Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
- Hát mert nem igen volt más választásom. - lássuk be, kénytelen voltam koordinálni ezt az egészet, különben még sokkal nagyobb káosz született volna a konyhában, tehát még többet kellett volna rendet tenni neki, mert az már egyértelmű, hogy ő csinálja meg, hiszen ő csinálta a káosz nagy részét. Tény, hogy gondolhattam volna rá, hogy nem különösebben mozog otthonosan a konyhában, de azért reméltem, hogy nem csinál szándékosan bajt és azért lássuk be azt nem hihette, hogy a nadrágom tenyérlenyomatossá varázsolása szükséges része a konyhai tevékenységnek és elengedhetetlen ahhoz, hogy igazán jó tortát készítsünk. Ettől még persze megenyhülök, hiába tudom, hogy nem szabadna, mert igenis rossz fát tett a tűzre, de mégis elnézem neki a dolgot. Azok a nagy kutya szemek és persze az ártatlan ábrázata... túlságosan nehéz haragudni rá és talán igaza van tényleg nem tudhatta, hogy milyen következményei lesznek ennek a kis kalamajkának. - Vagy talán megkegyelmez annyira, hogy nem mondja ki, hogy igen. - bár nem is tudom, hogy melyik jön most jobban Rashidnak, hiszen, ha azt mondjuk, hogy Jonathan tud tortát sütni, akkor jobban jár, hiszen érthető, ha érti a konyhai dolgokat, ha viszont nem, akkor kellemetlen a kis vigyorira nézve, hogy ő még az alapokat sem ismeri Jonathan viszont igen, pedig még ő sem profi a témában. Mindegy is, hogy melyik, vagy hogy igazat mond-e a válasz adásakor, a lényeg csak annyi, hogy egyszer elkészüljünk és addig még Rashidnak sok dolga lesz mire itt mindent teljesen rendbe tesz végre. Nem lesz kis feladat, annyi szent. De legalább ezúttal az elhatározás meg van, hogy véghez viszi rendesen, amit kértem, én pedig remélhetem, hogy tényleg nem csinál nagyobb rendetlenséget, mint ami most van. - Azt tudja ugye, hogy jó lenne, ha a dolgok oda kerülnének, ahol voltak? Mrs. Potts morcos lesz, ha elpakolja az edényeit. - csak hogy legyen még egy kis plusz kihívás és ne érezz, hogy könnyű dolga van, de ezúttal a mosolyomból láthatja, hogy inkább csak ugratom és nem gondolom ám komolyan, hogy minden tökéletes legyen. Mrs. Potts örülni fog, ha megtudja, hogy mi sütöttünk, nem fog még az ilyen apróságokba is belekötni, de attól még egy kicsit ráhozhatom a frászt, annyit megérdemel, hiszen ma aztán kiemelkedően szemtelen volt azzal a csókkal, meg a hátsómmal való ismerkedéssel. Amikor még megszólal azért hátrafordulok. Tudom, hogy mit akar, egy kicsit behízelegni magát, ez cseppet sem lep meg igazság szerint, ezért is mosolyodom el, hiszen már így is elnéztem neki a dolgot és igen, tudom én, hogy jól szórakoztunk összességében. Nem haragszom rá, hiába lett volna más dolgom is, csak a végére kapott el az a bizonyos paprikaméreg. - Rashid... Rashid, inkább vesse bele magát a takarításba, remélem továbbra is jól fog szórakozni. - széles mosollyal pillantok még rá, ezúttal is egy kis piszkálódással, csak aztán indulok el befelé Jonathannal. Nem lep meg, hogy hallom a hangját é biztos vagyok benne, hogy már táncol. Tény, hogy élvezetes volt a sütögetés, kár lenne tagadni, de azért nem leszek még azonnal fesztelen egy kis nevetgéléstől, főleg amikor még annyi teendőm van a mai napra, úgy azért határozottan nehezebb a dolog.
//Nagyon profi vagy már, zárót is tudsz írni! A játékot én is nagyon köszönöm, filóztam rajta, hogy becsatlakozhatna a kiscsaj is, de szerintem még nagyon a játékotok elején vagytok, szóval az nem lenen esélyes. Jöhet a randiiii! *-*//
♫ Concrete angel ♫ ϟ Ruha ϟ Mindig kell egy biztos menedék. ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: Silverfox ház Csüt. 8 Okt. - 6:51
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
-Mégis milyen jól csinálta. *Méghogy nem akarta felügyelni. Mégis mit képzelt, hogy majd körbepiruettezek a konyhában és pikkpakk meg lesz minden? Nemet is mondhatott volna, de nem mondott annak ellenére, hogy egyértelmű mennyire nem vagyok otthon a konyhában. Eddig sem fordultam meg túl sokszor ott, persze Mrs. Potts miatt, mert az ő birodalma, néha beosontam az öreglány háta mögött és elcsentem pár kekszet Duryának mielőtt még ki lett volna tálalva, mert melegen az igazi, de kaptam is a fejemre. Mrs. Potts azonban áldott jó lélek, mindig megenyhült a mosolyomtól és azt is tudta, hogy a férfiember már csak ilyen lopkodós fajta. Miss Kayla azonban belement az együtt sütésbe, tuti biztos volt benne olyan késztatás is, hogy velem lehet addig, nem reménytelen a dolog. Szóval ha nem vonzódna hozzám egy kicsit se, akkor a már ismert határozottsággal mondott volna nemet és elzavar a megrendelt tortáért. Magamban elmosolyodom ezen a gondolatfonálon, de közben a popóját bámulom ami sokkal jobb időtöltés mint a tortasütés, ám ahhoz két formás félholdhoz a takarításon át vezet az út. Fa fejem mikor visszafordul és ártatlan képet vágok, önként és dalolva rittyentem össze a konyhai káoszt, most viszont csak megadóan bólintok mint akinek vaj van a fején, jelenleg azonban a tortaformában több van. Jonathan az én pártomon áll, ez már kétségtelenül tudom mikor boldogan odanyújtja a formát a nagyja vaj nélkül. * -Azért fogadjunk, hogy tortát még sosem sütött. Ugye?! *Jelentőségteljesen kerekítem ki a szemeimet miközben Jonathanra nézek, ha még sem lenne igazam, el ne árulja már, különben búcsút mondhatok mindennek amit eddig nagy nehezen sikerült elérnem. nekem mindegy, hogy füllentve vagy igazat mondva bólint rá a szavaimra, de rábólint. Széles vigyor a jutalma, ezért külön masszázst kap tőlem, lassan már több lesz a hálálkodnivalóm mint a napirendi munkám, de sebaj, Miss Kayla popója megér ennyit. Ezek után azt hiszem minden sínen van, már csak a káosz vár rám, amit Mrs. Potts hazaérkeztéig rendbe kell raknom és gyanítom, nem cserélhetem be a csekk befizetésre és a könyvek visszavitelére, ezért már szóba sem hozom, hogy én úgy is visszamegyek a városba. Csak bólintok és morgolódom az orrom alatt, azon vacillálok, hogy mennyire kérjek bocsánatot, vajon számít ha….és működne a már jól bevált módszer?* -Megelsz Miss Kayla, ne aggódjon, bízza ide Rashid bácsinak. *Nem mutatom mennyire el vagyok most veszve a konyhán végignézve, azt sem tudom hol kezdjem és mivel, ha rend és tisztaság is lesz valamikor a konyhában, máshol biztosan egy újabb káosz. Csak nézem a begyakorlott mozdulatokat mellyekkel a tésztát a formába önti, addig amíg a süti nincs kész, kár is bármibe belefognom, vagy valahol azért mégis elkezdhetném. Igen, nem ártana legalább az edényeket elrakosgatni az útból, mosogatni biztosan nem fogok, de legalább nem lesznek útban. nekiállok, némi kis dúdolással előrevetítem a későbbi takarításra vonatkozó terveimet, de a tálakkal és kanalakkal táncolni még nincs kedvem. * -Persze, hogy boldogulok, vigye csak Jonathant a szobájába, ha kész vagyok itt, akkor én is megyek. *Eddig tartott hát a jó társaság, én igazán élveztem, nem is értem, hogy Miss Kayla melyik részénél sokallt be igazán, de jobb ha most nem lesz a közelemben egy ideig, megbékél és megint szép lesz a világ. Csak fújja ki magát, egy kis sorban állás a postán majd jót tesz neki. Amikor elindul Jonathannal kifelé a konyhából, hirtelen úgy érzem nem csak a takarítással kell jóvátennem azt a káoszt amit okoztam.* -Miss Kayla! *Megvárom míg felém fordul és figyel és igen, bevetem a kisfiús sármomat. egy kicsit hezitálok még, de ez is a stratégiához tartozik, a fejem oldalra hajtom picit, a szemöldökeimet könyörgőn kanyarítom felfelé és a számat is úgy alakítom ahogy egy pityergés kapujában ácsorgó gyerek.* -Bocsánat Miss Kayla….jóvá teszem. *Ez mindig bejön, még ha teljesen átlátszó is, hogy színészkedés az egész, a nők oda vannak érte. Ám a részemről nem teljesen színészkedés, komolyan gondolom, hogy sajnálom amiért ennyi gondot okoztam neki, de azt nem tudom és nem is akarom letagadni, hogy mindennek ellenére remekül éreztem magam, csak azért mert ott sertepertélt körülöttem a formás kis hátsójával és az édes mosolyával.* -Azért jól szórakoztunk. Ha mérges is volt egy kicsit rám. Na menjen Miss Kayla… *már vigyorgok ismét.* -Ne tartson fel annyi dolgom van még. *Mutatok körbe a katasztrófa sújtotta konyhán. Amint eltűnik szem elől, kieresztem a hangom, még hallhatják Jonathannal az első számot éneklő hangomat, azt amivel elkezdtük ezt az egész jó kedvre tanítást. Már a tánc is megy, a tálak és a konyharuha a párom, a csípőm kileng, a lábaim magukról állnak rá a ritmusra, a szám a fülemig ér és a fogaim százkarátosan világítanak.*
//Ha nincs más terved erre a játékra, akkor lehet ez záró, akkor viszont nagyon, nagyon köszönöm a játékot és várom a folytatást, mert Kayla nagyon édes csaj //
♫ Dallam ♫[/color] ϟ Aktuális viselet ϟ
Kayla Silverfox
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 42
Tárgy: Re: Silverfox ház Pént. 2 Okt. - 16:10
Rashid & Kayla
Azt hiszem nem is feltétlenül csak a vaj miatt vagyok rá mérges. Inkább úgy érzem, hogy ez inkább már csak az utolsó csepp volt az eddigiek után, hiszen volt már itt minden azóta, hogy elkezdtük. Sikerült belekotnyeleskednie a nagy részébe és úgy igazán nem sok mindent csinált meg jól. tény, hogy jót nevettünk, de ettől még a türelmem nem tart a végtelenségig és eddig bírtam, nem tehetek róla. Volt az a csók, majdnem leégett a krém, a fél konyha tiszta liszt, vagy inkább az egész, arról már nem is beszélve, hogy még a szoknyámon is van egy jó adag a tenyérlenyomatával együtt, ami a hátsómon éktelenkedik. Nem csoda, ha nem vagyok éppenséggel a legvidámabb állapotomban így, hogy még a kivajazást is ilyen szinten csinálta meg. ki kell javítani az egészet, kiszedni, mert így még csak a liszt se kerülhet bele, őt pedig mintha ez az egész nem is érdekelte volna végig. Sőt ha elhozta volna a tortát, akkor most nem erről szólna ez az egész, nem kellene a végén ennyit takarítani. Tudom az a fő,hogy Mrs. Potts olyan tortát kap, amit mi készítettünk szívből, de úgy érzem több vele a munka, mint amennyi értelme lesz. - Mert maga miatt kezdtük el az egészet, nem akartam én felügyelni ezt az egészet. - csak sóhajtok egyet. Tudom én is, hogy ez már inkább afféle betelt nálam a pohár állapot, nem kellene ilyen nagyon kiakadnom a dolgon, ennyire azért nem tett szörnyűséget, csak tényleg már úgy érzem, hogy sikerült cseppet besokallnom, de összeszedem magamat és akkor majd jobb lesz a helyzet, csak idő kérdése. Végül elindulok szépen visszafelé ellépve mellette, hogy visszatérjünk a konyhába, és folytassuk, hiszen majd még ki is kell hűlnie a tésztának mielőtt megkennénk a krémmel és ez nem most fog bekövetkezni. Azzal amúgy kb. tisztában is vagyok, hogy úgyis ott lesz majd a tekintete a hátsómon, amikor ellépek mellette, pont e miatt szólok vissza neki, hogy szépen jöjjön utánam, mert most már tényleg fel kell pörögni, soha sem leszünk készen ebben a silány tempóban. - Aki csinálta a káoszt, az teszi rendbe. - rántom meg a vállamat. Megenyhültem ennyi igaz, de attól még nem vagyok teljesen jól és igazán a toppon sem. A kedvem sem lett sokkal kényesebb, ezt remélhetőleg azért megérti. Kellene az a torta a káosz pedig még mindig elég nagy. Ellenben legalább Jonathan segít, a tojásokat is ő tette helyre és ezt a katasztrófát is ő oldotta meg, már meg sem kell lepődnöm rajta. - Látja van kitől tanulnia, Jonathan még a tojások szétválasztásához is ért, pedig biztosan ő sem forog sokat a konyhában. - sőt régen sem hiszem, hogy tette, de azért van benne annyi logika, hogy ne egy kiló vajat kenjen a formába, csak hát Rashid nem gondolkodott eléggé és ennek meg is lett a kellemetlen következménye. Ezek után már komolyan nem is érzem rosszul magamat a miatt, hogy ennyi feladatot kap. Megérdemli, hogy legyen egy kis munkája, ezek után meg őszintén szólva főleg! - A tortát befejezem, azzal már nincs sok munka, de nekem is van dolgom még mára, nem azt terveztem, hogy sütünk. El kell mennem a postára még csekket befizetni és valamikor a könyvtárba sem ártana visszavinnem pár könyvet. Nem fér bele más, a maga ötlete volt a torta. - akkor hát viselje is a következményeit. A hangom pont e miatt még mindig megrovó kissé, csak akkor suhan egy apróbb mosoly át az arcomon, amikor félig elkapok pár szót a morgolódásából. Sejtettem, hogy még ilyesmit is megejt, de nem zavar azért különösebben. Igen, ha így vesszük, akkor van ára annak a randinak, főleg ha már ennyire megnehezítette a torta készítést, még ha közben humorossá is tette a dolgot. Amikor a tészta elkészül végre, szépen a formába öntöm és megy is be a sütőbe. - Jöjjön Jonathan, egy kis pihenő elkélne már önnek is, Rashid barátunknak még épp elég dolga lesz. Innentől már boldogul? Fél óra múlva kiveszem a piskótát, addig elugrom a postára. - annyi idő alatt visszafogok érni, legalábbis remélem, hiszen még gyorsan át kell cserélnem a szoknyámat és bevinnem Jonathant. Bár ha maradni szeretne, hogy Rashidot szórakoztassa, amíg takarít, akkor annak sem vagyok ellenére. Csak azrét nem szeretném, hogy esetleg ő csináljon megint ezt-azt helyette.
*Hát várjon türelmesen, ja. Én mit csinálok? Nekem sem könnyű debütálnom a konyhában, ráadásul önként és dalolva. Az egésznek egy nagy előnye van és egy kicsi. A nagy az, hogy sikerült randira hívnom Miss Kaylát, a kicsi pedig az, hogy Mrs. Pottsnak lesz tortája, persze csak ha időben elkészül. Azt nem tudom ki és haza hamarabb, ő vagy én Duryával, Mrs. Pottsnak ma félnapos kimenője van, ilyenkor mindig meglátogatja a nővérét a város másik felében, csak vacsit készíteni jön vissza, de ki tudja manapság ezeknél a kedves öreglányoknál mikor vesznek össze s jön el az egyik a másiktól sértődötten. Én még azt sem tudom, hogy a tésztának hűlnie kell mielőtt felvágják, elém már hidegen és krémesen szokott kerülni, hogy odáig hogyan jut el a liszt meg a tojás, halvány fogalmam sincs és eddig nem is nagyon érdekelt. Most viszont kifejezetten a fejemre nő a vaj és az izé, tortaforma, ahogy a nagy kikelésemben – akár egy sárkány a tojásból, nem házi – megkapom a kisegítést. aztán persze borítom tovább a virtuális asztalt Miss Kaylára, mert nem vagyok én olyan nyámnyila, hogy hagyjam magam legorombítani a semmiért. Ha még igaza lenne, de niiiincs! * -Méééér nem kérdeztem meg, méééér nem. Mert azt hittem úgy jó, de előtte meg azt, hogy úgy sem bízza rám, reméltem kiveszi a kezemből ha látja, hogy szerencsétlenkedem. Hát ráfaragtam! *Tárom szét a karjaimat és tényleg tanácstalannak érzem magam, csak nőkkel ne kezdjen az ember vitatkozni. Amikor azt hiszed, hogy sínen vagy beüt a krach. Viszont óriási képességem van, remekül tudok bocsánatot kérni, ezt mondjuk mindig is tudtam csak épp anyámon gyakoroltam eddig, hozzá kellettek a nagy és bánatos szemek a lebiggyesztett ajak, Miss Kaylának azért nem kell ennyit dolgoznom, elég a humorom is. Persze megnyhűl és én is megnyugszom, újra lebeghet előttem a randi elképzelt képe, s ahogy ellibben mellettem utána fordulok és a drága jó feneke lebeg…libeg…ring, hát végül is mindegy, csodás. Széles vigyorra húzom a számat, már-már meg is nyalom a felső ajkamat mikor érzékelem, hogy visszafordul, azonnal komolyra veszem a figurát és lekapom a tekintetem a világ csodájáról. A megjegyzésre elhúzom a számat, most épp nem mosolyra hanem a legyőzöttek fintorába.* -Hááát azééé r az nem annyira önként, inkább megadás. *Éhes kiskutyaként megyek utána vissza a konyhába, Jonathan tapsol és vigyorog és mutatja a tortaformát amiből félig már kiszedte a vaj nagyját.* -Áldja magát az ég Jonathan, ne tudja meg mit kaptam ezért. *Még egy gyorstalpaló sütő tanfolyamon is részt vehetek és igyekszem megjegyezni mindent, félhangosan az orrom alatt ismételgetem a szerintem fontos szavakat mint például „vékonyan” a „liszt’ a „ne ragadjon” meg aztán ott van még….azösszestöbbi. Kezembe veszem a tortaformát és nézegetem, van még benne bőven, szóval nem úgy kell kenni a vajat mint a kenyérre. Kapok még néhány utasítást ami nem volt benne az alkuban, de végül is.* -Na jó, akkor most én csinálom a tortát, meg takarítok és Duryát is meg a másik tortát. Akkor a marcipánt és a színes cukrokat beváltom a felkötésre mert ennyi mindent nem lesz időm…és jóóó, csak gondoltam….de megcsinálom. Ne mondja azt, hogy használhatatlan vagyok, meg link meg lusta disznó. Takarítok mint a kis angyal….hogy mit meg nem tesz az ember egy randiért….egy szép hölgy kezéért. *Van amit halkan mondok, épp csak magamnak morogva de ha mégis hallaná, gyorsan ki is javítom magam, de közben neki is látok a magam módján annak amit megígértem. Ezek után viszont megmutatom Miss Kaylának, hogy mennyi vajat szedtem ki és milyen szépen – ugye? – el is van kenve, utána beszórom liszttel, azt nem lehet elrontani mert a felesleg bizony a padlóra hullik, amit úgy is én takarítok fel. Nem számítottam rá, kiszalad némi szitok, persze finom hölgy társaságában magam is finom vagyok és nőies. Miss Kayla keverget még, utána övé a terep mert én biztosan nem tudom a tésztát a formába tenni, addig nekiállok pultot törölgetni.*
Azért Durya mégis csak a lánya, a jó ég tudja, hogy mennyire állna mellém, vagy legalábbis nem minden esetben, ami persze nem is várható el egyébként tőle, mégis csak az apja kell, hogy fontosabb legyen számára. Persze ettől még ugyanúgy tény marad összefogtak ellenem és a leányzó nem most lesz itthon, előbb még végig kell küzdenie a sulit, ami nem lehet neki egyszerű ezen a környéken. Én aztán tudom, hogy milyen gazdag sznobok között felnőni, csak épp nekem egyszerűbb volt, engem is próbáltak azzá nevelni, csak az apámnak nem sikerült. De épp e miatt tudom, hogy milyenek a környékbeli kölykök és őszintén szólva már előre féltem ezt a komoly és őszinte lányt, hogy mi lesz majd vele az iskolában. Remélem azért nem veszik el majd nagyon a kedvét az egésztől és lesznek majd barátai. - Azért nem minden esetben van ez így és tudja... akkor sem fair, hogy addig várjak türelmesen, amíg haza nem ér. - csóválom meg a fejemet, pedig tényleg igazán igyekszem türelmesnek lenni, ami egyre nehezebbnek tűnik. Nagyon próbálja kihúzni nálam a gyufát. Ez a csók, meg a lisztes akció és még a tojásokat se tudta feltörni. Ezek után hab a tortán, hogy még rá is tesz egy lapáttal a vajazással, vagy inkább ez már csak az utolsó csepp abban az amúgy is lassan megtelni látszó pohárban. Én igazán próbáltam eddig kitartani, de attól még nekem sem megy a végtelenségig. Jó lenne már befejezni ezt, de tudom, hogy igaza van, a kishölgy is szeretne majd segíteni. Persze a tésztának a sütés után még hűlnie is kell majd, aztán jöhet csak a krém, különben nem tudnánk felvágni a piskótát, szétesne az egész, arról már nem is beszélve, hogy megkenni is lehetetlen lenne, pedig ha már dolgozunk, akkor legyen szép az a torta. Így is sikerült a fél konyhát kész csatatérré változtatni rövid idő alatt. - Tortaformát. - szúrom közbe morcosan, pedig most az egyszer rajta is látom, hogy talán kicsit elpattant az a bizonyos cérna, pedig ilyesmire még nem igen volt példa, de ezek szerint még ő is képes besokallni. Komolyan... ezt azért határozottan jó látni. Igenis valahol zavaró az, hogy folyton csak azt látja rajta az ember, hogy olyan fenemód jó kedve van. Én érzem úgy magamat, mintha állandóan mindenen idegeskednék, pedig... nem így van, de ha a melletted lévő 100%-ban jó kedvű, akkor ha te csak 40%-ban vagy az, akkor már szinte nullának tűnik a dolog, akkora a szakadék. - Hát akkor miért nem kérdezte meg? - lemondóan sóhajtok egyet. Azért lássuk be próbáltam derekasan kitartani, de mégis csak hosszú és eseménydús volt ez az este és nem csoda, hogy nem bírom már ugyanolyan jól a végére. Jól van, talán túlzott volt a kirohanásom és nem szándékosan csinálta, de ettől még... nem kevésbé volt kiborító a látvány. - Szörnyű... komolyan rémes, hogy mindent... - elviccel lenne a vége és persze a fejcsóválásom is megjelenik újra, csak épp a mondandója végére már egy halvány mosolyt is kap. Újabb apró is sóhajt engedek meg magamnak, aztán végül ellépek mellette és visszaindulok a konyhába. Nehéz rá haragudni... komolyan nagyon nehéz! - Legalább elértem, hogy kitakarítson... önként! - szélesedik ki a mosolyom, ahogyan hátrapillantok. Biztos vagyok benne, hogy a hátsómat szemlélte meg közben, talán még a pillantását is elkapom. Ennyire már azért ismerem, úgy sem fogja vissza magát, teljesen soha, csak maximum néha titokban teszi, vagy azt hiszi, hogy titok. - Azt az egészet ki kell takarítani, mert kiszedni a vajat már szinte esélytelen lenne. Vékonyan kell kikenni, hogy épp csak legyen benne és az oldalán végig, hogy legyen mihez tapadnia a lisztnek, hogy ne ragadjon be a tészta. De ha túl sok eláztatja, az egész átitatódik a vajjal és ki is folyhat... az nem jó úgy, a vaj nagy hőfokon még meg is ég. - a többivel viszont tökéletesen egyetértek, a másik torta kelleni fog, ez nem is kérdés, és persze a lánya is az iskolából, meg a takarítás, azt ezek után már főképp elvárom. Azt hiszem bőven lesz dolga, csak azt a felkötést nem várom el tőle. Az azért... túlzás lenne mégis csak. - A cukrászdából pedig hozhatna pár plusz díszt, marcipánt, apróbb figurákat, színes cukrot, és akkor Durya is segíthet majd a díszítésben, lesz is mivel. - teszem még hozzá, most már egyértelműen megenyhülve. Visszaérve azért keverek kicsit a krémen, hogy ne bőrösödjön be a teteje, bár talán már nem fog. Már csak ki kell sütni a tésztát, a végén még tényleg elkészülünk egyszer ezzel a tortával.
*Duryát néha még én sem értem, túl okos a kiscsaj, ráadásul túl felnőtt is. abban viszont biztos vagyok, hogy nőpárti, ha megbántom Miss Kaylát nekem annyi. Minimum három napig olyan hűvös lesz velem mint a fagyasztóban hagyott marhafelsál. Nők! Egyből egymásra találtak, persze ehhez kellett Miss Kayla is, tudom jól, bűbájos teremtés, csak nem tudja hogyan kell élni, mármint úgy igazán élni. Erre próbálom ránevelni, eddig sikerrel.* -Ugyan már, tudja jól Miss Kayla, hogy Durya oda van magáért, ráadásul ha magácskáról van szó én csak férfiként jöhetek számításba, mármint hajlamos eltekinteni az utódként hozzám fűződő kapcsolatáról. *Ráadásul biztos vagy benne, hogy Durya is szeretné kivenni a részét a tortasütésből, legalább annyira, hogy feltegyen némi díszt a kész műre, hogy neki is benne legyen a keze munkája. Mrs. Potts mindenki anyja itt a házban, senki nem vitatja el tőle ezt a tisztséget, azért is készül ez a finom torta most…már ha elkészül valaha. Abban igaza van Miss Kaylának, hogy jelenleg szarul állunk, de a szándék a fontos, nem? Az a szúrós nézés sem tántorít el attól, hogy átlépjem a határt, nem tehetek róla, Miss Kaylának eszményi feneke van, még sem emiatt kapom a szószt a nyakamba. Ki hitte volna, hogy némi vajazás fogja kiborítani az amúgy bámulatos lelki egyensúlyából, tényleg nem tudom, hogy most mi a fene van. tanácstalanul tárom szét a karjaimat és Jonathantól várom a megoldást, de ő csak vigyorog. Ezért még számolunk, csak legyünk kettesben. Amint utolérem számon kérem a dühét, mert ez már az, nem ártatlan bosszankodás. És megint elcsábulok, csípőre tett kezek, tanárnénis tekintet, hát mit ne mondjak oda vagyok érte meg vissza, ám gyorsan leforráz mint malacka a farkast. De azért ez mégis….szóval hihetetlen, hogy a vajazáson bukott ki, bezzeg a fenéksimogatás az jó volt, meg a csók. Akkor mégis van esélyem, csak el kell mennem egy főzőtanfolyamra. Megint széttárom a karjaimat, picit előrébb is hajolok felé, nem vigyorgok, mérges vagyok, ki tudja miért de nem borítom rá a szemetet. Tanácstalanságom szítja.* -Most komolyan Miss Kayla, honnan tudhattam volna hogyan kell kivajazni a tepsit vagy mi a francot. Örültem, hogy megtaláltam abban az útvesztőben, a kettő közül csak a vajat ismertem, azt meg jó vastagon szoktam kenni. És még oda is lisztet, nem fog összeragadni mint a mézbe-tollba mártott mostohatestvér? Vagy az szurok volt? Maga szerint én minden nap hat formát vajazok ki? Persze, ezzel töltöm az időmet. Most miért ilyen mérges rám? Béna vagyok a konyhában, na és? *Megenyhülök ahogy kiadom magamból a tanácstalanságot, veszek egy nagy levegőt és lassan kifújom. A vállaim is megereszkednek, aztán jön a vigyor, komolyan, olyan édes amikor mérgelődik, még akkor is ha az én fejemet szedi le. * -Na jó, ha megmutatja megcsinálom, és kitakarítok, hazahozom Duryát, elmegyek a másik tortáért biztonsági tartaléknak, hozok virágot és felkötöm magam. Amit akar, csak ne legyen rám mérges. Ugyan már, vallja be, jobb ha a nő okosabb a konyhában, a férfi máshol…..jó, oké, egy szót se többet. *Ráhúzom a cipzárt a számra és eldobom a kulcsot.*
Komolyan nem gondoltam volna, hogy ez a sütögetés ennyire nehéz lesz majd, bár... butaság a részemről, hiszen eddig is tudtam, hogy Rashid nem egy konyhatündér és azt is, hogy hajlamos mindent, amit csak lehet elviccelni, innentől az én balgaságom volt az, hogy nem gondoltam bele talán mégis csak el kellene küldenem őt a tortáért, mert rá fog menni a fél nap mire készen leszünk. A végén Durya előbb hazaér az iskolából, mint hogy elkészüljön a torta, pedig ha jól tudom akkor az apja megy majd érte. - Durya a lánya, nem hinném, hogy mellettem állna és addigra már csak készen leszünk a tortasütéssel... remélem. - az lenne csak az igazán szép, ha még délután is ezzel foglalkoznánk. Persze az utolsó műveletek maradhatnak a végére, de nem lenne szép, ha még a tészta se sülne meg, amikorra már kéne, hiszen ki is kell hűlnie, hogy vágni lehessen, hogy meg tudjuk kenni a krémmel. Még bőven van dolgunk és még addig se sikerült előjutni, hogy előkerüljön a tortaforma. Nincs ez így rendben, túlságosan lassúak vagyunk és még csak nem is Jonathan a hátráltató erő, hiszen ő amennyire tudta még előre is lendítette az ügyet pl. a tojások szétválasztásával, ami Rashidnak persze nem sikerült. - Hát pedig drága Rashid, ha rendetlenséget csinál és szétszórja a lisztet, akkor kénytelen lesz takarítani. Nem hagyjuk így itt a konyhát szegény Mrs. Pottsnak, nem ezzel lepjük meg a születésnapjára. - ha kell akkor még kicsit szúrósan is nézek rá, hogy még véletlenül se gondolja azt, hogy kihúzhatja magát a feladatok alól. Kénytelen lesz szépen megcsinálni majd, amit rá bízok, mert a végén tényleg kihúzza a gyufát nálam. Már így is határozottan elnéző voltam vele. - Ez a beszéd! - mosolyodom el, bár persze a tényleg figyelmen kívül hagyom, hogy mire is utaltak pontosan a szavai. Tudom, hogy miről van itt szó, hogy igazából legszívesebben engem takarítana le, de már kapott lehetőséget, hiszen elmegyek vele randizni, nem kellene túllőnie a célon és eljátszani ezt az esélyt, hiszen nem ígértem meg, akármi is történik, szóval... csak óvatosan drága Rashid! És igen átlépi azt a bizonyos határt, amit nem szabadna végül, pedig én aztán tényleg szóltam neki, hogy legyen óvatos. Még a csókot is elnéztem és a tenyerét a hátsómon, de ő persze, hogy túlzásba viszi. Nem hiszem el, hogy ennyire nem ért a sütéshez, hogy ennyi margarint ken a formába. Nem létezik, hogy emberi logika ilyesmit diktálna, egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Nem csoda, ha végül felmegy bennem a pumpa és egyszerűen faképnél hagyom őket. Komolyan, talán még akkor is jobban jártam volna, ha egyedül csinálom meg az a tortát és nem várok másra. Igen, talán az lett volna a legkézenfekvőbb és akkor nincsenek efféle gondok. Miért is próbáltam én bízni abban, hogy Rashid megpróbálja megemberelni magát. Úgyis mindent csak elbohóckodik, mintha a világnak nem is lenne komoly oldala. Mérgesen fordulok meg, amikor meghallom a közeledő hangot, bármennyire is gyorsan a lépteim azért ő mégis csak méretesebb és gyorsabb is nálam. Sóhajtva fordulok meg, csípőre tett kézzel úgy nézek rá kb. mint anya a rendkívül rossz gyerekére, pedig kettőnk közül csak ő a szülő. - Vajjal kikenni, csak vékonyan kell. Így... kifolyna az egész. Ennyire nem lehet hozzáértetlen Rashid. Csak vékonyan, aztán jön rá a liszt és megy bele a tészta, aztán mehet a sütőbe. Nem... nem úgy, ahogy csinálta. Ez... ez... - mérgesen rázom meg a fejemet, még a lábammal is toppantok egyet. Igen egyértelmű, hogy ez volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban. Eddig egészen jól bírtam minden kis ügyködését, pedig eddig sem igazán fogta vissza magát, de így már elpattant a cérna. Tényleg képtelen vagyok elképzelni azt, hogy nem szándékosan kent bele négyszer annyi vajat, mint amit kellett volna. Ez egyszerűen... képtelenség!
-Mert összefogtunk? Miss Kayla ugyan, nem lehet rám mérges ezért, elvégre mi férfiak tartsunk össze. ne izguljon, mindjárt hozom Duryát erősítésnek. *És még egy öblös nevetés is kitelik tőlem ezek után, bár azt hiszem jobb ha behúzom a nyakamat a vállaim közé. Vissza kellene fognom magam de nem nagyon megy, Miss Kayla minden mozdulata, rezdülés és a szavai kihozzák belőlem a buja ördögöt. Örömmel ellennék ebben az állapotomban de Miss Csodapopó kegyetlenül visszarángat a valóságba a takarításra hívással. A szívemhez kapok újfent, ma már másodszorra hordok ki lábon egy infarktust. Ijedt képpel és hitetlenkedve közlöm vele a felállított diagnózist.* -Miss Kayla a frászt hozza rám, mindjárt rohamom lesz. Takarítani? Éééén? Diplomás ápoló vagyok. *Ám azért ez nem minden, mert eszembe jut, hogy azért nem csak a konyha nagy része lisztes és pofátlanul kihasználom ezt a gondolatot, fittyet hányva arra, hogy épp az imént fogadtam meg, hogy visszavonulót fújok.* -Persze ha nagyon muszáj, letakaríthatom a lisztet mindenhonnan. Önért Miss Kayla szívesen és nagy alázattal. *Nem véletlen, hogy eltéved a pillantásom a feneke felé, legszívesebben ott kezdeném a takarítást és le is ragadnék egy időre, mert ha munkáról van szó akkor alapos vagyok, és a ruha szövetszálai közé bújt liszt roppant kellemetlen tud lenni. Ugye? Ha már úgyis kikaptam, halmozzuk az élvezeteket, ne aprózzuk el a büntetést, különben is imádom amikor haragszik, Jonathan is tudja mert bólogat a néma szavaimra. Legalább most már tudom, hogy kitűnően olvas szájról és legközelebb is tudunk így kommunikálni. Persze tudok én kedves és aranyos is lenni és bocsánatot kérni, semmi pénzért nem játszanám el a már kialkudott randevút, ahol majd kerítek alkalmat arra a popó takarításra is. Kapok is mosolyt amitől mesmeg elolvadok és nem is gyanítom, hogy a vihar előtti csend közepén ácsingózom. Részemről a forma kikenése olyan feladat amit meg kell oldani ha a fene fenét eszik is, de ennek a fenének most kifejezetten nagy étvágya van. Egyrészt nem tudom mire kell bele a vaj, de azt még kisakkozom, hogy talán így nem ragad bele a tészta, s mivel felcsillan bennem a felismerés szikrája, hát adok neki, minél több annál jobban csúszik, csakhogy Miss Kayla arcáról azt olvasom le, hogy a vaj és a síkosító két különböző dolog. Elképedek, tátva marad a szám és elakad a szavam is ami valljuk be ritka alkalom. Nem értem mi a gond, tanácstalanul nézek Jonathanra de ő csak vigyorog és úgy érzem most forgatta meg a köpönyegét Miss Kayla irányába. Széttárt karokkal forgolódom Jonathan és Miss Mérgesoroszlán között, hebegek-habogok és keresem a szavakat melyek kirándulni mentek a fejemből. Azt hiszem most dobtam el a randit, pedig olyan jól alakult de kezdhetem elölről és több munkám lesz benne mintha az angol királynőt akarnám elcsábítani. ~Na ezt jól megcsináltad Rashid és még Durya is mérges lesz amiért megbántottam Miss Kaylát. ~ -Most mit tettem? Mi nem jó? Azt mondta kenjem ki vajjal, kikentem nem? *Ezt már Miss Kayla hátának mondom, komolyan gondolta, hogy átöltözik és ránk hagyja a tortasütést? Mi lesz ebből? Káosz, háború, világvége! Kezemmel többször végigsimítok a fejemen, mintha attól beindulna a motor és megtalálnám a megoldást.* -Maradjon itt Jonathan, rendbehozom. *Ó, hogyazafészkesfene! Rohanok Miss Kayla után, egyrészt nem értem mi a baj, másrészt muszáj kiengesztelnem akkor is ha fogalmam sincs miért.* -Miss Kaaayla! Kérem, ne legyen már morcos, mit csináltam rosszul? *Sietek utána bűnbánó arccal ami most tényleg őszinte de még mielőtt felém fordulna azért megnézem azt a lisztes nyomot a fenekén, aztán gyorsan vigyázzba állok.*
Az biztos, hogy ez a nap egészen másképp alakult, mint ahogyan számítottam rá. Eredetileg úgy volt, hogy szimplán csak szépen elhozza a tortát és kész, aztán hogy megsütjük, de már lassan tényleg minden tiszta liszt, és a tora még szinte sehol, bár legalább már a krém meg van, ez is előrelépésnek számít jelenleg. Talán a végén tényleg lesz ebből torta, mire hazaér Mrs. Potts, legalábbis reméljük. Végső soron maximum elhozzuk a másik tortát holnap, vagy megesszük ezt amilyen formában sikerül összerakni. - Miért érzem úgy, hogy összefogtak ellenem? - immár azért mégis csak mosolyogva rázom meg a fejemet. Ez már egyértelmű, összefogtak ellenem, és én mégis jól szórakozom, pedig már fenekelésről is volt szó, ami azért nem olyasmi, amit megszoktam. Rashid persze tudom, hogy ezzel is csak humorizál, nem is tudom, hogy csinálja. Egyedül neveli a lányát, biztosan nem volt egyszerű az élete, legalábbis én inkább jót feltételezek róla, mint sem rosszat, mégis ilyen könnyedén vesz mindent. Irigylem, nekem ez nem megy, csak próbálkozom, hogy legalább ezt a sütögetést élvezni tudjam és végül is azt hiszem ez azért megy. - Ez nem lep meg, de majd akkor gyakorolhatja az ellentét is, kitakaríthatja a konyhát, ha valaha készen leszünk egyáltalán, úgy sem én kezdtem ezt a liszt szórást. - a mosolyom mutatja, hogy már nem haragszom a lisztes incidens miatt, sőt tényleg jól érzem magamat, de akkor is megérdemli, hogy takarítson egy kicsit. Azért mégis csak az ő dolga, hiszen miatta lett ekkora nem kis káosz itt nálunk. Liszt már a padlón is van és Mrs. Potts biztos, hogy kitérne a hitéből, ha meglátná jelen állapotában a kedvenc konyháját. Mire megérkezik majd, hogy nekiessen a vacsorának csillognia kell itt mindennek, mert a végén nem örömteli lesz számára a tora megkerülése, hanem morcosságot szül, ami miatt rendetlenséget hagytunk magunk után, pedig tényleg csak jót akartunk és azért remélhetőleg ezt értékeli is majd. - Persze-persze bocsánatot kérni azt tud... - csóválom meg a fejemet, talán ezúttal tényleg kicsit morcosabban, mint eddig. Azért lássuk be, az egyik kedvenc nadrágom lett lisztes és azért már azzal a csókkal is megpróbálta átlépni a határokat, de ezzel az újabb akcióval... a végén még tényleg kitérek a hitemből, pedig jól alakul ez az este és nem akarom én sem elrontani a hangulatot, tényleg nem. Persze tényleg tud bocsánatot kérni, nem csoda, hogy végül egy halvány mosoly kerül az arcorma újra, amikor behúzza a nyakát is, csak akkor képedek el újra, amikor elém tolja a formát, amiben annyi a vaj, hogy itt már legszívesebben a fejébe húznám az egészet. Összeszűkül a szám immár egészen vékony kis csíkká, egyértelműen látszik rajtam, hogy most már tényleg határozottan mérges vagyok. Biztos vagyok benne, hogy ezt szándékosan csinálta... és azért a viccnek is van határa. Nagy levegőt veszek, hogy ne mondjak valami csúnyát, pedig tényleg olyasmi kívánkozik ki belőlem most. - Hát jól van... akkor én most meghagyom önöknek a maradékot. Ne vigyorogjon Jonathan, egyáltalán nem vicces! Szóljanak, ha megsült a piskóta, a könyvben minden le van írva, én mosom kezeimet! - igen, most pattant el a cérna, tényleg nem érdekel már innentől. Azért megpróbálhatom én kezelni a viccet, de ennyire sikerült, jobban nem megy. Ez a torta... azt akartam, hogy remek legyen, de nem hozta el azt, amit kértem, oda sem figyelt, erre most még rá is tesz egy lapáttal, amikor már így is épp elég morcos vagyok. Nagyon bátor... túlságosan bátor. - Átöltözöm, a konyhát pedig tegye rendbe! - Jonathan a barátom, neki nem szól ez, bár talán még meg is érdemelné, de Rashidnak természetesen lesz bőven dolga. Én pedig ezúttal már tüntetőleg sétálok ki a konyhából. A krém kész, innentől én már tényleg nem tudok mit tenni az ügy érdekében, itt már szándékos szabotázsról van szó.
*Így végződnek a spontán tortasütések. Nem akarom fényezni magam, ár így is elég világos vagyok a liszttől, de azért egész jól sikerült a feledékenységemből fakadó ötlet. Soha rosszabbul. Bár nem sok ideje vagyok még itt, azért elmondhatom, hogy régóta próbálom a Miss Kayla nevű szelet befogni a vitorlámba, azt hiszem most összejött. Persze van még mit dolgozni rajta, de jó úton haladok. Nem is vagyok már annyira kíváncsi azokra a dolgokra melyek letörölték arcáról a mosolyt, most csak az a fontos, hogy ott van, szépen kanyarodik felfelé, és a kedve is felhőtlen. Személyes bájamnak köszönhetően felhőtlen a jókedve, láthatóan sikerült lazítania. Már rég nem a tortáról van szó, az csak másodlagos, ha nem készül el, legfeljebb beugrom érte hazafelé a suliból Duryával, Mrs. Potts úgysem számít semmire, az is meglepetés lesz neki ha a nap végén köszöntjük fel. Jonathanra nézek, ő is vigyorog és azt hiszem nekem szurkol, szóval bizton állíthatom, hogy Miss Kayla fenyegetése miszerint bepanaszol, teljesen felesleges, már csak azért is, mert a főnököm éppen a fenekelési előrejelzésem miatt kuncog. * -Ahogy elnézem…..még fizetésemelést is kapok ha elfenekelem. Ugye Jonathan? *Bólogatok nagy elánnal, mutatva mit kell csinálnia és ő bőszen visszabólogat, mert, hogy jelenleg a nevetéstől meg sem tud szólalni szegény. Valószínűleg ő is, Miss Kayla is és én is – utóbbi halálbiztos – egészen mást gondolunk fenekelés alatt, én azért finoman csinálnám, már-már simogatva, kevesebb ruházatban, de persze ezt nem mondhatom és nem is sugallhatom a kapcsolatunk jelen állása szerint, de ami késik nem múlik. Ami az összekenést illeti….* -Összekenni….na abban egyetértünk, hogy profi vagyok benne. Mindent képes vagyok összekenni. *A fenekének emlegetése után meg pláne, és amikor egy pillanatra nem néz rám, oldalra hajtott fejjel szemlélem meg az emlegetett testrészt. Azok a kerek formák, a feszessége, ahogy ring minden egyes lépésekor, hááát az fenomenális. Nem csak egy pillanatom van megcsodálni, amikor visszalép a krémhez még a távolból méretet is tudok venni, két kezemmel a levegőben próbálom legalább a fényképezőgéphez hasonlóan befókuszálni és egészen jól illik a tenyereimbe. Nem csoda, hogy arra ragadtatom magam, hogy otthagyjam a ruháján a lisztes nyomomat. Már akkor rájövök, hogy túlzásba vittem amikor megérzem a bőrömön a ruhán átsejlő forróságot, bőrének melegét, mert az van, nem is kicsit. Egy kis ízelítő a távoli jövőből, de nincs időm nagyon elmerengeni ezen a pillanaton mert Miss Kayla elég erőteljesen rám szól. Szó se róla igaza van, de a világért sem vallanám be, marad hát a vigyor az arcomon, tudja csak be egy kis csínynek. be is húzom a nyakam a vállaim közé mint a diák aki rossz fát tett a tűzre és emelem a kezeimet magam elé védekezésképp.* -Jól van jól van, bocsááánat! *Milyen morcos lett a kicsike, azt hiszem ez most sok volt, vissza kell vennem, de amikor olyan gyönyörűen tud mérges lenni. Oda is fordulok Jonathan felé és nagy artikulálással formálom némán a szavakat.* ”Mérgesen még szebb.” *Észreveszem amikor rám néz, remélem nem látta mit mondtam az öregnek, megint csak emelem a kezeimet, hogy „várjon még, fél pillanat” és neki is látok kenni. Azért a fintor nem marad el mikor a kezemet a vajba mélyesztem, kivételesen semmilyen pajzán kép nem merül fel bennem, alaposan kikenem a formát, már amennyire tőlem telik, talán egy kicsit jobban is a kelleténél, de hát mentségemre legyen mondva, fogalmam sincs mennyire kell. Amikor már vagy fél kiló vaj van a formában, odanyújtom neki.* -Miss Kayla, öröm volt önnel tortát sütni. *Vigyorgok újfent és megemelem a szemöldökömet, tekintetemmel leutánozva az ő „Kész van már?” pillantását. Hogy ezért mit kapok azt valószínűleg nem teszem zsebre. Jonathan mellé állok, na nem azért mert tőle várok védelmet, csak megerősítem magam a férfijelenléttel, másrészt így minden oldalról alaposan megcsodálhatom vágyaim netovábbját. *
Azt hiszem mind nagy fába vágtuk a fejszénket a tortasütéssel, pont azzal, hogy az egyik résztvevő Rashid, a másik mozgási lehetőségei pedig korlátozottak, én pedig nem vagyok profi szakács, sem cukrász, csak ritkán fogok hozzá ilyesminek. Próbálom követni szépen a receptet szóról szóra, akkor remélhetőleg nem rontunk semmit sem, már csak az a kérdés, hogy ez majd a többiek esetében is menni fog-e, vagy hogy maga a recept nem hibás-e, hiszen erre is gyakorta van esély és akkor hiába figyelsz oda olyan nagyon, a végén mégis csak rosszul sikerül az egész. Bár akkor még talán mindig meg van rá az esély, hogy gyors tempóban útba ejtsük azt a cukrászdát és elhozzuk a kész tortát, amit jó eséllyel úgyis el kell holnap, hogy ne maradjon ott feleslegesen, ha már ki lett fizetve. Maximum majd megesszük mondjuk bónusznak, nem lesz az sem olyan rémes úgy gondolom. - Oh hát... természetes, hogy kétszeresen adom vissza, megérdemelte! - rántom meg a vállamat szélesen mosolyogva. Igaza van persze, tényleg jól érzem magamat, nevetés és mosolygás van nem épp kis mennyiséggel, úgyhogy egy árva szavam sem lehet, hogy mit ne mondjak. Egyébként is tényleg jól érzem magamat, jól szórakozom és jobb, hogy nem hoztuk el azt a tortát. Aztán remélem, hogy Mrs. Potts értékeli majd az igyekezetet, ha netán nem lesz tökéletes majd a torta, mert amennyit vesződünk és pepecselünk vele, annyi biztos, hogy rengeteg energiát adunk bele. - Mosdatni akar és... még fenekelni is? Ejjnye Rashid, a végén még be kell panaszolnom a főnökénél. - itt már finoman felnevetek, mivel tényleg én öltöttem ki a nyelvemet és őszintén már nem is merek belegondolni, hogy vajon mi járhat a fejében. Kicsit sem lepne meg, ha a gondolatai már valami más úton szárnyalnának mondjuk, sőt... igazából szinte biztos vagyok benne, hogy sok minden járhat a fejében, de még mélyebben nem gondolok én ebbe bele. Rashid nem egy visszafogott ember és biztos vagyok benne, hogy ez minden téren igaz rá, legyen az majd akár a randink, vagy akármi más. - A krém már készen van és eddig egyébként is abban volt profi hogyan kenjen össze dolgokat... most legalább gyakorolhatja. - cukkolom azért egy kicsit, hiába dohog. Nem olyan nehéz ügy az a tortaforma kikenés igazából, nem lesz tőle komolyabb baja. Egy kis margarin és a liszt, ami attól tartok majd megint jut a padlóra is, vagy az asztallapra, de már így is úgyis biztos, hogy lesz elég dolgunk majd azzal, hogy rendbe tegyük és szépen kitakarítsuk a konyhát, ha eljutottunk legalább addig, hogy a tészta bekerüljön a sütőbe. Ezek után lépek vissza krémhez, hogy megkeverjem, mert nem lenne jó, ha még össze is csomósodna nekem és nem is veszem észre a közeledő támadást, csak azt érzem, ahogyan a méretes tenyér a fenekemre fekszik fel, ő pedig természetesen már megint vigyorog, amikor úgy perdülök meg, mint aki áramba nyúlt véletlenül, vagy méhkasba minimum. - A torta... a tortaformát Rashid! - talán azért itt már egy fokkal felháborodottabb hangon emelkedik meg a hangszínem valahol a szopránabb szint irányába. A csók sem volt semmi, de ez már aztán végképp nem. Összeszorítom egy pillanatra a számat, de végül csak nem lendül sem a kezem, sem a fakanál, nem vagyok én verekedős típus. - Tudja a határokat Rashid! - kicsit azért morcosan fújtatok egyet, aztán lépek a tésztához, hogy keverjek rajta még, mert már az is készen van, csak végre a kikent forma kell, hogy betehessem szépen oda, aztán mehet is a sütőbe. Kérdő tekintettel fordulok felé, egyértelműen morcos vagyok kissé és a pillantásom a "Kész?" szócskát sugározza aktívan felé.
A hozzászólást Kayla Silverfox összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 9 Szept. - 18:01-kor.
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: Silverfox ház Csüt. 27 Aug. - 9:43
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Mondhatni nagy fába vágtam a fejszémet ezzel a tortasütéssel, amit jószerivel még el sem kezdtünk, de megérte. Látom és hallom nevetni, jó kedve van ami ritkán jön össze, néha egy kis mosoly vagy kuncogás de egyébként az idő nagyobbik felében szomorúan, merengve járkál a házban. Nem tudom mi az oka, Jonathant sem tudtam erről kifaggatni, az öregúr ebben kötötte a kutyát a fához, és nem mondott semmit. Biztos vagyok abban, hogy a múltjához van köze, de ezt is kiderítem ha addig élek is. Kár, hogy Durya nem láthatja ezt a kis konyhai lisztgránát becsapódást, rendbe kell szednem magam mire érte kell menjek, feltételezem addigra a konyha is csilivili lesz, mégsem hagyhatjuk így Mrs. Pottsnak, de még összekenhetjük magunkat a kis csajjal ha ő is díszíteni akar és miért ne akarna, az ő ajándéka is lesz. * -Maga is élvezi Miss Kayla, különben nem érnének azok a csodás ajkai a füléig. Én kezdtem, de magácska kétszeresen adta vissza. Lehet vitázni! *Nem fenyegetést ültetek a tekintetembe hanem ígéretet, vele még vitázni is érdemes. Tény és való, én kentem össze először, de csak az orrocskáját, erre kaptam egy egész tálat a nyakamba. na jó, ez túlzás, de csak egy kicsit. Ezért persze kap még belőle mielőtt elengedem az pulttól. Az újabb felháborodására csak vigyorogva megvonom a vállam, úgy ahogy az előbb ő tette. Ez az egész már kezd izgató lenni, persze, hogy az jut eszembe mennyire szívesen megmosdatnám, nem csak az arcát.* -Biztos Miss Kayla? Én nem fogadnék rá….Óóóhhhóóó, nyelvet öltögetünk? Hát ezt tanulta az iskolában? Ejnye, a végén még el kell fenekeljem. *Isten a tanúm rá mennyire vágyom rá és egyre jobban. Jonathan meg csak kuncog és a fejét fogja, szerintem ennyire még ő sem ment bele fiatalabb korában az előjátékba. Elmarom a konyharuhát, de csak annyit érek el vele, hogy szétkenem magamon a lisztet. A már halványabb fehérből nézek fel értetlenül és elégedetlenül. * -Kenjem ki a tortaformát a mivel? Úgy érti Miss Kayla, hogy a kezemmel nyúljak a margarinba és kenjem szét abban a micsodában? És miért nem én kaptam a krémet? Ez igazságtalanság, pedig mennyit dolgoztam, tessék, ez a hála. *Dohogva fogom magam, hogy nekilássak annak a kenésnek, de csak találgatok hogyan kell, őszintén megmondom, annak idején nem igazán figyeltem anyámra hogyan készülnek a süteményei, csak elpusztítani tudtam, de azt nagyon gyorsan. Most meg kenegessek és adjam a lisztet iziben. Tessék, adom én, a kezemen még van bőven, Miss Kayla mögé lépek és óvatosan a fenekére simítom a tenyeremet, melynek egy terjedelmes öt ujjas nyom a következménye. Aztán büszkén kihúzom magam a munkám láttán és persze hátrálok, mert kinéz egy nagy pofon vagy kapok a fejemre a fakanállal.* -Ott a liszt, ne m ondhatja, hogy nem igyekeztem. Egyébként szép, jól áll magácskának a kezem. Már itt sem vagyooook! *A vigyorgást nem tudom letörölni az arcomról, de sietek jó messzire kerülni Miss Kaylától, hátrálás közben keresem bőszen a margarint, a tortaforma már megvan, csak össze kell hozni a kettőt. Rajtam ne múljon, úgy összekenem azt a formát, hogy ki sem látszik majd a margarinból.* -Aztán igyekezzen Miss Kayla azzal a tésztával, mert lassan mennem kell Duryáért. Elég macerás ez a tortakészítés, sosem gondoltam, hogy ennyi minden kell bele.
Szó se róla ragályos a nevetése, akkor is ragályos lenne, ha tényleg haragudni akarnék rá, vagy ha lenne okom egyáltalán haragudni, mert amúgy igazából nincs. Nem hozta el a tortát, de így mókás napot hozott össze nekem és Jonathannak is, hiszen rajta is nagyon jól látszik mennyire élvezi ezt az egészet. Lelkesen segített eddig is mindenben, amiben csak tudott és most is velünk együtt nevet, és minden bizonnyal majd örömmel fogja megkóstolni a közösen sütött tortát, ami biztosan nagyon finom lesz majd, főleg ha még érkezés után Durya is hozzátesz kicsit, mondjuk a díszítéssel. Azért marcipánt akkor is jó lenne, ha tudnánk beszerezni, ha nem is az eredet torta okán, hanem akár külön, csak a plusz külcsín kedvéért, mert azért attól tartok, hogy nem lesz majd tökéletes a tortánk, de a lényeg, hogy sok energiát teszünk bele és szívből jön, ha e mellett esetleg egy kicsit mondjuk csálé lesz az már nem olyan nagy dolog nem igaz? Az életem pedig... az életem olyasmi, amit tényleg Jonathan lelkére kötöttem, hogy ne kotyogja ki. Túl sok kellemetlenség van a múltamban és a jelenemben is van épp elég, hiszen azóta is, hogy a testvéremnél jártam azért epekedem, hogy felhívjon és persze nem hívott. Nem tudom, hogy Emma még valaha szóba fog-e állni velem. Arra is bőven meg van az esély, hogy nem, hogy talán soha az életben nem akar már velem szót váltani, hogy talán már sosem leszünk úgy, mint régen, vagy még a közelében sem, hiszen oly sokat változott, annyira más lett. Túlságosan komoly, túlságosan komor, túl sok mindent változtatott meg benne az élet, túl sok mindent szívott ki belőle a múltunk, ami esetében még komorabb, mint az enyém. - Oh, tudom, hogy élvezi, egyébként sem én kezdtem ezt a kis lisztháborút, hanem maga. - széles mosollyal rántom meg a vállamat, de azért persze hátrálok, amíg lehet és persze megpróbálok kislisszolni a karjai alól, amire kb. semmi esélyem se lenne, ha nem engedne el végül ő maga. Na persze csak az után, hogy már kaptam egy adag lisztet én is megint az arcomba. - Héj! Nem én kezdtem! - legalábbis úgy emlékszem, bár lassan már abban sem vagyok biztos, hogy mi számított kezdésnek, a csipkelődések, vagy maga a lisztes incidens, a viccelődés... netán a torta nem elhozása? - Ne aggódjon, azért még meg tudok mosakodni egyedül is, higgye csak el. - még szórakozottan a nyelvemet is kiöltöm felé, miközben az arcomat törlöm meg a kezem ügyébe kerülő konyharuhával. Csak aztán veszem át a tésztát. Lassan legalább eljuthatnánk addig, hogy betegyük a sütőbe, mert a végén előbb meglesz a kész torta, ha most elindul érte, mint az, amit már mikor elkezdtünk. - Tegye magát hasznossá kenje ki a tortaformát margarinnal, aztán jöhet a liszt, de izibe! Jonathan, keverne egyet a krémen? Amikor nem figyelek oda meg is kóstolhatja. - igen, azt hiszem teljesen elengedtem mostanra magamat, a huncut csillogás a szememben és a kacsintás is erre utal. Szó se róla élvezetesebb így a torta készítés, mintha tényleg elhozta volna azt, amit megrendeltem.
*Igazán szórakoztató húzni Miss Kaylat, neki is tetszik, kétség sem férhet hozzá, különben már régen fejbe vágott volna valamivel, vagy fogta volna magát és egy hűvös, szúrós nézéssel itt hagyott volna a fenébe miután parancsba adta, hogy lóduljak a tortáért. Nem, Miss Kayla nem olyan, neki igenis kell az ilyen játék, nem tudom mi történt vele régen és Jonathan is lakat alatt tartja a száját ha róla kérdezek, de az tuti, hogy amikor hülyeségeket beszélek, Miss Kayla kivirul. Most én is csak vigyorgok tovább válasz helyett, persze azért jelentőségteljesen megbillentem a fejem párszor. És nevet. Anyám! Szeretem amikor nevet, nem is hagyok ki egyetlen alkalmat sem, hogy elérjem nála ezt az állapotot. Mostanában egyre többször sikerül is. * -Nem látja Miss Kayla? A homlokomra van írva. *Röhögök egy sort mikor őt ismétlem. valójában halvány lila fogalmam sincs mi fán terem a konyha, nekem csak olyan emlékeim vannak óla, hogy ott kapok meleg ételt, hogy mindig édes illat terjeng benne, hogy anyám megsimogatja a fejem. Nálunk a konyha volt a központ, a nagy beszélgetések színhelye, a leszidásé, a szomorkodásé, az örömé. A szoba tabu volt, ott mindennek rendben kellett lennie, le sem ülhettem a kanapéra míg nem voltam makulátlanul tiszta, a bútorokon meg nylon volt vagy mi az ég. csillogtak este a lámpafénynél mint Salamon töke. A konyha ellenben maga volt az élet, anyám ott töltötte a legtöbb idejét, apám oda jött először mikor hazaért, én meg suli után. Aztán ettünk és beszélgettünk. Miss Kayla otthonában egészen másképp van minden, ahogy a világ más otthonaiban is, az emberek szokásai megváltoztak. De ettől még nem tudom, hogy Mrs. Potts hol tartja a nagylábast, vagy épp a tortaformát. Komolyan, azt sem tudtam, hogy van ilyen. Amikor megnyugtat a táskát illetően, látványosan megnyugszom, a kezemet a szívemre szorítom és a vállaim megereszkednek. Ha nem lennék fekete, talán színésznek mentem volna és én lennék Hollywood sztárja. Tudom és nap mint nap látom, hogy feldobom a napját, nem is jut eszembe olyasmin gondolkodni amin Miss Kayla esze jár. Ha tudnám, elmesélném neki az életem azon részét amiről nem tud, amiről senkinek nem meséltem és minden bizonnyal Durya sem. Ez a mi kis titkunk, nem azért mert titok, egyszerűen csak nehéz róla beszélni és ezért nem tesszük. Duryával megbeszéltük, kibeszéltük, átrágtuk és elfogadtuk. Kész, ennyi. Pedig ha Miss Kayla tudná, hogy az őrültségem és a hülyeségem mögött egy érző szív dobog, egy olyan amelyiknek a kis csücskében mélyen eltemetve még mindig ott él a felesége emléke, amelyik hűséges volt és becsületes….rögtön a karjaimba vetné magát. Jellemző, hogy még a fejemben sem vagyok képes rendet és szigort teremteni. Ám most nem ezen van a hangsúly, a nevetés ami Miss Kayla édes torkából tör elő, megdobogtatja a szívemet, azt a felét amit neki tartogatok egy ideje. Bár azt nem mondanám határozottan, hogy halálosan beleszerettem, de piszkosul vonzódom hozzá és ha megkapom, nem eresztem mert szeretném minden nap látni az arcát ahogy a nap rásüt reggel az ablakon keresztül, és a fényében elmosolyodik. Ennyit a romantikáról, a lisztes arcom kissé felráz és muszáj megbosszulnom. beszorítom a pult és magam közé, egyre közelebb nyomulva az arcához. A hangom most ezerérc mély és cseppnyi nevetés sincs benne, remélem még egy ideig fent tudom tartani a mérges vadember látszatát.* -Jonathan élvezi, én nem. Mindjárt eltüsszentem magam. *Ezt is halálos komolysággal mondom pedig legbelül, a gyomrom tájékán már remegek a nevetéstől amit egy időre oda gyűrtem le. * -Abban nincs semmi poén. Képzelje csak el Miss Kayla, hogyan világítana a gyönyörű fehér fogsorom egy Hófehérke arcában. Naaa? Ugye? *Szóval el a liszttel a képemből. * -Nos, nézzen szépen Miss Kayla és meglátjuk. *Letörlöm a liszt egy részét az arcomról és ártatlan pislogások, majd egy százkarátos mosoly kíséretében az övére kenem.* -Megbocsátok. Befejezzük a tortát. Aztán megmosdatom, mert ilyen képpel nem állhat Mrs. Potts elé. *A vigyorgás visszakerül az arcomra és most már a megzabolázott nevetés is kibuggyan belőlem. Eltávolodom Miss Kaylától és hagyom, hogy szabadon mozogjon, de azért figyelem minden lépését, nehogy most meg egy adag krémet kapjak a nyakamba.*
Tudom én, hogy mire megy ki a játék és hogy Jonathan nem ragaszkodna feltétlenül ahhoz, hogy a tojások szétválasztását ő tanítsa meg Rashidnak. Ehhez igazából kétség sem férhet, de egy kicsit én is húzhatom őt, már csak azért is, hogy ne érezze magát olyan nagyon magabiztosnak, mert hát eddig is ezt láttam rajta. Na nem hinném, hogy le tudnám törni a magabiztosságát, igazából nem is akarom komolyan, szórakoztat a viselkedése és addig sem gondolkodom semmi máson, amin nem szabad. Így is elég zűrös a múltam, legalább ő visz bele egy kis fényt, mint ahogyan Jonathanéba, mintha a személyes mentő angyala lenne neki és és talán tudtán kívül nekem is. - Oh, szóval nekem a homlokomra van írva? - rövid nevetést azért már ezzel is el tud érni nálam. Szó se róla ez már rég nem Mrs. Pottsról, meg a születésnapjáról szó, de annyi biztos, hogy jól érezzük magunkat azt hiszem mindhárman és Duryanak is tetszeni fog majd, hogy ő kenheti fel a krémet, vagy teheti rá a tortára a díszítést, bár még nem vagyok benne biztos, hogy az mi is lesz, hiszen a tortán lett volna marcipán, de az biztos, hogy nincs itthon. Talán egy kis meggy, az passzol a csokihoz, vagy azt tehetnénk a krémbe, van talán egy befőtt, láttam a kamrában. És esetleg cukrok a tetejére. Egyszerű lesz, de legalább tényleg mi készítettük szívből, és reméljük, hogy nem lesz majd túlságosan csálé. - Igaz, a végén még elhiszem, hogy tényleg profi a konyhában Rashid. - persze csak viccelek, azt a torka készítést sem vettem komolyan akkor sem, amikor még nem vallotta be, hogy csak egy szimpla muffinról volt szó. Ő azért annyira nem lehet profi és látszik az emberen, ha otthonosan mozog a konyhában, nála pedig erről szó sem volt. Persze más az, ha össze kell dobnia magának egy szendvicset, ahhoz nem kell sok hozzávaló, no meg azt gyakrabban teszi meg, de egy torta más. Ahhoz még nekem is ismeretlen ez a konyha, hogy jól ismerjem mi hol van, maximum talán jobb a beleérző készségem egy fokkal, mint neki. Sejtésem azért volt róla, hol lehet az a torta forma. - Ne aggódjon, nem kell attól félnie, hogy ha rosszul viselkedik, akkor mázsás táskával kólintom fejbe. - a túljátszott riadalmat látva az arcán, csak még inkább szélesedik a mosolyom. Határozottan szórakoztatónak gondolom a reakciót, meg hát az egész valóját. Eddig is így gondoltam, csak hát lássuk be az ember egy nagyon bohókás alakban azért mégis csak nehezen bízik meg. Jól át kell gondolni, hogy tényleg érdemes-e úgy igazán bízni benne. Nem azt mondom, hogy elárulna, csak talán nem venne komolyan mindent, amit esetleg én meg igen, így azért jóval nehezebb ez, főleg olyan esetben, amikor még randiról is beszélünk. A randi számomra azért mégis csak egy komolyabb dolog. Azt viszont már én sem tudom megállni nevetés nélkül, hogy tényleg jó nagy adag liszt kerül az arcára. Jonathan határozottan jól szórakozik, én pedig hátrálva keresek egérutat. Nem igazán sikerül, túlságosan rá a nevezés, főleg a nagy felháborodást látva rajta, mert az nagyon is meg van láthatóan. - Jonathan szerintem élvezi a műsort. - és szó se róla, én is, bár kérdés, hogy így ebből mikor lesz torta, de most ez érdekel a legkevésbé. Nevetve dőlök neki a pultnak, ahogy beszorít, de így se tudom abbahagyni és az sem zavar különösebben, hogy én is kapok a rá került lisztből nem is keveset. Azt hiszem lesz mit takarítani a torta sütő akció után, nem is keveset. - Legalább ezt is kipróbálja. - azért persze megpróbálok kislisszanni a karjai közül, vagy kibújni a karja alatt, hátha nyerek egy kis egérutat. Azért még sem órák alatt kellene elkészíteni azt a tortát, a végén Mrs. Potts hamarabb ér haza mint hogy betennénk a sütőbe, pedig aztán még a krémmel is meg kellene kenni. - Ha szépen nézek és megbocsát, befejezzük a tortát? - tudok ám én egészen ártatlanul is pislogni és most is ezt vetem be. Persze gond nélkül tudnék hatni rá, ha akarnék a képességemmel és menten arrébb is lépne, de eszem ágában sincs ilyesmihez folyamodni. Nincs most rá okom, és egyébként is tudom, hogy csak szórakozik, mint ahogyan én is, ilyenkor nincs effélére szükség.
*Miss Kayla édes, ahogy megpróbál lyukat beszélni a hasamba azza, hogy amit teszek vagy mondok azzal megsértem Jonathant. A fenéket, Jonathan pontosan tudja mitől döglik a légy én meg Miss Kayláért. Rápillantok, mármint idős védencemre és látom a szemeiben a csillogást, régen talán ő is így nyúzta a nőket, belé is szorult némi humor és még most is elég jóképű az öreg, szóval minden bizonnyal fiatalabb korában elég fickós volt. Mostanra is csak a teste adta meg magát a kornak és a betegségnek, egyébként teljesen tiszta és azt hiszem jó úton haladunk az elfogadás felé. Azért persze hála a masszázsnak és a tornának sokat javult az öreg, lábra állni ugyan nem valószínű hogy fog, de még nem vetettük el ezt a reményt. Sok hónap kell még ahhoz, hogy bármit biztosan kijelentsünk, addig meg az én segítségemre lesz, bizony, mert vele meg lehet dumálni, hogy segítsen Miss Kayla becserkészésében. Legalábbis ami a szabadidőt illeti. * -Ugyan, nézzen rá, úgy néz ki mint aki arra vágyik, hogy egy két méteres fekete fickót tanítson tojást szétválasztani? Miss Kayla…*Ingatom a fejemet de szám sarkában hamiskás mosoly játszadozik. Naná, hogy szándékosan.* -Ellenben Miss Kayla pont úgy néz ki. *És ez volt a kellemes tőrdöfés, a tréfás és erre már kivillantom mind a harminckét fogamat. Az sem érdekel ha kupán vág a megtalált tortaformával, az már a következő lépés egymás felé. Vagy nem? Még abban is benne lennék ha itt a konyhában egymást kergetnénk a pult körül lisztet szórva a másikra, a végén pedig szívesen meghempergetném benne ahogy a húst szokták. Hmmm….* -Olyan egyformák. De meglett! Nem? De! Akkor ne reklamáljon Miss Kayla. *Nem sértődtem meg és nem is teszek úgy mintha. Pontosan tudom, hogy fogalmam sem volt mit hol keressek, a konyha nem az én világom, épp csak egy részlete a hűtő körül ahova a sörömet tettem. Az is nyilvánvaló, hogy Jonathan is élvezi a mi kis évődésünket, néha hangosan is felkuncog amiből tudom, hogy neki is jókedve van. Persze nem lehet könnyű csak ülni és nézni, hogy mások remekül elszórakoznak, de ezt már átvettük és Jonathan remekül vizsgázott. Amikor randevúra hívtam Miss Kaylát, bevallom csak egy újabb csók miatt tettem, mert eléggé valószínű, hogy ma már több nem fog sikerülni, most persze fő a fejem, hogy hova vigyem, de majd kitalálom, Durya is biztosan ad pár tippet, legfeljebb megkérdezem holna a sulinál az anyukákat hova mennének szívesen. Ebben persze ott a hibapont, hogy majd azt hiszik őket akarom randevúra vinni, de kidumálom magam, legfeljebb kapok a fejemre a nagy táskájukkal. Most komolyan, miért kell bőrönddel járni? A fene sem érti a nőket. * -Hát ezt megköszönöm Miss Kayla. Tudja, villogni szeretnék. *Már most is azt csinálom, valószínűleg az egész fogsorom elég lenne ma bevilágítani a konyhát. Sikerült ebből a helyzetből is kivágnom magam, de ez nem meglepő. Általában – az esetek száz százalékában – sikerül. Nem tudom kitől örököltem, az is lehet, hogy az élet tanított meg rá, azért viszont hálás vagyok. A lányom biztosan rám ütött, még engem is kidumál olykor, de mentségemre legyen mondva, gyakran elolvadok tőle és simán kenyérre ken. * -Isten ments! Nem kell bőrönd. Ugye Miss Kayla nem jár olyan nagy táskákkal mint az anyukák? *Csak jobb ha ezt előre tisztázzuk, mert ha igen akkor viszek magammal bukósisakot. Azt hiszem ezen a ponton nekem már nem terem babér, sokat segíteni nem tudok, legfeljebb rontani a helyzeten, ahogy már eddig is tettem, kezdve ott, hogy nem hoztam el a tortát a cukrászdából. Itt a remek alkalom, hogy összekenjem egy kis liszttel, már csak azért is mert látni akarom hogy áll neki. És jól áll! Röfögve nevetek a sikeremen, persze rögtön megfordul a fejemben a gondolat, hogy most fogom átölelni és újra megcsókolni, de mire mozdulnék, én kapok az arcomba egy egész marokkal. Most Jonathan röhög úgy ahogy én az előbb. Miss Kaylát nézem de Jonathan felé mutatok az ujjammal, utána pedig fenyegetően indulok a nőm felé, hogy odaszoríthassam a pulthoz két kitámasztott karom közé.* -Nem röhög! *Persze még hangosabban teszi.* -Miss Kayla! Mit szólna hozzá ha most én azonnal bevinném Jonathant a szobájába és megbeszélnénk ezt a kis incidenst? *Eszem ágában sincs bántani, csak a lisztes arcom miatt nem látszik, hogy a nevetés ott rángatózik a szám sarkában. Az egész arcom lisztes, érzem is és a tüsszögés csiklandozza az orromat, pereg le rólam a ruhámra, s ha elég közel kerültem Miss Kaylához – hacsak nem indul el a pult körül ahogy korábban vágytam rá – akkor rá is kerül jócskán.* -De most komolyan Miss Kayla! Fehér embert akar belőlem csinálni?
Jól van, végül is mondhatom, hogy nem alakult rosszul ez az egész. Bár nem lett meg a torta, amit rendeltem, lehet hogy majd elhozzuk holnap és végül azt is megesszük. Kifizetve már ki lett, úgyhogy nem kellene, hogy veszendő menjen, ebben pedig benne lesz a szívünk és lelkünk, legalábbis remélhetőleg más problémás adalékanyag nem és akkor igazi nagy szülinapot rendezhetünk Mrs. Pottsnak. Arról már nem is beszélve, hogy így egy kicsit legalább elvonja a figyelmemet a rossz dolgokról, nem gondolok Emmára, nem gondolok arra, hogy talán esze ágában sem lesz felhívni engem, pedig naponta lesem a telefont, hogy mégis hátha. Nem gondolok arra sem, ami a múltban történt. Most tényleg ez a kis torta sütés és Rashid vidámsága mindenről elvonja a figyelmem, pont e miatt nem lenne jó beszélgetni a múltról. A múlt csak fájdalmat szül, számomra legalábbis és ebben a jó hangulatban arra most cseppet sincs szükség. - Ezzel a végén még megsérti szegény Jonathant. - mosolyodom el, de persze tudom én, hogy nem úgy érti. Végül is érthető a hozzáállása, szívesen törne fel tojást velem együtt és nem pedig az öreggel, de azért én ennyire még nem lazultam el. Jó eséllyel a megmutatás sem úgy zajlana, hogy fognám a kezeit és ketten együtt művelnénk ezt, inkább csak megmutatnám a folyamatot, hogy aztán leutánozhassa és ő is megpróbálhass immár majd egyedül is akár, de ez nem most lesz. Annyira megcsúsztunk már egyébként is, hogy lassacskán hasznos lenne, ha tényleg a torta készítésre fókuszálnánk. Egyelőre még a tészta sincs kész, csak a krém alakul, pedig a tésztát még ki is kell majd főzni, úgyhogy lassan tényleg fel kell kicsit pörögni. Ebben mondjuk nem sokat segít a kis csel, ahogyan a krémet takarítja el a szám széléről, bár Rashid épp elég komolytalan ahhoz, hogy nagyon figyelni tudjon az olyan felesleges apróságokra, mint mondjuk a határidők, pedig nem kellene még akkor is a káoszt termelnünk ide, amikor még megjött Mrs Potts. - Igaza, rendkívül profi! Hány szekrényt nyitogatott ki mire megtalálta azt a formát? Négyet? Ötöt? - azért itt már én sem tudok megállni egy szélesebb mosolyt, szó se róla. De nem is baj, ez az egész tényleg jó hangulatban telik és Jonathanon is látszik, hogy jól érzi magát. A nevetése, az időnként háttérben felhangzó kuncogása, mintha csak titkon azért drukkolna, hogy Rashid legyen a nyertes, bár azt sem tudom, hogy pontosan miben is, bár annyit elér, hogy kap tőlem egy lehetőséget, hogy elhívjon randizni. Azok után, hogy csak úgy megcsókolt ez elég szép előrelépés, hiszen csúnyább következményei is lehettek volna, de hát nem vagyok én olyan pofozkodós fajta, sosem voltam. - Mindig kivágja magát igaz? De rendben, akkor dögösebben igyekszem majd öltözni mint ma, csak az ön kedvéért Rashid. - legyen így és amúgy tényleg. Nem hiszem, hogy lenne olyan helyzet, olyan félresikerült mondat, amiből ne tudná magát valahogy ügyesen kivágni. Őt aztán eleve szép beszélőkével áldotta meg a sors, kétlem, hogy van olyan élethelyzet, amikor nem tud valami frappáns reakciót. Esetleg egy-egy nagyon szélsőséges verzió, amikor netán még belé is belé fagy a szó, de azt hiszem ez rendkívül ritka lehet. - Alaszkában? - erre azért már röviden felnevetek. Sejtelmem sincs, hogy mit tervez, azt is kinézem belőle, hogy egy ilyen felvezetés után elvisz egy hamburgeresbe, vagy ilyesmi, komolyan nem lepődnék meg, vagy görkorizni, hogy belé kelljen kapaszkodnom, mert hogy cseppet sem értek a görkorizáshoz. - Meglátjuk, hogy mi lesz ebből, de azért külön bőrönddel nem készülök. - teszem még hozzá immár csak mosolyogva, csak aztán lépdelek közelebb a szakácskönyvhöz, miután a krém már lekerült a tűzről, hogy elpihengessen szépen magában, amíg mi a többivel foglalkozunk végre, az sem árt. - Most szépen hozzáadjuk a többit, bekeverjük a tésztát, aztán hamarosan begyújthatja a sü... - itt akadok el, mivel abban a pillanatban, amikor visszafordítom a fejemet el a szakácskönyvtől, vissza a tál felé ő galád módon oldalról támadva lisztezi be az orromat. Az első meglepetés után visszatér a mosoly az arcomra, de nem cselekszem ám azonnal. Nem, előbb csak lankadjon a figyelmet. Felkapom a lisztes zacskót és a már mérlegen lévő tálba mérem ki a megfelelő mennyiséget, mintha arra koncentrálnék csak, de persze az utolsó pillanatban mégis máshogyan mozdulok gyors mozdulattal nyúlok bele a tálba és hasonlóképpen hozzá pöccintek oda, bár jó eséllyel én nem csak az orrát fogom eltalálni, hanem talán még kicsit a száját is, ha közben mozog, vagy megpróbál elhúzódni. Ennyi jár viszonzásul. - Tehát a sütőt, begyújthatja. - széles vigyorral fejezem be végre az előbb félbe hagyott mondatot.
*Ez az egész…nem is tudom, végül is a torta miatt volt, hogy ne kelljen visszamennem érte, bár megtehettem volna, hogy beugrom érte amikor Duryáért megyek, elvégre a buli is csak azután lesz. Durya nem maradna le róla semmi pénzért, imádja Mrs. Potts-ot és a sütijeit. Szóval a torta, de később mindez átcsapott egyfajta vágyba, hogy láthassam Miss Kaylát a konyhában, lisztes orral – erről még gondoskodnom kell – mosolyogva, felszabadultan. Ez utóbbi már megvan. Reggel nem ezzel a gondolattal keltem fel, de mostanra már beérett nálam a Miss Kaylás kedv és ezt ki kell használnom. Noha még mindig magázzuk egymást, minden egyes nap elteltével közvetlenebb velem és ezt egyfajta bátorításnak vettem és veszem a mai napig, olyan kis finoman csinálja, egy-egy mosoly, egy pillantás néhány megjegyzés. Sosem volt kihívó és nem illegette magát ahogy a nők manapság teszik, mintha azonnal férjet akarnának fogni, kivetik a hálót, te meg tudatlan férfiember belegabalyodsz s aztán csak azt veszed észre, hogy kéz a kézben sétáltok az oltár elé. A Durya iskolájába járó gyerekek szingli anyukáit egy napon sem lehet említeni Miss Kaylával, persze dögösek meg minden és látszik, hogy törődnek magukkal, sokszor többet is tesznek mint amennyit az én ízlésem elbír, de hát kedves vagyok meg minden, mert nem lehetek bunkó. Miss Kayla azonban Miss Kayla. * -Jonathan nem olyan jó tanár mint magácska Miss Kayla. *Az öreg felé fordulok és vetek rá egy bocsánatkérő pillantást, de hát tudja ő, hogy mire gondoltam, nem fog megsértődni. Abban még nincs semmi rossz és nem is kell nagy feneket keríteni neki, meg semmilyen szexuális töltetet, ha Miss Kayla megfogja a kezemet és együtt törünk fel egy tojást. Na jó, ez azért eléggé szexuálisan hangzik, de tényleg, nem kell….a határok pedig, jócskán mögöttem vannak, bár isten látja lelkemet igyekeztem legalább a vonalon mozogni. De hát azok a csókos ajkak és az a csokoládé krém, imádom a csokit….meg Miss Kayla ajkait is, most már főleg, hogy megkóstoltam. Édesebbek mint a méz, bár azért nem vagyok úgy oda, nyúlós és ragacsos, állandóan összeragadt tőle a szám és képtelenség levakarni. Miss Kaylát nem vakarnám le magamról az hétszentség, de arra még várni kell, mármint, hogy rajtam legyen, nyúlósan és ragacsosan. Előbb a randi, kis vacsora, beszélgetés, te francos nepáli borz, még azt is ki kell találnom hova vigyem. Miss Kayla okos, intelligens nő, vannak igényei és minden bizonnyal máshoz szokott mint én, meg amire pénzem van, de istenemre mondom megéri a befektetést. A randit akkor lebeszéltük én meg keresgélek, fogalmam sincs miért és mit, de feltúrom Mrs. Potts konyháját. Láttam már tortaformát, tudom hogyan néz ki és diadalittasan mutatom Miss Kaylának, hogy ügyes vagyok megtaáltam.* -Persze! Minek néz engem Miss Kayla? Otthon vagyok a konyhában. *Széles, fülig érő vigyort eresztek meg felé, olyan harminckét fogas, fehéren ragyogót. Jó a kedvem, nem is tudnám letagadni, de minek is tenném, ha egyszer ez volt a cél. Liszt, forma, megvan a tojás, meg a krém, mi kell még? Miután érzékletesen előadtam mire vágyom vele meg a randival kapcsolatban, megkapom a magamét, de persze ez nem tántorít el, csípőből rángatom elő a megfelelően kreatív választ.* -Nem elvárás, de jó ha dögösebb mint ma Miss Kayla, csak, hogy tudjak magácskával villogni. Mert ma is elég dögös, meg minden, de hát itthon vagyunk. Ha elviszem magammal, lássák csak, hogy milyen szerencsés ember vagyok. *A vigyort már le sem törölheti az arcomról, még csiszolókoronggal sem, néha csak a jókedv miatt van ott, néha azért, hogy húzzam vele kicsit, de mindenképp imádja. Tudom én, nem vagyok vak és nem is lehet ezen a téren becsapni, ismerem a nőket. Talán én vagyok az egyetlen kerek e földön aki elmondhatja magáról. Gondolom. És persze ezért nem lepődöm meg amikor újabb részletek érdeklik a randevúról, s még mondja valaki azt, hogy nem várja azt a randit. Fültövön is vágom.* -Készüljön fel mindenre Miss Kayla. Az is lehet, hogy reggel Alaszkában ébredünk. *Azért nem lenne semmi ha megtörténne, mármint nem Alaszka. Bár biztos vagyok abban ha megpróbálnám nem hagyná magát. Miss Kayla nem az a fajta egyéjszakás kaland és én sem igénylem, de azért azt nem tiltja a randizós törvény, hogy nem lehet eljátszani a gondolattal.* -És most mi következik? Mert elég bonyolult lett ez a torta. *Mostanra már elvesztem az előkészületekben és Miss Kayla még nem lisztes. Ezen merengve és őt nézve rakosgatom a hozzávalókat a keze ügyébe s mikor nem figyel rám annyira – talán egyszer csak elfordul, hogy ne lássam a pírt az arcán – akkor belenyúlok a lisztbe és bekenem vele az orrát.*
Nem is tudom számomra valahogy a türelem mindig változó erősségű. Sokat vártam arra, hogy kiszabadítsam anno a húgomat. Nem volt választásom, így hát volt türelmem. Sokat tettem azért, hogy megmentsem őt Striker karmai közül, nem volt rövid idő mire fel tudtam építeni az életemet Logannel, hogy elég nagy hatással legyen rá a vélt halálom, hogy bosszút forralhasson Victor ellen, hogy erő kelljen neki, hogy megváltozzon, hogy aztán... mindennek vége legyen egy villanás alatt. Emmát elveszítettem, és Logant is. Igaz, hogy megmenekült, de felnőtt, más lett, én pedig örülhetek neki, hogy egyáltalán élek. Arról pedig sejtelmem sincs, hogy másokkal mi történt. Türelem... türelmem van, csak már magam sem tudom, hogy mihez, hogy mire várok egyáltalán, hogy mit hozhatnék ki az életemből még, hiszen eddig bármit tettem végül mindig minden rosszra fordult. Csoda, ha nem megy az a széles mosolyt, amit Rashid produkál. Nem tudok sokat az életéről, bizonyára vannak mögötte is nehéz percek bőven, de az enyém... néha úgy érzem, hogy csak nehéz percekből állt, és amikor volt egy kis jó, végül annak is vége szakadt. Nehéz bízni a pozitív változásban, de eddig még csak abban volt tapasztalatod, hogyan változik minden végül rossz irányba. Sose maradt meg a jó, talán nem is vagyok rá érdemes, és nem akarom más életét is a magaméval együtt a mélyre rántani, azt nem viselném el még egyszer. - Azt hiszem erről már lecsúszott, hiszen Jonathan nagyon profin műveli a tojás szétválasztást. Akár még tőle is tanulhatna. - persze incselkedem csak most, tudom, hogy mire gondol, hogy azt szeretné, ha én fognám meg azokat a nagy és erős kezeket és én mutatnám meg neki. Igazából azt sem tudom, hogy akkor menne-e neki. Tényleg nagy és erős kezei vannak, ehhez azért mégis csak kecsesebb és kifinomultabb ujjak kellenek, olyanok, mint amik nekem is vannak, de még Jonathannak is jobban megy, bár nem csoda, hiszen ő ha jól tudom fiatal korában még zongorázni is tanult. - Annyira nem érzem azt a fene nagy óvatosságot. A határ már... nem is tudom, hogy hol lehet ön mögött - mosolyodom el azért, hiszen lássuk be azért erre a csókra igazán nem számítottam. Már az is meglepett volna, ha megtörli a szám szélét akár csak egy szalvétával, vagy az ujjával, de ő azért ennél sokkal tovább ment ezt mindketten beláthatjuk nem igaz? Mégis beadom a derekamat, legalább egy randi erejéig. Ennyi beleférhet, talán ha nagyon rémes lesz akkor feladja és rájön, hogy nem érdemes velem próbálkozni sem. Lehetőség szerint még az előtt, hogy teljesen romba dönteném a mostani életét. Azt azért nem szívesen várnám meg, hogy bekövetkezzen, úgyhogy nagyon remélem, hogy még előtte... kiábrándul? Persze fene mód jól esik nekem a rajongása, vagy nem is tudom, hogy minek mondjam. Tetszik, ahogyan figyel rám és próbálkozik, mintha csak visszamentem volna és újra élném a tini korszakomat, de... ettől még nem változik a helyzet, nem vagyok jó hatással mások életére. - Igaza van, nem sok értelme lenne, a nappali nekem tökéletesen megfelel, és... megtalál mindent? - figyelem, ahogy pakol elő, miközben a kész krémet szépen félrehúzom. Hűlnie kell, hogy kenhető legyen majd, addig még amúgy is várni kell, maximum néha keverek majd rajta egyet, nehogy idő közben bebőrösödjön nekem. Addig majd megsülhet szépen a tésztánk, legalábbis nagyon remélem, hogy addig is sikerül még ma eljutni, egyelőre határozottan lassan haladunk, ezt azért lássuk be. - Szóval laza és szexi és kihívó... milyen sok elvárása lett hirtelen, pedig még csak éppen hogy belementem az egészbe nem igaz? - a mosolyom azért már határozottan visszatért. Talán még a tortával is kész leszünk ma, bár tény... ez már rég nem Mrs. Pottsról szól, hanem valahogy úgy érzem sokkal inkább rólam... rólunk? Ettől még a tortának készen kell lenni, még ha Jonathan határozottan jól is szórakozik a mi kis játszadozásunkon, vagy inkább Rashidén, hiszen ebben ő a legprofibb. - Legalább azt mondja meg, hogy leszünk-e odakint, tegyek-e be egy vékonyabb pulcsit. - az azért számít, mert ha enni visz valahová, akkor ilyesmi nem kell, de ha sétálna is, vagy tudom is én, hogy miféle tervei vannak, amihez lazán kell öltözni és ha mindez az éjszakába nyúlik, akkor nem árt, ha kerül rám még valami vékonyabb felső, ha már lement a nap. Azért olyankor már hűvös is tud lenni.
*Hát nem tudom, a türelmem azért véges, de elég hosszúra nyújtható mióta Durya megszületett. Mióta elkezdett gagyogni, felállni, összeszedni minden vackot a lakásban és a szájába vette azokat, mióta lendületesen elindult két lábon. Ezek mégsem foghatók ahhoz a türelemhez, mellyel azóta viseltetek és gyakorlok iránta, hogy az anyukája meghalt. Más egy energikus gyerekkel a türelem gyakorlása és más ha a lelkével kell valamit kezdeni. Az elején egyik sem ment, de soha nem jutottam el arra a pontra, hogy feladjam és azt mondjam, elég volt, én nem bírom és átadom másnak a gyeplőt. Durya az én lányom, ízig-vérig, le sem tagadhatnám, de ha megtehetném sem tenném. Az én felelősségem és nem másé, neki köszönhetem, hogy most nem saját magam alatt kell keresni a létemet és az eszemet. Na persze a türelem egészen más formát ölt amikor csupán néhány tojásról van szó, felőlem egy egész keltetőnyi almot is alávethetnénk a próbának, de akkor tuti, hogy New York lakossága a hétvégén nem enne tojást. * -Én csiszolnám, de egyedül nem megy. Valakinek a kezébe kellene vennie a kezem és megmutathatná hogyan kell. *Nem mondom ki, de a vigyorgás és a szemöldökrángatás minden bizonnyal a megfelelő útra vezeti Miss Kayla-t. Naná, hogy rá gondoltam, és ha látom az arcán a felismerés csillogását akkor még nagyobb vigyorral bólintok is.* -Nem kell most válaszolnia, ráér…akármikor. *Azért a félig csók után már ez is egy felhívás, na nem keringőre és nem is tangóra, ha már ismer és miért ne ismerne, akkor tudja, hogy nálam azért egészen más tánc járja és ha egyszer majd randizom vele, akkor meg is mutatom. Jelenleg azonban még nincs konkrét tervem erre, és az sem biztos, hogy holnap lesz, de majd improvizálok, az mindig bejön. * -Tudom. *Bólogatok lelkesen de láthatja rajtam, hogy ez mennyire nem érdekel, legalábbis azon a szinten nem, amire ő gondolt. Egyébként nagyon is oda vagyok a vágyaiért, ha azok kizárólag engem tartalmaznak, ezt azonban még nem tudhatom biztosan, szóval sem Duryának nem beszélek róla, sem nyugodtan nem dőlhetek hátra a kezeimet a tarkóm alá gyűrve.* -És roppant óvatos vagyok Miss Kayla. *Mindezen ígéretemet az is igazolja, hogy attól az egyetlen csókféleségtől még nem lettem közvetlenebb, szemtelenebb és nem várok el többet mint amennyit érzésem szerint kaphatok. Miss Kayla továbbra is Miss Kayla marad. Persze felvidulok amikor elfogadtatja velem a randevút, és a vaskos szám tovább húzódik a füleim felé mindkét irányban. A szemei minden bizonnyal úgy csillognak mint a fekete gyémántok, de nem szállok el mindettől. Az a sorsom ma délután, hogy tojásokat törjek, szerencsére nem a sajátjaimat, és némi lisztet….apropó, liszt. Nekidurálom magam és mivel Jonathan már legalább elegendő mennyiségű tojást szétválasztott vigyorogva és fennhangon jelezve, hogy nekem már más dolgom nincs, belepillantok a szakácskönyvbe. Az egész már nem Mrs. Potsról szól, de lényegtelen. * -Holnap este a nappaliban. Mondanám azt, hogy a szökőkút mellett, de egyrészt nem tudná melyikről van szó, másrészt egy fedél alatt lakunk, hülyeség lenne külön elindulni ugyanoda. Nem gondolja Miss Kayla? *Persze megint vigyorgok, s közben előhalászom a lisztet, vajat és a tejet, mintha azt is olvastam volna, meg aztán a tortaformát – JÉÉÉÉ! Olyan is van. – és mogyorót keresek. Azt nem tudom minek kell bele de nem rossz ötlet. Szeretem a mogyorót és nem vagyok rá allergiás. * -Holnap este hétig kitalálom, esküszöm, de nem készültem arra, hogy igent mond Miss Kaylas, szóval sokat ne várjon. Ja! Ne vágja magát puccparádéba, bár a drága Jonathan…*Ezen a ponton mosolyogva és hálásan tekintek a közvetlen főnökömre .* - igazán jól megfizet, a Grand Hotelre ne számítson. Csak lazán Miss Kayla, csak lazán, kényelmesen. De persze azért legyen megfelelően szexi és kihívó, azt nagyon komálom. *A fele tréfa, a fele komolyság, válassza ki a vigyorgásomból és a hangomból ami szerinte valódi, aztán majd meglátjuk ki hogyan értelmezte a lényeget. A többi meg ugratás, nem tudok betelni a pirulásával, ez a gyengém, nem tehetek róla.*
A múltat felidézni soha sem jó, én pedig nem igazán szeretem ezzel tölteni egyébként sem az időmet, de most főleg nem. Abból biztos, hogy nem lenne vidám torta sütögetés, mert hát arra készülünk annak hála, hogy nem hozta el azt, amit kértem tőle. Persze talán egészen máshogy alakulna a napunk, ha megtette volna, talán nincs is ezzel olyan nagy baj. Azt pedig remélhetjük csak, hogy nem csinálunk majd túlságosan nagy káoszt Mrs. Potts konyhájában, hogy csak a jó kedv maradjon majd neki a torta láttán, ne pedig az idegeskedés, hogy vajon mit hagytunk magunk után, amit majd neki kell rendbe tenni. Na nem arról van szó, logikus, hogy kitakarítunk majd magunk után, de tarthat tőle, hogy rossz helyre tesszük vissza mondjuk az edényeket, vagy ki tudja. De majd nagyon odafigyelek, hogy az avatatlan férfikezek ne tegyenek semmit sem tönkre az itteni tökéletes rendből. - Attól tartok a türelméből napokig ehetnénk rántottát vacsorára, az ügyességen kell csiszolni még. - mosolyodom el és igen jó, hogy nem teszi hozzá, hogy a melltartóm csatjával könnyebben boldogulni. Az nem váltana ki ilyen mosolyt, hanem jó eséllyel zavartabbat, vagy nem is mosolyt. Így viszont még megmaradhat a vidám hangulat, főleg ahogy a tojásokkal szenved. Nem szép dolog, de mindkettőnk arcára széles mosolyt csal Jonathannal. A legszebb öröm a káröröm, ahogyan mondani szokták, még ha az ember egyébként nem is alkalmazza a dolgot túlságosan gyakran, mert az nem szép húzás, de ilyenkor mégis csak meg lehet tenni. Ha valakivel egyébként is azért jó a viszonyod, akkor egy kis nevetés belefér, aztán úgyis kisegíted, nekem is szándékomban áll, csak még egy kicsit jó nézni a szenvedését, no meg itt van a krém is, amit nem hagyhatok csak itt leégni, muszáj megcsinálni. - El, csak milyen tempóban és... mennyire lesz égett ízű hozzá a krém. - nehezen kiejtett szavak, főleg ezek után, amit itt művel velem. Komolyan nehéz eset, főleg hogy ilyen lazán és nyíltan áll mindenhez... hozzám első sorban persze. Próbálom én távol tartani magamat tőle, de még így is nehéz, hiszen ő aztán az egyszerű nemből egyáltalán nem ért, vagy én nem mondom elég határozottan. Jonathan pedig segítség helyett a tojásokkal foglalkozik és persze látom azt a kis sunyi mosolyt az arcán most is. Mintha csak ő ezt még élvezné is. Persze tisztában vagyok vele, hogy mennyit tett azért már így is, hogy ne süppedjek mély depresszióba. Ő azért sokkal több tud a múltamról, mint itt házban bárki is és azt hiszem valahogy úgy gondolja Rashid az, aki ebből az állapotból ki tud rángatni és igen talán képes is rá, csak elég makacs vagyok ahhoz, hogy nehezen hagyjam neki. - Tudja jól, hogy nem erre gondoltam segítség alatt, és... csak óvatosan azokkal a határokkal. - végre visszatér a mosolyom, bár annyi biztos, hogy nehezen fogja az arcom visszanyerni majd az eddigi normális színét, a pír még megmarad rajta egy ideig, hiába sikerült már legalább egy kicsit hátrébb rebbenni az ösztönzésemnek hála. De megkapja azt hiszem azt a kis zöld utat, amit talán már várt is. Na persze egy fokkal egyszerűbb lett volna, ha jobban követjük az átlag sorrendet, de úgy fest ez esetében nagyjából lehetetlen küldetés. Ő nem úgy áll a dolgokhoz, mint az átlag, sőt... cseppet sem áll semmihez úgy, mint akiket eddig ismertem. - Oh, szóval csak így beadja a derekát. - szélesedik ki a mosolyom, hiszen most is viccel tisztában vagyok vele. Én pedig visszafordulok közben a krémhez, ami ezer szerencséje, hogy nem kapott oda közben. Még néhány gyors keverés, aztán elzárom a gázt, hogy félretegyem. Úgyis kell még bőven hűlnie, hogy kenhető legyen, addig talán végre készen lesz a tészta is, ha már ilyen nehezen haladtunk azokkal a tojásokkal. Csak akkor pillantok fel újra, amikor egyértelműen a mélyebb és komolyabb hangja szökik a fülembe. - Rendben van Rashid, holnap este hétkor a... nappaliban találkozunk, vagy onnan megyünk valahová? - persze egy helyen lakunk, úgyhogy nem kell a hagyományos értelemben bekopogtatnia, hogy megérkezett, ez evidens, de az még nem hogy mire is gondol. Talán csak egy szimpla vacsora itthon? Az azért nem olyan igazán randi szagú, és hát nem árt tudnom, hogy mit vegyek fel, mennyire öltözzem ki, mert ha olyan helyre megyünk, akkor olyan ruha is dukál, ha pedig itthon maradunk... jó persze akkor is felöltözöm szépen, de lehet hogy egy fél fokkal kényelmesebb ruhadarabot választok teszem azt.
*Amennyire hálás a mosoly, annyira komoly dolgokat képzelek mögé. Miss Kaylanak igaza van, sem a hely sem az idő nem alkalmas arra, hogy a múltjáról és a jelenlegi gondjairól beszéljünk, másrészről, el kell nyernem a bizalmát amit az eddigi viselkedésemmel nem igazán értem el. Mert mit látott eddig belőlem? Azt, hogy állandóan vigyorgok, ha komoly dologról van szó azt is elviccelem, még Jonathannal is hülyülök – annak meg van az oka, de ő ezt nem tudja – Duryát pedig eléggé szabad szellemben nevelem, hát mondjuk nem vagyok vigyázban állósan szigorú szülő, de szerintem nem is kell annak lennem. Durya így is megérti mi az amit nem szabad és mi az amit elvárok tőle, egyébként meg hadd élje a maga kis életét úgy ahogyan szeretné. ha meggátolom valamiben, csakazértis azt csinálja, kinek van szüksége arra, hogy egy titkolózós, tilosban járó gyereke legyen? Na és persze a nők. Bár nem kérkedem Miss kayla előtt a sikereimmel, látható és érezhető, hogy imádom a nőket, minden tekintetben, és nagyon is jól tudom hogy mire vágynak, mit szeretnének egy férfitől, mi az amivel le lehet őket venni a lábukról. Ám az eddig nem derült ki, hogy Miss Kayla lábáról szeretnék mindent levenni. Nem derült ki, mert eddig nem akartam, hogy kiderüljön, vele finoman kell bánni, kerülgetni kell mint macska a forró kását – hogy ezt milyen őrült agyalta ki. Látott macskát kását kerülgetni? – és csak annyit mutatni amennyit látni akar. Hááát, most egy kicsit többet látott, bár szerintem egészen jól szórakozik azon ahogy a tojásokkal szenvedek, és még csak rá sem kell játszanom. * -Mondtam, hogy türelmes vagyok Miss Kayla, de azt nem, hogy ügyes is. *Azt most nem közlöm vele, hogy egy melltartóval könnyebben boldogulnék, viszont a sok elrontott tojás láttán kezdek éhes lenni. Ezt viszont most félreteszem magamban, nem véletlenül szenvedek a tojásokkal, és nem véletlenül kérem olyan nagyon szépen, hogy könyörüljön meg rajtam. Jól tudom, hogy a bánatos kiskutyapofa mennyire bejön a nőknél, és ha most nem is enged a hatásának azért csak ott motoszkál a fejében, csak elalél gondolatban és csak gondol arra milyen lehet megcsókolni azt a lebiggyedő szájat. Én elmerengtem azon milyen édesek lehetnek az ajkai, fordítva sincs ez másként, ha állandóan csak arra hívom fel a figyelmét, előbb-utóbb elkezd fantáziálni róluk. Olyan finoman és diszkréten tettem mindezt, hogy kifogása sem lehet ellene, hiszen csak egy leheletnyit érintettem meg az ajkát, nem öleltem át, nem húztam magamhoz, hogy a levegő is kiszoruljon kettőnk teste közül, nem taperoltam le egyetlen kerek, zabálni valóan ívelt idomát sem, szóval úriember voltam.* -El fog készülni Miss Kayla. *Kontrázok halkan, Jonathan számára már alig hallhatóan, de ez most nem zavarja az öreget, valmai egészen mással foglalkozik. Végül is csak a lábai mondták fel a szolgálatot, a kezeivel remekül hajtja a tolószéket és sokat nem is kell tekernie, hiszen alig két lépés az asztal. Profi módon fejezi be a munkámat és választja szét a tojásokat. Én addig Miss Kaylához hajolhatok megint, mert nem kaptam pofont és ezt bátorításnak veszem. Bármi is kerekedik ki a dologból, sikert könyvelhetek el. Ő persze megijed az újabb közelségtől, pedig eszem bogában sincs megcsókolni, legalábbis nem most. Azért kell egy kis szabadság, meg persze jobban bejön a kis kóstoló utáni éhezés, a sóvárgás előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. A mellkasomra szorított kis kacsót beterítem a tenyeremmel és magamhoz szorítom, de csak kicsit, hogy ne legyen olyan érzése, hogy erőszakoskodom. * -Tudom hol a határ, azért nem is……Jonathan segít, ahogy látom remekül boldogul a tojásokkal. *Megint a széles vigyor színezi meg az arcomat, hagyom magam hátrébb tolni, lassan engedem el a kezét és ha nem húzza vissza a magáét, én magam lépek tőle hátrébb. Persze jól szórakozom ezen az egészen, de csak annyira, hogy még ne bántsam meg vele. Ám amit kapok az felér egy egész világgal, olvasok én a sorok között, nem hogy seggbe rúgott volna, még randira is hív…..átvitt értelemben. Felcsillannak a szemeim, érthető okok miatt még szélesebbre kanyarodik a szám.* -Nálam nem mindig működnek sorban a dolgok Miss Kayla. Na de egy randi….rendben. Elfogadom. *Viccelek vele persze megint, de aztán elkomolyodom amennyire csak telik tőlem, hogy érezze, ami következik az már nem tréfa. A hangom is elmélyül, valahonnan lentről, ezer méter mélyből tör fel.* -Szóval hajlandó velem randizni? Örömmel hallom. Akkor holnap, este hétkor, a nappaliban.
Azért kap egy hálás mosolyt, hogy nem erőlteti azt, hogy megnyíljak előtte, hiszen... ez mégsem olyan könnyű, mint amilyennek mások gondolják. Jó lenne persze, de hát nem tehetem. Ő mégis csak olyan ember, akit nekem még nem sikerült kiismernem. Kötetlen és laza, valahogy nehéz komolyan vennem, hogy a problémáimmal tényleg tudna mit kezdeni. Persze... a fene tudja, lehetséges, hogy igen, de akkor sem vennék rá mérget és egyébként is olyan múltam van, amiről nem könnyű beszélni, de legalább nem próbálja meg kihúzni belőlem a dolgot, ezért tényleg kifejezetten hálás vagyok neki. Igen ez a tapintat azért segít abban, hogy majd egyszer mégis csak rászánjam magamat arra, hogy meséljek neki, de... most nem. Most amúgy is más dolgunk van és még bőven feladat az is, hogy lekezeljem a kis akcióját a tánccal, nem szabad mindent egyszerre. Főleg, hogy a torta készítéssel is rendesen meggyűlik a bajunk. Nem is kicsit. Nem gondoltam én komolyan, hogy ismeri ő a konyhát, sőt biztosra vettem, hogy eltévedne csak benne, az is kész csoda, hogy ilyen bátran próbálkozik azzal a tojással, pedig látszik, hogy legszívesebben már rég feladta volna. Becsülendő, hogy ennyire igyekszik, azért a legtöbb férfi nem szokott próbálkozni sem, nem hogy ennyire. - Előröl kellene kezdenem a krémet, ha most a tojással foglalkoznék. Kénytelen lesz próbálkozni, vagy türelmesen megvárni, mert a végén annyi rántottál kell megenni este, hogy még a szomszédba is vihetünk át. - picit én is piszkálhatom őt, még annak ellenére is, hogy a lebiggyedő szája tényleg... Oh, nem! Ilyesmit én nem gondolok, tudom, hogy pont ezt akarja elérni, hogy arra figyeljek és a nagy szemeivel elérje, hogy megessen rajta a szívem, pedig nem szabad. Ő akart tortát sütni, majd rájön, hogy ez a megoldás sokkal nehezebb és macerásabb, mint amit eredetileg akartam, hogy ha már elfelejtette, akkor visszamegy szépen a cukrászdába. Nem akart, hát akkor kapott helyette nagyobb feladatot, vagyis hát ő választotta helyette a nagyobbat. Az viszont hamar kiderül, hogy a puszinak már szinte értelem sincs, hiszen nem pont úriember módjára cselekszik, amikor egyszerűen csak lecsókolja a csokit az ajkaimról. Nem volt pedig semmiféle szándékosság sem abban, ahogyan lenyaltam a kanalat. Egyszerűen csak szimplán megkóstoltam a krémet, hogy jó-e már. Nem gondoltam efféle következményekre, de nem vagyok én pofozkodós típus, szerencséjére. - A tészta még sehol, maga meg... pedig a tortának el kell készülnie... - bizonytalan szavak, főleg amikor megint közelebb hajol. Már így is egészen vörösre váltott az arcom, nem szép tőle, hogy még tovább nehezíti a helyzetemet, tényleg nem szép. Bármennyire is próbálok ellenállni, elég nehéz, ha egyszer valaki így áll hozzám. Zavartan pislogva hőkölök kissé hátra és még a szabad kezemet is felteszem védekezően, ami így a mellkasán pihen meg. Hát szó, ami szó, a táncos alkat minden bizonnyal szép idomokat alakított ki ott a felesője alatt. Gondolatban megrázom a fejemet, hogy eltereljem a zavaró gondolatokat. - Legalább tudja, hol a határ és... Jonathan nem szép, hogy még csak nem is segít. - hát persze, csak még mindig nevetgélve rántja meg a vállát, és elnézést kérően pillant a székére... na jó, megbocsátható, de azért lássuk be szóba is megvédhetne, ha igazán akarna, de úgy fest sokkal jobban szórakozik az egészen így, hogy végignézi a vergődésemet. A kezemet nem emelem el, csak finoman tolom meg Rashidot, hogy végre megmoccanjon. - A torta... a tortára figyelünk és egyébként is legalább egy randi illendő lenne, mielőtt effélét tesz, nem gondolja? - talán igen, ezzel legalább engedélyt adok rá, hogy elhívjon egy randira és mondhatni már igent is mondtam rá, de hát na, attól még nem ez a megfelelő sorrend, nem szép dolog így lerohanni a másikat.
*Alig pár hetes kapcsolat után nem kérhetem, hogy öntse ki nekem a lelkét, ezt jól tudom. Idő kell, hogy megbízzon bennem, egyelőre csak egy ápolót lát aki folyton röhög és mindegy, hogy mi történik, mindenben meglátja a kellemes oldalát. Azért ez sem ilyen egyszerű, csak annak látszik. nem véletlen, hogy néha szeretek ellazulni és csak nézni ki a fejemből, nem gondolni semmire, igazán semmire. nem ilyen életről álmodtam én sem gyerekkoromban, bár akkor az ember hajlamos túlértékelni az életet, úgy gondolja megkaphat bármit, pedig nem. nekem is hosszú időbe telt mire megtaláltam a szépségét, mikor minden nehézség ellenére fel tudtam állni, hogy csupán egy legyőzhető akadályt lássak a problémákban és nem az az életem zsákutcába futott végét. Először csak a makacsság vezetett és az elhatározás, hogy én jobbat nyújtok mint amit apám kapott, de ez sem ment zökkenőmentesen, meg kellett harcolnom mindezért, de aztán az első hálás mosoly helyre tett mindent. Azóta az ilyen mosolyokért harcolok, nekem ez az igazi fizetség és ettől tudok én is veszettül vigyorogni.* -Nem baj. Türelmes vagyok. *Hanyagul megvonom a vállam, tisztában vagyok vele, hogy nem könnyű, de legalább helyet adtam az igényemnek. Egy legyintéssel napolom el a témát arra az időre amit Miss Kayla választ. Jelenleg a tojások sokkal nagyobb problémát adnak, mint sem azt gondoltam volna. Végül is férfi szemmel csak tojások, mi lehet annyira bonyolult bennük? Odaütöd, kettéveszed. Csak épp az én ujjaim nem túl finomak hozzájuk. Egy melltartót hamarabb kikapcsolok a sötétben, ehhez képest egy tojás és a benne lévő fehérje és sárgája feladja a leckét. Hülye egy fejlődés, minek kellett két külön szín ha többnyire együtt esszük meg, nem? Persze hiába vallom be végül, hogy nem megy, Miss Kayla csak legyint. Ismerjem meg a konyhát, cöh-cöh, ismerem a konyhát, tudom mi hol van – többnyire – ami Duryának kell azt megcsinálom, szendvics, mogyoróvajas kenyér, még rántottát is tudok csinálni, meg teát, kakaót és remekül megy a fagyasztott pizza felmelegítése. nem is értem miért akarják annyira a nők, hogy egy pasi séf legyen. Eljátszom a nagy halált.* -Miss Kayla kegyetlen velem. Hát egy kicsit sem könyörül rajtam? *Fancsali képet remekül tudok vágni és azt is tudom, hogy milyen hatással van a nőkre amikor a vastag, húsos számat lebiggyesztem mint egy kisgyerek. Lopva Jonathanra pislantok, kérdőn megemelem a szemöldökömet ő meg felemeli a hüvelykujját. Na kérem szépen, így kell ezt csinálni. Lehet, hogy csak egy ápoló vagyok de remekül értek a nők nyelvén, tudom, hogy imádják pátyolgatni a férfiakat, a vérükben van, genetikailag erre vannak kódolva, csak Miss Kayla még kéreti magát. Annál izgalmasabb. Amikor aztán nekem lesz igazam mert beígéri a segítséget, széles mosolyt villantok rá, azt már úgy is ismeri. Megtörlöm a kezemet egy konyharuhában, persze nem biztos, hogy abban lehet, de momentán nem tudom mit kapjak a kezembe. A hátam mögött visszamutatom Jonathannak az előbbi jelet.* -Köszönöm Miss Kayla, egy egész életre hálás leszek. *A tálra nézek amiben már legalább két adag vacsora várja, hogy elkészítsük. Már csak egy kis szalonna kell hozzá, azzal nem lesz gondom, csak bele kell vágni a serpenyőbe a többi magától megy és időben kikapkodni. Tapasztalatból tudom, hogy az idő milyen fontos tényező, nem finom a fekete szalonna. Aztán kénytelen vagyok bevallani, hogy hírből sem ismerem a tortakészítés fortélyait, de azt hiszem ezzel már az elejétől kezdve tisztában volt, csak jót mulatott rajtam és a próbálkozásaimon. Néha gyengének kell mutatkozni a nő előtt, hogy ne sejtsen semmit, a végén pedig jöhet a meglepetés. Újfent a már tojással összekent pólómon a szívemre szorítom mindkét kezem, majd meglengetem a mutatóujjamat amíg Miss Kayla még rám figyel.* -A szaván fogom Miss Kayla. *Nem fenyegetés hanem ígéret, mindjárt derűsebben látom a dolgokat és a nem rég kijelentett esélyeim is egyre nagyobbak. Addig kell ütni a vasat amíg forró, és azt hiszem bennem most fehéren izzik, ahogy elnézem az ajkainak sarkában azt a kis csokoládét. Itt az ideje, hogy beváltsam az ígért puszit, majd később ledolgozom a takarítással, abban jobb vagyok mint tojásban. durya kísérletezett eleget a konyhában amikor még kisebb volt, ismerem már, hogy akár egy gyerekmarék liszt is be tudja teríteni a fél padlót és emlékszem még a fájó fenekemre mikor megcsúsztam rajta, magamra rántottam egy tál tejet és egy csomag mazsolát. Miss Kayla ajkai édesek és keserűek egyben, utóbbi a csokoládétól. Forró és kellemesen selymes, legszívesebben hosszan elidőznék ott, de gyanítom, hogy ez most így elsőre nem fog menni. megelégszem egy röpke, pillanatnyi kóstolással, a csoki el is tűnik a szája sarkából én meg a saját számat nyalogatom.* -Hmmm….finom. *Húzom tovább, hogy zavarba hozzam, hogy elpiruljon. A fene sem gondolta, hogy egy felnőtt és határozott nő mint Miss Kayla így el tud pirulni. A pofon elmarad, úgy tűnik a meglepetés ütős volt, a csókom nem különben, mert hosszú ideig tart míg Miss Kayla magához tér, én meg csak állok vele szemben kissé lehajtott fejjel, hogy valamennyire egy szintbe kerüljön a tekintetünk, a kezeim a csípőmön, az elengedhetetlen mosoly az arcomon. Utóbbi azonban most egészen más, nem mókára csalogató hanem szelíd, bocsánatkérő és várakozó. Legalábbis ezt próbálom megformálni. * -Az a célom. Szóval még nem tartok a végén. Meddig kell még…. *Csak szeretném egy kicsit felpiszkálni, hogy érezze mennyire oda vagyok érte. Vonzódom hozzá nem is vitás, ő meg kéreti magát ami csak még jobban feltüzel, de nem azért mert annyira vágyom egy skalpra. Ha az lenne a célom nem Miss Kaylánál próbálkoznék be. Mivel nem kaptam nyaklevest, megint közelebb hajolok, Jonathan halkan kuncog, diszkréten próbálja visszafogni magát. *
Az életem, meg a bonyodalmaim, az elmúlt évek, a képességem... Striker és a húgom Emma. Nem tudom, hogy ezt hogyan lehetne bárkinek is beadagolni, arról már nem is beszélve, hogy beszélni sem könnyű ilyesmiről. Egyáltalán nem volt könnyű életem igazából még gyerekként sem. Na persze nem szoktam sajnáltatni magamat. Jonathan sok mindenről tud, ami történt velem, de ő is épp csak a jéghegy csúcsát ismeri, hiszen ennél többet neki se mesélhettem. Az emberek ezt nem értenék meg, és mégis csak emberekről van szó a környezetemben főként. A zavaros életemet nem mesélhetem el csak úgy bárkinek és talán nem is tudom majd, pedig nem lenne rossz kiadni magamból. Olyan sok minden van, ami fáj, ami frusztrál, amitől jó lenne megszabadulni, de még sem megy. - Ez nem... nem megy olyan könnyen Rashid. - nem mondhatom csak úgy el neki. Nem is hiszem, hogy megértené, vagy tudna vele mit kezdeni egyáltalán. Rashid vidám és jó kedvű, de mégis mit mondana arra, ami velem történt, mégis mit tudna rá mondani, amitől jobb lenne? Ez nem olyasmi, amire adni lehet pár tanácsot és hirtelen jobb lesz. Sokkal rosszabb és sokkal jobban fáj, hogy Emma nem beszél velem, nem úgy mint régen, hogy még azt is feltételezte, hogy én nem akartam neki segíteni, pedig megtettem én, amennyire tudtam kétszer is. Fogalma sincs, hogy mit áldoztam fel érte, kezdve azzal, hogy én is eljöttem otthonról, vagy hogy aztán Logant kihasználtam és elveszítettem csak azért, hogy őt kiszabadítsam. Oly sok mindent nem tud, csak azt látom rajta, hogy mérges a világra, még ha ezt sem mutatja ki igazán. Most inkább koncentrálok a tortára, meg a sütésre. Legalább szórakoztató látni, hogy küzd a tojásokkal. Biztos vagyok benne, hogy úgy gondolta, hogy egyszerű lesz majd, aztán persze annyira ez még véletlenül sem az. Nem hiszem én, hogy ő valamikor is tojást választott volna szét és ezzel együtt sütött volna tortát. Nem tudom róla elképzelni. - A szívét? Tanulja meg jobban kiismerni a konyhát és máris könnyebb dolga van. - széles mosollyal folytatom a saját dolgomat tovább. Azért úgyis tudom, hogy idővel megszánom majd szegényt, annyira szenved azzal a tojással, úgy se tudja megoldani. Nem valószínű, csak a konyhában lesz még nagyobb a káosz tőle. Azt pedig nem akarjuk, hiszen nem lenne jó, hogy aztán meg tovább tart takarítani és rendet tenni, mint hogy elkészítjük a tortát. Ez amúgy sem egy kimondottan bonyolult darab, csak el kell jutni oda, hogy legalább a tészta bekerüljön a sütőbe, mert elébb lesz kész a krém, úgy pedig nehéz lesz majd az evésig eljutni és nem egész nap a tortakészítéssel kellene foglalkozni. A tojásos kis incidensére persze már felnevetek. Hát lássuk be, ez nem az ő feladatköre. Jól megy neki a tánc, az ének és a viccelődés, de a tojások szétválasztása, azt jobb, ha átveszem tőle. - Jól van, jól van, akkor a maradékból rántotta lesz, de várjon akkor kicsit, megmutatom, csak befejezem ezt, mert ne égessük le még a krémet is. - ha már a tojás kérdés ennyire nehezen oldódik meg. Addig még kénytelen lesz várni egy kicsit, aztán ha meg vagyunk majd jöhet a többi szépen sorban. Még ki is kell sütni az idő pedig csak úgy repül. - Ezzel nem lepett meg, de végül is a gesztus a fontos és ahogyan ismerem Duryat tényleg örülhetett neki. - mosolyodom el, hiszen tényleg ez a lényeg. Kedveskedett a lányának és a gyerekek még tényleg olyanok, hogy az apróságoknak is tudnak örülni. Nem kell nekik minden esetben valami nagy dolog ahhoz, hogy meg legyen a boldogság, emeletes torta helyett egy muffin is tökéletes, ha az a szívből jön és mutatja, hogy a másik gondolt ránk. - Puszit Esetleg az arcára. - mosolyogva rázom meg a fejemet és fordulok vissza újra a krémhez. Egész jó, de azért egy gyors kóstolás kell, hogy biztosan minden rendben van-e vele. Arra nem gondolok, hogy ez bármit kiválthat, bármi... olyat, ami aztán mégis csak megtörténik pillanatok múlva. A szavaira azért oldalra fordulok, aztán fogom fel csak hogy már ott is van mellettem. Nem sok időm van ellenkezni, hogy megoldom én, és persze arra számítok, hogy csak a kezével törli le, nem pedig... Hát tényleg rendesen elkerekednek a szemeim, amikor nem a kezét érzem a szám sarkánál, hanem éppenséggel egészen mást. Az ajkai pihennek meg az enyémeken néhány pillanatra és mintha a háttérből még Jonathan halk kuncogását is meghallanám, bár ebben nem vagyok teljesen biztos, túlságosan elvonja a figyelmemet az, ami történik. Vissza nem csókolok, ahhoz túlságosan nagy a meglepetés, csak kissé dermedten állok meg és az is pillanatokba telik, mire sikerül végre pislognom, még addig se jutok el, hogy pofont adjak neki. - Ha most... az a célja, hogy leégjen a... krém... a végén eléri. - ennyit sikerül kibökni, pedig istenemre mondom nem ezt akartam, de hát nincs szívem lekeverni neki egyet, főleg hogy Jonathan is itt van és azt hiszem valahol még jól is esett a dolog. Inkább próbálok a krémre koncentrálni, hátha sikerül ezek után.
Kezdőlap 
by 
A játékot én is nagyon köszönöm, filóztam rajta, hogy becsatlakozhatna a kiscsaj is, de szerintem még nagyon a játékotok elején vagytok, szóval az nem lenen esélyes. 
//