Kis lakás a büfé felett

Tárgy: Kis lakás a büfé felett Kedd 6 Jan. - 12:58

First topic message reminder :

Sophia & Kayley

Semmi nem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések.

Spórolni kell, főleg ha el akarom kezdeni tényleg fizetni a sulit, és miután még mindig nem találtam megfelelő munkát... Kisebb lakás kell. Nem azt mondom, hogy az eddigi olyan nagy volt, meg hát amúgy is az volt a terv, hogy Jeff majd átjön és... De talán itt is megoldható ez, csak el kell beszélni majd az újdonsült lakótárssal. Lehet, hogy az is megoldható lenne, hogy a spórolás keretein belül mondjuk Jeffhez költözzem, de azért azt mégis csak egyelőre túlságosan korainak érezném. Nem tudom, hogy ő hogy fogadna egy ilyen ötletet és igazából azt sem tudom, hogy én mennyire lennék jó lakótárs bárkinek is. Félek tőle, hogy túl gyors lenne azért így a tempó, szóval az a biztos, hogy így az elején azért még óvatosabbak vagyunk. Állati jó vele, ez nem is kérdés, és ha tehetném akkor vele tölteném minden percemet, de no azért miattam már rendesen helyben is hagyták, szóval... csak szép fokozatosan. Amúgy se vagyok gyakorlott együtt élő, még csak lakótársam se volt soha, lehet hogy jobb lenne ezt egy lánnyal kipróbálni, mint egyből egy pasival, főleg egy rövid ideje tartó kapcsolat mellett.
Szóval hát kerestem egy kis lakást, egy bérlőtárssal és a telefonos egyeztetés után ez a hely egészen jónak tűnt. Még egy büfé is van alattunk, szóval ha épp nem akarnék főzni - jó vicc, életemben nem főztem még mást a sima rántottán kívül - akkor onnan vihetek valamit. Lényeg a lényeg, hogy miután sikeresen nem tévedtem el... nagyon, megérkezem a célállomásra. Szigorúan tömegközlekedéssel, a kocsim jelenleg még mindig használhatatlan állapotban van és nem igazán volt rá keret, hogy szerelőhöz vigyem. Majd oda is eljutok, csak hát előbb munka kell, aztán elkezdeni a sulit és majd minden remek lesz. Igazán büszke vagyok ám magamra. Hónapok óta meg tudom állni, hogy apu hitelkártyájával segítsem ki magamat, úgyhogy azért határozottan fejlődöm.
Egyelőre tehát minden cucc és egyéb nélkül jelenek meg az említett címen. Ha csengő van, akkor felcsengetek, ha nincs, akkor szépen felcaplatok a lépcsőn, hogy néhány ütemes koppantással az ajtón jelezzem, hogy itt vagyok ám, a megbeszélt időben. Igen kérem, nem késtem! Egy pillanatot sem, olyan pontos vagyok, mint a halál. Tényleg fejlődöm.

Kayley & Sophia

*Ja, nyugtatólag. A szívem hevesebben vert mint amikor Demetrius kezét fogtam a taxiban. de határozottan jót tett, volt már más amiért izgatott lehettem és valljuk be, azért egy csók miatt izgatottnak lenni határozottan jobb mint egy allergiás roham miatt. *
-Azt azért nem mondanám, hogy megnyugodtam….de sokkal jobban tetszett az a szívdobogás, mint amit pánik közben produkáltam.
*Így utólag már könnyű szívvel tudok nevetni az egészen, főleg mert van akinek elmondhatom, a nagyi más, neki inkább panaszkodtam, Kayleynak újságolom. Vele kibeszélhetem a történteket anélkül, hogy megint heveny szívrohamot kapnék, és többek között a likőr is már kezd hatni. Azért így sokkal szórakoztatóbb.*
-Reméljük egyikünknek sem lesz újabb kórházi randija.
*Azért remélem ennyire szerencsétlenek nem lehetünk, elég volt egy is, megszínesíti az életünket és az emlékeinket, de a jóból is megárt a sok. Másrészt, szeretnék sok minden mással foglalkozni a találkozásaink alkalmával, mint pátyolgatás, borogatás, gyógyszerezés. Mert amúgy azért szívesen, ha muszáj és úgy hozza a sors, a férfiak szeretnek szenvedni, egy nátha is képes őket ágynak dönteni pár napra, és mókás ahogy szipogva zsepit és teát követelnek. Tapasztalatból tudom milyen, bár eddig csak az apámat volt szerencsém ilyen állapotban látni.*
-Ha mégsem, szólhatunk Frednek a büféből. Nem csak isteni pitéket és sajtos pogácsákat süt hanem ezermester is.
*Azon kívül remek a humora, imádja a bodzaszörpöt és tekebajnok a nyugdíjas klubban. Persze ez majd kiderül ha Kayley beugrik néha helyettem a büfében. Fred szeret sütni, beszélni, tét nélkül flörtölni. Utóbbit a nagyival, már vagy harminc éve, de azóta amióta az eszemet tudom, biztosan. Gyerekkoromban amikor a nagyszüleimnél töltöttem pár hetet nyaranta, Fred a térdére ültetett és meséket mondott nekem, stikában telegyömöszölt pitével ebéd előtt, és folyamatosan udvarolt a nagyinak. Persze csak viccből, és ezt a papi is tudta. jó barátok voltak. *
-Csak gondoltam, hátha neki is van egy-két rejtett tetoválása.
*Semmi hátsó szándék…ááá. Aztán jön a pirulás. Kayley másképp gondolkodik a férfiakról mint én, szabadabban, de jó értelemben. Ettől még nem gondolok róla rosszat, egyszerűen csak nem olyan szégyenlős mit én. Mármint abban, hogy részletekbe menően elmeséljen valami intim dolgot. Én azért egy ponton túl nem mennék, egyszerűen nem megy, hogy beszéljek róla, de azért nem vagyok én prűd. Lehajtom a likőrömet és újratöltök, közben azon agyalok, van-e itthon valami alkohol. Legalább egy üveg bor, vagy fél üveg. Nem, fél nincs, nem bontottam ki egyet sem mostanában. azt hiszem azt amit a beköltözésemkor nyitottam ki, másnap este megittam. Remélem Kayley nem megy bele a részletekbe, nekem az is elég volt, hogy Jeff igyekszik. Persze meg is kapom újdonsült barátnémtól a koppintást a fejemre.*
-Ó, igen, köszönöm, megérdemeltem. Nem vagyok ilyen szemérmes, csak beszélni róla azért nehezebb. Rég volt amikor kibeszéltem egy pasit.
*Azt hiszem ez volt a holtpont, ezek után képes vagyok én is nevetni magamon. Kayley felé emelem a poharamat, ha az övé közben kiürült volna, töltök neki is, vagy megoldja maga, elvégre felnőtt nő.*
-Na és van fegyvergyűjteménye apukádnak? …..Elég bőven beszéltem neki róla, a pánikrohamom ecsetelése után úgy áradoztam mint egy tizenéves csitri. Aztán megeskettem, hogy soha, senkinek nem mondja el.
*Nem is mondta, persze azt kikotyogta, hogy sokat meséltem neki Demetriusról, és épp a rendőrömnek, de csak egyetlen mondat volt, ráadásul nem is hallottam csak később mesélte el Fred, egyenesen beárulva a nagyit.*
-Igen, azt hiszem teljesen belezúgtam. A likőr is megoldotta a nyelvemet, szerencse, hogy nem őrzök államtitkokat, de azt hiszem, ezen a ponton téged is meg kell eskesselek a szerelmesen hablatyoló nők védőszentjére!

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Azt hiszem határozottan sok mindenben egyetértünk. A külső is számít, meg a belső is, és persze én is szeretnék egy sima normál randit is, vagy még néhányat, sokat inkább, csak az a lényeg, hogy ne jöjjön senki sem, aki be akarja törni az én drágám orrát, vagy fojtogatni akarja, ezt a részt szívesen kihagyom, a nélkül is szeretném elég jól tudjuk érezni magunkat, elég izgalmasan.
- Meghiszem azt, hogy a csók jót tett neki, és neked is talán nyugtatólag hatott a pánik után. - mosolyodom el. Ezek után remélhetőleg a rendőrkének lesz majd annyi esze, hogy nála legyen az ellenszed és ne üsse ki magát még egyszer, mert szegény Sophia érthető módon nem akar újabb kellemetlen randit, ahol a másik életéért kell küzdenie. Én se szeretnék a közeljövőben kórházat útba ejteni, és bár persze jó dolog ápolni a párodat, de én szívesen leápolom őt úgy is, hogy előtte nem akarta megfolytatni egy nagydarab batár állat, aki híján van az értelmes gondolkodásnak.
- Igen, az nem is lenne valami hasznos, ha átköszönne valaki reggelente, mert sikerült átütni a falat. Jeff nem tudom, hogy ilyen téren mennyire profi, de szerintem nálam tuti, hogy ügyesebb. - én meg az efféle szereléssel kapcsolatos dolgok... az sem biztos, hogy menne elsőre a kalapács és a fogó megkülönböztetése, legalábbis nem mondanám biztosra. Valahogy soha sem volt szükségem rá, hogy efféléket sajátítsak el. Nekem is meg van a magam érdeklődési köre, olyan dolgok, amikben jó vagyok, de a barkácsolás pont nem tartozik ide, bár azt hiszem Jeff nem is fogja ezt elvárni tőlem. Tudja, hogy milyen nő vagyok és kétlem, hogy ne lenne neki elég az, hogy ügyes kezem van... más dolgokhoz.
Határozottan jó érzés elmondani nincs ennyi mindent, még a részleteket is, hiszen valakinek már szívesen meséltem volna róla, csak eddig nem igazán volt kinek. - Tetoválás... sok tetoválás. - vigyorodom el, mert hát nem kevés van neki, sőt. Nem ám csak egy-egy a karján, vagy itt-ott, hanem kész felfedezni való a teste, ami nem zavar, sőt nekem kifejezetten tetszik így. Mint egy jó könyv, mindig találhatok valami újat rajta, nem panaszkodhatom.
- Van rá esély, életében egyszer azért a többség kiüti magát, még a kemény zsaruk is, bár persze ki tudja. - finom vállvonással figyelem, ahogy határozottan pirulni kezd. Zavarban van, mert talán túlzásba vittem, de igazából az iszogatásnak hála ezt most annyira nem veszem fel. Nem várom el, hogy ő is efféléről meséljen, de én megteszem bátran, mert amúgy is jól esik. - Határozottan igyekszik és nagyon lelkes, bár... néha épp olyan zavarban van, mint te. - nem tudom megállni, hogy ne nevessek fel. Na igen, amikor Jeffnek felhoztam a pornó témát finoman szólva is köpni-nyelni nem tudott. Hát na, szerintem tisztában van vele, hogy milyen lányt fogott ki, vagy majd lassan teljesen felfogja.
- Még nem tudnak, Jeff fél kicsit apától, már előre megkérdezte, hogy van-e fegyvergyűjteménye, pedig a szüleim nagyon lazán kezelnek mindent és talán a gimiből emlékeznek is rá. Miért te már meséltél a nagyidnak bővebben a szép szemű rendőrről? - mert hát itt volt már a büfében, de bemutattam már úgy, mint a pasiját vajon? Vagy még csak a rendőr, aki ivott egy kávét?

Kayley & Sophia

*Kayleynak igaza van, a csomagolás is lényeges, persze mindketten könnyen beszélünk a saját ajándékcsomagunk tudatában. Demetrius jó pasi, már abból a csekély látnivalóból ítélve is ami megadatott, de tényleg nem az érdekelt a legjobban. A lelke ott tükröződött a szemeiben és az első pillanatban magával ragadott. Mosolyogva én is megrántom a vállam és belekortyolok az italomba, ezzel egyetértve vele.*
-Egy kicsit sápadt volt az elején, de szerintem az a csók jót tett neki. A pánik csak azért volt mert nem tudtam mit tegyek, de ezek után már tudni fogom, csak ne legyen még egy ilyen alkalom, azért jobban eltudnám viselni csak úgy unalmasan a randevúkat.
*Mindenkinek ami a gyengéje, Demetrius biztosan jobban tudta volna mit tegyen ha valaki megtámadja, de mint gyakorló dióallergiás – férfi – a gyógyszerét persze elfelejtette. ha babonás lennék – jobban mint amennyire vagyok, mert minden nő babonás – gyanítanám, hogy a velünk történtek nem véletlenek és volt valami oka annak, hogy mi ketten összekerültünk egy lakásba. Persze ha tényleg a karmánk, később úgy is kiderül, akkor viszont boszorkányhoz és jósnőhöz fogok járni és minden vasárnap adakozom a templomban a gyülekezet javára. *
-Aaaz.
*Erre csak sóhajtva tudok egyszavas választ adni, Demetrius tényleg úriember, lám a nagyimat is seperc alatt az ujja köré csavarta, pedig őt elég nehéz meggyőzni, és keveseknek engedi meg, hogy Miriam nagyinak szólítsák. *
-Ugye? Akkor biztosan nem találkozunk a szomszéddal a falon keresztül. Ezért nem csináltam semmit a lakásban, meghagytam azokat az akasztókat amiket még a nagypapám fúrt a falba.
*Sok minden nem lóg a falakon, néhány kép amit nem én csináltam, fényképek néhány festményről, virág, lányos dísz amit már nem tudtam hova tenni. Ennyiben változott csak a lakás. Ezek után már Jeff érdekel, és a kezdeti letámadás folytatása, mert úgy érzem az még jobb lesz. Kíváncsi vagyok hogyan kezdett szorosabb lenni a kapcsolatuk, talán még tanulhatok is valamit Kayleytól.*
-Tetoválás? Hűha!
*Csak közbeszólok mert meglepődöm. Nem igazán láttam tetovált fickót, Dallasban úgy látszik nem volt divat, különben is a tetovált férfiakról mindig a durvaság jut eszembe, ezek szerint van másik oldala is. Míg Kayleyt hallgatom, nagyokat kortyolok a likőrből, egyszer még újra is töltök, ha új barátnőm is kér, neki is, egyébként meg lelkes hallgatóság vagyok. Kár, hogy nincs róla fényképe, de megpróbálom elképzelni, persze az nem ugyanaz mintha itt állna előttem személyesen és kézzelfoghatóan. Na nem fogdosnám meg, csak képletesen gondoltam így rá. Kiderül, hogy Jeffnek imádni való fülei vannak, bár azt nem tudom milyen, de majd megnézem alaposabban a rendőrömét, és Jeffnek még szintén „áááá és ajjj” szemei vannak, bólintok és jelzem, hogy értem miről beszél, de még próbálok magamhoz térni a bugyiáztatós tetkóktól. El nem tudom képzelni milyen lehet az…..és vajon Demetriusnak van tetkója? kezdek belepirulni a beszélgetésbe, öreg vagyok én már ehhez, vagy kezd hatni a likőr.*
-Megkérdezem Demetriust, hogy ő kiütötte-e magát valaha…..és…öööö….szóval igyekszik…hát ez remek. Erre innom kell.
*Éééés iszom. Igen, kicsit zavarban vagyok, na nem azért mert még nem csináltam olyat az ágyban, hanem mert nem igazán beszéltem eddig ilyesmiről. Azt hiszem egyszer mindent el kell kezdeni, újraélem a kamaszkorom. *
-És a szüleid? Ők mit szólnak Jeffhez? Vagy még nem tudnak róla?

A hozzászólást Sophia Donovan összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 6 Márc. - 18:41-kor.

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Az biztos, hogy könnyen meg fogjuk oldani, hogy a sok-sok féltett vackunk valónk megmaradjon csak el kell terjeszteni, hogy serpenyővel kínáljuk meg a betörőket, no meg, hogy Sophia pasija egy menő zsaru, az is azt hiszem elég hatásos ijesztés lenne. Majd kiakasztunk valami használt jelvényt az ajtóra és nem lesz itt tuti semmi baj sem, mindenkit lenyomunk.
- Naná, a tartalom a lényeg. Én csak tudom, elég sok bunkóval volt már dolgom és nem tartok igényt többre, de azért nem árt, ha a csomagolás is jó. - rántom meg a vállamat széles vigyorral az arcomon. Hát na nem azt mondom, hogy nem támadtam volna le Jeffet, ha nem nézne ki úgy, ahogy, mert az a dal, amit előadott mindenképpen levett volna a lábamról, de azért nem árt, ha a pasid jól is fest mondjuk melletted és nem csak belülről meseszép. Nem mondom, hogy felületes vagyok, csak vannak azért minimális elvárásaim, de akkor is Jeffel lennék, ha nem lennének tetoválásai, vagy nem nézne ki mondjuk ennyire táposan, bár neki annyira jó véleménye nincs magáról, mint nekem róla, kis önbizalomhiányos a szentem.
- Az a lényeg, hogy utána már jól volt, azért tuti, hogy én is rendesen beparáztam volna a helyedben. - hát na én is totál ki voltam készülve, amikor szegény Jeffnek nekiesett az a vadállat. Nem kezeltem volna egy allergiás helyzetet se sokkal jobban. Azért elég riasztó dolog, amikor a pasid, vagy leendő pasid kórházba kerül miattad. Én azért sokkal jobban értékeltem volna az eseménytelen estét és ha jól sejtem, akkor Sophia is így vélekedik.
- Sose hittem a karmában, de ezek után... - nevetek én vele együtt. Hát igen, mindkettőnk pasija kórházba került a második találkozás alkalmával, ez azért eléggé sokat mond, mintha csak már akkor egymásnak lettünk volna teremtve, ezek után tuti, hogy tökéletes lakótársak leszünk, egyébként is egy élmény mesélni neki. Érdeklődő és eddig még nem hoztam vészesen zavarba sem... eddig.
- Igazi úriember! - és még rendőr is, hát nem csodálom, hogy annyira oda van érte, főleg akkor, ha még olyan is a pasas, mint egy görög félisten igaz? Komolyan nem is tudom, hogy bírta ki, hogy még nem hívta fel ide, mert ha jól vettem ki a szavaiból, akkor erre eddig még nem került sor.
- Hm... ez határozottan jó ötlet, végezzék a pasik az ilyen munkát, félő, hogy ha én fúrnék, akkor annak amúgy is rossz vége lenne. - vigyorodom el. Hát na, nem vagyok egy profi, ami az efféle eszközkezelést illeti. Szerintem esélytelen lenne, hogy én értelmesen fel tudjak tenni egy képet. Minimum ferdén, de azt is csak úgy, hogy a képpel elrejthessem az alatta lévő elrontott lyukakat. - Képem az nincs, de... mesélni azt tudok. Hát Jeffről már tudjuk, hogy zenél... csodásan gitározik. Van egy kiló tetoválása, bár ez az én hibám. Huh... bonyolult sztori ám ez. - mosolyodom el, és nagyot kortyolok az italomból. Hát igen, nekünk már igazi múltunk van, még ha kifejezetten pocsék múltról is van szó, amire nem igazán vagyok büszke.
- A gimiből ismerem, ahol... hát volt egy csúnya fogadás, ahol felszedtem a suli legnyomibb srácát. Megbántam a végére, mert édes volt már akkor is, csak hát tudod... a népszerűséget nem lehetett csak úgy eldobni. Ő pedig eléggé kikészült, mint kiderült és kiütötte magát, így lettek a tetkói, de állati szexi lett velük. És... komolyan igazi bugyiáztató, ha még gitárt is fog a kezébe! Imádni való kis fülei vannak, és... a szeme... ajj... - hatalmasat sóhajtok. Azt hiszem veszélyes vizekre kezdek evezni, totál oda vagyok érte... pedig nem akartam én most semmi komolyba belemászni, ennek ellenére tartok tőle, hogy mégis csak sikerült, nem is kicsit. Fene tudja, hogy kell-e ellenkeznem, vagy egyszerűen csak fogadjam el a sorsomat és kész. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha engedném megtörténni, hiszen ő nem rossz srác és tuti, hogy nem fog megbántani.
- A lényeg, hogy pár hete összefutottunk véletlenül és édespofám nem utált, vagy ilyesmi, totál kedves volt, én meg elkéreckedtem hozzá, hogy meghallgassa, hogyan játszom, aztán... hát a többit tudod. Annyit elmondhatok, hogy bizonytalan a szentem az ágyban, de baromira igyekszik. - oh hát a fenébe is jó a teljesítménye és ami esetleg nincs meg, azt bőven pótolja lelkesedésből, no meg hát na még úgyis fogunk gyakorolni, hogy fejlődhessen, és tuti biztos vagyok, hogy akar is.

Kayley & Sophia

*Azt hiszem kicserélhetjük a névtáblát „Serpenyős lányokra”. Ide soha nem fogja betenni a lábát betörő az biztos. A többin meg majd dolgozunk.*
-Az is meglesz.
*Véleményem szerint Kayley hamar megtanul majd mindent, ha volt annyi ereje és akarata, hogy változtasson, a főzéshez sem lesz kevesebb. Jeff igazán szerencsés fickó és azt hiszem én is szerencsés vagyok. Ideje volt már legalább az egyik fronton kaput találni, bár elég fura még az érzés, hogy alig ismerem néhány órája és már a legintimebb dolgaimat osztom meg vele, de nem bánom. Létezik szerelem első látásra, a baráti miért ne létezne? Kayley igazán aranyos, érdeklődő és őszinte, semmilyen hátsó szándékot nem fedeztem fel benne, talán bolondság de a nevetése győzött meg leginkább. Olyan mint a szem, a lélek másik tükre.*
-Nem tagadom, kíváncsi vagyok rá, de nem ez a fontos. Persze az is….-*adom meg magam azonnal-*de a tartalom sokkal jobban érdekel.
*Az igazság az, hogy akár neki is eshettem volna, de már a büfében olyasmit indított el bennem amit csak megcsúfolt volna a hirtelen letámadás. Demetrius nem az a fajta férfi volt akit kielégít az ilyesmi, másrészt én sem voltam az aki elégedett egy egyéjszakás kalanddal. Kayley minden bizonnyal szintén nem ilyen, de talán ő akkor, abban a helyzetben úgy érezte, hogy tovább tudja vinni a dolgot és Jeff is partner volt hozzá. Demetrius más, és ezzel nem akarom sem Jeffet, sem Kayleyt, sem a kapcsolatukat ledegradálni. nekünk több időre van szükségünk, ráadásul nem volt közös múltunk mint Kayleyéknak.*
-Azt hiszem igen.
*És még nem tud mindent. A történetem minden közbevetett kérdésére választ ad, kiderül Claire „személye”, az allergia és minden más is.*
-Dió allergia. Ki a fene gondolta volna. De meggyógyult, elég volt egy injekció.
*Meg persze ki tudja mennyi ideig tartó kezelés és megfigyelés. Fogalmam sincs mennyi ideig ültem kint a folyosón a saját könnyeimben fulladozva. utólag persze mókás, főleg azok után, ahogy Kayley jellemzi a kettőnk sorsát. Muszáj nevetnem, tényleg őrületes véletlen, az is, hogy pont mi ketten kerültünk össze egy lakásba.*
-Ez a karma édesem! Ne vitatkozz a karmával!
*Na igen, amikor a karmáról beszélek már érezhetően a kedvem magaslatánál tartok a menetelésben, de még hiányzik pár korty és minimum két történet.*
-Találkoztunk. Persze miután megcsókoltam és elvonultam a mosdóba bőgni. Amit közöltem is vele előre. Gondolom annyira megleptem ezzel, hogy csak azután viszonozta, hogy visszamentem kisírt szemekkel. Akkor viszont mindent bepótolt, nem is tudtam vele ellenkezni, pedig én akartam hazavinni őt. Az ajtóban aztán nem azt mondta, hogy „Majd hívlak”.
*Jelentőségteljesen bólogatok. Ezt a mondatot minden nő érti és értékeli.*
-Megadta a számait(!) és azt ígérte másnap este elém jön a büfébe.
*Felemelt mutatóujjal adok nagyobb jelentőséget a telefonszámoknak, igen, nem csak egyet kaptam. Demetrius kész úriember volt annak ellenére, hogy éreztem nagyon nem akar hazamenni. de ezért nem is hívtam be, másrészt muszáj volt megnyugodnom, és utálom a kórházszagot. *
-Csak nyugodtan fúrd tele a falat, úgy is olyan csupasz. Vagy elhívhatod Jeffet, hogy fúrjon, mármint falat. Legalább megismerem. Tényleg! Nincs róla fényképed? Most pedig te jössz, én már elég spicces vagyok. Mesélj Jeffről!
*Még nem értem el a mocskos szintet, egyelőre a „cukin spicces” helyen állok és egy ideig ott is maradok mert míg Kayley mesél, én addig pitézek. Viszont marha jó kedvem van, nem mind a likőrnek köszönhetően, Kayley is jócskán tett érte. nem is emlékszem mikor beszélgettem ilyen jót és tartalmatlant bárkivel is. A hangsúly pedig a tartalmatlan szón van, mert igazából csak csevegünk, csivitelünk, pletykálkodunk. Az egésznek nincs súlya, hiszen eddig csak jó dolgokról esett szó, semmi dráma, semmi tanácsosztogatás. Tökély.*

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam a megjegyzése hallatán és még nem a pia hozza ezt ki belőlem, de komolyan nem, egyszerűen csak jól érzem magam és tényleg vicces maga a megjegyzés. Igazából serpenyőben tényleg nagyon tuti vagyok, olyan profin bánok vele, hogy ihaj!
- Ez lesz a jellegzetességünk, már csak abban kell fejlődnöm, hogy ne csak harcra használjam jól a serpenyőt. - vigyorodom el, mert hát na nem tudok főzni, viszont harci eszköznek kiválóan alkalmazom, de mondjuk a legutóbbi helyzetben az jobban is jött. Kiváló rántottám lehet, ha közben a pasimat kinyírja egy vadállat volt pasim. Akkor már inkább ne legyek profi a konyhában, az fontosabb, hogy meg tudjam menteni szegény Jeffet, főleg ha már az én hibámból került szegény akkora nagy bajba. Az viszont most sokkal jobban érzel, hogy mi a helyzet azzal a görög istennel. Ha már így kielemezgetjük az eseményeket, akkor naná, hogy kíváncsi vagyok a részletekre is, ki ne lenne?
- És szeretnéd már látni azt a jobb testet, mint James Bondé igaz? - széles vigyor, a szememben huncut fény csillan... hát na, mondtam én, hogy Sophia azért jobb kislány, mint amilyen én vagyok. Én képes voltam simán letámadni Jeffet, míg ő nem tépte le a ruhát már egyből egy pasasról, akinek csodás a szeme és gondolom ennek fényében a hátsója is tökéletes lehet.
- Akkor nem lesz gondod, ha komolyabb terepre keveredtek, ha már most ennyire beindulsz csak a hangjától. Totál belezúgtál! - ez nem is kérdés, de gondolom ő is tisztában van vele, hiszen tudja jól milyen hatással van rá a pasas. Beleborzong a hangjába és úgy áradoz itt nekem róla, mintha tényleg egy igazi görög istenség lenne, szóval... nem is kérdés, hogy oda van érte. Mondjuk én se panaszkodhatom, én is eléggé oda vagyok Jeffért, nem cserélném el még egy ilyen hírből csodálatos pasasért sem. Amúgy sem nyúlnék le senkit sem egy új barát elől, nem akarok én pár nap után kilakoltatást... meg amúgy se vagyok olyan na.
- Claire? - egy pillanatra szakítom csak félbe, de aztán meg is rázom a fejem, hogy folytassa csak tovább a dolgot, mert nem akarom én most megakadályozni szegényt abban, hogy kifejtse a részleteket. Szóval a kutya! Na az azért megnyugtató, és a diónál kapom fel újra a fejemet. Akkor már ez is világos... hát na bakker, nem lehetett valami élmény. Úgy fest, hogy sikerült mindkettőnknek kórházban tölteni a pasival az első kellemesen együtt töltött alkalom egy részét. Jók vagyunk! - Fú... de remélem nem lett komoly baja, allergia mi? - azért izgulok na. Gondolom nem szippantott fel véletlenül egy darab diót, vagy nyelte félre, azt azért általában viszonylag könnyű megoldani. A sztori pedig folytatódik és igen ebből már nyilvánvaló, hogy allergia. Azért az se kellemes, sőt!
- Szóval mindkettőnk pasija majdnem életét veszítette a második találkozáskor? Már nem is kérdés, hogy minket az isten is egymásnak teremtett! - nevetem el magam. Jól van na azért mégis csak dolgozik bennem a likőr és így visszagondolva utólag ez azért mégis csak eléggé viccesnek tűnik. Legalább túlélték mindketten és ez a lényeg, az pedig tuti, hogy azt a randit nem nagyon fogják elfelejteni gondolom ezek után, ha már ilyen kalandosra sikerült.
- Ne de mesélj tovább, találkoztok még, vagy azóta már találkoztatok? - és hát na meg volt már az a csók végül utólag? Ne hogy itt maradjon abba a sztori, mert azt nem bírnám ki, azért sokkal kíváncsibb vagyok én annál, hogy csak ennyivel beérjem. Nem mondom, hogy mesélje el majd az első együtt töltött éjszakát is... maximum, ha akarja... de azért kell nekem még egy kis info mindenképpen.
- Édes vagy! Akkor az első képed az enyém, a szobámban legalább máris lesz valami, ami a falat díszíti. - mert hát olyan sok képem egyelőre még nincs, de épp ideje elkezdeni ilyesmiket is beszerezni igaz? Remélhetőleg nem gond, ha megpróbálok felszögelni valamit a falra, vagy... mondjuk jobb esetben megkérek valakit, hogy segítsen benne, mert nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha én próbálkoznék és ölném meg a vakolatot.

Kayley & Sophia

*Megint tele van mindkettőnk pohara, de van egy olyan érzésem, hogy nem sokáig. ahhoz is kell egy korty, hogy elképzeljem Kayley-t a kezében egy serpenyővel amint leüti Nagy Max-et. Némi fáziskéséssel, de elnevetem magam. *
-Akkor nem kell félnünk a betörőktől, csak tele kell pakolni a lakást serpenyőkkel.
*Lelki szemeim előtt már látom az apró lakást ahol több a serpenyő mint a bútor. Végül is ha okosan oldjuk meg, új stílust teremthetünk lakás dekoráció fronton. Demetrius arcát meg kifejezetten szeretném látni amikor egyszer majd feljön ide, hogy körülnézzen és meglátja a női önvédelmi rendszert. Kayley kérdésére egy kicsit elpirulok, régen volt már amikor ilyen intim témát beszéltem ki valakivel, vissza kell rázódnom ennek a szépségébe.*
-Nos, nem igazán néztem meg a fenekét az elején, mert rajta ült. Amikor kiviharzott, takarta az öltöny és a lengedező kabát. Viszont ha hinni lehet a remekbe szabott öltönynek, ami jobban áll rajta mint James Bond-on a szmoking, akkor jobb teste van mint amilyen a neve.
*Ez pedig ad némi útmutatót arról, hogy is nézhet ki Demetrius. Amit láttam belőle azok a szemei voltak, a mosolya, a keze.*
-De a hangja is szexi, olyan közepesen mélyen karcos, hogy amikor rád néz és megszólal, a kis lábujjadig beleborzongsz.
*Nos, nekem más dolgok bolygatják fel a libidómat, bár én is oda vagyok a férfifenekekért. Viszont mindig közbeszólt valami ami miatt a fenék sasolás elmaradt. A büfében a csipogója, otthon nála Claire kulcstartója, az étteremben a dió zavart a képbe. Utálom a zavaró tényezőket.*
-A cápaleves mennyei volt, bár kétlem, hogy cápából volt, de végül is mindegy. Sikerült hülyét csinálnom magamból Claire miatt, akiről kiderült, hogy nem a házvezetőnő, mert Demetriusnak olyanja is van, és nem is szerető, hanem egy édes kutya aki viszont már nem él. Erre én, persze elkezdtem örülni és lelkesedni, mert az egészet totál félreértettem, aztán meg sűrűn bocsánatot kértem. Ha nem jön az a túlbuzgó pincér a második fogással, akkor megcsókol, így csak én adtam puszit az arcára. De szerintem azzal is levettem a lábáról. Csak az a rohadt dió ne lett volna benne a szószban.
*Tudom, hogy a csoki likőrt lassan kell kortyolgatni és élvezni, de most muszáj volt lehajtanom a maradékot egyszerre. Egész jól belelendültem a történetbe, de végül is Kayley mondta, hogy mindent tudni akar s mivel nem volt titok....folytattam.*
-Egyből dagadni kezdett a nyelve, a torka és lesápadt. Mentőt akartam hívni, de miért is hallgatna rám, _fizetett_ felkapta a kabátját is leintett egy taxit. Na jó, addig kikísértem de igazából fogalmam sem volt mit csináljak. Az allergiásoknál szokott lenni valami gyógyszer, vagy nem? Esküszöm mire bekerült a kórházba megőszültem, még a taxist is megfenyegettem egy seggbe rúgással ha nem száguld át a piroson és miatta az álompasim a karjaimban hal meg. Igen, kimondtam. Szóval.....-*ezen a ponton sikerül elnevetnem magam.*- így utólag már elég mulatságos.
*Bármi is lesz, ezt az estét biztosan nem felejtjük el, még a dátumot is tudni fogjuk.*
-Bevállalós vagyok, és nem kell megvárnod az első eladásra szánt képemet, szívesen neked adom anélkül is.
*Nem félek attól, hogy hordhatatlan ruhát találna ki, nem csak nekem nem de másnak sem. Kayley a maga új élet kezdésével két lábbal a földön jár, elnézve őt remek ízlése van és hihetetlenül gyorsan tud ráhangolódni másokra, ez pedig elengedhetetlen az ő leendő szakmájában.*

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Gondolkodás nélkül tartom közelebb hozzá a poharamat, hogy töltsön csak. Azért be kell látnom, hogy az utóbbi hetekben tényleg nagyon sok minden történt velem, és járt már nekem egy ilyen csajos este. Egy kis ital, egy kis süti, egy kis trécselés, amikor tényleg elmondhatok valakinek mindent. Én pedig elég nyitott kislány vagyok ahhoz, hogy a pikáns részleteket se fojtsam magamba. Volt azért izgalom is benne bőven, életemben nem ütöttem le még senki sem serpenyővel, de mondhatni ezt is ki kellett próbálni egyszer igaz? Legalább most már tudom, hogy hatásos, tehát a későbbiekben is érdemes próbálkozni vele hasonló esetben. Na... nem arról van szó, nem akarok én hasonló esetet. Max. elvileg megkapta a távol tartási végzést, szóval nagyon remélem, hogy az életben nem jön többé a közelembe, és Jeff közelébe még annyira sem. Komolyan nagyobbat ütök, ha még egyszer ártani mert neki a semmiért.
- A serpenyőkre! Nagyon remélem én is. Jó vagyok serpenyőharcban, de nem gyakorolnám túl gyakran. - mosolyodom el mielőtt még a számhoz emelném a poharamat, hogy újra meghúzzam. Határozottan jó választás volt ez a csoki likőr és passzol a pitéhez is.
- Ez biztos, gond is az, ha nem néz meg magának ez fickó rendesen. Na és te... azért amennyire lehetett a pult felett megnézted magadnak? Ha már rendőr... izmos, jó a hátsója? - mert hát na távozáskor azért azt is megszemlélhette, vagy ha már elment hozzá, akkor teszem azt mondjuk a randi alkalmával, vagy bármi. Én bírom a hátsókat, Jeffé kifejezetten csinos, bár rajta nincs semmi az ég világon, ami ne tetszene, még a kis helyes füleiért is oda vagyok, a szeméről már nem is beszélve. Jó ég! A végén még... sikerült totál belé habarodnom, pedig elvileg most valami önállósodáson töröm a fejemet. Na ezért nem gondoltam arra, hogy mondjuk hozzá költözzem, pedig talán nem lett volna ellenére, de csak szép fokozatosan, ha kell akkor erőszakkal fogom vissza az érzéseimet, nem lehetek mindig túlságosan hirtelen... legalábbis tudom, hogy nem szabadna.
- Hm... dió? Ki vele Sophia! Mindent tudni akarok! - nem azért még nincs tippem, hogy mi lehet azzal a dióval, de azért talán halvány tippem lenne. Ha csak nem félrenyelte, akkor... allergia lenne? Hú, azért az se kellemes mulatság, de nem kellene egyből mindenféle téves következtetéseket levonni. Lehet, hogy akkor nem csak nekünk sikerült kissé rendhagyóan a második találkozás? De ez a jó nem? Akkor legalább van miből sztorizgatnia az embernek öreg korában is, arról már nem is beszélve, hogy ha valami nem unalmasan sablonos, akkor már is könnyebben megragad az emberben, még ha esetleg van is egy kis kellemetlen része, mint esetünkben a kórházi látogatásnak, de azért azt hiszem az a nap Jeff fejéből jó ideig nem fog még kitörlődni, hiszen előtte és utána is elég kellemes élményekkel gazdagítottam az emléktárát.
- Ez aztán a merész kijelentés! De csak akkor megyek bele, ha majd az első képed, amit eladásra szánsz az én falamon lóghat. - mosolyodom el. Na igen, azért majd az első ruha ennek fényében nem lesz annyira vad, bár... mondjuk nem határozza meg a tervező, hogy hol lehet hordani és egy kevésbé szolid darabot teszem azt megeteheti, hogy csak annak a szép szeműnek mutat meg és máris nincs gond.

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Vas. 22 Feb. - 5:47

Kayley & Sophia

*Régen volt már amikor a barátnőmmel olyan dolgokról beszélgettünk, amit még a szüleimnek sem mondtam volna el és nem is mondtam. A pasi téma ilyen volt. Ahhoz, hogy szinte minden részletet kitárgyalj, jobban meg kell bízz benne mintha az életedet adnád a kezébe. Elszoktam az ilyen témák megbeszélésétől, de nem csak ezért voltam zavarban amikor Kayley a kórházas dologgal együtt a pikáns részleteket is elmesélte. A kórház volt az én Achilles sarkam. Így utólag, ebben a percben már elég vicces volt, főleg, hogy az imént arra gondoltam, mennyi közös van bennünk Kayley-val. Amikor a nagyinak meséltem még nem volt vicces. Azért próbáltam elhessegetni a felmerült emlékképeket magamban és Kayley történetére koncentrálni és nem Demetrius falfehér arcára gondolni. A serpenyős történet határozottan sokkal jobb volt mint a diós, mosolyogtam egyet mielőtt megittam az utolsó korty likőrt és az üvegért nyúltam egy újabb adagért. Erre muszáj volt innom, Kayley felé emeltem az üveget, némán kérdezve, hogy kér-e még s ha igen, töltöttem neki is.*
-A serpenyőkre! Reméljük Max végre megértette mi a „ nem és a vége” lényege.
*A következő kérdés egy kicsit elterelte a gondolataimat az én kórházamról, de mivel egyszer már szóba került, ott maradt a nyelvem hegyén és csak idő kérdése volt mikor bököm ki. addig is joggal méltattam Demetriust, mert úgy gondoltam, még egy ilyen pasi nincs a világon.*
-Ó, hát nem kétlem, hogy amíg kiszolgáltam a többi vendéget mindenhol alaposan megnézett, legalábbis remélem, mert azért ez az egészséges egy férfinál, de amikor beszélgettünk, akkor határozottan csak a szemeimet nézte és ez üdítő újdonság volt. azt hiszem egy kicsit belegabalyodtunk egymás tekintetébe, irtó szép szemei vannak.
*Igenis álompasi, még ha ő maga nem is ismeri el, de szerintem ez a jobbik eset. Sokkal rosszabb lenne ha _tudná_ magáról, hogy az, valószínűleg nem érdekelne feleennyire sem. A neve pedig méltán érdemel külön fejezetet, az én számomra olyan amikor kiejtem vagy csak gondolok rá, mintha hosszan és forrón megcsókolna. Még a gyomrom is beleremeg.*
-Igen, oda vagyok érte meg vissza, de…..nos azért a dió eléggé bezavart a képbe.
*Kész, eddig bírtam. Kayley lénye olyan akár a lámpa a rovaroknak, egyszerűen kihúzta belőlem, muszáj volt megemlítenem, elmondanom olyannak aki velem egykorú. Ittam még egy nagy kortyot, biztosan be fogok rúgni ma este, de ott egye meg a fene. Muszáj volt egy kicsit elengednem magam, atyaég, olyan régen csináltam ilyet. Kayley az őrangyal. Ivócimbora.*
-Az első ruhát amit tervezel, megveszem.
*Nem, még nem az alkohol beszélt belőlem, tényleg érdekelt milyen stílusa van Kayley-nak ebből a szempontból és egy kicsit biztatni is akartam. Csak azt reméltem, hogy mindenemet takarni fogja az anyag. Mindketten művészlelkek vagyunk, örültem, hogy ilyes valakivel hozott össze a sors, ő biztosan érteni fogja miről beszélek amikor elmélázva és hirtelen feleszmélve mézgásan kuszán előadom a fejemben épp lepergett mesét és nem néz idiótának. Amúgy meg, segíthet felújítani a ruhatáramat, elkelt némi tanács öltözködésben, legalábbis mostantól. *

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Szó se róla én is eléggé hiányolom a barátnőket. A gimi óta nem is nagyon volt ilyesmiben részem. A sok utazás, meg aztán a nagy önálló élet eléggé sokat változtatott rajtam, no meg a baráti társaságomon is. Szerettem én a gimit, de sok olyat tettem ott, amit nem szabadott volna és most nagyon szeretnék változtatni új életet kezdeni és ehhez az új barátok is hozzátartoznak. Sophia pedig mondhatni tökéletesen beleillik ebbe a profilba, hiszen ő nem az a típus amilyen én voltam, vagy a gimis osztálytársaim. Úgy érzem, hogy jól meg fogjuk érteni egymást és szerencsés vagyok, hogy ő a lakótársam.
- Jajj, hát nem a miatt került szegény kórházba. Igazából nem tudom, hogy mi számít kicsinek, de jól bejárattuk a kanapét, csak aztán betoppant a volt pasim Max. Egy... nagydarab barom, akinek nem sikerült pár hónap alatt felfogni, hogy vége és ne kövessen. Ott kezdődtek a bajok. - szegény Jeff nem az a nagydarab verekedős típus és amúgy se sok mindent tehetett volna egy ilyen meglepetésszerű támadás ellen, úgyhogy határozottan rossz vége lett az egésznek. - De végül győztem én és a serpenyő! - mosolyodom el, bár így is ki kellett hívni a mentőket, mert hát nem alakult túlságosan jól az az este, sőt határozottan bajosra sikeredett, de mondhatni tuti,hogy nem fogjuk elfelejteni egy ideig, mert elég kalandos volt. Remélem azért, hogy újra ilyen kalandokban nem lesz részünk és Max számára elég az a távol tartási parancs, amit a rendőrségtől kapott kézhez.
- És ő szemből nem szemlélt, vagy azt is úgy csinálta, hogy ne vedd észre? - mondjuk én is jártam már párszor úgy, hogy nem sikerült az adott pasasnak tartani a szemkontaktust. Ez azért felettébb zavaró lehet, mert rendben azért tesszük ki a kirakatba azt, amink van, mert meg akarjuk mutatni, de... attól még nem kell folyamatosan azt bámulni, mert azért az egy idő után már nagyon zavaróvá tud válni. Remélhetőleg akkor az álomrendőrünk nem így viselkedik.
Nem tudom megállni a széles mosolyt a lelkesedését látva, ahogy csupán a nevéről beszél. Nem mondhatom, hogy Jeff neve annyira különleges. Jeff... Jeffrey, de ő maga nagyon is az és nekem ez épp elég, ha beférkőzik a gondolataimba a neve, akkor máris mosolyra húzódjon a szám. - Szóval nagyon oda vagy ezért a görör istenért. De megjegyeztem, tehát ha Demetrius van a vonalban elsunnyogok. - vigyorodom el. Vagy ha netán feljönne, akkor azonnal valami fontos dolgom lesz, hogy még véletlenül se zavarjak be nekik. Isten ments, hogy megakadályozzak valamiféle kis szerelmi légyottot egy görög félistennel!
- Oh, hát az egészet! Na jó nem, nem is tudom. Csak nem akarok felszínes életet tudod? Most divattervezést tanulok, mert ahhoz mindig is értettem és talán menni is fog annyira, hogy tényleg igazán jó legyek benne, aztán... meglátjuk. - itt van most Jeff, meg ez az albérlet, egy új barát és azt hiszem tényleg kezd minden jól alakulni, talán a végén még sínen lesz az életem saját erőmből és nem azért, mert mások támogatnak pénzzel, vagy akárhogy.

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Vas. 15 Feb. - 13:41

Kayley & Sophia

*Azt hiszem a középiskolában volt utoljára igazi barátnőm, csak aztán elsodort minket az élet egymástól. Ő továbbtanult mert tökéletesen kidolgozott ambíciói voltak, és világmegváltó tervei. Én azonban otthon maradtam és a kényelmes „nem tudni semmiről” boldogságot választottam. Néha beszéltünk telefonon egymással, de az már nem volt ugyanolyan mint régen, amikor együtt ültünk az ágyon, néztük a csöpögősen romantikus filmeket és egyszerre nyúltunk zsepiért. Ha voltak is manapság titkaim, azért voltak mert nem volt kinek elmondjam. Kayley-ban rögtön megláttam azt akire nyugodtan rábízhatom a lelkemet de nem azért örültem neki, mert _kellett_valaki_ hanem mert hiányzott. A magányosságnak is vannak fokozatai, ez cserfes lány pedig rögtön befoltozta az űrt a lelkemben.*
-Nekem az kíváncsi vagy rájuk.
*Eddig csak a szüleim voltak a kritikusaim, de őket elfogultnak találtam, Kayley őszinte volt és biztos voltam abban, hogy nem csak a fizetési nehézségeiről vall nyíltan színt, ő alapjában véve ilyen volt. Egy ideig elfelejtettem a likőrt, de a kórház emlegetésére újra innom kellett. Eddig egész normális randinak tűnt, szerenád meg leteperés, nem formális, de alapjában véve elvárható. De a kórház….nem illett a képbe, hacsak….*
-Öööö….azt mondtad csak kicsit teperted le. Most akkor mégsem úgy sikerült? De azért jól van, ugye?
*Őszintén zavarban voltam. Kayley, ha be is vallotta mennyire oda volt Jeffért, nem olyannak látszott aki kórházba küld egy pasit pusztán a csókjaival. Kezdett érdekessé válni a történet, és egyre kíváncsibb lettem. Azért az nem semmi, ha a férfit kórházba kell vinni egy ártatlannak tűnő leteperés után….vagy közben? Ha erre gondolok, pikáns történet, én pedig szerettem a pikáns történeteket. Igen, az egyenruha is szexi és ha nincs Claire neve a kulcstartón talán a mi történetünk is pikánsabbra sikeredik, ki tudja.*
-Abból ítélve amit láttam, elég profi. Persze minden pasi szereti a női feneket, de a legtöbb egyenruhás inkább szemből szemlél és nem éppen a tekintetedre koncentrál.
*Nos, alig egy hónapja vagyok itt tartósan és dolgozom a nagyi büféjében, a várost még nem ismertem meg igazán, de a rendőröket és az ápolókat már igen. Kivétel nélkül képtelenek arra, hogy feljebb emeljék a figyelmüket a nyakamnál. Demetrius üdítő változatosság volt ebből a szempontból, ő elsőként a szememben mélyedt el, s csak aztán a fenekemen. Annyit áradoztam Demetriusról és pont a lényeget nem említettem volna? Pedig….*
-Ó, te jóóééég! A neve, hát az külön fejezetet érdemel. Már a gondolattól is lúdbőrös leszek, és ha kiejtem, olyan mint….nem is tudom, de figyelj!-* Letettem mindent a kezemből és felemeltem a tenyereimet Kayley felé, hogy még jobban éreztetni tudjam az általam átélteket. A szemeimet is lehunytam ahogy kiejtettem a rendőröm nevét. Inkább csak susogtam, mintha itt lenne és becézném.*- Demetrius…..Érzed? Nem olyan mint egy forró csók egy görög istennel?
*Komolyan, a szívem is beledobbant, pedig csak egy vacsora volt, egy spontán randi, tele félreértésekkel, a szerencsétlenkedésemmel. Ráadásul azt sem tudtam mi lesz a folytatás, de reméltem, hogy rosszabb sosem lesz. Elég volt az is, hogy láthatom mosolyogni.*
-Szóval ha beszélni fogok vele telefonon, azt rögtön észreveszed majd. De mesélj te. Milyen nagy terveid vannak a távoli jövőre nézve? Mekkora darabot szeretnél megváltani a világból?

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Nem igazán szeretek köntörfalazni, valahogy soha sem szerettem, ez talán az egyik előnye az, hogy elég laza környezetben nőttem fel és valahogy mindig is úgy gondoltam inkább előre visz az őszinteség. Jó persze... más téma volt a gimi, amikor Jeffet... hát azért vertem át, mert volt az a hülye fogadás, de azt rég megbántam, többszörösen is, és már nem tennék ilyet. Úgy gondolom, hogy az őszinteség vagy nyerő, vagy nem, de ha valami utólag derül ki, akkor ugyanúgy bebukod a dolgot, tehát annak se sok értelme van. A titkok teljesen feleslegesek ezt a mai napig is tartom, és nem is akarok semmit sem elrejteni Sophia elől, vagy senki elől sem. Ezért nyitottam nála eleve azzal, hogy a fizetés lehet néha nehézkes, de azon leszek, hogy találjak valami értelmes melót és tudom, hogy ha akarom, akkor menni is fog.
- Köszönöm, ez tényleg megtisztelő! - egyébként én biztos vagyok benne, hogy jól fest. Nem is tudom, talán pont azért, mert nem akarja nagydobra verni. Sokkal gyakoribb az, hogy valaki nem hiszi magát elég jónak, aztán persze kiderül, hogy mégis csak az, mint hogy tényleg olyan rossz legyen. Sok esetben pont, hogy azok bénák, akik nagyon sokat képzelnek magukról, és az ilyen embereknek még az őszinte véleménnyel se nagyon lehet elnyomni a buzgó önbizalmát, ami... hát azért elég szomorú rájuk nézve. Az meg evidens, hogy nem erőltetek rá valamit valakire, aki nem minden áron vágyik rá. Majd kiáll a nyilvánosság elé, ha szeretne, vagy ha sosem... hát akkor sosem. Az a fontos, hogy boldog légy attól, amit csinálsz.
- Hát tudod... vannak akik szerint nem jó női tulajdonság, rávetni magunkat egy pasira. - és hát én finoman szólva is letámadtam Jeffet, de nem mondanám, hogy ellenére volt, sőt azért láttam én rajta, hogy eléggé oda van azért, ahogyan viselkedem vele és ez csak még inkább feltüzel. Arról már nem is beszélve, hogy dalt írt nekem... hozzám, hogy mégis hogy a fenébe tudtam volna végighallgatni és a végén valami kis gyenge szolid mosollyal pillantani rá. Nem vagyok én az a szégyenlős típus, nem is voltam sosem.
- Persze, miután sikerült összeszednie magát a kórház után, de... ez már a kevésbé romantikus, inkább kalandos része. - vagy fájdalmas, mindegy hogyan fogalmazunk. Az arcomra pedig közben azért egy kissé zavart mosoly ül ki, miközben kortyolgatok inkább a likőrből. Hát igen az a nap felettébb érdekesen alakult, a kezdeti gitározásból átmentünk vad szexbe és végül sikerült a kórházban kikötni. Nem hiszem, hogy egy átlag ember életében az ilyesmi túlságosan gyakori igaz?
- Oh, az egyenruha szexi! De megértelek, a rendőr pasikkal azért necces kezdeni, de ha elég profi és vigyáz magára, akkor nem lesz gond. - mosolyodom el. Elhiszem én, hogy nem lehet egyszerű látnia a fickót a tv-ben akció közben, meg aztán úgy általában egész nap aggódni, ha mondjuk közelebb kerül hozzá. - Szóval a feneket... Van pasi, aki nem szereti őket? - főleg ha szép formásak, és azért én női szemmel is azt mondom, hogy Sophia jól el van eresztve ilyen téren. Mármint nem úgy érzem, hogy aránytalanul nagy lenne neki, csak olyan szép formás... Na jó miket beszélek itt?
- Édes fickó lehet, na és a neve? Csak hogy tudjam, ha netán vele csacsogsz telefonon, akkor ne zargassalak, netán mikor kopjak le, ha átjön. - vigyorodom el, mert hát arról nem esett szó, hogy lett volna köztük már valami komolyabb, de ezzel nincs is baj, nem kötelező mindenkinek annyira teperősnek lenni, mint amilyen én vagyok, sőt. Én talán még kissé túlzásba is viszem a dolgot, de hát Jeffnek bejön, szóval nem panaszkodom.

Kayley & Sophia

*Nevetnem kell Kayley megjegyzésén, hihetetlen a csaj, annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy az már tökély. Mi a garancia arra, hogy keresel egy lakótársat és normális lesz? Mert az első pillanatban nem tudod eldönteni, mindenki a legszebb oldalát mutatja, udvarol, viccelődik vagy épp előveszi a soha nem használt udvarias kultúráját, aztán pár nappal a beköltözés után eszmélsz, hogy valami gáz van vele. Kayley önmagát adta és őszinte volt, először ez fogott meg benne, és nagyon tud örülni minden kis apróságnak. A saját kezébe vette az életét, nem sokan teszik ezt meg olyan háttérrel mint amilyen az övé, de belátta, átlátta, hogy magának kell megfelelnie. Bármilyen is volt korábban és bármit is tett amire azt mondta ha tudnám, talán megutálnám, neki sem tetszett és jobb akar lenni. Örömet szeretne szerezni másoknak, elfogadja a tanácsokat és nem hátrál meg. Emellett remek a humora, vidám és szerintem még az elrontott dolgokon is képes nevetni, még ha kínjában is. Úgy érzem remek kis csapat leszünk mi ketten, rám fért már egy kis szerencse.*
-Oké, amint elkészül az első megmutatom és felhatalmazlak arra, hogy bármikor megnézd az épp készülőben lévőt is. Nem titkos, kukucskálhatsz.
*Azóta, hogy elkezdtem festeni, még egyszer sem jutott eszembe, hogy megmutassam a nagyközönségnek. Anyáék az elején még nógattak, de belátták, hogy nem akarom. Túlságosan meg voltam ijedve attól, hogy lebőgök velük és akkor elveszi a kedvemet az egésztől. Ennek ellenére soha nem akcióztak a hátam mögött, nem vitték el egyik képemet sem megmutatni valakinek, hogy megkíméljenek ha esetleg nem jön be a dolog, megtartották maguknak a csodálatot. Én pedig mindig részrehajlással „vádoltam” őket. Egyszer talán beadom a derekam, veszek egy nagy levegőt belevágok, de még nem jött el az ideje. Hálás vagyok Kayley-nak mind a lehetőségért, mind azért, hogy nem forszírozza tovább a dolgot. Tovább is lépünk a pasi ügyre ami szépen kezd kikerekedni. Kayley-t nézve nem gondoltam volna, hogy ennyire kezdeményező típus ezen a téren, meglepődtem igen, de nem ítélem el. Ha a pasinak bejött, akkor minden rendben. Csendes típus, nem épp a sziporkázó Kayley mellé képzelném el, de azt mondják az ellentétek vonzzák egymást, talán mindketten megtalálták a másikban azt a kis pluszt ami belőlük hiányzik. Zsák a foltját. Megrázom a fejem és tiltakozom.*
-Dehogy tartalak rossz embernek, ha nem szaladt el, akkor ezt szereti benned. Romantikus, férfiaknál ez ritka, ne engedd el.
*Biztos vagyok benne, hogy nem fogja, csak úgy mondtam, hogy tudja, egyetértek vele. Az elbeszélésből Jeff tényleg rendes fickónak tűnik és ha ehhez még „jó pasi” is, hát Kayley megfogta az isten lábát. Aranyos lány, drukkolok nekik és remélem egyszer majd megismerhetem ezt a Jeff-et.*
-De utána azért elmentetek randizni? Legalább szám szerint legyen meg, ha már összekevertétek a sorrendet.
*Amikor ide jöttem a nagyimhoz, eszemben sem volt, hogy pasi keresésbe fogjak, túl voltam már két szakításon, mindkettőt rendesen megszenvedtem, kisírt szemek, hetekig tartó depresszió és önutálat. Én szakítottam de nem magam miatt és jogosan tettem fel magamnak a kérdést, hogy mi a baj velem? Aztán eldöntöttem, nem akarok senkit sem magam mellé, erre tessék, jön egy rendőr és levesz a lábamról egy pillanat alatt. Azt nem mondanám, hogy szerelmes vagyok, de esélyes a nagyon közeli állapot.*
-Öööö…..egyik sem. Rendőr de nem egyenruhás. A frász jött rám amikor megláttam a tévében ahogy épp a túszejtő felé sétál halál nyugodtan. Előtte pont a büfében volt, elcsevegtünk, aztán elrohant. Este pedig együtt vacsiztunk. Szóval tök normális nap volt.
*Dióhéjban ennyi, pikáns sztorim még nincs, de ez is egy eléggé rendhagyó randi volt, Kayley megérdemli, hogy megosszam vele. Közben pedig merengve mosolygok ahogy felidézem azt a napot, a csodás szemeit, a mosolyát.*
-Szóval az úgy volt, hogy épp valahol egészen máshol jártam gondolatban és közben forró kávét töltöttem ki a kancsóból, mikor a pulthoz ült és szalonnás rántottát rendelt. A kávé a kezemre folyt, és azon bosszankodtam, hogy még csak nem is köszönt. A bőröm égett, én meg szitkozódtam. Aztán belenéztem a bánatos kutyaszemeibe, és máris odavoltam érte. Azt hiszem, szereti a női fenekeket, mert az enyémet párszor megnézte, de nem bunkó módon, inkább mintha valami…..műtárgyat csodálna. Indiait.
*Egy kicsit elkanyarodtam a lényegtől, ezt Kayley nem is értheti, nehéz is lenne pár szóban elmagyarázni, ezért csak legyintettem, hogy majd később visszatérek rá.*
-Szóval elbeszélgettünk amíg evett, aztán elrohant mert megszólalt a francos csipogója. Azt hittem sosem látom, végül is miért pont egy álmodozó, szerencsétlen lányra lenne kíváncsi akinek idétlen humora van. Megjegyzem, őszintén nevetett rajtuk. A tárcája viszont kieshetett a kabátjából, mert a földön volt miután csapódott utána az ajtó. Este elvittem az őrsre, és azért fohászkodtam, hogy ne legyen bent. Éééés nem volt. Nálam abban merült ki a leteperés, hogy elmentem a lakására, hogy visszaadjam a tárcáját, utána együtt vacsoráztunk egy indiai étteremben. Egyszerűen…..csodás a pasi. Aranyos, cuki, ki sem néznéd belőle, hogy napközben megátalkodott bűnözőkkel tárgyal és nyer.
*Egyszóval az én pasim is főnyeremény, csak még nem jutottunk el olyan messzeségekbe mint Kayley-ék.*

A hozzászólást Sophia Donovan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 14 Feb. - 18:42-kor.

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Kedd 10 Feb. - 16:17

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Egyébként is az a fontos, ha az ember legalább próbálkozik és fejlődni akar, ha meg van az elhatározás, az pedig bennem teljes mértékben meg van. Így is sok mindenben sikerült már fejlesztenem az életemet és tudom, hogy menni fog ez még. Olyan nő szeretnék lenni, aki tényleg életképes és nem csak akkor ha megrendeli magának a kaját, mert a pénz a szüleitől az ölébe hullott. Én tényleg többet akarok ennél, el akarok dolgokat érni a saját erőmből, teljesen mindegy, hogy ez a főzés, a tanulás, vagy egy albérlet.
- Akkor megnyugodtam, pedig azt hittem, hogy minimum sütiszörnyekkel van tele, vagy átkozott fakanalakkal! - nem tudom megállni, hogy röviden ne nevessek fel. Persze tudom én, hogy a konyha valójában nem életveszélyes hely, de azért én még mindig nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy nekem való hely. Ettől még persze remélem, hogy el tudok majd igazodni benne rendesen és tényleg el tudok készíteni pár alapvető fogást, arról nem is beszélve, hogy Jeff előtt is szeretnék villantani, hogy akár még ez is megy, ha nagyon igyekszem. Biztos vagyok benne, hogy értékelné, ha mondjuk valami finom Valentin napi vacsival lepném meg, és persze... aztán jöhetne egy könnyed desszert is... mármint nem sütire gondolok, inkább valami lenge szerelésre, amivel levehetem a lábáról. Jó tudom, hogy ez amúgy nem olyan nehéz, de én nem fogok azért kevesebbet adni neki, mert könnyű elérni nála, hogy oda legyen értem.
Azt hiszem tényleg kezd alakulni szép lassan minden, hiszen megtaláltam, amit tanulni akarok, van egy remek albérletem, plusz úgy néz ki, hogy ezzel együtt szereztem egy barátot is, és itt van Jeff. A végén még munkát is találok és akkor már egy szavam sem lehet, hogy nem elég tökéletes az életem és mindezt úgy értem el, hogy én tettem érte, nem pedig úgy, hogy mások tolták alám és ez... külön hatalmas öröm számomra.
- Azért azt is szívesen megnézem és én nem erőltetek semmit, szóval ahogy te szeretnéd, csak tudd, hogy akár erre is van lehetőség. - mosolyodom el, mert hát látom én, hogy meg van ijedve kicsit az ötlettől. Azt hiszem ez is olyasmi, mint Jeff számára a zenélés akár nagyobb közönség előtt. Nekik kell tudni, hogy mi az, ami belefér az életükbe, nekik kell tudni, hogy mi az, ami nem sok, vagy túlságosan ijesztő. Nem akarok én nagyon nyomulni, azt hiszem ezzel is tisztában van Sophia is, rábízom, hogy mikor készült fel arra, hogy akár a nagyközönség elé lépjen, csak az a lényeg, hogy így számolhat vele, hogy akár a hobbija is lehet a munkája, ha igazán akarja, vagy ha komolyabban tesz érte.
- Hát... eléggé, még az ágyáig se jutottunk el. - vonom meg a vállamat nevetve. Hát igen látom én, hogy mennyire meglepődött, de nálam ez már csak így megy, nem nagyon ismerem a határokat azt hiszem. - De ne nézz e miatt... nem is tudom rossz embernek, ha hallottad volna azt a dalt, amit még a gimiben írt nekem... szerintem senki se lett volna képes a helyén maradni. - a megjegyzésére nem is tudok mit mondani, csak újabb röpke felnevetés, miközben magamhoz veszek egy újabb falatot a pitéből is. - Tudod Jeff olyan csendes típus, mindig is az volt, pedig jó pasi, de nem nagyon hiszi ezt el magáról, de a normális élethez pont ez kell, végre egy értelmes pasi nem? És képzeld az volt a legnagyobb problémája végül, hogy nem mentünk el előtte randizni. Hát nem édes? Na de túl sokat fecsegek, ki vele meghódította már a szívedet mondjuk egy csini járőr, netán egy doki, aki a büfébe jár? - igen tudom, hogy sokat tudok beszélni, de hallgatóságnak is remek vagyok és imádom a pikáns sztorikat is, bár ilyesmit nem nézek ki belőle, ami nem baj, egyszerűen csak ő inkább az a jó kislány típus, velem ellentétben.

Kayley & Sophia

*Fredtől csak tanulhat, a hatvan akárhány éves fekete, mosolygós férfi mestere a fűszerezésnek és azt is tudja hogyan kell elrontott vacsorából valami jót kihozni. Én oda vagyok érte, végül is nem rég még a térdén ültem és a meséit hallgattam a Pitekirályság manóiról. *
-Hidd el, nem olyan ijesztő a konyha, nincsenek benne szörnyek.
*Nevetek és ugratom. A konyha úgy jó ahogy van, bár fel lehetne dobni még néhány színnel, eddig még én sem költöztem be igazán. Jó, a dolgaim a helyükön vannak, de nem laktam be, így mondják azt hiszem. Az időm nagy részét az tette ki, hogy a nagyinak segítettem a büfében és sokszor még utána is vele voltam. Vele csevegtem át az este megmarad részét, hallgattam a nagypapa fiatalkoráról a történeteket, arról milyen gavallér volt mindig. Kellett neki, hogy kimesélje magát, hogy minden emléket újraéljen, hogy aztán eltemesse magában. A gyász utáni gyógyuláshoz szükséges volt. Viszont egyre jobban éreztem azt, hogy nekem is szükségem van arra, hogy mellette egy kicsit a saját életemet is éljem. Kayley mondhatni az én mentőangyalom, talán egy kis önző érdek is benne volt abban, hogy megemlítettem neki a büfében a munkát, de nem volt tudatos. Erre csak később jöttem rá. Mindegy is, a lényeg, hogy itt van és egyre gondolunk.*
-Egy szuper barátság kezdetére!
*Emelem én is a poharamat és rákortyolok a köszöntőre. Ha sok mindenre iszunk, el fog fogyni az a likőr, holnap pedig csillagokat látok majd a fejfájástól. Oda se neki, nehezebb lesz mosolyogni. Ami a képeimet illeti, nem vagyok elkeseredve, igazából nem azért kezdtem festeni mert híres és elismert művész szeretnék lenni, hanem a saját magam szórakoztatására. A szüleim voltak az egyedüli kritikusaim és egészen oda voltak a képeimért, bár szerintem ők részrehajlóak voltak ebben az esetben. A másik ok amiért nem erőltettem a galériás dolgot, hogy előre féltem a kudarctól. Az első talán elvenné a kedvemet a festéstől és akkor mi marad nekem? Ezért is mondtam nemet Kayley nagylelkű ajánlatára első körben.*
-Szívesen megmutatom, bár itt csak egy félkész van. Nem hoztam magammal egyet sem otthonról. De ami a galériát illeti, igazán kedves tőled, de nem hiszem, hogy fel vagyok készülve rá.
*Nem vagyok túl meggyőző, de magam is hezitálok még. Egyszerűen nem döntöttem el mit akarok, csak szeretek festeni, vászonra örökíteni az álmaimat, történeteimet, melyek gyakran alakulnak olyankor a fejemben amikor épp valami fontosat csinálok. Példának okáért leöntöm magam forró kávéval mielőtt rá kellene mosolyognom egy édes rendőrre. Másrészt nem várok Kayley-tól, vagyis nem akarok tőle elfogadni semmit azért a kedvezményért amit önzetlenül nyújtottam neki, inkább a barátságáért szeretném lekenyerezni, mert hihetetlenül édes csaj és becsülöm azért, hogy a kezébe vette az életét a szülei segítségét félretéve. Azért, hogy meg akar változni és nem kényeskedik ha tennie is kell valamit, ha tudja, hogy nehéz de nem hátrál meg. Természetes, hogy lecsapok a pasi dologra, a csajos estéknek ez az egyik fő mozgatórugója, a pasik kibeszélése, a kapcsolatok megbeszélése és a történések elújságolása. Érdeklődve hallgatom és mosolyognom kell a lelkesedésén, ám amikor a leteperésre kerül a sor, értetlenül és meglepetten tekintek rá.*
-Hogy mit csináltál? Leteperted? Mennyire?....kedves és visszafogott? azt hiszem összeilletek.
*Nevetnem kellett miután magamhoz tértem. Semmi kifogásom a leteperés ellen, az jó dolog, de nem tudom mennyire segíti elő a tartós kapcsolatot. Talán majd Kayley megadja a receptet.*

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

- Akkor te máris többet tudsz, mint én, de majd tanulok tőled és Fredtől, hiszen ez is a fejlődésemhez kell, meg a normális élethez, hogy ne rettenjek meg a konyhától. - irigylem őt valahol. Egészen más élete lehetett, mint nekem és közben sikerült olyasmiket elsajátítania, amihez én kicsit sem értek, de szeretném megtanulni. Szeretnék fejlődni és többet kihozni az életemből és azon leszek, hogy ez sikerüljön. Van már honnan tanulnom és van okom is rá, hiszen itt van Jeff, az elhatározásomat ő csak még inkább erősíti. Egyszerűen... azt hiszem kezd az alakulni, amit eddig szerettem volna és kezem úgy érezni, hogy tényleg lehet ebből még valami igazán jó is. Abban biztos vagyok, hogy Sophia kedves és nagyon jól ki fogok jönni vele, hiszen már most is határozottan jól érzem magam vele, pedig még csak alig beszélgettünk. Ez a csajos este pedig remek lesz, iszonyatosan régen vágytam már rá, hogy benne lehessek valami hasonlóban, a régi barátok határozottan hiányoznak, de az új élethez új, felnőtt baráti társasági hozzátartozik, ez pedig most az első lépés az eléréséhez.
- Igen, és a miénkre! Egy szuper barátság kezdetére! - nem akarok én túlzásba esni, tudom, hogy már az elején is nekiálltam ölelgetni, de hát örülök ennek az egésznek. Azt sem erőlteti, hogy gyorsan pakoljak ki, amúgy is fontosabb, hogy beszélgessünk és megismerjük egymást. Majd a következő napokban szépen rendet rakok és elrendezem a szobámat, megszabadulva a milliónyi doboztól. Nem lesz itt gond és most amúgy is sokkal inkább kíváncsi vagyok rá és persze már olyan régen beszéltem másnak a saját dolgaimról, hogy erre is nagyon vágyom.
- Majd... megnézhetem a képeidet? És tudod a szüleim révén sokakat ismerek, lehet hogy van köztük mondjuk egy-két érdeklődő galéria tulajdonos is. - nem akarok én hiú ábrándokat kelteni benne, de legyen értelme annak, hogy gazdagok a szüleim. Jeff se nagyon engedte először, de neki is sikerült jobb munkát keresni és nem azért, mert én protezsáltam be, egyszerűen magától is elég jó volt, de nem volt meg elég ismeretségi köre ahhoz, hogy bejuthasson egy olyan helyre. Szívesen körbe kérdezek Sophia érdekében is, hiszen mégis csak segít nekem és azt is elnézi, hogy talán lesz, amikor gondom lesz a fizetéssel. Mások tuti, hogy már előre kitették volna a szűrömet, de ő értékeli az őszinteséget, ami nagy dolog.
A nagy lelkesedésre pasi ügyben nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam. Én is kortyolok egy újabbat és kényelmesen hátradőlve kezdek csak bele. - Ez is elég kacifántos történet. Nem rég összefutottam egy sráccal, akit még a gimiből ismerek és ott eléggé... nem voltam vele kedves, de nem beszélgettünk és azt mondta meghallgatja egy dalomat, aztán eljátszott egyet ő, amit... nekem írt képzeld el! Én pedig nem tudtam megállni és... tudom ciki, de letepertem. Szóval érdekel sztori, és nagyon bírom. Tudod olyan igazi kedves és visszafogott srác, aki közben mégis helyes, hiába nincs sok önbizalma és... tökéletes pasi! - igen, azt hiszem egyre inkább kezdek odalenni Jeffért, minden tekintetben. Nem azt mondom, hogy belezúgtam, de azt hiszem innen már egyenes az út, hogy eljussak addig is idővel.

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Szer. 4 Feb. - 20:16

Kayley & Sophia

*Ma este egy másik élet kezdődik számomra, amire talán sosem gondoltam volna ha Dallasban maradok. Igazság szerint elkényelmesedtem a szüleim házában és a vénlányok életét éltem jobbára. Nincsenek ambícióim, nem akarom megváltani a világot, szerintem ahhoz kevés egy élet, persze van aki ezerrel pörög és sikerül letennie valamit az asztalra. Az nem én leszek. Olyan dolgokkal vettem magam körül és foglalkoztam amelyek boldoggá tettek, nem keserítették meg az életemet főnökök, egy rosszul választott állás. Csalódások értek, azért azt nem mondom, hogy fenékig tejfel volt az életem, de a barátaim és a szüleim átsegítettek mindenen. Most viszont, hiába könnyebb a nagyi lakásában élnem, csak a saját lábamra kell állnom, egy lakótárs pedig más dimenziókba helyezi az egészet. Tanulhatok némi alkalmazkodást, toleranciát a másikkal szemben. Végül is jól jövök ki belőle. Kayley pedig helyes csaj, egykorúak vagyunk, ugyanazokkal a problémákkal és biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk érteni egymást.*
-Fred nagyon rendes, biztos mutat neked néhány trükköt, még kérned sem kell. A konyha, nos odáig eljutottam, hogy tudom mi hol van, de én sem vagyok konyhatündér. De ami fontos egy férfi életében azt el tudom készíteni.
*Cinkosan kacsintottam rá. Nem lennék képes egy három fogásos vacsorát elkészíteni, és remélem még sokáig nem kell nagy vendégséget csapnom, de húst tudok sütni és a köret sem fog ki rajtam. A reggeli készítésben pedig kreativitással tömöm be a fehér foltokat. *
-Ahogy neked kényelmes.
*Nem kívánom, hogy most azonnal essen neki a csomagolásnak, elvégre este van én meg nem vagyok szívtelen dög. Ahogy elnézem sikerült úgy lepakolni mindent, hogy nem kell kerülgetni semmit, igaz, hogy így túlzsúfoltnak tűnik a kis lakás, de maradt még hely és egy keskeny folyosó a hálószobám és a fürdő között. Nem fogok átbukni félkómásan a sötétben egy dobozon sem.*
-És a miénkre!
*Elrebegem a magam történetét, persze zanzásítva. Sok mindent nem mondtam még el, de hát miénk a világ és a benne lévő idő, nem ez lesz az első és egyben az utolsó csajos esténk. másrészt nem akarom, hogy csak én legyek a téma, én is ugyanúgy szeretném megismerni Kayley-t mint ő engem.*
-A festés, igazából az érdekel. Ahhoz, hogy pénzt is keressek vele kapcsolatok kellenek, egy galéria amelyik szeret az ismeretlenekkel kísérletezni. Viszont nem hiszem, hogy az én témáim kelendőek lennének.
*Nem tájképeket festek és nem absztrakt mintákat, a klasszikus témák pedig nem érdekelnek. A gondolataimat festem le, az álmaimat és az általam kitalált mesék szereplőit. Otthon tele van velük a padlás, itt még egy képet sem sikerült befejeznem, tulajdonképpen a megérkezésem óta egy képen dolgozom, csak soha nincs annyi időm, hogy befejezzem. A gondolatok pedig fakulnak. Jelenleg Kayley története sokkal jobban érdekel, nos ő sem harcolt meg az életével. nem hiszem, hogy utáltam volna, meg is rázom a fejem, de valószínűleg szóba sem álltam volna vele, vagy ami esélyesebb, nem találkoztunk volna. A pasi dologra azonban felcsillannak a szemeim, itt kezdődik az igazi csajos este.*
-Hűűűű, pasi! Na jó, a hosszú sztorit majd lassan elmeséled később, a pasiról akarok hallani!
*Erre innom kell. Élvezettel nyalok bele a csokilikőrbe.*

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Kedd 3 Feb. - 19:04

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Tényleg nem hittem, hogy találok egy normális lakást egy normális lakótárssal, de úgy fest, hogy csak sikerült. Mindent együttvéve a hely csodás, Sophia pedig kedves és vicces, szerintem ember nincs aki ennél jobbat kívánhatna. Annál a fürdő+konyha együttesnél minden jobb amúgy is, de ez jóval felülmúlja a reményeimet, amik akkor éltek bennem, amikor már a sokadik rémséget jártam végig rémes lakótárssal és rémes környékkel. Remélem, hogy nem lesz majd itt semmi gond, besegítek a büfében is, és találok valami remek munkát és szépen összerakom rendesen az életemet, hogy mindent fizetni tudjak akkor amikor kell és úgy ahogyan kell. Menni fog... hiszek benne és hiszek magamban egyre inkább, hiszen már itt van nekem Jeff is és remélhetőleg egy új barátra is szeret teszek Sophia személyében, úgyhogy gond nem lehet.
- Hát... szerintem én is szívesen tanulnék tőle pár fogást, egyszer csak muszáj lenne eligazodnom a konyhában, egyelőre még nem vagyok benne túlságosan profi. - de majd idővel menni fog, főleg ha segítek a büfében. Ellesek pár tippet és trükköt és a végén igazi kis konyhatündér leszek, egyébként is ígértem Jeffnek egy jó kis vacsisütést kizárólag kötényben... így legalább be tudom váltani az ígéretet és még vacsi is lesz belőle, nem csak a látványnak örülhet, hanem az ízeknek.
- Szuper, akkor ma lustálkodom és majd szép fokozatosan kicuccolok. - mosolyodom el. Határozottan örülök neki, hogy ő is így áll hozzá, és nem várja el, hogy azonnal mindent eltakarítsak az útból. Nem szeretnék egy házsártos lakótársat, aki mindenen fennakad, és totál rendmániás, tuti, hogy nem viselném el. Jó, én se szeretem a túl durva kupit, de nem mondanám, hogy egy kis rendetlenséget nem viselek el magam körül, az még simán belefér, pár doboz meg főleg, ha az ember költözik épp.
- Egészségére! - koccintok egyet vele. Határozottan finom a pite, szóval áldom én a nagyija nevét. Szépen befészkelem magam, aztán már csak rá figyelek. Érdekel a története, hiszen ez most afféle ismerkedős este, rég volt már csajos estém és határozottan hiányzott, amikor mindent és mindenkit kidumálhatsz a másikkal. Örülök neki, hogy jól megértjük egymást és határozottan karakán csajnak tűnik ez a Sophia.
- No és mi az, ami tényleg érdekel? - azért kíváncsi vagyok, erre muszáj visszakérdeznem mielőtt én is nekikezdenék a saját kis sztorimba. Félek tőle, hogy az összességében hosszabb lenne, mint az övé, szóval megpróbálom röviden összefoglalni... hátha megy. - Nekem, mint már tudod zenészek a szüleim, szóval elég sokat utaztam és elég laza életem volt, aminek meg is volt a következménye... utáltál volna pár évvel ezelőtt, nagyon elkényeztetett voltam és tettem sok mindent, amit nem igazán kellett volna, de ez hosszú sztori. Az egyik ilyen után döntöttem úgy, hogy változtatok, szóval most életcélt keresek, beiratkoztam egy divattervező suliba, leadtam apu hitelkártyáját és melót keresek és... van pasim, még elég friss, szóval azt hiszem alakul az életem. - és remélem, hogy nem fogom elszúrni, ez a nagyobb kulcskérdés igazából, mert itt van a lakás és Jeff és... remélem, hogy nem szúrom el majd az egészet. Rajta leszek, az elhatározás már meg van, mindig ez az első lépés.

Kayley & Sophia

*Túl az önmagát kedvelő taxison, és Kayley válaszán amire csak egy egyetértő pillantást csatoltam, a felhurcolkodáson és a kanapára való lecsüccsenésen, már csak egymásnak vagyunk. A nagyi pitéje valóban jó így is úgy is, hiszen szigorúan ellenőrzi Fredet, akit ez méltán bánt, de mivel már több mint tíz éve jó barátok, egyikük sem veszi magára a szúrós pillantásokat. A nagyitól egyébként nem csak a pite receptjét lehet ellesni, hanem a barátságét is, ő az aki képes villámokat szórni a szemeivel ha valami balul sül el és meg, de ugyanakkor mosolyog is a másikra. Mert a barátja, és mert tudja, hogy a másik is emberből van, csak úgy mint ő, és néha hibázhat ha nem ott jár az esze. Hányszor de hányszor előfordult már csak az én csekély, pár hetes ittlétem alatt, hogy valamit nem úgy csináltam ahogy azt ő a nagypapival szokta, és Fred is kiesett a ritmusból, hiszen a nagypapi a barátja volt, természetes hát, hogy néha eszébe jut ez-az. A nagyi mégsem rikácsolt senkivel, csak megveregette a vállát – köztük az enyémet is – és azt mondta: „A következő vérre megy!” Ebből aztán mindenki tudta, hogy nincs mese, nincs apelláta, ki fog kapni New York legnagyobb boszorkányától ha vét a büfé szabályai ellen. *
-Fred már megtanulta mit hogyan készítsen el, a nagyi meg a körmeire néz minden áldott nap. De azért sokat lehet tanulni tőle. Például a rántotta. Na az az ő specialitása. Szerinte nem mindegy mikor és hogyan kevered és meddig tartod a tűz felett.
*Itt következett egy nagy nyelés. Imádom Fred rántottáját, nem különben a tojásba sütött kenyerét.*
-Öööö….nem. Határozottan nem hiszem úgy. Tudom milyen az amikor valaki költözik, én is megtettem ezt nem rég. Napokig dobozokból éltem. Szóval ha gondolod van törölköző is bőven ameddig nem kívánsz pizsin és fogkefén kívül mást.
*Felőlem akár napokig is lustálkodhat, az ő dolga ha nincs dolga, csak a nagyinak legyen bevétele. A lakótárs dolog azon is áll vagy bukik, hogy a befogadó fél mennyire toleráns. Ezen a téren én a maximális szintet érem el. Nem érdekel mivel, mikor és miért foglalozik amiért fizet, a plusz dolgot az adja, hogy csaj, jól megértjük egymást, és talán még barátnők is lehetünk. Igazság szerint számomra ez utóbbi a fontosabb, hiszen Dallasban hagytam a gardedámom egészét. Egy falatnyi pitére három korty likőr jut és jólesően „hááááá”-zok utána. Ez már nagyon hiányzott, de azt már nagyon lealázónak érzem ha egyedül iszom, ergo szinte sosem iszom annak ellenére, hogy néha szeretnék.*
-A nagyi az a nagyi! az ő egészségére!
*Emelem a poharam egy újabb kortyra. *
-Életcél? Az nincs. Dallasban születtem és éltem eddig, de évente többször, ahogy megengedhettük magunknak, eljöttem a nagyiékhoz látogatóba, főleg szünidő idejében. aztán a nagypapám pár héttel ezelőtt meghalt és a nagyi magára maradt. Otthagytam a családi vállalkozást és eljöttem, hogy segítsek neki, nem pont üzletileg. Csak szeretném ha nem hagyná el magát. Szóval most én vagyok a nagypapi. Kiszolgálok és pátyolgatom a lelkét. Sosem voltam ambiciózus, ösztöndíjat úgy sem kaptam volna, adósságba pedig nem akartam verni magam azért, hogy valamit magasabb szinten megtanuljak egy széttéphető papírért. Ami meg érdekel abból nem lehet megélni. marad a családi vállalkozás, és kettő is vár rám. Most te jössz. Valld be minden bűnödet!
*Kitálaltam amennyire csak tudtam, emelem poharam és várom, hogy Kayley is megmutassa önmagát. az én életem nem bővelkedik izgalmakban, hátha az övé jobb ennél és érdemes egy esti likőrözéshez.*

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Annyit már megtanultam az utóbbi hetekben, hogy nem igazán lehetek finnyás. Vannak sajnos ilyen sofőrök, akik olcsók, de közben... hát na eléggé finoman szólva is problémásak és naná, hogy húzom a számat arra, amit a fickó művel, de sajnos ettől még nem küldhettem el, mert nem kért túl sokat és ez azért hatalmas előny, amikor az embernek egyébként nem túl sok pénze van, hogy költöztetőt hívjon, vagy ilyesmi. Elmosolyodom mégis Sophia szavaira, aztán egy halk kuncogás is előszökik. - Igen, nézzük a dolgot optimistán! - és őszintén szólva nem is akarok abba belegondolni, hogy a pasasnak hol járhatott még a keze, amivel a cuccaimat fogdossa össze. A bőröndöket mondjuk nem fogom e miatt tisztítóba vinni, a dobozokat meg amúgy is ki fogom dobálni, amit túl vagyok a költözésen, elvileg nem tervezem a gyors tovább állást, ha csak... De nem, azért annyira nem akarok rohanni, nem hiszem, hogy okos döntés lenne túl hamar rámászni Jeffre, még ha nem is lenne rossz nála lakni, de még alig pár hete találkoztunk, és szerinte így is kissé gyorsan és rossz sorrendben kezdtük az egészet, úgyhogy tuti, hogy nem viselne jól egy esetleges újabb túl hirtelen és túl nagy lépést, és azt azért azt hiszem én sem.
- Határozottan jó ötlet, akkor becuccolunk, aztán kifizetem a sofőrt, addig nyugodtan vidd fel a pitét, a mellett nehéz bármit is egyensúlyozni. - a tojásos gabonapehelyre már csak egy széles vigyor az, amit villantok rá, aztán nem sokára már fenn vagyunk a lakásban, miután sikerült minden becuccolni. Annyira nem is volt igazából vészes a dolog, mint ahogyan számítottam rá. Oké, normál esetben tuti, hogy sokkal több holmim lenne, mármint ha mondjuk nem próbálnék ellenállni a vásárlási kényszernek, no meg elhoztam volna pl. a cuccaimat a szüleimtől, de szerencsére erről nincs szó, úgyhogy egészen jól bírom.
- Tuti, hogy nagyon finom így is úgyis. - és azt hiszem talán még az is hasznos lehet, ha ellesek pár jó fogást abban a büfében. Végül is nem ártana ilyen téren is fejlődnöm, mert ha mondjuk szép vagyok, elég dögös is, plusz énekelni is tudok, no meg mellette még főzni is... akkor aztán tuti, hogy nem lesz gondom azzal, hogy mondjuk megtartsak egy pasi. Oké kit akarok átverni, ezzel eddig se volt gondom, bár tény, hogy nem volt még olyan valaki mellettem, mint Jeff, neki azért nagyobb igényei vannak gondolom, mint az olyan bunkó Max fajtáknak, aki... Hát azt hiszem erre nem is akarok visszagondolni, nem volt valami kellemes Jeffet kórházba vitetni azért, mert az az állat nekiesett, miközben én már hetekkel ezelőtt dobtam. A pasik néha... irtó hülyék tudnak lenni.
A cuccaimmal egyelőre nem különösebben foglalkozom, nem kell első este kipakolni mindent, ilyen téren ráérős - lusta - típus vagyok, szóval értékelem, hogy újdonsült lakótársam se egy hajcsár típus. Miután tehát cipő, kabát és minden felesleges lekerült én is ledobom magam.
- Szóval szerinted ma még kéne pakolnom? Nem elég előkutatnom a pizsit és a fogkefét? - igen a pillantásom kb. olyan, mintha minimum próbálnék még egy kisebb glóriát is megidézni a fejem fölé. Oh, nagyon tudom, hogyan kell ilyen édesen nézni, anno apunál baromi sokat gyakoroltam és van amiről nem lehet leszokni. Persze töltök közben, aztán veszem is el az első szeletet a pitéből. - Isteni! Le a kalappal a nagyidnál! - rövid nyammogás után öblítek egy kicsit a csokilikőrrel, aztán szólalok meg újra rá pillantva. - No és mi vonzott New Yorkba és mi a nagy életcél? - mert az van, mindig mindenkinek van, aki ide jön. Valami nagy terv, valami hatalmas álom, amit véghez akar vinni, aztán persze a legtöbben pofára esnek, de mindig van, akinek bejön az élet.

Kayley & Sophia

*Nem akartam Kayley-t nagyon magára hagyni, de muszáj volt szólni a nagyinak, hogy végeztem és ha szüksége van rám, akkor otthon keressen. meg kellett ígérnem neki, hogy másnap leviszem az új lakótársat és bemutatom neki, nem mellesleg a munkáról is szeretett volna beszélni vele. Én tényleg csak segítek kiszolgálni, hogy ne neki kelljen ugrálnia és legalább nem egy idegen rohangál a büféjében amit már több mint húsz éve vezet. Neki csak kevés dolga akad és a papírmunka. Nagyon ért hozzá, mindig minden rendben van, az összes számla ki és befizetve s még élvez is. Addig jó amíg elfoglalja magát, van miért élnie és nem süpped bele az önsajnálatba és a gyászba, napközben eltereli a figyelmét, bőven elég ha esténként pityereg egy kicsit. Szerencsére megértette, hogy sietek és nem tartott fel mint máskor, én meg rohantam Kayley-hoz, hogy felköltöztessem. Kezemben a tálcára rakott pitével nem tudok sok mindent felvinni, de majd a második fordulóval többet kapok fel, addig meg elég ha bepakoljuk a lépcsőházba, onnan már nem kél lába semminek. Fintorogva néztem a taxist és arra gondoltam, hogy azzal a kezével veszi ki Kayley cuccát ami nem rég a szájában volt, de minden rosszban van valami jó is.*
-Nézd a jó oldalát, legalább nem az orrát túrta.
*Kayley-ra néztem komolyan, de a következő pillanatban m ár vigyorogtam. Borzasztó humorom van, tudom.*
-Pakoljunk be mindent a lépcsőházba, és fordulhatunk többször is.
*Ajánlottam a fejemben megfordult ötletet és neki is láttam. A pitét az egyik dobozra tettem és felemeltem. nem volt könnyű, de nem szakadtam meg és reméltem nincs benne törékeny.*
-Rémes ízlésed van.
*Vágtam vissza a tréfás megjegyzésre, tudtam, hogy csak vicc, az enyém is az volt. Már biztosan tudtam, hogy nagy mulatság lesz vele együtt lakni, és megéri az a kis engedmény amit adtam neki. Jut eszembe, még nem is mondtam el a nagyinak, annyira belemerültem a munkába, hogy elfelejtettem, de majd holnap, ha már bemutattam neki Kayley-t, a jó fej lány leveszi a lábáról, utána sokkal könnyebb beadni neki a részletfizetést. Nem vagyok számító dög, de ismerem a nagyit, aranyszíve van, úgy is belemegy s talán ő is felajánlotta volna.*
-A nagyim receptje, de már régóta Fred süti, a nagyi keze már nem a régi.
*Amint végeztünk szétnézek a kicsiny lakásban, most még kisebbnek tűnik de majd ha Kayley bepakol a szobájába, nem lesz semmi gond. Egyelőre azonban kerülgetni kell a dobozokat. Tányérokat és poharakat kerítek elő a konyhaszekrényből, nem éppen a csoki likőrhöz illőek, de sanja nincs más, de üvegből vannak, szóval nem kávésbögréből kell innunk. Leteszem magam a kanapéra és a kis asztalra a poharakat, tányérokat. Otthon vagyok tehát kényelmes, így a lábaimat a fenekem alá gyűröm. A pitét már az első fordulónál idekészítettem, kezdődhet a csajos este. *
-A csoki likőr és a meggyes pite kifejezetten arra való, hogy újult erővel töltsön fel minket mielőtt nekiállunk pakolni, szóval tölts légy szíves és kóstolj.

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett Kedd 27 Jan. - 9:46

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Jó érzésem van határozottan. Jó helyet sikerült találnom és tényleg úgy érzem, hogy az életem kezd egészen egyenesbe jönni. Pár hónapja még nem gondoltam volna, hogy lesz egy jó fej lakótársam, egy kedves pasim és talán még munkám is rövid idő alatt, aztán persze ott van a suli is. Azt hiszem egy szavam sem lehet, határozottan kezd jól állni a szénám és ennek tényleg nagyon örülök. Tetem is érte persze sokat, a dolgok sose hullanak csak úgy az ember ölébe, de lehetett volna nehezebb is. Sok nem kellemes dolgot követtem már el életemben, sok mindent túl könnyen megkaptam, kiszúrhatott volna velem a sors annyira, hogy sokkal nehezebb utat jelöl ki számomra, bár persze azért így se volt kifejezetten könnyű.
És most itt vagyok, egy mosolygós és kedves leányzó vár és int az ablak mögül, én pedig biztos vagyok benne, hogy kellemes esténk lesz majd. Válaszolni is alig van időm, ő már el is tűnik a szemem elől, úgyhogy szépen megragadom a kulcsot a csokilikőrt pedig egyelőre visszasüllyesztem a válltáskába, nem kell itt mutogatni, meg amúgy is könnyebb felcuccolni, ha nem a kezemben hozom.
- Igen. Eléggé... hát igen, de legalább olcsó. - rántom meg a vállam a fintort látva az arcán. Én is kb. így vélekedtem róla, de nem volt drága a taxi és elvileg megbízhatóak is, no meg végül is tiszta, azt hiszem ennél sokkal többet nem is várhat el az ember egy taxitól. A sofőrt meg néha csak szimplán figyelmen kívül kell hagyni. - Amit úgy érzed, hogy elbírsz. - mutatok a dobozok felé, amiket a fickó legalább elkezd kipakolni a csomagtartóból, azt hiszem ez is valami. Tuti nem fogunk egyszerre felcuccolni mindennel, de két körből meg lesz, annyira tényleg nincs sok holmim. Nem is tart soká, hogy minden fent legyen. Én még persze kifizetem szépen a taxist, csak aztán indulok el szépen felfelé véglegesen az új helyre, ami... komolyan tényleg úgy érzem, hogy remek lesz!
- Egy kis tojás gabonapehellyel... csak erre vágytam! - vigyorodom el, de persze szimplán csak viccelek, nem több ez, nem gondolom komolyan. - A pite viszont isteninek tűnik, az illata és úgy kinézetre is csodás! - mosolyodom el, letéve végül az utolsó csomagot is. - Szóval akkor poharak kellenek és... mondjuk kezdjük a pitével, a kipakolás meg határozottan ráér. - oh nem vagyok én kifejezetten rendmániás, szóval nem fogok ezzel kapkodni, most sokkal jobban vágyom arra, hogy első körben szépen dumáljunk egy kicsit, hogy jól megismerjük mondjuk egymást. Nagyon régen voltam már olyan igazi csajos estén, amikor tényleg mindent megbeszélhetsz azzal, akivel vagy épp, és én valahogy úgy látom, hogy Sophia olyan típus, akivel könnyedén meg lehet beszélni bármit, nem hiszem hogy fecsegős lenne és aztán tovább adná a titkaimat csak úgy mindenkinek.

Kayley & Sophia

*Ahogy elköszöntem Kayley-tól, visszamentem a büfébe, ahol már rengeteg rendelés várt rám. Szinte abban a pillanatban el is felejtettem Kayley-t, a beköltözését és csak akkor foglalkoztam vele mikor már lement a roham. Azért mert a nagyi rákérdezett és akkor elmeséltem neki, és ígértem, amint letudjuk az életünk egymáshoz rendezését, bemutatom neki. Addig is elkértem a pótkulcsot és becsomagoltam pár pitét estére. Mikor Kayley megérkezett, a nagyi már visszavonult a hátsó szobába, Fred is elment én meg maradtam, hogy lezárjam a kasszát. Este már nem voltunk nyitva, a mi specialitásunk a reggeli volt és a napközbeni nasi, kávé. Nem, nem volt fánkunk, a mi rendőreink pitét ettek és imádták a nagyit.
Épp a pénztárkönyvet tettem el a helyére mikor észrevettem, hogy valaki vadul integet odakintről. A lámpák nagy részét már lekapcsoltam, és természetesen az ajtót is bezártam míg a pénzzel szórakoztam, hiába van egy köpésre a kapitányság, mindig akadhat egy őrült lúzer aki megpróbálkozik a kifosztással. Nem akartam lehetőséget adni. Kayley láttán azonban felemeltem a kezem és visszaintegettem, majd némán jelezve egy pici időt kértem tőle, de igyekeztem, hogy ne az üvegen keresztül kelljen társalognunk. Fogtam a pitét és a kulcsokat, majd kinyitottam az ajtót.*
-Szia!....csokilikőr? Imádom, jól megy a pitéhez. Máris jövök csak beszólok a nagyinak.
*Azzal a kezébe nyomtam a lakáskulcsot és visszarohantam a büfébe. Két perc múlva megint kint voltam.*
-Segítek felhurcolkodni, csak bezárok. Pár perc. Az a te taxid?
*Érdeklődve néztem a ház előtt veszteglő kocsit a nekitámaszkodó és a körmeit rágó sofőrt. Nehezen de megálltam, hogy ne fintorodjak el. Bezártam az ajtót, és a sarokba dugott rúddal lehúztam a rácsot, majd arra is lakatot tettem.*
-Mehetünk. Mit vigyek?
*Amint letudtam a kötelességemet, csak Kayley-ra figyeltem. Nagy lépés egy lakótárs, felelősség is egyben, de az első benyomásom alapján nem lesz gond kettőnk között. Olyan lesz mintha otthon laknék anyáékkal, legfeljebb másról beszélgetünk majd reggelenként a kávé mellett. Fogtam amire rámutatott és elindulhattunk végre haza.*
-Hoztam pitét vacsira, de van otthon még talán tojás és gabonapehely, sajt és esetleg tészta is. Majd meglátjuk mit tudunk felhozni a büféből és mi az amiből be kell spájzolnunk. Csokilikőrből mindenesetre pár üveggel nem árt.

Sophia & Kayley

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.

Ahogy megbeszéltük itt is vagyok. Igen, igyekeztem, mert őszintén szólva nem is akartam már túl sok időt a régi lakásban tölteni. Annyira nem is szerettem, és igazából mindig is társas lény voltam, akinek elég fontos a társaság, ez pedig megint csak nem volt meg a régi lakásban, ellenben itt nagyon is meg van szerencsére. Határozottan kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz Sophiával együtt lakni. Jó, ebben biztos vagyok, csak hát érdekel, hogy mégis milyen. Sose volt még lakótársam, eddig csak a szüleimmel éltem együtt és persze egyedül pár hónapot, úgyhogy ez most határozottan új lesz, de örülök neki, hogy olyan valakit sikerült találnom, aki kedves és figyelmes és nem is egy kötekedő típus, mert még a fizetési nyűgjeimet és képes volt simán elfogadni. Nem is hiszen, hogy találhatnék jobb lakótársat, főként hogy még művész is, mint részben én, és itt van alattunk a büfé, nincs messze a rendőrség és Jeff sem, nem is lehetne ez a lakás tökéletesebb, komolyan mondom.
Egészen gyorsan cuccoltam össze, na persze úgy könnyű, hogy nincs annyira sok berendezési tárgyad, mert még nem hoztam el minden kacatot a szüleimtől sem, meg maradt pl. a régi szobám, tehát a legtöbb apróságot eleve ott hagytam. Van persze pár kiegészítőm, amiket sikeresen bedobozoltam, no meg ruhám... nem kevés, ez volt a nagyobb kihívás, de szerencsére sikerült mindent megoldani, és jelenleg épp a taxiból toppanok ki, hogy amit így első körben bírok azt fel is vigyem magammal. A fickó kapott annyi pénzt, hogy megvárjon, meg hát amúgy se tűnik olyannak, akik fogná és lelépne. Még arra is van esély, hogy ha felettébb kedves lennék hozzá a cipekedésben is segítene, de... itt van nekem Jeff, őszintén szólva ezek után nem tennék ilyet, ennyi tartás azért van bennem, no meg kedvelem Jeffet, tényleg, komolyan, nem akarok neki rosszat még ilyesmit sem.
A gurulós bőröndöt magam után húzva slattyogok el egészen a büféit. Jó pár lépés csak, de ahhoz képest, amilyen régen voltam már ez is nagy dolog. Amikor kiszúrom az újdonsült lakótársat intek is neki, ha nem venne észre azonnal. - Szia! Úgy néz ki, hogy megjöttem, már csak a cuccaimat kell fel varázsolni és... Jah igen, hoztam egy kis apróságot az ismerkedő estre. - mosolyodom el szélesen, és elő is kapom az oldaltáskámból, hogy felmutassam neki azt az isteni finom csokilikőrt, amit egyébként én iszonyatosan imádok. Igen alkohol terén is édesszájú vagyok és nem arról van szó, hogy nagyon be kellene csiccsentenünk, egyszerűen csak pár korty mondjuk lemehet valami büfés kaja mellé, ami a vacsi lenne, én legalábbis így gondoltam, úgy mégis csak kellemesebb lesz a csajos este.

Kayley & Sophia

*Kayley leírásából remélem az én lakásom azért nagyobb, a lelkesedése mindenesetre pozitív. csak poénból dobtam vissza a megjegyzést az egy ágyról, de úgy tűnik nem volt az annyira túlzás. nevetnem kell és azt is teszem, nem mellesleg örülök, hogy nagyobb igényei voltak annál, de kevesebb ahhoz, hogy legalább megnézze az enyémet. *
-Nos, nálam külön hálószobád lesz, és ha szeretnéd, még át is rendezheted.
*A nagyi a neki, és az emlékeinek való bútorokat megtartotta magának, a többit nekem adta, mondván, azok nem annyira fontosak és ha nem tetszik, hát éljem az én életem. Igazából az egész lakást nekem adta szóban és elvileg, csak a papírokhoz ragaszkodott. Ezért tartom én is magamat a formalitásokhoz. Lakótársat kerestem, de a pénzt amit kapok az önfeláldozásért azt neki adom.*
-Örülök, hogy tetszik.
*És tényleg. Bár az emberismeretem nem veri az egeket, Kayley-ról nem gondolok semmi rosszat, jó, hogy nő és nem pasi, ugyan nem tértem ki a részletezésben, hogy férfit nem kívánok, azért a sorok között lehetett olvasni. Ami meglep, az a szülei ismertsége és nem csak meglepődöm, de zavarban is vagyok amiért nem ismerem őket. A Sparks név nem igazán ragadt meg az emlékeimben, de a Freaky Kids sem. Valójában egyik együttes neve sem ragad meg bennem, talán kivétel az ABBA, és a hozzá hasonló nagynevű, nemzetközi hírnevű zenekarok, az államokon belüliek, azok amelyek igényes zenével árasztják el a hazai piacot de rejtve maradnak a hasonlóan igényes hallgatók listáján, nem annyira követem nyomon. ez persze nem jelenti azt, hogy egyetlen dalukat sem hallgattam meg és, hogy nem is tetszenek. az is lehet, sőt biztos, hogy már hallottam őket, csak nem jegyeztem meg a nevüket. Nálam ez így megy, akkor is ha nagyon tetszik amit hallok és heteken át dúdolom a buszon a dalukat.*
-A név nekem nem mond semmit sajnálom, igazából a legjobb dalok szerzőit és előadóit sem jegyzem meg. Ha tetszik, meghallgatom akár többször is, de nem vagyok nagy rajongó.
*Ami azt jelenti, hogy nem állok sorban az autogrammért, és nem alszom hálózsákban a lemezbolt előtt, hogy elsőként vegyem meg a lemezüket, de attól még szeretem őket, akárkik is legyenek. *
-Ahogy mondtam, tényleg csak kisegítő. Hirtelen kellett eljönnöm Dallasból a nagyinak segíteni és nem gondoltam arra, hogy nem lesz szabadidőm. Szóval engem segítenél ki igazából.
*Majd leboltolom a nagyival, legfeljebb annyival kevesebb részesedésem lesz az üzletből. Annyit megér, főleg, hogy én ingyen lakom itt. Amit az ápolókról mondtam, csak poénnak szántam, de úgy látszik belecsaptam a levesbe. Ahogy ez nálam már csak lenni szokott. Annyiban hagyom, egyrészt mert még lesz bőven időnk arra, hogy rákérdezzek – már eldöntöttem, hogy ő lesz a lakótársam – másrészt mert nem akarok ajtóstól rontani a házba. Az élvezeteket meg kell hagyni kásőbbre, úgy mint a férfiak kibeszélése és a pletyka. Igen, éhes vagyok a nagyváros pletykáira és ki lenne megfelelőbb személy rá, mint egy fiatal lány akinek a szülei nem mellesleg benne vannak az éjszakai életben.*
-A konyhában otthon vagyok, legalábbis valamennyire. Családi ártalom. a nagyi pitéket süt és büfét vezet, a szüleim meg kisboltot Dallasban. Két határozott nőszemély mellett muszáj volt valamit megtanulnom. Egyébként meg nem leszel nagyon hátrányban, nálam a konyha használata kimerül a kávé és tea főzésben, mivel Fred rendkívül jó szakács és lent szoktam reggelizni.
*Ez pedig kimeríti az egész napi étkezésemet. A nagyi és az anyám azt mondta mindig, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés, ezért én ezt betartom, de ennél tovább nem is megyek. egyszerűen elfelejtem a többit.*
-Mondhatnám azt, hogy nem zavarsz, de nem lennék őszinte, csak pár percre tudtam elszabadulni a nagy roham előtt, szóval ha nem gond….köszi. Este várlak. Nyolc után.
*A büfé persze előbb zár, de még van dolog utána is ami az én feladatom. Ha Kayley is besegít, néha rá lehet majd bízni a zárást, minden velejárójával együtt. Akkor pedig én is tudok majd tervezni. Ez amolyan csere üzlet a részemről.*
-Búcsúölelés? Mielőtt beköltözöl? Remek, de akkor majd legyen üdvözlő ölelés is!
*Egyszerűen imádom a csajt, ennél közvetlenebb már nem is lehetne, azt hiszem rábízom az összes titkomat. Mondjuk nem lesz nagy teher.*
-Akkor este.
*S már terelem is kifelé, hogy beleássam magam az őrületbe mielőtt „összebútorozunk”.*

Tárgy: Re: Kis lakás a büfé felett

» Blackwell lakás
» Baker lakás
» Egy New York-i lakás