Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
"Nem fejlődhetsz, ha állandóan azok a dermedt pillanatok határoznak meg, amelyekhez folyton visszatérsz. És ha nem fejlődhetsz, nem is élsz."
Userinfo: Főkarakter
Név: Andrew Downer Mutáns név: Lángész Születési dátum és hely: 1958. július 19. San Antonio, Texas, USA Besorolás: X-men
Képesség(ek):
Elsődleges képesség: Ösztönös tudás és készségek Osztályozás: Delta mutáns Aktiválódás: Vele született képesség Képesség jelenlegi szintje: Percek alatt képes elsajátítani egy készülék használatát - a bonyolultabb műszerekét kb. fél óra alatt - vagy egy hosszabb mozdulatsort, órák alatt képes megtanulni elvezetni egy utasszállítót, napok alatt megtanulni egy nyelvet (természetesen ez utóbbinál a nyelvtani összefüggéseket látja át, a szókincs bővítése több időt vesz igénybe). Képesség távlatai: Gyakorlással a tanulási idők még jobban lerövidíthetők, de már nem lényegesen, és nem is nagyon törekszik erre.
Másodlagos képesség: Tükörhatás Osztályozás: Béta mutáns Aktiválódás: 7 éves korában Képesség jelenlegi szintje: Ha valaki megpróbálja ártó szándékkal megsebezni, vagy rátámad, akkor a képesség aktiválódik és az őt ért sérülés a támadón fog megjelenni, viszont ha visszatámad, akkor saját magát sebzi meg. Ez a hatás egyre gyengül, az első “támadást” tökéletesen visszaveri, míg a továbbiakat tíz percen keresztül egyre kevésbé. (Két körig aktív, az első körben maximális a hatás, a másodikban ötven százalékos, aztán elmúlik.) A képesség azonban mialatt aktív, nem csak az ártó, hanem az ártalmatlan kapott hatásokat is visszatükröz, egy érintés, egy csók érzését, a mutánsból valaki által kiváltott érzelmeket az illető felé. Vagyis amíg a hatás aktív, a mutáns lényegében semmit nem érez, sem fájdalmat, sem haragot, sem örömet, egyfajta transz-szerű állapotba kerül. A képesség hátránya, hogy ha egyszer aktiválódott, nem tudja deaktiválni, meg kell várnia, amíg elmúlik. Képesség távlatai: Ha eleget gyakorolna, a képesség hatóidejét akár egy órára is képes lenne kitolni, de nem igyekszik ezt feltétlenül elérni, pontosan a negatív hatások miatt.
Jellem: Alapvetően pozitív személyiség vagyok, mindennek meglátom a jobbik oldalát. Mindig előbb gondolkodom, aztán cselekszem - ami néha fel sem tűnik, mert elég gyorsan képes vagyok átlátni a helyzeteket. Nem szeretem az előítéleteket, mindenkit a tettei alapján ítélek meg. Ez talán naivnak tűnhet, de szeretem megadni mindenkinek a lehetőséget. Hogy mihez kezd ezzel az ajándékkal, az rajta múlik. Nyugodt természet vagyok, nehéz felhúzni, de ha valakinek sikerül, akkor valószínűleg megbánja. Nem igazán szeretem, ha valaki okoskodik, vagy túlságosan nagyra van magával, de a halálom az emberi - és mutánsi - ostobaság. Ki nem állhatom. Kedvenc szabadidős tevékenységem a sakk, a futás és az éleslövészet.
Kinézet, megjelenés: Általában észrevesznek. Na igen, a 195 centis magasságommal rendesen kitűnök a tömegből, még ha igyekszem is kerülni a feltűnősködést. Félhosszú, barna hajam van, zöld szemem, már-már kisfiús mosolyom és sportos testalkatom. Kedvelem a kényelmes ruhadarabokat, legtöbbször farmer-ing vagy farmer-póló párosítást látni rajtam, de nem vetem meg az elegáns öltözékeket sem, ha a helyzet úgy kívánja.
Előtörténet: Majdnem harminc évvel ezelőtt születtem Texasban, de elég messze állok a régi idők cowboyaitól. No nem sokban hasonlítok rájuk… vagy mégis? Gyermekkorom óta abban a szellemben neveltek, ami a cowboyoktól és a régi sherrifektől maradt hátra, s ami szerint a mai igazságszolgáltatás lovagjainak is élniük kellene, de az élet megtanított arra, hogy sajnos semmi nem fehér vagy fekete. Normális családban nőttem fel, szerető szülőkkel, egy dilis kishúggal és két kutyával. Idillinek tűnik, és az is volt. Egészen addig, amíg először fel nem bukkant a másodlagos mutációm. Addig csak egy furcsa kissrácnak tűntem, némi zseni beütéssel. Hamar felfogtam és megértettem a dolgok működését, és a világon minden érdekelt. Folyton tanulni akartam, újabb és újabb kihívásokat kerestem magamnak, és valószínűleg hamar ott találtam volna magam az egyetem küszöbén valami természettudományos vagy műszaki területen, de más lapokat osztott az élet. Amikor hét évesen egy szokásos baráti bunyóban a legjobb barátom akkorát kapott, hogy agyrázkódása lett, már nem lehetett figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy valami végképp nem stimmel velem. Persze nem lett volna ebben semmi különös, ha azt az ütést nem ő indította volna, és nem nekem kellett volna kidőlni tőle. A tükörhatás azonban működött, még ha akkor csak egy pillanatra is. Azután többször is történt hasonló, de sokáig fogalmam sem volt, mi történt valójában, és képtelen voltam tudatosan irányítani a képességemet. De aztán némi utánanézéssel kezdtem rájönni, mi az oka annak, hogy olyan vagyok, amilyen: mutáció. Én is egy voltam a mutánsok közül. Úgy tizenkettő lehettem, mikor ennek tudatára ébredtem. Szerencsére a szüleim eléggé liberális gondolkodású emberek voltak, és kiálltak mellettem, támogattak, amiben csak tudtak. Voltak barátaim is, és egy idő után a húgom barátnői is feltűnő érdeklődést mutattak az irányomba, de akkoriban leginkább csak idegesítettek. Az egyik ilyen lány Rebeca volt. Na jó, vele valahogy jobban megértettük egymást, mert volt egy közös titkunk, a mutációnk. Ő is más volt, mint a többiek, és egymás előtt nem kellett titkolnunk a valódi énünket. Még azt is mondhatnám, hogy barátok voltunk, ha nem lett volna időnként olyan idegesítően… lány. Tizenhat voltam, mikor utoljára láttam. Pontosan akkor, amikor egy nap arra értem haza az iskolából, hogy a szüleimet meggyilkolták, a húgom pedig eltűnt. A zsaruk szerint egyszerű rablógyilkosság volt, de én sejtettem, hogy valami más van a háttérben. Valami nagyobb lélegzetű történés, és bár akkor még nem tudtam biztosra, később kiderült, hogy igazam volt. Utána leléptem, nem tartottam biztonságosnak a maradást, és amúgy sem volt miért. Bár egyedül maradtam, nem mondtam le arról, hogy elérjek valamit az életben, csupán a műszaki pálya helyett rendőrnek tanultam tovább. Mindig is jól teljesítettem a gyakorlati tárgyakban - azért az elméletiekben sem olyan rosszul, de a gyakorlatot jobban szerettem -, a nemzetbiztonság pedig hamar felfigyelt az eredményeimre és a képességeimre. Nem véletlenül. Huszonkettő voltam, mikor az FBI egy különleges ügyosztályához kerültem, amelyik mutánsügyekkel foglalkozott, és ez sok mindenhez jól jött. Például ahhoz, hogy megkereshessem a húgomat. Merthogy bár rajta kívül senki nem hitt benne, hogy még életben van, én úgy éreztem, nem szabad feladnom. Bár még nem találtam rá azóta sem, úgy érzem, már vannak hozzá vezető nyomaim. Egy véletlennek is mondható eset kapcsán találkoztam Charles-szal, de azóta tudom, hogy nem véletlen volt. Megkeresett, beszélgettünk, majd megkért, hogy álljak az ő oldalára és segítsek neki a küszöbön álló káoszban - ami előbb-utóbb bekövetkezik, ezzel minden mutáns tisztában van. Én azonban nem akartam tanítani, több hasznát éreztem, ha felhasználom a kapcsolataimat, hogy úgy segítsek. Most éppen egy új srác mellé osztottak be társnak, aki a főnökeim szerint túl forrófejű, és kell mellé egy “ész”, aki visszafogja, ha kell, Charles szerint pedig fejbe verje, hogy elfelejtse a dolgokat, ha túl sokat tudna meg. Persze ő nem így fogalmazott, de ez a történet lényege. Néha az agyamra megy a fickó, de amúgy eléggé bírom.
Charles Xavier
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 39
Tárgy: Re: Andrew Downer Szer. 29 Júl. - 19:35
Elfogadva!
Wuhuuuu úgy tökéletes lett, ahogy az a nagykönyvben meg van írva! *-* Nagyon tetszenek a képesség ötleteid is, de ezt mondtam már, ezek a jellemzően nem hű, de erős, ellenben szerepjátékosan nagyon tutin felhasználható képességek, imádom az ilyeneket. Nagyon szépen felépítetted egyébként a karaktert, határozottan tetszik, ahogy a sztoriját szépen a képességei és a mutáns kérdés köré fontad és hát titkon azért Evan is kedvel, csak nehezen viseli a sok okoskodást. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még, most hogy Moira lassan megtudja az igazat Evannal is nehéz dolgod lesz, főleg ha kiderül, hogy neked is közöd van azokhoz, akik kitörölték a nővére memóriáját. Morcos lesz na és tudjuk, hogy hirtelen haragú. Na, de meglátjuk mi lesz még itt, úgyhogy foglalózz szépen, aztán mehet is a játéééék!
Kezdőlap 
by 
Nagyon szépen felépítetted egyébként a karaktert, határozottan tetszik, ahogy a sztoriját szépen a képességei és a mutáns kérdés köré fontad és hát titkon azért Evan is kedvel, csak nehezen viseli a sok okoskodást. 
Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még, most hogy Moira lassan megtudja az igazat Evannal is nehéz dolgod lesz, főleg ha kiderül, hogy neked is közöd van azokhoz, akik kitörölték a nővére memóriáját. Morcos lesz na és tudjuk, hogy hirtelen haragú.