Renier & Melodie - Amikor megmozdul a föld

First topic message reminder :

Renier& Melodie

Elhagyott kis park valahol Bronx szívében. Nem jellemzően az a hely, ahol ilyentájt sokan fordulnak meg. Érthető, a legtöbben félnek, hogy bajuk esik. Én is évekkel ezelőtt még közéjük tartoztam, de ma már... inkább tőlem félnek, nem pedig fordítva. A környéken nem igazán jár senki, elmúlt hajnali egy, ilyenkor aki csak teheti elkerüli a helyet. Érthető, és ha jól sejtem ez a kedves úriember is közéjük tartozna legszívesebben. A kocsim nem messze parkol, rálátok, nem félek, hogy valaki épp azt akarná feltörni. Régi darab, még anyámé volt. Ez megmaradt, mert sosem volt nagy garázsunk, így hát megúszta a tüzet, de elég régi ahhoz, hogy ne akarja senki sem elvinni. Érték pedig nincs benne, semmi olyan, ami bárkinek is hasznos lehet. Rántok egyet a fickó karján. Nem vagyok erős, de van egy pont, amikor már a másik feladja annyira, hogy ne számítson az erőbeli különbség. Öltönyös, na persze... öltönyösnek tűnik első ránézésre, de én láttam mást is, egész mást. Követtem, követtem vagy három napig és az, amit művelt... azok a videók, azok a nők... Egy degenerált állat, aki nem érdemel mást, csak azt, amit szánok neki. Nem lesz fájdalmas, legalábbis nem a szó szoros értelmében, de kínzó lesz, nagyon... nagyon kínzó.
- Kérem... mit akar? - a legszebb ez, amikor még könyörögnek, amikor azt hiszik, hogy amit teszek az megmásítható, hogy amit tettek az elfeledhető. Nem! Egy pillanatra sem. Megremeg alattam a föld már csak a düh miatt is, ahogy arra gondolok, ami történt, amiket láttam, és ki tudja, hogy még miket művelt ezen kívül. Szánalmas, amikor elkezdnek sírni, pedig ezt teszi, ahogy a kis park közepén a föld lassan emelkedik fel, ahogy kis kupacokban halmozódik, miközben a gödör egyre mélyül... Azt hiszem már kezdi sejteni, én pedig nem válaszolok neki, csak egy pofont keverek le visszakézből. Azt hiszi, hogy bármit megtehet, azokkal akik nála gyengébbek, azt hiszi, hogy bármihez joga van és hogy majd mindig megvédi őt az törvény, az az álnok valami, amit az emberek arra találtak ki, hogyan tussolhatják el, amiket tettek, még ha nyilvánvaló is. Kiskapukkal minden kijátszható... és meg is teszik, de én nem fogom hagyni, mert nem lehet csak úgy mindent elfelejteni. Én nem felejtek... nem arra születtem, hogy felejtsek.
- Ha túlságosan hangoskodik, visszakapja a szikszalagot. - pillantok rá, majd újra a leendő gödörre koncentrálok, aztán felrángatom a földről. Remeg, egész testében, épp úgy, mint azok a nők, akikkel... Hát legalább most megtapasztalhatja milyen ez, milyen amikor gyengének és kiszolgáltatottnak érzi magát és amikor... nincs kegyelem, mert nem lesz. Egy erős lökéssel küldöm előre, hogy halkan nyekkenve zuhanjon be az azóta már jó két méter mélyre váltott gödör aljába. - Ha bevallja, akkor csinálhatjuk gyorsan is, ha nem... hát gondolom sejtheti. - és már megint sír... pedig a választás az övé, dönthet, hogy mit szeretne, egészen kegyes vagyok nem igaz?

Melodie & Renier

Nem tartom magam többre nála, egyszerűen csak nincs vesztenivalóm, akinek semmije sincs az az életét sem félti, mert nincs miért féltenie. Vakmerő vagyok, bátor és tettre kész, bármiről legyen is itt most szó. Lehet úgy tűnik mintha annyira odalennék a képességemért és Istennek képzelném maga, de nem így van. Csak éppen a halállal is vígan eltáncolnék, mert nincs vesztenivalóm.
-Mázlin? Vagy tudok valamit vagy nem, a mázli itt nem játszik közre, sőt, nem is létezik olyasmi, hogy szerencse, sors, meg eféle marhaságok. - Nem hiszek bennük, mert ha lenne szerencse, akkor megmenthettem volna Lilyt vagy éppenséggel gyerekkoromban sem ütötte volna el a kocsi a kutyámat. A szerencse merő kitaláció, humbuk, az emberek szeretnének hinni benne, mert valamire támaszkodni kell. Minden jobb, mint saját magukat hibáztatni vagy vállon veregetni ha éppen úgy adódik.
-Igazad van, bármi lehet még. - Ezzel egyet kell értenem. Bármikor lehetek óvatlan, akkor megölhet és egy percig sem hiszem, hogy nem tenné meg. Látom rajta, hogy kolonc vagyok most a nyakán és szívesebben látna az általa görgetett kövek alatt.
-Igen, hajtogathatnám azt is, hogy nem tudom, de annak mi értelme lenne? - Érzem, hogy egyre inkább felbosszantom. Tudom, hogy merő hülyeségnek látszik az, hogy ebben a lányban látom a bosszúm megvalósítását. Igen, az őrületet nem tudnám letagadni sem.
-Ez pont olyan, minthogy a könyvet se a borítójáról ítéld meg, mert a tartalma akár kincset is érhet vagy épp borzalmakat rejthet a borítótól függetlenül. Van, hogy az igazságszolgáltatás nem a megfelelő kezekben van, ilyenkor át kell venni az irányítást és méltó büntetést kiszabni. - kegyetlenül hangzik, de igazságos, ha az a férfi valóban olyan volt, mint amilyennek a lány leírta, hát akkor megérdemelte a halált.
Igazából a külső megítélésbe sokan esnek bele, erről a lányról sem igazán mondható el, hogy egy igazságszolgáltató álruhában, pedig az, kegyetlen, hűvös és mégis tüzes. Külsőre egy angyalnak tűnik a hófehér bőrével, szőke hajával és azokkal a szemekkel amikben el lehet veszni.
Talán ha nem magyaráztam volna annyira, vagy éppen nem bosszantom fel még épp időben kitudtunk volna kanyarodni a kamion útjából, de így teljességgel lehetetlen volt. A személygépkocsi eltalált mi meg kipördültünk az autópályáról.
-Úristen, vérzik a fejed! - Talán kissé túlreagálom, de megrémülök, nem csupán egy tettetett rémületről van szó, valóban megijedek, hogy komolyabb baja esett. A ruhám ujjából egy nagy darabot leszakítok és odanyújtom neki.
-Tartsd oda a fejedhez, ideiglenes jó lesz. - Amíg valahogy el nem látom, kórházba mutánsgénekkel nem jó dolog menni, így ez rám marad. Bár kétlem, hogy hagyná.
-Most pedig pucoljunk. - Értek egyet és kikászálódom az ülésemből ami már nem is néz ki ülésnek inkább valami megnyomorgatott szövettel bevont anyagnak.
-Nem lakom innen messze, elbírsz jönni a lakásomig? - Egy fejsérülésnél bármikor hirtelen változhat minden negatívba. Nem akarom, hogy elájuljon, az határozottan rossz jel lenne, én pedig közel sem vagyok orvos, lehet el kellene vinnem az X-Birtokra. Rendben, döntöttem.
-Elmegyünk valahogy a lakásomig, rendbe tesszük valahogy magunk, aztán elviszlek egy helyre, ahol tudnak segíteni és nem csak vaktában lövik be mi lehet a baj. - Ellen mondást nem tűrök, komolyabb baja is lehet, nem szabad kockáztatni.

Renier& Melodie

Hát őszintén szólva nem igazán tetszik nekem az, hogy ennyire nagyra van magával és úgy beszél, mintha minimum mindenható lenne. Persze, amit ő meg akar csinálni, az mind minden esetben úgy is történik, ahogyan ő akarta... hát oda ne rohanjak komolyan mondom. Naná, hogy felszökik a szemöldököm a szavaira és nem fogom én ezt csak úgy egy vállrántással intézni. Nem vagyok az a típus, főleg hogy nem hajlandó békén hagyni és lekopni rólam, így aztán nekem sem jut eszembe az, hogy kedvesen viszonyuljak hozzá. Nincs rá okom.
- És ha azt mondom, hogy ez esetemben is így van? Akkor már csak a mázlin múlik igaz? - nem, nem a mázlin, mert erősebb vagyok. Már tudom, hogy mire képes és lehet hogy ő zavarni tudja a koncentrációmat, meg tudja zavarni a fejemet, de nekem egy mozdulat, hogy végezzek vele, és ha megzavarja a gondolataimat a képességem is elszabadulhat, akkor pedig végképp esélye sincs ellenem, maximum próbálkozhat. Eltemetem a föld alá, mint bárki mást, én pedig végül sértetlenül kerülök elő, mert az ösztönös védekezés simán bekapcsol, ha akaratomon kívül összehozok egy nagyobb földrengést.
- Nagy szavak... de majd meglátjuk. - nem tetszik, hogy fenyeget és az sem, hogy nem vesz komolyan, mert láthatóan így van, nagyon is nem vesz komolyan engem, pedig komolyan beszélek. Ha zavarni fog, vagy idegesíteni kezd, akkor teszek róla, hogy végre eltűnjön a színről, ennyire egyszerű ez az egész.
- Tudod-tudod... csak ezt hajtogatod. - aztán majd jön a jó nagy pofára esés, amikor kiderül, hogy milyen nagyot tévedett, mert a vége úgyis ez lesz. Honnan segíthetnék én neki abban, hogy megtaláljon valakiket, amikor még csak arról sem tudok semmit sem, hogy ki az a Lily és mi történt vele? Oké, neki nagyon rossz lehet, fáj a lány hiánya, de nem én tehetek róla, hogy eltűnt és nem fogok tudni én tenni ellene... ennyire egyre egyszerű, mert nem tudok róla, hogy lenne ikertestvérem, vagy akárkim.
- Pedig nem tűnsz olyan vérengző alkatnak... fura. - tényleg nem. Lehet, hogy én nem látom eléggé át a dolgot, de a fickó valahogy első ránézésre inkább nyugodt típusnak tűnik, nem pedig gyilkosnak. Na persze elsőre engem sem nézne senki sem annak. Szőke haj, ártatlan tekintet, csak ha jobban megnézel magadnak, akkor láthatod a szemeimben a tüzet, a haragot, azt a támadó erőt, amit nem tudok visszafogni, ha dühbe gurulok, és mintha ezzel ő sem lenne tisztában, hogy ennyire velem akar tartani minden áron. Talán pont e miatt nem tudok rendesen gondolkodni és reagálni, mert megállíthatnám, ha figyelnék a visszapillantóba, de nem figyelek. A gázra taposok, amikor megszólal, gyorsulunk, koncentrálok, hogy a beton felgyűrődjön mögöttünk, de a kocsi így is átjut rajta. Érzem az ütődést, és bármennyire is forgatom a kormányt a kocsi irányíthatatlanná válik. A rántás miatt lehet, hogy képtelen vagyok másmódon kontrollálni a történéseket, pedig amúgy menne. Aztán hirtelen sötétül el minden, amikor becsapódunk.
- Meg vagyok... azt hiszem. - kábán nézek oldalra. A hajam zilált, a homlokom vérzik. A biztonsági öv megtartott ugyan, de kicsit engedett és ennek hála a lendület miatt sikerült belefejelnem kicsit a kormánykerékbe, de egyelőre mást nem érzek magamon. - El kell... tűnnünk innen. - a kocsimnak annyi, de nem kéne itt lenni, amikor helyszínelnek, mert jönni fognak majd a rendőrök és akkor eszem ágában sem lesz majd itt lenni, ez biztos.

Melodie & Renier

Régóta nem érdekel a környezetem, az ember társaim vagy a védtelen állatok sokasága, ha a célomat kell elérnem akkor azért mindent meg is fogok tenni, ez a lány pedig segíteni fog, akarattal vagy akaratlanul. Tudom, hogy ez mind igazságtalanul, ocsmányul hangzik, de mindent megfogok gyónni a kapuban és a poklot is elviselem ha az lesz a jussom, de míg két lábbal állok ezen a sárbolygón addig nem ismerek kegyelmet, nem teszek engedményeket, nem fogadom el azt a szót, hogy "nem". Ez vagyok én. Egy megtört férfi aki mindent képes feláldozni a bosszújáért, mindent!
-Hidd el, ha én valamit megpróbálok az rendje, módja szerint pontosan úgy alakul ahogy azt akarom. - Kivéve persze a múltamat, azon ha erőlködöm sem tudok változtatni, megtörtént, elmúlt, sebet hagyott.
Látom az apró lángokat táncolni azokban a gyöngyház színű szemekben. Ott táncol a méreg, mint valami marásra kész kobra. A tánca lenyűgöző, bárki másnak inába szállna a bátorsága, de az nem én vagyok. Nekem nincs mit vesztenem, maximum elbukom a bosszúm, de ha meghalok se fogom bánni, tehát csak nyugodtan próbálkozzon, félemlítsen meg, nem megy vele semmire.
-Tervezhetsz, de úgy sem te fogod bevégezni, mint tudjuk, ember tervez, isten végez. - Mosolyodom el, de a mosolyom keserű, nem tudok örömet csempészni a napjaimba, még akkor sem, ha valóban lenne okom a vigadásra, még ha csak percekig is akkor is. A mai nap egy előre lépés, mégse érzem úgy, hogy ünnepelnem kellene.
-Az esély és a remény mindig meg van, tudom mit miért próbálok megtenni, az, hogy kiken akarok bosszút állni hamarosan kifog derülni, tudom. - Hangom eltökélt és még a lány sem tud felhúzni, pedig tény, hogy erősen próbálkozik. Bárhogy is alakuljon a mai nap, közelebb kerültem egy nyúlfarknyit a bosszúm bevégzéséhez.
-Egyetértek, az ilyeneknek nem bíróság előtt van a helye hanem a mészárszéken. - Csak úgy köpöm a szavakat. Felfordul a gyomrom a gondolatra is, hogy egy ehhez hasonló féreg végzett a szerelmemmel is. Egy olyan alattomos kis dög, aki addig nagymenő míg sarokba nem szorítják és rá nem taposnak a farkára, utána már csak üvölteni képes semmi mást, a könyörgés váltja fel a magabiztos őrültségüket.
Kibámulok az ablakon, a gondolataim túlzottan is elkalandoznak, a percek lassan vándorolnak, a visszapillantóban azonban egy időzített bombát látok ami igenis gyorsan készül robbanni. Egy hatalmas veszélyes vegyszereket szállító kamion borul fel és gyors sebességgel sodródik felénk, mindent és mindenkit eltarol ami az útjába kerül.
-Taposs bele! - Ordítok a lányra, de már látom késő, a mögöttünk haladó piros személygépkocsi nekünk ütközik és kisodor minket az autópályáról és egy tölgynek csapódunk. Érzem, hogy a hely igencsak megszűkült, valószínű, hogy a kocsi totál károsan csavarodott a fára. Én magam képes vagyok gondolkodni, érzékelni, de ekkor mintha villám hasítana belém, a lány felé fordulok, add istenem, hogy életben legyen, nem veszíthetem el még egyszer! - Bukik ki belőlem eme óriási őrültség.

Renier& Melodie

Még mindig nem értem pontosan, hogy mit is akar tőlem, vagy hogy miért nem hagy már végre békén. Egyszerűen... fárasztó ez az egész, és szeretném elküldeni végre, hogy békén hagyjon. Van még dolgom és ebben most ő csak akadályoz. Egyébként sem láthatja rajtam, hogy érdekelnek a gondjai, bajai. Fárasztó hallgatni és megszenvedni még azt is, hogy a képessége milyen. Mintha csak bele sem gondolna abba, hogy én itt a fél várost lepusztíthatnám, ha rajtam múlna, vagy ha nem enged el végre és újra próbálkozik a képességével.
- Meg próbálsz... megállítani. Nem mindegy. - rántom meg a vállamat, mert tényleg nem az. Megpróbálhatja, próbálhat tenni ellenem valamit, de én nem fogom azt csak úgy hagyni, ebben biztos lehet. Ha akadályozni próbál... vége. Ha megpróbált volna megállítani, vagy netán megmenteni azt a fickót, mérget vehet rá, hogy ő jött volna ki rosszabbul a dologból, mert tettem volna róla, hogy megismerje az erőmet és persze ezzel együtt a haragomat is. Nem vagyok egy könnyen kegyelmező típus, ezt már láthatta, főleg akkor, ha még fel is húznak és most amúgy is elég ideges vagyok, finoman szólva is, mert feltart és még csak azt sem tudom, hogy mégis mi a fenéről beszél.
- Én a lépéseim nagy részét tudom előre. - naná, hiszen így működik a világ és az életem is így működik, még ha ezt nem is képes felfogni mert láthatóan az övé más. Teszi, amit épp és amikor eszébe jut? Káoszt szül csak a dolog semmi mást és én nem vagyok oda a káoszért, csak akkor ha én okozom... Ő pedig mintha még ezen az egészen jól is szórakozna. Tényleg ennyire nem érdeklik a következmények? Tényleg ennyire nem érdekli, hogy mi lehet a vége annak, ha feltart és akadályoz engem? bár legalább láthatóan nem tart fel, azt hiszem jelenleg ez is valami, vagy mondjuk úgy több a soknál. A mondhatni bókféleségre meg se rezzenek. Nem érdekel azért különösebben, hogy mi a véleménye a nevemről, hogy szép vagy sem. Úgy általában semmiről sem érdekel a véleménye, csak szálljon be végre a kocsiba és mehessünk.
- Szóval fogalmad sincs semmiről, de azért bosszút akarsz állni valakiken, akikről semmit sem tudsz. Ez... érdekes... tudod, hogy az ég világon semmi esélyed sincs igazából? - nem tud semmit és azt sem tudja, hol kezdje a keresést, szóval nem igazán értem őt... de őszintén. Nem tudom, hogy mégis hogyan akarja elérni azt a nagy bosszút, ha tőlem akar infokat szerezni, aki nem tudok az ég világon semmit sem erről a hasonlóság dologról.
- Mert megérdemelte főleg azért. Ártott másoknak, a korrupt bíróság pedig nem tesz ellene semmit, ha elég pénze van és elég jók az ügyvédei. Ezt... nem hagyhatom. - kissé talán színtelen hangon beszélek, pedig attól van szó, hogy megöltem valakit, de nem érdekel. Megölök mást is, ha kell, mert a törvény nem teszi meg, azt amit kellene neki. A törvénynem tesz arról, hogy a bűnösök bűnhődjenek, akkor valakinek meg kell tenni és maximum majd én leszek az.

Melodie& Renier

Nem tartok én már senkitől sem. Nincs mit veszítenem, amit volt azt már elvették tőlem. A lány veszélyes, ezt még én is belátom a magam makacsságával is. Ettől függetlenül nem tud megijeszteni. Nem hiába kaptam a képességem. Azért van, hogy megvédjem magam, hogy blokkoljam az ellenfeleimet. Nem vagyok részeg, őrült lehet, de nem részeg, a fejem ilyen téren teljesen tiszta. Látom amit látok, nem képzelek semmit, nincs befolyásolva a tudatom. Pontosan ily mása csak éppen könyörtelen, hidegvérű és aljas szörnyeteg. Nekem ez jött le abból ahogy megölte azt a férfit. Nem tudom mit követhetett el a fickó, azt sem, hogy mi vitte arra a nőt, hogy megölje, itt csak az a lényeg, hogy megtette. Aki ilyen szemrebbenés nélkül öl az egy szörnyeteg, pont olyan, mint én.
-Nem, én sem azt mondom, hogy csak azzal, de bármivel próbálkozol megfoglak állítani. - Tényként közlöm ezt vele. Lehet, hogy hatalmas pusztítást vinne végbe ha ismét megtámadnám, de nem érdekel különösebben. Addig életben kell maradnom míg a bosszúmat be nem teljesítem. Más nem érdekel.
Ez a lány biztos tud valami, ha mégsem akkor majd segít kideríteni a múltat ködbe burkoló igazságot, hogy miért is kellett meghalnia a drága Lily-nek.
-Úgy mondod ezt mintha te minden lépésedet előre tudnád. - Vonom fel az egyik szemöldököm és nézek rá hitetlen arckifejezéssel. Egyelőre nekem az is hatalmas nagy lépés, hogy erre a nőre találtam. Apró nyom, de nyom. Minden morzsa a segítségemre lehet. A következő lépést majd útközben kitalálom.
-Valóban. Nem szórakoztató. - Értek egyet. Ennek ellenére azért vigyor ül az arcomon, az első kört én nyertem. Nem veszíthetem szem elől a lányt. Olyan forró a nyom, érzem, hogy az. Voltam már bíróságon és nem kellemes ahogyan vádló tekintetek kereszttüzében vagy és tudod, hogy valamilyen szinten ártatlan vagy. Nem én öltem meg Lilyt, de közre játszottam a halálában. Felmentettek kellő bizonyíték hiányában, de sose fogom elfelejteni Lily anyjának a tekintetét. Teljes mértékig összetört és úgy nézett rám mintha az egyetlen reménye volnék, aki látta Őt utoljára, irigység is volt a tekintetében, hogy én voltam a lányával a legtöbbet a halála előtt. Persze nem sokkal a tárgyalás után hallottam, hogy a nő öngyilkos lett. Mindenki úgy tartotta, hogy gyenge volt, mert nem bírt megbirkózni a fájdalommal, szerintem azonban erős volt és bátor amiért ezt megmerte tenni.
Követem a lányt a kocsijáig. Gyalog jöttem így evidens, hogy vele tartok. Nem tudom meddig fog tartani míg megtalálom azokat a gyilkosokat, de a lány addig velem kell, hogy legyen ha törik, ha szakad.
-Szép név. - Olyan dallamosan cseng a kiejtése.
Megdermedek mikor kiejti Lily nevét. Egy dolog gondolni rá, de hallani a nevét..
-Fontos igen, évekkel ezelőtt meggyilkolták, nem tudom ki vagy kik tették, de megesküdtem, hogy megölöm őket addig éljek is, minddel végzek. - Arcomon elszántságot láthat. Egyre csak gyűlik bennem a bosszú vágy.
-Miért ölted meg a fickót? - Ha már ilyen remek témáink vannak akkor csak rá kérdezek. Lehet, hogy ez a nő hideg akár a jég, de okkal gyilkolt, ezt valahol érzem.

Renier& Melodie

Úgy érzem, hogy nincs tisztában a fenyegetés mértékével, vagy... nem akar tisztában lenni vele. Nem tudom, hogy melyik igaz rá, de hogy az egyik biztos, abban biztos vagyok. Talán nem is számít, csak az lenne a lényeg, hogy végre eltűnjön a színről, mert felettébb idegesít a jelenléte, én pedig mennék már tovább. Elintéztem azt, amit akartam és épp e miatt nem akarok tovább fecsegni vele a semmiről, meg a hasonlóságról, amit talán csak rosszul lát, mert mondjuk túl sokat ivott, netán eleve nincs valami rendben a fejében. Nem ismerem a fickót, csak annyit tudok, hogy képessége van, de ez még nem zárja ki a fenti lehetőségeket. Nem igazán érdekel amúgy sem a nyomora... nekem is van épp elég bajom és az enyémmel se foglalkozik senki, akkor nekem miért is kéne ezt fordítva megtennem vajon?
- Nem csak szemmel lehet ölni. - rántom meg a vállamat. Lehet, hogy úgy nézek rá, de ha nagyon végezni akarok vele, akkor megtalálom a módját és nem nagyon fog tudni megakadályozni benne, vagy legalábbis nagyon nehezen, de majd meglátjuk még, hogy is lesz ennek az egésznek a vége. Én azt akarom, hogy eltűnjön végre, ő meg válaszokat akar... csak épp még mindig nem tudom, hogy pontosan miféle válaszokkal is szolgálhatnék neki.
- Szóval fogalmad sincs, hogy mit akarsz tenni, vagy hogyan, hogy utána járj annak, amit nem értesz. - szökik fel kissé a szemöldököm. A terv még csak körvonalazódik... na jah, el tudom képzelni, hogy ez pontosan mit is jelent. Még nem tudja, hogy mit tegyen, hogyan derítse ki, hogy ki vagyok és miért hasonlítok arra, kiről beszél... bár az se biztos, hogy hasonlítok rá és nem ő képzel ide valami nagyon téveset.
- Egyáltalán nem olyan szórakoztató dolog ez, mint gondolod. - dorgálom meg szóban és persze komoly tekintettel. Nem igazán tetszik még csak az állelkesedés sem, mert ez nem olyasmi, ami csak játék. Nem azért megyek a bíróságra, hogy megnézzek egy tárgyalást, mert unatkozom. Azért megyek oda, hogy ha hibáznak, akkor én kijavítsam majd ezt helyettük, hogy én végezzek azzal, akit nem ítélnek el, mert korruptak és azt hiszik, hogy mindent megtehetnek, pedig ez nem így van. A világ nem működhet így, tenni kell azért, hogy jobbá váljon és én teszek is! A magam módján persze, mert más módban már rég nem hiszek.
Elindulok hát a cél felé, azaz a kocsimat megkeresni. Nem kell persze szó szerint értve keresni, egyszerűen csak elmegyünk oda, és kész. Ha esetleg ő is valamivel jött... hát majd megoldja, én nem fogok aggódni, hogy szegény valahol elhagyta a saját járművét, vagy csatlakozik hozzám azzal, teljesen mindegy.
- Melodie. - bököm ki röviden. Kurta válasz, de ennél többet nem nagyon várhat tőlem. Nem fogok kedélyesen elcsevegni, mert... mi okom lenne rá? - Az a Lily, akire hasonlítok, fontos volt neked, ezért hat rád ennyire rosszul igaz? - a kérdés szinte nem is kérdés, már-már kijelentésnek is mondható, hiszen szinte biztos vagyok a válaszban. Igen az a nő fontos lehet neki, vagy lehetett különben nem lenne ennyire rákattanva a témára. Szinte már őrült fényt láttam a szemében... nem is tudom, azt hiszem hasonlót, mint az enyémben is időnként... mindig.

Melodie & Renier

Nem félek a haláltól sem semmitől, sőt, a halált én magam kergetem már évek óta. Bosszút akarok állni és természetesen magamon is amiért felelőtlen voltam és az én hibámból kellett meghalnia Lily-nek. Így hát nem félek a végsőkig elmenni ha azzal közelebb jutok a bosszúm beteljesítéséhez.
Valamennyire ugyan össze vagyok zavarodva hiszen mégis a halott szerelmem áll előttem egy részben. Ez nem egy olyan dolog amin át lehet siklani. Ám abban biztos vagyok, hogy a lelke mélyén egy fikarcnyit sem hasonlít hozzá és, hogyha tud bármit is azt kiszedem belőle legyen szó bármilyen fegyverről, hogy ezt megtegyem.
Kemény tekintete nem késztet meghajlásra vagy visszavonulásra, ellenkezőleg, inkább kötelez el még jobban a tervem mellett. Nem egy gyönge nővel van dolgom ami azért jobb, nem olyan férfi vagyok aki előszeretettel bántalmaz nőket. Én egyszerűen csak az igazat akarom, hogy végre végezhessek a bosszúmmal és Lily is megnyugodhasson, hogy mindenki megbűnhődött aki ártott neki.
-Ahogy te sem tűnsz félelmetesebbnek attól, mert úgy nézel rám mintha szemmel lehetne ölni. - Világítok rá. Egyikünk sincs nagy hatással a másikra.
Nem akarom megkínozni, az nem én lennék, de tudom, hogy képes vagyok elérni azt, hogy segítsen nekem, mert muszáj elérnem. Semmit sem akartam még ennyire mostanában, mint ezt.
Attól sem félek igazán ha esetleg odáig fajulna a dolog, hogy beveti ellenem a képességét. Ha úgy kellene meghalnom, hogy összenyom egy szikla akkor hát úgy fogok meghalni. Ez ilyen egyszerű. Nem félek a haláltól, az csak egy másik út.
-A terv még csak körvonalazódik, de ezt csak bízd rám. - Akárhogyan is próbálkozik, kizárt, hogy elengedjem. Kitartó vagyok ahogyan Ő is, de míg neki talán van mit veszítenie, nekem már nincs.
-Bíróságon? Király, rég voltam már bíróságon. - Utoljára akkor mikor engem akartak elítélni Lily meggyilkolásáért. De nem tudták rám bizonyítani, hogy én öltem volna meg így felmentettek. Természetesen nem én öltem meg. Ez pedig már jó régen volt. Nem kelt bennem semmilyen felkavaró érzést a bíróság, nem kötöm hozzá Lily halálát, az egy semleges hely, majdhogynem felesleges. Ha volna értelme akkor már elkapták volna a gyilkosokat, de nem így történt.
-Ha gondolod elindulhatunk, hogy időben ott legyél. - Egy kisebb kitérő még mielőtt elbeszélgetnénk Lilyről. Nekem oly mindegy, tengernyi időm van.
Liam valószínűleg őrültnek tartana most ezért, de már régen túl vagyok a normalitás és az ép ész határán.
-Hogy hívnak? - Azért ezt egy késői udvariasságból megkérdem, illik, vagy nem? Vagy mondta már a nevét? Nem emlékszem.
-Az én nevem Renier. - Mutatkozom be, bár kétlem, hogy érdekelné.

Renier& Melodie

Fenyeget... fenyegetni mer engem és azt hiszi, hogy képes keretek közé szorítani. Összeszorítom a számat, nem tetszik a helyzet. Én vagyok az erősebb, meg tudnám ölni, ha nem figyel oda, csak úgy kell tennem, hogy ne lássa. Csak egy nagyobb kődarab, amit hátulról a tarkójának irányítok... A fenébe is, ha rossz ember lenne, de nem az! Nem ártott talán senkinek sem soha, nem tudom, hogy ki ez a nő, akit keres. Én nem ő vagyok, nem ismerem és még csak nem is hasonlítok rá, és mégis meg kéne mondanom neki azt, amiről halvány sejtésem sincsen? Egyszerűbb lenne, ha szimplán csak elválnának útjaink, de ő tovább beszél, fenyegetőzik és minden áron meg akarja mutatni, hogy itt aztán biztos, hogy neki van igaza. Rémes... komolyan, kiborító az egész helyzet. Már megtettem, amiért ide jöttem, mennem kellene a dolgomra, mielőtt a fickót esetleg keresni kezdik és akkor már nem biztos, hogy olyan könnyen meglépek, ha netán véletlenül meg is találnák.
Erősen kihúzott háttal állok meg előtte, kemény tekintettel. Nem jár jól vele, ha fenyeget... nem fog jól kijönni ebből, abban biztos lehet. Kemény pillantással mérem végig, de végül nem teszek semmit ellene, legalábbis nem látványosan, csak kihúzom még kicsit magam, hogy ne tűnjek annyival alacsonyabbnak nála, aztán mérem végig újra.
- Nincsenek információim, hiába emeled meg a hangodat... nem tűnsz tőle félelmetesebbnek. - amúgy is mit tehetne? Kínozhat, de nem nézem ki belőle, hogy ezt sokáig megtenné, viszont ha ki akar szedni belőlem valamit, akkor egy szintnél nem mehet tovább, én viszont igen. Én ha nem bírom cérnával, akkor kárt tehetek benne, és látta jól, hogy ha kínoz, akkor a képességem is elszabadul, akkor simán végezhetek vele. Az hogy netán magamnak is ártok... az őszintén nem érdekel. Saját magamért egyáltalán nem aggódom, kettőnk közül igazából csak neki van oka aggodalomra.
- Miben segíthetnék okostojás, ha nem tudok semmiről sem? Még csak családom sincs, akiknél körbekérdezhetnél? Akkor... mi a nagy terv? - most már dacosabban teszem a csípőmre a kezemet. Nem tetszik, hogy az időmet húzza. Lopva pillantok a kezemen pihenő órára. Na igen, nincs időm vele csevegni naphosszat, az most nem fér bele. - Két óra múlva a bíróságon leszek... számíts rá. - ha valamit akar, akkor maximum velem jön, nekem aztán édes mindegy, de én ott leszek. Nem ott kéne lennem. Hallhatja a hangomból is, hogy ez nem csak egy esetleges lehetőség, ez így lesz, mert a fickó, akinek az ügyét tárgyalját két családot is szó szerint kiirtott... nem fogom hagyni, hogy csak úgy megússza, ha netán feltalálnák őt menteni, akkor én ott leszek és majd teszek róla, hogy ne sétáljon csak úgy el.

Melodie & Renier

Már réges régen túl vagyok a realitáson, nekem már semmi sem fekete vagy fehér. Most láttam egy nőt megölni egy másik embert és valamiért nem tud felrázni vagy elborzasztani a tett. Egyszerűen nem tudatosul bennem, hogy egy emberi élet veszett a homályba. Egyedül arra tudok csak összepontosítani ami számomra jelenleg a lényeg. A nő vonásai, a hófehér bőr, a szőke haj..mind olyan, mint az én drága Lilym volt. A fejem azonnal zsongani kezd ahogy eszembe jut. Mindig ez történik, mindig fizikai fájdalmat okoz, ha rá gondolok. Most is, szinte szétrobban a fejem és tanácstalan vagyok. Annyi biztos, hogy nem hagyhatom elsétálni, válaszokat akarok, tudni akarom mi folyik itt. Nem létezhet ilyen logikus magyarázat nélkül, ez egyszerűen képtelenség.
A képességemről mit sem tud, de én kielemeztem az Övét, volt pár percem rá, hogy megtudjam miben rejlik az ereje. Pusztító ugyan, de a nyers erőre támaszkodik csupán. Az elme irányítja,d e mi van ha valami képes az elmét, az érzéseket irányítani, akkor bármit is próbál tenni nem lesz rá képes, minden embert az érzelmei irányítják, ha ezt megbolygatják akkor felborul a rend.
-Valóban? Nos én is tudom, amit tudok. - Volt elegendő időm gyakorolni, minden egyes nap azon voltam, hogy fejleszthessem mind két végletet, a fizikai erőnlétet és az elmét is, a képességem mibenlétét.
Elindul egy apró fenyegetés után ami számomra nem jelentett semmit sem. Hagyom távolodni egy darabig, de utána beizzítom a képességem és gyötrő fájdalmat irányítok felé ami a lelke mélyére hatol már ha van neki lelke, ebben nem vagyok biztos. A kezdeti bizonytalanságom már elmúlt, ez a nő lehet, hogy kiköpött mása Lily-nek,d e nem Ő az, így tehát csak egy ember akitől információt csikarhatok ki, hogy közelebb juthassak azokhoz akik végeztek vele.
Erősen áramlik át bele a fájdalmam, mások fájdalma ami évek óta bennem van elfojtva, mind kiáramlik és Őt kezdi el belülről marcangolni. Tudom, hogy ebből nem kell hosszú folyamatot végezni, mert egy röpke idő is elég ahhoz, hogy megtörje az embert. Mondták már nekem többen is, hogy vallatásokon hasznomat vennék, de én nem leszek senkinek sem a tárgya amit használhat.
A fájdalom abba marad én pedig mellette állok meg.
-Információkat akarok! - A hangom kissé megemelem, emrt kezdek ebbe belefáradni. Nem vagyok könyörtelen ember, de ha arról van szó ami közelebb vihet a bosszúmhoz akkor szemernyi emberség nem marad bennem, kiölöm magamból és csak a bosszú lebeg a szemem előtt és az ahogyan azt elérhetem.
-Akkor segítesz nekem. - Egyszerűen jelentem ki, tisztában van azzal mire vagyok képes ha ellent mond. Valami köze kell, hogy legyen Lily-hez és ha nem is tud róla - amit kétlek - akkor is segíteni fog nekem a kiderítésében. Ő az utóbbi évek egyetlen remény sugara, nem fogom engedni, hogy kiszálljon a kezemből.

Renier& Melodie

Halvány sejtésem sincs róla, hogy mi a fenét akar tőlem, de az biztos, hogy nem fogom csak úgy annyiban hagyni a dolgot, ha nem enged az utamra. A lehetőséget megadtam már neki, hogy megússza ezt a kis kalandot, vagy hogyan fogalmazzak, mert valahol az afféle kaland lehet neki. Talán csak sokat ivott és ezért nincs meg benne a realitás érzés. Minden ember lelépne, ha látná, hogy mit teszek. Most öltem meg valakit, nem értem, hogy miért nem fogja fel ezt és miért nem érti meg, hogy ha az utamba mer állni, akkor nem rettenek meg attól, hogy ő is pont erre a sorsra jusson. Balga lélek, aki velem száll szembe és már az se különösebben érdekel, hogy téved, vagy hallucinál, vagy miért gondol rólam rosszat. Az biztos, hogy nem vagyok semmiféle Lily és fogalmam sincs, hogy mégis ki a fenéről beszél és ő fog rosszul járni, ha ezt nem hajlandó végre felfogni.
Az erőm igenis nagyobb, mint az övé, maximum ezzel még nincs tisztában. Persze lehet, hogy kissé sokat gondolok magamról, de már sok mindent láttam, ha hozzám hasonlóakat még nem is olyan sokat, de attól még tudom, hogy mire vagyok képes. A puszta akaratommal eltüntethetnék a föld színéről egy kisebb várost... és ez tény, puszta tény.
- Vakmerő? Csupán tudom, amit tudok. - rántom meg a vállamat, de már indulok is. Az a cél, hogy faképnél hagyjam végre, mert már komolyan idegesít az, amit művel, és remélem, hogy lesz annyi esze, hogy hagy elmenni. Nem akarok még valakit eltemetni a föld alá, gondolom ő sem akarja. De nem hagyja annyiban, én pedig pillantok múlva már a fülemre tapasztott kézzel sikítok, mert túl sok az, amit érzek, túl sok az az érzés, ami eláraszt. Én is éreztem már ilyet, de mindent elnyomtam magamban és most az egészet rám zúdítja, ha tudnék gondolkodni, akkor azt is sejteném, hogy részben a saját érzéseit is, de ez most még véletlenül se megy. Végre abba marad a fájdalom, én pedig nagy nehezen fellélegzem. Az agyam mintha csak lüktetne és nem nagyon marad abba a dolog, csak mintha lassan tompulni kezdene a fájdalom, de nem nagyon sieti el a dolgot. Felpillantok rá, de egyelőre csak leülök a sarkamra, hogy levegőhöz jussak.
- Értsd már meg, hogy nem tudom, mit akarsz! - erősebben nyomom meg a szavakat, de azért olyan nagy hangerőt nem tudok produkálni, az még nem megy igazán. Ahhoz még erőt kell gyűjtenem, de legalább a földmozgás egyelőre megáll. A fickó veszélyes... rám nézve is, csak akkor tehetek ellene, ha gyorsan tüntetem el az útból, de nem biztos, hogy elég gyors lennék és akkor újra át kéne élnem ezt, amit pedig nagyon nem akarok. - Nem tudom, hogy ki az a Lily... hogy kire hasonlítok. - halvány sejtésem sincs, hiába nem képes ezt megérteni. Fogalmam sincs, hogy kiről beszél és ha hasonlítok is rá, akkor sem tudom, hogy miért.

Melodie& Renier

Tudom nagyon jól, hogy őrültség valakit letámadni a parkban csak mert kiköpött mása a halott szerelmemnek, de egyszerűen mégsem hagyhatom, hogy csak úgy elmenjen, ez nem egy vasárnapi újság ami nem számít, amiben talán van valami érdekes, de mégsem bír akkora jelentőséggel. Ez a nő a halott szerelmem arcát viseli, ezen nem tudok felül siklani, megőrjít a tétlenség és a tudatlanság. Az meg végképp kiüti a józan ész fogalmát ami lezajlik a szemem előtt, hiszen ez a nő megölt egy embert, az lényegtelen, hogy ártatlan volt-e vagy gyilkos, akkor is egy emberi életről beszélünk. Felfoghatatlan eme különbség Lily és e között a nő között. Tiszta ellentét és mégis akkora hasonlóság. A fejem egyre jobban kezd zúgni és nyilal bele a fájdalom. Megőrültem, határozottan állíthatom, hogy teljesen elmebajos lettem. Erre tud bárki bármi más magyarázatot? Na ugye?
-A szemem nem káprázik ebben holt biztos vagyok. És nem is tévedek, tudom mit látok. - Vagyis azt hiszem tudom mit látok, esküszöm abban sem vagyok már biztos, hogy ez valóban megtörténik-e és nem éppen összeestem a zuhanyzóban és egy újabb álom kísért. Egyszerűen már magát a valóságot se tudom micsoda, ha álmodom az is olyan valóságos, ha ébren vagyok is a valóságot taposom, akkor most melyik is az igazi?
-Igazán? Elég vakmerő kijelentés ez, nem gondolod? - Hangomban sem gúny sem felsőbbrendűség nem érződik, egyszerűen csak tényként közlöm vele hogyan is állunk. Nem tud semmit rólam, tehát a kijelentése egyáltalán nem helytálló. Láttam mire képes, igazán felülmúlhatatlan ha a földről van szó, de mivel nem csak ez az egyetlen amivel harcolni lehet, így hát az, hogy erősebb már meg is bukott. Nem akarom bántani, úgy nem, hogy eszméletét veszítse, én csak magyarázatot, választ akarok kapni, semmi több. Nem akarok én senkinek sem ártani, én csak Lilyről akarok többet tudni, illetve arról miért van ez hasonlóság, ez egyszerűen lehetetlen. Emberek hasonlíthatnak egymásra, de két teljesen egyforma nincs, még az ikreknél is van különbség, nem annyira szembetűnő, de van.
A képességem bevetve kényszerítem megállásra, egy enyhébb fokozatról emelem sokkal magasabb szintre a kínt, a kínt amit én éltem át a szerelmem elvesztésekor. A borzalmas szívet és lelket szaggató, marcangoló érzés most Őt éri, öleli körül és kényszeríti fájdalomra, meggyötörtségre. Szépen fokozatosan küldök át minden kínt és gyötrelmet, nem érzem felszabadultabbnak magam, a lelkemben marad az érzés, inkább mondhatjuk úgy, hogy osztozunk rajta.
A kavicsok felemelkedése nem ér váratlanul, számítottam arra, hogy a kontroll amit a képessége fölött tart el fog szakadni az érzelmeit ért támadás következtében. Odalépek hozzá és megállok mellette, hirtelen, minden előjelzés nélkül kapcsolom ki a képességem és ezzel megszűnik a fájdalom is, egy rossz emléknek tűnik csupán. Mondhatni ez egy apró jelzés volt, hogy vagy meghallgat és megmagyarázza a dolgokat vagy hasonló következményei lesznek a folytatásnak.
-Most már leszel szíves beszélni? - Nem vagyok türelmetlen és időm is rengeteg van, de a válaszokra úgy szomjazom, mint állat ami hetek óta vízhez sem jutott. Fizikai fájdalmat érzek a tudatlanságtól, a fejem sajog, nem tudom miért, talán az őrültség kezdetleges jeleként vagy valami más az oka, de odabent majd szét robban minden agysejtem.

Renier& Melodie

Megtettem, amiért jöttem, bár tovább elszerettem volna játszadozni a fickóval. Azt akartam, hogy neki is épp annyira fájjon, épp annyira legyen nehéz, mint amennyire azoknak volt, akiket bántott, akiket megölt, akiket kínzott. Neki is pont annyit, vagy inkább jóval többet kellett volna szenvedni és már azért is dühös vagyok, hogy ez a vadidegen képes volt ebben megakadályozni. Nincs joga hozzá! Nem ismerem, nem tudom, hogy ki az a Lily, akivel összetéveszt, de az biztos, hogy ha sokáig nem fejezi be a zaklatásomat, akkor kénytelen leszek tenni ellene valamit, hogy végre eltűnjön az útból, mert az biztos, hogy ezt a végtelenségig nem fogom engedni neki. Ha nem elég a fenyegetés, ha nem elég, hogy megpróbálom elzavarni, akkor... többet kell majd tennem, mert dolgom van még. Vannak még olyanok, mint ez a fickó is volt, bőven vannak még olyanok, akikkel végeznem kell, mert mások nem teszik meg. A hatóság erre alkalmatlan, csak börtönbe küldik őket és a tehetősebbek még abból is könnyedén kidumálják magukat, csak kell egy jó ügyvéd. Én pedig nem fogom engedni, hogy csak úgy megússzák!
- Akkor sem tudom, hogy ki az a Lily! Talán csak a szemed káprázik... vagy szimplán tévedsz. - pillantok még rá, de menni akarok már. Van még dolgom és nem rá akarom fecsérelni az időmet, amikor azt sem tudom, hogy kicsoda és főleg nem tudom, hogy mégis mit akar tőlem, vagy mi közöm van hozzá. Az a lényeg, hogy kotródjon végre az utamból!
- Mert... én vagyok az erősebb! - fogalma sincs arról, hogy milyen erőm van, halvány sejtése sincs arról, hogy mire vagyok képes, és ha fenyeget azzal nem ér el semmit sem, csak talán ezzel még ő nincs tisztában. Gond nélkül indulok el, távolodom tőle, hogy végre békén hagyjon. Igen, tényleg nem tudom, hogy milyen képessége van, vagy hogy egyáltalán van-e. Egy balga ember is lehetne, aki nem képes gondolkodni, és őt egyértelműen ide sorol...tam az elején. Az első pár lépés után viszont megtorpanok. Lassan tör rám a furcsa érzés, de aztán egyre erősebb lesz, fokozódik, amíg már szinte fizikai fájdalmat okoz a kín, amit belém ültet... mert mástól nem lehet magától ilyesmi nem történik. A bennem tomboló fájdalmat, ami haragként nyilvánul meg elnyomtam már, átalakítottam és most mégis azt érzem. Azt a szenvedést, amit a családom elvesztése okozott, csak épp mintha nem az én kínom lenne ez, hanem... másé?
Talán egy perc is eltelik, amíg a fogamat összeszorítva próbálom elviselni azt, ami történik, még mindig háttal neki, próbálom kizárni magamból, ahogyan azt a saját szenvedésemmel is tettem eddig, és egy másodperc alatt hullik le végül a gát, ahogyan minden átszakad és az egész úgy tör rám, mintha csak a vad hullámok törnék át a védelmet. Alig érzem, ahogyan térdre zuhanok, ahogy a kezeim a fejemre tapadnak, ahogy szinte már azt érzem, hogy széthasad a fejem. Amikor pedig felkiáltok Renier is érezheti a kellemetlen következményeket. Az erőm, amit kontroll alatt tartok, mintha csak elszabadulni készülne. Szinte remek a föld a lábunk alatt, apróbb és nagyobb kavicsok emelkednek a levegőbe, minden mozog az egész parkban, de még az út mentén is néhol megreped a beton. Az biztos, hogy ha nem fejezi be ezt, annak komoly következményei lehetnek akár a környék lakóira nézve is.

Melodie& Renier

Azért mikor lerohantam és ellöktem nem gondolkodtam csak cselekedtem. Elvégre az én részemről csak annyi látszott, hogy a fickó könyörög az életéért a nő meg nem volt hajlandó kegyelmezni. De mikor megláttam az arcát szinte minden egyszerre lett zavaros. Gyanítottam, hogy egyszer utol ér az őrület, de nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik majd. Lily arcát látni egy ilyen kegyetlen, brutális, gyilkos jellemen. Ez több volt, mint borzalmas. Az én ártatlan Lily-m soha nem tett volna ilyet, Ő csupa szeretet, jóság volt, mindenki szerette. Ez a nő ellenben valami elmeháborodott vagy sorozatgyilkos, nem is tudom melyik inkább. Az egyszer biztos, hogy nem Lily. De azt még nem tudom miért hasonlít rá ilyen kegyetlenül.
A gyilkosság nem kerüli el a figyelmem, de egyszerűen nem tudok másra gondolni csak a nőre. Lily emléke pedig fájóan tör be az agyam és szívem minden zugába. Gépiesen nézem végig ahogy maga alá temeti a sok kő és föld a férfit. Holnap már talán tudatosul bennem mit is éltem át, de ez most valahogy a legkisebb gondomnak tűnik. Felállok a földről és bár azt mondta tűnjek el, semmiképp nem fogok így tenni. Tudnom kell, hogy mi ez az egész. Addig nem hagyom elmenni és én sem fogok eltűnni míg erre magyarázatot nem kapok.
-Tudnod kell mert szakasztott úgy nézel ki mint Ő. Teljesen egyformák vagytok..mármint külsőre. - A belső pedig teljes ellentét. Lily ilyesmire soha nem lett volna képes, egy légynek sem tudott ártani soha. Pont ezért szerettem, mert annyira ártatlan volt.
Még az is megfordul a fejemben, hogy mi van akkor ha ikrek voltak? De nem, arról csak tudtam volna, ha Lily-nek van egy ikertestvére, de ha Lily sem tudott róla akkor már máris értelmet nyer az egész..vagy nem?
-Honnan veszed, hogy itt te vagy az erősebb? Márpedig innen nem megyek el és te sem fogsz! - Semmiképp nem engedem el, ezek után nem. Nem rettenek meg a felém reppenő kövektől, gyatra fenyegetés, ettől még nem fogok betojni. Mutáns mutáns ellen, ha meg kell küzdenem vele, hogy kiszedhessem belőle az információkat akkor meg is fogom tenni. Raven-nel eleget edzettem, tudom mikor mit tegyek. Ez most élesben megy és a cél fog vezérelni, hogy mindenképp én nyerjek. A meglepetés előnye az én kezemben van. Én tudom, hogy Ő a földet manipulálja, de Ő nem tudja én mire vagyok képes.
Elindul én pedig meg sem mozdulok, behunyom a szemem és erősen rá koncentrálok, sok a zavaró érzés a közelben, de egyet tisztán megérzek, az előttem haladó nőé úgy ragyog akár a kristály egy kövekkel teli parton. Arra a fénypontra koncentrálok, nem látok benne gonoszságot, hideg gyűlületet igen, de gonoszságot nem. Ott van benne az igazságérzet is. Lehet kéeps elrejetni a valóját, ennyiből nem ítélhetek, így hát ráküldöm az elvesztés fájdalmát, azt a fájdalmat amit én éreztem akkor mikor elvesztettem Lylit. érezheti a kínt, a szenvedést, a szívbe markoló fájdalmat. Egyre csak fokozom az érzés erősségét, azt akarom, hogy biztos hasson. Ez egy éles helyzet nem egy gyakorlat.

Renier& Melodie

Nem igazán értem a pasast, azt pedig főleg nem, hogy mi a fenéért nem elég neki egy szimpla fenyegetés. Nem vagyok eléggé meggyőző? Pedig nagyon igyekszem hatni rá, és nem hiszem, hogy nem látszik rajtam, hogy komolyan beszélek. Már azzal eléggé kihúzza a gyufát, hogy egyszerűen nekem jön és nem is értem, hogy miért gondolja azt, hogy ezzel bármit elérhet, hiszen... nem értem én az embereket. Azt pedig végképp nem foghatom fel, hogy mit hadovál itt nekem valami Lily-ről. Az tuti, hogy a pasas akivel most végeztem nem Lily volt, még csak nem is hasonlít egy Lily-re, akkor... mégis kiről beszél? És még az sem rettenti el, amikor végzek a gödörben lévővel, sőt... mintha észre se nagyon venné, hogy megtörténik. Egy normális ember azért erre már legalább megretten, netán egy kicsit hátra hőköl, de esetében az ég világon semmi sem történik, amit tényleg nem értek. Valami baj lehet a fejével... vagy talán túl sokat ivott és nem sikerül érdemben felfognia, hogy mi is történik körülötte, másra legalábbis nem nagyon tudok most gondolni.
Feltápászkodik és még mindig nem megy el, pedig ennél jobban nem tudok fenyegetően hatni rá, ott lebegnek a tenyerem felett az apró kis kavicsok, amikkel, ha akarom akkor szétszaggathatom a mellkasát és abból biztos, hogy nem jönne ki jól. Felszalad a szemöldököm, amikor közli, hogy nem megy sehová. Igen, ezt már azt hiszem kezdtem nagyjából sejteni, de... attól még ugyanúgy nem tetszik a dolog.
- Nem tudom, hogy mi a fenére vársz magyarázatot! Azt se tudom, hogy ki az a Lily! - nem igazán hiszem azt, hogy joga van faggatózni és nagyon jól láthatja rólam, hogy éppenséggel nem vagyok beszélgetős kedvemben. Most öltem meg valakit, ő pedig... ennek ellenére lényegében megemeli a hangját és azt hiszi, hogy kötelezhet a válaszadásra? Nem tudom, hogy mégis hogy képzeli! - Melodie vagyok és nem Lily és mondtam már, hogy tűnj el végre! Nem szoktam olyan bántani, aki nem bűnös... de ha az utamban állsz... - a föld lassan visszakerül a gödörbe, mintha nem is történt volna semmi ott, én pedig egy árva szó nélkül indítom meg az apró köveket felé, de csak a földet lyuggatják ki előtte, csak aztán indulok el... igen, egyszerűen hátat fordítok neki és elindulok, mert nem tudom, hogy ki a fene és végképp nem értem, hogy milyen jogon von engem kérdőre, mert az holt biztos, hogy nem ismerem!

Melodie & Renier

Nem igazán tudok megmaradni a város kis lakásban, a séta azonban egy cseppet sem segít, továbbra is feszült vagyok. Ma van Lily halálának évfordulója. Nem akartam az iskolában maradni. A sok kölyök más helyzetben igen könnyen kezelhető, de ma se idegrendszerem se kedvem nincs hozzájuk és Charles meg Eric eléggé tisztában vannak azzal, hogy ilyenkor nem vagyok beszámítható, megkaptam a kimenőt, a szabadnapot míg rendbe nem rakom magam. Liam nem tud arról, hogy eljöttem majd ha visszamentem gondolom egy kiadós magyarázatot vár majd tőlem, de nem biztos, hogy képes leszek neki előadni. A legjobb barátom, tulajdonképpen az egyetlen barátom, de ettől még nem tarthat állandó megfigyelés alatt. Egy időzített bombának tart ami azért annyira nem is áll messze az igazságtól. Viszont bármennyire is aggódik az elkerülhetetlen dolgokat nem lehet megakadályozni.
Mikor meglátom a lányt és azt a szerencsétlent azonnal lépek, fel sem mérem a helyzetet, csak megpróbálom elkerülni azt, hogy az a pasas meghaljon. A lányt ellököm a gödör mellől és a földre esünk mind a ketten. Pér gurulás után fölém kerül és akkor látom meg az arcát amitől ledermedek és olyan érzésem van mintha meghaltam volna. Az arca olyan, mint Lilyé, teljesen kiköpött mása. De hát Ő meghalt, a karjaim között volt a holtteste, én temettem el, a pokolba is, láttam, hogy meghal. De akkor ez most mi?
Azt mondja tűnjek el, a hangja nem Lilyé, nem az a kedves, aranyos hang, hanem egy dühös nőé akit megzavartam ki tudja miben. Feltápászkodik rólam amit bánok,d e megtörténik majd annak leszek szemtanúja ahogy megöli azt a férfit.Még pislogni is elfelejtek, a szívem hevesen ver, most voltam tanúja egy gyilkosságnak és még sem tud érdekelni, egyszerűen csak azt a hideg gyilkos tekintetet látom magam előtt aki az én drága Lilym arcát viseli. Felkelek én is a földről, nem vesztegetem az időmet azzal, hogy leporoljam a ruhámról a port, ez a legkisebb gondom. Megőrültem volna? Talán így van. Jézusom, mi van ha ennek voltak már jelei? Ami elkerülhetetlen azt nem lehet megakadályozni, talán Lily halála óta valóban nem voltam normális és szép lassan, fokozatosan süllyedtem bele az őrültek világába, mi más magyarázat lehet erre?
-Nem megyek sehová, magyarázatot várok! - Kezdem kissé összeszedni magam. Lehet, hogy az arca akár Lilyé, de megakarok bizonyosodni róla, hogy tényleg így van-e és nem csak képzelődöm, mint múltkor amikor az utcán sétálva azt hittem egy nőről, hogy Ő az és igen kínos helyzetbe keveredtem.
-Miért hasonlítasz Lilyre? Ki vagy te? - A legőrültebb kérdések, ezek bizonyítják, hogy már nincs helyén az eszem. Bassza meg!

Renier& Melodie

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha kipréselne magából egy nyamvadt választ a sírás helyett? Hát nem sokkal könnyebb lenne mindkettőnk dolga? Neki így is úgyis vége... ez már eldőlt, de még eldönthetné, hogy milyen módon történjen meg. Lehet az gyors, segíthetek neki, hogy ne kelljen sokat szenvedni, ha megbánja a bűneit, de persze, hogy nem hajlandó rá. Egyszerűen csak intek, mire egy nagyobb adagnyi föld zuhan a gödörbe, egyenesen a fejére természetesen. Ettől persze csak még jobban nyüszít. Szánalmas... akkor bezzeg nem tette, amikor ő kínzott másokat. Találkozhat velük odaát, számot adhat nekik az életéről és a tetteiről, ennyire egyszerű ez a kis történet. A vége mindenképpen az lesz, hogy én távozom, mint aki jól végezte dolgát, ő pedig... szép lassan majd az enyészeté lesz.
Hátra kapom a fejem, amikor megérzem a mozgást, de már túl későn ahhoz, hogy reagálni tudjak. Az pedig csak még nagyobb gond, hogy a kétségbeesett fájdalom olyan elemi erővel zuhan rám, mintha egy tonnás betontömböt kapnék a fejemre. Észre sem veszem, de a következő pillanatban már a földön találom magam, miután az ismeretlen alak egyszerűen a földre dönt, én pedig csak a gurulásnak hála kerekedem végül felül. Megrázom a fejemet, ahogy próbálok magamhoz térni.
- Tűnjön el... amíg szépen kérem... nincs itt semmiféle Lily! - szólalok meg kissé még mindig zavartan, ahogy gyorsan megpróbálok feltápászkodni róla és hátrébb lépni. Persze erre a pasas a gödörben már jajveszékelni kezd, no meg kiabálni, hogy most akkor őt mentsék meg. Idegesít... irritál, főleg hogy megmondtam, hogy maradjon csendben. A türelmem nem tart sokáig, épp csak egyszer morranok rá, hogy fejezze be, ami persze nem történik meg. Néhány kavics röppen a levegőbe, amik aztán alig következő gyorsasággal törnek át a mellkasán, szó szerint kiszaggatva belőle apró darabokat. Legalább végre elhallgat, én pedig a végre beállt csendben hátat fordítok a rögtönzött sírnak. Amíg mögöttem a föld szép lassú ütemben siklik vissza a helyére, hogy maga alá temesse a hullát. Nem kell figyelnem rá, hogy mi történik, így most elég csak a másik férfire koncentrálnom, aki a földre juttatott.
- Még mindig nem értett meg? Tűnjön el! - nincs szükség a jelenlétére, és ha meg akar állítani, hát nem fog menni neki. A képességét nem ismerem, nem is tudok arról, hogy vannak olyanok, mint én. Persze logikus, persze teljesen evidens, hogy nem csak én vagyok ilyen, de soha sem foglalkoztam ezzel. Nem ez a dolgom... nem érdekel, hogy mások milyenek. Csak az... hogy eltüntessem a föld színéről az olyanokat, mint a gödör mélyén heverő fickó is, azokat akik aljasok... bűnösök... gonoszak.

Melodie & Renier

Kezdett nyomasztani az iskola légköre, a sok felettébb idegesítő kamasz. Mindegyiket a tesztoszteron hajtja, annak ugranak neki akinek úgy gondolják kell, a kinek a nagyobb a farka versenyt játszák és nekem jelenleg most nincs ehhez idegrendszerem. Ráadásul ott van még Liam is. Próbál segíteni, tudom, hogy csak a jó szándék vezérli, de egyszerűen már nem bírtam tovább a szánakozást, az állandó próbálkozást a lehetetlenre. Lilyt nem tudja feltámasztani és akármit mond egyszerűen képtelen volnék tovább állni és találni valakit helyette. Ez nem olyan, mint egy eltört játék, nem megjavítható, nem lecserélhető, véglegesen megszűnt létezni és ezzel mély nyomott hagyott. Örülök Liam és Scarlett boldogságának, a haverom kifogott egy rendes, kedves lányt, örülök neki, viszont emellett a mérhetetlen boldogság mellett nem tudok meglenni, kell egy kis kiszellőztetés.Kértem pár nap szabadságot, tudom, hogy tanárokra szükség van, de még eddig nem volt nap, hogy ne tartottam volna meg az óráimat, most muszáj volt kicsit elszabadulnom és bemenni a városba, itt van egy kisebb lakásom. A csend az ami állandó itt, de most pont erre van szükségem, nyugalomra, csendre, embertelen környezetre.
A lakásba lépve nem fogad senki, néma csend van, a nappali és a háló pont ugyanolyan, mint amikor itt hagytam. Mintha visszacsöppentem volna a múltba, érdekes.
Ledobtam a kabátomat a kanapéra majd magam is leültem, a tegnapi újságot amit tegnap vettem a kezembe kaptam és átlapoztam. Semmi, semmi érdekes nem volt benne amin meg sem lepődöm. Gyilkosság itt, gyilkosság ott, olyannyira gyakori, hogy nem megy már érdekesség számba. Percekkel később felpattantam a kanapéról majd a kabátot újra magamra vettem és kiléptem a lakásból. Igaz, hogy magányra vágytam és vágyok most is, de a lakás nyomaszt. Elindulok céltalanul, bóklászom majd kitudja mennyi idő után egy parkban kötök ki, csendes, szinte már túl csendes. Lassan sétálok, minden lépést megfontoltan teszek meg, gondolataimba vagyok merülve. Ekkor érzem meg az enyhe földrengést a lábaim alatt, csak apró rengés, nem nagy, de olyan, mintha ez valahonnan a közelből jönne, Nem tudom miért, de futni kezdek, hogy felleljem a rengés központját. Végül meg is találom és olyan kép tárul elém amire nem számítottam, háttal nekem látok egy szőkés hajú nőt és egy férfit aki nagyon úgy fest borzalmas bajban van. Nem teketóriázom és képességemet bekapcsolva az érzelmeire hangolódom, hogy összekuszálhassam és ennek kihasználása közben kapom el és lököm a földre, úgy érkezünk meg a földre, hogy én a hátamon fekszem a lány pedig a karjaimban, de fölöttem.
Kinyitom a szemem és amit látok attól a lélegzetem is eláll. A lány..
-Lily? - Nézek rá értetlenül, meglepődve, megdöbbenve. Ezt nem igazán értem és teljesen összezavar. Az én Lilym, de hogy? Talán kaptam a sorstól, az élettől egy második esélyt? Kérem, csak legyen így, könyörgöm..

Renier& Melodie

Elhagyott kis park valahol Bronx szívében. Nem jellemzően az a hely, ahol ilyentájt sokan fordulnak meg. Érthető, a legtöbben félnek, hogy bajuk esik. Én is évekkel ezelőtt még közéjük tartoztam, de ma már... inkább tőlem félnek, nem pedig fordítva. A környéken nem igazán jár senki, elmúlt hajnali egy, ilyenkor aki csak teheti elkerüli a helyet. Érthető, és ha jól sejtem ez a kedves úriember is közéjük tartozna legszívesebben. A kocsim nem messze parkol, rálátok, nem félek, hogy valaki épp azt akarná feltörni. Régi darab, még anyámé volt. Ez megmaradt, mert sosem volt nagy garázsunk, így hát megúszta a tüzet, de elég régi ahhoz, hogy ne akarja senki sem elvinni. Érték pedig nincs benne, semmi olyan, ami bárkinek is hasznos lehet. Rántok egyet a fickó karján. Nem vagyok erős, de van egy pont, amikor már a másik feladja annyira, hogy ne számítson az erőbeli különbség. Öltönyös, na persze... öltönyösnek tűnik első ránézésre, de én láttam mást is, egész mást. Követtem, követtem vagy három napig és az, amit művelt... azok a videók, azok a nők... Egy degenerált állat, aki nem érdemel mást, csak azt, amit szánok neki. Nem lesz fájdalmas, legalábbis nem a szó szoros értelmében, de kínzó lesz, nagyon... nagyon kínzó.
- Kérem... mit akar? - a legszebb ez, amikor még könyörögnek, amikor azt hiszik, hogy amit teszek az megmásítható, hogy amit tettek az elfeledhető. Nem! Egy pillanatra sem. Megremeg alattam a föld már csak a düh miatt is, ahogy arra gondolok, ami történt, amiket láttam, és ki tudja, hogy még miket művelt ezen kívül. Szánalmas, amikor elkezdnek sírni, pedig ezt teszi, ahogy a kis park közepén a föld lassan emelkedik fel, ahogy kis kupacokban halmozódik, miközben a gödör egyre mélyül... Azt hiszem már kezdi sejteni, én pedig nem válaszolok neki, csak egy pofont keverek le visszakézből. Azt hiszi, hogy bármit megtehet, azokkal akik nála gyengébbek, azt hiszi, hogy bármihez joga van és hogy majd mindig megvédi őt az törvény, az az álnok valami, amit az emberek arra találtak ki, hogyan tussolhatják el, amiket tettek, még ha nyilvánvaló is. Kiskapukkal minden kijátszható... és meg is teszik, de én nem fogom hagyni, mert nem lehet csak úgy mindent elfelejteni. Én nem felejtek... nem arra születtem, hogy felejtsek.
- Ha túlságosan hangoskodik, visszakapja a szikszalagot. - pillantok rá, majd újra a leendő gödörre koncentrálok, aztán felrángatom a földről. Remeg, egész testében, épp úgy, mint azok a nők, akikkel... Hát legalább most megtapasztalhatja milyen ez, milyen amikor gyengének és kiszolgáltatottnak érzi magát és amikor... nincs kegyelem, mert nem lesz. Egy erős lökéssel küldöm előre, hogy halkan nyekkenve zuhanjon be az azóta már jó két méter mélyre váltott gödör aljába. - Ha bevallja, akkor csinálhatjuk gyorsan is, ha nem... hát gondolom sejtheti. - és már megint sír... pedig a választás az övé, dönthet, hogy mit szeretne, egészen kegyes vagyok nem igaz?

Tárgy: Re: Renier & Melodie - Amikor megmozdul a föld

» Zane & Melodie - Amikor megmozdul a föld...
» Renier Dexter Shay
» Melodie&Dwayne
» Melodie Bonetti
» Eric & Melodie - Chicago