Alex & Charlie - Zárkában

Alexander & Charlie

- Nem járatom feleslegesen, akkor beszélek, ha okom van rá. - rántom meg a vállamat és úgy érzem, hogy igenis okom volt rá és kész. Amúgy is jó lett volna végigkocsikázni az utat hulla csendben? Bár azt hiszem ő erre simán igent mondana, simán végigutazta volna velem az egészet egy árva hang nélkül. Nem is tudom, hogy ez miért jó neki, beszélgetni igenis jó... én pedig akkor sem vagyok olyan elviselhetetlen és kész.
- Jól van ebben igazad van. És... neked mi a szép? - biztosan van valami zsánere, bár a jó ég tudja. Kalóz, simán lehet hogy azok a bögyös, vörös, tűzről pattant nőcskék jönnek mondjuk be neki, vagy ilyesmi, vagy a szőkék, mert... mert csak. Nem tudom én azt, minden bizonnyal van valami irányvonal, amit követ, amikor nőt akar magának és nem csak a lyuk, lyuk elven csinálja.
- És ezt az aktuális nőcske mindig tudta igaz? - oké azt hiszem ezt a költői kérdés, mert nem hiszem én el igazán, hogy előre közölte mindig, hogy neki csak egy menet kell, aztán kész. Nem, időnként még ott is hagyott nekik egy kósza gyereket, hogy aztán oldják meg, ahogyan akarják. Azért ez igazán remek dolog. Ezért van, hogy a szavaira csak elhúzom a számat. Lehetett volna odafigyelni is, vagy védekezni. Régen gondolom annyira nem volt egyszerű, de ha a gyerekei, akikért most megy nem olyan idősek akkor... igazán megtehette volna és most nem lenne ilyen gond. Mégis csak gyerekek nőttek fel miatta apa nélkül és ez elég rossz dolog.
- Nem hiszem, hogy azt túlélném. - finom vállrántást eszközölök csak és ez azt hiszem egy nemmel is felér. Nem akarok a tengerben hánykolódni egy napot sem, nem hogy egész heteket, de azt hiszem ez érthető. Szerintem ilyen halálra, meg kiszáradásra senki sem vágyik és én nem éledek újra, mint ő. A lényeg azt hiszem az, hogy fogjam be és viselkedjek jól, akkor nem lesz bajom és megnézhetem azt a nagy kincset, amiről szó van. Végül is kb. elfogadható feltétel azt hiszem.
- Nem is akartam, hogy bárki meghajoljon előttem, adok én is másnak tiszteletet... ez oda-vissza működik. - legalábbis elvben nálam, de hát nem mindenki egyforma gondolom, és ha amúgy is kalózokról van szó, ahol nincs tisztelet és becsület sem... akkor nem fognak velem korrektül viselkedni, ha én ezt teszem.
- Ne legyél sértődékeny. - nem bírom ki mosoly nélkül, pedig tuti, hogy erre sem fog jól reagálni. Nehéz eset a pasas, nem is tudom, hogyan csinált gyerekeket, ha így áll az emberekhez, de gondolom, ha nő kell neki, akkor egyből máshogy viszonyul a nőkhöz és kész. - Szeretném, ha megtanítanál lőni. Ha megkérlek és van időd, megtennéd? - ha ez kell, akkor meg tudom én kérni, nem kell játszania itt a dívát, aki csak egy megjegyzés miatt is már kapásból megsértődik. Nem mondom, hogy mindent meg tudok tanulni egyedül, meg hát ha az ember profitól tanulhat, az azért jó dolog.
- Oké-oké, nem leszek láb alatt és majd odafigyelek, hogy ne zavarjam a köreidet, te meg visszafogod a kanos kalózokat. - meg akkor gondolom magát is, ha ő is ki van éhezve. Maximum majd nem nézek oda, ha reggel... olyan állapotban kel fel. Ennyit azért még én is tudok a nem tökéletesen memóriám ellenére is. Egyébként is mint mondtam meg tudom védeni magamat, ha nem kötöznek a kezeimre kesztyűt. És ha mégis, akkor is elég sokáig küzdök és harcolok, nem szoktam egy könnyen megadni magamat.
- Oh, így már világos, és még logika is van a névadásban, maximum nem olyan félelmetes kalózos tudod... azt hittem valami Halálmadár lesz, vagy ilyesmi. Olyan misztikus. - de ezek szerint túlgondoltam a dolgot, de végül is az ő hajója és én amúgy se tudom, hogy merre van, és már nem is nagyon tehetem meg, hogy azt mondom vissza akarok fordulni. Nem szívesen úsznék ki egyedül a partra, vagy ilyesmi, és a csónakban hánykolódás sem lenne a kedvencem. - És ugye a hajódon van valami ehető is? - mert kb. itt korran meg a gyomrom. Azért nem most volt, hogy legutóbb ettem az az igazság, és kellően éhes is vagyok már.

♫ Angel in blue jeans ♫ ♠ Ruha ♠ Ismeretlen vizeken

Charlie & Alexander

- De nem is kell mindenkinek feleslegesen járatnia a száját. – mert azzal finoman szólva sem megy semmire, de mindegy, semmi kedvem most már ezen tovább veszekedni, mert ideje annak, hogy kijussak és végre a dolgomra mehessek. Majd talán egyszer visszajövök ide és revansot veszek azért, hogy ide zártak, de egyelőre csak kiakarok jutni.
- Nem, ez puszta logika csak. Nem lehet ugyanaz a szép neked és nekem, igaz? – és egy közel ötszáz kilós embernek sem a szupermodellek fognak valószínűleg bejönni. A külső fontos, de a szépséget nem egy univerzális mértékegységgel mérik, az mindenkinek más és más. Egyesek imádják, ha egy nő vagdossa magát. Én az olyat fejbe lőném.
- Ahogy mondtad. Kalóz vagyok. Nem az állandó kapcsolatokat kerestem. – de kihasználni a nőket? Nos…csak épp annyira, mint ők engem, de nem hinném, hogy bármelyikük fejében megfordult az a gondolat, hogy majd feleségül veszem az egyiket. Már akkor is tudták, hogy a fajtám nem olyan.
- Ki mondta, hogy akartam gyereket? –csak lettek és kész. Régen még messze nem volt mindenféle tabletta, régen vagy megtörtént vagy nem, de engem nem különösebben érdekelt, hogy gyereket szül. Ha lett volna elég esze a nőnek akkor nem fekszik össze velem és megússza. Amúgy sem vagyok egy családias fajta. – Csak ha szeretsz egy csónakban hánykolódni heteken át az óceánon. – én megtettem, és közel sem volt valami jó érzés. Nagyjából három hetet lehettem ott, élelem és víz nélkül, ráadásul tűző napban… de megérte, a sors vagy bármi is volt az, sodort így a kincsemhez. A sors keze,a hogy mondani szokás.
- Szokj hozzá. Ha fedélzetre lépsz senki nem fog meghajolni előtted. Csak mert nő vagy, még nem vagy több, mint ők. – ez az első szabály a fedélzeten. A matrózok mind egyenrangúak, nemtől függetlenül. Vannak női matrózok is persze, de ők már megmutatták, hogy nem okos dolog velük packázni. Ettől még nem úgy szólítják őket, hogy ”hölgyem”.
- Akkor majd lőni is megtanítod magadat. – rántom meg a vállam. Én aztán biztosan nem fogok könyörögni, hogy taníthassam őt, mert jobb dolgom is van. Csinál, amit akar, ha azt hiszi, hogy egy hajón minden móka és kacagás…hát nagyot téved, nagyon nagyot.
- Nem vagyok az. Nem is családi kirándulásra viszem őket. Jöhetsz, ha nem leszel láb alatt. – persze, majd biztos elviszem őket valami elcseszett kirándulásra igaz? Nem, csak azért kellenek, mert annak a fickónak szüksége van rájuk, de nem tudom miért, és nem is érdekel. A lényeg, hogy a kincsemet megkapjam. – Dehogynem, csak olyan barbár nem vagyok, mint ők. – ugyan, az utak során én sem voltam nővel, nem vagyok kevésbé kiéhezett, mint ők, de az életem során már megtanultam ezt kontrollálni, így nem esek neki az első nőnek akit meglátok, ellenben a matrózok többségével. Bár, nem azok szolgálnak a hajómon, akik a farkukkal gondolkodnak.
- A csóka kis madár, de ebből adódóan könnyű és gyors is. Pont, mint a hajó. Nem egy harci fregatt, de nincs hajó, ami elkaphatná. – soha nem hagytak még le, és nem is fognak, erről már gondoskodtam. A lobogóm pedig… nos, én régimódi vagyok.

Alexander & Charlie

- Miért ne hallanám magamat? És nem kell mindenkinek olyan szűkszavúnak lenni mint neked. - rántom meg végül a vállamat egy halvány mosollyal. Ő nem az a beszédes fajta, de én sem szólom meg miatta igaz? Néha úgy kell kihúzni belőle a szavakat, de nem lehet mindenki egyforma. Én szeretek beszélni, és legalább nem unatkozik mellettem. De most komolyan végig akart volna autókázni órákat, amíg elérjük azt a nagyon várt kikötőt? Én nem, attól tuti, hogy bekattantam volna, főleg, hogy eleve én vagyok az, aki vezet. Nem lett volna hasznos, ha közben a túlzott unalom miatt csökken a koncentrációm.
- Komolyan, mintha még magadnak is próbálnál ellent mondani. - mert eddig arról volt szó, hogy a külső az annyira nagyon fontos, most meg a szép nézőpont kérdése? Akkor a külső még sem annyira fontos, hiszen mindenkinek más az, ami szép igaz? Lehet, hogy valaki sokak szerint állati jól néz ki, más meg még véletlenül sincs így vele, miért ne lehetne ez így igaz? Szóval hiába mondja teszem azt rám, hogy esetleg szép vagyok, lehet hogy van aki rám se tudna nézni.
- Te is férfi vagy, akkor te is ilyen vagy? Oké... költői kérdés volt, a tetejében még kalóz is vagy. - amúgy is, ha volt már olyan, aki kihasznált úgy sem emlékszem rá, szóval nem hagyott bennem mély nyomot, vagy okozott olyan hatalmas törést, nem lehet okom panaszra. De gondolom ő is ilyen akkor, simán kihasznál másokat, hiszen még csak becsület sincs benne és a gyerekei is hidegen hagyják. Nagyon remélem, hogy nem ő az apám... mert az valami rettenetes lenne.
- Akkor mégis minek csináltad őket? - jó gondolom régen nem volt annyira megszokott dolog a védekezés, de hát na... marha jól hangzik és megint csak jó képes fest fel magáról azzal, hogy mindenféle gyerekei voltak már és persze egyikkel sem foglalkozott. Komolyan, tényleg remélem, hogy az én születésemhez nincs köze, mert technikailag akár még lehetne is, az lenne ám az igazán nagy szívás. - Újabb fenyegetés pipa. - jegyzem meg halkan azért. Nem akarom én végleg kihúzni nála a gyufát, de őszintén szólva szórakoztat a dolog, és nem fogok azért megijedni, mert volt itt már sok minden a részéről és eddig még egyiket sem váltotta be igaz?
- Aranyom? Tudod, hogy ez mennyire lekicsinylő megszólítás? - húzom el a számat. Oké, hogy idősebb, meg hogy kalóz és már az is átjött, hogy nem becsületes és kb. mindenre és mindenkire tesz magasról, de attól még a viselkedése kicsit sem esik jól. Mintha csak folyton az lenne a kedvenc szórakozása, hogy megpróbál minél inkább rommá alázni, amikor épp erre van ingerenciája. Olyan típus, aki mintha mindig bal lábbal kelt volna.
- Tőlem akár megtaníthatsz vitorlázni is, azt sem felejtem el. - rántom meg a vállamat. Nem azért mondtam én ezt a lövés dolgot, mert ez a legfőbb álmom. Lehet, hogy nem jönne rosszul a következő alkalommal, amikor védekeznem kell ilyen módon, de azért jobban örülnék neki, ha mostanában nem lenne rá szükségem, hogy bárkire is lődöznöm kelljen.
- Nem arról volt szó, hogy nem vagy családcentrikus? És... akkor veled mehetek? - mert ez még eddig sem volt evidens, hogy nem zavar-e el, szóval meglep azért kicsit. Ezek szerint mehetek vele kincset keresni. Tényleg nem akarom én elvenni tőle, meg sem fordulna a fejemben, csak kíváncsi vagyok, mert ez a kalóz, meg a kincs dolog olyan misztikusan és izgin hangzik. - És akkor veled nem lesz gond, mert te nem vagy kiéhezett, mint a matrózaid igaz? - mert hát na azért nem értékelném, ha kitalálná az éjszaka közepén, hogy mégis csak ára van annak, hogy a hajóján utazhatok. Akkor inkább fagyasztom meg és keresem meg az első használható mentőcsónakot, csak van itt ilyesmi.
- Csóka? Mint a madár? Miért pont ez lett a neve? - tudom-tudom a sokat beszélek téma, meg gondolom sokat is kérdezek, de hát kíváncsi vagyok és mégis csak egy kalózhajóról van szó. Van vajon olyan fekete kalózlobogó is, vagy az manapság már kiment a divatból?

♫ Angel in blue jeans ♫ ♠ Ruha ♠ Ismeretlen vizeken

Charlie & Alexander

- Hát persze, nem hallottad még magadat. – először én is inkább szúrósan pillantok rá, de aztán valami halvány mosolyféle is kúszik az arcomra azért. Nem vagyok olyan végletekig komoly, de jó lenne, ha nem ölnénk meg egymást míg kijutunk innen, mert az felettébb kellemetlen lenne, nem igaz? Dehogynem, nagyon is.
- Nem, de elég sok olyan van. A szép meg nézőpont kérdése, kimondta, hogy valakinek nem jön be az ötszáz kiló? – na igen, mert ismertem én olyat, aki csakis a dagadt emberekre gerjedt. Dagadt alatt itt azt értem, hogy valakin minimum nyolcvan kiló felesleg volt. Már akkor sem igazán értettem ezt.
- Egy férfi imádja kihasználni a nőket. – rántom meg a vállam. Sok férfit a farka vezérel, és akkor bizony átveri a nőket, szóval azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy ezzel nem ártana vigyáznia, vezetnie valami naplót, vagy mit tudom én, hogy ne essen neki ki ennyire minden, mert ha az iskola kiesett…
- Persze, hogy volt. Kalóz vagyok, szerinted hány gyerekem volt már? – sok, túl sok, de a legtöbbel nem kellett foglalkoznom szerencsére és már meghaltak, de ez a mostani kettő…vagyis egy, mert az egyik megdöglött. Várhatott volna vele legalább egy tíz évet, mert így most agyalhatok, hogy miként kerítsem elő a hulláját. – Ha így folytatod, akkor remélem, hogy jól úszol. – persze, nem annyira komoly fenyegetés ez, csak úgy nem dobnám a vízbe, de biztosan kikötözném őt valami falhoz, hogy megértse: nem okos dolog azt az embert cseszegetni folyton, aki a hajót vezeti, és ez az ember én vagyok, mindig is én voltam.
- A pénz? Többnyire. Na meg a szabadság, ami akkoriban ritka nagy kincs volt, aranyom. – na igen, emlékszem, hogy talán ha ismertem pár tucat szabad embert, akik nem Nassau-n éltek. Nassau maga a földiparadicsom volt, ott mindenki egyenlő volt, bőrszíntől vagy bármi mástól függetlenül. Visszasírom néha azokat az időket.
- Szóval tanítsalak meg jól lőni? – pillantok rá kérdőn. Szóval ez lenne az álma? Megtanulni lőni? Végül is, miért is ne, lőni igazán jó dolog, bár én nem szeretem a mai fegyvereket, a régiek sokkal szebbek és elegánsabbak voltak, talán néha nem sültek el, de… a régi jobb, én így vélem.
- Nem. Először fel kell szednem a kölykeimet. Aztán mehetünk a kincsem után. – na igen, a kölykök. Az egyik élő teste, a másiknak meg a hullája kell, és akkor onnantól már semmi nem állhat az utamba, hogy végre megszerezzem a kincsemet. Az az enyém, senki másé! – Az én kabinomban fogsz aludni. Van ott elég hely, hogy elférj. – a kölyköket nem akarom oda szállásolni amúgy sem, szerinte öt perc alatt rákot kapnék tőlük, ők ellesznek majd a matrózokkal. – A neve Csóka. Gyönyörű hajó, igazi antik darab, de… a világ leggyorsabb hajója. – köszönhetően annak, hogy van egy mutánsom, aki képes a szelet irányítani, és olyan hátszelet kapunk általa, hogy lehagyjuk a legmodernebb hajót is.

Alexander & Charlie

- Olyan nagyon kedves vagy. Nem is beszélek sokat, de... mondjuk, hogy haladás, hogy elismered nem férfi nevem van. - azért először kap egy leheletnyi csúnya nézést, csak aztán engedélyezek magamnak egy mosolyt is, mert azért lássuk be a pasas bármennyire is nem tűnik kedvesnek, azért legalább próbálkozik. Igenis uniszex nevem van, nem pedig férfinevem, csak azért mert Charlie-nak hívnak. Az is lehet, hogy eredetileg női a nevem, ez csak becézés, de ugye mivel emlékeim nincsenek... nekem már csak ez maradt meg.
- Ez igaz, de akkor is végletekben gondolkodsz. Nem csak szép emberek és ötszáz kilós fickók vannak. - rántom meg a vállamat. Vannak átlagosak is, akik mellette lehetnek kedvesek, vagy jó fejek, vagy akármi és akkor máris szebbé válik még a külsejük is. Nem hiszem én azt, hogy csak tökéletes szépséggel lehet elérni valamit, és én sem vagyok úgy vele, hogy csak szép emberekkel állok szóba. - Remélhetőleg nem használják, de tudod nem tudhatom ki használta már ki, mivel nem emlékszem rá. De azért nem felejtek annyira gyorsan, csak úgy pár évente kiesnek a dolgok. Ez van. - rántom meg lazán újra a vállamat. Ilyen az élet mondhatni. Én ezt már elfogadtam, elfelejtek ezt-azt, de hát nem lehet mindenkinek minden tökéletes. Az én életem ilyenre sikerült sajnos. Elfelejtem azt, ami nem annyira fontos, vagy csak simán az agyam szelektál, hogy az új dolgokat meg tudjam jegyezni. Csomó minden van, ami előjön, pedig nem tudom mikor tanultam teszem azt.
- Miért, volt már családod, hogy tudd melyik a jobb vele vagy nélküle? - mert szerintem nem volt neki, akkor viszont hogyan tud véleményt mondani vajon? Szerintem akkor mondhatod meg valamiről, hogy jó vagy rossz, ha próbáltad már, ha már éltél mindkét verzióban, ő viszont inkább csak mond dolgokat, de igazából szerintem fogalma sincs róla, hogy milyen az, ha az embernek családja van. Nekem sincs, de én attól még kíváncsi vagyok rá és nem mondom, hogy nélküle jobb. - De mivel nem fogok, csak te kritizálsz engem. - ami azért nem túl fair, de hát mit tehetnék igaz? Nem sok beleszólásom van sajnos a dologba, maximum a száját foghatnám be, de akkor meg nem nézhetem meg a hajóját és az igazából érdekel. Vajon olyan, mint a filmeken, vagy valami újkori uncsi... izé?
- Szóval csak a pénz a lényeg? Ez így eléggé... unalmasan hangzik. - persze ő tudja, de nem is tudom. A kalózok olyan mesebelinek tűntek nekem mindig is, olyan nagy dolog lehet kalóznak lenni, na persze, ha az ember rendesen csinálja, nem pedig úgy, ahogyan ő, hogy csak a pénz miatt. Pénzért bankot is lehet rabolni és nem kell hozzá hajózni a tengeren. Abban kéne izgalom, a felfedezés öröme, meg... kincses térkép, mint a filmeken!
- Igaz, hogy elfelejtek dolgokat, de a tapasztalat megmarad és olyan reflexek is megmaradnak, amikről nem tudok. Ha pl. megtanítasz jól lőni, akkor nem fogom elfelejteni. - azt igen, hogy megtanított, de azt nem, hogy hogyan kell csinálni. Maga a cselekvés fizikai szinten megmarad és azért ez nem rossz dolog, ahogyan simán elkötöttem a kocsit is gond nélkül, mert jó eséllyel valamikor régen is csináltam már ilyet, valaki megmutatta melyik drótot hova kell kötni.
- Szóval hova megyünk? A kincsed után? - oh simán többes számban beszélek már egyébként gond nélkül és amúgy is érdekel engem ez az egész. Nem akarom elhappolni a kincsét, tényleg nem, de attól még kíváncsi vagyok, hogy mi lehet az, amiért ennyire oda van. - Egyébként meg tényleg meg tudom védeni magamat, csak... mondjuk ne a matrózok között szállásolj el. Na mesélj a hajódról. - kalóz, tuti oda van érte igaz? Vagy ez is csak a filmeken van így? A jó ég tudja. Én azért kíváncsi vagyok rá már. Remélem olyan nagy vitorlás, kalóz lobogós legalább, a nélkül tök uncsi lenne.

♫ Angel in blue jeans ♫ ♠ Ruha ♠ Ismeretlen vizeken

Charlie & Alexander

- Az ő szemükben. Az enyémben egy folyton beszélő, férfnnevű…uniszex nevű lány vagy. – rántom meg a vállamat. és még ki is javítom magamat a nevével kapcsolatban. Ezt aztán veheti hatalmas bóknak, mert ilyet nem igazán szokásom csinálni, én nem vagyok ilyen, soha nem voltam, és jó eséllyel nem is leszek soha.
- Nem, de a szép embereknek mindig is könnyű dolga volt. Te se egy ötszáz kilós fickóval leszel együtt, akármilyen jó fej is, nem? – a szép persze nézőpont kérdése, itt a lényeg, hogy az ember külső alapján is választ, el kell érjen a másik egy mércét, ami az emberben benne van. Ez mindig más persze. – Az iskolára azért emlékezned kéne. Én emlékszem 1914-re is, pedig az sem ma volt. – nem bizony, de ő nem emlékezik az iskolás éveire? Mi baja van, amnéziás lett nem régiben, vagy mégis mi a franc, hogy nem emlékszik arra, hogy járt-e iskolába, vagy nem? - Szívás. Szóval elég könnyen felejtesz. Vigyázz, hogy ezt egy pasid se használja majd ki. – rántom meg a vállamat. A pasik elég taplók tudnak lenni, én sem vagyok egy földre szállt angyal, én is használtam már ki nőt, nő is használt ki engem, szóval nem hinném, hogy ezen fenn kéne akadnom.
- Nem hinném. A család csak elpuhít, elgyengít, nem jó az, hidd el. – nekem sem volt családom, és ezért lettem kalóz, ha lett volna, nem leszek az, nem lettem volna a legfiatalabb kapitány, és nem uraltam volna Nassau-t. Persze, nem a királya voltam, de aki a ”királya” volt, az úgy táncolt, ahogy én fütyültem. – Majd ha éltél annyit, mint én, akkor megérted a kritizálás lényegét. – rántom meg a vállamat. Felőlem aztán gondolhat rólam bármit, nem igazán érdekel, tudom, hogy milyen vagyok, és azt is tudom, hogy mire vagyok képes, ismerem már magam egy ideje, hogy ne legyenek ilyen gondjaim.
- Nem minden kalóz. Van, akinek fontos becsület, de a legtöbbeknek nem. A legtöbben nem is a kaland miatt álltak kalóznak, sokkal inkább a pénz miatt, azt pedig megkapták. – én mindig is jól megfizettem az enyémeket, ezért is voltam híres, aki az én hajómon szolgált, az soha nem távozott üres kézzel, gazdag lett.
- Bocs, el is felejtettem, hogy te mindent tudsz… de mintha könnyedén el is felejtenél mindent. – na igen, azért ne jöjjön nekem itt azzal, hogy ő mennyire okos meg minden, mert nem bírom az okostojásokat, akik állandóan csak ontják magukból a bölcseletet, nem egy okostojást végeztem már ki.
- Jó eséllyel ki mentek, de nem egy két napos útra készülünk. Nőt pedig nem viszünk magunkkal, manapság a kurvák már nem szállnak fel egy kalózhajóra. – rántom meg a vállamat. Régen elintéztem, hozattam párat, a matrózok pedig mikor nem volt dolguk, ott lehettek, elégedettség volt, csak tisztán kellett tartani azt a rohadt kabint. – Maximum szétrúgom a seggüket. – rántok egyet újra a vállaimon. Ha azt mondom nekik, hogy nem érnek hozzá,a kkor nem is fognak, már tudják, hogy milyen vagyok,ha valamit komolyan mondok, és milyen vagyok akkor, ha azt valaki nem tartja be. Szegény Jack… ő volt az első ilyen áldozat.

Alexander & Charlie

- Jó oké, mutáns vagyok. - rántom meg végül a vállam. Amúgy is nem mindegy neki? Én ettől még nem érzem úgy, hogy ez tényleg valami kedves jelző, de akkor legyen így. Amúgy sem hiszem, hogy olyan hamar eljön, amikor majd az emberek ujjal mutogatnak az utcán, hogy mondogassák rá, hogy "Jé ott egy mutáns!" főleg, hogy nem is nézek kis elsőre annak, semmi különleges ismertető jelem nincs, csak akkor tudná meg bárki is, ha elmondanám. Még csak a képességem sem olyan nagyon látványos, mint az övé, hogy begyógyulnak a sebei.
- Csak akkor vagy jól, ha igazat adok igaz? Akkor tessék... legyen igazad. - újabb vállrántás. Nem fogok én vitatkozni a pasassal. Akkor legyen így, a szép emberek a nyerők, a kevésbé szépek meg nem érnek el semmit. Amúgy sem az én dolgom, hogy megváltoztassam a gondolkodásmódját igaz? - Úgy, hogy nem emlékszem rá. Ezt jelenti az, hogy fogalmam sincsen. - úgy mondom, mintha magától értetődő lenne, pedig tudom hogy nem az, de hát na. Csomószor a pasas totál lekezelően viselkedik, szóval egy kicsit én is lehetek vele kellemetlenkedő nem? A töri amúgy is érdekes lehet főleg annak, aki emlékszik rá. Milyen szívás lenne, ha én is olyan sokáig élnék, mint ő, és pár évente minden törlődne a fejemből igaz? - Okosabb vagyok, mint az átlag és sok mindent megjegyzek, de... azt hiszem a fejembe nem fér be minden és ezért vannak dolgok, amiket kiszelektál. - teszem végül hozzá egy újabb apró vállrántás kíséretében. Nem nagy cucc, én igazából már megszoktam, szóval nem akarok ki rajta. Tudom, hogy ez így működik, legalábbis erre jöttem rá. Az is lehet, hogy memóriazavaros vagyok, de szerintem csak simán a képességem miatt van az egész. Ez a hátránya, vagy mi.
- Vagy talán lenne egy szerető családom, akik törődnének velem és akkor nem zárnak be egy... mindent és mindenkit kritizáló pasassal. - mondom egy egészen bájosnak szánt mosoly kíséretében. Hát na, folyton csak kritizál nem? Mindent jobban akar tudni nálam, még azt is, amit az ember csak érez és ezért nem lehet megmagyarázni, vagy megváltoztatni.
- Szóval akkor a kalózok olyanok a valóságban, hogy nekik minden mindegy és semmi sem számít? - és nincsenek értékek és nincs becsület... hát nem hangzik valami jól. Azért a mesékben tényleg jobb az, hogy valamit ér az, hogy mondjuk legalább van egy kis hősi misztikum is körülöttük, legalábbis én így gondolom, de persze ő most épp azon van, hogy minden létező jó gondolatomat a földbe tiporja.
- Nem kötözködöm, csak azért, mert idősebb vagy még nem biztos, hogy mindent te tudsz jobban. - főleg hogy én vagyok az okosabb és sok mindent megjegyzek, amíg ő azért nem biztos. Egyszerűen csak talán nem kéne ennyire lekezelőnek lennie, amúgy is én rajtam múlik, hogy kijutottunk nem? Még csak nem is hálás. De azért nála a térkép, szóval megyek, amerre kell. Az pedig egészen kedves tőle, hogy segít bemászni a csónakba. Egyedül is menne talán... bár nem vagyok gyakorlott vízi utazó. Kissé azért imbolyog, vagy mondjuk úgy, hogy istenesen imbolyog, kész csoda, hogy nem zúgok be a vízbe. Gyors leülés, az a biztos.
- És akkor ott kell majd óvatosnak lennem, mert... veszélyesek a matrózaid? Miért nem mentek ki a partra, hogy... érted... elfoglalják magukat, amíg visszatérsz? - hát na azért nem vagyok hülye, értem én, hogy pasik és rossz nekik annyit bezárva lenni a vízen nő meg minden nélkül, de hát na. Én tuti, hogy elintézem, hogy ne én legyek az, aki segít nekik abban, hogy jobban érezzék magukat. Annyira azért vagyok harcias.

♫ Angel in blue jeans ♫ ♠ Ruha ♠ Ismeretlen vizeken

Charlie & Alexander

- Akkor fogadd el, hogy mutáns vagy. Ez csak egy jelző, nem egy atombomba! – nem kell ennyire komolyan vennie, teljesen felesleges, mégis mire fel? Nem mindegy, hogy az ember hogy hívja a másikat? Dehogynem, nem kell foglalkozni másokkal, ha én foglalkoznék másokkal, ,akkor már kész idegroncs lennék, de hát ugye nem vagyok az.
- Nem minden, de nagyon is sokat nyom latba. – de persze ő könnyen beszél, ha ronda lenne, akkor nyilvánvalóan nem így látná, de hát ugye ez már megint egy más kérdés. A lényeg, hogy az életben leginkább a vonzó emberek érvényesülnek, nem pedig a rondák, ez így van, így lesz. – Mi az, hogy fogalmad sincsen? – pillantok rá kérdőn. Na igen, azért az ember azt csak tudja, hogy járt-e iskolába, igaz? Na jó, most már komolyan értelmet nyert, hogy a csaj vagy nem normális, vagy csak átlagon felül fura, és a körülményeket nézve, egyik sem lenne igazán meglepő. – Néhány dolgot igen, a történelmet a győztesek írják. – rántom meg a vállam. Sok mindent összehazudtak, mert a valóság túlságosan is reális lett volna az embereknek, így hát úgy döntöttek, hogy inkább hazudnak. A hatalom soha nem azok kezében van, akik megérdemlik. Aki megérdemli, az nem kapja meg, mert a hatalom megrontja az embert.
- Minek? Akkor talán most valami hülye kis csitri lennél, akinek soha az életben nem volt semmi baja azon kívül, hogy ejtette a pasija. – a családot túlértékelik, nem kell az embernek család, az semmiképpen sem, amibe születik, és néha az sem, amit akarva-akaratlanul választ. Nekem se kell az enyém.
- Kalózbecsület? Nos, ha kalóz lennél te is, talán lenne, de… sajnálom, ez csak dajka mese. – rázom meg a fejemet mosolyogva. Kalózbecsület… soha nem létezetett. Egymáson is átgázoltunk ha kellett, persze, voltak idők mikor összefogtunk, de nem a becsület fogott minket össze, hanem a túlélés és a nyereség gondolata. – Csak egy-kettő olyan, mint mi. A tisztjeim. – de ők aligha fogják majd arra adni a fejüket, hogy Charlie-t megerőszakolják. Normálisak és hűségesek, amíg megfizetem őket, márpedig már régóta meg vannak fizetve, jól tudják, hogy mire vagyok képes, ha nem tisztelnének, akkor félnének tőlem, és amiatt tartanám őket sakkban.
- Látom imádsz kötözködni. – ez már lejött, de mindegy, ha eddig nem öltem meg emiatt, akkor nem most fogok végezni vele. Amúgy is, kettőnk közül ő az, aki tud vezetni, én egy hajóval, bármilyen hajóval elboldogulok, de autót nem tudok vezetni, és kétlem, hogy valaha is megfogom tanulni, mert felesleges, kalóz vagyok, tengeren élek. – Itt balra! – mutatom, és egy kicsit hosszabb, talán öt-tíz perces út után már a kikötőben is vagyunk, egyből pattanok is ki az autóból és rövid körbejárás után ki is szúrok egy nagyobb motorcsónakot, amivel egy ember is elboldogul. – Gyere! – nyújtom felé a kezemet, miután beugrottam a motorcsónakba, és ahogy bent van. – Fél óra és a hajómnál is vagyunk. – mondom, ahogy elindítom a motorcsónakot és elindulunk a kikötőből. Végre…mennyivel jobb így, mint abban a rohadt ketrecben!

Alexander & Charlie

- Nem akarok póni lenni! - húzom el a számat. Mintha komolyan nem is akarná érteni azt, amiről beszélek, pedig én csak simán nem szeretném, hogy mutánsnak szólítsanak, miért olyan érthetetlen ez? Persze vannak rosszabb megszólítások is, nem azt mondom, hogy nem így van, de akkor édes mindegy. Szólítanak, ahogy akarnak, úgyse fogok odafigyelni rájuk és ennyi.
- A lényeg akkor is az, hogy nem a külső a minden. - rántom meg a vállamat. Lehet, hogy nem a vakok a legjobb példa, de ők pl. sokkal jobban meg tudják határozni, hogy milyen egy ember, mint mi akik látjuk is a másikat, mert a külső alapján hajlamosak vagyunk már eleve véleményt kialakítani másokról, ami nem fair, mert nem lesz valaki attól rossz, hogy esetleg más mint a többség, sőt attól még lehet kedves és figyelmes, csak meg kellene ismerni. Ellenben külsőre megnyerő emberek is lehetnek problémásak, olyanokkal már azért bőven találkoztam. - Fogalmam sincs, hogy jártam-e iskolába. - rántom meg újra csak a vállamat. Nem tudom, hogy jártam-e iskolába és ha tanultam is történelmet, akkor se tudom, hogy mi volt ott, mert nem emlékszem már rá. - Te amúgy is gondolom máshogy tudsz dolgokat, mint ahogy a könyvekbe leírják nem? - nem azt mondom, hogy az mind alapból hazugság, de mégis csak úgy gondolom, hogy ő tudat olyasmit, amit okkal, vagy ok nélkül, de nem írnak le csak úgy, ő viszont igazán elmondhatná.
- És akkor már nem is gondolhatom úgy, hogy jó lenne, ha lennének szüleim? - nem számít, hogy ismertem-e őket, maga a tény hiányzik, hogy legyenek, hogy gondoskodjanak rólam... tudom is én. De nem igazán hiszem, hogy ő ezt megértené, vagy meg akarná érteni. Nem is várhatom el tőle azt hiszem. Ő egészen máshogy gondolkodik sok mindenről, mint én. Az én életem azért más, mint az övé, ő már amúgy is régóta él, régóta kalóz és nem nagyon foglalkozik a törvényekkel sem, gondolom semmi sem érdekli, ami hagyományos. A szavaira már csak megrántom a vállamat. Érzek is, amit akarok. Ha nem tetszik nekem a mutáns megnevezés, akkor nem tetszik és ha hiányoznak a szüleim és félek tőle, hogy találkozok velük egyszer, akkor félek, de mégis szeretném, hogy így legyen. Nem tudok ezzel mit tenni, ezek csak érzések, nem lehet róluk lebeszélni az embert.
- Van olyan, hogy kalózbecsület nem? Vagy az csak a filmeken létezik? - simán lehet, nem tudom igazából. Talán nem is érdekes, én akkor is meg tudom védeni magamat, ha arra van szükség. És ha valaki ártani akar nekem az emberei közül, akkor igenis simán leverem őket, no meg itt van a képességem, ami azért szintén elég jól használható erővel ruház fel. Szépen lefagyasztom őket, megijednek tőle és... kész. - Az embereid olyanok, mint mi, vagy sima emberek? - mert azért ez is nagy kérdés. Ha valaki ellen tud állni a képességemnek mutánsként, akkor azért már nagyobb bajban vagyok, szóval remélem, hogy erről azért nem nagyon lesz szó. Akkor esetleg... elkezdhetek mondjuk aggódni.
- Más, hogy valaki ad magára és más, hogy túl sokat foglalkozik a külsejével nem? - nem vagyok én se szakadt és piszkos ez tény, de nem is kell annak lennem. Igenis odafigyelhetek azért magamra, csak nem ülök órákat egy tükör előtt, hogy tökéletes legyen a külsőm és nincs rajtam hat tonna smink és nem félek, hogy letörik a körmöm egy keményebb helyzetben. A kocsiból viszont szépen kiszállok, máskor meg majd őt kérem, ha ez neki így zavaró, de na attól, hogy kalóz és idősebb még nem kell könyörögnöm neki. Én hoztam ki onnan részben persze, és én segítek, hogy eljusson a kikötőbe igaz? - Amúgy már nem vagyunk messze igaz? - se perc alatt török fel egy üres kocsit a közelben, hogy válthassunk és újra felvehessük a tempót. A sajátunkat pedig ott hagyom nyitott ajtóval. Ha valaki ellopja és elhajt vele másfelé, ha van benne nyomkövető, akkor még el is irányítjuk más felé a követőinket.

♫ Angel in blue jeans ♫ ♠ Ruha ♠ Ismeretlen vizeken

Charlie & Alexander

- Póni akarsz lenni? – nem értem, hogy ezen mégis miért akad ki ennyire. Ez csak egy elnevezés, sokféleképpen hívhatják még őt az élete során, és jó eséllyel egyiknek sem fog túlzottan örülni, szóval nem igazán értem, hogy ezen minek fennakadni. Mutáns… na és, Szerintem még találó is a dolog azért.
- Persze, könnyű a vakokkal jönni. – sóhajtok fel. Na igen, képes nekem itt hozni a legfurább példát, hogy a vakok… jó, de ők nem is látnak, szóval nem is igazán lehet velük példát, vagy épp ellenpéldát mondani, mert itt épp arra gondoltam, hogy az, aki lát. Amúgy is, ő könnyen beszél, nem néz ki rosszul. – Ennyire azért nem. – húzom el a számat, mert úgy mondta most ezt, mintha valami ősrégi lelet volnék, pedig nem, kicsit több vagyok, mint száz éves, de nem jelenti ez azt, hogy egyből ősöreg is lennék. Biztosan vannak olyanok, akik nálam jóval idősebbek, csak nem ismerem őket. – Történelem leckéket? Nem volt elég az iskola? – az iskola, ahova én soha nem jártam, és ahol sok hazugságot tanítanak ráadásul. Én tudom, hogy mi hogy volt, mert a történelmet ugye a győztesek írják, de… sok azért a hazugság a történelemben, sőt, rendkívül sok hazugság van a történelemben. De ugye amit nem tudsz, azért nem is fáj a fejed.
- Nem is ismerted őket. – akkor mégis hogy hiányozhatnának neki? Nekem az hiányzik amit ismertem. A legénységem, a hajóm, Nassau, a kincsem… nem pedig a szüleim, bár őket is ismertem, de éppenséggel utáltam mindkettőt. Anyám és apám is finoman szólva…barmok voltak. – Soha nem működik jól. Ez már régen sem tetszett nekem. – nem véletlen lettem kalóz, a törvényen kívüliek királya később. Nem szerettem a törvényeket, határokat szabtak , megpróbáltak tönkretenni, és egy szabad ember csakis a saját törvényei szerint él, nem pedig másoké szerint. Én soha nem fogok mások törvényei szerint élni.
- Jól, van akkor érez, amit akarsz, akármennyire is nincs értelme. – a szüleit minek szeretné? Utálnia kéne őket, mert elhagyták őt, sőt, foglalkoznia sem kéne a gondolatukkal, mert kit érdekelnek? Nem voltak ott, nem ismerik őt, nem számíthatott rájuk, innentől fogva szerintem nem voltak éppen valami jó szülei, de persze ő tudja.
- Ugye tudod, hogy egy kalózzal beszélsz? – nem hiszek a becsületben, én sem vagyok becsületes, sőt, pont ellenkezőleg, becstelen vagyok, de hát engem ez tartott életben, és tart most is életben. Ha valaki látni akarja a kincsemet, nem az fordul meg a fejemben először, hogy biztos csak kíváncsi rá. – Te tudod, de ne mond, hogy nem szóltam. – a legénység már régen is élt halt a nőkért, nem egyszer kellett valakit megölnöm azért, mert megerőszakolta a női utasunkat. Ez a baj a férfiakkal. Erősek, de a farkuk vezéreli őket, és képtelenek annál tovább látni. Vannak azért kivételek, például jómagam is az vagyok.
- Lehet téged nem érdekel, de másokat nagyon is. Amúgy meg éppenséggel te sem nézel valami szakadtnak ki. – szóval ő is ad magára, maximum nem olyan mértékben, mint a korban a legtöbben, de a lényeg, hogy manapság a legtöbb ember nagyon hiú, és a pénz irányít mindent. Ez régen is így volt, de… akkor jobb volt. A szavaira csak morogva bólintok egyet, és felkapom a térképet, azon kívül nem kell semmi sem. Ő parancsolgat itt nekem…szép!

Alexander & Charlie

- Oké, de... mutáns? - húzom el még utoljára a számat, aztán marad csak egy beletörődő sóhaj és fejrázás. Igaza van, nem kell, hogy érdekeljen, hogy más minek nevez, meg amúgy is... kit érdekel az, hogy most akkor mutáns lettem, vagy elfajzott... végül is tényleg talán a mutáns egy fokkal jobb, bár azért azt nem mondanám, hogy kicsit sem bántó így sem. Jó, marad a beletörődés igaz?
- Hát mondjuk a vakoknak nem fontos és nem az a legfontosabb. - rántom meg a vállamat. Szerintem a kiállás a fontos, és lehet hogy valaki első ránézésre jól néz ki, aztán közben meg mégis sík hülye, vagy egy irritáló tapló, de az is lehet, hogy valaki nem néz ki a közízlés szerint tökéletesen, ellenben humoros és kedves és el tudja magát adni tökéletesnek, és akkor inkább ő a nyerő szerintem és nem az előbbi. Legalábbis én így gondolom. Akik a külső alapján ítélnek maguk is felületesek, olyan pasasok meg nem érdekelnek, legalábbis... úgy tudom, mert hát a fene tudja, hogy mondjuk öt évvel ezelőtt hogy voltam ezzel. - Hű az anyja! Az tényleg régen volt! - jól van azért egy kicsit csak-csak elkerekedik a szemem. Az még az előző évszázad, annak is nem pont a vége. Tényleg sok mindent láthatott már, amit én maximum csak történelem könyvekből olvashattam és ez azért tényleg elég izgalmas lehet. - És nem akarsz történelem leckéket adni mi? - na nem olyanokat, amiket mondjuk a suliban adnak, hanem izgiseket, olyan titkokkal, amiket nem írnak le egy könyvben, de aki látta az esetleg tudhat róla. Szerintem tökre érdekes lehet.
- Attól még nekem hiányozhatnak nem? - oké, hogy ő olyan nagy önálló és erős, neki nincs rá szüksége, hogy bárkihez is kötődjön, de én azért nem bánnám, ha lennének szüleim, sőt... az határozottan jó dolog lenne... lett volna... a jó ég tudja! Persze pont az a baj, hogy bármi kiderülhet a múltamról és nem lenne jó dolog rossz híreket hallani. - A bíróság azért van, hogy bizonyíték alapján ítéljenek el csak valakit nem? Bár... nem mindig működik jól. - az tény, hogy sajnos hiába a törvény, hiába a bíróság gyakran szabad lesz az is, aki elkövetett egy bűnt, mert nincs elég bizonyíték ellene, de ha csak a szavak alapján döntünk, vagy hirtelen felindulásból annak ugyanúgy durva következményei lehetnek. Egyik rendszer se tökéletes és bármennyire is gyorsan tanulok, nem az én posztom eldönteni, hogy melyik rosszabb, mint a másik.
- Nem... nem ilyesmire gondoltam, ezt most eléggé lesarkítottad. - húzom el a számat, mert nem igazán tetszik nekem a hozzáállása a dologhoz, sőt... nagyon nem tetszik. Az apámat szólja le, akit még csak nem is ismerek és ő sem, szóval nincs joga hozzá, hogy ezt tegye. Az apám igenis lehet, hogy jó ember és nem olyan, mint ő, nem tudhatjuk. - Nem... ezek csak érzések, hiába szólsz le mindent, amit a másik gondol... érez, akármi. - hát de komolyan, miért kell így hozzám állnia egyáltalán? Tettem én ellene valamit? Igenis, ha félek attól, hogy megtudjak valamit a múltamról, akkor félek tőle és ehhez minden jogom meg van. Nem mindenki kezeli annyira félvállról a dolgokat, mint ő.
- Tényleg nem akarom elvenni tőled, fel se merült, azt se tudom mi az, csak... kíváncsi vagyok. Az olyan lehetetlen? - amúgy tényleg. Sose voltam kapzsi típus, csak akkor nyúlok le ezt-azt, ha szükségem van rá. Mondhatni rendes tolvaj vagyok, nem azért lopok mert ahhoz van kedvem vagy ilyesmi, csak azért mert tényleg kell. Az ő kincse is érdekel, mert ha ennyire oda van érte, akkor tuti, hogy valami izgalmas lehet. - Oh... igen, azt hiszem világos... de meg tudom védeni magam többnyire. - gyorsan tanulok, mint mondtam, ő meg a kapitány. Csak nem valami vadállat legénysége van, akik nekem akarnának esni, vagy tudom is én. Meg hát nem évekre megyünk ki a tengerre, vagy... mégis? Az a baj, hogy a kíváncsiságom még mindig erősebb, mint az esetleges félelemérzet bennem, szóval továbbra is szívesen megnézném én azt a kincset.
- Engem nem nagyon érdekel milyen a ruhám... az a lényeg, hogy kényelmes legyen. - rántom meg a vállamat. Oké, nem járok én sem zsákban, de azért nem is viszem túlzásba a divat követését. Kell az a bizonyos egészséges átmenet, amikor nem nézel ki topisnak, de azért mégis csak adsz magadra és nem viszed túlzásba sem. Aranyközépút, ennyi kell. - Oké, akkor hozd a térképet, meg ha kell valami és a következő kocsinál ezt szépen elhagyjuk, aztán irány a kikötő. - szerintem legalábbis érdemes. Jobb félni, mint megijedni nem igaz? Ha követnek, akkor jó lenne, ha nem találnának meg minket, én legalábbis tuti, hogy nem akarok oda visszamenni.

♫ Angel in blue jeans ♫ ♠ Ruha ♠ Jé, egy kalóz!

Charlie & Alexander

- Törődj bele. Amúgy sem számít, hogy minek nevez más. – én már csak tudom, sok minden voltam az évszázadok alatt. Senki sem hívott engem Nassau királyának, vagy a kalózok hercegének…nem, én haramia voltam, bitóra való, szörnyszülött, démon, alávaló gazfickó… és ezekre nagyjából rá is szolgáltam. Minél inkább utáltak, annál jobban végeztem a munkámat.
- Jól van, akkor te nem vagy az. De ne mondd nekem, hogy a külső nem fontos. – mindenki ezt mondja, és nem értem. Miért nem fontos? Azt veszed feleségül akinek a látványától hányingered lesz? Nem, azt veszed el, ha vagy olyan hülye, hogy elveszel valakit, aki a szemednek is igen szép látvány, nemde? – 1835-ben. – adok választ a kérdésére. Na igen, kicsit több vagyok, mint száz éves, és kicsit több dolgot láttam, mint a legtöbb ember. Már fiatalon rájöttem arra, hogy valamiért nem tudok meghalni. Lőttek már szíven, szúrtak torkon, de… mindent túléltem. Akkor ezt isteni csodának hittem, most…evolúció.
- Őszintén. Nekem sem voltak szüleim. Nem is hiányoztak. – ha engem kérdez, akkor azt kell, hogy mondjam, szerintem sokkal jobb az embernek az,ha nem neveli őt senki fel, hanem az utca az, ami megtanítja mindenre. Ha a nélkülözés az anyja, és a fájdalom az apja. Így lesz az ember kitartó. – De, biztos, csak nem hiszem, hogy egy bíróságon kéne tárgyalni azt, hogy megölsz valakit, aki megölte valakidet. Törvények… szükségszerűtlen az összes! – ez a baj a világgal, hogy nem a saját törvényeid szerint élsz, hanem olyanoké szerint, akik már nem is élnek. Ezért volt olyan jó a kalóz élet. Nem parancsolt nekem senki sem magamon kívül.
- Persze, biztos világutazó és találkozott egy Jetivel aki elkapta, nem? – ne röhögtessen, ha az apja nincs itt, az azt jelenti, hogy elhagyta őt, ugyanis a mai világban olyan kis tökéletes apamodellek vannak, hogy már hánynom kell tőlük. Egy- két férfi manapság kevésbé férfias, mint egy nő. – És mit számít az? Attól, hogy kiderül valami még kevésbé hagytak el? – mi van akkor ha kiderül, hogy meghaltak? Miért gyászolná őket? Nem is ismerte őket soha. Na és ha kiderül, hogy önként dobták el akkor mi van? Utálja őket, de felesleges, mert így is felnőtt, nem?
- Az embereket ritkán…érdekli csak egy kincs. – pillantok rá gyanakvóan. Na igen, annyi kapzsi emberrel találkoztam már, és… mégis honnan tudhatnám azt, hogy nem ácsingózik ő is az ÉN kincsemre? Túl sok embert öltem már meg érte, hogy az enyém legyen, nem mehet ez kárba, sok időt vesztegettem el vele. – Ezt ne vedd olyan biztosra. Ne vedd magadra, de nő vagy. A legénységem pedig férfiakból áll. Érted mire akarok kilyukadni? – már régen is volt ilyen, ezért nem fuvaroztam egy idő után nőket, mert a legénység túlontúl lázba jött egy nő láttán, bár…már a nőknek több lehetőségük volt, mint akkoriban. Kitudja, talán így mégsem lenne akkora gond.
- Csilivili. Mintha ennyire fontos lenne, hogy milyen ruhád van. – na igen, felszínes ez a világ nagyon, és régen is az volt, a szép nők és a jóképű férfiak mindig is előnyben voltak, de nem az határozott meg minket, hogy mégis miben járunk. Manapság… a ruha teszi az embert. – Nem tudom mi az a nyomkövető, szóval… ha úgy látod, hogy kell, legyen. – rántom meg a vállamat. Ha szerinte szükséges az autó váltás, hát legyen, de nem igazán értem, hogy mégis miként lenne itt nyomkövető. Az én időmben ezek a kutyák voltak.

Alexander & Charlie

- Oké, végül is azt hiszem jogos, de... akkor is... - húzom el kicsit a számat. A fenébe is akárhogy is, de sajnos igaza van. Ettől még nekem ez a megnevezés ugyanúgy nem fog tetszeni, de hát mit tehetnék? Érthető, hogy aggatnak ránk valamiféle nevet, de attól még nem kell repesnem a boldogságtól e miatt igaz? Főleg, hogy ilyen jellegűt, de tény, hogy lehetne rosszabb, bár az lenne az igazi, ha egyáltalán semmiféle jelzőt nem kapnánk csak azért, mert mások vagyunk.
- A legtöbb ember attól még nem mindenki, és... egyáltalán mikor születtél? - hát na idős, és nagyra van vele, de kíváncsi vagyok, hogy vajon mennyire, ha már ennyire felvágóskodik itt. Amúgy meg szerintem azért mert a világ rossz még nem minden ember rossz. Vannak felületes emberek ez tény és való és sajnos azt hiszem egyre több, de attól még nem mindenki az, akibe belefut. És ő miért ne lehetne az? Gondolom valamelyest azért halad a korral és akkor ennyi erővel simán lehet ő is egy felületes emberek közül, mert szépen alkalmazkodik a világhoz. Amúgy meg én pont az a típusú ember vagyok, akit nem nagyon érdekel, hogy más mit mond, vagy gondol, azt teszem, amihez kedvem van és azt csinálok, amit akarok, nem azt, ami mások szerint az elvárás. Szóval már csak elvből sem akarnék megfelelni neki sem, már csak azért se lennék felületes... dacból.
- Nehéz eldönteni, hogy ezt most őszintén mondat-e. - jegyzem meg azért erre a nagy gratulációra. Önálló felnőtt vagyok, én gondoskodom magamról és kész, de hogy nála a nagy elismerés nem valami cinikus megjegyzés volt-e, mert amúgy pocsékul csinálom, ha egyszer elkaptak ezek az akárkik... ezt azért nem venném biztosra. - És ez most máshogy van? Ha erős vagyok az nem számít? - nem tudom, azért láttam én már a világ mondhatni sötétebbik felét. Én magam is tolvaj vagyok és tisztában vagyok azzal, hogy a világ hogyan működik. Persze számít, hogy kinek van pénze, de ez régen nem így volt? Csak akkor még nem bankszámlán tartották, hanem a kincsesládájukban az aranyat, de a lényeg ugyanaz volt. Viszont aki erősebb, mint a többi, az most is erősebb lesz.
- Nem ismerem az apámat, de... ez nem jelenti azt, hogy a ő hibája. - rántom meg a vállamat. Nem tudok róla semmit, nem is emlékszem semmire sem. Nincs emlékem, ami két évnél távolabbra nyúlok, szóval nem mondhatom eleve azt, hogy a szüleim rossz emberek, vagy épp az apám rossz apa, hiszen semmit sem tudok róla. Az is lehet, hogy keresett, csak nem talált meg. - Hogy rosszabb dolog derül ki, mint amire számítottam, vagy... jobb. - a jó ég tudja, hiszen bármi kiderülhet nem? Az is lehet, hogy rájövök, hogy a szüleim tényleg eldobtak, de az is lehet az derül ki, hogy én léptem le tőlük, vagy csak elkeveredtem és nem emlékszem már hogy honnan, de ők kerestek csak nem találtak meg, netán közben... történt velük valami. Mi van, ha kiderül, hogy jó emberek voltak, de a keresésem lett a vesztük? Az nem okozna nekem elég nagy lelkiismeretfurdalást? Hát dehogynem!
- És... ha akarok menni? Kíváncsi vagyok arra a kincsre. Nem kell, ne hogy egyből azt hidd, csak... érdekel. - és hát amúgy sincs nagy tervem a következő hetekre, szóval miért ne mehetnék? Még csak attól sem kell félnie, hogy olyasmit látok meg, amit nem is tudom... rosszat okozhat neki, hiszen pár év múlva már nem is fogok emlékezni rá. - Nem okoznék gondot. - teszem még hozzá. Egyébként is hasznomat is vehetné, hiszen segíthetnék neki, mint most. Nekem köszönheti, hogy kijutott, én mutattam az utat, én tudtam a kódokat, és ő még csak vezetni sem tud, ha nehéz helyzetbe kerül. Hasznos lennék, ez tuti.
- Flitteres? - röviden felnevetek, mert ez azért szokatlan megfogalmazás, nem is tudom, hogy pontosan mit is akar vele kifejezni. Flitteres... a világ szerinte, milyen érdekes meglátás. Végül is igaza van, sokat adnak a külcsínre, gondolom ilyesmire akart vele célozni, legalábbis ez a tippem.
- Igen, ezért lenne talán érdemes kocsit cserélni, vagy ha már van hajónk, akkor nincs gond, ha megtalálják a kocsit? Lehet benne nyomkövető is akár. - na igen, erre azért van esély, szóval jó felkészülni rá, hogy ha megállunk, akkor a nyomunkban lesznek. Jó eséllyel nem érdemes a kikötőig pihenőt tartani, de talán annyira nincs messze.

♫ Angel in blue jeans ♫ ♠ Ruha ♠ Jé, egy kalóz!

Charlie & Alexander

- Nem igazán. De hívhatnak még szörnynek, elfajzottnak…a mutáns szerintem ezek mellett kitüntetés. – na igen, nem értem, hogy mi baja ezzel, nem teljesen mindegy, hogy miként hívják őt mások? A mutáns az mutáns, az ember pedig ember, olyan,mintha a bárány meg a farkas próbálna megférni egymás között. Lehetetlen.
- Én egy régebbi korból való vagyok. – na igen, még az 1800-as évekből való vagyok, úgyhogy szerintem nem igazán kéne engem a mai korhoz igazítania, mert nem férnék össze vele. Akkoriban más volt minden, és hosszú ideig távol voltam a civilizációtól, kerestem a …kincsemet, az életművem megkoronázását. Az örökségemet, a jussomat, ami megillet! – És igen, a legtöbb ember felületes, de ezt tudnod kéne. – mert ő él ebben a korban, ő aztán tudhatná, hogy a mai világ milyen undorítóan , ocsmányul felületes, lemerném fogadni, hogyha nem lenne ilyen csinos kis arca, akkor jóval kevesebb sikere lenne a férfiak körében. Mert a külső mindig is számított, kinél jobban, kinél kevésbé, de számított mindig is. – Akkor fogadd elismerésem! – na igen, legalább ennyi megmaradt a régi jó világból, hogy az embert nem a szülei nevelik harminc éves koráig. Én is az utcán nőttem fel, egyedül, sokkal többet tanul az ember magától, mint másoktól, ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg. – Nem ezt mondtam. Hanem azt, hogy nem voltak szabályok. Ha erős voltál, akkor te alkottad őket, és nem mások szabályai szerint kellett játszanod. – Nassau ezért volt egy igazi paradicsom, a kalózok gyűjtőhelye, egy törvényen kívüli város, melyben mindenki csak élt. Gyönyörű volt. Egészen addig, míg porig nem rombolták.
- A te apád sem kapott, nem? – nem akartam soha apa lenni, nem igazán érdekelt soha az,hogy mi lesz a kölykeimmel, mert… mi lenne belőlük? Orvos? Na jó vicc, az apjuk kalóz volt, ők pedig orvosok lettek volna? Röhejes az egész. Visszacsinálnám, ha tudnám, kevesebb lenne úgy a bajom.
- Mitől félsz? – mégis mitől kéne? Hogy kiderül, elhagyták őt, mert nem akarták? És akkor mi van? A szüleim engem is eldobtak maguktól, és emlékszem milyen jó érzés volt az arcukba nevetni, mikor a legfiatalabb kapitányként léptem a hajóm fedélzetére. Több lettem, mint ők valaha voltak. Istenem, de gyönyörű pillanat volt az.
- Fel, aztán majd kiraklak valahol. Erősen kétlem, hogy családi túrára akarnál jönni velem. – na igen, mert meg kell találnom a lányomat és a fiam holtestét, de azt megoldom majd valahogy. Elviszem annak a fickónak, és végre hozzájuthatok az örökségemhez, éppen itt az ideje már, túl hosszú ideje várok rá. – Fura. Bonyolult. Flitteres. – na igen,nem tudom felfogni, hogy miért bűzlik mindenki a flittertől, de ennek is biztos meg van a maga divatja. Régen…többet jelentett minden, a szabadság az szabadság volt, nem pedig birkák módjára tereltek minket össze, mint valami csordát. Nevetséges, hogy a mai világban mennyire alább adtak mindent.
- Logikus lenne, ha már elfogtak minket. De nem hinném, hogy megtalálnak, ha eljutunk a kikötőbe. – na igen, de… sajnos valami kisebb hajót kell elkötni, ami működik úgy is, ha csak egyetlen ember ért a hajókhoz. Majd ha ezt túléltük,akkor szerzek valahogy legénységet, addig…. túlélem valahogy a dolgokat.

Alexander & Charlie

- Más választásom úgy sincs mi? - pillantok rá megrántva finoman a vállamat. Hát na attól még még nem kell, hogy tetsszen is, és örüljek neki, hogy innentől majd mutánsnak fognak hívni. Az olyan negatív megközelítés nem, semmi jó nincs benne. Bár persze oké van bőven rossz is a képességemben, de nem akarom, hogy ezt nyíltan ki is mondják és akkor innentől mutánsnak legyek titulálva, mintha minimum három karom lenne és totál defektes lennék. És akkor e mellett még állat is vagyok, pedig... tovább fejlődtünk nem? Nem állat vagyok, hanem ember, ez nem az állat egy alfaja, mint a medve, akkor is rémesen hangzik.
- És akkor már mindenki felületes is benne? Te is ebben a korban élsz, te is az vagy? - az, hogy régebben született csak egy dolog, attól még most él és gondolom azért valamelyest csak alkalmazkodott nem? Mert gondolom mégis csak kénytelen volt, szóval nem értem, hogy most miért kell engem leszólni csak azért, mert én még nem annyira régen születtem, mint ő. - Igen, felnőtt vagyok, önellátó felnőtt. - nem érdekel a kötekedő hangnem, attól még az vagyok, felnőtt és kész. Már elég régóta egyedül élem az életemet, nem segít benne senki, nem tartanak el szülők, nem dolgozik meg más azért, hogy legyen kajám, tehát felnőtt vagyok, felnőtt voltam az előtt is, hogy huszonegy lettem. - Szóval az volt a jó kor, amikor bárkit megölhettél? Remek... tök jól hangzik! - oh naná, most azért érezhető a cinizmus a hangomban, nagyon is. Nem tetszik, ahogyan gondolkodik. Ne mondja már nekem azt, hogy a mostani kor annyival sokkal rosszabb. Lehet, hogy vannak rosszabb részei, de mondjuk én tuti, hogy nem értékelném, ha teszem azt le akarnák vágni a karomat csak azért, mert lenyúltam valakitől valamit.
- Szóval apaságból nem kapsz jelest. - nem az én dolgom ebbe beleszólni igaz? Ezek szerint apaként nem állta meg a helyét és még én nem vagyok eléggé felnőttes, pedig ő az, aki lényegében dobta a gyerekeit és kész igaz? Hát nem tudom... nem hiszem, hogy ezek alapján fair, ha nekem beszól, miközben ő se kimondottan tökéletes, bár gondolom a saját kis világában ő annak számít.
- És mi van, ha félek tőle? - rántom meg a vállamat, mert hát ez a nagy helyzet, határozottan félek tőle, hogy bármit is kiderítsek a családomról, mert... bármi kiderülhet. Bármi rossz, bármi durva és ettől félek és nem akarom, hogy valami olyasmibe fussak bele, amit aztán nem tudok kezelni. Sokszor inkább úgy érzem, hogy jobb a boldog tudatlanság, amibe nem folyik bele valami rossz és, amitől aztán sikerül majd összeomlani. Család nélkül meg vagyok, de durva családi emlékekkel már sokkal nehezebb lenne, és aztán újabb évek mire elfelejtem egyáltalán.
- Szóval akkor nem csak fuvarozlak, hanem fel is szállhatok arra a hajóra? - azért kicsit meglep és talán a szemem is elkerekedik. Arra számítottam, hogy majd lekoptat, ahogy lehetősége van rá, aztán kész. Bár erre még mindig van esély igaz? Ha elérjük a kikötőt. - Fura, hogy igazi kalóz vagy, mint a filmeken... Fura ehhez a más világhoz alkalmazkodni igaz? - gondolom legalábbis, hogy nem lehet egyszerű, hiszen mégis csak mást szokott meg. Olyat, ahol kinyírhat mást, ha épp olyanja van, de ez azért nem olyan világ. Következményei lennének, ha simán ilyet művelne, komoly következményei.
- Szerinted nem jönnek utánunk? - nem tudom, hogy van-e nyomkövető a kocsiban, de arra is van esély, ki tudja. Viszont az is benne van a pakliban, hogy megpróbálnak majd megtalálni, és őszintén szóval nem akarok oda visszamenni, főleg ha a mutáns dolog miatt voltunk ott. Nem igazán vágyom rá, hogy kísérleti patkány, vagy valami hasonló legyek.

♫ Angel in blue jeans ♫ ♠ Ruha ♠ Jé, egy kalóz!

Charlie & Alexander

- Attól még így hívják, ez valami tudományos név, barátkozz meg vele! – mert ha az emberek rájönnek arra, hogy létezünk, akkor így fognak minket hívni, és most barátkozzon vele inkább, mint később, mikor már… amúgy is mindegy, hogy mit gondol. Mert ez lesz. Csak én teszek rá, nem érdekel a mutáns társadalom. – Te is az vagy. – rántom meg a vállamat. Ő , én, minden ember egy állat, csak éppen olyan állat, ami kissé tovább fejlődött már az idő során és…mondhatni mi vagyunk a tökéletes ragadozók, a mutánsok, az igazi alfák, de persze nem kell annak vennie magát, ő lehet hercegnő is.
- Ez az egész kor felületes. – szóval miért is ne lehetne ő is felületes? Szerintem ez nem olyan nagy dolog, hogy ne lehetne, amúgy se ismerem őt, így még inkább gőzöm nincsen arról, hogy milyen is ő, de ha ennyire bizonygatja, hát legyen, akkor nem felületes, bár… mindenki az egy kicsit. – Áh, szóval már felnőtt vagy…legalábbis korban. – mert amúgy nem, ahhoz hogy igazából felnőtt legyen előbb tapasztalatokat kell szereznie, egy kis tudást az életről, de nem igazán teszi azt, fiatal még, lemerem fogadni, hogy ő is az a típus, aki egyfolytában csak bulikra jár és ott rázza a zenére. – Az emberek leginkább. Megölhetünk bárkit, azt raboltuk ki akit akartunk…. nem úgy ment mint ma. A nyápic pénzesfiúk féltek tőlünk. Manapság ők irányítanak.- röhejes, tényleg nevetséges az, hogy a világ mennyire kifordult magából. Hiába mondják, régen tényleg sokkal jobb volt minden, én már csak tudom, éltem régen, és mesélhetnék róla jókat.
- Mondhatni. Nem akartam őket soha. Véletlen lettek. De adtam pénzt az anyjuknak. – szóval volt miből őket felnevelni meg minden, nem kell azt hinnie, hogy szegény kölykök az utcán élnek. Nem, rohadtul jó dolguk van valami elit iskolában, de miért nem jó nekik a rendes suli? Én még csak iskolába se jártam!
- Hát, derítsd ki! –erre nem lehet mit mondani , ha valamit tudni akar, akkor tegyen érte, mert csak úgy nem fog semmit sem megtudni, nem fog semmire sem rájönni, ha az ember valamit akar, az kevés, ha tesz érte, na az már pont elég, hogy érjen is vele valamit.
- Hát, akkor most ezt is bepótolod. Nagy szerencséd van, hogy én vagyok a kapitánya annak a hajónak.. – na igen, mert nálam jobb nincsen, ez tény, de… először is olyan hajó kell, amit egyedül is eltudok vezetni, mert legénységet szerezni néhány perc alatt szerintem még manapság is lehetetlen.
- Hát, remélem, te ismered a városokat. – én nem igazán ezekhez a városokhoz vagyok szokva, én a régi, felhőkarcolók nélküli városokat szoktam meg, amik úgy néztek ki, mintegy város, manapság egy óriási tűpárnára emlékeztet engem. Lehet, hogy nekik megszokott, de az én számomra ez nagyon is fura. – Volt. Manapság már nehezebb megbízható legénységet szerezni, de… igen, volt kalapom, távcsövem, kardom, pisztolyom, legénységem…és enyém volt Nassau leggyorsabb hajója! – de szép is volt, egy igazi gyönyörűség, de elvesztettem, egy kicsivel több időt töltöttem az én kincses szigetemen és máris elmentek a kapitányuk nélkül, mert beleuntak a várakozásba. A kis rohadékok.

Alexander & Charlie

- Genetikai micsoda? De az, hogy mutáns... valami rettenetesen hangzik, mintha minimum három karunk lenne egyből. - de nem? Nem vagyok mutáns. Gyorsan és könnyen tanulok és eléggé szelektív az agyam, de attól még nem vagyok mutáns. Nem tetszik nekem ez a megnevezés, nem tehetek róla. Jobban szeretek inkább én, csak egyszerűen én lenni és nem foglalkozni azzal, hogy mitől vagyok ilyen, mert az most jelenleg teljesen lényegtelen. Amúgy is az a fontos, hogy kijussunk innen, nem az, hogy milyen mutánsizének a segítségével nem? - Te nagyon bizonygatod ezt, akkor te csak vedd magadat állatnak. - rántom meg a vállamat végül. Legyen csak, ahogy akarja, nekem aztán édes mindegy. Én inkább ember vagyok és nem állat, még ha az állatoktól is származunk, de tovább léptünk, felül emelkedtünk rajtuk meg minden és akkor már nem kéne leállatoznia, mert határozottan nem tetszik.
- És akkor máris kéne, hogy legyen valakim? Ez... olyan felületes hozzáállás nem gondolod? - szerintem legalábbis az. Nem kell, hogy csak azért, mert jól nézek ki, vagy is nem nézek ki rosszul, egyből legyen mellettem valami pasas, akire támaszkodhatok. Meg vagyok én egyedül is simán. - Amúgy meg huszonegy vagyok. - javítom ki, de tudom azt mondta, hogy körülbelül, de na a miheztartás végett nem vagyok már húsz. Nagykorú vagyok, szavazhatok is és ihatok alkoholt, szóval egyedül is elboldogulok a nélkül is, hogy valami pasi lógna a nyakamon. - Mi minden volt jobb? - őszintén szólva nem éltem volna régi időkben. Nekem ez így tökéletes. Régen... minden olyan régies volt és uncsi és nem voltak gépek és... én tuti, hogy utáltam volna. Szeretem ezt a mostani új kort, minden héten feltalálnak valami izgit, egyszerűen szórakoztató újabb és újabb dolgokat megismerni és megtanulni.
- Szóval elhagytad a gyerekeidet? - oké ezt most nem fogom jó pontként elismerni, bár eddig még azért nem olyan sok jó pontot szúrtam ki nála. Eléggé arrogáns és valahogy nagy menőnek gondolja magát ezzel a kalózosdival, bár időnként egész szórakoztató tud lenni, de hát... ha még a gyerekeit is elhagyta, azzal nem nőtt a szememben. És persze még a kincsről se hajlandó egy árva szót se szólni, ami végképp nem tetszik nekem, mert nem azt mondtam, hogy el fogom lopni előle, egyszerűen csak lehetek kíváncsi igaz?
- Nem tudom én azért örülnék, ha eml... tudnék valamit a családomról. - az a baj, hogy számomra még az se nyilvánvaló, hogy a szüleim elhagytak, vagy mi a helyzet velük. Nem tudom, mert... nem emlékszem rájuk, arra sem hogy velem voltak-e vagy sem, vagy hogy meddig, vagy meddig nem és azért jó lenne tudni róluk. Talán megpróbálhattam volna utána járni ennek, de minek, ha aztán úgyis megint elfelejtem majd őket?
- Attól még fura, én még... nem is ültem hajón. - repülőn se mondjuk, és manapság az is általános, de a hajó nem. Nem tudom, még nem volt okom rá, hogy hajóra szálljak, vagy hogy repüljek, nem tettem még meg olyan nagy távolságokat, no meg nem mentem még olyan helyre, ahova nem lehet eljutni kocsival, vagy motorral. Nekem az sokkal kényelmesebb közlekedési mód.
- Oké, menni fog. - bólintok egy aprót és tartom az irányt. Nem gond nekem, nem fogok eltévedni és eltéveszteni sem a dolgot, mert hát mit mondtam jó a memóriám, de még mindig fura, hogy tényleg egy kikötőbe tartunk éppen. - Amúgy... van saját hajód meg legénységed is, mint egy igazi kalóznak? - hát na nekem ez akkor is fura és szokatlan, nem láttam még kalózt és most elvileg itt ül mellettem egy hús vér verzió és azért ez fura.

♫ Angel in blue jeans ♫ ♠ Ruha ♠ Jé, egy kalóz!

Charlie & Alexander

- Nem hallottad még ezt? Te, és én, mutánsok vagyunk. Amiatt tudsz…dolgokat, mert van valami genetikai …akármicsoda bennünk. – na igen, tudom, hogy ezt nem sikerült éppen a legérthetőbben elmagyaráznom neki, de nem vagyok szakértő, és van jobb dolgom is annál, minthogy ilyen könyveket olvasgassak. Nem az a tudomány kedvelő ember vagyok. – De attól még az igaz, hogy az ember állat. – rántom meg a vállamat. Ez akkor sem fog megváltozni, az ember állat,az evolúció is ezt mondja ki, és maga az emberi természet is ezt bizonyítja. Az ember állat, méghozzá az egyik legveszélyesebb. Rideg, számító, túlontúl veszélyes… ez az ember.
- Honnan tudjam? Annyit látok, hogy egy körülbelül húsz éves lány vagy, akinek túlontúl nagy a szája. De azért olyan rosszul nem nézel ki, hogy ne legyen senkid. – rántom meg a vállamat. Honnan tudjam én, hogy neki kije van? Nem is ismerem őt, és ő se engem, tehát akkor… miért is kéne ilyet tudnom? – Az én időmben minden jobb volt. – jegyzem meg azért. Az én időmben az volt a hatalmon aki erős volt, nem pedig az aki elegendő pénzt örökölt, hogy menő autókban furikázhasson. Mert a világ most bizony nagyon is ilyen, annak van hatalom a kezébe, aki fizet érte, és nem az, aki rászolgál.
- Mondom, hogy nem ismertem. Nem voltam valami sokat a kölykeimmel. – na igen, nem is akartam őket, csak becsúsztak és kész, kaptak pénzt, hogy eléldegéljenek, én pedig folytattam a jól megszokott életemet. Kalóz vagyok, nem szokásom lehorgonyozni sehol sem, és ha már itt tartunk, akkor senkinél sem. – Akkor jó, a kincs azért kincs, mert meg kell találni. – ez pedig az én kincsem, megtaláltam már, de addig nem juthatok hozzá, amíg el nem juttatom a lányomat és a fiam holtestét annak a baromnak. A hotlestet még mindig nem tudom, hogy fogom előkeríteni. Talán megölök csak valakit útközben….
- Nem baj az, a család nem olyan fontos, gyenge lesz miattuk az ember. – én is azért lettem erős, mert az utcán nőttem fel, mert Nassau-ban csakis az élt túl ,aki elég erős és eszes volt, márpedig én ilyen voltam és vagyok még mindig. Nem véletlen lettem én a legfiatalabb kapitány.
- Ennek nagyon örülök, akkor itt az ideje, hogy kamatoztasd. – legalább végre ez a pillanat is eljött? Nem hinném, hogy az életében olyan elképesztően sok pillanat adódott volna mikor az ilyen dolgokat alkalmaznia is kellett volna, én pedig szerencse, hogy nem öltem meg az elején, mert az autót nem tudnám elvezetni. Hajókormányhoz vagyok szokva, nem autókormányhoz.
- Ott vannak a hajók, nem? Nekem pedig hajó kell. – repülőre soha az életben nem leszek hajlandó felülni, autót nem tudok vezetni, hajóra pedig csakis akkor lépek, ha én vagyok az, aki irányítja, éppen ezért kell egy hajó, és ezt még mindig a kikötőben találom meg. – Itt van víz. – bökök a kezemmel a térképen lévő kék területre. Tehát kikötő is van akkor ezek szerint. – Fordulj balra a legközelebbi alkalommal aztán… menj egyenesen,amíg nem szólok! – el kell valahogy jutnunk addig a rohadt kikötőig, mert ha megszerzem az egyik hajót, onnantól már nem lesz esélyük.

Alexander & Charlie

- Állat, aztán meg mutáns. Tudod te, hogyan kell kedveskedni annak, aki segít kijutni a börtönödből mi? - erre majd úgy is az jön, hogy egyedül is ment volna neki, de azért ebben akkor se vagyok én annyira biztos, mert ha egyszer be tudták zárni, akkor igenis megtehetik még egyszer is, és nem tudja azt sem, hogy merre van a kijárat, szóval nem biztos, hogy annyira nagy kell lennie magától ilyen téren. Nagyon is szüksége van rám, akkor pedig nem kéne még sértegetnie is.
- Komolyan olyannak nézel? Nem sok fogalmad van a társadalomról mi?- mondjuk ha tényleg valami kalóz és szeret hajón lenni, akkor nem csoda, hogy ilyen hülyén gondolkodik. Mondhatni meg vannak a kasztok a világban és az emberek azok szerint élnek, én is tudom, de én a gazdag ficsúrokhoz igazán nem passzolok. Ahhoz túlságosan nagy a szám és túlságosan lazán kezelem az életemet, no meg nem is igazán érdekel, hogy ki mennyire van kigyúrva, a ficsúroktól meg kifejezetten feláll a szőr a hátamon, már ha lenne ugye.
- Ennyi? Annyira akkor nem érintett meg. - totál személytelenül beszél a saját gyerekéről. Igazából akár ilyen ember is lehetnek bármelyik szülőm, nem nagyon tudom, hogy milyenek voltak, vagy milyenek lesznek. Hát majd kiderül egyszer talán ez is, de egyelőre nem is biztos, hogy érdekel. A szüleim... nem kerestek soha, én meg nem emlékszem rájuk és az is benne van a pakliban, hogy már nem is élnek. - Nem mondhatom, hogy tényleg megértem. - rántom meg a vállamat egy félmosollyal. Dehogy értem meg, kíváncsi vagyok, érdekel, hogy milyen az a kincs, amiről beszélünk, nagyon is és nem szép tőle, hogy még csak említés szinten se beszél róla, mert mégis én segítek neki kijutni innen és... hol marad a hála?
- Jó hát gondolom vannak, de nem sokat tudok róluk, vagyis inkább semmit sem. - rántom meg a vállamat. Igazából a gyerekkoromról se tudok semmit, szóval nem is nagyon számít az egész. Nem szokásom a nem létező családomról beszélni és amúgy se nagyon szoktam pont e miatt hosszú távú kapcsolatokat kiépíteni, mert minek? A legtöbben nem kezelik éppenséggel a legjobban azt, ha idővel elfelejted őket. Az emberek az ilyesmit hajlamosak magukra venni, pedig senki ellen sem szól az, hogy nem épp a legjobb a memóriám.
- Számomra sok mindennek van haszna, amiből tanulni lehet. - rántom meg a vállamat egy félmosollyal, de már nem rá figyelek, hanem arra, hogy el tudjam indítani a kocsit, és amikor végre ez meg van, akkor taposok a gázpedálra, hogy végre elinduljunk. Nem lenne jó, ha valami kósza golyó eltalálna mondjuk engem, mert hát természetesen rá, mint már eddig is láttam nem nagyon hat semmi ilyesmi, én viszont vérezni szoktam és nem igazán jönnek nekem jól a durvább sérülések, a gyengébbek sem, maximum azokból azért könnyebben helyrejövök.
- A... kikötőbe? Ez komoly? - jó hát na, azért kissé leesik az állam, főleg hogy még csak abban sem vagyok teljesen biztos, hogy hol is vagyunk, mert hát na nem sok útjelzőt láttam és kétlem, hogy valami nagyváros belvárosi részén zártak volna be minket. - Akkor megnézhetnéd, hogy van-e térkép, vagy valami a kesztyűtartóban. - mert hát na, nincs nálam kikötő radar, aminek a segítségével simán belövöm, hol a legközelebbi víz, és gondolom neki sincs titkos érzése rá, hogy csak úgy zsigerből megmondja, hogy merre kell mennünk.

♫ Angel in blue jeans ♫ ♠ Ruha ♠ Jé, egy kalóz!

Charlie & Alexander

- Láttam a Discovery-n. Amúgy meg így van,ez egyszerű…evolúció. Ahogy az is, hogy mutáns vagy. – oh, igen, ismerem ezt a kifejezést a fajtánkra, hallottam már az életem során, de nem igazán tudott érdekelni, soha nem kerestem az okát annak, hogy ilyen vagyok, egyszerűen csak…elfogadtam és kész. Mutáns vagyok. Na és?
- De ti fiatalok minden áron valami gazdag, kigyúrt ficsúrt akartok,nem?- nekem legalábbis az eddig látottakból ez jött le. Minden fiatal lány egy gazdag, belőtt hajú kis ficsúrral mulatja az időt, és az ilyentől hánynom kell. Az én időmben az erős uralkodott, nem pedig az, akinek a haja bevolt lőve. Röhejes.
- Ja, én is. De nem igazán ismertem, elég kicsi volt még. – hát, ami biztos, hogy nem fogom megkapni soha az év apja kitüntetést, de nem is érdekel, soha nem akartam apa lenni az a nagy igazság, nem terveztem gyereket, simán csak…lett gyerekem, vagyis gyerekeim,de azok jól elvannak az anyjukkal majd. – Drágalátos újdonsült barátom! Bizonyára megérted, hogy nem szívesen osztom meg veled ezt az információt, tekintve, hogy több évtizede keresem ezt a kincset. – és meg is találtam, csak az a rohadék túlságosan is akaratos, látni akarja a kölykeimet, és ezért kell megkeresnem a lányomat, meg a fiam hulláját, akárhol is legyen az. Megfogom őket találni előbb-utóbb ez biztos.
- Lehet? Mindenkinek vannak, erősen kétlem, hogy csak úgy leestél volna az égből. – mert ez azt jelentené, hogy ő az ég gyermeke, de ha az lenne, akkor lényegesen kevésbé lenne idegesítő, szóval nem az és kész, de…attól még szüleinek kéne, hogy legyen. Az ember azt hinné, hogy valamit fejlődött a világ, de úgy tűnik szülők tekintetében nem jobb a helyzet, mint régen volt. Az én szüleim elégé…leszartak, nem érdekeltem őket, én az utcákon nőttem fel nélkülük, életemben talán ha háromszor találkoztam velük szerintem. Egyszer mikor megszülettem, mikor elszöktem és mikor a képükbe röhögve álltam a kormány mögött először, mint kapitány. De szép is volt az.
- Ennek örülök. – remek megfigyelő válna belőle… na jó, nem, mert a legénység agybajt kapna tőle, és nem is szívesen engedném fel a hajómra, mert köztudott az, hogy mit tesz a legénység egy nővel. Nem szívesen teszek ki annak nőt, annyi becsületem még talán van. Talán nem. Ezt csak egyféleképpen tudhatjuk meg, igaz? De nincs az a pénz, amiért saját magamat büntessem azzal, hogy felengedem a hajómra, mert végig csak engem idegesítene. A hajókat emlegetve… milyen hajók ezek a maiak? Hiányoznak a régi jól megszokott hajók.
- Remek, legalább van valami haszna ezek szerint a tévének. – na igen, én elégé ellene vagyok, mert úgy gondolom, hogy túl sok értelmetlen szutykot adnak benne, de ezek szerint ha Charlie eltudja indítani az autót, akkor legalább valamicske értelme van a dolognak, bár szerintem senki sem hitte volna, hogy egy ilyen helyzetben fog az megmutatkozni.
- A kikötőbe. – mondom, mintha ez teljesen magától értetődő lenne, elvégre kalóz vagyok, hol lenne a hajóm, ha nem egy kikötőben? Arra meg nem is gondolok, hogy nyomkövető…azt se tudom, hogy mégis mi a fene az a nyomkövető, hogy gondolhatnék valami olyanra, amiről azt se tudom mi az?

Alexander & Charlie

- Hát érdekes egy felfogásod van... - a tudósok is ezt mondják, hát engem azért ők nem érdekelnek annyira, akkor sem vagyok állat. Jó persze, ha szó szerint vesszük, akkor mi is az állatoktól származunk, de attól még ez felettébb rosszul hangzik. Illedelmes állat... főleg hogy azért negatívan szokták alkalmazni az állat kifejezést, ha emberre mondják nem? Szóval na, nekem akkor se mondjon már ilyesmit valaki, nem tetszik.
- Egyedül is megoldom, e miatt nekem kell nekem valami pasi a nyakamba. - rántom meg a vállamat. Nem vagyok én annyira gyenge és hát na akkor is jobban jár, hogy most segítek neki, mintha nem lennék itt, hiszen én tudom azt, hogy merre van a kijárat, egyedül akárhogy is nézzük, de elveszett lenne. Lehet, hogy nem tudják megölni, de... attól még igenis árthatnak neki és be zárhatják újra, ha túl sokan vannak ellene, ahogyan azt egyszer már megtették nem igaz?
- Meghalt? Sajnálom? - hát na nem vagyok benne biztos, hogy részvétet kell nyilvánítanom, mert mintha őt nem igazán hatná meg az, hogy meghalt az egyik gyereke, mintha totál hidegen hagyná a dolog, a kincs viszont valahogy sokkal jobban érdekel, bár a reakciója újfent nem kéne, hogy meglepjen. - Jól van na! Én segítek kijutni innen neked, erre itt titkolózol... nem szép dolog. - húzom el a számat egy pillanatra. Tényleg nem tetszik, hogy így áll hozzám. Nem azt mondtam, hogy el akarom venni a kincsét, de kíváncsi sem lehetek? Mondjuk bantu négernek se nagyon néztem, ettől se kell tartania, de tiszta harapós az ürge, akármit mondok csak morog rá... komolyan fárasztó.
- Lehet, hogy vannak, passz. - rántom meg a vállamat. Nem tudom, mint ahogyan azt se tudom, hogy két évvel ezelőtt mi történt velem. A memóriám nem a legjobb és időnként szelektál egy kicsit, hogy a többi dolognak is helye legyen, amit megtanulok. Ettől még lehetnek szüleim, testvéreim, akárkik, csak én nem emlékszem rájuk, de ez még nem jelenti, hogy ők sem emlékeznek rám. Csak hát kicsi az esélye, hogy egyszer összefutok velük az utcán csak úgy.
- Oké... ezt sikerült magamtól is kikövetkeztetni. - jól van, nem akarom én túlságosan hosszan nézegetni a hullákat, akiket szétszórt itt előttünk a földön, annyira azért nem érdekel a dolog. Elhiszem, hogy a pasas nagyon kemény és lenyom mindenkit, nekem attól még nem kell véres cafatokat nézegetnem. Én amúgy is inkább csak a térkép szerepét töltöm be, nem pedig a megfigyelőét igaz? A pisztolyt azért átveszem, de őszintén szólva nem sok kedvem van bárkit is lelőni, szóval ha nem muszáj nem tenném meg, eddig se nagyon végeztem még senkivel sem. Inkább tolvaj vagyok, mint gyilkos, maximum önvédelemből, ha nincs más lehetőség.
Gondolkodás nélkül pattanok be a volán mögé, nekem is ez volta logikus, hogy egy efféle kalóz nem a legjobb lehet kocsik elindításában, ahol nincs kulcs, evidens. - Ne aggódj, megoldom. - nem pillantok rá, lehajolok, hogy szépen megkeressem a drótokat. Persze nem minden olyan, mint a filmekben, de kötöttem már el párszor kocsit... nem is kevésszer, szóval ez sem okoz kifejezetten nagy gondot. Egy pillanat múlva már be is berren, én pedig a gázra lépek, és akkor irány előre. Csak azt remélem, hogy mondjuk én nem kapok golyót, amíg lőnek ránk, vagy ha már egy valami menő kocsi, netán golyóálló... az lenne az igazán menő! Akkor még az is lehet, hogy egy időre megtartom.
- Na és most hová megyünk? - pillantok oldalra pár perc múlva, amikor már elhal a pisztolyropogás, és az első pillanatokban úgy fest, hogy nem követnek minket. Na persze ki tudja, amúgy is kénytelenek leszünk megválni ettől a kicsikétől, ki tudja, hogy nincs-e benne nyomkövető, vagy ilyesmi, kell keríteni egy másik kocsit és kész. Az se olyan nagy kunszt.

♫ Angel in blue jeans ♫ ♠ Ruha ♠ Jé, egy kalóz!

Charlie & Alexander

- Dehogynem, az vagy. A tudósok is ezt mondják. Az ember az illedelmes állat. – illedelmes… ha éppen nem a vadállatot akarják belőle kihozni, a mit mindig is próbál elnyomni a természetünk, de persze mindig eredménytelenül, hiszen mindenkire lehet valahogyan hatni, és ha megtaláljuk ezt a pontot, akkor… az ember nem csak elméletben válik állattá.
- Hát, akkor javaslom, hogy újíts be egyet, ketten talán megoldjátok, hogy ne ide kerülj. – talán, nem biztos, de a mai világban már a hét évesek is párkapcsolatban élnek, komolyan, röhejes, hogy a világ mennyire elfajzott lett. Régen a kölyök az kölyök volt, most pedig azt hiszi magáról a hülye kamasz, hogy felnőtt. – De persze, elhiszem, hogy megtudod védeni magad. – nem tűnik annyira nyápicnak, mint a legtöbb korabeli, de persze ezt nem tudhatom, vagyis inkább honnan tudhatnám biztosra? Az egyetlen, ami számít, hogy most itt van, és én is itt vagyok, szóval nem sikerült éppen a legjobban megvédenünk magunkat.
- Ja, vagyis csak az egyik, a másik meghalt. – néha már magam sem tudom, hogy egész pontosan hogy van ez, mert hát tény és való, hogy nem igazán foglalkoztam sokat a gyerekeimmel, ami azt illeti elég keveset, de mivel én nemzettem őket, így hát az én gyerekeim…igen, többes számban, mert a másiknak a hulláját is meg kell találnom. – Az én kincsem. Én nem az a bantu néger, gépfegyveres kalóz vagyok. – mert manapság ilyenek a kalózok, feketék és mindegyiknek gépfegyver van a kezében. Az én időmben a feketék még rabszolgák voltak, adtuk-vettük őket, bár én soha sem vettem rabszolgát, csak eladtam, jó pénz volt. –Szóval nincsenek szüleid, mi? – szegénykém még árva is…majd megszakad érte a szívem. Elnézést, hogy ennyire érzéketlen vagyok, de sajnos a szülőkről nem igazán tudok mit mondani, én nem vagyok jó szülő,a saját szüleimet pedig soha nem is ismertem, Nassau utcáin nőttem fel, nem volt soha rendes tető a fejem felett.
- Elég sok mindenben vagyok még jó. – a korom egyik legjobb kalóz kapitánya voltam, a legénységem tisztelt, soha nem volt olyan utunk, amiről üres kézzel tértünk volna vissza, mert én garantáltam ezt nekik. Mert kivételesen jól értettem a hajózáshoz és a tengeri hadviseléshez. Most pedig…itt vagyok.
- Már mondtam, jól vagyok! Ők kevésbé. – bökök a fejemmel a körülöttünk szétterülő holtestekre. Őket kérdezgesse, választ ugyan nem kap tőlük,de láthatja rajtuk azt, amit rajtam nem. Ők halottak, én még élek, és mindjárt jobban érzem magamat, hogy jó párat megöltem közülük. Komolyan nem fér a fejembe, hogy volt pofájuk csak így elrabolni. – Csak ha élni akarsz. – mert ha nem lő előbb, mint az ellensége, akkor neki nem lesz olyan szerencséje, mint nekem, hogy regenerálódom. Ő minden bizonnyal összeesik, én meg gondolkodhatok majd azon, hogy itt hagyjam-e őt meghalni, vagy segítsek neki. Nem vagyok becsületes ember, azokkal csak a gond van, de… kiszámíthatatlan bizton vagyok. Az ajtót kinyitom én, és végre kint vagyunk, valami parkoló féleség lehet az, ahova érkeztünk,de kocsi alig áll valahol, csak mellettünk pár méterre parkol egy, amiről még azt mondom, hogy talán elindul. Mögöttünk közben kiáltások hangzanak fel,így intek Charlie-nak, hogy nyomás, de nem a volán mögé ülök be, hanem az anyós ülésre. A hajókhoz értek, az autókhoz nem. – Remélem sok filmet néztél, hogy megtanuld elindítani az autót kulcs nélkül… -mert gondolom nem olyan hülyék, hogy csak úgy az autóban hagyják a kulcsot.

Alexander & Charlie

- Jesszus, hogy mondhatsz ilyet? Én ugyan nem vagyok állat! - húzom el a számat. Amúgy se illik ilyesmit mondani másra nem igaz? Nem vagyok állat, és én sem mondtam rá ilyesmit, nem értem, hogy ő mégis hogyan teheti ezt. Azért ennyire nem kéne utálnia, nem hiszem hogy ennyire elviselhetetlen lennék. Amúgy se mondtam még nekem ezt senki, legalábbis emlékeim szerint nem... akkor meg mégis ő miért? Egyszerűen csak totál kiállhatatlanul viselkedik, csak azért, mert nem tetszik neki az, hogy beszélek... vagy mi a fene? Másnak nem szokott gondja lenni azzal, ha megszólalok, ő meg... totál kiborító és még azt mondják, hogy a kor előrehaladtával nem lesznek unalmasak az emberek... ja persze! Itt az élő példa.
- Talán, mert épp nincs pasim, amúgy sincs rá szükségem, hogy valaki megvédjen, meg tudom védeni magamat is... az esetek nagy részében. - rántom meg a vállamat. Egyébként is őt se védte meg senki sem, mielőtt azzal jönne nekem, hogy akkor nem lennék itt, ha meg tudnám védeni magamat. Ő is itt van, pedig gondolom meg tudja védeni magát, de ha az ellenfél túlerőben van akkor akármilyen erős is lehetsz, akkor se sok esélyed van. Amúgy meg tényleg nem vagyok annak a híve, hogy mindig legyen valaki, aki rajtam lóg, egyébként is akkor erős egy nő, ha egyedül is boldogul, arról már nem is beszélve, hogy amúgy is pár év múlva nem emlékeznék az illetőre, akkor meg mi értelme van?
- Kölykök? És... milyen kincs? - oké azért itt már tényleg kíváncsian csillan fel a szemem. Nem tudom, hogy milyen kincsről van szó, de határozottan izgalmasan hangzik. A pasi amúgy is tényleg úgy néz ki, mint valami kalóz, szóval... talán valami elrejtett kincset keres? Azt... én is szívesen keresnék! - Engem senki, szóval... milyen kincs? - ki mondta, szóval ezek után nem sok esélye van, hogy elfeledtesse velem a dolgot, most már határozottan kíváncsi vagyok, hogy miről is van szó. Olyan igazi ládikában lévő, mint a filmekben? Aranytallérok, meg drágakövek... meg ilyesmi? Állati!
- Oké-oké, agresszivitás pipálva, az már átjött, hogy abban jó vagy. - rántom meg a vállamat. Erre nem kell még külön rá is világítania. Oké-oké, kinyír mindenkit, mert ártottak neki, és ide hozták, csak mondjuk... megtehetné, hogy nem a szemem láttára teszi, vagy mondjuk az után, hogy sikerült kijutni innen, abban azért ki tudnék egyezni.
- Szólj, ha már érdeklődni sem szabad, csak gondoltam, ho... - oké itt ragad bennem a szó, mert hát elég szép termést hagyott odakint és azért nem kellemes ennyi hullán átlépkedni, úgyhogy próbálok inkább a kijáratra koncentrálni. Innen már nem nagy ügy. Mutatom neki is az utat, hogy merre jutunk ki, és ha már ennyi embert eltett láb alól, remélhetőleg kint nem lesz több. - Oh hát.. ha muszáj. - veszem át tőle a pisztolyt. Tudom, hogyan kell használni, de az nem jelenti azt, hogy szívesen meg is tenném, szóval ha van választás, akkor lehetőség szerint inkább hanyagolnám a dolgot. Pár méter után el is érjük az ajtót, bár annyira nem vagyok bátor, hogy azonnal le is nyomjam a kilincset, főleg mert volt itt riasztás, szóval... ki tudja, hogy nem várnak-e kint is. - Amikor lehoztak volt kint vagy két kocsi, szóval... talán... - talán van még most is, ha szerencsénk van, de azt hiszem ki fog derülni akkor, amikor kilépünk ezen az ajtón.

♫ Angel in blue jeans ♫ ♠ Ruha ♠ Jé, egy kalóz!

Charlie & Alexander

- Ezt mond azoknak, akik megakarnak minket kínozni. Elárulok neked valamit: minden kor barbár, ahogy minden ember. Állatok vagyunk mindannyian. – méghozzá a legveszélyesebbek, a csúcsragadozók, és csakis mi vagyunk olyan bolondok, hogy még egymást is elpusztítjuk, de hát ilyen az élet, ilyen az ember, ez ellen nem lehet mit tenni. De nem baj, erre majd előbb-utóbb férfinevű női ismerősöm is rá fog jönni, mert fiatal még, és messze nem látott annyi kegyetlenséget, mint én. Élni és túlélni egyet jelent, ahogy pusztítani és ön pusztítani, a határok elmosódtak, ebben a világban semmi sem egyszerű, de az ember még mindig csak egy állat.
- Áruld el nekem, hogy mégis miért nem védett meg a pasid, mikor idehoztak? – mert akkor most nem lenne itt, nem kéne hallgatnom a fecsegését és… megspórolnék magamnak egy csomó időt,de persze az élet a francért sem akar nekem segíteni ebben, így hát itt vagyok, szívok és… feleslegesen vagyok dühös. – Mert felteszem van pasid. Mindenkinek van manapság. – elég szar egy világ ez, már nem is ismerik az emberek az egyedüllét fogalmát, ami nagy baj, mert egyedül lenni is kell, nem lehet folyton csak a másik szájában lenni,de ezt próbáld meg elmagyarázni a fiatalságnak… ha tökön rúgod őket, sem hallgatnak meg.
- Csak kiakarok jutni. Várnak a kölykeim és a kincsem. – mert azaz én kincsem, és ha a kölykökön át vezet az út odáig, hát legyen, engem aztán nem érdekel a dolog. Az apjuk vagyok és nem a dajkájuk, ügyesek ők, valahogy megoldják majd biztos azt, hogy ne haljanak meg. Ennyit egy magániskola tanulóitól ellehet várni, nem? – Minden bizonnyal téged is vár a pasid, meg a szüleid, vagy …akárki más. – barátok, tudom is én, hogy neki kije van, de gondolom nem csak én akarok innen kijutni. Majd ha kijutottunk, akkor beszélhetünk, utálom az ilyen helyeket, a nyílt terekhez vagyok szokva.
- Hát, most van egy olyan érzésem, hogy kereshetnek új szakembert, mert kinyírok mindenkit, aki benne volt abban, hogy erre a tetves helyre hozzanak! – mondhatni leépítést tartok, majd később ráérnek megköszönni, mikor mondjuk összeszedik magukat, merthogy nem fogják egy darabban elhagyni ezt a helyet, az biztos. Darabokra tépem őket és úgy adom fel a postára a családjuknak mindegyiket.
- Végre rájöttél. – ha nem lenne rá szükségem, akkor szerintem már rég kinyírtam volna, mert jelen helyzetben nagyon is mérges és dühös vagyok, én csak kiakarok innen jutni minél előbb és kész, és ajánlom, hogy ő is ezt akarja, mert… a franc se akar itt ragadni. – Élek, addig nincs semmi baj. – rántom meg a vállamat. Elég hamar megöltem mindenkit, legalább egy tizenöt ember fekszik vérbefagyva, de nem zavartatom magamat, csak követem Charlie-t, mert mégis csak ő az, aki emlékszik, hogy merre is kell kimenni. Én pedig már nagyon ki akarok jutni. – Nem kérsz egy ilyet? – nyomom a kezébe a fegyvert. Azt mondta gyorsan tanul, szóval gondolom nem kell elmondanom neki azt, hogy miként tud lőni, amúgy is, az ő korosztályában mindenki az ilyen véres, akció filmeken nő fel, minimum elvárás az, hogy tudjanak egy ilyen fegyverrel lőni is ezek után.

Alexander & Charlie

- Már nem élünk ilyen barbár korban tudod? - nem szokták kivágni az emberek nyelvét, bár ha ő olyan öreg, akkor gondolom simán tett ilyet régen. Jesszus... a fickó nagyon nem az a laza típus. Mindenen felkapja a vizet. Oké, én is tudok néha kissé talán morcos lenni, de az, amit ő vág le, azért még nekem is sok egy kicsit. Én segítek neki, ennek ellenére mégis ő az, aki mindenen... nyafog és mégis olyan hű de nagy valakinek gondolja magát. Komolyan át kellett volna gondolnom, hogy kihozom-e egyáltalán... igaz?
- Hát ha bók, akkor innentől annak értelmezem. - mosolyogva rántom meg a vállamat, mert na én nem veszek mindent ennyire komolyan, mint ő. Nekem aztán édes mindegy, hogy ő miket gondol, legyen akkor ilyen kemény és savanyú, de én nem fogok ennyire fennakadni mindent, ez is biztos. Az a cél, hogy kijussunk innen és menni fog, mert tudom az utat, már csak az a kérdés, hogy képe-e közben nem végig mindenen kiakadni, ez az, amit valahogy kisebb esélyűnek látok az a helyzet. Komolyan ki az, aki manapság ennyire fenn akad azon, hogy valakit az ember lehaveroz? Mintha az olyan nagy bűn lenne.
- Jól van már! Annyira rettenetesen ünneprontó vagy. - húzom el a számat. Tényleg mindenen kiakad, de akkor oké menjünk csak előre egy árva szó nélkül, ha neki attól lesz meg a lelki békéje. Nem nagyon tetszik ez az egész, hol van benne a szórakozás? Oké persze én is ki akarok jutni, de nem gondolom, hogy ennyire véresen komolyan kéne venni az egészet. Közben válthatnánk legalább pár szót értelmesen is nem? Bár úgy fest, hogy ez nála esélytelen, mindenre csak morog, mint valami öreg kutya.
- Gondolom ez egy nagyon modern és menő hely, és nem romlik el a lift, vagy ha mégis mindig van valaki, aki seperc alatt megjavítja. - rántom meg a vállamat. Hát nem én találtam ki, hogy milyen helyen ez a hely, szóval nincs közöm hozzá, hogy most akkor miért maradt ki belőle a lift és főleg nem az én hibám. Bár simán kinézem belőle, hogy még ezt is a nyakamba varrja. Amúgy is legalább nem nagyon kell sokat mászni felfelé lépcsőkön, mert kiköpném a tüdőmet, mire felérnék az emeletre. Lehet, hogy ő edzettebb, mint én, de azért nekem tuti hogy nem menne tizensok emelet csak úgy gyalogosan, akkor ha már van lift, akkor lift, még ha hozzá embereket is kell ölni, bár ezzel azért nem értek annyira egyet.
- Oh, akkor örülhetek. - szóval megköszönhetem neki, hogy nem engem ölt meg igaz? Remek! - Ez aztán az engedmény! - hát na azért óvatosnak kell lennem asszem a fickóval, mert elég veszélyesnek tűnik, ha már ennyire mindenkit meg akar itt ölni. Még jó, hogy én egyelőre még élek azt hiszem, örülhetek neki igaz? - Szóval akkor velük ne beszéljek előtte. - nem vagyok amúgy cinikus, ez is inkább csak egy sima tényszerű megjegyzés. Hát akkor legyen így, öljön meg mindenkit, aki útban van, remélem, hogy én nem leszek útban majd neki, mert szeretnék élve kijutni innen. Azért a falhoz lapulok kicsit, amikor nyílik az ajtó, mert nem szeretném, ha egyből valami lövöldözéssel nyitnának itt nekünk, gondolom úgyis tudják, hogy jövünk. Amire persze kiérek már mindenkinek annyi, legalábbis csak akkor moccanok meg, amikor már nem hallok veszélyesnek tűnő zajokat. - Szóval... meg vagy? - mert hát na gondolom nem pattannak le róla a golyók, bár azért pontosan nem tudom, hogy mire is képes a fickó.

♫ Angel in blue jeans ♫ ♠ Ruha ♠ Jé, egy kalóz!

Tárgy: Re: Alex & Charlie - Zárkában

» Charlie Rivers
» Alex Summers
» Alex Summers
» Alex Shaten
» Alex Summers