Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
A minap egy igen érdekes beszélgetést folytattam e-mailben egy még számomra ismeretlen lánnyal. És most találkozni is fogunk itt New Yorkban, az egyik kedvenc kávézómban. Késésben is vagyok egy kicsit, és tudom, hogy ez nem vet rám túl jó fényt, de kicsit tovább tartott annak a szegény, öreg kutyának a műtéte, mint terveztem. De szerencsére már jól van, így most rohanok a kávézó felé, ahol a lány már biztos vár. Remélem még ott lesz, mire én odaérek, végülis annyira nagyon sokat nem kések, max negyed órát, amit nagyon röstellek. Nem szeretek késni, de ha állatok megmentéséről van szó, akkor előfordul az ilyen. Remélem ezt megértik az emberek, ha meg nem... Hát akkor így jártak, nem kell velem többet találkozni, és ennyi, probléma letudva. Mióta meglátogatott az az ember, Mathis, nyitottabb szemmel járok az utcákon hátha észreveszek valami furát, valami különlegeset az embereken, ami miatt hasonlíthatnak rám. De egyenlőre nem nagyon jártam sikerrel. Erre jön ez a lány, Anastasia, és a segítségemet kéri valamiben. Talán Ő is egy mutáns vagy mi. De akkor én miben tudnék neki segíteni? Nem sok hasznomat venné, hisze még a saját képességem sem tudom teljesen irányítani. Nagyon siessek, hogy a késésből legalább egy kicsit lefaragjak, s csak a sarkon lassítok egy kicsit, mert onnan már tényleg csak két percre van a kávézó. Mikor odaérek, szinte azonnal megpillantom a lányt, de még mielőtt odamennék hozzá, kicsit kifújom magam, hogy azért levegőt is kapjak. - Szia! Te vagy Anastasia, ugye? - kérdezem egy kicsit még lihegve, és ha igenlő választ kapok, szépen letelepedem mellé az asztalhoz. - Bocsánat, hogy megvárakoztattalak, de kicsit tovább tartott a műtét, mint azt gondoltam volna... - szabadkozom, arcomon pedig most is ott lapul az a mosoly, ami mindig is ott van. - Oh, Kisasszony, hozzon egy kávét, feketén. Köszönöööm. - szólok a csinos kis pincérnőnek, mikor kihozza Anastasia-nak a kávéját, majd mikor elmegy, ismét a lányra nézek, próbálom vele felvenni a szemkontaktust. - Szóval... Pontosan miről is lenne szó?
Anastasia Thorne
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Eliza Taylor
Hozzászólások száma : 6
Kor : 29
Tárgy: Eris x Ana Szer. 23 Szept. - 22:33
Ana x Eris
A szörnyek bennübk lakoznak
Most, hogy kaptam egy kis szabadidőt úgy döntöttem, hogy véghezviszem azt, amit már évek óta terveztem. Elutazom New Yorkba, és beszélek azzal a doktornővel, akit felkerestem a minap e-mailben. Valamiféle tudós, kutató, és talán tud segíteni azon, ami a testnedveimmel történik. Talán meg tudja változtatni ezt a fajta képességemet, hogy csak akkor legyen sósav belőle, hogyha én akarom. Akkor talán lehetne normális életem. Már ha egyáltalán találok olyan férfit, aki a kígyónyelvemmel és a méregfogaimmal együttvéve is vonzónak talál. Persze, leginkább annak örülnék, hogyha Maxim lenne ez az úriember, de mindent én sem akarhatok, hiszen úgy sem kapom meg. Akkor sem, hogyha nagyon akarom. New York gyönyörű város, fiatal koromban többször is jártam itt a szüleimmel, és nagyon szerettem. Annyi látványosság van itt, annyi ember, és senki nem veszi észre, hogyha valaki valamiben más, mert el van foglalva a saját kis dolgával. Annyira más itt minden, mint otthon volt, de tetszik. Dr. Kensingtonnal úgy beszéltük meg, hogy egy kávézóban találkozunk. Arra kért, hogy először meséljek neki magamról, és a problémámról, amin változtatni szeretnék. Mintha ez olyan lenne, mint egy szimpla mellműtét. Kicsit kétségbe vagyok esve, hogy mi lesz, ha nem talál rá ellenszert, akkor így maradok, ilyen maradok. Egy nő, aki sosem csókolózott, mert a nyála lemarta volna a partnere nyelvét. Vagy sokkal fontosabb testrészeit. Például, ha megfogná a kezem, és izzadni kezdenék, az illetőnek valószínűleg nem maradna tenyere. Lassú, céltudatos léptekkel közelítem meg az egyik kávézó szabadtéri asztalát, és leülök, magam mellé, a földre helyezem a táskámat, a szék támlájára pedig a bőrkabátomat, és várok. Egy csinos, kedves mosolyú pincérlányka jelenik meg, notesszal és tollal a kezében. - Jó napot, hölgyem! Rendelne valamit? – kérdezi. - Egy kávét kérnék, két cukorra, és tejjel – válaszolom, majd biztatásul rámosolygok. Feljegyzi a kérésemet, hátat fordít nekem és már el is tűnik az ajtó mögött. Én hátradőlök a székemben és élvezem a napsütést, ami melengeti a bőrömet. Szeretem ezt a várost.
||music:Monster|| words: 317 || note: Lesz ez jobb is || öltözék ▲▼