Nyomozósdi - Moira & Crow

Vigyorom szélesedik, és Moirára bámulok. Egyértelműen bizonytalan, de nem hibáztathatom, hiszen, mint ahogy ő, és én is tudom... egy veszélyes világban élünk. Kérdéseit először figyelmen kívül hagytam, és inkább gondolataimba fordulva néztem a égbe, majd a földre, figyelve, ahogy pár esőcsepp végigcsöpög az épületek között. Végül csak a nőhöz fordultam, és ugyanazon mosolyommal válaszra nyitottam a számat.
- Az én nevem ezen a ponton még nem lényeges. Az, hogy felkeressen majd, annál inkább. Tudja... öhm... - közelebb léptem a nőhöz, és a fülébe súgtam. - Legyen elég annyi, hogy nekem az információ a kenyerem. És kaptam egy igen... megbízható forrásról pár infót, ami közrejátszik az ön kutatásával... a mutánsokról. - mondtam ki végül a bűnös varázsszót, majd jól megfigyeltem a nő reakcióját, persze, csak a fekete hajam árnyékában, majd folytattam. - Van egy forrásom, ami nem csak bebizonyítja a létezésüket, de... még egy mutánst is ismer... aki elvezethet minket a többiekhez. - fejeztem be végül a mondandómat, majd a nőre néztem, és megint csak a válaszaira vártam, jól megfigyelve őt.
Moira MacTaggert, valamennyire rejtélyesebb nő, mint gondolná, de egy kis akta-kutatással, és pár fonal megrántásával könnyedén kideríthettem, hogy valóban köze van a mutánsokhoz. Hát igen, az információkereskedelem valóban egy ilyen jövedelmező szakma, főleg, ha az ember a legjobb belőle, és még inkább, ha jól ismeri a maffiát, és annak mintájára rángathatja ügyfeleit. Mivel minden ügyfelem szinte tartozik már nekem valamivel, könnyű régi információkat kikutatni, vagy továbbítani, és valahogy, véletlen, a vevők tudta nélkül valahogy lejegyezni az információkat.
Ezek az infók két helyen találhatóak meg - több füzetben, a lakásom körül elrejtve, és a fejemben. Nevezhetnek paranoiásnak, de ha Don Merchanto, meg Emma Frost szintű emberek között járkálsz, vagy éppen rettegsz tőlük, és... akár az életedre törnek, akkor mindig kell, hogy legyen egy B-terved. És el is érkeztünk az én céljaimhoz.
- Amennyiben be akarja fejezni a munkáját végre, és megtalálná a Szent Grált... csak annyit kérek, hogy intézze el - a zsarukat ne érdekelje majd, ha bármi velem kapcsolatos történik a közeljövőben. - dörmögtem el az alku ráeső részének a részleteit, és azért megnyugtató, igazi üzletemberi hangon folytattam. - Én egy üzletember vagyok, nem gyilkos, nem bandatag. Nem akarok én senkinek semmi rosszat! Az ügyfeleimmel viszont más a helyzet, és ha valaki tesz valami hülyeséget az én kenyérkeresésemen táncolva, nos... heh... nem örülnék, ha belekeverne. - fejeztem be végül a magyarázatot. Nos igen, veszélyes idők közelednek New York városához, és nem szeretném, ha mindebben lefejeznének, függetlenül attól, hogy a világ talán egyik legnagyobb felfedezésében segítettem.

Kiugrasztott idegességemből, és elképesztő megnyugvással töltött el engem a nő megérkezte. Moira MacTaggert. Különös név ez, nem igaz, nem mindennapi, mintha valami különleges aura ölelné körül. De pont erre volt szükségem, hiszen ez az érzés lehetett az előfutára megváltásomnak. Ha sikerül beszőnöm ezt a Moirát, és a megfelelő információkat, és adatokat megadni a számára - persze egyenlő feltételekkel - lehet, hogy megúszhatom kivégzésemet, és akár... igen, akár még nyereségem is lehet rajta! A lényeg csak az volt, hogy használjam azt a jó nyelvemet, amelyet anyám adott nekem.
- Óh, Ms MacTaggert! Örülök, hogy végre eljött! - köszöntöttem egy békés megszólalással, és egy hozzám illő széles vigyorral. Szerettem volna a legjobb formámat hozni, így a legszebb, illatosabb kimosott kabátomban, és alatta fekete öltönyömben járultam elé, és még a hajamat is szépen, fésűvel simítottam végig a fejemen. Ha nem magam volnék, azt is mondanám, hogy jól néztem ki. De persze, nem minden nőnek vagyok a stílusa, így ezt nem vethettem be, de legalább azt tudhatta ezáltal, hogy nem csak úgy általában vártam rá.
- Elolvasta a levelemet... így tudja hát, hogy miféle "véletlenekről, és egybeesésekről" van információm? - mosolyom nem lankadt le, de megpróbáltam inkább egy kedves, segítőkész vigyorral bámulni őt, mint egy ijesztőbbel, amelyet - egyesek szerint! - magamon szoktam viselni.
Furcsa volt a nagy rákészültsége azonban az egész találkozóra. Ez alapján vagy nagyon akarhatta az infót... vagy pedig igen gyengén hazudott valamivel kapcsolatban. Az biztos volt, hogy volt nálam a számára igen fontos információ, de nem tudtam, hogy azzal ő pontosan mit akar kezdeni. Lehet, hogy csak egy nagy háttérrel rendelkező érdeklődő volt, lehet, hogy nem. Abban viszont biztos voltam, hogy egyelőre nem bízhattam meg teljesen benne.

Elérkezett végre, hogy fogadtattam. Nem ismertem még annyira ezt a Moirát, de abban biztos voltam, hogy sok hasznos infóval szolgálhat nekem - nem is beszélve arról, hogy milyen pozícióban juttathat Emma Frost szemében. Igen, ő, egy egyszerű kis nyomozócska, egy egyszerű ember - akinek mégis egy különös tudásvágy van a fejében. Megtudtam egy kósza hírforrásból, hogy ez a bizonyos Moira valami után kutat. Egy olyan "véletlen egybeesés" után, amely megtörtént már a Helmsman család utáni saját nyomozásom alatt. Éppen ezért, mi ketten úgy érzem, hogy tökéletesen elégedettek leszünk egymással. Moira MacTaggert. Olyan középmagas - velem egy szinten van - karcsú nő, foglalkozása titkosítva. Az Egyesült Államoknak dolgozik, valamiféle kémként, és most egy ügye után nyomoz. Ennyit tudhattam csupán meg, no meg azt, hogy az ügye a Helmsman családdal kapcsolatos. Nincsenek problémáim ezzel a famíliával, semmi személyes - egyszerűen az útban állnak, és tökéletesen kirúghatom őket az utamból azáltal, hogy segítek ennek a Moirának. Mindenki nyer.
Egy sikátorba sétáltam, ide beszéltem meg a találkozót. Küldtem egy levelet Moirának, miszerint én nagyon sokat tudok róla, és nagyon sokat tudok arról, amely után nyomoz, majd ide invitáltam, ennek az utcának ezen sikátorába. Még azt az energiát is rászántam, hogy koordinátákat is kikeressek, és leírjak neki, a lényeg az volt, hogy eljöjjön! Sietnem kellett, különben kifogytam volna az időből, és Don Merchanto letépte volna a fejemet! Meg kellett szereznem egy biztos helyzetet Emma kartelljében, és erre az lett volna a legjobb mód, hogy elkergetem helyéről legnagyobb szövetségesét - mint a beépülő árulót - és dicsőn elé állok, mint hős megmentője, az, aki megvédte őt egy olyan mocsok hazugtól, mint az a Helmsman. És akkor majd én leszek Emma jobb keze, akit már Don Merchanto fonalai nem rángathatnak, és akivel nem végezhet!
Esernyőmre támaszkodva, a téglafalnak dőlve vártam Moirára. Csak reménykedni tudtam, hogy felbukkan, de bíztam magamban, hogy felkeltettem a kíváncsiságát, és éppen ezért nem zavart meg sem a zuhogó eső, se a csontig hatoló hideg. A lényeg, az volt, hogy Moira eljöjjön... de hol késik már?!