyok és már tervezgetem a Demetriust jól meglepő akciót, de ahogy ismerem magam, vagy teljesen lemondok a fegyverről, vagy ha mégis bátorságot öntök magamba némi likőr képében, Demetrius igazi fegyverét veszem el és a frászt hozom rá.*
-Majd keresek olyat ami nagyon hasonlít rá. Megszólalásig.
*Amilyen szerencsétlen vagyok minden bizonnyal tényleg olyat találok majd, ha…..és akkor egy műanyag pisztollyal is a frászt hozom rá. Akkor pedig lőttek az izgalmas estének. nem is láttam még pisztolyt testközelből, csak filmeken és a büfébe betérő rendőrök oldalán ami jól el volt dugva és még valami kapoccsal is rögzítve van mert – ezt csak józan paraszti ésszel gondolom – nem lenne szerencsés ha üldözés közben elhagynák. Mondjuk egy kerítés átugrása miatt. Hogy mi van rajta, és hogy nem tud véletlenül elsülni, arról fogalmam sincs, de ha tudnám sem biztos, hogy örömmel venném a kezembe. Hogy Kayley honnan tud ilyeneket nem tudom, de meg fogom kérdezni. Ki tudja mit titkol a mosolygós arc mögött. A szexi fehérneművel is úgy vagyok mint a pisztollyal, Kayley érzékletes leírása roppant mód tetszik, de nem magamon.*
-Óóóóhóó! A vöröset utálom. Az olyan…..túl sok. Nem lehetne egy egyszerű feketét? Jó, lehet benne csipke, de a vörös….az nem kurvás? Ostort nem akarsz a kezembe adni? Nem! Kayley, ostorról szó sem lehet.
*Még azelőtt tiltakozom, hogy kapna a lehetőségen. Tőle kitelik és neki biztosan jól is állna, Kayley olyan aki bármit képes a rendeltetésének megfelelően használni, de én…az én kezemben csak paródia lenne, meg amúgy sem illene hozzám, nem vagyok olyan vad és szexis mint ő. Az az igazság, hogy csak miatta gondoltam én is feketére, de egyébként jobban szeretnék egy fehéret vagy pezsgőszínűt, maximum rózsaszínt vagy mályvát. Persze ha előtte leitat lehet, hogy a vöröset sem látom olyan nagyon durvának, ki tudja. A likőr a gondolataimat is megmásítja, most még lelkes vagyok, holnap már azon fogok megdöbbenni, hogy egyáltalán eszembe jutott ilyesmi. Mindezek után tényleg nem számítottam komoly témára, nem rég megegyeztünk abban, hogy egy időre félretesszük, de úgy látszik az alkohol Kayleynél másképp működik mint nálam, belőle kihozza a legrejtettebb érzéseit, azokat amelyek a lelkét rágják. Azért megkérdezem, hogy biztosan szeretne-e róla beszélni, hátha mégsem csak véletlenül bukott ki belőle, de bárhogyan is kezdődött, nem visszakozik. Amennyire csak tudok átkapcsolok empatikus üzemmódba, immár rá figyelek csak. A történet több mint bizarr, de jól látható benne minden kis buktató amit Kayley sikeresen meg is talált. *
-Igaza van, nem te vagy a hibás. Mindenkinek van választása függetlenül másoktól. Jeffnek is megvolt a választása, ő leitta magát és ezért olyan dolgokba keveredett amiket sosem akart, a szülei is megtehették volna, hogy vele akarnak beszélni, vagy veletek együtt, vagy egyáltalán látni sem akarnak. Nem te mentél beléjük, rosszkor voltak rossz helyen. Nem te hívtad őket…..de….ugye nem ezért vagy mellette?
*Ez is egy lehetőség, nem tudom mert még nem ismerem annyira Kayley-t, de baromi nagy hiba lenne ha a lelkiismeret-furdalás vezette volna Jeffhez. Nem csak Jeffnek, magának is rosszat tenne ezzel. Közelebb lépek hozzá és megfogom a kezét, amúgy bátorításképp vagy nevezzük együttérzésnek, mindegy milyen néven illetjük, tudom, hogy ilyenkor szükség van érintésre. *
-Nem vagy hibás, vagy Jeff hibás azért mert félresiklott az élete és te pocsékul érzed magad?
*Jobb példa nem jut eszembe, de talán ez is elég. Amíg viszont Kayley lelkét pátyolgatom, a tej megadja magát a forróságnak és kifut az edényből. Hangos sercegés, égett tejszag kíséri a jelenséget. Átkozódva kapom le, zárom el és most még föle is lett amit utálok. Ám erről eszembe jut valami, talán marhaság, de megpróbálom.*
-Na tessék! Látod? Veled foglalkoztam és kifutott a tej. Te vagy a hibás? NEM! Én nem figyeltem. Így van ez Jeffel és a szüleivel is. Mindenben van részünk, hiszen jelen vagyunk, de sok mindenről nem tehetünk. A közvetett módok nem érvényesek.
*Lehet, hogy nem a legjobb példa, de ennyi likőr után annak is örülök, hogy ennyi épkézláb mondatot sikerült összehoznom. Egy kicsit ki is józanodtam, persze csak pár percre. Remélem azonban, hogy ezzel egy kis mosolyt tudok csalni Kayley arcára és nem fogja olyan sötéten látni a helyzetet.*

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Csak lassan bólintok egyet a szavaira. Én is biztos vagyok benne, hogy lesznek majd komoly pillanataink is, amikor már kevésbé dolgozik bennünk a likőr és az esetleges feltápászkodás is jobban fog majd menni, mint most, mert jelenleg úgy fest, hogy minden kissé akadozva működik, kész csoda, hogy nekem csak úgy önállóan sikerült eljutni a mosdóba, jó eséllyel azért, mert én azért már egy fokkal gyakorlottabb ivó vagyok, mint ő. A kérdésére naná, hogy újra csak elnevetem magamat. Eleve nem megy most nekünk a komolyság, az már egyértelmű, de hogy műanyag pisztoly, és ez most azt hiszem talán még komoly kérdés is volt.
- Hát talán, ha nagyon hasonlít az igazira. - azért a kuncogás még utána is megmarad. Persze először én is furán éreztem magamat pisztollyal a kezemben, de nem volt azért annyira vészes, meg hát nem olyasmi ez, amit az ember véletlenül meg tud húzni és akkor csak úgy elsül. Ki is kell biztosítani, meg nem is annyira érintésérzékeny az a kis pöcök... ha tudnám, hogy mi a neve csodás lenne igaz? Jó-jó anno Mike magyarázott róla egy sort, de hát... olyan szép szájat nézegetve nem volt az komolyan elvárható tőlem, hogy tényleg mindent meg is jegyezzek. Egyébként is az volt a lényeg, hogy figyelek rá nagyjából és nem az, hogy vissza is mondjam, mintha vizsgák lennék. Egyébként is elég ügyes trükkjeim vannak, hogy ha netán ilyesmit várt volna, akkor át tudjam hidalni a problémát és elterelni a figyelmét a tényről, hogy az ég világon semmit nem jegyeztem meg a részletes magyarázatból.
- Ki kell próbálnod és el kell mesélned, hogy mit reagált. Maximum majd előtte is kapsz egy kis likőrt és szerzünk neked valami irtó szexi vöröset... vagy feketét... esetleg vöröset fekete csipkével. El fogja dobni az agyát! - oh, hát naná, hogy én már fejben el is képzeltem a dolgot. Na nem úgy, nem Sophia idomait, meg minden, csak úgy divatszempontból. A vörös a fekete csipkével, pár apró kis masnival és persze harisnya is kell, meg harisnyatartó, és rá a kabát és... tuti, hogy a pasi eldobná az agyát, pedig Sophia visszafogott csajnak látszik, na pont e miatt érne el brutális hatást ezzel, kétség sem férhet hozzá. Az viszont akkor sem kérdéses, hogy rendesen be van már csípve, maximum próbálhatja tagadni, de majd talán a kakaó segít, vagy nem, a jó ég tudja.
Aztán egyszerűen csak kibukik belőlem a lényeg. Nem is tudom, hogyan, talán csak a likőr nem tett be nekem annyira, vagy pont hogy mégis, vagy csak talán jó lenne erről beszélni valakivel, mert Jeff édes és nem hibáztat engem, de mégis azért van egy baromi nagy adag lelkiismeretfurdalásom ,kár lenne ezt tagadni. A kérdésre azért mégis csak bizonytalanul bólintok. Igen, akarok róla beszélni, jót fog azért tenni azt hiszem. Halkan sóhajtok egyet, és előbb még pár kortyot engedélyezek magamnak a kakaóból, az egy kicsit segít feldobódni, meg hát... azt hiszem úgy mindenben.
- Rossz események igen, de én váltottam ki őket. Tudod a gimiben nem voltam valami rendes, rossz társaság és az általánosan elvárt attól, aki jól néz ki és gazdagok a szülei. Fogadtunk, hogy nem tudok Jeffből kihozni semmit, mert hát ő nem volt akkoriban valami nagy szám. Pedig kedves volt és édes akkor is, csak hát... későn jöttem rá, hogy mekkora marhaság átverni és megbántani. E miatt lettek a tetoválásai, kiakadt, sokat ivott, egy éjszakára még rács mögé is került, a szülei pedig beszélni akartak velem és... akkor ment valaki beléjük. - talán a sok ital miatt biggyed le kicsit a szám, de hát akkor is megtörténik, éljen a hangulatingadozás! - Ő nem hibáztat engem, de... mégis csak hibás vagyok nem? - ha csak közvetve is, de akkor is én tehetek róla, én okoztam az egészet, miattam zárták be, miattam vannak a tetoválások és ez az egész is, és ez nem valami kellemes érzés és valahogy képtelen vagyok szabadulni tőle.

Kayley & Sophia

-Nem is most gondoltam. Azért….köszi. Biztosan lesz olyan, tudok komoly is lenni.
*Azért jó, hogy nem utasított vissza csípőből, az eddigiekből úgy gondoltam, jól meg fogjuk érteni egymást, ezen csak tovább lendít egy kicsit Kayley. Maradunk tehát a vigyorgós témáknál, a mai estének erről kell szólnia, ha már megtaláltam az ideális lakótársat és be is költözött. nem akarom, hogy mindjárt az első este idegbajt kapjon tőlem. Alapjában véve jó természetem van, vidám vagyok és genetikailag kódolva van bennem, hogy másoknak jó kedvet csináljak, de azért néha nálam is kiborul a bili, tudok sírni és hisztizni, persze nem tart sokáig, mert olyankor utálom magam. Azért nem kell valami nagyon komoly hisztire gondolni, inkább olyan könnyed, laza kanapéba süllyedősre, pityergősre, párna dobálgatósra. Sosem vágtam semmit a földhöz ami törik, annál jobban sajnálom, aztán meg azon kesereghetnék, hogy eltört és már nem lesz meg soha többé.*
-Talán egyszer kipróbálom. A műanyag pisztoly is számít?
*Legfeljebb olyat vagyok hajlandó a kezembe venni és csak is a kísérlet kedvéért, de ez még nagyon odébb van. Azt hiszem egy ilyen pisztolyos akcióhoz valami nagyon szexi fehérnemű is illik, ha már a dögös amazonnál tartunk. Kayleyvel egy rugóra jár az agyunk, azt mondja ki amire gondoltam, csak nálam kimaradt a magas sarkú csizma. Leülök, muszáj mert nagyon nevetek és a koordinációm félő, hogy cserben hagy. Nem lenne szép ha Kalyey előtt vágódnék hasra.*
-Pont erre gondoltam én is. Egyre jobban izgat a dolog, mármint, hogy lássam Demetrius arcát amikor megjelenek nála és szétnyitom a kabátomat. Mint egy rossz szatír.
*A téma is egyre jobban beleloval a nevetésbe, le sem tagadhatom, hogy a likőr megártott, persze nem ittam le magam a sárga földig, váltig állítom, hogy csak becsíptem és jókedvű vagyok. Azért még nem veszítettem el minden gátlásomat, még mindig nem tudna rávenni egy fehérneműs pisztoly hadonászáshoz.*
-Nem hát! Tiltakozom és elutasítom a vádakat. Alaptalan mind……kakaó rendel.
*Máris előbukkan belőlem a büféslány, indulok a konyhába és nyitom a hűtőt. Természetesen nem valami gyorsan oldódó por kakaóval fogom kínálni, így a tejet lábasba öntöm és felteszem melegedni, aztán jöhet a cukor és az igazi kakaó. Láthatóan ebben jó vagyok, szinte magától megy minden és ebben még a sok likőr sem tud lerontani. Épp a bögrékért nyúlnék a fenti szekrénybe mikor benyögi nekem a komoly témát. Félúton megállnak a kezeim, gyanakodva nézek rá, hogy most akkor mégis? Hirtelen csönd lesz, csak a kései autók zaja hallatszik fel és messziről egy sziréna. Erről Demetrius jut eszembe, remélem nem akciózik valahol megint. Oldalt fordulok, nekidőlök a konyhapultnak, fél karommal megtámaszkodom rajta. Mondhatni egyik pillanatról a másikra kijózanodtam, Kayleyt figyelem és nem tudom eldönteni tényleg beszélni akar róla _velem_ vagy csak hallgassam meg és aztán felejtsük el.*
-Huhh! Öööö…..tényleg beszélni akarsz róla? Mert szívesen meghallgatlak….akkor most van az a komoly pillanat?
*Sosem tudtam jól kezelni az ilyen dolgokat, mert nem tudom mit mondjak. Sokan azt mondják tökéletes lelki szemetesláda vagyok, de én nem úgy érzem. A büfében más, ott nincsenek komoly beszélgetések, pedig sokukat ismerem és nagyjából tisztában vagyok az életükkel, már ilyen rövid idő után is, de nem elég ahhoz, hogy megváltsam a világot vagy helyre tegyem mások életét. Nem vagyok pszichiáter, csak egy másik ember akibe véletlenül több empátia szorult.*
-Rossz események szerencsétlen sorozata?

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

- Az egyik komoly pillanatunkban, ami... nem olyan, mint a mostani. - mert hát most nem megy más, mint a vigyorgás, már sikerült épp eleget inni ahhoz, hogy szomorúbb sztorikkal ne nyissunk. Abban viszont igaza van, hogy igen végül is a tetoválások miatt is eszébe jutok, ami jó dolog, bár azt hiszem ő az a típus, aki sokat gondol a másikra, vagy legalábbis rám biztosan, pedig komolyan a régi dolgok miatt ez meglepő. Nem kellene így állnia hozzá, hozzám, hiszen rossz dolgokat köszönhet nekem, rossz emlékeket, és jobbak járnának neki. Persze most aktívan azon vagyok, hogy jó emlékeket kapjon tőlem, nagyon jókat, de mégis olyan meglepő számomra az, hogy ennyire lazán kezeli ezt és hogy már először is csak megdöbbent és nem küldött el a fenébe, pedig az is teljesen reális lett volna.
- Pedig ki tudja, hogy mennyire tartana szexinek az a görög istened pisztollyal a kezedben. - vigyorodom el szélesen. Jól van, azt hiszem már én sem kéne, hogy sokkal többet igyak, mert a végén határozottan meg fog ártani. Sophia amúgy sem az a típus, akinek túlságosan szüksége van arra, hogy pisztollyal hadonásszon, egyébként is rendőr a pasija. Ha pedig Jeff tudná, hogy tudok lőni, azt hiszem csak még inkább elvenném a kedvét magamtól, meg úgy általában mindentől, szóval ez egyelőre jobb, ha titok marad majd. - Én amúgy is sok mindentől beindulok, de tudod meg van a hatalomérzet és... azért mégis csak szexi. Ha beállítanál a komoly zsarudhoz egy magassarkú csizmában, valami tuti fehérneműben és egy pisztollyal a kacsódban... - na itt már határozottan nevetek. Tudom, hogy ilyet az életben nem tenne meg, ő nem olyan, pedig biztos vagyok rá, hogy a pasas simán vevő lenne rá, nagyon is. Sophia amúgy is szép nő, ilyen körítés nélkül is szerintem simán így lenne.
- Oh persze, csak nevetős vagy, nem csíptél be egy kicsit sem. - huncut kacsintás következik, afféle cinkos típus, amikor mindketten tudjuk, hogy nem gondolom komolyan a szavaimat, mert nagyon is sikerült becsiccsentenie. Azért elég szépen pusztítottuk a likőrt. Nem hiszem, hogy a pitében volt valami, de a likőr azért elég rendesen ütött szerintem, még én is megéreztem a hatását, pedig tuti, hogy nála jobban hozzá vagyok szokva az ivászathoz.
- A kakaó tökéletes lesz. - bólintok egyet, és akkor azt hiszem irány a konyha? Még annyira nem vagyok otthonos és tuti, hogy nem fogom előhalászni a bögrémet a táskámból, mert az most nem menne, a bögre is megsínylené, meg én is, sőt talán még a táska is. De ha már felálltunk mindketten, akkor megpróbálok legalább segédkezni... talán megy. - Miattam haltak meg a szülei. - bukik aztán hirtelen ki belőlem csak úgy minden előzmény nélkül. Azt hiszem sejthető, hogy Jeffről van szó, én pedig csak magam elé bámulva nézegetem a padlót, miután nekidőltem a konyhapultnak. Csak úgy lazán, mintha épp azt jelentettem volna ki, hogy este van és már nem süt a nap. - Nem szó szerint, de... valahol mégis csak miattam. - az én hülyeségem volt az oka, hogy kocsiba ültek, hogy Jeff börtönbe került, hogy meglettek a tetoválásai és... az egész az én hibám, ez sajnos tény.

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Vas. 12 Ápr. - 6:50

Kayley & Sophia

*Kayley mondatai után rájövök, hogy mégis csak én vagyok besavanyodva, de az én történetem is elég bonyolult, és engem is ilyenné tettek. Szemellenzősen léptem rá egy útra amelyen különben nem netem volna végig, vagyis nem mentem végig mert időben rájöttem, hogy az nekem nem jó. addigra viszont sok olyan dolgot tettem ami után pocsékul éreztem magam. na persze nem törvénytelen dolgokat, csak olyanokat amik nem vallottak rám. Aztán jött az önutálat, hogy miért voltam annyira hülye és idióta, stb. Szerencsére gyorsan regenerálódom lelkileg, főleg ha a kapcsolat elvesztése nem belepusztulással jár hanem megkönnyebbüléssel.*
-Hááát, végül is muszáj neki velük élnie, és legalább akkor is rád gondol amikor magát nézegeti a tükörben…..egyszer majd elmondod a bonyolult részt is?
*Nem tudhatom, hogy mennyire nyúlok bele a csalánosba, ezért lelkiismeret-furdalás nélkül érdeklődöm, persze nem tartok igényt rá most azonnal, de egyszer majd igen. Mondjuk amikor nem vagyunk becsípve és képesek vagyunk komoly dolgokról, komolyan beszélgetni, azért ezt az oldalunkat is megismerném. Egyelőre azonban maradunk a könnyed, felszabadult hangulatban, nevetésekkel tarkítva, amit úgy érzem nem fogok tudni abbahagyni.*
-Az biztos, de azt hiszem ez lesz a legutolsó dolog az életemben amit ki fogok próbálni.
*A tetoválás örökre megmarad, és szerintem egy hatvan éves öreg nénike löttyedt fenekén nem biztos, hogy jól mutat egy izgi, szexis pillangó. Ez a téma felszabadít bennem bizonyos dolgokat, a likőr pedig a gátlásaimat, még van egy világos pillanatom amikor arra gondolok, hogy Demetrius előtt sosem iszom annyit, hogy vigyorgós legyek, de aztán visszatérek a jelenlegi állapotomhoz*
-És tényleg olyan szexis érzés pisztolyt fogni? Azt hallottam valahol, hogy a nők beindulnak attól ha fegyvert fognak a kezükben.
*Talán egy filmben láttam, vagy valamelyik hülye magazinban olvastam ami butítja a nőket. Fogalmam sincs már, ez is csak a likőr miatt jutott eszembe, különben biztosan nem kérdeztem volna rá. Sosem fognék fegyvert a kezembe, már az emlegetésétől is a frász tör ki. Azt sem tudom, hogy hogyan élem meg Demetrius távolléteit ha a kapcsolatunk a biztosan érezhető tartós szintre lép. Már attól leizzadtam, hogy láttam a tévében akció közben, pedig addigra már ott állt mellettem épen és egészségesen. Az, hogy nem lennék béna, nos sosem fogom megtudni, legalábbis nem akarom.*
-Hát nem is…..Semmi bajom, csak az alkoholtól nevetős leszek. nem vagyok berúgva, de ha nevetek nehéz normálisan mozogni.
*Mondom ezt nevetve. Jól érzem magam, a téma sem kifejezetten szomorú, most biztosan nem tudnék aludni annyira fel vagyok pörögve. Csak a nagyi emlegetésére komolyodom el egy hosszú pillanatra.*
-A nagyinak egy szót se. Nem lesz bajom reggel. Tudod mit? Igyunk egy kakaót, likőr nélkül. Persze ha álmos vagy nyugodtan feküdj le. Ja, még meg is kell ágyazni, van tiszta ágyneműm.
*Na az lesz még szép mutatvány.*

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Nem vagyok egy lassú típus, tisztában vagyok vele, de hát azt hiszem erre talán Jeff is rákészült, vagy... kénytelen lesz elfogadni és kész. Mondjuk nem úgy tűnt nekem, mintha panaszkodott volna e miatt, és ellenére sem volt a stílusom eddig még, és ez remélhetőleg a jövőben sem fog változni. Azt hiszem tudok hatni rá annyira, hogy akármi is lesz mellettem akarjon maradni, vagy ez már... túlságosan ragaszkodó hozzáállásnak tűnik vajon? De nem csak neki kell szoknia engem, hanem Sophiának is. Neki végül is egészen jól megy, amúgy is rá foghatjuk azt is, hogy esetleg csak a likőr miatt van az egész, azért van a nagy kipirosodás, bár persze tudom, hogy a témáink is nagyban közre játszanak ebben. Ezek se fognak örökké tartani, majd szépen lassan áttérünk a lazább témákra is, aztán csak időnként térek rá a... neki zavarba ejtőbbekre.
- Azt mondta, hogy már nehezen lenne meg nélkülük, megszokta őket, de ha nem is kedvelné őket, én akkor is kedvet csinálnék neki hozzájuk, csak... tudod úgy fest, hogy amúgy is miattam vannak, de ez már végképp a bonyolult része. - és még csak nem is túl vidám, hiszen lássuk be nem valami kellemes dolog az, hogy a szülei is végeredményében átvitt értelemben, de miattam haltak meg. Ezt még nem is tudom, hogyan kéne feldolgoznom, no meg azt, hogy ő ezen nem akad ki, pedig simán lehetne az, hogy nem is tudom... elküldött volna először már eleve a fenébe, hiszen mégis csak elég sok rosszat okoztam neki. Tényleg ez lett volna a normális, ő pedig még sem ezt tette, amit még a mai napig is nehezen értek meg, de már őszintén szólva túl sok likőrt ittam ahhoz, hogy ezt most mélyebben is át tudjam gondolni.
- Biztos még többet nézegetné a hátsódat, bár jó eséllyel akkor nem csak a nadrágon keresztül akarná. - vigyorodom el. Mondjuk nekem sose volt gondom azzal, hogy új dolgokat próbáljak ki. Tanultam már lőni. Nem vagyok benne profi, de az is egy olyan dolog, amit érdemes egyszer kipróbálni, meg hát ha az embernek rendőr a pasija, akkor próbál egy kicsit a kedvébe járni, mint ahogy lehet hogy Demetrius is teszi az operával, bár simán lehet, hogy tényleg szereti, ha már olyan komoly pasas, ahogyan Sophia lefestette. Bár... nem hiszem, hogy Jeff szereti az operát, bár persze nem tudom, pedig ő is komolyabb típus. - Én fogtam már fegyvert, szóval nem tudhatod, amúgy se biztos, hogy olyan béna lennél. - rántom meg a vállamat mosolyogva. Hát na ügyes a konyhában, akkor egy pisztolyon meghúzni a ravaszt nem olyan nagy ördöngösség igazából. Lehet, hogy még örülne is neki az a marcona rendőr pasija, ha lenne nála valami apróbb kis fegyver, amivel meg tudja védeni magát. New York mint tudjuk nem épp az a békés és biztonságos hely.
- Nem is gondoltam volna, hogy máris lenyúlnád tőlem. - nevetem el magamat, amikor elkezdi kimagyarázni magát, aztán már megyek is vissza és csak fokozódik a nevetésem, amikor visszaesik a kanapéra. Hát na fenemód szórakoztató az, hogy már a felállás se megy neki. Végül már csak a szám elé tett kézzel kuncogok, akkor térek magamhoz, amikor rám szól. - Oh igaz, bocsi! Lehet, hogy lassan rád férne egy kiadós alvás. - mert úgy fest, hogy itt éppenséggel nem kezeli már a mozdulatait. Az ágyban eldőlhet, aztán holnap majd lesz elég dolgunk, amikor... - Remélem vannak biztos tippjei a nagyidnak macskajaj kezelésére. - teszem még hozzá vigyorogva, miközben megragadom a kezét, hogy segítsek feltápászkodni neki a kanapéról. Ha kell még a wc-re is kikísérem, maximum ott már neki kell megoldani, és remélhetőleg nem esik majd bele a wc-be, akkor már szerintem nem tudnám befejezni a nevetést.

Kayley & Sophia

*Van az a dolog amiben az ember lánya nem szívesen lassít, tudom én ezt, de nálam pont fordítva van mint Kayley-nél, többségében vannak a lassúbbak és csak nagy ritkán lendülök bele. Mondjuk Demetrius esetében viharsebességre kapcsoltam, de nem tehetek róla, a pasi egész egyszerűen lehengerlő. Nem a macsós, hódító stílusban, hanem a finom, szerény, úriemberes módján, ez az ami megfogott. Na meg persze a szemei, az ezerérc hangja és a mosolya. Szóval van mit mesélni róla.*
-Iiiigen, azt észrevettem.
*Már nem jövök annyira zavarba mint korábban, úgy látszik gyorsan edződöm, nem mondom, hogy nem lesz később nagy pirulás, hiszen az egész edződést elősegíti a csokilikőr áldásos hatása, de kezdem megismerni a lakótársamat és többször sejtem mire számíthatok tőle mint ahányszor nem. Ő nem aprózta el vacsorázgatással a kapcsolatukat, de tény és való, nekik már van múltjuk, hiszen nem most találkoztak először. Volt már alapja annak a rámászásnak.*
-Jól van, már edződöm is. Nem pirulok.
*Emelem az egyik kezemet védekezésképp és vigyorgok. Te jó ég! Mi jöhet még? Nem tudom eldönteni, hogy kettőnk közül Kayley a túlzottan szabad szellemű vagy én vagyok borzasztóan besavanyodva. Valószínűleg az utóbbi verzió van játékban, nem akarok átesni a ló túlsó oldalára de határozottan érzem, hogy lazulnom kell, likőr nélkül. azt hittem már nem tud meglepni, de mégis. A szemöldökeim a homlokomra ugranak, a szó is bennem ragad, az agyam azonban veszettül pörög. Most akkor mi van? A komoly zenészsrác mégsem macsó csak olyanra csinálták? Nem akarta a tetkókat? Valami halványan dereng a csalódás utáni berúgásról. Nagyon úgy tűnik, hogy az nem csak a sárga földig történt hanem mélyebben.*
-Ezek szerint minden tetoválós sztori bonyolult. És legalább szerinte is jó rajzokat kapott a bőrére? megbékélt velük? Mondjuk ahogy eddig sikerült megismernem téged, tuti biztos kedvet csináltál hozzájuk.
*Na igen, én is tudok ilyet, és bele is trafálok, mert barbár mód szólok bele a történet végébe amikor Kayley éppen nyálat csorgat. csak a kezemmel mutatom, hogy "na tessék, ugye?" ráadásul nem kerüli el a figyelmemet ahogy az ajkát rágja és a semmibe réved. Na jó, ezt nem akarom látni, bele sem gondolok abba mi jár a fejében, inkább elmerengek én is a magam pasiján és az operán, de egészen másfelé terelődik a téma. Felkapom a fejem. Én és a fegyverek? *
-Inkább tetkót csináltatok magamnak a fenekemre. Hátha azzal is imponálnék neki.
*Na jó, elsőre sokkal jobb ötletnek tűnt, Elfintorodom és megrázom a fejemet. Eddig sok mindent megtettem amit a másik megkívánt, nem azért mert imponálni akartam hanem mert ilyen vagyok. Gondoskodó és önfeláldozó, de azért vannak határok. Nem tudom melyik őrült tettnél mondanám azt, hogy nem. Hogy fegyvert vegyek a kezembe, szerintem mindkettőnknek nagy élmény lenne, Demetrius idegbajt kapna én meg frászban lennék egyfolytában. Talán mégis a tetkót választom.*
-Nem hiszem, hogy egy felelősségteljes, profi rendőr egy laikus, mimóza lelkű nő kezébe fegyvert adna. veszélytelenebb ha a tetkómat nézegeti.
*Ezen egy kicsit elmerengek míg a WC-hez kísérem, aztán lecsusszanok a padlóra és a szemközti falat bámulom. Fel sem tűnik, hogy félreérthetően kezdtem a mondatot, és később sem jövök rá mert Kayley nem szól rám és nem is kezd el odabent viháncolni a röhögéstől. *
-Oké, bocsánat, kétség sem férhet hozzá, hogy képes vagy rá......én örülnék neki, komolyan egyre jobban érdekel ez a te Jeffed. Mármint, csak úgy mint a pasid. Na, ehhez már becsíptem.
*Magamban kuncogok egy sort míg ki nem jön, aztán megpróbálok felállni.....mondom megpróbálok. Nem megy, a nevetés és az alkohol okozta koordinációs zavar együtt nem túl jó kombó, csak olaj a tűzre, a visszapottyanásomon még jobban elkezdek nevetni.*
-Segíts már Kayley!

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Jól van jelen állapotomban, de lehet hogy még józanul is nevetés törne rám, ha megtudnám, hogy egy Figaro nevű pasival költözött majdnem össze. Nem mondom, hogy sokat jártam operába, de a szüleim rángattak már el, mert hogy az is zene, mi pedig zenész família vagyunk, de nekem valahogy ez azért annyira nem jött be. De szerencsére nem derül ki ez az apró titok, mert a végén tényleg magamra önteném a likőrt, vagy ki tudja, hogy mi lenne a következménye a nagy jó kedvnek.
- Ez így van, bár... azért van amikor nem szívesen lassítok. - hát na ettől már nem jön talán zavarba, már lassan rájön, hogy milyen vagyok és elmeséltem már neki, hogy finoman szólva is rámásztam Jeffre. Akkor rohantam, mert hát... máshogy nem ment. Az a dal, amit játszott, nem lehetett kibírni rohanás nélkül. És végül is nagyon is kifizetődő volt, mert a mennybe repített, és hát én is őt. Az más kérdés, hogy Max nem volt épp a mennyben az esettől és persze aztán már mi sem, amikor megjártuk a kórház túrát, de végül az egész csak jól alakult. Összességében remek egy nap volt, maximum a kellemetlen részeket kicsit az ember figyelmen kívül hagyja.
- El ne pirulj nekem még jobban. - kuncogok fel, bár nem adok konkrét választ. Mi számít olyan helyeknek? Jó hát azért annyira olyan helyeken nincs, az tuti, hogy baromi pocsék lehetett volna neki, így se volt sétagalopp ilyen mennyiségű tetoválást kibírni, főleg hogy nem is önként vállalkozott rá. - Egyébként nem igazán... önként vállalta ám őket. - teszem még hozzá, hiszen sejtem, hogy abba a képbe, amit eddig lefestettem Jeffről nem igazán illik bele az, hogy rengeteg tetoválása lenne. Igen visszafogottabb ennél, de attól még baromi jól állnak neki.
- Ez egy bonyolult sztori, a tetoválásokat... totál kiütve kapta, nem is emlékszik rá, magától nem csináltatta volna meg őket, pedig... oh jesszus, isteni! Állati szexi tőlük! - oké azt hiszem az áradozást lassan tényleg túlzásba viszem. De hát most is be kell harapnom a számat, hogy ne megint azon járjon az eszem, hogy milyen is Jeff amikor jól lehet látni a tetoválásait, magyarul egy szál semmiben. Hihetetlen, hogy nincs magáról jó véleménnyel, pedig... oh... nagyon is kéne. - Jeff is ilyen és valami eszméletlenül szerény. Ami jó... figyelmes és kedves, nem igazán volt még ilyen pasim. - tudom én vagyok a hülye, rossz körökből válogattam, de most itt van ő és én totál odavagyok érte... totálisan!
- Nem biztos ám, hogy a másik verzióval van gond. Lehet, hogy még nem szereti, de megszeretteted vele, vagy a kedvedben akar járni ami nem baj. Ki tudja... talán egyszer elmész vele lőni, hogy imponálj neki. - kacsintok egyet. Hát ki tudja?! Erről szól az élet nem? Vagyis a kapcsolatok. Alkalmazkodsz, teszel olyasmit is, amit előtte nem, vagy amit nem ismertél annyira, de a másik miatt mégis érdekessé válik. Aztán végül rájössz, hogy egyáltalán nem is olyan rossz az és a végén még te is megkedveled, miért ne lehetne ez így igaz? Viszont komoly témák ide vagy oda, tényleg meg kell keresnem a mosdót, mert rég voltam wc-n és hát azért sikerült már inni eleget abból a likőrből akárhogy is nézzük. Végül sikerül elevickélnem a célig, bár nem mondom, hogy könnyen. Van egy kis imbolygás, de végül sikeresen elérem a célt. Cseppet sem zavar, hogy közben Sophia kérdez, bár hát... az első pár szót kisit talán még félre is érteném, ha nem beszélne tovább. Hogy én is le szoktam-e...
- Naná! Szerinted nem tudnám megtenni? Tud ő vicces lenni és szórakoztató is, ne aggódj. Tuti izgi lesz az a négyes randi! Vagyis... lehetne nem? - mert nem fixáltunk le ilyet, de szerintem érdekes lenne, akkor már egyből megismernénk a másik pasiját és szerintem jól is éreznénk magunkat, ők is megértenék egymást, ha már két komoly fickó, mi meg a magunk kis bohókásságával levettük őket a lábukról. Nem is volt a olyan nehéz úgy sejtem.

Kayley & Sophia

*Valóban nem kell rohanni semmivel, én vagyok az élő példa erre. Eddig a szüleimmel laktam együtt, annyira nem akaródzott összeköltözni Figaroval – ahogy a nagyi nevezte – hogy már ebből az érzésből rájöhettem volna, a palit nem nekem szánta a sors. A jelenlegi helyzet számomra még új, noha mindenben segítettem a szüleimet, nem voltam ingyenélő, azért most meg kell tanulnom egyedül a saját lábamra állni. Ez volt a másik oka annak, hogy lakótársat kerestem, egyszerűen nem vagyok úgy kódolva genetikailag, hogy egyedül éljek. Persze kényelmes ha nem kell senkit sem kerülgetni, és ha nagy a csend, bekapcsolom a rádiót, de az még sem ugyanaz. Muszáj, hogy legyen valaki aki hozzám szól és akinek válaszolhatok, még ha csak a nap töredék részében is. Kayleyvel szerencsém van, jól megértjük egymást, és már most kiderült, hogy sok közös vonásunk van, egy hullámhosszon vagyunk.*
-A rohanás soha nem kifizetődő.
*Ezt is lassan mondom. Ha már egyikünk sem rohan, a szám se szaladjon, meg hát vigyázni kell nehogy megint összeakadjon a nyelvem saját magával. Persze meg is kapom érte a cikizést de nem maradok hátrányban, egymást ugratjuk azzal a látható ténnyel, hogy becsíptünk. Szerintem még a jó ízlés határain belül vagyunk, hogy ha a fiúk itt lennének, két aranyos csajt látnának akik jól érzik magukat, de biztosan véget vetnének a bulinak. Jeffet nem ismerem, de Demetrius minden bizonnyal diszkréten hajtaná végre az akciót, úgy, hogy még meg is köszönjük neki. Elvégre túsztárgyaló, ha egy túszejtővel képes lebeszélni a dolgokat, két spicces lány nem okozna neki nagy gondot. Kayley megjegyzésére nyelvet öltök, mielőtt még jobban elpirulnék. *
-Ó! Tejóég! Reméltem, hogy _olyan_ helyeken nincs neki.
*Még jó, hogy nem azt mondtam, hogy megnézném, abból lett volna csak nagy pirulás. A nevetés azonban minden nehézség nélkül megtalál és velem is marad. El kell gondolkodnom Demetrius mennyire laza vagy sem, de Jeffről nem tudom elképzelni azt amit Kayley mond.*
-A tetkós zenész aki komoly típus? Ki gyúrta össze? Valami vicces kedvű tündér? Akkor jól megértik egymást a rendőrömmel, Demetrius is komoly, úgy értem nem karótnyelt, de mindig úriember. Szerintem ilyen férfi nincs még egy, minden apró kis részletre odafigyel, mindent megjegyez és mindig tudja mire vágyom.
*Ez az operás dolog sem véletlenül jutott eszembe, nem komoly de elgondolkodtatott. Kayley kérdésére kapom fel a fejem.*
-Ööö, operába szeretne vinni. Én szeretem az operát de kétségeim vannak afelől, hogy ő igen. Csak azért vinne el, hogy én jól érezzem magam vagy tényleg szereti? Nem tudom.
*Ezt még a jegyek megvétele előtt tisztáznom kellene, nem akarom, hogy csak elviselje az előadást a kedvemért, úgy én sem tudnék felhőtlenül lelkesedni. Kayley igényei azonban elhessegetik ezt a gondolatot, én is felugrom annyira megijedek csak nem tudom mitől, nem nekem fog mindjárt becsurranni, de inkább mutatom az utat semmint elmagyaráznám, úgy gyorsabb.*
-Erre, ott jobbra.
*Amint sikerül elmerülnie a könnyítésben én a falnak dőlök az ajtó mellett majd szép lassan, a poharamat még mindig fogva csúszok le a padlóra. Nem különösebben zavar, hogy Kayley éppen mivel van elfoglalva odabent a társalgás nem szakadhat meg. Ez is a csajok egyik különleges tulajdonsága.*
-És te is leszoktad rángatni Jeffet a magad szintjére? Azért nyugtass meg, hogy nem reménytelen eset egy kis bolondozáshoz.

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Igaz, vannak azért trükkjeim, hogy hogyan nézze el nekem Jeff azt, hogy nem neki vetettem fel ezt az olcsóbb lakás kéne dolgot, csak hát na egy kicsit sem akarom megbántani, és valahogy mindig bennem van a félsz, hogy sikerül. Túlságosan bizonytalan és nem akarok még véletlenül sem olyasmit mondani, ami rosszul eshet neki. Nem vagyok profi kapcsolatok terén és nem akarom ezt most elszúrni, mert tényleg fontos nekem, hogy jól meglegyünk. Akárhogy is nézzük, de tényleg ő az első igazán értelmes pasim, akit szerintem még a szüleim is kedvelnének, nem egy összeköltözésen, vagy nem összeköltözésen akarok elcsúszni.
- Igen, én is ebben reménykedem és... ha idővel úgy érezzük, akkor simán összeköltözhetünk igaz? Nem kell rohanni. - csak szép fokozatosan mindennel, és akkor nem lesz gond, én legalábbis ebben reménykedem. Nem akarok félúton pánikba esni, vagy ilyesmi, az senkinek se lenne jó. A végén még tényleg elszúrnám azt, ami tényleg kezd jól alakulni.
De most nem gondolkodom többet az efféle nehézségeken, főleg mert sikerül még a likőrt is kicsit magamra lötyögtetni, aminek persze, hogy nevetés lesz a vége. Neki a nyelve, nekem a koordinációm, és jó eséllyel nem a pite volt ilyen hatással ránk, hanem az alkohol. Most tényleg határozottan izgi lenne, ha meglátnának minket a fiúk, de hát nincsenek itt, úgyhogy nyugalom van, nem égetjük be magunkat már most az elején.
- Látom már nagyon koncentrálsz a szavakra. - vigyorodom el, hiszen tényleg lassabban beszél érezhetően, hogy ki tudja mondani azt, amit akar. Megértem, én se hadarok most, mert tuti, hogy belegabalyodnék a végén a szavakba. Jó ez az este, nem is gondoltam volna, amikor csak azért indultam, hogy megnézzem a lakást. Jól fogom itt érezni magamat, ehhez kétség sem férhet, örülök neki, hogy beköltöztem.
- Szóval nem akarod? Hát bizonyos helyeken nem is akarnám, hogy megnézd. - azt hiszem tényleg becsíptem, mert képtelen vagyok eltüntetni a vigyort az arcomról, és hát őszintén szólva én most szívesen megnézném azokat a tetkókat. Ki is csúszik egy halk sóhaj a számon, olyan ábrándozóféle. Hát na, azért mégis csak jó pasim van nem igaz? Az összeköltözésnek az lenne a nagy előnye, hogy ha ilyen vágyakozó érzésem támad, akkor nem lenne gond, csak beráncigálni az ágyba és kész, bár nem hiszem, hogy olyan nagyon ráncigálnom kellene őt, jönne magától, ha finoman utalok rá, hogy mit szeretnék.
- Attól függ mennyire laza ez a te túsztárgyalód, mert Jeff... nem annyira. Ő az a komoly típus, néha kissé gyerekesnek érzem magam mellette, de nem baj, legalább kicsit felrángat a saját szintjére. - tényleg érdekes lenne őket összeereszteni egyszer, akár egy négyes randi keretein belül. Vajon rendesen kibeszélnének minket, ha mondjuk kiruccanunk a mosdóba? Mi tuti, hogy kibeszélnénk őket, mintha most nem ezt tennénk...
- No min jár az eszed? - látom én rajta, hogy elgondolkodott, hogy az eddigi mosoly is kicsit eltűnt, és valami nagyon komoly járhat most a fejében, de vajon micsoda? Nekem most... főként egy dolog felé tendálnak a gondolataim és az nem más, mint hogy... - Oké... merre is van a mosdó... pisilni kell, de nagyon! - igen viszonylag hirtelen ugrott ez be most, de közben annyira kéne sietnem, hogy az utolsó szavaim már szinte csak az egereknek szólnak, olyan halk cincogás kerekedik belőle.

Kayley & Sophia

*Nem emlékszem arra, hogy Kayley említette volna a régi lakását, de lehet. Valami rémlik, szörnyű, hogy nem figyeltem rá. Ez viszont egészen új fényt ad a dolgoknak és a Jeffnek szánt információnak is. Látom rajta, hogy kellemetlenül érinti a téma, de nem hiszem, hogy olyan nagy baj kerekedne ki belőle, Kayley okos lány és szereti Jeffet, biztosan megtalálja a módját, hogy ügyesen magyarázza meg a mulasztását és a hallottak fényében ki is tudja majd engesztelni. Szerencsére én nem kerültem még ilyen helyzetbe, eddig sosam jutottam odáig, hogy összeköltözésről essen szó, utólag örülök is neki. Volt néhány rossz döntésem és csak az utolsó pillanatban derültek ki, nem mondom, hogy sérülés nélkül jöttem ki belőlük, de nem követem el ugyanazokat a hibákat. Óvatosabb vagyok, Demetrius azonban minden tekintetben más mint az eddigi kapcsolataim voltak, vele szemben nincs és nem is lesznek kétségeim. Néha szétszórt vagyok és szórakozott, nem mindig állok két lábbal a földön, de azt hiszem azért boldogulok, Demetrius komoly és megfontolt férfi, a nagyi azt mondaná, pont nekem való, hogy visszarángasson a földre és elejét vegye minden bajnak. Persze nem ezért vagyok oda érte.*
-Ó, hát az nem baj. Meg tudod magyarázni és meg fogja érteni. Az a lényeg, hogy meg tudjátok beszélni.
*Én is megpróbáltam annak idején, csak éppen nem volt hozzá partnerem, mintha a falnak mondtam volna. Rájöttem, hogy az egész csak nekem fontos. Demetrius azonban figyel rám, minden pillanatban és ez biztonsággal is eltölt. Az már más kérdés, hogy mennyire vagyok zavarban amikor intimebb téma kerül elő. Nem vagyok prűd, de tény és való, nem szoktam hozzá, hogy akár én kitálaljak, akár mástól halljak ilyenekről, nem mintha kifogásom lenne ellene. Biztos vagyok abban, hogy Kayleynál is van egy határ, csak nála jobban kitolódik, viszont minden nőnek szüksége van bizonyos szabadságra és kibeszélésre, mert nem rágódik magában a sok felgyülemlett dolgon. Nem kell feltétlenül gondnak lennie, elég ha csak kikívánkozik és jobb ha nem feszít belülről.*
-Remek…..hoppá, hoppá!
*Nem csak magamnak mondom, már neki is. Nekem a nyelvem nem pörög rendesen, neki a koordinációjával van gond, így van ez ha két csajszi belikőrözik. Védekezésképp felemelem a kezem, nehogy már azt higgye, hogy berúgtam, csak a nehéz szavakkal van problémám. Gondolatban nincs is hiba, akárhányszor el tudnám mondani a szót, de a fene egye meg, zsibbad a nyelvem.*
-Majd holnap kimondom. Ne nevess! Te meg leöntötted magad. Szerintem még azelőtt, hogy megkérne.
*Lassan mondom, nehogy megint megbukjak a szép kiejtésben és kerülöm a nehéz szavakat, különben sem akadémiai székfoglalót kívánok leadni. Istenem ha a nagyi most látna! Hiányzott ez már nagyon, szabadnak érzem magam, könnyűnek, vidámnak, ki a fenét érdekel, hogy megbicsaklik a nyelvem? Most komolyan! Mindenkivel legalább egyszer előfordult, most rajtam a sor, hogy elengedjem magam, persze nem a sárga földig. *
-Ne is. Cserébe én is befogom a számat és ha nekem is bemutatod Jeffet, esküszöm nem akarom majd megnézni a tetkóit.
*Nagyon remélem, hogy nem intim helyeken hordja. Kiderül azonban más is, más közös nevező kettőnk pasis életében. Kezdem azt hinni, hogy nem lehet véletlen, vagy tényleg mindenkinél így történik? Nem hiszem, a kórház biztosan nem, különben tele lenne a sürgősségi szerelmes párokkal a nap minden órájában. *
-Hoppá! Ez mostanában elég gyakran elhangzik. szállóigévé avanzsálom. Kinek mit, és ha most látnának minket lehet, hogy elmennének inkább sörözni és jól átgondolnák az életüket. De az is lehet, hogy jól szórakoznának rajtunk, viszont szinte biztos, hogy két hétig ezt hallgatnánk. Kíváncsi vagyok hogy jönnének ki egymással. A tetkós zenész és a különleges ügynök, túsztárgyaló. Szerinted?
*Ezen elkuncogok magamban, tényleg elképzelésem sincs mi kerekedne ki a találkozásból, egyáltalán találnának közös témát? A zene talán….Demetriusnak mint mindenben, remek ízlése van a zene terén is. Ráadásul szereti az operát….vagy csak azért mondta, hogy elvisz mert nekem akart kedveskedni? A nevetésem kissé elhalkul és gondolkodó ráncok gyűrik meg a homlokomat. Sürgősen meg kellene tudnom az igazat, de nem hívhatom fel ezzel.*

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Furcsa, hogy azóta, hogy ismerem Jeffet sokkal több komoly kérdés merült fel bennem, mint előtte. Oké persze már egy ideje elhatároztam azt, hogy megkomolyodom, de ez soha sem megy egyik pillanatról a másokra, most viszont mégis úgy érzem, hogy olyan sok minden van, amit tehetek és hiba lesz, vagy rossz, netán megbántom vele és ezt igazán nem akarom. Szeretném, ha nem menne ez az egész tönkre, és valahogy sokkal nagyobb esélyt látok rá, hogy majd én szúrom el, mint arra, hogy ő, mert ő... nem az az elszúrós típus, én viszont nagyon is. Mi van, ha miattam megy majd az egész zátonyra, mert most is nem őt kérdeztem meg lakástémában, hanem önállósítottam magam és csak úgy simán elköltöztem máshoz? Még a költözésben sem kértem meg, hogy segítsen mert ahhoz adagolnom kellett volna neki azt az infot, hogy nem merült fel bennem ő, mint lehetőség. Pedig hát hogy a fenébe ne merült volna? Csak hát... sikerült beparáznom már attól is, hogy egyáltalán eszembe jutott, gáz mi?
- Csak tudod már eddig is ez volt, volt saját lakásom, albérlet, csak még kicsit nagy és kellett egy kisebb olcsóbb hely, ami közös mással. De... valahogy azt hiszem így kell majd ügyesen adagolni. - nem szeretném én megbántani őt. Nem arról van szó, hogy nem érzem magam jól nála, mert naná, de... nem is tudom, nem volt még igazán komoly kapcsolatom, főleg nem volt olyan, ami igazán sokáig tartott és azért van bennem egy jó nagy adag félsz, hogy vajon mi is lesz majd velünk. Sok lenne nekem, ha most hirtelen összeköltöznénk, annyi szent.
Viszont most határozottan úgy érzem, hogy nagy a szám, ő pedig nem kezeli annyira jól a dolgot. Bár benne van az is, hogy alkoholizálunk, de attól önmagában csak nem lenne ennyire vörös a feje. Remélem legalábbis, hogy nem árt meg neki durván. Én azért edzettebb vagyok és ez még számomra viszonylag laza alkohol szintnek számít azért.
- Hát jó, mellettem nem lesz gond az edződéssel. - vigyorodom el én is, miközben megrántom a vállamat és lazán hátradőlök a fotelben. Persze azért már én is kissé be vagyok csiccsentve, ha nem is annyira mint ő, így a nagy lendületnek hála sikerül egy cseppnyit magamra löttyinteni még az italból is, de ezt is csak nevetéssel konstatálom. - Mázli, hogy pöttyös! - mármint a felsőm, annyira nem is látszik rajta a barna folt, vagy legalábbis most nem veszem annyira véresen komolyan a dolgot. Egyébként is ritkítani kéne a ruhatáramat, mert sejtelmem sincs, hogy be fog-e egyáltalán minden férni ide.
- Diszkréció. Neked már határozottan megártott a likőr úgy látom, de becs' szó bemutatom még az előtt, hogy elvenne feleségül. - nevetem el magam. Hát na szórakoztató az, hogy már kavarodnak össze a szavak a szájában, vagy inkább a betűk a fejében, teljesen mindegy. A szavaira csak elvigyorodom és még szórakozottan keresztet is vetek magam előtt, na nem mintha jellemzően vallásos lennék egyébként. - Kuncogás visszafogva! Eszemben sincs lebuktatni téged. - visszatudom ám fogni magam, majd marad a sokat mondó mosoly... na jó nem, a fapofa. Gyakorolni fogom a pókerarcot, hogy semmit se lehessen leolvasni róla. Ha elég jól rádolgozok, akkor talán menni fog igaz? Nem akarom én lebuktatni az újdonsült barátnőt a leendő férje... izé pasija előtt na. Jó tudom, nem szép tőlem, hogy már előre ilyesmiken jár az eszem, de ez csak a pia miatt van, egyébként nem szokásom semmit sem túlságosan komolyan venni, de tényleg.
- Én is ettől féltem! - nevetek fel újra. Hát na, őszintén szólva nem voltam még úgy igazán szerelemes sosem. Jó más a gimi, amikor az ember könnyen bele tud esni a helyes pasikba, de az azért nem az igazi. Úgy komolyan még nem voltam és kicsit azért félek is a dologtól. - Hoppá! Jeff pedig reggelit nekem, úgy fest, hogy a legtutibb pasikat fogtuk ki és ha most látnának minket ki tudja mit gondolnának. - két fecsegő és kissé becsípett nő, lehet hogy nehezen kezelnék a helyzetet. jó, hogy még Jeff egyelőre azt se nagyon tudja, hogy hol lakom igaz? Nem tud betoppanni, hogy meglepjen, aztán kapjon a normális szexi nője helyett a nyakába egy folyton nevetgélő csitrit, vagy nem is tudom, hogy minek lehetne most mondani engem.

Kayley & Sophia

*Jó dolog ha az ember agya egy rugóra jár a másikéval. Persze a kórházas sztorit biztosan mindenki felejtőssé tenné, de nekünk van azért jó élményünk is mellé. Ami pedig a karmát illeti, ha már emlegettük, egészen furán és hasonlóan indult mindkettőnk kapcsolata. Vagyis az övéké, az enyémet nem tudom, hogy lehet-e már kapcsolatnak nevezni, de ha nem is mondom ki hangosan, boldogan gondolok így arra a hihetetlenül finom és könnyű harmóniára és kölcsönös vonzalomra ami már a második találkozásunkkor jellemző lett ránk nézve. Szerelmes vagyok? Igen és vállalom. Nem érdekel, hogy más mit mond a hirtelen fellángolásról, vagyok annyira felnőtt, hogy el tudjam dönteni mit érzek és Demetrius sem az a csélcsap típus. Kayley reményeire emelem a poharam, és tudomásul veszem, hogy vészesen fogy a likőr az üvegből. Elgondolkodom amit Jeffről és a költözésről mond, nem ismerem a pasit, de ha már annyi idő után még mindig szerelmes Kayley-be, talán igen, megbántódna. Viszont mindent be lehet szépen csomagolni.*
-Szerintem ha nem azt mondod indoknak, hogy szarul állsz hanem azt, hogy függetleníteni szeretnéd magad a szüleidtől és a magad lábára állni mielőtt belekezdesz a kettőtök nagy betűs életébe, akkor még örülni is fog.
*A tetováláson azért elmerengek. Demetrius alapjában véve nem tetkós típus, de ki tudja milyen volt amikor még csak kiképzésre járt, hallottam amolyan beavatási tetoválásról is. nem tudom, hogy szexinek tartanám-e de talán igen.*
-Ühümm…
*Tényleg zavarban vagyok, de egyre kevésbé, a likőrt okolom, de azért még mindig vannak gátlásaim a pikáns történetekkel szemben. De hát erre való a barátnő nem? Megbeszélni amit mással nem tennék, s hogy miért bízom máris ennyire benne? Magam sem értem, egyszerűen csak így van, Kayley aranyos lány, egy kicsit szertelenebb mint én de nem hiszem, hogy az a pár év korkülönbség amire tippelek sokat számítana. Ő ilyen, én meg olyan és kiegészítjük egymást.*
-Ha zavar is valami nem baj, mond csak nyugodtan, hadd edződjek.
*Már vigyorgok, holnap persze magam alatt leszek, némi fejfájással, másnaposság gyanújával. Ritkán iszom, akkor is csak egy-egy pohárral és rendszerint valamilyen szaftos vacsihoz, nem szoktam hozzá, de jól érzem magam tőle. Igaz nélküle is.*
-Akkor mutasd be nekik, ajánlom azelőtt, hogy összeköltöztök, különben nayukádék bántódnak meg…….helyes, bízom diszcréci….hoppá….nem pörög a nyelvem.
*Nem rúgtam be, egészségesen spicces vagyok, a likőr, még ha csokis is, nem olyan mint a bor ami apa szerint orvosság és elvegyül a vacsorával, sőt, az neki a paplan….vagy mi. *
-Ha kuncogsz, rögtön tudni fog mindent. Rendőr.
*Bólogatok és ezzel kuncogási tilalmat rendelek el, ezzel együtt meg is szegem. Én nevetek és tartom a poharamat a maradék likőrnek. Jellemző, hogy két csajszi rögtön a pasijaikról beszél amint összebarátkoztak, de ez törvényszerű azt hiszem. Kayley pedig jó fej, biztosan nem adja tovább senkinek és ki tudja, még az is lehet, hogy ő ad majd egyszer tanácsot nekem. Egy kívülálló mindig tisztábban látja a dolgokat mert el tud vonatkoztatni az érzelmeitől, és csak a tényeket látja, nem vakítják el a részletek. ebből azonban csak annyit vagyok képes felfogni, hogy Kayley jó fej, a többi csak pislákol a fejemben majd le is ülepszik, hogy egy alkalmasabb pillanatban keltsen gondolkodásra.*
-Én ki merem jelenteni. Belezúgtál. Én is. Képzeld! Vacsorát főzött nekem.
*Lelkesen bólogatok, ezt hogy hagyhattam ki? Úgy jelentem be mint egy világszenzációt, mert az. Én odavoltam tőle.*

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Tökéletesen meg tudom érteni őt. Kell az életbe a kaland, de én is értékelném, ha a közeljövőben nyugodtan telnének a randik és minden más is. Azért nem volt egy kellemes élmény azzal zárni a csodás délelőttöt, hogy Max majdnem végzett Jeffel, mint ahogy Demetriusszal a dió. Én is inkább a csók miatti szívdobogást élvezem ki, mint az ijedtség miattit.
- Ezt tökéletesen megértem. - mosolyodom el és hát na azt a lényeg, hogy a kellemetlen kórházi szituációk sem jelentették azt, hogy végül minden fuccsba ment. Ők is találkoznak még és mi is, tehát azt hiszem végül jól jöttünk ki a kemény helyzetekből és ez a lényeg.
- Ezt én is határozottan remélem, jó dolog az izgalom, de... nem az életveszély miatti. - teszem még hozzá egy szolidabb mosollyal. Hát igen, én is értékelem, ha a későbbiekben már csak nyugodt randik jönnek majd és persze pár idilli vacsi is jöhet, meg reggelik... akármik na, csak ne legyenek hasonló problémák.
- Oh, hát... azt hiszem akkor kikapnék, először mindenképpen Jeffet kérdezem meg. Tudod... nem mondtam neki, hogy ide költözöm, mert tuti, hogy befogadott volna, ha tudja, hogy pocsékul állok, de pár hét után lényegében összeköltözni még nagyon korai lenne nem? Szerinted meg fog bántódni? - jó tudom nem tudhatja, hiszen Sophia nem ismeri Jeffet és nem tud a fejével gondolkodni, de én tudom, hogy ő ilyen kis kedves érzékeny típus és nem szeretném, ha megbántódna e miatt. Tudom, hogy az sem esett jól neki, amikor nem mondtam ki szavakkal, hogy akkor mi most együtt vagyunk. Nem volt még érdemben komoly kapcsolatom és egyszerűen csak... nem akarom elkapkodni a dolgot, hanem valahogy történjenek a dolgok úgy, ahogy történniük kell, aztán majd meglátjuk, hogy mi hogyan alakul. Azért én remélem a legjobbakat, csak valahogy ijesztőnek tűnne, ha már most odaköltöznék hozzá.
- Persze... gondoltam, hogy csak a tetoválások miatt. - nem tudom megállni, hogy ne jelenjen meg egy széles vigyor az arcomon. Tudom én, hogy érdekli a pasas teste is, maximum Sophia nem olyan nyílt típus, mint én, hogy ezt csak úgy lazán ki is mondja. Nincs ezzel baj igazából, de tuti, hogy megnézné magának milyen a fickó öltöny nélkül, én se húztam sokáig az időt, hogy megszemléljem Jeffet, bár tény és való, hogy nekem előtte még eljátszott egy csodás dalt is, az azért elég erőteljesen hatott rám, de hát ezt ő is észrevette ugyebár.
- Oh, nem azért. Tudod, ha bármi gond van, csak szólj, ami zavar és visszafogom magam. - nem akarom én őt szándékosan kellemetlen helyzetbe hozni, ez fel sem merült bennem igazából. Tudok ám szolidabb is lenni, ha akarok, maximum a likőrrel ez még nehezebbnek tűnik, de meg tudom ám erőltetni magamat azt hiszem.
- Dehogy! Apu nem olyan, a szüleim amúgy is elég lazák, és szerintem örülni is fognak neki, hogy egy értelmes pasit fogtam ki végre. - a mosolyom továbbra is töretlen, és tényleg így gondolom. Kedvelni fogják Jeffet, nem volt még olyan típusú pasim, mint ő, szóval nem kell félnie. Mondjuk eleve nem nagyon mutattam még be nekik tömegeket, szóval már eleve nagy lépés részemről az, hogy valakit be akarok mutatni. - Akkor én is ünnepélyesen megígérem, hogy hallgatok. Maximum, ha ez a Demetrikus beugrik, akkor szolid kuncogással nyomom el, hogy mit tudok. - szolid vigyor kúszik fel újra az arcomra, ahogy a maradékot is kiürítem megint a poharamból, hogy aztán átvegyem tőle az üveget és újra töltsek. Az tuti, hogy ma jól fogok aludni, kibeszélek magamból mindent és még rendesen be is fogok csiccsenteni, ez már nem is kérdés.
- Én meg... nem is tudom, nem merem kijelenteni, hogy belezúgtam, de... őrület, hogy mit hoz ki belőlem. - azért komolyan megfordult a fejemben akár az is, hogy oda költözöm, vagy legalábbis megkérdezem. Aztán az lett volna a pofára esés, ha nemet mond mi? De nem számít, itt vagyok és... szép fokozatosan haladunk mindennel, amitől én se pánikolok be.

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett

» Blackwell lakás
» Baker lakás
» Egy New York-i lakás