Oceane&Zoey

Én is nagyon szívesen találkoznék vele többször, de ahogy ismerem az én életem semmi izgalmas nem történik, ha viszont mégis akkor is havonta maximum egy. Így csak Zoey tudna bármit is mesélni, neki mindig van valami amit előadhatna, izgalmasabb az élete, mint nekem. Igazából annyira azért mégse bánom, hogy ne történik minden pillanatban velem valami, mert ha csak arra gondolok amikor kommandósok próbáltak megölni, na olyanból, köszönöm,d e nem kérek napi adagot. Az meg, hogy a hétköznapjaim unalmasak nem minden tekintetben annyira rossz, mert így legalább tudok örülni annak, ha történik valami izgalmas, lebilincselő. Mondjuk, mint ez a Mike. Na az egy olyan kis kaland volt a mostani unalmas hétköznapokban amiből elviselnék még párat az tuti.
-Áhh, nem hiszem, hogy tudnál nekem segíteni, de tényleg, megismerkedtünk..nos alaposan, na lényegtelen, de szerintem ennyi volt. - Rántom meg a vállam. Valószínű, hogy látni se nagyon fogom ezek után. Hisz nagy az iskola miért futnék össze vele többször? Ez egy remek találkozás volt, izgalmas volt meg minden, de ennyi is volt. Meg egy olyan kaliberű srác, mint Mike miért is fordítana érdeklődést irányomba? Én csak egy egyszerű, mondjuk mások által is kicsit furcsa lány vagyok. Mike kimondottan az a srác aki minden lány álma, szóval az, hogy egyszer is újra összefussak vele szinte lehetetlen.
-Igen mesélted.. - Emlékszem mikor mondta. - Szerencsés ez a Travis, hogy ilyen lány van mellette. - Kacsintok Zoey-ra. Na igen, Zoey életében se minden izgalmas perc jelent jót. Vele is történtek rossz dolgok ahogy velem is. Mondjuk az élet az ilyen, nem mindig csak olyan dolgok érnek bennünket amik jók.
-Nincs miért bocsánatot kérned, én is indulatos lennék egy ilyen helyzet után. - Mosolyogtam rá és el is indultunk azon a kis ösvényen. Amilyen rég piknikeztem már pont olyan nagyon várom az egészet, butaság nem?
-Mellesleg képzeld, nem rég harci edzésen vettem részt és a tanár szerint van bennem tehetség. - Újságolom el nagy vidáman. Jürgen azt mondta jó vagyok. Neki meg elhiszem mert jóban vagyunk mióta kihúztuk egymást a kereszttűzből. Ha Ő, aki tényleg jó a közelharcban azt mondja jól teljesítek akkor az tuti úgy is van. Remélem hamarosan túl leszünk az alapokon és akkor már mondhatom azt, hogyha valaki rám talál annak lesznek sérülései és nem csak én szenvedek el valami zúzódást.

Magamhoz öleltem egyik kedvenc barátnőmet, mondhatni a legjobb barátnőmet. Nem igazán vagyok az a buzgó barátkozós lány. Így hát azokat akik kedvelnek mélyen megbecsülöm.
-Persze, hogy tetszik, nagyon jó lett. - Mosolyodom el, bezzeg az én hajam, mindig ugyanolyan vörös, mintha a nap se fogná egyáltalán, a hajfestéket meg nem szeretem szóval marad ez ami van. Mondjuk tényleg nem vészes ha azt nézzük, hogy milyen hullámos és erre büszke is vagyok, még a nagymamától maradt meg ez a göndörség, de se anya se a nagynéném nem örökölték, úgyhogy erre méltán vagyok büszke.
A gyors hadarásra elmosolyodom. Igen, tényleg sok minden történt míg nem találkoztunk, mondhatni túl sok minden, elég belegondolnom az uszodai buliba..khm..hát igen, velem mindenképp történtek dolgok.
-Megpróbálhatjuk elintézni, hogy többet találkozzunk, de hát mindegyikünk elfoglalt sajnos. - Húzom el a számat. Travis-szel személyesen talán egyszer ha összefutottam, de érdemi beszélgetésbe nem bonyolódtunk. A pletykáknak meg nem vagyok híve így ha hallottam is nem figyeltem oda kellőképpen. Annyit viszont tudok, hogy a srácnak igen sok köze van Zoey-hoz.
-Hát éppenséggel megvagyok, megismertem egy srácot, de tudja a fene van-e köztünk bármi is. - Mondom lekúrtítva a dolgot. A részletekbe nem szívesen bonyolódik bele az ember főleg akkor nem ha saját maga sincs tisztában azzal mi a jó fene történt akkor.
Én szívesebben hallgatnám meg Zoey meséit, magamról amúgy se igazán szeretek szót ejteni, jobban szeretem ha hallgathatom másokkal mi történt. Meg amúgy is, lemerem fogadni, hogy a barátnőm élete sokkal izgalmasabb, mint az enyém. Velem nagy ritkán történik meg valami míg neki szinte naponta bebukkan valami az életébe. Az unalmas hétköznapjaimról meg minek beszéljek, untatni nem akarom.
-Most mesélj te, mi történt veled mióta nem láttalak? - Kérdem mosolyogva majd elindulok a mutatott ösvényen. A piknikezés jól hangzik, szeretek a szabadban pihenni. Olyan nyugodt, csendes, és hallgatózni is jobb, mert csak a természet hangjait hallom semmimás egyebet. Nincsenek káros zajok, túl erős hangok, beszélgetésfoszlányok, pont ideális.
-Rég piknikeztem már. - Mondom elgondolkodva, tényleg rég volt, mostanában nem mondhatnám, hogy sok időm volt lazítani. Edzések, tanulás, és még több tanulás meg edzsé, ezek mellett nincs idő lazítani.

Régen találkoztunk már Zoey-val. Mondhatni túl régen ahhoz képest, hogy egy épületben lakunk és eléggé közel egymáshoz. De hát az ilyesmi is előfordulhat, nekem is sok dolgom volt mostanában meg rengeteg zavaró tényező, ennek a zavaró tényezőnek neve is van, de ha kimondom akkor aligha tudom elterelni a gondolataimat róla, az hiányozna csak. Meglepődöm azon, hogy a találkozót az erdőbe szervezte, de mondjuk engem a legkisebb mértékben sem zavar, a hallásomat itt szoktam edzeni, minden neszt meghallok és azt szoktam játszani, hogy megpróbálom azonosítani mitől ered és, hogy pontosan honnan jön, a második fele igen nehéz, de szeretem a kihívásokat. Most is messziről, de hallok egy madárdal részletet, csak részlet, mert a kis tollas hamarabb abbahagyta, egy apró részlet volt a kis zenei művéből. Tovább haladok a szinte alig látható ösvényen, figyelni kell, hogy az ember el ne tévedjen, hiába a birtok része ez a kis erdő, az eltévedés elég gyakori tud lenni, ez tapasztalat. Egyszer már eltévedtem itt, kétszer nem szeretnék. Minden lépésemet egy zaj, egy reccsenés egy dal kíséri, szeretem a hallásomat kiterjeszteni, minden sokkal szebb lesz tőle, olyan mintha egy színskálát alakítanánk ki pár alap színből.
Egy bokorból zajt hallok, előbb tudom mi lehet az, mint, hogy a szemem meglátná. Igen, mondhatni a fülemmel látok, jó, ez így hülyén hangzik,d e tényleg így van. Mindent előbb meghallok, mint ahogy meglátom és nekem ez éppen elég a beazonosításhoz. A róka kisurran a bokorból majd a következő rekettyésnél már nyoma sincs, fürge egy állat. Megpillantom Zoey-t és integetek is neki. Na igen, kicsit hiányzott, hogy beszélgessünk, nem sok barátom van a birtokon, valahogy nem is keresem a társaságot olyan nagy erőkkel.
Odaérek Zoey-hoz.
-Szia! Lehetséges, hogy világosabb legyen a hajad, mint utoljára volt amikor láttalak? - Mosolygok. Nekem olyan mintha kicsit szőkébb lenne a múltkorinál. Bár ki tudja, rég találkoztunk.
-Mesélj, mi történt veled mostanában? - A csajos beszélgetések, a mentorommal ez több, mint kizárt dolog. Jó, hogy itt van Zoey.