Aiden & Rose

Tárgy: Re: Aiden & Rose Csüt. 1 Jan. - 21:35

Aiden & Rose

Valahogy már kellett ez, és talán ő váltotta ki belőlem. Nem hinném, hogy eljött az ideje, és csak azért történt, mert már olyan régóta hordozom magamban, hogy nem tudom kiadni a feszültséget, ő pedig türelmes, olykor veszekszik velem, ennek hatására viszont egészen teljesértékű, normális embernek kezdtem érezni magam, még arra is feltámadt bennem a vágy, hogy nevessek, vagy a keze után nyúljak. A sírás is valahogy megkönnyebülésként szakad rám, és csak kicsit szégyenlem, vagy érzem magam gyerekesnek miatta. Amikor picit megszorítja a vállamat, és sikerült kitörölnöm a könnyeimet, úgy döntök, hogy ha már volt velem ennyire kedves, akkor szeretném ezt legalább meghálálni, s miután sarokasztalnál ülünk, egyszerűen odabújok hozzá. Pár másodpercig tart csak a dolog, de odaszipogok a mellkasára, mert úgy érzem, ez talán segít is kicsit lezárni a dolgot. Aztán vissza ahhoz, hogy törölgessem az arcomat.
- Meg sem próbáltam. Valahogy csak belesüppedtem a helyzetbe, mintha nem is léteznék. – Vonom meg a vállamat, és van némi lelkiismeretfurdalásom, hogy elvileg nekem kéne neki segíteni, nem pedig ráerőltetni a problémáimat. S mégis, nem tudom, hogy megtört már, vagy túl birkatürelmű, mégis képes belefolyni abba, ami velem történik. Talán az évek alatt ha valóban elmentem volna orvoshoz, ki tudták volna purgálni belőlem mindezt, így marad az öngyógyítás. A szavaira viszont enyhén szólva is felkapom a fejemet. Muszáj elmosolyodnom, ennek fényében már igenis megérdemelt, hogy az előbb hozzábújtam. Teljesen logikus, hogy miattam csinálja. Lehet, hogy szereti a palacsintát, ez benne van a pakliban, viszont nem tudok máshogyan reagálni, csak nézek rá a nagy barna szemeimmel.
- Köszönöm. Szeretném. – Bólintok végül, mert mást már úgy érzem, nem is nagyon merrnék, biztosan így is teljesen kiborítottam már az érzelmi hullámzásommal. Inkább elhallgatok, és arra figyelek, amivel kapcsolatban kérdeztem, mert jobban nem akarok zavarba jönni, vagy éppen őt kellemetlen helyzetbe keverni. Az ujjaimat tördelem kissé, mert nem akarok megint a keze után nyúlni, jobb ez így, viszont lekötni sem tudom magam.
- Gondolod, ha maradsz, jobban oda tudsz rá figyelni? Láthatod, a család bizony nem mindenható. – Érdeklődve méregetem, nagyon is jól állna neki ez az állandóan úton levő fotóriporter, vagy természetfotós vonal. Kérdés, hogy mennyire zaklatott már ehhez.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 31 Dec. - 22:40

Rose & Aiden

Sajnos nem mondom, hogy profi vagyok vigasztalás terén, de a magam módján igyekszem. Egyrészt nem tudom, hogy pontosan mi váltotta ezt most ki nála, másrészt azért... na nem akarom, hogy a kelleténél nagyobb feltűnést keltsünk. Soha sem tudhatom, hogy épp ki figyel, vagy ki jár a nyomunkban igaz? Tehát óvatosnak kell lenni, mert komoly bajom lehet abból, ha esetleg híre megy annak, hogy kutatok még mindig. Volt már olyan, hogy úgy éreztem követnek és lehet, hogy csak szimpla üldözési mánia, de... jobb azért óvatosnak lenni igaz? Azért próbálkozom, megszorítom kicsit a vállát, hátha azért egy fokkal jobban érzi úgy magát. Nem kéne itt teljesen elszúrni az estét, hiszen már egészen jól alakult és lehet ez még jobb is igaz? Szóval valami csoda folytán még talán visszaterelhetjük a hangulatot normális irányba, remélem legalábbis.
- Nem vagy idióta Rose, csak rossz dolgok történtek veled, amit nehéz feldogozni, ezt bárki megértheti, én se nézlek idiótának. - és igen, az ember van hogy kibukik egy palacsinta miatt, vagy valami miatt, ami felidézi a rossz dolgokat és ez most épp az, gondolom. Ez pszichológus jól ki tudná ezt fejteni, de én nem vagyok az, nekem marad a vállszorongatás kicsit, hátha az segít, de idiótának aztán tényleg nem nézem még véletlenül sem.
- Figyelj... bárki leragadna. Én se tudok másra gondolni, csak a húgomra, ez... teljesen normális. - azért ezek után meglep, hogy mégis azt rendeli, amit én. Már épp nyitnám a számat, hogy de nem kell, aztán mégis visszacsukom, csak mielőtt még a pincér távozásra adná a fejét, akkor szólok még utána. - És kérnénk egy adag palacsintát is mondjuk legyen rajta egy lekváros, egy kakaós és... egy diós, jó sok csokiöntettel és tejszínhabbal, ha megoldható. - a pincér még biccent, aztán távozik, én pedig csak pár pillanat múlva fordulok vissza Rosehoz egy kissé cinkos félmosoly kíséretében. - Megkívántam, ha már említetted, de esetleg megosztom veled, ha szeretnéd. - na persze szó sincs erről. Ehetek egy kicsit, bár nem vagyok nagyon édesszájú, egyszerűen csak ha ő erre vágyik, akkor egyen, nem foglalkozzon már azzal, hogy más mit mond, nem számít.
- Apám erőltette, de valahogy sosem érdekelt a kutatás és tudod ez a gazdag élet is csak egy ideig kötött le. Elmentem tanulni még Hope eltűnése előtt. Talán, ha nem teszem... - megrázom a fejem. Ez nem segít tudom, az önhibáztatástól semmi sem lesz jobb, csak hát nehéz elfogadni,hogy ez történt, nagyon nehéz. - Fotózni szeretek, szóval afféle művész vonalat erősítettem... volna. - de így nem és nem is esélyes, hogy ezek után valaha is visszamegyek tanulni. Már... már nem menne az átlagos élet, főleg mert nem tudom, hogy mi lesz majd a húgommal.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 30 Dec. - 20:20

Aiden & Rose

Miután a kedvem kissé elromlott, már a széles mosolyra is pusztán halvánnyal tudok reagálni, mert lássuk be, ő tényleg mindent megtesz, hogy jobb kedvre derítsen, és tulajdonképpen megy is neki, mert jól érzem magam a társaságában, pusztán pont mellettem tudatosulnak jellemem naagyon is komoly árnyoldalai. Bár veszekedtünk nagyokat, valahogy mégis jól kezelte a kitöréseimet, olykor belement a veszekedésbe, de nem próbált meg lenyomni, megalázni, legtöbbször pedig elégnek bizonyult, hogy kiadtam a feszültséget. Erre mondják, hogy fát lehet vágni a hátán? Nem akarom én rossz helyzetbe hozni azzal, hogy még ki is szakad belőlem az érzelmi gát, nem tartozik ez rá, de ugyan ki másnak mondhatnám el ezeket. Nem is tudom hirtelen, hogyan reagál, mert törölgetem a szememet, és zsepi után kutatok, amikor megérzem magamon az érintését. Ezúttal, ahogyan a kezem megfogásánál jóleső érzés szalad át rajtam, s felpillantok rá a könnyfátyolon át. Egyátalán nem rántom el magamat, ám azt sem akarom, hogy kellemetlennek érezze magát a kötelező vigasztalás miatt.
- Lássuk be, egy idióta vagyok, megváltozni meg úgysem sikerül. Szeretem a palacsintát, és még ebből is drámát csinálok. – Fújkálom az orromat, miután végre megvan a zsepi, kissé ki is pirosodott az arcom, remélem azért elmúlik minél hamarabb. Az eszembe sem jut, hogy bárki minket nézne, őszintén szólva eddig sem adtam mások véleményére.
- Teljesen leragadtam ott, ami történt... köszönöm, hogy továbbra is elviselsz.. – Rázom meg a fejemet. A pincér kiérkezésére már igyekszem szalonképes állapotra varázsolni magamat, és még ki sem szaladok a wc-be, nem vagyok azért annyira divatmaca. Az is bőven elég, ha megtörölgetem a szememet, és picit legyezgetem magam. Amikor megérkezik a kiszolgálásunkért felelős személy, én is azt adom le, amit Aiden is kért, jó lesz nekem is a staek.
- Már jobb, szót se róla. – Mégis hálásan pillantok rá, és azon tűnődöm, hogy vajon mindenkivel ennyire türelmes, vagy csak én kaptam tőle egy fokkal figyelmesebb bánásmódot. Nem a huga miatt lehet, bízom a tisztességében, hogy nem érdekből teszi, de talán kedvel egy hangyányit, még a borzalmas természetem ellenére is? Felsóhajtok, így zárva le a dolgot, most már csak az ebédet kell megvárnunk, ám nem akarom megvárni, amíg beüt a merevkuss, inkább visszakérdezek. – Ha Hope nem tűnik el, akkor a családi vállalkozást veszed át, vagy önálló terveid lettek volna?

Tárgy: Re: Aiden & Rose Pént. 26 Dec. - 20:14

Rose & Aiden

- Szóval akkor sejted, hogy milyen lehet nekem melletted igaz? - az arcomon pihenő széles mosolyból láthatja, hogy csak ugratom, bár persze van ebben igazság. Ő is ilyen, eléggé tudja mit akar, mit gondol és a másiknak rendkívül nehezen lehet igaza, vagy talán semmi eséllyel sem, hiába igyekszik olyan nagyon. Nem mondom, hogy én annyira durván igyekeztem eddig, hogy meggyőzzem, többnyire inkább ráhagytam a dolgokat, mert nem akartam gondot e miatt köztünk. Tudja ezt jól, az ember inkább behúzza fülét farkát, csak hogy tuti ne legyen semmi gond, ha a másik ennyire akaratos és erősködő típus, meg hát amúgy is tőle függ jelenleg, hogy megtalálom-e a húgomat és én nagyon meg akarom találni. Egyedül nem ment, innentől tehát az a legfőbb esélyem, ha vele együtt sikerül a dolog, és nem igazán akarom ezt feladni, főleg nem most itt a siker kapujában.
A halkan elmormogott válaszra azért kissé meglepődöm és innentől már szinte a többi halk szavam se ér sokat. Oké, kissé sikerül azt hiszem sokkolódni. Nem vagyok én profi síró lányok kezelésében, főleg most amikor ennyi gond van és meg kéne oldanom az életemet, hogy... végre rendben legyen. Erre koncentrálok egy éve és igyekszem minden mást szépen kizárni, erre most itt ül előttem Rose, aki folyton kemény és eltökélt... és persze hideg volt és fogalmam sincs, hogy mi a fenét kéne kezdenem a helyzettel. Pár pillanat el is telik így, amíg kényelmetlenül fészkelődve, próbálok kiagyalni valami vészmegoldást. Mondanom sem kell, hogy egyelőre nem tudom mi lesz az, ezért a fészkelődés, az ideges hajba túrás és persze pár félig megkezdett mondat, amiből egy-egy betű, ha végül eljut addig, hogy kicsússzon a számon, de néha csak a szám nyitásában nyilvánul meg, még hang sem társul hozzá.
- Öhm... Rose... - oké, azt hiszem ez nem a legjobb megoldás, de a további "mindenki minket néz" azt hiszem még ennél is inkább rossz megközelítése lett volna a problémának. Végül csak előre nyúlok, hogy legalább megszorítsam a vállát, vagy valami, nem tudom hogy ez segít-e, talán visszarántja ide, mert még csak azt se tudom, hogy mi a gond. - Ha nem megy az alkalmazkodás... hát majd menni fog és tőlem ehetsz palacsintát, nem baj, ha desszert.- baromira nem tudom miért borult ki, és persze hogy arra tippelek, hogy én mondtam akaratomon kívül valami görénységet, ami most erre vette rá, hogy itt zokogjon, mikor nem rég még egészen jól elnevetgélt. Az is meglepett, de ezzel a helyzettel még annyira sem tudok mit kezdeni, mint az előzővel.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 24 Dec. - 21:52

Aiden & Rose

- Nem is tudom, hogy az okosság, vagy sem, ő csak sok mindent ért, átlát, jobban mint én, így egy olyan érzelemmentes tanítványnak érezhettem magam mellette, aki szinte sosem nyerhetett az ilyen vitákban, bár valahogy mulatatta, hogy próbálkozom. A szemét. – Teszem hozzá vigyorogva, pedig nem utáltam én sosem Appleton professzort, csak valahogy Aiden mellett jobban meg tudok nyílni a két nap beszélgetései kapcsán, ő korban jobban közelebb áll hozzám, mint a felnőtt Edward, és bármennyire is álmélkodtam a férfi úrias viselkedésén, sokszor jobban kedvelem a srác laza stílusát.
- Valahogy sosem ment. – Mormolom, a mosolyom fentmarad, bár kissé szomorkásabb. Itt, ebben a pillanatban még nem, csak később jön a felismerés. Most csak az jut eszembe, hogy mennyiszer szúrtam már el, hogy egyszerűen nem voltam képes figyelembe venni mások igényeit, Aident is szinte megaláztam, nem is egyszer, olyan dolgokért is, amikért nem ő volt a hibás, pedig próbált hatni rám. Akkor elképzelni sem tudom, hogy másokat, akikről alig tudtam valamit, mennyire semmibe vettem. És akkor itt kérdez rá a palacsintára. Amit másoknál oly előszeretettel alkalmaztam, a mentalizmus, most végre összerakja nekem is a szálat. Másoknak parancsolgatás, hisztizés, dacolás, szeretethiány, kakaó, palacsinta.... Azt hiszem a bátyám tette után annyira sokkot kaptam, hogy nem voltam hajlandó felnőni, és a gyermeklétbe menekültem, hátha ott senki nem árthat nekem. És itt... most... mindez tudatosul. Ám oly hirtelen, hogy szó szerint belefájdulok, ahogyan kitör belőlem a zokogás. Szerencsére halkan teszem azt, éppen csak az asztalra csapok apró ökleimmel. Ahogyan nem tudtam sírni azon, ami történt, most megteszem. Könnyeim visszatarthatalanul záporoznak, mellette pedig szégyenlem is magam, a tenyerembe temetem az arcom, mintha elrejthetném, amit érzek azzal, hogy nem látom Aident. Pedig ő lát engem...

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 23 Dec. - 9:40

Rose & Aiden

- Akkor rendkívül hálás vagyok érte. - mosolyodom el. Na igen, tudtam én, hogy másnak nem mond ilyesmit, no meg hogy az ő szájából jó eséllyel még az is nagy dicséretnek számít, ha annyit mondd, hogy valaki nem teljesen hülye, vagy nem teljesen irritálja, ha pedig még arra is célozgat, hogy kedvel, az nagyon meg kell jegyeznem magamnak. Ki tudja, hogy mikor jön valami olyan téma, ami miatt megint csak megorrol rám, vagy minimum rájön, hogy baromira nem kéne itt lennie. Inkább óvatos vagyok és hosszú távra beosztom a dicsérő szavakat, sose lehet tudni meddig tart a dolog.
- Egy túlságosan okos fickóval én... kétlem, hogy túl sok mindent tudnék kezdeni, hidd el nekem. - rántom meg a vállamat egy félmosollyal. Komolyan, nem is hiszem, hogy mély eszmefuttatásba tudnék menni egy ilyen alakkal. - Nem hiszem, hogy én megpróbálnék egy ilyen fickót bármiről is meggyőzni, az nem kifejezetten az én stílusom, és kétlem, hogy menne nekem. - nem vagyok az a tipikus vitapárti, nem szeretem az ilyet és nem is vágyom rá. Nem akarok valami nagy koponyával nekiállni eszmét cserélni, mert hát fontosabb dolgaim is vannak annál, meg egyébként is én már a sulit is befejeztem a magam részéről. Nem esélyes, hogy visszamegyek oda, ha végre túl vagyok ezen az egészen. Kétlem, hogy ezek után vissza tudnék csak úgy rázódni a régi, átlagos életembe.
- Tudod néha alkalmazkodni kell, hogy könnyebben elfogadjanak. - rántom meg a vállamat egy széles mosollyal. Tudom én, mondhatni az agyamba égette azt, hogy kakaópárti és nem a kávé jön be neki. Kész csoda, hogy reggel nem nyírt ki a miatt, mert képes voltam neki kávéval szolgálni, de hát na elmúltam már tíz éves, és nem tökéletesen felszerelt a lakásom, azt hiszem érthető, ha nem volt otthon a számára megfelelő habos kakaó. De legalább nevet, már ez is valami, nagy előrelépés mindenképpen ahhoz, amit eddig műveltünk. A végén még tényleg az lesz, hogy nem nyírjuk ki egymást, komolyan kezdek hinni benne.
- Palacsinta? Az... nem desszert? - pillantok fel mosolyogva az étlapom fölül. Hát igen, számomra az tényleg inkább desszertnek számít, nem pedig rendes ebédnek, vacsoráznak, mit is eszünk most, de persze az ő dolga, nem kotyogok bele, nem akarom a mostani értelmes hangulatot hirtelen kivégezni, az nem lenne valami kellemes. Ha a pincér megérkezik, le is adom, hogy mire van szükségünk, az övét is akár, mert az én husim jó eséllyel nem sül meg majd két perc alatt, legnagyobb bánatomra persze.
- Nem tudom Rose, attól is függ, hogy... tudod, milyen állapotban lesz. - nem tudom mi történt vele, nagyban függ ettől, hogy képesek leszünk-e visszatérni a normális kerékvágásba. Egyelőre még kis esélyt látok rá, de azért nagyban reménykedem, hogy meg tudjuk majd oldani valahogy.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Vas. 21 Dec. - 21:51

Aiden & Rose

- Az is volt. Nem szoktam ilyesmit mindenkinek dobálni. – Hajtom meg a fejemet, ha most tünde lennék, minimum kivillanna a fülem. Hiába, csak két napja ismerem, azért elég intenzív két nap volt, gyakorlatilag az alvást leszámítva végig együtt voltunk, szoktuk egymás stílusát, próbáltunk csiszolódni, ami főleg abból állt, hogy kezdtem megszokni a közelségét, és csiszolódni, megérteni, hogy nem bántana, míg ő lenyelt amennyit csak lehetett, hogy felfedhessem mellette önmagamat. Ha ez nem türelem, akkor semmi sem az. Igazán hálás vagyok, még ha biztosan meg fogom bántani többször is, tekintse ezt megelőlegezett bocsánatkérésnek mindenért.
- Pedig terveztem, hogy bemutatlak neki, hogy mit kezdetek egymásnak. – Fűzöm hozzá jókedvűen, s folytatom. – Amúgy nem, csak kiváncsi lennék a képetekre, ahogyan beszélgettek, és egymást akarjátok meggyőzni valamiről. Igazad van, ő nagy koponya, de sokszor én sem értem, hogy mi az okfejtése alapja. Valójában túl korán mentem egyetemre, hiába láttam a logikát dolgokban, szaladtam, mert bizonyítani akartam. Holott nem is volt kinek. – Vonom meg a vállamat, úgy véltem, hogy ha leteszek valamit az asztalra, akkor talán elmúlik a rossz érzés, ami végül nem történt meg.
- Egyszer megfojtalak, azt tudod... - Nevetek vele, hiszen már letisztáztuk, hogy utálom a kávét, kakaózni szoktam, remélem már elsődleges céljának tekinti, hogy bárhova is megyünk, lennie kell ott kakaópornak, mert nem telhet el úgy reggel hogy nem iszom egy nagy bögrével. Azt hiszem valahol elfogadtam hogy tényleg csak a hugát keresi, s közben még arra is jut energiája, hogy megálljon lelkileg ebben a nagy rohanásban, és odafigyeljen rám, óvjon legalább annyira, hogy nem hagy tovább vadulni.
- Komolyan mondom... megcsaplak... – Ütök oda a vállára, de csak egy aprót, hogy érzékeltessem, hogy bár én még nem vagyok nagyon ügyes a másik ugratásában, mégis jól esik, és kedvemre való, hogy ennyire jó fej velem, és nem kezel egy abnormális gyogyósként. A mosolyom most üdvözült, tényleg mindent félre tudtunk tenni mindent, valahol az ismerkedésre, barátkozásra koncentrálni. Már csak arra vagyok kiváncsi, hogy milyen ebédet fogunk majd fogni magunknak.
- Egyszer én is lehetek önzetlen. – Harapom be az ajkamat. Nem tudhattam, hogy rendes lesz-e vagy sem, de talán mélyen legbelül reménykedtem hogy ha ennyire elveszett lélek, hasonlóan mint én, és csak a családjára vágyik, akkor van értelme foglalkozom vele. Akkor pedig a pénz nem számít. Éppen ezért félek picit a válaszától, hiszen ne azért engedje, mert megveszem őt, elfogadom azt is, ha nemet mond, legalább tisztességes válasz.
- Köszönöm... – Bólintok, én is tisztában vagyok azzal, hogy meleg van, de most kell valami, amivel kifejezzük egymás felé, hogy szent a béke, legalábbis ebben a percben, elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen. Megvárom amíg elindítja a kezét, én magamtól nem közelítek. Amikor a tenyerébe zárja az ujjaim, meglepődve szemlélgetem, mérlegelem az érintését. Jó! Határozottan jó, ilyesmit remélemtem. Elmosolyodom, és belépünk az étterembe, immár kéz a kézben, bár nem tart sokáig a dolog, későn jutott eszembe, remélem még lesz rá alkalmam.
- Barackos-tejszínhabos palacsinta! – Bökök rá, az elég tartalmasnak tűnik, és leteszem magam mellé az étlapot, s azon tűnödöm, hogy vajon kakaót adnak-e. Talán igen. Már korog a gyomrom, jó korán indultunk, és a rágcsálnivalók nem voltak túl laktatóak. Kopogok az asztalon, hogy kezdjek is magammal valamit, amíg leadjuk a rendelést.
- És mi lesz, ha Hope meglesz? Van már terved, hogy hogyan lesz azután? – Kérdem érdeklődve, ahogyan elnézem, már teljesen ennek bűvöletében él, és egy véget nem érő hadjárat az élete, mely ha beteljesül, akkor hogyan tovább?

Tárgy: Re: Aiden & Rose Pént. 19 Dec. - 20:13

Rose & Aiden

- Kösz, ha jól sejtem akkor ez a te szádból különleges dicséretnek számít. Pedig egyébként nem biztos, hogy nagy társasággal olyan nagy gondod lenne, csak... próbálkozni kell. - amúgy is most egy új suliba megy, mégis csak meg kéne próbálkoznia a beilleszkedéssel gondolom. Nem biztos, hogy gyorsan és könnyen fog neki menni, de attól még igyekezni kel, hiszen velem is egészen jól meg van, bár tény, hogy napok kellettek hozzá. Na jó... két nap, egész jók vagyunk, ha ezt nézem, de szerintem másokkal is kijönne, ha esélyt adna nekik, no meg esélyt adna magának, azért az is elég sokat számít. Meglátjuk, én drukkolok, hogy legalább a suliban jól érezze végre magát, az neki is jó lenne, meg úgy általában gondolom a társainak is, ha nem szekálja őket halálra a tudálékos stílusával.
- Akkor ezzel a fickóval én tuti nem akarnék találkozni. Ha jól sejtem nem értenénk meg egymást, de mondjuk mit is vár az ember egy kvantumfizika professzortól? - mosolyogva rántom meg a vállamat. Mondjuk sose akartam mélyen szántó beszélgetéseket folytatni egyetemi professzorokkal, ha kvantumfizikát tanítanak, ha nem, de ez esetben még inkább nem. Az én agyam azért jóval egyszerűbben működik, amivel persze nincs baj, nem lehet mindenki olyan baromi okos, fura is lenne, akkor nem lenne értelme a Nobel-díjnak, mert mindenki megkaphatja nem? Szóval jó ez így, ahogy már megbeszéltük én vagyok az erő, ő pedig az agy. Vannak más agyak is, de ez engem nem zavar, vannak más erők így, mi mázli, hogy pont így akadtunk össze.
- És csodálkozol, hogy nem kedveltek. - kacagok fel a magam érdesen kellemes baritonján. Nem mondom ám komolyan, tényleg csak viccelek, ahogy ő is teszi, és ezt határozottan értékelem. Egy kicsit legalább már eljutottunk addig, hogy oldódik és talán egy még jobban fog neki menni, ahogy majd telik az idő. Persze nem szórakozni, meg viccelődni jöttünk, de azért jobb, ha nem folyamatosan fújunk egymásra, még így is biztos vagyok benne, hogy lesznek zökkenők majd.
- Jogos, már rég hulla lennék, ha rajtad múlna... minimum felkoncolva négy darabba vágva, vagy ilyesmi. - nem most nem tudom letörölni a képemről a széles vigyort. Egy kicsit jó ez, kicsit most nem azon agyalok, hogy mi lesz a húgommal, hogy megtaláljuk-e, hogy él-e még egyáltalán. Kicsit tényleg ezektől megszabadulhatok és talán nem kell e miatt lelkiismeretfurdalást éreznem, talán.
- Azért egyszer lehet, hogy fel tudtad volna még használni másra is, nem tudhatod, szóval... hálás vagyok, hogy nekem segítesz. - pedig nemet is mondhatott volna igaz? Ez is csak egy meló talán, de attól még utazgatnia kell miatta szóval igen, nemet is mondhatott volna rá és nekem nem is szabadott volna meglepődnöm, de nem mondott, szóval felettébb hálás vagyok érte. Végre valaki, aki tényleg segít, eddig a legtöbben csak inkább lekoptattak, a zsaruk, meg úgy általában mindenki.
- Meglepő kérés, de... nem butaság attól még. - oké, tényleg meglepő, ez látszik is az arcomon, főleg hogy meleg van és úgy össze fogunk izzadni, mint a fene, de végül is... részéről ez már amúgy is baromi nagy előrelépés igaz? Szóval nem kell, hogy e miatt kellemetlenül érezzem magam, vagy hogy ő kellemetlenül érezze magát. Nincs végül is különösebb baj a dologgal, ez még nem jelenti azt, hogy mit tudom én járunk vagy ilyesmi, szó sincs róla természetesen, csak gondolom neki is kis előrelépés, hogy valakivel rendesebben tud együtt lenni, nem kell félnie tőle, ha hozzáér.
- Oké, akkor legyen a bélszín, kösz a tippet. És te mit eszel? - pillantok rá, de a kezét közben azért már elengedtem. Azért két kézzel mégis csak sokkal értelmesebben lehet forgatni az étlapot igazság szerint, meg hát... mint mondtam nem úgy jöttünk be, mint valami szerelmes pár, így talán már kicsit félreérthető azt hiszem.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 17 Dec. - 22:00

Aiden & Rose

- Nem hiszem, hogy valaha is a nagy társaságok híve leszek, de veled egészen jól megtalálom már a közös hangot. Igazán rendes ember vagy, tényleg. – Mosolyodom el, odáig nyilván nem megyek el, hogy megsimogassam a karját, már is nagy szó volt, hogy az előbb hozzá mertem érni, és nem pusztán a saját lelki nyomorom miatt. Az övé miatt is. Ahogy elnézem, nem egy barátkozós típus, ahogy én sem, mármint nem alkatilag, a körülményeik áldozatai vagyunk, még ha ki is fejezem a megkönnyebülésemet vele kapcsolatban, ő marad ugyanaz a sebzett, sokszor száraz valaki, akinek megismertem. Talán majd egyszer ő is talál valakit, aki képes belőle olyan feloldást kiváltani, mint amilyet ő belőlem. Úgy tűnik, csak arra vagyok képes, hogy alkalmazkodjak, arra nem, hogy hassak is. Az biztosan valami más érzelmi szint, esélyes, hogy sosem leszek olyan.
- Valakinek már csak el kellett mondanom, ami nyomja a lelkem, a kvantumfizika professzorom nagyon kedves ember, ám attól félek, mindent tudományos oldalról közelít meg, és hiába van képességem a logikus gondolkozásmódhoz, attól még nem leszek okosabb agymenő. Úgy körbe tud írni dolgokat, hogy szó szerint egy buta libának érzem magam mellette. – Rázom meg a fejem aranyosan, valamiért most egy kis aranyos élt is mellékelek hozzá, amely arra emlékeztethetné Aident, ha régről ismerne, hogy kislánynak voltam ilyen. Egy álarc hullott le pillanatokra, hogy nem vagyok én mindig komoly, a társaságában olykor már egészen nyílt.
- Köszi. Pedig a rendőrök nagyon utáltak. Mondjuk az nem érdekelt, mert az csak munka, meg sosem érdekelte őket, hogy én mivel iszom a kávét, nekem sosem hoztak, csak bámultak rám a nagy buta gombszemeikkel. – Félmosollyal vezetem fel a dolgot, mintha a fakabátok tényleg ilyen kávézabáló Teddymacik lennének, akik még csak nem is a nőt, hanem holmi robotot láttak bennem. Akkor ezen túllendültem, de most átgondolandó, hogy talán rászolgáltam. És ami most történik, az furcsa, és szívderítő is. Képes úgy viccelni velem, hogy nem tekint törékeny babának, ettől még megrezzenek, de nem mert hozzámér, hanem hogy elnevessem magam.
- Csikis... – Fogom vissza a nevetést én is vigyorrá, próbálom elképzelni magam, hogy milyen is lehet az a gyilkos pillantás, sajnos szörnyen komikusnak hiszem, nem igazán csúnyának. – Akkor már sokszor meghaltál volna, direkt ellenszegülsz... Vagy én neked... ki érti ezt? – Valójában nagyon is próbált a kedvemben járni, de még abban sem vagyok túl ügyes, hogy visszadobjam a dolgot, látszik rajtam, hogy nem nagyon találom a szavakat, csak próbálkozom. Béna dolog, de jobb, mint a semmi.
- Tulajdonképpen nem szántam hosszútávú dolognak, de sosem történt semmi más az életemben, ami átvehette a helyét. A tanulás, és a helyszínelés. Végülis valamennyi pénz összejött belőle, ennyit fel tudok mutatni, de miután nem költöttem semmire, még csak dőzsölőnek sem mondhatom magam. Legalább most jól jön. – Kedves pillantással illetem, tényleg nem sajnálom tőle, legalább a pocsék életemnek lehetett valami haszna, most tudom beváltani a kuponjaimat.
- Megjárod igen de... butaság lenne azt kérni, hogy fogd meg a kezem? – Kérdezek rá, magam sem értem, hogy miért, valahogy most felszabadultam annyira, hogy bár nem jelent majd semmit a dolog, de jól esne. Annyira vagyok magamnak való, hogy nem indítom el a sajátomat, csak éppenhogy, hogy ne neki kelljen megtenni a teljes távolságot, és persze nyilván visszarántom, ha nagyon meglepődik, mert biztosan így lesz. Akkor viszakozom majd, és többet fel sem merül a dolog. Bárhogyan is történik, leülünk bent, és a rendelést tekintve én is kólát adok le, bár össze fog ragadni tőle a szám ebben a melegben.
- Nem, itt biztosan nem rendelnék staek-et. Túl meleg van itt a marhának, még elkapsz valamit. Viszont ha van disznóhús, akkor javaslok egy kis bélszínt, ha megéri ide szállítatni nekik, akkor csakis jó minőség lehet. – Veszem magam elé az étlapot, és ha véletlenül fogná a kezemet, akkor a másikkal is elboldogulok.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Vas. 14 Dec. - 21:22

Rose & Aiden

- Na erről van szó, amúgy se lenne értelme, a húgom megtalálása fontosabb, mint hogy ártsak neki. - és azt nem hihette,hogy a dolog átverés, hiszen elég sok infom és anyagom van, azok nem igazán lehetnek hamisak, vagy ilyesmi. Szóval igen nincs okom rá, hogy ártsak neki, nem volt és nem is lesz, arról nem is beszélve, hogy nem is vagyok olyan. - Végül is egészen sokat beszélsz az utóbbi időben, ezt aláírom, és ez mindenképpen jó, főleg ha csak laza beszélgetésről van szó. - teszem hozzá mosolyogva. Na igen, az elején se beszélt keveset, csak akkor nem ritkán kissé... hát hogy is mondjam bántó és kötekedő volt, vagy a kettő együtt, de persze ez is benne van a pakliban, előfordul, hogy az ember nem pont úgy viselkedik, ahogy kéne, főleg ha rossz dolgok történtek vele és e miatt kissé el lett... baszarintva a jelleme, de ahogy mondta tud fejlődni és ez a lényeg, én pedig azért büszke lehetek magamra, hogy ezt a fejlődést én idéztem elő, talán épp a fene nagy türelmemmel.
- Igen, kissé pokróc, de tudod... ez sem olyan vészes, én egészen jól viselem nem? - igen a stílusa gyakran hagy kívánni valót maga után, de én azért elég jól bírom. Nem akadtam fenn rajta vészesen sokszor, meg semmi ilyesmi, szóval szerintem jól bírom a gyűrődést e téren, és nem is hiszem, hogy a továbbiakban gond lenne belőle. Rendes is tud lenni, ha nagyon akar és időnként azért igenis akar, láttam én már erre példát, meg mint megbeszéltük, azért igyekszik is.
- Talán csak... rettegtek a haragodtól, hogy ha valami nem úgy megy, ahogy akarod, akkor... kivégzel mindenkit a pillantásoddal. - oké a vigyoromból látszik, hogy csak viccelek, ezért van, hogy kicsit még le is maradok, hogy lazán oldalba bökjem, tényleg ne érezze úgy, hogy ezzel most bántani akarom, vagy rosszat akarok neki, vagy bármi ilyesmi, mert szó sincs róla. - Tudod azért a címet ki is lehet érdemelni, ha teszel érte. - teszem hozzá egy fokkal komolyabban. Nem csak az iskolától függ ez szerintem. Valakire akkor is felnézhetnek, ha nincs ehhez való rangja, egyszerűen csak korrekt módon áll másokhoz és kész. - Oké, rajta leszek, most már amúgy is megígérted, hogy ha kihúzom a gyufát nem lépsz le, maximum... megjárom mi? - viszonozom a mosolyát, na igen, kezd azért tényleg oldódni, így nekem is könnyebb, ha nem folyton attól kell félnem, hogy valami gond lesz, ha rosszul csinálok akár csak egy kis apróságot is.
Fogom neki az ajtót, amikor belépünk, aztán szépen le is huppanok, az étlap is hamar megjön. - Nekem egy kóla lesz első körben, a hölgynek pedig... - Rosera pillantok és csak amikor a pincér elment, akkor állok neki böngészni az étlapot. - Te jobban értesz ehhez, mit mondasz, egy ilyen helyen tuti steaket csinálnak? - fürödtem már be vele, de ő elég jó helyzetfelismerő, meg tudja mondani, hogy jóféle húst használnak-e, ha pedig nem, marad a lutri.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szomb. 13 Dec. - 18:45

Aiden & Rose

- Bízom Aiden. Ha bántani akartál volna, talán nem vagy ennyire türelmes. Megvolt az alkalom is, szóval... Fogjuk rá, hogy változom, ha megnyugtató a társaság... – Susogom miközben lépdelünk az étterem felé, néha mellé sorolok, leszorítva az útszélről a homokba, de nem akarok a hátának beszélni. – Az elmúlt években nem beszélgettem senkivel ennyit. Rákényszerítettél, de örülök is neki. – Ismerem be vállat vonva, és nem tudok nem vigyorogni, ahogyan a női szemüveges arcára nézek. Tényleg röhejesen néz ki benne, de legalább nem hunyorog vaksin. Ez a vigyor már bőven több mint a halvány mosoly, amelyet tőlem eddig általánosságban kapott, hiszen még a bátyám történetét is elmeséltem neki, olykor már viccelődni is merek mellette, egészen pozitív hatással tud lenni az emberekre.
- Logikus, és átgondolt. Mellette pedig egy pokróc, mi? – Kérdezek rá, és egyátalán nem zavar, hogy azt is szokta velem éreztetni, hiszen az elmúlt két napban annyiszor elvertem rajta a port, hogy csak na, de tudatosan próbálok legalább vele egy fokkal értelemesebben viselkedni, kompromisszumokat hozni, és ha rámhagy valamit, elfogadni, míg ha neki van kívánsága, igyekezni elfogadni. Lassan de biztosan fel kell fognom, hogy nem egyedül vagyok ezen a vándorúton, most tulajdonképpen együtt élünk, még ha butáns is hangzik ez így.
- Jó, de a rendőrségi helyszíneléseknél mindenki rám hallgatott, mondhatni még parancsokat is tudtam adni, viszont a hivatalos szerveknél úgy mutattak be, hogy tanácsadó. Mintha csak a tudásom kellett volna, de címmel nem dobálóztak. Ahhoz talán rendőriskola kellett volna. Jó, azt úgyis elvégzem egy év alatt, pedig négy éves, de akkor is, ez olyan... lealázó. – Húzom fel a nózimat, igen, nekem kell az elismerés, még akkor is, ha Aiden teljesen ésszerűen érvel. Mindig azt hittem, hogy kettőnk közül én vagyok az ész, ő meg most ledumál a pályáról. Hát ilyet...? Vagy ez gyakorlati dolog lenne, ezért olyan logikus benne a srác? – Na akkor engem miért nem tartasz egyenrangúnak? Én mondtam neked, hogy nem kell mindenben rám hallgatni, de mégis mindenben udvariaskodtál. Akkor velem sem tedd, legyünk akkor egyenrangú társak, jó? – Boxolok bele a vállába, és vidoran nézek rá fel, mielőtt még belépnénk az étterembe, hiszen most értünk oda. Hagyom, hogy fogja az ajtót, mert miért is ne, majd leülünk egy üres boxba, szemtől szembe. Magam mellé teszem a szalmakalapot a bőrülésre, és várom, hogy étlapot kapjunk.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Pént. 12 Dec. - 15:51

Rose & Aiden

- Azért az elején nem volt igaz? Ebben tuti egyetértünk, de jó, hogy már legalább ez meg van. Bennem tényleg bízhatsz Rose... nem mindenki olyan, mint bátyád. - sejtem én, hogy erről nem beszél könnyen, sejtem én, hogy ez nem olyan téma, ami igazán a kedvére való, ezért ennél jobban nem is mennék bele. Egyszerűen csak... tényleg bíznia kéne legalább néha egy-egy emberben, mert én nem akarok neki ártani, nem akarok neki rosszat. Sosem akartam, mert miért tenném? Nincs rá okom, egyébként is az már a legelején feltűnt, hogy elég sok gondja van, elég nagy lelki bajai, nincs rá szükség, hogy ezt még én is tetézzem. Direkt voltam óvatos vele, azért is mert segíteni csak ő tud és azért is, mert... mert egy ember igenis próbáljon meg a másikkal normálisan viselkedni, amennyire legalábbis tőle telik, mert ennyi mindenkibe kell. Így is túlságosan rossz és kegyelten a világ, nem kell, hogy még mi is rá tegyünk erre egy lapáttal.
- Nem selejt dolgaid vannak, csak azt hiszem el kell fogadnod, hogy ez te vagy. Logikus és... átgondolt, de nincs baj vele. - csak meg kell szokni, át kell vészelni az embernek a kezdeni dolgokat, ahogyan azt én is próbálom esetében. Egyébként annyira nem is nehéz, főleg ha az ember tényleg akarja, én pedig igyekszem. Talán nem is csak az számít, hogy miért, hogy az elején miért tettem, mert úgy éreztem, nincs más választásom. Most sincs, de attól még többet ismertem meg belőle és már tudom, hogy egyáltalán nem rossz ember, csak rossz dolgok történtek vele, amibe bárki beleroppant volna.
- Kösz, komolyan. - mosolyodom el újra. Mondom én, hogy rendes lány, bármennyire is igyekszik néha ennek az ellenkezőjét bebizonyítani, attól még így van. Igazán igyekszik, hogy én is elfogadjam olyannak, amilyen és ő is elfogadja a hülyeségeimet, pedig azért nekem is vannak ám szép számmal, de hát kinek nem? A szavaira a mosolyom csak szélesedik, de azért hátrapillantok a vállam felett. - Nem is te lennél, ha nem így állnál hozzá, de tudod néha az is lehet okos, vagy csak ösztönösen logikus, aki tűzgolyókat dobál. És egy jó főnök akkor jó főnök, ha felnéznek rá, ez pedig akkor lehetséges, ha nem kezeli magát magasabb rangúnak, mint a többieket. - jó tudom, ne én pofázzak itt bele mindenbe, de voltam én már focicsapatban, tudom, hogy a jó kapitány egyenrangúként áll a többi csapattaghoz is és nem önzőzik, nem hiszi azt, hogy rajta van mindig a világ szeme és hogy csak ő az, akivel győzhet a csapat. Rose lehet főnök hát persze, van esze hozzá, de ahhoz nagy arányú tolerancia és kommunikációs készség is kell, ezen a téren viszont van még mit csiszolnia, szerintem ezt ő is tudja.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 9 Dec. - 21:03

Aiden & Rose

- Azért próbálok viccelődni, legalábbis... Nem tudom, mennyire látszik. Nem azért teszem, mert meg akarok felelni, hanem mert... - Harapok az ajkamba, nehéz mindent csak úgy kimondani, de ha már eddig eljutottam, mégis megteszem, szeretnék változtatni. – Bízom benned, és ez valahogy nem tudatos, ösztönös. Mással hidd el, még rosszabb vagyok, benned van valami plusz, ami miatt néha el tudom engedni magam, ez csak számít, nem? – A mostani tartásom sem olyan, merev, mint amikor megismert, és elkezdte rángatni a karomat, akkor nagyjából teljesen lefagytam, így reagáltam arra, hogy talán bántani akar. Manapság pedig mosolyt csal ki belőlem, olykor ugratom, és minden csak úgy jött. És valahol igen, az is fontossá vált, hogy elkezdtem meghallgatni, sőt mit több, néhány esetben még drasztikus változásokra bízni magam. Nyilván teljesen esélytelen, de valamennyit talán sikerült elővennem a komolytanabbik, eltemetett énemből.
- Jó, én tudom, hogy csak a saját dolgom érdekel... érdekelt. Én is azt akarom, hogy ez a valami... bármilyen viszonynak is mondjuk, működjön, és ne a selejt dolgaim miatt legyen rossz a kedvünk. – Nem értem többnek, mint amit ő mond, de azon igenis sokat gondolkozom, hogy miért képes kirángatni egy szinte szó szerinti sírgödörből, úgy hogy közben a testvérét keressük, és nem is rólunk szól a dolog. Talán sosem derül rá fény, attól még foglalkoztat az ügy. Nem tudom, hogy mennyire vagyunk messze Hope-tól, de biztosan nem fogom szabotálni az akciót csak hogy több időm legyen Aident kiismerni. Tart, amíg tart.
- Nem hiszek a stílusokban. Azért adtam, mert... – És már megint túl tudatos vagyok. Franc! Inkább máshogyan fejezem be, hogy lássa, valóban szeretnék csiszolódni. – Mert észre nem venni, hogy női, rajtad még ez is jól áll. – Mosolyodom el, magamhoz képest aranyosan, és közel sem erőltetetten, mert furcsa módon jól esik, hogy némi érzelmet viszek a dologba. Nem fogom letorkolni magam a hirtelen támadt felismeréstől, inkább megmaradok az árnyékában, ha már előttem csattog, legalább ad némi napmentes csíkot az aszfalton.
- Tudod én mindig egyedül dolgoztam, nem tudom elképzelni magam egy csapatban. Vagy ha igen, biztosan én akarnék lenni a főnök, hiszen átlátom a dolgokat. Hogyan lehetne az az irányító, aki tűzlabdákat dobál a kezéből. Most mondd meg, ki más osztogatha parancsokat, mint én? – A mosoly még mindig ott az ajkamon, és ha hátranéz, azt láthatja, hogy lábujjhegyre állok, hogy lássa a százhatvan centit alulról sem verdeső magasságomat.

[/color]

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szomb. 6 Dec. - 21:21

Rose & Aiden

- Talán csak azt kéne tenned, hogy... nem veszel mindent túl komolyan. Hogy... azt teszed, amihez kedved van és nem akadsz ki mindenen. - a legtöbb ember spontán, de nála valahogy mindennek helye van, minden szervezett, és ha a másik ne adj isten félúton megváltoztatja a véleményét... már nem tud mit kezdeni a helyzettel, ami butaság, hiszen... az élet már csak ilyen. Az ember időnként változtat, a véleményén, a gondolatain, a hozzáállásán és az is előfordul, hogy ez gyorsan történik meg, ő pedig még azon is képes kiakadni, ha megpróbálok kompromisszumot kötni, de ő inkább maximum mártírt játszik és ez így nagyon nincs rendben. El kéne fogadni, ha nem mindenki egy forma, ő pedig nem tökéletes, de ezzel nincs különösebben nagy baj, csak... fogadja el és kész.
- Szerintem ez nem behódolás, csak azt a megoldást kerestem, ami mindkettőnknek jó. Ez... így működik minden normális kapcsolatban. Úgy értem barátságban, vagy munkaviszonyban is. - mielőtt még félreérti itt nekem. Azt pedig még nem is tudom, hogy esetünkben melyik áll fenn. Nem mondanám azért ezt két nap után barátságnak, az elég botor ötlet lenne, de hát majd meglátjuk. Egyelőre az a fontos, hogy majd hajnalban tovább állunk, addig még ehetünk és van dolgunk is, no meg egy kiadós alvás is ránk fér. Az út és... egymás társasága miatt is azt hiszem. Én is az utóbbi egy évben elég jól megszoktam, hogy mindent egyedül csinálok, azért nem olyan egyszerű alkalmazkodni.
- Oh, kösz de... - naná, hogy ellenkeznék, de nekem is kell alkalmazkodni ugye? Szóval megteszem, visszaszívom az ellenkezést és végül csak egy mosolyt villantok rá, ahogy átveszem a napszemüveget és az orromra tolom. - Nem... az én stílusom mi? - női és hát nem hiszem, hogy jól áll, de amíg nincs egy tükör sem a közelben, addig tuti, hogy túl fogom élni a benne való járkálást, meg hát ha valaki ebben lát kit érdekel? A helyi lakosok pofáját jó eséllyel a büdös életben nem látom többé. Az üveget is átveszem és bár a locsolgatást kihagyom, de azért kortyolok szépen belőle, ha már ilyen figyelmes és végül egy biccentéssel köszönöm meg neki. Figyelmes, akar ő ha tud.
- Majd beilleszkedsz. Ha most kezdted azt a sulit akkor bőven van időd. - bátorító mosolyt vetek rá egy pillanatra, aztán már fordulok is cél irányba újra. Nincs messze a kajálda, ahogyan mondta is. - Köszönöm, komolyan. - biccentés, most mosoly nélkül, de főleg azért, mert ez azért igenis egy jóval komolyabb téma. Aztán már nyitom az ajtót és előzékenyen beengedem magam előtt. Ennyi maradt bennem az úrias időkből, megszokás, ha úgy akarnám megfogalmazni.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Pént. 5 Dec. - 21:18

Aiden & Rose

- Igen, de akkor mit kéne tennem? Őszintén, ne kímélj, már megszoktam. – Fonom karba a kezemet, mert valóban érdekel a véleménye. Le vagyok ugyan sújtva attól, hogy megint sikerült fejest ugranunk egymás tépésébe, de ha van rá logikus megoldása, hogyan tudjuk elkerülni az ilyesmit, miért ne hallgatnám meg? Az előbbi ajakharapásomat lazábbra engedem, és bosszúsan a levegőbe fújtatok, amitől sötét göndör fürtjeimet mintha szélvihar kócolná össze, ettől muszáj picit elmosolyodom. Én tényleg... akarok nyitni. De azt meg hogy kéne?
- Az lehet, én meg egy idő után pocsékul érzem magam, mintha valami méhkirálynő lennék, aki parancsaira állandóan ugrálnod kell. Az nem kompromisszum, hogy mindig veszekedés lesz belőle, aztán meg mindketten úgy teszünk, hogy csak a merevkuss kedvéért legyen a másiké a pont. De felőlem mindegy, akkor legyenek kompromisszumok. – Bólintok, és oké, van arany középút, megértem, hogy nincsen jó hangulat, de ennél még az is jobb volt, amikor heteken át nem szólt hozzám senki, csak ha nagyon muszáj volt. Most itt vagyunk a vad senki földjén, és állandóan megkapom hogy ő lemond mindenről, mert én ilyen vagyok. Ezt hosszútávon nem fogom elviselni. Azt hittem hogy csak arról fognak szólni a dolgok, hogy papírok, meg helyszínelünk, most pedig veszekszem egy idegennel, akinek javarészt mégis igaza van. Mintha állandóan azzal szembesítene, hogy milyen elviselhetetlen vagyok.
Megindulunk az étterem felé, remélem hogy nem fog eleredni az eső még a hozott esernyő ellenére sem, nem bevonzani akarom. A nap kellemesen tűz, a szalmakalap most jót tesz, nála viszont kendőt sem látok, napszemüveget sem, így mivel a kalap nekem árnyékol, megkocogtatom a vállát, mivel másfél lépéssel le vagyok maradva tőle, és átnyújtom a szemcsit. Tudom, hogy női, de ne lásson foltokat, a sivatag mellett megyünk, nem kéne itt rosszul lenni, ezt megelőzendő előveszem a kocsiból még idejében kivett ásványvizes palackot, s miután ittam, megnedvesítettem az arcomat, nyakamat, magát az üveget is a szemüveg után küldöm.
- Talán igen. Ettől még nem sikerült kitörnöm a saját csőlátásom mögül. Látod senki nem kérdezte meg, hogy hová megyek. – A távolban lassan feltűnik a sárgás épület, amely szinte beleolvad a háttérbe, nem is értem hogy miért ilyenre csinálták. Talán valami hawaii pizzázó lehet, mindenre kategórikusan ananászt szórnak. Szó se lehet róla, utálok mindent, ami édes, kivéve ugye a kakaó, az is inkább a kakaóvaj miatt.
- Megtaláljuk. Veled maradok, végig, bármi lesz is. – Biztosítom arról hogy bármennyit is veszekszünk, nem számít, szavatartó embernek gondolom magam.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Csüt. 4 Dec. - 21:32

Rose & Aiden

A szavaira csak sóhajtok egy hatalmasat. Na ez az, semmiből se jövök ki valami jól, a vége valahogy mindig az, hogy kellemetlenül érezhetem magam a miatt, amit mondtam, vagy tettem, vagy... amire csak utaltam, mert ő úgy látta. Most sem akartam én direkt rosszat neki, még is úgy fest, hogy sikerült megoldani, ami azért elég rosszul érint.
- Talán pont ez a hozzáállás a baj nem? - aztán csak megrázom a fejemet. Nem kell válaszolnia, tényleg nem, mert akkor megint csak rosszul érezné magát és tényleg nem ez a cél. Igazából nem nagyon tudom, hogy mit mondhatnék neki. Tény és való, hogy eléggé kiállhatatlan jelleme van és akkor még finoman fogalmaztam, de hát nem tehet róla, mert ilyesmik történtek vele, tehát ha innen nézem, akkor viszont teljesen érthető az egész. Egyszerűen csak meg kellene próbálnia egy kicsit nyitni, mert nem mindenki a bátyja és nem mindenki feltétlenül gonosz hozzá és akarja bántani, mint ahogyan én sem. Ezt kéne valahogy elfogadnia, és akkor nem lenne semmi gond, de egyelőre még nem megy és talán nem is várhatok el tőle túl gyors változást igaz?
- Inkább úgy mondanám, hogy az esetek nagy részében lemondok a vágyaimról, de most is kötöttünk kompromisszumot nem? Megálltunk és korán indulunk tovább. - most tényleg nem értem, hogy mi a fenén akadt ki ennyire. Megbeszéltük, átrágtuk és megtaláltuk azt a bizonyos arany középutat nem? Máskor is megy és majd menni fog, ha úgy hozza a sors, és kész. Ezt kéne elfogadnia, de mivel nem vagyunk jó barátok és nem ismerjük egymást jól, ezért érthető, ha nem jövünk ki mindenben könnyen nem? Ez teljesen normális, főleg feszült helyzetben, hiszen vele durva dolgok történtek, nekem meg nincs meg a húgom, most már túl hosszú ideje. Egyikünknek sem egyszerű és nyugodt az élete, ez sajnos tény.
Irány mindenesetre a kajálás. Azt hiszem valamelyest már sikerül elfogadni és kezelni a tényt, hogy most ő a pénz ember. Nekem is elég pénzesek a szüleim, de hát az már régen volt, amikor apa még élt és nem léptem le otthonról. Azóta már a spórolt pénzemnek eléggé a fenekére néztem sajnos. - Az is valami, ha magad fajták között vagy, és legalább másokkal együtt. - mármint úgy értem persze, hogy nem nézem ki belőle, hogy könnyen barátkozott volna valamikor is, szóval gondolom nem árt, ha van, amikor olyan helyre keveredik, ahol nem totál egyedül van és tud ismerkedni magához hasonlókkal. - Nem tudom. Először még meg kell találni és nem tudom, hogy milyen állapotban lesz, majd akkor döntöm el, hogy mi legyen velem. - ez még túl sok mindentől függ. Ha Hope bajban van, ha túlságosan durva dolgok történtek vele, akkor nem megyek el valami iskolába, az tuti. Szóval ez még tényleg sok mindentől függ.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 3 Dec. - 21:34

Aiden & Rose

- Lehet hogy igazad van. – Harapok az ajkamba, és zavartan tűröm a fülem mögé hosszabb tincseimet, már többedszer vagyok kénytelen elfogadni azt, hogy gyakorlati dolgokban mennyivel ügyesebb nálam. Elfogadható hogy nem is biztos, hogy a bátyáméktól kell jobban félnem, elképzelhető hogy aki őket bántotta, valami nagyobb cél miatt védett meg engem. Lehet hogy valami félelmetesebbre készül ellenem? Most Aiden jól felspanolt, míg eddig csupán elzárkózó voltam, most hogyan merjek visszatérni akár az iskolába üldözési mánia nélkül? Hát ez remek...
- Nem is tudom, bánom már, hogy ennyire a nyakadba varrtam mindent, mert amit visszatükrözöl... az egyszerűen kibirhatatlan. Annak érzem magam. Attól rossz hogy így állítasz be. Túlragozzuk állandóan. – Én is megrántom a vállamat, és csak akkor esik le, hogy megint azt csináltam amit ő. Sok tekintetben nagyon is hasonlítunk egymásra, ami olykor megnyugvással tölt el, máskor pedig megrémít. Kellemes dolog beszélgetni, még ha egymás haját is tépjük állandóan, és az istennek sincsen öt perc amikor valamiben úgy értünk egyet, hogy nem csupán kimondjuk, úgy is gondoljuk. Emellett viszont őrjítő a tudat, hogy mindig meg akar nekem felelni, amit nem hagyok, és én teszem ugyanezt. És vajon miért? Miért nem ragaszkodom a saját önző elképzeléseimhez? Nem tudom, akkor talán jogos lenne aminek beállít, de nem, én nem vagyok olyan!
- Mert rajtad igen? Egyszer gyorsan lemondasz a saját vágyaidról, máskor meg erőt vesz rajtad a határozottság? Mind miattam van? Mert nem vagyok képes döntéseket hozni? Nah? Tudom, jó? – Emelem fel a hangomat, de csak azért, hogy a saját karomat öleljem át lehorgasztva a fejem. Már megint veszekszünk. Mi a jófrancért tesszük ezt állandóan? Miért nincsen olyan, hogy az egyikünk mond valamit, a másik pedig helyesel? Miért akarunk mindig engedni, majd ragaszkodni valami máshoz? Semmi értelme az egésznek. Inkább becsusszanok a szobámba, újraalkotom a szolíd sminket, miután átköszöntem hozzá, és megbeszéltük, hogy mindjárt mehetünk tovább. Behúzom az ajtót, és legalább egy pólót váltok, mert bár nem izzadtam meg, de nem árt ha új helyen vagyok. Na nem mintha bárkit is érdekelnék, a saját higéniám miatt teszem. Egy három percen belül már a folyosón várom, és tépek le egy kis cetlit az aljáról, amin még külön rajta is van a cím, bár itt az autópályától nem messze nem tudom, hogy mennyire lehet eltévedni. Tudom, hogy nincsen túlzottan eleresztve anyagilag, én meg egy fokkal jobban, de nem szeretném, hogy ha ebből is hiúsági kérdést csinálna. Nekem van, és nem sajnálom tőle.
Megindulunk lefelé, egy kis séta elvileg bele fog férni, félcipő van rajtam, ami akár bírhatja is a gyaloglást. Hoztam magammal egy esernyőt, a nyári záporok a keleti parton sem ismeretlenek. – Én tökéletesen ura vagyok a képességemnek, így nem tudom, hogy mit tanulhatnék, ám semmi máshoz nem értek csak ahhoz, hogy bővítsem az agyamat, úgyhogy... Legalább magamfajták között vagyok, azt hiszem. – Nem úgy értem, hogy hisztis kislányok, hanem a mutáns vér azonosságai mellett. Oldalt pillantok, ahogyan koptatjuk az aszfaltot, és ismét próbálok oldottabb lenni, mert nem vághatunk pofákat állandóan. – Ha megtaláljuk a hugodat, nem jössz te is oda? Van hely felnőtteknek is. Amolyan katonafélék, vagy mi.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 2 Dec. - 19:49

Rose & Aiden

- Oké, végül is megértem, amúgy is mindegy már, de óvatosnak kéne lenned.- mert ha tényleg valaki csinálta, aki tud a dolgairól, akkor az igenis veszélyes lehet rá nézve, és akkor okosan át kéne gondolnia ezt az egészet. Tudom, hogy nem szólhatok bele a dolgaiba, nincs jogom rá és nincs is közöm hozzá, de azért nem lehet tudni, hogy mi lesz még vele a jövőben, szóval csak óvatosan. A testvére halála azért rendkívül fura, és gondolom nem pont ő akart utána járni annak, hogy mi történt vele igazából, amit meg tudok érteni. A rossz emlékeket jobb gyorsan elfelejteni, mint hogy még direkt fel is tépkedd a sebeidet.
- Öhm.. nem tudtam. Csak próbálom úgy csinálni, hogy ne legyen neked rossz. - rántom meg a vállamat. Az a helyzet, hogy azért rohadtul nehéz vele. Próbálok én alkalmazkodni, próbálok én úgy tenni, ahogy neki jó, de hát még azt is megkapom, hogy ezzel is baj van. Így azért határozottan nehezebb a dolog. Ha igyekszem megfelelni, aztán megkapod, hogy túlzásba viszed... nem vagyok én jó az aranyközépút keresésben. Amióta a húgomat keresem, azóta is minden erőt beleadtam, nem csinálom fél gőzzel, annak semmi értelme sem lenne, főleg, ha egyszer akarom, hogy ez az egész sikeres legyen és csak akkor lesz, ha tényleg mindent bele adok. Nem tudom, hogy hol van Hope, hogy most épp nincs-e baromi nagy bajban, akkor pedig kutya kötelességem, hogy mindent megteszek azért, hogy megtaláljam, akkor is ő szökött el szándékosan.
- Oké, de néha az ötletekkel is bajod van. Azért lásd be, nem könnyű rajtad kiigazodni. - ezzel most nem akarok odaszúrni, de őszinteséget várt igaz? Akkor időnként elmondhatom a véleményemet neki, maximum kioszt, azt meg majd lenyelem, mint ahogyan eddig is lenyeltem, mert ez az egy lehetőségem van csak. Nem akarom elszúrni, mert a végén kiakad és megy isten hírével, nekem pedig lássuk be szükségem van rá.
A szobában gyorsan rendbe teszem magamat, nem kell nagyon időt húzni, sosem voltam az a tollászkodós típus szerencsére, szóval csak kis arcmosás, aztán már készen is vagyok.
- Tökéletes, amúgy is elég régen voltam már étteremben. - vagy én főzök valami nagyon egyszerűt, vagy marad a gyors, netán a félkész kaja. Nem igazán volt se időm, se pénzem rendes étteremben menni, szóval legyen ez. Előre tehát, már legalább azt tudjuk hová megyünk és talán kivételesen ehetek valami értelmeset is, mert erre azért már régen volt példa. - Na és... milyen az a suli? - mert hát ne cammogjunk némán egymás mellett, az azért mégis csak olyan kellemetlen tud lenni, de persze majd meglátjuk, hogy akar-e egyáltalán trécselni. Mint mondtam elég nehéz általában kiigazodni rajta.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Vas. 30 Nov. - 17:49

Aiden & Rose

- Nem mondtam el, mert csak szerettem volna lezárni. – Nagyjából ennyit tudok a dologhoz hozzáfűzni, közben meg valahol jól esik, hogy úgy tesz, mintha aggódna. Nem gondoltam még bele, hogy valaki a nyomomban jár, és védelmez meg figyel is egyben. Talán a bátyám halálával vége szakadt a rémálomnak, és nem kezdődik új. Appleton professzorhoz majd valamikor elmegyek, mert eszembejutott vele kapcsolatban valamilyen ötlet, ám személyesen kell bebizonyosodnom, hogy az történt, amire tippelek, most viszont szépen félreteszem a dolgot, mert Hope-re kell koncentrálnunk.
- Ugye belátod, hogy ez hülyeség. Segítek, mert érdekel az eset, ettől még nem kell úgy viselkedned velem, mintha valami hercegnő lennék. Ezzel megsértesz. – Ingatom a fejemet. Nem leszek feltétlenül kedves, de nem értem, hogy miért kell engem úgy beállítani, hogy mindenben fel kell áldoznia magát azért, mert segítek megtalálni a hugát. Alig ismerem még másfél napja, és bár nem hiszem, hogy ennyi idő alatt nagyon mélyen megismerheti két ember egymást, mert lehet, hogy csak később derülne ki, hogy Aiden rossz ember, de a négy nappal ezelőtt történtek alapján meg kell próbálnom hinni. Már így is teljesen elvadítottam magamtól, és nem tudja belátni, ha próbálok toleránsabb lenni vele. Ráadásul állandóan félreértjük egymást, aztán a másik érdekeit nézzük. Lehet, hogy meglátok apró jeleket, de nem hinném, hogy a gyakorlati dolgokban is nagyon okos lennék, elfogadhatja, ha valamit ő tud jobban.
- Ezt mondom én is. Hogy ilyesmik nem jutnak feltétlenül eszembe, én hálás vagyok azért, ha neked is vannak ötleteid. – Bólintok, és nekem teljesen jó az, ha sétálunk, és belülünk valahova enni. Ha véletlenül megnéz valaki, majd igyekszem figyelmen kívül hagyni, mint ahogyan tennem kellett volna az utcán, azóta is sajog még kicsit a térdem. Bár Aiden nem a pasim, de vele vagyok itt, nem az én tisztem rosszul érezni magam. Felmegyünk a szobába, az enyém egész kényelmesnek tűnik, és remélem, hogy még dobott le magáról ruhát, amikor átnyitok az övébe. Bólintok amikor meghallom az infót, még elmegyek a mosdóba, és a napszemüveg mellé egy szalmakalapot nyomok a fejembe. Egy kistáskát hoztam, az bőven elég. Kint az ajtó előtt találkozunk, nem spilázom tovább az előző témát, hagyja saját magát is érvényesülni, csak ez a lényeg. Megakad a szemem az egyik plakáton a faliujságon. Élő zenés étterem a közelben. Hát nem pizzéria, de talán azt is kapni.
- Ez megfelel? Vagy keresgéljünk valalami mást? – Pillantok rá a napszemüveg mögül kisandítva.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Pént. 28 Nov. - 19:52

Rose & Aiden

- Hát ez... elég fura, azért azt lássuk be. - már az is, hogy nem kellett bejelenteni, csak ott voltak a zsaruk, bár mondjuk gondolom a kapcsolatai miatt szóltak neki külön és valaki bejelentette az ügyet, de hogy így találták meg őket, megerőszakolva, mint őt... - Gondolom nem mondtad el a zsaruknak a lényeget igaz? Pedig... jó lenne, ha valaki figyelne rád. - veszélyes lehet, ha valaki a nyomában jár és tudja mi történt vele. Mert egyébként honnan tudhatná? Ha látta, akkor az már eleve rém beteges dolog, ha meg nem látta, akkor honnan van róla fogalma, hogy mi történt? Elég kicsi az esélye, hogy az egész csak véletlen egybeesés, nem hiszek én az efféle véletlenekben, az a nagy helyzet, és szerintem ő sem. Ebben az esetben viszont tényleg vigyáznia kell magára, mert igazán nagy bajba kerülhet, ha kiderül, hogy valaki van a nyomában és tudja, hogy mikor mit csinál, sőt... ebben az esetben én is bajba kerülhetek és ez árthat a húgom ügyének is... Na jó, azt hiszem ezt most nem kellene mélyebben átgondolnom, és hát... a kockázatot azt hiszem muszáj vagyok vállalni, nincs más opció.
- Nem számít Rose, segítesz és ezzel mindent viszonozol is. - nem várom el, hogy hirtelen hálából kedves legyen. Már azt hiszem az is valami, amikor nem akad ki mindenen, vagy nem küld el melegebb éghajlatra, szóval nem várhatok el tőle egy bizonyos szintnél többet. Amikor épp visszafogja magát és nem küld el a fenébe, vagy nem oktat ki, az már bőven elegendő, nem is hiszem, hogy hirtelen ennél több menne neki, akkor sem, ha mondjuk akarná, mert a jelleme már ilyen. Ilyenné vált a miatt, amik vele történtek és én tényleg nem várok mást. Az a fő, hogy megteszi azt, amit tesz, hogy segít és eljött velem, pedig egyáltalán nem lenne kötelező. Az azért határozottan meglep, amikor belép elém. Hát szó se róla, konkrétan le kell néznem, főleg hogy nagyon közel jött. Nem az az égi meszelő, én pedig azért lássuk be, magasabb vagyok nála. Kissé azért ráncolom a homlokomat, mert nem tudom, hogy most ezen miért kellett ennyire komolyan... kiakadni? Olyasmi azt hiszem.
- Oké, de... mi értelme? Miért nem lehet összekötni a kettőt? Mondjuk elmenne körülnézni és beülni enni egy pizzát, vagy valami? - nem értem a dolgot, miért jó, ha a szobában eszünk, aztán megyünk még egy kört, amikor ez meg van? Mi értelme? Akkor már elmehetünk enni és majd szépen visszajövünk, amikor ez meg van. Ebben igenis sokkal több rációt látok, nem tehetek róla, de nekem mindegy. Megrántom végül a vállamat. - Nekem igazából mindegy, akkor eszünk a szobában. - legyen, ahogy akarja, csak hát most akkor is le kell mennünk, aztán felhozni valamit, aztán meg el sétálni. Időhúzásnak érzem, amikor vannak fontosabb dolgaink is ennél, de ahogy neki jó, megpróbálok alkalmazkodni ezúttal is. Mindenesetre megcélzom a szobát, és ledobom a cuccokat, amiket elhoztam a kocsiból. A nagy része a csomagtartóban van, majd maximum behozunk pár cuccot, ha kell. Mindig úgy maradok mindenhol, hogy ha menni kell, akkor gyorsan távozhassak, és ahhoz nem megfelelő, ha tíz percig kell pakolni a ruhákat a bőröndbe.
- Megmosom az arcomat, de mehetünk. - bólintok egyet, aztán irány a fürdő. Ennyi kell, a sok vezetés után kicsit fel is frissülök tőle, aztán irány kifelé. Nem kérdezem, hogy ő hogyan van ezzel, mert hát gondolom, akkor nem így kérdezte volna. Ha netán mégis kéne neki a fürdő, akkor megvárom, amíg megcsinálja, amit kell, aztán irány kifelé, ajtó zár újra és akkor... büfé? Netán mégis valami kajálda?

Tárgy: Re: Aiden & Rose Csüt. 27 Nov. - 22:09

Aiden & Rose

- Nem tudom, hogyan is történt, de nem kellett bejelentenem. Már ott voltak. – Magyarázom, mert ez már ne úgy fogja fel, hogy van ott három halott, és elástam őket az alagsorban. Azért ennyire nem egyszerű az ügy. – Az egyetemről jöttem ki, ahol megbeszélésem volt egy professzorral, és... kint már ott volt a rendőrség. Szóltak hogy a bátyámat és a barátait holtan találták a közelben. És... meg is erőszakolták őket. Ez alapesetben szerintem nem pont nekem mondták volna el, de miután sokszor segítettem már nekik, gondolom ezért... – Vonom meg a vállamat. Nem tudok szánalmat, megbántást érezni azzal kapcsolatban, hogy nem gyászolok. A bátyám mint testvér onnantól nem létezett a szememben, hogy bántott, igazából a szüleimet védtem a hallgatásommal. És most utólag sem fogom elmondani, lerombolni a testvérem emlékét a szemükben, így is eléggé sokkot kaptak a hallottaktól. Miután évek óta elég közömbös, és magamba forduló vagyok, ez most sem szúrt senkinek szemet.
- De én... nem viszonozhatom a... – Kedvességét. Ezt akartam mondani. Az elmúlt huszonnégy órában azért változtam, talán előnyömre, elfogadtam, hogy nem akar maga alá gyűrni, és ezért úgy vélem, hogy lehetek elnézőbb, elfogadóbb, kiegészíthetjük egymást, de egyértelmű, hogy valami banyát lát bennem. Túlságosan sokáig tartott a négy év, teljesen elzárkóztam, és nyilván akkor is forgatom a szemem, amikor nincsen is annyira rázós helyzet. Végül pusztán bólintok, most nincsen időm ezzel kapcsolatban is veszekedni. Ráhagyom, és úgy lesz, ahogyan én akartam először. Mondhatnám, hogy elértem a célomat, de nem így akartam. Bent valamiért még mindig ez foglalkoztat, hogy jót akar nekem, és valahol az motoszkál bennem, hogy tényleg rendes ember, nem csak azért teszi, hogy nyomozzak vele. Aztán megint sikerül egymást félreérteni. Próbálok nem szemforgatni, és nem a tenyerembe temetni az arcomat, de lassan már szótagolva kell beszélnünk, hogy megértsük egymás mondandóját. Elindulnk felfelé, és szó szerint belépek elé, hogy szembeforduljunk.
- Nem Aiden. Ezt is félreérted. Azt mondtam, hogy jó lesz a szobában ennni, de mozduljunk ki majd körülnézni. Sétálni. Így már világos? – Nézek rá fel sötét pillantásommal, közben észre sem véve, hogy mennyire közel léptem hozzá. Nem tudom, hogy miért ennyire értetlen, mert ezt leszámítva kedves a maga módján. És tudom, hogy nehéz velem, de ne akarjon már mindig megfelelni, mert az őrületbe kerget. Most nem kapom félre zavartan a tekintetemet, állom az övét, és ha végre felfogta mehetünk a szobákba lepakolni. Ha végre megbeszéltük, akkor morzsolgatom a kulcsomat, és amikor felérünk az emeletre, benyitok a sajátomon. Egész szép innen a kilátás, valami nemzeti park húzódik a távolban. Biztosan vannak ott tájvédelmi körzetek is, ahova nem szabad bemenni, de egészen üdítő változatosság az aszfaltdzsungel után. Átnyitok az ő szobájába is a közös ajtónkon át, és leülök az ágyra.
Fel akarsz frissülni, vagy jöhet az ebéd?

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 26 Nov. - 21:25

Rose & Aiden

Nem kellett volna ezt mondanom neki azt hiszem. Nem akartam én direkt a lelkébe mászni, hogy rosszul érezze magát, hogy most akkor miatta lehetett baja másoknak, mert hát nem lett és ez a lényeg igaz? Nem is tudom, hogy miért hoztam fel egyáltalán ezt az egészet, néha jobb lenne lakatot tenni a számra és kész, mert akkor biztos, hogy nem mászom bele másnak a lelkébe, még véletlenül sem, mert tényleg nem akartam. Talán a bátyja nem is bántott mást, talán nem is akart, akkor pedig igazán nem kéne ebbe az egészbe beleszólnom, főleg, hogy utólag már nem is lehet rajta változtatni, akkor meg mégis miért dumálok bele?
- Megölték? Hogy érted, hogy... azt tették velük, amit ők veled? Valaki... megbüntette őket? - ez azért eléggé abszurd, főleg ha ezt nézzük, hogy ennyi idő elteltével, mert hát ez az egész gondolom nem ma volt, erre most meg ilyesmi történik? Az egész eléggé zavaros. - És ezt bejelentetted a rendőrségen? - mert nem tudhatja ki az, valami őrült, vagy valami újabb gyilkos, egyik se jó, akár neki is árthat. Ő itt az, aki kapcsolatban áll a zsarukkal, szóval nagyon remélem, hogy volt annyi esze, hogy az egészet jelentse és ne hagyja csak úgy elsikkadni, mert lássuk be, annak azért elég komoly következményei lehetnek igaz? Más is meghalhat és talán ezt ne én mondjam, de az önbíráskodás nem olyasmi, amit támogatni tudok, nagyon nem.
- Elég egyszerűen csak elfogadnod és kész. Nem kell... túlspilázni. - nem mondhatom, hogy tökéletes a reakciója, megint egy kissé - nagyon - cinikusnak érzem a dolgot, de hát mindegy, nem kéne beleszólnom a dolgaiba mi? Nem hiszem, hogy egy hamar változtatni fog, talán nem is kell neki, csak olyan kell mellé, aki elfogadja azt, hogy ilyen, aki elviseli ezeket a kis... hát nem is tudom, fura reakcióit. Még akkor is érezhetem magam furcsának, ha egyszerűen csak engedek neki, vagyis ez inkább kompromisszum, mert nem vicceltem, állati korán fogunk kelni, szó szerint a nappal indulunk majd.
Inkább irány befelé, mert a végén még kellemetlenül érzem majd magamat, hogy még az se tökéletes, ha jót akarok neki. Maradjunk akkor inkább az intézzük a dolgokat, aztán aludjunk egy nagyot verziónál és kész. Az azért meglep, amikor feltűnik, hogy engem nézett végül, de aztán csak egy zavartabb hajhátratúrás lesz belüle, aztán irány a szoba.
- Oké, akkor büfé kilőve, nézzük valami kajáldát mondjuk, az jó? - vágom én, hogy rossz élete volt, attól még nekem ez annyira nem könnyű. Jó ideje nem kapcsolódtam ki, okkal persze, hiszen lássuk be, nem volt rá időm. Először akkor hát irány a szoba, hogy szépen mindent lepakoljunk, aztán ha akar valamit felfrissülni megvárom, de mehetünk szépen keresni valami laza pizzázót, vagy ilyesmit.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 25 Nov. - 20:15

Aiden & Rose

Enyhén szólva önzőnek érzem magam, most hogy évek után derült ki, hogy bizony én is tehettem volna azért, hogy másokkal ez ne történjen meg, de vajon tehetek róla? Ha velem megtörténik, automatikusan erősnek kéne lennem? Nem az a normális, hogy próbálom feldolgozni? Hát nálam annyira nem sikerült túl gyorsan, még most is össze vagyok törve, valahogy nem tudtam arra gondolni, hogy még másokat is védjek. Ez már késő bánat, különben is, legalább a megelőzésben oly módon tudtam részt venni, hogy segítettem felderíteni bűncselekményeket, hiszek azok elkövetői többet nem tudtak ártani másoknak, végülis ez is valami. Bólintok végül, és elengedem a hajamat, amivel eddig játszottam, majd egyszer elmesélem Aidennek, hogy végülis rendőrségi tanácsadó is vagyok.
- Tulajdonképpen ezt én sem értem. De olyan zavaros az ügy, hogy majd ha beszéltem az egyik tanárommal, talán okosabb lesz. Megölték. És a társait is. Létezik az, hogy valaki engem akart megvédeni tőlük? Egy gyilkos, aki... ugyanazt tette velük, amit ők velem, és még az életüket is kioltotta... – Morzsolgatom a szavakat, nehezen veszem rá magam, hogy beszéljek erről, de inkább vele, mint ismét valaki teljesen idegen valakivel. Végül mégis felnézek rá, szinte fekete szemeim megerősítésre várnak, hogy bizalmat tükröz vissza a pillantása. – Van egy olyan érzésem, hogy rám vártak, de valaki megelőzte őket... De az a valaki honnan tudta előre, hogy mi fog történni... Ez még számomra is talány. – Oda vissza dobálgatjuk, hogy ki mondd el a másik javára a szállás tekintetében, a változatosság kedvéért megint ő az úriember..
- Hát ez jól hangzik, hogy ennyit agyaltunk rajta, és mégis te engedsz nekem. Nem győzök hálálkodni, a köszönömtől már rojtos a szám. – Ingatom a fejemet hitetlenkedve, lassan már eljuthatnánk odáig, hogy én tudok tenni érte a huga megtalálásán túl. Voltam eleget önző. Jótét lélek biztosan nem leszek, ám olykor azért nem ártana valamit viszonoznom is. Úgy egyszeűbb lenne tükörbe nézni. Már megint figyelmes volt, mint ahogyan az utcán is összeszedett, és azóta is, az alvásnál is kikérte a véleményem, lassan tényleg elfogadom, hogy nem mindenki gonosz, és bántó. Belőlem már nehezen lehet kiírtani a tüskéket, de abban még tudok segédkedni, hogy a Hamilton család egymásra találjon. Jó nekik, még van számukra remény.
Háttal a recepciónál nézelődök, legalább annyit sikerül így elérni, hogy nem tekintenek minket egy párnak a két szoba miatt, egyenlőre nehezen tudnám magam elképzelni bárki párjaként, ám mielőtt a nevemet hallanám a szobakulcsot illetően, ezen tűnődve áttekintek a vállam felett, és megakad a szemem az irogató Aidenen, így amikor felnéz, pont észreveheti, hogy őt néztem. Nem is tudom, hogy zavarba kell e jönni, még ilyen irányú érzelmeim sincsenek, valahogy régen el vagyok cseszve. Visszateszem a napszemüveget az orromra, és a táskám zippzárjával matatva átveszem a kulcsomat, hogy válaszoljak a srácnak.
- Legyen akkor a büfé, de azért körülnézünk a közelben is? Ha már ekkora túrára hoztál, legyen séta is. Otthon mindig bent ücsörögtem.

[/color]

Tárgy: Re: Aiden & Rose Hétf. 24 Nov. - 21:39

Rose & Aiden

Látom, hogy sikerült egy nem túl kellemes pontra rávilágítani, pedig igazán nem akartam én rosszat neki, még véletlenül sem, csak hát... tényleg úgy fest, hogy erre az apróságra nem gondolt, hogy azzal, hogy a bátyját védte, hogy ne legyen baja, végül mégis csak bajba sodorhatott másokat is. Nem biztos, talán nem valószínű, hogy másokkal nem történt meg esetleg ugyanez, de persze nem tudhatjuk. - Talán nem történt semmi más. - talán... Így is elég baja van, nem kell, hogy sulykoljam még belé, hogy esetleg nagyobb baj is lehetett ebből, hogy ő nem mondta el ezt másnak. Tudom én, hogy csak még rosszabbul érezné magát, ami tényleg érthető is lenne, de már elég nagy baj önmagában az is, hogy ekkora sokk érte, nem kell, hogy még lelkiismeret furdalása is legyen, hogy másoknak is baja lehetett így miatta.
- Oh... sajnálom. Vagyis... mi történt? - persze, ha akar beszélni róla egyáltalán és sikerült visszafogni magam, nem javítottam ki magamat, hogy nem sajnálom, pedig... hát őszintén szólva nem mondhatom, hogy sajnálok valakit, aki megerőszakolta a saját húgát. Bár persze nem kellene önbíráskodónak lennem és azt mondani, hogy igen, aki valami rosszat tett, az már kapásból haljon is meg. Elég lett volna, ha csak... valaki csúnyán elbánik vele, mert azt mégis csak megérdemelte volna, vagy már ilyesmire is rossz dolog gondolni? Nem is tudom, talán ebbe jobb lenne nem belefolynom, a múlt egyébként is elmúlt.
- Nem gond, pihenünk akkor és reggel indulunk korán tovább maximum. Nem lenne értelme, hogy kipurcanj, gondolom akkor... kevésbé működik a... tudod, logikád. - gondolom a képességéhez kell azért a kipihentség, én sem tudok emberkedni, ha nem figyelek oda magamra. Annak meg semmi értelme, hogy nyomozni megyünk ő meg a végén nem fog tudni rájönni a részletekre, mert nem teszünk eleget azért, hogy meg legyen a megfelelő koncentrációja. Szóval kell a pihenés, elfogadom, le is hajtok, amikor le kell hajtani. Ő mutatja az utat, nála van a térkép, e téren teljes mértékben rá hagyatkozom, természetesen. Nem gondolnám, hogy direkt vezetne tévútra, semmi értelme se lenne.
- Azért megpróbálom idővel legalább azt a semleges szintet elérni. - mosolyodom el. Legalább már időnként átjön az, ha humorizálni próbál, vagy eddig nem is próbálta? Mindegy, a lényeg, hogy már legalább megteszi, és ezt határozottan értékelem. Elég kellemetlen lett volna az egész utat síri csendben, fapofával végigülni. Mindenesetre intézem a recepciót, két szobát kérek, egymásba nyílóakat, az talán jó lesz. Ez az első, jobb lenne lepakolni, aztán menni majd enni gondolom én, vagy... - A büfében ennél, vagy vigyük be a szobába? - én a másodikat támogatnám, de persze ő tudja, hogy neki hogyan kényelmesebb.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szomb. 22 Nov. - 21:47

Aiden & Rose

- Én... ez eszembe se jutott... – Most őszintén szólva ostobának érzem magam, pedig mint tudjuk, kivételes az inteligenciám, és könnyedén meglátom az összefüggéseket. És mégis: ez valahogy sosem jutott el a tudatomig. Mintha önző módon csak magamra figyeltem volna. Legalábbis igyekeztem kizárni tudatomból a történteket, s amikor csak lehetett elkerülni a családi étkezéseket, ünnepeket. Úgy véltem, csak vége lesz majd egyszer a dolognak, ő megváltozik, nem néz rá olyan furcsán, s mintha meg sem történt volna a dolog. Helyette pedig mi történt? Mint kiderült, ismét csak rám vártak ők hárman, hogy megismételjék azt, amit négy éve.
- Már nem fog. Néhány napja... meghalt. – Ha rákérdez, esetleges ezt még elmondom neki, ha magamra kapok némi önbizalmat, mert ismét kiderült, hogy hiába vagyok az elméleti tudományokban olyan remek, a gyakorlatnál bőven megbuknék. Aiden nem tanult ember, mégis logikus volt a kérdése, kezemben volt a fegyver, nem is, inkább pajzs, amellyel másokat is megóvhattam volna, mert ahogyan mondta, a bátyám másokkal is megtehette, lehet, hogy én csupán gyakorlás voltam nekik. A kezembe temetem az arcomat, nehéz most megszólalnom, most ismét kaptam valamit az élettől, amely a saját magamba vetett hitemet rombolja porig. Vagy vegyem úgy, hogy most már mindegy? Senki nem tarthat felelősnek, hiszen örülhetek, hogy nem roppantam bele még jobban?
- Ez egy szivatós útszakasz, nem tudom, hogy miért vannak ekkora lyukak köztük. Ha nagyon gond, mehetünk tovább, aludtam már buszon is, tényleg nem baj. – Picit elnevetem magam, mert odavissza próbálunk most egymás kedvében járni, holott az egyiküknek kéne határozottnak lennie, aztán a másik rábólint. Én tényleg behódolok most, nem ezen múlnak a komoly döntések. Kiszállunk, és innentől rábízom magam, vagy megalszunk itt, vagy majd útközben. Akár még az is felmerülhet, hogy megyünk amíg tudunk, én alszom hátul, és ha ő is elfáradna, akkor lehúzódik a szélére, és hunyunk pár órát. A huga épsége tényleg múlhat akár egyetlen napon is. Amikor kiszálltunk, akkor kapok tőle egy érdekes mondatot, amin felkapom a fejem. Annyit szidtam már őt, voltam vele fagyos, állandóan lepattant a falamról, a pajzsról, amit hosszú éveken át építettem, és mégis kitartott. Nem a huga miatt. Ha veszekedtünk volna, akkor is segítek. Talán ezt tudta is, vagy kereste volna egyedül, ahogyan eddig is, mégis próbált velem nem ingerült lenni.
- Rosszul hitted. Mondtam már, hogy egy tapintatlan dög vagy. – A hangsúlyom, és a pillantásom azonban másról árulkodik, csak nem érzem azt, hogy mindent ki kéne mondani. A halvány mosoly nekem is ott csücsül az ajkam tövében. Így aztán semmi értelme azt vitatni, hogy majd ebéd után átnézzük e a papírokat, felőlem akár tűzhetünk is tovább, most nála a labda. Várakozóan tekintek rá, és elindulunk befelé a recepcióra. Hogy az éttermet kérdezi meg, vagy a szállást, most már rajta áll.

Tárgy: Re: Aiden & Rose