Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Néhányan függetlenül nemtől, fajtól, beállítottságtól különös meghívót kaptak néhány nappal ezelőtt. A meghívó mellé mellékeltek repülőjegyet is, mindenkinek a hozzá legközelebb eső repülőtérről indulva. Azóta, hogy hozzáértek a meghívóhoz különösen erős izgalmat és késztetést éreznek, hogy minél előbb ott legyenek a célállomáson. Aki netán gyanakvóbb és nem ért hozzá a meghívóhoz szintén érzi ezt, maximum nem olyan erőteljesen. Az utóbbi pár napban még az alvás is nehezükre esett, folyton csak azon járt az eszük, hogy vajon mikor indulhatnak már és időnként a zavaros álmokból sikerült elkapni egy-egy kósza képet egy kastélyról, meseszép skót tájakról. Ám ez még önmagában nem elég, néha sötét képek is bevillantak, elmosódottak, de még annak ellenére is, hogy ezek talán riadalmat is kelthetnek mégis a kíváncsiság csírája bontakozik ki bennük erőteljesebben, és ez sem tántorítja őket vissza az indulástól. Az is lehetséges, hogy akik már ismerik egymást útközben találkoznak, netán együtt indulnak el, ez nem kizárt, de aki még kívülálló az önmagában is utazhatott nem tudva a többiekről, akik szintén a különös arany bevonatú meghívót rejtik maguknál. A repülőgép edinburghi landolása után mindenkiért külön taxi érkezik, kivéve Seb és Nique párosát, akik hivatalosan is együtt érkeztek, vagy épp akik a birtokról egy helyről, mint Angie és Arthur. Egyébként más is megteheti, hogy a repülőgépen már megismert más társával együtt száll be. A késztetésük még mindig erős, hogy elérjék a célt. Néhány órás zötykölődés és kacskaringós utak érintése után érik el a célt valamikor késő délután. A nap lassacskán már lemenőben van, de néha még kikandikál a sűrűsödő felhők közül. A levegő kellemes, a meleg és a hűvös között épp félúton, olyan tavaszias átmenet, bár kissé páros a környező növényzet és erdőségeknek hála. Közel s távol nem igazán akadnak más házak, a legutolsó kisebb várost is taxival jó másfél órája hagyták el, azóta élő embert nem igazán láttak. Az ajtó nyitva, bentről barátságos fény szűrődik ki, szótlan komornyik igyekszik eléjük mély meghajlással nyújtja kezét, hogy a meghívók fejében engedje be a vendégeket az impozáns előcsarnokba. Egyelőre még nem tűnik fel rajtuk kívül más itt, de kellemes vacsora illatát hozza a gyenge huzat, ami minden bizonnyal a konyha felől érkezik.
//Nos tehát, nem akartam mindent belesűríteni a első hsz-be, nyugodtan írjátok le a repülő utat is akár, vagy hogy ki kivel találkozott, érkezett együtt. FONTOS! Kérném, hogy ahogy a jelentkezéshez is írtam mindenki EGY karakterrel vegyen részt a mesén. Ez alól maximum Arthur lehet a kivétel, amennyiben mindenképpen a karakterei kapcsolatai miatt szeretne Arthurral Angievel és Crowval Emmával is játszani. De ezt is kérlek csak akkor tedd, ha tudod vinni a mesét és hetente mindkét kariddal írni hozzászólást. Én heti egy hszt fogok írni. Ha nagyon elhavazódom akkor lehetséges csúszás, mint most, meg a gyerkőc pl. itthon van a héten, ami kicsit akadályoztatja a teendőim végrehajtását Kérnék mindenkit, hogy azért ne utolsó nap essen be a hszével, azt értékelném. ^^ Ha netán nyaralás egyéb miatt valaki nem tud írni, az kérem legalább jelezze felém, ha esetleg fontos szála van, vagy tudja garantálni, hogy ahogy hazaesett ír, lehetséges, hogy megvárom, de ezt majd megbeszéljük úgyis külön. Ennyi a lényeg, kérdéseket fb-n, vagy üziben Charlesnál lehet feltenni. ^^
Következő hozzászólás a részemről: Július 9-e (ez azt jelenti, hogy júli. 8-áig lehet írni. Este fogok írni 9-én, tehát végső soron még aznap délelőtt is lehet, de jó lenne nem csúszni a végére, ha nem muszáj ^^ //
Már az nagyon különös, hogy ugyanarra a címre kaptuk a meghívót mindketten. Valaki pontosan nyomonkövetheti a pályafutásunkat, ha ennyire tudja, hogy elhagytuk a birtokot. Vélhetően akkor azt is tudja, hogy nem átlagemberek vagyunk, talán ki lehet jelenteni, hogy többek annál. Végeredményben mindegy, hogy hol vagyunk, amíg együtt vagyunk, és ezt az egészet egy újabb nagy kalandnak fogom fel. Jó, azért nem teljesen igaz, igencsak nyomasztó az, hogy ilyen álmok, látomások kisérik a skóciai kirándulás előszelét, egyszerre várom, és tartok tőle, ám nem hagyom, hogy mindez a nyugtalanság az arcomra is kiüljön, gesztusaimba is vegyüljön, azzal talán még szőke menyasszonyomat is megriasztanám. Ő túl van pörögve, úgy készül, mintha ez már a nászutunk lenne, holott az esküvőt karácsonyra tervezzük. Valóban tartok attól, hogy ha valaki azt célozza meg, hogy mutánsok vagyunk, abból nem sok jó sülhet ki, hiszen gondoljunk csak a hajóútra, amelyen elrabolták őt... Őt, a többiek azért hadd ne érdekeljenek egy ilyen helyzetben. - Bakancslistánkon? Szívem úgy mondod ezt, mintha minimum nyolcvan évesek lennénk, vagy halálos betegek. De igaz.. vágytam arra, hogy világot lássunk együtt. – Szállok ki a taxiból, és ahogyan közelebb lépünk, a sötét hajú lány szólít meg minket, mielőtt átlépnénk a kastély küszöbét. - Ah, szóval te se nagyon tudod. Hát mi se... Dominique, Sebastian. – Mutatok körbe magunkon, és kérdően pillantok rá legalább a nevét illetően, mégse úgy szólítsuk, hogy barna cica. Na igen, csajozós előéletem némely maradványát nehéz még levakarni magamról. Ám már jó ideje nem nézem meg úgy mustrálva a lányokat, a röntgent pedig pláne nem alkalmazom, ám vakságot nyilván nem fogadtam, az ösztönök azok ösztönök, ezt Nique is tudja, és nyilván nem úgy teszem, hogy az bántó legyen. Szóval semmi nyálcsorgatás. - Szintén kaptunk meghívót, és most itt vagyunk. – Ezek szerint nem ketten leszünk, és újabb taxikból újabb vendégek érkeznek, többségében meghívót szorongatva. Amikor Angelát meglátom, meglepetten sietek oda, hátrahagyva a szőkémet, hogy legalább két puszit kapjon tőlem, de Nique-t sem kell félteni, ő még ölelget is. Blaise-nek a kezemet is nyújtom. - Ez... kezd kissé bizarr lenni. Akkor a többiek is...? – Mutánsok, nyilván ezt akarnám kérdezni, de nem mondom ki. Az Angela közelében álló srác szavaitól kissé kiráz a hideg, ez nagyon gyanus, úgy tűnik többségében ugyanaz hozott ide minket. Meghívó és álmok. Egy másik lány sikeresen kiborítja a táskája tartalmát, automatikusan hajolok le, hogy segítsek összeszedni. Amennyiben nem intim cuccokról van szó, adogatom vissza a kezébe, a kést és a paprikasprayt meglepetten vigyorogva. - Fúha, te aztán jól felkészültél. – Nevetgélek, főleg, hogy ő mondta az Agatha Christie-s poént. Amikor rendben vagyunk akkor ismét kézen ragadom a szőkét, és beljebb lépnük, hogy aztán a komornyik megkapja a meghívóinkat, és átlépjünk, az étkezőbe, az illatok kapcsán máris beindul a nyáltermelés, ám amilyen komorak a körülmények, nem is tudom, hogy merjünk-e falatozni. A két utolsó vendég akkor még feltűnően sarkon fordul, és távozik, mi erről lekésünk, hát ez van, akkor beljebb, ismerjük meg a vendéglátónakat. Ugyan nem én nyitom ki a levelet, gondolom megteszi más, és nézelődve hallgatom a tartalmát. - Felfedezzük a szobánkat? – Kérdezem a szőkeségtől, majd magamhoz vonom. – Vagy csakazért is lemegyünk az alagsorba? – Valahova elindulunk a folyosón a saját csengőnkkel egyetemben, majd arra megyünk, amit végülis ő dönt. Vetek még egy pillantást az étkezőben maradt társainkra, gondolom találkozunk még.
A komornyik viselkedése ismét ezer kérdést vet fel bennem. Miért nem beszél? Képes beszélni? Van nyelve? Van... milye is? Torka? Szája? Nem. Mi az a szó? Nem jut eszembe... Rendben, ez már nem szórakoztató. Kezdenek elszivárogni a gondolatok a fejemből. A szupersztráda lelassul, ritkulnak a száguldó jelek. Nik-re sandítok, és pont elkapom azt a finom rándulást az arcán. Ő is érzi. Nevetségesen egyszerű gondolatok buknak az agyam felszínére. Éhes vagyok. Korog a gyomrom, mert nagyon szigorú, kalóriaszegény diétán vagyok. Az étel csábító, és én azon kapom magam, hogy vágyódva pislogok az étkező felé, ahelyett, hogy Kapitányom viselkedését elemzem. Nem elemzek én már semmit. Mi ez az érzés? Kiüt a borzongás, a libabőr, a finom kis izzadtságcseppek a homlokomon. Én most... aggódom? Félek? Mikor is volt ilyen utoljára? Nem nagyon emlékszem rá, de mintha nagyon régen lett volna. Ez a játék az agyammal már nem tetszik. Nik-re villan a szemem. Egyfajta kérés, kérlelés formálódik meg benne; a majdhogynem leplezetlen sóvárgás védelmező csápjaira. Biccent. Oh, Kapitány, Kapitányom! Hálásan sóhajtok fel, és már lépek is nyomába. Udvarisan angol vérem persze nem engedi, hogy csak úgy távozzam, mint ő, s most ezerszer emberebb vagyok, mint bármikor. Csak egy mondat. Vagy kettő. Maximum három. Belefér. - Elnézéseteket kérem, sajnos kíséretünk nélkül nem áll módunkban tovább élvezni Vendéglátónk egyedi atmoszféráját! A legjobbakat kívánom; mihamarabbi viszontlátással! Röviden meghajtom magam, arcomon máris kiütnek a leromlással járó tünetek. Álmodozó, gyermekien bájos révedéssel lépek Kapitányom után, s odakünn már mint árnyéka csapódom mellé. Tisztul a köd, élesednek az érzékeim. Gondtalanság, vidámság, nyaralás. Én nem mondok le semmiről egy kellemetlen majdnem-vacsora miatt, amire már csak gyomrom hangos méltatlankodása emlékeztet. Ő kivisz minket innen. Utunk messzire vet a festői álmoktól. Csupán a meghívót bánom, melyet átnyújtott, szerettem volna még játszani vele... apró sóhaj csupán, mely gyorsan elvész a száguldó sztráda elekromos fényorkánjában.
/Köszönöm, hogy jöhettem, és köszönöm, hogy távozhattam is. Egy másik alkalommal mindenképpen találkozunk. /
Fizikai alakban nem lehet távozni a birtokról, (a házból ki lehet menni, de a kapun nem lehet kijutni) de akkor annyi opció van, hogy aki akar most az első körben megteheti még a kapu épp nyitva, de később már erre nem lesz mód, azt majd ha valaki megpróbálja lereagálom mesélői részről.//
Nos a gondolatolvasást nem tekinthetjük régi hóbortomnak, hiszen mindösszesen néhány röpke évtizede hódolok neki. Saját testem, alakom építése, a vele való kísérletezés azonban a szó legszorosabb értelmében lételemem. Ennek folyományaként az, hogy nem csupán legutóbbi mutáns fejlesztésem látszik kihalványodni létezéséből, hanem egyenesen én magam kezdek emberré válni, közel sem mondható szokványosnak. Természetesen ostobaság lenne azt állítanom, hogy szemet szúr, hiszen elsősorban nem optikai módon érzékelem ezen változásokat. Sejtésem szerint mások is érezhetnek hasonlót, még ha nem is mindannyiukban tudatosultak ezen változások. Hiába, emberré válni sokkalta áthatóbb történés, mintsem pusztán megszabadulni egyetlen végtagtól, netán érzékszervtől. Legyen az kézzel fogható, avagy elvontabb létezést magáénak tudó fajta. Abban koránt sem vagyok biztos, Ms Frost miként értékeli majd, ha esetlegesen egyedül marad képességei és kísérete nélkül. Ahogyan az ikrek kapcsán sem tudhatom, kiveti-e őket az idegen test. Annyi viszont bizonyos, amennyiben túlélik, kíváncsi leszek élményeikre.
Hosszabb, jelzésnek is betudható pillantást vetek árnyékomra, majd körbetekintek, biccentek. Ezzel részemről letudtam az udvariassági köröket, és könnyed sétatempóban máris az útra érünk. Messzebb a kastélytól valamelyest más érzés maga a létezés is.
A kapun úgy távozunk, amilyen módon az lehetséges. Nem értek a teleportáláshoz vagy efféléhez, de nincs kizárva, hogy valamiféle ráadás ötletre lesz szükségünk a távozáshoz.
***
A kocsi hívását Epifíliára bízom, s természetesen sem követeimtől, sem kedvelt üzletpartneremtől nem tagadom meg a fuvart, amennyiben így döntenének. Az ülésbe helyezkedve szinte azonnal kezembe akad jegyzetfüzetem, melyben mindig akad egy-egy kidolgozandó találmányom avagy tudományos elméletem, hogy elmémet mozgásban tarthassam. Szokásomtól eltérően ezúttal nem az ablak mellé, inkább középre ülök, s a táj csodálata helyett jegyzeteimbe mélyedek. Ahogy elhagytuk ezt a festői, ám kevéssé mostanra kevéssé kívánatos helyet, hagyom vérből és húsból szőtt pókhálómat újból kiterjedni, hogy ismét bekapcsolódhassak ördögi gépezetem működtetésébe. Valamelyest sajnálom a vacsorát, ám ha üdvösnek találtam volna a kiszolgálást, tán jobban sajnálnám most távozásunkat.
/Köszönöm a mesélést, még ha csupán ilyen rövidke is volt részvételem a mesében. Az észérvek szembe mentek a részvétellel, a karakterem pedig természeténél fogva hajlamos inkább azokat követni. Majd legközelebb! /
A komornyik nem úgy tűnik, mintha beszédes kedvében lenne. A kérdésekre nem felel válasszal, legalábbis szavakkal nem. Csak némán int a fejével, amikor a házigazda felől érdeklődnek. Azt sem veszi zokon láthatóan, hogy Megara meghívója finoman szólva is ramaty állapotban van, sőt még a bicskát és a boxert sem jelzi, hogy kint kellene hagyni, ami Rubynál található meg. Szó szerint egy árva szó se húzható ki belőle, talán nem is tud beszélni, csak időnként egy-egy kedves mosolyt villant a vendégekre, ahogyan befelé terelgeti őket az épületbe. Egyelőre még a nagy nappaliban nem látnak semmi különlegeset, a komornyik pedig egyszerű intésekkel invitálja őket befelé a lassan feltűnő étkezőbe, legalább egyértelműen annak hat, ugyanis hosszú asztal nyúlik benne végig, amit míves székek fognak körbe, épp annyi ahány vendég érkezett, plusz egy természetesen az asztalfőn. Ott viszont nem látni terítéket, míg a többi helyen előkelő tányér és evőeszközök is fellelhetőek. Az asztal megterítve, svédasztalos, minden ki van már pakolva. Akad, ami még frissen épp gőzölög az asztalon, méretes disznó stílusosan citrommal a szájában, de akad csirke is és vadas egy tálban, különböző köretek és zöldségek, de a csipegetők számára sajtok, gyümölcsök, egyszerűbb kis szendvicsek is, minden mi szem-szájnak ingere. A komornyik csendesen biccent, majd távozásra készül, ha nem állítja meg valaki, ámbár jó eséllyel válaszokkal így se úgyse szolgálna, mint ahogyan eddig sem. A vendégek figyelme pedig lehetséges, hogy egyébként is az üresen álló, teríték nélküli szék felé irányul majd, ugyanis ott a tányér helyén egy boríték lelhető fel. Régi viaszpecséttel lezárt darab, a faliszőnyegeken látható címer mintázatával (egy galambot épp elkapó ágaskodó oroszlán, alatta két kard keresztbe téve). A pecsétet feltörve előkerül a levél. Nem hosszú, de minden bizonnyal a néma komornyik helyett válaszokkal szolgálhat:
Üdvözlöm minden kedves Vendégemet!
Örömömre szolgál, hogy eljöttek szerény hajlékomba, hogy velem töltsék el a következő néhány napot. Már régen kíváncsi voltam önökre, így még sajnálatosabb, hogy sajnos csak holnap találkozhatunk. Fontos ügyek szólítottak el, de addig is egyenek, igyanak és a fenti szobák közül válasszák azt, amelyiket csak szeretnék. Frank, a komornyikom szolgálatukra áll bármikor. A tányérok mellett találnak egy-egy személyre szóló kis csengőt, ezt ő minden helyzetből és távolságból meg fogja hallani, ha megszólaltatják. Kérem érezzék jól magukat, amíg nem találkozhatunk, fedezzék fel bátran a birtokot és a kastélyt, bár az alagsort nem ajánlom, ott sajnos még nem tökéletes a világítás és a szellőzés sem, gyakorta dohos a levegő.
Sir Philip McGreene
Cikornyás aláírással zárul a röpke levél. Más mozgást egyébként nem érzékelni tényleg az épületben a komornyik jelenlétén kívül, még olyanok számára sem, akik valamilyen módon képesek érzékelni a jelenlévő személyek számát. Viszont egy furcsa érzés elkezd mostanra motoszkálni bennük, mintha... valami nem lenne rendben, de lehetséges, hogy ezt legtöbbük nem veszi észre azonnal. A képességeik nem működnek igazán, nem úgy, ahogyan kellene. Nem azonnal változik ez a helyzet, szépen fokozatosan, mintha csak a hely hatna rájuk. Nem tudni, hogy ez valóságos, vagy csak a képzelet játéka, de az biztos, hogy érzékelik a zavart, bár ezt akár az utazás fáradalmainak is betudhatják.
//Egy pici kérés, amivel sokat segítetek nekem. Ha megoldható, akkor a hozzászólásokban egy eltérő színnel jelöljétek ki a fontosabb momentumokat, cselekvéseket, amiket mindenképpen szeretnétek, hogy lereagáljak. Elolvasom a hszeket, de így tuti, hogy nem marad ki semmi sem, vagy nem siklik át semmin a figyelmem véletlenül sem. Köszi!
Köv. hsz részemről. július 17
Ui.: Hsz sorrend konkrétan nincsen, viszont arra figyeljetek, hogy mások mit reagálnak, ne maradjon el a többi hozzászólás olvasás. Ha én megteszem, akkor légyszíves ti is. És azért lehetőleg olyan elé ne vágjatok be, akivel beszéltetek, hogy ne legyen ebből gond, kavarodás. Ha valaki előtted van é meg akarod várni, de még nem írt és közel a határidő, akkor sürgesd meg, kérdezz rá, szóval csak ügyesen, odafigyelve a többiekre. //
Ó, Abraham! Amennyiben más módszerrel invitáltak volna ezen festői - s felettébb nosztalgikus - játéktérre, nos azt kellene feltételeznem, te magad kívánod ezen gondolatokkal hevesebb ritmusra sarkallni - a csupán időről időre temporálisan létező - szívemet. Minden esetre az illatot -, mely ezen kellemes illúzió ötletét felveti saját ihletési információs hálóm kebelén, s érintés útján mintha ujjaim képzeletbeli orrlyukain keresztül száguldana - mímelt nyálkahártyámat szándékosan kihagyva ezen játszmából - egyenesen a már említett, vért hajszoló szervbe - mélyen beszívom, mintha kedvenc virágom illata volna. A meghívón címzett helyet természetesen ismerem, hogyne ismerném? Hisz oly kellemes emlékeim fűződnek hozzá! Tán annak okán, hisz legkedveltebb kastélyom hangulatát idézi mind külseje, mind környezete által. A helyről, valamint a levél módszerének kapcsán felmerült gondolataimat halkan súgom Epifília fülébe. Rögtön annak utána, hogy lidérc módjára megjelentem mögötte, akárha árnyékból szőtték volna emberalakú szörnytestemet. Suttogó szavaimat néma szólamukkal hűen kísérik haján végigsimító ujjaim. - Tekintsük meg, ki rendezett be játszóteret a Felföldön számomra!
Az utazás részleteit rábízom, hisz a tőle megszokott odaadással, precizitással és előrelátással fogja ezt a feladatát is elvégezni. Természetesen ezúttal sem okoz csalódást, miért is tenné? Ugyanakkor az út vége kissé különös, lévén a meghívók átadása után nemes egyszerűséggel várakozás következik. Abban a kastélyban, ahol annak idején ennél sokkal több testnedv keveredett - nem feltétlenül fájdalommentes módon - egymással. Komoly kísértést érzek, hogy amennyiben vendéglátónk - aki vélhetően ezen kiváló évjáratú ingatlan tulajdonosa is egyben - belátható időn belül nem kezd hozzá kicsiny horrortörténetének levezényléséhez, kénytelen leszek magam eljátszani ezt a sötét lelkem mélyén - már amennyiben feltételezzük a lélek létezését - gyöngéd érzelmeket keltő szerepkört. Egyelőre azonban közel végtelennek tekinthető türelmem visszatér, ahogy ismerős testek - és természetesen tudatok - tűnnek fel - nem csupán fizikális - látómezőm mezsgyéjén. Köszönés gyanánt aprót biccentek a minden bizonnyal alacsonyabb társadalmi rétegből származó, ám manapság divatos liberális eszmék szerint akár egyenrangúnak is tekinthető többi vendég felé. Mrs Frost és az ikrek csupán pillantásomból sejthetik, megkülönböztetett figyelmemet élvezik. Nem áll szándékomban azonnal leleplezni, kikkel állok kapcsolatban a jelenlévők közül. Az aggódó, már-már reszkető gondolatok oly széles mosolyt csalnak arcomra, csupán hajszálnyira jutok ajkaim felébredt étvágyam okán történő benedvesítésére. Ideje feltárni ennek a sötét fedelű, árnyas történetet rejtő könyv fedelét!
Nem hittem volna, hogy valami ennyire meg tud lepni. A kialvatlanság jelei eddig sosem mutatkoztak meg az arcomon, mindig kipihent voltam. Egészen eddig. Az elmúlt napokban sok munkát tudhatok a magam mögött. Zűrös ügyek a birtok épületein belül, félőrültek azon kívül, ahol a „mutánsokat kiírtani vágyók” külön kategóriát tudhatnak a magukénak. Egy ilyen lendületes nap estéjén bújnék ágyba, de mikor benyitok, egy levél fogad. Homlok ráncolva méregetem, ám még nem veszem fel. Remélem nem attól az őrülttől van! Akkor is remekül felhúzott, mikor először piknikeztem Angelaval. Noha azóta változtam. Viszont nem felejtettem a névtelen küldőt, aki egy hollóval küldött egy sértő levelet. Arra sem volt képes, hogy a keresztnevét felfedje, nemhogy a szemembe mondja, mi baja van velem, habár nem igen lett volna jogos a kiakadása. No mindegy! Feladtam a kutatást vele kapcsolatban, vagy mondhatjuk, „szünetel”, mert az időt inkább Angyalkára, a felbukkant testvérére, és a munkára akartam fordítani. Nem ilyenre, még ha eleinte a hajamat is téptem miatta. Na jó, nem hagyhatom sokáig a padlón heverni a fehér borítékot. Felveszem, becsukom az ajtót, majd az ágyra ülök. Kibontva átfutom. Csak egy utazásról ír Skóciába, amihez mellékelve van a repülőjegy. Gyanakodva előkapom fiókomból a névtelentől kapott küldeményt, megpróbálom összehasonlítani a két szöveget, és ha csak nem nyomtatták rá, csalódnom kell. Mert ez esetben nem egyezik a kettő. Vagy inkább örüljek? Vegyes érzések fognak el, magam sem tudom. Minden esetre megnyugodnék, ha nem kéne Angela miatt aggódnom. Angela! Vajon ő is kapott ilyet?! Rögtön átsietek, próbálva elkerülni a feltűnést. Őt sem hagyták ki a muriból, és ahogy elnézem, izgatott. Rajtam is talán ezt látja, remélem. Az aggodalmam megpróbálom mélyen elrejteni, hogy még sejtése se legyen róla! Ezután elbúcsúzunk, visszamegyek, hátha sikerül aludni erre valamit. Próbálok az izgatottságnak helyet adni, meg a különös erőnek, ami egyre erősebben vonz a hely felé. Annyira, hogy az utazás előtti este örülök, ha 3 órát aludtam, így jutottam el a [b]most[/i]ig, amiben kicsit beesettek a szemeim, folyton ásítozom. Ráadás feszélyezésnek kiderül, nem mi voltunk az egyetlenek, akik kaptak ilyen levélkét. A legkorábban elérhető járaton egész sokan vonulnak fel a már ismerős borítékot hurcoló emberkék, köztük Angela, no meg a kihagyhatatlan testvére, s jó magam. Meghiszem érdekes lesz hárman utazni. Itt tévedek… Amint felszáll a repülő, onnantól kezdve bealszom, nem bírok fent maradni az este kihagyott órák miatt. Épp csak érzem, ahogy felszáll a repülő, s néha bevesz egy-egy kanyart. Legközelebb meg csak arra kelek fel, miképpen elkezd süllyedni a levegőben, leszálláshoz készülődve. Ekkor pillant rám a lány. Igyekszek továbbra is elrejteni az aggodalmam, mert akkor átragad rá… Az pedig nem hiányzik egyikünknek sem! De ha már itt vagyunk, ehelyett felfedezhetnénk a helyet. Lesz időnk megismerkedni vele, úgy hiszem. Utána hárman ülünk taxiba. A testvérpár hátra, én előre a sofőr mellé. Kiszállva gyengéden megszorítom a lány kezét, megpuszilom a feje búbját, majd fentről végigmérem az épületet. - … Nem épp a legbarátságosabb, viszont nem hinném, hogy baj történne – egyelőre… Egy pillanatra megcsillan az aggodalom szemeimben, ám ahogy visszapillantok rá és elmosolyodom, mintha ez tovaszállna – Ne félj, Angyalka! Itt van Arthur, meg én. Megvédünk, ha az kell – nyugtatom, bízva abban, erőt adhatok a szavaimmal neki. - Nem volt, csak aludni nem tudtam eleget – válaszolom később, közbevágó ásításokkal vegyítve.
Történtek már fura dolgok az életünkben és ugyan nem vártunk levelet, ki küldene ilyet kézt árvának, akik maguk sem tudják, hogy 2 óra múlva hol lesznek, mégsem lepődtünk meg azon, hogy újabb levelet kaptunk. Fordult már elő velünk. Haza érni? Akinek nincs otthona, az nem tud hazaérni, de mégis úgy éreztük, hogy nekünk kötelességünk ott lenni, legalábbis Andrew, mert ő ért hozzá a levélhez, én csak megnéztem, de a késztetés bennem is megindult, bár ahogy látom testvérem mégis jobban érdeklődik a dolog iránt. Én vagyok az ész a csapatban, de még én is azt mondtam, ha már lehetőség, akkor éljünk vele. Az alvással sosem volt gondunk és mivel fogalmunk sem volt hogyan is néz ki Skócia, így az álmok, amik megzavarták az álmainkat, nem nagyon érdekeltek. Mégis az izgatottság egyre csak fokozódott bennünk. Azért annyira vagyunk kételkedők, hogy nem a saját formánkba mentünk. Valahogy majd kimagyarázzuk magunkat. Szerencsére a repülőjegy nem névre szólt, így még ez sem okozhatott gondot. Én egy fiatalabb, erős testalkatú férfit választottam álcámnak, Andrew pedig egy hozzá illő hölgyet, mármint a férfihoz illőt, én ugyan bottal nem piszkálnám Leot, legalábbis abba az értelembe nem, ahogy egy férfi és egy nő "piszkálják" egymást. Cuccunk nem volt sok, 3- 4 napi átlagos viseletet halásztunk egy helyi jótékonysági szervezettől és sikerült lopnunk magunknak valami elegánsabbat is. Pár nappal később már repültünk, ami eddig csak egyetlen egyszer fordult elő velünk, az sem önszántunkból, ugyanis akkor Nikola Tesla rabolt el, hogy aztán munkával lásson el mindket. Azóta nem is láttuk a fószert. Vajon itt lesz? Nem tudtuk, mert nem érkezett tőle levél sem senki, hogy közlje a feladatunkat. Nem számít. A repülő utat eljátszottuk Leoval, furcsán néztek ránk, hogy gyerekes játékokat játszunk, mint a piros pacsi és egyéb ilyen helybe játszahtó dolgokat, de nem érdekelt. Leszállva a repülőről taxi várt minket, majd vitt minket a helyszínre. A palota előtt néma komornyik kérte a meghíónkat, amit mi késséggel át is nyújtottunk. Nem krdezett semmit, csak arrébb ált és beengedett. Benn már többen is voltak, de mi nem nagyon szóltunk senkihez, nem nagyon ismertünk senkit és nem is ismertünk fel senkit, ahogy minket sem tudnak felismerni lévén, hogy nem úgy nézünk ki, mint ahogy eredetileg.
Elsőre kissé meglepett a meghívó. És legfőképp, hogy miként is került a postám közé, hisz ahhoz túl díszes, hogy csak úgy feladják. És ha valaki ennyire látni óhajt miért is nem nevezi meg magát? Az utazás, a boríték érintése okozta izgatottságot még csak-csak legyűrném magamnak, hisz elég régóta uralkodom magamon. Ám a jól ismert kíváncsiságom most is legyőz. Egy kis pihenés amúgy sem árt, és ha már valaki ennyi fáradtságot ölt a titokzatosságba, miért is rontanám el a játékát? Attól, hogy az első osztályú repjegy és a taxi előre fizetett nem vágom magam hanyatt. Lehet, hogy másnak ez felemelő ajándék, mire önerőből sosem lenne képes. Nekem pusztán alap gesztus az ismeretlen részéről. ha már ennyire titkolódzó, és ha már megajándékozom jövetelemmel, legalább a játék alapjait ő teremtse meg. Mert valahogy az a sejtésem, ez egy különös játék. Talán a Belső kör tesz újabb próbát? Nem csodálkoznék, nő létemre vezetem a szervezet amerikai kontinensen lévő legnagyobb ágát. Mindig lesznek, akik bepróbálkoznak, akik azt akarják elhitetni magukkal, hogy nálam többre képesek. Szerencsétlenek... Pár font borravalót nyomok a sofőr kezébe, miután kiemeli könnyű utazó bőröndöm a csomagtartóból. Nem készültem sok holmival, mivel nem tudom, mire számítsak, felesleges lett volna hatalmas pakkal jönni. Ha kell valami, majd megveszem. Gondosan ügyelek arra, hogy az elrobogó kocsi ne piszkolja össze hófehér, látszólag gyűrhetetlen nadrágkosztümöm, de csak miután jobban szemügyre vettem az öreg kastélyt indulok meg a lépcsőn. Egyértelmű, hogy várnak, libériás inas nyújtja kezét a meghívóért. Eh, ezek az angolszászok olyan formálisak, olyan savanyúak! Ami viszont felkelti az érdeklődésem, az a felém sugárzó megannyi értetlen gondolat és különleges képesség. Ó igen, ez nem egy egyszerű összejövetel, nem valami hóbortos ember játszadozik velem. Nem, ez valami sokkal több, sokkal másabb. Ugyanakkor továbbra is ismeretlen, hisz hiába röpködök végig a fejekben felszínesen, egyikben sem találok magyarázatot, csupán ugyanazokat a kérdéseket, amik bennem is felcsendülnek. Azért persze sok új információval leszek gazdagabb, hisz akad itt néhány érdekes képességű és néhány ismerős alany is. - Nocsak, milyen fényes társaság gyűlt itt össze. Csupa öröm, csupa kérdés – lépek be a gyülekezőhelyre mosolyogva, amint a bőrönd földet ér még finoman tapsolok is a kezemmel. Fogalmam sincs, mi volt az eredeti elképzelése a kitalálónak, de úgy hiszem, a dolgok nem feltétlen aszerint fognak végbemenni.
Egyik nap egy különös papír fogadott csendes kis rezidenciámon, amely nagyon nagy merengésbe ejtett. Nem tűnt többnek, mint egy aprócska kis levél, rajta a névvel "Arthur Whitmore". Nem küldhette akárki. Sőt, senki sem. Én a köztudat szerint halott vagyok, a szüleim is halottnak hisznek, az emberek körülöttem pedig nem ismernek a hugicámon kívül. Szóval ezt a levelet nem küldhette akárki, csak valaki olyan, aki kifejezetten engem, avagy talán más diákokat is céljának tűzött ki. Nem volt több, mint egy egyszerű levél, de valami baljósságot, és veszélyes furdalást éreztem vele kapcsolatban. Nem volt benne készülék, nem volt semmilyen különleges anyagból - legalábbis ezeket a dolgokat semmiféleképp sem tudtam megfigyelni. Mégis hatalmába ejtett... szégyelltem is. Valahogy minél többet, és többet akartam megtudni róla, attól függetlenül, hogy jól tudtam, hogy csak egy csapda lehet, más nem! Persze az első érzésem az volt, hogy a hugicát is megkérdezzem, hogy ő is kapott-e egy ilyen levelet, és figyelmeztessem... de valahogy inkább figyelnem kellett volna a levelet. Talán kideríthetek valamit? Sajnos bármennyire is próbálkoztam órákig, a technokrata képességeim teljesen haszontalanoknak bizonyultak, a gondolatolvasás pedig még el is terelte a gondolataimat, vagy éppen fel is kavarta. Meg akartam tudni, hogy mi ez az egész! De ezt csak egyféleképpen érhettem el. Nekem is el kellett indulnom az utamra. El, Skóciába, ahol megtudhattam ennek az egésznek a hátterét, és végre ismét biztos lehettem mindenben! De ahhoz először szólnom kellett Anginek, hogy megtudjam, hogy jól lesz-e, amíg távol leszek. Ám amikor meglátogattam őt, már láttam is ahogy a saját levelét a kezeiben tartotta, és tudtam, hogy mit fog válaszolni. Ez egyértelmű volt, hiszen ez egy csapda, amit semmi másra nem találtak ki, mint hogy belesétálhassunk. De nem hagytam becsapni magamat! Ha valóban részt kellett vennünk ebben a játékban, hát álltam én előtte! Persze a többieknek nem igen szóltam erről - Angela is olyan izgatottnak tűnt, és boldognak, hát nem akartam elrontani a mókáját. Persze végig közel maradtam hozzá, és a levél érkezése óta nem is engedtem el a kezét, de a másik kezem közt csakis a levél lapulhatott. Azt nem tudtam, hogy Carrie-Ann is kapott-e levelet, de nagy eséllyel igen. Megpróbáltam elérni őt, de valamiért nem tudtam - talán lefoglalt az idő, amit a levél tanulmányozásával töltöttem... mindenesetre, nagyon reméltem, hogy távol fog maradni ettől az egésztől! Bár ez kétségtelennek tűnt sajnos... Követtem Angit a repülőgépjárattal, és egyazon taxiban ültem vele az egész út során. Nem volt jó ötlet eljönni... de akkor már túl késő volt... nem igaz? Végül aztán megpillantottam a kastélyt, és el kell ismernem, ámulatba ejtett! A szerkezete, a felépítése! Minden fa, és kődarab, minden kis fok pontosan lett elhelyezve azért, hogy ez a gyönyörű építmény állhasson! Óriási, és elpusztíthatatlannak tűnt! Végig akartam vizsgálni, megismerni a felépítését, a szerkezetét, ahogy azt az X-Birtokkal is tettem! - Nekem nem voltak ilyen álmaim... - feleltem, csak úgy félvállról a hugicám kérdésének, majd tovább csodáltam az építmény - ...legalábbis nem emlékszek rájuk... de biztos, hogy egy ilyen helyről álmodni is akartam volna!
Napok óta a meghívóval játszom. A kezembe veszem, beszívom különleges hatalmát, ellazulok, alszom. Álmomban tudatosan kergetem a felvillanó képeket, egyre többet értek meg a táj részleteiből, a kastély külső felépítéséből. Tisztulnak a sötét, elmosódott képek is. Élvezem, hogy végre valaki (vagy valami) újra az agyammal játszik, ezt nem is tagadtam soha. Az agyam egy szupersztráda, egy végtelen labirintus, ahol bővel elfér még egy-két tudatos elme; megy a kergetőzés, a nagy fogócska, az adok-kapok mindkét részről. Bele-beleképzelek az álomba, irányítom, formálom kedvem szerint. Skót mitológiai szörnyekkel, titkosított kutatólaborokkal, mutáns búvóhelyekkel és katonai támaszpontokkal fantáziálok; játszom, mint egy gyerek Ralph Baer Chase Game-jével. Az egyik pont kergeti a másikat, majd viszont. Remekül szórakozom. Munkámat persze ilyenkor sem hanyagolom el. Első dolgom a két repülőjegyet átváltani egy időpont független változatra, hiszen ki tudja, mikor jöhet még jól egy páros repülőjegy a romantikus Skóciába. Mi magángéppel megyünk; intézem is a fel és leszállási engedélyt, útvonaltervet, poggyászt, autókölcsönzést, vízumot, valutaváltást. Közepes utazóládákat készítek elő, legfeljebb egyhetes ott-tartózkodással számolok, mivel erről a meghívó nem tett említést. Kizárólag ruhákat, kiegészítőket, saját szépségápolási szereimet és az aktuális könyvemet, az Epigrammaton Liber-t viszem, minden más itt van a fejemben, vagy helyben bizonyosan beszerezhető. Nem gondolok túl nagy dolgokra -például, hogy megpróbálják e a határon légvédelmi ágyúval leszedni a gépet, amire jegyünk volt-, fogjuk fel úgy, hogy vidám céges nyaralásra megyünk az egyik kedvenc országomba. Nik -akarom mondani Mr. Edward Appleton- tiszteletére az elegánsabb, antik hatású ruháimból válogatok. Hófehér felső, sötétkék nadrág, magassarkú, antikolt bizsuk. A repülő a birtokról száll fel. A kastély csak nem akar kimenni a fejemből. Edward úgy tűnik, már járhatott ott, kellemes, nosztalgikus hangulatát kihasználva megkérem, hogy meséljen el róla mindent, ami az eszébe jut. Gyönyörű hely lehet, amennyiben igazak az álmaim, és az általa felvázolt emlékképek. Ha elunja a nosztalgiázást, mesélek neki én az utazásaimról, majd az kergetőzésről a sulykolt gondolatokkal. Munkáról, Crowról, csempészetről ma nem beszélünk; ez a hét a kikapcsolódásé, a pihenésé, a feltöltődésé. Nem gondolom, hogy bármi olyan várna ott ránk az elmosódott sötétben meglapulva, ami fenyegetést jelenthetne a Szörnyetegre és két lábon járó számítógépére. Kicsekkolás és vízum ellenőrzés után azonnal taxiba ülünk. Az autókölcsönzés így felesleges volt, de ennyi talán még nem terheli túl a céges bankszámlánkat. Új ország, új személyiség; a taxitól kezdve már kizárólag felszínesen átlagos dolgokról csevegek. Valóban elvarázsol a város a maga múltban ragadt, hangulatosan tekergő utcáival, a környező erdőcsoportokkal, az európai állatkákkal, amik egyre-másra bukkannak fel az autóút mellett. Igazi turista hangulat szállja meg földi járművünket, amit nagyban emel a taxisofőr vidám locsogása saját országukról. Talán rá tudnám venni Edwardot is, hogy maradjunk még pár napot a látogatás után. Bejárhatnánk a híresebb városokat, megnézhetnénk újra a látványosságokat. Meglátjuk. Edwardba karolok, és az ő tempójában sétálunk fel az ajtóhoz. A fejemben már akkor beindul a Z3 rendszer. Elemzem a környezetet, az élővilágot, a természetes zajokat, az épületstruktúrát, megszámolom az ablakokat, a párkányokat, a tornyokat, a külső ajtókat, az ösvényeket a parkkertben, elemzem az árnyékok vetülését és a visszhangot békés lépteink nyomán. Csak pár pillanat az egész. Mr. Appleton átnyújtja mindkettőnk meghívóját, és mi belépünk a tágas helyiségbe. Elemzés újra. Falak, rések, oszlopok, lépcsők, mennyezet, padló, díszek, használati tárgyak, emberek. Sebastian Carlson, lecsukták csoportosan elkövetett rablásért, egy FBI kiképzőközpont és szigorúan őrzött börtön foglya volt, a nyilvántartások szerint mutáns. Könnyű felismerni, ellentétben a lánnyal, akivel beszélget. Róla semmi információm, ami meglepő. Ezek szerint a kiválasztás teljesen véletlenszerű volt. A modortalan lány szintén ismeretlen, de Angela Whitmore-ról már olvastam a Xavier mutánsok listájában. Kezdő telekinetikus. Azt a lányt is már láttam egy párszor, Rubynak nevezték, de ez korántsem biztos, hogy az eredeti neve. Abban a hullaházban takarít, ahol néha-néha megfordulok csak úgy érdeklődés szintjén. Csupa ismeretlenül is ismerős arc, érdekes válogatás. Ennyien lennénk összesen, vagy vannak még meghívottak? Ha ennyien vagyunk, mi szerepe lehet a két ismeretlen lánynak, és hol rejtőzhet az X-csapat? Nem hagynák csak úgy elkóborolni egyetlen kis védencüket sem. Csapda a Szörnyetegnek? Leszámolás? Üzlet? Küldetés? Ezernyi kérdés egyetlen kellemes, barátságos mosoly mögött. A beszédet egyelőre Edwardra hagyom. Egyetlen gyors, elegáns bemutatkozást ejtek meg, finom biccentéssel. - Üdvözletem mindenkinek; Lurid Shade vagyok! Öröm megismerni titeket. Nincs okom titkolózni, a céges adatbázisban ugyanúgy megtalálható vagyok, mint bárki más, emellett az Appleton cég angliai és skóciai leányvállalatainak vezérigazgatójaként szinte mindenki ismeri errefelé az arcomat és a nevemet. Óriásplakátok, televíziós reklámok, termékkatalógusok, konferenciák, fesztiválok; bárki láthatott már ilyen-olyan módokon.
*A meghívót a konyhaasztalon találtam meg miután hazaértem a munkából. Kibontva. Először nem is figyeltem fel rá, számtalan kibontott levél volt szanaszéjjel a lakásban, csak össze kellett szedegetnem azokat amelyek gyanúsan csekket rejtegettek, míg a reklámokat csípőből kidobtam. Álmos voltam és fáradt, elmormoltam néhány szitokszót anyámra amiért megint alkoholgőzösen szétszórt mindent a lakásban, századszorra átkoztam el, majd elmentem, hogy lemossam magamról a boncterem formalinos szagát és a többi fertőtlenítőét. Fél órával később, tisztán, üdébben és illatosan léptem ki a fürdőből és nekiláttam rendet rakni. anyám lépett ki a szobájából kócosan, elkent festékkel a szemei körül. Fogalmam sem volt, hogy minek keni ki magát amikor csak a sarki közértbe megy le piáért, felesleges mert úgy is látszik rajta, hogy két üveg között van. Közölte velem némi nyelvforgató gyakorlat után, zavarosan és rekedten, hogy levelem jött; idézem: „Valami kurafitól Skóciából” és „ Most el fogsz menni? Itt hagysz engem egyedül?” >Bólintottam és mondtam neki, hogy „igen, itt!” Bár fogalmam sem volt mire mondom ezt, de nagyon jó volt eljátszani a gondolattal, hogy itt hagyom és elutazom Skóciába. Végül is mindegy volt hova megyek csak el innen. Már régen elköltöztem volna ha sikerül összeszedni a kauciót egy lakásra, de sajna a pénzem nagy része ara ment el, hogy itthon fizessem a csekkeket, hogy megéljek valamiből és pótoljam azt amit az anyám megtalált az ezredik rejtekhelyen. Felkaptam a mutatott levelet és bevonultam a szobámba. Akkor először nem hazudott, tényleg nekem jött a levél, tényleg Skóciába hívnak benne, de a kurafit nem találta el, ugyanis feladó nem volt rajta. Érdekes volt az egész történet és kíváncsivá tett, már csak azért is, mert utat nyitott előttem távol az anyámtól. Úgy tűnt ez a hónap az utazások hónapja, Ryan is el Akart vinni valahova, valami remény városába, de egyelőre csak terveztük hogyan és mikor. Persze ez sokkal jobban tetszett mint a másik, de azon legalább választ kaphatok sok olyan kérdésemre melyekre eddig esélyem sem volt. igazság szerint nagyon el akartam utazni, de amikor a levelet olvastam még nagyon Ryan utazása felé dőlt a mérleg nyelve. Napokkal később már be voltam sózva Skóciáért. Még álmodtam is vele, pedig fogalmam sem volt hogy nézhet ki, soha nem láttam képeket az országról, de valami lankás-dombosnak képzeltem el sok fával és várrommal. Még új ruhát is vettem magamnak, szóval készültem rendesen, abban a hitben, hogy valahol nyertem az egészet, persze az is megfordult a fejemben, hogy valami perverz állat hívott meg és majd jól legyilkolász miután megkínzott, megerőszakolt. Őszintén? Az ujjával gyilkoló pasi után már semmin nem lepődtem meg. Persze jól felkészültem, a tisztálkodó szereim száma nem tudott vetekedni a különböző védelmi eszközökével, és amikor beszálltam a taxiba, akkor is a kezemben volt a paprika spraym. Még akkor sem hittem el, hogy valóság az egész amikor a kocsi megállt a kastély előtt. Ilyen szerencsém nem lehet, tuti biztos átverés. Fogtam a csomagomat ami nem bőrönd volt vagy valami utazótáska hanem tengerészzsák, jó nagy, vállra akasztható. Nem tehetek róla, az ilyen fokú sznobizmus láttán kénytelen vagyok nevetni, a karótnyelt komornyik hab volt a tortán. Egyetlen rezdülés sem látszott rajta, mintha fából faragták volna a vonásait. Mások is voltak már ott, tehát nem én leszek az egyetlen akit meg fognak ölni, az egész kísérteties volt, ám a késztetés és a vágy, hogy idejöjjek mindent felülírt és csak most éreztem, hogy kicsit halványodik az érzés. * -Helló! Mi kell? Ja, a meghívó? Jön ide más is anélkül? *Arra nem gondoltam, hogy azt is be kell mutatni, szerencse, hogy elhoztam magammal. A magam mellé ledobott zsák tetejére teszem a táskámat ami ugyan „kézi” de elég nagy ahhoz, hogy még jóérzéssel se lehessen retikülnek hívni. Neki állok kutakodni, mivel tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor mindig a legalján vannak a dolgok, azzal kezdem, a táska aljával, így sajnos röpke pár másodperc alatt kiesik a táskámból még egy paprika spray, egy boxer, bicska, egy csomag papír zsebkendő, dezodor….és a meghívó ami persze most, hogy az alján kerestem a tetején volt. Lehajolok érte és diadalittasan nyújtom át.* -Tessék! Persze nem az alján volt. Ki hívott ide és miért? Tisztára Agatha Christie-s. Ez valami gyilkolós játék? *Mosolyogva nézek körbe hátha valakire sikerült ráhozni a frászt. *
Egy meghívó, utoljára mikor egy ennyire szűkszavú levelet láttam az nem jelentett sok jót. Mikor kibontottam vegyes érzésekkel olvastam fel a nekem szánt sorokat, csupa sablonos szavak, semmi konkrét, egyedül a helyszín és időpont, de semmi több nem volt leírva. Megmutattam Blaise-nek és kiderült Ő is kapott egy meghívót az Ő nevére szólóan. Ez már magában elég bizarrnak látszott csak aztán lett elég baljóslatú mikor a bátyámtól is megtudtam, hogy számára is érkezett egy levelecske. Pontosan a szigethez hasonló érzés fogott el. Mi van, ha egy újabb csapda, mi van, ha annak a rémségnek a folytatása? A meghívó érkezését követő napon azonban ez a félelem valahogy átnyúlt egy izgalmas bizsergésbe, egy olyasféle kalandvágyba. Úgy eltemette a rossz érzéseket mintha csak egy apró gondolatfoszlány lett volna. A meghívót és a repjegyet szinte napjában többször is elővettem, hogy megbizonyosodjam róla valóság az egész. Miután a félelemtől fura mód megszabadultam az izgalom elindított bennem néhány fantáziát, még sohasem jártam Skóciában. De még csak Európában sem. Ahogy észrevettem Blaise se aggodalmaskodott annyit, mint szokott, talán nincs is értelme aggódni, hiszen ez csak egy kis kiruccanás lesz. Alig tudtam aludni mióta megérkezett a meghívóm, még álmomban is a Skóciai vidékekről ábrándoztam, pedig azt se tudom hogyan is nézhetnek ki hiszen nem jártam még arra. Egyszer egy kastély képe is bevillant álmomban, de szinte azonnal el is tűnt. Néha kisebb borzongással ébredtem fel, de elhesegettem a rossz érzést, nem akartam, hogy bármi is beárnyékolja az utazás előtti estéket. Eljött az indulás napja én pedig izgatottan ültem a repülőben Blaise mellett. Néztem a felhőket ahogy felszálltunk és már lelkesen vártam, hogy Skóciába érkezzünk. Néha hol Blaise-re, hol Arthur-ra pillantottam, de rajtuk sem láttam mást, mint kíváncsiságot. A hosszú út után amit repülve tettünk meg végül talajt fogott a lábunk és egy kis sárga taxi vár ránk, hogy elvigyen a célállomásra. Még egy hosszabb, kissé döcögős útba telik mire megérkezünk az álombéli kastélyhoz. Csodálkozással, vegyes félelemmel veszem szemügyre az impozáns építményt. Megfogom Blaise kezét, így sokkal nagyobb biztonságban érzem magam. Beljebb fáradunk és a felénk igyekvő idős úrnak adjuk a meghívóinkat. -Blaise..ezt a kastélyt láttam álmomban, nem bajjóslatú ez egy kissé? - Blaise általában úgy gondolkodik, mint én, de van, hogy hamarabb észre veszi a közelgő bajt. -Arthur, neked nem volt olyan, hogy is mondjam, fura álmod a kirándulással kapcsolatban? És neked Blaise? - Jó, nem tehetek róla, gyanakvó típus vagyok, és lehet van bennem némi kalandvágy, de szeretek résen lenni.
♫ Zene ♫ ♥ Ruha ♥ Blaise, Arthur és Én egy nagy kalamajkában!
Amikor reggel hazabotorkáltam egy buliból, magassarkúimmal a kezemben, már várt valami a lábtörlőn. Egy levél nekem címezve. Ezt már önmagában elég különösnek tartottam, mert nekem soha senki nem küld semmit. A számlák nővérkém nevére érkeznek, az én generációm meg van már olyan talpraesett, hogy telefonon tartsa a kapcsolatot. Illetve oké, a suliból küldhettek volna még, bár az ösztöndíjam miatt a tandíjról nem kapok papírt, meg amúgy se láttam a borítékon a suli pecsétjét. Érdeklődve kaptam fel a lapot, megfeletkezve arról, hogy két perce még meg akartam hallni és másra sem vágytam, mint beesni az ágyba és elfelejteni, hogy ma este akárhol is voltam. Belöktem az ajtót és érdeklődve bontogattam a borítékot. A lap, ami a kezembe került, felvillanyozott és egyszerre meglepett. Első gondolatom az volt, hogy biztos valami gazdag nagybácsi küldhette. Hiába, hogy nővéremnek semmi levél nem jött, ez önmagában elég kecsegtető volt. Na meg, hogy kaptam hozzá egy repjegyet is. Hülye lettem volna nem élni az alkalommal. Ha nem vagyok ilyen fáradt, talán gyanús lett volna, hogy semmi aláírás, semmi konkrét információ. De most örültem, hogy végre visszamehetek Európába, mert kezdett már hiányozni a vénlány. Ha nem is Franciaország, de közel hozzá. Ágybadőltem és izgatott, lázas álmok közt vártam az utazást, ami pár nappal később el is érkezett. Kibuszoztam a reptérre, az egyetlen kis sporttáskámmal. Amúgy sincs túl sok holmim, a legfontosabbakat pedig simán bele tudtam gyömöszölni ebbe. Egy kényelmes, koptatott, farmer és egy ujjatlan, hosszú fekete top volt rajtam. Átestem már egy kontinensek közti repülésen és tudtam, hogy az aranyszabály a kényelem. Szerencsére hamar bealudtam, miután felszállt a gép és nem kellett lázas izgalomban tölteni a hoszú órákat. Az időeltolódástól nem féltem annyira, mint anno. Fiatal vagyok, hamar hozzászokik a szervezetem a régi időhöz, talán még el sem felejtette. Meglepetten láttam, hogy taxit küldtek elém. Bár ha a bácsikám tényleg olyan gazdag, akkor nem lenne min csodálkozni.- magyaráztam magamnak. Jobban örültem volna ugyan, ha megmondják a pontos címet és odatalálhatok egyedül vagy ha személyesen a vendéglátóm jön elém és a helyére rak pár dolgot a fejemben, de végső soron ezt sem bántam. Még a kocsiban is elbóbiskoltam kicsit és amikor rámszólt a sofőr, hogy megérkeztünk, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Csak nagy szemekkel pilogtam az épületre, ahogy kivettem a csomagtartóból a csomagom és rácsaptam a kocsira, hogy mehet tovább. Feltipegtem a lépcsőn, ahol valami jelmezbe bújt figura számon kérte rajtam a meghívómat. Kibányásztam a tatyómból és odanyújtottam neki az enyhén szamárfüles, néhol kávéfoltos lapot, mire ő beengedett. Azért némi számonkérést igazán vethetett volna felém a dzsuvás papír láttán, de még ennyit sem bírtam kiolvasni a szeméből. Belépve viszont meglepve láttam, hogy nem vagyok egyedül. Eltitkolt unokatestvérek? Akkor nem fognák egymás kezét... Felvont szemöldökkel néztem rájuk. - Ti meg tudjátok nekem mondani, hogy mi a szart keresek itt? - szólítottam meg őket köszönésképp.
Sose hittem úgy igazán, hogy létezik az "örökké nem eshet" mondásnak bármilyen alapja, de a saját élettapasztalatom mutatta meg nekem, hogy mégis. Hiszen rettegtem az autókban, végigszenvedtem minden utat és rémálmaim is voltak éjjelente.. most nyugodtan alszom és már nem ver ki a hideg verejték, ha négy keréken utazom. Ellenben ez a meghívás, hát érdekes, de valamiért olyannyira izgatott lettem tőle, hogy nem jutott eszembe azon gondolkodni, mégis mi a nyavalya lehet benne a fura. Nekem nem jutott eszembe se Alice, se más, hiszen megbeszéltük Sebbel, hogy Alice leakadt róla, így igazából szerintem pont hogy nincs mitől tartanunk. Lelkesen kétszültem hát, csomagoltam meg minden ilyesmi, s mivel az életben soha nem jártam még Skóciában, de utáltam nagy csomaggal utazni, hát tengernyi kérdésem akadt, amikkel feltehetőleg Seb agyára mentem. Elvégre honnan kéne neki tudnia, hogy mennyit esik az eső? De ennyi, ez voltam én, együtt a nagy bezsongásommal. Ami meglepő volt számomra, hogy milyen szinten nem tudtam aludni megint. Nem riadtam fel a saját sikoltásomra, de sokat forgolódtam, bár még mindig nem annyit, mint Seb. Az a jó az együttlakásban, hogy minden egyes felébredés után odabújhattam hozzá, így legalább a nyugalom illúzióját megkaptam. S reméltem, hogy neki is eztg tudtam nyújtani. - Szerintem teljesen jó lesz. Úgyis volt a bakancslistánkon utazás, s hát valahol el kell kezdeni. - mosolyogtam rá. Az igaz, hogy hajón nem szívesen kezdtem volna, sőt. Azt egy pár nyárra kilőttök, azt hiszem. Meglep, hogy ismerős arcokat is felfedezni vélek, de különösebben nem zavar. Ha Angelát elcsípem, akkor még egy ölelést is kap tőlem, amennyiben egymás közelébe keveredünk Őt mindig is kedveltem. Mivel Sebastian intézkedik, így nekem nem marad más szerepem egyelőre, mint az ácsorgás, s ha már így esett, akkor körbepillantok a helyen. Meghívóval érkezni. Azért valahol bizarr, de nincsenek - még - rossz érzéseim, hiába a tavalyi hajótörés.
Miután Nique már igen régen leküzdötte az autókban tapasztalt pánikrohamait, így nem okoz nehézséget, hogy taxiba üljünk. Állati furcsa látni, hogy a sofőr a másik oldalon vezet, még szerencse, hogy nem nekem kell, egyszerűen nem tudnék már átszokni. Pár nappal összeköltözésünk után kaptuk a két különös meghívót Skóciába, a világ másik végébe. Terveztük, hogy majd teszünk egy nagyobb körutat Európában, de majd csak a karácsonyi esküvő után, nem ilyen hamar. Kissé nyomasztónak érzem a dolgot, hogy valaki így ismeretlenül meghív, talán Alice lenne az? Vagy valamelyik exem apja? Mégis úgy vélem, hogy a végére kell járnunk. Különben pedig mit fogunk Skóciában találni? Szellemkastélyokat, hát mi mást? A nyomasztó érzés egy dolog, attól még, egyből beindul a fantáziám, szőke megasszonyomat egy percig sem kell győzködni, már sokszor legszögezte, a világ végére is követne. A világ végére azért nem kell, az ő orvosi tanulmányai sem kevésbé fontosak, így kinézünk egy közvetlen járatot Edinborouh-ba, hiszen még repülőjegyet is kaptunk. Hamarosan kiderül, hogy egyrészt nem átruházható, másrészt időhöz kötött, tehát nem érdemes lecsúsznunk róla. A repülőút első osztályra szól, úgy tűnik a házigazdánk aztán nem spórol semmivel, azért mégiscsak fárasztó ennyit zárt térben utazni, ráadásul ismeretlen terepre megyünk, nem tudom, hogy lesz ebből pihenés, de hát fogjuk fel kalandként. Két sporttáskával érkezünk, pár napra, hiszen nem tudni, hogy mennyi időre szól a "nyaralás". Enyhén dobáltam magam éjszaka, mindezt az izgalomnak tudtam be, hogy a szöszimmel most először vagyunk úgy együtt, hogy valóban összetartozunk. Jó, most már együtt lakunk, de soha nem mentünk még hosszabb utakra, ennek is eljött az ideje. Lehet, hogy valami butaságot ettem este, mert állandóan felriadok, furcsa villanásokra, ám nem tulajdonítok nagy jelentőséget a dolognak, hiszen rengeteg rémfilmet láttam, biztosan azok köszönnek most vissza a hascsikarás következtében, majd reggelre eltűnnek, így csak átöleltem a leányzót, és aludtam tovább. Tehát némi kacskaringós kűr után megérkezünk a meghívón feltűntetett címre, a csomagot kiveszem a taxiból, Nique-ét is hozom természetesen. Nyitom az ajtót a kedvesnek, majd kézen fogva séta befelé, a taxit sem nekünk kell fizetni. - Ha nem tetszik, akkor folytatjuk máshol. – Mosolygok rá, hiszen bármennyire is felnőttünk, és változtunk, Párizsba azért biztosan nem akarna visszamenni, de sebaj, lesz még látványosság máshol is bőven. Beljebb lépünk, előhalászom a papírokat, és átnyújtom a komornyiknak, miközben beszívom az épület ódon illatát. Remélem nem kezdenek el hatásvadász módon ijesztgetni, mert a végén darabokra cincálnám a történetet. Fiatal pár, távol mindentől... ám máris rámcáfol a dolog, mert többen is érkeznek, arcról senki ismerős még. Beleszimatolok a levegőbe, koraeste van, éhes még nem vagyok de tudnék enni. - Ki a meghívónk? Láthatjuk? – Kérdezem amerikai angollal, remélem a skót háziszolga azért úgy-ahogy megérti.
Néhányan függetlenül nemtől, fajtól, beállítottságtól különös meghívót kaptak néhány nappal ezelőtt. A meghívó mellé mellékeltek repülőjegyet is, mindenkinek a hozzá legközelebb eső repülőtérről indulva. Azóta, hogy hozzáértek a meghívóhoz különösen erős izgalmat és késztetést éreznek, hogy minél előbb ott legyenek a célállomáson. Aki netán gyanakvóbb és nem ért hozzá a meghívóhoz szintén érzi ezt, maximum nem olyan erőteljesen. Az utóbbi pár napban még az alvás is nehezükre esett, folyton csak azon járt az eszük, hogy vajon mikor indulhatnak már és időnként a zavaros álmokból sikerült elkapni egy-egy kósza képet egy kastélyról, meseszép skót tájakról. Ám ez még önmagában nem elég, néha sötét képek is bevillantak, elmosódottak, de még annak ellenére is, hogy ezek talán riadalmat is kelthetnek mégis a kíváncsiság csírája bontakozik ki bennük erőteljesebben, és ez sem tántorítja őket vissza az indulástól. Az is lehetséges, hogy akik már ismerik egymást útközben találkoznak, netán együtt indulnak el, ez nem kizárt, de aki még kívülálló az önmagában is utazhatott nem tudva a többiekről, akik szintén a különös arany bevonatú meghívót rejtik maguknál. A repülőgép edinburghi landolása után mindenkiért külön taxi érkezik, kivéve Seb és Nique párosát, akik hivatalosan is együtt érkeztek, vagy épp akik a birtokról egy helyről, mint Angie és Arthur. Egyébként más is megteheti, hogy a repülőgépen már megismert más társával együtt száll be. A késztetésük még mindig erős, hogy elérjék a célt. Néhány órás zötykölődés és kacskaringós utak érintése után érik el a célt valamikor késő délután. A nap lassacskán már lemenőben van, de néha még kikandikál a sűrűsödő felhők közül. A levegő kellemes, a meleg és a hűvös között épp félúton, olyan tavaszias átmenet, bár kissé páros a környező növényzet és erdőségeknek hála. Közel s távol nem igazán akadnak más házak, a legutolsó kisebb várost is taxival jó másfél órája hagyták el, azóta élő embert nem igazán láttak. Az ajtó nyitva, bentről barátságos fény szűrődik ki, szótlan komornyik igyekszik eléjük mély meghajlással nyújtja kezét, hogy a meghívók fejében engedje be a vendégeket az impozáns előcsarnokba. Egyelőre még nem tűnik fel rajtuk kívül más itt, de kellemes vacsora illatát hozza a gyenge huzat, ami minden bizonnyal a konyha felől érkezik.
//Nos tehát, nem akartam mindent belesűríteni a első hsz-be, nyugodtan írjátok le a repülő utat is akár, vagy hogy ki kivel találkozott, érkezett együtt. FONTOS! Kérném, hogy ahogy a jelentkezéshez is írtam mindenki EGY karakterrel vegyen részt a mesén. Ez alól maximum Arthur lehet a kivétel, amennyiben mindenképpen a karakterei kapcsolatai miatt szeretne Arthurral Angievel és Crowval Emmával is játszani. De ezt is kérlek csak akkor tedd, ha tudod vinni a mesét és hetente mindkét kariddal írni hozzászólást. Én heti egy hszt fogok írni. Ha nagyon elhavazódom akkor lehetséges csúszás, mint most, meg a gyerkőc pl. itthon van a héten, ami kicsit akadályoztatja a teendőim végrehajtását Kérnék mindenkit, hogy azért ne utolsó nap essen be a hszével, azt értékelném. ^^ Ha netán nyaralás egyéb miatt valaki nem tud írni, az kérem legalább jelezze felém, ha esetleg fontos szála van, vagy tudja garantálni, hogy ahogy hazaesett ír, lehetséges, hogy megvárom, de ezt majd megbeszéljük úgyis külön. Ennyi a lényeg, kérdéseket fb-n, vagy üziben Charlesnál lehet feltenni. ^^
Következő hozzászólás a részemről: Július 9-e (ez azt jelenti, hogy júli. 8-áig lehet írni. Este fogok írni 9-én, tehát végső soron még aznap délelőtt is lehet, de jó lenne nem csúszni a végére, ha nem muszáj ^^ //
Kezdőlap 
by 
Kérnék mindenkit, hogy azért ne utolsó nap essen be a hszével, azt értékelném. ^^ Ha netán nyaralás egyéb miatt valaki nem tud írni, az kérem legalább jelezze felém, ha esetleg fontos szála van, vagy tudja garantálni, hogy ahogy hazaesett ír, lehetséges, hogy megvárom, de ezt majd megbeszéljük úgyis külön.
