Eric & Melodie - Chicago

Tárgy: Re: Eric & Melodie - Chicago Hétf. 11 Aug. - 14:59

Eric & Melodie

Nem tehetek róla, de nem bízom ebben a kis ötletben, akármennyire is talán logikusnak tűnhet, de attól még kijátszható. Nem figyelhetnek ők sem mindenre, bár nagyon remélem, hogy megpróbálják és akármennyire mutáns valaki, lefizethető. Miért ne ajánlhatna valaki eleget mondjuk valamelyik ottani dolgozónak, hogy kiengedjék? Utána pedig már megpróbálhatja megoldani a kérdés, az egész intézetet leromboltatni, netán szimplán csak lebuktatni. Az én módszerem ennél azért biztosabb, a halálból már nem lehet visszahozni senkit sem, na az már tényleg lehetetlen.
- Világos, legalábbis azt hiszem, bár remélem, hogy tényleg működik ez az egész... nagyon magabiztosan tűnsz. - persze meg van az esély rá, hogy még sem jön be az kis ügye, de mégis úgy tűnik nekem, hogy úgy gondolja nehéz kijátszani. Ha mégis megtörténne akár én magam tenném a földdel egyenlővé, ha kell akkor minden dolgozójával együtt, akik nem voltak képesek kezelni az esetleges negatívnak ígérkező helyzetet. A szavaira persze csak kissé kétkedően vonom össze a szemöldökömet. Még hogy engem is elpusztíthatnak... azért ennyire vagyok figyelmes, bár tény és való, hogy időnként elpattan a cérna és akkor jóval nehezebben koncentrálok oda, de a képességem mégis csak védelmez, néha csak ösztönösen is.
- Félelem miatt viszont biztos, hogy nem fogok senki előtt sem meghunyászkodni. - esetleg lehetek óvatosabb, de esetleg és nem fogom csak azért visszafogni magam, vagy minden lépésemet részletesebben átgondolni, mert valaki ezt várja el tőlem. Én a magam ura vagyok, azt teszek, amit jól esik, mert... amúgy sincs már mit veszítenem. Nincs már ok, ami miatt vigyáznom kellene magamra, így igazából az sem riaszt vissza, ha bármi bajom lehet belőle. Értem én az intő szavakat, de attól még nem vagyok köteles hallgatni is rájuk, még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy miért jöttem ide vele. Annyi fér bele, hogy megmutassam mire vagyok képes, vagy legalábbis egy részét, az viszont amikor hirtelen szájon csókol... hát nem azt mondom, hogy sokkol, hiszen egy pillanat múlva már el is lököm magamtól, nem fagyok le miatta. Maga a módszer, ami meglep, hiszen én nem tudom ő mire képes, ha durvábban kezdek bele neki is árthattam volna... legalábbis így gondoltam, de úgy fest, nagyon is úgy tűnik, hogy tévedtem. Engem nem kell különösebben a levegőbe emelnie, pont elég egy nagyobb darab föld, amitől nem szakad el a lábam, és ami a levegőben tart, ahogy lehunyom a szemem, majd egy pillanat múlva szinte már arany színben izzva nyitom ki újra. Immár nem csak a kövek, hanem az elszeparált területen minden, ami a földdel kapcsolatos a levegőbe emelkedik, egyre mélyebb krátert alakítva ki körülöttünk. Az a néhány fa, bokor, ami itt volt szépen válik az enyészeté, ahogy az egyre gyorsabb mozgású sziklák porlasztják őket. A talpunk alatt nem sokkal, ahogy egyre több réteg mozog, remeg először csak forró gőz csap fel, majd fokozatosan szinte már izzani kezd a talaj, mintha csak fúróként ásnánk magunkat egyre lejjebb. Nem állok meg ekkor sem, hiszen maga az erő az, ami magával ragad, szinte már nem is teljesen én irányítok, azzal sem foglalkozom, hogy az agyam szinte szét akar pattanni, csak akkor hullik le minden egy szemvillanás alatt vissza a helyére, amikor tényleg talán az utolsó energiákat is kipréselve magamból leszáll a fekete köd és elsötétül minden. A teremunka tökéletes volt, nem maradt az ég világon semmi sem épen, kb. mintha bombát dobtak volna le.

Tárgy: Re: Eric & Melodie - Chicago Vas. 10 Aug. - 9:18

Melodie & Eric

Az emberi gonoszság nem mérhető a mi mércénkkel. Többségük azért teszi, amit tesz, mert nem képes túllépni a saját esendőségén, hogy nem tehet meg bármit a törvényi, vagy morális gátak miatt. Akik közülünk valóak, nos náluk is akadnak hatalomvágyóak, de úgy vettem észre, hogy a legritkább alkalomból önös az érdekük. Van ugyan, aki visszaél a tudásával, ez az arány elhanyagolható. Többségük lassan felismeri, hogy a saját népéhez kell majd csapódnia, ez lesz a megfelelő út. Van akit Charles-szal találunk meg, és van, akit én egyedül, még ha nem is viszem túlzásba.
- A pénz, nos igen, meg szokott nyitni kapukat. Nem garantálhatom neked, hogy soha senki nem fogja felfedni a szanatórium titkát. Ha így lenne, mi készen állunk, hogy elpuszítsuk a művünket, nem hiszek a visszavonulásban. – A nő hozzám hasonlóan kétkedő, száraz, még nem ismerte fel, hogy mi az, amit valóban tennie kell. Omega, elképzelhetetlenül nagy erővel, az útmutatás felmerülhet, az irányítás nem. Megmutattam neki az utunkat, ő saját véleményt kell, hogy alkosson. Minden rezdüléséből, szemvillantásából érezni a hatalmat, a tennivágyást, nem az az otthon kötökedős tipus, aki langyos tej mellett nézi az esti szerencsekereket.
- Szép dolog, ha ennyire kimutatod a fogad fehérjét, de a taktikázás szükségszerű. Lehet ajtóstul rontani a házba, miután alaposan átgondoltad, hogy mi fog történni. Ha felkészületlen vagy, még téged is elpusztíthatnak. – Sosem becsülném le az embereket, még ha tudom, hogy hozzám képest, egy az egy ellen elhanyagolható porszemek, fém fegyverekkel. De azt tudom, hogy a tudományuk folyamatosan fejlődik, ki tudja, hogy mikor állítják meg a mutáns gént, ki tudja, hogy mikor jutnak el odáig a klónozásban, hogy elkészítsenek egy másik Magnetot, aki akár ellenem is fordulna. Nem, ezeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Eltervezett keretek között kell átvenni felettük az uralmat. Megérkezünk, és kiszállunk az autóból, Melodie pedig megismerheti még inkább a stílusomat amely kéretlen ugyan, de nem arrogáns. Figyelem, ahogy megmozdítja a környezetét, a természet erejét uralja, csodás! Az egyik legfontosabb tulajdonság, amelyre szükségünk lehet. Támadás, vulkánkitörés, városok rombadöntése. Mégsem viszi túlzásba.
- Ennyi nem elég. – Lépek vele szembe, megragadom mindkét vállát, aztán egy váratlan pillanatban szájon csókolom. Nincsen benne semmi érzelem, azt akarom, hogy gyulladjon akkora haragra, járja át akkora szenvedély, amelyre csak egy omega képes. Elengedem, és a tájra mutatok.
- Azt akarom hogy mutasd meg. Azt akarom, hogy kimerülj, hogy elájulj. Azt akarom, hogy menj el a végsőkig. – Magunk körül elkezdem a mágneses energiákat gerjeszteni, hogy védettek legyünk a tombolása ellen, hiszen ha azt tudja, amit sejtek, akkor még a földmaggal is találkozni fogunk. Ha nagyon eldurvulna a helyzet, hogy mondjuk megszünne alattunk a talaj, akkor a levegőbe emelem magunkat.

Tárgy: Re: Eric & Melodie - Chicago Pént. 8 Aug. - 9:34

Eric & Melodie

Igazság szerint nem is feltétlenül azért rühelltem a fickót, vagy akartam végezni vele, mert ember és nem mutáns, hanem szimplán a miatt, amit tett. Egy közénk tartozónak is ugyanúgy nekimennék hasonló esetben, maximum az emberek ellen egy fokkal több szól, ez azért való igaz. Mindegy is, nem számít, már elintézték, én pedig egyelőre tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi is ez az egész, hogy kik ezek az emberek és hogy pontosan mit is művelnek, mert nagyjából már világos, de a kezdeteket még nem értem, hogyan verődtek teszem azt össze, mert nagyon úgy fest, hogy elég jól bejáratott csapatról van szó.
- Ki tudja, mindig van valaki, akinek ha elég sok pénzt ajánlanak, akkor segít. - rántom meg a vállam, hiszen amúgy hogy jutnának ki a börtönből azok az alakok, akiknek nem lehetne? Hogyan mentenének fel olyanokat a bíráságon, akiknek szinte nyilvánvaló a bűnössége. Mégis vannak olyanok, akik elérik ezt, akiknek sikerül legyőzni a jókat, és elhitetni az esküdtekkel, hogy az, aki ott ül a vádlottak padján nem rossz ember, hiába süt róla, hogy már padig így van. De nem fogok leállni vele e téren vitatkozni, hiszen nyilvánvaló, hogy meg van a saját elképzelése, és ha elég jól figyelnek erre a helyre, akkor minden bizonnyal elérhetik, hogy tényleg ne jusson ki senki sem, főleg ha eléggé átmossák az agyát. - Amíg szükséges? De nem engedik el utána igaz? - számon kérő a pillantásom egyértelműen, ugyanis nagyon nem tetszene, ha kínoznák egy ideig, aztán mehetne élni az életét, akármilyen módon is. Nem, azt... nem lehet! Akkor biztos, hogy lerombolom az egész kócerájt szépen és nem játszanak többet ilyet.
- Én nem igazán szeretek taktikázni, vagy mindent túlbonyolítani. - jegyzem még meg mielőtt beülnék a kocsiba. Na igen, ebben azért egyet értek vele, ki tudna nekem ellenállni? Elég erős vagyok és érzem, hogy ez csak napról-napra fokozódik. Idővel ki tudja, hogy mire leszek képes! Talán romba dönthetek egy egész bűnös várost, ha úgy gondolom, hogy a lakosai már menthetetlenek, mert a bűn bűnt szül. Ha valaki végez valakinek a családjával, akkor ő is ámokfutásba ezt, ez manapság már túlságosan gyakori, és a végtelenségig tartana az efféle bosszúhadjárat. Inkább elvégzem én, rajtam már nem állhat bosszút senki, elpusztítani nem tudnak és nincs senki sem, akit elvehetnének tőlem. Elérjük végül a célt, kiszállok és kissé oldalra döntött fejjel pillantok rá, hogy hol is vagyunk. Aztán megszólal, a parancs maga nem igazán tetszik, de végül csak megrántom a vállam. Bemutatót akar? Legyen... Egy pillanatra csukom csak le a szemem, aztán oldalra teszem ki a kezeimet. Érezheti, ahogy a föld kissé megremeg alatta, majd az összes a környezetünkben lévő kavics, kisebbek és nagyobbak is lassan a levegőbe emelkednek, egy kis porral egyetemben is. Ha akarnám, akkor lehetne több is, nagyobb távolságban, ha akarnám, akkor a hajszálrepedések a földön sokkal mélyebbekké válhatnának, és még csak nagyon meg sem erőltetem ehhez magam. - És te... mit tudsz? - ha már a bemutatónál tartunk, akkor legyen ez kölcsönös, úgy a fair.

Tárgy: Re: Eric & Melodie - Chicago Csüt. 7 Aug. - 8:09

Melodie & Eric

Nem győzködöm arról hogy a mutáció jó vagy nem, szükségszerű, és ezt már ő is tudja. Oly gyűlölettel méregette az illetőt, akit el tudtunk helyeztetni, hogy még akkor is tudnám, hogy közülünk való, ha Layla nem említi, hogy a haragos tekintetű hölgy is olyan, mint mi. A kérdését egész egyszerűen figyelmen kívül hagyom, pillantásom szigorú, távolságtartó. Ő kérdezett, ha igazán tudni akarja, akkor rajta áll, hogy elindul-e a tudás nyomában, vagy éli a saját életét. Még azt sem mondta meg, hogy miért is érdekelte annyira a vádlott ügye. A sötéten kavargó szemeiből számomra egyértelmű a válasz, vérre szomjazott. Szimpatikus, de tényleg, ám ennek nem ez a módja. Magneto csak akkor öl, ha rákényszerül, nem teszek senkit mártírrá. Nem mutattam még az igazi erőmet, remélem nem hiszi azt, hogy valami mindenhatóval áll szemben, azt kéne csak, hogy arrogásnnak gondoljon. A mágneses terek gerjesztéséhez nagyon is alázatra van szükség, nem szabad elfelejteni, hogy honnan is jöttünk. Most nincs szükségem rá, egy omega bármikor felérhet a csúcsra, hogy túl nagy fenyegetést jelentsen. Most még van mit tanulnia, ám ha túl sok bizalmat kap, eljöhet az az idő, hogy visszaéljen vele. Az államat dörzsölgetem, ebben egyedül kell döntenem. Jobb szemmel tartani, minthogy valaki más vegye a szárnyai alá, és kiteljesedjen a pusztító hatalma.
- Megbízható embereink vannak a szanatóriumban. Vajon ki akarna egy ilyennek segíteni? – Kérdezek vissza, főleg egy nyílt, publikus tárgyalásnál, ahol egyértelmű volt, hogy mit is követett el az illető, furcsán hangzana, hogy bárki rohanjon megmenteni, most sem emelte fel a szavát mellette senki. – Addig fog szenvedni, amíg csak szükséges. A bűnéhez mérten. Nincs visszaút. – A társaim lassan elindulnak, nincsen köztünk szükség elköszönésre, nem barátok vagyunk, szövetségesek, tudjuk, hogy mi a dolgunk.
- Összefogással. Rendezett sorokban. Kevesen vagyunk, mégis kiemelkedünk. Ha magadra nézel, gondolj csak bele, ki is tudna neked ellenállni? – Kérdezem lényegretörően. Bármi is a képessége, egy omega legyőzhetetlen, ha jól forgatja a lapjait. Végre megkapom a jelet, hogy velem tart. Beülök a kocsiba, ő sizntén, és már indulhatunk. A kérdésére ezúttal nem válaszolok, ki fog derülni. A külvárosban voltunk, a főúton elindulok kifelé, hogy elhagyjuk a lakóépületeket. Van New York mellett egy kisebb kietlen, köves terület, az éppen megfelelő lesz. Leállítom az autót, és kiszállok, bizonyára vele együtt.
- Mutasd meg. – Ez afféle parancs, kiváncsiság is egyben. Tudni akarom, hogy mire képes, csak utána beszélhetünk bármiről is.

Tárgy: Re: Eric & Melodie - Chicago Kedd 5 Aug. - 9:20

Eric & Melodie

Csak lazán megrántom a vállam. Lehet, hogy számára ez felemelő, de nekem, aki még nem hallottam róla az, hogy mutáns igenis lekezelően és degradálóan hat, próbálhat meggyőzni az ellenkezőjéről, de egyelőre nem sok esély van rá, hogy sikerül. A lényeg tehát, hogy van bennünk valami defekt, mondhatjuk pozitívnak is, és attól lettünk mások, mint az egyszerű emberek, eddig világos, ezt valahol talán eddig is sejtettem, még ha nem genetikai szinten gondoltam rá, hiszen annyira nem vagyok otthon orvosi témában. - Azt tudja ugye, hogy nem minden mutáció hasznos még az élővilágban sem? - talán csak költői kérdésként teszem ezt még hozzá, mert nagyon oda van magától a pasas. Jó-jó, én is tisztában vagyok vele, hogy lazán lenyomhatok bármilyen kis mitugrász embert, viszont attól még tény és való, hogy az embernek is volt olyan ága, amelyik egyszerűen kihalt, mert rossz irányba fejlődött és az állatoknál is vannak hibás mutációk, amik aztán elvésznek a feledés homályában.
Finoman felszökik a szemöldököm a lerázó szavak hallatán. Nem kellene, hogy meglepjen, hogy nem ad bővebb információkat, ha egyszer nem ismer, de az én áldozatomat vitte el, tehát talán mégis csak járna nekem legalább valamennyi indoklás, hogy ez miért is történt meg.
- Világos és nem csúszhat ebbe hiba? Nem segíthet neki valaki, vagy oldhatja fel ezt, hogy aztán csak simán élje tovább az életét? - mert ugye ezt nem akarom, sokkal inkább annak a híve vagyok, hogy adjuk meg a kellő szenvedést, de aztán legyen meg a szükséges vég, és az illető tűnjön el erről a világról, hogy még véletlenül se legyen meg az esélye, hogy kiszabadul, vagy újra normális életet élhet. Nem tudom, hogy pontosan hogyan is zajlik, amit a fickó a másik fejében csinál, tehát azt hiszem van logikája a kérdéseimnek. Figyelem, ahogy a hordágyat beviszik, bár őszintén szólva nem fűlik hozzá igazán a fogam, de végül hagyom. Kíváncsi vagyok, hogy ki ez a pasas, főleg hogy láthatóan a többiek eléggé felnéznek rá, sőt igazából kérdés nélkül teszik, amit kér úgy tűnik.
- És ezt hogy érik el? A magunk fajtáknak mindig nehéz lesz az élete, mert mi vagyunk kevesebben nem? - én már csak tudom, én láttam, tapasztaltam, hogy milyen is ez. Hiába vagy erősebb, akkor is ellened törnek, vagy legalábbis megpróbálják, maximum ha már te is elég erős vagy, hogy megvédd magad minden milyen következménnyel jár, akkor már nem tehetnek semmit. Én is megvédem magam, most már igen. Akkor még nem tettem és meg is lett a következménye, de többé ez nem fordulhat elő. - Melodie. - mondom ki végül a nevemet is, bár nem a teljeset, nem érzem most még szükségét, hogy megtegyem. A meghívás hallatán a kocsira pillantok. Végül is nincs dolgom mára már, ez lett volna a mai teendő és még mindig nem gondolom, hogy erősebb lenne nálam és e miatt tartanom kellene tőle, ezért szó nélkül kerülöm meg a kocsit és ülök be, amikor kattan a zár. - Hol van az a máshol? - azért érdekel hová megyünk, bár gondolom... majd meglátom.

Tárgy: Re: Eric & Melodie - Chicago Szomb. 2 Aug. - 20:24

Melodie & Eric

Összeszűkítem a szemem, nem azért, mintha gyűlölet ébred bennem, annyira tudatlan szegény, mégis hatalmas erővel rendelkezik, ezt hívom én pocsékolásnak. Kissé öreg már, hogy átadjam az eszméke, eddigre már kialakult világképpel kéne rendelkezni, ez alapján úgy szemforgat, értetlenkedik, hogy nagyot sóhajtok. Nem baj ha valaki kezdő a témában, na de egy omega? Rám gyermekoromban felfigyeltek, Charles is igen fiatalkorától űzi a tudományait, ez a fiatal nő elég magányosnak tűnik. Jön velünk, hát meglátjuk, hogy mi sül ki az ismerkedésből.
- Degradáló? A mutáció mindennek a kulcsa. Felemelő fogalomként kéne gondolnod rá. Egy kiemelkedett faj, amely többet tud a homo sapiens-nél. – A szájhúzását flegmán átlépek, nem fogadta még el, hogy a világ szétszakadóban van, hamarosan nem a nemzetek, az országhatárok, vagy a kontinensek fognak elválasztani minket. Csakis az, hogy képesek vagyun-e továbbfejlődni, és ezt támogatni, vagy elsüppedünk a feledésben mint a dinoszauruszok, vagy éppen a kardfogú tigris. Tisztelem, és becsülöm, ha valaki erős, önmagában nem elég. Ha igényel tanítást, támogatást, én felkarolhatom, lehetek mentor, vagy éppen szövetséges, amire csak vágyik. Nem árt egy komoly, ütőképes lap a pakliszettben.
- Azt hiszem ez nem tartozik a tárgykörbe. – Vágom el a kiváncsiskodás ezen vakvágányát. A tárgyalás miatt vagyunk itt, felfedtem, hogy mi rejlik a paraván mögött, de egy vadidegen számára nem fogok beszélni a távlati tervekről ha ennyire bátortalan, létidegen dologként fogja fel a működésünket. Jőjjön velünk, ismerjen meg, akkor talán egyszer mélyebben is be lehet avatni a misztériumokba. Beül velünk az autóba, amely megindul velünk az idegszanatóriumba. A koreai srác és a kreol lány tűntetőleg összemosolyog, amolyan cinikus-lenéző jelleggel, mint amikor új húst kap egy csapat. A mentő ablakán át lehet látni, hogy suhan el mellettünk el a város, nem térünk le a főbb utakról, a külkerületek felé tartunk.
- Soha többé nem lesz ura önmagának. Yeo egy külön világot teremt számára, amelyből nincsen kiút. Megtudja, hogy mi a szenvedés, egész hátralévő életében az áldozatai, a rémtettei köszönnek vissza, nincs előlük menekvés. – Az arcát fürkészem, tudni akarom, hogy miért döntött úgy, hogy a törvény már nem jelent számára megnyugvást. Így sosem születik senki. Van, amikor félre kell tenni az emberi normákat, és nem lehet egy bürokratikus rendszerre hagyatkozni. A sofőrrel még nem is találkozott, róla aztán mesélhetnék. Nem négyes, de el tudnám képzelni egy olyan csapatban, amely csak omegákból áll... Kiszállok én is, egyikük kezébe nyomom a papírt, amellyel kis betegünket fel tudják vetetni, a másik kettő beviszi a hordágyon, aztán kettesben maradunk az új ismerőssel.
- Eric. Eric Lensherr. Azért harcolunk, hogy a magunkfajtáknak ne legyen nehéz az élete, ezen túl pedig lecsapunk, ahol a törvény már kevés. – Végigpillantok az utcán, amely visszatér a szokásos kerékvágásba, a kis intermezzo teljesen normális, a szanatórium előtt igen gyakori a betegfelvétel. Egy fekete bmw parkol a kórház előtt, már korábban ideálltam vele, hogy a leadás után távozhassak.
- Amikor csak lehet. Ha jönni akarsz, gyere, itt nem maradok, felesleges a feltűnés. Megbeszélhetjük ezt máshol is. – Tolom bele a kulcsot az autó zárjába, amely kattan, várakozóan ráhelyezem kesztyűs ujjaimat a kocsi tetejére. Ha nem dönt pillanatokon belül, akkor kénytelen leszek kitalálni valamit, egy omegát nem hagyunk ott az út szélén.

Tárgy: Re: Eric & Melodie - Chicago Pént. 1 Aug. - 9:31

Eric & Melodie

Még mindig halvány segéd fogalmam sincs róla, hogy miről is beszélnek, hogy ki négyes, hogy egyáltalán mi az a négyes és miben az, vagyis én miben vagyok az és igazán értékelnék valamiféle választ. Épp ezért fogadom el a kezét, hogy fellépjek a platóra, de persze csak épp olyan mértékben, hogy attól még bármikor meg legyen a lehetőségem a távozásra. Még az is újdonság számba megy nekem, hogy vannak rajtam kívül mások is, pedig logikus, miért lennék ezzel egyedül? Az önbizalmam viszont elég nagy ahhoz, hogy úgy gondoljam, ha baj lenne, akkor meg tudom oldani. Itt van alattam az édes anyaföld, a beton alatt megbújva, nem lenne túl nehéz ezt a kocsit eltüntetnem a föld színéről akár mindenkivel együtt, aki benne ül, ha mégis úgy érezném, hogy fenyegetőek rám nézve, vagy akadályozni akarnak.
- Mutáns? Elég degradáló szó. - húzom el a szám egy pillanatra. Nem tetszik, amúgy is miért kell egy külön szó arra, aki vagyok, vagy... ami? Szóval csak úgy meghatározzuk, hogy mi kik vagyunk, vagyis, hogy mások? Szóval tehát ők is azok, mutánsok... mert elég szépen lerí egyesekről. - Ez jelenti, hogy mások vagyunk. Ők is... te is képes vagy dolgokra? - annyi eszem van, hogy minden bizonnyal nem mindenki ugyanazt tudja, hogy az itt bent ülők is elég eltérőek, tehát minden bizonnyal a tudásunk, a tehetségünk, vagy hogy nevezzem eltérő lehet egymástól. Sőt talán a csodálkozó szavakból még arra is következtethetek, hogy az enyém esetleg erősebb, mint a övék?
- Négyes... és ki ötös, ismersz olyat is? - döntöm kissé oldalra a fejem, talán már tényleg egy kis érdeklődést mímelve. A fickó szenvedése nem nagyon érdekel egyébként továbbra sem, ez a fő, hogy megkapja magáét, hogy hogyan az már e téren nem számít olyan sokat. Egyelőre pedig úgy tűnik, hogy ez megy. - Mi történik most vele? - a kérdésem nem aggódó, csupán érdeklődő, mert ha jól sejtem valami történik, sőt talán valamit tesz is vele valamelyikük itt a kocsiban? Azért elég hasznos lenne tudni, hogy melyikük mire képes, bár ha jól vettem ki a pasas szavaiból, akkor ő az egyetlen, aki hasonlóképpen erős, mint én, de ha ez így van, plusz mellé jönnek a gyengébb társai, akkor is esetleg ellenem törhetnek, ha... akarnak, ami pedig nem lenne kifejezetten kedvemre.
- Ennyiből számomra még nem derült ki, hogy kik maguk, csak hogy mit tesznek, és még az is csak homályosan. - nem ülök le, inkább csak megkapaszkodom valahol az ajtó környékén, amikor elindul a mentőautó, és csak akkor szólalok meg újra, amikor már megálltunk és kiszálltunk. Felnézek az épületre és felmérem a terepet, hogy pontosan hol is vagyunk. - És gyakran oldják meg így a kétes ügyeket? - oké tény, hogy jobb, mintha kiengedték volna a pasast, de... mi van, ha innen megszökik, netán megszöktetik? Vajon elég biztos ez a hely ahhoz, hogy tényleg itt maradjon és ne pedig azt kapja, amit én szántam neki? Azért ebben még mindig nem vagyok teljesen biztos.

Melodie & Eric

A nő nagyon kiváncsinak, motivált, sőt, idegesnek tűnik. Nocsak! Miközben sétálok a mentőautó felé, egy cseppet sem marad le, jön a nyomomban, holott nem vagyok egy bizalomgerjesztő alak. Jobban érdekli a bíróság itélete, mintsem az, hogy mit tudnék tenni vele egy sötét lépcsőfordulóban? Bátor lány. Hamar kiderül, semmit, a kreol szárnysegéd máris beazonosítja, amit egy bólintással konstatálok amellett, hogy ritka pillanatként megélt meglepetést vált ki belőlem.
- Négyes...? Pazar. Erre tessék. – Nyújtom a kezem, hogy fel tudjon lépni a platóra, bent pedig a már leírt látvány, csak azzal a plusz adalékkal, hogy a többiek közül valaki sötéten figyeli a nőt, más meg csodálattal, azt hallva hogy négyes. Igen ritka állatfaj vagunk, engem sem a szép kék szememért követnek. Legalábbis nem mindenki, Lisa biztosan azt tenné, ha hagynám neki, hogy velünk jőjjön, de okos kislány, nem fogom az orrára kötni, hogy miket teszek a szabadidőmben, amíg Charles másokkal limonádézva irodalomról filozófál.
- Mutánsok vagyunk hölgyem, ahogyan te is. – Természetes, hogy nem magázom, az én világképemben a hozzánk hasonlóak testvérként vannak kezelve, szóba sem jöhet az elzárkózás, a merev szabályok. Nem verjük ugyan nagy dobra még, hogy kik is vagyunk, de aki különleges, azt befogadjuk egy szó nélkül. Főleg, ha ilyen erős. És külsőleg egy utolsó. Leül közénk a padra, senki nem ellenséges vele, valahol mindenki így kezdte. Van, akit megkerestünk ugyan Charles-szal, és kerek perec megmondta, hogy nem fog beülni egy iskolába, hogy lajtsromba vegyék. Ezt meg tudom érteni, aztán voltak, akik utólag felkerestek, olyanok is, akiket én noszogattam tovább, és most szépen alakul itt valami. Nem fogom túlzásba vinni, kár lenne összerúgni a port „öreg barátommal”, de tudom, nem lenne gyomra mindehez.
- A mutációt korunk híresebb kutatói osztályokra bontják. Layla képes rá, hogy azonosítson ezek alapján. Az öt osztály igen különböző egyedeket halmoz fel magában. A négyes az egyik legerősebb. Mint te kedvesem. Akárcsak én. – Mosolyodom el, nem tűnök fenyegetőnek, nem szokásom az öncélú magamutogatás, pusztán a tényeket közöltem a kérdésére válaszként. Érdeklődve figyelem a reakcióit, ahogyan a vádlottat méri végig, nem úgy tűnik, mintha szívbajos lenne. A végén még helye lehet köztünk.
- Azt hiszem ez már kiderült. Egy a célunk. – Bólintok, és a mentőautó már mozgásban is van. Nem megyünk túlságosan messzire, csak egy kerülettel arébb. Emberünk immár teljesen bekábult, ha felébred, akkor az éberálom újrakezdődik, amelyben élve temetik el. Egy hordágyon van, és ha csak Melodie nem akadályozza meg, akkor két mentősnek öltözött kollégám leemeli, és elkezdik bevinni, én meg mögöttük az orvosi papírral. A lány jöhet velünk, a mentő meg továbbhajt.

Tárgy: Re: Eric & Melodie - Chicago Vas. 27 Júl. - 8:46

Eric & Melodie

Persze, hogy követem a pasast, hiszen kiborító a tény, hogy egyszerűen csak elengedik, hogy újra megtörténik. Mindig, miközben az lenne acél, hogy a bűnösök bűnhődjenek, de nem inkább kiengedik őket, inkább bekerül egy elmegyógyintézetbe és persze onnan majd pár év múlva simán kiengedik, mert már jó van, mert a gyógyszeres kezelés elérte a hatását. Hát nem! Ez nem történhet meg! Nem engedem. Tudni akarom hová viszik és azt is, hogy kik, hogy tehessek ellene, mert tenni fogok, ehhez kétség sem férhet! Utol is érem végül a fickót, aki épp a mentő felé tart. Azért persze eléggé meglep a tény, amikor kihajol onnan egy nő csak úgy valami osztályokról beszél, meg hogy közéjük tartozom.
- Milyen osztályokról beszél mégis? - nézek rá elképedve, de aztán csak megrázom a fejem. Nem ez számít, az a fontos, hogy hol van a fickó, engem most csak ez érdekel és persze a választ várom továbbra is. El nem moccanok addig. Aztán persze csak újra meglep, amikor a kezét nyújtja felém. Értetlenül szökik fel kissé a szemöldököm, de nem moccanok meg azonnal, és meg sem szólalok, csak végül kicsit közelebb lépek, hogy legalább belessek a kocsiba, amikor pedig meglátom, hogy mi van ott bent, akkor már kezd egy fokkal jobban érdekelni a dolog, akkor már bizalmatlanul persze nem is kicsit, de legalább az egyik lábam felteszem és felhúzom magam, de csak épp annyira, hogy ha kell, akkor gyorsan leléphessek, hogy minél előbb kint legyek a kocsiból. Azért elég rendesen elképedek, amikor jobban is körülnézek, hogy milyen alakok vannak itt. Nem is az lep meg, ami a fickóval van, a kipeckelt száj, meg minden, hanem sokkal inkább azok az alakok, a furcsa kinézetükkel, amilyen még nem láttam, hiszen őszintén szólva fogalmam sincs róla, hogy vannak másik is. Soha sem jártam még ennek utána, valahogy nem érdekelt, csak a dolgom, a bosszú mindig is csak azzal foglalkoztam, hogy kicsit kitakarítsam a világot. Semmi más nem fontos és nem érdekel, legalábbis eddig ebben tökéletesen biztos voltam.
- Egyáltalán... kik maguk? - azt hiszem most ez a fontosabb, nem pedig az, hogy mit csinálnak, mert azt látom már, hogy nem csak simán arról van szó, hogy elviszik valami nyugodt ártatlan helyre. Figyelem, ahogy a fickó mocorog, ahogy vergődik és dobálja magát az ágyon, de persze semmit sem ér. Egyértelmű, hogy iszonyatos fájdalmai lehetnek, na nem mintha ez kicsit is meghatna. Úgy nézek körbe, mintha apró semmiség lenne csupán, hogy egy fickó mellett beszélgetünk épp, aki láthatóan durva kínokat él meg. Nem nagyon zavar... én meg akartam ölni, szintén elég nagy fájdalmak közepette, szóval miért is lenne hatással rám, hogy nincs épp a legjobb hangulatban? Már így is túl sokáig lehetett meg nyugalomban a börtönben, amíg várt a tárgyalásra és a remélt enyhe ítéletre.

Melodie & Eric

Kisietek a teremből, hogy bevágódjak a furgonba, amelyben a társaim is rejtőznek. Nem kell mindenkinek tudnia, főleg nem Charles-szak, hogy megvannak a külön útjaim. Barátok vagyunk, de nem tartozunk beszámolási kötelezettséggel mindig a másik felé. Vezetünk egy iskolát, ettől még felnőtt emberek vagyunk, saját döntésekkel. Charles előtt is megvolt az életem, amióta megjelent, azóta sem adtam fel ezt. Kisietek a bíróság épületéből, hogy miharabb intézzem a dolgot, a mentőautó csak rám vár. Valaki követ, azonnal hátrafordulok, na nem mintha lenne félnivalóm. A feltűnően fiatal, mégis, kemény pillantású lány az a folyosóról. Mit akarhat tőlem? Acélkék pillantásommal érdeklődve mérem végig, nem igazán akarózdik válaszolni, mi van, ha egy újságíró az? Szándékosan nem ölök, de ha valaki nagyon vájkál a titkaimban, akkor könnyen pórul járhat. Kivágódik a mentőautó ajtaja, és egyik segítőm, a kreol lány, Stacey jelenik meg mellettem.
- Közülünk való Eric. Négyes osztályú, mint te... – Jegyzi meg kissé elhűlve, amitől én is meglepődöm, és máris más szemmel vizsgálom a nőt. Túlságosan is a vérség bűvöletében élek, a mutáció számomra olyan fogalom, amely teljesen meghatározza az életemet. Azért küzdök, hogy testvéreinknek a világon jobb legyen, és nem olyan ártatlan békés tanítással, mint Charles. Fel akarom őket készíteni arra, ami várható, előre jósolható. Ott pedig nincs szükség a gyenge gyomorra, katonák kellenek ide. De egy négyes osztályú, egy omega... figyelemreméltó felfedezés. Nem is értem, hogy miért nem jutottunk el hozzá? Charles biztosan veszélyesnek, és öntörvényűnek vélte a gondolatai alapján, de akkor ennyir erővel engem sem kéne maga mellett tartania.
- Jőjjön kedvesem, igazán szívesen megmutatjuk. – Nyújtom a kezemet, de nem azért, hogy megfogja, egyébként is vérvörös kesztyű van rajtam. Csupán azért, hogy invitáljam. Körbenézek, aztán ha senki nem figyel, akkor besegítem a mentőautó hátsó platójára, ahol helyet foglalok a többiek mellett. Velem együtt vannak vagy hatan, a hordágyon pedig a fickó fekszik, kényszerzubbonyban, a szája felpeckelve, és folyamatosan üvölt. Társaim különfélék, van köztük pikkelyes kinézetű, a kreol lány, egy távolkeleti fiatal fiú, aztán olyan, akinek pengék vannak az ujjai helyén, és még sorolhatnám. A lényeg, hogy ha róla beazonosítottuk, hogy mutáns, akkor vagyok annyira korrekt, hogy megmutatom neki a saját kis cirkuszomat.
- Törvényesen felmentést kapott, de csak azért, hogy a magunk módján intézzük el. A börtön, vagy a halál túlságosan is enyhe ítélet lett volna számára. – Jegyzem meg halkan, a társaim már helyeslően mordulnak fel, aztán a mentőautó el is indul. Elhallgatok, a koreai srác pedig ismét a vádlott homlokára teszi az ujjait, szinte látható a fény, amely a belehatol, alakok tűnnek fel fel, képek, amelyek az illető legkomolyabb félelmei, például élve temetik el. Sikolyt ugyan nem hallunk a pecek folytán, de egyértelmű, hogy az őrület határán áll már. Ez a cél. A sugárzott képek úgy lesznek az elméjébe zárni, hogy csupán egyszer kell őket feltölteni, élete végéig látni fogja őket. Elégedetten mosolyodom el. Nem vagyok jó ember, de az, amit ő tett, még számomra sem fogadható el.

Eric & Melodie

Tudtam, hát persze, hogy tudtam, hogy ez lesz. Akaratlanul is ökölbe szorul a kezem, de olyan enyhe rezgéseket produkálok csak, amiket szinte lehetetlen megérezni. Talán csak egy-egy pohár víznek rezeg meg a felszíne, az is akkor látható, ha valaki épp nézte és simán be tudhatja annak, hogy kicsit lengedezik a szél a teremben és ennyi. Nem tudom, hogy ki ez a fickó, de egyértelmű, hogy a felmentés... mert ez bizony nálam annak számít az ő hibájából következett be. Gyorsan pattanok fel, szinte még a pontos ítélethirdetés vége előtt. Elég volt nekem az a pár szó is, amivel kezdtek, hogy nem kapja meg a jól megérdemelt büntetését, nem azt, ami járt volna neki. Csak rá kell nézni annak a fiatal lánynak a családjára, aki a fickó karmai között végezte... Nem hagyom annyiban, nem kapht egyszerű kezelést, hogy aztán majd simán kiengedjék pár év múlva a kellő gyógyszerezés után, hogy újra kezdhesse. Ez nem történhet meg!
Végigmérem a fickót miközben elhalad előttem a folyosón. Egy pillanatra összevillan a tekintetünk, de megy tovább. Persze csórikám... gondolod, hogy ez ilyen baromi egyszerű igaz? Ellököm magam a kemény fa burkolattól, majd utána indulok. Nem várom meg, amíg eltűnik a szemem elől és főleg nem, amíg beszáll esetleg egy kocsiba, vagy valami hasonló. Nem-nem, nem fog csak úgy eltűnni a szemem elől. Ha bűnöst pátyolgat, akkor nagy baja lesz belőle. Az összes aljas ügyvédet ugyanúgy be kéne zárni, mint azokat, akiket védenek! A lépcsőn szólalok meg, amikor már csak egy lépés választja el attól, hogy a lába megtalálja a járda kövezetét.
- Elnézést... uram! - szólok utána elég határozottan ahhoz, hogy érezhesse, hogy hozzá beszéltem. Ha még sem így lenne, gyorsítok a lépteimen, hogy beérjem szépen, és ha arra van szükség, akkor határozottan elé állhassak. Nem vagyok egy égi meszelő, de a kiállásom mégis csak elé erőteljes ahhoz, hogy láthassa, nem csak valami komolytalan kis csitri vagyok. - Tudni akarom, hogy hova viszik el azt a... vadállatot. - próbálok én jobb szót keresni, próbálom türtőztetni magam, de nem megy. Túlságosan sok bennem a harag, túl sok a gyűlölet, hogy el tudjam nyomni. Nem megy, szavakban nem, annyira igen, hogy ne omlasszam le itt és most ezt az egész rohadt épületet, de jobban nem. Látszik rajtam, hogy nem lesz egyszerű csak úgy kikerülnie a válaszadást, nem fogok meghátrálni, ha megpróbálna ellépni mellettem, akkor minimum elállom az útját, és ha többet is próbál, hát nem zavar elkapom én a karját. Nem hagyhat faképnél, tudnom kell, hova viszik azt a fickót, hogy... oda se érjen, ha rajtam múlik.

Tárgy: Re: Eric & Melodie - Chicago Szer. 23 Júl. - 18:16

Melodie & Eric

A változatosság kedvéért sikerült megkerülnöm Charles-t, és őszintén szólva nem is nagyon érdekel, hogy majd mit mond. Nem vagyunk összenőve. Saját törvényeim szerint élek, a diákok életétét nem fenyegetem, így bármit is mondhat, az én életemre nem lehet befolyással. Barátok vagyunk, de egy szintnél tovább nem engedek a köreimbe a részéről. Igazság szerint nem is biztos, hogy tudnia kell a különútjaimról. Balonkabátban, és ódivatú kalapban ücsörgök a folyosón a bíróság terme előtt, és a gondolataimba mélyedek, észre sem veszem a tőlem nem messze cigiző nőt. Rendszerint az erőszakos cselekmények tárgyalásai nyíltak, média által felkapott. Ez mégis Amerika, a szexuális bűnök üldözésének a hazája, nem csoda, hogy boszorkányégetésnek megfelelő procedúra dívik már napjainkban. Ahogyan annak idején, most sem kell bűnösnek lennie a vádlottnak, elég már a gyanu árnyéka, és máris megvan az indok, hogy a colosszum népe a gladiátor vérére szomjazzon, és azt kívánja a cézártól, aki a huszadik században bírónak hivatja magát, méltóságos, és objektív szentségnek, hogy lefelé mutassa a hülyejkujját.
A tárgyalás elkezdődik, elméletileg mindenki bemegy, egyedül maradok kint. Bent egy idő után hallom, hogy mindenki elnémul, mert sem a vádlottat, sem az ügyvédet nem találják, kiküldenek egy teremszolgát. Eljött az én időm. A teátrális mozdulatokat mellőzve belépek a terembe, nem nézek senkire, csak előre. A pulpitus előtt leveszem a kalapom, és előhalászom táskámból a papírt. Átnyújtom a bírónak, aki halkra fogja a szavát, beszélünk egy pár szót, aztán leülök egy üres székre. Pár perceg csend van, két tanácsadójával beszél valamit, majd felemelkedik, jelezve, hogy mindenkinek fel kell állnia. Bejelenti, hogy miután az ügyészséggel egyeztetett, a vádlott pszicihátriai kezelésre kerül tárgyalás, vagy börtönbűntetés helyett, az ügynek vége. Elégedett mosollyal kezdek el pakolászni, és indulni kifelé. Félúton kifelé aztán összevillan a tekintem a kinti nővel. Végül csak ellépek mellette, és a folyosó felé igyekszem.

Tárgy: Eric & Melodie - Chicago Kedd 22 Júl. - 11:43

Eric & Melodie

Azt hiszem kb. két hete érkeztem meg ide. Chicago elég nagy város és akkor még finoman fogalmaztunk, így hát kérdés sem fért hozzá, hogy baromi sokan bukkanhatnak itt fel, és tuti, hogy fogok olyanokat találni, akikkel érdemes foglalkozni majd. Persze ez meg is volt. Töltöttem időt a bíróságon teszem azt, mert hát nem ritka, amikor egy-egy eset nem úgy végződik, ahogy kéne, amikor tudod, szinte tökéletesen biztos vagy abban, hogy az illető hazudik, hogy bűnös és hogy börtönben kellene rohadnia élete végéig, de persze nem kapja meg a büntetését, mert újabb kiváló hazugságokkal kimentik őt. Ilyenkor pedig látod az arcát a családnak, akik nem tudják, hogy mit tegyenek, akik sokat veszítettek és akiknek járna, hogy valaki kompenzáljon nekik, de egyértelmű, hogy ez nem fog megtörténni, vagyis... de, mert én teszek róla. Az utóbbi napokban akadt pár megmagyarázhatatlan haláleset a városban, teszem azt egy fickó alatt konkrétan megnyílt a beton, a lába beragadt és egy kocsi úgy elcsapta, hogy szinte öröm volt nézni. Megerőszakolt és megölt egy kislányt... ami után ártatlanul kiengedték. Láttam az arcát, követtem, láttam, hogy milyen, nem volt ártatlan, kicsit sem! Aztán ott volt az a romos épület, ami megmagyarázhatatlan módon omlott össze. Amúgy se tartotta már igazán magát, de kellett neki még egy utolsó löket és hogy épp arra járt egy fegyveres rablás alól felmentett pasas... ez már csak a véletlen műve nem igaz?
Most pedig újra itt vagyok, a bíróság előtt, mert hamarosan újabb tárgyalás kezdődik, én pedig egy kis szünetet tartok, mielőtt még bemennék. Az a jó ezekben, hogy gond nélkül beülhetsz csak úgy nézőnek, de persze utána szoktam járni az ügyeknek. Érdeklődni, kérdezősködni, aztán megfigyelni azt, akit felmentenek. Nem azt mondom, hogy biztosra megyek, de nagyjából így van. Csendben fújom ki a füstöt, ahogy karba font kézzel szemlélem a körülöttem lévő sietős embereket. Vannak, akik befelé tartanak, mások csak szimpla járókelők. Olyanok, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy odabent mik történhetnek, hogy milyen ügyeket tussolnak el csak úgy. De én tudom és tenni fogok róla, hogy ne történhessen még több olyan eset. Lassan újra kifújom a füstöt, majd az órámra pillantok. Elpöckölöm a cigicsikket, ami tökéletes ívvel talál bele a közeli kukába. Egy perc még, kis levegő vétel, felkészülés, hiszen vissza kell fognom magam, nem kezdhetek semmibe sem bele odabent, csak azért, mert felhúzom magam. Ez a része az egyik legnehezebb.

Tárgy: Re: Eric & Melodie - Chicago

» Melodie&Dwayne
» Melodie Bonetti
» Arlington Park, Chicago
» Charles és Andy - Chicago
» Útszéli kocsma Chicago közelében