Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Szeretek kockáztatni, a nagy tömegre pillantva pedig csak a kalandvágy éled fel bennem. Akarok valamit, valamit, ami sokat ér, amit könnyűszerrel szerzek meg. Sajnos túl feltűnő lennék, ha az adottságomat használnám, így maradok a jó öreg módszereknél. A kiszemeltem az a magas alak, nem tűnik kifejezetten ismerősnek, ugyanolyan mint a többi gazdag fickó, akik csak a pénzükkel szórakoznak. Mondjuk úgy, nem tűnik ki annyira a tömegből a magasságát kivéve. Ő a célpontom. Botlik, esik, kapaszkodik. Ez a sorozat játszódik le az én kis színjátékom alatt. A kedves mosolyra talán meglágyul a szívem, de nem itt és most. Azért valami furcsát mégis vélek felfedezni abban a szempárban, de nem tulajdonítok túl sok jelentősséget neki, így gond nélkül csatolom le az óráját, hogy aztán zsebre vágjam és leléceljek. Hohó, csak szeretnék. A karomon lévő keze automatikusan szorul össze, egy picit szisszenek csak fel, nem azért mert fáj, szimplán nem sejtettem volna, hogy így, ilyen helyzetben bukok le. Felvont szemöldökkel pillantok rá, arcomon egyelőre semmi döbbenet, max kíváncsiság, hogy mégis mit szeretne. Tettetem tovább a szegény nőt, aki képes bárhol elesni, de ahogy elnézem ez nem igen fog összejönni. - Na és ha azt mondom nem fogom? Hívja a zsarukat vagy fogja magát és "letartóztat"? - egy visszafojtott nevetést ejtek, miközben elfordítom fejem. A tömegen átnézve vizslatok a lehetőségek között csupán egy pillanat erejéig, majd visszaemelem tekintetem a "fogva tartómra." - Ugyan kérem, vannak ennél fontosabb dolgaim is. Ha megbocsájt... próbálom kirángatni karomat a szorításból. Naná, lebuktam, de nekem kell ez az óra és neki is, szóval játszhatjuk ezt a macska-egér játékot, ha van kedve. Hacsak erőszakhoz nem folyamodik, de kétlem, hogy egy ilyen babaarcú alaknak lennének agresszív megnyilvánulásai.
Azért jöttem ki ma, hogy szemmel tartsam az egyik gyanúsítottat. Persze Evannek az ilyen aljamunka nem fekszik, inkább a masszázsfotel, amiből nem bírtam kivakarni. Nem vagyok az az árulkodós fajta, de ha így folytatja, beköpöm a főnöknek, hogy büdös neki a munka. Nem lehet mindig sorozatgyilkosokat üldözni, szerencséjére az amerikai társadalomnak. Helyette inkább műkincstolvajokat. Bár az én szimatomnak gyanúsan könnyű préda volt eddig. Egyetlen tiszta ujjlenyomat, ami véletlenül utólag került be a bizonyítékok közé? Nem is tudom, ki volt az a marha, aki ezt engedélyezte! Persze, tudom, a bürokrácia útvesztői… de nekem akkor is bűzlik a dolog. Követem az utcán a szőkeséget, időnként oldalt váltva, ahogy egy jó kopóhoz illik. Az öltöny fölött fekete szövetkabátot viselek, cseppet sem tűnök ki a munkájuk után igyekvő üzletemberek közül. Bár az aktatáska hiányzik a kezemből, ezt úgysem veszi észre senki, csak aki nagyon keresi rajtam a részleteket. Különben is, miért kellene minden öltönyösnek aktatáskával közlekedni? Fura egy sztereotípia ez. Nehezen akarom elhinni, mikor egyenesen felém veszi az irányt. Látszólag észre sem vesz, turkál a táskájában… legszívesebben a fejem fognám. Most komolyan, kiscsaj, ennyi sütnivalód van? Kiszúrod az egyetlen zsarut a környéken? Ez baromi jó tulajdonság lenne, ha tisztában lennél vele! Végül nem lépek el előle, hagyom, hogy a megbicsakló boka miatt nekem essen, de pechjére nem vagyok az a könnyen átverhető típus. - Ugyan, semmi gond! Jól van? Noha kedvesen, elnézőn visszamosolygok rá, miközben elkapom, érzem, ahogy a karórám szíjával babrál. Na azt ugyan nem! Ez a TAGHeuer volt a nagyapám egyetlen vagyona, és fiúi ágon öröklődik a családban. Hagyom mégis, hogy a biztonság illúziójába ringatva magát zsebre vágja az órámat, bár minden idegszálam tiltakozik ellene. Mikor azonban tovább akarna lépni, a könyökét eddig gyengéden tartó ujjaim megszorulnak. Nem fájón, csupán annyira, hogy esélye se legyen lelépni. Ha újra fepillant rám, láthatja, hogy a mosolyom eltűnt, a vonásaim pedig megkeményedtek. - Igazán udvariatlan dolog így bemutatkozni. Felé nyújtom a szabad kezem, tenyérrel felfelé. - Visszakérném. Látszik rajta, hogy tudom, miről beszélek, és remélem, hogy nem fogja adni az ártatlant, mert azzal csak ront a helyzetén.
music: Írózene
Hiranneth Sovngarde
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 32
Tárgy: Andrew & Hiranneth Vas. 4 Okt. - 3:31
Andrew & Hiranneth
A napok csak telnek-múlnak, néha azt hiszem egy örök körforgásban élek. A szokásos napi rutin, már-már betegesen ugyanazokat csinálom. Apám után koslatok, próbálom követni a nyomait, de eddig semmi. És ha minél több időt töltök a keresésével, sajnos többet is kell fizetnem a lakásért. Meg persze többet költenem magamra. Néha már azon agyalok mi lenne, ha valami titkosszolgálatba beszivárognék és onnan szereznék valami adatot. Bármi jó lenne. Akár egy múltbéli tartózkodási hely, bármi, amiből kiindulhatok. Hisz' ha meg van az első nyom, onnantól márcsak idő kérdése és rábukkanok. Akkor pedig nem fogok kesztyűs kézzel bánni vele, nem bizony. Nekem is meg kell élnem valamiből, így most a Times Square-en ballagok valami "áldozat" után nézelődve. Ez a legegyszerűbb módja a pénzszerzésnek, lehet, hogy nem a legtisztességesebb, de szükségem van a pénzre. Apámat csak így találhatom meg. Ez a cél hajt, legyen bármilyen kockázatos is az ára. Itt, ekkora tömegben meg tuti nem lesz senki, aki kiszúrná, hogy valami nem oké velem. Nagy a tömeg, az emberek lökdösődnek, sietnek... Tökéletesen ki lehet használni ezt a szituációt. Ma is a szokásos felhozatal áll rendelkezésemre. Köpcös férfiak, ráncos nők, üzletemberek és a szegényebb kategóriába sorolható családok. Nos, a semminél ez is több, de valahogy nem elég. Nem találok rajtuk semmi érdekeset, hiába sétálok el közvetlen mellettük, semmi értékes dolgot nem vélek felfedezni rajtuk. Táskákat meg nem akarok lopni, mert az tényleg feltűnő lenne egy ilyen helyzetben, akkor meg szépen menekülhetnék a zsaruk elől. Az pedig nem az én asztalom. Én inkább az a csendes, megjátszós fajta vagyok, aki megszerzi azt, amit akar. És lám, lehet, hogy rám mosolygott a szerencse? Egy baromi magas, a huszas évei végén járó férfit pillantok meg. Nem volt nehéz kiszúrni, hiszen jóval magasabb az átlagembereknél, így eléggé kitűnik a tömegből. Végigfuttatom rajta tekintetem viszonylag gyorsan mielőtt még a feltérképezésem előtt eltűnne. Csuklóján egy karórát vélek felfedezni, amire önkénytelenül is elmosolyodom. Végre valaki, aki nem azokat a bonyolult csatos órákat veszi fel. Álszemüvegemet megigazítva indulok el a tömegben felé, kissé sietősebbre véve a tempót. Nem nézek rá, csak a táskámban kezdek el matatni "valami" után, közben ugyanúgy fennt tartom ezt a gyors tempót. Utolsó pillanatokban bicsaklik ki a bokám és botlok meg felé. Ezzel együtt egy kicsit neki is megyek. Megtámasztom vállán az egyik kezem, ameddig ő vélhetően ezzel van elfoglalva, addig észrevétlenül csatolom ki óráját és rejtem el táskámban. - Elnézést... - másik kezem még mindig a vállán pihen, így egy gyors bocsánatkérés után végül a lábamra állok és kikerülve őt megyek tovább. Fokozatosan szélesedik ki a mosoly arcomon, ahogy távolodok tőle. Nem volt egyszerű kicsatolni félkézzel és be is kell valljam, eléggé elszoktam az efféle óráktól és színjátéktól. Reménykedek benne, hogy csak akkor fogja észrevenni a hiányzó óráját, amikor én már rég messze járok. Amennyiben pedig utánam eredne, nos... Húzom a nyúlcipőt és áttörve a tömegen rohanok ezerrel.
Kezdőlap 
by 
