Kalandozások Skóciában

Tárgy: Kalandozások Skóciában Csüt. 2 Júl. - 11:13

First topic message reminder :

Különös meghívó

Néhányan függetlenül nemtől, fajtól, beállítottságtól különös meghívót kaptak néhány nappal ezelőtt. A meghívó mellé mellékeltek repülőjegyet is, mindenkinek a hozzá legközelebb eső repülőtérről indulva. Azóta, hogy hozzáértek a meghívóhoz különösen erős izgalmat és késztetést éreznek, hogy minél előbb ott legyenek a célállomáson. Aki netán gyanakvóbb és nem ért hozzá a meghívóhoz szintén érzi ezt, maximum nem olyan erőteljesen. Az utóbbi pár napban még az alvás is nehezükre esett, folyton csak azon járt az eszük, hogy vajon mikor indulhatnak már és időnként a zavaros álmokból sikerült elkapni egy-egy kósza képet egy kastélyról, meseszép skót tájakról. Ám ez még önmagában nem elég, néha sötét képek is bevillantak, elmosódottak, de még annak ellenére is, hogy ezek talán riadalmat is kelthetnek mégis a kíváncsiság csírája bontakozik ki bennük erőteljesebben, és ez sem tántorítja őket vissza az indulástól.
Az is lehetséges, hogy akik már ismerik egymást útközben találkoznak, netán együtt indulnak el, ez nem kizárt, de aki még kívülálló az önmagában is utazhatott nem tudva a többiekről, akik szintén a különös arany bevonatú meghívót rejtik maguknál.
A repülőgép edinburghi landolása után mindenkiért külön taxi érkezik, kivéve Seb és Nique párosát, akik hivatalosan is együtt érkeztek, vagy épp akik a birtokról egy helyről, mint Angie és Arthur. Egyébként más is megteheti, hogy a repülőgépen már megismert más társával együtt száll be. A késztetésük még mindig erős, hogy elérjék a célt.
Néhány órás zötykölődés és kacskaringós utak érintése után érik el a célt valamikor késő délután. A nap lassacskán már lemenőben van, de néha még kikandikál a sűrűsödő felhők közül. A levegő kellemes, a meleg és a hűvös között épp félúton, olyan tavaszias átmenet, bár kissé páros a környező növényzet és erdőségeknek hála. Közel s távol nem igazán akadnak más házak, a legutolsó kisebb várost is taxival jó másfél órája hagyták el, azóta élő embert nem igazán láttak. Az ajtó nyitva, bentről barátságos fény szűrődik ki, szótlan komornyik igyekszik eléjük mély meghajlással nyújtja kezét, hogy a meghívók fejében engedje be a vendégeket az impozáns előcsarnokba. Egyelőre még nem tűnik fel rajtuk kívül más itt, de kellemes vacsora illatát hozza a gyenge huzat, ami minden bizonnyal a konyha felől érkezik.

//Nos tehát, nem akartam mindent belesűríteni a első hsz-be, nyugodtan írjátok le a repülő utat is akár, vagy hogy ki kivel találkozott, érkezett együtt. Smile

FONTOS! Kérném, hogy ahogy a jelentkezéshez is írtam mindenki EGY karakterrel vegyen részt a mesén. Ez alól maximum Arthur lehet a kivétel, amennyiben mindenképpen a karakterei kapcsolatai miatt szeretne Arthurral Angievel és Crowval Emmával is játszani. De ezt is kérlek csak akkor tedd, ha tudod vinni a mesét és hetente mindkét kariddal írni hozzászólást. Smile

Én heti egy hszt fogok írni. Ha nagyon elhavazódom akkor lehetséges csúszás, mint most, meg a gyerkőc pl. itthon van a héten, ami kicsit akadályoztatja a teendőim végrehajtását Kérnék mindenkit, hogy azért ne utolsó nap essen be a hszével, azt értékelném. ^^ Ha netán nyaralás egyéb miatt valaki nem tud írni, az kérem legalább jelezze felém, ha esetleg fontos szála van, vagy tudja garantálni, hogy ahogy hazaesett ír, lehetséges, hogy megvárom, de ezt majd megbeszéljük úgyis külön.
Ennyi a lényeg, kérdéseket fb-n, vagy üziben Charlesnál lehet feltenni. ^^

Következő hozzászólás a részemről: Július 9-e (ez azt jelenti, hogy júli. 8-áig lehet írni. Este fogok írni 9-én, tehát végső soron még aznap délelőtt is lehet, de jó lenne nem csúszni a végére, ha nem muszáj ^^ //

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Vas. 23 Aug. - 10:37

Skóciai kiruccanás

Igencsak meglep Sebastian durva reakciója, és persze azonnal aggódni kezdek a bátyámért. Ahelyett, hogy összetartanánk durván nekirontunk egymásnak, hová vezet ez majd? Csak egymásra vagyunk utalva, ha nem fogunk össze akkor mégis milyen kiutat lelhetnénk? Arthur azonban kap segítséget és utána úgy dönt egyedül folytatja tovább, nem tudom mire készül, de valahogy rossz érzésem van.
Sebastian sajnálomjára csak sóhajtok és bólintok. Rendben, előfordulnak indulatok, de ha ezt egymás ellen fogjuk irányítani akkor csak a baj fog származni belőle.
A behazudott kis mesém senkit nem hat meg, látom, hogy egyik arcról sem tükröződik, hogy hinne nekem. megtudom érteni, ennél valamelyest komolyabbat kellett volna kitalálnom. De sem a hely, sem az idő nem volt elegendő és jó ahhoz, hogy valami hihetőbbel álljak elő.
-Talán nem kellene megérzésekre hagyatkozni, nem hazudok. - Emma kicsit már jóval rafináltabb és körültekintőbb. Hazudtam, igen, de valamiért, nem tudom megmagyarázni, de úgy érzem annak az alaprajznak nem szabad közszemlére kerülnie.
Tehát még mielőtt az ajtókhoz érnénk átadom Blaise-nek, Ő mindig helyesebben dönt nálam, talán ha Ő dönt úgy, hogy átadja a többieknek akkor megnyugszom.
Az 5 ajtó egyike sem a legbizalomgerjesztőbb. A rózsa talán az egyik legbarátságosabb. Én leginkább azonban a kastélyt nézem, nem tudom melyik lehet a jó út, senki sem tudja, de választani kell, ha pedig mind egy irányba lépünk, akkor lehet mind csapdába esünk és akkor ki lesz az, aki segít nekünk?
Már közelebb lépek az ajtóhoz amikor tanúja leszek Sebastian "balesetének" Nem szólok egy szót sem, de nem különösebben villanyoz fel, hogy egymás ellen játszunk. Blaise pedig igazán elmondhatta volna, hogy a képességem nála van. Segíthetem volna neki...bár úgy látom nagyon is tisztában van a működésével.
-Akkor belépünk? - Bár eleinte a kezét fogtam most mégis elengedtem és anélkül, hogy benéztem volna beléptem, ám a lábam talajt nem érintett. Megbillentem és mivel egyik lábbal a mélyben, másik lábbal pedig az ajtón kívül álltam, lassan húzott lefele a gravitáció. Végül nem tudtam megkapaszkodni és előre billentem. Talán nem is az van alattam amit látok...talán...

♫ Zene ♫ ♥ Ruha ♥

Kalandozás Skóciában

Fogalmam sincsen, hogy mitől, de eszméletlenül hasogat a fejem. Mintha átittam volna az éjszakát, pedig direkt nem szoktam mértéktelenül vedelni, főleg a képességeim miatt nem akarok másoknak ártani. Jó, lecsúszik néha pár komolyabb tartalmú ital, de hogy ennyire ne emlékezzek semmire, az durva. Erőltetem a szememet, de még mindig nem látok semmit. Ahogyan visszanyerem az érzékeim egy részét, rájövök, hogy be van kötve a szám, a szemem viszont nem. Félhomály uralja a szobát, amikor körülnézek, látom, hogy valami különös helységben vagyok, ami tele van rózsatövisekkel, mintha holmi modern Csipkerózsika lennék. Mintha a dolognak nem lenne elég szépséghibája, elzsibbadt csuklómat megdörzsölgetném, ekkor ébredek rá, hogy ez most esélytelen, oda vagyok kötözve egy székhez. Nyöszörögve próbálom kiköpdösni a kendőt a fogaim segítségével, amikor hangokat hallok kintről. A zavaros kavalkádból teljesen véletlenül felismerem Rubyét. Máris elindult volna a közös kalandunk, csak nem emlékszem semmire? Sejtettem, hogy mozgalmas lesz az utunk, de hogy ennyire?
- Ruby! Ruby! Ryan vagyok! – Próbálom átüvölteni a kötést, talán sikerül is valahogy leharapdálni magamról. Megfeszülök mellizomból, és egy nagyot rántok ellentétes irányba a csuklóimon, hátha sikerül eltépni a köteleket. Még azt is megpróbálom, hogy felhevítem az ujjaimat, hogy szétégessem, de nem történik semmi. Annyira elkábultam volna a fejemet ért ütéstől, hogy nem indul be semmi, amit csak akarok? Ismét megpróbálkozok a kötelekkel, aminek az lesz eredménye, hogy sikeresen oldalra esek a székkel. A vállamat kicsit felhorzsolom, de nem ez a lényeg, hanem valami nekipuffan az ajtónak. Mármint... ezek szerint van ajtó? Forgatom a fejemet, hátha kiszúrom, és ekkor hatol el a szememig, hogy a sövény egy része elkezd égni.
- Ide Ruby! – Próbálok kibújni a kötelekből, valahogy a lábammal is elrobbantani a széket, mit tudom én, bárhogyan, csak kiszabadulni ebből a kiszolgáltatott helyzetből. Nem tudom, hogy hol vagyunk, és kik vannak kint Rubyval, nem tudtam róla, hogy másokat is beavatunk a sztorinkba, biztosan jó oka van rá, hogy megtette.

//Elsőre nem jelöltem ki semmit, mert az egész a szabadulásról szól//

ruby & ryan

nice to see you honey

Reszkess Skócia!

Egyre inkább az az érzésem, hogy ez is egyfajta sziget. Na persze nem a földrajzi viszonylatokat nézve, bár Skócia tényleg az. Sokkal inkább a helyzet okán. Be vagyunk zárva, még ha egy cellánál nagyobb helyre is és ráadásul csoportosan. De a képességünket babrálták, igaz nem teljesen leszedálva hanem felcserélve. Bár egy csapat ideges, új képességét nem uraló mutáns sokkal veszélyesebb mint néhány ártatlan leszedált.
És úgy tűnik, hamar ki is robbannak az indulatok, legalább is úgy tűnik innen a sor végéről. Eh, hát ennyire gyerekek vagyunk még? Pofozkodunk?
- Miért van olyan érzésem még telepátia nélkül is, hogy hazudsz? - szúrom oda azért a lánynak, aki az emeleten kihallgatott beszélgetésről hadovál. Még ha most nem is birtoklom a képességem érkezésünkkor felmértem a terepet és nem észleltem a jelenlévőkön kívül más tudatot. Persze jöhettek közben teleportálók, de akkor sem tartom valószínűleg, hogy ennyi telepatikus képesség mellett senkinek sem tűnne fel. Főképp mert nem tudják uralni, tehát sokkal inkább hallanák a hangokat. A kérdés csupán az, a lány miért és mit titkol?
Gondolatmenetem a felnyíló rejtekfolyosó szakítja félbe, igazából már a mellőlem eloldalazó fiúcskával és a hátrébb lemaradó Megara-val sem foglalkozva. Dühít a tehetetlenségem, akarom a saját erőm. és úgy vélem, mindenki más is. Így hát kissé lemaradva de magam is belépek a folyosóra, ujjaimmal a durva falat simítva végig, egyesével véve szemügyre az ajtókat, majd az eseményeket, amit azok feltárulkozása hoz.
Aztán megállok a meghívón látott pecsét mása előtt. A pecsétek titkokat rejtenek és azokat csak úgy ismerhetjük meg ha feltörjük. Tehát feltöröm.
Elsőként a kilinccsel próbálkozom, talán nem lesz hasonlóban élményem, mint Sebastian-nak. Végül is, a pecsét nem szúr. Ha sikerül előbb szétnézek, mielőtt belépnék. Ha viszont dacosabb az ajtó hát nekifeszülök. Fel akarom törni azt a pecsétet!

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Pént. 21 Aug. - 9:31

Furcsa az egész történet, ki és mért viccelődik a képességekkel. Ha mutáns az illető és megtaláljuk, akkor egyetlen valaki képes megmondani, hogy mi is a képessége, bár több telepata is van a csapatban, ami már kiderült, hiszen többen is jelezték, hogy az új képességük egy kicsi mentális zavart okozott. Valami nincs rendjén, zavart érzek az erőben... Ja az egy másik univerzum. Eltértem a tárgytól, én nem yoda vagyok. Ekkor Andrew kérdez rá, ami egy pillanattal előbb az én fejembe fordult meg. Nem tudom mi történt vele, mert általában ő a csendesebb, bár az is igaz, hogy szeret elemzni, ahogy én is. Talán a félelem hozta ki belőle a dolgot. Nem tévedtem, Emma néni tényleg az én képességemet kapta, akkor viszont vigyázni kell az elsődleges képességével, nem szabad hozzáérrni, mert nem lehetek ott vele mindig, de amíg tudok, addig leszek. A válaszára örülök, mert ahogy a saját képességem az új is megvéd engem. Annyira nem távolodtam el a régi képességemtől, de azért szeretném visszakapni. Ha Emma megy valamerre, akkor követem. Nagyo sok mindent nem tudok tenni. De akkor meghallom hogy valaki beszél. Nem látom az illetőt, de felfogom a mondandóját és rájövök, hogy hozzám beszél. Vagyis nem tudja, hogy hozzám beszél, mert azt sem tudja ki kapta a képességét, csak a levegőbe dumál és abban reménykedik, hogy akinek szól az üzenet az meghalja. Jelzek neki, amit elég hangosan teszek, hogy meghalja.
- Én kaptam a képességedet, vagyis mi. Mindjárt megyek.
Amennyiben nem jönne ide, akkor egy pillanatra Emma nénihez fordulok és jelzem, hogy mindjárt jövök és Andrewnak is szólok, hogy vigyázzon a csapatra. Szerencse, hogy ketten vagyunk, mert így tudok egyszerre két helyen lenni, amit kevesen mondhatnak el magukról. Természetesen ez így nem igaz, hiszen nincs köztünk mentális kapcsolat, de jelen pillanatban jól jön, hogy ketten vagyunk. Megkeresem az illetőt, aki beszélt és megszólítom.
- Szia, Leo vagyok! Ugyan még nem próbáltam, de Emma meg tudja mondani, hogy mik a képességeid és onnan tudom, hogy a tiedet kaptam.
Lehet, hogy ijesztő az, amit most hall, hogy valaki képes ránézésre megmondani, hogy mutáns vagy, sőt képes azt is megmondani, hogy mit tudsz, de ha elmondanám, hogyan éltem túl az utcán a másik képességem birtokában, szerintem kevesen viselnék el legalább ájulás nélkül.
- Szeretném a segítségedet kérni, hogy legalább minimális szinten mond el, hogy a képességedet hogyan lehet használni, mielőtt valami komoly baj történik.
Mivel elmondta, hogy nála haragra aktiválódik a képesség, így ebből nem tudunk kiindulni, mert nem vagyok az a haragos típus.
- Viszont jó lenne, ha csatlakoznál a csapatunkhoz, mert mi megtaláltuk azokat az embereket, akik a képességeinket kapták. A legjobb lenne, ha mindenki figyelne mindenkire, de ez nem nagyon megvalósítható. Ha van veled valaki, akkor őt is hozzad.
Tényleg az lenne a legjobb, ha felsorakoznánk Emma köré, aki mindenkiről megmondaná, hogy kin0ek mi a képessége és aki felismeri a sajátját, az vigyázna arra, aki jelenleg most birtokolja a tehetségét., de látszik, hogy vannak magányos farkasok, bár most senki nem akar egyedül maradni és vannak, akik inkább titkolják az új képességeiket. Ez így nincs rendjén, mert a titok csak széthúzáshoz vezet és jelenleg össze kéne tartanunk, hogy kiderítsük mi is történik. Ha esetleg mesél valamit a képességről, akkor megpróbálom megkeresni magamba az érzelmeket és létrehozni egy ilyen gömböt, persze csak azután, hogy valamivel arrébb állok a férfitól, hogy ne okozzak kárt benne.[/color]

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Pént. 21 Aug. - 7:45

Skócia & Különös utazás

*Egészen addig a pillanatig gyakorolgattam az új képességemet, míg Arthurt orrba nem vágta Sebastian. utána már nem természetesen, nehogy megégessek valakit, bár nekem nem okoztak fájdalmat a lángok, nem tudhattam, hogy másra hogyan hatnak. Így viszont ezt a kis fényforrást egy időre elveszítettem, éreztem – persze csak az agyam játszott velem – ahogy egyre közelebb jönnek hozzám a pókok és mindenféle pincebogarak, csúszómászók. Ha valaki csosszantott egyet azt is egy nyomoronc ízeltlábúnak hallottam. Nem volt pókiszonyom vagy ilyesmi, egyszerűen undorodtam tőlük és kész. a nyakamon égnek álltak a pihék. Sebastian igen érdekes figura, és roppant labilis lehet érzelmileg, mert az egyik pillanatban még engem ugrat, a másikban Arthurt persze csak átvitt értelemben, szóval elég lobbanékony, de a menyasszonya viszont mintha nem itt lenne. Jó, oké a sok hang a fejében biztosan lefoglalja, de Sebastianhoz képest annyi érzelem sincs benne mint egy döglött hernyóban. Elvonul a többiektől és picit belevész a lenti homályba.*
-Próbálgasd csak. Képzeld el a helyet, ahol már jártál, de az is elég ha csak ideképzeled magad mellé pár méterre. Olyan mintha filmen néznéd magad, és közben látod azt is ami a lelked körül van. Kicsit bonyolult.
*Még sosem beszéltem senkinek a képességemről ennyire részletesen, fogalmam sincs hogyan fogalmazzam meg egy olyan embernek aki épp használni kívánja mert egy baromállat összekutyulta a tudásunkat. Azért kíváncsi lennék hogyan csinálta, mert nem egyszerű az biztos, viszont érdemes lenne jól tönkretenni vagy megsemmisíteni, hogy a jövőben ne forduljon elő újra a mostani helyzet. Még némi könnyed szóváltás és ajánlat elhangzik Sebastian és Arthur részéről, én addig odébb megyek, hogy megszemléljem hol is vagyunk, az ajtókon lévő jelek pedig eléggé lefoglalnak. Azért arra figyelek mi történik még mögöttem és végre megtudom, hogy a szép fiú partnere nem a csaja hanem a húga. Nahát, ha ezt előbb tudom. A farkasos ajtót nézem de nem nyitom ki és nem lépek be rajta, ugyanis senki nem jön oda mellém. Na persze gondolhattam volna, jobbára mindenkinek meg van a párja, akinek meg nem az rá sem hederít egy Casperért hisztiző csajra. Nagy sóhajjal és fájdalmas lemondással lépek el a farkasos ajtótól és mivel durcás is vagyok meg csak Sebastian volt oly kedves hozzám – na jó, Arthur is de ha jól látom ő most éppen Casperezik valahol – ezért velük vagyok kénytelen menni, mert egyedül ugye sehova. Nem sokkal később kiderül, hogy jól gondoltam a rózsás ajtóról, hogy nem jó. Bár ha itt minden ajtó úgy működik mint ez az egy, akkor bizony a farkasos sem lett volna jó választás, az is lehet, hogy mostanra már a fenekembe harapott vadállattal szaladgálnék a folyosón. Sebastian nyit be és mondjuk úgy, hogy az élet megbosszulta önmagát. Azt nem tudom hogyan, de gyanítom valaki nagyon jó képességet kapott amit nem tud irányítani, mert a pasi úgy esik a rózsák közé mint annak a rendje. Az ajtó ugyanis nem igazán ajtó már, mert átváltozik rózsalugassá én meg csak tátom a számat, mert ilyet sem láttam még. Pár pillanatig hezitálok, hogy odaugorjak-e hozzá és törlesszek az eddigi segítségéért, vagy ne kockáztassak egy menyasszony előtt, de dönteni már nem tudok. A rózsák, tövisek és sötétség mögül nyöszörgést hallok és bár elég halk az a nyöszörgés, kísértetiesen ismerős. Előrébb lépek, egészen a rózsafalig és behallgatózom, már kétség sem férhet ahhoz, hogy Ryan ~De mi a fenét keres itt?~ van odabent. Be kell mennem valahogy, más megoldás nincs mint a kapott képességet használni, mivel Casper két okból szóba sem jöhet, s míg az egyiket szívesen megpróbálnám kicselezni, a másikat nem tudom, vagyis azt, hogy nem uralom jelenleg a saját képességemet. Sebastian is pont arról érdeklődik ami nekem jutott eszembe, így csak bólintok felé, hogy "Ja, persze, ne aggódjon, rajta vagyok az ügyön." Nem érdekel, hogy Sebastian menyasszonyának hány hanggal kell megbirkózni a fejében, odaszólok neki, bár lehet, hogy már bőszen szedegeti a töviseket a pasiból.*
-Figyelj csak kiscsillag! Ápolgasd és figyelmezzél oda be. Ha hallasz valami furát, szólj.
*Én addig nekiállok lángolni. Ha már annyit gyakoroltam égetni a kezemet, égessünk rózsát. Előrenyújtom a kezem és koncentrálok, aztán fáklyaként nyomom a kezem az indák közé. Bekiáltok Ryanért, próbálom túlkiabálni a sercegést, meg hát nem tudhatom milyen állapotban van, hogy hall-e engem vagy csupán önkívületében nyöszörög. Ha az utóbbi, akkor talán ha hangosan szólok hozzá, hátha magához tér.*
-RYAN! TE VAGY ODABENT? RUBY VAGYOK! MIT KERESEL OTT ÉS MI TÖRTÉNT?

♫ Zenécske ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg ϟ ©

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Szer. 19 Aug. - 21:29

Játékos vigyorgással rázom meg a fejemet, miközben Nique nézelődik a közelben, ő már tudja a történetemet, mint ahogyan azt is, hogy már szorosra fűztük a dolgot így egymás között, a karácsonyi esküvőnek semmi sem állhat az útjára, és egy kis hülyülés belefér.
- Ha most meglenne a képességem, akkor ne kéne félned ilyesmitől. Az már régen volt, hogy ilyesmit csináltam. – Kacsintok, és bólogatva köszönöm meg a jókívánságot, majd amikor Nique elkezd hangokat a fejében, akkor megpróbálok inkább rá koncentrálni, hogy segíthessek, akkor sodródik mellénk Arthur, aki lehet, hogy csak támogatná az ügyet, de ahogyan leszorítja a szőkeség kezeit, az számomra eléggé arrogáns, bunkó stílus, ezért jár az ütés, nem mert féltékeny vagyok. Érzem, hogy az öklöm betalál, majd lecsúszik az orrnyergéről, csak apróbb reccsenést hallottam, betörni nem akartam a csontot, hirtelen támadt érzet volt ez így bennem, amelyet már bánok, nem vagyok egy verekedős alkat, tudom, hogy nem oldja meg a dolgokat. Főleg abban az esetben nem, ahol össze kéne tartanunk. Hülye voltam. Főleg, mert igaza is van a srácnak, csevegősra vettem a figurát, de annyira furcsa volt, hogy mindenkinek másféle képességek jutottak. Így torokköszörülök, és bólintok.
- Igaz... bocs. – Hümmentek, nem tudom, hogy mit mondhatnék, főleg, hogy Nique még arébb is siet tőlem, de nem hiszem, hogy azért tenné, mert megriadt attól, amit tettem, hanem már túl sok hang lehet a fejében, ezért inkább elszakadok a többiektől, és a nyomába eredek, Angelára is egy zavart sajnálom rebegek.
- Rendben vagy nyuszi? – Kérdezem a nyilvánvalót, remélem közben kezd tisztulni az elméje a sok felesleges hangtól, én pedig a javaslatára ismét megpróbálom a vállát simogatni megnyugtatni, hátha a közelségemtől egy kicsit jobban érzi magát. Nem mintha az érintésemnek természetfeletti ereje lenne, csak a szerelmemet tudom most így közvetíteni.
- Csapda? Oké... majd figyelek. – Bólintok, és arra gondolok, hogy milyen jó lenne, ha a kis Seb meg tudná oldani helyettünk a felfedezés kérdését. Azonban hiába nyomatnám le a kicsivel a kilincsel, még nem érzem annyira őt, így kénytelen vagyok én, óvatosan próbálkozni. Azonnal visszakapom a kezemet, amikor megszúr, fel is szisszenek, és már éppen feladnám a dolgot, hogy akkor próbálkozzunk másik ajtóval, amikor nem tudván, hogy kicsinyes bosszú áldozata leszek, valaki puszta véletlenségből belelök a csapdával felszerelt ajtóba, így csak annyiban tudom védeni magam, ami ösztönből sikerül, hogy az arcom elé kapjam a felkaromat, hátha ez segít valamennyit. Miután visszapattanok, és bejutni se sikerül, fájdalmas képet vágva igyekszem a földön maradva kihuzigálni magamból a töviseket, remélve, hogy a leányzó segít. Belátok ugyan a kinyílt szobába, de most már menjen be más, akinek esetleg támadó képeséssége is van, talán Ruby felégethetné. Ha sikerül, akkor persze igyekszem legyűrni a fájdalmat, és Nique előtt belépni oda.
- Ruby... tudsz kezdeni valamit ezzel a... zizével? – Kérdezem a barnahajú lányt, és ha bólint, és megteszi, akkor erre haladunk tovább.

nique & seb skóciában

with you forever♡

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Kedd 18 Aug. - 12:37

Különös meghívó

Megara nem érez lentről ártó szándékot, csak a többieket, akikkel érkezett, ha csak köztük nincs olyan, akiben ilyesmi lenne, de más jelenlétét nem érzékeli. A nagyteremben sincs mozgás, maximum ha hívja akkor a komornyik tűnhet fel, de egyébként settenkedő alakok nincsenek, csak a gyerek villant be neki, ő is csak egy pillanatra.
Arthur azért még nem kezeli olyan könnyen a vadi új képességet, eléggé halványka, amikor feljut a nagyterembe, ahol simán esélyes, hogy Megara minimum szívbajt kap tőle első körben, vagy legalábbis meglepődik. A gondolkodás viszont biztos, hogy nem oldja meg a helyzetet, bár persze megteheti, hogy próbálkozik.
Nique megnézheti a véseteget, egyik sem domború, de szép kidolgozásúak. Igazából egyértelműen szimpla jelölések, mást nem érzékelni rajtuk, a fába vájt mélyedések csupán, szépen kivitelezve. Sebastiannal együtt közben benyitnak a rózsás ajtóba. Már akkor, amikor a kilincset húzni kezdi érezheti Seb, hogy apró kis szúrások sebesítik fel a kezét, ha elkapja, akkor csak kisebb sérülésekkel ússza meg, az ajtó ugyanis átalakul, zöldessé válik a színe, a kilincsből pedig immár méretes tövisek meredeznek minden felé. Odabent nem látni egyelőre semmit sem, ugyanis az ajtót kinyitva az egész teljesen be van fedve kacskaringós rózsákkal, jó tövisesekkel, szinte egy milliméternyi felület sincs szabadon, amit csak úgy szét lehetnek puszta kézzel feszíteni. A kellemetlenebb része viszont az, amit ezek után Blaise tesz, Sebastian lényegében erős lökést érez a hátán és ennek a tövises felületnek csapódik, majd pattan vissza a földre. Kis szúrások, a testén, az arcán, mázlija van, hogy a tövisek rendes méretűek és nem mondjuk irreálisan nagyok, de így se lehet épp kellemes az eset.
Ruby viszont a becsapódás után ismerős hangot hall odabentről, Ryant. Először még csak halk nyöszörgést, aztán már egyértelműen olyat, mintha az illető kiabálni próbálna csak épp be van kötözve a szája.
Blaise nem nyit be, de Angie végül is igen. Belépni viszont nem okos lépés, mert amikor az ajtó nyílik kb. semmi sincs előttük, mintha a kastély tetejére nyílna az ajtó, alattuk csak a semmi, meg méterekkel lejjebb az udvar.

//Ha jól értelmeztem más nem ment Ruby-val, tehát ő ment akkor Sebastianékkal. Smile

Csak konkrét cselekvésekkel tudok mit kezdeni, aki nem cselekszik, az max. csak úgy van. ^^

Köv. hsz részemről. augusztus 25.//

Skóciai kiruccanás

Picit szégyenlem magam amiért úgy hátrahagytam Blaise-t, hatalmas butaságot csináltam és nagyon bánom, tudom, hogy megbántottam és jogosan is lehet mérges rám. Sose mutatja, ha mérges, de tudom, hogy szokott az lenni, sokszor kevertem már bajba, ami miatt veszélybe sodródott, gondolom most is mérges. Csak hozzá bújok, egyelőre ennyit tehetek, majd később, ha már nem lesz ekkora a zűrzavar akkor megbeszéljük, akár le is szidhat, bármi.
-Bocsáss meg amiért ott hagytalak. - Nézek szemeibe kék, bűnbánó szemeimmel. Tudom, hogy Ő sohase hagyna hátra és ez így még rosszabb. Hatalmasat sóhajtok.
-Blaise az alaprajzot eltudod rejteni? Nálad jobb helyen lesz. - Döntök hirtelen és a kezébe adom, Ő sokkal jobban tudja mikor kell mindezt felfedni a többiek előtt. Én attól tartok, hogy meggondolatlanul cselekednék amivel mindenkit veszélybe sodornék. Mert ha mindenki tudna erről az alaprajzról akkor annyi felé szakadnánk szét, hogy valakinek vagy valakiknek biztos baja esne és senki nem lenne képes a segítségére sietni, mert nem lenne a közelben, így legalább valamelyest egybe tömörülünk.
-Menj csak. - Mosolygom Blaise-re. Addig míg Ő próbál segítséget nyújtani én előállok a világ legrosszabb hazugságával amit szinte percekkel később már meg is kérdőjeleznek, tudtam, hogy így lesz, de mégse mondhattam azt, hogy figyeljetek, nálam van az alaprajz, menjünk ezer felé, hajrá! Így viszont úgy érzem, hogy nem helyes amit teszek, de amibe belevágtam azt muszáj lesz meg is valósítani.
-Egy ajtó mögül szűrődtek ki a hangok, nem tudom kik voltak. - Nos ez még mindig elég hihetetlen, de ennél jobban nem szeretnék elrugaszkodni, hogy utána a hazugság csapdájába esve össze-vissza mondjam a marhaságokat.
Ám hamar elterelődik a figyelem a mondanivalómról mert Sebastian, mint egy felbőszült bika nekiront a bátyámnak. Arthur a falnak esik és ömlik a vér az orrából. Utat török a tömeg között.
-Mit művelsz Sebastian?! Hagyd békén, hát nem látod, hogy csak segíteni próbált? - Lököm félre és a bátyámhoz sietek, de addigra már kap valamilyen segítséget.
-Jól vagy Arthur? - Nézek rá aggódva, jó, nem leszúrták vagy fejezték le, de akkor is, most nem, hogy összefognánk csak még inkább szét szakadozunk. Jó, talán Arthurnak ezt nem kellett volna, de Sebastian-nak sem egyből az öklét kellett volna mutogatnia.
Kicsit furán nézek rá mikor csak úgy eltűnik, jobban mondva a testét hátrahagyva hagy ott. Akkora itt a felfordulás, hogy már magam sem tudom hová menjek és mit csináljak.
Jobb dolog híján, a bátyám és Blaise nélkül folytatom a kapcsoló vagy kar kutatását. De még előttem Seb az aki megtalálja, az elénk táruló 5 ajtó és a szimbólumok elég bizarrul festenek. Blaise ismét előkerül és valahogy jobban is érzem magam, hogy újra velem van, valahogy elég kicsi az elhatározásom, ha Ő nem erősít meg benne.
Már csak félig vagyok részese az eseményeknek, de azt még látom, hogy Sebastian szinte beesik a rózsás ajtón. Hol az előbbi eseményre, hol Blaise-re pillantok, arca nem árul el semmit, de mégis ugyan ki más lehetett volna? Fiúk, csóválom meg a fejem egy ici-pici mosollyal, ha nincs verekedés vagy véletlen balesetek akkor már nincsenek is meg.
Blaise ezután a kastély szimbólumához lép. Én is úgy vélem, hogy a megmaradt ajtók közül ez a kevésbé fura, egy vödör fogalmam sincs mit sejtethet magában, a farkas pedig a veszély, a falka, és az összetartozás jelképe...a veszély pedig egyedül járva is sok, de ha több, akkor már végzetes is akár.
-Menjünk akkor a kastélyos ajtón be. - De mivel be van zárva így egy ideig feszegetem, próbálkozom mire sikerül kinyitni.
-Akkor háromra? - Kérdezem Blaise-t. Megfogom a kezét, egyedül nem csupán félek, de nem is akarok belépni.
Ha elszámoltam háromig belépek az ajtón Blaise-zel, ha eközben nem gondolta meg magát. Magamban úgy gondolom valóban a kastély a jó választás, nálunk van az alaprajz és ha valami fura helyre kerülünk a kastély másába akkor az segítségünkre lehet.

♫ Zene ♫ ♥ Ruha ♥

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Vas. 16 Aug. - 21:14

Különös kaland:: Kiruccanás Skóciába

Zavartan vakarom a tarkóm.
- Ugyan, semmi baj! - mosolygok rá, bár mélyen nem értek egyet azzal, amit mondtam. Én is megijedtem, mert az ő erejét kaptam meg, ami miatt hülyének érzem magam. Eszembe jutott, hogy segítséget kéne kérnem tőle, de a begyorsuló történések miatt időm nem volt rákérdezni arra, hogy a francba kezelhetném. Csak hagytam, hogy sodorjon az ár.
Mikor odabújik hozzám, kissé megnyugszom. Nem tudok sokáig haragudni rá. Illetve nem is miatta éreztem így, inkább azért, amit tett, mert én akkor sem hagynám magára, ha életveszélyben a szívem a torkomban dobogna.
- Ne haragudj! – kérek elnézést feltűnő reakcióm után, majd némán bólintok. A követés klassz ötlet, együtt többre mehetünk majd ebben az elvarázsolt kastélyban. Mikor a kezemben tartottam a meghívót, gyanakodtam hogy mi lesz, és ez a gyanú azóta erősödik bennem. De nem beszélek róla, Angela így is ideges. Helyette figyelem, míg kis idő elteltével előrenyomul, s hagyom, had húzzon magával. Ennyit a feltűnőségről. Mindegy.
Ezután tovább sétálunk. Mélyen hallgatok míg Angela Sebastiannal tapogatózik. Eközben hallok valakit felszólalni. A hang egy fiúhoz tartozhat – fiatalnak tűnik-, aki az új képességéről szeretne információkat szerezni. Bocsánatkérőn fordulok a lányhoz.
- Bocsáss meg, pár perc és melléd szegődöm újra – ígérem meg, majd úgy döntök, megpróbálom bevárni.
- Aki az előbb hozzám szólt, keressen a fal mellett! - harsogom, és ezzel egyetemben félrehúzódóm. A beszédet ezután sem hagyom abba, elmondom, hogy erőtereket tudok gerjeszteni, ami rengéshullámokat idéz elő a talajban/földben. Az érzelmek vannak rá nagy hatással, általában a dühre jön elő. Akkor aktív biztosan, ha alattam kissé megremeg a föld. Olyankor áramlik bennem az energia, átjárva tetőtől-talpig. Bízom benne, hogy célt érnek a szavaim. Ha mégsem, legalább megpróbáltam, nem is halkan. Így biztosan meghallhatja valaki. A tömeg viszont egyre vészesebben halad, lemaradni meg nem akarok nagyon. Ha az illető nem csak a kiabálásom akarja hallani, a lépcső jobb oldalán érdemes kutakodnia a fal mellett. A mentén haladok továbbra is, éberebben, mint eddig. A sikoly a frászt hozta rám, bár az sem piskóta, amit később Sebastian tesz Arthurral. Tőlük nem vagyok olyan messze, néhányunk felett átpillantva remekül elkapom a jelenetet.
Kattan bennem valami, mert szerintem nem érdemelte meg, még ha jogosnak is tűnik a férfi részéről. Nyilván én sem rajonganék, ha Angie-vel tennének hasonlót, viszont többször meggondolom, be akarnám -e törni emiatt bárki orrát. Legszívesebben visszaadnám neki, amit tett, s ahogy megyegetünk, úgy nő bennem ez a gondolat. Lassan vággyá fokozódik, A vágy pedig valósággá. Sebastian csak ne lepődjön meg, hogy leérkezvén nem besétál azon az ajtón a nőjével, hanem beesik, vagy beleadjusztálódik a földbe. Persze korárt sem azért, mert balhét akarnék... Mondjuk azt, hogy az Angelatól "kapott erőt nehéz kezelni.
Közben továbbra is a srácot várom, ha nem bukkan fel, hát nem, de még nem óhajtok feladni semmit. Újra hozzá szólok, megjegyzem, annál az ajtónál állok, amin a kastély mása van. Max. meg marad Angela. Úgy sem ártana mellette maradnom..

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Vas. 16 Aug. - 19:50

Skócia, jövünk!

..life is an unexpected journey..

Arthur elkap és magyaráz a képességéről, amiért állati hálás vagyok neki, de elsőre nem tudok mit kezdeni vele. Egészen konkrétan olyan, mintha üvegtűk szurkálnák a fejemet belülről.
- Ühümm.. ooké.
Bólogatok, majd elvesztem a kontrollt, amikor Seb kiakad. Szinte bennem üvölt az összes menj a fenébe gondolata Arthurról, s hirtelen nem tudok mit tenni, mint inkább messzebb menni tőlük a folyosón, hátha ott kevésbé hangosak. Ennek fényében ha sikerül egy kis magányt kicsikarnom, akkor szemügyre veszem a szimbólumokat az ajtókon. A pecsét, ami a borítékon volt olyan fajta keretes szerkezetet mutatna, amivel azt gondolom nem sokra mennénk. Mármint a borítékot is feltörtük, megnéztük, de egyelőre közelebb nem vagyunk tőle semmihez, így azt semmiképp se választanám. Nehéz ugyan gondolkodni, de most a kastély képét figyelem. Mi értelme bemenni valahová, ami a kastélyt ábrázolja, ha úgyis a kastélyban vagyunk? Mindenesetre megjegyzem, hogy milyen sorrendben vannak ezek a szimbólumok, hogy milyen az anyaguk, vésettek esetleg vagy körvonaluk van, mint egy érmének? Meg is érintem őket, hogyha van rá időm.
A rózsa nagyon sok mindennek a szimbóluma, a kereszténységen át a viráglélektanig. Nem lep meg, hogy Seb ezt választja, s örülök is neki.
- Tövis. Csapda lehet.
Teszem hozzá, jelezve ezzel, hogy azért védtelenül nem kéne bemenni oda.
- Küldd előre. Megyek vele!
Célzok a temporális énjeire. Azoknak nincs gondolatuk, mellettük csend lesz talán és még hasznukra is lehetek. Így ha sikerül, akkor Seb egyik kis énjével kettesben veszek bele a rózsás ajtó mögötti területbe. Hátha hasznukra leszek. Ez a képesség kikészít hamarosan..

Zene: Crystal ball

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Vas. 16 Aug. - 8:10

[quote="Arthur Whitmore"]

Arthur & A skóciai Kaland

Segítségnyújtásomat egy hatalmas ütés zavarta meg - az az előtt elmondottakra nem figyeltem, csakis Nique-ra, ám a horog hatására elterültem, és még be is vertem egy kissé a fejemet a közeli kemény kőfalba. Amikor először felpillantottam, Rubyt láttam meg, így azt hittem, hogy ő üthetett meg, de hamar észrevettem ezt a Sebastiant a támadóm szerepében felállni.
Az a hülye! Nélkülem Nique megőrül, és nélkülem hamarosan félelmében megpróbálja majd minden eszközével elhallgattatni a gondolatainkat - és mit tehet egy ember... vagy mutáns azért, hogy elhallgattassa egy másik gondolatait? Hamarosan képes lesz ölni legalább egy perc nyugalomért, és akkor majd megjárhatja Seb, hogy nem engedte, hogy segítsek rajta. Csak én ismerem igazán a képességét, és hogyha én nem vagyok itt - ha esetleg kiütött volna -, és nem tudok segíteni, akkor Niquenak, és másoknak is baja esik. Főleg, ha Sebastian csak akkor figyel fel a lány szenvedésére, amikor én vagyok őmellette, és csak erőszakoskodik. Most nyilván Nique fejébe belenyilalhatnak az én szitkozódó, és Sebastian erőszakos gondolatai, mind beleordítva azt, hogy nincsen biztonságban. Így pedig csakis hamarabb fogjuk elveszíteni.
Lassan feltekintettem, és megpróbáltam valamit kezdeni a vérző orrommal, és egy halk roppantással vissza is sikerült varázsolnom a megszokott helyére. Régen, amikor még az utcán éltem, és nem tudtam kezelni a gondolatok folyamát, sokszor kerültem verekedésekbe - ahogy ez szerintem hamarosan Niqueval is történni fog -, éppen ezért, sokszor tudnom is kellett, hogy hogyan rakjam össze magamat egy-egy harc után. A vérzéssel meg nem igazán törődtem, csak törölgettem egy kicsit az orromat, hiába, hogy a vérzés nem állt le.
- Köszönöm... öhm... Ruby? - tekintettem fel egy kis elkeseredett mosollyal. - Mindjárt megpróbálom.
Különös volt, ugyanis attól függetlenül, hogy elveszett a képességem, még egy kicsit sem esett komolyabb bajom. Mármint, azt gondoltam volna, hogy az elmém összpontosítása nélkül el fogom most is veszíteni a fejemet, vagy éppen úgy dönt az agyam, hogy a sérültet kellene eljátszanom, de még magam számára is bölcsebben cselekedtem, és csak megálltam kétméteres termetemmel a pasas előtt, és arcomat a pince árnyékai és vérem mögé bújtatva szóltam oda Sebnek.
- Nélkülem Nique egy időzített bomba! - megpróbáltam kissé hangosabb lenni, hátha valaki más is felfogja a veszélyt. - De ha akarod, nekem nem kell segítenem rajta. Csak akkor legalább ne kalandozni mennél, hanem törődnél is vele. - elfordítottam a hátamat tőle, majd kipróbáltam azt, amit Ruby mondott. Vajon hogyan használhatnám ezt a képességet? Emlékek? Azok kellenek, a helyről, ahova akarok menni? Vagy talán csak maga a kép, a hely, a hely, és csak a tény, hogy már jártam ott? Mi szükséges ehhez? Behunytam a szememet, és megpróbálkoztam mindkettővel, először ismételgettem, hogy hova akarok menni - a terembe, ahol a sok ételt, és asztalt láttuk -, majd visszaemlékeztem az időkre, amikor ott voltunk.
- Hugicám... - fordultam egy pillanatra Angihez. - Hamarosan visszajövök. - mondtam neki, majd éreztem, ahogy a testemet magamra hagyom, ott lent, a pince sötétjében, élettelenül, és mintha lelkem ezer fényévvel repül volna, még úgy is, hogy ekkora sebességgel már legalább százszor elértem volna a teremig. Éreztem, ahogy a lelkem, egy lebegő, különös test végül megjelent a teremben. Nem tettem mást, mint leültem egy székre, és gondolkoztam. Itt most csend volt, senki sem volt itt. Ha nem akarja a segítségemet, hát nem kell neki a segítségem, de ehelyett én inkább úgy döntöttem, hogy szellemformámban - ha lehet - felderítem a kastély egyéb részeit, és megpróbálok megoldást keresni a problémáinkra, és arra, hogy hogyan tanítsam meg Niquet arról, hogy irányítsa a képességeit. Mindig is szerettem magamban lenni, a képességem korlátai miatt is, amiktől most Nique szenved, és csak azért is, mert szerettem mélyen elmerülni a saját gondolataimban, amikor lehetett. Da Vinci volt végül is a példaképem, a világ legműveltebb, s legokosabb embere. Most sem terveztem mást, mint ezt, hogy gondolkodhassak, és hogy megérthessem ennek a kastélynak a működését. És talán, hogy találjak valamiféle nyomot a helyes ajtó megtalálására.

Különös utazás & Skócia

*Az egész életem a túlélésről szólt, arról, hogy elviseljem, hogy legyűrjem, hogy átlépjek rajta bármi is az. Leginkább az anyám volt az akadály, de bármit is tett velem kijelenthetem, hogy minden rosszban van valami jó, hiszen megtanította hogyan éljek meg a jég hátán is, hogy egyedül gondoskodjam magamról, és azt is, hogyan szarjam le és tegyem túl magam minden negatív dolgon ami engem ért. szóval nem fogok megőrülni és nyáladzó szájjal katatón állapotban nézni ki a fejemből akkor sem ha mostantól Lángolókezű Rubynak fognak hívni és meg kell küzdenem ezzel az új képességgel. A pince az más tészta, könnyedén elkerülhetném, maradhatnék odafent és várhatnám míg más oldja meg a problémát, de nem igazán tanácsos egyedül maradni. Az nem számoltam és nem figyeltem, hogy mind itt vagyunk-e igazából nem is érdekel. Egy kupacban vagyunk - jobbára - de így vannak apróbb klikkek, pedig aztán rajtam kívül szerintem itt mindenki ismeri a másikat, még ha nem is vallja be. A két fiút korábban nem láttam, de elcsípek pár szót amit a fehér ruhás jégkirálynőnek mond - eszembe jut a mese, nem véletlenül és elnevezem az egyik fiút Kaynak - abból rájövök, hogy itt valami testcserés támadás esete állt fent. Egyelőre a nem rég emlegetett szőke csaj és a pasija közelében horgonyzom le magam (Sebastian) most már legalább ezt is belőttem, azért akadnak még fehér foltok, de hellyel-közzel tudom ki kivel van. Sebastian már egyszer segített, szerencséjére nem tette magáévá egyik önvédelmi fegyveremet sem mikor összeszedegette mint télen a madár a morzsát, úgyhogy rossz ember nem lehet. A csajáról nem tudok semmit, de őszintén, nem is akarok, mint olyan miatta Sebastian is tabu akárcsak az a sötét hajú szépfiú (Arthur), na az ő kapcsolata fehér folt, jelenleg még a nőjének tekintem a húgát. A helyzet kezd érdekes és mulatságos leni, eddig is biztos voltam abban, hogy unatkozni nem fogok, de mióta tudom, hogy mutánsok vesznek körül, sokkal jobb. Már csak Ryan hiányzik.
Ne mondja senki, hogy nincs humorom, amikor megtudom Sebastian képességét, magam elé kapom a kezem, aztán körülnézek, a gubbadó szemekből talán kitalálom ki kapta az övét. Azért ez is izgalmas.*
-És most már nem? *eléggé ijedt képet vágok, de ez csupán megjátszott, azt nem mondom, hogy szívesen mutogatom magam, mert nem lenne igaz, de szégyenlős sem vagyok, másrészt teljesen felesleges lenne takargatnom magam olyan előtt aki a falon is átlát.* -Hát arra nem igazán, csak oda tudok vele bemenni ahol már jártam, vagy legalább láttam róla képet. Menyasszony? Hű! Gratulálok.....na menjünk.
*Utálom a pincét, jobb is, hogy nem sokat lehet látni, bár a hátamon végigfut a hideg a sötét sarkokba képzelt pókoktól és különböző pincében élő állatokról, minél kisebb annál rosszab. Adjatok inkább egy oroszlánt. A szépfiú (Arthur) későn csatlakozik ám most mintha kissé zilált lenne, vagy ideges, vagy mint aki bekattant. Először a nőjéhez megy (a húga) aztán a szőke csajhoz ( Dominique) és valamit nagyon magyaráz, közben vagy ezután megtudhatjuk, hogy valaki valamilyen kapcsolóról beszélt, a fehér ruhás, valaki mintha Emmának szólította volna máris előlép Miss Marple fiatalabb változatának, Sebastian nekiesik Arthurnak, fentről pedig egy női hang egy szőke kisfiúról érdeklődik, nem pontosan ebben a sorrendben. Remek, tudtam, hogy nem fogok unatkozni.*
-Ááááúúúúúú! Ez nekem is fájt.
*Odalépek Arthurhoz, eszem bogában sincs a másik pasit letorkolni, nem vitatkoznék vele elvégre épp most törte be valakinek az orrát, az enyém pont úgy tetszik nekem ahogy van. *
-Nagyon fáj? Ha te kaptad a képességem, próbáld használni, ha sikerül nem fogod érezni a fájdalmat a testedben.
*Nagyvonalúan lemondok a "hölgyem" megszólításról, de sokáig nem időzök Arthur mellett mert ha már sikeresen elkerültem egy jobb horgot, nem szeretnék féltékenység szülte macskakarmolást az arcomra. Inkább az ajtókat nézem meg, melyek eddig titkosak voltak. Most komolyan, nem kellene meglepődni, hogy van ilyen. Ez egy kastély, mutánsok vagyunk sokféle képességgel, egy titkos ajtó igazán semmiség mindehhez képest. Nézem az ajtókat és nekem igazából a farkasos tetszik, a rózsának tövise van és nem olyan izgalmas mint a farkasos. Ha velem jön valaki arra indulok, ha nem, akkor megyek Sebastianék után, hogy ne maradjak egyedül.*

♫ Zenécske ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg ϟ ©

Valahogy ügyesebben kéne összedolgozunk, mert ami a mostani helyzetet illeti, a többség pánikol. Lehet, hogy csak én vagyok amolyan a jéghátán is megélek típus, Alice átrángatott a fél világon, egyszer még csörgőkígyó is megmart, de azon túl, hogy a szüleim aranyhitelkártyája mindent megadott számomra, nem érzem magam elkényeztetett ficsúrnak. Oké, anyagi gondjaim nem voltak, ám állandóan magamra voltam utalva érzelmileg, hiszen nevelőanyám egyrészt kisajátított, másrészt a mély vízbe dobott, nem vagyok egy nyámnyila alkat, aki nem szeret kezdeményezni. Igaz, hogy főleg a lányokra terjedt ki ilyen irányú tevékenységem, ám úgy vagyok vele, hogy ha itt vagyunk egy nyomasztó kastély mélyén, és mindenkit kétségek gyötörnek, ha most a sarkamra állok, akkor segíthetek abban, hogy valahogyan kijussunk innen. Valakinek mégiscsak meg kell találnia a megoldást. Ruby kezének lángolása azért még bennem is megakasztja a lélegzetvételt, remélem nem lesz rám ideges. Egyelőre úgy tűnik, a többség velünk tart a mélységbe, holott a több szem többet lát elvet követve csoportokba rendeződhetnénk, hogy felfedezzük a kastélyt. Mindegy, most már nem fogok senkit visszaküldeni.
- Aha. Nekem is hiányzik a sajátom. Képes voltam falakon, anyagokon átlátni. Régen még a selymen is. – Cinkos mosollyal adok némi kis plusz infót magamról, most már tudom komikusként felfogni a dolgot, régen ezzel csúnyán visszaéltem. Mivel Nique ott van mellettem, és a hangsúlyom sem flörtölős, csak csevegve barátkozós, remélem, hogy senki nem érzi magát ettől rosszul.
- És akkor mire jó ez az asztráltest? Felderítésre? Az most jól jönne, igaz, valami hasonlót kaptam a menyasszonyomtól, ezzel viszont nem tudom mennyire boldogulunk. – Fűzöm tovább a szavakat az egyre mélyülő sötétség környékén, legalább ezzel is elűzöm a baljós előérzetet, amely növekvő gombócként kezdi uralni a gyomromat. Mivel most nem fogom a szőke csajszi kezét, simán bele tudom izzadó tenyeremet törölni a nadrágomba, azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül.
- Ha engem kérdezel... talán a kiutat. Nem véletlenül tiltotta a pincét. Kifacsarodott a logikám, de utálom a tiltásokat. – Fanyar mosollyal vonok vállat, örök lázadó vagyok, szülők nélkül csak ez maradt nekem. Mögöttünk beszélgetésre leszek figyelmes, és egykori diáktársam, Angela nyomakodik előre. Felvont szemöldökkel reagálom le a dolgot, nála térkép van, mi meg itt a vaksötétben tapogatózunk? Ez marha jó... Nem teszem szóvá a dolgot, mert még ki kéne ütnöm a pattogó kis barátját (Arthur) ha az nagyon beszólna. Arébb lépek, hogy Angela nézelődhessen. Ez viszont most meg is történik, hiszen ez az Arthur gyerek odalép Nique-hez, és karon ragadja, meg erőszakoskodik vele, pedig a szőkémnek nagyon nem erre van szüksége. Egy jól irányzott ütést viszek be a srác orrnyergére, de úgy istenesen. Engem aztán nem érdekel, hogy mit akar segíteni, mi az, hogy leszorítja a párom karjait?
- Te meg ki a francnak képzeled magad kispajtás? – Na igen, az egó, ennyit arról, hogy dolgozzunk össze, valahogy elkapott az indulat, és ezt tett is követi. Természetesen van lehetősége kitérni, ám olyan gyors, és magabiztosan indítom mindezt, és ha féloldalasan van hozzám képest, nem is biztos, hogy látja a mozdulatot. Nique nem szerette sosem, hogy ha verekedésbe kényszerültem, ez most egy másféle helyzet.
- Ez meg mi azisten? – kérdezem miután kattan a titkosajtó, és amolyan ugye megmondtam mosollyal fordulok hátra a többiekhez. Beljebb húzva a páromat (most már fogom a kezét) Ruby lángoló kezének fényében (mert remélem még mindig világít) körbe tudunk nézni. – Nagyszerű, végre oszlathatjuk a tömeget. Rózsa. Nekünk a rózsa, mert miért ne. Megtaláljuk Casanova csajainak hulláját. Na szevasztok. – Biccentek, aztán nagy levegőt véve benyitok a rózsát mutató ajtó kilincsén.

nique & seb skóciában

with you forever♡

Skócia & Meg

Egy kicsit úgy érzem, hogy butaság lenne lemenni a pincébe, vagy alagsorba, vagy akárhová. Semmi kétségem afelől, hogy lent az esetleges bűzön kívül klausztrofób érzésem is lenne, főleg annyi mutáns társaságában. Még ha Emmának igaza is van, hogy legalább elindulnak valamerre és nem is szívesen maradnék egyedül itt, akkor is úgy döntök, hogy akkor előtte inkább kiterjesztem a tudatom. Nem állítom, hogy ennyi idő alatt sikerült elsajátítanom és tökéletesre fejlesztenem Emma képességének az irányítását, de elengedni az agyam zártságát könnyebb, mint tartani, csak hát összpontosítani nehéz és szétválasztani a zajt. De minden erőmet bevetem, hogy érezzem a többieket, valami olyat keresek, ami határozottan azt mondaná, hogy ne menjek le. Valakit, aki ártó szándékkal jött, vagy olyat, aki esetleg erőszakosabb a többieknél. A kutakodás viszont hamar véget ér, amikor egy üvöltő hang és egy szőke kisfiú szakítja majdnem szét az agyamat.
- Áúúú.- kiáltok fel, ahogy a fejemhez kapok és a fal mellett leereszkedve a földre, összegömbölyödök és hagyom, hogy rázzon a hirtelen rámtörő zokogás. Ez a képesség olyan, mintha minden második másodpercben sokkot kapnék, és ez nagyon nem tetszik. Szemfestékem persze elmosódik, amikor a kézfejemmel megtörlöm a szemeim. Most úgy nézhetek ki nagyjából mint egy pszichopanda. Lábaimat átfogva ringatom magam, mint egy őrült, aki le akar nyugodni. - Hahó? - köszörülöm meg a torkomat, ami a sírástól még mindig rekedtes egy kicsit.
- Hahó?- tápászkodom fel és megyek a lépcső tetejéhez, ami levezet, hisz körülem mindenki eltűnt, ameddig az őrültet játszottam. Persze most is hallom lentről a pusmogást, az értetlen és kétségbeesett gondolatokat, de nem akarok lemenni oda a zárt térbe. Inkább lehorgonyzom idefent és figyelem, hátha van valami mozgás a nagyteremben, miközben kiabálva talán tudom tartani a kapcsolatot a többiekkel. - Más is látta a szőke kisfiút? - kiáltok le, hátha csak kiderül, hogy még valaki csapódott hozzánk váratlanul és ő volt az. Talán csak rálépett valaki a lábára és azért... De úgyis tudom valahol mélyen, hogy biztos nem erről van szó. Nem vagyok dilis, de már tényleg kezdem úgy érezni magam... Fekete acélbetétes, fekete acélbetétes.
Viszont ha már teljesen egyedül maradtam, unatkozni sincs szándékom, elkezdem próbálgatni Emma másik képességét. Amit akkor fedeztem fel, amikor tüzet akartam előhozni a kezemből. Vajon más testrészeimmel is képes vagyok erre?

Különös meghívó

A sikolyt Nique is hallja természetesen.
Emma elég jól okoskodik, ami Angie kis füllentését illeti, mások az emeleten, akik felmentek szobát megnézni pl. Nique és Seb nem hallottak senkit sem magukon kívül és az esetleg erre alkalmas képességek sem érzékeltek és most sem érzékelnek plusz személyeket, mint mondjuk a telepátia, ami hallhatja a gondolatokat ugye.
Seb és Angie egyébként ügyesen tapogatják végig a falat és pár percnyi keresgélés után sikerül is a srácnak lelnie egy olyan téglát, ami érezhetően más, mint a többi. Kopogtatásra üreges és ha erősebben nyomja meg, akkor belökődik, így már a folyosó végét lezáró csapóajtó szépen felhúzódik és eltűnik a plafonban, hogy megmutassa a hely a további részeket is. Vak sötét van, szóval először valami fényt kell alkotniuk, hogy lássanak is, de ha ezt sikerült megtenni, akkor szinte azonnal lefelé vezet a lépcső, az Angie által látott még egyel lejjebb lévő szintre, vagy afféle félemeletre, mert csak pár lépcsőről van itt szó. Ajtók húzódnak végig a falak menténk, történetesen öt darab fa ajtóról van szó, kb. úgy néznek ki, mint az emeleti szobák ajtajai, az egész kicsit olyan, mint az ottani folyosórész kopottasabb mása. Az ajtók alapból zárva vannak, simán benyitni nem lehet és mindegyik jelölve van, nem számozva. Az egyiken egy pecsét található olyan, amivel le volt zárva a boríték, ugyanazzal a szimbólummal, a másikon a kastély mása van felrajzolva, a harmadikon egy üvöltő farkas, a negyediken egy rózsa, míg az ötödiken egy vödör.

//Skacok, az ha én x-én írok hszt azt jelenti, hogy nektek x-1-éig kéne írni, ez eddig még nem nagyon sikerült, pedig most még több idő is volt, próbáljuk meg azért. Smile

Ha valaki azért nem ír, mert másra vár, akkor max. 2-3 napot várjon, aztán írjon az illetőnek, hogy mi a helyzet, ne várjon rá az utolsó pillanatig szerintem. ^^

Köv. hsz részemről. augusztus 17.//

Reszkess Skócia!

Apróbb bakik előfordulnak a mutánsnak a saját képességével, nemhogy máséval. Bár kicsit hasonlít ez arra, mikor először aktiválódik a mutáció. De most legalább tudjuk, hogy mi történik velünk. Legalább is az alapokat.
És ezért fel sem veszem a megperzselt függönyt, amúgy sincs közöm a házhoz, a fogadtatás után pedig a házigazda véleményére se adok. Az viszont roppantul érdekel, mi a rejtély kulcsa, így végül csak követem a többieket a pince felé Leo és remélhetőleg Meg társaságában.
- Értem. Akkor is nagyon érdekes - bólogatok a beszámolóra, majd kérő szavai hallatán elmosolyodom. Majdnem olyan ez, mint a saját képességem, illetve mintha abból csak egy szeletet kapnék. Látok másokból egy részt, egy szűk még is fontos részt.
- Úgy tűnik, képes vagy egyfajta burkot vonni magad köré. Erőteret, ami megvéd a külső csapásoktól - magyarázom, miközben látszólag értő szemmel figyelem alakját. Aztán már a lenti társaság vonja magára a figyelmem, főként az egyik lány (Angela) szavai.
- Csak úgy kíváncsiságból... Kiket hallottál beszélni? Mert az inas kuka, ha pedig valaki tartózkodik még itt, ráadásul információ birtokos, akkor lehet első körben őt kéne kézre kerítenünk.
Nem mintha félnék egy alagsorban vagy pincében. Inkább csak reálisan gondolkodok. Ha ő hallott valakiket fent beszélgetni, akkor miért vaklálunk itt? Ha pedig ezzel csak valamit leplezni akart akkor a fő kérdés, hogy pontosan mit is?

[quote="Arthur Whitmore"]

Arthur

& A skóciai kaland

Angela, Angela! Meg kellett találnom őt! Nem engedhettem, hogy az újonnan kapott szabadságom eltérítsen az igazság útjáról! A hugicám mindennél fontosabb volt jelen pillanatban, és éppen ezért el kellett érnem őt! Szerencsére a két mtéeres magasságommal könnyedén átvághattam mindenkin, aki csak az utamba állhatott, csak a fejemet kellett egy kicsit lehajtani a pince bejáratánál. Végre, amikor megláttam Angelát, azonnal hozzá rohantam, és a karjaimba zártam.
- Ne mond, hogy te kaptad! Ugye nem hallasz gondolatokat! Ugye, kérlek ne mond azt! - hadarom el neki sietősen, attól függetlenül, hogy jól tudom, hogy abban az esetben a szavaimból nem értene meg semmit. Habár nem is nagyon tűnt úgy, mintha a hugicám megkapta volna a képességemet - pedig erre számítottam, hiszen ikrek vagyunk. Ettől függetlenül nagyon boldog voltam, hogy inkább aggódónak, mint igazán bajlódónak, és szenvedőnek láthattam. Viszont nagyon is láttam a saját, régi reakcióimat ennek a Sebastiannak a párján. Nem nagyon figyeltem meg a nevét, de viszont könnyedén észrevettem, hogy mi is a baja - én is ugyanígy szenvedtem a képességemtől.
Azonnal hozzá rohantam, és megpróbálva emlékezni a nevére, megszólítottam őt.
- Niki, igaz? Vagy Nique? Mindegy, ez nem lényeg, figyelj rám, jó? Figyelj rám! - próbáltam segíteni neki, és közben leszorítani a kezét, hogy ne takarhassa el a füleit. Különben is, hasztalan, azzal csak minket nem hall jobban, a gondolatainkat akkor is hallja. - Meg kell próbálnod koncentrálni arra, akivel éppen beszélgetsz, és kizárni a gondolatokat, jó? Ne érdekeljenek a többiek, próbáld meg lenémítani őket, képzelj el egy kapcsolót, és kapcsold ki a többiek gondolatát! Csak rám koncentrálj most! Vagy még jobb, Sebre. Ő a párod, nem igaz? Ő fontosabb mindenkinél, nem igaz? Próbálj meg rá koncentrálni, jó? Erősen, próbálkozz! - megpróbálom minél lassabban, és érthetőbben elmondani neki, mert tudom, hogy most mindenkit hall, nem csak engem, és mindeközben pisszegek a többiekre, hogy legalább csak a gondolataik zavarjak a szegény lány elméjét. - Sikerülni fog, csak zárj ki mindenkit, és hallgass ránk! Különböztesd meg a gondolatot a valóságtól! Sikerülni fog! - erősködök, és biztatom őt tovább, még úgy is, hogy tudom, hogy ez nem fog menni. Idő kell, míg megszokja a gondolatokat, és megkülönböztetheti őket a beszédtől. Most még nem tehetek érte semmit sem. - Istenem az a srác... pont a legrosszabbkor megy el...!
Kicsit aztán körültekintek, hogy jobban megfigyeljem a többiek viselkedését, és eközben hallom meg Ruby elbeszélését.
- Héj, hölgyem... én még nem használtam a képességemet. Lehet, hogy én el is vesztettem, de lehet, hogy nálam van az öné! - soroltam neki, csak úgy félvállról. Nem tudtam, hogy mi lehetett ez az egész kastélyos mizéria, de abban biztos lehettem, hogy tényleg el kellene inkább tűnnünk innen, mielőbb csak lehet.
A legkülönösebb érzés volt most, öt éves korom után először igazán gondolkodni a saját fejemmel. Annyi ötlet, tapasztalat, emlék árasztott el, de mind finoman érkezett felém, és nem erőszakosan vágódott nekem. Be kellett hogy valljam, nem lett volna bajom, ha a képességem örökké Nique-n ragadt volna.

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Vas. 9 Aug. - 11:06

Andrew egy kicsit túl lőtt a célon, én pedig túl magyaráztam a képesség miben létét, bár nem azt a reakciót kaptam, amit vártam. Igaz nem is nagyon tudom, hogy milyen reakciót vártam, mert nem nagyon szoktam másnak a képességemről beszélni, most viszont muszáj, mert ha megtörténik a baj, akkor az komoly galibát okozhat, lévén, hogy én pontosan nem tudom, hogyan lehet visszafordítani, eddig még senkinek nem kellett elmagyaráznom a képességem olyan szintű működését, hogy mit is kell csinálnom ahhoz, hogy ki tudjak jönni valakiből és nem is nagyon tudom a hogyant.
- Nem, én tudok beleolvadni az emberekbe, vagyis jelen esetben ön.
Milyen fura, hogy egykor a saját képességemről beszélek valakinek, aki most az én képességemet birtokolja. Közben haladok a csapattal és elindulunk a pince felé. Ekkor valami eszembe jut, ki tudnám használni saját magam arra, hogy kiderítsem a képességem, mielőtt valami nagyobb gondot okozok a képessége aktiválásával. És ekkor Andrew szólal meg, mintha csak kitalálná a gondolataimat, pedig nem is telepátiát kaptunk.
- Örülünk. Szükségem lenne egy kis segítségre. Ilyenkor örülök, hogy ilyen képességem is van, vagyis a tesómé, de sokat segíthet. Szeretném megtudni az új képességemet, mielőtt valami komoly gond lenne.
Mondja ki, majd elhallgat. Komolyan nem tudom mi ütöt a tesómba. Lehet, hogy nem csak a képességét, de őt magát is kicserélték, mert me, szokott ennyit beszélni. Talán a félelem okozta adrenalin teszi ezt vele, mert általában ő a csendesebb és nem igazán szokott beszélni, csak ha tényleg muszáj. Nem számít, megyek a csapattal a pincébe, sosem volt gond a tiltott helyeken való mászkálással, bár az is igaz, hogy a saját képességem és egy test birtokába nagyobb biztonságba érezném magam.

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Szomb. 8 Aug. - 23:09

Skóciai kiruccanás!

Talán kissé túlságosan is sietek vissza a többiekhez, de eléggé meg vagyok rémülve és nem igazán figyelek a körülöttem levő világra, persze ahogy leérek már eljut hozzám Blaise hangja és kissé lassítok majd bevárom. Lesütöm a szemeimet és úgy szólalok meg.
-Sajnálom, bocsánat..csak megijedtem. Ne haragudj, hogy nem vártalak meg. - Odabújok egy pillanatra hozzá, egyrészről azért, hogy magamat is kissé megnyugtathassam, másrészről meg azért, mert a látvány ami a szemem elé tárult..kicsit megpirongatott.
A zűrzavar hamar felüti fejét és csak idő kérdése mikor szabadul el egy-egy irányíthatatlan képesség. Arthur figyelmeztetése még-még átszűrődik egy-egy hangosabb megszólalás között, de hamarosan mindenki össze-vissza kezd csacsogni, vagy az új képességéről vagy a félelmeiről. Én pedig ekkor veszem észre a kezemben szorongatott könyvben a megsárgult pici lapot. Mint kiderül a kastély alaprajza az és egyre másra tűnnek fel benne a fura dolgok, például a két alagsori szint vagy a plusz emelet aminek nem kellene lennie..
-Psszt, Blaise, nem akarom, hogy bárkinek is feltűnjön. Legszívesebben az emelet felé mennék, az alagsorok sosem voltak a kedvenc helyeim...de a többiek mind odatartanak és szétválni megint csak nem tanácsos, így menjünk arra. - És már indulok is, megint kissé gyorsabb tempóban, de észbe kapok és lassítva bevárom Blaise-t. Túlságosan a végére akarok járni a dolgoknak, a képességemet szeretném és elakarok innen menni, már nem érdekel a kastély birtokosa vagy annak meglepetése..csak haza akarok menni a birtokra ahol biztonságban vagyok.
-Köszönöm! Amilyen szerencsétlen vagyok nélküled alighanem az első bajba került lennék. - Mosolyodom el. Bár a bajba került több értelem is bír, mert így is már épp eléggé bajban vagyunk. Mindenki más képességgel bír most vagy éppen szenved miatta, sajnálatosan a baj már nagyon is köztünk jár. Megpillantom Arthurt is nem messze tőlünk és Ő is a pincéhez tart.
-Arthur! Arthur! Itt vagyunk. - Integetek a magasba, bár apró termetem nem ad lehetőséget magasabb terekhez.
Elől lassacskán megakad a sor és nem haladunk. Újra előveszem az elrejtett kis alaprajzot.
Végül, az ajkamat rágcsálva úgy döntök előre nyomakodom, Blaise kezét fogva Őt is magammal húzom.
-Figyeljetek! Míg az emeleten voltam..öhmm.. hallottam az egyik szobából egy beszélgetést, hogy..nos...van itt lent egy kapcsoló..csak meg kell találni...az nyit valamit amin keresztül tovább lehet jutni...- Hadobálok össze valami marhaságot amit éppen csak kitalálok, az alaprajz mutatott itt egy lejáratot, de hogy van-e ajtó vagy kilincs vagy kapcsoló azt nem tudom, de meg kell próbálni, ha mégse találunk semmit majd max hülyének néznek. Már el is kezdem körbe tapogatni a falat hátha lelek valamit ami lenyit, kinyit vagy leenged valami ajtót, bármit csak jussunk tovább.

♫ Zene ♫ ♥ Ruha ♥

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Szomb. 8 Aug. - 8:16

Különös utazás & Skócia

*Egész jól elvagyunk itt egymással és magunkkal. már csak mindenkinek meg kellene találnia a képességét valaki másban. mert persze nem ártana némi tanács attól aki már perfekt a saját különlegességében, főleg ha az a képesség olyan veszélyes mint amit én kaptam. Azzal, hogy megidézem Caspert tulajdonképpen magamat védem, valójában nem tudok vele sok mindent csinálni, nem lehet őt megfogni és én sem tudok vele semmit sem megfogni, különben már régen kiraboltam volna az összes államokbeli bankot. Persze van még egy hátulütője a dolognak, csak oda lehet Caspert megidézni, vagyis a saját test asztrálkivetítését, ahol korábban már jártam, vagy járt az aki tőlem kölcsön kapta. Azt sem lehet tudni, hogy ő mennyire képes majd irányítani, hogy milyen messzire küldi „magát”, hol jelenik meg hirtelen frászt hozva a többiekre.
Túlteszem magam a komornyik teleportálásán és mivel ennél többet nem tudok belőle kihúzni, már nem is érdekel. Persze azért a csengőt elrakom, biztos ami biztos alapon és tovább próbálgatom azt ami nem az enyém. egészen érdekes ahogy újra és újra lángot csiholok a kezemből, még jól jöhet áramszünet esetén a sötétben, és egy ilyen kísértetjárta kastélyban előbb-utóbb úgy is megtörténik, már csak a hatás kedvéért is. Úgy tűnik nem csak én fogok buggyantnak látszani amint Casperért vágyódom, az acélbetétes bakancs is hasonló mantra lehet. Azt ugyan nem tudom, hogy az útmutatás nekem szól-e de a szőke csaj és a pasija után nézek, ám amíg valamelyikőjükből nem látok kettőt, vagy nem terjed el a híre, hogy valahol máshol látták egyiküket, csak a sötétben tapogatózom. Azokkal tartok akik a pincébe mennek, nem mintha olyan nagy kedvem lenne hideg, dohos szagú és pókokkal teli folyosókat látogatni, de jobb ha nem maradok egyedül, minél többen vagyunk annál nagyobb az esélye a túlélésnek, és még mindig a fejemben cseng a krimiből ismert versike. Míg lefelé sétálunk elszórakoztatom magam a lángokkal, csak akkor rezzenek össze mikor a szőke csaj pasija – azt hiszem rá vonatkozott az érdeklődésemre adott válasz – el nem kiáltja magát.*
-Hey ember! A frászt hoztad rám, muszáj kiabálnod?
*Most komolyan, a szívem majd kiugrott a helyéből és ha az ijedtség miatt sem húny ki a láng a kezemen, lehet, hogy megégettem volna a ruhámat amikor odakaptam. Majdnem mondtam neki valamit a bizsergésről is, de lehet, hogy szexuális zaklatásnak vette volna. Néhányan már tisztában vannak kinek a képességét kapták meg és viszont, ők most rövid értekezést tartanak az uralás tekintetében, nálam még nem jelentkezett senki, ergo Casper nem tűnt fel sehol, viszont épp azért keresem, mert furcsamód hiányzik, pedig ha meglátnám nem az lenne aki eddig, hiszen nem magammal kerülnék szembe hanem valaki más alakjával.*
-Casper az én vagyok, vagyis az asztráltestem. Nem lehet vele megfogni semmit és a kezed is átsiklik rajta, vagyis olyan mint egy szellem. Érted? Szellem, kísértet, Casper. Szóval ha valakiből kettőt látsz vagy egyszerre két helyen tűnik fel, akkor szólj. Őrjítő tud lenni ha nem tudod hol vagy mert két helyet látsz a fejedben ha nem koncentrálsz eléggé.
*Magyarázom és remélem megérti és persze nem néz őrültnek amiért saját magamat keresem más alakban. Nem, nem mondom el többször Casper nevét, a pince különben is jobban leköt most, főleg mert utálom a pincéket és a pókokat, meg a dohos szagot. Viszont az olykor lángoló kezemnek köszönhetően jobban látok és fogalmam sincs arról, hogy közben odafent egy függöny csendesen füstölög. *
-Most akkor mit is keresünk egy pincében?
*Érdeklődöm újfent amikor erre leszek felszólítva. Mivel nem tudok a rejtett ám létező szintekről, nekem nagyon zsákutcának tűnik a pince.*

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Csüt. 6 Aug. - 13:24

Nem túlzottan érdekelt, hogy a komornyik nem egy szószátyár alkat, tökéletesen beleillik a környezetbe, amely eddig is nyomasztó volt. Nem csodálkoznék, ha a házigazdánk is valami fura alak lenne, a két megpattant vendégtársunk azonbanban a szememben gyávának minősül. Ez olyan, mintha a mi bajunk lenne, ha itt ragadunk, semmi kalandvágy, csapatmunkára hajlandóság, de hát az ő bajuk, ha máris mentik az irhájukat. Én már kezdem megszokni, hogy a képességem folytán valami mindig történik, nem vagyunk átlagosak, az biztos. Egy kicsit leszakadunk a fősodortól Nique-kel, hogy legalább szobafoglalózzunk, ám ott fent sem töltünk sok időt, valahogy most az a logikusabb, hogy a többiekkel legyünk, ilyenkor nem éppen ildomos eltűnni szem elől. Amint visszaérünk, és a kis Sebastian járja sajátos kűrjeit körülöttünk, meglepetésünket tovább tetézi az, hogy Nique is fura hangokat hall, és mások is különleges dolgokat tapasztalnak, mintha fejére álltak volna a képességeink. Egyébként is furcsa, hogy valaki ennyi mutánst hív meg magához, vajon likvidálni akar, vagy elvenni azt, ami a miénk? Valamiért nem az tűnik logikusnak, hogy adni akar. Vagy csak túl szarkasztikus lennék?
Fél szemmel elkapom Angela pillantását, és ugyanazt azt ezüst villantást látom, amit én szoktam, ha átlátok valakin, vagy valamin. Ezen kénytelen vagyok elvigyorodni, de legalább látja, hogy miről csúszott le. Az egó, na igen.
Még nem érzem magam éhesnek, az ital most kissé eltelített, még Nique is ivott egy pohárkával, ami egyébként nem szokás, az új helyzet most kihoz belőlünk némi pluszt, nem csak a képességeink folytán. Próbálok visszasorolni a már megismertek felé, Rubyhoz teszem azt, aki továbbra is elég magabiztosan mozog, erre mondják, hogy a jég hátán is megél? A többség azért inkább riadtnak tűnik, semmint komoly nyomozómunkának ítélné meg a dolgot. Az ő kezéből lángcsóva pattan ki, míg az a Megara nevű állítja, ez az övé volt. Csak össze kéne dolgozni, hogy egymást tudjuk támogatni, ám mivel nem érzem magam éppen egy vezető jellemnek, csupán megvonom a vállamat, és a rezingnált szőkét (Emma) figyelem, hátha valamerre elindul. Felkapom a fejemet Ruby nyafogására.
- Casper? Az egy... maci? – Kérdezem bátorító mosollyal, bár úgy sejtem többről van itt szó. – Nem jössz inkább velünk? – Kérdezek vissza, és ha úgy látja, hogy klikkesedne a magány helyett, akkor hozzánk tényleg gond nélkül társulhat. Megara kifakadását még pont hallom, igaz, nem tud eltántorítani. – Miért, talán üljünk ölbetett kézzel, amíg a várúr bújócskát játszik velünk? Neked talán jó így? – Kérdezem ingatva a fejemet, nem kioktatási célzattal, végül mégiscsak megrántom a vállamat, érthető a riadalma, de most nem állok le vitatkozni. Sőt, Nique-n kívül senkiért nem tudok felelősséget vállalni. Most, hogy még támadó képességem sincsen, csak az öklömet rázhatom csúnyán nézve, ha valaki le akarja tépni a fejünket. Még Ruby is jobban fel van fegyverkezve. Emma szavaira bólintok, én is így élem meg a dolgot, hogy a tiltás egyértelműen a megoldás lehet. Vajon ő lefelé tart velünk, vagy marad fent a többiekkel? Végül aztán nem is tudom hányan, elindulunk lefelé. Lent a pincében elvileg csak Nique jelenlétére pillantok, mégis, amikor hátranézek, kisebb csoportosulás van már mögöttünk. Blaise is éppen valami képességről szövegel.
- Na jó srácok, én most bemegyek, de nem ártana nektek is keresgélni. – Nem mondom, hogy máshol, de több szem többet lát alapon azért elindulhatnánk olyan utakon is, amik nem függnek össze. Mivel nem tudok átmenni a falakon, és a kis Seb se nagyon tud most semmit csinálni, beljebb lépek a zsákutcába, próbálok különleges elemeket keresni, amik nem illenek oda, dudort, másszínű téglát, rejtett kapcsolót, vagy csak vékonyabb, üreges falat, amit talán át lehet ütni. Azért óvatos vagyok rohadtul, nem akarom az esküvő előtt feldobni a pacskert.

nique & seb skóciában

with you forever♡

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Szer. 5 Aug. - 10:33

Skócia, jövünk!

..life is an unexpected journey..

Minden elképesztően kusza lesz egy pillanat alatt. Sebastian az én képességemmel van felvértezve és hamarosan kiderül, hogy belém pedig Arthuré mászott át. Nem, mintha olyan nagyon tudnék koncentrálni arra, amit mond, de egy cseszd meg a képességedet azért belefér gondolatban a sok hang közé.
- És mit csináljak? - kérdezem reménykedőn, s bármennyire is jólesne most, nem szorítom füleimre a kezem. Sebastian mellől nem szívesen tágítok, amíg még tudatomnál vagyok, addig próbálom elmagyarázni neki, hogyan is működik a képességem, mit tud kezdeni vele. Jelenleg úgy tűnik, hogy jól használja, de persze nehéz megítéljem ennyi gondolat között.
Már értem, hogy Sylvie miért ment el Tibetbe. Az érzelmek sem lehetnek sokkal kellemesek, mint valakinek az agyában létezni. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet kívánok, de jólesne most egy képességblokkoló közelsége.
Ha az új képességemnek hála a sikolyt én is hallhatom, akkor azért arra felkapom a fejemet és a "Ki sikított?" kérdést intézem a többiek felé, de ha ez csak Megara privilégiuma, s Arthur förtelmes képességének semmi köze hozzá, akkor persze nem hangzik el a kérdése.

Zene: Crystal ball

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Szomb. 1 Aug. - 20:41

Különös meghívó

Seb azért még a teljesen ismeretlen képesség lévén, olyan könnyen a tanács mellett sem tudja megidézni a kis embert. Hellyel-közzel, de kicsit vibrálósan, szóval olyan könnyedén nem tudja az ő segítségével feltérképezni a terepet, aminek amúgy látja a végét, mivel tényleg kb. 5-6 méterről van szó, nem olyan távolság, amit ne lehetne belátni. A kis klón amúgy nem lel semmit, kérdés, hogy mert nem olyan még a fizikai megjelenése, vagy nem elég magas, bármi lehet.
Angie sikeresen elrejti a térképet, ez lenne az útmutató ahhoz, hogy tényleg más emeleteket kell keresni, így Sebék még abban se lehetnek biztosak, hogy a folyosón tényleg van valami, de mivel eddig senki sem ment be jobban felfedezni ez még mindig rejtély.
Ruby sikeresen eloltja a lángot, a víz ilyenkor is segít, kellemes sistergős füstöléssel tűnik el a kellemetlenség a kezéről. Egyébként sikerül lángot is gyújtania a kezén, minél többet gyakorol annál könnyebben fog majd kiigazodni a képességén ő is, bár azt már nem veszi észre, hogy a nagy koncentráció közepette még az étkezőben az egyik távolabbi függöny is füstölögni kezd, ezt maximum olyan szúrhatja ki, aki nem, vagy később indult el lefelé a többiek után.
Megara azért kicsit kutakodni tud az elméjével és határozottan furcsa érzése van, amikor kiterjeszti a gondolatait. Hirtelen érzi a többieket, bár még nagy benne a káosz, de az utolsó villanás mielőtt bezáródna újra egy egyáltalán nem kellemes sikoly és kintről ilyesmit nem hall. A fejében pedig bevillan egy szőke kisfiú képe is, tátott szájjal, bizonyára tőle származhat a sikoly.

//Jövő héten elutazunk szerdáig, aztán a hét elég zsúfolt lesz, szóval egy kis plusz haladékot kaptok. Smile

Köv. hsz részemről. augusztus 10.//

Különös kaland:: Kiruccanás Skóciába

Kicsit rosszul érint, hogy Angie meg sem vár. Riadt, megértem, de így pont nem látja, hogy én az ő erejét birtoklom. Biztosra veszem, hogy az előbb nem a kezemmel vertem le a lámpát, és az ajtó sem magától csukódott be mögöttünk. Bevallom, engem is megijeszt, a telekinézis nem az én asztalom! Már csak az a kérdés, ki kaphatta az enyémet.
- Várj, ne olyan gyorsan! - úgy fut, hogy alig bírom követni. Egyre jobban érzem a fáradtságot, lassan képes lennék megbotlani a lábamban, ha nem figyelnék eléggé.
Mihelyst a nagyterembe érünk, körbepillantok, Arthur ekkor szólal fel. Hálás vagyok érte, legalább pár percre éberebbnek vallhatom magam, mint az előbb voltam.
Egyelőre viszont nem most van a legjobb alkalom megtudakolni, kinél van a képességem, hiszen ő is épp ezt a személyt keresi. Minden esetre később okosabb lesz követni a példáját.
A kavarodás hatalmas, ennyi kialvatlanul is átjön. Szívesebben képzelném, hogy ez csak egy álom, de tudom: amint lehunynám a szemeimet, a hangok mindig visszarántanának. És újra csak a különleges emberekből álló tömeg tárulkozna elém.
- Mi..? Komolyan?! – lepődök meg hangosan. Körbepillantok, remélem nem volt túl feltűnő, ezután közelebb lépek - Ahogy elnézem, felfelé szintén. Merre menjünk? – kérdezem tőle. A térképet méregetve valóban kettő vezet le, de ugyanez a másik irányra is igaz. Nem akarom hogy úgy érezze, magammal rántom, ezért hagyom meg neki a választást. Ehelyett ösztönösen megindul előre, de nem távolodik el tőlem. Elmosolyodom a butus kérdésen.
- Nem hagynám, hogy nélkülem kóborolj! – vigyorrá szélesedik ki az előbbi mimika. Szorosan a lány mellett tervezek maradni, s míg nem befolyásolja semmi, Sebastianék mögött magam is lassítok, kicsit lemaradva. Aztán eszembe jut a képesség dolog. Bakker, nem kéne megfeledkeznem róla!
- Hey emberek! Csak annyi, hogyha valaki bizsergést érezne a testében, és azt, hogy elkezdett megmozdulni alatta a föld, az fokozottan figyeljen! Az az én képességem lesz. Viszonylag nagy távolságra hat ki, szóval ne hagyjátok elszabadulni! – elkiáltom magam én is, nehogy valaki tájékoztatás nélkül maradjon. Tudom, könnyen mondtam, „ne hagyják elszabadulni”, ám szerintem még veszélyesebb ha egy rengéshullám ered útnak, mint az, ami múltkor még a mellettem álló lányból sugárzott. Mondjuk mikor elrabolták. Éreztem ahogy megcsap, de nem tudom mennyire lehetett veszélyes. Alig éreztem ténykedés közben.
Annak örülnék a legjobban, ha az erőmet birtokló a közelemben lenne, vagy eljutna hozzá a mondanivalóm. Nem akarnám, hogy bárkinek baja essen... Csak, mert későn szóltam.

Arthur Whitmore írta:: Arthur & A skóciai kaland

Valamelyest örömmel veszem észre, hogy mindenki úgy-ahogy sikerrel megpróbálja irányítani a képességét, de sokkal inkább zavarja az elmémet az, hogy még mindig nem találtam meg az én képességemet megkapó személyt! Nem is tudtam, hogy mit tettem volna, ha az én hugicámnak kell végigmennie azokon a szörnyűségeken, amiken nekem már öt éves korom óta. Abban a pillanatban én gyakorlatilag meghaltam... ha most valami hasonló történik másokkal is... én leszek a felelős! És azt nem engedhetem! Nem, nem, nem! Most szabad az elméd: gondolkozz, Arthur!
Először mindenki ignorál engem - nem értem miért, talán nem veszik komolyan a helyzetet, vagy azt hiszik, hogy csak pánikkeltő vagyok, pedig az én képességemről nem lehet "csakúgy" megfeledkezni! És most nem szabad, hogy mindenki elveszítse az önuralmát, meg kell őriznünk a hideg vérünket, de az én képességem épp az ellenkezőjére fogja rávenni bárkit is, aki csak birtokolja! Szerintem még ez a telepata sem tudta volna irányítani!
Nem is igazán érdekelt, amikor Megara lerántotta a leplet mindenkiről, és elmondta, hogy itt mindannyian mutánsok vagyunk! Persze, ez is egy hatalmas veszélyforrás, hiszen sajnos még a saját fajtánk is túlságosan megosztott ahhoz, hogy csak úgy megbízhassunk egymásban, vagy mind egyesüljünk a közös gonosz ellen. Sajnos még nem, nem ismerjük eléggé egymást, és ez fokozza a pánikot, de ez nem érdekelt engem! Pontosabban, hogy érdekelt, csak nem akartam, hogy ez érdekeljen! A képességem használata közben tudtam, hogy mire összpontosítsak - a hugicámra, Angire -, de most a saját gondolataim árasztják el a fejemet, és mindegyik egy jó, hasznosítható ötletet mond, de számomra akkor is Angi a legfontosabb!
Az egyik ilyen gondolat is közli velem, hogy igazából még mindig nem tudtam akkor, hogy milyen képességet is kaptam én. Talán nem is kaptam egyáltalán? Visszafejlődtem volna egy emberré? Nem, nem hiszem, mindenki valaki más képességét kapta meg, szóval én... én kiét?
Nem érdekelt. Tudtam, hogy nem szabad, hogy érdekeljen, és mivel megláttam Angiéket a pincébe rohanni, támogattam a többiek ötletét, és hamar, rohanva elindulok a pince felé, hátha elérhetem még azt a szőke lányt, és Angelát, és Blaise-t. Hátha még megmenthetek valakit, mielőtt baja esne!
[/color]

Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában

» Dorothy néni & Jean - Múltbéli kalandozások